#önzés

[csacskamacskamocska]

Te mit adtál a másiknak?

Mármint persze fiatalságod legszebb évein túl. :D Mi az amiben a másik ember számára hasznos volt a kapcsolat? Mármint a hétköznapi munkamegosztáson túl. Volt-e, van-e ami által fejlődni tudott, kiteljesedni, megismerni valamit. Magát, a világ valamiféle részét. Mert lehet, hogy csak akkor érezzük utólag azt, hogy volt értelme. Miután már a rózsaszín köd elmúlik és mérlegre kerül az élet meg a kapcsolat. És ne mondd azt, hogy mindig számíthatott rád, mert ez a te gondolatod, de ha valójában nem volt időd segíteni, akkor ezt húzd ki! Ha valójában nem volt időd meg erőd empatikusnak és támogatónak lenni, akkor az érzelmi támasz dolgot is kihúzhatod. Ha azt gondoltad, hogy amit teszel az ab ovo boldoggá teszi, azt is kihúzhatod. Persze, jó szar, ha nem kommunikáltok és nem mondja el neked a másik, hogy ez jó nekem, ezért hálás vagyok, ezt szeretem, ezt jól csinálod, ezért érdemes. Ennél már csak az a szarabb, ha kutyaként nevelnek. Ezt ne, ezt se, ne csináld, ne, NE!!!! Alapvetően azt hiszem, azt gondoljuk, hogy rengeteget köszönhet nekünk a másik ember. A „másik ember” is ezt gondolja. :D Azon gondolkodtam, hogy sokszor az utánunk következőnek azért könnyebb, mert millió vitával, beszélgetéssel, sírással és magyarázattal megtanítjuk egymásnak, hogy hogyan kényelmes együtt élni, és azt már a következőnek nem kell megdolgoznia. Mi meg csak nézzük, hogy basszus, évekig könyörögtem neki, hogy csináljuk ezt meg azt vagy foglalkozzon dolgokkal, most meg látom, hogy az új kapcsolatában ezek flottul mennek. WTF? (Őt jobban szereti???? Egy frászt!) Az exem konkrétan megmondta, hogy miattam van, hogy nagyon nagyon odafigyel rá, hogy időt töltsön a nőjével. És rájött, hogy ez működik! Hát, örülök. :/

Az önzésről azt gondoljuk, hogy csak olyasmikből áll, hogy magam elé veszem a sütistálat és mind megeszem mások elől. Valójában önzés minden, ami a saját jóérzésünket vagy kényelmünket előtérbe helyezi másokkal szemben. Az önzés persze egészséges némileg, hiszen a saját boldogságunk a mi kezünkben van, sőt, a felelősség is a miénk, és az örömünk néha másnak rossz lehet. Mások meg erre tesznek valamit, az meg lehet, hogy nekünk nem lesz annyira jó.

Sokszor az emberek a nagyon kevés idejükből tudnak és akarnak áldozni másokra. Kevés időből és energiából csak keveset tudnak adni. Így a másik a legjobb szándék ellenére is éhenhal érzelmileg. Kell egy nagy adag őszinteség a prioritások felméréséhez, mert ez is csak rajtunk múlik. Vannak dolgok, amiket el lehet tenni későbbre, hogy majd ha lesz időm fogalalkozom vele, majd később ez lesz meg az lesz. Ezek a dolgok végzik a hagyatékunkból a kukában. Emberekkel ezt nem szabad csinálni. Emberek, akik nem akarják a kukában végezni, nem is fogják engedni.

#idő #az élet #önzés #kapcsolatok #08-14

[csakazolvassa]

sorscsapásaink, a túlduma és a jó élet

Én megőrülök ezektől. Felidegesített Continue reading Untitled

View On WordPress

#autofikció #önpusztító #önzés #egó #elv #férfi #idegesít #irodalom #jó élet #könyv #miért? #szenvedés

[okologiaigondololatok]

A közgazdászok lelke

"A gazdasági ember ideájával való találkozás, úgy tűnik, személyiségváltozást is okozhat. Felmérések szerint a közgazdászhallgatók átlagosan önzőbbek és versengőbbek más egyetemistákhoz képest. Kísérletekben hajlamosabbak potyautas-magatartásra, vagy az együttműködés megtagadására. […] Úgy tűnik, az egyetemi oktatás legalább részben felelős azért, hogy az egyetemen eltöltött idővel arányosan a közgazdászhallgatók egyre hajlamosabbak így viselkedni. Miért hatnak így a tanulmányok? Az emberi természetről alkotott hiedelem lehet ennek az oka. Ha az ember eredendően önző lény, akkor a személyes önzés természetes reakció: a túlélés és a boldogulás megfelelő stratégiája. Tehát a hallgatók egy olyan hiedelemrendszer hatása alá kerülnek, amely szerint a verseny, az önérdek érvényesítése a siker útja a világban."

Dr. Lelkes Orsolya: Fenntartható hedonizmus

#önzés #önző #objektivitás #közgazdaságtan #hatalom #narratíva #potyautas #hiedelem #tudomány #önreflexió

[koltoktollabol]

Faludy György: Valómnál jobbnak

Valómnál jobbnak, nemesebbnek

játszom előtted magamat.

Attól vagyok jobb, mert szeretlek

s mert felemellek, magasabb.

Az önzés is önzetlenség lesz

közöttünk. Ám mint válhatok

olyanná, amilyennek képzelsz?

Szerelmed cél s nem állapot.

Vibráló partok szélén járok

veled s lesem zárt ajkadat.

Ingem nyílásában virágot

viselek s kést az ing alatt,

és éjjel egy-egy részt kivágok

magamból, hogy megtartsalak.

[angelofghetto]

világkorszakok

Nem vagyok valami nagy filozofikus guru, csak érdekelnek más kultúrák, vallások, gondolkodásmódok. Van a hindu tanítás a Kali-jugáról, a megromlott, értéktorzult, lezüllött, istentelen korról, aminek vége az emberiség pusztulása, és utána jön az aranykor, a kör újraindul, hogy százezer éveken át fokozatosan romolva, alacsonyabb erkölcsiségű korokon át ismétlődjön minden.

Fájdalmasan ismerek rá napjainkra a leírásból, csak igazából az évszámokkal kapcsolatban vagyok kissé zavarban. Ezzel együtt nagyon úgy érzem, hogy rossz korba születtem, vagy ha mégsem, akkor nagyon magányosnak érzem magam, amiért ennyire kényelmetlen számomra az önzés, kapzsiság, hataloméhség, hazugság, erőszak világa.

Volt valami könyv, amit nagyon régen olvastam (talán még kamaszként), amiben az volt, hogy vannak, akik nem születnek le rendesen, hanem egy kis vékony szállal még kötődnek a nagy egyetemes lélekfelhőhöz (én így képzelem a születések közti állapotot, amiben a lelkek némileg összeolvadnak egy nagy közös gomolyba), és ezeknek az embereknek a kézzel fogható valóság sosem tud elég jó lenni, mert zsigerileg érzik a nagy tökéletességet egy kis részükkel, tehát ahhoz képest minden csak hitvány fantomkép. Ez nem kritizálás vagy lenézés formájában jelentkezik, inkább valami szomorú, betölthetetlen hiányérzetként.

Más oldalról furán érzem a világ pulzusát, akár évtizedekre előre megérzek dolgokat, bizonyos embereknek előre látom az életét, de nem merek ennek hangot adni, nehogy önbeteljesítő jóslat legyen belőle. Első benyomásként gyakran belelátok egy pillanatra emberek lelkébe, ilyenkor arra a pillanatra felfénylik egy-egy mondat, ami esszenciaként jellemzi az illetőt, és amit idővel felülírok a "tapasztalásaimmal", de legvégül mindig visszajutok az eredeti mondat igazságához. Volt már, aki azt mondta, vonakodik velem beszélgetni, mert olyan érzése van, mintha egyenesen belelátnék az agyába, és ez nagyon félelmetes.

Az ilyesmi hatalmas áldás, egyben átok. A jövőt látni nagyon hasonló ahhoz az érzéshez, mint mikor egy illatról, apró zajról bevillan egy nagyon régi gyerekkori emlék lenyomata. Biztosan rá lehetne erre tudatosodni, és kezdeni vele valamit, de nem török prófétai babérokra :)

De megint elkalandozok. Lényeg, hogy nagyon rosszul érzem magam ebben az anyagias, erőszakos, értékposványos világban. A pénz-hatalom-hírnév ördögi hármasa sok embert aljasít le a rovar szintre, bár bocsánatot kell kérnem a rovaroktól, mert nekik is megvan a maguk haszna (beporzás, hulladék eltakarítás, vagy csak hogy táplálékul szolgáljanak bonyolultabb élőlényeknek). Az én isteni hármasom, ami szerintem a világot és az egyént is előbbre viszi, az alkotó értelem, az őszinte szeretet és az intuíciók.

Az alkotó értelmet azt hiszem, nem kell magyarázni. Talán a szeretetet sem, bár ez nem az az arcra fagyott mosollyal előadott szenteskedő birkaság, inkább az, hogy a rossz dolgokban is meglátjuk azt a kis szépet, ami van, a gonosz emberekben meglátjuk azt a mély beteg rész, amitől szenved, és meg tudjuk sajnálni őt, hogy kisiklott miatta az élete, és hogy az erőszakos embereknél meg tudjuk találni azt a kis rést a lelkén, amiből kiindulva pozitív töltéssel tudjuk megszelídíteni. (Azt hiszem, ez a legnehezebb a mai világban, mert szinte szeletelni lehet a negatív feszültséget, a gyűlöletet, a dominanciaharcot.) Az intuíciók alatt azt értem, hogy nyitottak vagyunk, és érezzük a világot, ezáltal zsigerileg megértjük, és a döntéseinket, cselekedeteinket ahhoz tudjuk harmonizálni. Szerintem ez a képesség mindenkiben megvan többé-kevésbé, csak nem figyelünk rá, mert túl nagy a zaj kívül-belül.

Ha még mindig olvasol, gratulálok, de akkor is szeretlek, ha már abbahagytad.Talán Te is egy ilyen érzékeny lélek vagy, talán kinevetsz. Ha az előbbi, akkor jó, hogy mégsem vagyunk egyedül, ha az utóbbi, az nem az én problémám <3

#Youtube

[csakazertis]

Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,

De így igaz.

Ha szeretsz, életed legyen

Öngyilkosság, vagy majdnem az.

Mit bánom én, hogy a modernek

Vagy a törvény mit követelnek;

Bent maga ura, aki rab

Volt odakint,

Én nem tudok örülni csak

A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:

Még nem szeretsz.

Míg cserébe a magadénak

Szeretnél, teher is lehetsz.

Alku, ha szent is, alku; nékem

Más kell már: Semmiért Egészen!

Két önzés titkos párbaja

Minden egyéb;

Én többet kérek: azt, hogy a

Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg

S fáradt vagyok;

Kívánlak így is, meglehet,

De a hitem rég elhagyott.

Hogy minden irtózó gyanakvást

Elcsittithass, már nem tudok mást:

Mutasd meg a teljes alázat

És áldozat

Örömét és hogy a világnak

Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,

Külön; neked,

Míg magadra gondolni mersz,

Míg sajnálod az életed,

Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan

Halott és akarattalan:

Addig nem vagy a többieknél

Se jobb, se több,

Addig idegen is lehetnél,

Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak

Még jó lehet;

Törvényen kívűl, mint az állat,

Olyan légy, hogy szeresselek.

Mint lámpa, ha lecsavarom,

Ne élj, mikor nem akarom;

Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan

Börtönt ne lásd;

És én majd elvégzem magamban,

Hogy zsarnokságom megbocsásd.

Basszameg, annyira szeretnék magyar irodalmat (is) tanítani.

[nincsessza]

A nagyon szemrevaló nőkre is igaz, hogy bár lehetnek rendkívül szépek, bájosak, elbűvülőek, sőt mikor feláll az ember farka vagy érzelmileg elgyengülök nagyon jó szolgálatot tesznek, DE egy idő után, úgy összességében rettentő unalmasak, erőszakosak, irányítani akarnak, folyamatosan minden inkolatlan böszmeség miatt panaszkodnak és, ha látják rajtam a bizonytalanságot még saját hibáikért képesek felelőssé is tenni A legnevetségesebb mikor ki akarnak oktatni, ezért megpróbálva visszabillenteni a természetes egyensúlyt, irónikus, de őszinte válaszaimmal finoman jelzem behozhatatlan mentális fölényemet. Ilyenkor szoktam megkapni, a szerintük jól megérdemelt, "nagyképű bunkó" méltatást. A gond az, hogy ennek ellenére mégis szükségem van nőre, részben érzelmi, részben testi igényeim miatt. Az ennél is sokkal nagyobb gond, hogy válaszút elé értem: Vagy öngyilkos leszek (sajnos biztos, hogy nem; nem vagyok öngyi alkat) vagy összeszedem magam és családot alapítok. Ehhez pedig nagyon kell egy nő, egy sajátos működésű oldalborda... (Azért nem több, mert egyrészt monogám alkat vagyok másrészt az én idegrendszerem egyszerre csak egy nőt képes elviselni.) A költői kérdés: Csak azért házasodjak meg, kössem az életemet örökre egy nőhöz, hogy magomat termékeny földbe vethessem? És így Arisztotelész szerint: halondóként utódaim révén részesüljek az örökkévalóságban? Vagy igaz, hogy az emberi élet legmagasztosabb vonása az, hogy a Teremtő szeretetében részesülhetünk és egyben abban társai is lehetünk. Idézet: "Hogy tud az ember az isteni szeretethez hasonlóvá válni? Úgy, hogy maga is megéli azt a szeretetet, amely tökéletesen eggyé teszi egy másik személlyel: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz” (Ter 2,24). Ehhez a szeretet-közösséghez Isten áldást is kapcsolt: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet ” (Ter 1,28). A szeretetben eggyé váló férfi és nő Isten ajándékaként az élet átadója, hordozója is lett." És valójában az én problémám, fájdalmam az, hogy: Idézet: "Az önzés, a birtoklás, az őszintétlenség s még megannyi emberi rossz rombolja a feltétlen szeretetet. Így a férfi és nő szövetsége mindvégig megmaradt a teljes emberiségben, mindvégig hordozta Isten áldását, de sebesült lett. Jézus helyreállította a szeretet kölcsönösségét és felbonthatatlan szövetségét, a kőszívek helyett érző szívet adva az embernek: [a férfi és a nő a házasságban] „Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét” (Mt 19,6). Vagyis a házasság egyetemes emberi intézmény. A Krisztus kegyelmében megélt házasság azonban szentség: lehetővé teszi a férfi és a nő számára az isteni szeretetben való megmaradást" Tehát azért tekintek így a Nő-re, a jövendőbelimre, mert én is önző, öszintétlen lettem, és a másikat saját hasznomra, élvezetemre birtokolni akarom? De ha képes leszek hinni és bízni, akkor tudok szeretni és szeretve lenni? Két kérdésem lenne: 1. Te is ilyen vagy, mint a fent jellemzett archetípikus nő? 2. Ha nem, hajlandó lennél-e leszopni? +1. Okos nőkkel ismerkedni egész egyszerűen perverzió, esetleg az érettség (öregedés) kezdeti jele? Vagy rosszul közelítem meg a problémát és az okos nő kifejezés már önmagában egy ellentmondás? Puszi A Te Bencéd Ui:A kérdés szándékosan provokatív, az elégedetlenkedő gúnyos rész sokkal inkább sajátos humor, semmint komoly vélemény. A (kevésbé) költői kérdésben megfogalmazott kételyem csupán formai. Nyilvánvaló melyik gondolattal, érzéssel azonosulok. A reakciódra viszont nagyon kíváncsi vagyok. A második kérdés nagyon őszinte 😊😍😃 a Neked írt hosszú, komoly érdeklődéssel és erőfeszítéssel megírt kérdéssel együtt. Szeretném, ha ezt elismernéd és értékelnéd és ez alapján válaszolnál. :D elküldöm anonba is, valamiért nem enged chatelni és reagálni se , lehet ez se menne át csak így

Nos, ennyi hivatkozás a szakdolgozatomban sincs🥹

Szóval valóban értékelem ezt a sok erőfeszítést, időt, ami ebben az üzenetben van😇

Én magamat amúgy egyáltalán nem tartom irányító személyiségnek..és előbb hibáztatom magamat, mint mást.

Panaszkodni sem szeretek, de azért néha jól esik😄 Ha ezzel nem fárasztom a másikat.

Feltétel nélkül tudok/tudnék szeretni, ha hagynák.

De valahogy úgy érzem, hogy pont emiatt válok unalmassá.

Pasiknak az izgalom kell, meg a nehezen elérhetőség.

Tudom, általánosítok.

De jöjjön egyszer a szabályerősítő kivétel, várom.

[cry-baby-69]

'Nem vagy enyém, míg magadé vagy:

Még nem szeretsz.

Míg cserébe a magadénak

Szeretnél, teher is lehetsz.

Alku, ha szent is, alku; nékem

Más kell már: Semmiért Egészen!

Két önzés titkos párbaja

Minden egyéb;

Én többet kérek: azt, hogy a

Sorsomnak alkatrésze légy!'

|Fodor Ákos-Semmiért egészen|

[legyjomindhalalig]

Az alázat az igazi tudás és az igaz megismerés kapuja. Minden nagy tett, minden valódi erkölcsi és szellemi erőfeszítés előfeltétele. Már a dolgok természetéből fakad, hogy aki feladatán elmélyül - "megfeledkezik önmagáról". A hiúság, az önzés, az érdek nem csak erkölcsi rossz, de szellemi akadály is, s nem egy kitűnő alkotást fosztott meg attól hiú tökélye, hogy valóban közkincs, halhatatlan alkotás legyen.

Pilinszky János

[egy-lany-blogja]

" Hiányzik a szerelem vagy a barátság? Nyisd ki a lelked - és rád talál! "

" Lelked - mint az enyém és mindenkié - önvédelemre van állítva. Ahhoz, hogy befogadj valakit,ki kell nyitnod magad."

Mindenki a saját várában él. És nehezen engedi le a felvonóhidat. Nem vesszük észre, hogy zárva vagyunk. Hogy miattunk nem jönnek. Nem hallanak vagy éreznek belülről hívó szót. Én ezt sokszor megtapasztaltam, míg fiatal voltam.

Nem jöttek. Én meg nem mentem. Pedig vonzó fiú voltam. Csak zárva voltam. Falakat kellett áttörnie annak, aki hozzám akart férni. Ez nem csak gátlás - önzés is. Egoizmus. Önvédelem.

Nem csak testünk, lelkünk is ad láthatatlan hívójeleket. Ezt persze nemigen lehet elválasztani az erotikától, de néha, ha sikerül, tisztán fölismeri az ember azt a másik hullámhosszt, amely ha rád talál, nem biztos, hogy ölelés lesz belőle, nem biztos, hogy szerelem - lehet, hogy barátság.

Sok embert ismertem, aki szeret, vagy szeretné, hogy szeressék - de zárva van. Nem ismeri a "bármikor, bárkivel lehet" felelőtlen állapotát, ami egy nyitott lélek számára nem is olyan lehetetlenség, hiszen mindenki ember és mindenki egyedül van. "

Müller Péter

[telaviv-delhi]

Sūtök, kolbászt. Az önkormi alá beköltözött egy csövi+öreg párocska, majdmegszakad a szaros szívem, ahogyan az öreg faszi a magábaborult depi nőjét simogatta: de itt nem esik az eső, drágám, itt jó nekūnk. Hang nélkūl, messziről, értelmezem, a fèrfi reménytelensége és a harcot feladó nője. Döntés van: viszek kenyeret, kolbászt meg vizet nekik, én, szentimentális. Önmagamért teszem, persze, genya önzés. Ūres helyszín, tetthely, rendőrautó, sokadik kopogásra méltóztatik az értūnk létező, az adómból élősködő erőszakszervezet két tagja kifigyelni a telefonjukból. Elmentek. Keletibe. Mivan? Nemtudjuk, uram. Ukránok voltak? Nemtudjuk, uram. Kit csináljak a kolbásszal, amit sūtöttem? Cseresznye is van. Kérik esetleg? Nem kérjūk, uram. Kopjon le, uram. Nekem meg nincs fegyverem.

#acab #acab budapest #rendőrállam #faszszopó geci rendőrök #orbánia

[csacskamacskamocska]

Napok vagy hetek óta akarok írni az önzésről,

de valahogy nem kerekedik ki a történet. Folyamatosan érnek hatások, amikben önzést, énközpontúságot látok. Zavar, idegesít és közben persze arra kényszerít, hogy a saját viselkedésemet figyeljem, hogy vajon én is? Én is egy fejemre húzott dobozzal élek? Hol van az egészséges magunkrafigyelés és a beszűkültség határa? Ha el tudnánk fogadni, hoogy dolgokat nem kaphatunk meg, akkor ezeknek a dolgoknak a (fájó) hiányával együtt tudnánk boldogan élni. Mert arra tudnánk figyelni, annak örülni, azért hálásnak lenni, amit megkapunk.

Csakhogy állandóan ellentétek között őrlődünk.

Nade vissza az önzésre. Hogy ő milyen magányos... és nekem égnek áll a hajam. Mindenki magányos baszki, mindenki, aki nem volt szerencsés vagy nem szed rá bogyókat. De tessék megmozdulni és nem csak várni, hogy szeressenek meg szórakoztassanak. Tessék felvállalni a kapcsolatépítéssel járó munkát és kudarcot és frusztrációt. Mert nem adják ingyen az érzést, hogy nem vagy egyedül. Csak mindenkinek máshogy kell fizetni érte. És a nem magányosság egy nagyon fontos része: legyél jóban magaddal! Tudd magad elszórakoztatni és akkor élvezni fogod az egyedüllétet. De csak azt mondtam, nézd... volt kit felhívj, hogy magányos vagy, ergo nem vagy magányos.

Néha vannak ilyen sorozatok, amikor emberek egyszerűen elfelejtik amit megbeszéltünk. Nem miattam felejtik el, nem arról van szó, hogy én nem számítok, hanem mert elfelejtik a dolgaikat. Igérte, hogy átküldi, lefoglalták, megállapodtunk, és ezeket elsodorja az élet. Nekem ez egyszerűen érthetetlen. Nem mondom, hogy sosem fordul elő, hogy valamit elfelejtek vagy rosszul emlékszem, de rengeteg mankót használok a rengeteg feladathoz. Táblázatokat és naptárbejegyzéseket, és persze érzelmi figyelmet. Akit kedvelek, akinek szeretnék segíteni, a vele kapcsolatos dolgok érzelmi postittel vannak a gondolataimra ragasztva.

De az önzés nem is ebben nyilvánul meg igazán, hanem a bosszankodásokban talán. Hogy a körülöttük levők meg a világ minden cselekedete a személyük ellen szól. Fel sem merül, hogy rosszul végzi a munkáját, fel sem merül, hogy a másik ember próbál beilleszkedni, próbál kapcsolatot teremteni és azért teszi amit tesz, fel sem merül, hogy mindenki más is elgyötört, fáradt. Magas elvárások és alacsony önismeret. Ő mindent jobban tud.

Na, így hogy leírtam, el is kezdtem szánni azokat akiktől ezek a negatív hatások értek. Mert e mögött a beszűkülés mögött valami kétségbeesett kapaszkodás van. Nagyon kevés dicséretet adunk egymásnak. Mintha attól fogyna. Néha én is elfelejtem. Akkor jövök rá, hogy elfelejtettem, hogy valós dolgokkal dicsérni kell az embereket, amikor éjjel bedugja a fejét a kolléganő, hogy elköszönjön (amúgy a frászt hozta rám vasárnap éjjel a melóhelyemen, már kikészítettem egy ollót az asztalomra, hogy baszki valaki itt mászkál engem egy karbantartó vagy éjjeliőr ne vegzáljon :D), szóval elköszönt és azt mondta, hogy szuper a piros, nagy, puha kardigánom, ő nem szereti a piros színt, de nekem annyira jól áll, hgy jó neki rám nézni.

Ha elkezdenénk odafigyelni, mint egy nyelvtanulás, hogy dicséreteket adjunk, mondjuk kezdetnek naponta 3-5 alkalommal, megváltozna körülöttünk a világ. Csak ki kell mondani. Jó ez a kabát, tetszik a sálad, köszönöm, hogy ilyen jót főztek, milyen szépen van kirakva ez a holmi, remek volt ez a gyors ügyintézés, örülök, hogy felhívtál/írtál, szeretem ahogy ... csinálod, stb, stb.

Először persze keletkezne némi zavar, mint minden változásnál, némi értetlenség, némi félreértés előfordulhat, de pár hét alatt a dicséretektől mindenhonnan elkezd sütni ránk a nap. Szerintem. De tényleg csak őszintén!

#önzés #magány #doboz #depresszió #dicséret #kapcsolatok #önismeret #visszahatás #12-21

[progarden]

Énjeink, mint a hagymahéjak. Egymásra rakódnak, összeileszkednek. Egyeseket, a külső héjakat, mutatjuk a világ felé. Mások rejtve maradnak, és csak különleges alkalmakkor, különleges emberek találkozhatnak velük.

Egyszer sután, bizonytalanul, szorongva járjuk e világ térségeit, mint egy ma született őzgida. Más helyzetekben a világ császárának érezzük magunkat és elterpeszkedünk fölötte, mint a nagy hasú, jóllakott fellegek.

Esőnket lebocsájtjuk a szomjas földre: ott pocsolyákba gyűlik, majd, ha jön a fagy, tükrökké merevül. Emlékeink szilánkjait zárja magába.

A létezés ízei, színei, illatai, érintései: lágy, nedves, sérülékeny, rejtegetett hagymahéjak, amik ellenállnak annak, hogy szavakba öntsék őket.

Egykori reggelek íze: harmatos frissessége. Régi vasárnap délutánok nyugalma: az eső kopog az ablakon és a konyhából a készülő ebéd illata szivárog a szobába. Elmúlt szombat esték izgalma, amikor harcra készen vágtunk neki az éjszaka meghódításának.

Melyik vagy te?

Éjszakába nyúló beszélgetés egy folyó partján, egy üveg bor mellett?

Öltönyös józanság, szorgos tevékenység, vizsga-éberség?

Szétesett, kialvatlan másnaposság? Az orgazmus eksztázisa vagy az üres mélabú?

Gondoskodás vagy önzés?

Az erényes cselekedet határoz meg, amire büszke vagy? Amikor úgy érezted, tetteid a kozmikus rend harmóniáját tükrözik? Vagy a legmélyebb bugyrokban takargatott emlékek, amelyeket legszívesebben felejtenél? De makacsul visszatértnek, kísértenek, gyakran akkor, amikor a legkevésbé számítunk rájuk.

Hazugságok. Titkok. Szégyen.

Kétségbeesetten rejtegetjük létezésünk meghitt, intim szféráit.

A múlt távoli, fájdalom hideg havával telehintett hegycsúcsai ködbe burkolóznak: tudatunk horizontján komorlanak. Árnyékuk ránk vetül.

Álmokat őrizgetünk szívünk kulcsra zárt kamráiban. Vágyakat. Ambícókat. Látomásokat. Egyesek ott maradnak örökre, kibeszéletlenül, megvalósítatlanul - visszafoszlanak a semmibe, ahonnan vétettek.

Ahogy a sírok között járunk, találgatjuk, vajon milyen élete lehetett annak, aki ott fekszik lent. Vajon milyen titkokat rejtett a szíve? Vajon milyen álmokról mondott le? Vajon milyen fájdalmakat próbált takargatni?

Vajon mit mondana el erről az, ha tudnánk: katona. Rendőr. Tudós. Zenész. Vadakat terelő juhász. Meleg. Heteró. Nő. Férfi. Anya. Apa. Sovány. Alacsony. Roma.

A külső hagymahéjak: identitások, maszkok.

De vajon mit érzett, amikor hazafelé az iskolából botot faragott magának és gazokkal vívott harcot? Amikor az első csókot váltotta a szerelmével? Amikor reggel felébredt egy fura álom után?

Vajon milyen íze, illata, színe van egy ember létezésének?

Ki volt ő?

És ki vagy te, aki most ezt találgatod? És ki az, aki egyszer majd a te sírod fölött találgatja ugyanezt?

Mi marad, ha a hagymahéjak lehullanak?

Ha adnak neked valamit ezek az írások - akkor kérünk, értünk NE gyertyát gyujts, de te is adj: bármilyen kis adomány is nagyon fontos, hogy fenntartsuk az oldalt: https://drogriporter.hu/tamogass/

#drgrptr #drgrpt #kender uthca cannabisztro

[okologiaigondololatok]

"a piac úgymond láthatatlan keze az emberi gyarlóságot, mint az irigység, kapzsiság a közjó javára szervezi"

„Korábban Isten ellen való vétek és szégyen volt a szegényt és a védtelent megrövidíteni, kizsákmányolni, a keresztény erkölcs szerinti kötelességünk a gyengébbekre és lemaradottakra figyelni, őket szeretni és megsegíteni. De a piacgazdaság elvi alapja Adam Smith munkájára épül, miszerint a piac úgymond láthatatlan keze az emberi gyarlóságot, mint az irigység, kapzsiság a közjó javára szervezi. Ezek után a vallásos és erkölcsi szempontok jelentéktelenekké váltak és a közgondolkodás a társadalmat a gazdagok nagy-nagy megelégedésére a piac láthatatlan kezére bízta.” 

Végh László, Szám Dorottya, Hetesi Zsolt: Utolsó kísérlet

#ökológia #fenntarthatóság #morál #erkölcs #piac #önzés #önzetlenség #mohóság #újtársadalom #merretovább

[we-do-what-we-have-to]

“A megcsalásról értekezni fölösleges, mert minden csak teória, azonban az életben csak úgy megtörténik. És van, hogy teljességgel hormonális és jelentéktelen a jövőre nézve, azonban akkor és ott elkerülhetetlen. De ha már az ember megtette, bevallani gyengeség és önzés, mert a másikat terheled, hogy te magad megtisztulj. Minden kapcsolatba kellenek titkok. Azonban ha abba a másikba beleszeretsz, színt vallani kötelességed. Mindegyik féllel szemben.”

Tisza Kata

[j-cs-p]

Én: Nem tudsz mindenkivel jót tenni, valakit bántani fogsz.

Zokogtam, pedig akkor még nem tudtam (csak sejtettem), hogy az a valaki csakis én lehetek.

Akkor láttam utoljára rajtad, hogy számítok. Hogy bánt téged, hogy fájdalmat okozol nekem. Hogy nem tudod, mit csinálj, hogy nekem (is) jobb legyen. Aztán mintha beletörődtél volna. Hogy ha én ezt így tudom, akkor nem kell erőfeszítéseket tenned. Akkor nem kell figyelned rám, az érzéseimre. Akkor bánthatsz. És onnantól már nem akartál jót nekem. Már nem vigyáztál arra, hogy ne bánts meg. Már nem érdekelt téged, hogy érzem magam miattad. Onnantól már csak Andi számított. Úgy gondoltad, ha nem írsz mellőle, ha rá se nézel a telefonra, ha egy percet se veszel el tőle, akkor az felment téged; ha nincs semmi kedves gesztus felém, akkor azzal csak szexre degradálod ami köztünk van, az meg belefér, cserébe az ajándékokért és utazásokért, amiket ő kap tőled; könnyebb lett ettől a lelked, hiszen ha látszólag semmit nem jelentettem neked, akkor soha semmi nem is történt köztünk. Azt nem nézted, hogy közben hogy vetted el, ölted meg a mosolyom. Az nem számított többé. Csak Andinak legyen minden jó, csak neki ne legyen panasza semmire se! Közben engem a lábtörlőddé tettél. Engem vádoltál mindenért. Az eltűnt mosolyért. A kérésekért. Amiért féltem. Amiért kapaszkodtam. Minden frusztrációdat rajtam töltötted ki - mert engem lehetett bántani. Andi kénye-kedve szerint ugráltál, rajtam uralkodtál, hogy mégis férfinak érezhesd magad. Majd, mikor végképp mindent megöltél bennem, mikor olyanná tettél, amilyen nem akartam lenni, egyszerűen csak megszabadultál tőlem.

Egy nap talán majd megértem, miért tetted. Miért így tetted. Milyen önzés, milyen birtoklási vágy, vagy mégis mi a franc vezérelt. Jót akartál nekem (is)! Miért nem számítottam aztán már? Miért vettél mindent el?