#lelkileg stabil

[csacskamacskamocska]

Állandóság

Eddig mindenre volt egy jó magyarázatom. Aztán egy még jobb, egy másik, egy annál is jobb. Most inkább csak egy érzés van, hogy vávává, kezdhetnénk ezt elölről? Nem is tudom, hogy nem értek semmit vagy mindent rosszul értek?

Volt egyszer egy fogalom, a szeretetállandóság, aztán jött a stabil, biztonságos kötődés. A kettő kb ugyanazt fedi le. Ez most már biztos, hogy nekem ilyenem nincs.

Szeretetállandóság, biztonságos kötődés, kb az, hogy az ember tud bízni mások érzelmeinek az állandóságában, a kapcsolat stabilitásában, a folyamatosságban, abban, hogy akkor is szeretetben működnek a dolgok, ha nem kontrollálja, ha nincs jelen, ha a másik nincs jelen, nem retteg tőle öt perc múlva, hogy elhagyták/becsapták/stb, nem gondolja, hogy cserélhető, sőt, hogy le is akarják cserélni, nem érzi magát magányosnak, kívülállónak, tehetetlennek. Emlékeztek? A kisbaba eleinte azt éli meg (nem gondolja, amennyiben a gondolást úgy értjük, mint következtetések levonása), hogy amikor az anyja kimegy a szobából, akkor a világ és vele az anyja – megszűnik. Aki bejön, az egy másik anya. Az „anya” egy gondozó Isten, egy gondozottság ÁLLAPOT. Aztán felismeri az anyját, az ismétlődést, és elkezd kötődni és elkezd következtetni. Anya még mindig az Isten, de már következetesen megszólítható. Sírással. Régen azt gondolták, hogy ha a sírásra kielégítik a gyermek szükségleteit, akkor megszokja, hogy panaszkodjon, hogy ugráltassa a szüleit, hogy mindig mindent megkap vagyis el lesz kényeztetve. Én sosem hagytam sírni a gyerekeimet. Egy felnőttet se hagynánk sírni, egy kisbabával miért tennénk? A gyerek azt tanulja meg, ha nem hagyják sírni, hogy van kapcsolat, van válasz amikor kommunikációt indít. Van segítség, számíthat másokra, nincs egyedül, törődnek vele. Később megtanulja a finomságokat, de ez az alapállapot, ez fontos. A bizalomvesztés gyors folyamat, annak megértése, hogy csak a saját világodnak a közepe vagy, az lassú.

Szóval, se bizalom, se biztonságos kötődés. Szeretnék, de nincs, és ha szeretnék is, nem tud lenni. És a problémáim legnagyobb része ebből adódik, azt hiszem. Szorongás, agresszió, féltékenység, elhúzódás, magányérzet, és a gátlástalanság is, ha annak nevezzük, hogy leszarom mit gondolnak mások, többnyire megyek a magam feje után.

Persze, jobban nézne ki, ha nem egy ilyen közhelyes kis szar probléma állna a háttérben, hanem valami grandiózus és hangzatos valami, nem egy ilyen tucattrauma. :D De valójában hátborzongató, hogy egy porszem, egy apró kavics képes kicsorbítani az életünket? De hogy? És miért? Miért nem lett ez jobban összerakva?

Azon gondolkodtam hajnalban, hogy tényleg képesek vagyunk magunkat meggyógyítani, testileg és lelkileg is. Csak nem tudjuk a módját. A mindenféle önsegítő technikák csak próbálkozások, ha nem hoz paradigmaváltást, nem ér semmit. Ez a képességünk, ha készségszintűre emelkedne – Volt? Vagy a jövő? – az evolúciós lépcső lenne. Az öngyógyítás nem mantrázás, nem önmeggyőzés, hanem valami állapot, amit néha elkap az ember, kicsit tudja működtetni, aztán kizökken, és nem talál vissza.

Az, hogy szinte mindenben tévedtem, az feldolgozhatatlan teher lenne, ha megpróbálnám befogadni, ezzel tisztában vagyok. Hogy egy alapjaiban hibás nézőpontra épült a világom, eddig nem gondoltam, hogy ez ekkora baj. Ilyen és kész, ezzel együtt vagyok, aki vagyok. Csakhogy, minden egyes fájdalom gyökere ott van.

Ennyi elég is lesz mára.

#bizalmatlanság #veszteség #kötődés #kapcsolatok #trauma #04-16

[onsieluenkeli]

Ritkán nézek rád Diana, mert azt szeretném hogy az álmaid teljesüljenek, és inkább a saját életedre fókuszálj. De azért imádok néha, lopótökézve vissza-vissza nézni még mindig. És szeretek meglepődni is, pozitívan csalódni. Fogalmam sincsen hogyan csinálod, de hibátlan vagy. Egyszerűen túl tökéletes. Tudom, hogy a net becsapós, és ha ez is az, akkor életem legjobb átverése kell hogy legyen.

Oh, és Örülök, hogy még mindig Brüsszelben a szíved, és hogy Meeentor lettél. Ez annyira, de annyira, de annyira passzol hozzád! Mindig is volt olyan képességed! Ha arra gondolok milyen lennél itthon, megszakad a szívem. Itt az önmegvalósítás esélye, áldozatok nélkül, szinte nulla. A politika miatt olyan lennél mint egy lefújt szerencsétlen kis bogár, örökké feketében. Mentorként 🇪🇺 kihoztad magadból a legjobbat! Ezt is ügyesen megcsináltad, és én tényleg örülök.

Tudod, a legtöbb ember aki el megy, idővel változnak. Logikus hogy minden újdonság hat rájuk. De nem fokozatosan lesznek másmilyenek, hanem inkább úgy kezdik el váltogatni a különböző énjeiket mint az évszakok alatt a ruháikat. Ilyenkor jövök rá mennyire instabilak, éretlenek lehettek mindig is, és döbbenetes hogy mennyire nem találják önmagukat. Nem tudják jól kezelni az új élet adta adrenalin löketeket, a stresszt, a honvágyat és a lelkiismereti furdalást, a bizonyítási kényszereket. És egyszerűen nem lehet rájuk ismerni. Ellenben te, elképesztően stabil vagy, erős, tudatos, és örökké hű önmagadhoz! Ritka és nagyon jó tulajdonság. Például ezer éve hogy elárultad melyik a 🌷kedvenc virágod, és én a mai napig tudom, és neked a mai napig az. nice.

A mentorkodásról jutott az eszembe

Éppen néhány hete láttam egy kiváló bejegyzést egy amerikai aktivistánál. Talán Trump unokahúga volt, vagy valaki arrafelé...  Most az Egyesült Államokban a legfontosabb téma az Izrael és a Hamas miatti konfliktus mellett, a demokrácia megőrzése és a mentális egészség. És az utóbbi miatt valaki elkezdte magyarázni, hogy  az emberek lent vannak náluk is lelkileg, és bizony imádnak motivációs erőt nyerni a politikusaikból. Trump pedig ehhez nagyon jól ért, hiszen ő is ebben nőtt fel. Szóval nagyon nem mindegy hogy egy példakép, mentor, edző, tanár, Coach ha fel is ráz, és segìt abban hogy sikeresebb, erősebb, ügyesebb legyél valamiben, de az is nagyon ☝🏻fontos, hogy milyen szívű emberré formáz! Képes a., humánummal jobbá tenni, vagy csinál belőled egy b., rideg, önző, és arrogáns törtető seggfejet. Mind a két opció megvalósítható, talán az utóbbi még könnyebben is.

És akkor elgondolkoztam mennyire igaza van. Tényleg vannak olyan Coachok, mentorok, tanárok, edzők... hogy észrevétlenül több kárt is tudnak okozni, mint amennyit nyernek a tanítványaik. Kinyírják a családi, a baráti kapcsolatokat, az érzékenységet, az empátiát, a toleranciát, stb... Néha isten bizony elgondolkozom egy-egy amatőrebb énközpontú insta motivációs posztoknál, hogy hol van a „mi”, a „ti”, az „ők”, a „te”. Mert ez is kell. Fontos hogy akinek segítesz, annak a halmazait is lásd, és értsd. Azért, hogy megmaradjon az életében a szeretet, és a támogató háttér is.

Amúgy biztos vagyok benne, hogy te nem Trumpokat formáznál.  Ezt most csak azért meséltem, hogy lásd meg mennyire különleges, és értékes vagy, és milyen a Mardekár Mentorálás, amiből elég sokat lehet látni sajnos.

Büszke vagyok rád. És hazanegyere 😄

Tudod mit kívánok? 2024-re újabb bakancslistákat. - Ne ragadj be, kérlek, úgy kérlek. - Például NewYork rád is vár Diana. Esküszöm már csak te hiányzol onnan. Tudom, hogy zseniális Trip-et tudnál te is összeállítani.

Szóval Boldogat 🎂, és Karácsonyt is.

.

[tinaeee]

Szeretném hogy meg értsd.

Te nekem tökéletes vagy. Imádom a lelked. Tudom sok problémád van amin töröd a fejed. Tudom megadsz nekem mindent amit tudsz. Szeretném hogy tudd hogy nekem elég vagy!!

De én néha azt érzem hogy nem vagyok elég. Nincsennek elég nagy idomaim mint azoknak a lányoknak akiket követsz, nézel vagy épp ismersz. Emlékszel péntek este mikor cigit feleztunk. Instaztal figyeltelek es azon tunodtem hogy lehetsz ilyen tökéletes olyam boldog voltam hogy ott vagy velem es veled felezem meg a cigimet. Oda adtam neked a cigim felét te ide adtad a telefonod hogy instazzak rajta. Porgettem es olvastam a memeket. Megakadt a szemem a neked javasolt reels videokon. Meztelen lanyok pozolgattak es meg szakadt a szívem. Olyan szép idomaik voltak. Nekem sose lesznek olyanok. Es akkor gyengultem el nagyon hiába hitegettem magam hogy elég vagyok neked így szeretsz. De nekem sose lesz homokóra alakom, pattanás mentes arcom, gyönyörű mosolyom, nagy melleim, es nagy fenekem akármennyit fogok enni vagy épp tornazni. Férfi vagy es az tetszik neked nem az amit en nyújtani tudok pedig igyekszem a maximumot.. Nem tudok stabill lelki állapotba maradni hiába erőltetem magamra ha mindenhol olyan gyönyörű nőket és lányokat látok amilyen en sose leszek. Legszivesebben el tűnnek a föld színéről beguboznak es sose jönnek ki emberek közé. Nekem pattanásos es zsíros bőröm van, kicsi melleim, nincsennek modern ruhaim sem jo stílusom. Szürke kis egernek erzem magam. Nincs hibatlan mosolyom es tökéletes alakom. Azt érzem hogy nem vagyok elég testileg es lelkileg sem.. Sajnálom igyekszem de sose fogom magam elégnek érezni. Tudom te megteszel mindent hogy ereztesd velem hogy szép vagyok elég vagyok es tudom hogy unod es fárasztó ezt mindig meg tenned es sajnalom hogy csak teher vagyok számodra bárcsak jobb lennék

[softicyhuman]

Attólmég, hogy mosolygok egész nap, nem azt jelenti, hogy lelkileg stabil vagyok. Bármelyik pillanatban összeomolhatok.

#saját írás #saját #saját gondolat #saját érzelmek #magyar tumblr #magyar #magyar tumblisok #lelkiállapot #instabil #mosoly #jól vagyok #nem vagyok jól #lélek #lelkileg stabil

[egy-srac-elete]

Tényleg azt hittem, hogy stabil vagyok lelkileg. Aztán jöttél te. Jöttél te, és teljesen tönkretettél.

#remenytelen #fajdalom #faj #erzes #szerelem

[geoparduc]

tldr szomorú vagyok, mert másik csapatba kerülök a melóban

9 hónapja dolgozom ennél a cégnél, és most alakult úgy, hogy másik csapatba kerülök. Ennek az egésznek pusztán szakmai oka van, a régi csapatban túl sok junior az újban meg túl sok senior volt, szóval kicsit újra lettünk osztva. Nyilván nem lettünk országos cimborák ennyi idő alatt senkivel, de azért néhány emberrel tök jóban vagyunk így irodai berkeken belül, és tulajdonképpen tök szarul esett, hogy minket most így nem búcsúztattak el rendesen. Jó, azt is picit túllihegésnek találom, hogy másoknak kvázi búcsúbulit tartanak akkor is, ha csak a másik szintre költözik át, meg egyetemre visszamenő kolleginának képeslapokat kellett rajzolnunk (külön nyomasztó volt, mert nekem össz. 5 napot volt szerencsém vele dolgozni), de tök jól esett volna, hogyha az utolsó retrospektív meetingünkön elköszönnek tőlünk vagy valami.

Különösen azért szerettem abban a csoportban dolgozni, mert ott mindenki teljesen elmebeteg volt. Pl. a főnököm meg egy másik senior rendeltek egy felfújható T-rex jelmezt és abban rohangáltak egész nap az R&D-n. Meg egy rakás ilyen állatság 5 percenként, és ebbe tök jól beleillet a személyiségem. Az új csapatban meg mindenki tök normie. A scrum master csaj azzal próbálta vonzóvá tenni számomra a váltást, hogy mondta, hogy itt milyen jó csönd van. És elméletben lett volna lehetőség arra, hogy megmondjuk, hogy melyik csapatban akarunk dolgozni, de mivel szakmailag tényleg csak ennek van értelme senki nem akart kapálózni, hogy de figyi engem mégis a másikba, mert ott jobbfej emberek vannak. Közben meg úgy szerettem volna, hogy akkor csak a legeslegkedvencebb kollégámmal hadd dolgozzak együtt, akivel annyira tök egyforma a humorunk meg az ízlésünk, mintha a sose volt bátyám lenne.

Meg azon töprengtem, hogy mikor az előző munkahelyemről eljöttem akkor nem is sírtam, meg semmi, pedig azokat az embereket tényleg imádtam. Bár mondjuk róluk tudtam is, hogy ők is nagyon bírnak engem, és velük tényleg jóban is maradtam azóta is. Meg ott gyakorlatilag azért léptem ki, hogy legyen időm csinálni a terápiát, meg rendbeszedni az egyetemet és magamat. Azt hiszem, akkor egészen képtelen voltam olyan szintű érzéseket produkálni, hogy fájjon, hogy nem fogok velük többet találkozni. 

Most viszont olyan formában vagyok lelkileg/pszichésen rosszul, hogy halálosan rosszul viselem, hogy bármi változik, csak maradjanak a dolgok ugyanúgy. Lehetőleg körmöt se kelljen vágni, vagy inkább ne nőjjön meg, meg ne kelljen átöltözni, vagy mást enni, vagy valamit máshogy csinálni, mert annyi minden változott meg az utóbbi hónapokban, hogy már nem bírom.

Persze lehetne a dolog pozitív oldalát is látni, hogy nem kell többet azzal a managerrel dolgoznom, aki ilyen óvodás módon cukkol, hogy most végre nagyobb asztalom lesz, hogy nem lesz ott az infantilis óvodás kis fasz szembe szomszédom, nem fog a szemembe sütni a nap, nem azzal a tesztelővel fogok dolgozni, aki olyan szinten megvan terhelve pszichésen, hogy gyakran nem értjük, amit mond, meg egy csomóan félünk tőle, hogy mikor fog bekattanni, de egyelőre, csak geci szomorú vagyok és vissza akarom kapni a régi kerékvágást, vagy bármit, ami egy picit is stabil.

#rinyaposzt

[youarealliwanted]

Az érzés mikor rájössz hogy már megint nem vagy a toppon lelkileg sőt már a teljes szétcsúszás határán állsz. Aztán elgondolkodsz rajta hogy hogy is lennél már jól érzelmileg hiszen mindenki csak csesztetni bír és csak a rosszat látják benned. Hiszen a szüleidnek semmi sem felel meg akármit is csinálsz akármilyen jól is. A többi rokonod állandóan csak azt hajtogatja hogy te milyen szar ember is vagy valójában és hogy semmire sem fogod vinni az életben. Na és persze ott vannak a drága barátaid, az a pár legjobb barátnőd aki van, magasról tesz a fejedre mivel ugyebár az egyik azzal van elfoglalva hogy a pasijával folytasson nyálcserét a nap 24 órájában. Az összes többi pedig csak akkor vesz észre hogy ha neki van szüksége segítségre vagy éppen tanácsra, persze azt már nem képes megkérdezni hogy veled mi a helyzet hiszen az már túl nagy erőfeszítés lenne a számára. Jah és még ráadásként a tanárok is basztatnak nap mint nap abban az iskolának nevezett létesítményben. De azért mindezek után mindenki elvárja hogy a lelkivilágod teljes mértékben stabil legyen.

#saját #saját gondolat #lélek #soul #barátok #szülők #család #rokonok #magyar gondolat #fáradtság #fáradt vagyok #fájdalom #elegem van #iskola #tanárok

[antikaracsonyista]

Neked...

Gondolkodás nélkül rohanok eszeveszettül a dolgok, a kalandok felé aztán ha felvillan a vészvillogó leállok és meghátrálok. Így megy ez. Megkedvelek valakit... Abból viszonzast kapok rájövök hogy nem akarom és meghátrálok. Nem egyszer eljátszottam ezt.

De van a másik véglet amikor nem hátrálok meg. Mert akarom. És a vészvillogó olyan szinten elkerüli a figyelmem mert azt teljesen leköti a másik személy hogy arra sem figyelek hogy lány vagyok ráadásul nem a könnyen kapható fajta mégis ha már ennyire bejön még akkor is egy kicsit hagyni kéne küzdeni. Ez is későn tűnt fel.

Addigra már mire visszakapcsoltam az agyamat szinte késő volt. Megrohamoztak azok a gondolataim amikről senki sem tud. A sebeim a fájdalmaim által kapott félelmek. Köztük a legnagyobb... Hogy az eszetlen rohanásom miatt megint kihasználnak. És ez a pánik eluralkodott rajtam.

Ezt bemutattam neked teljesen. Átéltük együtt az eddig leirtakat. (Remélem még emlékszel és nem törölte az agyad.)

Mert én emlékszem minden apró részletre...

Inkább fontosabb hogy azt tudd hogy utána, hogy bár enyém se voltál végleg elveszítettelek... Mi zajlott le bennem.

Eleinte éreztem. Az egészet. Fájt. Piszkosul fájt. Mardosott. És égetett. Tudtam hogy hazudtam. Elképesztően nagyot hazudtam. Nem olyan vagyok. Az nem én vagyok. Szinte soha nem vagyok önmagam. De melletted valahogy úgy éreztem újra magamra találhatok majd. Pillanatok voltak amíg teljesen eluralkodott rajtam az érzés... Hogy boldog vagyok. Aztán amint ezt is elrontottam jött az az érzés hogy utálom magam. Újra. Újra az a semmire kellő, túl érzékeny, félős, féltékeny, elhagyott, szomorú magányos lány lettem. Aki voltam előtted. Nem ilyennek születtem. Csak túl sokat hittem, és túl nagyot álmodtam. Aztán hirtelen minden a nyakamba szakadt. És megtapasztaltam a fájdalom minden fokát és formáját.... Egy év alatt. És megváltoztam. Álarc mögé rejtettem magam és megjátszva a boldogat és olyat mint a többiek kerestem a helyem. De egyszerűen nem találtam. Még most sem találom.

Annak a fajta fiúnak tűntél aki elött megnyílhatok. Szépen lassan. De elrontottam.

Túl hamar túl fontos lettél számomra ami nem kölcsönös.

Amikor ezeket tudatosítottam magamban eljött a második pont... Hogy már nem éreztem. Már nem fájt. Semmit nem éreztem. A fejemhez vágták hogy érzéketlen tuskó vagyok. Nem vagyok képes szeretni. Miért nem tudok legalább egy őszinte mosolyt adni. Hogy miért? Mert egyszerűen nem ment. Nem érdekelt semmi. Még te sem. Senki nem értette a viselkedésemet. Ugyanaz történt mint egy éve... Megint mindenkit eltaszítottam... De aztán felvillant a vészvillogó hogy a barátaim egyszer már elnézték hogy így viselkedem velük régi sebek szétszakadt család és egy fiú miatt... Az számukra is érthető ok volt. De mégegyszer mostmár csak egy fiú miatt.... Miattad. Újra magamba forduljak és megint megbocsássanak már nem tennék meg. Ezért habár még mindig az empátia mentes üres robot állapotomban voltam de ekezdtem újra megjátszani magam... Hogy boldog vagyok. Elhitték. Egytől egyig elhitték. De kezdtem kiesni a szerepemből. Kapóra jött hogy eltört az ujjad és hetekig nem találkoztunk... Kezdtelek elfelejteni. Hogy milyen az arcod, az illatod, az ölelésed, ahogy a kezed a kezemet keresi, ahogy ujjaid puhán simítják a kézfejemet, és a csókodat ahogy ajkaid vadul tapadtak az enyémekre és hirtelen megfordult velem a világ. Kár hogy ez csak egyoldalú volt. És jött a jelen, a most. Hogy újra láttalak és újra mindent élesen éreztem. Észhez tértem. És rájöttem hogy soha nem fogom megbocsátani magamnak ezt a bűnt hogy hazudtam és nem nyíltam meg. Mert jogod van tudni az igazságot. Te vagy az első akit nem vágtam pofán amikor először megakartál csókolni. És nem csak ezt hanem hogy fogalmam sincs hogy és miért és miert te... De én nem az a lány vagyok aki minden második kedves fiúba totál belehabarodik. Én az vagyok aki két kudarc után mindegyiket elhajtotta a lehető legegyértelműbb módon. De téged... Nem tudtalak. Nem ment. Lehet mert éreztem hogy neked nem jelentek semmit miért ne? Fogalmam sincs. De abban biztos vagyok hogy ezt el kell felejtenem. Kiírtam magamból... És ha lelkileg stabil állapotba kerülök ezt megmutatom neked.

Köszönöm szépen hogy megmutattad milyen kötődni valakihez, sajnálom hogy ezt elrontottam. Ilyen vagyok. Zavaros elme. és ez... Ez életem legőszintébb szövege. De ez még semmi... Ez a zűrzavar ez mind csak az amit te okoztál bennem és hogy még mennyi seb lappang a mélyben amiről a felszín azt hiszi hogy már rég elfelejtett dolog és nem jelent semmit. Nem... Az érzés lehet elmult. De a psziché nem felejt.

Viszont dühös vagyok. Mostmár.... Hogy rád e? Ugyan... Te semmiről se tehetsz. Magamra. És hogy totál idiótát csináltam magamból. Éld az életed. Nem vagyok vak és nem is szóltam bele semmibe folytasd amit elkezdtél szerezd meg őt vagy fogalmam sincs mi vele a célod. De hajrá. Nem.kell velem foglalkoznod. Eddig is profin kizártad nagyjából a létezésemet is. Csak azt akartam hogy tudd... Akkor éjjel életem legnagyobb hibáját követtem el. Hazudtam. Sőt végig naiv voltam. Sajnálom... Egy kudarc vagyok én már megszoktam mostmár te is tudod.

[felejthetoemlek]

16

Azt hiszem olyan tizenhat éves lettem, aki példaértékű. Elég sok dolgon mentem keresztül, ami lelkileg megterhelő, és ezeket nem híresztelem. Persze, az oldalamon is vannak szomorú dolgok, de ez többnyire az "átlagos tiniszerelem" hozzátartozói. Viszonylag ritkán említem azokat, amik végigkísértek eddigi életem során, és továbbra is állandó problémák maradnak. Ennek ellenére nem züllöttem el, viszonylag értelmesnek mondhatom magam, és tudom, hogy képes vagyok felépíteni egy stabil jövőt magamnak. Flegma vagyok, igen. Néha túlzottan antiszociális, igen. Pesszimista, igen. De ez a kis burok, ami ezekből összetevődve vesz körbe, áttörhető. Hogyha valaki megismer, látja, hogy igenis jól tudom magamat érezni és rengeteg álom, félelem és szeretet bújt meg bennem. Gyűlölöm a külsőmet, és a burkomat, amit hosszasan építettem fel magam köré, de tisztában vagyok az értékeimmel. Rengeteget csalódtam a hozzám közelállókban, de példaértékű támaszt és erőt mutatott az édesanyám, eltekintve a komolytalanságától. Talán túl komoly vagyok. De ezt is át lehet hidalni, és van, hogy túlzottan lökött is vagyok, de ezt kell szeretni. Hangulatingadozása is sokaknak van, de lehet kezelni, nehéz, de kivitelezhető. Olyan tizenhat éves lány lettem, akit már ha nevelni nem is igazán lehet, de csiszolni annál inkább. Neves, erős gimnáziumba járok és egyetemre is fogok tovább menni. Lesz nyelvvizsgám, jogsim és nyári munkát is vállalok, hogy anyának segítsek. Nem iszok, nem cigizek, nem füvezek, nem pasizok, sőt. Igen, hébe-hóba az első kettő belecsúszik a napjaimba, de nem hosszútávra és ráfüggve. De olyan gondolkodásmóddal és életszemlélettel rendelkezem ennyi idősen, amit a nyolc évvel idősebb bátyjám megirigyelhetne, és amire büszke lenne az apám, ha anno nem dobott volna el magától. Hónapokkal ezelőttig, olyan hatással volt rám az ez általuk okozott rengeteg csalódás (és a sok más hímnemű okozta fájdalom és kihasználtság, legyen az nevelőapa, csak egy ismerős vagy szerelem), hogy szerethetetlennek gondoltam magamat. Pedig nem. És abban a pillanatban, hogy én felfogtam, viszonzásra fog lelni minden szeretet, amit másoknak adok, másoknak is ezt tudom mondani. Nem feltétlen szerelemben, de akkor is vissza fogom kapni azt a tengernyi szeretetet, amit én adok másoknak. De igen, szerelem is lesz az életemben, és sajnos nem az az örök és egyetlen, amire vágynék, hanem több, de ugyanannyira valódiak. Nem tudok teljesen büszke lenni arra a személyre, aki vagyok, mert rengeteget kell még formálódnom, de még mindig jobb ember vagyok, mint aki tavaly ilyenkor voltam. Évről évre, hónapról hónapra, hétről hétre, napról napra változom, igyekszem inkább jobb irányba. Eddig a szerelem volt a motiváció, hogy valakiért változzak meg, hogy neki legyek jó. Továbbra is valakiért változom, méghozzá önmagamért. Magamnak szeretnék megfelelni, mind személyiség, mind külsőségekben. Az utóbbi talán költségesebb, ezért nehezebben kivitelezhető. De addig is arra gondolok, hogy tavaly óta visszaszereztem két nagyon fontos barátomat, vesztettem is párat, de szereztem is újakat. Arra gondolok, hogy még mindig negatív vagyok, de tavaly még ennél is rosszabb volt. Tehát igen, talán pozitívan nézhetek arra, aki vagyok, és arra, hogy ki lehetek még.

És a legfontosabb, hogy mostmár bemehetek a 16 karikás filmekre is.

@felejthetoemlek 2019.02.24. 00:15

[fannii1113]

Attólmég, hogy mosolygok egész nap, nem azt jelenti, hogy lelkileg stabil vagyok. Bármelyik pillanatban összeomolhatok.

[ifonlylovebird]

Onnan tudom, hogy mennyire vagyok stabil lelkileg, hogy mennyire félek hazafelé a sötét, kiválígatlan útszakaszon. 

.

.

.Ma rá sikítottam egy macskára és rohantam hazáig...

[csacskamacskamocska]

Na, minden jó

Persze nem annyira, mintha tudnék vízvezetéket szerelni, de azért ez most eléggé élhető, annak ellenére, hogy momentán nincs melegvíz viszont rohadt hideg van. Ebből is látszik, hogy ezek a külsőségek sokkal kevésbé határozzák meg a pozitív létérzetet, mint az, ha anyagi biztonság van meg stabil érzelmi kapcsolatok meg használható tervek a jövőre meg megvalósíthatási remény. A napokban mentem el egy középiskola előtt és ott ölelkezetek meg csókolóztak párok és olyan édesek voltak és rettenetesen fiatalok, és felrémlett az, ahogy akkor voltam, ölelkezve, szerelmesen és persze tele mindenféle érzéssel meg gondolattal a világról, de valós felelősségem az nem volt. Csak az érdekelt, hogy Dave szeressen mert én BIZTOSAN örökké fogom szeretni. És amikor vége volt a tanításnak, és kiözönlöttünk az iskolából akkor az az egész órákig tartó irl tumblizás volt. Kibeszéltük, kinyafogtuk, megosztottuk magunkat. Szeretni is úgy tudtunk még, hogy teljesen átadtuk magunkat testileg és lelkileg. Nem volt kéreg, nem volt semmilyen tapasztalat, semmihez igazodás csak ezer fizikai és érzelmi csáppal öleltük a másikat. Erre vágyunk felnőttként? Mindig erre a visszahozhatatlan szerelmi állapotra? Arra, hogy így tudjunk szeretni? Azt gondoljuk, hogy van valaki, aki visszavarázsol oda? Vagy azt, hogy van valaki, aki nem félti magát, és az élete árán is ezer csáppal befurakszik a kérgek, pajzsok, hegek és tapasztalatok alá és újrakezdhetjük? Biztos vagyok benne, hogy álmában mindenki azt gondolja. A legutolsó megkeseredett, realitásokba és cinizmusba menekülő, érzelmileg kivérzett, mindenről lemondó ember is álmában még elképzeli, hogy létezik valaki, aki megtenné.

#iskola #kapcsolat #szerelem #09-22

[sonnenscheinmano]

Sajnos az elmúlt egy év teljesen tönkretett, nem lelkileg, mert lelkileg sosem voltam ennyire stabil, hanem testileg amortizálódtam le. Gyakorlatilag járni is alig tudok. Tavalyelőtt vígan elbicikliztem egész nap, most meg egy fèlórás tekerés lefáraszt.

[youdecide69]

Esti szófosás 2.

Nincs annál rosszabb, mint amikor lelkileg nem vagy stabil. Nappal boldog vagy, lefoglalnak a barátok, nevetsz, jól érzed magad a bőrödben, talán csak egy-egy unalmas órán gondolkozol el a gondjaidon, de akkor is hamar visszatérsz a valóságba, mert kicsengettek vagy közbe szól a tanár. Aztán eljön az este. Az ágyadba bújsz és élvezed a csendet egy pár illatos gyertya társaságában.  Elkezdesz gondolkodni. Mindenen. Eszedbe jut egyaránt a jó és rossz dolgok a jelenről és a múltról. Majd egy pillanatban több rossz dolog gyülemlik fel, és a fájdalom kijön apró könnycseppekben. Nincs csengő, nincs tanár, nincsenek barátok, akik megtörjék a csendet, csak a gyertya fénye alszik ki. Csend van és fájdalom. Úgy érzem senkinek sem vagyok fontos. Majd a telefonom kijelzője megvilágítja a szobát. Az arcomra száradt könnycseppekkel nyúlok a telefon után.  Egy új üzenet. ,, HIÁNYZOL! ” 

#üresség #szív #fájdalom #este #barátok #nappal #hiányzol #üzenet #saját gondolat #múlt #jelen #könnycsepp #csend #zaj #problémák #nehéz #szerelem #lélek #telefon

[wattdesune]

Mercury WATTrograde

Szerintem nem kell bemutatnom a jelenseget, ami oly sokakat egyenesen megremit. 

Nem hazudok, amikor eloszor olvastam a Mercury retrograde-rol, ugy bepanikoltam az eltulzott “mellekhatasok” miatt, hogy leoffoltam magam minden social media oldalrol, amig el nem mult. Oke amugy is egy kibaszott mentalisan megterhelo, lelkileg szaraz zombira szivott elohalott voltam azokban a hetekben/honapokban, de oszinten akkor annyira kivoltam, hogy mas se hianyzott, mint a Merkur bekurasa. 

Hat elvileg most epp megint Retrogade-be van ez a draga jo bolygo, de miota megtanultam, hogy egy evben kb 3-4-szer bejatsza ezt, mar nem tulajdonitok neki akkora kurva nagy jelentoseget. 

Mindezek mellett azert bassza meg magat nyugodtan a Merkur. 

Kb 12 eves korom ota elek halok a paranormalis / boszis dolgokert, volt is “szerencsem” megtapasztalni erdekes dolgokat, amikbe most nem megyek bele, mert orakat nem fogok elbaszni egy egy ilyen bejegyzesre, akarmilyen jol is esik hallani, ahogy a billentyuk kattannak az ujjaim alatt. 

Azt azert elmondanam, hogy en spec nem feltetlen hiszek, jobban mondva nem kovetek vagy kotodok egy istenseghez sem, igy geci nehez magam barhova is sorolni es ebbol eredendoen nem hiszem, hogy barhova is be tudnek illeszkedni a “craft”-ommal. 

Hulyesegnek hangzik, de en az Univerzum erejeben hiszek, es abban, hogy ha eleg erosen akarok valamit, akkor elobb vagy utobb megkapom, annak fenyeben, hogy teszek valamit az ugyert. Sajnos par eve; kb mikor elkezdtem ezt a rant blogot; meg irigykedo vagyakozassal akartam a tekintetemmel kb leszurni mindenkit akinek jobb sora volt, mint nekem es csak magunk kozt, eleg sok emberrol beszelunk, akiknek jobb volt az elete az enyemnel akkoriban (legalabbis en igy gondoltam, aztan volt kismillio masik, akiknek joval szarabb volt).  Ez egy geci dolog. Ha masnak rossz eletet akarsz, csak azert, mert a tied is szar, akkor bocs, de egy szar ember vagy. En is az voltam, nincs ezen mit szegyellni. Szoval irigykedes helyett mit lehet tenni? Legyel halas azert, amit mar elertel, orulj egyutt azokkal, akiknek tobb jutott vagy tobbet ertek el es cserebe te is konnyebben juthatsz elorebb, mert sharing is caring es ha pozitivan allsz a dolgokhoz, pozitiv dolgok fognak erni. Es hat megis ki a faszomnak hinnel, ha nem nekem? En eljutottam oda, ahova mindig is akartam: Csak magyarorszagrol el a picsaba, mindegy hova. 

Az egyetlen egy dolog, ami most hianyzik, ami regen megvolt, az egy stabil barati kor, ahol mindenki joban van a masikkal. De gondolom valamit valamiert, most mindenem megvan, ami akkor nem volt, most az nincs, ami eddig mindig volt. Ezt is azert kapom, mert anno nem becsultem meg azt, amim volt. 21 evesen az ember eleg konnyen gondolja ugy, hogy ah emberek jonnek mennek, egyszeruen potolhatoak.

Senki sem potolhato. Es neha meg most is elgondolkodok azon, hogy vajon mi lehet azokkal az egykori baratokkal, akiket apro nezetelteresek meg hulyeseg miatti vitak soran kaszaltam el.  Milyen lenne az eletem, ha ok meg mindig jelen lennenek benne? 

Egy jo tanacs. Penzt, butorokat, novenyeket, kisallatot, lehet szerezni, potolni, venni, el tudsz koltozni, ahova csak akarsz, de ha egy olyan szemely veszik ki a jelenedbol, aki olyan meghatarozo resze volt az eletednek, hogy ha felteszed a kerdest “Vajon miatta vagyok ilyen?” es a valasz igen, ot sosem fogod massal potolni. Persze vannak hasonlo szemelyisegek, en is talatam egy “helyettest” mikor valaki mas hianyzott nagyon, de most mar o sincs, es egy helyett ketto lyuk tatong, mert ez a masik is sajat helyet asott maganak a lelkemben.

Ugh na ez mar majdnem csopogos, az igazsag az, hogy ami volt, elmult, es elni kell minden hiannyal egyutt is, majd varni az alkalmat, hogy talalj egy ujabb szemelyt es megadni a lehetoseget neki, hogy ugyanugy kimarjon beloled egy gombocot a fagyis kanallal, ahogy az elozoek is tettek.

#mercury retrograde #wattafakk #napiwatt #el kene kezdenem rendes tageket hasznalni

[elveszetthercegno]

2020. Október 5. hétfő

Előre elterveztem 1-2 évvel a jövőm. Szép sorban terveim, álmaim váltottam valóra. A konkrét célom előtt voltam egy lépéssel. De a betegségem újra keresztbe tett. Egy üzemorvosi vizsgálaton múlt minden, az utolsó lépésem lett volna a cél előtt. De nem sikerült.

Ma törtem össze újra megint teljesen. Az életem a betegségem miatt egy kalap szar. Nem tudom úgy igazán élvezni, ahogy mádok teszik. Nem tudok éjjeleket fent lenni, mert rosszul leszek. Nem tudok rendesen inni, mert rosszul leszek. Nem csinálhatok jó formán semmit sem, amit a korombeliek csinálnak, mert rosszul leszek. E mellett nem vagyok stabil lelkileg, de senkinek sem tűnik fel, hogy valami nincs rendben velem. A szívem millió darabokban, fáj, s senki nem veszi észre, hogy baj van. Egyre többször jut eszembe, hogy kéne pár vágás több mint 1 év után, de “minden rendben”. Jelenleg ott vagyok, hogy semmi sem érdekel már, de tényleg...

Nem érdekel, hogy a másodfokú üzemorvosi vizsgálatom sikeres lesz-e vagy sem. Nem is érdekel már, hogy meg legyen az OKJ-m továbbtanulás szempontjából. Teljes mértékben mindent leszarok. Egyedül az érettségire készülést 2 év alatt, és Őt nem szarom le... Őt... Aki miatt szanaszét vagyok évek óta... Őt, kit teljes szívemből szeretek évek óta... Őt, aki szinte már életem értelme... Miatta élek márcsak, mert semmi más nem érdekel...

S most, fél év után, újra sírva alszom el... Annyira elegem van ebből az “életnek” nevezett dologból, hogy már nem érdekel... Csak miatta élek, s életem adnám érte... “Csak” ennyire szeretem... Évek után is... “Csak” ennyire...

E.A....❤️

-elveszetthercegno17-