#Így kellett lennie

[udv-wilson]

Ferike

-- így hívja néni a nemrég meghalt férjét, az egykori egyetemi tanárt, valahol egy I. kerületi örökpanorámás társasház harmadik emeletén.

A negyediken van a munkahely, ahol dolgozom, alattunk a budai polgárság krémje, ahol 8-tól 5-ig ezen polgárság része lehetek munkaidőben.

A néni törékeny, alacsony, izléséses szőkére festett hajjal, papírvékony, de éppencsak ráncos bőrrel. Nyolcvan éves, egykori történelemtanárnő. Minden ízében kellemes, idős nő.

Először csak köszöntünk egymásnak, aztán amikor reggelente szinte egyidőben érkezünk a gondozónőjével, aki a bevásárlását intézi, sokszor összefutottunk, és ezek a találkozások egyre szélesebb mosolyt szültek az arcunkra.

A köszönésekből hogy-tetszik-lenni? vált, majd jaj-de-örülök-hogy látom! lett.

Kapcsolatunk fordulópontja talán akkor jött el, amikor egy óriási pálmát kellett a terasza egyik részéről a másikra elvinni. Akkor egy kollégámmal segítettem. A kollégám lelépett, én ott maradtam, mert nem nézhettem, hogy a kiszóródott virágföld a patyolattiszta lakásban maradjon, és összesöpörtem.

A néni azóta szinte minden héten jár föl hozzánk, hol egy csavart kell meghúzni nála, hol a hűtő magasan levő konnektorját kell kihúzni a leolvasztáshoz.

A héten kétszer is volt fönt a néni az irodában, ilyenkor mindig nagyon szabadkozik, hogy már megint zavar, de hát, ugye, egyedül él, Ferike, az egykori egyetemi tanár férj, aki ezeket a dolgokat intézte, nincs már -- mondja kényszeredetten, de nem panaszként, csak magyarázatként.

Az első esetben nem működött a vonalas telefon.

Amikor beérkezem a lakásba, mindig megfutjuk a köreinket a cipővel és azzal, hogy megkérdem, bemehetek-e, illetve elmaradhatatlan a helykínálás is. A cipő mindig marad, és mindig bemehetek a lakás különféle helyeire és helyet sem foglalok.

A telefon süket volt. Tárcsahang (mondhatni, nyomógombhang) volt, de vonal nem volt, így kerítettünk gyorsan egy másik telefont, de az is hasonló hibát mutatott, tehát vélhetően nem a telefonnal van a baj. Újraindítottam a routert, lett vonal és boldogság is. De hát, ha már ott vagyok - kérdi - nem hívnám-e fel a Vízműveket, mert azért szeretett volna telefonálni, mert a vízóraállást be akarja jelenteni, és hát ezt is Ferike, az egykori egyetemi tanár intézte, de ő már, ugye, nincsen és ő még - mondja a néni - főzni sem tud szégyen ide, szégyen oda, ugyanis mindig Ferike főzött, közben meccset nézett, ő gondoskodott mindenről, csak hát, ugye, már Ferike nincs és el van veszve sok dologban, mondja.

Felhívtam a Vízműveket, kiderült, nem most van diktálási időszak, elmagyaráztam mit, hogyan kell, váltottunk néhány kellemes és udvarias, de egyre inkább mélyebb mondatot, és mentünk a dolgainkra.

A második alkalommal a héten a tévével volt baj: nem volt adás.

Lementem a nénihez, megfutottuk a köreinket, cipő, helykínálás, egyebek.

A néni odahordott minden, a lakásban fellelhető távirányítót. Ezeket szépen kiválogattuk, melyik tartozik ide, melyik nem, nézem a készüléket, bekapcsolom, van adás. Kikapcsolom-bekapcsolom, van adás. Megint, megint és újra. Nyugtázzuk, hogy valószínűleg csak összekeveredett valami valahol, és nem akarom észrevenni, hogy minden jól működött, csak összezavarodott a néni. Telik az idő.

Tudja - mondja az asszony - Ferike intézte ezt, csak ő most már nincs, ő az egyetemen volt tanár -- teszi hozzá. Képzelje - folytatja - a szekrényében most találtunk egy nagy táskát, tele filmekkel, de azok Ferike szobjában vannak, nem is nagyon megyek oda be, de hát az unokák, ha jönnek, ott alszanak, ott néznek tévét, és ha már itt vagyok, megkérhet-e, hogy azt is nézzem meg?

Bemegyünk a kisszobába (Bemehetek? Temészetesen.), ott egy tévé és egy videomagnó. Mutatja a néni, hogy látom-e, hogy mennyi filmet találtak abban a táskában, ami Ferike szekrényében volt, aki az egyetemen volt tanár -- és mutat a polcnyi vhs kazettákra. Nem is tudta, hogy vannak ezek, és az unokák most megnézetik vele mindegyiket, ki fogják kérdezni -- hallgatom a nénit.

Teszek-veszek, dugom össze a kábeleket, kapcsolom a tévét, bejön az M1, helyben vagyunk, van adás.

Kipróbáljuk a videómagnót is? - kérdezte a néni. Hát hogyne, és kicserélem a kábeleket. - Mutassam meg, hogy kell kezelni, vagy tetszik tudni? - Hát, ha nem nagy teher... Mutatom, mondom, többször, és újra és megintcsak. Ezt meg kell nyomni, ezzel állítjuk le, ezzel indítjuk el, satöbb.

Beteszünk egy kiválasztott kazettát, ami ott volt a videó mellett, amit alighanem az egyik ottalvó unoka nézett.

Nyolcvanas évek legvégén- kilencvenes évek legelején vagyunk abban a pár pillanatban. A helyszín egy házasságkötő terem. A névtelen operatőrünk követi a az ifjú párt és a kedves egybegyűlteket.

A néni némán áll mellettem, csak mutogat, az egyik ember ő lehet negyvenévesen, két fejjel magasabban, a másik Ferike, az egyetemi tanár, jovális, szemüveges, középkorú, jó kiállású ember aki az egyetemen tanított, de ő, ugye, már nincs.

A néni megnémult, dől a könnye.

Ömlik, záporozik ebből a kicsi, törékeny, egykori történelemtanárnőből a könny, itt a polgári milliőben valahol az első kerület örökpanorámás, budai hegyekre néző társasház harmadik emeletén.

Gyorsan kikapcsolom a videót, rendezgetem még az elemeket, a néni zokog, rázkódik a sírástól, próbálom egy barátságosan, de nem tolakodóan az együttérzésemet kifejezni azzal, hogy távolról a vállára teszem a kezemet.

Elmegyek, elköszönök.

Zárnám az ajtót kívülről, de a könnytenger között kiszól a néni:

arra kérem, nagyon szeresse a feleségét!

Az ajtó becsukódik, magára maradt a néni Ferikével, az emlékekel és ezzel a feloldhatatlan, megérthetetlen idő múlásával.

[eltiron2]

Hogyan ért gyors véget az Állatkerti pályafutásom? (Kis Magyarország-bemutató)

1991 óta kisebb-nagyobb kihagyásokkal vendéglátóztam, voltam pincér, kocsmapultos, mosogató, ha mást nem találtam, üzletvezető, séf, kutyafasza. 2-3 éve azt mondtam, elegem van a 12-16 órás műszakokból, a feketemunkából, a hamis mítoszokból.

ÉS MOST SZERETNÉM MEGKÉRNI A SOK FOLLOWERREL RENDELKEZŐ ISMERŐSEIMET, HOGY REBLOGOLJÁK EZT A SZART. Tudom, hogy lehetetlenül hosszú poszt.

Szóval szóltam minden haveromnak, hogy aki tud a képességeimnek megfelelő melót, az szóljon. Sok mindent nem tudtam összeszedni: beszélek angolul, németül, meg még pár nyelvet nagyon alapszinten, van egy esti gimis érettségim, meg egy vödör tapasztalatom mindenféle munkákból, a legaljától a legtetejéig.

Idén tavasszal felhívott a legrégebbi barátom (32 éve ismerjük egymást), hogy őt kinevezték a Fővárosi Állat-és Növénykert (innentől: FÁNK) osztályvezetőjének, és megszervez nekem egy munkainterjút. De (innentől GG lesz a neve) borzalmasan rendes, szabálykövető fickó, tehát nem becsempész a hátsó ajtón, hanem írjak rendes pályázatot, menjek be interjúra, ő támogatni fog, mert tudja, hogy jó vagyok a munkára.

A munka nagyon nehéz és felellöségteljes: kapusnak kell lenni, mosolyogva érvényesíteni a látogatók jegyét és azt mondani nekik, hogy "érezzék jól magukat", naponta 2-3 ezer alkalommal. Ezért ajánlottak garantált bérminimumot. Persze az interjú alatt elmondtam, hogy van kereskedelmis múltam is, szóval végül "kapus-jegypénztáros-jegyellenőr" lett a hivatalos státuszom, ez lett rányomtatva a badge-emre is.

A munkainterjún ott volt a "beléptetési csoportfőnök" (innentől legyen a neve PP) is, akinek az volt a két kérdése, hogy 1. Vagyok-e legalább 100 kiló; 2. Tudok-e bánni a cigányokkal?

Igen és igen.

Ez idén áprilisban történt, és aztán elkezdtem élni az áloméletet: kurvaszarul kerestem, de bazi jó helyen dolgoztam, igazából engem a lóvé sosem izgatott.

Aztán bő egy hónap után jött egy koszorúér-görcs, nem sokkal utána pedig meghalt anyukám, de ezekkel együtt is csak 4-5 napot hagytam ki a munkából, mert (figyelem!) SZERETTEM OTT LENNI.

Az állatkerti alkalmazottak közszolgálati státuszban vannak (amit imádtam, és nagyon-nagyon fontos lett volna nekem egy banki kölcsönhöz), tehát nekik nem 3, hanem 4 hónap a próbaidő.

Augusztusban lett időszerű, hogy beszélgessünk a véglegesítésről, GG, aki odavitt, eljött beszélgetni hozzám, hogy bajok vannak, mert a csoportfőnök PP problémázik, hogy én nehezen illeszkedek be és a munkatársak panaszkodnak rám. Nem értettem. Semmi ilyesmit nem tapasztaltam, csak azt, hogy PP kerül velem minden kommunikációt.

Végül a döntés napján (ami megérne egy külön posztot) PP odajött hozzám és közölte, hogy megvétózta a szerződéshosszabításomat, tehát gyakorlatilag ki vagyok rúgva.

Köpni-nyelni nem tudtam - aztán kb két hét múlva GG feljött hozzám és elmesélte, hogy PP-t és vele együtt a fél beléptetési csoportot ki kellett rúgni, mert kiderült, hogy a pénztárosok és a kapusok hosszú idő óta rendszeresen együttműködve LOPNAK. A Modus vivendi lényegtelen, de soksokmillió forinttal károsították meg a FÁNK-ot. Engem pedig azért rúgatott ki PP, mert tudta hogy van egy cimborám a vezetőségben, szóval nem lehet belevenni a buliba, így kockázatos, hogy lebuktatom őket.

Ez még nem a vége a sztorinak. Jeleztem GG-nek, hogy szívesen visszamennék a céghez, mert minden szarsággal együtt igenis imádok ott dolgozni. Egyeztetett az újonnan kinevezett csopfőnökkel, aki felhívott, hogy mennyire örülne ha visszamennék és legyek a helyettese - szóval a bürokrácia miatt újra megpályáztam formálisan a régi pozíciómat, biztosra tudva, hogy visszavesznek.

Pár nappal később hívott GG, hogy nem vesznek vissza, mert a "cég" nem veszi jó néven, hogy favoritizálja a haverját.

Míg ott dolgoztam, rövid negyed évben végig küzdöttem a bürokráciával, lehetetlen sztorijaim lennének még.

De a lényeg az, hogy tökéletesen alkalmas vagyok egy munkakör ellátására, de nem dolgozhatok ott, because fuck you.

Ez a rövid történet.

#énblog #állatkerti sztorik

[csacskamacskamocska]

Nem mondom, hogy szép dolog volt

Az egyik barátom felvetett egy szexszel kapcsolatos kérdést, ami eléggé nagy követ vágott az én békés kis pocsolyámba.

Mindig is tudtam, hogy van mit fejlődnöm, mert az nem elég, ha az ember agyban pozitív és nyitott, kicsit tényleg olyan a dolog, hogy attól, hogy megnéztél egy videót egy társasjátékról, még valójában fogalmad sincs, hogy ha játszanád egy társaságban akkor bejönne-e. Mert nem csak az érdeklődéseden, nem csak a játékon, hanem a társaságon is múlik. Sejtésem szerint az emberek úgy gondolják, hogy ők jól szexelnek, közben hülyére szorongják magukat, hogy mégse. 10-15 éve szexelsz valakivel, akinek jó veled, neked is jó, komfortos, aztán elválsz és döbbenten állsz, hogy csak egy valakit szokásait meg vágyait ismered. Vagy 10-15 éven keresztül vagy elutasítva, esetleg élsz meg néhanap szánalom dugásokat, éldegélsz a kognitív disszonanciában, míg már azzal sem tudsz mit kezdeni, akivel esetleg jó is lehetne. Egyrészt megtört az önbizalmad, másrészt kénytelen vagy elzárni a vágycsapot. Az meg berozsdásodik, ha nem használják. Gondoltam körbejárom kicsit ezt a dolgot, mert van két nagy kérdés, ami nem hagy nyugodni. A nők szeretik, ha a férfiak kezdeményeznek. De ugyanazon okból szeretik a férfiak is, ha a nő kezdeményez. Mert maga az, hogy tetszünk, hogy vágynak ránk, hogy beindul tőlünk a másik, az bennünk is izgalmat okoz. A vicces, hogy ez akkor is így van, ha a másik ember amúgy nem az ideálunk, vágyunk tárgya, nem tartjuk különösebben vonzónak. A kitartó „nem ideálok” ezért juthatnak végül célba. „hadd rajongjon” szokta mondani egy barátom, amikor egy nő érdeklődik utána. Ami nem csak azt jelenti, hogy nem érdekli, hanem azt is, hogy ugyan miért venné el magától ezt a kis örömöt, hogy valakinek tetszik. A csavar az, hogy amíg az, hogy egy nő visszautasítja egy férfi közeledését, megszokottabb, elfogadottabb, kevésbé megalázó, addig arra, hogy egy nőt utasít vissza egy férfi, arra inkább lenézőbb és megalázóbb körítés van. Ha egy férfit utasítanak el, mindenki veregeti a vállát, lesz másik! Ha egy nőt utasítanak vissza, a reakció az, hogy csináljon magával valamit, hogy tetszetősebb, vonzóbb legyen kívül és belül. Az idősebb, szexuálisan aktív férfiakkal elfogadóbb a társadalom, mint az idősebb szexuálisan aktív nőkkel. Nem hiszed? Nézd meg a vicceket, milyen szinten szólják le a szexuálisan aktív, érdeklődő nőket. De koncentráljunk a kezdeményezésre. Még abban sem tudunk megegyezni, hogy mi számít kezdeményezésnek. Honnan tudod, hogy a másik szeretkezni akar? Egyik barátnőm onnan tudja, hogy a férje olyankor megborotválkozik. Mondania már nem is kell semmit... :D Mennyire kell rámenősnek lenni? Pasi megöleli, megcsókolja a feleségét, erre a nő: jajj a hajam, most voltam fodrásznál, erre a pasi, jajj bocs, oké, bocs. Kész. Nő csalódott, mert mi másért ment volna fodrászhoz minthogy tetsszen a pasinak (legyünk idealisták), pasi csalódott, mert tetszik a nő, de lám, le lett állítva, nem kell a közeledése. Tényleg nem lehet tudni, hogy ilyen esetben, ha a faszi kicsit rámenősebb, abból mi jön ki. De ha a nő mindig talál kifogást, még akkor sem biztos, hogy a pasas ellen van kifogása. Lehet, hogy azzal van baja amit szex közben vagy után megél. Esetleg nincs erről kommunikáció. Nem sikerült jó szexet kialakítaniuk. Ha egy pasi sosem mondja nekem azt, hogy tetszem, vagy jól nézek ki, csinos vagyok vagy sosem emel ki semmilyen módon a "tömegből", akkor elkönyvelem, hogy neki nem tetszem, az ő szexuális érdeklődésén kívül esem. Nyilván, akkor sem fogok kezdeményezni, ha nekem amúgy bejön. Nem vagyok hülye. Ha meg sikerül párszor valami lenéző megjegyzést is tennie, hogy kövér vagyok (nem vagyok) vagy bármi gúnyosat egy általános jókedvű csipkelődésre, akkor nincs az az isten, hogy akár egy jókedvű flörtben részesítsem. Ki szeret megalázódni? Senki.

Ezeken rágódtam, mert végig kellett gondolnom, hogy ha kapok egy meghívást egy pasihoz, akit már ismerek egy ideje, akkor... vagy úgy megyek oda, hogy bármi történhet, de akkor a lelkem mélyén eldöntöttem, hogy szeretném, hogy a bármi megtörténjen, vagy úgy megyek oda, hogy barát vagyok és bármit teszek, még, ha pucérra vetkőzök, akkor sem lépem át belül a határt és fegyelmezetten úgy teszek, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb, az ember a barátaival nagyon jó kapcsolatban van, de ez nem jelenthet vágyat. Szerintem 30 felett nincs barátság extrákkal. Nem tudunk hozzá elég lazák, felületesek, könnyedek lenni.

Hát, igen, nem tudtam mást odaképzelni a "feladatba", csak őt. Mert ő vetette fel. És ez összezavart, felkavart. Végigvettem minden blokkot, minden visszautasítást, minden gúnyos-komolytalan megjegyzést, amit a szexszel kapcsolatban megéltem, miközben ezeket nagyon nem akartam volna újraélni. Amúgy, „jártam egyszer egy sráccal”, aki azt mondta a szerelem alapja, hogy zavard össze a másikat. Ha bármivel rá tudod venni, hogy rajtad gondolkodjon amikor nem vagy ott, nyert ügyed van.

Háténmost úgy össze vagyok zavarodva, hogy szerintem erről még fogok posztolni.

#szex #kezdeményezést #visszautasítás #01-06

[a-kaosz-istene]

Ha találkoznál a gyermekkori éneddel büszke lenne rád?

Nem tudom büszke lenne-e csak azt, hogy ha akkor ott lettem volna neki, nem igazán lenne most mire büszkének lennie. Mert pont az lettem akire szüksége lett volna és akkor nem lett volna semmi amiből ki kellett volna gyógyulni. Szóval, ha így nézzük, büszke.

[starmythelonesurvivor]

Elhagytam. Kiszálltam a szakadó hóesésben, kivettem a bőröndöm, meg a kamerám, és közöltem, hogy elhagyom. Vége van. Kiakartam bírni 27-ig, de nem ment, most vagy soha, nem így terveztem. Valami vonaton ülök a dunántúlon pest fele, valahogy hazavergődök. Nem tudom, nem érdekel, ennek így kellett lennie. Anyám Ománban, apám ki tudja hol, valahol Sátoraljaborzasztó felé, a nagyanyámhoz ma megy az unokatestvérem, a nagygazdám inkább italozni megy, nem szóltam előre, nem borítja a napirendjét. Kb 5-6 óra után az otthoni állomáson leszek, és még onnan sem fogok tudni hazavergődni, de mégsem voltam már régen ennyire könnyű. Boldog karácsonyt nekem!

[kiforditom-szetszedem]

2023 elég kemény volt.

A végével kezdem: megszületett második gyermekünk, Barnabás. Jelenleg alszik, de tisztában vagyunk vele, hogy ez csak egy múló állapot, mert hamarosan bömbölni fog. Őt ellensúlyozza lányom hisztérikus nevetése, tehát átlagban hóttnyugodt gyerekek, szerencsére.

Kaptam végre céges autót, mert kisakkozták, hogy jobban megéri ebbe belefektetni, mint azt nézni karbatett kézzel, ahogy évente 2-3x lerobban a sajátom s magamban kínlódok javítani, amikor nem is az a szakmám, ami a munkám s teljesítményem kárára megy. Most cserébe ez robban le évente 3x, s vihetem az ország ellentétes sarkába szervizelni, nagy haladás, mondhatom. Cserébe alig férünk benne (csomagok nélkül sem).

A kávét letettem, legalábbis 90%-ban, mert észrevettem, hogy jobban hajtom én magam annál, mint amire napi öt esspresso képes, s ha még koffeinnel is tömöm magam, a szívem már nem fogja bírni.

A házfelújítás ütemét megkétszereztem, gyakorlatilag végigdolgoztam hét hónapot szünet nélkül reggel 8-tól este 10-ig. Mondjuk, volt egy pihenőnap, amikor bérmalányom esküvője volt, meg két fél pihenőnap, amikor csak délig dolgoztam, s délután a családdal kimozdultunk világot látni. Volt még két nap, amikor mindenféléket kellett intézni. Reméltem, hogy december elejére megleszek a házzal, de csak dec végére értem el odáig, hogy összerakjam a fűtési rendszert. Talán húsvétra meglesz.

Emiatt még jobban elszigetelődtem, elvadultam, embert alig láttam. Társasági élet nulla, viszont idejében kaptam egy-két apróbb jóindulatú pofont, csillapítást, valamint figyelmet e virtuális közegben, ami elég volt ahhoz, hogy az utolsó negyedévben ne csak a házon, hanem magamon is tudjak dolgozni, ezért többeteknek is hálás vagyok, tudjátok, kik vagytok, már megköszöntem nektek, lehet, hogy furán, de így sikerült. Nem állt szándékomban creepebb lenni mint voltam.

Aztán végre többeteket is megismerhettelek immár élőben is, s felkerültetek lelki élőmegismerős hírességpolcomra Jeff Goldblum mellé, úgy értesültem, jó társaság :)

Köszönöm, hogy kibírtatok, hogy tartottátok bennem a lelket, hogy a hisztijeimet leállítottátok, hogy a dilijeimet nem tápláltátok túlságosan s hogy továbbra is szorítotok, hogy végre befejezzem ezt a többéves projektemet.

Kösz a 2023-at, kívánok mozgalmas, hasznos 2024-et! 🥳

[diogenesz2020portugal]

Karikó

Ágoston László

Pontosan emlékszem hol voltam és mit csináltam, amikor meghallottam, hogy Kertész Imre Nobel-díjat kapott. Sóletet ettem Debrecenben, egy szavalóverseny szünetében.

Karikó Katalin Nobel-díjának hírére is mindig emlékezni fogok: éppen videót vettem fel, és egy mikrofonállványt vittem az emeletre.

Nyilván nem a sólet és nem is a mikrofonállvány a fontos ebben - de a nagy, nagyon nagy dolgokra való ráeszmélés pillanata mindig nyomot hagy az emberben.

Arra is emlékszem, mit mondtak körülöttem, amikor Kertész nyert.

"Zsidó... Ha nem zsidó lenne, lószart nem kapott volna. Egyébként is miért nem Kosztolányi vagy Ady? Hülyeség ez a Nobel-díj is..."

Hiába, az utca embere 8 általánossal mindig jobban tudta és mindig jobban is fogja tudni, mint a Svéd Királyi Akadémia.

Most az első komment, amit láttam (nem viccelek, tényleg az első):

"Gyilkos"

Nem sokkal később:

"Sintér"

És itt be is zártam a kommenteket.

Azon gondolkodom, mikor tudtunk valaki sikerének legutóbb köpködés nélkül örülni. Mert ugye a Saul fia Oscar-díja is "zsidó", a fociválogatottnak ellenszurkol az ország fele, a külföldre száműzött művészek meg ha sikeresek, akkor is gyalázni kell őket, ha meg nem... na akkor pláne.

Karikó Katalin egy nemzeti kincs - lehetne, ha nem lett volna egyből "asszonyság".

Karikó Katalin így viszont az amerikai álom (és a magyar rémálom) megtestesítője: az ember, aki egy darab semmivel kellett, hogy elhagyja a hazáját, és hosszú szívós munkával, tudással és tehetséggel felért a világ csúcsára.

Aki senkit nem érdekelt, amíg haszna nem lehetett belőle. Választott új hazájában lett igazán példakép.

Magyarországon ha valaki példát akar venni róla, az a példa, hogy menni kell, ha valamit nemzetközi szinten akarsz elérni.

Emlékszem, amikor Dárdait kinevezték a magyar válogatott élére és Bognár György a "magyar futballszakma meggyalázásáról beszélt ", hogy egy tapasztalatlan "senkit" választottak a magyar "nagyságok" helyett.

Karikó Katalin nem lenne Nobel-díjas, ha 1985-ben nem gyűjti össze a bátorságát és nem hagy mindent hátra. Nem azért jutott fel a csúcsra, mert magyar, hanem annak ellenére.

A világ rengeteget vesztett volna, ha Magyarországon marad. Ez valahol talán az ő személyes tragédiája is, de egy népé minden bizonnyal.

Magyarország pedig tovább dobálja a szemétbe a gyémántjait, hogy a salakot emelje a magasba. És fúrja, nyúzza, zsidózza, köpködi, ha valaki a középszernél jobb akarna lenni.

Maradj puha. Maradj langyos. Maradj szürke. Hagyd meg a nagyszerűt a többinek.

[stickalittle]

Anyámat el akarom vinni rehabra.

Foglaltam is időpontot az orvoshoz egy hónappal ezelőtt. Nov. 4-re kaptam időpontot. Kis aggodalomra adott okot, hogy nov. 4 az szombat. De megnyugtattam magam, hogy biztosan már annyi a beteg, hogy szombaton is rendelnek, és tulajdonképpen nem is akartam az a nehézfejű kuncsaft lenni, aki értetlenkedik, úgyhogy beletörődtem, hogy ha szombat, akkor szombat. Persze azért abban a hónapban négyszer is megnéztem az időpontról szóló visszaigazoló e-mailt, hogy egészen biztosan nem én néztem el a dolgot. De nem. Ott szerepelt, hogy november 4. Úgyhogy szombaton bepakoltam anyámat a kocsiba, és bevittem a rendelőbe. Persze parkolót még szombaton sem találni, úgyhogy a rendelő előtt kipakoltam anyámat, hogy ne kelljen annyit mennie bottal, én meg majd keresek parkolót távolabb. Már éppen indultam volna, amikor kijött a portás, és nevetgélve közölte, hogy márpedig itt rajta kívül nincs senki. Ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy fel kellett volna vállalnom a nehézfejű kuncsaft szerepet, mert most már innentől a szerencsétlen hülye fasz szerepet tolom. Megkérdeztem a portást, hogy akkor ilyenkor mi van. Ő nem tudja, de talán érdeklődjek az ötszáz méterre lévő kórházban. Arra gondoltam, hogy ott aztán végül is mi a faszt tudnának mondani arról, hogy a betegirányító adott nekem egy szar időpontot, én meg itt kóválygok anyámmal, mint postás a levéllel, aki egy másik faluban keresi a Kossuth utcát. De persze, ha már itt vagyok, végül is mit veszíthetek, ha ott is téblábolok kicsit? Úgyhogy anyámat visszapakoltam a kocsiba, és irány a kórház. Parkolót is találtam a közelben, kb. akkora üres helyet két autó között, ahová egy nyuszimotor fér csak be. Mondom, nekem ez elég, én ide beteszem az autót akkor is, ha az előttem parkoló rám hívja a halálfalókat. Valamit biztosan rám hívott, mert kiszálltunk a kocsiból, és elkezdett esni az eső. Mindegy, ez pont jól illett a kedvemhez, úgyhogy esőben mentünk a kórházba. Portás. Ez is nevetve mondja, hogy nincs rendelés. Úgy látszik, itt valamilyen ellátmányba kapják a portások a füvet. Mondom az orvos nevét, akihez az időpontot kaptuk. A portás közli, hogy hát pont ő az ügyeletes az intenzíven. Meg van-e vele beszélve a dolog? Akkorát bólintottam, hogy leesett a fejem. Hát persze, hogy meg van vele beszélve. Azt sem tudtam, ki az. Akkor menjünk fel az első emeletre, ott van az intenzív. Mentünk. Az intenzív előtere tökre kihalt volt. Mondjuk, mégis, mi lenne egy kórház intenzívjének előterében, sajtpult? Sajtpult nem volt, de volt egy kaputelefonszerűség. Na, ezt megnyomkodtam, mire előkerült egy nővér, akinek mondom, hogy itt kérem én jelenleg át vagyok baszva időpontilag, és ha már így esett, akkor beszélnék a főorvosúrral. Oké, szól neki. Jött az orvos, ki is kerestem a telefonomon a levelet, amit mutatok neki, hogy bizony ez a helyzet, és a történetben én vagyok a kisebbik hülye. Nézi az orvos, aztán közösen, teljes egyetértésben megállapítottuk, hogy az időpont rossz. De mindegy, ha már itt vagyunk, akkor a folyosón megnézi anyámat. Megnéztük anyámat. Olyan volt, mint előtte. Szóval oké, akkor nem kell már bejönnie, mert látta, de én jöjjek be 7-én szerdán, és akkor beviszi a gépbe, felveszik rehabra. Hát, kurvára örültem, mégiscsak a tenyerén hordoznak a halálfalók, sikerült elintéznem a dolgot, majd hetedikén szerdán én bejövök, hozom anyám papírjait, és mindent elintézek. Anyámat be a kocsiba, és haza. Ott jutott eszembe, hogy baszd meg, szerda nem 7-e, hanem 8-a. Úgyhogy nem csodálkozom semmin.

[sztivan]

Hát itt a kilencedik ironman! Vannak mondatok, amiket nem szeretek leírni, például négy nappal Nagyatád előtt az, hogy hőemelkedésem van, pont egy ilyen. Semmi igazán durva, egy ilyen bármikor máskor két-három edzés nélküli napot meg pár forró teát jelentett volna, viszont most nyilván szörnyen stresszessé tett. Úgyhogy a versenyem hete arról szólt, hogy tömjem magam vitaminnal, pihenjek, amennyit csak tudok, és reménykedjek. Szerda után már nem volt hőemelkedésem, péntek reggel éreztem magam teljesen gyógyultnak, hát akkor hátha. Persze az is fontos része volt a versenynek, hogy Nagyatádon nem tud kicsit rossz idő lenni: amikor épp nem a nyár legforróbb napján van az ironman, akkor a leghidegebben, szakadó esőben. Két egymást követő évben is esős verseny, idén ráadásul 20-22 fokos napi maximumon - hát oké, nem teremsport. Jól megadta az alaphangot, hogy már amikor megérkeztünk a rajthoz, a depót át kellett a szervezőknek rendezniük, mert az eredeti bejáratát elárasztotta a hajnali vihar. Aztán egyébként is szinte végig esett az eső. A 3,8 km úszás 1:45 alatt lett meg - finoman szólva sem voltam elégedett vele. Nagyon rosszul navigáltam, gyakorlatilag mindvégig arról szólt az úszásom, hogy kinéztem, láttam, hogy már megint elmentem mindenki mástól balra, visszaküzdöttem magam a jó vonalra, pár karcsapás, kinéztem, és megint balra voltam mindenkitől. Jó sok energiámat elvitte ez, pedig amúgy lendületesen tudtam menni. A stabilitásomat viszont egész jól mutatja, hogy a három kör közül az első és a harmadik másodpercre pontosan ugyanannyi lett. Aztán jöhetett 180 km bringa, és ezen gyakorlatilag minden úgy jött össze, ahogy szerettem volna. (Pedig előtte még morogtam magamra egy sort - általában büszke szoktam lenni arra, hogy mennyire hatékonyan depózok, most erre elindultam rossz irányba elsőre, majd persze azért is sokkal lassabb voltam, mert most nagyon alaposan kellett megtörölköznöm, nem mondhattam azt, hogy majd az első húsz kilométeren megszáradok.) A nagykör 92 km-je 3:28 alatt volt meg, már itt is kimondottan jól éreztem magam, lendületesebben tudtam menni, mint sokszor máskor, így, hogy végre egyetlen kalóriányi energiát sem kellett arra elpazarolnom, hogy lehűljek. Úgyhogy a szokásosnál kicsit bátrabban mentem, nagyon sok energiát tudtam megspórolni a nap második felére. A kisköröket átvariálták, idén a Nagyatád körüli elkerülő úton mentünk oda-vissza (és be a versenyközpontig) nyolc 11 km-s kört. Féltem attól, hogy ez demoralizálóan monoton lesz, de egyáltalán nem így történt, hamar hatalmas rajongójává váltam az új vonalvezetésnek. Ki a városból, 39-es táblától 36-os tábláig, 36-ostól 39-esig, be a városba, és juhé, ez így tökéletesen átlátható és feldolgozható volt, mentálisan milliószor könnyebbé tette, hogy nem 30 kilométeres túrákra küldtek el minket, mint eddig, aztán majd a fák hiányára visszatérünk az első olyan évben, amikor újra tűző napon kell versenyezni ott. Nagyon-nagyon stabilan tudtam haladni, az első hét kiskörből ötöt ugyanazon a 25:50-26:11 közötti szűk sávban tettem meg. A nyolcadikra már lejjebb vettem az intenzitásból, akkor már egy könnyebb fokozaton pörgettem kicsit, hogy előkészítsem a lábaimat a futásra. 7:01 lett a 180 km, másfél percen múlt a hét órán belüli idő, de úgy voltam vele a végén, hogy ellenállok a csábításnak, semmi értelme küzdeni a hatossal kezdődő bringás időért, sokkal fontosabb a futás. De előtte még egy kicsi becsületbeli elintéznivalóm volt - tavaly poénkodtam azon, hogy ha külön versenyt tartanának a második depózásból, akkor majdnem benne lettem volna a korosztályos top10-ben. Na idén gyorsan leadtam a biciklit, be a depóba, cipőt, kesztyűt, sisakot le, másik cipőt, sapkát fel, és ki - korosztályos kilencedik hely. Jó, azért nem ész nélkül csináltam, futólépést ilyenkor már csak babonából sem teszek meg egyet sem, mielőtt odaérnék a futás kezdetét jelző chipszőnyegre. És akkor kezdődhetett a 42,2 km futás. Óvatosan indultam el, de az első körön éreztem már, hogy tök könnyen tudok haladni - persze ilyenkor már minden ilyesmi megállapításhoz hozzá kell tennem, hogy ahhoz képest. Egész meglepő módon még az sem zavart meg, amikor a harmadik körön jött a brutális felhőszakadás. De komolyan, én ehhez foghatót nem nagyon láttam még, az embernagyságú árkok is megteltek esővel, a csatornából már kifele folyt a víz, a parkban pedig a szervezők már megint óriásit mentettek, miután menet közben átvaritálták az útvonalat, mert az eredeti vonal víz alá került. De ez nem vetett vissza. Annál inkább a gyomrom a negyedik körben. Na az nem volt vicces, teljesen fellázadt ellenem a szervezetem, ráadásul olyan részén a futókörnek, ahonnan még nagyon sokat kellett vánszorognom a következő toi-toi-ig. Szép nagy harcot folytattam az emberi büszkeségemért, de amikor végre túl voltam rajta, akkor visszatért az erőm is, mint ha mi sem történt volna, újra önmagam voltam. És onnantól kezdve már jól tudtam futni: nagyon stabilan hoztam szinte pont ugyanolyan, 36-37 perc körüli köridőket mindvégig, és egész lendületesnek éreztem magam (igen, ahhoz képest). Egy kicsit benne hagytam ebben azért, valamivel tudtam volna gyorsabb lenni, ha nagyon-nagyon akarok - de amikor tudtam, hogy egyéni csúcs biztosan nem lesz belőle, ezt az extra motivációt nem tudtam megtalálni magamban ahhoz, hogy szenvedjek egy 10-20 perccel gyorsabb teljesítésért, inkább folytattam egy kellemesen haladós tempóban, amiben végig élveztem a futás minden percét még a táv kétszázadik kilométere után is, és a frissítőkön meg a családdal találkozáson kívül egyetlen sétálós lépést sem tettem meg. 14:14 lett összesen, nincs nagy okom panaszra. Ilyen előzmények után szépet kellett harcolni, hogy itt legyek - de a lényeg, hogy itt vagyok.

[hicapacity]

Pont a pedotünti 10 tanulságára, avagy A...

tegnapi tüntetés 10 tanulsága:

1. Rengetegen voltunk. Nem vagyok tömegbecslő, de voltam már pár tüntetésen, szervezőként is, és nekem az 50 ezer erős alulbecslésnek tűnik. Mi több: csak azért nem voltunk többen, mert megbénult a közlekedés, és sokan el se jutottak a Hősök terére.

2. Ami a számháborúnál is fontosabb: rengeteg volt a fiatal arc. Dühös fiatalokat láthattunk megmozdulni, akik egyébként nagy valószínűséggel nem politikailag aktívak. Akiknek az életében a politika egyébként nagyon periferiális mellékszerepet játszik.

3. Kiderült tehát egyrészt az, hogy ebben a mostani Kegyelem-gate-ben nagy kakaó van. Magyarul elementáris erejű felháborodást váltott ki a társadalomban. És ezt egyáltalán nem csillapította le Orbán következetlen, néhol elhallgatni, néhol bagatellizálni, néhol túlkompenzálni akaró válságkezelése. A Fidesz nem képes olyan eredményesen ellenőrizni a nyilvánosságot, mint szeretné - hiába hallgatta agyon a tüntetést az egész kormánysajtó.

4. Kiderült másrészt az is, hogy az online influencerek nem csak valódi tömeg-befolyással rendelkeznek, de egyben tömegeket képesek mozgósítani és utcára vinni. Nem csak rajongóik vannak, de ezek a rajongók hajlandók társadalmi/politikai cselekvésre is.

5. Ami mutatja a nyilvánosság szerkezeti átalakulását. A pártok, szakszervezetek, írók és művészek - a nyilvánosság "régi", intézményes véleményvezérei és tekintélyei - egyre kevésbé képesek megmozgatni a (nagyvárosi) fiatalságot. A mai nyilvánosság amorfabb, képlékenyebb. Self-made, a közösségi média hullámai által magasra dobott véleményvezérek dominálják, akik kevésbé irányíthatóak, kontrollálhatóak - ugyanakkor képesek ügyek mentén ad hoc koalíciókat alkotni.

6. Az is kiderült ugyanakkor számomra, hogy az online influencerek teljesítménye vegyes, amikor politikai tüntetésen kell szerepelni. Többüktől teljesen idegen a "népvezér" szerep, és jó szónoknak sem mondhatók. Ami működik egy YouTube videóban, az teljesen csődöt mondhat egy sok tízezres tömeg előtt. Vannak ígéretes tehetségek, de van hová fejlődni.

7. Bár mindig nagyszerű érzés megélni a közös tömeges cselekvés során az élményt: nem vagyunk egyedül, sokan vagyunk - ez önmagában még kevés az erkölcsi katarzis beteljesedéséhez. Valami olyan mondásra, valami olyan közös cselekvésre lenne szükség, ami visszaadja az emberek hitét abban, hogy érdemes. Sajnos ilyen üzenettel a tüntetés adós maradt és nem hozott újat. (Egy barátom szerint azt kellett volna a tüntetés szervezőinek mondaniuk: "Holnap mi nyolcan elmegyünk a Várkertbe, hogy feltegyük ezeket a kérdéseket a miniszterelnöknek, velünk tartotok?" Az valóban erős üzenet lett volna.)

8. Így az is újra nyilvánvalóvá vált, ami nekem már a Milla tüntetések egykori egyik szervezőjeként 10 éve leesett: ami a társadalmi felháborodás által a népszerűség csúcsára repített ad hoc civil mozgalmak erőssége, az egyben gyengesége is. Könnyen jönnek, könnyen mennek. Nehezen képesek tartós, rendszerszintű változást elérni. A tüntetésre erőltetett apolitikusság és kötelező ellenzék-fikázás bizonyára jelent egy kezdeti kedvező nimbuszt, vonzerőt a pártpolitikából kiábrándult polgárok mozgósításában. Közép- és hosszú távon azonban az emberek (gyakran irracionális) várakozásai egyben gyengeséget is jelentenek: könnyen átcsaphatnak kiábrándulásba. Vajon mit is akar ez a mozgalom? Egyáltalán mozgalom akar-e lenni? Mi ellen irányul? Tényleg csak a gyermekvédelemről szól? Ebből a szempontból még teljes a következetlenség és bizonytalanság: a beszédek csomó más kormányellenes témát is behoztak.

9. Ahogy Zeynep Tufekci török származású amerikai szociológus megfogalmazta, egy társadalmi mozgalomnak három dolog kell ahhoz, hogy tartós változást érjen el: 1) az elbeszélő kapacitás: egy olyan sztori, ami összeköt és mozgósít. Ez már megvan. 2) Bomlasztó kapacitás: a mozgalom képessége arra, hogy megakadályozza a rendszer intézményes működését. Amíg csak annyi történik, hogy az emberek kitüntetik magukat és hazamennek utána, az még nem az. 3) Választói/intézményi kapacitás: a mozgalom képessége arra, hogy olyan politikai döntéshozók megválasztását segítse elő, akik a mozgalmi célok érdekében tartós változásokat idéznek elő a rendszerben.

10. Hogy vajon ez a mostani tiltakozás-hullám, és az azt meglovagoló influencerek, el tudnak-e érni rendszerszintű változásokat, vagy pedig az egész kifullad és szétesik (Tufekci kifejezésével: taktikai lefagyás), az nagyban függ attól, hogy sikerül-e a tiltakozást kiterjeszteni és megszervezni. Ne tévesszenek meg minket a Budapest utcáin tüntető tömegek: az ország jelentős része totálisan más műsort néz a valóságról. Amelyben ez a tüntetés szinte alig létezett. A kormánypropaganda ellencsapása pedig kemény lesz.

A szervezőknek óriási respect, amiért ezt az egészet megszervezték - és mert, bár lehet, hogy nem is értik mind teljesen, de egyben óriási felelősséget vállaltak magukra. Aki pedig az egészet a fotelből figyeli fanyalogva, annak azt mondom: ha nem mozdítod meg a segged és kelsz fel a kanapéről, akkor inkább ne is kritizálj!

#nerkölcstelenek #drgrptr #drgrpt #tüntetés #pedofidesz #fideszbűnözés

[drakvuf]

Házasodna a gazda VI/15: Finálé

Anna és Attila hazafelé tart. Rövid nyaralás volt, csak egy hajókázásra futotta.

Meglátogatja a fiatalokat Anikó, hogy kifaggassa őket a kirándulásról.

Mindketten azt mondják jól érezték magukat, de Anna elismétli huszadjára is, hogy lassan akar haladni az ismerkedéssel. Megtudjuk, hogy bár egy ágyban aludtak, nem volt semmi. Anikó megkérdezi Attist, hogy adott-e jeleket Anna, hogy tetszik neki. Hát persze (nem).

Ezután a műsorvezető arról kérdezi őket hogyan tovább. Azt mondják folytatják a lassú ismerkedést.

Anna haján hesszel egy poloska. Biztos Dani helyezte el.

Még a kamerának is elmondják, hogy lassan, de biztosan folytatják az ismerkedést, aztán Anna meglovagolja a fiút. Ezzel búcsúzunk a fiataloktól. Menekülj Attis. Józsi és Böbe még mindig Dublinban. Most egy vízesésnél turistáskodnak.

A nő ad egy puszit a gazdának. Hideg az orra, mint egy cicának.

Leülnek az egyik asztalra kicsit beszélgetni. Józsi szerint olyanok, mint a tinik. A férfi szeretne udvarolni, turbékolni, de nem tud. Megkéri a nőt, hogy tanítsa. A gazda kifejti, hogy fél a visszautasítástól. Böbe célozgat, hogy lesmárolhatná, de nem veszi a lapot. Nem bírja tovább és lekapja a férfit. Erről is az egyik exem jut eszembe.

Fincsi - mondja a nő. Megegyeznek, hogy ezt a férfinek kellett volna kezdeményeznie. Konzi, vén emberek. Józsi ezután arról kezd beszélni, hogy mindjárt hazamennek. Megbeszélik, hogy megoldják valahogy a távolságot. A gazda elejti, hogy összekötné a nővel az életét. Tovább smárolnak.

Ezután elmennek ebédelni és Józsi előad egy monológot arról, hogy nem szeret étterembe járni. Izgul tőle. Böbe a kamerának előadja, hogy ő azt szereti, ha a férfi irányít. Szereti, ha egy férfi férfi mellette. Meg kell nevelnie Józsit, mert félős. A nő felhozza, hogy mi lesz velük, amikor hazamennek. Józsi azt mondja, hogy majd kiderül, milyen lesz egymás nélkül.

Aztán hozzáteszi, hogy nagyon szomjazza a társaságát, szóval muszáj lesz időt szánniuk egymásra.

Böbe újra inni kezd, hogy elviselje a gazdát. A kamerának azt hazudja, hogy elkezdett vonzódni hozzá. Újra elmondja neki, hogy a férfi dolga a kezdeményezés, szóval össze kell kapnia magát. Hazafelé Józsi újabb monológot ad elő a kamerának. Örül, hogy bevetette a C tervet, mert jól sikerült Böbével a nyaralás. Azt mondja megbotlott, de bocsánatot kért. Házasodhat a gazda.

Otthon Anikó fogadja a párt. Beszámolnak a fiatalok a kirándulásról. Szar volt az idő, de jó volt. A műsorvezető arról kérdezi Böbét, milyen érzés volt, amikor az utazás előtt Józsi felhívta. Libabőrös volt. Anikó próbálja kicsit terelgetni és megkérdezi nem volt-e rossz érzés C tervnek lenni? Nem. Jó érzés volt. Úgy érzi nyert.

Mivel a nő teljesen vakon van, a műsorvezető inkább a továbbiakról kérdezi őket. Folytatják az ismerkedést és mindketten pozitívan látják a jövőt. Józsi egyenesen azt mondja: házasodik a gazda. Anikó feladja, nem tudja megmenteni a nőt az öreg creeptől. Böbe elmondja a kamerának, hogy az ő célja, hogy mindenben támogassa a gazdát. Boldog életet és nyulgalmat akar biztosítani a férfinek, mert szüksége van rá. Így van, Böbe - helyesel a gazda.

Ezzel búcsúzunk a szerelmesektől. Köszönöm, Józsi. Élmény volt. Gergő romantikus vacsorára hozta Kírát. A lány szerint nagyon cuki.

Előételként smárolnak. Megint megbeszélik, hogy milyen jó együtt. Aztán arról beszélnek mi lesz a nyaralás után. Biztosak benne, hogy megoldják a távolságot. A gazda azt mondja, a dinnyeszezon után ráér Kíráéknál lebzselni. A lány a kamerának azt mondja a kapcsolatuk örökké fog tartani. A gazda pedig elárulja nekünk, hogy szerelmes.

Megnézik a naplementét és azt kívánják, hogy örökké tartson ez a kapcsolat. De romi. Eljött a nyaralás vége. Kíra maradna még, de dinnyeszezon van és Gergőnek dolgoznia kell.

Budapestig smárolnak. Folytatnák hazáig, de a reptéren Anikó megzavarja őket.

Neki is elmondják, hogy együtt maradnak és megoldják a távolságot. Gergő azt mondja olyan mintha évek óta együtt lennének. Annyira örül Kírának, hogy az borzasztó. A műsorvezető minden jót kíván a szerelmeseknek és mi is elbúcsúzunk a fiataloktól.

Természetesen smárolnak még a kamerák előtt egy utolsót. Kevin és Zsuzsi hajókázni mennek.

Csobbannak egyet a hűs vízben, aztán búvárkodnak egy kicsit.

A merülés után újra a citromfákról beszélgetnek. Alig várják a közös életüket tele citrommal. Zsuzsi szeretne citrom lenni. Kevin azt mondja neki, hogy ha citrom lenne, feltenné a polcra és egész nap csodálná, ahogy a citromjait szokta. Ez gyönyörű volt - mondja a lány. Reméli nem lopják el a citromokat, ameddig külföldön vannak. Reméljük.

Felhívják Anikót, hogy neki is elmondják milyen jó minden. Kevin meglepi a műsorvezetőt és Zsuzsit is: úgy döntött maradnak még kicsit. Igazából azért hívta fel a műsorvezetőt, hogy nézzen rá azokra a citromfákra, ha már arra jár. Ők is elmondják Anikónak, hogy minden okés lesz. Megoldják a távolságot és nagyon szerelmesek.

A kamerának elmondja Kevin, hogy tetszik neki, hogy a lány bevállalós és nem nyafog. Zsuzsinak meg az tetszik a fiúban, hogy nem vág a szavába és belevaló. Betonoszlopokon áll ez a kapcsolat. Ezzel zárult az idei évad. Erős volt, talán jobb is, mint a tavalyi. Most végre lesz egy kis pihenő. December 4-én indul a Budapest kiránynői, ami egy ígéretes műsornak néz ki, de még nem döntöttem el belevágok-e. Fárasztó ez, na. Jövőhéttől a Gazdák helyett A királyt fogja adni az RTL. Ajánlom mindenkinek. Tényleg nagyon jó. Köszönöm újra @tidaviminek a kitartó munkát. Nélküle olyan zagyvaságok lennének a hogyvoltjaim, mint Józsi gazda monológjai.

#tv #rtl #hogyvolt #házasodna a gazda

[troger]

(előző rész)

szerintem így az ötödik randi után abbahagyhatom a számolást, hogy hányadik randi

1. frida kahlo kiállítás

2. strand pauli

3. minigolf

4. északi-tenger

5. erdei kirándulás + DOM

napi kapcsolatban vagyunk, gyakran találkozunk, alkalomadtán egész napokat töltünk együtt, többször voltam nála, vezettem az autóját, szóval mostanra kiépült egy olyan mértékű kölcsönös bizalom, ami jó alapja lehet akár egy barátságnak, akár valami másnak

ugyanis ez a kérdés még nem dőlt el

fizikailag még mindig eléggé távolságtartó vagyok

amiatt, hogy kb 1 éve nem voltam intim közelségben senkivel, és hogy azelőtt meg 10 évig ugyanazzal az emberrel, egy kicsit be vagyok fosva

félek a visszautasítástól, ezért biztosra akarok menni, és emiatt tolom ki időben az intimitás határának az átlépését

(ha egészen őszinte akarok lenni, akkor fejben időnként automatikusan összehasonlítom neménnel, és abból mindig vesztesen jön ki - terápiába továbbra is kéne mennem)

a metakommunikáció alapján mostanra már szinte biztos lehetek benne, hogy ő benne lenne, de nagyon empatikusan vár rám, hogy megérjen bennem az elhatározás

és nem kéne tovább húznom, mert egyszer minden türelem elfogy - vagy sürgősen hamar beszélnem kell erről is, mert ezt a témát direktben eddig nem piszkáltuk egyáltalán

innentől gyávaság lenne nem mozdulni

ja, tegnap a kiránduláson elmondtam neki, hogy munkát kell keresnem, meg hogy történt az egész, és milyen élethelyzetben vagyok épp

pont úgy reagált, ahogy gondoltam: együttérzően és segítőkészen (le kellett állítani, hogy ne kezdjen nekem állásokat guglizni az erdő közepén 🤣)

később a DOMon többször is késztetést éreztem, hogy közeledjek hozzá, de nem tudtam elvonatkoztatni a tőle, hogy mennyire gusztustalanul érzem magam a kiránduláson teleizzadt gönceimben :/

mindazonáltal megint jó kis napunk volt

hát így vagyunk most

ma kertipartira megy a 25 éve nem látott, fiatalkori bandájával, és már előre megkért, hogy holnap majd ápoljam a másnapos fejét 😇

#napló #dating #nyár23

[csacskamacskamocska]

Szorosan összekapcsolódik

Heteken keresztül éreztem az elutasítást. Nem szólt hozzám, szia, megyek. Szia anya, megjöttem. Ennyi volt. Ha bekopogtam hozzá, nem hívott be csak az ajtón keresztül válaszolt. Ha véletlenül összetalálkoztunk a lakásban, a fején a füles, nem is reagált, ha szóltam hozzá, ha búcsúzáskor véletlenül közel voltam, elkaptam és megöleltem nem ölelt vissza. Mindennél jobban szeretem őt. (meg „őt”, meg „őt”, de erről még mesélek) Nos, mindazoknak mondom, akik majd elengednek félig felnőtt gyerekeket: Az ember vinnyog a fájdalomtól. Hiába tudja az eszével, a tudatos része minden értelmes gondolatával, hogy ez így jó, ezt kell támogatni, az érzések mégis borzasztóak: elutasítás, elválás, elhagyás, nincs szüksége rád, nem szeret, nem kíváncsi rád, nem akar téged. Az, akinek az életéért, a boldogságáért remegsz és akiért bármit megtennéd, az életedet is odaadnád: már nem szeret téged. Teljesen egészségesen: saját magát szereti és hamarosan lesz valaki, aztán még valaki, akit jobban fog szeretni saját magánál is, és legközelebb csak akkor lesz jelentős szereped az életében, amikor meghalsz és ha tényleg szereted, mindent megteszel azért, hogy ezt majd lehetőleg jól viselje. De amikor elutasítottnak érzem magam, akkor azt gondolom, hogy rosszul csináltam valamit. Talán valamikor a múltban, amin már nem tudok változtatni.

És az elutasítottság érzés mellett a rettenetes aggdalom. Semmit sem tudok róla, ugye jól van, ugye nincs baja, ugye nem azért zárkózott magába mert valami rémes titkot őriz? Ugye nem bántották?

Egy este megállt a szobámnál. Anya, tudunk beszélni? És elmesélte. Mindent, ami bántotta, és sírt, és el volt keseredve. És örültem, hogy nem nagyobb a baj, és beszélgettem és támogattam és erőt adtam és célt, irányt mutattam és iszonyatosan boldog voltam, hogy az én kicsikém hozzám jön sírni, ha baj van. Megkönnyebbült és kivirult, és elmúlt az elutasítottság érzés belőlem, mert elmúlt a távolságtartás belőle.

De az a pár hét, az elutasítottság érzés, a tehetetlenség, a reménytelenség borzasztóan megviselt.

Nekem nagyon fontos, hogy a gyerekeimet önálló, felnőtt életre neveljem. Teljes szabadságot élveznek még akkor is, ha nekem nem mindig jó érzés. Nincs szemrehányás, se bezzegelés, se finom érzelmi zsarolás, se majd meglátod, hogy igazam lesz, ez lesz, az lesz.

Gondolom így lesz később is. Jön majd, ha baj van. És szeretnék minél tovább elérhető lenni. De az élmény az elutasításról, ebben mélyre kellett mennem, hogy írni tudjak róla.

Folyt. köv...

#leválás #szülő #gyerek #elutasítás #kommunikáció #11-12

[meg-megbanom-ezt]

Hogy milyen érzés majdnem négy év után csókolózni? Mint a viccben:

milyen volt? Jó. És bővebben? Bővebben? Nem jó. :T Vagyis fizikailag kicsit jó érzés, persze, de közben fejben nem tudok elvonatkoztatni, hogy ez mégis milyen... kínos és undorító is... Most ennyire elfelejtettem volna, ennyire béna lennék és/vagy ő is az? Hogy bírják ezt mások? Vagy hogy bírtam ezt én még annak idején? Sokkal kívánósabbnak és/vagy szerelmesebbnek kéne lenni?

Csak tudnám, mi a faszért kérte el a számomat, ha utána úgyis ghostolt. Mondjuk én is éreztem, hogy ez nem az igazi, aláírom, de ha ő is, akkor mégis miért kellett ez? Ez valami elbaszott power play?

De legalább nem vagyok szomorú, inkább csak mérges, másrészt meg az kicsit aggaszt, hogy azt hittem, izgatottabb leszek, hogy valaki felszed ennyi idő után. Mert nem arról van szó, hogy ne tetszene a srác. Csak valahogy már annyira... kiégtem, hogy csak mérsékelten örültem az egésznek. Hurrá, végre kipipálhatom a listámon, hogy volt egy próbálkozás.

És akkor mégis miért adtam volna esélyt neki? Mert volt egy olyan benyomásom, hogy csak túl gyors volt ez az egész. Teljesen elszoktam attól, hogy hozzám érnek így, és újra kell tanulni. (Egyébként nem-erotikus módon sem szeretem, ha hozzám érnek, kivéve a Kiválasztottakat(TM).) Persze, neki meg nem volt türelme ehhez. Nem baj, az ölelés azért jólesett, meg az önbizalmamat kicsit megdobta. Lehet, hogy csak ennyire volt szükségünk épp egymásra. Na mindegy.

#a társkeresés pokla #na mindegy #gif #valaki mindjárt beírja hogy 'ez a legszomorúbb poszt evör' 3... 2.. 1...

[starmythelonesurvivor]

Előző vasárnap azt hittük, hogy nagyanyám elpatkol. Kész, vége kampec, rá kellett törni az ajtót, meg én is lóhalálában futottam haza 300km-ről. 2 nap volt nehéz, emelgettük, tartani kellett, olyan izomlázam volt, mint versenysportoló koromban. Nem is éreztem, hogy hiányozna a torna. Szörnyű volt látni, fürdetni…olyan méltatlan végjáték ez a valaha gyönyörű, szereteteljes, értelmes nőnek. Kapott házi infúziót, teljesen összeszedte magát, éppen nyilván csak a demenciája nem múlt el. Előző héten anyám volt vele többet, most én. És eddig bírtam. Hétfő óta négy nap. Fürödj meg, egyél, igyál már, kérlek vedd be a vitamint. Nem, nem mehetsz szakadt ruhában a gyógytornára. Nem, nem loptuk el a törölközőid, annyi van, hogy be sem fér egy szekrényrészbe. Ne, ne egyél olajat, nem, az ananászos hajpakolásom nem ehető. Folyton követ, és beszél. Ma elmentem varrásra, a sírógörcs kerülgetett, mintha nem maradt volna agysejtem. Igen, nagyon szeretem, meg mi egyéb, de ezt így nem bírom. Főzök, mosogatok, semmire nem jutok a saját dolgommal. Teljesen kikészültem. Igazából elvan magának, mostantól csak rá-rá fogok majd nézni. Akkor hagy nekem 10 perc nyugtot, ha rákiabálok, vagy már visítok. Látványosan megsértődik, aztán elfelejti. Gonosznak, és hálátlannak érzem magam, de most csak a végtelen fáradtság, és a szomorúság van. Csalódott vagyok a mesterszak miatt is, amin most vagyok hivatalosan nappali, de a valóságban levelező, háromhetente 2 nap. Még nem csináltam rá semmit, teljesen hidegen hagy. Az okj már jobban érdekel, meg beleölöm az időt, a munkahelyen nem fogom törni magam az állandó helyért, befejeztem. Így ebben az évben bőven elégnek érzem nagyanyámat, meg a nem létező életem. Legszívesebben meghúznék valami erőset…holnap a legjobb barátnőm nagyanyjának a temetésére megyek. Úgy sajnálom, meg az enyém még él, és örülnöm kéne, meg haj de boldognak lenni vele, de csak zokogni akarok. Még családi arany ékszekereket is kaptam tőle, pedig nekem eddig nem igen volt, egy láncot leszámítva.

[kiforditom-szetszedem]

Végre van fűtés!

Ez most úgy néz ki mint HAL a 2001 Ürodüsszeiából, kb így meg is szivatott minket a nap folyamán.

Ahhoz, hogy idáig eljuthassunk, szét kellett verni a régi fürdőszobát, amiből most a kazánház lett, kiütni egy válaszfalat, lebetonozni, burkolni a helyiséget, felszerelni, majd megemelni a kéményt, biztosítani bejövő oxigént, átvágni két falat ajtónak, hogy legyen ahol bevinni a kazánt, bevezetni a vizet, kivezetni a szennyvizet, megcsinálni a villanyszerelést.

Felszerelni a tíz radiátort, kazánházban összeforrasztani az indító rendszert, tágulási tartályt, osztó-gyüjtőt, stb, majd tiszta csizmákkal várni a Mikulást.

Aztán ma:

Telefonált a szaki délelőtt. Hogy az a ház, ahol fekete Mondeó van az udvaron? Mondom: az az SMS, amit induláskor kellett volna küldjön? Ja, későn jutott eszébe, de ott már nem volt térerő 😁 mondom, negyed óra s ott vagyok.

Kellemes élmény, együtt megszakértettük a rendszert, felprogramoztuk a gépet, indítjuk, nem gyullad. Eltelik negyed óra, újra, semmi. Tele füsttel, nincs oxigén. Ja, ventillátor nem megy. Ő szétszedi a dobozt, addig én töltöm le az alaplap rajzát. Kibogozzuk, hol csatlakozik a ventillátor, hát nincs becsavarozva, megoldjuk, elkezd működni. Indul a fűtés!

Várunk, hogy elérje a kazánvédő szelep hőfokát a víz, hogy keringjen, csak nem kering. Újabb debug, kiderül, hogy rossz helyre csatlakoztattuk a keringető szivattyút, mert szerbül van felírva, a "szivattyú" megvan, de hogy használati melegvìz vagy fűtési melegvíz, annak csak a rövidítése van. Nem akarjuk megfejteni, átrakom a màsikba. Beindul a szivattyú!

Nézzük, ahol a csőnek melegnek kell lennie, hideg, ahol hidegnek, meleg. Zseniális, kész sikersztori. Én meg égek, mint Zetelaka. Hardver debug. Mondja, fordítva lehet bekötve a kazánvédő szelep. Megint: rajzok letöltve, ellenőrzés, megvitatás, ez márpedig így jó. Visszacsapó szelep: ugyanaz a sztori, végül: ez is rendben. Keringető szivattyú: jó irányban van felszerelve. De mindegy, kazán beállìtva, beüzemelve, innen az én bajom, remegek, dadogok, nyugtat, fizetek, hazamegy.

Tartok fél óra szünetet, kiszellőztetem a fejem.

Visszamegyek, eszembe jut, hogy amikor a szivattyú tápkábelét összeraktam, nem volt egyèrtelmű, melyik lesz a fázis s melyik a null. Kihúzom, fordítva bedugom: elkezd minden jó irányba keringeni, de valamièrt még mindig nem az igazi, mert nő a nyomás, s nincs keringés.

S ekkor beugrik: amikor összeraktam a rendszert, egy mentális jegyzetet írtam magamnak, hogy ne felejtsem el megnyitani az osztókörön az áramlásmérőket a beüzemelés előtt... ugrok oda, nyitom, s már hallom is, ahogy süvít a melegvíz, melegedik át az osztó, nyomás visszaáll nominálisba, s radiátorok kezdenek melegedni!

Gyors telefon a kazános szakinak, hogy ő is aludjon nyugodtan, majd még eltököltem egy órát az áramlások kalibrálásával, most a radiátorok kb egyformán melegítenek, de ezen majd még csiszolok.

#házfelújítás #fűtés #kazán