Tumgik
Photo
Tumblr media
SHORT TRACK SPEEDSKATING training in Budapest
w/ hungarian national team ft. China 🇭🇺  🇨🇳
4 notes · View notes
Text
Tumblr media
📸 by: @emkay-theoriginal
Who's the good boy?
3 notes · View notes
Video
Tumblr media
276K notes · View notes
Text
Ugyanazt a dobozt szívom egy éve :( 🚬
CSAK SZEX UTÁN GYÚJTSATOK RÁ!
én is így szoktam le.
20 notes · View notes
Text
😊
Tumblr media
4 notes · View notes
Text
brilliant.
Tumblr media
3K notes · View notes
Text
Tumblr media
Every girl I like is taken :(
6 notes · View notes
Text
Backflip 🤸‍
Click if you watched it more than once! 😂
->
0 notes
Text
Tumblr media
Meanwhile in London 🚇 just call Deddie
2 notes · View notes
Photo
Tumblr media
📷 by: @emkay-theoriginal
Let me introduce one of my passions.
Darts. A pub game?
It was, but it has developed itself into a global sport. It is unique, because anyone can play it. It has no limits. You can be a little kid or an adult, skinny or chubby it does not matter. It requires only mental preparation and to fight stress during a match. This sport is very simple. You can count only on yourself, your performance and results depend only what you  do on that exact time.
You hit that double 16 or you do not. That is it.  Sounds easy right?
In the Netherlands they teach darts as a subject in school. If you try it, your counting skills will improve and if you visit local pubs or clubs or even competitions you will also belong to somewhere.
This journey has started a year ago for me. Since then, I switched arrows 3 times to find my proper one, I hit many 180s, won my first local contest, got new friends and signed to a club.
You will have ups and downs, but that is the pretty part of it. If you keep pushing you will achieve what you really dream of.
0 notes
Quote
Hands, touching hands Reaching out, touching me, touching you Sweet Caroline
1 note · View note
Photo
Tumblr media
This pure feeling inside me is just the candid love I am feeling for you. Let me have faith and a dream. One day, maybe.
0 notes
Photo
Tumblr media
📷 by: @emkay-theoriginal
One of the most beautiful cities I have ever been to.
0 notes
Text
Tumblr media
„Mit bámulsz, te b.zi?” – Rövid történet egy budapesti villamosmegállóból
2019, január vége, reggel fél hét, egy budapesti villamosmegálló. Fontos ez a pontos helymeghatározás és az időpont is. Most történt, pár napja, és azóta sem térek magamhoz. Próbáltam elhessegetni az érzést, nem figyelni, kizárni. Az utóbbi időszakban annyi genny ömlik mindenhonnan, hogy a boldogságomhoz tényleg az az egy út vezet, hogy nem veszek tudomást a sok szarról. Ezt nem tudtam kizárni… Balassa Gabriella
Álmosan caplattam a hajnali havazásban a villamosmegállóba, ahol rajtam kívül jó páran álldogáltak. Előre mentem, és megszólalt a telefonom. Korán jöttem el, lánykám ilyenkor mindig rám telefonál, hogy minden rendben van-e velem, mert ő később ébred fel, mint én. Ezen a reggelen is ezt történt. Miközben hallgattam, ahogy mesélt az éjszakai álmáról, megálltam a villamosmegálló elején. Körülöttem állt két–három fiatal, iskolatáskával a hátán, egy idősebb hölgy és három, korombéli negyvenes, két férfi és egy nő. Viszonylag közel voltak hozzám, így annak ellenére, hogy én nem beszéltem hangosan, azért hallhatták a szavaimat.
Nem beszéltünk sokat a lánykámmal, pár „hogy vagy, hogy aludtál, minden oké” után elköszöntünk egymástól. Úgy, ahogy mindig szoktunk, ahogy évek óta tesszük ezt, szeretettel és óvóan. Vannak ezek a jól kialakult mondatfoszlányok, amiket már-már rutinból mondunk, hiába tizennégy éves, én meg negyvennégy.
Szóval mosolyogva, melengetve a szívem közöltem gyermekemmel, hogy:
– Szép napot csillagom, vigyázz magadra. Szeretlek, Lili!
Leraktam a telefont.
Ekkor hallottam meg az első mondatot, amit először nem is hallottam igazán, átsöpört az agyamon, hogy ezt BIZTOS csak félreértem:
– „Hogy rohadna meg a buzija.”
Oké. Konstatáltam magamban, hogy mekkora gyökerek állnak mellettem, meg hogy már megint buziznak, és nekem ebből már mennyire elegem van. Közben azért láttam, hogy furán méregetnek, és elkezdtem baromi kellemetlenül érezni magam. A nő egyenesen, szinte provokálva bámult rám, tömény undorral a fején, és fennhangon ecsetelte a mellette álló férfinak, hogy szerinte egy nő mennyire undorító, ha leszbikus, és különféle kellemesnek nem mondható tevékenységeket kívánt a „rohaggyonmegszukának”.
Nekem még ekkor sem esett le, hogy ezek ott hárman rajtam pörögnek, csak akkor, amikor a nő odaköpte, hogy:
– Mit bámulsz, te buzi?
Akkor esett le, hogy én vagyok a reggeli uszító traccsparti témája.
Döbbenten néztem, és makogva kérdeztem, hogy „most komolyan hozzám beszél”?
Ja, persze, kihez máshoz, hát látok én más leszbikát a villamosmegállóban?
Jézus úristen, komolyan megijedtem, hogy ez mégis mi a jó fene? Néztem, és rám abszolút nem jellemző módon se köpni se nyelni nem tudtam. Nem is tudtam volna, mert a két férfi is elkezdte rám szórni az összes szitkot, és az összes klisét, amit nap mint nap hallok, olvasok manapság.
A gerincemen egy kellemetlen érzés futott végig.
Hirtelen eszembe jutottak a meleg barátaim, akik TÉNYLEG melegként, leszbikusként élik a mindennapjaikat. Arra gondoltam, hogy milyen kicseszettül kretén társadalomban élünk, hogy az emberek ekkora barmokká tudnak válni.
Hihetetlen érzés volt, és konkrétan félelemmel töltött el az egész szituáció. Ha hergelem őket, ki tudja, odajönnek, és jól helybenhagynak? És vajon akik ott a megállóban hallották ezt az egész gyűlölködést, azok mit tettek volna, hogy ha komolyabbra fordul a helyzet? Mert abban tökéletesen biztos vagyok, hogy nem jöttek volna segíteni. Ilyenkor hirtelen mindenki süketté és vakká változik.
Álltam, döbbenten, végtelenül szomorúan, hogy itt és így élünk ebben az országban.
Ott tartunk, hogy a saját gyerekemnek nem mondhatom ki, hogy szeretem, mert vannak olyan kretén emberek, akik ezt is félreértik?! Vagy, ha már: nem mondhatom ki nyilvánosan valakinek – legyen bárki is a vonal másik végén.
Aztán pár perc szitkozódás után lehiggadtak ők ott hárman, nekem is kitisztult a fejem, és számomra is hihetetlen nyugalommal odaléptem hozzájuk.
– Nem vagyok leszbikus, csak a lányommal beszéltem.
Döbbent csend, vörösödő fejek.
„Ja, bocs, ők azt hitték, meg minden, meg hogy olyan sokan vannak a buzik meg a leszbikusok, és olyan borzasztó ezt látni.”
Ekkorra jutottam el arra a szintre, hogy üres tekintettel végigmértem őket, arrébb álltam, és rájuk üvöltöttem ott, a reggeli hóesésben, hogy mindenki hallja: CSAK A LÁNYOMMAL beszéltem, basszátok meg!!!
Azt pedig most teszem hozzá: és, ha a szerelmemmel beszéltem volna, aki – mondjuk, tegyük föl – történetesen nőnemű lenne? Akkor mi lett volna?
A válaszba bele sem szeretnék gondolni…
642 notes · View notes
Photo
Tumblr media
Just a usual day in Britain
0 notes
Text
Nem akart válogatott lenni, ezért lefingotta a szövetségi kapitányt
Tumblr media
Ennél világosabban nehéz kifejezni, hogy valaki nem kér a válogatottból.
Tokelo Rantie nem az az unalmas figura, már kilenc különböző klubcsapatban is megfordult, de még mindig csak 26 éves. És 38-szor szerepelt a dél-afrikai válogatottban is, minden bizonnyal a 39. nem lesz meg.
Rantie a válogatott szünetekben mindig hazautazott, de meccsre már nem ment, inkább az alvást preferálta. Majd, amikor találkozott a szövetségi kapitánnyal egy „bocs főnök, nem akarok válogatott lenni” helyett letolta a nadrágját és lelyukszuszoszta lefingotta Ephraim Mashabát, aki ott elég nagy legendának számít.
Rantie-t ezután annyira már nem akarják a válogatottban látni.
1 note · View note