Tumgik
#gyengédség
drakvuf · 2 months
Text
Tumblr media
65 notes · View notes
csacskamacskamocska · 1 month
Text
A szex ami régen
Szóval olvastam egy amúgy közepesen jó cikket a szexről, ami viszont érdekes emlékeket meg gondolatokat hozott fel. Előrebocsátom, hogy igen, piszok régen volt, hogy volt valakim, akivel ágybabújtam, de amikor volt, szerettem szerelmeskedni. Ehhez képest, jóideje csak beszélgetek róla. Annyira összekapcsolódik bennem az érzelmi-intellektuális vonzalommal, hogy úgy önmagában nem érzem a mardosó kínt amiért nincs. Nadehát, nem is vagyunk állatok, ugye. :D
A cikk egyik pontja az volt, hogy szexelj akkor is, ha nincs hozzá kedved! Ez volt ami megfogott. Mert eddig mindenki azt mondta, ne szexelj, ha nincs hozzá kedved! Akkor ezt most hogy? Talán úgy lehetne megfogni a dolgot, hogy szerelmeskedj akkor is, ha jelen pillanatban még nem gondolod, hogy akarnál dugni. Mert ahogy öregszünk, és minél régebb óta vagyunk együtt valakivel, annál kevésbé jelenik meg a spontán vágy illetve annál könnyebben tudjuk elnyomni a jelentkező vágyat. Most nincs erre időm, most ezért vagy azért nem komfortos, nem alkalmas. Ölelkezz, csókolózz, légy gyengéd a másikkal, élvezd a tét nélküli simogatást vagy akár az izgatást, legyen könnyed és játékos a dolog, mert bizonyos szükségleteket az is kielégít és nem muszáj, hogy orgazmus legyen a vége. Azt hiszem, a férfiak azért is nem szexelnek, mert előre gondolkodnak és előre frusztrálódnak. A nő szexet akar, én most nem, fáradt vagyok, úgy se áll fel, menjen innen inkább mert a frusztrációra, a megbántottságra, hogy visszautasítottam a közeledését, arra nincs szükségem, inkább elalszom a tévé előtt, akkor senki sem basztat azzal, hogy szexeljünk vagyis nem jön ki annyira hülyén, hogy nem szexelük, hiszen demonstrálva van, hogy fáradt vagyok. A nők könnyebben szerzik be ezt a szex nélküli intim együttlét élményét, tőlük elfogadják jobban, hogy csak ölelést, csókot akarnak, de nem azonnal dugni. De sok férfi ezt is elutasítja, nehogy elvárás legyen belőle. Hoppá, lehet, hogy ez egy erős kommunikációs hiba? A nő csak intimitást szeretne, de azon is megsértődik, ha nem dugják meg, mert tudja, hogy ez a férfinak fontos, vagyis, ha nincs megdugva akkor nem csak fizikailag nincs kielégítve, de érzelmileg is azt éli meg, hogy ő nem fontos. A férfi, gondolom, szintén szeretne intimitást, csak gőze sincs hogyan, mert attól tart, hogy ha nem szex a dolog vége, akkor abból baj lesz, mert tőle azt várják (nemtom ki) vagy magától azt várja, hogy férfiasan viselkedjen. Elég nevetséges így leírva, ezért nem is biztos, hogy igaz. De a lényeg, hogy elgondolkodtatott ez, hogy van egy ilyen fontos dolog, ami a párkapcsolat egyik sarokköve, hogy van-e szex vagy nincs. És csak a kúrásra koncentrálunk, arra nem, hogy ennek valami klassz, jó értelemben játékos, szeretetteljes, felszabadult, örömteli dolognak kéne lennie. Szereted a másikat, jó hozzáérni, szereted amikor simogat, becézgeti a tested, jó ebben az időtöltésben részt venni. És persze szexelni is jó és az orgazmus is jó. Bevallom, senki, de tényleg senki nem volt az életemben, aki ezt tudta volna csinálni. Nem kizárt, hogy ehhez meg kell öregedni és az adja, hogy már nem akarod felhabzsolni az ételt és rohanni tovább, mint kamaszként, hanem ráérősen eszik az ember, jobban odafigyel rá mit és mennyit, kíváncsibb vagy éppen ragaszkodik a megszokott ízekhez. Mindenesetre más.
Hogy élik meg ezt a férfiak? Hogy elképesztően frusztráltak ebben is, az nyilvánvaló. Ahogy az is, hogy nem beszélnek róla senkinek. Aztán elbaszódik minden, az élet meg elmegy, csak a homályos sóvárgás marad a vén faszoknak, hogy se nem basztak, se nem szerettek, csak volt ez meg az, némi önigazolás. A nők? Hát, még nem vagyok olyan öreg, de ahogy látom, fényévekkel rosszabb helyzetben vannak az idősödő nők. Akármilyen jól nézünk ki (:))))) akkor sem vagyunk már fiatalok, szóval a fiatalság varázsáról le lehet mondani. És amit leginkább tudunk nyújtani, az pont ez a nem sietős gyengédség, amiről írtam. De a férfiak nem ezt szeretnék, hanem a saját, acélos faszú fiatalságukat és annak a díszleteit. Nem is lehet kárhoztatni őket ezért, mert mi is vágyunk arra, hogy vonzónak érezzük magunkat és nehéz leszámolni vele, hogy úgy, mint húszévesen, már nem leszünk vonzók soha. Aki fiatalon nem beszélgetett a szexről, az már öregen se fog.
Nem tudom, bennem van valami derű ezzel kapcsolatban, magam sem értem miért. Bőgnöm kéne inkább, de olyan szép novellákat szoktam írni a vágyakozásaimból.
Tumblr media
48 notes · View notes
meghalnikenemar · 2 months
Text
Ha nem tud megelégedni azzal amit nyújtani tudsz neki, lehet nem is kellene erőfeszítéseket tenned érte.
9 notes · View notes
csakhagyjmeghalni · 4 months
Text
Nem akarok semmit, csak egy kis figyelmet egy kis gyengédséget...amit sose kaptam meg....
2 notes · View notes
Text
Tumblr media
/Edith Eva Eger: Döntés/
10 notes · View notes
mikropenisz · 3 months
Note
Kérlek, adj szakértői tanácsot! Ha valakinek nyugalmi állapotban csupán néhány centis a kisbohóca, ellenben harcra készen teljesen átlagos 16 centi, az mikropénisznek számít? Egy haverom kérdezi.
kedves anon!
Nem tudok szakértői tanácsot adni. Azt hiszem, hogy csak az erekció mérete számít, abból meg a 16 centi sokmindenre bőven elég.
Hidd el, elég vacak, ha a párod méretproblémák miatt némelyik pozíciót nem engedi. Meg egyébként is, örömet nem csak egyféleképpen lehet szerezni, a legfontosabb szerintem a szex(szeretkezés) utáni összebújás, a levezetés.
(modoros miafaszezazanon válasz, értetlen nézéssel)
9 notes · View notes
bucsasza · 9 months
Text
Van egy szó... Egy gyönyörű szó: "Kedvesem". Mennyi gyengédség, meghittség, intimitás, mennyi szeretet lakozik ebben a bájos szóban. És mennyi érzés. Ezt a szót nagyon ritkán használjuk. Legalábbis, ha komolyan, a benne lévő érzelemnek megfelelően mondjuk ki. Mert ezt a szót csak egy embernek mondhatjuk. A Kedvesnek. Annak, aki szívünkben van. Nem szerető, nem barát vagy barátnő, nem partner. Hanem Társ. Az egyetlen. A legkedvesebb. A Kedves.
(Csitáry-Hock Tamás)
480 notes · View notes
anyadisszeretne · 4 months
Text
A szerelemről kérdeztél egyszer és amikor lecsuktam a szemem egyszerre két férfi jelent meg. Az egyik maga a mámor, a gyengédség s mégis az erő a másik pedig a tipikus akivel két mondatot nem tudsz úgy váltani, hogy ne repüljön valami a levegőben. Az elsővel komoly és mély beszélgetéseink voltak és hosszú hosszú soraink egymásnak az élet kudarcairól de másik ő nem beszélt csak hallgatott s mégis annyiszor több mindent mondott el mint bárki. Ő nem tudja a kedvenc dolgaimat de mindig figyel a részletekre és idő kellett ahhoz, hogy ráébredjek a szerelem a részletekben rejlik . A hétköznapok szürkeségében, hogy tud-e a szürkéből pirosat s a pirosból feketét festeni.
Tehát amikor lecsukom immár a szememet egyből az ő ráncos gondterhelt arca jelenik meg s nem tudom oh Istenem nem tudnám semmire lecserélni, mert sem pénz sem ház sem mámor sem friss hús nem tesz olyan kiegyensúlyozottá s boldoggá mint Ő.
9 notes · View notes
egy-lany-blogja · 2 months
Text
Mindaddig, amíg azt hisszük, a bántalmazás a pofonnál kezdődik, hajlamosak vagyunk leélni egy egész életet úgy, hogy szavakkal rúgnak belénk. Ma az emberi kapcsolatok hatalmas százalékában ott a bántalmazó és a bántalmazott.
És igen, bántalmaznak, ha azt hallod, hogy semmire nem vagy jó, ha dicséretet nem, de a vélt, vagy valós hibáidat folyamatosan hallod. Bántalmazás a kurvaanyád, a hagyj békén, a menj innen, a hülye picsa, a kövér disznó, a csoffadt gebe. Bántalmazás, a munkahelyen, a "szerelmi kapcsolatban", a "barátságban", az életben. Mert nem csupán a pofon tud csattani, sőt. A pofonnál dönthetsz úgy, egyetlen pillanat alatt, hogy öltözöl, és egy szál ruhában kilépsz az ajtón, és vissza soha többé. Ennél sokkal brutálisabb az, amikor szavakkal bántanak. Amikor csak a szar ömlik rád a kapcsolatban, és semmi más. És Te reménykedsz, hogy majd jobb lesz, és elkezdesz idióta magyarázatokat gyártani, hogy mentsd azt, amit nem lehet. És tudod miért? Mert rettegsz szembe nézni azzal, ami ott van előtted. Hogy bántanak. És elveszik közben az életed.
Mert majd jön a depresszió, a hajhullás, a menstruációs panaszok, a szorongás, a sírógörcs és a pánikroham. És Te azt gondolod, hogy pirulákkal majd helyrehozható. És mész az orvoshoz, szeded a gyógyszert, fekszel a kés alá, mert beteg vagy, miközben eszedbe sem jut, hogy beteggé tettek. És ott állsz majd csont soványan, vagy épp elhízva, kibelezve, testileg és lelkileg, és csak azt hajtogatod, a hormon, meg a gyulladás, a másik meg, aki okozta, a hormonnak és gyulladásnak, akinek neve is van bassza meg, egykedvűen bólogat, jobb esetben annyit makog, jaj szegény.
És odaadod az életed a semmiért. És magyarázatot keresel gyermekkori traumákban, meg elszenvedett szarságokon keresztül és nap, mint nap azon munkálkodsz, hogy felépítsd azt, ami minden nap összedől, és közben eltelik az élet.
Mert bántalmazott kapcsolatban élsz, ha azt éreztetik, semmire nem vagy jó, vagy megmutatják éppen mire. Bántalmazott kapcsolatban élsz, ha aláznak, ha megaláznak, ha a nőiességed, férfiasságod semmibe veszik. Bántalmazott kapcsolatban élsz, ha zsigerelnek, ha a képedbe hazudnak, ha semmibe vesznek, ha éreztetik azt a hazugságot, hogy mindenki szebb, és jobb, mint Te vagy. Bántalmaznak, ha nincs gyengédség, vagy csupán egy kérdés, hogy vagy, vagy mit segítsek, holott ugyanazt a szekeret toljátok. Bántalmazás, ha a bajban magadra hagynak, vagy tudomásuk sincs arról, hogy baj van. Bántalmazás, ha csak néznek téged, hibákkal tele, de nem látják, nap, mint nap mit teszel, hogy jobb legyen. Bántalmaznak, ha hűtlenségbe kényszerítenek, mert felébred benned az élni akarás, és bántalmaznak, ha ezek után Te leszel a rohadék. Bántalmaznak, ha ügyet sem vesznek rólad, ott, ahol éppen élsz, vagy dolgozol, és mindeközben azt beszélik beléd, hogy semmit nem érsz! Ne hagyd magad! Mert bántalmazni nem oké, és ezt hagyni, az életedbe kerülhet! (Todorovits Rea) #TheAcsakazértis
4 notes · View notes
tunderilona · 1 year
Text
omg not the szerelem szex gyengédség rovat......
2 notes · View notes
drakvuf · 4 months
Text
Tumblr media
Modern problémák
4 notes · View notes
csacskamacskamocska · 8 months
Text
Jobb barát
Mitől jobb barát, mint társ valaki, ezen gondolkodtam. Meg azon, hogy egy barátom azt mondta, ő sosem érezte, hogy a felesége szerelmes lett volna belé. Vajon, várja az ember, hogy a másik kifejezze a vágyát, sőt, a szenvedélyes vágyát? Vagy azt, hogy ne álljon ellen, hanem örömmel fogadja a közeledést? Vagy több udvariasságot, odafigyelést, több előtérbehelyezést várunk a partnerünktől? A barátainktól meg nem? Rájuk könnyebben rámondjuk, hogy ilyen ő, kész, el kell fogadni? Ha a társad nem a legjobb barátod, akkor kid? Aki felkorbácsolja a vágyaidat, de amúgy elnézed neki, hogy cipővel fekszik az ágyon? Ott alszol nála buli után, de reggel kotródsz haza és eszedbe se jut, hogy még egy napot ott tölts? Nem bánt meg, ha azt mondja szarul nézel ki vagy hogy meghíztál, hanem bólogatsz, ja, tök gáz. Nem félted elveszíteni? Hát, hogy az istenbe ne féltenéd? Hogy lehet megfogni az elvárásokat a társkapcsolatban és a barátságban? A barátaink néha velünk élnek egy háztartásban, néha nem. Ez sem lehet vízválasztó. A barátainkkal néha szexelünk, néha meg nem. Ebben is sokféle kapcsolat van. Lehetnek a barátainkkal közös céljaink is. Akár hosszútávú összefonódások. Ismerhetjük a családját. Lehet a kapcsolat egészen bensőséges, intim. Lehet, hogy a barátunk többet tud rólunk, mint anyánk vagy bármelyik kapcsolatunk, még akkor is, ha sosem látta a fanszőrünket.
Szóval a különbség valójában az elvárásunkban van. Valamiben, ami a mi fejünkben van és sok kis mozaikból áll. Együtt vagyunk valakivel, mert kicsit udvarolt, és éppen nem volt senki, aztán kicsit jobb volt mint egyedül. Vagy nagy reményeink voltak, hogy milyen fasza társat találtunk, de együtt élve már több volt a teher? Csak nőttek a probléma hegyek? Eleinte biztos minden fasza. Van vágy van egymásra figyelés és persze tisztelet. Amikor még a tisztelem a másik véleményét az nem a leszarom a másik dolgait jelenti. De mi történik? Nem jó az ágyban? Nem is éri meg ebben az irányban fejlődni, mert belül azt mondja valami, ez sosem lesz olyan tökéletes, mint a pornófilmeken? Mit várunk a társunktól, amit a barátunktól nem? Nem várjuk, hogy az egyetlen legyen? Van, aki nem ragaszkodik a kizárólagossághoz, aki eleve úgy köt kapcsolatot, hogy szabad szeretne maradni. A kölcsönösség érzése minden kapcsolatban elengedhetetlen. Lehet, hogy az érzelmi deficit válik elviselhetetlenné? Hogy érezzük, hogy jobban szeretünk, megértőbbek, odaadóbbak vagyunk? És ha nem érezzük a hasonló viszonzást az fájdalmas.
Csak a vágy volt. Mögötte valami megfoghatatlan érzéssel, hogy a másik jó ember. És tényleg azok voltak. De sosem beszéltek arról, hogy mit jelentek az életükben. Ezért, bevallom, mindig csak magamra építettem. Minden döntésemben az volt, hogy képes vagyok-e majd egyedül is. Nem tudom mit vártam tőlük. Az egyik a barátom maradt. És igen, ugyanazoktól a dolgoktól őrülök meg most is, mint amikor együtt éltünk. Ritkán beszélünk. A másik nem bírt a barátom lenni, bár tudom, hogy szépen gondol rám. Olyan sokáig vágyódott utánam még a szakítás után, hogy letiltott inkább mindenhol. Megértem. A többi ami volt, súlytalan, felejthető, barátságra sem alkalmas. Mit vártam tőlük, amit nem tudtak teljesíteni? Mit várok egy párkapcsolattól, ami nem múlékony valami? Csak a szex a különbség? Hogy ébred-e vágy és fent tartható-e hosszú ideig? A jó szex sem mentette meg a kapcsolatot, bár a szex hiánya tényleg megölte. De sokaknál nem öli meg. Nem csak azért mert megöregszenek és érdeklődés híján a szex elmarad, hanem egész fiatalok élnek szexmentes párkapcsolatokban. Csak vonogatják a vállukat. Jó így. De vajon azért összebújnak? Megölelik egymást? A fizikai kontaktus lenne a kulcs? Van aki a barátait is szétölelgeti meg puszilgatja. Mondjuk én pont nem. :/
Mit várok egy kapcsolattól? Hogy kezdjek ismerkedni, ha magam sem tudom?
Tumblr media
46 notes · View notes
jesais-pas · 2 months
Text
Tumblr media Tumblr media
Corina nem kisajátítható:
Nem ismertem a másik lényben feloldódni kívánó, esztelen önfeláldozást, gyötrő féltékenységet, önutáló megalázkodást, a szenvedélyt, amely olyan, mint a gyűlölet, a másik elborult, dühhöz hasonló marcangolását, a kétségbeesett küzdelem az egyévalásra valakivel, aki cudarul és megfoghatatlanul más, mégis halálosan nélkülözhetetlen.
Nem ismertem gyengédség millió arcát, a Vágyódás narkotikumának tűzijátékát , amely köznapi dolgokat megrendítő, lázt gyújtó szépséggé vagy elbiratatlan fájdalommá torzit; nem éltem át, míg össze nem találkoztam Corinnával, gonoszul szép, öntudatlanul rossz, felelőtlen, hazug, romlott és naiv eszközével a sötét Erósznak.
0 notes
treasureyourfire · 3 months
Text
1. nap és az első paklim
2024.01.25
Ma megvettem az első paklim <3
Kulcsszavak a mai napra:
Rider Waite Tarot
Telihold az Oroszlánban
Astrea
Elengedés rituálé - Levél Astreahoz
Tűz
Kártyák megtisztítása a Telihold fényénél
A mai napom kártyái:
Kelyhek II.
Érmék VII.
Kelyhek III.
Tumblr media Tumblr media Tumblr media
A kártyákat külön, önmagukban elemeztem, nem olvastam össze.
Kelyhek II. - Vonzalom
A ZSEBKÖNYV szerinti leírásban, ami rezonált velem és a napommal:
Pozitív találkozás (sikeres együttműködés) - Nagyon kedves és segítőkész volt a hölgy a boltban, ahol a kártyákat vettem. Éreztem a pozitív, melengető energiáját. ^-^
SAJÁT szó-, kifejezés gyűjtemény, intuícióm és más tarot olvasók videói alapján:
Pár
Egység
Szövetség
"Együtt a világ ellen"
Boldog érzelmek
Boldogság
Áldás
Égben köttetett, Áldott kapcsolat
Osztozás
"Egymás kelyhébe öntünk"
"Együtt növekedünk"
"Egyenlő mértékben adunk és kapunk"
Gyengédség
Lelki-társ
Tiszta szándék, Tiszta érzelmek
Összefonódás
Egészséges kapcsolat
Kiegyensúlyozott kapcsolat
"Green flag"
Közös otthon
Házasság (?)
Az alkímia vörös oroszlánja
Egyenlőség, egyenértékűség
2. Érmék VII. - Lassú növekedés
Ezt a lapot általánosságban az életemre - nem csak a mai napra - nézve tudom értelmezni a saját szavaimmal:
Várakozás
Sóvárgás
Lényegében a tarot/univerzum/lelki segítőim arra kérnek, legyen türelmem kivárni az események alakulását.
ZSEBKÖNYV-ből merített inspirációk magamnak:
Ne hamarkodj el semmit, ne kapkodj.
Várj/Légy türelemmel.
A türelmetlenség és a kapkodás most károkat eredményezhet.
Több időre van szükség. (Jó munkához idő kell.)
3. Kelyhek III. - Hála
Kulcsszavai a mai napra:
Ünneplés
Boldogság
Öröm, örömködés
Nagyon örültem, hogy sikerült beszereznem a paklit, és az volt az érzésem, hogy azonnal rám is hangolódott, ami megérintett.
Igyekszem bölcsen, nyugodt lelki állapotban használni, hogy a megfelelő csatornára csatlakozzak rá, és a kártyák is onnan közvetítsék felém az üzeneteket.
0 notes
csajokamotoron · 4 months
Text
A 2024-es év színe a PANTONE 13-1023 Peach Fuzz
Tumblr media
Ez a bársonyos, gyengéd barackszín, ami a PANTON választása alapján a 2024-es évünket fogja jellemezni számomra elképzelhetetlen egy motorokerékpáron vagy bármilyen motoros felszerelésen. Habár biztos lesz olyan gyártó, aki aki felül az év színe vonatra és azt mondha majd: "Fogd csak meg a söröm!". Milyen típusú szín a PANTONE 13-1023 Peach Fuzz? A PANTONE 13-1023 Peach Fuzz a hivatalos leírás szerint "saját magunk és mások ápolása iránti vágyunkat tükrözi. Ez egy bársonyos, gyengéd barackszín, amelynek mindent átölelő szelleme gazdagítja az elmét, a testet és a lelket. Olyan árnyalat, amely visszhangozza a közelség és kapcsolat iránti veleszületett vágyunkat, egy melegségtől és modern eleganciától sugárzó szín. Egy olyan árnyalat, amely együttérzéssel rezonál, tapintható ölelést kínál, és könnyedén hidat képez a fiatalos és az időtlen között." "A finoman érzéki PANTONE 13-1023 Peach Fuzz egy szívből jövő barackszín, amely a kedvesség és a gyengédség érzését kelti, a törődés és a megosztás, a közösség és az együttműködés üzenetét közvetíti. A PANTONE 13-1023 Peach Fuzz meleg és meghitt árnyalat, amely kiemeli a másokkal való együttlét vagy a csend pillanatának élvezete és az ebből fakadó menedék érzése iránti vágyunkat, a PANTONE 13-1023 Peach Fuzz egy új lágyság friss megközelítését mutatja be." - szóval semmilyen szinten nem olyan, mint a motorosok, vagy a motorozás maga. Akkor mégis miért a Peach Fuzz 13-1023 lett a Pantone 2024-es év színe? "Az életünk számos területén tapasztalható zűrzavar idején egyre nagyobb szükségünk van a gondoskodásra, az empátiára és az együttérzésre, ahogyan a békésebb jövőről alkotott elképzeléseink is egyre erősebbek. Emlékeztetnek bennünket arra, hogy a teljes élet megélésének elengedhetetlen része, hogy jó egészséggel, kitartással és erővel rendelkezzünk ahhoz, hogy élvezhessük azt. Hogy egy olyan világban, amely gyakran a termelékenységet és a külső teljesítményeket hangsúlyozza, létfontosságú, hogy felismerjük belső énünk ápolásának fontosságát, és hogy a modern élet nyüzsgése közepette megtaláljuk a pihenés, a kreativitás és az emberi kapcsolatok pillanatait. Miközben a jelenben navigálunk és egy új világ felé építkezünk, újraértékeljük, hogy mi a fontos. Újrafogalmazzuk, hogyan akarunk élni, nagyobb szándékossággal és megfontoltsággal fejezzük ki magunkat. Újra kalibráljuk prioritásainkat, hogy azok összhangban legyenek belső értékeinkkel, az egészségre és a jólétre összpontosítunk, mind mentálisan, mind fizikailag, és megbecsüljük azt, ami különleges - a barátainkkal és a családdal töltött idő melegét és kényelmét, vagy egyszerűen csak egy pillanatra időt szánunk magunkra. Ezt szem előtt tartva olyan színhez akartunk fordulni, amely a közösség és a másokkal való összefogás fontosságára összpontosíthat. A színnek, amelyet a 2024-es év Pantone színének választottunk, ki kellett fejeznie azt a vágyunkat, hogy közel akarunk lenni azokhoz, akiket szeretünk, és azt az örömöt, amit akkor érzünk, amikor megengedjük magunknak, hogy ráhangolódjunk arra, akik vagyunk, és csak egy pillanatra élvezzük a csendes, magányos időt. Olyan színnek kellett lennie, amelynek meleg és barátságos ölelése az együttérzés és az empátia üzenetét közvetíti. Egy olyan szín, amely gondoskodó, és amelynek meghitt érzékenysége összehozza az embereket, és a tapintás érzését kelti. Olyan, amely tükrözte az egyszerűbbnek tűnő napok iránti érzésünket, ugyanakkor átfogalmazódott, hogy egy korszerűbb hangulatot jelenítsen meg. Olyat, amelynek szelíd könnyedsége és légies jelenléte a jövőbe emel minket." Címllapkép: grazvydas Read the full article
0 notes
anonime-things · 1 year
Text
A tudat hogy látni foglak izgatottá tesz, amikor meglátlak a szívem hevesen ver, a hosszú idő utáni csók megkönnyebbülést ad. Ha a kezemet fogod megnyugszok. Az ölelésed megvéd a sok rossztól. Mikor hosszasan csókolsz a hideg ráz. És ha kettesben vagyunk, azok a felejthetetlen percek, amik átváltanak órákká. Az izgalom, a finom gyengédség, az amit kiváltasz belőlem eszméletlen. Heves levegő vételek, hangok, élvezet. Az a szeretet amit adsz, az őszinteség, tisztelet, figyelem amit nyújtasz.... soha senki nem teszi meg értem. Senki nem ér fel hozzád. Az, hogy este átkarolsz és reggel még mindig ölelsz, a világ legédesebb dolga. Igazi vagy, ami köztünk van az igazi.
1 note · View note