Tumgik
#erdei boszorkány
annwn · 6 months
Text
Tumblr media
406 notes · View notes
maxyvert · 4 years
Photo
Tumblr media Tumblr media Tumblr media
Folktaleweek 2019! 5. Darkness - with witches on Luca day ( I finished it that day, a month late :’> )      Darkness - second version, witch portrait 7. Crown - with the forest girl from last year The rest 4 and 6 will be done some time, this year, maybe :’) 
294 notes · View notes
mozizgatunk · 5 years
Video
youtube
Erdei boszorkány - Tűzpróba (Vildheks, 2018)
Stílus: családi, fantasy Nemzet: dán, norvég, cseh, magyar
Rendező: Kaspar Munk
Magyar mozibemutató: 2019. május 16.
Szerintünk: Talán...
2 notes · View notes
Text
Az erdei boszorkány átka
-Ő sosem fog szeretni téged, de te őt örökre. Míg a Nap le nem hullik az égről.
-Dehát a Nap nem hullhat. Eshet. Zuhanhat...
-Pontosan.
428 notes · View notes
aretsorozat · 4 years
Text
4/4.
Egy kiscsajszi és két vagadbund beszélget, ám valaki beszól. Eduska haramiának áll. De Most Penész megkörnyékezi a lelkében lakó Ördögöt.
  MAJD KISZŐKÜL?
 - Na, milyen itt kint, kis hülye?
- Jó szar, mi?
- Mi szóltunk, hogy mire számíts.
- De erre nem lehet felkészülni.
- Nem csoda, hogy megkukul az ember.
- A fény, a bűz, a hangok…
- A hideg vagy a meleg…
- Az örökös pisálhatnék meg a kakálhatnék…
- Meg hogy kicsípik a feneked ezek a szarok, húgyok…
- Meg az éhség!
- Azaz, és úgy kell az embernek könyörögni. Adjál cicit, muter!
- De nem ad ám, előbb hagy egy órán át ordítani. Te meg még jobban ordítasz.
Na, mi van, ráültél a füledre, vagy tényleg megsüketültél? Vagy csak egyszerűen sík gonosz vagy, mint egy boszorkány mostoha?
- Így ahogy mondod, most jól beszélt a szád, Zsombi.
- Az én szám mindig jót beszél, te kis pöcs.
- Kivéve most és úgy általában.
- És akkor én most vagy úgy általában rúgjak beléd?
- Ahhoz te kevés vagy.
- Oké, te akartad, beléd rúgok.
- Várjál! Most a kiscsajszival beszélgetünk.
- Rendben, majd aztán. Hello, kis hülye!
- Te, ez máris megkukult.
- Dehogy kukult meg! Hé! Kicsi lány! Tudjuk ám, hogy még hallasz minket. Én vagyok az, a Zsiga. Szóval csak gratulálni karunk. Az nem volt semmi, ahogy
megszülettél. Szóval nem hittük volna, hogy mégis mered.
- Nem is mertem- szólal meg végre Kisbogi.
- Na! Megszólalt végre! Szia!
- Egyáltalán nem akartam ilyen ciki helyzetbe hozni anyut.
- Ne vetíts már, hogy nem direkt volt!
- Mért gondoljátok, hogy kötelező olyan idiótának lenni, mint amilyen ti ketten vagytok?
- Idióták?
- Sötét bunkók.
- Hallod ezt, Zsiga? Ez mégis csak szeret minket.
- Ja, ja, mink is őt.
- Szeret benneteket a pikkelyes patkány farka!
- És hogy bír ez káromkodni!
- Kiscsajszi, imádlak!
- Dögölj meg!
- Én?
- Te.
- Várjál, ezt kinek mondtad?
- Neked.
- De én a Zsiga vagyok, én hozzád ma még egy rossz szót nem szóltam.
- Nem baj, akkor is dögölj meg.
- Mi van? Csikar a hasad az anyatejtől?
- Közöd?
- Kérjél rá fingatós teát. Fehér köményből.
- Elárulnád, hogy kérjek, amikor nem tudok még beszélni?
- Hát ez az, kiscsajszi. És amire majd ki bírod mondani, hogy papa, meg mama, meg vau-vau, addigra pont elfelejtesz gondolkodni.
- Jaja, és a felnőttek pont ezt hívják agyfejlődésnek.
- A hülye állatai.
- Jaja.
- Úgyhogy addig csevegj velünk, tündér baba, amíg van hozzá agyad.
- Aztán viszlát három év múlva.
- Ha meg nem döglünk addig…
- Mert érted mindent, aranyom.
- Jaja. Hallod? Zsombi addig megdöglik, és akkor már csak én maradok neked.
Majd kézen fogva sétálunk az óvoda udvarán. Én, a nagy csoportos, te meg a kis csoportos. És az óvó nénik, ha jó fejek, majd összevihognak a hátunk mögött.
- Á, inkább mégse döglök meg.
- De. Megdöglesz. És aztán az iskolába járva én leszek majd a nagyfiú, aki megvéd téged mindentől. És majdnem mindig hazakísérlek a suli után. Feltéve, ha napközisek leszünk mind a ketten, vagy ugyanannyi óránk lesz egy nap.
- Tudod, mikor döglök én meg?
- Mindjárt, ha nem hagysz békén minket.
- Majd én nyírlak ki téged.
- Ahhoz aztán tényleg kevés vagy.
- A pogány istenekre esküszöm, véged lesz, mint a botnak.
- És látod, kiscsajszi, ez is az egyik baj az én öcsikémmel: nincs egy eredeti
beszólása. Pogány istenekre, meg véged, mint a botnak… Szánalmas, nem?
Tompa puffanás, amit halk szitkozódás, további tompa puffanások és éles csattanások követnek. Ezek komolyan, elszántan összeverekedtek?, hallgatja a zajokat, zörejeket Kisbogi a babaágyában, és még arról is megfeledkezik, hogy tényleg tele van a pelusa, és tényleg itt lenne idő elkezdeni teli torokból ordítani, mert megint rohadtul megéhezett.
És aztán a figyelmét még egy másik hang is felkelti, sőt, a verekedésről is felülírja. Mert egy hűvös, szinte férfias hang szólal meg az agyában.
- Uraim, ha egy pillanatra…félbehagynák azt a csetepatét…
A jelek szerint az ikrek is hallják a hangot, mert még néhány elszánt puffanás után csakugyan felfüggesztik a másik módszeres véresre püfölését.
- Mi van?!
- Te meg ki a franc vagy?
- Húzzál az agyunkból, köcsög!
- Elnézést, máris.
- Jó, hogy nem már…
- Engedjék meg, hogy bemutatkozzak: Krisztián.
- Ki?
- A kis hölgy nagybátyja, kérem.
- Kicsoda?!
- Benjamin úr féltestvére, tehát a kis Boglárka bácsikája.
- A…
- Várjál már! Te vagy az a Hegyit Beszélő Köcsög?!
- Csókolom!- köszön Kis Bogi illendően, mivel neki még fogalma se lehetett arról, hogy a nagybácsi óvodás nagycsoportos férfiú.
- Szervusz, gyermekem…- köszön neki vissza Krisztián úgy, mintha egy igaz, meglett, joviális és testes és nyilván kissé ápolatlan agglegény lenne, telis tele apró mániákkal és elviselhetetlen rigolyákkal, ám a szíve aranyból van.
- Oké, buzikám, mit akarsz- üt meg egy másfajta hangot Zsombor, mert ő viszont nagyon is tudja, kit tisztelhet a nagybácsiban.
- Nos, csak megkérném önöket, hogy az unokahúgom társaságában próbáljanak meg viselkedni.
- Mert? Mi nem tetszik? – veszi át Zsombor hangját Zsiga.
- Az önök modorában? Nos, úgyszólván semmi.
- Abszolúte semmi?
- Teljesen abszolúte.
- Akkor kapd be.
- Ejnye.
- Duplán kapd be!
- Boglárka, szeretnélek kérni, ne állj szóba ezzel a két tahóval!
- Igenis, bácsi.
- Hallod ezt, Zsombi? Ez bácsizza ezt a kis fika- kurkász taknyot!
- Jaja.
- Figyeljél már, hegyit beszélő köcsög! Nehogy már találkozzunk majd az óvodában, amikor minket beíratnak.
- Attól tartok, uraim, akkor én már régen iskolába járok.
- Attól még elkaphatunk az utcán.
- Vagy a játszótéren.
- És akkor mi lesz?
- Szétrúgjuk a segged.
- És közben én mit csinálok?
- Jajongsz, kegyelemért könyörögsz és anyukát hívogatod?
- Túl nagy a szátok, kis nudlik.
- Uraim! Uraim!
- Mondjad, drágaságom!- vált vissza joviális nagybácsira Krisztián.
- Nem tetszik tudni, hol lehet ezt bennem kikapcsolni?
- A telepátiát?
- Ha úgy hívják…
- Tényleg ne aggódj! Még néhány nap és elmúlik. Aztán tízezer emberből egynek jó, ha visszatér ez a képessége.
- Remélem, nem leszek köztük.
- Nem tudod, mit kívánsz, kiscsajszi!
- Persze, hogy nem. Hülye nő!
- Fogadjunk, hogy szőke!
- Anyánk azt mondja, barna hajjal született.
- Akkor kiszőkül.
- Kíváncsi lennék, uraim, hogy maguk akkor is ekkora tahók-e, amikor például rosszkedvűek.
- Nem akarod te azt tudni, hegyit köcsög.
                                       o
 EDUSKA MEGÉRKEZIK
 Dénes Eduska meg egy szép kora őszi hétfő délelőtt jelent meg az Odaát tisztásán, amit neveztünk már Dezső dagonyásának is, ahol a Nagy Fekete Erdő Haramia Klub tagjai közül már többen menedékjogot kértek és kaptak, hogy ott állandó jelleggel tábort verjenek. Mert bizony a Csiki Mágikus Erdő és benne Dezső, a háromnegyed részt vaddisznó, vagy éppen Bimbó miniszter úr nem gördít leküzdhetetlen akadályokat azok elé, akik így vagy úgy, ezért vagy azért,
a kérelmüket előadják. Például abból az okból, hogy vágynak vissza oda, ahol minden veszély és nélkülözés ellenére boldogok és szabadok voltak. Így költözött ki elsőnek Aura Huba, aztán a két kékseggű ördög, Miska Kancsó és Szép juhász néne a Cili macskával együtt.
Szóval lehetett olyan délelőtt tíz körül. Na, most a hétfő délelőtt meg egy olyan időpont, különösen szorgalmi évszakban, hogy még a világból való kivonulás eme valóságos és szimbolikus, és mindenképpen megnyugtatón bukolikus hangulatú oázisán se volt otthon éppen senki. De még Szép Juhász néne is alig, mivel tíz perce sincs, hogy hazaért a turistaházból, ahol is hozzájut a napi liter tejéhez, négy zsömlyéjéhez, kevés párizsihoz, meg az egy doboz macska kajához. A többi ételt a fiúk hozzák haza az ebédhez, vacsorához, tábortűzhöz, bográcsozáshoz. Dezső persze nem vesz részt a beszerzésben, a zabálásban annál inkább. No de mit várhat az ember egy háromnegyed részt vadkantól? Neki elég közösségi munka az is, hogy ő az AJTÓ ŐRE. Már amikor éppen dagonyázik. És nem az erdőt járja. Meglátogatva Cser Botondot például.
Nem mintha az öreg fapásztor kitörő örömmel fogadná. Vagy Bimbó miniszter úr. Vagy a többi bennszülött vaddisznó, akik őt rátartian jött-mentnek titulálják, és elröfögik, üldözik, amikor haverkodni próbál. Bár elég régen felhagyott ezzel, mondván: akkor kapjátok be. És nem azért, de igaza is volt Dezsőnek.
Ha valaki, akkor leginkább Kovács docens kedveli a társaságát. Mivel Dezső meg szívesen hallgatja őt, nem zavarja, hogy a be nem áll a szája. Bár amióta átment az ajtón és az odaát ideje szerint három hónap/ három év múlva tért csak vissza, igen hallgatag lett, és még mindig nem hajlandó elmesélni, mi történt vele ott.
Hát igen, szép itt az élet, az erdőn. Télen majd persze kemény lesz. No de hát kibírtak ők már egy egész telet odaát a Nagy Fekete Erdőben, és ott is esett ám a hó és repkedtek a mínuszok.
Szóval Huba meg éppen bement a Rétre a nagynénjéhez, mert a rokkant nyugdíja oda érkezik, ahhoz csak Vali néninél tud hozzájutni. Rokkant pedig úgy lett a Huba, hogy a felülvizsgáló bizottság előtt ragaszkodott ama meggyőződéséhez, hogy ő a Lápi Lidérc bizalmas jó barátja, és neki azért muszáj minden nap meginni nyolc-tizenkét feles vodkát sörrel vagy nagyfröccsel fellazítva. Így aztán Huba, mint médium, 99%-ig munkára nem bocsájtható. Ez az egyik ok. A másik, hogy a dagonyához nem jön ki a postás. Mivel a Dezső Dagonyája, Csíki Mágikus királyság nem kapott irányítószámot. A hatóság vélekedése szerint nem is létezik, ezért oda lakcímkártyát se adnak ki. De nem is baj ám, hogy legalább ilyenkor ránéz a Huba a Vali nénire. Hiszen szereti ő ezt az öregasszonyt. Jó is volt nála lakni, és mindig is hálás lesz azért, hogy befogadta. No de itt kint. Végre. Embernek érzi magát. És látja ám ezt a Vali néni is. És a kötelező sopánkodás ellenére csakis helyeselni tudja az unokaöccse döntését. Hát ha erdei hajléktalanként érzi embernek magát a Huba, mi több, még annak is látszik, akkor így is jó.
Na, most ilyenkor a Huba először is bevásárol Vali néninek, olyan tartós árút, hogy ne kelljen neki cipekedni. Aztán nagytakarít, meg javítgat a lakásban, amihez nem kell szakértelem. Ezt meghúzni, azt felszegelni, amazt lomtalanítani, ilyesmi. Amúgy meg nagy igazság az, hogy amit a magyar ember egy tekercs szigetelőszalaggal és flex-szel nem bír megreparálni, azt már nyugodtan ki lehet dobni a kukába. És amúgy ez igaz ám mindenre a mobil telefontól az atomreaktorig.  Azt akkor úgy délután felé végez a nénivel a Huba. Utána vásárol másodszor, most már a fiúknak meg magának. Konzervet, kolbászt, tésztát, cukrot, kávét, teát, ilyesmit. Mert csak nem jó mindent a Vágási Matyival szívességi alapon hozatni, ha már úgyis ő a turistaház/sámán központ anyagbeszerzője. Hát vásárol a Matyi nekik is, még csak egyet se morog, mert imponál neki a Dezső Dagonyája fíling, és néha mondogatja is, ha az ifjú arája, a Sütemény rábólintana, egy percig se gondolkodna, és költözne ő is ki hozzájuk. Mért ne? A Rétre onnan is be lehet járni dolgozni. Ki a fenének hiányozna a lakótelep?
Aztán Benedek Virág meg hol másutt lenne, mint a Tolf-pályán, edzésen?
Egyszerűen elképesztő az a profizmus, ami e bajnokot jellemzi. Kelen mester már tényleg csak azért morgolódik vele, mert látja, Virágnak jól esik, az motiválja, hogy hajnalban keljen, a Dezső Dagonyájától a Hosszúréti Tolf pályáig, némi kerülővel, a tíz-tizenkét kilométert lekocogja. Megérkezve némi gimnasztika és erőnléti edzés. Könnyű, ám szénhidrádban dús reggeli után pedig a gyakorlás, szisztematikusan tűzoltó vödörtől tűzoltó vödörig, naponta minimum öt-hat teljes pálya, tehát a tizennyolc plusz egy, a mester vödör.
Hát csoda, hogy Virág verhetetlen? Túl azon, hogy istenadta tehetség ez a kisördög? Persze mondhatnánk, kinek van erre ideje? Hogy gyakorlatilag egész nap, kora hajnaltól késő délutánig tolfozzon? Senkinek. Ámde ha majd beindulnak a profi versenyek, mint a golfban, vagy a teniszben… Hű, mekkora pénzdíjak lesznek ebben is! Milliók ám, Dollárban, Euróban  avagy Fontban…
Hogy hétfőn délelőtt Fővezérlő Főaltábornagy Bajtárssal mi van? Nos, ha hiszik, ha nem, ő ilyenkor már nem látszik. Pedig ott tartózkodik ám a Dezső Dagonyájában, méghozzá a kalyibája mellett. Jógaülésben, két karmos keze az ölében, középső és hüvelykujját összeérintve lebeg. A föld, azaz a talajszínt felett úgy egy-másfél méterre leviatál, ahogy már azt megszokta, amióta, még a negyvenezer, inváziós kékseggű ördögregnáló parancsnokként megismerkedett a zen buddhizmussal, aminek következtében egyre inkább szart bele fővezérlői teendőibe, és lett ezzel szinte egyenes arányban egyre szerethetőbb figura.
Nos, a „nyugalmazott” fővezérlő főaltábornagy Bajtárs olyan szintet ért el a meditációban, hogy a lebegés tizenöt-tizenhetedik percétől kezdve halványulni kezd, a huszonötödiknél már csak a kontúrja látszik, a harmincadik percben pedig eltűnik. Tévedés ne essék, nem láthatatlan lesz, hanem átlényegül. Ha visszatérése után kérdezik tőle, hová időzött ilyenkor, szívesen és szeretettel  válaszol: az üdítő semmiben. Ami fényesség és nem történés, nem is fényesség, csak éppen nem is sötét. Bizony, az időn túliságról, valamint az idő, egyenlő elmúlás, az meg a halál és a születés témájához nagyon is lett volna mit hozzászólnia, amikor Kovács doci azt Benjamin és Matyi legénybúcsúján szóba hozta. No de mit tesz olyankor egy nirvánát is látogató bölcs, ha profán módon kerül terítékre egy effajta probléma, mint mosolyogva hallgat? Pláne, ha nem is kérdezik, ugye…  Na most arra a felvetésre, hogy akkor mi lesz, ha napi szintű átlényegülése után egyszer majd jól ottfelejti magát a semmiben, ahol semmi nincs, se fény, se sötét, akkor erre mi más lehetne a válasza: na és?
Hát meditálásuk közepette hányan vágynak oda nap mint nap? Vagy amikor nem meditálnak? Vagy fogalmuk sincs, mi az, csak tele van a tökük, avagy a hócipőjük a saját életükkel?
Na szóval a Bajtárs ott volt a kalyiba mellett, amit még Virággal építettek maguknak tapics falból és nejlonból, meg lombtetőből, amidőn kiköltöztek ide a jó Bedeő atya parókiájának vendégszobájából. És bezzeg Bedeő atya is de jönne már.  Meg főleg a Leviatán Krokodil, avagy az atya szamara, de nem jöhetnek, mert Bedeőnek hivatala van, meg reá bízott lelkek, az ő hűséges hívei, akik ki nem hagynák egy miséjét soha. Viszont már beadta a kérelmét a nyugdíjazására.
Még pár hónap, és szabad. A szamár máris kiköltözhetne, ám úgy ragaszkodik hozzá, akár egy öreg kutya a gazdájához. No meg viszontag. Hát hiszen nagy időket éltek meg ők ketten együtt, még a Poklot járva, a Takony lápot, ha önök olvasók tán nem is emlékeznek, ők ketten biztosan.
Szóval beballag a táborba a Dénes Eduska, a hátán az iskolatáskának használt hátizsák, és nem talál otthon senkit, csak a Cili macskát, aki éppen nem cicózik, hanem két pofára zabál, a tálkája fölé görnyedve, és éppen csak egy gyanakvó pillantásra méltatja az érkezőt. Ám midőn látja, hogy az ifjú ember nem azért jött, hogy a prédája mellől elzavarja, és maga falja fel a konzerv alakba tömörített csócsát, nem törődik vele. Különben neki meg a nénéből van elege, hogy mit tud az összevartyogni a turistaházban. Hát reggel hét-fél nyolckor átmegy a kis piros szatyorkával. És akkor mégis mi a bús francot időzik ott háromnegyed nyolctól tízig, sőt, néha, délig? Régen, amikor még a városban laktak, abban a gyönyörű kőházban-  két hónapja, vagy tíz éve annak? – a mama félhatkor ment, meghozta a tejet, kaját neki. aztán rongyolt csak a misére. De most? Na jó, iszik egy kávét. Pletykál negyed órát közben azzal, aki éppen kiszolgálja. Alma vagy Jutka. Bogi most nincs. De kávézás után még mit
csinál ott a mama? Még egy kávé? Vagy mégis mit? És akkor most mi legyen?
Ilyenkor ő menjen utána? Mint mérges háziasszony a részeges ura után?
Vagy kezdje el mégis azt a projektet, hogy belőle akkor meg vadmacska lesz, amiképpen Dezsőből, a hízó sertésből vaddisznó?
Eduska megbámulja a dühödten zabáló, girhes dögöt. Az ilyet jó ám ú-szöges csúzlival oldalba lőni. De hol van ő már attól, hogy az ilyesmi akár az eszébe is jusson? Na jó, most az eszébe jutott, de csak azon a szinten, hogy nem jut az eszébe. Mivel hogy Eduskából, mint a Haramiák alapító tagjából, rég lekoptak a gyerekes csínyek. A macska hasznos lény, tehát nem bántjuk. Vagy ha mégis, nem puszta szórakozásból. Ámde ha az ember unatkozik…
- Hát te? – szól ki a négyszemélyes sátor gomolygó mélyéből egy rekedtes hang.
Hát bizony, ha nem a valóságban lennénk éppen, hanem holmi mesében, és nem a Dezső Dagonyása bukolikus hangulatú tisztásán, hanem egy nagy, sötét, barátságtalan erdő mélyén, ahol már a madár se jár, ettől a megszólítástól legény lenne a talpán, aki meg nem rettenne… Na, nem mintha ott Eduska ezt tenné. De így, hogy tudja, csak a néne szólhat ki hozzá, inkább megkönnyebbül, hogy a girhes macskán kívül mégis csak van itthon valaki.
- Csókolom!
- Szervusz, Ede!
- Csókolom- köszön még egyszer Eduska, addig is, amíg Szép Juhász néne
kicsoszog a gomolygásból. És nem azért, ha a vándor ama erdő mélyén pillantaná meg őt pink virágos igazi kínai műselyem otthonkájában, zöld kötött kardigánjában, klumpával a lábán és kendővel a fején, vastag keretes szemüveggel az orra hegyén, a szemüveg lencséje mögött igen szúrós kékes barnás csipás szemekkel, ki ne vélekedne róla másként, hogy egy igen alattomos, de legalább a velejéig gonosz boszorkánnyal keverte össze a balsorsa? No de Eduska tudta, ez csak a néne, aki ha boszorkány is, jó boszorkány. De nem is boszorkány, csak egy jószívű öregasszony, a tölgyfa makk lisztjéből sütött mézeskalácsok nagymestere, és az egy óra alatti „jaj, istenem” mondás nem hivatalos világcsúcstartója.
- Kirándul az osztályod?- kérdez rá a néne egy hétköznapian lehetséges magyarázatra, mit keres a fiú itt ilyenkor.
- Az osztályom?
- Hát nem?
- Nem, néni. Izé. Megjöttem.
- Megjöttél?
- Meg.
Szép Juhász néne körülnéz, mert nem érti. Cili macska már sejti, miről lehet szó, de mert ez még mindig nem érinti a préda birtoklásának kérdését, nem törődik vele. - Már hová jöttél meg?
- Hát ide.
- Ide?
- Ha szabad.
- Úgy érted…máról te is itt akarsz lakni?
- Mért?
- Jaj, istenem! Hallod ez, Cili?
Cili hallja, de végzett a reggelijével, és innentől kezdve úgy nagyjából estig rohadtul semmi nem érdekli, csak őt hagyják békén.
– Ede! Csak nem az iskolából szöktél?
- Dehogy szöktem!
- Na, hál isten.
- Be se mentem.
- Úristen!
- Ugyan, néne! Úgyse tanulok ott semmit. Csak butulok, meg rohadok.
- Hogy mondhatsz ilyet?
- Testem-lelkem rohad ott pedig.
Eduskán látszik, ebből nem enged, erről kár vitatkozni. Így aztán Szép Juhász néne csak bámulja, ahogy a fiú ledobja a hátizsákját, és máris úgy néz körül, min aki csakugyan hazaérkezett. Ám a nénémnek még egy baljós sejtelme támad.
- És a szüleid?
- Mi van velük?
- Tudják?
- Mit?
- Hát hogy kiszöktél ide.
- Én nem szöktem, hanem jöttem.
- Akkor jöttél. Tudják?
- Még nem.
- Jaj, istenem!
- Apa is jönne ám, csak anya nem akar.
- Hát apád jöhetne is, de te még gyerek vagy.
- És? Nem vagyok gyerek.
- Bocsánat.
- És én is itt akarok élni! Építeni magamnak egy olyan kalyibát, mint
az ördögöké. És járni az erdőt Dezsővel. De ha nem lakhatok itt, akkor felmegyek Cser Botondhoz, ő biztos megengedi.
- Nem arról van szó. Tudod, hogy én szeretlek téged.
- Én is magát, néne.
- De neked még kötelező iskolába járnod, úgy tudom.
- Leszarom.
- Jaj, istenem!
- Bocs, nem érdekel. Egy csomó arc nem fejezi be a nyolc általánost. És?
Én se fejezem be.
- És akkor majd jól nem viszed semmire az életben.
- Majd itt viszem.
- Mire?
- Ez egy mágikus erdő, nem?
- Ugyan már.
- De. Ez lesz. Itt élek mostantól és kész. Ha a nénémnek tényleg nem
gond, nem zavarok, ilyesmi.
- Jaj, istenem. dehogy is zavarsz te engem.
- Akkor jó.
- Kérsz enni? Van még tejem, zsömlém és párizsim.
- Kaptam otthon tízórait.
- Szegény szüleid keresni fognak.
- Majd délután a turistaházból telefonálok nekik.
- Innen is telefonálhatsz.
- Nem hoztam a mobilom. És itt különben sincs térerő.
- Ezt nem is tudtam.
- Naná, hogy nincs. Nem is lenne az erdő egyik legszuperebb helye a Dezső Dagonyája.
- Az igaz. De hogy ebből mekkora botrány lesz!
- Ugyan néne, mért lenne? Megvagyok, nem vesztem el. Csak az eszem jött meg. És a bátorságom.
- Jaj, istenem, Ede, ilyenkor olyan felnőttes vagy.
- Mert felnőttem ott, néne, odaát, a mi erdőnkben, nem?
- Nahát, látod, ez is igaz.
                                       O
 KÉT SÁTÁN VITATKOZIK
 De Most Penész pedig így szól a vele társbérletben lakó ördöghöz, aki egyszerűen nem unja meg Robert de Niro szerepét játszani.
- Nézze, művész úr!
- Lökjed nyesedék!
- Van rendes nevem.
- Bocsánat, adalék úr.
- Én megadom önnek a tiszteletet.
- És cserébe maga is elvárná tőlem?
- Miért ne?
- Na, figyelj, baromarc. Te egy öntudatra ébredt egykilós kiszerelésű, pokoli ízesítésű húskonzerv lelki eszenciája vagy és semmi több, ezt tisztázzuk.
- Téved.
- Á, nem.
- A nevem De Most Penész. Aki az igazi Pokol egyik húsbolygóján keletkeztem,
ott bányásztak ki romlott, bűzös tömegből, feldolgoztak konzervnek és a Nagysátán ott, a Nagy Pokoli Konzervgyárban jómagamnak és még körülbelül ezer társamnak öntudatot adományozott. Még pedig nem csak úgy, ezt gondolhatja, hanem komoly céllal.
Robert de Sátán csak somolyog De Most Penész ágálásán, miközben szokásos
kemény tojását hengergeti, morzsolgatja. – Éspedig?
-És pedig, és mielőtt ezt a célt felfedném ön előtt is, noha nyilván rájöhetne magától, ha nem csakis a saját önelégült létezésével lenne elfoglalva, azt kell tisztáznunk, hogy ön a Nagysátánhoz képest mégis csak egy helyi érdekű, gonosznak tartott entitás, és én, a Nagysátán egyik kiszemeltje, mégpedig nagy és jelentős feladatra, minimum egyenrangú vagyok önnel, tehát elvárhatom a tiszteletet, vagyis ne nevezzen engem se adaléknak, se nyesedéknek, mint ahogy én se hívom önt nudli faszú színész imitátornak.
Robert de Sátánról leolvad a vigyor. Most jéghidegen fürkészi De Most Penészt, aki jobb híján Jobbágy úr alakját vette fel Jobbágy úr amúgy szendergő elméjében. Robert de Sátánt nem szokás nudli faszú színész imitátornak titulálni. Ennél kevésbé elmés sértést is keményen megtorol.
- Kimakognád végre, mit akarsz, vakarék?
- Vakarék?!
- A penész verte rohadás egy kuka alján jobb lesz?
- Nézze, én szót szeretnék érteni magával.
- Akkor ez rossz irány volt, te kolerás székleten lakmározó döglégy.
De Most Penész előtt megképzik a kép, és elmegy a kedve bármiféle beszélgetéstől, amit e harmadrendű ripaccsal mégis muszáj lenne lefolytatnia.
És mert muszáj, nagyot nyel, és újra kezdi.
- Nézze, művész úr!
- Igen, nyesedék?
- Két okból szükség egyezségre jutnunk.
- Igen?
- Momentán egy porhüvelyt birtoklunk.
- Nem mondod.
- Ezért közösen kéne vigyáznunk is rá.
- Amennyiben?
- Nem kéne pózolásból napi másfél tucat kemény tojást eme Jobbágynak nevezett testbe tömetnie.
- Mert?
- Jól tudja. Ennyi tojás hosszú távon rendkívül káros az egészségre.
A korpusz erei elzáródnak. Agyérgörcs. Embólia. És vége is.
- Veled ellentétben én nem vagyok ide bezárva. Bármikor kereshetek egy másik testet magamnak.
- Ámde ez a test most önnek is igen hasznos.
- Nem tagadom. Azért szálltam meg, hoztam ki a diliházból és tettem
Hartai szolgám általános örökösévé.
- Elismerem, remek húzás volt.
- Köszi. Még valami?
- A másik: ha hiszi, ha nem, közösek a céljaink.
- Nekünk.
- És itt a pillanat, amikor felfedhetem, a Nagysátán mi végre adott öntudatot nekem, a húsbolygójáról származó egykilós kiszerelésű húskonzervnek.
- Na látod, ez tényleg érdekel.
- Nézze, tőlem tegeződhetünk is.
- Szó sincs róla.
- Akkor, ha megkérhetem, hogy…
- Mondjad!
De Most Penésznek újra elmegy a kedve a beszélgetéstől. Ezért megint nagyot nyel, magában elszámol tízig, és elkezdi harmadszor is.
- Ön, igen tisztelt művész úr…
- Na, ezt már szeretem. Kérsz egy tojást?
- Nem, köszönöm.
- Pedig kell koleszterin az agynak.
- Mint ahogy azzal élcelődni tetszik: esszenciám materiális lényege a cupák volt.
- Szegény te.
- Ön és az önről szóló írások gyakran és szívesen hivatkoznak arra, hogy az ember, avagy a homo sapiens nem lenne az, ami, ha ön nem avatkozott volna bele a történetükbe.
- Na ja.
- Vegyük például tudás almáját az Édenben.
- Vegyük.
- Vagy amikor Prométheusz alakjában odaadta ezeknek a lúzereknek a tűz művészetét.
- A májban is sok a koleszterin, tudtad?
- No és amikor Lucifernek hívatja magát, egyértelmű célzást tesz arra, nomen est ómen, hogy maga a fényhozó.
- Resztelt máj. Jó Erős Pistásan, zsírosan, sós krumplival és kovászos uborkával…
- Nem beszélve arról az igen fárasztó, és nemes vállalásról, hogy magára vállalta
a bűnös lelkek kínzását, szekírozását a Pokol nevű gulágjában addig is, amíg úgymond megszólalnak a harsonák, és eljön a végítélet.
- Mire akarsz kilyukadni?
- Egy a célunk, művész úr.
- Nekem. Veled.Kizért.
- Mivel a Fősátán őfelsége engem azért hozott létre, hogy az Élet eszméjét hirdessem és kiterjesszem az egész Univerzumban, és ha végeztünk, akkor  szomszéd univerzumokba is.
- Szerény kis küldetés.
- Nem én találtam ki magamnak.
- És nekem mi közöm a téveszmédhez?
- Nem téveszme.
- Ugye tudod, hogy minden téveszmés ezt állítja.
- Nem én voltam a diliházban.
- Hanem ki?
- E porhüvely, akit Jobbágynak hívnak.
- Helló! – ébred fel Helló egykilós kiszerelésű esszencia a szendergésből. – Ti miről csevegtek?
- Helló, te még szunyáljál!
- Oké, penész, de miről volt szó?
- Nem rád tartozik.
- Na mi van, Penészke, Helló kollégádnak nincs küldetése?
- Nekem van, neki nincs.
- Nekem mim nincs, Helló?
- Helló, nagyon szépen kérlek, kussolj még egy-két percig!
- Oké.
- Még csak az hiányzik, hogy Jobbágy is felébredjen.
- Helló, te kérsz egy tojást?
- Adsz?
- Nem. De tudni akartam, hogy te kérsz-e.
- Ne szívass, jó?
- Művész úr!
- Mi van?!
- Figyelne rám még egy percig?
- Minek?
- Kérem!
- Te bolond vagy.
- Rendben, tartson bár bolondnak. Egy kérdésemre azért válaszolna?
- Nem.
- Magának mi  célja ezzel a MILEHA Pénita és/vagy Feminusz projekttel?
- Nekem? Nem is én találtam ki.
- És mi a célja azzal, hogy most Jobbágyot szállta meg?
- Szeretek bábozni.
- A Hell Combatot értettem, mint eszközt a Föld megszállásához…
- Azt ne emlegesd, ha kérhetlek!
- No és gondolt már arra, mi lehet az oka, hogy a legjobb, a legátgondoltabb terve is mindannyiszor dugába dől, és persze mindig az utolsó, a tökéletes győzelem előtti pillanatban?
- Mert erre persze te, és csak te tudod a választ, mi?
- Hű, erre én is kíváncsi vagyok, helló!
- A módszerei, tisztelt uram. Az emberek nem hiszik el önnek, hogy csakugyan jót akar. Ezért aztán istenre hivatkozva keresztbe tesznek magának, maga pedig óhatatlanul elbotlik és pofára esik.
Robert de Sátán művész urat szemlátomást meghökkentette De Most Penész elemzése, noha természetesen igyekszik póker arcot vágni. Ezért aztán kényeskedve pucolni kezdi a főtt tojást, nagyot ásít, és mindegy mellékesen kérdezi. – Úgy véli?
- Gondoljon bele! Hiszen amit ön akar, az csupa jó. A tudás hatalma, a tűz melege, a büntetés kilátásba helyezése azoknak, akik nem tartják be az emberi együttélés elemi szabályait… Ön nélkül Ádám és Éva még mindig a fán makognának, ágról ágra ugrálva valahol Közép-Afrikában, amit az egyszerű megjegyezhetőség kedvéért hívhatunk akár Édennek is…
- Nahát, Penész, helló, hogy te milyen okos vagy!
- Attól tartok, most jön az, hogy tanácsot akar adni nekem…- mosolyog immár újra Robert de Sátán az egykilós kiszerelésű, önjelölt prófétára jéghidegen.
-Ó, nem tanácsot adnék.
- Hanem?
- Együttműködést ajánlok.
- Amennyiben?
- Amennyiben és amíg ezt a Jobbágy nevű porhüvelyt használjuk, hadd legyen a PR tevékenység az enyém!
- Szó sincs róla.
- Miért?
- Csak.
0 notes
annwn · 2 years
Text
Tumblr media
🍄 Loudzoo
6K notes · View notes
annwn · 9 months
Text
Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media
419 notes · View notes
annwn · 1 year
Text
Tumblr media
1K notes · View notes
annwn · 2 years
Text
Tumblr media
🍄 Gijs de Reijke
2K notes · View notes
annwn · 2 years
Text
Tumblr media
🍄Source
792 notes · View notes
annwn · 2 years
Text
Tumblr media
🍄greenmountainparrot
634 notes · View notes
annwn · 2 years
Text
Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media
1K notes · View notes
annwn · 2 years
Text
Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media
2K notes · View notes
annwn · 2 years
Text
Tumblr media
177 notes · View notes
annwn · 4 years
Photo
Tumblr media
4K notes · View notes
annwn · 2 years
Text
Tumblr media
197 notes · View notes