#minden jobb lesz

[n-y-c-t-0-p-h-0-b-i-a]

,,Ez csak egy rossz időszak, nyugi idővel sokkal jobb lesz. ’’

#saját #időszak #idővel jobb lesz #minden rendben lesz #szar nap #nyctophobia

[the-feelings-do-not-go-away]

Az én utam

Én is voltam boldog, engem is szerettek nap-nap után

Én is a rózsaszín ködben szálltam, a szerelem végtelen útján

S akit én szerettem, az engem régen elhagyott

Azóta minden érzelem, az én lelkemben megfagyott

Tisztábban látom a múltat, mi megerősít engem

Engem is elhagytak másért, s most vissza jönne a szellem

Én sem vettem észre, hogy csak egy opció vagyok

S most itt állok boldogan, a lelkem darabjaiban, el lakok.

#sajat vers #erzeseim #szerelem #jobb lesz #múlt #minden rendben lesz #alkotás

[dzsenna]

#night #magány #majd egyszer #jobb lesz #minden

[fovarosiblog]

Néha szóba kell ezt szerintem hozni. Az Iparművészeti Múzeum 2017-ben bezárt. A felújítása áll, semmilyen dátum nem ismert a majdani újranyitásáról. A Néprajzit szintén 2017-ben dobták ki a Kúria csodálatos egykori épületéből. Az így a parasztok előtt örökre bezárult, egyszer majd talán fideszes főbírók fognak az erre teljesen alkalmatlan, hatméteres belmagasságú, freskós plafonú termeiben laptopozni. Talán. Mert ugyan mondták, hogy ez lesz, de eddig semmit nem csináltak, hogy ez legyen. Épült helyette egy látványos betonizé a felvonulási téren, végképp elpusztítva a reményt, hogy egyszer a Városliget megint akkora legyen, mint a Rákosi-banda előtt volt. Van akinek tetszik, van akinek nem, mindenesetre nem volt olcsó, tehát lehetett lopni, de egy kis probléma biztosan van vele: nincs benne múzeum. A szuper kiállítások helyett, amelyekben egykor a gyerekeimmel félnapokat el tudtunk nézgelődni, valami köcsögök vannak kirakva üveg alá, azzal, hogy ez itten koncepcijó. A Természettudományit, ami szintén nagy kedvencünk volt, a Válasz Online mai cikke szerint talán mégse zavarják Debrecenbe, hanem 277 (!!!) milliárdból - ami lenne, amennyi lenne a végére, de nem is számít, hiszen nincs egy vas se - elköltöztetik majd… valahová. Mert az tuti, hogy az egykori lovardában, amit Mányi zseniális tervei alapján teleépítettek egy nagyszerű múzeummal, nem maradhat. Kell a hely FEDETT LŐTÉRnek. A múzeumot majd szétverik, aztán hajrá, célra tarts. Addig beporosodva, lelassítva vegetál. Ha így marad, az unokáimat biztos nem fogom oda vinni. Mit nézzünk rajta, a port? Ugyanez áll a Mezőgazdaságira. Időnként szóba kerül, hogy kidobják, aztán hogy talán mégse, addig is porosan, megrepedezve, leállva, szerencsétlenül, látogatók és új kiállítások nélkül szomorkodik a helyén. A Hadtörténetit a kaszinótulajdonos barom egyszerűen kidobatta a kaszárnyából, ahol 1918 óta állt, hogy beköltözzön a legszebb panorámájú termébe. Szólt, hogy dobják ki, és kidobták neki, azonnal. Mintha kidobnák a Deutsches Museumot a helyéről, mert az aktuális bajor ipari miniszter bele akar kőtözni. Észveszejtő. Mindenesetre a Hadtörténeti további sorsa végképp homály. A Közlekedésit egyszerűen eldózerolták. Először azzal a dumával jöttek, hogy a tetejit le kell bontani, mert vissza akarják csinálni a millenniumi cirkusz papundekli kupolláját a tetejére. A vonatokat, buszokat meg majd leviszik lifttel a pincébe. A hozzáértők és hozzá nem értők magától értetődő pampogására, hogy az, izé, nem olyan egyszerű, ner-kompatibilis volt a válasz: kuss. Eldózerolták, majd gondolkodni kezdtek, hogy most aztán mi a f.szt csináljanak. Mit, mit, hát a közlekedésügyi főmókusuk, Vitézy ötletére rendeltek egy nyilvánvalóan soha meg nem valósuló grandiózus tervet egy impi építésztől. Aki fejből tudja a menetrendet, csak tudja, kitől kell múzeumtervet rendelni. Terv van, múzeum nincs, van viszont a hűlt helyén osb-lapokkal kerített kavics, azt őrzi a Valton Szekuriti a mi pénzünkön. A én kedvenceim, aztán a gyerekeimmel a kedvenceink a Közlekedési, a Hadtörténeti, a Mezőgazdasági, a Néprajzi és a Természettudományi voltak. Azt hiszem nem nagyon múlt el olyan iskola- vagy óvodaév közbeni hétvége, hogy valamelyikbe be ne néztünk volna. A Közlekedésibe bérletünk is volt mindig. Az olyan príma volt, hogy a nagyfiammal kiskorában minden áldott hétvégén el kellett oda sétálni, attól fogva, hogy járni tudott. Marcika, merre menjünk sétálni? Kögylekedétyibe!!! És csillogott a szeme. Sose felejtem el. Ez mára mind nincs. Ezek a barmok, állatok, sötét, kultúragyűlölő balfaszok mindet elpusztították. És a ner többi borzalmas örökségéhez hasonlóan ki tudja mikor lesz képes egy esetleg egyszer elkövetkező jobb kor helyreállítani őket. Tippem, hogy abba az állapotukba, amiben mondjuk 2005-ben voltak, kb. soha. Sötét, sötét társaság. A legsötétebb bunkók uralma. (Kecskés Márton, Facebook)

[konyvekkozt]

az elmúlt napokat Bergamoban töltöttem, mert évekkel ezelőtt megígértem (az akkor még sokkal jobb mentális és fizikai állapotban lévő) anyámnak, hogy eljövünk ide (mert a cukrászdát, ahol kitalálták a sztracsatella ízű fagylaltot, úgy hívják, ahogy őt és korábban jártam itt konferencián)

nem voltak könnyű napok, de megéltem minden magasságát és mélységét, s sokkal jobban vagyok a "mi lesz, ha meghal, hol érzem majd a felelőssegemet a kapcsolatunkért" kérdésben

a város gyönyörű és a sok turistás élmény mellett megtaláltam benne a saját ritmusomat. a belső utazást pedig nem adnám semmiért!

[bugajakab]

Merevedési probléma

Erről a témáról aztán szinte senkivel sem tudok beszélni az egyik legnagyobb férfi tabutéma.

45 évhez közel engem is elért, eddigi kapcsolataimban ezt megoldottam mint utóbb kiderült erőből de ez az erő mára elfogyott, mondjuk ehhez kellett egy elég zűrös elmúlt négy évnyi magánélet és egy olyan mostani partner aki szinte mindent megtett hogy ez kialakuljon én meg abszolult partner voltam ebben.

 Az első randin elmondta hogy ő az elmúlt másfél évben talált magára szexuálisan jobbnál jobb partnerei voltak jobbnál jobb szexuális élményekkel. Ugye azok a magunkkal szemben támasztott elvárások szinte lebénítottak az első együttlétünkkor de ezt akkor még rá lehetett fogni az alkoholra. Viszont utána ha volt is kezdetben erekció az aktus közben megszűnt de valahogy csak sikerült a végére érni, míg egyszer egyik reggel egyáltalán semmi altesti reakció pedig volt ingerlés, teljes csőd ekkor jött a megjegyzés hogy lehet hogy le kellene cserélni engem egy fiatalabbra. Mint férfi itt teljesen összeomlottam hihetetlenül a szívemre vettem, napokig teljes letargia az okok keresése. Valami gyors megoldás kellett hát rendeltem a netről potencianövelőt. Nagy reményekkel bedobtam egy felet, a kezdeti hatás mindenhol vérbőség, szinte éreztem hogy zakatol a fejemben a vér de a hatás odalenn sem maradt el viszont a szex valahogy nem volt jó. Ez igy ment pár hétig aztán már a potencianövelővel is egyre bizonytalanabb lett az erekció és ekkor jött a következő felütés, megkérdezte hogy mit szólnék ha nyitott lenne a kapcsolatunk mert neki ez a szex nem kielégítő neki ettől többre jobbra van szüksége amit egy előző 30 év körüli partnerétől megkapna. Itt jött a következő összeomlás ekkor már jött a depresszió és a szakítás. Itt éreztem hogy ebből egyedül nem fogok kimászni.Hetekig szinte semmi életjel nem jött lentről se reggeli erekció, se magamnak ingerlésre semmi.

Kezdtem vérvétel,urológus,hormonszintmérés,ultrahang minden a legnagyobb rendben találtak. Az urológus mondta hogy a vérképem hormonszintem mint egy 25 évesé túl jó értékek hogy ilyen problémám legyen. Ő nagyon mást nem tudott csinálni mint receptre felírt potencianövelőt. Mivel rendszeresen sportolok súlyfelesleg sincs. Szóval a testi okokat kizártuk.

Ezután kezdtem el keresni szexuálpszichológust, mivel a város ahol élek itt nincs ilyen igy olyanok jöhettek szóba akikkel online lehet konzultálni. Érdekes hogy a szexuálpszichológusok nagy százalékban nők akikről eleinte azt gondoltam hogy ezekre a problémákra teljesen máshogy látnak rá mint a férfi kollégáik. Nagy gonddal kiválasztottam két férfi szakembert mivel telefon szám nem volt csak email cím igy emailben kértem időpontot semmi válasz nem jött aztán írtam még kettőnek onnan sem jött semmi válasz aztán akik szóba jöhettek írtam mindnek ebből kettő válaszolt hogy nincs időpontja végül sikerült időpontot egyeztetni egy tündéri kedves közvetlen szexológus nővel. Az első feltáró beszélgetés nagyon jól sikerült, szorongásos erekciós problémával küzdök. Ezt a szorongást próbáljuk feloldani a jövőben különböző módszerekkel. Már az első beszélgetés után éreztem hogy mintha valamennyit leraktam volna a lelki teherből. Visszatértek a reggeli merevedések és kezdek benne hinni hogy egy megfelelő partner mellett újra az lehetek aki régen voltam.

Szóval kb itt tartok most hosszú még az út mire minden rendben lesz. Kedves férfitársaim ne féljetek segítséget kérni mert még mindig jobb felvállalni ezeket a rázós beszélgetéseket mint nulla önbecsüléssel élni.

[cry-baby-69]

Nem tudom,hogy kinek kell ezt most hallania,de hidd el,jobb lesz!Tényleg jobb lesz,lehet hogy napok múlva,vagy épp hetek,hónapok múlva,és akár évekbe is bele telhet...DE hidd el jobb lesz...A fájdalom tényleg szűnni kezd egy idő után...Kevesebbet fogsz rá gondolni,hogy mi van vele,mit csinál, hogy érzi magát,vagy hogy épp kivel van...És minden egyes csalódás után, egyre jobban ki fog nyílni a szemed..Megtanulod lassacskán azt,hogy úgy szeress,hogy ne vakítson el a rózsaszín köd...Hogy lásd meg,azt aki,nem pedig azt akinek szeretnéd őt látni...És egy idő után a sok fájdalom révén elég erős leszel ahhoz,hogy elsétálj onnan,ahol nem vagy szeretve,és becsülve..Megtanulod lassacskán azt is,hogy ne higyj a szép szavaknak, csakis a tetteknek..Ne azt nézd mit mond, hanem azt,hogy mit tesz ÉRTED!Tanulj meg várni, igen tudom hogy nehéz,és azt is,hogy rossz egyedül...DE még mindig jobb egyedül lenni,mint egy mérgező kapcsolatban szenvedni!

#toxic relationship #magyar tumblr #saját gondolat #kapcsolat #szenvedés #csalódás

[sztivan]

aftersérv*

most vasárnap lesz napra pontosan fél éve, hogy egy másik vasárnap, harmadikán azt mondta a gerincem, hogy milyen szép kanapéd van, igazán kár lenne, ha nem tudnál felkelni róla

tegnap elértem egy fontos mérföldkőhöz, egyszerre vittem fel az emeletre a karomban a két gyereket

és most vasárnapra van betervezve azóta az első 10 km-s futásom

elég fos érzés volt akkor szeptember elején elvergődnöm a hétvégi ügyeletre, majd onnan átküldtek a dél-pestibe, onnan viszont haza, mert csak neurológusok voltak bent ügyeletben, úgyhogy másnap reggel, amikor újra két órámba telt felkelni, utána el a háziorvoshoz, ő továbbküldött az sztk-ba, ahol hét óra várakozás után sorra is kerültem, és végre kezdtek velem valamit

*valójában nem tudom, hogy ezt lehet-e sérvnek nevezni, az egyik orvos azt magyarázta, hogy a több stádiuma közül az orvosok még nem annak hívják ezt, a köznyelv már igen. akárhogy is, nagyon fájt. és persze aki orvosnak csak mondtam, hogy rohadt sokat sportolok, mind azt kérdezte, hogy az nem okozhat ilyen bajt, de ugye sok ülőmunkát végzek?

az első, tényleg gyors javulást hozó tipp az volt, hogy feküdjek mindig nagyon keményen, első lépésként két hétig a földön aludtam, és ettől már legalább nem két óra volt reggelente felkelnem álló helyzetbe. közben pedig beindult egy gyógytorna és fizikoterápia, az is sokat javított. pár hónapnak el kellett telnie, amíg beütött az eredménye - persze türelmesnek kellett lenni, sokáig annyi volt a javulás, hogy csak olyan érzés, mint ha megvertek volna, nem olyan, mint ha épp vernének, na de aztán működött. a lényeg az, hogy a fenékizmaimat erősítsem meg, azok tartsanak, ne a gerincemre nehezedjek, és tök furcsa érzés sok év sportolás után felfedezni, hogy új izmaim kezdenek el működni

teljesen mindent ez sem oldott meg, sőt, november végén lett egy visszaesésem is, amikor azért napi három-négy fájdalomcsillapítóra szükségem volt. még jó, hogy mielőtt szeptemberben bedurrant volna, a nyáron kisebb fájdalmakat már éreztem, mert arra augusztusban kaptam egy időpontot kicsivel karácsony előttre, és onnan elküldtek egy vízi kúrára. úgyhogy a január-februári délutánjaim egész komoly része arról szólt, hogy a Lukácsban masszíroztak meg áztam a termálvízben, közben pedig a gyógytornát csinálom tovább - és működött!

mostanra jutottam el oda, hogy 95 százalékban rendben vagyok, éles fájdalmam régesrég nem volt, tompa is csak nagyon ritkán, igazából csak a túl puha széken ülést és a hirtelen irányváltásokat nem szeretem. edzeni is tudok újra, úszni és bringázni már óvatosan október óta, futásban még nagyon el vagyok maradva a csúcstól, de boldoggá tesz, hogy nekiálltam megint. szóval haladok

vannak persze furcsa dolgok, például hónapokig nagyrészt otthonról, a kanapé mellett térdelve dolgoztam, de most már ez is sokkal jobb. a legnehezebben megszokható egyértelműen az, hogy meg kellett tanulnom nem hason aludni. (negatívum, hogy az immunrendszeremet ez jó alaposan igénybe vette, minden más nyavalya elleni küzdésre kevesebb erőm marad, úgyhogy a februárom arról szól, hogy amikor kicsit megfúj a szél, akkor utána taknyos és vörös orrú vagyok napokig), jó, meg amikor beküldtek MR-re, akkor gondolkoztam azon, hogy mások mennyi pénzt szoktak fizetni ugyanilyen hangok hallgatásáért, amikor azt technobulinak nevezik

és tényleg nagyon biztatni szeretnék mindenkit, akinek ilyesmi baja van - engem speciel a heti 40 óra ülőmunka ütött szét -, hogy menjen el és kezeltesse magát, mert azzal szemben, amit a defetisták állítanak, ebből bizony ki lehet jönni és csodálatos érzés újra mozogni meg teljes értékű emberként funkcionálni

[kognitivdisszonancia]

Közeledik a 30+1. szülinapom, és a barátaim már kérdezték, hogy hogyan akarom ünnepelni. Erre általában az a válaszom, hogy mindegy, bármi jobb, mint ami tavaly történt.

Van egy barátnőm, akivel egy napon születtünk, csak pár év különbséggel, és mióta felfedeztük ezt a tényt, azóta közösen tartottuk minden évben a Sweet16 koccintást.

Mivel a tavalyi kerek volt, úgy voltam vele, hogy nagyon szeretnék egy külön ünneplést magamnak, amit elmondtam az akkori pasimnak is. Mondtam, hogy nekem nem kell 200ezer ft-os ajándék, mint amilyet én dobtam össze a barátaival (Lego Millenium Falcon), csak legyenek ott azok akik szeretnek, és imádnám, ha a fiúkákkal táncolnának nekem, mint ahogy a cuki vőlegény és bestmen csapat csinálja azon a számtalan youtube videón.

Nos, ezt meg is kaptam, és még egyszarvú tortám is volt, meg 30-as héliumos lufim. Aztán a pasim, akivel akkor már több, mint 4 éve voltam együtt, közös lakásunk (hitelünk) volt, és együtt terveztük az életet, a buli után egy órával atomrészegen közölte, hogy el fog hagyni, mert beleszeretett valaki másba. Hogy a lány hű, meg ha, és élete szerelme, őt feleségül is venné, és bár ő maga nem akar gyereket, ha a csajnak ez fontos, akkor simán bevállalja.

Azt gondoltam, hogy ennél azért többet várhatok tőle, hiszen szerettük egymást, közös terveink voltak és egy abszolút meghitt kapcsolatunk. Amúgy ő az a klasszik “rendes srác”, aki nem rengeti meg ugyan a világodat, de számíthatsz rá, stabilnak tűnik (nem az), megbízhatónak (nagyjából), és akiről azt gondolja az ember lánya, hogy akár hozzá is menne feleségül (de jó, hogy nemet mondtam a részeg lánykérésre).

És mint olyan, klasszik rendes srác, aki aztán szépen pofára ejt, mindegy milyen okból, képes volt fogni az életem egyik olyan pillanatát, amit kivételesen csak magamnak akartam, és tönkretette.

Tudom, hogy nem szándékosan csinálta, de hát most komolyan… akkor mondta volna le az egész bulit.

A legjobb, hogy amikor még egy héttel az események előtt tudomást szereztem a lányról, meg is kérdeztem, hogy szakítani akar-e, tehát abszolút megvolt ott minden esélye, de akkor épp nem volt hozzá kedve, vagy nem tudom mi okozta, de a válasz az volt, hogy ő velem akar lenni.

Szóval ennél még az is jobb lesz, ha idén csak a plafont nézem.

#flóraságok

[csacskamacskamocska]

Elmúlik-e végleg

Vannak ilyen semmi közöm hozzá „problémák” amik mégiscsak foglalkoztatnak meg inspirálnak. Egy társaságba járok egy lánnyal, nőnek kéne mondanom mert már nem huszonéves, aki együtt járt a társaságból egy pasival. A lány szerelmes volt, a pasi nem, van ilyen. Szakítottak, kicsit érzelegtek rajta, de tulajdonképpen, érdekes módon, az együttjárásról mi már csak akkor értesültünk miután szakítottak. A fiú mondta, hogy bocs, ha kicsit furán reagálnak dolgokra, de helyzet van. Pislogtam is sűrűn, hogy most mi is történik, beszéltem a faszival privátban, hogy mondja már el mi ez az egész. Innentől kezdve némileg ki volt hegyezve a figyelmem a lányra, akit jobban szántam mint a faszit. Különlegesebbnek, érdekesebbnek, műveltebbnek láttam, mint a pasast, akinek ez a fantasztikus lány nem volt elég jó. Mindkettőjüknek van már párja, a pasasnak már gyereke is. A pasi felesége kedves, jópofa, tényleg szuper, kedvelem, de nem tudom azt mondani, hogy jobb mint a másik lány. Más. Mindketten eljönnek, sőt mindhárman, a viszonyok tiszták, beszélnek egymással, soha meg nem mondanád, hogy bármi közük volt egymáshoz. Nem is érdekel senkit, csak engem. Gőzöm nincs miért van bennem az, hogy én nem hiszem el, hogy egy szerelem elmúlik attól, hogy azt mondják, hogy vége a kapcsolatnak. Onnantól majd nem látja annak aminek előtte? Ha ott van, nem találja vonzónak? Amikért rajongott az nyomtalanul eltűnt? A fájdalom, hogy ő nem kellett, túlléptek rajta az lényegtelen dologgá válik? A másik teljesen idegenné? Ez a kapcsolat nem kiürült, elsikkad, elhidegült, hanem az egyik elutasította a másikat. Sebet ütött. Folyamatosan látni egy alternatív képet, egy másik utat, másik választást, szerintem idegborzoló. Voltam persze én is úgy, hogy évekkel később találkoztam azzal a pasival, aki iskoláskorom meghatározó szerelme volt, és nem hittem el, hogy ezt az embert valaha is vonzónak láttam. Nem is találkoztunk többször. Minek találkoztunk volna?

Van a társaságban más pár is, akik együtt éltek. Nekem irritáló, ahogy a közeli kapcsolat maradványai át meg átszövik a kommunikációjukat és terhet rak a mostani élettársra. Mert ne áltassa magát senki, terhet rak. Ezt nem akarni tudni, erre nem figyelni szerintem maradványa a birtoklásnak. Persze, mindenki csináljon amit akar, mindenkinek a saját felnőtt döntése, hogy marad vagy szakít vagy szakít és marad, és akinek valami nem tetszik az mondja, aztán majd lesz valahogy. Én csak arról mesélek amik bennem lecsapódnak, a zacc, a mocsok... Van persze rengeteg ellentmondás: A szabadságunkat nem kéne valaki más kárára, direktmód megélni. A korlátozás nem elvárható azon az alapon, hogy nekünk valami nem esik jól vagy kellemetlen. Az emberek hazudnak arról is, hogy fáj-e nekik valami. Az emberek önzők és kegyetlenek egymással.

És akkor mindenféle elejtett mondatok innen-onnan: Már nem fáj, de amikor összetalálkozom vele, igyekszem feltűnés nélkül kikerülni, mert nem akarok találkozni vele meg a nőjével. (aham, akkor most túl vagy rajta vagy nem?) Már csak barátok vagyunk. (aham, a legjobb barátok és csak te mondod neki, hogy milyen okos meg vicces, senki más.) Már elmúlt. (de minden ismeretlen üzenetről, telefonról, sosem látott tumblisról ő jut eszedbe, azt gondolod Ő volt) Jobb, ha nem találkozunk többet. (mert bármikor lefeküdnél vele és az is zavarna, ha nem) Hogy édesemnek, drágámnak, szívemnek szólítom, ez semmi, ez csak a megszokás. (baszki, 15 éve elváltatok, milyen megszokás ez?) Nem zavar, hogy megnősült és gyereke van. (csak leiszod magad, ha látod. Értem, hogy nem zavar) Felidegesít mindig, amikor találkozunk. (akkor mi a fasznak találkoztok?) Barátok tudtunk maradni. (nem akarjátok megdolgozni az érzelmi munkát a szakítással) A kapcsolataim elfogadják, hogy barátságban vagyok az exeimmel. (a kapcsolataid hazudnak) Nem akarom, hogy újra bántson vagy bármi ilyesmi. (Tudna bántani? Akkor nem utálod eléggé.) Stb, stb.

Amúgy az egész dolog érzelmi részét csak én feltételezem, teljesen elképzelhető, hogy a lány teljesen túl van a pasin, beleképzelek mindenfélét amit semmivel sem tudok igazolni, csak azt gondolom, hogy hacsak nem csalódik az ember orbitálisat a másikban, akkor a vonzalom nem múlik el, csupán háttérbe szorul, valahova a tudat eltompított mélyére kerül és ha nem piszkálják, akkor örökre ott is marad, és nem a vonzalom múlik el, csak elfelejtjük, hogy hova tettük.

#szerelem #szakítás #emlékek #viszonyok #barátság #ex #03-20

[diogenesz2020portugal]

“Én már nem tudom, vagyis elfeledtem, és akarnom kell emlékezni rá, hogy alig néhány évtizede még nálunk, Magyarországon is szóltak egymáshoz az emberek, tudni akarták, honnan jön a másik, mire vágyik, nyitva voltak az ajtók, feljártunk egymáshoz, a függőfolyosón vagy a kis ház előtt ott volt a hokedli, arra ültek ki az öregek, akik nem is voltak öregek, és mondták, hogy telik az élet, mi a titka a roppanós kovászos uborkának, milyen nóta járja, ki süti legszebbre a szalonnát, hol olcsó a sütőmargarin.

Én már nem tudom, mi lehetett annak a bizalomnak az alapja, hogy bárhol kaptam egy karéj lekváros kenyeret, és az utca tele volt gyerekkel, lábtengóztunk és jártuk a határt, az öregek, akik nem is voltak öregek, dominóztak vagy huszonegyeztek, és valahogy mindig volt min nevetni. El sem tudom képzelni, min lehetett annyit nevetni.

Én már nem tudom, hogy volt, hogy szerettük, vagy ha nem, hát elviseltük egymást, nem kellett kínosan feszengeni a vasárnapi ebédnél, már nem emlékszem, milyen úgy beszélgetni, hogy ha vannak is tabu témák, nincsenek aknák, nem lesz lápos és mérgező a beszélgetés egyik tőzeges szóról a másikra; csevegjünk bármiről: szobafestésről, locsolásról, olvasásról.

Én már nem tudom, milyen az, hagyományról, szokásokról beszélni alanyi jogon, úgy, hogy hiszem, a világ leírható és meghódított, mert a búcsúra hazajön a család és a húszliteres fazékban rotyog a töltött káposzta, és az asztali fehérbor mellett elmeséljük a nagy eposzainkat, mondjuk arról a rémületes inflációról, amikor tönkrement a pengő, és a házra félretett pénzből tata végül egy kenyérvágó kést vett meg egy bilit.

És persze azt sem tudom, honnan vették a régi öregek a derűt, merthogy ezt nem sírva mondták, hanem nevettek, „ma is megvan az a bili”, mondta kacagva tata, pedig nem volt meg, vagy ma nincs meg, ahogy derű sincs, az élet derűje, ami akkor is erősebb volt a türelmetlenségnél, gőgnél, irigységnél, ha nem lett meg a csinos családi ház. Mert volt helyette boldogság, gyerekek, jó szó, és annál nem volt fontosabb.

Úgy hozta az úri dolgom, hogy egy aprócska olasz faluban voltam, amikor itthon megint felizzott a gyűlölet állami ösztökéje, amikor újra irritálni kezdték a magyar emberekben az egyébként is megzavarodott lelket. Próbáltam nem figyelni a hazai híreket, hogy „tudtam-e”, csak ültem, néztem a tengert, és láttam, hogy arrafelé még kiülnek a padra az öregek, akik nem is öregek, dominóznak a tengerparton, nagyot nevetnek a péknél, nem lökik el egymást, nem keresik a konfliktust, nem úgy élnek, hogy azt lesik, min sértődhetnek meg. És nem azért – hiszem, hogy nem –, mert jobb emberek, mint mi. Aztán persze mégis, és mégsem.

Éreztem magamban a kelet-európai rutint, ingert a szorongásra, a félelemre, a türelmetlenségre, „mit lopja a napot?”, „miért nem szól rá a gyerekre?”, „miért nem hozza már?”, de a tenger, a falucska szűk utcái, a mosolygós emberek nem hagyták, minden mozdulat kigúnyolta jól táplált magyar szorongásom. Irigy lettem, bevallom, egészen őszintén irigy. Szeretném én is elhagyni az eredendő sértettségem, ami a Lajtán innen úgy születik az emberrel, mint másutt Ádám és Éva vétke, azt az örökös gyanakvást, hogy engem rá akarnak szedni, meg akarnak károsítani, át fognak verni, megalázó helyzetbe fogok kerülni, és másról sem szól az élet, mint hogy ezekre készülök, és ezeket heverem ki. Mert semmilyen sérelmemre – ahogy az apáméra és az ő apjáéra sem volt – nincs orvosság, jóvátétel, igazság. Ezért mi, magyarok az apróságokat (elénk állnak a sorban, nem engednek át a zebrán) is úgy éljük meg, mintha bedőlt volna a világ, és csak dühöngünk, rágjuk magunkat, pazaroljuk az életet.

Vajon tudtam én valaha bízni, várni? És maga? Maga tudott?

Tudta, hogy bízni, hinni jó dolog, gyógyítja a lelket?

Láttam egy nagyon öreg livornói nénit, járókeretbe kapaszkodva csodálta a tengert, aztán behunyta a szemét, és csak hagyta, hogy simogassa a sós szél. Amikor elfáradt, idős fia és menye visszasegítették az autóba. Néztem az órámat, két és fél percig tartott, mire be tudott ülni az ülésbe. Addig állt a tengeri úton, az egyetlen hegyi szerpentinen a forgalom. Várták, hogy egy idős ember elinduljon haza. Nem dudáltak, nem villogtak, nem mutogattak. Egy idős asszony szerette a tengert. És most hazamegy. Az az idős ember mi vagyunk, a mi múltunk, a mi zálogunk, a mi toleranciánk, a mi szeretetünk.

Ön tudta ezt?”

Grecsó Krisztián

[chaise-nous]

van nekem egy (csomó) gyenge pontom, az, hogy nagyon tudok ragaszkodni tárgyakhoz csak azért, mert valakié voltak vagy valakitől kaptam, akkor is, ha ezek a tárgyak rondák.

az úgy volt, hogy miután az én drága apukám meghalt, anyámnak lett egy élettársa, aki, hát, na mindegy. neeeeem, jó ember volt a Sanyi bácsi és kívánni sem lehetett volna jobb nagyapát a gyerekeimnek, ha már az én apám nem lehetett ott nekik. szóval minden meg van bocsájtva Sanyi bácsinak, még az ízlése is, pedig az, na az fájdalmas volt.

Sanyi bácsi meghalt egy pár éve és többek között ezeket a felbecsülhetetlen értékű festményeket is anyámra hagyományozta:

a Búgó Bikát

és a Lecsapó Sast (biztos nem is sas). Csak mellékesen szerintem ez a sas (nemsas) kurvára elvétené ezt a kacsát a szög alapján, meg hát nem is a zsákmányra néz - hacsak nem az van, hogy nem is a kacsára megy, hanem a kacsa mellett álló uszkárra, amit már nem látunk. Ez egy őrült nagy csavar lenne a művész részéről, ép ésszel szinte fel sem fogható. De haladjunk tovább.

Amikor felmerült, hogy a művészeti örökségből kell-e nekem valami, akkor erre a kettőre lecsaptam (mint az madár az képen), mert tudtam, hogy Sanyi bácsi annyira örülne ha vinnék valamit és hát őszintén szólva a többi tárgy felfoghatatlanul ronda volt. Megörökölhettem volna egy krémszínű bőrfotelt is például vagy egy citromsárga subát.

Azt is éreztem, hogy egyszer még lesz ezeknek helye egy párhuzamos univerzumban. A férfi, aki velem él, úgy érezte, hogy nincs olyan univerzum, amiben ezeknek helye lehet, de ezt nagyvonalúan figyelmen kívül hagytam. A két képet anyukám gondosan becsomagolta és amikor kiderült, hogy lesz itt új lakásunk, ugyanolyan gondosan ki is hozta. A férfi, aki velem él, érezte, hogy szorul a hurok és finoman jelezte, hogy az új lakásban sincs olyan hely, ahol ezeket el tudja képzelni, még poén szinten sem. Hess-hess, nem kell mindent meghallani.

Miután már minden elkészült az új lakásban (értsd: minden kábé elkészült, de mi már teljesen), ki kellett festeni meg takarítani a régit és belefutottam egy Mandalorianba (-be?), aki végig ott lakott velünk. Sajnika nem Pedro Pascal, csak egy kép egy mandaloriani illetőségű lakosról, és akkor szöget ütött a fejembe, hogy azzal is csinálni kellene valamit...plusz hogyan fogom átvinni (a szerelmet a túlsó partra) az embernél a Búgó Bikát és a Lecsapó Sast (nemsast)?

Kicsit olyan már ez a poszt, mint a receptek, amikor a 4000 szavas keletkezéstörténet után jön a Forradalmian Új sajtos tészta recept, szóval rövidre zárom: kivágtam a mandalórit és ráragasztottam a Bikára, hogy legyen kinek búgnia.

Aztán úgy gondoltam, hogy a Bibliából méltatlanul kihagyott fejezet nyomán a Lecsapó Sas (nem sas! de.) a kis Jézusra fog lecsapni, amit Mária próbál majd megakadályozni, mert ő sem tudja, hogy a Nemsas (de) valójában az uszkárra megy. Ezen a ponton több bigott keresztény családtagom egyszerre fordult egy nagyot a sírjában.

Ezek után remélem, hogy nem derül ki, hogy ezek másfél millió forintos festmények voltak, mert akkor azonnal eret vágok.

Ja, és így is csak a konyhában rakhattam fel őket, ahol a helyem van, de nem kell mindig morgolódni. Meg zsörtölődni.

[the-feelings-do-not-go-away]

Sokat változtam a tavalyi énemhez képest, erőt merítettem a fájdalmamból, melyből a mai napig táplálkozok. Hogy túl vagyok e rajta? Minden bizonnyal nem, ha még néha gondolok rá, vagy beugrik random egy egy közös emlékünk. Mára viszont már jól vagyok, erős vagyok, egyedül értem ezt el és büszke vagyok erre. Önmagamon látni a fejlődést és a változást hatalmas pozitívitással tölt fel. Mindennap dolgozok magamon hogy jobb legyek, mint tegnap. Jó úton haladok afelé, aki lenni szeretnék. S hogy mi is következik ezután? Nem tudom. Ezt csak a Jó Isten tudja, kinek mi van megírva, de én büszkén állok elébe, egy sokkal jobb emberként.

#valtozas #pozitivitás #napi pozitív #jobb lesz #minden rendben

[sronti]

Bike computer projekt, telefon geekek help

Miután ráfeszültem, hogy kéne egy ilyen, körbenéztem a piacon és minden drága és szar, kitaláltam, hogy csinálok inkább egyet telefonból. A szűk keresztmetszet: akkumulátor (fú, hiba volt elkezdeni ezt, utálom kiírni hosszan, de az aksi se jobb, a battery se működik) idő. Olyan telefon kéne, ami ezeket a specifikus dolgokat tudja:

-Olcsó, használtan max 40-50k huf/80-100GBP, ahol leginkább a ramon és processzoron spóroltak.

- nagy teljesítményű akkumulátor (megint itt van ez a szó)

-viszonylag tiszta és viszonylag új android (bár rootolás is lehet lesz ebben, de jobb lenne elkerülni)

-jó kijelző/akkumulátor (!!!) teljesítmény arány, mert a kijelző fogja a legtöbbet fogyasztani always on-ban csak GPS és talán bluetooth lesz rajta, meg a cycle computer app, szóval hiába nagy az aksi, ha a kijelző is nagy.

-először azt gondoltam, hogy kamera nem annyira fontos, de aztán lehet, hogy a videó részét használom majd, szóval azért működjön valamennyire.

Ez az a kivételes eset, ahol meggyőzhető lennék egy régi szifonra, ha nem lassulna be és nem menne tropára az aksi (acceptance phase) addigra, amíg eléri a kívánt alacsony árat.

Minden megoldás érdekel, ha van ötleted, ne tartsd magadban. Köszi

[tattoodfirewicca]

"De én tudod inkább nem beszélek róla

Ez jobb ha mások szívét már nem nyomja

Így is tele vagyok régi sebhelyekkel

De továbblépek és talán majd egyszer

Minden ugyanúgy lesz mint

Amikor még régen kint

Játszottunk, és nem számított

Hogy ami nem öl meg az fájni fog"

#magyar dalszöveg #dalszöveg #soulwave #Sebhely #fájdalom #depresszió #Nem öl meg #magyar tumblisok

[pokmajom]

A halügyi posztomhoz

beérkezett kérdéseket, az alábbiakban szeretném egyben megválaszolni:

Azt kérdezném, hogy az ecetes hal pacolasanal a sorrend tényleg úgy néz ki, hogy a rántott halat már készen, bundában érlelem napokig? Masszívan halevő vagyok, de ez némileg broáf 😀 Igen, forró olajban aranybarnára kell rántani és úgy pácolni. A bunda meglepően egyben marad és jó az íze a pácolás után. De csinálják ezeket, csak simán, bunda nélkül sütve és pácolva is.

@sztupy: Azt lehet tudni, hogy a brit lengyel boltokban árult pontyot karácsonykor honnan szerzik be? Mivel a pontytermelés dobogósai: 1. Csehország, 2. Lengyelország, 3. Magyarország, azt gyanítom, hogy a lengyel boltban, lengyel hal van. Termelnek amúgy pontyot a UK-ban is, de csak horgászatra nagy halakat.

@eleteskonyvtar: A tiszai szürke harcsa is tenyésztből jön? Valahogy sokkal jobb az íze mint az afrikainak, mondjuk aranyárban is van… Bár a szürke harcsát is lehet medencékben, tápon nevelni, a Magyarországon legálisan kapható szürke harcsa, a halastavakból származik. Ide 1-2% arányban azért telepítik, hogy kicsit edzésben tartsa a pontyokat és hogy kiegye a feltöltő vízzel bekerülő, gazdaságilag nem annyira értékes halakat. Főleg az ezüstkárászt. Mivel a halastóban, kb ugyanazt eszi, mint amit egy természetes vízben enne, ha a tó a Tiszából kapja a vizét, akár tiszai szürke harcsának is nevezhetjük ezeket a ragadozókat.

@verunikornis: Jobb megvenni a hűtőpultból és lefagyasztani vagy akkor már vehetek mirelitet? Van hogy majd később akarom megsütni. Mélyhűtött halakat, sokkoló hűtővel, nagyon gyorsan hűtik le -20 fokra. A te otthoni hűtőd ezt nem tudja, de 2-3 hetes mélyhűtés abban sem fog jelentős minőségromlást eredményezni. Pár hónap után viszont már érezhető lesz az avasodás. Általában eltér egymástól a friss és a mirelit hal kínálat, de ha valamiből van ugyanazon fajból készült termék, érdemesebb a frisset venni. Például az afrikai harcsa növekvő népszerűségével, megjelent a boltokban a Vietnámban termelt afrikai harcsa (önmagában is szép történet, egyszer megírom) fagyasztva, de a friss az még azért, helyi magyar termelés. Jobb, környezetkímélőbb és a helyi gazdaságot erősíted a fogyasztásával. Rá van írva egyébként minden haltermékre, hogy hol fogták vagy termelték.

@korivagyok: a pácolt halaknak (pl. hering) hogyan változik csomag bontás után az omega-3? mire érdemes figyelni? Na ehhez nem értek. Ennyire nem vagyok otthon a tartósítási technológiákban. Csak okoskodásból azt mondanám, hogy szerintem az ecetes tartósítás is gátolja a zsírsav oxidációt, úgyhogy az omega-3 zsírsav tartalom nagy része megmarad ezekben a termékekben is. Valaki esetleg ért hozzá?