#nem vagy az enyém

[nobody-is-only-an-alien]

"I love you. But you're not mine."

🤍👰🏼🤵🏽‍♂️🤍

#magyar tumblr #szeress #még mindig szeretlek #szerelem #másé #nem vagyok elég jó #nem vagy az enyém #fájdalom #sírás #nem ertem #hiányzol #csakegyidegen

[iamthedevilestfairy]

Én és jómagam

Leültem az asztalhoz saját magaimmal...

Érdekes dolgokra jutottam

Te hogy vagy ezzel?

#személyiség #személyes #enyém vagy #ő az enyém #nem én #én #csak ő #zavart

[laragangler]

Kemény Zsófi: NAGYON ROSSZ VERSEK

(Most vagyok soha, Jelenkor, 2023; meg úgy a teljes Kemény Zsófi-életmű  )

Mindenki írhat rossz verseket, sőt, kezdő írók esetén ez kb. elvárt. Ezeket viszont nem kell feltétlenül kiadni, illetve nem mindenképp könyv formájában, elég az, ha a Piripócsi Hírmondó közli a hasábjain a horgászhírek meg az apróhirdetés rovat kozott. Mondjuk ha az anyám villamosvezető, az apám meg pénztáros az Aldiban, én meg risszrossz bökverseket írok, akkor valószínűleg a  Piripócsi  Hírmondóba se kerülnek be a verseim, és ez nem baj, sőt; ha viszont risszrossz bökverseket írok de egyik szülőm író, akkor nagyobb esellyel publikálják a dolgaimat a Piripócsi  Hírmondónál fontosabb folyóiratokban is, pont ezért pedig háromszor is meggondolom, hogy valamit publikálni akarok-e vagy nem, mert ha közlik, és nem tetszik senkinek, akkor soha az életbe nem mosom le magamról azokat a vádakat, hogy a verses hőseposzomat a Kisalföld meg a Rábaszó magazin kizárólag apámra való tekintettel közölte.

Szóval az van, hogy van Kemény Zsófi, akinek az apja amúgy író, és még 2015-ben megírta az Én még sosem című regényt, ami arról szól, hogy szerencsétlen középiskolás emberkék sírnak egymás utan hogy jaj Zorka teccik nekem mi ez a különös érzés a szívembe vajjjon ezt hívják úgy hogy szerelem, inkább igyunk meg a gellérthegyen egy liter kannásbort, miközben mindenki kellemetlenül érzi magát, meg szlemmel, mert mi mást csinálna mindenki aki nem keményzsófi, hogy szlemmel mint a keményzsófi; mindenesetre ez a könyv jól leírja azt, hogy milyen fos dolog tizenhat évesnek lenni, tudniillik az ember úgy érzi hogy mindent elront, aztán el is rontja de legalább ki is röhögik, és még szerelmes is. Szóval ez az első könyv nem volt nagyon jó, de a célnak megfelelt, szóval ha akkoriban 16 éves szerencsétlen tini lettem volna, akkor én is elolvasom és bánatosan cigizve meredek a hóesésbe es azt suttogom magam elé, hogy Zorka nem lehet sose az enyém bezzeg a Bendegúz a tizedik béből vett neki télifagyit és most biztos járnak, jajdefáj.

2017-ben viszont Kemény Zsófi megírta a Rabok tovább című regényt, amiben újratemetik Mátyás királyt, ezert Magyarországon kitör a forradalom, azt senki ne kérdezze, hogy előbbiből hogyan következik az utóbbi, ennek eredményeképp a negyven évesnél idősebb emberek elmenekülnek az országból, ezt se kérdezze senki hogy miért ez történik, mert ki más menekülne el otthonról, mint az idősebbek, és ki mások vezetnék a forradalmat a hősökterén gázmaszkban, mint igen, pontosan, a húszéves szlemmerek, vagyis nem más mint a keményzsófi sokszemélyben, mármint hogy van százhúsz ilyen ember a mai Magyarországon, incl. keményzsófi, akik a Trafóban meg a Fészekklubban a saját gyártmányu ilyenolyan klapanciáikat olvassák fel, néha jók, néha nem, inkább nem, de mindenesetre  ezek az emberek valószínűleg kevés kivétellel semmilyen forradalmat nem lennének hajlandóak csinálni, ellenben az első fegyverropogás hallatán még az aznap hajnali Flixbusszal elzúznának Amszterdamba meg Berlinbe és ott kortyolgatnák a habosbaboslattékat amíg nem találnak valami munkát. A lényeg az, hogy Kemény Zsófi , aki ekkor már 23 éves volt, ékes taníbizonyságot tett arról, hogy egyáltalán nem tudja, hogyan működnek a forradalmak, a háborúk, meg úgy általában a társadalom, én se tudom, nem is írok róla regényt, illetve ő is tudhatná, ha vette volna  a fáradságot es utánaolvas vagy szerez valami élettapasztalatot, de ehelyett a Trafóban szlemmelt, iszogatta a fent említett habosbaboslattékat es nem hagyta el a Nagykörút egy kilométeres vonzáskörzetét.

Most pedug az történt, hogy  Kemény Zsófi írt egy verseskötetet, aminek az a címe hogy Most vagyok soha, ez a második verseskötet az életműben, illetve nem tudom, hogy 23 éves kora óta mit csinált a Zsófi, vagy hát sajnos tudom, mert 2019-ben azt mesélte az SZFE-s osztálytársainak hogy valami verses hőseposzt akar írni, ami folytatásokban már meg is jelent itt-ott, de már akkor nagyon reméltem, hogy ez a projekt félbemarad, mert ha valaki arról sem tud hitelesnek tűnő könyvet írni, hogy milyen egy kelet-európai országban egy forradalom, akkor isten óvja a vilagot attól, hogy újraírja a Faustot, aminek kapcsán amúgy egy ismerősöm felhívta pár hónapja a  figyelmemet, hogy arról szól, hogy egy 58 éves faszi megerőszakol egy 14 éves gyereket es utana ajvékol, hogy Sátán, most képzeljük el ugyanezt plusz hogy a keményzsófi írja.

Szoval vannak ezek a versek, amik iszonyatosan kellemetlenek, de nem azért, mert kínos dolgokról ír bennük kínosan, hanem mert nem tud bánni az anyanyelvével, amin a verseket írta. Most nem akarok ilyen agyalásokba belemenni hogy mitől költő a költő meg mi a költészet, mert ahhoz túl tuskó vagyok én is, de szerintem ha van valami, amit egy írónak szépen, játékosan,  kifinomultan stb. szóval JÓL kell használnia, az a nyelv, es attól nem lesz senki se költő, hogy szerelmes meg nosztalgiázik meg fomója van meg sohajtozva fújja ki a cigifüstöt a Madáchtéren, amennyiben a nyelvi szaktudása hiányzik. Ez most nem elitista pampogás, hogy csak annak lehet versírási engedélye, aki az ELTE Költő szakára jart, sőt, mindenki lehet legalabbis időlegesen költő, aki valamit plasztikusan kiragad a valóságból a nyelv segítségével, szerintem, meg sok ember szerint tehát nagyon sok költő kószál közöttünk, akár csak egy fél vers vagy egy mondat erejéig, kivéve a keményzsófi, és ezt semmi se mutatja jobban, mint a legújabb verseskötete.

Amiben pl. ilyenek vannak hogy “odakinn sötétedik a sötét”, nem, a sötét az nem sötétedik, az már sötét, pont olyan sötét mint na jó ezt hagyjuk; általánosságban attól még nem lesz egy szóhalomból költői kép, hogy nagyon felűnően rosszul használod a nyelvet, meg amikor leírod hogy „A talpformájú gödör a függés közben betemeti magát” (Hegtetoválás), az egyáltalán nem működik, annak ellenére, hogy két költői képet összemosol, mert ha egy gödör talp formájú az nem fog betemetődni azáltal hogy valaki közben lóg (a nyakán fellógatva? a lábán fogva fellógatva?),  mert az egyik egy lógás a levegőben, a másik meg egy test elásása, és sajnos annak ellenére hogy a két tevékenység nagyon-nagyon közel áll egymáshoz, a kettő által keltett asszociációk egyáltalán nem érintkeznek: pont erről ismerszik meg egy igazán csapnivaló pancser költő, hogy ilyen jó kezdőfeltételek mellett is sikerül olyan szöveget produkálnia, ahol a nyelvi elemek, ahelyett hogy valahogy érintkeznének, rezonálnának egymással es új kapcsolatokat alakítanának ki, csikorognak, karcolják egymást, az olvasó fülét, szemét és a maradék jóízlését aztán meg végképp. És ez az, amire nem eleg az hogy az ember a magvető kiadó főszerkesztőjével likőrözik a spinoza kávéházban tizennégy évesen, mert ahhoz, hogy valaki jó költészetet írjon, ahhoz munka kell, gondolkodas meg némi tehetség is, és keményzsófi az egyiket sem fektetted bele, a tehetséget meg inkább hagyjuk, mert az amúgyis egy nagyon shady meg káros fogalom, szóval a szöveggel való hosszadalmas pepecselős munka valószínűleg elég lett volna ahhoz hogy valami elviselhető dolog szülessen, de keményzsófi csak idétlenül vihogott meg a tiktokon fikázott ilyen random budapesti homlokzatokat, ahelyett hogy a kezébe vette volna a vakolókanalat, és most itt tart hogy ilyeneket ír le hogy  „A koronájuk ma koszorú: a homlokukon a tüskék néha szúrnak, néha nem; A ruhájuk drága, a szerelmük is – néha szúrnak, néha nem” (Megbaszott királynők), úgy nem lehet allegóriákat meg ritmust csempészni egy versbe, hogy random megismételsz szavakat, bár erre mondjuk egy kezdetleges gyerekvers is képes, mondjuk a bocibocitarka, de ez a pusztulat borzalom amit a zsófi produkált, meég ezt a szintet se üti meg. Meg egyóltalén, mi az hogy a szerelmük szúr? Azt akarod mondani hogy basznak? Mert amúgy a szerelem az nem szúr, az a tekintet, ami szúr, de komolyan hogy valaki ennyire de ennyire ne legyen tisztában azzal hogy mikor milyen szót kéne használnia, ennél tényleg a házmester is jobb verseket ír csak az legalább tudja hogy melyik kukába kell dobni a szelektívet.

Számtalan gyalázatos szókupac van ebben a verseskötetben, bárhol random kinyitom, olyanokat találok gec hogy „A határozott fiatal lány kézmosás után a csapból folyó vizet nem érzi / elég tisztának ahhoz, hogy lekaparja a lehámlott bőrt a kipirult orráról”, ezek a sorok pl. egy B1-es magyar/akármilyen nyelvkönyv példamondataira emlékeztetnek, ahol le kell fordítani a mellékneveket meg a főnévragozást , de azért múltidő még nincs benne, azt majd a következő könyvben tanulják a kis lurkók, de azért tudni kell valami mellékmondatos szerkezetet is, hogy meglegyen a 10 pont, viszont ha ezt lefordítod, akkor mehetsz a próbatesztre. Semmi más értelme nincs, poétikailag kb annyira kiforrott, mint egy telefonkönyv, és igen Zsofi tudjuk hogy a határozott fiatal lány az te vagy. És tényleg nemtom mit kezdjek az olyanokkal, hogy „nem értünk rá a véres megkomolyodásra” (Hüvelyes zsenge borsó), teljesen világos ugyanis, hogy a „véresen komoly” az egyik kifejezés, a „megkomolyodás” pedig a másik, de ha a kettőt osszefonod, akkor az eredmény nem egy izgalmas nyelvi lelemény lesz, hanem egy kellemetlen szóhányadék, ugyanúgy, mint ahogy a rántottában is van tojás meg a képviselőfánkban is, de ha a kettőt összekevered, akkor annak az eredménye nem fúziós konyha, hanem moslék. Azt pedig inkább hagyjuk, hogy a rímek szintén szánalmasan csikorognak, pl. azt a sorpárt, hogy „éhes a város, éhes a hold//húsba, kabátba, bármi van ott” (Visszatánc), a költészeti szakközép- és szakmunkásképzőben hármas alára értékelné a technikatanár, és ugyan nem buksz meg év végén báttya, de hogy ezt illegális nyomtatásban kiadni az kurvaisten.

Mindezen technikai részletek mellett kemény zsófi lassan 30 éves, felnőtt ember, de még mindig úgy tesz mindenki mintha egy idegesen vihorászó kiskamasz volna, akinek el lehet nezni a sok botladozást meg az hogy szmájlikat (!!!!!) illeszt a verssorokba, meg azt, hogy hát ez kajak kenu, ezt mondjuk nem a verseibe írta hanem az egyik nagyon idegesítő tiktokjába mormogta, amikor meglátott a folyóparton egy otthagyott csónakot.

Úgy értem, hogy az nem egy trademark hogy gyermeteg vagy, es ezt úgy mondom, hogy én legyek a legutolsó aki azon átkozódik hogy valaki nem a sajat életkorának megfelelően viselkedik mert ez szerintem is nagyon durva ageism. Kemény Zsófira visszatérve: lehet valakinek az a költői hangja hogy gyermeteg, nemtom Weöres Sándor gyerekversei hogy jobbra át balra át akasztjuk a nagymamát,  meg pisti hüje juli hüje csak énvok okos mer nekem a segembe is fejem van, de az hogy valaki a risszrossz bökverseit amiket a matekfüzet végébe najó nem hanem mondjuk a filmtörténet 2 szeminárium közben körmölt fel a határidőnaplójába, kiadja egy verseskötetben, az egyáltalán nem azt jelenti hogy a költőnek az a lírai hangvétele, hogy egy kamasz, hanem azt, hogy a költő meg akarja spórolni azt a munkát, hogy megtanuljon jó vagy legalábbis nemkezdőköltőhangvételű verseket írni, és ezt azzal helyettesíti, hogy a matekfüzetét belemásolja egy wordfájlba amit aztán a Megvető kiadó kiad, miközben a közönség úgy tesz mintha már érett nagy író lenne, de közben a verseknek az egyedüli jellemzőjük az, hogy olyan mintha egy kezdő író írta volna, aki mellesleg egy vihorászó kiskamasz. A kritikusok baszki azok meg nem merik bevallani hogy a király meztelen, hanem azzal takaróznak, hogy „prózában és lírában is beérett”, az egyedüli apró hiba, hogy “néha sajnos kicsit szellemeskedővé válik, kioltják egymást az ötletek, általában ilyenkor lesznek túlírtak a versek is”, azt felejtik csak el hozzátenni, hogy ez nem néha történik meg, hanem minden oldalon hússzor, és hogy a versek nem „túlírtak”, hanem alulírtak, ha már valami, ha meg nem akar az ember ebben a bennfentes pipiskedésben részt venni, akkor csak le lehet írni hogy borzalmas az összes.

És közben Zsófi még influenszerkedik is, ami magaban még rendbevan, mert az influenszereket nem azért szeretjük mert jó verseket írnak, hanem mert a bájos mosolyukkal meggyőznek arról, hogy vegyek hipoallergén nyakláncot meg vakkomondor márkájú sportcipőt meg adakozzak a Patent Egyesületnek. De azt azért gecire nem kéne elfelejteni, hogy Kemény Zsófi csak úgy lehetett influenszer hogy előtte befutott író lett, ami igazából nem lett, és azért sikeres influenszer, mert el vannak ájulva a márkák attól, hogy egy VALÓDI író (gecire nem az, ld. fenn) vagy szlemmer vagy tudomisén reklámozza a cybertruck márkájú plüsskutyát meg a zabtejes mangófagyit, miközben a Mán-Várhegyi Rékát meg az Erdős Virágot, akik amúgy TÉNYLEG jó írók, eszükbe nem jutna felkérniük hogy reklámozzák ezt a sok hüjeséget.

A bónusz az, hogy miután az elmúlt tíz évben keményzsófi sikerrel bebizonyította, hogy se regényt, se verseket, se hőseposzt nem tud írni, a filmkészítésbe ártotta bele magát, aminek az lett az eredménye, hogy a Cicaverzum nagyon csúnyán megbukott, illetve pont hogy nem nagyon csúnyán, mert az összes kritikus elismeri, hogy az alapötlet jó, a színészek egyenesen nagyon jók, az operatőri munka is csodálatos , a látványtervvel se volt nagy bajuk, mivel volt bajuk, nyilván a forgatókönyvvel, ki írta a forgatókönyvet, hát persze hogy a keményzsófi írta a forgatókönyvet, ennek megfeleloen “a szövegek életszerűtlenek, papírízűek, kimódoltak” es ”a végeredmény megmarad egy amolyan bétatesztnek, ugyanis az alapötlet nem feltétlen ettől az alkotástól lett igazán kihasználtabb”, azaz Zsófi az elmúlt 10 évben sem hagyta el szellemileg a pozsonyiutat, és jó azt tudjuk hogy nem tud megírni egy rendes regényt, mert nem jart ELTE Regény szakra, de hogy baszki szerzett egy diplomát az szfe-n, amikor ott még jó oktatás folyt, és nem tud megírni egy filmforgatókönyvet, úgy sem, hogy van hozzá egy  jó alapötlet, de olyannyira nem, hogy a kritikusok is világosan el tudták különíteni, hogy az alapötlet jó, csak a kivitelezés borzalmas, na az tényleg vállalhatatlan.

Ami végső soron kibaszta a biztosítékot, nem csak nálam, hanem mindenkinél, az az volt, hogy kemény zsófi nemrég nyilatkozott a saját é.l.e.t.m.ű.v.é.r.ő.l Veiszer Alindának, aki mondjuk hússzor értelmesebb nála, és ezzel az erővel bármilyen random embert az örsvezérteréről meghívhatott volna a stúdiójába, vagy akár egy pingvint is, tökmindegy, szóval arról nyilatkozott hogy „Ebben a kötetben a kudarcélményről is szó esik, amit a költő szakmájában élt meg”, es ebben teljesen vájbolok a költővel, ugyanis  a kötet maga egy óriási kudarc, amiben kemény zsófi többedszerre is bebizonyítja, méghozzá livestreamben, hogy nem ért ahhoz, amiről azt hiszi, hogy ért hozzá, de ahelyett hogy belátná, „A Cicaverzum című film kapcsán [...] úgy nyilatkozik: a szakma nem tudta mit várjon, és inkább rosszindulattal fordultak ott is felé ”. Ez a legvárhatóbb lépés volt ebben a helyzetben, mert iszonyatosan egyszerű a filmkritikusok rosszindulatára fogni azt hogy nem tudsz megírni egy forgatókönyvet, de annyira nem, hogy nemhogy Oscarra nem jelölik, de a kritikusaid szerint még a Liza és a rókatündér szintjét se üti meg az, amit összefirkáltál. 

Zsófi, hagyd abba ezt az írásdolgot, menj, izé, utazz, olvass, okosodj, aztán meglátod. Vagy ha nem, akkor tényleg fejezd be, menj el copywriternek, es nyilván nagyon fog mindenki örülni, hogy a te erőltetett szóvicceid lesznek olvashatoóak a millikrémtúró plakátokon, és még többet is keresel vele. Közben nyilván szlemmelhetsz, meg sopánkodhatsz a tiktokon arról, hogy valaki otthagyott egy kiflit a lépcsőfordulóban, azzal a különbséggel, hogy akkor már nem Tóth Krisztinával fogsz egy ligában játszani, hanem a Nájkcsaláddal meg Avram Latoscával, csak meglesz az a helyzeti előnyöd, hogy megvan az összes fogad és nem akarja a gyerekeidet elvinni a gyámügy. Most még.

#kemenyzsofi #holokauszt #trump #gaza #ukraine

[ertem-miert-nehez]

Félek elveszíteni téged, pedig nem is vagy az enyém

#szerelem #hiányzol #utálom hogy hiányzol

[sztupy]

Mivel csak éjfélkor megy a vonatom haza gondoltam így 11 év után újra meglátogatom az első lakást ahol laktam Londonban itt @sronti hoodja mellett.

Volt council housing a terület, ahol talán már az összes házat kivásárolták, vagy legalábbis továbbbérbeadják, még ha illegális is. Londoni Magyaroknak is volt itt 3 lakása is, abból az egyikben laktam.

Mint látható szép biztonságos hely, vaskapu védi mindkét oldalt a bejáratokat, beleértve a játszótért meg a charitys ruhaledobó kukát is, amit nem igazán értek, de gondolom ennek a 10 lakásnak mindig van elég kidobandó ruhája, hogy megérje azt ott tárolni, a tágabb környék meg bekaphatja.

Játszótér sincs sok a közelben, csak itt. Asszem anno csak egyetlen házban laktak fiatalok a telepen a 10-ből, a környékről a legtöbben emiatt átmásztak a kerítésen, hogy hozzáférjenek a kosárpályához a helyiek nagy örömére.

Volt a közelben egy bolt, nagyon imádtam a szezámos kenyerüket, mindig azt vettem munka után hazajövet egy kis sajttal. A bácsi már nincs ott (bár ha ő volt Elif akkor még nyitott három boltot szóval jól megy neki a bolt hihi), de a bolt megvan, belülről kicsit kiegészült és már árulnak lengyel cuccokat is. Szerencsére a kenyér is megmaradt pont olyan ízűnek mint emlékeztem, de tényleg kihozta az emlékeket.

Összesen csak egy hónapot laktam itt. Velünk lakott a Magyarok Londonban helyi helytartója aki szedte a sarcot kéthetente. Mindig adott pecsétes papírt is, hogy átvette. Továbbra is ez volt az első és utolsó hely a UK-ben, ahol céges pecsétet láttam:

A helytartó mellett lakott velünk még egy beszívott gyerek, minden nap elmesélte, hogy úgy 3 órát sétált nyugatra, mert csak ott lehet jó füvet kapni. Buszozni sose buszozott, mert az drága. Volt egy PC-je, egyszer megkért, hogy javítsam meg, mert nem ment rajta a CPU hűtés. Kb. 5 másodperc alatt kiderült csak annyi volt a gond, hogy egyszer valószínűleg kikapcsolt állapotban (mármint a gyerek volt kikapcsolva nem a PC) lehúzta az alaplapról a CPU hűtő tápkábelét, mert túl zajosnak találta. Ettől mondjuk elszégyelte magát, mondta hogy ad £20-at, ha ezt nem mondom el senkinek, de nem fogadtam el, valszeg ennyi pénze volt a héten fűre amúgyis.

A negyedik lakóra nem emlékszem, de asszem ő volt a szobatársam. Sose volt ott, szóval a szoba többnyire az enyém volt egyedül.

3 hétig laktam itt, aztán a helytartó, aki amúgy tökre úgy nézett ki, mint @deadmanrideagain átrakott egy másik lakásba. Pár hónap múlva derült ki, hogy illegálisan, legalábbis a Magyarok Londonban-nál azt hazudta, hogy ezt én kértem. Nem költöztem amúgy messze, és a hely is jobb volt szóval annyira mondjuk nem zavart, de hát na. Itt mondjuk már nyolcan laktunk, Lacika volt a kedvencem, aki talán @lacikaszep volt kinézetre. Talán nem, már a fasztuggya. Az összes pénzét arra tette fel hogy kiköltözzön a Londonba, összesen két hétnyi lakbérre való pénze maradt. Angolul se tudott nagyon, de 4 nap alatt talált mosogatós állást, aztán ott dolgozott míg el nem költöztem fél évvel később saját kecóba. Mondjuk elég nagy fasz volt, kétszer jött haza hullarészegen úgy hogy elkezdett balhézni a többi lakóval, szóval az én 100 kilómra volt szükség, hogy szétválasszam őket. Lacikának amúgy voltak fontos gondolatai, mint például hogy a cheddar egy ízetlen sajt, nem úgy, mint a trappista, aminek van íze.

Volt itt még két csaj is, barátnők voltak vagy mi. Azóta már nem. Az egyik nem volt a legélesebb kés a fiókban. Hamar talált mondjuk munkát a közelben, büszkén mesélte hogy nincs bejelentve, teljesen fű alatt dolgoztatják, és ez neki tökéletes. Mondjuk a minimálbérnek csak a felét adták neki, de hát ugye ő akarta hogy pont úgy dolgoztassák ahogy Magyarországon szokás. A másik csaj amúgy rendes volt, mai napig tartjuk a kapcsolatot, esküvőkön is ott volt meg ilyenek, de persze már rég nem Angliában él.

Lakott még itt egy pár, ők voltak a helyi janik, velük persze mindig a bajom volt, nem igazán viselték el, hogy lakik a lakásban egy másik aki nem balfasz és ért a dolgokhoz (persze elég balfasz voltam amiatt mert Magyarok Londonbanon keresztül költöztem ki, de hát na), szerencsére nem sokáig bírták, és elköltöztek. Rám hagyták a szobájukat, ami a ház legnagyobbja volt, szóval azóta már én voltam ott a jani, vagy mi.

Egyszer meséltem a lakóknak, hogy öt perc sétára van egy hatalmas park folyóval, tök szép sétáljunk el oda, teljesen meglepődtek hogy Londonban ilyen is van. Mondjuk térképet sose néztek, hogy hol laknak.

Kb. 3 hónap múlva jöttek a Magyarok Londonbantól, hogy a helyi helytartó lelépett úgy két hónapnyi beszedett lakbérrel (ez lehetett vagy £10k, fasztuggya hány lakásért felelt) a csajával, szóval ha esetleg látnánk szóljunk a rendőröknek.

Na mindegy ennyi, a nosztalgiázás végén egy kis ajándék ablakalattcica. Én addig majszolgatok egy kis szezámmagos kenyeret sajttal. Lehet még elnézek a helyi csirkéshez, hogy mennyi volt az infláció. Anno asszem itt £3.50 volt a csirkés szenyamenü. De lehet csak £2.50?

#london #nostalgy #gpoy

[angelofghetto]

csúszda a pokolba

Vannak híresen alulértékelt szakmák. Ilyen az enyém is. Erre akkor jöttem rá, mikor egyszer közmunkásként amolyan recepciós-adminisztrátori munkát kellett végeznem (felvettem a telefonokat és időpontokat egyeztettem) lényegesen többért, mint a korábbi fizetésem. Aztán egy darabig tanítottam, mert a szakmám mérnökei valójában az oktatásba menekültek, ahol cirka másfélszer annyit lehet keresni, mint a szakmában, de a bosszútörvénynek hála mára ez is befulladt.

A rendszerváltás előtt kezdődött, mikor boldog-boldogtalan GMK-zott, fusizott, boltot és vállalkozást nyitott a tisztességtelen szabadrablás és prompt meggazdagodás szellemében. Emlékszem, ahogy még dicsekedtek is azzal, hogyan lopták el egymástól az ötleteket a festődében. Akkoriban az volt a trendi, hogy mindent fehérben varrtak meg, és utólag olyan pasztell fagyiszínekre festették. Ezt onnan is látni lehetett, ha valahol megpattant a varrás, vagy ki kellett bontani, és a cérna alatt fehér maradt az anyag. Gyakran kismamákkal varrattak, akik hamar rájöttek, hogy minél nagyobb öltésre állítják a varrógépet, annál haladósabb a munka, és a több darabszám több darabbért hoz. Ez volt az egyszer használatos önmegsemmisítő ruhák időszaka. Eközben a hivatásos cégeknél olyan minőségi követelményeknek kellett megfelelni, hogy egyre ráfizetésesebbek lettek. Hogy miért virult a butik-biznisz? Mert divatérzékenyebb volt. Hoztak Bécsből vagy Tarvizióból valami kikukázott rongyot, szétszedték, körberajzolták, és puff, ott a szabásminta, lehet tömeggyártani. Kevesen értették meg, hogy ez ugyanaz a konfekció (csak értelmezhetetlen minőségben), ami a szoci áruházak méretkínálata, csak rosszabb. A baj az volt, hogy a kereskedők, akik megrendelték az áruházak kínálatát, 50-pluszos fejjel döntötték el, hogy mi kell a 30-mínuszos vásárlóközönségnek.

Fair-trade szégyenért nem kell Afrikába vagy Távol-Keletre menni, elég mondjuk Ceglédig, Mátészalkáig, vagy a nyóckerig. De a belvárosban is bőven akadnak rabszolgatartók. Ha büdös nagy nyomort akarnak ábrázolni az amcsi filmekben, mindig varrodákat mutatnak. Mexikói meg puereto-rikói nők görnyednek a varrógépek fölött, és orrvérzésig nyomják a pedált, patkányok szaladgálnak a fal mellett (esetleg maffiózók lövöldöznek). A szabásmintákat gyakran egy kövér, kopasz, szemüveges bácsika szerkeszti ceruzával a füle mögött és vonalzóval a szájában, és jön valami szöszi misszpicsa, aki a "dizájner". Hát ez az általános kép az én imádott és lerombolt szakmámról. Ma már nincs Magyarországon felsőoktatása, igazából nem tudom, mikor szűnt meg. Ez volt az egyik első szakma, amibe hagyták betörni a dilettantizmust és a kártékony kínai nyomulást. Igazából a jelenlegi szakoktatók legalább felét megbuktatnám, nem hogy diákokat engednék a keze közé. A követelményrendszer is pusztul. Mikor én tanultam, az összes ruhaipari gép kinematikai ábráját fejből, táblánál kellett tudni rajzolni, ma fel kell ismerni a tankönyvből úgy, hogy alá van írva. A középsuliban elsőben, ahogy tudtunk egyenesen meg görbén varrni, bedobtak a mélyvízbe, és pl. a nyári iskolai egyenruhánkat már magunk varrtuk... de a mai végzősők 4 év után nem tudják megvarrni a saját ballagó ruhájukat. Sajnos a jó szakik magukkal viszik a szakmát a sírba, és nincs utánpótlás, mert kevés ember olyan fanatikus, hogy szerelemért dolgozik, ha a csekkeket pénzzel kell kifizetni.

Aztán jött a fast-fashion, az előkészítés nélküli tömexar termelés a kereskedői extraprofitért. Mert a hasznot nem a szellemi terméket létrehozó vagy az előállító kapja ám. Érdemes belegondolni, mennyit kap ez a két terület, ha a ruhaboltokban a -70% után is nyereséges (vagy legalábbis nem veszteséges) a kereskedés. Akkor most hol van itt a fair-trade, ahol megalázóan alacsonyak a fizetések, ha egyáltalán be van jelentve a dolgozó?

Pedig milyen gyönyörű ez a szakma! Konstruktív, kreatív, egész napos flow élményt ad... már ha hagyják az embert dolgozni, mert gyakran "nincs rá idő". Csak gyorsan nyomjunk valami akármit, haladjunk, jó lesz az, úgysem fizetik meg a vásárlók. Pedig ez nekem FÁJ. Néha ingyen, munkaidőn túl csempészek be minőséget, mert pofám leszakadna, ha azt kellene kiadnom a kezemből, amit a főnök megkövetel. Az embereknek, de még a cégvezetők többségének sincs fogalma arról, hogy egy tisztességes szakembernek milyen hatalmas tudást kell megszereznie, és hogy adott esetben a teljes tudása kell egy konkrét megrendeléshez. Csak felsorolásképpen, hányféle tárgyat, témát kellett tanultunk: textilruházati anyagismeret, szővés, fonás, kikészítés, szerves és szervetlen kémia, műszaki rajz, általános gépészet, statika, mechanika, elekrtrotechnika, gépelemek, irányítási rendszerek, informatika, ruhaipari gépészet, technológia, munkavédelem, emelt szintű matematika, szabás-szakrajz (szerkesztés, modellezés, szériázás), műhelygyakorlat, gyártásszervezés, üzemgazdaságtan, művészettörténet, viselettörténet, művészeti anatómia, színtan... és párat szerintem ki is felejtettem. És a rendszerváltás utáni főnökeim közül jobb esetben a fele legalább már látott közelről varrógépet. Fogalma sincs, hogy egy korrekt szabásminta mögött mennyi szellemi munka van, nem hajlandó elismerni (sem erkölcsileg, sem anyagilag), hogy ez az alfa és omega, mert ha nem jó egy szabásminta, onnantól a cég csak selejtet tud termelni, viszont a jó szabásminta olyan, hogy a szabász és a varrónő, aki kemény darabbérben dolgozik, nem kell gondolkozzon, variáljon, alakítgasson, csak nyomja a gépet, mert ő azzal keres. A jó előkészítés az alázatról és a csapatmunkáról szól: nem csak odakenek valamit, hanem kiszolgálom a munkámra épülő tevékenységet, a keze alá dolgozok a munkatársamnak, mert abból jön a minőség és a termelékenység. És nem azért hogy a vállukra emeljenek és körbehordozzanak, hanem azért, mert ez a dolgom, a hozzátett részem az egészből.

Bojár Gábor szerint az igényes vevő tartja szinten az igényes munkát a cégeknél. Milyen igaza van. Magyar viszonyok között az a baj, hogy az egész láncolat nem ért hozzá. A szakkifejezéseket felváltotta a konyhanyelv, még valamikor a 80-as évek végén, a gyártót "készítőnek" kezdték nevezni, ez önmagában fényesen jelzi is a minőségi zuhanást (ha csak meghallom ezt a szót, görcsbe rándulok). Szoktam mondani, a hatvanas években a sugardaddy a barátnőjének nercbundát és brilleket vett, későbbi időkben autót, lakást, ma meg saját divatmárkát, amiben cukika "megvalósíthatja önmagát".

Hol tartunk? A készítő nem ért hozzá, mert a vállalkozása indításához csak pénz kell, szakértelmi léc nincs, amit át kellene ugrania, nem hajlandó megfizetni a jó szakembert, mert jóazúgy, és betanított meg önjelöltzseni munkatársakkal rentábilisabb. A kereskedő nem ért hozzá, ő üzletember, azt árulja, ami nagy hasznot hoz, és lehetőleg azt a három méretet forgalmazza, amit akkor is el tud adni, ha piros hó esik. A vevő sem ért hozzá, ráadásul több generáció alatt hozzászokott a tréhez, a tucatáruhoz, a rossz minőséghez, a kaotikus méretezéshez, azt veszi, amit kap, legfeljebb halkan morog. De ami a legnagyobb tragédia, hogy itthon nincs fizetőképes kereslet. Ez annak is rossz, akinek minőségi igényei vannak, és annak is, aki minőségi munkára képes. Méretes vonalon is büdös nagy káosz van. Itt is tobzódnak a dilettánsok, és némelyik indokolatlanul sokat kér, kihasználva, hogy nincs más. Szomorú, de aki össze tud varrni két anyagot egymással, az még nem varrónő, legfeljebb kezelni tudja a gépet. Leginkább a gitározáshoz hasonlíthatnám: Jimi Hendrix vagy Al Di Meola asszem nevezhető jó gitárosnak, a többi önjelölt zseni viszont pontosan tudja, hogy a zeneirodalom 70%-a lekísérhető 3 akkorddal, de attól még nem lesz valaki zenész. És kell még valami a jó munkához a profizmuson kívül: szív.

#Youtube

[csacskamacskamocska]

Ártó megvetés

Nincs sok időm, de lejegyzetelem pár mondatban. Elértem az önismeretben odáig, hogy megértsem, senki nem fog a boldogságommal törődni rajtam kívül. Nem is dolga senkinek. Jó, szerencse, öröm, lávcsi, ha van valaki, akinek néha eszébe jut, hogy örömet szerezzen, de tulajdonképpen teljes mértékben enyém a projekt. A kérdés az, hogy ha valaki ezt már húszévesen tudja vagy életközépúti válságában döbben rá, akkor vajon mások miért látnak bele mindenféle szörnyűséget? Miért pszichologizáljuk szét azt, hogy valaki szemöldököt tetováltat, hogy szabados szexuális életet él, hogy mániákusan sportol, vagy akár azt, hogy fiatal nőkre indul be? Miért beszélünk megvetéssel arról, ha valakinek valami örömet okoz, építi az önértékelését, megteszi amit nem mert, megél valamit amit szeretett volna? Miért szorítjuk szigorú keretek közé, hogy mik az elfogadható örömök, cselekedetek? Miért nézzük le folyton a többi embert, aki valami mást szeret, mint amit mi? Jó, ti nem, csak én. Az embernek felnőnek a gyerekei, és ha sikerült megőriznie az ép eszét, akkor hirtelen lesz ideje, ereje, vágya és mindenféléje az élethez. Esetleg pénze is. És akkor jönnek az emberek... életközépúti válság... hm. tipikus... kompenzál mert nincs senkije... inkább unokáznia kéne... hogy ráér... kapkod az élet után... nem veszi észre, hogy öreg... Ezen a vonalon jutottam el oda, hogy VALÓJÁBAN a fiatalokkal is ezt csináljuk. Azért viselkedik így, mert... és jön valami dehonesztáló. Azért hord ilyen ruhát, azért csinálja ezt, azért foglalkozik ezzel, azért, azért... TÖK MINDEGY MIÉRT ha jól érzi magát, ha megerősíti, ha biztonságot ad, ha örömet szerez (és nem pusztító öröm), ha úgy érzi tőle, hogy történik vele az élete, akkor teljesen mindegy akárhány éves, ne vegyük el az örömét! Milliószor beleestem ebbe a hibába, hogy leszóltam mások elfoglaltságát. Nem kellett volna. Csináljatok, amit akartok! Csak legyen benne örömetek! Ez fontos. Az örömök, vidámságok fontosak. A nevetéssel töltött időkből sokkal több kell, hogy az emlékekből elmossák a nem annyira jó időket. Tessék csinálni amihez kedvetek van és másoknak is lenézés, leszólás nélkül hagyni ugyanezt! Akkor is, ha seprű méretű műszempilláról van szó. Azért a kutyaszart szedjétek össze!

#örömök #leszólás #életke #10-10

[hopelessforyou]

Karjaidban a menny

Azok az esték és reggelek,

mikor csak az enyém voltál,

kezdtek el jelenteni mindent.

Bár elsétáltam párszor,

tőled egészen elfordulni,

soha nem ment.

Láthatatlan karok

húztak vissza hozzád

vagy csupán a képzelet?

S akkor kezdtem el látni,

újraértelmezve a szerelmet,

mikor elhervad valami,

nem jelenti,hogy meg is halt.

Karjaidban a menny,

csak pokol volt talán,

ahová én zártam be magamat.

#magyar #gondolatok #tumblr #egyedül #fájdalom #szeretet #saját #szerelem #irodalom #szomorú #te #szeretlek #hozzád #hiányzol #lehetetlen #love #szenvedés #you

[starmythelonesurvivor]

Előző vasárnap azt hittük, hogy nagyanyám elpatkol. Kész, vége kampec, rá kellett törni az ajtót, meg én is lóhalálában futottam haza 300km-ről. 2 nap volt nehéz, emelgettük, tartani kellett, olyan izomlázam volt, mint versenysportoló koromban. Nem is éreztem, hogy hiányozna a torna. Szörnyű volt látni, fürdetni…olyan méltatlan végjáték ez a valaha gyönyörű, szereteteljes, értelmes nőnek. Kapott házi infúziót, teljesen összeszedte magát, éppen nyilván csak a demenciája nem múlt el. Előző héten anyám volt vele többet, most én. És eddig bírtam. Hétfő óta négy nap. Fürödj meg, egyél, igyál már, kérlek vedd be a vitamint. Nem, nem mehetsz szakadt ruhában a gyógytornára. Nem, nem loptuk el a törölközőid, annyi van, hogy be sem fér egy szekrényrészbe. Ne, ne egyél olajat, nem, az ananászos hajpakolásom nem ehető. Folyton követ, és beszél. Ma elmentem varrásra, a sírógörcs kerülgetett, mintha nem maradt volna agysejtem. Igen, nagyon szeretem, meg mi egyéb, de ezt így nem bírom. Főzök, mosogatok, semmire nem jutok a saját dolgommal. Teljesen kikészültem. Igazából elvan magának, mostantól csak rá-rá fogok majd nézni. Akkor hagy nekem 10 perc nyugtot, ha rákiabálok, vagy már visítok. Látványosan megsértődik, aztán elfelejti. Gonosznak, és hálátlannak érzem magam, de most csak a végtelen fáradtság, és a szomorúság van. Csalódott vagyok a mesterszak miatt is, amin most vagyok hivatalosan nappali, de a valóságban levelező, háromhetente 2 nap. Még nem csináltam rá semmit, teljesen hidegen hagy. Az okj már jobban érdekel, meg beleölöm az időt, a munkahelyen nem fogom törni magam az állandó helyért, befejeztem. Így ebben az évben bőven elégnek érzem nagyanyámat, meg a nem létező életem. Legszívesebben meghúznék valami erőset…holnap a legjobb barátnőm nagyanyjának a temetésére megyek. Úgy sajnálom, meg az enyém még él, és örülnöm kéne, meg haj de boldognak lenni vele, de csak zokogni akarok. Még családi arany ékszekereket is kaptam tőle, pedig nekem eddig nem igen volt, egy láncot leszámítva.

[takemetochurch13]

Adhatok egy tanácsot?

Amikor mérges rád, és elmegy, kövesd őt.

Amikor az ajkadat bámulja, csókold meg.

Amikor ideges lesz és mindent el akar dobni, öleld meg és ne engedd el.

Amikor látod rendetlennek, mondd meg neki, hogy gyönyörű.

Amikor sírni látod, ne mondj semmit, csak öleld meg.

Amikor fél, érezze biztonságban magát.

Hagyd magad mögött a büszkeséget, ez meg fog akadályozni abban, hogy továbblépj és boldog legyél.

Amikor megkérdezed, hogy valami baj van-e, és ő nemet mond, ne higgy neki, hívd fel, vigyázz rá.

Amikor unatkozik vagy szomorú, hívd el valahova, még ha csak egy séta is.

Tudasd vele, hogy fontos az életed szempontjából.

Amikor elmész vele valahova, ne nézz rá azért, mert másra néz.

Öleld meg és adj neki sok puszit, sosem tudhatod mikor lesz az utolsó,

hagyd, hogy megharapja az ajkad,

Tudasd vele, hogy az övé vagy, semmi más.

Szabj határokat és hagyd magad mögött a féltékenységet.

Írj neki jó reggelt, jó délutánt, jó éjszakát,

Hívd meg moziba, ha nem tudod, hívd meg moziba a házadba, pénzért nem lehet szerelmet venni.

Személyes tapasztalatból mondom neked.

Életem legboldogabb pillanata az volt, amikor nem volt pénzem.

De ő az enyém volt

#igazsag #szeretem #mindig #nagyon szeretlek #legjobb #mindenem #mindig csak ő #legfontosabb #magyar #hianyzol #szeretet #mindennél jobban #szükségem van rád #mindennéljobban #minden róla szól #hiányzol #szeretlek #hianyzik #igazság #igaz

[without-you-way]

Köszönöm neked.

Soha nem gondoltam volna, hogy vagyok olyan erős, hogy tűrjek és megálljak bizonyos dolgokat vagy esetleg visszafogjam magam, miközben összerokkantam volna érted.

Megtapasztalhattam milyen kitartónak lenni melletted, a legnagyobb vészben is.

Megismerhettem a remény fogalmát, amikor minden romban volt körülöttünk, én mégis hittem bennünk.

Megtanultam türelemmel várni rád és nem adtalak fel. Vártam a szerelmedre, a közelségedre, hogy megnyílj, hogy az enyém legyél.

Elfogadtam a sorsunkat. Beismertem, hogy amit nem tudok elkerülni, azon változtatnom kell, de amin nem tudok változtatni, azt el kell fogadnom.

Egy dolgot nem tanultam meg; elengedni téged.

#szeretlek #te vagy a mindenem #magyar #szerelem #te #hiányzol #fáj #örökké szeretni foglak #sajnálom #te vagy az életem #elengedtél #elengedés #elfogadás #egyedül #szeretném #hiányérzet #viszonzatlan szerelem #szerelmi csalódás

[angelofghetto]

Faterom régi tartalmai között böngészgettem. Azt mondják, a gyászt nem gyógyítja meg az idő, de megtanuljuk elviselni a súlyát.

Mindig is apás voltam, és ez nem változott. Szerettem azt ahogy a saját ifjúságáról beszélt, mert ugyan diktatúrában telt, de nem lett depressziós, alkoholista vagy elmebeteg, valahogy a játékosságát, a csodavárását utolsó pillanatáig őrizte.

Találtam egy dalt a tartalmai közt, ami ugyan '56-hoz kapcsolódik (és gondoltam, elteszem őszig), de igazából most máshogyan érintett meg. Igaz, hogy Bródy-t nem csípem (néhány jól eltalált szövegét kivéve), de ez a dal (ha túllépünk a fáradt nyünyögésen), beletrafált valamibe. Persze lehet, hogy csak én érzem így. Ez olyan Asimov-érzés, mint az Alapítvány trilógiában, ahol egymásra torlódnak a nemzedékek mind jobban egymásba kuszálódó emlékfoszlányai.

Bár ha jobban belegondolok, tök aktuális.

Múltkor írtam a "minden generációnak jár egy világmegváltó élmény" témáról. Milyen fura ez, ha családtörténeti háttér elé helyezzük. Ükapámé a '48-as szabadságharc volt, Dédapámé a kiegyezés, Nagyapáé a világháborúk és Szibéria, Fateré az újjáépítés és '56, az enyém meg a rendszerváltás. Megannyi bukott próbálkozás, ami így vagy úgy, de mindig visszavetette a családot az "új életet kezdeni" számegyenesen. És most itt vagyunk, a gyerekeim korosztálya talán újra próbálkozhat ki tudja hanyadszor, hogy megint kimásszon valaminek a romjai alól, és újrakezdje. És vajon az unokáimé lesz a terminátoros harc a gépek ellen? Honnan lehetne kiszámítani egy egész emberöltőt, ha még a jövő hetet sem tudja megjósolni az ember?

Ezt a dalt azoknak küldöm, akik vádaskodnak, és azt hiszik, ők nem cseszhetik el, ha egy kicsit nem figyelnek oda.

#Youtube

[csacskamacskamocska]

Már csak hármat kell aludni

Hétfőre van időpontom a háznézésre. Úgyhogy a szép kövér képekkel tűzdelt posztomat négy nap múlva, napnyugtakor, Olaszország felől várjátok!

Ma az estém lomtalanítással telik majd. Miután a gyerekeim kéz a kézben elmentek két napra bulizni, ismét elgondolkodtam rajta, hogy mit basztam el, amiért az összes feladat csak az enyém és eszükbe sem jut segíteni. Végül arra jutottam, hogy valójában senkit sem ismerek, aki ennyi idősen minden zsarolás és fenyegetés nélkül ajánlja fel a szüleinek a segítséget. Én tuti biztos, hogy nem tettem. A legtöbb problémát olyannak láttam, amit a szüleim maguknak csináltak, oldják meg. Picit persze bekúszott a tudatomba a gondolat, hogy annyira fasza, hogy a környezetem számára erősnek látszom meg rettenthetetlennek és valami szuperhősnek, aki végül mindenből kimászik, mindent jórafordít és végül, legvégül rendbeteszi a világot, szóval ez egy tök jó szerep, de nyaf nyaf, akkor egyedül fogom lecipelni a tömörfa asztalt? De aztán rájöttem, hogy ezen teljesen felesleges nyafogni. Örüljek, hogy van hozzá erőm, és ha nagyon akarnám, lenne kit hívni segíteni, és ez is nagyon klassz meg az is, hogy a kölkeim ennyire szeretik egymást.

Pár hete történt, hogy azon gondolkodtam, mi lenne, ha mostantól elengedném a kétkedést. Nem keresném azt, hogy ki mit miért csinál, hol van a csapda, a rossz szándék, hogyan tudom megelőzni a bajt, hanem elhinném, hogy úgy van ahogy mondja. Átbaszódom? Majd felállok. De addig is nyugi van belül, csend. Nem kell nekem anyám életét folytatni. Lehet, hogy, ha ezeket leteszem, nem is hasonlítunk semmiben. Vagyis a szuperképességei elismerése mellett a rigolyáit nyugdíjbahelyeztem.

Akiket nem kedvelek, nagyon fontos emberek. Alakítják az életem, a személyiségem is. Mert tudom, hogy mit nem szeretnék, mire kell vigyáznom. Milyen gondolkodásmódot, beszédstílust kell elkerülnöm, hogy még véletlenül se váljak olyanná, mint ők. Amúgy nekik is vannak/lehetnek elismerhető jó tulajdonságaik, ezt sosem tagadtam.

Egyszer a pszichológus azt kérdezte egy barátnőmtől, hogy miért hiszi el XY-nak, hogy szereti őt? Mert azt mondta? Innentől nem hitte el. Azt gondolom, nem az a fontos, hogy ne higgyük el, hanem az, hogy soha, de soha ne olvassuk a fejére, hogy bármit is azért csináltunk mert ő azt mondta, hogy szeret. Hogy hiszünk vagy nem hiszünk a szavaiban, hogy egyik vagy másik oldalt választjuk, az a mi döntésünk. Van egy élet amiben semmit sem hiszünk el és van egy élet amiben nagy valószínűséggel épp azokat fogjuk elhinni, amit nem kéne, de legalább vannak benne egész jó időszakok.

#lomtalanítás #bizalom #09-15

[ujrakezdesnelkuled]

Megakarlak ismerni

Megakarlak ismerni, de most nem arról az átlagos csajozós/pasizós dumára gondolok. Jó persze tudni akarom majd mi a kedvenc színed és milyen stílusú dalokat szeretsz. De én most nem erre gondolok.

Arra gondolok, hogy hogyan tudsz szeretni, miket éltél át egy kapcsolatban, mire vágysz egy társtól. Hogyan képzeled el valakivel azt a bizonyos rózsaszín ködöt és a többi.

Az érzelmeidre vagyok kíváncsi, mitől vagy boldog, hogy képzeled el egy új személlyel az első csókot.

Érezni akarlak, minden porcikád, hogyan ver a szíved mellettem, és az a mosoly mitől alakul ki. Nyilvánulj meg előttem, nyílj ki. Akarlak. Én tudnálak szeretni. Eltudnám fogadni minden hibád. Téged akarlak. Kellesz. Légy az enyém kérlek. Hidd el nem bánnád meg.💝

#magyar tumblisok #magyar tumblr #magyartumblr #magyar gondolat #tetszel #tetszik #akarlak #kellesz #megismerni #ismerkedés #ismerkedni #légy boldog #légy enyém #szeretlek #hianyzol #mindig csak ő #csak őt akarom #ő az #mindig #csók #mosoly