#keleti pu | Explore Tumblr Posts and Blogs

greenbagjosh · 9 months

Text

Sunday 2 August 1998 - yummy eggs with bell peppers - paprika market near Nyugati pu, apartment blocks near Köbánya Kispest and Yugos you never saw before - long train ride home to M-Ostbahnhof and tribute to FM4′s Julia Barnes

Sunday 2 August 1998

Hi everyone, jó reggelt and dobré ráno

In spite of the noisy roommates, I hope you slept well. Today will include a long train ride home, but first a north-south journey with an unforgettable breakfast at a cafe. We make it home about 9:30 PM.

The summary of the day for those who may not have time to read everything - around 5:45 AM wake up because the sun rises earlier in Hungary than in Germany - took shower, got dressed and checked out of hostel. See Trabants, Wartburgs and 4-door Yugos along the way - went to Ferenciek Tere, bought a napijegy for the metro, xfrd at Déak Tér for Keleti pályaudvar - left clothes bag at left luggage, mark my Eurail pass with 02 08, leaving two more spaces - took trolleybus to Nyugati Pályaudvar, strolled around the open market, lots of peppers to admire - breakfast at Mephisto Cafe, with excellent Hungarian egg scramble and best coffee in Europe - metro M3 south to Köbánya Kispest, and to Határ út with tram to Lehel utca - last tram ride along the Danube, 12:30 departure for Vienna and München - cross into Austria after Hegyeshalom and Nickelsdorf - train reverse about 3:30 PM at Vienna Westbahnhof, five more hours until München Ostbahnhof - local U-Bahn trains and bus to home via Max-Weber-Platz and Arabellapark - and hear complaints from roommates about the alarm clock in my room ?? - at least I made it back. Well that was all for a Sunday in Central Europe. Let's have some more fun in Budapest before getting on a train for about eight hours. (in comparison with the last two days, the prose is much shorter for today)

On Sunday 2nd August 1998, it was a sunny day for the most part. Due to Hungary's eastern position in the Central European +1 (+2 in summer) time zone, and being in the same zone as Paris and München, the sun rose earlier than in Germany or even France or Spain. Even with the noisy roommates, I woke up about 5:45 AM. The hostel did not offer breakfast as the cafeteria was shut for the summer. So I had to find somewhere else for breakfast. I took a shower in the men's dorm shower area, got dressed and checked out of the hostel. I needed a place to put my clothes bag as I did not want to carry it around all day.

Walking to the Ferenciek Tere metro station, I thought to myself I could properly pronounce the word "napijegy" properly. Along the way I saw a few Trabants, Wartburgs and even a 4-door Yugo. Most people in the USA would likely only know of the 3-door hatchback, but Zastava also made a 4-door sedan version as well. It is only logical that the Yugos would be present in Hungary since it shares a border with the then-Yugoslavia.

Once I entered the Ferenciek Tere station, I went to the ticket counter and bought my napijegy. This time the ticket seller understood what I needed, and gave me a napijegy for 2nd August. Then I went on to Keleti pályaudvar, changing at Déak Tér. At Keleti, the baggage handler could speak some English and asked for 600 Forint to watch my bag. He gave me a claim ticket for when I wanted to get the bag back. After Keleti, I went on a trolley bus northwards to somewhere outside of Nyugati Pályaudvar. Nyugati is only a commuter rail station. To the north is a shopping center, but what I found interesting, was to the east of Nyugati, was a farmer's market. Almost half of the produce sold was actually paprika. Some red, some green but mostly yellow. Paprika is probably the most recognizable vegetables from Hungary. Photos of the paprikas can be found in the "Rechtschreibreform" album, towards the end.

I took the M-3 to Déak Tér to find a place to eat breakfast. There was one place close to Vörösmarty Tér on the Váci utca, called the Mephisto Cafe. The place looked inviting, and I sat at an outside table. The servers offered me coffee, and it was the Segafredo coffee that I had on Friday, but with milk and sugar. I looked in the menu and chose a scrambled eggs and vegetables plate. The eggs were scrambled with ham and red peppers, and came with cucumbers and tomatoes. It was probably the best egg dish I had in a long time. I stayed about an hour, until it was time to get up. I asked, in Hungarian, to pay the bill, without reverting to either German or English, trying to make use of the phrasebook. I think breakfast cost 1,100 Forint with coffee, very reasonable.

I wanted to see the south of Budapest, namely in the Kispest. Taking the M-3 to Köbánya-Kispest, I passed by Határ út which I would transfer to the tram with. But at Köbánya-Kispest, it was a surface station where I could see the metro car in daylight. At Köbánya Kispest, it is a transfer station to the suburban railway that goes to the airport among other places southeast of Budapest. Going back to Határ út, it seemed more interesting than many of the other stations towards Klinikák and further to Déak Tér and Újpest. At Határ út, I took a tram line 42 to Hungária út, where there was a Spar grocery store, open on Sunday. In Hungary, the grocery stores are called "ABC-bolt". I bought some bread, some cheese similar to provolone, and spicy salami. And also an herbal drink similar to the Almdudler that you can get all across Austria. Going back to the tram stop, there were a few 4-door Yugos to be seen and here and there also a Trabant.

I felt there was one last thing to do, it was 11:15 AM and I still wanted to go up and down the Danube one last time. So I went to Kálvin Tér on the M-3 and boarded a line 2 tram at the nearby Fovám tér stop, and made it as far south as Boráros tér where the H-7 train departs from. It was a sunny day so the view across the Danube was excellent, though it was hot in the tram. I had to be sure that I would have enough time to get to Keleti, to catch the train, so I went back and alighted at Vigadó tér, walked to Vörösmarty tér, transferred to the M-2 at Déak tér, and went the three stops over. I had fifteen minutes to get the clothes bag and board the train. I made good time, was on the train about 12:10 AM before it left. Turning on the radio I heard a Cliff Richard song from the early 1960s, I think "Summer Holiday", then the train conductor made an announcement in Hungarian, German and English. I understood his German and English well enough. When he came around to check my ticket, I showed him my passport with the ticket and he said Thank-You in English. I had for about three hours, the entire six-person compartment in first class, all to myself. So I could just sit back, watch the scenery and listen to the radio.

The train made a counterclockwise turn before heading left towards Tatabánya and Gyor. It would be about a half hour before being able to pretend that I was also in ???? Slovakia, as Tata up to Hegyeshalom is within five miles of the Slovak border. It's like being in a bilingual corridor. About 2:15 PM the train arrived at Hegyeshalom. ???????????? ????The Hungarian border guards checked passports and gave me an exit stamp. Also the MÁV locomotive was swapped for an ÖBB locomotive. About 2:30 PM the train pulled into Nickelsdorf and entered Austria. I received an entry stamp. I think about this area, between here and Bruck an der Leitha, it is the limit of the Hungarian and to some degree, also the Slovak radio reception area. But it was also the beginning of Blue Danube Radio's range, as at 2:55 PM I was able to receive that station, and hear "Fantasy Love" by Stanley Clark. I switched to an Austrian station, namely Radio Niederösterreich, and they were playing the last two minutes of Juliane Wehrding's "Sehnsucht ist unheilbar" before the news. Still the Lassing Mine Disaster was newsworthy, but not much progress from two days ago had happened. After the news I switched the radio to Hit Radio Ö3, heard the latest Top 40 countdown, I heard "I'm still waiting" by Sasha, "No tengo dinero" by Los Umbrellos, "Laura non c'è" by Nek, "High" by the Lighthouse Family, "Lucky for you" by Espen Lind, and "Dream Lover" by Mariah Carey. Yes that was considered proper music in 1998. They were also doing a contest to win a million ATS, which is hardly more than $80k US at those exchange rates.

They did a cute Grimm fairy tale sketch that went like "Oh schreck, eine ganze Million ist 'weck'" "Gille-gille, am Montag gibts nochma a Mille" "eine Million, das wäre die Sommersensation!" and all these years later I still have it on tape.

At 3:25 PM the train reached Vienna Westbahnhof, where it would switch directions. And all good things had to come to an end, no more compartment to myself. A young man in his mid 20s also entered my compartment with his backpack on a similar adventure to my own. We did not speak much. I turned the radio from "Stranded" by Lutricia McNeal on Hit Radio Ö3 to Blue Danube, and it was playing more jazz, for example "Don't say it's over" by Randy Crawford, and then the news was read in English, read by Julia Barnes (sadly she passed away in May 2017, as per https://fm4.orf.at/stories/2845462/). There was not much news to mention about the mine disaster that was not already said in other similar Austrian media. She mentioned there was a war going on in the Kosovo. She mentioned that Hakkinen finished first in the Formel 1 with a McLaren. I think she did the news very well. Hopefully this is a nice tribute to Ms Barnes who I remember reading the news in English at 3:30 PM on Sunday 2nd August 1998.

About 3:40 the train left Vienna for St Pölten, Linz, Salzburg and München. About 4 PM I listened to one more news report, pretty much the same so it got a bit boring, so music was more of a highlight. One classic song I heard was "Dedicated follower of fashion" by The Kinks. About 4:05 PM I thought it would be a good time to take a nap, the compartment air conditioning was cooling much better by then and I did not drink much of the herbal drink compared to the time before I crossed from Hungary to Austria. ?????????????????????? (no meaningful customs formalities carried out b/w AT and DE) The crossing from Salzburg to Freilassing about 6:30 PM went uneventfully other than the conductor checking that the 02 and 08 in my ticket were still as they were. The train arrived in München Ostbahnhof about 8:10 PM, and I could alight there, transfer to the U-5, then to a U-4 at Max Weber Platz, bus 37 for home at Arabellapark. Well I thought I was safe and sound, at 8:45 PM when I got home, but .....

The roommates were not particularly happy. They let me know, that my radio went off both Saturday and Sunday at the usual time when they wanted to sleep in. And the next time I leave for the weekend, to be very sure, and I mean, very sure, that I turn off the alarm, before I leave. It was a moment of humility. I would go to sleep and make it to work the next morning and have stories to tell. And soon enough I would be on good terms with the roommates once again.

So what happened after this? The following week of this story? What world event(s) would occur, that would be on every newspaper by Friday the 7th August 1998? ???????? ?????? How would it even affect the USA? And what were the names of scorn for years to come, after that? And what did I do a few days later, to get away from it all? (I needed to). Well, you will just have to tune in by Friday the 7th August 1998 to Sunday the 9th August 1998.

Hope you had fun on the weekend of 31 July to 2nd August 1998. Alles Gute und schönen Abend noch!

0 notes

thirdlifesstuff · 4 years

Photo

#keleti pu #budapest #street photography #black and white #feb 2020 #2020

5 notes · View notes

mihalyi-barbara · 7 years

Photo

8 óra utazás után Olaszországból. Megérkeztem.

#keleti pu #budapestjobbanteljesít #veder

4 notes · View notes

x3dgime · 2 years

Text

East-West irodaház és üzletközpont -- EU HU Budapest, Astoria kereszteződés (Rákóczi út - Múzeum körút)

-- 2021.12.28.MA. 18.10.50 CET

-- a Kálvin tér felé haladó villamos megállójának végéből fényképezve

-- balra a Rákóczi út a Blaha Lujza tér - Keleti pu. irányába

-- jobbra a Múzeum körút a Kálvin tér irányába

-- (C) Gimesi Andras Gime -- http://Gime.hu

-- #instant_gramm #x3DGime #Gimephoto

-- #SOoC #StrainghtOutOfCamera

-- #photo #photography #blackandwhite #BW #BnW #noiretblanc #monochrome #noir #filmnoir #film_noir #street #streetphotography #city #urban #mood #night #rain #drizzle #art

-- #Astoria #Budapest #helloHungary #fedezdfel

2 notes · View notes

fovarosiblog · 3 years

Text

KIADÓ GARZONLAKÁS

Budapest 1135

Kiadó ez a garzonlakás a XIII. Szent László utcában az utca egyirányú részén. Harmadik emeleti, új építésű házban. A lakásban van: zuhanykabin, mosógép, előszoba, szoba-konyha. A konyhában van mosogatógép, alulfagy kombi hűtő, mikró, elektromos sütő, főzőlap. A szoba bútorozott. Három rétegű műanyag ablakok, a házon vagy 15-20 centi szigetelés. A lakáshoz ugyanazon az emeleten egy tároló is tartozik, ide is lehet pakolni. Lift van. Légkondit is szeretnék beépíttetni, pár hónapon belül lesz az is. Egy hiányosság van: a beruházó nem épített ki a szagelszívóhoz csövezést, úgyhogy nagy főzésekre csak nyitott ablakkal alkalmas a lakás. A rezsi egész alacsony: közös ktg 8000, minden fogyaszás szerint mérve fizetendő. Az előző lakó a jó szigetelés miatt november közepéig nem is fűtött. Előfizetés: most internet van, kábeltévé nincs (UPC / Vodafone). Bérleti díj: 125e + rezsi. Parkolás: a lakáshoz nem tartozik garázs, de a környéken könnyen lehet kiadó garázst találni, mert egyre több az új építésű ház. Tömegközlekedés: 1-es villamos, 105, 32, 30, 20E, 230 autóbusz. Átszállás nélkül, gyorsan elérhető a Váci úti irodaházak egy része, az IKEA, Árkád, Sugár, a Keleti pu, a Hősök tere, az Andrássy út, de akár az Aquaworld is. A Béke tér (Spar, Lidl, önkormányzat stb) 10 perc séta. Dohányzás, kutya, macsa tiltott, mivel dohányfüstre, macska/kutya szőrre allergiás vagyok. Ha megnéznéd, írj üzenetet!

@alberlet-hirdetes @kozszolg

10 notes · View notes

shirtrod22-blog · 3 years

Text

Planning An Excursion? Eleven How To Save Money When You Travel

There are many worth visiting cities in the united kingdom and Birmingham is one particular them. It is identified the most famous and second largest cities in the uk. If you are planning your vacation with your household then this is 1 of the perfect destinations involving UK. This city is also known as "City of Trades". From London it is very easy to check out this city as could be well connected by all modes of transportation. I would personally recommend you to go this city by study. Train travel from Ingolstadt Central Station Hbf to Budapest-Keleti-Pu is well connected by train to all major destinations in the Uk. Tickets are required for all train travel, which means you must either pick up a ticket at one of the ticket automats at the stations or get a klippekort off the kiosk to punch. At the automat you just follow the instructions for buying a solution. You check your route by your starting station and than how many zones are you travelling through including your starting and ending regions. If you start in Zone 1 and end up in Zone 31, all of it . travelled in zone 1,2 and 31, so that are 3 zones. You will need a 3-zone ticket. What can you do to keep your business running safely? First, do you use trains to transfer cargo? If so, have come other methods to move the cargo each time a train route was much more available? Anyone insure a few of the cargo, and if so, how does quantify what cargo one is the most valuable, or what train routes are planning to be delayed? During the autumn months consider the kids together with corn labyrinth. These are seasonal events but are cash fun. A lot of them have several activities for young children. Usually there are a bunch hay mazes for small ones and get purchase out and paint a pumpkin no more than of the cor mazes. Now you will have a ticket price to beat. Make sure your details are not in the train trips ticket web site system before your net search so log-out if you want to. Then get quotes from your departure station to diverse stops along the route and then do precisely the same from these stops towards your destination. Now Train travel from Paris to Nice Ville will work on long our educational career. In many cases when you total up shocking involved you may make some great savings. Really will be traveling on at least two trains but you will need to weigh the inconvenience level as in the money saved for your way. Finally, if somebody notices some of people little oddities, don't be self aware of. Lots of people have their small things that these people live with; people with walkers maybe in wheelchairs. Well, this is the little thing that you need to live with and you should do whatever purchase to turn it into as bearable as feasible. You become able preserve a good deal by booking accommodations, flights, and rental cars in advance, especially if you shop for deals throughout the Internet. With early booking, you likewise more much more likely to get just what you need for. As now Train travel from Nantes to Bordeaux St Jean can see there plenty of fun things for adults and kids when you visit Chattanooga. Most of this is economical as adequately. Plan your day out with no kids soon and have fun.

#travel

1 note · View note

therobiszilagyi · 4 years

Text

Part II – Prológus

Január 18, szombat, Budapest, Keleti Pu. 918-as IC. Felugrottam (vagy le, kinek, hogy tetszik), hogy folytassam az albérletben az összepakolást, mert hát költözöm megint ki belőle. Meg az országból is. Idefele jövet valamiért megszállt az ihlet és csomó jobbnál jobb gondolat tört az elmémbe. Teljesen fölöslegesen - megjegyezném. Az egész blog újrakezdés mondjuk egy kedves kolléga ötlete volt – tök jogosan – hogy „egy blog akár egy személyes memoárnak is megfelel” (Kövér, 2020). Egyet kell, hogy értsek, csak sajnos az eddigi sikerességi rátám nem túl nagy. Kétszer kezdtem el, kétszer nem sikerült befejeznem. Szörnyű arány. Idén csak fél évet leszek kint igazából. Hátha.

Sajnos a nagy ihletek a kocsiban törtek rám, ami tökre nem volt jó, ahogy pár sorral feljebb már említettem, mert el is felejtettem mindent. Aki ismer vágja, hogy milyen aranyhal memóriám van. Örülök, ha azt meg tudom jegyezni, hogy mi a pin a telefonom.

Egyébként a fene sem gondolta volna, hogy Tajvanra visszatérek tanulni. De még jó, hogy nem egy másik ország lett, mert így ezt a blogot tudom folytatni, nem kell újat elkezdeni. Pedig jelentkeztem máshova is. Dél-Afrikába. Nyilván nem közelebb mint egy másik kontinens) Mondjuk az is elég érdekes lett volna, főleg a száziföldi herceg haverommal a szomszédban. De hogy mi is történt velem az elmúlt majdnem 3 évben? Belegondolni is durva. Először is lediplomáztam. Vagyis ennek igazából másodszor kéne lenni, mert előbb lett munkahelyem, mint diplomám.

Tehát munka. Vagyis hát Sziget. Életérzés, mintsem munka. (Remélem a volt főnököm ezt most pont nem olvassa) Első munkának nagyon rossz volt, mert kicsit bekényelmesedtem. Évi 5-6 fesztiválja járni, ráadásul ingyen, sőt még fizetnek is érte, eléggé tönkre vágja az igazi világba való vágyakozás érzését. Nem beszélve a májamról. Mindenestre örülök, hogy volt lehetőségem Magyarország egyik legmenőbb brandjének dolgozni, de egyszer minden véget ér. Vagy mégsem? Majd kiderül. Az biztos, hogy vagy szórakoztató iparban, vagy sportban szeretnék tevékenykedni a jövőben. Persze a saját vállalkozás überelne minden.

Diploma. Meh. Kész, jó, elég volt. De aztán mégsem, mert mesterre is jelentkeztem. Nyilván, mert nem tudok elülni a seggemen, meg egyébként is sokkal jobb 3450-ért venni bérletet, mint 9500-ért. Fél évet terveztem lenni, hát 4 lesz belőle. Vagy 5. És persze remélhetőleg egy rendes diploma is. Innen az újabb lehetőség, hogy befejezzek egy blogot és elmondhassam, hogy van egy bizonyos periódusról dokumentált élettörténetem. Persze befejezve. Amihez még mindig nagyon szkeptikusan állok.

Január 18, Tatabánya. Kirakok instára egy szavazást, hogy legyen e újra ez az egész. Ha lesz némi társadalmi nyomás talán tényleg meg fog történni. Elképesztő, hogy micsoda sebességgel haladok ezzel a bejegyzéssel. Elképzelhető, hogy életem egyik leggyorsabban megírt posztja lesz. Most valahogy naturálisan jön minden. Magától. Nem tudom meddig fog ez kitartani.

Munka és suli mellett volt persze szórakozás is. Fesztiválok, bulik, barátok, afférok stb. Azt hittem, én már a 16-18-as éveimben teljesen kibuliztam magamból mindent. Hát sajnos be kellett látnom, hogy nem és újra előtört a fiatalság. (Írom ezt 24 évesen) Utaztam Európában is pár helyre, de főleg a mi hosszúsági fokunkon. Nagyon érdekes belső motivációim vannak desztinációk tekintetében. Valahogy az istennek nem jött össze egy nyugat-európai kirándulás. Bár Bécs és Prága nyugatabbra vannak. Balkán túrát is előbb tolnék szerintem, mint valami Franciaországi körutat. Bár egy Berlint adnék azt hiszem nagyon.

Január 18, Komárom. Valahogy nehezebb most az elindulás. Lehet azért, mert megöregedtem, lehet azért, mert elkényelmesedtem (bár ez kéz a kézben jár attól tartok), de lehet azért is, mert most valaki talán kicsit jobban fog hiányolni, mint az eddigi utazásaim alatt lett volna. Ezt értse mindenki úgy ahogy akarja, ráadásul egy Fanni sem lesz velem kint végig, akivel hétvégente valami nyomorékságot csináljak.

Január 18, lassan Győr. Ideje befejeznem. Sokan kérdeztétek, hogy mikor indulok. Január 22 az a bizonyos nap. Már nem sok, viszont kevés. Következő poszt viszont biztos, hogy nagyon sokára fog érkezni, mert kapásból tolunk Fannival (csak az elején jön ki velem utazni. Ő már nagy lány és dolgozik rendesen) egy kéthetes kirándulást a Fülöp-szigetekre, ahol most éppen kitörőben van egy vulkán. Sajnos pont Manilában, ahol lesz egy átszállásunk. Aggodalomra semmi ok, reméljük pár nap alatt kitör és minden rendeződik. Legalábbis a reptér rendeződjön, többi most kicsit kevésbé érdekel. Kár, hogy itt a pénzem is bánja és ilyenkor tényleg tudok aggódni.

Január 22, szerda, Budapest repülőtér. Egyet pislogtam és hirtelen ma lett. Kicsit bepörögtek az események, az insta szavazás alapján 88%-a az embereknek szeretné, hogy írjak blogot, szóval ez is kiposztolásra kerül. Durva volt 3 nap alatt kétszer is költözni. Főleg, hogy most 23 kg feladható bőrőndbe és egy 5kgs kézipoggyászba (+hátizsák illegálban egy gymbag kíséretében) kellett hogy beleférjek. Tegye fel a kezét, aki szerint ez nem jött össze.... Várok.... Na hát szerintem nincs ember, aki ne tette volna fel. Valóban nem sikerült. 22.4 kg lett mondjuk a bőröndöm és 10 a cary-onom, meg hát kitudja mennyi a két extra tatyó. De még így is messzi vagyok a csúcstól, 3 éve hazafelé, amikor 55 kg volt összesen mindenem.

Peace!

#taiwan #tajvan #taipei #tajpej #travel

5 notes · View notes

meghatarozva-archive · 5 years

Text

Nothing’s Gonna Hurt You Baby || 2008

with @skiass || continued from here

To be quite honest, Roderich had no idea how he had arrived in Budapest that night. He was on the tail end of an impressive bender that had left him wondering the platforms of Keleti pályaudvar, not really knowing what the hell he was doing. Did he put himself on the train? The ticket he pulled out of his leather jacket’s pocket would prove that he did in fact take the 19:42 train from Vienna HBF to Bp-Keleti pu. It was only about ten o’clock at night when Roderich found himself meandering the relevantly empty platforms. This late July night was surprisingly balmy, but he was much too keen on his jacket to peel himself of the layer just yet. So instead he began to sweat as he wrestled with what to do with himself.

Before he knew it, Roderich defaults – walking towards Kiraly street, one of his old Pecs stomping grounds. He knows many of the places along this strip would be not only open, but busy enough for him to blend right in and try not to stick out like a sore thumb. Maybe if he drank enough, and got just a bit more gone, he’d pass out somewhere along the walkway near the Danube, and he could just have a private walk of shame back towards the train station so he could head back to Vienna in hungover peace. He stopped on a lonely corner, knowing he had a few blocks left to walk, and he took out his phone. He shot a quick text to his Budapest hook up, and grabbed a light that he still thankfully had in his pocket. The cigarette that now dangled lit from his lips did a lot to soothe him.

Roderich knew he probably looked a mess in his sunglasses walking around Pecs at night, but he really wasn’t in the state of mind to give too much of a shit. He finally got to his favorite spot on the Kiraly, and finally put his sunglasses on top of his head. He nursed another couple of hours tucked away in a bar, finally now as far from the word sober as one could be. He had closed down this bar, and when he did not know where to go, his body carried him towards the Buda side of town.When he found himself on the Szechenyi Chain Bridge, he climbed on the barrier that so precariously kept the pedestrians from throwing themselves into the Danube below. He was not interested in even threatening to jump – because he knew from experience that did nothing – but it was certainly fun to see the faces of anyone passing by that he could easily just fall from his mock balance beam act. He finally hopped off the bridge’s barrier, and found himself floated throughout the streets of Buda.

Of course he found his way to Erzsebet’s house. The gravity that she held on him seemed to supersede any sort of logic. Conflicted, Roderich knew very well he could pound on her door until she opened up. But what then? What would she do if she saw his wasted ass trying to come in? He couldn't’ take the chance just yet. He had to think. Yes… thinking was good. So instead of doing anything productive, he simply paced wildly across the street from her house, trying so very hard to make sense of himself. He looked like a caged animal, his movements sloppy, his entire being truly intoxicated.Well.. he could always spend the night with his jacket as a pillow over at Városmajor. It certainly wouldn’t be the first time…. But in reality, he was dying for her to let him in.

Nothing was particularly wrong that day, so why she couldn’t sleep remained a mystery to Erzsi. She had tried a plethora of different methods: melatonin, meditating, and taking a hot shower. But nothing helped. And for once, she didn’t feel like drinking to fall asleep; it hadn’t been that kind of week where she could justify the hangover in the morning. So, she sat in her bed working on various notes and files, hoping sleep would come and she would just wake up with the normal aches and pains of being a thousand plus years old.

A few more hours of paperwork monotony and she’s still no closer to sleeping, but it was too late to start drinking and still be coherent enough to make it through tomorrow. With a sigh, Erzsi moves from her bed stopping to stretch and placing a small blanket over her bare shoulders in order to make her way outside. Without knowing how the air felt outside, she hopes the small blanket will keep her warm if it’s a cool night. For a brief moment, she contemplates changing out of her tank top and sleep shorts into something that covers a little more, but is glad she didn’t as soon as she steps outside. The air was perfect even with the slight breeze; it was a beautiful night which helps to keep Erzsi’s mood from turning sour. The cold had always bothered her.

She lights up the first of many cigarettes that night, slowly inhaling the nicotine as she listens to the sounds of Budapest at night. Until, about an hour later, Erzsi heard the sound of drunken shuffling outside the street. Those sounds pulled her attention from the starry night sky and she can’t but help be a little perturbed by the sudden intrusion on her night. Now, she could just go back to ignoring him enjoying the other sounds of Budapest’s nightlife, but his sounds keep pulling her attention to back to him.

Perhaps it was the way he was moving; far beyond normal human intoxication. With a furrowed brow she tries to discern who is making such a fuss on her street in the middle of the goddamn night. But, the streetlights were not her friend and neither was the moon in helping with her little predicament. Moving silently from her post on the balcony, Erzsi grabs a short bow she had been practicing with earlier in the week and nocks an arrow.

Now, she wasn’t aiming to hurt the man across the street, just give a little scare. Get his attention for a few moments in order for to see his face. Letting her arrow fly, it lands in her neighbors front yard next to where he’s walking. It’s who looks at her that startles her: Roderich. Why was he pacing, obviously intoxicated, across the street from her house?

“What the fuck are you doing, Roderich?” Were the first words she yells down at him before putting down the bow and leaning on the railing of the balcony. “Are you lost? Are you hurt? Do you want to come in?” Erzsi yells multiple rapid-fire questions at the Austrian knowing they would probably go over his head.

#skiass #V: Present Day [2001-Now]#i only did small text cuz it was long #so we can switch to regular if we write shorter things #lmaoooo #long post

4 notes · View notes

robokacsa · 6 years

Photo

Össze-vissza gondolatjelek

- Európát nem árasztották el a migránsok. Vannak persze mindenféle eredetű emberek, de nem vészesen sok és egyikük sem néz ki rémisztőbben, mint egy átlagos Gyúrós Józsi.

- Kulturális különbségek ettől még léteznek és mondjuk a Königseenél látott babakocsis arab család népes tagjai pontosan olyan hangoskodó suttyó módon viselkedtek, mint azt vidéken a cigáyoktól gyerekkoromban így sztereoipikusan megszoktam. De láttam ügyefogyott német apukát is otthagyni a kisfiát a busz hátsóülésén csomagostól, majd amikor rájöttt hogy az aktuális megállónál kell leszállni, nem ment vissza segíteni neki, hanem csak rákurjantott, szegény gyerek meg alig tudott egyedül lekecmeregni. :(

- Ami a német buszokat illeti, barmoni jól fordulnak gyorsulnak hegyre föl és le szűk szerpentineken is úgy hogy közben kb. 0% károsanyagot bocsátanak ki magukból.

- Ami a hangoskodást illeti, hotelben az olaszok tudnak este zajosak lenni, de náluk sokkal rosszabbak és parasztabbak az ordibáló szláv férfiak.

- Illetve van egy elméletem az előbbi jelenség megmagyarázására, hogy hétköznap olcsóbb lehet a szállás, vagy csak alapból hétvégére több helyi német jön, mert a legnagyobb csend egyértelműen szombat este volt.

- Salzburg = minek mentem oda. Maga a város persze egész szép és a vár is klassz, de rogyásig tele van mindenféle turistákkal és nagyjából az egész belváros is ilyen turistalehúzó bucsucédulás giccsparádé. És bármennyire is közel van, látványosan nem Németország, hanem KuK utánérzés.

-- A salzburgi Hauptbahnhofhoz képest a Keleti és a Nyugati Pu. is egy nagy rakás szarkupac, miközben Salzburg egy Szegednél kisebb város.

-- Az ázsiai turistából mindenhol akad és Salzburgban mellettük volt sok olasz is de valamiért náluk is több kelet-európai. Őket onnan lehet könnyen felismerni, hogy sokkal rosszabbul öltözöttek, vagy mondjuk Lidlben vásárolt chipset kajálnak ebédre, de ezeknél sokkal zavaróbb a többi emberre való általános oda nem figyelés ami nagy tömegben és múzeumban mocorgásnál elég zavaró és ebben is leginkább a férfiak és a szlávok járnak az élen - bár nem tudom megkülönböztetni a nemzetiségüket, lehet a csehek jó arcok és az összes bunkóbb szerb volt vagy mondjuk belorusz - de ettől függetlenül, mintha a kelet-európai férfi megállt volna a törzsfejlődésnek azon a szintjén, hogy minél több teret szorítson ki a világból és maga körül mindenki mást leszarjon. A nőkkel etekintetben nincs semmi gond, ők alapból figyelmesek.

-- Furcsa, de most láttam életemben először egy - a szegényesebb öltözete alapján valószínűleg kínai - turbófényképező turistát. Megy, lefényképezi, és már szalad is a következő legkisebb érdekességhez, hogy megtegye ugyanezt, de minden hülyeséget lefényképez, miközben semit sem néz meg hogy mi az.

-- Az előbbi ázsiai turista egyébként kihalóban lévő faj. Nem tudom, lehet olvasátk a róluk szóló sztereotípiákat, vagy csak alapból növekszik a polgárosodottság és a jómodor, de a legtöbb ázsiai ma már teljesen normálisan viselkedik, mind a hotelben a reggelinél, mind városnézés közben.

-- Azért még mindig az olasz, francia, germán, és egyéb nyugati emberek a legkultúráltabbak.

=> Tanulság magmnak: Ne menj olyan helyre ami ennyire felkapott és a plebsz által is ismert.

És hogy mi köze van mindehhez a képnek? Hmm. Legyen az az átközés, hogy a német erdőkben is lehet találni ilyen hülye rajzokat és cserébe még időnként egy lélek sincs az ösvényen.

2 notes · View notes

thirdlifesstuff · 4 years

Photo

#roof #keleti pu #feb 2020 #2020

3 notes · View notes

fairymysz-blog · 5 years

Text

Itt az ideje egy kis beszámolót írni a nyaralásról, ami idén megint Krakkóba vezetett Juckóval. A kékkel jelölt részeket Juckó fűzte hozzá a mondandómhoz. A zöld pedig az én válaszom, ha épp van. 😀

Az egész úgy kezdődött, hogy szóba került (megjegyzem már tavaly nyáron, épphogy felültünk a hazafelé tartó vonatra), hogy nyaralni kellene menni. Mindig ez van… még haza se érünk, de már mennénk a következő nyaralásra. Úgy volt, hogy Gdańskba megyünk, végül Krakkó lett belőle, de egyáltalán nem bántuk meg. Gdańskot áttettünk a jövő évre.

Szóval, miután eldöntöttük, hogy visszamegyünk Krakkóba, jött a dilemma mikor is? Az egyetlen, amit tudtunk, hogy ne érkezzünk és ne távozzunk vasárnap: ugyanis Lengyelországban a hónap egy vasárnapját kivéve az összes többi napon minden bolt zárva van és tavaly megtapasztaltuk milyen az, amikor még egy nyüves szendvicshez is csak nagyon nehezen jutunk hozzá. Tehát a vasárnap kizárva! Így maradt végül a 2019. augusztus 12-17 közötti időszak.

Augusztus 11-én (vasárnap) felkerekedtünk, hogy eljussunk a Keleti pályaudvarra. Juckónak (a mázlista!) nem volt nehéz, felült a buszra Jászberényben, és már ott is volt. Na, de nekem! Köszönjük MÁV, amiért megkönnyíted az életünket. (Igen, szarkasztikus voltam.) A MÁV a közösségi közlekedés sötét lyuka. Először is, a Miskolc-Budapest Keleti pu. közötti vonatozást megnehezíti, hogy Hatvanban le kell szállni, ott átszállni egy vonatpótló buszra, ami továbbvisz. Na, jó! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem volt vele nagy gondom, mert tudtam, nem olyan vészes, amilyennek hangzik. (Amennyiben nincs az embernek megtömött bőröndje, de nekem volt.)

Egyetlen dologgal nem számoltam: azzal, hogy pont akkor, amikor én nyaralni indulok, öt autós úgy dönt, hogy egymásba rohan és pont azon az autópályán, amin a buszunk cammogott. Elvileg délután 6-ra kellett volna a pályaudvarhoz érni, de amikor fél 6-kor még valahol félúton jártunk a semmi közepén, már pánikolva írtam Juckónak, hogy mit csinálunk, ha lekéssük a vonatunkat. Juckó meg, a pánikba esés nagyasszonya, olyan higgadtan fogadta a híreket, mint a fene… magasról tett mindenféle dugóra meg balesetre, mert úgy volt vele, hogy nem azért gebedt végig 8 hónapot a melóban, hogy mörfi belerondítson a nyaralásba. Szerencsére ez nem történt meg, köszönhetően a leleményes sofőrünknek, aki kihasználta a pihenőket, hogy jól előre jusson. Végül „csak” fél órás késéssel értem be és még így is volt majd egy óránk a vonatig. A tavalyi tortúrákból tanulva és okulva, már egy éve eldöntöttük, hogy csakis fekvő vagy hálókocsival megyünk. Fekvő jutott nekünk egy négy ágyas fülkében. Sajnos, pont a két felső ágyat sikerült kifogunk. Ugyan reménykedtünk benne, hogy a két hálótársunkat sikerül rávenni a cserére, de nem volt szerencsénk. Egy norvég és egy thai lányt fogtunk ki és, hát ők sem repestek a fent alvás ötletéért. Eleinte el se tudtam képzelni, hogy jutok én oda fel, míg rá nem jöttem, hogy az ablakhoz támasztott létrákat le lehet emelni és oda lehet támasztani az ágyhoz: így már, ha nem is túl kecsesen, de felkúsztam a fekvőhelyemre. És itt ért minket a második sokk: odafent nagyon-nagyon-nagyon meleg volt, légkondi meg sehol. Így egész éjjel nyitva hagytuk az ablakot, hogy ne fúljunk meg.

Itt Juckó már úgy-ahogy berendezkedett a saját térfelén:

Másnap olyan 7 óra magasságában érkeztünk Krakkóba, ahol búcsút vettünk útitársainktól és teljes magabiztossággal indultunk neki megkeresni a szállásunkat. Mivel előrelátóan megkérdeztem tőlük, hogy jutunk el az állomásról hozzájuk, abban a hitben ringattam magam, hogy innen már minden tökéletesen menni fog. Meg, ahogy azt mi elképzeltük! Ugyanis az történt, hogy mivel eldöntetett tény volt, hogy idén nem buszjegyezünk minden nap, inkább veszünk egy 7 napos vonaljegyet, először is azt kellett megtalálnunk, hol vehetjük meg. (Krakkóban a vonaljegyek időhöz kötöttek a 20 percestől a 7 naposig lehet vásárolni őket + a helyi bérletek. Nagyon jó találmány.) Imádom a krakkói közlekedést, mert még a buszon/villingeren is meg tudja venni az ember a jegyét. Itthon n��ha még a bérletváltási időszakban sincs mindig szerencsém. Nos, én jó cserkészhez méltóan (bár sosem voltam), előre utánajártam annak is, hol tudunk ilyet venni. Merthogy feltételeztem, hogy Miskolchoz hasonlóan bérletpénztárban lehet. Tehát tudtam, hogy a vasútállomás keleti oldalán van egy ilyen pénztár. Igen! Így volt leírva: keleti oldal. Nos, nem akarom őket bántani, de egy egyszerű látogató, aki néha még a bal kezét se találja meg elsőre, az ugyan, honnan a rézfánfütyülőből tudná, melyik oldal a keleti? Mert, hogy nem láttuk sehol kiírva. Végül kijutottunk a taxiállomásra, ahol egy kedves taxis felvilágosított minket, hogy ó, a szállásunk nincs messze és, hogy erre meg arra meg amarra kanyarogva könnyen odaérünk. Soha NE bízzatok a taxisokban! Úgy elkalamoltunk, hogy az ötödik napon (mikor véletlen rossz buszra szálltunk) jöttünk rá, hogy az ipse eleve totálisan rossz irányba küldött minket! Mert valószínűleg potenciális utasjelöltet látott bennünk. Hát jól csalódott, mi meg elmentünk kukutyinba.

Visszakullogtunk az állomásra és megkerestük a buszállomást (a helyközit és nemzetközit), ahol örömmel fedeztem fel a keresett bérletpénztárt. Amire ki volt írva, hogy nyitás 9-kor. Először meg akartuk várni, de végül másképp döntöttünk. Észrevettem, hogy vannak helyi buszok is, úgyhogy letámadtam az egyik sofőrt, hogy moströgtönésazonnal mutassa meg nekem, merre van a 179-es busz megállója. Sokként ért minket a tény, hogy a sok csatangolás helyett, simán keresztül kellett volna vágni a Galeria Krakowskán (ez az állomáshoz hozzácsatolt hatalmas bevásárló/szórakoztató központ), és a buszmegálló pont a bejáratnál van. Szidtuk a taxist, mint a bokrot. Krakkó másik csodája, hogy szinten minden busz és villamos megállóban, illetve a járatokon is, van jegyautomata. És, ami a legjobb: 7 naposat is tudtunk venni. (Ergo, feleslegesen kerestük a pénztárt, de erre már csak legyintettünk. … és mennyi mindenre jöttünk rá a kalandozásaink során *sírvaröhög*)

Megvettük a jegyet, jött is a busz, sikeresen leszálltunk, ahol kellett, elsőre betájoltuk az irányt (kamu! ugyanis én rögtön a másik irányba indultam, Juckó mentette meg a napot) és elértük a szállásunkat a Good Bye Lenin Revolution Hostelt. Csak ajánlani tudom! Ha valakinek nincsenek nagy igényei, csak annyi, hogy legyen hol aludni, zuhanyozni és reggelizni, akkor ez tökéletes hely. A sok túl negatív értékelés után már így utólag, bevallom attól féltem, hogy csak Lenin bá’ szelleme tartja egyben a kecót. Hát kellemes csalódás volt. Olcsó és, mint kiderült nagyon közel van mindenhez. Nos, erre mi csak második nap döbbentünk rá, de erről majd később.

Ott hagytuk a bőröndöket és nekiindultunk a városnak, ugyanis csak délután kettőkor foglalhattuk el a szállást. Szerencsére a személyzet aranyos és van csomagmegőrzőjük is. Eldöntöttük, hogy felfedezzük a környéket, hogy majd könnyen visszataláljunk. (Ha-ha-ha! Úgy eltévedtünk, ahogy az a nagykönyvben megvan írva!) Nem sokkal azután, hogy elindultunk megtaláltuk Krakkó főterét, ahol először is a Posztócsarnokot láttuk meg.

A Posztócsarnok (Sukennice), a főtéren található, könnyen felismerhető épület. Az épületet 1257-ben nyitották meg a nyilvánosság előtt. (Bizony, nem mai épület! – és korához képest milyen jól tartja magát!) Annak idején a nemzetközi kereskedelem fontos központja volt. Virágkorát a 15. században élte, ide érkeztek be keletről a fűszerek, selyem, bőr és viasz, Krakkó pedig itt árulta a textiljét és a Wieliczkában bányászott sót és ólmot. 1875-79 között felújítátották Tomasz Pryliński tervei alapján, ekkor kapott az épület keleti és nyugati oldala egy-egy árkádsort. Az oszlopfőkön a város vezetőit ábrázoló faragott maszkok láthatóak, amelyeket Jan Matejko festő karikatúrái alapján Walery Gadomski faragta. 1895-ben az alsó csarnokba lengyel városok címereit festették fel a falra. Jelenleg a Posztócsarnokban bazár található, ahol gyönyörű dolgokat lehet vásárolni, ha valaki rászánja a kiírt összegeket.

A Posztócsarnok után még mászkáltunk, de mivel előre foglalt jegyünk volt a Sas Patikamúzeumba, előkaptuk a telefon útvonal tervezőjét, ami azt mondta nekünk, hogy körülbelül 30 perces sétával odaérünk. Nos, mi megint hittünk neki. (Nem először és utoljára sajnos. Krakkóban az időszámítás másképp folyik. Ha az útvonal tervező azt írja, 15 perc, az legalább egy órás sétát jelent. Ha egy ottani lakos, azt mondja, hogy 10 perc séta, az legalább fél órát jelent.) Tehát, mi két kis naiv magyar turista, láttuk, hogy csak végig kell sétálnunk a Starowiślna utcán, majd csak át kell sétálnunk a hídon és ott is vagyunk, úgyhogy elindultunk.

Hiba volt! Ugyanis az a bizonyos utca, sehogy sem akart véget érni. Meleg volt, fáradtak voltunk és igazán kezdtünk nyűgösködni. De végül elértük a Gettó hőseinek terét (Plac Bohaterów Getta), ahol a patikának lennie kellett volna.

A Gettó hőseinek tere:

A teret 2005-ben újították fel, ahol hetven kisebb és nagyobb fém szék állít emléket a gettóból elhurcolt áldozatoknak.

Természetesen elsőre ezt sem találtuk meg, de végül meglett. Már tudtuk hova kell mennünk. Azonban még mindig volt időnk, úgyhogy leültünk a tér melletti villamosmegállóba „hűsölni”. Ahol döbbenten jöttünk rá, hogy a 3-as villamos bizony, pont onnan jött, ahonnan mi. El is döntöttük, hogy visszafelé villamosozunk.

Végül eljött az idő, hogy megnézzük a múzeumot. Őszintén megvallom, mikor megláttuk, hogy milyen kicsi a múzeum először csalódtunk, mert azt hittük, hogy 5 perc alatt végzünk. Szerencsére nem volt igazunk, ugyanis a hely maga volt a csoda. Igazi interaktív kiállítás, ahol szinte mindent meg lehetett fogdosni, ki lehetett próbálni, ki lehetett nyitogatni a szekrényeket, fiókokat, a fiolákat megszagolgatni (persze csak a gyógynövényeseket). Igazán nagyon élveztük. Az a múzeum valami zseniális volt. Itthon is rendszeresíthetnék, mert akkor az emberek talán élvezettel mennének be egy múzeumba és nem csak kötelezően gyorsan végigfutják a repertoárt.

Pár szó azért a múzeumról: a Sas Patikamúzeum egykori tulajdonosa Tadeusz Pankiewicz, nem túl ismert, pedig nagyon sok szerepet vállalt a krakkó gettóban. A gyógyszertárat édesapja, Józef Pankiewicz, 1910-ben alapította, Podgórzeban a plac Zgody-n, ami ekkor még Krakkótól független város volt. A németek 1941 márciusában döntöttek a krakkói gettó kialakításáról, amelyre Podgórze negyedet jelölték ki és a beköltözésre két hét haladékot adtak a zsidóknak. A tervezett gettó területén helyezkedett el az Apteka Pod Orłem (Sas Patika). A németek felajánlották Pankiewicznek, hogy a városban nyithat egy másik patikát, ám ő hajthatatlan volt és mindent megtett azért, hogy a gyógyszertár az eredeti helyén maradhasson. A kenőpénzek mellett, azzal érvelt, hogy egy gyógyszertár szükséges lehet majd a gettóban, hogy megfékezzék a járványokat. Végül ő volt az egyetlen „árja”, aki engedélyt kapott arra, hogy az üzletét a gettó területén működtethesse.

A patika fontos hely lett a gettó életében, a zsidóknak különleges hellyé változott: információhoz jutottak itt, titkos találkozókat rendeztek és menedékre találtak benne. Az emberek leveleket és értéktárgyakat bíztak Pankiewiczre, aki a munkatársaival együtt kockázatot vállalva segített a gettóban élő zsidóknak. Pankiewicz több régi és értékes tórát is megmentett. Élelmiszert, árukat, hamis iratokat, gyógyszereket csempésztek, főleg nyugtatókat, amiket a gyerekeknek adtak razzia vagy szökés esetén. Pankiewicz mellett meg kell említeni azt a három, a húszas éveiben járó nőt, akik segítettek a patikusnak mindezekben: Irena Droźdyikowska, Aurelia Danek és Helena Krywaniuk. A gyógyszertár egészen a gettó 1943-as tragikus felszámolásáig működött. A jelenlegi múzeumot a gettó felszámolásának 70. évfordulójára, 2013-ban adták át. A berendezés nagy része megsemmisült, a korabeli fotók és a tanúk elmondása alapján újra gyártották őket.

A múzeumlátogatás után, most már a villamossal visszamentünk az óvárosba, ahol visszaindultunk a szállásunkra. Köszönhetően a telefonnak, baromira eltévedtünk és bizony elég morcosak voltunk miatta. Hmmm… hányadjára is fogadtuk meg, hogy soha, de soha többet nem bízzuk magunkat a GPS-re? Jó, hogy azt nem vágta a fejünkhöz flegmán, hogy újratervezééés… De végül sikerült elfoglalni a szobánkat (egy négy személyes szobában voltunk ketten, szóval jó sok helyünk volt, még válogathattunk is az ágyakból), és egy gyors zuhany után úgy döntöttünk, fáradtak vagyunk és ideje pihenni. Csak este ébredtünk fel és az első dolgunk volt bevásárolni pár fontos dolgot. Visszafelé elkapott minket az eső és olyan vihar kerekedett, hogy a vacsoraterveinknek lőttek. Úgyhogy az otthonról hozott szendvicseinket elrágcsálva és egy kisebb kártyaparti után, visszamentünk aludni.

Másnap reggeli után nyakunkba vettük a környéket, hogy alaposan megismerjük és csak úgy mászkáljunk. Megnéztük a helyi termelői és zsibi piacot, ahol sok érdekességet találtunk. El is döntöttük, hogy pénteken visszamegyünk, mert kolbászt akartunk venni. Menet közben egyszer csak Juckó felkiáltott, hogy nézd Auschwitz Last minute úttal elérhető. Nézem a táblát, nézem, de én nem látom. Aztán elkezdtünk nevetni, ugyanis az volt kiírva: Salt mine – ezt olvasta Juckó Last minute-nak. Újabb bejegyzés az Aranyköpetek by Juckó listára… Sétánk közben eljutottunk a Jagelló Egyetemre, a Wawel környékére, sétáltunk a Visztula-parton.

Itt kell megjegyeznem, hogy a vár tövében van egy pihenőhely és turisztikai infóközpont kialakítva, ahol nagyon jól elvoltunk. Vannak kitéve ilyen kifekvős-kiülős helyek, virágok, padok, hinta. Simán el tudnám képzelni bármelyik városban, mert nagyon jópofa.

Ebédre beültünk egy étterembe, ahol a levesekről rögtön lemondtunk, mert csak hideg leveseket árultak és maradtunk a lengyelek nemzeti eledelénél a pirognál. Akkora adagot kaptunk, hogy a felét hazavittük és vacsorára megettük. Úgy döntöttünk, hogy a még itthon kinézett Forum Przestzenie épp megfelelő arra, hogy a kedd délutánunkat/esténket eltöltsük. Először is: természetesen eltévedtünk. Másodszor: sajnos az egész épp felújítás alatt volt, így nem igazán láttunk belőle semmit. Deeeeeeeeeee… volt kiülős plázs… beülhettünk volna iszogatni – jó pénzért, bár bevallom legalább jókor jött a mosdó – ingyé’

Szomorúan kullogtunk vissza a szállásunkra, de a vacsora feldobta a hangulatot, ugyanis megismerkedtünk egy török fiatalemberrel – újságíró -, akivel angol-lengyel keverék nyelven nagyon jól elbeszélgettünk. Megosztoztunk vele a vacsoránkon és így az esténk elég jól telt, bár éjszaka megint elkezdett esni.

Jaj, itt még el kell mesélnem az élményünket a Żabka nevű bolthálózat egyik kisboltjában. Kiszaladtunk venni pár dolgot, majd odamentünk a pénztárhoz. A pénztáros lehúzza az árukat, kéri a pénzt, de közben heves magánéletet él a telefonjával, totálisan megfeledkezve arról, hogy mi várjuk a blokkot, a mögöttünk álló pedig szintén fizetne. Mikor az asszonyság felriadt, majdhogynem kidobott minket azzal, hogy „készen vagyunk”. Már vártam, hogy lengyelül majd odamorog valamit, hogy mi kéne még? Épphogy kibírtuk röhögés nélkül, míg bezártuk magunk mögött az ajtót. Többé nem mentünk vissza.

A harmadik napunk sajnos esővel és esővel és esővel indult. Eléggé elkettyentünk, de aztán kihasználtuk a délelőtti rossz időt és kimostuk a koszos ruháinkat. (A szálláson volt lehetőség egy kis plusz pénzért mosni.) Tanulság, nem kell annyi ruhát vinni, csak megkérdezni, hogy mosni lehet-e. – Igen! És akkor hazafelé nem úgy kellene rávenni a bőröndöm, hogy fogadjon mindent magába, amit hazavinnék, hogy közben azon imádkozom, nehogy szétpukkadjon. 😀

Délutánra az eső elállt, ráadásul az ablakon kilesve megláttam egy plakáton, hogy pont aznap kezdődött a krakkói Pirog Fesztivál az óvárosban a Mária templom háta mögött. Lelkesen vágtunk neki – bár baromi hideg lett ekkorra – és a telefonokat eltéve (mert már nem bíztunk bennük) elindultunk egyenesen az orrunk után. És íme, ottlétünk harmadik napján ismertük fel, hogy a szállásunk bizony mindenhez a lehető legközelebb van! Ugyanis csak úgy sétáltunk a szokásos utcán, átmentünk a túloldalra és ahogy haladtunk előre, ismerősnek tűnő épületet láttunk meg.

Ekkor én meg is jegyeztem Juckónak: Juckó, az ott nem úgy néz ki, mint valami „óváros szerűség”? Ahogy közelebb sétáltunk éktelen röhögésbe törtünk ki, ugyanis az bizony maga az óváros volt: a Posztócsarnokot láttuk oldalról. Tehát, alig 5 perc sétára (10 ha lassú az ember) voltunk a főtértől. Mi meg előző nap is úgy eltévedtünk hazafelé, hogy már minden bajunk volt és szinte egymáshoz se szóltunk, nehogy egymásnak ugorjunk mérgünkben. 😀 Egyedül a lépésszámlálónk lehetett boldog – vagy azt hihette, hogy az irodai csótányok elvesztették a telefont -, mert napi 15-20 ezer lépést tettünk meg, hála a kalamolásoknak :’)

A Pirog Fesztivál kissé csalódás volt. Ugyanis első körben mind a ketten vettünk két-két pirogot az egyik standról, ahol elég nagy sor volt. Mi naivak azt hittük biztos ott van a legfinomabb. Tévedtünk. Mind a ketten vettünk Dragon fantázianévvel egyet-egyet, aminek elvileg csípnie kellett volna, de amellett, hogy száraz volt, nem is csípett. Imádom a csípős cuccokat… nagyon… ez még pislákoló szikrát se gerjesztett bennem. Borzalmas volt. Juckó vett még mexikóit, ami szintén olyan száraz volt, mint a sivatag, pedig elvileg 2014-ben ez volt a fesztivál győztese. Fesztivál győztes? Hát maximum a sivatag kincse versenyen… Én pedig żurek ízesítésűt vettem, ami fogjuk rá, hogy ehető volt. Igaz kolbászt nyomokban sem fedeztem fel benne, de a torma elvitte a hátán az ízét. Ezek után bepróbálkoztunk egy másik standnál is: Juckó vett két édeset én két sósat. Juckó szerint a málnás-túrós nem volt kellemes ízű, (málnás hányás ízű volt) viszont az almás olyan volt, mint a „nagyi almás pitéje”. Én húsosat vettem (nem ízlett egyáltalán, anyukám jobban főz – sokkaaaaaaaaaaaaaaaal!), illetve spenótos-lazacosat. Tudom, furán hangzik, én sem bíztam benne, de valami mennyei volt. Mindkettőt megkóstoltam fokhagymást-tejföllel és gombaszósszal is, mindkettővel működtek. (Na jó, a húsos nem, de ez nem a szószok hibája volt).

És Juckó végre hozzájutott a kalaphoz, amire tavaly óta fájt a foga: Este kinéztünk még a városba, mert már első nap észrevettük, hogy nem messze a szállástól van egy éjszaka kivilágított szökőkút és azt látnunk kellett. 😀

Negyedik nap reggeli után eldöntöttük, hogy megint elsétálunk a Visztula felé, ahol Krakot a waweli sárkányt is sikerült megölelgetnem. Sőt, vettem egy lengyel népviseletes nyakbavaló gyöngysort. Ugyan nem vagyok oda értük, de ez nagyon megtetszett:

Majd megkerestük a Zakrzówek víztározót, mert olvastuk, hogy nagyon szép. Sajnos, fürdeni nem lehet benne, de a látvány megérte. Először gyalog akartunk nekivágni (mert azt írta az útikalauz, hogy 20 perc séta a Waweltől), de aztán az egyik buszmegállóban megkérdeztünk két kedves nénit, hogy jutunk el a leggyorsabban és ők buszt ajánlottak, majd onnan 10 perc séta. A csinos cipőinkben úgyis jól ment, nem igaz? Nos, itt megint előjött a „krakkói időszámítás”, mert az a tíz perc jóval több volt. De nem panaszkodom, mert a látványért megérte még zergét is játszani és felkúszni a sziklás területen, hogy láthassuk.

Ebéd után pihentünk kicsit, majd ismét nyakunkba vettük a várost. Ekkora már profin közlekedtünk villamoson/buszon és gyalog. Mert minden út a Teatr Bagatelhez vezetett, ahonnan egy utcányi sétára volt a szállásunk. 😀 És valahogy mindig az utolsó előtti megállóra döglöttünk ki annyira, hogy úgy döntsünk, most szállunk fel a villingerre… – Na jó, de ott egy-egy megálló között nem öt méter volt. :))) Megnéztük a Barbakánt és a Szent Flórikán-kaput.

1298-ban egy majdnem kétszáz évig tartó, a várost körülvevő két mérföld hosszú városfal építésébe kezdtek, mert a tatárjárás miatt rájöttek, hogy Krakkónak komoly védelemre van szüksége. A XIV. század elejére Krakkó egész városát egy monumentális kőfal védte, amelyet Nagy Kázmér uralkodása idején terjesztettek ki a Wawel-dombra is. A 47 toronnyal és 8 felvonóhidas kapuval rendelkező, két és fél méter vastag falat egy nyolc méter mély vizesárok vette körül. A város északi részén a Szent Flórián-kapu volt a főbejárat, amely az egyetlen, amely a régi formájában fennmaradt és mára a város egyik szimbólumává vált. Gótikus tornya 33,5 méter magas. Nevét a város védőszentjéről Szent Flóriánról kapta. A XVII. századra kiderült, hogy ezek a falak nem elegendőek egy erős hadsereggel szemben, amit a svéd invázió be is bizonyított. 1807-ben úgy döntöttek, hogy a falakat lerombolják, az árkot pedig földdel töltik fel. Mintegy tíz évvel később itt alakították ki a ma is létező Planty Parkot. Szerencsére a Szent Flórián-kapu és a három szomszédos bástya (Szabók, Asztalosok és Ácsok tornya) megmaradt és napjainkban a tövében szabadtéri festészeti galériák kínálják képeiket.

Péntek délelőtt visszamentünk a piacra illetve a Galeria Krakowskába, hogy letudjuk a bevásárlásainkat. Mindketten listával érkeztünk, de nekem jó pár dolog lemaradt végül, mert persze bele se néztem a sajátomba. Vagy öt kiló csokit szermányoltam. Igen, ÖT kilót. Még a pénztáros leányzó is nézett rám, mikor felpakoltam a szajrét. Aztán meg azért pislogott, mert ékes angolsággal közöltem, hogy kártyával fizetnék. Aztán néztünk szépen egymásra, mert ő angolul én meg lengyelül nem komenikáltam. Végül szokás szerint Fairy mentette meg a helyzetet, miután közölte, hogy nincs gáz, csak a lány nem értette mit akarok. – Mert túldramatizáltad. Vagy inkább hozzá vagyunk szokva, hogy itt szólni kell, hogy kártya lesz, ott meg tök természetes nekik. :))) Azonban nem mehetek úgy Lengyelországba, hogy ne vegyek pár lengyel nyelvű könyvet és ez bizony idény is így volt. Megvettem Ilona Andrews Kate Daniels sorozatának első három kötetét és egy lengyel írónő Dorota Jaworska meleg regényét, a Rado Boyt. Sok jót olvastam róla, nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz.

Délutánra foglalt jegyünk volt az Oskar Schindler gyárba, most már rutinosan ugrottunk fel a 3-as villamosra, ami elvitt minket a már korábban meglátogatott a Gettó hőseinek terére. Onnan egy kisebb séta után meg is találtuk a gyárat. Nem hiszem, hogy be kellene mutatnom Oskar Schindlert, hiszen nemigen van olyan ember, aki nem látta a Schindler listája című filmet. Schindler mintegy 1200 zsidót foglalkoztatott a zománcedény gyárában, ezzel megmentve őket a haláltól. A gyárban jelenleg múzeum működik, a kiállítás címe „Krakkó náci megszállás alatt 1939-1945”. 45 kiállító teremben különböző témakörökre osztva ismerhetjük meg a háborút 1939-ben, a krakkói zsidók sorsát, a mindennapi életet és a családok helyzetét a megszállás alatt. A gyárat, az ott dolgozókat és a földalatti ellenállást. A vetítő teremben sikerült megnéznünk egy dokumentumfilmet, amiben három egykori ott dolgozó mesélt azokról az évekről, míg a gyárban dolgoztak. Meséltek Schindlerről, arról, hogyan kaptak ételt, mit dolgoztak és persze, hogy élték túl az egészet.

Bevallom számomra az egész ugyanolyan megrázó volt, mint tavaly Auschwitz. Még akkor is, ha a koncentrációs tábor a halál, a gyár pedig úgymond az élet helyszíne volt. Ezzel csak egyet tudok érteni. Még ahogy itt ülök és írogatok a nyugodt kis vackomban, így is félelmetes hatással van az emberre az egész. Nehéz szavakkal kifejezni az ott látottakat. Csak ajánlani tudom, aki Krakkóban jár és megteheti, nézze meg.

Aki megment egy életet, egész világot ment meg. /Talmud/

Este szomorúan álltunk neki bepakolni, mert másnap már mentünk haza.

Mivel 11 órakor el kellett hagyni a szállást, a csomagjainkat ott hagytuk és megint nekivágtunk a városnak. Megint elmentünk a Királyi várba, ahol tavaly is voltunk és utána a Visztula partján sétáltunk, ücsörögtünk majd tovább álltunk. Ebéd után még a főtér felé is visszamentünk, majd öt óra magasságában visszamentünk a csomagjainkért. Nagyon kedves volt a személyzet, hagyták, hogy használjuk a fürdőt és még át is öltözhettünk, hogy ne az egész nap viselt ruhában menjünk haza. Az állomáson beadtuk a csomagmegőrzőbe a csomagjainkat, majd még szétnéztük az állomás környékén is. És ekkor megint hatalmasat nevettünk: természetesen most jöttünk rá, hogy az állomás szinte a Barbakánnal szemben van, tehát a szállásunk gyalog olyan 15 perc, átvágva a Barbakánon és a főtéren.

Itt épp eldöntjük, hova megyünk jövőre: A fényképen nem jól látni, de a Galéria előtt kivetítő van és székek vannak kitéve, szép nyári estéken, amikor nem esik az eső vonatra várakozás közben elücsöröghet ott az ember lánya/fia.

Bár már másodszor voltunk közösen Juckóval Krakkóban, de még így is sok minden kimaradt a látnivalókból. Biztos, hogy még vissza fogunk jönni. Egy kérés! A GPS-t felejtsük el! – Elfelejtjük! Már úgyis, szinte hazamegyünk! 🙂

Azonban jövőre irány Gdańsk!

Krakkó – 2019. Itt az ideje egy kis beszámolót írni a nyaralásról, ami idén megint Krakkóba vezetett Juckóval. A kékkel jelölt részeket Juckó fűzte hozzá a mondandómhoz.

#Élménybeszámoló #Krakkó #Lengyelország #nyaralás #utazás

0 notes