#Győzelem | Explore Tumblr Posts and Blogs

rosszulorzott · 2 months

Text

Hogyan és miért robbantottam ki a kegyelmi botrányt?

2. rész: a „miért”

„Ismét felszakadnak a híres magyar nemzet sebei,...”

Miután tegnap tisztáztam a "hogyant", térjünk át a „miértre”, vagyis annak kifejtésére, miért lettem a NER kritikusa, ellenzékének tagja, és milyen okokból kifolyólag alakultak ki bennem azok az érzések, melyek arra sarkalltak, hogy a botrányos kegyelmi döntésre felhívjam a független sajtó figyelmét. Mielőtt azonban ezt megtenném, szeretnék röviden bemutatkozni a közvélemény és az utókor számára.

Azok közé tartozom, akiket a magyar politikai szakzsargon „Fidesz-árváknak” nevez. Bizony, az a rossz hírem van a fideszes nagyurak számára, hogy ezt a kegyelmi botrányt a nemzeti jobboldali politikai közösség egy régi tagja, egy dühös és elkeseredett „Fidesz-árva”, egy egykori Fidesz-tag robbantotta ki, aki előbb volt jobboldali és konzervatív, mint Orbán Viktor, Kövér László, Deutsch Tamás, vagy Rogán Antal, és talán előbb lett a Fidesz tagja, mint Novák Katalin. De Győzikénél egész biztosan. Magyar Péter után itt van tehát még egy volt fideszes a történetben, igaz, nekem Magyar Péterrel ellentétben nem kellett „kicsekkolnom” a NER-ből, mert nem is léptem be oda soha. Az én gyomrom a NER-t egy pillanatig sem viselte volna el.

Felmenőim egyik ágon örmény eredetű erdélyi nemesek, a másik ágon pedig német és magyar ajkú felvidéki polgárok. Büszke vagyok arra, hogy egyik ősöm egyik vármegyénk alispánja, táblabírája és a reformkorban – Széchenyi, Kossuth, Eötvös és Deák párthíveként - reformpárti országgyűlési követe volt. Egy másik ősöm főhadnagyként vett részt az 1848-49-es szabadságharcban, ami után kivégezték. Távolról az 56-os hőssel, Pongrácz Gergellyel is rokonságban állok. Olyan nevelésben részesültem a szüleim által, hogy kisiskolás koromban már kívülről tudtam Erkel Bánk bánjának legszebb részeit. Városomban az elsők között voltam, aki – gimnazista diákként – a könyvtárban kikérte és átolvasta az addig nem nyilvános 56-os helyi forradalmi újságokat. Még a gimnáziumi tanórák alatt is frissen megjelent 56-ról szóló könyveket olvastam titokban. Amint az életkorom lehetővé tette, beléptem a Magyar Demokrata Fórumba és lelkes antallista lettem. Ma is az vagyok és halálomig az leszek. Számomra a mai napig Antall József jelenti a mércét nemzet- és hazaszeretetben, elv- és értékhűségben, konzervatívizmusban és a politika mesterségében is. 1990. április 8-án, a győzelem éjszakáján ott voltam a Bem téren, amikor a miniszterelnök úr bejelentette a győzelmet. Míg élek, nem felejtem el azt a tavaszi éjszakát: nemzeti színű zászlókat lobogtatva vonultunk barátaimmal a Bem tértől a Móricz Zsigmond körtérig, az emberek megálltak és gratuláltak a történelmi győzelemhez. Csodálatos idők voltak, egész életemben hálás leszek a sorsnak, hogy azokat a nagyszerű éveket az eszmékre, elvekre és érzelmekre legfogékonyabb életkorban élhettem meg. Ahogy Marius énekli a Nyomorultak című musicalben: „Eszmék vívtak és mi hittük: velünk győz az új világ! "Talpra hát!" A dal, hogy zendült!” Bizony, akkor meg voltam győződve arról, hogy történelmet írunk és velem, velünk győz majd az új világ.

A miniszterelnök úr ravatalánál kapott emléklap ma is ott lóg bekeretezve az íróasztalom fölött. Akárcsak az MDF-tagsági igazolványom, valamint az MDF egyik országos gyűlésén viselt kitűzőm Antall József, Bethlen István, Szabad György és más MDF-es vezető politikusok aláírásával. A legbecsesebb relikviáim ezek a tárgyak, s egyben politikai iránytűim is. A történelmi és politikatudományi könyvekből álló kis könyvtáramat Széchenyi István, Eötvös József arcképei, valamint Széchenyi István és Szent István mellszobrai díszítik. Jogi publikációim mellett számos politikai tárgyú írásom, tanulmányom jelent meg jobboldali napi- és hetilapokban és egyéb neves kiadványokban.

Aztán később én is Orbán Viktor híve lettem, mert – fiatal, tehetséges politikusként - ő lett a nemzeti oldal nagy reményű vezére. Hittem benne. A 2002-es – nem várt - vereség után én is úgy éreztem, hogy nekem is tennem kell a nemzeti oldal újbóli hatalomra kerüléséért, ezért én is beléptem a Fideszbe. Hány és hány vitát folytattam akkoriban baloldali meggyőződésű ismerőseimmel, kollégámmal a Fidesz és Orbán Viktor védelmében! Ezek még azok az idők voltak, amikor a jobboldaliság felvállalása, a konzervatív politikai elvek kinyilvánítása nem hogy nem járt semmiféle anyagi előnnyel, hanem – a baloldali, posztkádárista közegben - a társadalmi kisebbséghez tartozás tudatos vállalását jelentette. Akkoriban annyian voltunk a városi szervezetben, hogy amikor taggyűlést tartottunk, egy nagyobb asztal elegendő volt, hogy körülüljük. Emlékezetes, daliás idők voltak azok is!

Nagyon örültem a 2010-es győzelemnek és nagy reményeket fűztem Orbán Viktor újbóli, ráadásul ezúttal koalíciós kényszer nélküli hatalomra kerüléséhez A baljós, sötét fellegek azonban helyi szinten már ekkor is jól láthatók voltak. 2010-re ugyanis nem csak megjelentek közöttünk azok a jellemtelen és gátlástalan hiénák, akik 15-20 évvel a rendszerváltozás után, a zsákmány szagát megérezve úgy fedezték fel magukban hirtelen a keresztényt, a vallásost és a jobboldalit, mint annak idején a kommunisták a reformert meg a szociáldemokratát, hanem teljesen átvették az irányítást és a gátlástalan egyéniségüket felhasználva visszataszítóan erőszakos módon kezdtek el mindent leuralni és behálózni. Lassan már nem csak egy nagy asztal nem volt elég a taggyűlések lebonyolításához, hanem egy nagy terem sem. Jöttek a nagypofájú „vállalkozók”, a gátlástalan szerencselovagok, a sunyi kis ügyeskedők, akik amolyan üzleti befektetésnek tekintették a politikát, a „fideszezést”, mégpedig a szó legszorosabb értelmében, mivel a kampányukba a saját pénzüket is hajlandók voltak beletolni. Ezt el is várták tőlük. Ezek a figurák alkotják ma is a NER ocsmány, mindent átszövő feudális vidéki struktúrájának a személyi állományát. Nem tudtam és nem is akartam velük bármilyen módon közösséget vállalni, ezért a 2010-es győzelem idejére már elmaradtam, ha úgy tetszik: kiléptem. Már 2010-re megértettem, hogy a magamfajta, elvi alapon politizáló „doktrínereknek” nem lesz helyük a Fideszben. Igazam lett.

Hatalomra kerülése után Orbán azonnal nekiállt formálissá tenni a demokráciát és leépíteni a jogállamot. Bár a demokrácia látszatát kelteni hivatott alkotmányos intézmények maradéktalanul léteznek, valójában ezek nem az alkotmányos szerepüknek megfelelően működnek, hanem a kizárólag a kormányt és a miniszterelnököt szolgálják. Ezt Orbán azzal érte el, hogy – a köztársasági elnöki pozíciótól az Alkotmánybíróságon és a Számvevőszéken át a legfőbb ügyészig – a kétharmados többsége birtokában – ha úgy tetszik: azzal visszaélve - minden olyan alkotmányos intézmény élére megbízható pártkádert állított, melyek alkotmányos feladata éppen az lenne, hogy vele szemben, a kormány és a miniszterelnök túlhatalmának megakadályozása érdekében fékként és ellensúlyként lépjenek fel. Mindezt annak köszönhetően tehette meg, hogy az alkotmányos többségből származó, szinte korlátlan hatalmát nem korlátozták azok a közjogon túli, közmorálból és közfelfogásból eredő korlátok, melyeket a szerencsésebb történelmű nyugati demokráciákban a hosszú és szerves alkotmányos politikai és közjogi fejlődés alakított ki. A magyar társadalom demokrácia és jogállam iránti „elkötelezettségét” ismerve nem kellett attól tartania, hogy a társadalom részéről büntetésben lesz része a demokrácia formálissá tétele és a jogállam lebontása miatt.

Ma Orbánnak van Országgyűlése, köztársasági elnöke, Alkotmánybírósága, Számvevőszéke, médiahatósága, választási bizottsága, ombudsmanja, legfőbb ügyésze. Az alkotmányos intézmények egységbe tömörült, masszív konglomerátumot alkotnak, melynek tetején ő trónol amolyan korona nélküli királyként. Orbán – ízlelgessük csak a szavakat - „magyarázatot kérhet” a köztársasági elnöktől és – a szent közvéleménykutatási adatok beérkezését követően – egyedül dönthet arról, hogy le kell-e mondania. Nem is próbálják tagadni, hogy döntéseiket nem az erkölcs és az elvek, hanem kizárólag a közvéleménykutatási adatok vezérlik. Magyarország már régen nem jog-, hanem pártállam, és nem a hatalommegosztás, hanem az államhatalom egységének elve érvényesül. Egyetlen egy alkotmányos intézmény van, mely a kormánytól jelentős részben függetlenül működik, nevezetesen a bírói hatalom, s éppen ezért kell megbízható pártkádert tartani a legfőbb ügyészi funkcióban, hogy – a törvény előtti egyenlőség elvét lábbal tiporva – az ügyészi vádmonopólium intézményével visszaélve el lehessen kerülni a hatalom számára veszélyesnek tűnő büntetőügyek bírói szakba kerülését. A politikai hatalomért versengő pártok anyagi lehetőségei között nagyságrendi különbség van, mivel a kormánypárt – kormányzati kommunikáció címén – közpénzből is kampányolhat, mégpedig folyamatosan és teljesen korlátlanul, ráadásul a kezében tartja az ugyancsak közpénzből működő közmédiát, miközben a szabad sajtó lényegében csak az online térben működhet, közösségi adományokból.

A politika, a közélet és a társadalom mára nagyon mély morális válságba jutott. Az egzisztenciális következmények miatti fortélyos félelem tudatos és sunyi kialakításával a rendszerváltást követően a polgárosodás útján épphogy csak nagy nehezen elinduló magyar társadalmat tudatosan visszalökték a kádári állapotába, újra uralkodóvá váltak a kádári kispolgár olyan magatartásformái és viselkedési reflexei, mint a közélettől, a politikától való tartózkodás, a „ne szólj szám, nem fáj fejem”, a „megvan a véleményem, de megtartom magamnak”, vagy éppen a „kapcsolati tőke” mindenhatósága. A magyar társadalom ma ugyanúgy elfogadja a korrupciót és ugyanúgy immunis a közvagyon ellen elkövetett bűnölre, mint a Kádár-rendszer idején. Újra a bűzlő kádári posványban élünk, csak most éppen Orbánnak hívják az aktuális Kádárt. Orbán politikai propagandája a lehető leprimitívebb és legvulgárisabb üzeneteivel tudatosan a társadalom legkevésbé művelt, legkevésbé iskolázott és legkevésbé polgárosodott rétegeit célozza; teljesen mindegy nekik, kik szavaznak rájuk, a lényeg, hogy elegen legyenek, és ennek eléréséhez minden eszközt megengedettnek tartanak. A tudatos hazugságokat is. A gyűlöletkeltést is. A lejáratókampányokat és a karaktergyilkosságokat is. Miközben persze kioktatják a világot kereszténységből.

Emlékezzünk csak arra, hogy a koronavírus-járvány egy, a gyöngyöspatai szegregált oktatás miatt meghozott bírósági döntésen alapuló cigányellenes gyűlöletkampányt akadályozott meg, mely nemzeti konzultáció formájában is pusztította volna a közéletet. Magyarország – magát nemzetinek és kereszténynek hazudó - miniszterelnöke bement a közrádióba és elmondta, hogy a cigányok ingyenpénzt kapnak, miközben ő (meg a rendes magyarok) egész nap „keccsölnek”. Azokról a mélyszegénységben élő cigányokról beszélt így, akiket egyébként választásról választásra „mint állatot terelni értik, hogy válasszon bölcs honatyát”. Ha van a magyar történelemnek tanulsága, akkor az az, hogy attól a politikustól, aki a hatalmát a nemzet egyes részeinek egymás iránti gyűlöletének kialakításával és szításával akarja megerősíteni, mint nemzetárulótól, meg kell szabadulni. Mégpedig a lehető leggyorsabban. Emlékezetes az a gyalázatos eset is, amikor - a magát nemzetinek és kereszténynek hazudó – miniszterelnök nyilvánosan megdicsérte a menekült gyerekeknek segítséget nyújtani kívánó panziós ellen bűncselekményt elkövető, a propagandistái által feluszított csürhe tagjait. Egy magyar ember igaz keresztényként segítséget kívánt nyújtani szerencsétlen sorsú menekült gyerekeknek, s az ország miniszterelnöke, akinek erkölcsi példát kellene mutatnia a nemzetének, nem mellé állt, hanem azok mellé, akik ezért önbíráskodást gyakorolva megbüntették. Tud politikus ennél mélyebbre süllyedni erkölcsileg? Lehet ennél jobban és gátlástalanabbul megtagadni Jézust és leköpni a Bibliát?

Amikor kitört a járvány, a „keresztények” első gondolata az volt, hogy miképp lehetne ezt a szörnyűséget is lopásra felhasználni. Miközben lepusztult kórházainkban a vírusnak és a kórházi fertőzéseknek köszönhetően aratott a halál és tízezrével haltak meg a magyarok, egyesek milliárdokkal lettek gazdagabbak a felesleges, túlárazott és közvetítőkön keresztül beszerzett lélegeztetőgépeknek és más orvosi eszközöknek köszönhetően.

A korrupció vonatkozásában Orbán és a társadalom viszonya a bántalmazó kapcsolatban élők viszonyához hasonló. A bántalmazók célja mindig olyan alá-fölérendeltségen alapuló pszichés viszony kialakítása, melyben a bántalmazott tudomásul veszi, hogy bántalmazzák és azt el is fogadja, beletörődik, sőt, egy idő után normálisnak tekinti. Orbán éppen úgy tudatosan nem titokban tette hazánkat az EU legkorruptabb országává, mint ahogy a kocsmából naponta részegen hazatérő férj sem titokban veri meg a feleségét, miközben üvöltve vacsorát követel tőle. Ez a bántalmazáshoz való szoktatás része, sőt lényege. Azzal, hogy a legszűkebb környezetének, a családjának és a baráti körének tagjait tette – mégpedig nem is titkoltan - közpénzből milliárdossá, bántalmazóként azt üzente a társadalomnak, hogy „igen, én ezt teszem veled, mert megtehetem és te el fogod viselni, mert nem tehetsz mást.” Jól tudta, hogy ennek a bántalmazó kapcsolatnak a kialakítása nem fog különösebb nehézségekbe ütközni egy olyan társadalom részéről, mely „...ezer éve / magával kötve, mint a kéve, / sunyít, vagy parancsot követ.”, melynek tagjai őstől örökölt ösztönnel büszkén oldanak meg még ma is mindent „okosba”, s generációkon át akként szocializálódtak, hogy ha azt szeretnék, hogy az orvos normálisan beszéljen velük és legalább a kis reményük meglegyen arra, hogy emberséges és szakszerű ellátásban lesz részük, akkor bizony vastag borítékkal kell a doktor úr elé járulni. Ha Orbán tényleg erős magyar tőkésosztályt szeretett volna teremteni – ami egyébként valóban nemzeti érdek és történelmi szükségszerűség -, megtehette volna úgy is, hogy a tehetséges és ambiciózus vállalkozókat, valamint a külföldön is versenyképes, magas szellemi hozzáadott-értékű, innovatív termékeket és szolgáltatásokat előállítani képes vállalkozásokat támogatja minden lehetséges eszközzel. Ebben az esetben ma nem olyan „kapitalistáink” lennének, akik csak a cementhez, az aszfalthoz, a betonhoz, meg a szálloda-üzemeltetéshez értenek és harmincnégy évvel a rendszerváltás után nem az lenne a magyar gazdaság jövőképe, fő kitörési iránya, hogy immár nem csak a nyugat, hanem a kelet bűzlő, rákkeltő összeszerelő-üzeme és hulladéklerakata is leszünk.

Ma ott tartunk, hogy egy egészséges erkölcsiséggel és az átlagosnál magasabb intelligenciaszinttel rendelkező, az aljasságot és a hazudozást közömbösen elviselni nem képes magyarnak a mentális egészsége megőrzése érdekében tudatosan távol kell tartania magát a hazája miniszterelnökének megnylvánulásaitól.

Ha Orbán valóban hívő ember, tényleg azt gondolja, hogy el fogja kerülni a büntetést, ami ezért a - kegyelmi botrány által is nyilvánvalóvá tett - erkölcsi züllésért, a kereszténységnek a tízparancsolatban is megjelenő, legalapvetőbb morális parancsainak folyamatos és súlyos megszegéséért vár rá? Nem, nem fogja elkerülni. A büntetés – legkésőbb a mennyei ítélőszék által - el fog jönni és arányos lesz az elkövetett bűnökkel.

(Folytatása következik.)

Vidéki prókátor

19 notes · View notes