#a szemeibe néztem

[hazugbaratokmindenhol]

Megcsókoltam álmomban, tegnap este. Szeles novemberi éjszaka volt. Az ajkain keveredett a whisky és cigaretta íze. Emlékszem a bőrdzsekije hideg érintésére és az utcai fényekre, melyek a téglafalakra festették a sziluettjeinket. Az ujjaim átsiklottak a göndör fürtjein és egyenesen a csokoládébarna szemeibe néztem.

Túl szép volt egy szörnyeteghez.

De nem volt angyal.

Oh egyáltalán nem...

-ALEXANDER LEVIN-

#magyar #gondolat #szerelem #csókolj meg #sajatgondolat #gyönyörű #gyengéd

[supernaturalfictions]

Getting closer

Észre sem vettem ahogyan Chris hazajön, leveszi a kabátját, befekszik mellém, sőt azt sem, hogy én magam bújok közelebb hozzá némi extra komfortért, pont úgy mikor Damonhoz bújtam. Ő mindég végigsimított a hátamon, aztán úgy helyezkedett, hogy kényelmesen el tudjak aludni rajta, miközben a hajam tövét babrálja. Aztán felébredtem és ott maradtam mellette. Jól esett ismét biztonságban kelni sok év után. Ő pedig egy mosollyal köszönt aznap reggel.

Kimászott a kanapéról, átment a konyhába, elővette a tojásokat, a bacont és az uborkát is. A kávé is egészen hamar lefőtt és én is egészen hamar találtam magamat a konyhában. A kávét elfogadtam, de enni még mindig nem tudtam, aznap legalább is biztosan nem. Chris csak azért is kiszedte az adagomat, elémtette a tányért, remélve hátha eszek valamit majd. Nem ettem. Fáradtan néztem Chris szintén kék, bár kevésbé gyönyörű és titkot rejtő szemeibe.

-Mennyit tudsz arról, hogyan kerültünk össze vele?

-Sosem kérdeztem. Se tőle, se tőled. Csak annyit tudok, hogy egyszer eljött érted és valamennyire még örültél is mert legalább Dean leszállt a fejedről.

-Gyere, fejezd azt be és mesélek neked. Úgy vélem... Úgy vélem jár neked az, hogy tisztában legyél ezzel.

-Biztos el akarod mondani? Rengeteg emléked kötődik hozzá.

-Biztos. Na gyere, elmondom neked --Chris egészen hamar befejezte a reggelit, majd elmosogatta az edényt-- Miután már itt voltam csak azért nem voltam vele ellenséges, mert Elijah Deannel kezdett el kavarni. Inkább féltem tőle, mert hiába tudtam hogy lovag, nem tudtam mire képes. Ez napokig így ment, hiába csinált nekem mindig reggelit, én azt is csak úgy mertem megenni ha háttam hol van. Időm nagy részét ebben az időszakban az akkor kijelölt szobámban töltöttem vagy a könyvtárban. Közelebb talán úgy kerültünk egymásra, hogy elkezdtük keresni az apámat és a tesómat aki a pokol uralkodója volt akkor. Furcsa jeleket kerestünk szerte Amerikában amik utalhattak vagy istenre vagy a testvéremre. Találtunk is jópárat, így Deanék mentek apa aután Elijahval és mi ketten mentünk a testvérem után. Persze néhol Sam is velünk tartott amikor mi mentünk Isten után, de többségében mi a tesómat kerestük. Az egyik ilyen volt az az ominózus bál is ahol mindenki ott volt. Sam, Dean, Castiel, Namiko, Meg, Elijah, Damon és én is. Mi ketten voltunk az elterelés amíg ők elvégezték a munka oroszlánrészét. Bár meglehet, semmi komoly nem volt, mert hamar végeztek és csak azt szerették volna látni hogyan viszonyulok hozzá ilyen körülmények közt, amikor mindenki táncol és leengedheten azt a falat amit nálad fent tartok. Mert ekkor már nagyon is tetszett Damon, csak nem voltam hajlandó magamnak beismerni ezt, mert még egy kicsit ellenségeskedtem vele. Csak egy kicsit, viccből, a négy fal közt. Ekkor még mindig nem aludtunk egy ágyban de egy szobában sem. Visszatérve a táncra, merthát bál volt és táncolni is kellet miután mindketten ittunk egy pohár pezsgőt, mi is a parkettra léptünk és elkezdtünk táncolni. Annyira nagyon jó volt... Emlékszem hol fogta meg a kezemet, tartotta meg a vállamat, nézett a szemembe azzal a gyönyörű kék tekintetével és apámra esküszöm, hogyha ember lett volna, akkor is képes lett volna elbűvölni a tekintetével. Körbe körbe az egész termen, oly könnyedén ahogy a pillangók repkednek a levegőben a törékeny szárnyaikkal, mi is úgy táncoltunk. A körölüttünk lévő emberek mind megszűntek létezni számomra és szerintem Damonnak is. Csak ő. Én. Mi. A saját kis világunkban. A tánc után pedig, mert volt egy lassúzós zene ami szintén jó volt ...

-Kitalálom. Magához húzott, mert kíváncsi volt, hogy a keringőzés után mennyire akarod eltolni magadtól.

-Pontosan. Majdnem konkrétan csak álltunk ott, de ehelyett egymást ölelve ringatóztunk, én pedig a mellkasára hajtottam a fejemet és becsuktam a szememet. Nem voltam fáradt, mert akkor már többé kevésbé visszanyertem az erőmet, de kellett pihennem, hogy az összeset használni tudjam. Volt a közelben egy olcsó motel ahol csodálatos módon mindenkinek jutott szoba. Deannek és Elijahnak egy, Castieléknek is, sőt Saméknek és nekünk is jutott szoba. Egyszerre mentünk fürdeni. Mármint úgy, hogy Meg, Namiko és én. Szerintem a többiek egymás után mentek, Deanék kivételével. Fürdés után összeültünk a legnagyobb szobában megbeszélni, hogy mikor állunk tovább a következő helyszínre, és bizony jópár sör, vodka, whiskey lecsúszott ünneplés képpen, így miután sikeresen visszamászott mindenki a szobájába, szinte azonnal ágynak estünk. Gondolhatod kik aludtak a legtovább nem? Persze, hogy mi ketten, összegabajodva az ágyban két takaróval. Emlékszem ahogy Damon a jobb kezét kinyújtva aludt el, én pedig ott találtam egy kényelmes helyet miközben hozzá bújtam. Tudnod kell, hogy akkor szoktam a szárnyamat előhívni ha biztonságban érzem magamat, vagy szomorú vagyok és nem akarom hogy lássanak. Szóval másnap reggel Sam átjött hozzánk felkelteni minket; nem mondott különösebben semmit, de láttam rajta, hogy valamit terveztek a hátam mögött. Amúgy fogadtak, de mostmár mindegy. Onnantól fogva az ilyen vadászatokon aludtunk együtt, mert itt, vagy Deanéknél nem. Nem azért mert nem mertünk, hanem volt elég hely hogy külön tudjunk aludni, bár be kell vallanom, egészen sokáig beszélgettünk akkor is. Ilyenkor már simán beszélgettem vele úgy ahogy mindenki mással is, például veled most. Aztán, hogy ez mikor változott meg, azt nem tudom.

Talán az első csók után amikor a szállásra tartottunk mindketten egy vadászat után. Mindössze csak húsz percre voltunk, de az eső úgy elkezdett szakadni, hogy még a szárnyam is átázott. Persze, kérdezheted, hogyan lehetett, amikor minden tollam megvan és mind fényes. Akkor nem voltak azok. A bukás után jópár évnek el kellett telnie mire elég biztonságban éreztem magam ahhoz, hogy itt a földön is tollat váltsak. Ami itt lassabb és fájdalmasabb olyan értelemben hogy viszket, szúr és éget. Szerintem egy ideig megint nem fogok váltani, na mindegy. Szóval hol is tartottam? Ja igen, az esőnél. Előhívtam a szárnyamat, hogy kevésbé ázzunk meg, de úgy látszik apanak más tervei voltak és csurom vizesek lettünk. Közelebb húztam magamhoz, hogy jobban el tudjam takarni az eső elől, ő pedig megfogta az államat, hogy a szemébe nézzek. Akkor ott. Mert én csak az arcát akartam megpuszilni, de Damonnak más terve volt... A motel szobában pedig a közös fürdés után aludtunk, mert én nem akartam, ő meg nem akart semmit sem elsietni, így inkább aludtunk, vagy legalább is próbáltunk, míg a mellettunk lévő szobában két ember elég sűrűn emlegette apa nevét. Na innentől már együtt aludtunk itthon és Castieléknél ha ott maradtunk, mert másnap hajnalban mentünk mindannyian tovább keresni apát vagy a testvéremet. Rengeteget keringőztünk, mentünk sétálni az erdőbe, sőt azt a volt építkezési területet is megmutattam neki, ahol Izara porhüvelyét megtaláltuk. Azóta befüvesedett es csupa gaz az a terület, de a szárnya helyén és formájában kicsi apró rózsaszínes virágok nőnek és virágzanak minden évben. Cassiel helyén pedig azok a sötétkékes apró szirmú virágok. Erdei nefelejts... Mutattam már neked?

-Idáig sosem.

-Miután megmutattam neki azt a két helyet, másnapra valahonnan sikerült neki mindkét virágból szereznie itthonra és ugyanúgy ápolta azokat.

-Szóval az első csók után ugyanannyira bújtál hozzá?

-Igen, nagyon kevés dolog változott utána annyira jelentősen és szembetűnően mert addigra már egészen jól összecsiszolódtunk. Ez volt az a pont, helyzet, nevezd annak aminek akarod, ahol már csak kérdés volt a...

Chris türelmesen várt, hiába tudta jól mi lesz Yennefer válasza. Nem merte felhozni neki, hogy őneki milyen nevet mondott Damon, hogy hogyan lehetne hívni ha megszületik. Lorenzo. Vagy Alaric. Ha lány lett volna akkor meg Katherina. Rengeteg ötlet volt a gyerek nevére, hiszen Elijah rengeteg jól hangzó nevet felhozott amiknek már csak bónusz volt a jelentése. Mert amíg Yen próbálta felfogni, hogy nincsen az a valami, amivel hónapokon keresztül vigyázott, óvta, etette, dondoskodott róla, éshogy csak pár napig tehette meg miután már a karjaiban tarthatta; ő és Elijah olyan haragot éreztek mint még soha eddigi életükben. A legifjabb Salvatore ott maradt mellette, noha ő sem tudott semmit sem mondani nagyjából, addig elment Deanékhez, mert annyit tudott, hogy angyal volt a tettes. Segíteni ők sem tudtak sokat, mert a tettes kikapcsolta az angyalrádiót és nem tudták lenyomozni hol van, így a nevét is felesleges lett volna említeni. Ami ebben a rossz volt, hogy a kettő eset eltelt idő nem volt több kétésfél hónapnál. Azon a napon Yennefer álomba sírta magát és egy teljes hétig aludt, nem beszélve arról, hogy a Damontól kapott sötétzöld, pihepuha, illatban is megegyező takarót szorongatta görcsösen. Egyszer látta a szárnyaival takarózva Yent; egy szipogó, zokogó vörös tollkupacot látott. A választ viszont hiába várta, az a mondat eléggé hosszú időre befejezetlen maradt.

-Köszönöm.

Chris odanyújtott egy zsebkendőt nekem, majd mellettem helyet foglalva simított végig a fejemen. Szerintem nem számított arra, hogy ezt is elmondom neki. Sőt... Szerintem sikerült meghatnom, mert sehogysem szólalt meg. Így megfogtam a kezet, noha ő úgy gondolta, neki kellene az én kezemet fognia.

Még aznap elmentünk a parkba sétálni egyet estefelé hogy nagyon senki ne lássa a szárnyaimat az ő kivételével, hiszen már nem egyszer látta. Tudta milyen, hogy teljesen vízálló, ha egy darab toll sem hiányzik, tudta, hogy csak akkor hívom elő ha biztonságban érzem magamat, vagy nem akarom azt, hogy bárki is lásson. Azt is tudta, hogy nagyon puha és kényelmes, mert már volt olsan alkalom amikor alvás közben jött elő. Felnéztem a későesti égre, a nap utolsó sugarai bearanyozták az ég alján úszó esőfelhőket. A békében ciripelő tücskök szépen lassan elhalgattak, ahogyan a madarak is, ez pedig felkeltette a figyelmemet éppen eléggé ahhoz, hogy előhívjam a szárnyamat, mert egyikőnk sem hozott esernyőt. Chris rámnézett, majd az égre és vissza rám, majd a hátamra terítette a kabátját egy halvány, ámde annál őszintébb mosoly kiséretében. A szélcsend lassan elmúlt és átvette a helyét a szélfúvás, majd a dörgés. Akkorra már megbánta, hogy nem hozott semmit amikor leszakadt az ég és úgy esett, mintha dézsából öntenék. Szerencséjére be tudtam takarni szárnyammal valamennyire, így inkább már csak egy helyben álltunk, várva a vihar végére.

Közelebb bújtam hozzá amint jobban elkezdett esni az eső. Részben azért, hogy jobban tudjam eltakarni, részben pedig azért, mert hozzá akartam bújni. Erre ő mégjobban elmosolyodott és nyomott egy puszit a fejemre. Kicsit déja vu érzésem volt ezzel kapcsolatban, mint amikor a történelem megismétli önmagát. Egy cseppet odébb húzódtam tőle, Chris pedig egyszerűen csak magánál tartott, miközben a hátamat simogatta lassan. Mivel az érzékeny terület volt, főleg a szárnyakkal, így kirázott a hideg és törvényszerűen csapkodtam párat velük, ezzel eláztatva mindkettőnket. Ahogy rájöttünk erre, elkapott minket a nevetés; egymás homlokának támasztva a fejünket fújtuk ki a levegőt. Pár pillanattal később a percekig tartó nevetéstől lihegtünk, de azt is abbahagytuk, mert az olyan pillanat volt. Akkor és ott jó ötletnek tartottam kezdeményezni a csókot, amit meglepve fogadott, majd némi hezitálás után viszonzott.

Otthon megkérdezte, hogy komolyan gondoltam-e azt amit a parkban adtam neki. Részben igen, mert hálás voltam neki amiért ennyire sokat segített és ezt megfogalmazni, akár szóban, akár írásban nehéz lett volna, mert úgy érezném, nem az igazat mondom. Másrészt nem, mert Damon jutott az eszembe és sz első csók. Sóhajtottam egyet, majd egy sikeres témaváltás után levettem magamról a kabátját és felakasztottam a fogasra, hogy megszáradjon. Fájt a dolog, de már egyre kevésbé, aminek igazából...örültem, mert egyre többet mozdultam ki és ettem dolgokat az ízükért. Most két szelet kenyeret ettem meg vajjal megkenve, sonkával és sajttal a tetején. Ez lehet másnak nem volt nagy dolog, de nekem igen, mert két szelet kenyérről volt szó és más feltétekről.

-Tudod... Azért nem akartam hamarabb és lehet később kellett volna ezt is... Mert úgy éreztem és érzem mintha megcsalnám, hiába tudom azt, hogy valószínűleg azt szeretné, hogy bodog legyek. Mindegy kivel, csak boldog. Azt hiszem ez volt az az ok amiért akkor és ott megcsókoltalak.

[miutanelment]

Nem írtam egy ideje

Nem nagyon volt mit. Nem lettem jobban, de rosszabbul sem. Minden nap ott volt a történések hátterében Caca hiánya. Kicsit, akár még pár órára is ki tudja verni a fejemből a napi teendők sokasága ezt a kellemetlen érzést. Talán ez már javulásnak mondható. Nem tudom.

Vasárnap viszont vele álmodtam. Nem hajnalban, hanem délután. Muszáj egy-egy délutáni alvást beiktatnom, mert immár 5 hete nem alszom rendesen. Keveset és azt sem jól. Szóval vasárnap vele álmodtam. Mostanában az álmaim a veszteségről szólnak. Gyakran. Tudatos álom volt ez is, mint mindig és a szereplők közül az egyik iránt komoly kötődést éreztem. Nem sokra emlékszem az előzményekből, csak arra, hogy az illető, bár ott állt mellettem, már 'elveszett'. És fájt. És nem értettem. De aztán egy pillanat alatt Caca bontakozott ki az alakjából és már minden világos volt. Megint, mint mindig, a nappali gondolatok szűrői és elterelései nélkül szakadt rám minden érzelem. Az, hogy hiányzik, az, hogy koszos zokniként levetett és a sarokba dobott, amikor már kitaposott és nem kellettem neki, az, hogy mindennek ellenére én szerettem őt és... eltört valami. Odaléptem hozzá és meg akartam fogni a vállát, de ő csak állt ott mozdulatlanul. Zokogtam és a bennem lévő fájdalom, hogy még itt, a saját álmaimban sem érem el, még itt sem ölelhetem meg megrengette a világot. A lábához borultam és üvölteni kezdtem a fájdalomtól. Éreztem, ahogy minden izmom görcsösen megfeszül a valóságban és az egész, kontrollálatlanul kiszakad belőlem, néztem Caca közömbös szemeibe és ahogy görcsösen üvöltöttem bele amit érzek az álmomba, a világ elkezdett széthullani, minden egyéb álomalakot szétmorzsolt az érzés. Nem bírták a keretek és minden szétrobbanni látszott. Nem kellett levegőt vegyek, hiszen a testem lélegzett és a görcsös kínban kontrollálatlanul, torkom szakadtából kiabáltam, talán percekig. Ahogy abbamaradt, elszállt az indulat egy pillanatra, az álomkép újra egész lett és csak a színtiszta, magányos szenvedés maradt. De ez csak egy pillanat volt, mert újrakezdődött. A az álomkép keretei és tereptárgyai újra alaktalanná törtek és szétfeszített mindent a fájdalom, ahogy ott üvöltöttem. Nem bírtam felébredni. Pontosabban nem akartam. Zavarbaejtő tisztasággal láttam Caca arcát és nem akartam elengedni. Akkor sem, ha fáj. Azt hiszem erről szólt a kapcsolatunk is. Kérdezte, hogy miért nem 'engedtem el' korábban. Azért nem, mert a gondolata annak, hogy nélküle kell lennem elviselhetetlen volt. Bolond voltam. Nem lett volna szabad ezt hagyni. Nem így. De legalább az álmomból látszik, hogy még most is bolond vagyok... Szeretnék jobban lenni....

#Caca #álom

[ertednyilt-viragok]

A sok emlék közül még mindig az a kedvencem,

amikor elsőnek néztem a szemeidbe

#saját #gondolat #első szerelem #viszonzatlan szerelem #reménytelen szerelem #szerelem #barna szem #barna szempár #barna szemek #szemeidbe nézni #elsőnek néztem a szemeibe #mikor elsőnek láttalak #emlékek #legszebb emlék #annyira szerettelek

[erzelmekkel-teli-halott]

sikertelen

bele néztem a szemeibe

"Ne mosolyodj el, ne mosolyodj el" -mondogattam magamban

majd ahogy láttam szája sarkában

az apró mosolyt

egyből fülig ért a szám.

majd neki is.

abban a pillanatban a szívem egyszerre szakadt meg, és éledt újra

erzelmekkel-teli-halott

#szerelem #depresszió #magyar tumblisok #magyar tumblr #viszonzatlan szerelem #magány #magyar #anya #barátság #család #apa #egyedül #halál #saját #utállak #élet #önbizalomhiány #fáj #gondolat #öngyilkosság #halálvágy #emberek #barátok #sírás #fájdalom #érzések #önutálat #erzelmekkel-teli-halott #saját gondolat #gondolatok

[tevoltalmindenboldogsagom-blog]

aCsók

Szembe állt velem, már nem voltunk együtt, fülledt nyári este volt, eső készülődött, álltunk és néztünk egymás szemébe , a kezeivel egy apró levelet morzsolt össze mert legbelül égette a vágy hogy hozzám érjen vagy megcsókoljon , láttam rajta hogy nem meri megtenni , félt a reakciómtól , közelebb álltam, a melleim kezeinek nyomtam, mélyen a szemeibe néztem és egy szorítást éreztem rajtuk , felnyögtem, de nem a fájdalomtól hanem attol a vágytól ami bennem égett az érintése és a csókja után, nézett mélyen a szemembe es megcsókolt, úgy mint még soha, nőnek éreztem magam mint előtte ennyire senkivel, és ez a csók nem csak egy csók lett a végére hanem egy újabb esély magunknak!

#csók #vágy #szenvedely #új esély #esély #eső

[just-an-another-blog1]

Részlet a "Szívtelen" című wattpad könyvemből

Kint ültem az erkély vastag kő korlátján. Hideg volt,így a cigi szinte kiégetett belülröl.Rajtam csak egy rövidnadrág és egy póló volt,a hűvös nyári hajnalban.

-Ki fogsz esni.-hallottam meg Sharon hangját mögülem mire elmosolyodtam.

- És az baj?

-Neked nem,mert már mindegy lesz.Viszont sokaknak hiányoznál.

-Egy pszichopata kinek hiányozna?-néztem rá mosolyogva majd beleszívtam a cigarettámba.

-Nem vagy pszichopata.Vannak érzéseid.-jött oda hozzám és megcsókolt.A cigarettát elnyomtam magam mellett és a lábaim körül fontam a derekán,ő meg hófehér hajamba túrt.-Szeretlek Ash.-suttogta ajkaimra,majd felemelt a combom alatt tartva.Már megszoktam,hogy elbír viszont a homofób szomszédnéni nem,aki így az orra alatt zsörtölődött. Letett a földre és így betoltam a szobába,egy pillanatra sem elválva ajkaitól.Magam mögött becsuktam az ajtót,őt meg az ágyra löktem.Magára húzott és levette a pólómat.Én is hasonlóan cselekedtem,majd a hasát kezdtem el csókolgatni.Sharon közben kikapcsolta melltartómat.

-Szeretlek.-néztem fel barna,vágytól csillogó szemeibe.

-Én is szeretlek.Talán azóta mióta megláttalak.-simított végig az állam vonalán majd újra megcsókolt.

[tavaszi-levego]

Nem én...

Nem én basztam vissza írni

Nem én basztam megnézni h mit írtak

Nem én hitettem el vele h tetszik aztán szartam le

Nem én néztem bele a szemeibe

Nem én nem válaszoltam órákig

Nem én felejtettem el

Nem én lettem szerelmes....ja várjunk...az én voltam

#szerelem #szerelmes #hiány #nem ír #leszarnak #leszarja #leszar #hiányod #hiányzik #hiányzol #ő #nem #nem én #én #szem

[nyilt-sebek]

Csak mentem előre, nem néztem hátra, viszont hallottam ahogy ordibál utánam. A fordulónál utolért megfogta a két vállamat, szembe fordított magával, rámnézett, és így szólt:

-Mi a baj? Mondd el!

Ránéztem, egyenesen a szemeibe, újra megszólalt:

-Vegyél egy még levegőt, jó?

Próbáltam lenyugodni. Lehajtottam a fejemet, és néztem a földet. A szemeim bekönnyesedtek, majd rákérdezett:

-Sírsz?

Megint ránéztem, látta az arcomon lefolyó könnycseppeket, majd erősen a karjaiba zárt, mire elkezdtem mégjobban sírni.

[uveges-szemek]

itthon vagyok, mert megint nem érzem jól magam. folyton fáj a fejem és szédülök. mikor ezt mondtam anyumnak, rám nézett és egy aprócska szomorú mosoly ült ki ajkaira, miközben megkérdezte: nem lehet, hogy azért vagy ennyire rosszul, mert lelkileg sem vagy jól?

én pedig csak csöndben néztem a szemeibe, hiszen igaza van.

[jikookblom-blog]

Emlékezz Rám! [jikook ff] Prológus 2/2

Jimin ott állt a lépcső alján esetlen��l, felpuffadt arccal az alvástól. Haja össze-vissza állt, pizsama felsője kissé elcsúszott rajta és én arra gondoltam, hogy ő a legaranyosabb teremtés a világon. Aki egy hét múlva már nem az enyém... A torkom össze szorult és nem tudtam mit tegyek.

Chim lelépett a legalsó lépcsőfokról, majd lassan felénk kezdett lépkedni. Minden egyes lépésnél egyre jobban gyűltek a könnyek a szemembe, míg végül már alig láttam tőlük. Megállt előttem és remegő hanggal megszólalt:

- Jungkook...ké-kérlek mondd, hogy ez...hogy ez nem igaz - eresztette útjára a szeme sarkában ülő könnycseppet. Két kezem közé fogtam az arcát, de, ha akartam volna se tudtam volna megszólalni, hiszen a torkomban lévő hatalmas gombóc és a sírás folytogató érzése megakadályozott ebben.

Most mit csináljak? Hogy magyarázzam meg neki?

Hüvelykujjammal simogattam az arcát, miközben könnyeim folyamatosan csorogtak az arcomon. Jimin ráfogott mindkét csuklómra és vörös szemekkel pásztázott.

- Kérlek, mondj már valamit! - sírta el magát, mire a szívem szakadt meg érte.

- Annyira szeretlek Jimin! - zokogtam fel én is, majd szorosan átöleltem. Olyan erősen kapaszkodott belém, hogy alig kaptam levegőt, de jelen pillanatban az sem érdekelt volna, ha megfulladok, csak ne engedjen el. Most jobban szükségem van rá, mint valaha.

Fogalmam sincs mennyi ideje állhattunk ott, amikor Jimin kicsit kezdett megnyugodni és már csak szipogva bújt bele a pulcsimba, amit már teljesen eláztatott könnyeivel. Nyomtam egy puszit a fejére, majd miután óvatosan eltoltam magamtól és egy mosolyt erőltettem az arcomra, a szüleire néztem.

- Itt maradhatok mára? Nem bírok most anyáékkal egy légtérbe lenni.

- Persze kincsem - mosolygott rám Jimom szomorúan és megsimogatta a fejem. - Mi most magatokra hagyunk titeket, hogy tudjatok beszélgetni.

Vissza fordultam Jiminhez és egy apró puszit nyomva a szájára magam után húztam az emeletre, egyenesen a szobájába.

Leültem az ágyra és az ölembe húztam magammal szembe, ő pedig szó nélkül bújt a nyakamba. Szorosan átöleltem, majd nem sokkal később megéreztem forró könnyeit lefolyni a nyakamon, amit halk szipogása követett. Úgy fáj, hogy ezt kell tennem vele, de nincs más választásom. Amit a szüleim eltervelnek az úgy is lesz, nem lehet ellenkezni. Ez mindig is így volt.

Gyengéden simiztem a hátát, míg próbáltam nem pislogni, hogy a könnyeim a helyén maradjanak. Legalább az egyikünk maradjon erős. A sírása felerősödött, a teste egyre jobban rázkódott és alig kapott levegőt miközben kezeivel görcsösen kapaszkodott a nyakamba. Kezdtem megijedni, hogy meg fog fulladni, ezért gyorsan eltoltam magamtól annyira, hogy a szemeibe tudjak nézni és két kezem közé fogva pufi arcát kezdtem csitítgatni.

- Shh! Semmi baj, ne sírj Picim! Itt vagyok. - Simogattam és apró puszikkal leptem be egész arcát, miközben megnyugtató szavakat duruzsoltam neki, de mindhiába. Kétségbeesetten kapkodta a levegőt és még mindig szüntelenül folytak a könnyei.

Francba!

Szorosan magamhoz öleltem és ringatni kezdtem az ölembe valami lágy dallamot dúdolva, hátha ez segít neki lenyugodni. Mindig is imádta a zenét, ahogy a táncot is. Kis kora óta jár jazztáncra, még egyetlen alkalmat sem hagyott ki és szerintem egyáltalán nem túlzok, ha azt mondom, hogy ő a legjobb, akit valaha láttam.

Miközben halkan énekelgettem és cirógattam a hátát, szépen lassan abba hagyta a sírást és egyenletesen szuszogott a karomban. Elaludt. Óvatosan lefektettem az ágyba, betakartam és lecsókoltam a szempilláján csücsülő magányos kis könnycseppet, majd bebújtam mellé és csak néztem őt. Arca vörös volt a sírástól és a szokásosnál is pufibb, de így csak még aranyosabb volt, mint általában. Előre hajoltam, hogy nyomjak egy puszit az orrára, amikor éreztem, hogy a telefon rezeg a zsebembe. Aprót sóhajtva vettem elő, hogy megnézzem ki az, de amint megláttam, hogy anya írt egyből felment az agyvizem.

Anya Hol vagy???

Dühösen pötyögtem be a választ.

Jungkook Nem mindegy? Nemsokára úgy is Amerikába🙄

Anya Jeongguk azonnal mondd meg, hogy hol vagy!!!

Jungkook Jiminnél. Itt alszok.

Anya Megengedtem?!

Jungkook Leszarom

Szem forgatva dobtam az éjjeli szekrényre a telefont miután lenémítottam azt. Kurvára nem érdekelnek most. Tönkre tették az életemet aztán úgy csinálnak, mintha ez teljesen természetes dolog lenne és én vagyok a rossz, amiért kiakadok. Pff...

Vissza fordultam Jiminhez és megsimogattam az arcát. Nem tudom, hogy fogom kibírni nélküle. Egyszerűen olyan senkinek érzem magam, ha nincs velem, hogy valószínűleg depressziós leszek és meg ölöm magam. Na jó Jungkook, még csak ne is gondolj ilyesmire.

Nyomtam egy lágy puszit a homlokára, mire mocorogni kezdett és szorosan hozzám bújt. Annyira imádom!

[...]

Arra ébredtem, hogy valaki megsimogatja a fejem. Nagy nehezen kinyitottam a szemem és Jimom szomorú mosolyával találtam szembe magam.

- Kész az ebéd, ideje felkelni álomszuszékok!

- Nem akaroooook - nyöszörögtem, és még szorosabban magamhoz öleltem a még alvó Jimint.

- A kedvencedet csináltam - suttogta a fülembe, mire azonnal kipattantam az ágyból. Hirtelen mocorgásom páromat is fel keltette, aki most már érdeklődve és még álmosan nézett rám.

- Miért ugrálsz? - ásított egy hatalmasat.

- Gyere Szívem, bibimbap az ebéd! - kezdtem el kifelé ráncigálni, de nem igazán akarta mozgósítani magát, ezért gondoltam egyet és felkaptam a vállamra. Nem törődve lányos sikítozásával és Jimom nevetésével indultam meg a konyha felé, miközben a fejemben csak az a szó villogott, hogy BIBIMBAP!

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy mennyire szeretem, azt válaszolnám, hogy majdnem annyira, mint Jimint. Ez azért elég durva, mert Chimet még a saját életemnél is jobban szeretem.

[...]

- Jimom, fantasztikus volt az ebéd, köszönöm - öleltem meg őt ebéd után.

- Ugyan Jungkook, ne köszönd - mosolygott rám ismét szomorúan - Inkább menj és nézd meg Jimint. Nincs jól.

Persze, hogy nincs jól! Hogy is lenne? Látom rajta, hogy iszonyúan fáj neki, de próbálja palástolni. Az arcán ott ül a hamis mosolya és úgy csinál, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, de közben belülről felemészti a fájdalom és a szomorúság. Ahogy engem is.

- Tudom. Ugyan azt érzem, mint ő - néztem komolyan a szemébe, mire csak bólintott egyet és el fordult, hogy ne lássam a könnyeit.

- Menj fel hozzá, szüksége van rád. Jobban, mint valaha!

Szó nélkül mentem fel a lépcsőn, miközben próbáltam nem elbőgni magam megint. Most erősnek kell lennem! De a fenébe is, nem tudok!

Sírva rohantam be Jimin szobájába, ahol ő az ágy szélén volt össze kuporodva nekem háttal, és szipogva bújt bele a takarójába. Olyan védtelennek és kicsinek tűnt így, hogy a szívem össze szorult a látványára. Annyira fáj, hogy miattam szenved! Bebújtam mögé és erősen magamhoz szorítottam. Ő volt a kis kifli, én meg a nagy kifli. Bárcsak valahogy ellent mondhatnék a szüleimnek! Elmennénk ketten Jiminnel, jó messzire mindenki elől, hogy ne találjanak meg és akkor nem tudnak minket szétválasztani.

Némán rázkódó testtel fúrtam a fejem a nyakába, miközben olyan erősen préseltem magamhoz kicsi testét, hogy már remegtek az izmaim, de szerencsére nem panaszkodott, amiért nagyon hálás voltam.

- Szeretlek - suttogtam a fülébe, mire még jobban zokogni kezdett.

[...]

A héten már be se tettük a lábunkat az iskolába, én azért, mert fölösleges lett volna, Jimin meg minden idejét velem akarta tölteni, ezért kamu betegséggel kiíratta magát egész hétre. Még jó, hogy a nagybátyja az orvosa...

Mindenféle helyre elmentünk, moziztunk, vidámparkba voltunk, étterembe ettünk, vagy csak kézen fogva sétálgattunk egy parkba, miközben próbáltunk nem arra gondolni, hogy már csak pár napunk van együtt. Ezek a boldog pillanatok, ha csak részben is, de képesek voltak elnyomni a szomorúságot és a fájdalmat, ami belénk költözött. Minden estét együtt töltöttünk és egy percre se váltunk el.

Anyáékkal rengeteget veszekedtem én is és Jimin szülei is, de nem voltak hajlandóak változtatni a döntésükön. Ugyan azt mondták nekik is, mint nekem is, hogy ez csak egy fellángolás, ami előbb-utóbb úgyis elmúlt volna és azzal, hogy engem is magukkal visznek, csak jót tesznek. Nyilván ezt olyan kegyetlenül vágták az arcukba, hogy nem csak Jimin hanem Jimom is elsírta magát. Ez volt kedden, most pedig már szombat este van. Azóta egy szót nem beszéltem anyáékkal és egy darabig még nem is tervezem, hogy fogok, mert rohadtul nem érdemlik meg még csak azt sem, hogy egyáltalán rájuk nézzek.

- Jungkook figyelsz te rám? - lökött oldalba Jimin, kizökkentve gondolatmenetemből. Az ágyamon ültünk és elvileg pakolnunk kellett volna a ruháimat bőröndökbe, mert holnap délután indul a gépünk, de azon kívül, hogy kinyitottuk a szekrényt nem igazán csináltunk semmit. Jimin pont valami sárkányos meséről beszélt nekem, amit az anyukájával nézett, amikor elkalandoztam.

- Ja, figyelek - hazudtam, mire egyik szemöldökét felvonta és karba tette a kezét.

- Tényleg? Akkor mit mondtam?

Bakker.

- Ömm... Hát volt az a sárkány meg... - erősen gondolkodtam, hogy bármi is eszembe jusson a meséről, de teljes homály volt az egész.

- Inkább hagyjuk ezt mielőtt még felrobban az agyad a megerőltetéstől, tudom, hogy nem figyeltél - forgatta meg szemeit. Sértetten néztem rá, mire csak kacsintott egyet és az ágytámlához mászott. Neki dőlt a párnáknak és lábait széttéve olyan kihívóan nézett rám, hogy elakadt a szavam. Egy perccel ezelőtt még a sárkányos cuccról mesélt boldogan, most meg olyan szexi pillantásokkal illet, hogy a farkam egy pillanat alatt életre kel. A vérem azonnal felpezsdült és melegem lett, ezért gyorsan lekaptam a pólómat. Ajkamat megnyalva másztam be lábai közé és félig lehunyt pillákkal néztem mélyen a szemébe. Mutató ujját számra helyezte és vággyal teli tekintettel kezdte el iszonyatos lassúsággal húzni le ujját a nyakamon keresztül felsőtestemig. Megremegtem és egy apró sóhaj hagyta el a számat. Behunytam a szemem, ahogy simogatni kezdte kockáimat és ajkamra hajolt, hogy ugyanazt az utat tegye meg szájával is, amit az előbb ujjával. Lejjebb csúszva hasamra adott nyálas puszikat, miközben a hátamat simogatta és néha homorított, hogy már kemény férfiasságomhoz dörgölje magát.

- Ahh Jimin - nyögtem fel, amikor szívni kezdte a bőrt hasamon. Állánál fogva feljebb emeltem fejét, hogy megcsókolhassam, de még mielőtt össze érhetett volna a szánk, elrántotta a fejét egy pimasz mosollyal kísérve és még több nyomot hagyott rajtam.

- Nehm gondolodh, hogy egy kicsit phimasz vagy ma? - nyögdécseltem folyamatosan csodálatos nyelvétől. Hirtelen felülkerekedett rajtam és fordított helyzetünkön, így már alatta feküdtem kissé megszeppenve, míg ő győztes mosollyal az arcán csücsült rajtam.

- Nem - nézett rám kacéran, majd elkezdte lehámozni magáról a pólóját. Na végre! Már eléggé zavarta a szememet... Elhajította a ruhadarabot és mohón ajkaimra hajolt, hogy hajamba túrva szenvedélyes csókban részesítsen. Éhesen faltam telt ajkait, nyelvemet is bevetve a játékba, míg ő folyamatosan simogatta testem mindenhol. Elmélyülten játszottam vele, hol megszívogattam, hol pedig gyengéden harapdáltam alsó ajkát, amikor a semmiből megéreztem kezét a farkamon. Belenyögtem a szájába és lihegni kezdtem, ahogy ütemesen masszírozni kezdett a ruhán keresztül.

A nadrágom már úgy szorított, mint a kurva élet, lassan félő volt, hogy átszakad, de Jimin még véletlenül se vette volna le rólam, csak vigyorogva nézte, ahogy szenvedek, miközben nyakamat csókolgatta és néha rászorított már lüktető férfiasságomra.

- Ne kínhozz - sziszegtem, ahogy megéreztem kibuggyanni az első cseppecskét.

- Hmm - hümmögött bele nyakamba, végig nyalva azon, mire megremegtem.

Na jó, ebből elég! Hajába markolva hátra rántottam fejét és állkapcsába haraptam, majd vágytól túlfűtött hangon fülébe suttogtam:

- Most leveszhed szépen a nadrághom, vagy szanaszét rephesztem a csinos kis segghed.

- Ah és ha nem akarom? - sóhajtozott, amint végig harapdáltam nyakát, majd kezét levezettem a nadrágom vonalához.

Ajkát beharapva hajolt le mellkasomhoz és apró puszikkal haladt egyre lejjebb, míg oda nem ért a kicsi Kookhoz, aki már nagyon várta, hogy egész közeli beszélgetést folytassanak.

- Tudom, hogy akarod - téptem bele a hajába, majd elfojtottam egy nyögést, ugyanis Jimin csókolgatni kezdett alsómon keresztül. Csak azért se veszi le!

Megelégelve tétlenségét, gyorsan lerántottam magamról a boxert, majd miután őt is megfosztottam maradék ruháitól, fölé kerekedtem, hogy egy lassú, szenvedélyes csókban részesítsem. Igyekeztem beleadni mindent, hogy érezze, mennyire szeretem és, mennyire fáj, hogy el kell szakadnunk egymástól valószínűleg örökre.

A csók megszakítása nélkül nyúltam le már javában meredező farkához és miután néhányat pumpáltam rajta, tovább léptem csinos kis fenekéhez. Nyelvemmel feltérképeztem szájának minden zugát, miközben egy ujjamat mozgattam benne, amitől elégedett nyögéseket intézett számba. Egyik kezével hátamat simogatta, míg másikkal fenekemet markolgatta, csókunk pedig úgy tűnt, mintha soha nem lenne vége. Csak sajnos egyszer minden jónak vége van...

Hirtelen elhajolt tőlem, mire kérdőn néztem szemeibe az ujjamat folyamatosan mozgatva.

- Jungkookh...- lihegte a hajamba markolva - ne tökhölj már annyith! Még kettőt!

Aprót bólintottam, majd még két ujjamat bedugtam, így már hárommal tágítottam. Fájdalom jelét kerestem a szemében, de csak színtiszta vágyat láttam bennük, ahogy azt tekergő csípőmozgása és halk nyögései is elárulták. Ajkát beharapva mozgott az ujjaimon egyre erősebben markolva a hajamba, én pedig újra szexi szájára akartam hajolni, hogy megcsókoljam, amikor rámarkolt érte ágaskodó szerszámomra és erősen megszorította azt, mire a meglepettségtől és a váratlanul jött jó érzéstől egy egészen érdekes hang tört fel a torkomból, de Jimin vigyorából ítélve nagyon is tetszett neki, ezért gyorsabban kezdte verni már amúgy is nedves tagom.

Éppen a negyedik ujjamat akartam betolni, hogy még véletlenül se okozzak neki fájdalmat amikor a fő attrakcióra kerül a sor, de lefogta a kezem és mélyen a szemembe nézett.

- Nem kell!

- Jimin, biztos vagy benne, hogy... - egy érzelmes csókkal hallgattatott el.

- Mehet - suttogta. Olyan elszántan nézett rám, hogy ha akartam se tudtam volna nemet mondani neki, mégis óvatosan dugtam be. Hiába feküdtünk már le számtalanszor, az elején mindig gyengéd és odafigyelő voltam, hiszen nem akartam, hogy rossz legyen neki. Egy pillanatra megálltam benne, hogy meg tudjon szokni, de reakciójából ítélve erre semmi szükség nem volt. Lábait azonnal derekam köré fonta, fejét a nyakamba fúrta és hangosan nyögött. Pedig még el sem kezdtem mozogni!

Amint megmozdítottam a csípőm, Jimin beleharapott a vállamba, hogy elfojtson egy kéjes nyögést gondolom, hogy anyáék meg ne hallják, de olyan szinten leszarom őket és a véleményüket jelenleg, hogy akár még a szemük láttára is dugnék Jiminnel. Ahogy éreztem, hogy újra elönt a már sajnos jól ismert düh és szomorúság egyvelege, akaratomon kívül is erősebben, gyorsabban kezdtem mozogni szerelmemben. Bármennyire nem akartam neki fájdalmat okozni, szükségem volt erre a kemény menetre, de szerencsére megértette és mintha ő is arra vágyott volna, hogy ne fogjam vissza magam és engedjem szabadjára a bennem lévő dühös és végtelenül reményvesztett oroszlánt. Észre sem vettem, hogy könnyeim folyamazosan csorogtak az arcomon egyenesen Jiminre, aki még erősebben szorított magához és egyre hangosabban nyögött. Mélyen a szemembe nézett, majd mohón ajkaimra tapadt. Nem hazudok, ha azt mondom, ez volt életem legjobb csókja. A gyomrom görcsbe rándult, a lábujjaim begörbültek és egy adag előváladékot löveltem Jimin testébe. Ebben a csókban az összes ki nem mondott szavunk benne volt, az eddigi életünk, az együtt töltött varázslatos perceink és a szerelmünk. A szerelmünk, ami a valaha történt legcsodálatosabb dolog volt az életemben. Amit soha nem fogok elengedni, mert mindig itt lesz a szívemben, bárhová is sodorjon minket az élet. Mert ő az én életem, és ha szabadjára engedném a szívemből, belehalnék.

Itt már mindketten némán zokogtunk, de nem hagytunk fel a mozgással. Úgy éreztem, ha most megállok mindennek vége és örökre elveszítem őt. Lehetetlenül mélyen mártóztam meg benne olyan erőszakosan mozogva, hogy ha nem pár óra múlva kellett volna elhagynom őt, valószínűleg felpofoztam volna magam, amiért így bántam vele, de a szemébe nézve láttam, hogy legbelső vágyait teljesítettem azzal, hogy őrült sebességre kapcsoltam a tempót.

Amikor éreztem a vég közeledtét, ami hihetetlen erővel igyekezett leteríteni, össze kulcsoltam kezünket és egy utolsó erőteljes lökés után mindketten átadtuk magunkat a gyönyörnek.

- Szheretlekh Jiminh - nyögtem elfúló hangon, miközben belé engedtem élvezetem.

- Én is Jungkook! El sem tudod képzelni mennyire - súgta fülembe, miután ernyedten terültem el apró testén.

 Aznap éjjel még háromszor szeretkeztünk. Hol lassan, szenvedélyesen, hol pedig úgy mintha világ vége közeledne, és bármelyik percben meghalhatnánk. Egyszerűen csodálatos volt, ahogy a vele eltöltött éveim is.

[...]

A ház szinte teljesen üres volt a bútorokat leszámítva. Reggel még minden tele volt bőröndökkel és kisebb-nagyobb táskákkal, de már mindent kipakoltak. Anya és apa már a taxiban ültek, míg mi bent búcsúzkodtunk Jiminnel. Szerencsére voltak olyan kedvesek és megengedték. Jimin ragaszkodott hozzá, hogy kikísérjen a reptérre, de megmondtam neki, hogy eszébe se jusson. Így is baromi nehéz az elválás.

Már vagy tíz perce ölelkeztünk halkan pigyeregve, amikor hangosan dudált a taxis, hogy mostmár ideje lenne kivonszolni a seggem. Persze, nem neki tépik ki éppen a szívét...

Nagy nehezen elhúzódtam tőle, hogy két kezem közé tudjam venni pufi arcát és ajkára suttogjak:

- Utolsó kívánság mielőtt elmegyek?

Mivel nem válaszolt, csak szipogva próbálta visszatartani a sírást, így újra rákérdeztem.

- Mit szeretnél picim?

- Ho-hogy... - kapkodott levegő után.

- Hogy?

Felemelte a fejét és könnyáztatta arccal mélyen a szemembe nézett amitől a szívem kifacsarodott.

- Én csak annyit kérek, hogy emlékezz rám! Kérlek Jungkook, soha, de soha ne felejts el, mert én sem foglak téged!

Megcsókoltam.

To be continued...

#jikook

[jiminieismyonlysenpai-blog]

One Shot? One Shot!

Cím: Hókristály

Típus: BoyxGirl

Eredetileg: Sztori lett volna

Félve pillantottam a fiúra aki eddig méregetett engem. Fekete íríszei mélyen tekintetembe vésődtek, de érzéseket nem láttam benne. Mélyet sóhajtottam majd el fordítottam fejem, hogy újra a tanárra figyelhessek. Ez a fiú csak ma reggel óta van itt de nem veszi le rólam szemét. Nem tudtam miért nézett ennyire engem, talán ma rosszabbul néztem ki mint eddig, vagy odáig elérezné a szagom? Az lehetetlen hiszen, ő az ablak mellett ül, majdnem teljesen hátul, én pedig az ajtó mellett középen. Ahh nem értem. Újra hátra néztem, még mindig engem bámult, ajkain egy apró kis mosolyal. Idegesen vissza fordítottam fejem majd jegyzetelni kezdtem. Már csak pár perc és csöngetnek, én pedig majd szépen oda megyek hozzá és meg kérdezem mi baja van velem! Igen, ez lesz a jó megoldás. A percek csiga lassusággal teltek, mintha hosszú évek lettek volna de végre megszólalt a csengő rikító hangja. Megkönnyebülten felsóhajtottam majd minden cuccom a táskámba dobáltam majd, meg vártam míg a fiú az én padom mellé ér. Megragadtam karját és magam felé fordítottam mire felvont szemöldökkel nézett rám.

- Miért? - kérdeztem mire lágyan elmosolyodott és tovább ment, majd megállt az ajtóban.

- Ha kíváncsi vagy rá... Gyere velem. - válaszolt vidám hangon majd kilépett a teremből. Mi az hogy menjek utána? Hogy képzeli hogy majd utána megyek? Hogy lehet ekkora barom?

Mélyet sóhajtottam majd én is ki mentem a teremből. Az ajtó mellett pedig a falnak támaszkodva állt ő.

- Szóval, miért néztél annyira? - álltam meg előtte és tettem csipőre a kezem. Fejem kicsit meg kellett emelnem hiszen ha nem tettem volna akkor a mellkasához kellett volna beszélnem. Így hogy közelebb kerültem hozzá, feltűnt hogy csokoládé barna hajában, néhány tincs halvány pink színű. Egészen jól állt neki. Lejjebb haladva, újra szemeibe nézhettem. Ahhoz képest hogy koreai igazán kerek szemei vannak. Orra pisze, pont mint egy cicának vagy épp nyuszinak. Ajkai másabbak mint a többieké. A felső ajka keskenyebb mint alsó de csodálatos cseresznye színűek. Arca napbarnított pont mint karjai vagy épp izmos nyaka. Arcának oldalán egy apró hegecske helyezkedett el, talán egy gyermekkori baleset vagy valami hasonló miatt lehet ott.

- Nyomós okom volt rá. - válaszolt komoran figyelmen kívűl hagyva azt ahogy látványosan végig mértem. Ez jó dolog is lehet. Vagy nem, nem tudom jaj. Kétségbeesetten néztem rá mire fel vonta egyik szemöldökét.

- Ha azon gondolkozol hogy feltűnt-e az ahogy végig mértél. Nos igen. Feltűnt. - mondta majd határozottan ellökte magát a faltól és elindult a suli kijárata felé, én pedig utána mentem.

- Kérlek mond el, miért néztél annyira? Tetszek neked? - kérdeztem remegő hangon mire megtorpant és nevetni kezdett. Különleges nevetése volt, illett hozzá. Amíg ő nevetett néhányan elsétáltak mellettünk és meglepetten néztenk ránk. Na igen, én nem vagyok valami vicces lány és ezt mindenki tudja, így biztos fel merült bennük a kérdés hogy miért is nevet ennyire. Idegesen dobbantottam lábammal mire abba hagyta a nevetést és rám nézett.

- Nem tetszel ne aggódj. Van más aki tetszik. - válaszolt majd tovább indult. Hát legalább tudom hogy nem ezért, de akkor miért?

- Jó, jó értem. De akkor mi okod volt rá? - mentem utána.

- Ne kíváncsiskodj Sun Bi. - mondta én pedig rá néztem.

- Honnan tudod a nevem...? - néztem rá azt várva hogy elmondja nevét.

- Jeongguk. Vagy Jungkook esetleg Guk.. - válaszolt pajkosan megbökve karomat.

- Jó de a nevem?

- A barátnőd Seo Hye mondta. - rántotta meg vállát.

- Seo Hye nem a barátnőm. - motyogtam halkan, mire meg lepetten nézett rám.

- De hiszen... Azt mondta hogy a legjobb barátnők vagytok évek óta. - válaszolt megállva az iskola kapu előtt, mire engem is megállásra késztetett.

- Seo Hye a legutálatosabb kígyó akit valaha ismertem! - háborodtam fel mire megértően bólintott és zsebre vágta jobb kezét.

- Haza kísérjelek? - terelte el a témát.

- Fényes nappal van, egy napja ismersz sőt nem is ismersz... - kezdtem de fel emelte bal kezét.

- Örömmel haza kísérlek. Nekem úgy sincs semmi dolgom, és nincs kedvem haza menni. - mondta de megráztam fejem.

- Kedves tőled, de biztos vannak haverjaid akikkel elmehetsz inni, vagy bulizni vagy nem is tudom... - válaszoltam de most ő rázta fejét.

- Drága Sun Bi! Fel ajánlottam hogy haza kísérlek, és ha egy fiú fel ajánlja egy lánynak akkor illik elfogadni. - oktatott ki mire felsóhajtottam.

- Akkor kísérj haza drága Jeongguk. - válaszoltam majd ketten együtt elindultunk.

[ertednyilt-viragok]

Mikor belenéztem azokba a barna szemeibe

akkor dobbant meg először szívem

s tudtam előtte nem éltem,

csupán léteztem

#saját #gondolat #első szerelem #viszonzatlan szerelem #reménytelen szerelem #szerelem #barna szemek #barna szempár #barna #barna szem #mikor először láttalak #mikor először megláttalak #mikor elsőnek láttalak #elsőnek néztem a szemeibe #szemkontaktus #szemeibe nézve #gyönyörűek a szemei #szemeidbe nézni #akkor kezdtem el élni #előtted #előtted nem éltem #csupán léteztem #szeretlek

[elment-itthagyta-az-emlekeit]

Feküdtem mellette néztem az arcát..belenéztem a szép szemeibe és rájöttem hogy sose szeretném elveszíteni

Zs❤

[riana95]

-Mit szeretnél?– néztem mély barna szemeibe.

-Téged mindenestül. A hibákkal a rossz napokkal, a hosszú hétfőkkel. –mosolygott.

Le hajtottam a fejem és halkan oda súgtam neki.

—Már egy ideje a tiéd vagyok csak nem tudtál róla.

🤗❤️

[thecamellie]

6

Sok vért vesztettem. Minden honnan folyt belőlem a vér. A számból, az orromból, a szememből. Éreztem ahogy a kis vért patak a szememből legördül az arcomon majd a nyakamon tovább a mellkasomra és a ruhámra, ragacsos vonalat hagyva maga után. Rosszabb állapotba kerültem mint gondoltam. A padlón térdelve magamba roskadva pihegtem egy kis levegőért. Szapora felszínes légzés nem segített ki tisztítani az amúgy is ködös fejem.

Borzalmasan éreztem magam, mint akin tényleg át hajtott egy úthenger. Még ebben a pozícióban is meg-megrázkódtam a fájdalomtól, de nem késlekedhettem tovább. Mennünk kell innen mert nem biztonságos. Össze kell szednem magam. Először is meg kell nyugodnom és számba venni a lehetőségeket. Sajgó test, nehéz légzés, lassú lomha mozgás, ezek mind akadályozni fognak a menekülésben. Viszont ami jó hír, hogy sikerült a testvéremet áthelyezni egy másik testbe. Ott fekszik még a távolabbik asztalon a szoba közepén, homályos látásom ellenére is látom, hogy emelkedik a mellkasa. A Banya jó munkát végzett.

További jó hír, hogy a fali órára nézve még csak most múlt délelőtt tizenegy így akár három óránk is lehet az össze szedelődzködésre mire erre járna egy ügyfele a Banyának. Kevesen mernek a Banya háza közelébe menni. Senki sem mondja ki hangosan de mindenki tudja vagy sejti, hogy a Banya egy démon volt. Jó pár történetet hallottam róla, de azt, hogy miért is jött ide azt egy lélek sem tudta. Több tucat évtizedet élhetett le itt, ebben a masszív faházban a város szélén. Az egész házat sötétség és köd fedte még ha a nap a legmagasabb pontján is volt. A növények a ház közvetlen közelében nem nőttek ki a földből, egy darab állatott sem láttam soha erre tévedni mintha ők is tudták volna, hogy valami rossz lakik itt.

A pletykák amik a Banya gyengeségeiről szóltak hazugságok voltak. Egy démont aki megszállt egy embert nem lehet foghagymával vagy kereszttel elkergetni. A sötétséget csakis a fény űzi el. Iblim atya templomában is ezt írták a feljegyzésekben.

"...A sötétséget ami bennünk lakik azt csakis a teremtés oszlathatja fel szívünk felett. S' kikben rejlik a teremtés ereje magasztos, ragyogó életükben képesek mindent és mindenkit a fellegekbe emelni egyetlen érintésükkel. Legyenek áldottak életükben és haláluk után is...."

Iblim atya feljegyzései párhuzamot vont a teremtés és a fény között. Úgy gondolta, hogy a fény a teremtés egy formája, fény nélkül nincs teremtés. A sötétséget a halállal vonta össze és mi űzhetné el a sötétséget ha nem a fény, a halált a teremtés. Erre támaszkodva hagytam, hogy a Banya azt higgye, hogy sikerült a bűvkörébe vonnia, kellettem neki. Olyanok voltunk mint a gyertyafény és a molylepke. Sóvárgott a kaotikus darabomért, az enyém tele volt élettel és fénnyel míg az övé sötét és halott volt. Amíg ő szövögette a kis tervét a meggyilkolásommal kapcsolatban úgy én is kihasználtam az időt amit mellette töltöttem.  

Minden ami történ köztünk a végét szolgálta. Megöltem a Banyát. Nem csak ezért mert megakarta szerezni a kaotikus darabomat, ő volt a világon az egyetlen élő aki tudta hogy én és az öcsém egy közös kaotikus darabon osztoztunk. Nem hagyhattam, hogy ilyen információval a birtokában éljen. Miután szétválasztotta a kaotikus darabunkat és az öcsémét át tette a fiú testébe nem kellett neki több, hogy behajtsa az egyességünk rám eső részér. Életet életért. Fizikális erőm teljében sem tudtam volna megállítani őt, egyszerűen hagytam hogy a felgyülemlett mannám átfolyjon belé miközben mind a két kezével a nyakamat szorongatta. Úgy kapott a mannám után mint egy szomjazó a víz után, nagy kortyokban nyeldekelte míg már nem bírta tovább, annyi manna töltötte meg a testét, hogy nem tudta megtartani a fizikális testét és szétrobban mint egy tűzijáték. Mielőtt lekecmeregtem volna az asztalról át néztem a másikra ahol az öcsém teste volt. Az utolsó közös gondolatunk az volt hogy rendben érzi magát.

Leesve az asztalról első dolgom volt megragadnia Banya kaotikus darabját. Kezemben tartva a hüvelykujjnyi lilás feketés kristályt megfordult a fejemben, hogy amit tenni készülök azt nem jól teszem. Ha az elméletem helyes akkor minden gond nélkül felemésztem a Banya kaotikus darabját az enyém által. Megemésztem mint valami pezsgőtablettát. Azonban ha mégsem úgy van ahogy gondolom akkor súlyos károkat szenvedhetek el,akár bele is halhatok. Néhány másodpercig latolgattam az esélyeket szememet a kristályon tartva, töredezett és kopott volt. Nem halhatok meg de és a gyengeség egyenértékű a halállal. Nagy levegőt vettem, ellazítottam a torkom amennyire csak tudtam és egy nagy lendülettel lenyomtam a torkomon a kristályt. Előre dőlve öklendeztem, közben az amúgy is cseppekben kifolyó vérem kis csermelyé nagyobbodott. A testem küzdött az idegen testtől amit  beleerőszakoltam. Remegtem, fájt a testem minden porcikája, feszült a bőröm mintha szét akarna szakadni. Koncentrálnom kellett, hogy nem veszítsem el az eszméletemet.

Nem telhetett el több tíz-tizenöt percnél mire a belsőm lenyugodott ahogy a Banya kaotikus darabja teljesen felemésztődött bennem. Vértől mocskosan, fájó testtel négykézláb elmásztam a másik asztalhoz, majd nagy nehezen felhúztam álló helyzetbe magamat. A látvány ami fogadott megfizethetetlen volt. Az öcsém feküdt előttem.  Éppen és egészségesen.

Hátán fekve szemügyre vehettem minden centiméterét. Arany szőke haja olyan hosszú volt mint az enyém, ami elterült a teste alatt mintha selyem lepedő lenne. Magas homlokát ráncok barázdálták ahogy erős szemöldöke alatta hosszúkás szemeit próbálta kinyitni. Egyenes orrán és arc csontján szeplők éktelenkedtek, széles telt ajkai kicserepesedtek. Markáns álla olyan volt amilyenre emlékeztem, enyhe borosta sem takarta. Széles vállak és nyúlánk termet. Mindezek mellett úgy tűnik nem csak a szem, haj színt adtam át neki de a beteges lefogyottságot is. Kiálló csontjait még a vékony vászon ruhák sem rejtették el. Gyorsan át tapogattam testét hátha felfedezek valami sérülést is rajta, nem találva megnyugodtam. Könnyebben viselte a kaotikus darab átvitelt mint én.

Kezeimet arcához szorítva arany szemeibe néztem.

- Hogy érzed magad? - kérdeztem.

Arcát lesve kutattam fájdalom jelei után.

- Jól vagyok. - rekedt volt a hangja, de az ő hangja volt. - Csak nehéznek érzem a végtagjaim mintha nem az enyémek lennének.

Könnybe lábadtak a szemeim.

- Történetesen tényleg nem ez az eredeti tested így kell majd egy kis idő ahhoz, hogy hozzá szokj. - mondtam, miközben felemelt tenyerébe hajtottam a fejem. - Most már minden jobb lesz.

- És te jól vagy? - felült, hogy jobban megnézhessen. - Hisz te csupa vér vagy!

Leszállt volna az ágyról de nem hagytam neki. Elé álltam és megragadtam mindkét kezét, hogy az arcomhoz szorítsam az össze fűzött ujjainkat.

- Jól vagyok, most hogy már itt vagy.

Egymás szemébe néztünk. A szivárványhártyája olyan volt mint egy napkitörés. Az aranytól a legvilágosabb narancsig keveredtek benne a színek. Az egész testén levő színárnyalatoktól eltekintve olyan volt mikor utoljára láttam, kicsit ugyan fiatalabban de még mindig ő volt. A tekintete ugyan olyan gyengédséget, ragaszkodást és szeretett mutat mint amit én is érzek iránta.

- Igen, itt vagyok és nem is akarok elválni tőled többet.

Egymásra borulva sírtunk. Olyan szorosan öleltük egymást, hogy a sajgás az egész testemben kiújult. Éreztem a teste melegét, ahogy rázkódik a sírástól, szinte a csontjai átszúrták a bőrömet de sosem mondtam volna meg neki, hogy ezzel fájdalmat okoz. Hiszen akkor elkellet volna engednem nekem is őt, csak most kaptam vissza nem akarok elválni tőle ilyen hamar. Újra együtt vagyunk és csak ez számít.

Válla felett felpillantva a faliórára rá kellett döbbennem, hogy sok időt elvesztegettünk már. Sietnünk kell, hogy mindent össze tudjunk pakolni az induláshoz.

Óvatosan kibontakoztam a karjaiból, füle mögé tűrtem a a haját.

- Mennünk kell. Nem maradhatunk itt sokáig. - mondtam az arcába nézve. - Segíts össze pakolni azt amire szükségünk lesz még.

Bólintott és lassan leszállt az asztalról.

Mialatt keresett két táskát amibe pakolhatunk addig én lemostam a vért az edényben lévő vízzel magamról. Az én táskám nagy részt a Banya könyveivel lett tele, míg Libiében hasznosabbak kaptak helyet. Olyan mint étel, ruha, egy-két fegyver, kötszer és a Banya pénze amit nem az elvarázsolt szütyőben tartott.

Az asztalnak dőlve töprengtem, hogy mit kellene vinnünk magunkkal.

- Ennyi elég lesz Libi, szemet fogunk szúrni ha ennél több mindent látnak nálunk. - mondta, miután elpakolt pár kristályt és ékszert.

Utoljára végig nézve a szobában sóhajtottam egyet.

- Jól van, menjünk.

Remélem nem lesz semmi amit itt felejtettünk volna.

Libi  előttem kinyitotta az ajtót, hogy maga elé engedjen. A nap sütötte égbolt alá kilépve tudatosult bennem, hogy ha kellene akkor újra végig csinálnám ezt. Mikor ez az egész elkezdődött nem tudtam, hogy vissza kapom e valaha a testvérem, de most hogy itt áll mellettem és megtudom fogni, beszél hozzám és rám mosolyog, tudom hogy újra és újra végig csinálnám ezt. Azok a hosszú évek míg szenvedtem, éheztem, megaláztak és megerőszakoltak mind nem számítanak most már.  Mellettem van az egyetlen ember aki számít nekem, és én ezt megfogom védeni. Akár mennyi emberen kell is átgázolnom vagy megölnöm. Képes leszek rá, bármit is kell feláldoznom érte.

Vissza nézve a múltba nagyon keveset tudtam mikor Sarah magával rángatott engem a Yeremaw birtokra. Tizenegy év ami átformált engem és erősebb lettem. Jobban is csinálhattam volna de így is sikerült és csak ez számít. Végre magam mögött hagyhatom ezt az egészet.

***

Vagyis ebben bíztam, ennek ellenére nem tudtam mindenre felkészülni. Ahogy arra sem ahogy a Yeremaw család bánt velem.