Meghalt a nagynenem ferje… felhivtam, oszinte reszvetem kivantam… nyilvan felhozta apukamat, hogy o tobbet szenvedett stb (itt nagyokat bologattam es majdnem mondtam, hogy na mar latod mennyire szenvedtem en is, de nem tettem…)
Most fel kene hivnom a lanyait is, akikkel 7 eve nem beszeltem… a kineziologussal azt beszeltuk, hogy konnyen megy majd, egyszeru lesz… de qva nehezen veszem ra magam. Probalom magamban lekuzdeni az “en jobb vagyok” erzest meg a sertettsegem, mert azt akarom, hogy lassak, hogy nem vagyok az a tetvedek, akinek elkonyveltek. (Vagyis aminek ok titulalnak, mert nem vagyok szimpi apa halala ota…mondhatni utalnak :D )
Meg halogatom a telefonalast. Reggelizek, kavezok… aztan majd.
igazából nincs mit mondanom csak néha ráeszmélek hogy túl sok idő telt el a legutóbbi magyar posztolásom óta és illene valamit a csodás anyanyelvünkön is szóljak. szóval tessék