Tumgik
#rejtő jenő
pauszkopkodo · 5 months
Text
Rejtő Jenő egészalakos, dedikált fotója | 1928, Berlin
Tumblr media Tumblr media
„A regényalakjaihoz méltóan kalandos életű, bokszolói múlttal is büszkélkedő Rejtő nem félt megvédeni magát, mikor az utcán belekötöttek. Ezen a felvételen látszik, hogy sportsérülés következtében az írónak arcizom-bénulása volt, ami miatt nem tudott nevetni, s mosolya is visszafogott. Rejtőről nagyon kevés fénykép maradt fenn, stúdiófelvételről nincs tudomásunk, pár családi, baráti, illetve fotóriporter által készített fotó őrzi az író emlékét.”
Rejtő Jenő levele Buttola Edénének Rejtő legjobb barátja Buttola Ede [Edi] (1902–1981) közkedvelt zeneszerző, jazzmuzsikus, szaxofonos. Edével, valamint annak ikertestvérével, Buttola Istvánnal együtt nőttek fel, Rákosi Szidi híres színiiskolájába is együtt jártak, barátságuk az író haláláig fennmaradt.
Tumblr media Tumblr media
Kedves Mancika! Fogadja legőszintébb jókívánságaimat és gratulációmat és higyje el, ha most ott állnék maga előtt, középeurópa legünnepélyesebb arcát vágnám és zavaromban rángatnám a kabátom szegélyét, amint azt a néptanítók szokták a ministeri biztosok előtt. Szép versikét sajnos nem küldhetek, mert a költészet feslett múzsájával végleg szakítottam, de higyje el, hogy egy olyan igaz, őszinte jókívánság mint az enyém, nem szorul olyan erőszakolt díszítésre, mint a rím. Különben is, modern költő vagyok, és az üdvözlő vers hemzsegne a "halál puszpáng…lidérc szamóca…kápolnás pörösznyés" és egyéb kedvelt kitételeimtől. És remélem, hogy mi még nagyon jó barátok leszünk és ha van a szívében egy kis hely, egy érdektelen jóbarát számára, úgy kérem, ajándékozzon meg a szeretetével és meg fogja látni, hogy az unszinpatikus külső alatt egy baráti szeretet tekintetében, őszinte szív van. És nagyon szeretem az Edit és így természetesen most már Magát is. Bizonyos fokig elhagyatott és elvadult életet élek, aminek részben én vagyok az oka, és amit egy cseppet sem sajnálok, de ha mégis lenne egy kis hely valahol ahol kedves emberekkel eltréfálódzhatom és el "nagyképűsködhetem", azt nagyon megbecsülném. Nem igen tűrök meg barátot magam mellett, de az Edi az mindig más volt és az ő otthona is más lessz nekem, mint azok a családi helyek, amelyeken eddig hosszú téli délutánokat unatkoztam át végtelen zongora-(???) mellett. Higyje el, hogy most már nagyon szeretem és kezeit csókolom a viszontlátásig: Jenő U.i.: „A Gyuluson nagyot röhögtem. A töltő tolla nem szuperált, hát ugy rázta írás közben mint zsidók peszahkor a lülefet.” Jenő
Központi Antikvárium 164. árverése (2023. 12. 08.) 82. tétel, kikiáltási ára: 1.500.000 HUF: – Rejtő Jenő egész alakos fényképe dedikálással – Rejtő Jenő levele Buttola Edénének – Rejtő Jenő Vanek Úr Párizsban c. regényének gépirat részlete „Rejtő épp idegszanatóriumban tartózkodott, amikor a regény színvonalával elégedetlen kiadója, a Nova Irodalmi Intézet javításra visszaküldte a Vanek úr Párizsban kéziratát, amit a kritika miatt feldühödött író ketté tépett és többé nem foglalkozott vele. A darabokat gépírónője szedte fel és ragasztotta össze. Rejtő emiatt ekkor, 1940 végén – 1941 elején, több oldalas zaklatott levélben szakított a Nova kiadóval, mely 1935 nyarától a „kalandos regények” sorozatában P. Howard néven 14, Gibson Lavery néven pedig 5 regényét jelentetette meg. A töredék variáns, a kiadott regény szövegével nem egyezik meg. Másik különlegessége, hogy a regény egyik fele kézirat, a másik jegyzet formájában maradt fenn. Rejtő halála után bátyja, Révai Gyula dolgozta össze és egészítette ki a művet, melynek kiadására a Népszava és a Mikrovar kulturális szolgáltató kisszövetkezet vállalkozott 1986-ban.”
Tumblr media
158 notes · View notes
konyvboritok · 6 months
Text
Tumblr media
3 notes · View notes
hicapacity · 7 months
Text
Azért ezt Rejtő élvezetesebb stílusban írta meg. Eddig csak a kormányról jutottak eszembe a Három testőr figurái az Igoriban folyó nagyüzemi lopás -csalás kissé vidékies utánzatait átélve. Most örömmel látom, hogy megvan egy kisember szereplő is, csak idő kérdése volt.
"A preparált fejű vasutas pálinkát ivott a heringhez, és vörös szemürege olyanfajta árnyalatú volt, mintha folyton sírna.
- Nincs semmiféle közlekedés észak felé innen? Csak a vasút jár arra?
- És a madarak például... Hallja, ne dobálózzon itt... Nézd csak!
- Adjon tisztességes válaszokat. Amíg nem volt itt vasutas, addig is közlekedtek. Mióta indul innen vonat?
- Két éve irányítom a forgalmat. Azóta csak vonaton járnak az emberek.
- És azelőtt mi volt?
- Fagottista egy szalonzenekarnál... De az ital következtében elveszítettem a pontos fúvóképességemet.
- Beszéljen világosan, mert megjárja!
- Uram, ha ez nem világos beszéd, akkor mit fog szólni egy óra múlva? Most hét óra tizenöt van. Nyolc óra húszkor tökrészeg leszek, és minden kérdésre népdalokkal felelek.
- Ezt ilyen pontosan tudja?
- Vasútnál első a pontosság. Hét óra harminckor indul egy teljes üveg, ennek csatlakozása van a nyolc húszas pálmaborhoz. Kilenc óra tízkor befut egy személy.
- Miféle személy?
- Egy arab nőszemély. Elágazó italkeveréket hoz kétféle pálinkából. Kilenc negyvenötkor dühöngök. Ezért különös, hogy ebben a nyugodt időszakban nem tart értelmesnek. Ilyenkor még mindenkit felismerek.
A zsugorodott fejű ember olyan szenvtelenül beszélt, olyan kifejezéstelen, homályos tekintettel, annyira tipikus, lárvaszerű arcvonásaival az idült delírium tremensnek, hogy reménytelennek látszott minden további kísérletezés.
- És én most... Itt várjak két hétig?
- Erről lebeszélem. Revolver van nálam, és amikor dühöngök, olyankor lövöldözni szoktam. De elhálhat addig ott bent a depóban, ahol mindenféle útépítő holmi van. A nagy ládán jól alhat."
Ahogy a MÁV, ez a vasutas is csak gyenge utánzat.
3 notes · View notes
youtube
0 notes
nemzetikonyvtar · 4 months
Text
23 notes · View notes
housesofbudapest · 8 months
Text
Tumblr media
Budapest, 7th district, Rejtő Jenő utca
25 notes · View notes
eltiron2 · 11 months
Text
12 könyv(sorozat), amit szerintem mindenkinek el kéne olvasnia
1. Maurice Druon - Az Elátkozott királyok - 6+1 kötetes ciklus, ami remekül vegyíti a tényeket és a fikciót arról, hogy hogyan tört ki a százéves háború és hogyan lett Európa és a világ olyan, amilyen most.
2. Christopher Moore - Összes
3. Kurt Vonnegut - Börleszk - Soha többé egyedül. Hogyan lehet kitaszítottként együtt élni a társadalommal.
4. James Clavell - Ázsia-saga - a legszórakoztatóbb történelmi fikció ever.
5. Terry Pratchett - Az Őrség-sorozat - a leggörbébb tükör.
6. Douglas Adams - Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája
7. Fekete István - Kele
8. John Scalzi - Vörösingesek - A kortárs sci-fi legnagyobb alkotása, amin sírva nevetsz, és közben megkérdőjelezed a valóság természetét. 
9. Nick Hornby - Pop, csajok, satöbbi - igen, a pasik tényleg ilyenek.
10. Rejtő Jenő - Összes.
11. Isaac Asimov - Alapítvány-sorozat
12. Frank Herbert - Dűne
21 notes · View notes
squadrah · 1 year
Note
do any of the boys have favourite books?
Risotto: The Day of the Owl by Leonardo Sciascia, Pedro Páramo by Juan Rulfo, Lassie Come-Home by Eric Knight
Formaggio: The Hitchhiker's Guide to the Galaxy by Douglas Adams, Dirty Fred, The Captain by Jenő Rejtő (P. Howard), A Clockwork Orange by Anthony Burgess
Prosciutto: The Name of the Rose by Umberto Eco, The Chase by Alejo Carpentier, The Complete Novels of Sherlock Holmes by Arthur Conan Doyle
Pesci: Twenty Thousand Leagues Under the Sea by Jules Verne, The Godfather by Mario Puzo, The Lord of the Rings by J. R. R. Tolkien
Ghiaccio: Carrie by Stephen King, The Art of War by Niccolò Machiavelli, Lord of the Flies by William Golding
Melone: The Foundation by Isaac Asimov, I’m Not Scared by Niccolò Ammaniti, Flowers for Algernon by Daniel Keyes
Illuso: Alice's Adventures in Wonderland by Lewis Carroll, Weaveworld by Clive Barker, Crime and Punishment by Fyodor Dostoevsky
Sorbet: The Metamorphosis by Franz Kafka, Love in the Time of Cholera by Gabriel García Márquez, The Complete Tales of Edgar Allan Poe by Edgar Allan Poe
Gelato: The Good Soldier Švejk by Jaroslav Hašek, The Decameron by Giovanni Boccaccio, The Blaireau Case by Alphonse Allais
All: The Count of Monte Cristo by Alexandre Dumas
40 notes · View notes
angelofghetto · 3 months
Text
matrózok színpadon
Imádtam a Sailor-t, a zenéjük a tenger illatát, valami életvidám nyári hangulatot idéz nekem. Azokat a nyarakat, mikor még kibírható volt a hőség, kis hűvös fuvallatok is enyhítették, és ki lehetett feküdni a napra 50+ faktorú napvédő krém nélkül.
Glass of Champagne Girls, girls, girls Panama ... egy csomó kedvencem van tőlük. Mintha Rejtő Jenő világa elevenedne zenébe... "Stop that man" !
Ahogy a régi viccben van: - Kérek egy üveg bort! - fordul a csaposhoz egy borízű hang - Milyet parancsol? - Teljesen mindegy, verekedni lesz.
youtube
3 notes · View notes
fagcrisis · 1 year
Text
rejtő jenő loved writing a woman who was so fucking transgender
7 notes · View notes
g0om · 11 months
Text
megtaláltam az egész rejtő jenő képregény gyűjteményünket omg
3 notes · View notes
fatherkreiner · 11 months
Text
anything goes makes me want to reread a rejtő jenő book . spock voice fascinating
3 notes · View notes
Tumblr media
I wanted to find a flower similar to the japanese Lycoris flower for my anime as a motif, and I happened to find it! The Round-headed rampion or Pride of Sussex. Since the anime is based on reality and the story was written by a local man, I was very glad to find the flower exists in my home land. Turns out it's native too. And it's blue in real life as well.
11 notes · View notes
ley-med · 2 years
Note
1 and 12 for the book asks? :)
1. book you’ve reread the most times?
Ugh... Probably Twilight (the first book). I'm pretty sure I hyperfixated even if didn't know this word back then, anytime I finished it I started it over (I sometimes finished it in a day), for weeks, up until I could get my hands on the second part. Which just came out back then, so it wasn't available in Hungarian yet, so that happened to be the first book I've ever read in English. And then I realized I could read in English and it opened up a whole new world in front of me. So. Many. Books. Around the world.
But apart from that, I tend to reread books many times. Each one of the books of Rejtő Jenő I've read more times than I can count. Those books might even beat my Twilight marathon.
12. did you enjoy any compulsory high school readings?
Odyssey ❤️
And many others too. I've always been a book nerd...
book asks because I could talk about books all day long (even if I'm oh so slow to answer due to work related exhaustion)
Thanks for the ask 🥰
6 notes · View notes
nemzetikonyvtar · 1 year
Link
Kedves tumbászok! Rejtő Jenő lecsúszik a podcastcsatornán?
16 notes · View notes
hungarianbee · 2 years
Text
Thank you @tumbleweedtech, I'm blowing all the kisses your way
Comfort food: Uhhhh. A weird one, but probably eggs, sunny side-up, with runny yolk, cucumber and frankfurter. Also: hazelnut cereal in milk, when I'm especially lazy
Comfort movie: The Man from Uncle. I can recall every scene and a *lot* of lines by the soundtrack only. I probably forced my fam to watch it more times than they care to admit during exam periods rip
Comfort clothing: I got a purple-grey scarf from my aunt like a decade ago. My throat always feels naked without it in the cold seasons. The other one is an animal-patterned golden shirt I got second hand. Similarly soft and loose, I feel extra nice in it.
Comfort songs: I'm a song repeater as well. Nowadays I usually resort to game OSTs (be it Hollow Knight, Witcher or Ryuu Ga Gotoku).
Comfort book: I don't exactly have one? I used to be a bookworm until I took a burnout in the knee, and I haven't touched a book by choice in a year or so. It's sad. But just the other day I've recalled the works of Jenő Rejtő (particularly: The Three Musketeers in Africa; and: The Frontier Garrison), a hungarian writer with amazingly bizarre humour.
Comfort games: Don't at me, but old school minesweeper. I can listen to a video or podcast and shut my brain down playing it for hours.
I don't have the spoons for a full round of tags, but hey, @thirstyforred @blackberrywars @lohrendrell @andtosatvrn , if y'all want to, here's sth chill :)
5 notes · View notes