#éjjel nappal

[fatherkreiner]

jo azert a követségen eleg jo tudja hogy kell hasznalni a szavakat neha.

#wizardspeak #sakk a mjúzikel #istenem de uncsi még egy komcsi neki újabb paksamétát bonts ki itt az ember éjjel nappal hétrét görnyed senki sem is gondol bele mennyi mun #gond van vele ha piros az útlevele! napi ezer hecni-fecni nem kis hecli nem is tudjuk ecsetelni hogy utálunk pepecselni....

[ffruzsiinthebox]

longing for the day i can watch things on my tv like a normal person. thoughts and prayers

#i can't watch movies anymore!!!!! i can't watch shit!!!!! #i hate watching things on my laptop #so all i watch now is éjjel nappal budapest reruns and one tree hill where i don't need to see that much dhfhjdnf #it's a prison #i always hated that it's too small and this is my punishment

[ki-nem-mondott-szavak-tengere]

Otthontalannak érezni magunkat sokszor nem is azon múlik, van-e tető a fejünk felett, vagy ágy amiben aludhatunk.

Álomra hajthatod a fejedet minden este ugyan abban az ágyban, ha a lelked közben ugyan az alatt a takaró alatt, ugyan abban a testben vacog minden éjjel.

És sokszor nappal is.

#visszhangok #magyar

[fovarosiblog]

Így segíthetsz Iványi Gáboréknak

Kedves Barátaink!

Egy ideje (az anyagi problémák mellett) azzal is küszködünk, hogy szinte teljesen visszaesett a tartós élelmiszeradomány mennyisége mindenütt. Hiába kapjuk a kétségbeesett levelet a rászorulóktól, nemhogy nekik nem tudunk sokszor élelemiszercsomaggal segíteni, de most már (október 7-e óta) nem kapunk támogatást a központi konyhánkra sem, így a napi 655 adag ételhez is segítséget kell kérnünk. (Óvodásaink, iskolásaink, hajléktalanok és nehéz helyzetben lévő dolgozóink számára főzünk.)

Kérjük, ha a Dankó utcában járnak, és tehetik, hozzanak nekünk tartós élelmiszert, cukrot, tejet, lisztet, teafüvet, zsírt, margarint, konzervet. Nagyon örülünk búzadarának, lencsének, sárgaborsónak. Boldogan fogadjuk a gyerekek számára a száraz szalámit, sajtot, gyümölcsöt, zöldséget, édességet.

A Domestos és a folyékony szappan kelendőek még nagyon.

Sajnáljuk, hogy meg kell említenünk, de kérjük, csak olyasmit hozzanak, aminek a szavatossága nem járt le. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a 2016-ban lejárt liszt, vagy két éve lejárt tartós tej nem kiosztható, ellenben nagy gondot jelent megszabadulni tőlük. Tekintsük embernek rászoruló felebarátainkat is!

A Dankó u. 11. szám alatt éjjel-nappal várja adományaikat a portaszolgálat. Kérdéseikkel, felajánlásaikkal keressék Borsányi Aranka kollégánkat. Telefon: [phone]. E-mail: [email protected]

Hálásan köszönjük!

(2023. október 18.)

@kozszolg

#ivanyigabor #dankoutca #segitseg

[diogenesz2020portugal]

Furcsa dolog ám egy hajléktalanszállón 24 órát ügyelni Karácsony előtt egy nappal. Az emberek – talán a holnap este magányától félve, vagy talán már ettől a félelemtől körülölelve – a szokásosnál is jobban megnyílnak előtted, bár nem vagy a barátjuk. Gyónnak neked, elmondják a legféltettebb titkaikat, mikor, hol hibáztak, és mennyire megbánták ezt. Nem kérnek felmentést. Persze te tudod, hogy nem is adhatsz. Csak szembenézel azzal a megváltozhatatlan ténnyel, hogy bár mindenki tisztán, bűnök nélkül, egyenlőnek születve érkezik erre a világra, de abban a pillanatban hatalmas batyut is kap a vállára. Néha arra gondolsz, mekkora szerencséd van, hogy mindezt nem neked kell cipelned. Ők meg arra, ha elmondják neked, te is átveszel a terheikből egy darabot. A szemed sarkából már látod a következő embert, akiből kikívánkozik az elmúlt negyven-ötven év minden kínja, keserve és néhány öröme. A sor megakaszthatatlan. Még hátra van a műszak fele, és a szemérmesebb emberek csak éjjel, hajnalban jönnek. Jönnek az itt lakók, jönnek az utcáról, és te végighallgatod őket. Napközben főzöl nekik vagy hatvan személyre ebédet, bekapcsolod a mosógépet, cipőt, meleg ruhát keresel, hogy ne fázzanak, próbálod irányítani vagy legalább szemmel tartani a hajléktalanszálló mindennapi életét, ami miatt elvileg bejöttél dolgozni, de te is tudod, hogy nem ez a legfontosabb dolgod itt. Ha van a Karácsonynak értelme, akkor ez az: teljes szíveddel odafordulni a másik emberhez, megérteni búját-baját, boldogságát.

Csak ennyi, amit adhatsz.

Ez a legtöbb, amit adhatsz.

[habkeinb0ck]

Kedves barátok, közönség és tisztelt szakma!

Mától kezdve az Operaház Carmina Burana produkcióját, a saját produkciónkat már nem dirigálom- a visszalépésem oka az alábbi levélben olvasható.

“Tisztelt Carmina produkció Alkotói,

Tegnap kaptam a Főigazgatói utasítást, miszerint a Carmina Burana előadást kettévágva, fél orás szünetet kell tartani, az Operaház büféjének bevétele növelése érdekében.

A döntés nélkülözött minden szakmai egyeztetést.

A Nemzeti Opera szakmai színvonala megkérdőjelezhetetlen, ennek mindenek felett kell állnia - ezért dolgozunk éjjel nappal, erre tettük az életünket! A Carmina Burana sikere is az egységben, feltartóztathatatlan ívében rejlik - ezt söpri el a mostani döntés.

Hogyan lehet egyszemélyben meghozni ezreket érintő szakmai kérdést? Hogy lehet, hogy ignorálják a produkciot megalkotó művészeti vezetőket, rendezőt, karmestert, vizuális tervezőket? Az 5 éve futó előadásokat már közel 70.000 ember látta- sikere töretlen- mai naptól kezdve a rendezői koncepcióval szemben pedig kettévágjuk az előadást!?

Mindez a Nemzeti Operaházunk és kicsi országunk realitása ma.

Ilyen formában nem tudom tovább vállalni a produkció dirigálását, az előadás nem felel meg a rendezői koncepciómnak! “

Boganyi Tibor

[flowerstargirl]

minden nappal elhiszem hogy túlléptem rajtad

minden éjjel rájövök hogy sose fogok

#writing #hungarian #magyar #sajat erzes #sajatposzt #magyar tumblisok #sajatgondolat #sajat iras #sajat szoveg #sajatidezet #szakítás #depresszió #éjjel #egyedul

[angelofghetto]

Oké, megint nagyon jó és logikus dolgokat hallunk, és segít a bonyolult rendszerek és módszerek áttekinthetőségében, de az ilyen elméleti fejtegetésekkel az a bajom, hogy rendben, látom, hova kéne eljutni, de nem tudom, mi az első lépés. Szerveződjünk, alkossunk érdekközösségeket, induljunk el. De hogyan? Mondjuk kezdjük lokálisan. Az egyik szomszédom éjjel-nappal kisvállalkozó, csak hétvégén alszik, életben akar maradni, kiszállt a politikából. A másik szomszédom elfáradt. Egész életében azért gürcölt, hogy a gyerekeinek jobb legyen, kiszállt, őt már mindenki hagyja békén, nem foglalkozik politikával. A második szomszéd totál alkoholista, csak aludni jár haza a kocsmából. Kiszállt, azt sem tudja, hol van, ha piás, azért, ha józan, azért. A szemközti szomszédom idős nyugdíjas, hol kórházban van, hol otthon. Ugyan nem fityiszes, de kiszállt, őt már csak az érdekli, mikor az unokák meg a dédunokák meglátogatják, süt-főz, kötöget, elvan a kertben a köztes időben. A mellette szomszéd Pestre ingázik, hajnalben megy este jön, megvacsizik, megissza a sörét, beájul az ágyba, és belealszik valami filmbe a Netflixen. Kiszállt, neki nincs idege, energiája a politikához. A kettővel arrébb szomszéd sógora fontosember, becsípődött fityiszes, nem hogy meggyőzhetetlen, nem szabad megvárni hogy kinyissa a száját, mert a propagandaszöveg buggyan ki belőle. A bácsika, aki a piacon árul, volt párttag, aktivista ellenzékben. Inkább nem mesél, kiszállt, már mindenkiben csalódott. A néni, aki épp a szatyrát nyújtja a krumplinak, azt mondja, ő kiszállt, mert egyik olyan mint a másik, mindenki lop, mindegy, kire szavaz, inkább el se megy. Minek?

Akkor jöjjenek a barátok. Az egyik Angliába költözött, kiszállt, vissza se néz. A másik Németországban van, most ott kezd vállalkozást, úgy néz ki, több rokon is megy utána. Kiszállt, ő a büdös életben nem költözik vissza, mert itt az ő életében már úgysem változik semmi. A harmadik Hollandiában van. Néha hazajönnek rokonlátogatni. Keményen érzékelhető az a lenézés, amit irányunkban kifejlesztett, holott nem értem mire. Kiszállt. Könnyebb az itthon maradottakat lenézni, mint szembenézni azzal, hogy kint még az unokái is bevándorlónak számítanak. A következő szintén Angliában. Piszok honvágya van, de itthon nem tud megélni, gyereket vállalni meg még kevésbé. Kiszállt, a politika említésétől is falra mászik. Nem érdekli. Csak szeretne valahogy egyről a kettőre jutni.

Jöjjenek a munkatársak. Az egyik folyamatosan a metrón osztogatott ingyenújságot idézgeti. Nem tudok vele beszélgetni, agymosott. Pedig amúgy értelmes lenne. A másikról nem tudom eldönteni, hogy a kormánypártot, vagy az ellenzéket szidja jobban. Kiszállt, mert szerinte nincs kire szavazni. A harmadik nagy tünktikéző. Buli meg minden, ki lehet menni a haverokkal (utána néha beülnek sörözni, vagy valami) de úgysem változik semmi.

A háziorvosom még normális. Őt a múltkor elkezdték szakmailag macerálni, mert nem elég vonalas ideológiailag. Az operáló orvosom még normális. Csak nagyon fáradt. Nem akar külföldre menni, bár néha úgy érzi, nem bírja már az alulfinanszírozott körülményeket. Azzal vigasztalom, hogy ő még kőbaltával és kézrátétellel is tudna gyógyítani, annyira tehetséges. Közösen vihogunk ezen. Néha a vonaton kesergünk egymásnak spontán kialakult beszélgetésekben, főleg ha nyílt pályán leállunk úgy 20 percre "forgalmi okokból", vagy felsővezeték szakadás miatt tömörülünk a peronon, várva a hazafelé mentesítőt. Talán néhány nap vagy hét után odabiccentünk, odamosolygunk egymásnak, de sietni kell haza vacsorát főzni, vagy a gyereket, nagymamát, akárkit elkísérni az akárhova.

Ezek a közösségi oldalak is csak szelepek, mert valakinek el kell mondani, valaki kell, hogy visszabólintson. Ha nem öntjük szóba, megfulladunk. Ha nem üvölthetünk, sírhatunk, legalább ez legyen.

Múltkor azon is röhögcséltünk a dokival, hogy gyakorlati tapasztalat: ha az ember mondjuk belebotlik az ágy lábába, vagy véletlenül az ujjára sóz kalapáccsal, nem fáj annyira, ha felüvölt. De úgy tűnik, a barkácsolás sem megy hangos káromkodás nélkül. Pedig az épít, javít, létrehoz valamit. Akkor?

#Youtube

[frankyoungestein]

Malaszttal és Varga Juci interjúval teljes Áldott Húsvétot

Idén nem számít az egyházi ünnep méltósága, minden csatornán éjjel nappal Juci úr interjúja megy. Az ünnepi hangulat csak akkor fontos ha a lopott közpénzzel kapcsolatos kérdésekre kellene válaszolni.

#ner #pedofidesz

[scavengedluxury]

Éjjel-nappal" delicatessen, Budapest, 1964. From the Budapest Municipal Photography Company archive.

#budapest #hungary #street photography #long exposure #neon #signage #1960s

[spraystory]

“Szabadság, egyenlőség, testvériség”

2.rész : A franciák. Azzal kezdem hogy szerintem tisztességes graffitisnek illik szeretni a berlini graffiti stílusokat. Berlinben a graffiti hatalmas stílusfejlődésen ment keresztül, különleges, egészen egyedi formákat öltött amit akkor (gondolom azóta is) ki gondolná, csak berlin stylenak hívtunk. Noha azonnal fejet hajtok előtte, szégyen vagy sem, nekem nem ez volt a kedvencem. Sokkal inkább a new yorki - és úgy áltlában az amerikai klasszikusok vagy a francia styleok csavarták el a fejemet. Gyerekkorom óta ( pl Möbius : Az Idő Urai c. rajzfilmje, amit még fekete fehér tévénken láttam 1983-ban vagy ’84-ben)  rajongtam a francia cuccokért, képregényekért, pl a PIF magazinért, Lucky Luke-ért vagy Kockás magazinért, manapság pedig a szépművészetéért szóval általában a francia stílusok nagyon a szívembe lopták magukat. Történt hogy 2002-ben amikor a Burnerben dolgoztam, egy meleg, unalmas hétköznapi délutánon megjelent két srác a boltban, egy mackós és egy vékony. Mindketten meglehetősen szakadtak és piszkosak voltak. Jó graffiti boltoshoz hűen, nyomban szóba elegyedtem velük. Kisült hogy franciák, már egy hete Budapesten vannak és a kőbánya-kispesti (Köki) metró végállomás melletti kiserdőben laknak egy sátorban (!). Ez egészen meghökkentő dolog volt, azonnal rákérdeztem hogy dehát ott leginkább hajléktalanok laknak, mire mesélték hogy persze, tökjó haverjaik lettek, amíg ők távol vannak a belvárosban, a hajléktalanok becsületesen ügyeltek a sátraikra, nehogy “idegen” kéz kutasson benne. Meghívtam őket magamhoz, szedelőzködjenek, lakjanak nálam. Ők voltak Awol Grenoble-ból és Sonick ( a továbbiakban “S”) Montpellier, Grenoble, Lyon stb tengelyről. Azonnal barátok lettünk. Emlékszem, tiszta pólókat adtam nekik, sört bontottunk, sketcheltünk a blackbookokba, sztoriztunk. Tish76 ( továbbiakban “T”) barátom is végig jelen volt az elejétől, “S” később PNC tagja lett. (1.kép) Így indult az azóta is tartó, remélem életre szóló barátságunk “S”.-el, “J”-vel és a többiekkel. “S” egyébként nem tősgyökeres francia és ezt észre lehetett venni. Délkelet-Európában született egy országban melynek partjait a Fekete-tenger mossa de kisgyermek kora óta Franciaországban élt és nőtt fel. Balkáni vér csorog az ereiben és ez nagyon sokat adott ahhoz hogy könnyen megértsük egymást. Nagyon jól éreztük magunkat az első pillanattól kezdve és a következő alkalmakkor már akkori barátnőjével, June-al ( aka String, a továbbakban “J” ) és másokkal is - visszatért Budapestre. “J” valódi francia lány, nagyon vagány és bevállalós, nem viszolygott a trash szituktól de mindvégig stílusos és csinos volt. Mindig egy elegáns nőt láttam benne aki tökéletesen tudott alkalmazkodni a legkülönfélébb graffitis életbeli vagy hétköznapi történésekhez, csak fiúk közt, egyedüli lányként végig megtartotta női méltóságát. Én abban az időben már Óbudán a Filatorigáttól nem messze laktam, így vagy nálam vagy “T”-nél laktak - mi pedig “T”-vel szintén max. 10 perc sétára laktunk egymástól. Őrületesen sokáig alvók voltak, volt hogy délután egykor kellett őket ébresztgetni, úgy hogy nem is hajnalban jöttünk haza. Hamarosan megismerték a szélesebb baráti körünket, hazajöttek velem a szülői házhoz családi ebédekre, majd ők is megvendégeltek minket az ő otthonukban, az ő családjaiknál, barátaiknál. Őszinte és csodálatos barátság született. Mindenhová együtt mentünk. Megrendelést festeni, nyaralni, partyba és persze éjjel-nappal fújtunk amennyit csak tudtunk. A franciák nagyon lazák, bevállalósak és ugyanennyire képben is voltak. A jó lehetőségeket, a jó spotokat mindig észrevették, bátran felmásztak, bemásztak bárhová egy-egy jó festés érdekében, tökéletes firkászokat és kíváló barátokat ismertem meg bennük. Fényes nappal is úgy írtak a legextrább helyekre hogy sohasem vette őket észre senki, mindig eszközök tárháza volt náluk, markerek, squeezerek, kanna, stickerek. Ugyanakkor nem ész nélkül csinálták, ügyesen figyeltek egymásra, higgadtan, feltűnés nélkül írtak - számomra rettentő profik voltak. A styleokról nem is beszélve. Az én szememben szinte minden cuccuk szuper volt: egyszerű, roppant lazán, stílusosan húzott betűk, világbajnok tagek és throw upok. Igazán nagy kihívás volt nekem lépést tartani velük aktivitásban, de stílusban azt a szintet rakni amit ők, számomra egyenesen lehetetlen. Mindig felemelő érzés képben lévő, jó stílusú, jó arc emberekkel festeni és ez rájuk hatványozottan igaz. Minden érdekelte őket, nyitottak és intelligensek, nagyon jókat beszélgettünk bármilyen témában és rengeteget nevettünk. Mindig hoztak magukkal vendégeket, ők is kívétel nélkül nagyon jóarcok voltak. Ugyanez pl a horvát barátainkra is igaz volt, nem véletlen hogy a három társaság időközben nagyon jól összebarátkozott és sok időt töltöttünk együtt. Hamarosan Grenoble-ben találtuk magunkat majd Lyonban. Ide kétszer is eljutottam, mindkét esetben nagy jamen festettünk 50 vagy mégtöbb writer társaságában, káprázott a szemem a sok jó styletól. Franciaországban mindig az volt a benyomásom hogy közepesen jó styleok is nagyon jók. Vannak bizonyos stílusjegyek, jellemzők amiket az ember akaratán kívül párosít egy-egy néppel, nemzettel. A franciáknál megfigyeltem -és erről volt is szó- hogy sosem hordtak fehér sportcipőt, náluk ez nem volt menő, csak fekete cipőt viseltek, fehér magasszárú zoknival és szinte mindenki azt a jellegzetes, a mellkason keresztben hordott kis válltáskát viselte. Ezt egy darabig én is átvettem. Az étkezés kultúráját is tartottuk, hiába voltunk tróger firkászok, mindig tisztességesen, terített asztalnál vacsoráztunk. Sőt, “S”-el sokszor reggeliztünk egyféle édes kenyeret, brioché-t narancslével, ez a guilty pleasure-öm pl máig megmaradt. Sajnos ilyen brioché-t a legközelebb csak Ausztriában lehet beszerezni.

Egyszer meghívást kaptunk egy néhány napos olaszországi jamre, Vasto városba. Valamiféle korai EU-s project volt és válogatott nemzetek hip-hop/graffiti kultúrális szereplőinek szerveztek találkozót. Mindenféle hiphop/street art művészeti tevékenységből hívtak meg szereplőket, így hát Sonick, June, Rapa, Tish76, Zsola, Face és jómagam útrakeltünk. “S” és “J” voltak a művészek, “T” és én a graffitisek ( vagy ilyesmi ) Rapa, Face és Zsola pedig a rapperek. Meg is volt a magyar delegáció. Mivel elvileg Magyarországról csak magyarok mehettek volna, azt kamuztuk hogy a “S” és “J” amúgy magyarok csak régóta franciaországban élnek, ezért beszélnek franciául - vagy valami ilyesmi. Hogy mi miért angolul beszélünk egymással, arra nem volt magyarázatunk. Amúgy nem nagyon akarták elhinni az egészet de hagytak minket. Fogalmam sincs hogyan jutottunk el Rómába, még Gyékényesen készültek fotók. Mindenesetre Rómából egy átkozott utcát nem láttam. Ahogy leszálltunk a vonatról, helyben metróra szálltunk és hosszú metrózás után feljöttünk egy buszpályaudvarra. Átmetróztunk a város alatt. Mivel Vasto Róma alatt volt valahol, elkezdtük keresni melyik busz megy oda. A buszsöfőröket kérdeztük, akik sürögtek-forogtak, vitatkoztak, de csak nem tudták megmondani milyen busz megy Vastoba. Ez fura volt. Egyikük aztán felkiáltott, megvan az elveszett városunk. Nem örültünk. Kisült hogy Vasto valóban kissé Róma altt van csakhogy az ország másik oldalán, az Adriai-tengerre néz. Szóval nekünk nem római busz hanem Rómából távolsági busz kell de egyébként is eleve tök hülyeség volt Rómába mennünk. Végül megérkeztünk Vastoba, ebbe a történelmi, festői kisvárosba. A szálláson izgalmas társaság, marseilles-i nevelőintézetből érkezett fiúk lettek a lakótársaink. Mindjárt az első vagy a második napon az utcán kialakult valami balhé, talán ütések is csattantak a marseilles-i srácok és a helyi olaszok között, ahol ha jól emlékszem Rapa lépett közbe a franciák oladalán. Ezt rendkívül méltányolták, onnantól kezdve testvérek voltunk. Egyébként amire megérkeztünk a városba, az előttünk érkezők - talán berliniek és Csehek ( a híres Romeo öccse is jelen volt)  - alaposan megbombázták ezt a szép várost, így rögtön figyelmeztettek, eszünkbe ne jusson tagelni, fújni az engedélyezett helyeken kívül. Tengerpart, mediterrán feeling, jó társaság, olasz ételek, italok és sok fújka - ez volt Vasto. A franciáktól itt elbúcsúztunk, mi pedig hazafelé a vonaton lebuktunk a kamujegyeinkkel nem sokkal Triest előtt. Szerencsére otthagytak minket a pályaudvaron a kalauzok, hogy mindjárt jönnek vissza a rendőrséggel de ezt már nem vártuk meg. Pestről küldtek egy autót, a társaság egy részét hazavitték, nekünk hoztak pénzt - mert nyilván egy vasunk sem maradt - én Zsola testvéremmel jöttem haza. (10.kép) Egészen biztos hogy ezeknél sokkal cifrább kalanjaink is voltak de annyi minden történt és mindennek minden percét élveztük, hogy már nem emlékszem mindenre.

Rajtuk kívül volt másik két francia srác, Bouze & Spé, akikkel ha jól emlékszem először Lyonban találkoztunk, de következő évben megérkeztek Budapestre egy sajátkészítésű lakóbusszal. Neve is volt a busznak : “Tanki” azaz tranquille. Sőt, Tankival brandingelt pólót, pulcsit is készítettek, én magam is kaptam, hordtam is sokáig a “Travel is good” felirat volt rajta és persze Tanki. Az Árpád hídnál laktak a hévmegálló mögötti parkolóban és mivel akkoriban én onnan 10 percnyi sétára laktam, rendszeresen egymásnál vendégeskedtünk és persze festettünk. Bouze-al ma is kapcsolatban vagyok, Angliában él. Spé-ről nem tudok.

Jó társaságban, gyorsan telik az idő. “S” közben bejárta a Pamir-hegységet és Közép-Ázsiát, egészen Afganisztánig elbiciklizett, fantasztikus helyeken járva, egészen mesebeli helyeken festett, később kiállítása is volt Budapesten, többek között erről az útjáról. Ezalatt néhányunknál-így nálam is-egyre lejjebb halkult a graffiti és egyre erősödtek a másféle de azért még a writingra vissza-visszakacsintó, ma is tartó alkotói folyamatok. Tizenhat évvel ezelőtt, 2007-ben voltunk utóljára, mindannyian együtt. Fájdalmasan rohan az idő. Később “S” és “J” külön-külön ellátogattak hozzánk. Azóta ez a sok eltelt év biztosan alakított rajtunk és meglehet hogy változtunk de ezeken a ragyogó, boldog éveken és a barátságon nem fog az idő. Ma is kapcsolatban vagyunk.

1.kép : Awole, Eliot (Sonick-C4) - első találkozásunkkor készült blackbook rajzaik-Budapest, 2002

2.kép : Tish76(PNC,BHG,GRW), Sonick(C4), Nikon(GRW,BHG)- Lyon, 2003

3.kép : Sonick, Nikon, Dolar, Mir, June - Lyon jam, 2003

4.kép : Nikon, Sonick-Lyon, 2003

5.kép : Bouze & Spé (OSP) , Nikon (GRW,BHG) BP, 2003

6.kép : Nikon (GRW,BHG), Sonik(C4), Tysh(PNC,BHG)-Lyon, 2004

7.kép : String (June), Nikon-Lyon,2004

8.kép : Nikon, Sonick, June - 2007, Budapest

9.kép : Sonick, Nikon - 2008, Budapest

10.kép : Big times : Lyon-Vasto-Budapest, 2002-2008

#graffiti #Budapest #lyon #2000's #storytelling

[sonnenscheinmano]

Tavaly ugyanekkor

feküdtem a gasztroenterológián, nem tudták, hogy mi a bajom, illetve azt sejtették, hogy autoimmun betegségem van, de máshol tapogatóztak. Reggel megvolt életem első dialízise, mire visszértem, meghalt az egyik szobatársam, én meg már annyira nehezen vettem levegőt, hogy átvittek a megfigyelőterembe és légzéssegítővel megtámogattak, az ujjamon elkezdték monitorozni a szaturációt, a mellkasomra meg rárakták a tappancsokat sz��vműködésileg. Azóta borzongok, ha meghallom ezeket a hangokat. Most volt két érsebészeti műtétem, iszonyatos volt ismét hallani ezeket a gépeket. Már hörögtem, de még nem annyira, mint három nappal később, amikor dr. K.A. megmentett (megmentés vol1, összesen három volt). Estére belázasodtam, 39.2, minden végtagom fájt, belémnyomtak egy lázcsillapítót, elaludtam, miközben kint zajlott a szilveszter, petárdázás, kürtölés; éjjel kettőkor felébredtem, boldog új évet kívántam magamnak, s tulajdonképpen tök boldog év volt, mert végülis nem haltam meg, pedig erősen rezgett a léc.

#sopron #kórház #wegenersgranulomatosis

[szigetingy]

Lin-csi mester egy nap meglátogatta a szomszédságában álló kolostort. Az apát büszkén mutatta neki, mennyi bambuszfáklyát gyártanak szerzetesei. Szorgalmas, dolgos szerzeteseim vannak, Lin-csi, láthatod! Már nem is a kolostor fenntartására dolgozunk, hatalmas vagyont gyűjtöttünk. Vang nagyúr is megirigyelhetné. Igaz, éjjel-nappal gürcölünk. Na és miért gürcöltök ennyire, jó apát? - kérdezte tőle Lin-csi. Elárulom neked, barátom -kezdte az apát. Azért kell ennyi bambuszfáklyát gyártanunk, mert jó pénzért veszik a városban. A pénz pedig azért kell, hogy meggazdagodjunk, és ne keljen többé dolgoznunk. Alig néhány év, és nem gyötörjük magunkat munkával, csak magunkra figyelünk, teát iszunk naphosszat, s a Tanításról beszélgetünk. Elmélkedünk, és hallgatjuk a kert madarainak énekét - dicsekedett tervével az apát, és máris a gondtalan jövőbe álmodta magát. De Lin-csi haragja felébresztette. Sok munkával sok pénzt keresni a bolond is tud, apát! Nem kell hozzá tudomány! Ráadásul a sok pénz nem gondtalanságot jelent, hanem sok gondot inkább. Ne sok pénzed legyen, hanem elég! Ne sok időd legyen, hanem elég! Ne sokat dolgozz, hanem eleget, ne sokat elmélkedj, hanem eleget! De te ezt fel se éred ésszel, jó apát! - kiabálta Lin-csi dühösen, majd csendesen hozzátette: Sajnállak téged, de még inkább szerzeteseidet. Ha arra biztatod őket, hogy szakítsák ketté életüket, először szegény rabszolgák legyenek, majd bölcselkedő gazdagok, lehetetlent kívánsz tőlük. A semmibe nem lehet faszeget verni, apát! Őrültség a terved. Állítsd le a munkát! De Lin-csi sohasem tudta meg, elvetették-e az esztelen tervet a szomszéd kolostorban, abbahagyták-e az értelmetlen gürcölést. Haragjában feléjük se nézett többé. Effélékről az emberek úgyis csak maguk dönthetnek. ~ Su-La-Ce, Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában (Szingy Street, Németh György Archívum)

#szigetingy #mondások #idézek #könyvrészlet #szingy #archívum #design #németh györgy #blog #wordpress

[diogenesz2020portugal]

Éjjel fél három.

Tökéletes csend van, csak a falra akasztott óra kattogását lehet hallani. Meg a klaviatúráét. Ketten vagyunk ébren a házban: én és a második emeleten folyton-folyvást rejtvényt fejtő férfi. Ritka pillanat ez a szállón. Köztes időszak, amikor összeolvad a túl későn és a túl korán. A sokáig éberek már alszanak, a korán kelők csak nemsokára kezdenek forgolódni. A kamerákon át látod a kihalt folyosókat, a néptelen utcát, és a krízisen békésen alvó nőket. Ilyenkor majdnem olyan ez a ház, mintha ’otthon’ lenne.

Nem tudom, kinek jut eszébe az az asszony, aki pár nappal az új év előtt a melegedőben hajtotta örök álomra a fejét. Lehet, hogy erre mondták régen: jobblétre szenderült. Alig egy hónapja ismertük meg őt, szinte a semmiből jött, és talán oda is tartott. Halkszavú teremtés volt ez a majd’ hetven éves nő, alig mondott el magáról valamit. Szavaival kevesebbet árult el, mint az átlagnál is ráncosabb arcával, kissé fátyolos szemével, mindig reszkető kezével. Tudtuk, hogy ez a kéz a kelleténél többször talál borra, ami elfeledteti vele az utat, amelyen keresztül idetalált.

Az elmúlt évben több halottunk is volt. Volt, akit a rák vitt el egyik hónapról a másikra; egy bivalyerősnek látszó férfiról volt élettársa azt állította, hogy a szíve szakadt meg, mert bármennyiszer is próbálkozott, nem sikerült talpra állnia; és volt, akire az általa épített viskóban találtak rá a még langyos kályha mellett. Mindannyiuknak voltak álmai. Arról, hogy végre egyenesbe kerülnek, arról, hogy szereznek egy albérletet, kibékülnek a családjukkal, meglátogatják a lányukat és az elbeszélések alapján gyönyörű unokáikat. Tétova és bátortalan mozdulat volt valamennyiük élete. Simogatásra nyújtott kéz, mely soha nem ért célba.

A hajléktalanságban talán nem is a hideg vagy az éhség a legszörnyűbb, hanem a magány. A szeretet hiánya. Lászlóval, aki a piaristáknál érettségizett, nagyon jó volt versekről beszélgetni. Utolsó találkozásunkkor József Attilát idézgettünk egymásnak a melegedőben. Máig a fülembe cseng, ahogyan ezt szavaltuk együtt:

Én is így próbálok csalás

nélkül szétnézni könnyedén.

Ezüstös fejszesuhanás

játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,

kis teste hangtalan vacog,

köréje gyűlnek szeliden

s nézik, nézik a csillagok.

#emlék

[lilcantina]

Megint előkerültek

a rózsaszín fények ( @di0hejban láttad már őket idén?) és én majdnem lemaradtam róluk. Férj jött be a nappaliból - mert igen, már olyanunk is van - hogy láttam-e már a kinti fényeket. Most visszakerestem, ötödik éve áradozok róluk minden ősszel, hol már augusztus végén, hol csak október végén, de mindig jönnek, megbízhatóan hozzák magukkal az őszt. És ugyanennyi év óta vágyom a rózsás-arany fényekkel Prágába, bár mára megkopott az emlékek varázsa, és az eszem tudja, de a szívem már elfelejtette az ezertornyú város csodáit. Mégis, most idén először talán mikor megláttam a fényeket, elégedett nyugalmat éreztem. Jó lenne elmenni Prágába, persze. Mindig jó lenne. De most bőven elég, hogy az új otthonunkban meggyújtok egy gyertyát. Hogy a konyhában -mert van végre konyha is- almás palacsintát sütök. Hogy van a konyhában polcom, és a polcon kosaram, és a kosárban almák. Bőven elég, hogy az ablakunkból kikönyökölve nézem ahogy alattam pereg a kisvárosi este. Ahogy a naplementével a nyugdíjasok otthagyják a délutáni szokásos napozópontot, ahogy hatkor az összes törzsvendég elhagyja a gyógyvizes medencét, és mivel péntek van, elkezdik leereszteni. Ahogy megjönnek az esti futók és kutyasétáltatók, köztük a világító nyakörves goldennel. Bőven elég, hogy férjjel kisétálunk a házzal szemközti parkon át a kis térre, ahol a töklámpás versenyre hozott több tucat vigyori tökfej, macska, bagoly, házikó pislákol a hétórai koromsötétben. Elég az időnkénti esti séta a parkban, ahol a kútból éjjel nappal folyik a negyvennyolc fokos gyógyvíz, ami a múlt héten megmentette a hasfájós napomat. Elég, hogy esténként a csendben hallani a park fenyői közt lakó macskabaglyokat, ahogy a sötétet kiabálják. Megjöttek a rózsaarany fények, és most jó. Jó itt lenni. Jó itthon lenni. Magamrahúzni a lakást, a parkot, a kisvárost és az őszi fényeket, mint a fotelemben az ezerszínű takarót, és beburkolózni az érzésbe, hogy a helyemen vagyok. Prága megvár. Ott lesz jövőre, azután, és mindig. Majd megyek. De most értem haza.

#home #finally #rózsaszín fények

[kirekesztettegyeniseg]

Elrejtem a számom és reménykedek hogy most az egyszer felveszed az ismeretlen hívót. Hogy máshogy érhetnélek el? Tudnom kell hogy jól vagy, és hogy minden rendben alakul. Annyi elfolytott gondolat van bennem. 2 napja hol sírok hol nevetek. Egyedül érzem magam. Minden olyan kibaszott üres. A szívem mintha minden nappal egyre jobban hasadna szét. Én mindent megteszek hogy jobban legyek. És egyszer talán sikerülni fog elengedni és elfogadni hogy ennek így kell lennie. De baszódjon meg mindenki. Senki nem tudja milyenek voltunk kettesben. Hogy mennyire szerettük egymást. Az apró odafigyelések, a tervek. Jut eszembe.. Emlékszel mikor azt mondtuk ez vagy egy életre szól ez a szerelem vagy ez lesz a legfájdalmasabb mind közül?! Azthiszem baszódj meg. Baszódj meg mert hiányzol, mert minden Rád emlékeztet, mert érzem az illatod, és mert nem tudom hogy lehetne könnyebb. Aggódom érted pedig nem kéne.. Csak mégis... Én voltam Veled minden áldott nap. És most sehol sem vagy. Van hogy éjjel felriadok és Téged kereslek. Meddig lesz ez még így? Nem fájt még eleget? Hiányzol Babi. Minden ami Te vagy. Kereslek a csillagok közt, de már másnak ragyogsz. Hát ragyogj kiscsillag! Tündökölj! Megérdemled! Gondolok Rád. Minden nap. Ottragadtál a szívem egy kis pontján. Örökre.