Tumgik
#összeveszés
csacskamacskamocska · 4 months
Text
Gyengédség, gyengédség, gyengédség
Sokszor foglalkoztat, hogy az ember ugyan a saját igényin keresztül rá tud ébredni érdekes működésekre, de nagy veszélye is van, hogy a saját működését vagy igényeit ráhúzza másokra. Ha én erre vágyom, így érzek, ok-okozat így reagálok, akkor más is biztos meg valószínű, hogy ugyanígy érez/tesz. Persze tényleg, többnyire tényleg, csak pont az extrémitások a hibás működések válank elfogadhatóvá így, ami nagyon nem jó. Vannak témák amiről annyira nehéz beszélgetni, annyira ritkán és a férfiakkal még ritkábban, hogy gyakorlatilag nem kaphatunk képet szinte csak a pszichológiai esetekről.
Tudom, hogy évekre félrevitte az életemet az a rettenetesen primitív vágy, hogy jó volt bekuckózni egy nálam nagyobb férfi mellé, fizikailag kicsinek és védettnek érezni magam. És mindez így is volt, amíg a szellemi fölényem meg nem nyilvánult. Onnantól már nem voltam kicsi, dédelgetnivaló. Pedig a vágyam rá, hogy kicsi legyek és megpihenjek valaki karjában/árnyékában, az annál nagyobb volt, minél inkább megkövetelte az élet a szellemi erődemonstrációt. Könyörgöm, ne kelljen döntést hoznom, ne kelljen résen lennem, ne kelljen erősnek lennem, kicsit hadd adjam át ezeket a feladatokat. Nekem jó ahogy megoldod. Tudod, hogy úgy is megteszek mindent amit tudok, de néha segíts pihenni! És a szex. Piszokjó érzés, ha az ember tetszik, ha valaki vonzónak találja, ha kívánja. De, hogy is fogalmazzam, inkább legyen ritkábban, de várjon meg vele.
Nem tudom, hogy mi a nehéz vagy a legnehezebb a velem való életben. Talán a szertelenség, a nehezen követhetőség, a csapongó gondolatok, az akaratosság meg a konokság. Meg persze, hogy képes vagyok az íróasztalomon egy szeméthegyet létrehozni a sok egyszerre fontos dologból.
De mit is akartam... szóval, hogy nemrégiben újra szembetalálkoztam azzal, hogy tényleg az okozza a legtöbb fájdalmat, hogy az emberben van egy kép arról, hogy valaminek milyennek kell lennie vagy hogyan kéne működnie. És az ettől való eltérés miatt veszekszünk egymással, meg szenvedünk. Ez karácsony körül kiemelkedő jelentőségű. Nekünk nem alakultak ki karácsonyi szokásaink. Mert fiatal házasként, úgy hogy a férjemnek nem voltak szülei, mentünk az én szüleimhez. Aztán a harmadik évben apám meghalt, anyámat nyilván nem hagyjuk egyedül, meg volt a pici baba, innentől továbbra is közös volt a karácsony. És eltelt vagy 20 év úgy, hogy mentünk, összevesztünk a miatt ami vár ránk, odaértünk, x időn belül volt valami vita/összeveszés anyámmal, vacsora ajándékozás, vita összeveszés a gyerekekkel/velem, társasjátékozás (esetleg összeveszés) aztán haza. És két nap nyugi. Közben elváltam és másik pasival is ezt a forgatókönyvet követtem, édes istenem mekkora fasz voltam! Aztán most anyám nincs és szokásaink sincsenek, és kalapálgatjuk az új szokásainkat, amiben átadtam az irányítást a gyerekeimnek és rugalmasnak kell lennem és nem a "hogyan is kéne ennek lenni" dolgon rugózni, hanem élvezi azt, hogy ők szeretnének mindannyiunknak kényelmes szokásokat kialakítani.
De ezek mellett, az alkalmazkodás miatt azért van egy pici szomorúság. Mert valahol még mindig motoz bennem, hogy ennek nem így kéne lennie. Hogy azért nekem úgy lenne jó, ha lenne valaki, aki koccint velem egy pohár forraltborral, magához ölel és a fülembe súgja, hogy boldog karácsonyt, szívem.
És két napig bejglit eszünk az ágyban. :)
Hogy ez nincs, azért felerészt az én hibám. Hogy szívszerelmem alkalmas lenne rá, az meg csak egy fantázia.
Tumblr media
19 notes · View notes
keresztyandras · 9 months
Text
Körkörös összeveszés - nagykövetek canossája
A magyar nagykövetet bekérették a román külügyminisztériumba Orbán Viktor tusnádfürdői látogatása után – ezt közölte Szijjártó Péter hétfőn, egy más ügyben tartott sajtótájékoztatón. Az ügy előzménye, mondta a külügyminiszter, hogy Románia budapesti nagykövete július 13-án (vagyis tíz nappal a szombati tusnádi Orbán-beszéd előtt) a magyar külügyminisztériumban a területi kapcsolatokért felelős…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes
apuerdotvett · 1 year
Text
1-6 db kovácsoltvas kerti szék
Tumblr media
Előnyt élvez, ki egyben viszi (de ha egyszerre 6 ember szeretne egyet, abból sem lesz összeveszés) - a képen látható láb és dizájnzokni nem a deal része
0 notes
hellosziaa-depi · 3 years
Text
"Lásd meg a jót, lásd meg a szépet. Lásd, hogy ki szeret téged..."
37 notes · View notes
erdelyileanyka · 6 years
Text
Békülés
A múltkor nagyon összevesztünk, valami teljesen jelentéktelen dolog miatt. De utána négy napig nem beszéltünk.
Legroszabb négy nap vpét az életemből. Minden reggel félig bepötyögtem a jó reggelt üzenetet, majd kitörtöltem, ahogy minden este a jó éjt üzenetet is.
Napközben, akárhányszor megzörrent a telefon, reménykedve kaptam fel a fejem, és csalódva tettem vissza, amikor láttam, nem te vagy az.
Nem haragudtam rád, de keményen megbántottál és nagyon nem esett jól, amiket mondtál.
Negyedik nap estére megbeszéltünk egy találkozót. Vártalak a megállóban, behúzódva egy kapualjba.
Féltem, hogy szakítani fogsz velem, rettegtem attól, hogy elveszítelek. Belegondoltam, mennyire szeretlek, hogy mennyire rossz lenne nélküled.
Megjött a busz, az ajtókat fürkésztem, hogy melyiken szállsz majd le.
Megláttalak, fejeden a kapucni, már kotortad is elő a hátsó zsebedből a cigit. Ismerem minden mozdulatodat.
Önkéntelenül elmosolyodtam. Akármiket is vágtál a fejemhez, a látványod, az öröm, hogy ott áltál előttem, mosolyt csalt az arcomra.
Gyorsan komor arcot erőltettem magamra, mert hát mégis, össze vagyunk veszve, és ki tudja, lehet, most nézek utoljára a szemedbe. Ettől a gondolattól lesütöttem a szemem, se te odajöttél hozzám, és megöleltél köszönés gyanánt. Megmerevedtem a meglepetéstől, te picit hátrébb létpél és az ujjaidat az enyém köré fontad.
- Hova megyünk?
És tudtam, hogy minden rendbe jön.
760 notes · View notes
Text
Ezzel a hercegnővel ne szórakozz
2K notes · View notes
nekedlegyen · 6 years
Text
Te megbántod
Ő szakít veled
Ő szétveri a kezét
Te felvágod az ered
Ő túl éli
Te bele halsz
A probléma megoldódott ??!!!
1 note · View note
szeretnifajdalmasx · 3 years
Text
Az a komoly szintű összeveszés/szakítás, amikor törölve lesz a beceneved messengeren. lol
3 notes · View notes
nyuszimotor · 3 years
Text
Jó hírek...
3 notes · View notes
csacskamacskamocska · 2 years
Text
Pfff... ma vesztettem
Olyan szomorú lettem. Teljesen ok nélkül egy olyan napon amikor megoldottam több feladatot, ért többféle öröm és csak bőgnék, bőgnék, de magam se tudom miért. PMS menstruáció nélkül. Ott kezdődött, hogy egy barátom kifogásolta amit mondtam. Szó szót követett és mondjuk, hogy összevesztünk, de közben volt valami fura érzésem. Mint amikor anyám rendszeresen kirobbantott valami vitát aztán megbántódott, megsértődött és sirt és vádolt, és jól kiadta a feszültségét és jóllett utána. Én meg nem lettem jól, hanem sírtam és napokig nem aludtam. Ez az emlék jött fel. De maga a vita csak valami enyhe dolog volt nem olyan súlyos mint máskor. Viszont most úgy tűnt mindketten szarul voltunk utána. Aztán éjjel arra ébredtem, hogy folyik a könnyem a karomra. Fura volt, mert nem álmodtam, hogy sírok. Amit álmodtam az egy mondat volt. Fontos vagy nekem. Hát fogtam magam és megírtam ezt a mondatot. És meg is oldódott a vita. Tényleg. Szépen. Csakhogy azóta, ahogy ezt leírtam, azóta borzalmasan szomorú vagyok. Nem csalódott és nem is érzek semmilyen fájdalmat se viszonzatlanságot. Egyszerűen csak szomorú vagyok. Aztán tegnap a fiam lebaszott, hogy csicska voltam a tesztelős kiscsajjal. és hogy őt nem érdekli, csak az, hogy róla azt gondolják ilyenkor, hogy ő is csicska, mert velem van és az viszont zavarja. Rájöttem, hogy tényleg udvariatlan és türelmetlen voltam. És szégyelltem magam. Legszívesebben visszamentem volna a kislányhoz elnézést kérni. Aztán elgondolkodtam, hogy miért vagyok most ilyen. Merthogy a napokban nem ez volt az egyetlen alkalom. Az összeveszés, a kőműves vállalkozó és ez a kislány. Mindhárman bőven kaptak a rossz oldalamból. Fáradtság? Düh? Frusztráció szülte agresszió? Mi van velem? Talán a szeretelenség. Hogy az ember, ha nem ölelik, ha nem nevet, ha nem szeretik már rég óta, elkezdi elfelejteni? A boldogtalanság kiütközik? Nagyon szomorú lettem. És tudom, hogy az indította el, hogy feltéptem a sebet. Fontos vagy. Én nem akarok ezzel foglalkozni! Csinálni akarom a dolgaimat, rendbehozni amit kell, felgöngyölíteni az elmaradásokat, elindítani a terveket. Nem akarok azzal foglalkozni, hogy kinek kellek és kinek nem mert csak felzabálja az életemet. Engedtem, hogy az álmom diktáljon. Nem bántam meg, nem arról van szó. Ráadásul az a sírás... nagyon mély nyomot hagyott. Olyan élmény volt mint amikor egyszer orgazmusom volt álmomban. Megkönnyebbülés, amiért semmit sem kell tenned. Kurva nagy ajándék. Na mindegy, megsegítettem magam egy Frontinnal, hogy elmúljon a félelem meg tudjak aludni. Nem olyan nagy dolog, mások marékszám szedik altatónak. Csak nekem ilyen mumus, félve a rászokástól. Szóval, hogy egyszercsak láttam, hogy tényleg fasz voltam. És talán máskor is. :(
Tumblr media
5 notes · View notes
alwaysrealsworld · 5 years
Text
/ 161031 /.
Emlékszel?Az első mosolyunkra,Az első összenézésünkre,Az első közös viccünkre amin senki más nem nevet csak mi,Az első csókunkra,Az első együtt alvás mikor álmodban is hozzám bújsz,Az első közös reggel,Együtt fürdések száma, A napunk közös indulása,Egy fáradt nap után együtt ágyba bújni es csak nézni a nyitott ablakon át a csillagos eget,Az első nagyobb összeveszés,Az első rózsaszál,Az első bocsánat kérés,Az első szerelmes levél,Együtt haza bagtatni egy hosszú esemény dús este után,Az első beszólás amibe bele szerettem,Az első kézfogás, amikor nem merjük elengedni a másik kezét,Az első őszinte röhögés amikor már a könnyek is útnak indulnak, Sokáig lehetne sorolni a közösen megélt pillanatokat. Semmisem biztos az életben. De egy valamit mégis tudok, hogy az életem része vagy, a minden napjaim fenypontja, a váll amin kisirhatom magam, a lélek aki megért, támogat, mellettem áll és biztat. Veled kerek az életem, és tőled vagyok egész. Szeretlek ♥!
2 notes · View notes
ambivalencia0 · 5 years
Text
Édesapámtól egész életemben azt hallgattam, hogy "kutyából nem lesz szalonna".
Annyira elkoptatta ezt a mondást, hogy hoszonév kellett, hogy rájöjjek igaza volt végig.
Az emberek nem változnak. Maximum bizonyos körülmények, bizonyos emberek egy időre más viselkedésre sarkallják őket, de igazából mindig azok maradnak, akik.
Ettől függetlenül vannak emberek, akiket nem tudsz csak úgy kitörölni az életedből. Ez nem olyan, mint a filmekben, hogy egy "ennyi volt" és kész, vége. És mit mondjon az ember akkor, ha nem kifejezetten történt összeveszés, harag, csak egyszerűen rájött, hogy az az ember olyan, amilyen? Nem mondhatja neki, hogy "vége, mert sok év után leesett, hogy milyen is vagy". Pláne, ha az ember össze van kötve vele. Például egy családtagja.
Nem tudja megszüntetni a kapcsolatot egy személlyel úgy, hogy a többiekkel minden a régi maradjon.
El kell viselnie azt, amilyen. Szembe kell vele nézni. És megpróbálni nem hagyni ezredszerre, hogy kihasználjon...
A legnagyobb mértékben megpróbálni kimaradni az életéből és nem hagyni, hogy elővegye a "család kártyát". Kötelességből nem benne lenni a szarságaiban, hanem igenis csak saját akaratból. Ami lássuk be nem sok van.
Én szeretem. De ha nem lenne a testvérem...
Inkább bele se gondolok mit gondolnék róla.
9 notes · View notes
sseeccoonndd · 6 years
Text
Összeveszés után egymásra nézni, majd elmosolyodni és rájönni, hogy túlságosan szeretitek egymást ahhoz, hogy ez szétszakítson titeket.
148 notes · View notes
jezusexe · 5 years
Text
Nincs is jobb mint egy jó kis összeveszés után magadrakulcsolni a fürdőszoba ajtót és sírva felvágni az ereidet:)
1 note · View note
hatezegynem · 6 years
Text
Szeretem az olyan embereket akiknek elmondok valamit bizalmasan és azt meg is tartják, aztán egy kisebb összeveszés van és az első dolguk, hogy azzal dobálózzanak
143 notes · View notes
babyfasirt · 7 years
Text
Az este varázsos, sok dolog történhet. Ismerkedés, összeveszés, álmok kezdete és vége, sírás és nevetés, idegenektől bókok, avagy sértések, amik utána az eszedbe járnak. Az este más.
3K notes · View notes