Szemek amikbe lopva belepillantok. Elkapom az engem figyelő szempárt, de nem tartom sokáig. Ügyetlenül elejtem, le a földre, megszeppenve összeszedegetem és visszaadom. Hátha összeér közben a kezünk
Egy ember élete nagyrészt figyelmének története. Ha két pillantás valóban találkozik: rendszerint döntő pillanat. Szinte kivédhetetlen, hogy szerelem vagy barátság szülessék belőle. Boldog karambol.
Sose szállt fel velem így a gép, a 9 év alatt, hogy az utolsó pillantás a karistos ablakon, Valletta és a Grand Harbour legyen. Most örültem ennek a képnek, mert fontos része ez, a szigetnek és a népnek, akik ilyen kedves házigazdáink voltak. Most vége a hosszúra nyúlt vendégségnek, haza megyek. Saját ágy, saját bútorok és a kertben a fák, együtt öregedtek velem. Kérdés, hogy tényleg lesz e haza, vagy csak otthon marad. Tudok -e még kapcsolódni ehhez a történelmből, nyelvből és kultúrából kevert közös lélekhez, amit régen úgy szerettem megélni. Azt már messziről is láttam, hogy nehéz úgy tartozni ehhez a nemzethez, ha haszonleső gazemberek akarják megmondani, mit gondolj a saját magyarságodról. Az ember ösztönösen az ellenkező irányba húzódik, mint ahol ezek hangoskodnak. Kérdés, hogy ha fizikailag egy térbe vagy velük zárva, akkor ki tudod -e zárni őket annyira, hogy megtartsd magadnak, a saját Magyarországodat. Meglátjuk.
A tekintet több mint aminek látszik: ha valakire ránézünk, az már-már olyan, mintha hatással lennénk rá. A szemkontaktus majdnem olyan érzés, mint a tényleges érintkezés.
A dalai láma egyszer azt mondta ,,Ha találkozunk valakivel nézzünk a szemébe és legyünk kedvesek! Mert a másik bensőjében háború dúl."
Mindig mindnyájunkban háború dúl. Ez a háború sokszor fájdalmas. Erről szól az írás. Hogy el tudjuk mesélni, mi fáj. Akkor is, ha kínos. És ezért van az, hogy amikor igazán írunk, akkor kockáztatunk. Azt, hogy talán nem jövünk ki belőle sértetlenül. Az íráshoz bátornak kell lenni. Mert az egy pillantás a mélybe. S bennünk lévő mélységbe. Az irodalom forrását a félelmeink adják. A bánatunk. Minden, ami fáj.
Olyan védelmet húztam fel, amit saját magam sem tudok lerombolni.
Eleinte fullasztó volt a magány, ami az utamat kísérte. Pótolni akartam, menekülni a felismerés elől, hogy ezt magam kell megoldanom.
Így is tettem, és mára, kőszívű lettem.
Nem akaszt ki a tudat, ha csak a pillanat kedvéért beszélsz velem pár mondatot, ahogy az sem, hogy unalom űzőnek használsz, hisz pontosan így vélekedek rólad én is.
Ne szeress, mert én nem tudlak, légy bárki, a szívem lakatra zárva, és a Close tábla ráaggasztva.
A felismerés az igazán sokkoló, amikor olyan társaságom van, akibe régen egy pillantás alatt bele vetettem volna magam, most pedig a tekintetem kapkodom, mert nem érdekel a mondani valód.
Megköszönjem? Néha gondolkozom ezen, de csak a gyűlöletet érzem, hogy nem érzek semmit. Tehát mégis érzek, csak nem azt amit kéne.
Szóval, köszönöm, hogy megmutattad mire vagyok képes nélküled, és hogy megtanulhattam ez idő alatt, mennyire értékes az, aki ma vagyok.
Nem tudom mi fogott meg benned, de te voltál aki a leg boldogabb és a leg fájdalmasabb emlékeket hozta el nekem.
Kezdhetném én oldalakon át mesélni min mentem keresztül miattad mennyit ittam mennyit sírtam mennyiszer nyúltam mindenféle tudatmódosító dolgokhoz, hány doboz cigit szívtam el egy nap, hány órát tudtam aludni, hányszor ettem egy nap, hányszor vagdostam magam és hányszor akartam a halált választani.
Miután csontig rágott a fájdalom amit át éltem miattad, falakat húztam magam köré. Akkora falakat amit még magam sem tudok le rombolni, a szívemre pedig örökre lakatot tettem.
Eleinte fullasztó volt a magány ami az utamat kísérte. Pótolni akartam, menekülni a felismerés elől, hogy ezt magam kell megoldanom.
Időről időre egy kőszívű érzéketlen valami lett belőlem amit már nem tudok embernek nevezni.
Mikor meglátok egy boldog családot, már nem akaszt ki a látvány és már nem kezdek el azon gondolkodni hogy ők mivel jobbak hogy boldogok lehetnek én pedig nem.
Már ne szeressen senki hiszen én sem tudok.
A felismerés az igazán sokkoló, amikor olyan személlyel vagyok társaságban aki mindenben az esetem és régen egy pillantás alatt rá hajtottam volna, most pedig a tekintetem kapkodom, mert nem érdekel amit mond. Már nem érdekel a szeretteim egészsége, nem hatnak meg a körülöttem lévő halál esetek. Nem érdekelnek a *barátaim* nem érdekel hogy a közeli hozzátartozóimmal mi történik.
Megköszönjem hogy megölted azt aki voltam mielőtt beléd szerettem?
retteghetnek a kínai konkurenciától. Az EV fronton nyitott támadás mellett a motorkerékpárgyártóink is felköthetik a gatyájukat.
Történt ugyanis, hogy kínai befektetők megvásárolták az MBP (Moto Bologna Passione) halott, olasz márkanevet, és OEM (?) gyártású verdákat kezdenek forgalmazni Európában ezen név alatt.
Idén közel 20 (!) különböző típussal jönnek, és a hírek/tesztek szerint ezek teljesen vállalható minőségű, XXI. századi motorok.
Csak egy pillantás a kollekcióra.
Jó reggelt kívánok!