Tumgik
#mysteriouslypurpleheart
meettheballers · 7 years
Note
[Hi, it's mee again, I love your blog so much, it makes me happy to start the day with you :D] Um, Akashi-kun, what do you think about people who can use both of their hands? Included writing too.
AKASHI: “It’s very impressive, I’m always amazed by people who can utilize what they have to their full potential.”
12 notes · View notes
Murasakibara Atsushi ~A flegmatikus ~
Egyértelműen flegmatikus.
Lusta, nehezen érdeklődik úgyszólván bármi iránt is, ami komoly erőfeszítést igényel, legalábbis látszólag. Az édesség-szeretetén túl azonban a mélyen egy érző lélek ő is. Ez az érdektelen, gondtalan attitűd talán a gyerekkorából származhat, hiszen három testvér közül ő a legfiatalabb, két nővér mellett.
Ezt a viselkedést az alkotók főleg a méretei rovására írják. De mégis, mekkora már a srác! o.0
A korához képest túl erős, túl nagy, és muszáj visszafognia magát, hogy ne legyen belőle baj, könnyen a kórházban kötnének ki mások, akár egyetlen teljes erejű mozdulatára. Ne! Ne hergeld magad ellen, ha jót akarsz. Maradjon csak meg annak az édes, szeretni való mackónak, és ne bőszítsük át fúriává.
Gyűlöli a lelkes embereket, főleg azokat, akik nem adják fel, még akkor sem, amikor vesztettek, mert van bennük valami szenvedély, ami hajtja őket – na, már most, ez neki nincs meg.
Irigységnek nevezném, és meg is tudom érteni, én a másik véglet vagyok sajnos… (naaagyon aprócska, 152 centi magas)
A csapatmunka számára lehetetlennel ér fel, nem tud úgy teljes mértékig benne lenni a brancsban, hogy ne arra kelljen figyelnie állandóan, hogy ne bántson mást az erejével. A figyelmét nagyon nehéz fent tartani, kisebb fajta mentális kihívás, hogy hosszabb ideig koncentrációra bírjuk, ráadásul egy dologra.
Azért ennek előnye is van: ki merné mégis zaklatni Atsushi barátnőjét? Ritka idiótának kell lennie valakinek ahhoz, hogy ezt meg merje próbálni.
Ez a maciszerű ember néha tényleg úgy is viselkedik, mint egy maci.
Hát nem édes? Csak maradjon is meg az édes formájában, és ne váltson át agresszív zúzógéppé.
 Puszi: Shinju-chan
1 note · View note
meettheballers · 7 years
Note
(Hi, your site is great, I love it :D ) I have a group question for Kaijou: What do you think about both handed people? *I'm both handed, I can even write with my left hand*
KASAMATSU: “I think it’s very impressive.”
KISE: “Yeah, I think it’s super cool!”
HAYAKAWA: “AMAZING!”
KOBORI: “It does come in incredibly helpful.”
MORIYAMA: “It’s amazingly useful. That way you can jack you—”
KASAMATSU: “Don’t finish that sentence.”
17 notes · View notes
Legyőzni a legyőzhetetlent
Aomine lustán bámulta az eget, ahogy szokta, oldalra fordult, a könyökére támaszkodott. Az amúgy is kócosan meredező haját összeborzolta a tetőtéri szél, de nem igazán foglalkozott vele. Nem nézett ki tőle rosszabbul. A kedvenc magazinja ott hevert mellette, másik kezét rajta pihentette, nehogy a szél el merje fújni. Fogalma sem volt, mennyi lehet az idő, nem is érdekelte túlzottan, leginkább arra koncentrált, hogy lehiggadjon. Wakamatsu már megint a nyakában loholt, és nyaggatta azzal a szörnyű kínnal, amit úgy neveznek csak: tanulás. Amióta a harmadéveseik elballagtak, valahogy minden más lett. A fiú gondolatai, ahogy jöttek, úgy szálltak tova a széllel, majd az arcát cirógató lágy szellő álomba szenderítette. Halkan szuszogott így egy darabig. Álmodott is.
 Kisgyerekek játszottak. A játszótér tele volt ilyenkor délután, Momoi és Aomine szülei pedig úgy döntöttek, hogy leviszik a gyerekeiket játszani. Satsuki lelkes volt egész úton, Daikit jobban lekötötték a kosárlabdás tervei már akkor is. Momoi haja, jól emlékezett, akkor még két oldalra volt felkötve, és még energikusabb volt, mint most, bár így se panaszkodhat. Néha úgy pörgött, hogy Aomine csodálkozott, amiért ennyi energia elfér a testében. Az aznap délután igen emlékezetes volt számára, hiszen nyíltan megvédte a lányt, amikor egy fiú el akarta venni tőle a játékot, amivel éppen játszott.
- Hé, te! Hagyd békén! – állt fel morcosan. Kihúzta magát, hogy minél magasabbnak tűnjön, és kezét Momoi vállára helyezte.
- Én is akarok játszani azzal!
- Ez a mi játékunk. Hagyj minket békén – mondta mérgesen (bár ez az arc egy gyerektől inkább durcásan hatott), és még szerencse, hogy a szüleik időben észrevették a jelenetet, így leállították őket. De ő akkor is büszke volt magára. Satsukit senki ne merje bántani!
 Arra sem ébredt fel, hogy Momoi dühös léptekkel közeledik felé, és így nem tudta kikerülni a tankönyv csapását, amit fejére mért a lány.
- Au, mi a franc! – riadt fel hirtelen, és szólásra nyitotta volna a száját, de meglátott valamit, ami belé fojtotta mondandóját. Ahogy a lány így fölé hajolt, tökéletes rálátása nyílt annak alsóneműjére, ami akaratlanul is vigyorgásra késztette.
- Daiki, figyelsz rám egyáltalán? – Momoi hangja két oktávval magasabbra emelkedett az átlagnál, arca grimaszba rándult, nem akarta elhinni, hogy barátja már megint lógott, és Wakamatsu mindig őt küldte utána.
 - Huh? – fel sem tűnt neki, hogy eddig beszélt volna, annyira megszokta már ezeket a közös pillanatokat. Tulajdonképpen úgy érezte magát, mintha házasok lennének. Nem is rossz gondolat. És a bugyija is szexi. Vajon tart még pár ilyet otthon?
- Idióta Dai-chan… szerencséd, hogy bírom annyira a lusta fejed, hogy ne hagyjalak megbukni. – És megtörtént a csoda. Az elhangzottak felbátorították a fiút, aki most már méltóztatott felemelni nemes hátsóját a betonról.
- Szexi a fehér neműd, én is bírlak – felelte, hüvelykujját felfelé mutatva, mire Momoi tenyere csattant az arcán. – Na, már bókolni se lehet neked?
- Fogd be! És hogy mertél leselkedni?!
- Nem az én hibám, hogy túl rövid a szoknyád – vont vállat Aomine.
- Ne tereld el a témát. Olyan önző vagy, sose figyelsz oda másokra, mindig magaddal vagy elfoglalva… – Aomine megelégelte a fecsegést, egyrészt, mert nem tartotta jogosnak, másrészt meg úgy döntött, itt az ideje, hogy a tettek beszéljenek szavak helyett.
- Befejezted? – kérdezte.
- Szemtelen.
 - Ezt igennek veszem. – Azzal átkarolta a lányt és megcsókolta, mielőtt még további fölösleges litániákra fecsérelné azt a drága időt, amit akár jobb elfoglaltsággal is tölthetnének, mint például a csókolózás. Momoi először csak tágra nyílt szemekkel meredt előre, nem is viszonozta az „ajándékot”, meglepetten pislogott, egyszerűen nem tudta elhinni ezt az egészet.
- D… Dai-chan…
- Még most is önzőnek tartasz? – Momoi a fejét rázta, majd amint magához tért, vissza is adta a kölcsön csókot.
- Én is szeretlek, te idióta. – És ez volt az a pillanat, amikor Momoi rájött, hogy nem is olyan nehéz legyőzni a lehetetlent, főleg, hogy olyan alaposan ismerte, mint ahogyan senki más. Akkor és ott a tetőn minden megváltozott közöttük. Azt egyikőjük sem tudta eldönteni, mikor fordult át valami többé ez a barátság, de megtörtént. És ezen már nem lehetett változtatni. De őszintén? Nem is akartak.
0 notes
Kise Ryouta~ESFP~A szórakoztató~
Kise Ryouta ESFP
Amiért Kisével kezdem az elemzősorozatot, annak az az oka, hogy nagyon szeretem az ő személyiségét, és persze, ő szerepel a fejléc-képemen is, illő vele kezdenem. :)
Kise az ESFP, azaz ’A szórakoztató’ típusba sorolható, legalábbis ami az én véleményemet illeti. Számos jó és rossz tulajdonsággal jár ez a személyiség, csak úgy, mint az összes többi a világon, de épp ezért szép az élet.
Vidám, lelkes, kapcsolatokban ő a kezdeményező fél, beszédes és úgy tűnik kívülállók számára, mintha nem is érdekelné más, csakis önmaga.
Pedig ez koránt sincs így, de ezt később kifejtem.
Gazdag gyerek, ezért néha egoistának is nevezik, pedig szerintem az egoizmusnak semmi köze nincs az anyagi háttérhez – valaki e nélkül is lehet egoista, vagy ép p arrogáns bunkó paraszt is, ez neveltetés kérdése inkább…
Kise nagyon magabiztos, amivel néha-néha túlzásba eshet, és tisztában van azzal, hogy ő mennyire jóképű, és a genetikának hála a teste sem éppen csúnyácska, sőt…
Mindig az ember körül ugrál, akkor is ott lebzsel, amikor a másik inkább egyedül akarna lenni, ezért néha kifejezetten idegőrlő lehet, ha valaki Introvertáltabb jegyekkel rendelkezik, ez az extrovertált beállítottságából fakad, nagyon szereti a társaságot, ha sok ember veszi körül, pláne azt, ha ő annak a középpontja. A legrosszabb tulajdonságai azonban nem is ezek, ezeket még lehet kezelni, ha valakinek van elég türelme és kitartása ehhez a kópé kamaszhoz.
Nagyon drámaian veszi a dolgokat, és a legapróbb piszkálódást is képes komolyan venni, emiatt könnyen megbántható, de szerencsére ugyanilyen könnyen ki is engesztelhető, ha tényleg fontos neki az az adott személy. Az önzőség és a büszkeség azért benne is dolgozik, bár előbbit leginkább annak rovására írnám, hogy a családban ő a legkisebb gyerkőc, ezért rá irányult a legtöbb figyelem, ami ki is harcol magának, ha nem kap meg.
Különben egy egész rendes srác, nyitott, romantikus, de az elviseléséhez nem árt, ha edzett az idegzetünk, és szeretjük a kiskutya-típust.
Az ignorálás hosszútávon működőképes dolog, ha le akarnád koptatni magadról, de csak óvatosan ezzel is, könnyen megbántódhat, hiszen nem teljes mértékig szándékos az idegestése.
Szeretetnyelve elsősorban a dicsérő szavak és a fizikai érintés, az ölelés, esetleg a pacsi, szolid hátba-veregetés játszik.  
Szívesen támogatja azokat, akiket szeret, mint magánember, de a pályán leginkább egyedül játszik a kis fénymásoló gép-utánzat. A magányt legalább annyira rühelli, mint Kuroko, és ha jobban belegondolok, a két karakter akár egymás testvére is lehetne az ellentétek ellenére, én még hasonlóságot is véltem felfedezni közöttük, nem is keveset, talán annyi, hogy Kurokónak kerekebbek az arcvonásai, és lágyabbak is, míg Kise kicsit csontosabb és keményebb.  
És itt már kicsit ellőttem, hogy ki lesz a következő elemzendő alany :D
 Puszi: Shinju-chan
0 notes