#kritika

[csacskamacskamocska]

nézegettem ezt a tumblr „szerelemtérkép”-et

és egészen meglepő volt, hogy a legnagyobb csomópontok közül van olyan, aki köztudottan rettenetesen ostoba, van aki nem annyira köztudottan, de hazudozó viszont az látványos, hogy elég káros faszságokat beszél, és ezekre az emberekre nagyon rengeteg, amúgy értelmesnek tűnő user van ráfüggve, vagyis építi, terjeszti a faszságaikat. Hogy jön ez egy pszichológizáló, analizálós blogba? Ezen gondolkodtam ma reggel, hogy miért vész el a kritikai érzék, ha biztonságosnak és elfogadottnak gondolt közegben van az ember. Jellemeznek-e minket a szórakozásaink? A tumbli egészének is van egy "személyisége". Ha a tapasztalataim alapján meg akarnám határozni (úgy, hogy nem vagyok szakember, szóval szegényes a készlet) akkor látszik, hogy egyrészt van egy nagy elfogadás, megfelelnivágyás az elfogadásban, másrészt van egy egészen hisztérikus ítélkezés, a felszínen nagyon vicces és vidám, de a gyermetegnek ítélt válságokkal elutasító, a napi, kicsinyes problémákkal szemben viszont ismétcsak elfogadó. A kritikát nem tűri. Függőséget alakít ki. Személyiségzavarnak tűnik. :) :) :) A tumblr-ért csak rajongani szabad, aki nem a családjának, végső menedékének tekinti, hanem csak egy kommunikációs térnek, az jobb, ha kussol. Úgy egészében nagyon könnyen manipulálható közeg. Valójában, azt gondolom, hogy személyre lebontva rettenetesen veszélyesen manipulálható mások által. És ahogy az elején írtam, a tumbli, mint tömeg, kritika nélküli. Ha látszólag ki is vet magából valakit, egész meglepő módon azt is magába forrasztja, emlegeti, mérceként állítja, becézgeti, sztorizgat vele vagyis befogadja. Az is meglepő, hogy egyetlen személy köré mekkora királyság épült az évek folyamán (most attól függetlenül, hogy amúgy pozitív figura és egyáltalán nem érzékelhető benne vezetői ambíció), de mint jelenség érdekes képződmény egy ilyen királyság. Marhára izgalmas lenne kikutatni, hogy a posztok mennyisége és időbelisége vagy a minősége a meghatározóbb ezeknél a királyságoknál. Ez utóbbi gyakorlatilag kutathatatlan :( Igazán azon rágódtam, hogy a fideszeseket folyamatosan leszóljuk, hogy milyen hülyék, miközben én a tumbli tömegét sem látom másnak, mint egy kritika nélküli, érzelmekkel túlfűtött "tömeg"nek, ahol egyénre lebontva teljesen más értékek jönnek ki, mint a nagy egészet nézve. Szóval, leszóljuk a fideszeseket, hogy idióták, de napi szinten reblogolunk idiótákat, elismerve, hogy milyen érdekesek, de legalábbis fenntartva a létüket.

Na még egy személyes dolog eszembe jutott, ezt elmesélem, hátha ennek hatására nem veszik véremet.

Egyszer volt egy vitám egy tumblis csávóval. Barátkozgattunk, barátkozgattunk, fú tényleg milyen érdekes, milyen vicces, milyen jófej vagyok, ő is nagyon érdekes meg vicces, meg értelmes volt, kölcsönös volt a lelkesedés. Lájkolgattam, reblogolgattam, de egy idő után észrevettem, hogy légüres térben vagyok. Sosem lájkol, sosem reblogol, sosem reagál. De messengeren ment a levelezgetés néha ugyanazokról a posztokról, amikre nem reagált, mintha látta volna úgy hozta fel. Hihetetlenül zavaró volt. De közben, milyen gyerekes dolog azon problémázni, amikor beszélgetsz valakivel, hogy jóember, hol vannak a simogató lájkok, az inspiráló reblogok? Nagykislány is tudok lenni, rákérdeztem amikor már nagyon zavart. Nem látja, nem tudja, nem érti miről beszélek. Magyarázkodás arról, hogy milyen hülye vagyok, hogy ilyesmivel foglalkozom. Hülyének is éreztem magam! :D Főleg attól, hogy dehát fizikailag lehetetlenség, hogy nem látja a posztjaimat, miről beszélünk? Évekig ment ez a fura dolog, hogy soha semmire nem reagált, akkor sem, ha én reagáltam az ő posztjára. Próbáltam kizárni a tudatomból, hogy ez valami szándékos dolog, mert aki érdekel, annak a blogját akkor is megnézem, ha nem dobja elém a tumbli. De csak szar érzés volt, hogy semmi, de tényleg soha semmi nem éri el az ingerküszöbét? Aztán egy nap megoldottam a dolgot, letiltottam a picsába a tumblin. Mivel sosem vette észre, hogy le van tiltva, végre megnyugodtam. Tényleg nem érdekelték a posztjaim. :( Na, ő az egyik legnagyobb trash építő. :D

#tumblr massza #a tumblr személyisége #elfogadás #kritika #trash #01-21

[azure-cherie]

Jupiter Nakshatras & Sun Nakshatras

#kritika #uttara phalguni #uttara ashadha #punarvasu #vishakha #purva bhadrapada #vedic astrology #sidereal astrology #sidereal zodiac #nakshatras

[nekedszoloidezetek]

Ha fejlődni akarsz vedd körül magad őszinte emberekkel és fogadd a kritikát.

#idezetek #neked szól #hungarian #kritika #őszinteség #barátok

[agiristokefali]

Ξημέρωσε κι άκου να δεις ηντα 'φταξα να κάνω,στο άπιαστο σου όνειρο να ποκρεμούμαι απάνω

Να βάνω κάθε ν-του στιγμή απάνω στο σεντόνι,απου στο πρώτο φως τσ' αυγής λείπεις και με μαργώνει

Όνειρο απου το θωρώ και σ' εχω αγκαλιά μου,αγάπη πόθε μου σεβντά πάθος ψυχή καρδιά μου

Με του σεβντά σου τ' όνειρο το απαγορευμένο,κοιμούμαι φως μου καθ' αργά και μ' έχει σκεπασμένο

Όνειρο είσαι που κρατώ μέσα στην αγκαλιά μου,και παίρνουν σάρκα και οστά τα "θέλω" τα δικά μου

Εκεί που δεν υπάρχουν "μη" "δεν πρέπει" και "δεν κάνει",ούτε "απαγορεύεται" σ' ότι ο νους μου βάνει

Ο γείς τον άλλο αγκαλιά στο όνειρο κρατούμε,κι όλα τα "πρέπει" και τα "μη" μάθια μου τα ξεχνούμε

Τα "θέλω" που δεν τόλμησε να πει ο γείς στον άλλο,γιατί δεν "πρέπει" ζήσαμε στ' όνειρο το μεγάλο

Οι πεθυμιές απου 'χουμε τα "θέλω" του κορμιού μας,τ' ανείπωτα που έχουμε στα βάθη του μυαλού μας

Όλα αυτά που αφορμή είναι κι οι δυό να πούμε,γιάντα να πρέπει στ' όνειρο μονάχα να τα ζούμε

Να σμίγουμε το βλέμμα μας και ούτε "γειά" μη λέμε,μα τα κορμιά μας στου σεβντά μία φωτιά να καίνε

Ενός σεβντά η πεθυμιά και μιας αγάπης πάθος,να 'ναι κρυφή κι απο τσοι δυό και να το λέμε "λάθος"

Αν είναι λάθος ο σεβντάς γιατί μου φέρνει πόνο ;,που πρέπει να σε χαίρομαι στα όνειρα μου μόνο

Πόνος βουβός και σιωπή μ' έχει αγκαλιάσει πάλι,που πρέπει να κρατώ κρυφή μια πεθυμιά μεγάλη

Κλείνω τα μάθια δε μιλώ να κρατηθώ ακόμα,απ' τ' άπιαστο σου όνειρο που σε φιλώ στο στόμα

Για λίγα δευτερόλεπτα ακόμα να κρατήσω,τ' όνειρο απου ξυπνητός δεν πρόκειται να ζήσω

Να ζήσω στην ψευδαίσθηση πως σ' έχω αγκαλιά μου,πάθος καρδιά μου σκέψη μου κι ανείπωτ' έρωτα μου

Πάθος ψυχή μου έρωτα και πεθυμιά και "θέλω",αναπνοή μου και σεβντά άγγελε των αγγέλω

Έδωσες πάλι αφορμή να βγει στο πρόσωπό μου,παράπονο που ότι αγαπώ είν' άπιαστ' όνειρο μου

#greek tumblr #kritika #crete #isle of crete

[egy-lany-blogja]

Egy társra vágyom, akinek hiányzom.

Egy társra aki a nap végén örül,hogy hozzám jön haza.

Egy társra aki nem akar megváltoztatni.

Egy társra aki megnyílik előttem.

Egy társra akit az ölelésem megvigasztal.

Egy társra akinek ízlik a főztöm.

Egy társra aki nem kritizál folyton.

Egy társra aki mellett igazán nő lehetek.

Egy társra akinek a szex nem csak kötelező program.

Egy társra aki meg meri élni a vágyat s az érzelmeket.

Egy társra aki elfogadja,hogy nekem is vannak rossz napjaim.

Egy társra aki tisztel.

Egy társra aki nem lehúz hanem fel emel.

#egy tars #tars #szerelem #szeretet #kritika #hianyzom #tisztelet #tisztel #fozes #haza #otthon #egyutt #lakas #veled #szex #szerelmem #magyar tumblisok #magyar #magyar tumblr #magyar lany #magyar gondolat #elmelkedes

[atibohm]

A cowboy aki szeretett engem (Strange Way of Life)

Abban a világban, ahol a 3 óra hosszúságú mozifilmek és az egy órát is meghaladó sorozat epizódok egyre inkább megszokottá válnak, Pedro Almodóvar készített egy fél órás rövidfilmet, amelyben az eddig főleg női központú alkotásaival szemben, a férfiak közötti szerelmet veszi alapul. Ez utóbbi természetesen már csak saját életéből kiindulva sem teljesen idegen téma számára, gondoljunk csak az Antonio Banderas főszereplősével készült, önéletrajzi ihletésű, nagyszerű Fájdalom és Dicsőségre. A rendező ezt a felállást azonban egy meglehetősen kemény és maszkulin közegbe, a vadnyugatra helyezi és főszereplői ennek megfelelően két cowboy. A hasonlóság a Túl a barátságon c. filmmel nem véletlen, saját elmondása szerint ez Almodóvar válasza az Oscar díjas filmre.

A történtében az Ethan Hawke es Pedro Pascal által alakított cowboyok 25 év után egy bűnügy kapcsán újra találkoznak, és ezzel felelevenítik rövid életű viszonyukat. Annak ellenére, hogy a spanyol rendező a western műfajjal eddig ismeretlen terepre merészkedik, a film minden más területen hozza a hamisíthatatlan Almodóvar hangulatot: rég eltemetett, hirtelen feltörő szenvedélyes érzelmek, megbánás, élénk színek, nosztalgikus zene, erotika es egy kis játékosság. Hawke és Pascal meggyőzően hozzák az érzelmeikkel viaskodó, de egymásnak ellenállni képtelen macsókat, és a fiatal énjeiket alakító színészeknek is jut egy ötletes és pikáns jelenet.

Az egyetlen problémám a filmmel éppen annak hossza volt: pont amikor már kellően belehelyezkedtem ebbe az izgalmas világba és teljesen átadtam volna magamat a karaktereknek, egyszer csak jött a stáblista. Néztem volna meg tovább, de ez legyen a legnagyobb probléma.

Talán ez a rövid játékidő is a két férfi múltbeli kapcsolatára reflektál: rövid, intenzív, de nagyon élvezetes, amiből még több kellene, de sajnos nem lehet. A Túl a barátságon-párhuzam kapcsán pedig elmondható: Almodóvar is tud ilyet és úgy tűnik számára ez nem egy bonyolult kérdés: két férfi igenis tud együtt élni még egy ilyen zord közegben is, még ha egyeseknek ez egy különös életformának is tűnhet.

#movies #stranegwayoflife #pedro pascal #pedro almodóvar #kritika #ethan hawke

[bartjudit]

A másik nővér szinkronnal és magyar felirattal is elérhető a Netflixen. 8/10

The first part of the review translated to English:

Netflix's new hospital movie wiped the floor with us.

It’s a real emotional roller coaster.

Why are we so excited by serial killer stories? There are several possible answers to this question. There are psychologists who explain this mass phenomenon by saying that people simply like to be exposed to sick, dark minds while sitting at home, in the utmost safety in front of the TV. According to other doctors dealing with psychology, it is more than that, a kind of defense mechanism. We want to know what drives a recidivist killer and find out the big secret, that is how to avoid becoming a victim.

That's why the case of Charles Cullen is so creepy, because the man, serving multiple life sentences, committed murders from 1988 to 2003 while working as a nurse. Although he only confessed to 29 crimes, he is said to have killed patients in more than 400 cases. People who were lying in bed vulnerable, waiting for healing.”

Netflix's new film, The Good Nurse, released on October 26 2022, follows a similar approach to Dahmer: it doesn't make the serial killer its main character, it doesn't want to humanize this madman, instead we see everything through the eyes of Amy Loughren, who's burying herself in work and has a serious heart condition. That as Charles arrives at his new job and the slightly withdrawn, but fundamentally good-looking guy begins to nurse patients. Then one patient dies unexpectedly, and then another... and the police, who would investigate the stories, are hounded by the hospital's management, which switches to defensive mode. So much so that the investigators are concretely banned from the building. This is where Amy comes in, although she is a good friend to Charles at first, she caves in and starts helping the investigation. The goal? To take down the serial killer.

The Good Nurse is a real Cold War film, only it takes place within the walls of a hospital. The end result could easily have been boring, but with good sense, two acting giants such as Jessica Chastain and Eddie Redmayne were cast for the main roles. These two are the ones who play a cat-and-mouse game in the slow-moving story, thanks to their well-chosen facial expressions, these real-life characters really come to life.

JESSICA CHASTAIN IS EXPERIENCED IN GOOD GIRL ROLES, AND HERE SHE IS HER LOVELY, NORMAL NURSE... GETTING WHAT SHE NEEDS OUT OF ROUTINE. HOWEVER, THE VICIOUS REDMAYNE IS A HUGE SURPRISE IN THE MOVIE. SO FAR, WE'VE SEEN THE STAR OF THE DANISH GIRL MAINLY ALSO AS A GOOD GUY, SO WE HONESTLY WONDERED HOW LONG HE'D GO ON THE OTHER SIDE.

Perhaps audiences won't embrace Eddie Redmayne as much for this movie as they did with Evan Peters for Dahmer. However, in our opinion, the psychopath from The Good Nurse presented an even creepier performance than Ryan Murphy's favorite. Because Redmayne hides in the role of Charles until the end, he denies it, but you can still feel that something is not right with this guy, and at the end, his true, mentally ill self bursts out with a big bang...

The Good Nurse is also available with dubbing and Hungarian subtitles on Netflix. 8/10

(via Index)

#a másik nővér #the good nurse #kritika #review #eddie redmayne #eddieredmayne #jessica chastain #jessicachastain #netflix #with english translation

[popsixsquishcicerolipschitz]

KRITIKA

Vetélkedés az Északi-sarkon – Titina: A négylábú felfedező

#KRITIKA #Vetélkedés az Északi-sarkon #Titina #Titina: A négylábú felfedező #FILMTEKERCS #MOLNÁR KATA ORSOLYA #Youtube

[konyvreflexiok]

David Lynch - Kristine Mckenna - Aminek álmodom (2018) A könyv felépítése papíron remek: Sorban vesszük Lynch műveit és korszakait, és mindegyiknél először a Lynch alkotásaiban részt vevő kollégák, barátok szólalnak meg egy-egy műről, egy-egy időszakról, aztán maga Lynch reflektál és mondja el saját szavaival, hogy ő hogy élte meg az ismertetett eseményeket.

Jó is lenne ez, csak a megvalósítás sajnos nem működik teljesen. Egyrészt én tudom, hogy pont egy Lynch-féle figuránál valószínűleg tényleg nem lehet azt elérni, hogy a témánál maradjon (sőt, szentségtörés is lenne már felvetni is), csak ennek van egy határa. A könyvben ez úgy jelenik meg, hogy oldalakon keresztül zavaróan másról beszél, mint ahol éppen tartunk. És én ezeket a részeket is élvezettel olvastam, csak sok műnél ezek miatt elment a terjedelem, és kimaradt maga a mű alkotói hátterének igazán részletes ismertetése - márpedig ez lenne a lényeg. Ezt szerkesztői munkával lehetett volna megoldani, több interjúból lehetett volna összeollózni az egy-egy műre vonatkozó sztorikat, anekdotákat, és a végére külön egy stream of consciousness-re dedikált részben beszélhetett volna Lynch amennyit akar random dolgokról, mert végső soron persze minden érdekes, amit mond, csak ha a Mulholland Drive-ról szól az adott főcím, akkor az ahhoz közvetlenül kapcsolódó gondolatokat szeretném olvasni.

A másik gond a kötettel megintcsak szerkesztési: érzésem szerint: Lynch kollégáinak és barátainak egy része nem tud semmi hozzáadott értéket nyújtani. Többször volt olyan, hogy három oldal végigolvasása után felnéztem, és értékelve az adott műről szóló szekcióban addig olvasottakat, arra jutottam, hogy az utóbbi két megszólalónak semmi olyasmit nem sikerült mesélniük, ami ne derülne ki magából a műből. Ez megintcsak terjedelmet rabol el az izgalmasabb, értékesebb sztoriktól - vagy Lynch részeit lehetett volna ennyivel hosszabbra venni, ez már részletkérdés.

A harmadik gond pedig az, hogy a könyv saját szerkezetén belül is kiegyensúlyozatlan. Aránytalanul sok oldal jut Lynch karrierje elején-közepén rendezett filmjeire és egyéb projektjeire, miközben például a Twin Peaks harmadik évadáról alig van infó. Pedig az életműn belüli jelentősége alapján megérdemelte volna a “sztenderd” terjedelmet, de - érthetetlen módon - annyit sem kapott...

Nyilván ha 90%-ban értékes és érdekes tartalma lenne a könyvnek, akkor amiatt már nem vonnék le a pontszámból, mert csak 640 oldal, és én 1640 oldalt is kevésnek találok erre az életműre (mert egyébként így van), legfeljebb morognék rajta kicsit, hogy egy Lynch-méretű munkásság tényleg megérdemelne minimum kétszer ekkora kötetet (vagy két kötetet), de ez már messzire vezet, hiszen egy könyvnek eladhatónak is kell lennie a tartalmi megfontolások mellettt, szóval ebbe ne is menjünk bele. Annál is inkább, mert ennél jóval alapvetőbb problémák vannak a könyvvel, ahogy fent ismertettem.

Az összhatás mindent összevetve még mindig azt mutatja, hogy Lynch-rajongóknak kötelező beszerezni, mert azért azon a 640 oldalon nagyobb részt tényleg értékes és exkluzív információkat kapunk, csakhát lehetett volna ez sokkal jobb is...

7/10

#david lynch #aminek álmodom #könyv #értékelés #kritika #filmek #film #nonfiction

[sziszikeeh]

Glamour napok - Kiss Ramóna

Képzeljétek el hogy három napja semmi mást nem csinálok csak nem eszem, rohadtul unom.

Tudjátok miért nem eszem? Hogy ne legyen hasam. Hogy ne legyen pocakom. Hogy ne jelenjen meg holnap az a cikk hogy terhes vagyok.

Unom. Rohadtul. Hogy mindig mindenre figyelnem kell, hogy hogy áll a kisújjam, mit mondok, mit csinálok ,hogy hogy nézek ki, hol hibázok, mert ha hibázok és hogy én nő vagyok, akkor nekem sokkal többet kell vezekelnem azért hogy helyre hozzam azt a hibát.

Unom. És aztán arra jöttem rá hogy, baszki tényleg nem eszem három napja, nem vagyok normális, tök jó kajákat esznek a barátaim, otthon az apukám tegnap egy karajt sütött kolbásszal töltve friss fehér kenyérrel, de nem ettem.

De aztán rá jöttem valamire hölgyek és urak ,és első sorban a hölgyek, ez azért van mert azért akartam úgy feljönni a színpadra hogy jól álljon a gatyám, jól álljon a cicim, ne legyen pocakom, nem csak azért hogy mit írnak az újságok. Hanem azért hogy mi hölgyek vagyunk egymással a legkritikusabbak, és hogy szerintem ezen kéne változtatni. Hogy legyen az a mottónk hogy szeressük egymást, hogy kapaszkodjuk össze, hogy támogassuk egymást mindenben mert ezzel a támogatással megállíthatatlanok leszünk és hogy ezzel fogjuk megváltoztatni a világot.

#magyar tumblr #fajdalom #szerelmem #szeretlek #magyar gondolat #magyar tumblisok #szerelem #tumblr magyarorszag #magyar #depresszió #magyar idezet #magyar idézetek #magyartumblr #magyat tumblr #hungary #kritika #halál #halálvágy #hianyzik #hiányzol #hianyzol #egyedül #egyenlőség #egyetlen #egyetem #egyedűl #fájdalom #fájó szív #nagyon fáj #fájdalmas

[szarazkartoneszmek]

Művészet?

Le akartam írni néhány gondolatot a művészettel kapcsolatban, de hirtelen húsvét lett és még bolondok napja is, ezért inkább játszottam a cicatappancsos jelvényekért.

Most bepótolom, remélem, nem, felejtettem el a felét annak, amit akkor kigondoltam. :)

Mindig egy kicsit vegyesek voltak az érzéseim a művészettel kapcsolatban. Ennek elég hosszas története van, nem fogok minden részletbe belemenni, értek jó és rossz élmények is.

A lényeg - az én személyes szemszögemből - hogy egész kicsi korom óta rajzolok, és még akkor is, ha nem mindig tudom megindokolni, valami tudatalatti dolog miatt késztetést érzek arra, hogy megtartsam ezt a szokást.

Ezt a hobbit néha tudják rólam, néha nem. Kifejezetten nem reklámozom a környezetemben, jobb a békesség. Néhányan művészetnek hívják a képeimet, amitől zavarban vagyok, de értékelem a kedveségüket. Viszont olyan is volt már, hogy kinevettek, akik rajzolni láttak. Olyan is volt, hogy valaki nem értette a viselkedésemet, és ezt hozta fel, ki tudja, milyen megfontolásból: "...tudom, hogy művészlélek vagy, de..." Mintha ez indokolna valami rossz dolgot a személyiségemmel kapcsolatban. Ezek a kellemetlen helyzetek felnőttként értek, talán jobban el tudtam helyezni valahová, de óvatossá tettek.

Diákként olyasmi is történt, amikor inkább csak éreztem, hogy helytelen, és zavar, ami történt, de akkor fogalmam sem volt, hogy mit tehettem volna. Ilyen volt, amikor a gimnázium irodalom szakkörének kiadták a válogatott verseit, és a megkérdezésem nélkül illusztrációnak beletették egy rajzomat, amit csak úgy kivettek a rajz szertári mappámból. Az osztályfőnököm keze volt a dologban, és be merte hozni a füzetet büszkén mutogatva, hogy benne van a rajzom. Nekem egy példányt sem adtak, és soha senki nem kért bocsánatot, amiért loptak tőlem. Egyébként a magyartanárom tudta, hogy verseket is írtam, mégsem szólt, hogy egyáltalán létezik ilyen szakkör, akkor tudtam meg, mikor ellopták a számukra a képem. Ez még ennyi év távlatából leírva is elég gáz rájuk nézve. Inkább nem mondom meg, melyik iskolában tanultam. XD

Az is jó kis élmény volt, amikor rajz szakkörön azt mondta a tanárnő, hogy ismer valakit, akinek valami írásaihoz kutya illusztrációk kellenének. Na most azért leszögezném, hogy én nem művészeti iskolába jártam, ez egy sima gimnázium volt. Mit tudtam én arról, hogy működik ez? Adott egy darab akvarell papírt, azt mondta fessek rá kutyákat, megmutatja ennek a valakinek és majd eldönti. Nem voltam ellene a jó kihívásnak, szereztem pár kutyás magazint, különféle tetszetős fajtákat rajzoltam, kifestettem. Elvitte, visszahozta, hogy nem ilyenre gondolt az illető.

Na most felnőtt fejjel azért másként állnék neki. Diákként meg akartam mutatni, hogy a kutyáim szépek, gondoltam, utána hozzá lehet igazítani a szöveghez. Ma arról kérdezném a tanáromat, hogy nagyjából mi is lesz a szöveg? Humoros? Mese? Komoly történet? Megpróbálnám kitalálni, hogy mit csináljon a kutya, jobban figyelnék a cselekvésre. Felnőtt fejjel már úgy gondolom, hogy pont azért jártam szakkörre, hogy ott ilyesmikről beszélgetni kellett volna, adhatott volna egy-két támpontot, tanácsot, és akkor talán nem bukok el egy jó lehetőséget. :( A képlopás dühítő, de ez meg inkább szomorú, mert gimnázium után tartottam a kapcsolatot a szakkörös tanárommal, de ahogy érett a felnőtt személyiségem, egyre több dologban kezdtem másképp gondolkodni, mint ő.

Szerintem alapvetően nem szereti a képeimet, régen giccsesnek tartotta, aztán amikor számítógépet is használtam, akkor szerinte a gép rajzolta, de szerinte a ceruzát sem úgy kell használni, ahogy én szoktam, és egyébként is mi az ott a háttérben, és ez a macska hatásvadász...

Jó. Elfogadom, hogy nem értek hozzá, hogy jó képeket csináljak, de akkor miért mondja mindig, hogy "tudod te, mitől jó egy kép". Dehogy tudom! Honnan tudnám? Ilyesmikre nem tanítottak. Sem a rendes órán, sem a szakkörön.

Van egy elképzelésem arról, hogy a művészetnek minek kellene lennie, de ez az én értelmezésem.

Szerintem a művészet elsősorban egy kommunikációs forma. A kép elmond valamit - pontosabban akkor jó, ha elmond valamit. Ezt nem úgy értem, hogy feltétlenül figuráknak kell lennie a képen. A nagyon absztrakt is elmond valamit a színeivel, formáival, csak az nem olyan kézzel fogható lesz, hanem egy hangulat vagy érzés. Mint ez a kusza vonalam fentebb, ami befejezte a mondatom. :)

1.) Kell valami mondani való.

1/2.) Ha nincs is kifejezett mondani való, legalább legyen esztétikus, hogy dekoratív értéke legyen.

3.) Szerintem nincs értelme kizárni technikákat, és csak a tankönyv szerinti módszerekkel dolgozni.

Nem sikerült megértenem, hogy mi a baj azzal, ahogy a ceruzával bánok. Nem ártottam senkinek azzal a kis satírozással. :) Egyébként ez is egy olyan dolog, amit nem tanítottak meg, de számon kérik rajtam, szóval nehezemre esik komolyan venni. Szerintem egy kép attól még lehet jó, hogy nem évszázados módszereket használ, hanem akár szokatlan anyagokkal is kísérletezik. Ha a végeredmény nem lesz tetszetős, úgysem fogom úgy folytatni, de ha nincs gond vele, akkor - mivel nem fizetnek érte - dönthetek úgy, hogy használom tovább a technikát.

4.) Szerintem a művészethez kell még némi befektetett energia. Idő, odafigyelés, kidolgozottság.

Úgy gondolom, ezt értékelni kellene, amikor ránézünk egy képre. Elhiszem, hogy nagy poén lehet egy ötperces firka is, de egy részem nem fogadja be, amikor a közízlés, a nép felkap egy igénytelen kis valamit, mert mondjuk fanart, és süllyesztőbe küld olyan festményeket, amiken az alkotóik napokat, heteket dolgoztak, és látszik, hogy értik a dolgukat, szép a munkájuk. Egy rózsaszín birka skiccet F*** Y*** felírattal nem akasztasz a nappalid falára (jó esetben). A süllyesztőben eltűnt igényes képek közt viszont akad bőven, amit igen.

Itt érkeztem el a saját képeimhez. Én is úgy gondolom, hogy a képeim nem ütik meg azt a szintet, hogy művészetnek lehessen nevezni. Egy felől a technika, kidolgozottság nincs azon a szinten, másfelől gondjaim vannak a mondanivalóval. Ez utóbbi a nagyobbik hiányosság. Mostanában elgondolkodtam azon, hogy ha létrehozok egy képet, akkor mit akarnék mondani és kinek szólna?

Az a képem, amit hatásvadásznak nevezett a régi tanárnőm, egy bizonyos életkorú, bizonyos ízlésű csoportnak szólt. Az régen volt. Én is másmilyen voltam. Azóta öregebb lettem, és most az a helyzet áll fenn, hogy ahol be tudnám mutatni a képeimet, ott a többség elég fiatal, és én pedig már nem akarok olyasmiket rajzolni, amivel megütöm az ingerküszöbüket. Máshová, komolyabb helyre, mint egy kiállítás, pedig nem vagyok elég jó.

Fogalmam sincs, hol találnám azokat az embereket, akiket érdekelhet, amit most mutatnék, kifejeznék.

A gondolataim, témáim egy része általános, csak midnennapi szépségek, dekoratív dolgok, mint a virágok, természet, cicák, de egy része lehetne komolyabb, akár komorabb. Bizony megfordul a fejemben, hogyha megmutatnám ezeket a negatív dolgokat is, akkor nem szednének-e darabokra?

Ez a reckír benne van ebben a blogban is, természetesen. Számomra van különbség, hogy mit tennének tönkre. A blogírás más, ezt nem félek elveszíteni, de a rajzolást nem akarom abbahagyni. Egyszer majdnem eljutattak idáig a barátaim a reakcióikkal. Nem akarom a rajzolást társítani az állandó feszültséggel, támadásokkal. Nem akarok védekezni az érzéseim, gondolataim miatt, különösen, ha egyébként nem ártok vele senkinek.

Persze megtarthatnám magamnak a képeket. :) Aminek egy egész bejegyzést szenteltem nem rég, hogy az nem én vagyok.

Nem szeretem, hogy csak úgy rajzoljak, hogy már eleve tudom, hogy nem fogja látni senki, meg fogom tartani meg magamnak, mert az félbe töri az alkotókedvemet. Van, akinek működik, nálam nem, mivel én kommunikációnak tekintem az alkotást, és nem akarok "magamban beszélni". Szeretem megmutatni a képeimet, akkor is, ha nem művészet. :P

Úgy vagyok vele, hogy akinek nem tetszik, ne nézze! Legyen szíves, menjen tovább! Ezt nem olyan nehéz megtenni.

Mert, ha kifejezetten provokálnék bárkit egy alkotással, akkor rendben, szóljon bele! De ha nem, akkor csak a kötekedés kedvéért nem érdemes rám vesztegetnie az időt, vagy kioktatnia, hogy szerinte hogyan kellene húzigálnom a vonalakat. Rajzoljon magának olyat, amilyen neki tetszik! Nem igaz? :)

Úgyhogy gyűjtöm a bátorságom, de nincs kinek megkérdeznem a véleményét erről, hogy buta ötlet-e vagy sem?

#művészet #gondolatok #személyes #motiváció #technika #tapasztalat #pozitív és negatív élmények #lopás #iskola #rajzolás #festés #tanár #alkotás #mondanivaló #giccs #kifejezés #amatőr #hobbi #emlékek #barátság #kritika #kötekedés #tanítás #bátorság #bizonytalanság #közönség #illusztráció #érzelmek #kreativitás #ötlet

[csacskamacskamocska]

Bizalom

Arra jöttem rá valami fura kanyargó gondolatmenettel, hogy egy bármilyen kapcsolatban ahhoz a fajta őszinteséghez, amikor mondhatsz bármit, elmesélheted a bármilyen gondolataidat, a vágyaidat, kifolyathatod a másik elé az agyad minden szépségét és marhaságát (ha akarod), szóval ehhez a bántás és megbánás nélküli őszinteséghez hatalmas, kétirányú bizalom kell. Nem aláznak meg, nem élnek vissza vele később, nem árulnak el, nem nevetnek ki, nem undorodnak, nem kell félned tőle, hogy mi fog történni. Nem rettegsz, hogy ha elmondod, elhagy. Azt gondoljuk, hogy ez alap, de kicsit se. Mert, ha az lenne, ha minden kapcsolat alapja lenne a bizalomra épülő őszinteség és önátadás, akkor nem tartanánk akkora értéknek azt a kapcsolatot amiben megélünk ilyet. Gondolnánk, hogy ez a bizalom épül, szépen építgetjük, egyre nyitottabbak, türelmesebbek és megértőbbek leszünk és tádám... rengeteg melóval építettünk egy bizalmi kapcsolatot amiben önmagunk lehetünk. De miért nem fordítva van? Nem szépítem, én ilyen vagyok... ez vagyok, ezt tudom nyújtani, ezt meg azt szeretném (dinoszauruszokat a seggembe, baszdmeg, miért ne lehetne ilyen? :D). És megelőlegezem az összes bizalmat amit csak adni tudok, feltételezve, hogy nem lennél itt (ezen a randin, találkozón, benne ebben a beszélgetésben), ha nem érdekelnélek. Jó, egyetlen találkozón nem lehet elmondani mindent és kitapogatni a határokat. Végig rettegtem az elmúlt éveket. Feldmár azt mondja, ha olyankor sebeznek meg amikor ilyen „ernyedt”, őszinte, bizalmi állapotban vagy, abból nem lehet felgyógyulni. Többet nem fogsz bízni. Vagy nagyon nagyon sokáig nem fogsz bízni. Volt egy látomásom hajnalban. Egy nagyon kedves barátom volt itt, a konyhapultnál állt, kihúzta a fiókot, tett-vett, néztem őt és olyasféle szeretetet-szerelmet éreztem mintha valóság lenne. Maga az álmaiban él, mondaná a pszichológusom nevetve, és aztán arról beszélgetnénk, hogy miért is szakítottam a pasimmal. Jó rég volt, de amikor van egy többé kevésbé működő kapcsolat, akkor miért szeretsz bele valaki másba? Nem keresed, nem akarod, nem volt tervbevéve, miért történt meg? Nem tudtam őszinte lenni. Féltem, hogy megbántom a másikat az őszinteséggel. Így viszont nem is tudott változni se, fejlődni se. Minden kritikát világvégének éltem meg, teljes bizalomösszeomlásnak, kapcsolatvégveszélynek. Ha kritizál, ha valami neki nem jó, nem kényelmes, akkor nem szeret, nem fogad el olyannak, amilyen vagyok. Pedighát nyilván az vagyok és olyan, amit gondolok magamról – hittem akkor. Annyira szükségem volt arra, hogy elfogadjanak, és ne baszogassanak, ahogy az anyám tette, hogy azt gondoltam, kizárólag a kritika nélküli, feltétel nélküli elfogadás lehet a szeretet. Fogalmam nem volt és talán most sincs még, hogy hogyan lehet elmondani dolgokat. Ja, itt a blogon könnyű.

Kanyarodjunk vissza. Éhes volt az agyam. Unatkozott. Amikkel megtöltöttem, azokat értéktelennek éreztem. Nem inspirált semmi és senki. Más dolgok érdekeltek minket, más dolgokon nevettünk, más dolgokért mozdultunk meg és nem beszélgettünk. Egyedül éreztem magam, és azt gondoltam, hogy ez baj.* Azt mondják a nőknek fontos a beszélgetés. Szerintem a férfiaknak is fontos lenne, ha elhinnék, hogy a szirszar problémáik fontosak a társuknak és még időt is szánnának, hogy elmondják miken rágódnak. Pénz, impotencia, halál, terhek, jövő, kényelem, egészség, meló, meló, kurvaélet. A haveroknak elmondják. A haverok mondhatják azt is, hogy baszki, csináld ezt vagy azt, de mondhatják ezt is, hogy dehülyevagy. Az miért nem számít nekik? Ha a feleségük mondja az mitől kelt más érzést belül? Azt miért kerülik? Ott miért nincs meg az a bizalom, hogy jóból mondja, szeretésből, féltésből, támogatásból? (legalábbis úgy érzékelem, hogy nem így élik meg az emberek)

Elhagy. Szabó T Anna verse mindig a fejemben van. Elhagy. Elhagy, elhagy. Csak azokhoz merni ragaszkodni, akikbe nem halunk bele, ha elhagy? Micsoda gyávaság.

a valódi baj az, hogy rengeteg tévhitünk van és sablonunk arról, hogy hogyan kellene élnünk és hogyan kellene éreznünk magunkat, és ezek sokszor megakadályoznak benne, hogy egyszerűen csak éljük az életünket. Talán ezért működnek embereknek jobban a barátságaik, mint a párkapcsolataik. Arról kevesebb merev és önsorsrontó panelünk van.

#bizalom #őszinteség #kritika #kapcsolatok #kommunikáció #barátság #sablonok #10-29

[csakazolvassa]

kis magyar sóhajária

Kálmán-nap tavasszal! Mert egyébként október 13-án van, de valahogy minden elcsúszik ebben a filmben. Hajdu Szabolcs zárt térben játszódó, párhuzamos-házaspáros trilógiájának (előadás és film) második darabja ez, a három közül a legcsendesebb, legeszköztelenebb. A hetvennégy perces kamarafilm svájci, szlovák és amerikai forrásokból, illetve magyar magánadományokból készült. Az első az Ernelláék…

View On WordPress

#ajánló #film #kritika #magyar valóság #miért? #párbeszéd #párkapcsolat #szexualitás

[saint1000000000]

#nukleárna rodina #kritika #czech #slovak #veľmi dôležité #stredná Európa

[mlfreee-blog]

Honda Civic 10. generacije: kritike, pouzdanost, kvarovi

Honda Civic 10 .gen – Ključni datumi  Januar 2017: Lansiranje limuzine i hatchback modela April 2017: Lansiranje Civic Type R Januar 2020: Blagi redizajn (prednja rešetka, maglenke, boje) Januar 2023: Prekidanje komercijalizacije Honda Civic ima nepokolebljivu reputaciju pouzdanosti. Kroz generacije, uspela je da postane arhetip japanskog kompaktnog automobila bez problema. Ponekad stilski…

View On WordPress

#kritika #kvarova i popravki za Honda Civic 10. generaciju. Pročitajte detalje o performansama #pohvala

[egy-lany-blogja]

Hibáztam párszor de nem bántam meg semmit....Kritizálsz de az életemről nem tudsz semmit!!!

#hiba #hibák #kritika #kritikus #nemtudsz rajta valtoztatni #nem tudsz semmit #magyar tumblisok #magyar #magyar tumblr #magyar lany #magyar gondolat