Tumgik
#bíztat
dedibelyegei · 10 months
Text
Tumblr media
Török bélyeg! Ráadásul kapszulás! Az 1988-as Egészség bélyegsorozat tagja, az egyetlen álló darab a négyből. Mindegyik darab viszonylag színes ábrákkal és egy rövid gondolattal hívja fel a figyelmet valamilyen egészségügyi alapvetésre. Ezen a jobb oldalon például az olvasható, hogy ne használjunk túl sok/szükségtelen gyógyszert. A bal oldalon pedig ez: Török Köztársaság. A 200 lírás volt a második érték, így néz ki a sorozat:
Tumblr media
Az első a bárányhimlő elleni gyermekoltásra bíztat, a harmadik a munkahelyi biztonságot és egészséget propagálja, az utolsó pedig a transzplantációt promózza (?).
A sorozat pecsételve olyan 400-500 forintért megy, postatisztán meg egy ezres körül.
4 notes · View notes
senki-hercegnoje · 1 year
Text
Várd ki azt a kapcsolatot, amely tele van csupa jóval, de mégis valahogy tökéletlen, mert így lehetőséged lesz megtapasztalni a szerelmet teljes valóságban, ami soha nem tökéletes és soha nem hibátlan.
Mert eljön az a szerelem, amelyben a másik annyira bízik benned, annyira tudja, hogy mire vagy képes, hogy ahelyett, hogy letörné a lelkesedésed és az önbizalmadat, bátorit, hogy kilépj a konforzónádból és egyre tovább és tovább merészkedj. Ő az, aki bíztat és kihívások elé állít, a nélkül, hogy úgy éreznéd, nem vagy elég jó, vagy nem érdemled meg a boldogságot.
19 notes · View notes
sagittarius0216 · 2 years
Text
Mindenki arra bíztat hogy mondjak le rólunk.. hogy ne bízzak benned azok utan amiket tettél.. hogy keressek inkább mást…
Tumblr media
De nem tudok… veled akarok lenni mert veled minden más, együtt minden más…
17 notes · View notes
bdpst24 · 2 months
Text
A FOREO-val szebben telik a Valentin-nap
A FOREO-val szebben telik a Valentin-nap
Szerelem, bőrápolás és kedvezmények IRIS™ 2 fiatalító szemmasszírozó és IRIS™ hidratáló hidrogél szemmaszk A FOREO, a világ vezető beauty-tech márkája téged is arra bíztat, hogy ünnepled még szebben a Valentin-napot. Akár azt tervezed, hogy kedvesedet kényezteted, akár az önszeretetnek hódolsz, a FOREO ellenállhatatlan, akár 50%-os kedvezményt kínál számos készülékére és a teljes kozmetikai…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes
gyulaszabo · 6 months
Text
A sors.
A sorsunk elölről csemegével bíztat, hátulról ostorral fenyeget az életbenmaradásra./2147/
0 notes
anyadisszeretne · 7 months
Text
Nekem nincs Hercegem, sose tartottam rá igényt valahogy nem hiányzott az életemből. Cserébe kaptam helyette egy augusztusi szűzet aki tudja a kedvenc színemet és azt, hogy a tisztaság számomra már már mánia. Ott van velem a legnehezebb időszakaimban bíztat és támogat. Szomorú ha nem vagyok vele és ha nagyobb vitának van sírva a nyakamba bújik és azt mondja soha nem akar nélkülem élni.
S ami engem illet, én sem... Mert ezaz augusztusi szűz a mindenem.
1 note · View note
anonime-things · 1 year
Text
Igen ez neked szól.
Az életem minden egyes percét te világítod be. Te vagy aki értelmet ad a reggeleknek. Aki arra bíztat, hogy végig csináljam a napot. A múltam, a jelenem, a jövőm. Ez mind te vagy. Neked kell lenned.
Nélküled egyszerűen nincs semmi. Nem tudom minek is kezdem el a napot. Miért csinálom amit csinálok. Elvesztem. Az én hibámból.
1 note · View note
magusmester · 3 years
Text
"A bátorság egy angyal, mely a jó élet helyett egy nagyszerű életet ad neked."
Békét Bíró (sor.)
39 notes · View notes
bereczkytamas · 2 years
Text
Andreas Malm svéd tudós arra bíztat minket, hogy a klímaválság elleni harcban ideje feladni a tőke győzelmét jelző erőszakmentes aktivizmust. Mindenképpen kizárja a személyek elleni politikai erőszakot, ugyanakkor a vagyontárgyak célzott, politikai indíttatású megkárosítását és elpusztítását jogosnak, időszerűnek és hatékonynak tartja.
Nagyon is egyetértek. A (vagyon)tárgyak esztelen fetisizálása az emberiség életébe kerül.
13 notes · View notes
Text
Sokszor elgondolkodom az életemen. Hálás vagyok azért, amim van, mert tudom, én még szerencsésnek mondhatom magam. Van tető a fejem felett, van étel az asztalon, van meleg ruhám.
Viszont, sokszor kívánom, hogy más legyen az életem. Sokszor kívánok egy olyan testvért, aki mintha a legjobb barátom lenne. Példát mutat nekem, ott van, ha szükségem lenne rá. Megvéd, szeret és bíztat. Hisz bennem. Sokszor kívánok olyan szülőket, akik együtt vannak és szeretik, tisztelik egymást. Sokszor kívánok egy olyan anyát, akivel bármiről beszélhetek, és tudom, nem fog ítélkezni felettem. A legjobbra tanít, szeret és elfogad, megmutatja a helyes irányt az életben. Mosolyog rám, letörli a könnyeimet, és büszke rám. Nem vet meg, ha hibázom, hanem segít kijavítani azt. Sokszor kívánok egy olyan apát, akire felnézhetek. Aki az én hősöm lenne, amiért olyan erős és bátor, akinek én a kicsi hercegnője lehetnék. Aki arra tanít, hogyan tiszteljek másokat, és akiről példát vehetek, hogy ilyen férfit szeretnék én is magam mellé.
152 notes · View notes
csacskamacskamocska · 3 years
Text
Nincs remény
Pilinszky szerelmes lett egy nőbe, miközben meleg volt ő valójában, csak nem bírta elfogadni, úgyhogy folyton próbálkozott nőkkel és kapcsolatokkal. Két hónap házasság után a nő azt mondta, “hagyjuk ezt a maszatolást”. És elváltak. Aztán Pilinszky más nőbe szeretett bele, meg is házasodott, és gondolom ott is csak a maszatolás ment. Közben, ahogy ebben a témában körbeolvastam, tényleg és valós érzései meg lenyűgöződései voltak ezekkel a nőkkel kapcsolatban. Dehát, a kedvenc versem tőle a “Ne félj” ami amúgy is a kedvenc kedvencem, szóval bármilyen neműhöz íródhatott volna, ha egyébként elfogadjuk, hogy egy beteljesületlenség frusztrációja ihlette. "Maszatolás”. A pszichológusom annak idején pontosan ezt a szót  használta. (illetve még a szárazbaszás szót is, de arra nem találtam még költői példát) Olvastam egy posztot, egy fiatal lány írta, és valaki más nagyban támogatta, hogy reménykedjen, a remény hal meg utoljára. Én meg annyira megírnám neki, hogy ne, ne tedd! Egyetlen esetben reménykedj, ha elpusztíthatatlan erőd van, ha kimeríthetetlen forrásaid, ha olyan táncot tudsz járni a történések, a képzelet, a másik ember és a saját belső világod között, hogy maga a tánc elszórakoztat téged és rabul ejti a másikat, akkor csinád, de akkor sem azért mert reméled, hogy valamikor szerelmes lesz beléd, hanem mert elfogadod, hogy amíg hallod a zenét, addig táncolsz, mert visz a lábad és amásik csak nézi, nézi, és nem akar más lenni, mint néző. De reménykedni való nincs. Aki reményre bíztat, az ámít. Kedvesen, talán azért mert ő maga is várakozott valamikor hosszasan, akár 2-3 hónapig is, mielőtt belátta volna, hogy marhaság. Fiatalon nem szabad beletemetkezni egy várakozásba, egy reménykedésbe. Két hónap max, és ki kell mondani: maszatolás ez. Hagyjuk. Aki nem ezt teszi, azzal valami nem százas. Van egy kollégám, aki tegnap miután hazament felhívott. Hazafelé elgondolkodott, hogy lehet, hogy megbántott engem és bocs. Fogalmam se volt róla, hogy mire gondol. Megnyugodott. Nem egy szorongó típus és semmilyen gyengéd érzések nem fűzik hozzám úgyhogy engem is meglepett az aggodalma. Még az is lehet, hogy mesélt valamit a feleségének, az meg leszólta, hogy de paraszt vagy! és azért volt az aggódás a sértés miatt. Logan soha nem hívna fel, hogy bocs, ha megbántottalak. Ma szembejött egy mókás zokni, és eszembe jutott, hogy ennek a kollégának milyen jó ajándék lenne. Ha tudnám a születésnapját. De nem tudom. És annyira azért nem érdekel a dolog, hogy meg is nézzem. Múltkor meg szuperhősös textileket láttam a kirakatban (szokatlanul jókat) és arról jutott eszembe, hogy vicces ajándék lenne Logannek egy ilyen... valami... nem is tudom mi, ágynemű? heh. gyerekes. Logan szülinapját tudom. A kollégával kb minden nap beszélek. Ahogy Logannel is. Ez a kolléga nem mondta, hogy boldog nőnapot. Logan mondta, bár készültem rá, hogy nem mondja, és akkor onnantól folyamatosan hivatkozhatok az őt sújtó demenciára és vakságra, hívhatom szivatásból nagypapinak, mert az, hogy én nőből vagyok az eléggé látszik. Ez a kolléga valamiféle referenciapont nekem. Nem tartom a barátomnak pedig sok dologban kapcsolódunk. Nem tetszik nekem. Egyszerűen nem vonzó. (ez mondjuk kurvára jó mert az lenne a legrosszabb ami történhet, hogy beleszeretek egy nős kollégámba) Néha azt gondolom, hogy ilyesmi lehetek Logannek, mint nekem ez a kolléga. Mostanában Logannel már annyira harmonikus a kapcsolatunk, hogy fel se tudom rázni igazán fel se tudom baszni igazán. Mint egy jól begyakorolt tánc, amikor nem vétjük már el a lépést, és 10 potos lenne a dolog, csak az a kis plusz hiányzik, a szenvedély. A reménykedés egy hülyeség.
Tumblr media
10 notes · View notes
mtahooligans · 3 years
Text
Ma elég nagyot megy a hivatalos korona-oldal
11 múlt, és még nincsenek mai adatok.
a címlapon az utolsó hír 9:56-os, Novák Katalin bíztat, hogy regisztráljanak a várandósok.
a címlapon nincs, de ha a "tovább az aktuális hírekre" kattintunk, akkor van 10:00-val egy hír, hogy ma reggel Galgóczi Erzsébet a Kossuth-on azt mondta, hogy még mindig felívelünk, tegnap több, mint 8000 fertőzöttet regisztráltak. ez tényleg elég szopó, mert 2500-zal több, mint a múlt hétfői, kb megeszi azt a csökkenést, ami tegnap, meg tegnapelőtt volt.
lehet tippelni: - technikai hiba - "nemzetközi kibertámadás" - 300 fölött a halottak száma - nem lett meg mára a 2milla beoltott, amit Orbán tegnap kvázi beígért.
3 notes · View notes
hisprincessthings · 3 years
Text
Mikor minden veszni látszik...Ő az aki mindig mellettem áll és bíztat, számomra ez a legfontosabb!
1 note · View note
bdpst24 · 6 months
Text
Az optimizmust népszerűsíti új márkafilmjével az LG
Az optimizmust népszerűsíti új márkafilmjével az LG
Díjnyertes rendező vezetésével készült az LG új, nemzetközi imázsfilmje, ami tökéletesen szemlélteti a vállalat Az élet szép (Life’s Good) szlogenjének lényegét. A kisfilm szívmelengető módon mutatja be az optimizmus fontosságát a mindennapok során és arra bíztat, lássuk pozitívabb szemmel a világot. 2023 augusztusában indult el az LG Az élet szép (Life’s Good) című kampánya, amely arra hívja fel…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes
nem-tudtal-szeretni · 4 years
Text
Mert igenis szükséged van valakire , aki mindig melletted van , aki megdicséri a hajad , aki bíztat , aki felvidít , ha rossz kedved van . Ne tagadd . Neked is szükséged van egy ilyen emberre . És tudod mikor vagy igazán szerencsés ? Hogyha van egy személy , akire gondolhattál , miközben ezeket olvastad . :)
7 notes · View notes
mercsuh · 4 years
Text
szeretnélek engedni, de nem megy
már hónapok teltek el. le merem fogadni, hogy kicsit nem figyelek és már egy évnél fogunk tartani. vagy kettőnél. vagy többnél. és én csak itt ülök még mindig. azóta már semmit sem tudok rólad. nem tudom, hogy meghagytad-e a szakálladat, vagy hogy még mindig az a pocsék munkahelyed van, vagy hogy bánod-e ami velem történt. mondjuk, miket is beszélek, biztosra vehetem, hogy nem gondolsz rám. legalábbis annyit biztosan nem, mint amennyit én rád. furcsa módon, még mindig a napjaim része vagy. nem igazán engedlek. néha úgy tűnik, és azt hiszem, hogy tudlak, mert vannak órák, sőt néha napok is, amikor valahogy könnyebb. de néha… néha sokkal nehezebb. és talán az a legrosszabb, hogy nem vagyok benne biztos, hogy múlik-e ez valaha. mert tudom, hogy a gyógyulás nem lineáris, hogy nem szabad azt várnom az időtől, hogy egyre jobban és jobban leszek, hanem rögös út vezet a boldogsághoz, de ezek a próbák minden erőmet felemésztik.
azon gondolkoztam, hogy mitől lenne könnyebb. ha visszajönnél? nem, az kizárt. néha, amikor a padnál járok, átfut rajtam az a régi vágy, hogy bárcsak ott lennél, hogy tudtad, hogy ott leszek, ezért eljössz, de mindig rájövök olyankor, hogy ez már nem lehetne ugyanaz. annyi fájdalmat okoztunk a másiknak, hogy azt hiszem, már nem nagyon tudnék benned bízni, és már mondanivalóm sincs a számodra. a régi remények csupán barátok, akik időről időre, főleg ott, azon a környéken, rám köszönnek ugyan, de már nincsenek velem, egyedül vagyok. mindig úgy képzelem tovább, hogy ha ott is vagy, csak megfordulok és elsétálok csendben. neked is ez volt a járható út, így nekem is ezt kell megszeretnem és tennem - még az álmaimban is. látod, a sírig tartom a szavam, a határaidat. és ha a lábaim bele is remegnek a tőled elvezető lépésekbe, mindig tudd, hogy én soha nem akartam ezt.
akkor? adódik tovább a kérdés: mitől lenne könnyebb? attól, ha tudnám, hogy egyszer ennek vége lesz. hogy már nem leszel nekem fontos és túl leszek ezen. hogyha meghallom a nevedet, akkor nem fog ezer nyíl helye égni a szívemben, hanem csak… nem fogok érezni semmit. hogyha látlak, csak véletlenül is, nem áll meg majd tőle a világ, nem fog fájni, nem lesz hirtelen csend idebent, hanem csak jönni fog a következő pillanat, és nem fog számítani, tovább tudok majd menni. hogy ha eszembe jutsz, bármiről, csak egy mosoly húzódik majd a számra, és a hiány nem fog elnyomni. na, attól könnyebb lenne. de nem tudom, hogy lesz-e ilyen. honnan tudhatnám?
azt mondják, hogy nem várhatod, hogy jöjjön valaki új, míg a régit nem engeded. de én nem engedek senkit. se ki, se be. azt hiszem, csak szeretnék valami biztosat, hogy nem marad ez az egész örökre így. képzeld, még a tenyérjóslást is kipróbáltam. nem mintha hinnék benne, félre ne érts, de akartam egy kis bíztatást, azt hiszem. azt akartam tudni, hogy leszek-e még szerelmes. az isten nem válaszol, ezért olvastam róla, hogy hogy működik. utólag nevetséges, egy barátomnak is nevetve meséltem, hogy milyen lökött vagyok, de már akkor is tudtam igazából, hogy semmi értelme ilyen megalapozatlan humbugban keresni a válaszokat. na meg, igazából nem is kaptam választ. nem lettem szakértő, nem tudom leolvasni a kezemről. olyan bizonytalan. láthatok két szerelmet is, de akár hármat vagy négyet is – attól függ, hogy hogy nézem.
nem akarom, hogy bárki sajnáljon. minden ember, aki szeret, azzal bíztat, hogy jönni fog az az egy, AKI. aki majd szintén nagyon szeret engem, és én is őt, és minden működni fog. és hogy ne adjam fel, meg hogy próbálkozzak. nyissak újra az emberek felé, menjek randizni. adjam meg az esélyt. de olyan elképzelhetetlennek tűnik ez. úgy érzem, hogy nem vágyom rá kicsit sem. szívesebben alszok el olyan gondolattal a mai napig, hogy milyen lenne az, ha te maradtál volna. ha minden másképp alakul. ezzel ringatom álomba magam minden elalvásnál.
szóval nem lett könnyebb. és nem tudom, hogy vége lesz-e ennek valaha. és csak itt ülök, bámulom a kávémat, és hallom, ahogy telnek közben a másodpercek. mindjárt egy év. vagy kettő. vagy több. és én csak itt ülök még mindig.
8 notes · View notes