#gyönyörű vagy | Explore Tumblr Posts and Blogs

ajtostolahazba · 4 months

Text

Anyuval tegnap este beszéltem, tök boldogan mondta, hogy sokkal jobban vannak, na mondom fasza, végre, akkor holnap tali, megyek haza, lefosom a covidot, ennyi erővel az Árkadban is elkaphattam volna, haza akarok menni. Egyszerre értünk haza a tesómmal. Anyu kint, kerdezzük: apu? Alszik. Ok. Bemegyünk, és ott mindketten padlót fogtunk. Apu holtsápadtan, erőtlenül fekszik, halkan beszél..olyan volt, mintha ott hasba rúgtak volna. Hogy ez a "jobban vagyunk"??? Hát apu konkrétan úgy nézett ki, mint akit kiterítettek. 2 percig sokkolva álltunk, aztán nálam bekapcsolt a robotpilóta. Két napja nem evett, mert nem éhes (wtf?) Anyuval veszekedett, hogy hagyja már nyugton pihenni (nagyon nehéz természet tényleg),de eközben észrevétlenül gyengült le. Igazából nem is az állapota aggasztott, hanem a depresszió, hogy ő feladja. Vittem húslevest, igazit, mondtam kimegyek tésztát főzni bele. Öcsém is kijött, ő sírt, én meg, bár belül bömböltem, csak arra tudtam koncentrálni, hogy ebből az állapotból ki kell hozni aput! Kijött anyu, mondtam ok, akkor megmondom mi lesz. Apu enni fog. Leszarom, hogy nem éhes, ennie kell. Anyu nyisson vizet a kádba, indul a karácsonyi wellness, mosson hajat, be is csavarom. A tesómmal megbeszéltük, hogy aput kiviszi fürödni, hajat mosnak, én lerángatom az ágyneműt, szellőztetek, kitakarítok. Gyönyörű idő volt. Amikor apu kijött, ezerszer jobban nézett ki, megette a húslevest is, jóízűen, vigyorgott, viccelődött is...rendesen érezhető volt, hogy itt nem a húsleves, vagy a tiszta ágy a lényeg, hanem hogy ő érezte, hogy mennyire fontos nekünk. Nem sírtam. Felvidítottam, evődtünk, ahogy mindig, ott csillogott a szemében mindig egy könnycsepp, de tartotta magát. Csak akkor pityergett, mikor azt mondta, ő ezt meg sem érdemli..mondtam neki, hogy szeretem, hogy ebbe a covidba ő nem fog belehalni és ha szeret, miattam akarjon jobban lenni! Mert szükségem van rá! És megöleltem, és olyan jó volt! És úgy jöttem el, hogy 30-án megyek ellenőrizni, hogy betartja-e, amit megbeszéltünk(leszarom milyen messze van, én megyek!) és azzal a régi, huncut mosollyal az arcán mondta, hogy neki ez volt a legszebb ajándék és becsszó mindent betart, amit megígért... És tudom, hogy így lesz!

Aztán este beszálltam a kocsiba, vagy 50km-en át bömböltem, beszéltem a lányaimmal, akik támaszaim most, mert tudják, hogy bár kősziklaként állom a sarat, ez milyen iszonyat nehéz. Hálás vagyok érte!

Most a 2. pálinkát iszom. Rendbe teszem a gondolataimat, kieresztem a gőzt. Én nem adom fel küzdelem nélkül! Nagyon szeretem őket. Megöregedni szar, de mind megöregszünk. Szeretni nem szabad elfelejteni...!

215 notes · View notes

sztivan · 3 months

Text

kétféle liberális létezik

extrovertált liberális: A világ sokszínű! Csodálatos! Egyik ember más, mint a másik, és ez így gyönyörű! Hadd öleljelek meg! Téged is! Téged is! Így vagytok jók, ahogy vagytok! Szeretek mindenkit!!

introvertált liberális: Bazmeg, tőlem csináljon mindenki, amit akar, amíg másokat nem bánt, dehogy érdekel az engem, hát mi közöm nekem hozzájuk, hagyjanak engem végre békén a sarokban olvasni. Férfiakkal szexelsz, miközben te is az vagy? Csináljad, ember, én leszarom, a te dolgod, lépjünk már tovább.

92 notes · View notes

findingnemosworld · 7 months

Text

𝐫𝐮𝐧 𝐚𝐰𝐚𝐲 𝐰𝐢𝐭𝐡 𝐦𝐞 - 𝐝𝐨𝐦𝐢𝐧𝐢𝐤 𝐬𝐳𝐨𝐛𝐨𝐬𝐳𝐥𝐚𝐢

• 𝐫𝐞𝐪𝐮𝐞𝐬𝐭𝐞𝐝 𝐛𝐲: 𝐦𝐞

𝐬𝐲𝐧𝐨𝐩𝐬𝐢𝐬: 𝐚𝐧 𝐮𝐧𝐞𝐱𝐩𝐞𝐜𝐭𝐞𝐝 𝐯𝐢𝐬𝐢𝐭 𝐭𝐨 𝐡𝐢𝐬 𝐡𝐨𝐦𝐞𝐭𝐨𝐰𝐧 𝐟𝐢𝐧𝐚𝐥𝐥𝐲 𝐚𝐧𝐬𝐰𝐞𝐫𝐬 𝐬𝐞𝐯𝐞𝐫𝐚𝐥 𝐪𝐮𝐞𝐬𝐭𝐢𝐨𝐧𝐬.

𝐭𝐫𝐢𝐠𝐠𝐞𝐫 𝐰𝐚𝐫𝐧𝐢𝐧𝐠: 𝐦𝐮𝐭𝐮𝐚𝐥 𝐩𝐢𝐧𝐢𝐧𝐠, 𝐬𝐦𝐮𝐭

𝐚𝐮𝐭𝐡𝐨𝐫'𝐬 𝐧𝐨𝐭𝐞: 𝐢 𝐥𝐨𝐯𝐞 𝐡𝐢𝐦 𝐬𝐦.

( sweet angel baby, you can’t convince me otherwise )

His gaze trails her every move as she effortlessly walks from the oven back to the counter with a tray of delicious and freshly baked cookies that she made, and for a moment he recalls spending time with her after school in her old home while her parents were at work, he'd sit on the counter while she baked and decorated cookies for her mother's bakery, this time however she was decorating them for her own bakery. " Those look delicious " he states, sneakily reaching his hand to take one before he felt a sharp sting which had him pouting playfully, " That's not fair baba "

" I have another batch te idióta " She giggles, carefully placing the still hot cookies onto the decorating sheet before moving across to grab the piping bag. " This for tomorrow's sale "

" They look more delicious than the other ones " He says with a childlike tone before smiling, " Yet again it doesn't surprise me, anything you make is delicious "

She wasn't sure if it was the heat or the fact that he was standing at such close proximity to her, yet his words were enough to send a surge of warmth across her cheeks, she looks away and chuckles. " I am not giving you one of these cookies " she retorts.

" Worth a shot " He smirks before allowing his gaze to wander across her choice of clothing which admittedly, had been the root cause for every unholy thought that consumed his mind in that moment, some loose strands had fallen out and instinctively, he reached his hand to push them back, the mere action caused her to look up and meet his gaze. " Annyira gyönyörű vagy " he whispers, his thumb caressing the apple of cheek while his gaze travelled down to her lips then back up to her eyes, silently asking for her permission.

" Dominik " She whispers his name with a shaky breath.

He leans closer, only a silver of space left between them. " Tell me to stop, right now and I will " he whispers against her lips, " Because if we cross the line right now, I'm never going to turn back, if we do this, you're mine baba "

Her slender digits wrap around the chain he wore, tugging him to close the distance between them, their lips had molded together so perfectly as if they'd been aching to finally meet, exchanging the ever growing longing they felt for one another; he snakes his arm around her waist to hoist her up on the counter while their lips continued to converse, muffled soft sounds escaping from either one. " Dominik " she whines against his lips, he tugs her shorts down followed by her panties before he pulled back to meet her dazed gaze, his pupils were blown, his lips swollen with a soft smile. " Please " she pleads with a small voice.

" I've waited so long for this " He states, kneeling down to come face to face with her slick pussy which glistened with the obvious arousal she was feeling which elicited a chuckle from him, " Baba " he groans before adding, " I haven't even touched you yet " he murmurs, teasing her by peppering kisses across her inner thighs.

She whines in response, her hands gripping the edges of the counter. " I've touched myself, thinking of you, of how you'd fuck me " she admits with a small voice.

The confession elicited a growl from him, " Why didn't you ever tell me when you called? " he wonders before darting his tongue then flattening it against her slick pussy inciting a loud borderline obscene moan from her, " Why didn't you ever call me when you felt bothered? I can count so many times that I was almost caught by my teammates cause all I could think about was fucking you " he groans before slipping his tongue inside of her pussy, the groan deepens when her digits gripped his hair.

" Fuck Dominik " She cried, throwing her head back; her chest heaving ponderous breaths while he continued to dart his tongue in and out of her pussy while his thumb rubbed featherlight circles against her clit. " Oh Fuck, right there ... just like that " she bites down on her bottom lip.

His gaze darts up to look at her, the sight was what he could truly describe as a masterpiece, her features contorted with pure euphoria while her lips parted, releasing obscene sounds that he wishes he can save inside of his mind for a lifetime, his thumb continued to rub her clit; only this time much more harder than earlier which stimulated her further towards her orgasm, the knot in her lower abdomen exploded and he was struck by a taste that resembled a kind of honey he might as well grow addicted to.

" Fuck, I'm cumming, don't stop " She cried, her eyelids tightly shut with tears brimming from the corners. " Shit " she gasps, " Oh yes, yes ... "

He laps up every single drop before standing back up with a satisfied grin, " Finom, ahogy elképzeltem "

She tugs him close by his chain to give him a kiss, both of them moaning at the faint taste which lingered on his lips, she murmurs in between their kisses " What’s it going to be? the kitchen or the bedroom? "

He smirks against her lips, " With the time I have baba, I’m going to fuck you in every corner of this house " his tongue darts and swipes her bottom lip to gain access to her mouth, " And by the end of the night, there’s no going back "

" Is that so? " She said with a challenging tone.

" You bet it is " He whispers.

Her slender digits trail a line across his abdomen which incited a hiss that transformed into a moan when her hand cupped his prominent erection peeking through his sweatpants, " How long have you been dreaming about this? " She asks, gasping when his lips trailed a line of featherlight kisses across her neck and jawline.

" Too long " He moans upon feeling her hand slipping past his sweatpants and boxers to come in direct contact with his cock, " That red dress you wore on your seventeenth birthday, was the subject of many of my dreams, very unholy dreams "

She lowers his sweatpants followed by his boxers to free his cock, the cool air in the kitchen elicited yet another strangled moan from him, " Tell me then ... tell me about one of those dreams " she whispers with a sweet smile before pulling back to remove the t-shirt she was wearing.

His gaze darts down to her breasts, and instinctively he licked his lips at the sight of her nipples hardening from the chill air. " I ... " he opens then closes his mouth, his throat suddenly feeling dry. " How about I show you? " he suggests with a teasing smile.

" Ok " She breathes out, mirroring his smile.

He grabs the piping bag full of pink icing, and pushes a few dollops on top of her breasts before placing the bag next to them and dipping down to lick the icing off of her breasts in a leisure pace which elicited soft moans from her lips, " Dominik " she gasps. " Fuck, yes "

" Every time I watched you bake, I wanted nothing more than to put you up on the counter " He chuckles in between darting his tongue around her nipples, " And pour every icing bag you had on top of you because, of all the sweet treats you bake ... " he stands back to capture her lips in a sweet and gentle kiss, " You're the sweetest treat I've ever seen baba "

" What else? " She manages to ask through shaky breaths as he slots himself between her bare legs, the length of his cock poking her inner thigh.

" On your eighteenth birthday " He said with a shy smile, his cheeks burning red. " You wore that red dress which had those knots on your shoulders and the way it hugged your perfect body, I wanted nothing more than to take you out of that party and back to my house so that I can spend my time worshipping you the way you deserve to be worshipped "

Her eyes widened and a giggle slipped past her lips, " Is that why you were sending death threats with your eyes to Andras? "

Andras was a mutual childhood friend who didn't keep his affinity towards her a secret, and to say Dominik disliked him would be a huge understatement, " I wanted to kill him, the way he spoke about you like you were some object, made me sick! and what made it worse was the way you smiled at him, it gave him the illusion that you liked him and honestly " he rests his forehead against hers, " I was jealous, very jealous ... I was always jealous of the people you met when you worked in the café, because they got to see you more than I did, I was jealous of the people you smiled at, strangers or not, I was jealous because I wanted your smiles to be mine, I wanted to be the only one that can hold you, I wanted to be the only person that can show you what true love is, before you were heartbroken by that idiot "

Her heart softened at his confession, " Why didn't you ever tell me? " she wondered.

He finds his lips wandering across her cheek and jaw before responding, " I was scared, that I'd lose you, that maybe if things went wrong, we'd never be friends again and I would hate that because ... " he grabs her hand, placing it directly over his heart. " You are my heart baba "

With a tearful smile, she pressed her lips onto his for a brief moment before she pulled back and whispered, " You're still over dressed " she states with a teasing smile.

He chuckles, swiftly removing his shirt and throwing it next to her t-shirt before cradling her face in his hands to press a few kisses on her lips, " Spread those legs open baba " he commands with a soft voice.

She complied and without much of a warning, felt his cock thrusting ever so gently into her walls eliciting a gasp from the two of them, " I ... Fuck, that feels so good " she whines.

He pecks her lips, " Feels better than what I imagined " he growls before setting a leisure pace in which he began to thrust in and out of her pussy while his arm wrapped securely around her waist. " You feel so good wrapped around my cock like that " he moans, " It's like you were made for me "

Strangled whines escaped her parted lips, her arms wrapped around his shoulders, clinging onto him while he continued to thrust in and out of her pussy, this time he tilted their position then upped the pace which had hit her exactly where she needed the most, her vision blurred while the knot in her lower abdomen formed once again. " Oh Fuck, right there ... yes right there " she cried.

" I'm not letting you go " He tilts her head to face him then captures her lips in a gentle kiss. " You're all mine baba, every single part of you is mine "

" Yes ... Yes " She nods before a gasp escapes her lips. " I'm ... " she bites down on her lip, " I think I'm going to cum again "

" Yeah " He cooed, pressing kisses on her neck, " I can feel it, you're squeezing my cock baba, come on ... I know you can do it, make a mess all over my cock baba "

His thrusts were sloppy just as she felt the euphoric sensation wash over her, " Fuck ... don't stop, don't stop. Oh Fuck yes " she cried, arching her back off of the counter.

" That's it baba, such a good girl " He cooed, thrusting a few times before he pulled his cock out and smirked, " You're going to be a good girl and clean up this mess? "

She mirrored his grin, hopping off the counter to kneel down in front of him, she wrapped her hand around his cock while wrapping her lips around the tip to take as much of him as she can, he throws his head back, his lips parting as a content sigh escapes from them. " Ah Fuck yes, Vedd mindezt abba az édes szádba "

The sensation of her mouth coupled with her tongue darting across every prominent vein sent his mind into a frenzy, countless nights he lied awake, dreaming of this moment, of having the one girl that consumed his every waking and sleeping thought right now was more perfect than he could possibly imagine, " That's a good girl, yes ... you're taking my cock so well, told you " he chuckles, caressing her hair. " You were made for me "

Her gaze darts up to meet him, eyes brimming with tears, pupils blown out with the intense pleasure they both felt in that moment, she darts her tongue over the slit which caused his cock to twitch inside of her mouth, the tip hitting the back of her throat which was then followed by him spilling ropes of cum straight down in a fit of labored breaths and moans, " Take all of it baba, you're such a good girl, take it all "

She laps every drop before pulling back, a trail of spit connecting her mouth to the tip. " Was that better than what you imagined? " she asks with a giggle.

" So much better " He chuckles, hoisting her back up in his arms to finally say what was on his mind. " Run away with me "

" What? " She whispers with wide eyes.

" I'm serious, you can open your own café in Liverpool, I can help you and in this way you can expand more while we can spend our free time together " He said with a pleading gaze, " Baba, I love you more than I can possibly describe, please think about it "

The fleeting thought of moving had crossed her mind more than once, and now - with him looking at her the way he did, with pleading eyes had made her smile and say, " I'll think about it ... but right now, you promised a second round in my bedroom "

He grins, " I thought you'd never ask "

#dominik szoboszlai #dominik szoboszlai smut #dominik szoboszlai imagine #dominik szoboszlai fanfiction

122 notes · View notes

angelofghetto · 4 months

Text

csúszda a pokolba

Vannak híresen alulértékelt szakmák. Ilyen az enyém is. Erre akkor jöttem rá, mikor egyszer közmunkásként amolyan recepciós-adminisztrátori munkát kellett végeznem (felvettem a telefonokat és időpontokat egyeztettem) lényegesen többért, mint a korábbi fizetésem. Aztán egy darabig tanítottam, mert a szakmám mérnökei valójában az oktatásba menekültek, ahol cirka másfélszer annyit lehet keresni, mint a szakmában, de a bosszútörvénynek hála mára ez is befulladt.

A rendszerváltás előtt kezdődött, mikor boldog-boldogtalan GMK-zott, fusizott, boltot és vállalkozást nyitott a tisztességtelen szabadrablás és prompt meggazdagodás szellemében. Emlékszem, ahogy még dicsekedtek is azzal, hogyan lopták el egymástól az ötleteket a festődében. Akkoriban az volt a trendi, hogy mindent fehérben varrtak meg, és utólag olyan pasztell fagyiszínekre festették. Ezt onnan is látni lehetett, ha valahol megpattant a varrás, vagy ki kellett bontani, és a cérna alatt fehér maradt az anyag. Gyakran kismamákkal varrattak, akik hamar rájöttek, hogy minél nagyobb öltésre állítják a varrógépet, annál haladósabb a munka, és a több darabszám több darabbért hoz. Ez volt az egyszer használatos önmegsemmisítő ruhák időszaka. Eközben a hivatásos cégeknél olyan minőségi követelményeknek kellett megfelelni, hogy egyre ráfizetésesebbek lettek. Hogy miért virult a butik-biznisz? Mert divatérzékenyebb volt. Hoztak Bécsből vagy Tarvizióból valami kikukázott rongyot, szétszedték, körberajzolták, és puff, ott a szabásminta, lehet tömeggyártani. Kevesen értették meg, hogy ez ugyanaz a konfekció (csak értelmezhetetlen minőségben), ami a szoci áruházak méretkínálata, csak rosszabb. A baj az volt, hogy a kereskedők, akik megrendelték az áruházak kínálatát, 50-pluszos fejjel döntötték el, hogy mi kell a 30-mínuszos vásárlóközönségnek.

Fair-trade szégyenért nem kell Afrikába vagy Távol-Keletre menni, elég mondjuk Ceglédig, Mátészalkáig, vagy a nyóckerig. De a belvárosban is bőven akadnak rabszolgatartók. Ha büdös nagy nyomort akarnak ábrázolni az amcsi filmekben, mindig varrodákat mutatnak. Mexikói meg puereto-rikói nők görnyednek a varrógépek fölött, és orrvérzésig nyomják a pedált, patkányok szaladgálnak a fal mellett (esetleg maffiózók lövöldöznek). A szabásmintákat gyakran egy kövér, kopasz, szemüveges bácsika szerkeszti ceruzával a füle mögött és vonalzóval a szájában, és jön valami szöszi misszpicsa, aki a "dizájner". Hát ez az általános kép az én imádott és lerombolt szakmámról. Ma már nincs Magyarországon felsőoktatása, igazából nem tudom, mikor szűnt meg. Ez volt az egyik első szakma, amibe hagyták betörni a dilettantizmust és a kártékony kínai nyomulást. Igazából a jelenlegi szakoktatók legalább felét megbuktatnám, nem hogy diákokat engednék a keze közé. A követelményrendszer is pusztul. Mikor én tanultam, az összes ruhaipari gép kinematikai ábráját fejből, táblánál kellett tudni rajzolni, ma fel kell ismerni a tankönyvből úgy, hogy alá van írva. A középsuliban elsőben, ahogy tudtunk egyenesen meg görbén varrni, bedobtak a mélyvízbe, és pl. a nyári iskolai egyenruhánkat már magunk varrtuk... de a mai végzősők 4 év után nem tudják megvarrni a saját ballagó ruhájukat. Sajnos a jó szakik magukkal viszik a szakmát a sírba, és nincs utánpótlás, mert kevés ember olyan fanatikus, hogy szerelemért dolgozik, ha a csekkeket pénzzel kell kifizetni.

Aztán jött a fast-fashion, az előkészítés nélküli tömexar termelés a kereskedői extraprofitért. Mert a hasznot nem a szellemi terméket létrehozó vagy az előállító kapja ám. Érdemes belegondolni, mennyit kap ez a két terület, ha a ruhaboltokban a -70% után is nyereséges (vagy legalábbis nem veszteséges) a kereskedés. Akkor most hol van itt a fair-trade, ahol megalázóan alacsonyak a fizetések, ha egyáltalán be van jelentve a dolgozó?

Pedig milyen gyönyörű ez a szakma! Konstruktív, kreatív, egész napos flow élményt ad... már ha hagyják az embert dolgozni, mert gyakran "nincs rá idő". Csak gyorsan nyomjunk valami akármit, haladjunk, jó lesz az, úgysem fizetik meg a vásárlók. Pedig ez nekem FÁJ. Néha ingyen, munkaidőn túl csempészek be minőséget, mert pofám leszakadna, ha azt kellene kiadnom a kezemből, amit a főnök megkövetel. Az embereknek, de még a cégvezetők többségének sincs fogalma arról, hogy egy tisztességes szakembernek milyen hatalmas tudást kell megszereznie, és hogy adott esetben a teljes tudása kell egy konkrét megrendeléshez. Csak felsorolásképpen, hányféle tárgyat, témát kellett tanultunk: textilruházati anyagismeret, szővés, fonás, kikészítés, szerves és szervetlen kémia, műszaki rajz, általános gépészet, statika, mechanika, elekrtrotechnika, gépelemek, irányítási rendszerek, informatika, ruhaipari gépészet, technológia, munkavédelem, emelt szintű matematika, szabás-szakrajz (szerkesztés, modellezés, szériázás), műhelygyakorlat, gyártásszervezés, üzemgazdaságtan, művészettörténet, viselettörténet, művészeti anatómia, színtan... és párat szerintem ki is felejtettem. És a rendszerváltás utáni főnökeim közül jobb esetben a fele legalább már látott közelről varrógépet. Fogalma sincs, hogy egy korrekt szabásminta mögött mennyi szellemi munka van, nem hajlandó elismerni (sem erkölcsileg, sem anyagilag), hogy ez az alfa és omega, mert ha nem jó egy szabásminta, onnantól a cég csak selejtet tud termelni, viszont a jó szabásminta olyan, hogy a szabász és a varrónő, aki kemény darabbérben dolgozik, nem kell gondolkozzon, variáljon, alakítgasson, csak nyomja a gépet, mert ő azzal keres. A jó előkészítés az alázatról és a csapatmunkáról szól: nem csak odakenek valamit, hanem kiszolgálom a munkámra épülő tevékenységet, a keze alá dolgozok a munkatársamnak, mert abból jön a minőség és a termelékenység. És nem azért hogy a vállukra emeljenek és körbehordozzanak, hanem azért, mert ez a dolgom, a hozzátett részem az egészből.

Bojár Gábor szerint az igényes vevő tartja szinten az igényes munkát a cégeknél. Milyen igaza van. Magyar viszonyok között az a baj, hogy az egész láncolat nem ért hozzá. A szakkifejezéseket felváltotta a konyhanyelv, még valamikor a 80-as évek végén, a gyártót "készítőnek" kezdték nevezni, ez önmagában fényesen jelzi is a minőségi zuhanást (ha csak meghallom ezt a szót, görcsbe rándulok). Szoktam mondani, a hatvanas években a sugardaddy a barátnőjének nercbundát és brilleket vett, későbbi időkben autót, lakást, ma meg saját divatmárkát, amiben cukika "megvalósíthatja önmagát".

Hol tartunk? A készítő nem ért hozzá, mert a vállalkozása indításához csak pénz kell, szakértelmi léc nincs, amit át kellene ugrania, nem hajlandó megfizetni a jó szakembert, mert jóazúgy, és betanított meg önjelöltzseni munkatársakkal rentábilisabb. A kereskedő nem ért hozzá, ő üzletember, azt árulja, ami nagy hasznot hoz, és lehetőleg azt a három méretet forgalmazza, amit akkor is el tud adni, ha piros hó esik. A vevő sem ért hozzá, ráadásul több generáció alatt hozzászokott a tréhez, a tucatáruhoz, a rossz minőséghez, a kaotikus méretezéshez, azt veszi, amit kap, legfeljebb halkan morog. De ami a legnagyobb tragédia, hogy itthon nincs fizetőképes kereslet. Ez annak is rossz, akinek minőségi igényei vannak, és annak is, aki minőségi munkára képes. Méretes vonalon is büdös nagy káosz van. Itt is tobzódnak a dilettánsok, és némelyik indokolatlanul sokat kér, kihasználva, hogy nincs más. Szomorú, de aki össze tud varrni két anyagot egymással, az még nem varrónő, legfeljebb kezelni tudja a gépet. Leginkább a gitározáshoz hasonlíthatnám: Jimi Hendrix vagy Al Di Meola asszem nevezhető jó gitárosnak, a többi önjelölt zseni viszont pontosan tudja, hogy a zeneirodalom 70%-a lekísérhető 3 akkorddal, de attól még nem lesz valaki zenész. És kell még valami a jó munkához a profizmuson kívül: szív.

youtube

#Youtube

81 notes · View notes

diogenesz2020portugal · 2 months

Text

Ma különösen nehéz feladatot állítottam magam elé. Azon elmélkedtem, hogy szép vagyok-e vagy gyönyörű?

#Szörnyeteg Lajos #csendes gyilkos #cat #catoftheday

46 notes · View notes

starmythelonesurvivor · 3 months

Text

Tegnap este átugrott H., pedig már lefeküdni készültem, sürgős lelki válságot megbeszélni. Belenézett a párja telefonjába! Kitől akarna az ember párkapcsolati tanácsokat kérni, ha nem tőlem, másfél év pocsék párkapcsolat, meg előtte sok sok egyéb vakvágánnyal a hátam mögött én aztán igazán kompetens vagyok. Amúgy így utólag is egyetértek magammal, értelmes, meg építő gondolatokat mondtam, elmagyaráztam szerintem miért rossz ez és ez a személyiségében, és mi miatt kéne magába nézni stb stb. Mikor megmutatta mit fog adni a szülenapjára, viszont kiestem a bölcs párterapeuta szerepéből. A közös képüket belegravírozva egy üveg hasábba. Hát ott kaptam röhögő görcsöt, dehát nem nekem kell megfelelnie, ez a része egyéni. Ha én ilyet adnék, biztos túl is tolnám, közös képes hógömbel, bögrével, párnával. Ha már giccs, fuldokoljon benne az ember. És ha nem látnám kinn az ágya mellett, orbitális hisztit csapnék, zengene a fél világ. Nem is szeretsz, blaahdkdjckdncn!!! Mikor anno az exem megkérte a kezem, az is nagyon giccses volt, akkor is feszengtem volna, ha szeretettem volna. Kis füzetecske “személyre szabott” grafikákkal (a snap chat avatar személyesebb) arról, mit szeret bennem(szép vagyok, és szeretek vele menni, oda ahova ő akar, meg a szex is isteni velem, bár ugye, ha neki jó, akkor nekem is, az nem baj, hogy másfél év alatt egyszer sem volt tőle orgazmusom khhm) és a végén hozzámegyek-e, aztán a világ legbénább gyűrűi. Az anyagiak nem voltak akadály, és mégis olyanokat szerezett, amit sose viseltem volna szívesen. A szüleimnek, meg a nagyszüleimnek is olyan gyönyörű gyűrűik voltak! Amit tőle kaptam, még a zálozsnába sem lenne értelme beadni. De igazán nem ezért nem működött az a kapcsolat. Szeretnék szerelmes lenni, de másrészt meg egy darabig a jövőm építésére szeretnék koncentrálni, nincs kedvem ismerkedni. Nem merem összeszámolni, mennyit költök színházra, újra mozgok, visszatért a kreativitásom, vannak ötleteim, tegnap is azokat valósítottam meg, miközben főztem, takarítottam, meg foglalkoztam nagyanyámmal. Természetesen megint meghalni készül, de már vagy 15 éve. Rám hagyta a dédi reifját, azt tényleg nem tudom hova merném, vagy illene felvennem. Nem fogok én már hál istennek gálákra, meg boros partikra járni, olyan rosszul éreztem magam az összesen, minden egyes bájcsevely az életenergiáimat szívta el. Meg primitív, középkorú disznóviccek azok mentek, de azért legyen nagyon drága az a bor, hú de elegáns! A másfél évben teljesen leamortizálódtam szellemileg. Szó szerint semmiről nem tudtam vele beszélni, pedig megtanultam még kocsiul is, hogy ne legyen mindig csend. Kaja, pia, meg a hú de jó szex, és a minnél több pénz megkeresése, és látványos elköltése. Ennyi érdekelte, és ezt legalább őszintén hangoztatta is, amellett hogy mi milyen boldogok vagyunk.

35 notes · View notes

csacskamacskamocska · 10 months

Text

Első komoly lépés az Olasz ház felé

Beszéltem az olaszingatlanos ügyvédcsókával. Fú, nagyon rémisztő a dolog! :D Felújítandó házat, ha bevállal az ember (nem, nem akarok egy festésnél nagyobb felújítást) Nem vihetsz ki magyar villanyszerelőt meg vízszerelőt. Egyrészt az előírások településenként változhatnak (gondolom a dokumentáció tekintetében) másrészt a helyiek konkrétan meggyűlölnek e miatt a kettő miatt. Kifesthetsz, burkolhatsz, de a víz meg a villany az tabu! A konyhaszekrényt leszerelik és magukkal viszik. Ez a mániájuk :D Bár 1000 euróért már gyönyörű konyhaszekrényeket lehet venni, de ők elviszik. A konyhájuk a lakás lelke. Külön pénzért otthagyják. Minden egyéb szart otthagynak, azt el lehet szállíttatni vagy eladományozni. (Na ez fasza. Itthon is nehéz megszabadulni a lomtól, pláne idegen országban. majd megkérdezem, hogy el lehet-e tüzelni. Aztán majd a következő olaszországi tűzvészt három hülye magyar okozza, aki felgyújtottak a kertben egy kredencet.) Nem építheted át, sőt, ha kiderül, hogy valamikor is bármit átépítettek a földhivatali dokumentációhoz képest, akkor alá kell írnod a közjegyzőnél, hogy ennek a következményeit – esetleges büntetés – azt vállalod. Ha meg te bontasz falat vagy raksz új falat, akkor azt vagy kurva sok pénzért bele kell veteteni a dokumentációba vagy vállalni a büntetést. 20-30% a vételáron felül amit még ki kell fizetni. Ott pl felesben fizetik az ingatlanközvetítőt, a közjegyző az 2000 eurónál kezdődik, stb, stb.

Viszont, azt mondta ügyvéd ügyvédevics, hogy kb azt fogjuk látni az életben is, amit a fotókon, ebben az olaszok becsületesebbek. Elküldtük a kérést azoknak a házaknak amiket felvettünk a listára (a szokásos excellem, nyilván :D), hogy megnézhessük és most várjuk a visszajelzéseket. Remélem nem lesz olyan, hogy magyaroknak nem adjuk el. Eldöntöttem, hogy minden házat kiposztolok majd és elmondom a benyomásaimat. Tudom, hogy milliomodik olaszingatlanvásárlási blog lesz ez, de vajon van-e köztük egy is ami egy szerelemmel terhelt nő nyűglődéseivel van vegyítve? NAUGYE!

#olasz #ingatlan #első igazi lépés #ügyvéd #kapcsolatfelvétel #07-03

108 notes · View notes

homregeszet · 4 months

Text

Nektek már áll...? 🫣

1️⃣6️⃣🎀🎄

Oromdísz

No de te kis huncut! 😏

A mézeskalács házikóról van ám szó! A karácsonyfa még korai lenne…

A mézeskalács készítés hagyománya ősidőkre nyúlik vissza – igaz, akkor még inkább csak mézzel ízesített süteményekről beszélhetünk, melyek a lakomák részét képezték, nem a ma népszerű, millió formában elérhető/elkészíthető verzióról. A méz azonban évezredeken és kontinenseken átívelő édesítőszerként funkcionált a különböző népcsoportok majd nemzetek gasztronómiájában.

Mezolit mézvadász

Egy spanyol barlang falfestményén fára mászó, méhkaptárt fosztogató „mézvadászt” ábrázoltak. A rajz Kr.e. 8000-6000 közé datálható.

Az őskorból nincsenek bizonyítékaink valódi méhészetre, csupán csak feltételezzük, hogy a vadméhek által előállított mézkészleteket fosztogatták volna időközönként.

Az első, kimondottan mézeskalács készítő céhek is csak a középkorban jelentek meg, 1681-ben pl. Pozsonyban alakult egy ilyen.

Arra nem találtam adatokat, hogy házikó formát mikortól dívik ebből az édességből kreálni, azonban idén hoztam egy jó mintát, ha díszíteni támadna kedvetek. Vagy akár a norvégokhoz hasonlóan ti is felépítenétek egy egész falut!

Mézeskalács világ

Na de vissza a mintához… Régészként az ember mindig valami újat (mókás elszólás a múltat kutatóktól), valami szebbet és olyat akar találni, amit előtte még soha – és lehetőleg más sem. Ez utóbbi rám nem érvényes, mert előttem már többen leltek hasonló funkciójú tárgyakat, mégis számomra új volt, gyönyörű és monumentális (pedig alig 50 centi).

Részletfotó a feltárásról

Egy (vélhetően) késő bronzkori ház oromdíszéről van szó, mely egy 1,5 méter széles és alig 50 centi mély gödörből került elő. Feltételezéseink szerint, ahol most modern mezőgazdasági tevékenység és bányaművelés zajlik, valahol a misztikus Bükkábrány-Vatta-Csincse bermuda háromszögben, ott 3 ezer évvel ezelőtt egy, a Gáva-kultúrához köthető falu állt. A bronzművességükről is ismert kultúra épületeit csak közvetetten sikerült lokalizálnunk – paticsok, házfal omladékok formájában, pontos helyükre azonban nem utal semmi.

A gödörből előkerült darab egy leégett házhoz tartozott, melyről azt is megtudhatjuk, hogy a falai fehéres színre voltak festve.

Festett faltöredékek

Úgyhogy, ha van kedvetek, akkor mézeskalács házikóra és írókára fel! Jöhetnek a fotók az elkészült alkotásokról!

Rekonstrukciós rajzok

Kovács Niki

#régészet #miskolc #hermanottómúzeum #miskolcimúzeum #múzeum #magyarrégészet #ásatás #feltárás #homregeszet #emlék #advent #adventi kalendárium #emlékezés #mézeskalács #mézeskalács ház #ház #házikó #kovácsniki

40 notes · View notes

megtudommagyarazni · 9 months

Text

Rückwärts

A kamionos munkának az egyik fontos (és látványos) skillje a tolatás. Kívülállónak néha leesik az álla, pedig ugyanúgy tanulható, mint mondjuk egy péknél, hogy mennyi liszthez mennyi élesztőt tesz, vagy egy irodában dolgozónak excellel bűvészkedni. Nyilván érzék, térlátás, ügyesség kell hozzá, de nem egy vasporral kivert feketemágia. Persze, a sokéves gyakorlat szükségeltetik a gördülékeny végrehajtáshoz, az elején évekig magam is többször kiugráltam megnézni, hol tart a pót vége, pláne, ha szar szögben, szűk helyre, sötétben, hóviharban kellett gépészkedni, de most 40 év után is szinte bárhová betennék egy 13,6-os pótot.

Marseille-be vittem motyót Roskildéből (DK), valami fenntartható energiáról szóló expo volt. Renault Magnummal, Mack motorossal jártam akkoriban, imádtam. Ajtótól ajtóig felegyenesedve lehetett sétálni benne, beforgatható ülések, motoros függönyök, ágyból vezérelhető rádió meg tetőablak, külön italhűtő a sofőrülés mellett, pár mozdulattal széthajtható ágy, hatalmas asztal, úgynevezett 'konferencia-fülke' (egyszer majd talán a kamiontípusokról is írok, koptattam jópárat). Már a bevezető út is para volt, egy idő után térköves sétányon mentem, szemben, közel a v��rosháza, kétoldalt belógó fák. A csarnok bejárata is igen passzentos volt. Már vártak, leraktak hamar, jó szűk hely volt. Félreálltam üresen, vártam a visszfuvart. Megérkezett egy lengyel is, új FH Volvo, vadi új Kässbohrer pót. Forgolódott egy darabig, névtábláján "Paweł" állt. Fiatal srác volt, sejtettem, hogy annyira nem penge még. Az úttörő ahol tud, segít, kérdeztem tőle, hogy 'Pomoc?', 'Nie, dziękuję'. 'Dobry.'

Valamikor nagyon szerettem a lengyeleket, Lengyelországot. A fura de szép 70-es években intellektuális kalandszámba ment kivonatozni, kistoppolni Krakkóba, mindig volt valami jazzfesztivál. A dollárboltban (asszem Pewex) megvettük a Colgate fogkrémet, meg 5 nyugatnémet márkáért a laposüveges High&Dry gint, este összegyűltünk a főtéren a szökőkútnál, ha volt, akkor mentünk a jazzkoncertre. Odafelé a vonaton (gőzmozdony, baszod!) éjszaka mentek a hírek, állítólag holnap ott lesz a Namyslowski, talán a Garbarek is, meg ilyenek! Meg a sok gyönyörű búzaszőke, kékszemű lengyel csaj, ahh. Aztán teltek-múltak az évek, a lengyel sofőrök, mikor rászabadultak az unióra, a szakma legalja lettek, kulturálatlan, erőszakos, primitív köcsögök (tisztelet a kivételnek), sok helyről ki is tiltották őket, német autohofból, de az ír kikötöben, Rosslareban is volt a falu elején tábla, áthúzott PL-el.

Pawel nekiállt. Első nekifutásból letarolt két neonzöld műanyag terelőbabát, aztán erővel próbálta, a bejáratnál lévő sín szélességjelzőnek nekidurrantott, az új pót aláfutás-gátlója panaszosan megnyekerdült. Többszöri előre-hátra tolatás után annyit tudott felmutatni, hogy meglökött egy nagy zöld kerekes szemétkonténert, amely lassan nekigurult egy ott parkoló suv-nak, majd a ponyva jobb oldalát akasztotta meg egy formára vágott fával, úgy 3 méternyi szakadást vágva a zsír új ponyván, aztán a túlságosan betört traktorról a töltő légkábel beleakadt a pót első sarkába, hatalmas süvítéssel távozott a levegő, mikor visszavette.

Ennyi elég is volt a műsorból, megjött a kommunikátorra a felrakó, valahol nem messze, talán Aubagne-ban raktam dél-olaszt. Milyen érdekes a véletlen, a lengyellel legközelebb ott, Bari mellett találkoztam, ugyanazt a cuccot hozta, ugyanonnan. Ott viszont nem vártam, az is szűk hely volt, és már ismertem a repertoárját, üresen kerestem helyet a hosszú hétvégére, közel a tengerparthoz.

#kamion #terápiás emlékezések

61 notes · View notes

donb · 5 months

Text

advent

megint eszembe jutott egy régi-régi cikk (zárjelben: Vietnám ma már á-val írandó)

Karácsonyi jegyzet a vietnami kalapról

Van nekem egy öreg, szakadozott vietnami (zárójelben: kéne arról is egy Korrektorblog-post, hogy Vietnamot a-val kell írni, nem á-val, ahogy annyi mindenfele írják-mondják (én csak tudom (higgyék el nekem, nemcsak a helyesírási szótárakból tudom, igazi vietnamiaktól is (mellesleg Viet Namban latin betűs írás járja, márcsak azért is a (namost próbáljuk meg bezárni az összes zárójelet))))) kalapom, tudják, az a lapos, kúp alakú izé. A kalap a vietnami szesz- és dohányárus asszonyról jutott eszembe, akitől a minap becherovkát vettem a Lehel alagsorában; hozzá járok Teacher's viszkiért meg kávéért (és ha már ott vagyok, bagóért, köhögőscukorkáért satöbbiért) is.

A vietnami szesz-dohány-édesség árus asszonynak – európai uniós aspektusból különösen – szívszagattó sorsa lehet; ő zár ott az aluljárószinten utoljára (gondolom, boltja a hajnali redőnyhúzáskor is mindig nyitva van már), mégis, akárhány órája rohangált már le-föl zsúfolt polcai közt, mindig ugyanazzal a kedves mosollyal kérdezi, amikor elém rakja az utoljára kért minimálárréses gyarmatárut: „mást nem?”. Mást, momentán, nem. A halottaimat nem volna rossz, de őket, kedves, úgyse tartja a polcain.

A minap sírtam ide, ebbe a rovatba Edit halálát, és igen, jutott eszembe keserűen, pakolhatnék ide tovább egy sorozat könnyfacsarós jegyzetet (ötven felett, úgy látszik, ez úgy adódik, mintegy) nagyanyáimról – a kőbányai proletár asszonyról (igen, prolizós buzik, igazi ember volt, az orsószilánkkal a szemében, félig vakon, világháborús özvegyen, beteg dédanyámmal (anyósa, mellesleg) a nyakán, nevetve-adva mindig magától értetődőn (rumos praliné, istenem)); meg a tiszteletes asszonyról, az elsős elemisták örökös tanítónőjéről (ő nevelt fel, ha meggondolom (mennyi mindent cipelünk belőle apámmal, jézusom)) –; Dénes unokabátyámról, szinte kölyökként pusztult (szinte szó szerint); vagy Lajosról, a pofázógép-vitabuzi reformkommunistáról, ordítva vitatkoznánk hetente a politikáról filozofice, dehát az önpusztító baromja – fiatalabb volt nálam bár – nem érte meg még az Antall-kormányt sem (hiányzik, rettenetesen); és vannak még, de hagyjuk.

Illetve, pofátlanul belelököm még a sorba Andrást. András él és virul, de amióta megjárta a politikai-államigazgatási hatalom magasb régióit, nem lehet emberi hangon szót váltani vele, isten bizony, elsiratom néha emiatt. Azért, mert ő is benne van, hogy nekem fontos, ki van-e téve egy vessző, lent vagy fönt nyit-e az idézőjel, egyáltalán, tükröz-e bármit is a szedéstükör. Gimnazisták voltunk, 1971., elcipelt magával nyári munkára a Révaiba, trógeroltuk a félkész könyveket a kötészeten, birkóztunk röhögve a spénben, jártunk a szakik nyakára nyomdásztudományért (tudja még valaki ebben a komputéros világban, mi az a linószedés?), betűmintakönyvért, életért; András kezdett dumálni ott a folyosón a három vihorászó, csitriszerű vietnami lánnyal.

A csitrik végzős egyetemisták voltak, derült ki lassan, hozzánk képest érett asszonyok, összehaverkodtunk mégis rendesen, egy évig mászkáltunk hozzájuk a műegyetemi kollégiumba. A nevetős cigányképű vagány és a légiesen karcsú gyönyörű nevére, szégyenszemre, már nem emlékszem (András lökné őket kapásból, biztosan), de Huongot nem felejtem el soha. Villamosmérnöknek tanult, arra a karra vezényelte a kommunista párt, pedig bölcsész volt, velőig, nyelvzseni, úgy beszélt magyarul, mint senki született, és vágta a József Attila-összest, eszméletlenül. Igazi kelet-ázsiai fazon volt, rövid lábak, kis mellek, nagy fenék, kerek arc; és szerelmes voltam abba az addig sosem tapasztalt hatalmas szellembe; meg abba a mindent kibíró vietnami mosolyba. Tőle kaptam azt a foszladozó kalapot.

72-ben ő lediplomázott, hazament, én előfelvételis katona voltam a legsivárabb Duna–Tisza közi homokon (buzi tudós, hülye zsidó, fókára, katona!). A század-KISZ-klubban láttam meg a szoc.-modern csővázas dohányzóasztalon púposodó újsághalom tetején mosolygó arcképét. Hosszú antiimperialista cikk volt a Népszabadságban annak apropóján, hogy Le Kim Huong, a Pesten végzett mérnöklány néhány nappal hazatérte után Hanoiban (Ha Nôi, vietnamiul, és j-vel kell ejteni, hanoj) meghalt. Bombatámadás áldozata lett. Az Amerikai Egyesült Államok hadserege akkor bombázta utoljára Hanoit. (Itt most – bölcs vietnami mosollyal – mellőzzük az Amerikai Egyesült Államok demokráciaexportőri akcióiról feltoluló olcsó analógiákat.)

A minapi csarnoklátogatás után, enyhén becherovkaközi állapotban azt képzeltem, hogy szenteste az asztal mellé telepszik a halpástétom, a gesztenyés pulyka meg a töltött káposzta mellé, mennyből az angyal, kopott rizsszalma kalapban egy vietnami mosoly. https://index.hu/velemeny/imho/kalap/

#jegyzet #karácsony #vietnámi kalap #2005

31 notes · View notes