#szerelmek

[lookinsideme-imdemon]

Bort megszégyenítő mòdon szédìtesz,

Álmot szősz, ami csak úgy örvénylik,

Minden légvételeddel ki elégìtesz,

Elvirágzott pitypangkét lebegsz felém,

Uralmad örök, felperzseled egész elmém.

Zöld fenyő illata dereng a sötétben,

Minden mozdulatod villámként hasìt a levegőben.

Megáll az idő, elfelejt kivirágozni a tavasz,

Mosolyod, csendesen kattanò ravasz,

Derekamon, parázsként izzik kezed helye,

Mi van akkor ha a mi végeztünk valami eleje?

Nézlek, S csak nézlek, nem tudok be telni veled,

Ahogy állsz ott, ahogy játszik velem a mosolygòs szemed,

Ahogy a nap simogatja a bőröd, mintha mindig is egybe forrt volna veled,

Ahogy elgondolkodsz, és én csak szeretnék minden lenni neked.

Szavaid lágy lüktetése, a méh zümmögő zavarod,

Bámullak és te nem is tagadod,

Hogy élvezed, ahogy szìvemmel játszol,

Hogy még itt vagy, de már is hiányzol.

S én is élvezem, hogy ámulok és folyton azt kérdezem,

Mit tettem amivel én ezt érdemlem?

Hogy a hold ezüst bája járjon körbe,

Hogy sétáljujk bármilyen sűrű ködben,

Arcod fénye otthonként vezessen.

Félek, ha téged valaki legdrágább kincseként keressen,

Én nem tudnálak el rejteni,

Hiszen ragyogásod megolvaszt fàt és követ,

S a szívemben a szatén szalagok elkezdenének fesleni,

Hiába varrtad össze édes öleléseddel a sebet,

Mert ha te szabadulni akarnál, én más nem tehetek,

Elengednélek, és csak òvatosan néznék utánnad,

Mert tàvolodva a csillagtérképet tükrözöd,

És az én vacogò kis szakadt szìvem, mindent ki ad,

Csak, hogy majd legyen hová vissza költöznöd.

#love #szerelem #life #szeretlek #monologokbyme #magyar #fájdalom #szeretem #élet #akarom #életem #vágy #vágyòdás #szerelmek #imák #sòhajok #tested #lelkem #lelked #testem #szerelmesek #bor #hòdìtás #érzelmek #érzelmes #boldog #Robinciklus

[egy-lany-blogja]

Álmok...vágyak...szerelmek

#álmok #vágyak #szerelmek #magyar tumblisok #magyar #magyar tumblr #magyar lany #magyar gondolat #erzesek #szerelem #szeretet #álom

[csacskamacskamocska]

Régi szerelmek napja

remek nap ez arra, hogy megemlékezzek hajdanvolt szerelmeimről, gyújthatok értük mécsest is. Mivel hosszú és kanyargós lett, ide beteszek egy tapintatos vágást

Nem tudom, hogy mások elmesélgetik-e a volt szerelmeiket az aktuális párjuknak. Lehet-e erről úgy beszélgetni, mintha csak egy kollégával közös projektről lenne szó, vagy ez ingoványos dolog mert nem lehet tudni melyik mondat robban. Van amiről hallgatóként mi magunk sem tudjuk, hogy robbanni fog. Hogy utána majd napokig azon pörgünk. Valami értelmetlen kis semmiségen. A kis semmiségeken pörgés háttere az, hogy vannak dolok, amik csak az adott emberrel kapcsolatban, az ő életét, szokásait ismerve válnak jelentőssé. Soha korábban és talán soha később. Ha tudod mondjuk, hogy utál telefonálni és te mindig tiszteletben tartottad ezt az ellenérzését, akkor egy egyszerű mondta arról, hogy egy korábbi kapcsolatában órákat beszéltek telefonon, képes kínzó kérdéseket felvetni. Mégis, ki mással akarnánk megbeszélni a megélt kapcsolatainkat, ha nem azzal, akivel jelenleg a legszorosabb a kapcsolatunk? A korábbi szerelmek egy út, ami hozzá vezetett és jó lenne elmondani, hogy látod, ezt tanultam, ezek a bántások értek, ezekkel a dolgokkal gyötrődtem, ezeknek örültem amiket most is szeretnék megélni, és ezek az emberek azok, akik voltak, ahogy neked is vannak voltjaid. Lezártak a kapcsolataim, benne a múltban, neked nem lesz dolgod ezzel. Nyilván a hordalékkal meg kell küzdeni a kapcsolatban. Nincs olyan, hogy nincs hordalék. Ha meg elvált, gyerekes szülő az aktuális szerelmünk, akkor el kell fogadni, hogy az ő oldalán egy folyamatosan irritálódó eleven seb van. A gyerek másik szülője része lesz az életünknek. Teher. Hogy mennyien bevállalják ezt, abból is látszik, hogy a szerelemnek micsoda hajtóereje van! Visszatérve a volt szerelmekre. Hogy a volt kapcsolataid lehetnek-e a barátaid, az egy igazi ráktéma. Mi neked a barát? Mi a volt kapcsolataidnak a barátság? Mert lássuk be, egy határokat nem ismerő, hisztérikus/arrogáns, birtokló korábbi parner sok kellemetlen percet tud okozni az új partnernek. Te már megszoktad, leszarod, de a partnered csak les, hogy Ágika/Jocóka mit meg nem enged magának. De te mindezt nem fogod átérezni, mert megszoktad. Nem is e miatt hagytad el, hanem mert mondjuk szar volt vele a szex. Az meg már nincs, a többi meg rólad lepereg. Neked nem határsértés, ha az exed megölelget, de a nem ölelgetős új partnernek lehet az. Szóval, szerintem jobb, ha az ex nem lóg bele a mindennapokba. Azt a veszélyt látom ebben, hogy ha az ex jelenléte irritáló a másiknak, akkor ott kérget fog képezni. Nem akarja elveszteni a párját, ezért igyekszik elfogadni a társa igényeit az exkapcsolatok megtartására, de ez eltávolítja, hogy ő maga ne irritálódjon. Az eltávolodás meg eltávolodást szül. Ha az expasim felhív a születésnapomon, hogy felköszöntsön és én elbeszélgetek vele, akkor azt hiszem minden férfi megkérdezné, hogy Ez még hajt rád? jajj, dehogy, ezer éves kapcsolat! Oké, csak tegnap amikor hívtalak, nekem olyan gyorsan letetted a telefont. Hát igen, mert azért kurvajó érzés azt gondolni, hogy valaki valahonnan régről még mindig gondol ránk és fontos szereplők voltunk az életében. Nade érted, aki hallja az is tudja ezt. Hogy ribanc vagy. Talán azért is lesz dühös, mert nem akarna ribancnak látni. Nem fél tőle, hogy elveszít, nem féltékeny, a leértékelődésed bosszantja.

Ott van pár volt pasim/szerelmem az ismerőseim között. A gyerekeim apjával jó a kapcsolatom, de nem mondanám szoros kapcsolatnak. Lelki bajokka nem őt hívom fel. Ha olyasmi van, ami a gyerekek miatt őt is érintené, akkor azt LEHET, hogy megbeszélem vele. De pl míg pár éve még egyértelmű volt, hogy egy halálos diagnózis esetén vele beszélnék meg mindent a további dolgokról, ma már nem. Épp a napokban gondolkodtam ezen. Ma már a gyerekeim dolga, hogy megéljék és intézzék belátásuk szerint az életüket, akkor is, ha valami tragédia van. Felnőttek, még ha fiatalok is. A többiek? Hát, minden szerelmi kínlódásba az ad reményt, hogy mennyire kurvára elmúltak ezek. Hogy nem haltam bele végül, de még a sebek is bezáródtak, begyógyultak. Nincs sóhajtozás, mi lett volna ha? Nem mondom, hogy sehol sem hagytam magam után romokat :( Hiába nem volt szándékos, én is okoztam sérüléseket másoknak. Egyetlen férfi volt, akitől bocsánatot kértem amiért évekkel korábban szenvedést okoztam neki. Utána kurvanagyot keféltünk. Tanulság: ahol van érzelem (düh, megbánás, figyelem) ott pillanatok alatt szex is lehet. Pedig már semmi közünk nem volt egymáshoz, csak bebasztunk és közben a múltról beszélgettünk. Aztán persze kurva szar volt, hogy minek kellett felpiszkálni ezt az egészet. Rég volt. Még nem voltam olyan okos, mint most. (:D :D :D )

#valentin nap #szerelmek #kapcsolatok #exek #02-14

[user9992]

Szerelmi összegző 2023(december eleje )

Első randik:

4 db

+/-1 aki hozta az egész baráti társaságát (bro😭)

Kapcsolatok:

2 db kapcsolat :a)úriember :-3hét

b) úriember:-2hét

A)úriemberrel egyszer ő szakitott utána én (Instagramon🤣)

B) leignoralt szóval így nem lett kimondva de naa

Feldolgozni:

hetek alatt sikerült

Hány embert ismertem meg?

több mint száz ember 😭😭

Tanulság :

-fuckboyokkal nem állunk szóba

- nem menő ha átment egy városon

-nem változik meg miattam

#2023 #szerelmek

[szprincess]

Amúgy

abból tudom, hogy sokat jelentettem az embereknek,

hogy hosszú évek után, ha találkozunk,

képtelenek rám nézni, a közelembe jönni, hozzám szólni,

mesélnek rólam az aktuális párjuknak, akik szinte ismerősként bámulnak rám,

mikor én már rég átléptem rajtuk..

#amúgy #emberek #régi szerelmek #évek #találkozás #átléptem #továbblépés

[fovarosiblog]

Nagyon jó André Kertész fotókiállítások jönnek

A Magyar Nemzeti Múzeum André Kertész világhírű fotóművész születésének 130. évfordulója alkalmából kiállítássorozatot rendez 2024-ben március 23. és szeptember 22. között. A tárlatokon a 2021-ben New Yorkból vásárolt Kertész-képekből válogatunk, sosem látott képeket mutatunk be 3 helyszínen: Esztergomban a Balassa Múzeumban, Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Robert Capa Központban.

Esztergom, télen, 1917 ©Estate of André Kertész, Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye

André Kertész 1925-ös párizsi emigrációja után többször is hazatért, több kiállítása is nyílt idehaza, szívesen idézte fel ifjúkori emlékeit, és nem sokkal halála előtt ajándékozott magyarországi fényképeiből Szigetbecsén egy, a nevét viselő Emlékmúzeum is létrejött. A Nemzeti Múzeum kiállítássorozatának fókuszában ezúttal nem a visszaemlékező művész, hanem a Budapesten 1894. július 2-án született, sokáig még útját kereső fiatalember áll, aki a Teleki téren, majd a Népszínház utcában töltötte gyermekkorát, és sokat időzött szigetbecsei és tiszaszalkai rokonainál is, katonaként pedig bejárhatta az Osztrák-Magyar Monarchia szinte minden szegletét. Szerelmek és szenvedélyek, életveszély, és a hivatalnoklét unalma egyaránt osztályrésze volt. 31 évesen költözött Párizsba, de nem üres tarisznyával érkezett. Sorozatunk ennek az indulásnak a hátterét fürkészi és először tárja a látogatók elé. 2021-ben „André Kertész fotógyűjteményének” adásvételi szerződése összesen 1163 képről szólt, melynek döntő része 1925 előtt készült: 943 db kontaktkópia, 59 db nagyobb méretű vintázs, 151 db polaroidfotó, 9 személyes kép és egy kollázs. A vásárlást követően a Nemzeti Múzeumban elvégeztük a fotográfiák állapotfelmérését. A Történeti Fényképtár muzeológusa, Fisli Éva történész a fényképek nyilvántartásba vételével foglalkozott. Az elmúlt évtizedben többször is kutathatott a franciaországi Kertész-archívumban, és az ott megismert iratanyag segítette a Kertész ifjúkorával kapcsolatos pontatlanságok tisztázásában. Ez utóbbira vállalkozott mint a most induló kiállítássorozat kurátora. Fisli Éva így fogalmazott az új kiállítással kapcsolatban: „2024-ben érkezett el az idő, hogy a világhírű fotóművész születésének 130. évfordulója alkalmából a nagyközönségnek is bemutassuk az analóg fotográfia mesterének sosem látott képeit. Az első két kiállítás korai vintázskópiákat fog bemutatni. Az igen különleges és értékes apró képekből néhány már szerepelt korábban kiállításon, mindeddig azonban nem tárult fel előttünk Kertész korai magyarországi éveinek gazdagsága. Az eredetiben is megcsodálható korai kópiákat kortárs nagyítások és vetítések teszik többféleképpen élvezhetővé. A parányi képekből kibomló történetek pedig a magyar és külföldi közönség számára is újdonságnak számítanak. A kiállításainkban tehát a fiatal André Kertész nyomába szegődünk, amikor először Esztergomban és környékén készített, soha nem látott fotóiból válogatunk.”

Az "André Kertész Esztergomban" című tárlat március 23-ától lesz látható Esztergom legújabb kiállító terében, a Balassa Múzeumban, a Nemzeti Múzeum tagintézményében, egészen június 23-ig.

2024. június 22. és szeptember 22. között pedig világpremier lesz a fotográfiában és Budapesten, „Kertész/ Kópiák” címmel láthatnak az érdeklődők majd válogatást a fiatal Kertész ritkaságszámba menő képeiből. A Nemzeti Múzeum kiállítássorozata a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban zárul, ahol 2024. július 2-től az idős Kertész polaroidjait tárjuk a közönség elé.

Csónakázó fiúk a Dunán, 1917. június 30. ©Estate of André Kertész, Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye

#andrekertesz #foto #fotokiallitas #esztergom #budapest #mnm

[kocsmahercegno]

A barátok jobban összetudják törni a szíved mint a buta szerelmek

@kocsmahercegno

#magyar #magyar tumblr #gondolatok #szerelem #csak egy gondolat #napi gondolat #fájdalom #szösszenet #kocsmahercegnő #erős vagyok #kamu barátok

[tartsdmegazaprot]

és ott a puszta, a régi szerelmek lábnyoma, ánuszrózsád íze számban hol méz, hol áfonya,

nem látok hibát, köszönöm

[angelofghetto]

krumplihéjpite

Hogy keretet adjak, azzal kezdem, mire tanítottak a netes társkereső oldalak. Amikor az első kultúrsokkból felocsúdtam, amit a tömény közönségesség és trágárság okozott, és eljutottam az értelmesebb réteghez, akik képesek és hajlandók voltak levelezni, rájöttem, hogy beleszerethetek előbb valaki lelkébe, gondolataiba, mielőtt tárgyi valónkban találkoznánk. Persze értek csalódások, amikor a személyes találkozás egészen máshogyan alakult, mint azt az írásbeliség alapján feltételezni lehetett, de nem mindig.

Olvastam a krumplihéjpités regényt, és utána évekig vadásztam a filmet. Kicsit más a kettő, mint ahogy az lenni szokott. Furcsa mód, nagyapámnál töltött nyaraimat idézte fel. A tárgyi környezetüket. A fényesre kopott fából és fémből készült használati tárgyakat, a dróttal összeerősített fajátékokat és szalmával tömött macikat üvegszemekkel. Az eső utáni kert illatait, a nedves vállú posztókabátokat, az öreg konyhák párás melegét, a sparheltben duruzsoló, pattogó tűz hangjait, a régi könyvek illatát, ahogyan a vitrázsfüggönnyel takart üvegajtaját kinyitották a könyvszekrénynek. A hagyományos írógépek kopogását (és csilingelését a sor végén), a tintaceruza jellegzetes színét, ahogy megnedvesítés után lilásra váltott, a töltőtoll sercegését a papíron, ahogy képes levelezőlapokat írunk mindenkinek mindenhonnan, főleg utazások, névnapok és a nagy ünnepek alkalmával. (Én is töltőtollal tanultam írni, persze csak másodiktól, és golyóst csak ötödiktől használhattunk, mert a tanár szerint azzal egészen más az íráskép.) Nagyapa mosolyog felém hamiskásan az asztal fölött, ahol dróttal vagy enyvvel épp megreparál valamit (a dolgok természete szerint). Nagymama a kályha mellett ül a fotelban a hengermintás festett fal előtt és zoknit stoppol, vagy a konyhában a gyúródeszkán sodorja a nudlit. És mindezt az óra tikk-takkja kíséri a tálalószekrény felől, ami taktust üt a nyugodt napok alá, és csak nagyon halkan juttatja eszünkbe, hogy ütései mutatják az egy irányba haladás másodperceit: memento mori. És ez nem száz éve volt, csupán egy emberöltő.

Ez a film visszaad ebből valamit. Szagokat, ízeket, a szeretet és aggódás, a valahova tartozás melengető érzetét. Hogy régen volt idő és lehetőség udvarolni, hogy az emberek először egymás lelkébe szeressenek bele, ezért tartottak sírig a szerelmek, nem csak a viharos idők miatt. Hogy mindenki számára adottak egy életben legalább egyszer a döntéshelyzetek, amelyekben csöndes szemlélő, gazember, vagy névtelen hős is lehet. És aláhúzza a tanulságot: a háborúkat politikusok csinálják, de az emberek veszítik el miatta mindenüket.

#Youtube

[csoori]

Tűz árnya, semmiség

Földrészem ez az idegen szoba; hazám, mert veled alszom el benne. Nyugodt vagyok: az ágy halotti ágyam is lehetne. Tűz árnya, semmiség, szaloncukor-babák s ottkint az elhagyott tél karácsonyfái – szeretlek, mert eljöttél ide csomagokkal, sírni és fázni, enni velem húst, kenyeret, kalácsot s eláztatni ünnepi hajadat a hóban – szeretlek, mert itt múlt el az év, mint a szerelmek egy szobasarokban, mert faágak durrogtak kint a szélben, mint a pezsgősüvegek s láncos botok valahol messze, közeledve, majd távolodva.

— Csoóri Sándor (Párbeszéd, sötétben, 1973)

#csoóri sándor #tűz árnya semmiség #párbeszéd sötétben #karácsony

[hicapacity]

Isten éltesse! Milan Kundera (Brno, Csehszlovákia, 1929. április 1. –) 1993-tól már csak francia nyelven publikáló cseh regényíró, drámaíró, költő, esszéista.

"A lét elviselhetetlen könnyűsége"....alapmű!

„Ha az ember csak azért volna felelős, amiről tud, akkor az ostobák eleve mentesülnének minden bűn alól. Csakhogy [...] az embernek kötelessége tudni. Az ember felelős a tudatlanságáért. A tudatlanság bűn.”(Nevetséges szerelmek)

Happy birthday Milan!

#szekularizmus #milan kundera #születésnap #celebration #happy birthday

[nyuszimotor]

Amúgy

elkezdtem dolgozni egy írásomon - hosszú ideje fontolgatom már ezt, mivel a munkám is megszünőben meg egyelőre még nincs semmi konkrét, csak részmegoldások. Így szoktak általában születni a végén a remekművek vagy jöhet az éhhalál és a katatónia, bár egy Patreon-oldalon is erősen vacillálok. Jelige - olyan még sose volt, hogy ne legyen sehogy Munkaajánlatok is szivesen várok még, a LinkedInt és társait már szétspamoltam UI/UX téren, de bármi érdekel, ahol lehetőleg az agyát kell használni az embernek és nem kapálni (azzal sincs bajom, csak valahogy ennyi év self-improvement és masszív fejlesztés/olvasás után azt meghagyom uccsó opciónak) Szociológia/pszichológia/politológia is nagy szerelmek, podcasteken és könyveken élek, de ez a katatónia elég fárasztó még egy pozitív attitüddel is. Hála és köszönet előre is!

[csacskamacskamocska]

Szerencse és játék

Milyen furcsa, hogy van, aki a szerelmet kizárólag a vággyal azonosítja. Milyen furcsa, hogy én akkor vagyok boldogszerelmes amikor végre nem remeg a gyomrom, amikor úgy érzem önmagam lehetek, amikor már ismerem a másikat. Persze az a rész nagyon jó, amikor érzed a másik érdeklődését. Ott a karika, ugrik vagy nem ugrik? Valahol olvastam, hogy mennyiféle szerelem van valójában. Valószínűleg a vágyszerelem tart a legrövidebb ideig. De a beteljesületlen vágyszerelem gyötri meg leginkább az embereket. Hiszen bármije lehetsz a másiknak, még egy gyülölködő viszony is valójában valamiféle kapcsolat, érzelmi játszadozás, kötelék két ember között. Mi tarthat fenn egy kapcsolatot, amiben nem szereted a másikat, csak le akarod győzni, megalázni, bántani, megsemmisíteni? Már ha nem vagy pszichopata. Akkor miért? Amikor valaki szeret, akkor birtoklod az énje egy részét. Ez akkor is jó érzés, ha nem tudod ugyanúgy viszonozni az érzéseit. Az ego többnek, jobbnak érzi magát ezzel a kis plusszal. És ha úgy tűnik elveszti, vissza akarja kapni ezt az állapotot. Ösztönösen szór egy kis morzsát, amire a másik megint rárepül. Még csak nem is lehet érte haragudni, annyira nem tudatos ez. Néha azt gondolja az ember, hogy elhagyták, hogy jobban szeretett mint a másik. Amikor nem szeretnek viszont az nem csak eltaszítottság érzés, hanem megalázó a kiszolgáltatottság érzés mert az érzelmeken nincs kapcsoló. Benned ott van, a másikban már nincs vagy sosem volt és tudod, hogy nem úgy néz rad, nincs benne az a mindent megszépítő érzés ami benned. Úgy gondolod, hogy minden hibádat felnagyítva látja és e miatt te is felnagyítva látod őket. A másik pedig dühös a be nem teljesült álmaiért, mert távolról nem úgy gondolta, nem olyannak képzelt minket és csalódott. Dühös mert becsapva érzi magát. Dühös mert szégyenkezik, hogy valaha is voltak vágyai. Egyszer randiztam egy pasasal. Leveleztünk vagy egy hónapig, pazar volt, komolyan pazar, szinte ijesztő volt, hogy mennyire hasonlítottak a terveink, az értékrendünk és vicces volt. És érezni lehetett, hogy neki is fontos ez az ismeretség, de nem kapkod ő se mert élvezetes volt a beszélgetés. Aztán találkoztunk. Úgy búcsúztunk el, hogy mondtam neki, hogy ne haragudjon, de én tudom, hogy ebből sosem lesz szerelem. Hogy honnan tudtam? Mert élőben nem éreztem jól magam vele. Nem csak arról van szó, hogy nem találtam vonzónak, hanem konkrétan hülyeségeket beszélt. És az is kiderült, hogy még be van kötve az elvált feleségébe. Úgy gondolja, hogy nekik még lesz közös dolguk az életben. Akkor én mi lennék? Pótlék arra az időre? Még váltottunk pár levelet, aztán vége. Csak az maradt meg a dologból, hogy ennyire csalóka tud lenni az egész, ennyire becsp minket a saját agyunk. De ezért nem szabad a másikra haragudni. persze nagyon tud fájni amikor szívünk szerelme valaki más mellett találja meg a boldogságot. Van akit az is bosszant, ha az, aki rajongott érte képes mást megszeretni. ismertem ilyen lányt, mondjuk, hogy a barátnőm is volt. Mindig utánanyúlt a lovagjainak, mindig kevert kavart kicsit az életükbe, nehogy elfelejtkezzenek róla. óóóó, őt csak érdekli mi van velük, csak leülnek egy kávéra, csak váltanak pár levelet. Olyankor persze a pasik elmondják neki, hogy milyen csinos, vicces, és ő elégedetten feltolja az orrán a szemüveget, hogy még mindig a pasi nyakán a hurok. Hisz nincs senki, akinek ne lenne a párkapcsolatában valami zűr, és ne lehetne arra úgy reagálni, hogy „én bezzeg máshogy csinálnám!”. Így alkalmilag könnyű csábítóbbank, megértőbbnek, érdekesebbnek lenni. Aztán fasz tudja, lehet, hogy ezek tök normális zsetoncserék amivel mindenki elégedett. Kivéve persze a nők és a férfiak, akiknek fogalmuk sincs róla, hogy a párjuk éppen hol szórja a zsetonokat.

Néha nem egy jobbért hagyják el az embert. Bármilyen furcsa, néha azért mert túl nagy kihívás és az érzelmileg fárasztó. Ránézel az exed új párjára és azt látod, hogy nem olyan jómegjelenésű, nem olyan érdekes, és nem érted. Neki a kevesebb éppen elég. Azt tudja uralni, kézben tartani, békésebb (ha kicsit unalmasabb is) vele az élet. Te meg ottmaradsz valami izgalmas kihívásnak, akivel néha leülnek kávézni és zsetonokat cserélni*. Talán reméled, hogy egyszer valamikor te is eldobhatod őt.

Eric Berne tranzakció-elmélete szerint az interakcióinkban zsetonokat, érzelmi impulzusokat cserélünk egymással. A pozitív vagy negatív zsetonok szinte egyenértékűek, mert az impulzus a lényeg. A bejáratott zsetoncserék azok a bizonyos „játszmák” amiket annyiszor emlegetünk. Sokszor tévesen. Játszma amikor provokáció, reakció, csavar, zsetonpotyogás van és mindezt teljesen öntudatlanul ismételgetjük, kiszolgálgatva az érzelmi éhségünknek. Attól, hogy valami ismétlődik, attól még nem játszma, de gyanús. Az anyám pl sokszor kikérte a véleményem. ha elmondtam akkor elmondta, hogy miért tévedek. Erre megbántódtam, mert azt hittem, hogy azért kérdezi, mert szeretne bevonni a fejlesztésbe és nem azért, hogy kritizálhasson. Reagált rá, hogy megbántódtam és tovább kritizált, most már e miatt. Dühös lettem. Ő megbántódott, sírt. Ezzel kiadta a feszültséget magából ami más dolgok miatt keletkezett és aminek nem volt csatornája. Én meg két napig nem tudtam aludni utána. Ez egy klasszikus játszma, amiben engem az elismerés vágya őt meg a feszültségoldás lehetősége tartott bent. Ami az érdekes, hogy Logannel nagyon nehéz volt nekem kijönnöm abból, hogy folyamatosan ebbe a megszokott mederbe tereljem bele az ehhez hasonló beszélgetéseket, annyira mélyen gyökerezett már a megszokás, hogy ez a menetrend, ez a szerepem.

#szerelmek #vágy #düh #eric berne #06-27

[nemzetikonyvtar]

Tóth Árpád: INVOKÁCIÓ CSOKONAI VITÉZ MIHÁLYHOZ

A kétség és a bizakodás alkotta pólusok között, épp mert mindkét lehetőséget teljesen átérzi a költő, megnő a feszültség. Ebből adódik, hogy e korszak érzelmi élete jóval dinamikusabb az előzőnél. A feszültséget és a mozgalmasságot csak fokozza, hogy a reményked��s egyre konkrétabb tartalmat kap, a vágyak egyre céltudatosabbak. Így jut el a nyíltan színt valló nagy költeményekhez, melyekben hitet tesz a haladás, a béke és a forradalmak mellett. A debreceni hagyomány értékes elemei is ekkor válnak költészetében ható tényezőkké.

E nagy versek között az Invokáció Csokonai Vitéz Mihályhoz az első, melyben az egyre terhesebbnek érzett "ócska bú"-val, egyéni bajainak untalan panaszolásával szemben rátalál a kor nagy közösségi mondanivalójára. Rátalál, tehát nem csupán megismétli, amit Ady és mások már korábban felismertek. Az ő számára a nemzet remélt újjászületése az egyetlen és utolsó alkalom, hogy saját veszendő élete is értelmet kapjon, hogy kisszerű nyűgeiből kiszabadulhasson. Ady harcainak java már lezajlott ekkor, Tóth Árpád most ébred rá e küzdelem személyes és közösségi lehetőségeire. Innen a Kőmíves Kelemenné-misszió vállalásának ráeszmélésszerű, egyéni pátosza:

Oh, mester! ím a késő famulus Megért: ha minden más kötés laza, Mi még a léthez fűzi ferde, bús Mikrokozmoszunk: ő, a szent haza! Túl csókon, könnyön, lázon és önzésen, Túl önmagunkon, tisztult órák hozzák Képét, magány s csönd, – s megindultan, szépen Utolsó álmunk: boldog Magyarország! ... Vemhes az Idő új honfoglalással ... A MAGYAR IRODALOM TÖRTÉNETE 1905-TŐL 1919-IG

Szép este volt. Éreztem: az utolsó Ragyogó est! Egy csendes kerti lak Sötéten állt már: nagy, komor koporsó A bánatos és tiszta ég alatt: Igen, az volt, a holt Nyár koporsója, Vak, barna tömb; s a szőke hársak oldalt, Melyek lombját az alkony meggyújtotta, Mint sárga füstü fáklyák fellobogtak.  S ím, ezüst vígság csattant át a csenden: Gyerekcsapat hancúzott, körbeálltak; Néztem, s lassan szivemre tódult minden, Minden, ami egy csüggedt órán fájhat: Ó, rendes élet! gyerek! feleség! - Szivem! mi kincsed van e dús világon? Vergődő kis szerelmek, szerteszét Gurult tervek, ó, tépett ifjuságom!  Huszonhét esztendőm viszem batyumban, Elfáradt vándor, céltalan uton, Batyumban csupa lim-lom, ócska búm van, Miért is hurcolom még, nem tudom, S miért a versek, ez a fájó, éber Ösztön: árulni halk bánatomat, Mint cukros, fanyar fügét a kucséber? - Így sírtam ott a hűvös fák alatt.  S költőm! akkor Te jutottál eszembe, Te is nézted Debrecen fasor-rácsát, Mint tömlöc-rácsot bús rab néz merengve, S már nem is várja víg szabadulását. Itt rejtegetted kínját életednek, S itt éhezett szelíd lelked halálra, Mert már nem izlett, rossz ínyű betegnek, A remény hamujában sült pogácsa...  S mégis, magányod csendes, hűs ölén, - Mert a magány ád végső menhelyet: Ez a preri, hol mint sötét bölény, Nagyhomlokú tünődés lépeget, Mély dzsungel, hol a vén boa constrictor, A jóllakott bú, szívünkről lebágyad, - Magányodban, betegen, árván, titkon, Mégis maradt egy felpihegő vágyad:  Csokonaim! halál pálmái árnyán, Debrecen magány-prerijén bús farmer, Mint ácsolgattad vágyad! mit se várván, Bús kedvtöltésül, lassan, türelemmel; Épül-e össze valami belőle: Nagy és egész mű? - rezignáltan lested: Fő, hogy idejét az ember elölje, S ki tudja? tán boldog csoda is eshet!  Egy éneket kezdtél tervelni itt, Hogy fájó életed beléfelejtsed, A haza honfoglaló hőseit Álmodtad vissza, Árpád fejedelmet; Ki elveszítéd sorsod tartományát, Szerelmet, hitet, egészséget, mindent, Feléd az unt lét tikkadt nyomorán át A megnyert haza drága képe intett!  Ó, mester! ím a késő famulus Megért: ha minden más kötés laza, Mi még a léthez fűzi ferde, bús Mikrokozmoszunk: ő, a szent haza! Túl csókon, könnyön, lázon és önzésen, Túl önmagunkon, tisztult órák hozzák Képét, magány s csönd, - s megindultan, szépen Utolsó álmunk: boldog Magyarország!  A magyar remény-korszak kezdetén Így kezdtél új dalt, reménytelen költőm, Mert ez a végső, szent virtus: szegény Magyar költő, bár félholtan is, költsön: Hátha a magyar Jövő szebben épül, Ha szívünk vérét vakolatul venné: Elénk bús szimbólummá ekként szépül A balladás Kőmíves Kelemenné!  Ezen merengtem én el akkor este, S felszegte fejét szívemben a bánat, S látott új eget s új földet, a messze Jövőben látta dús, boldog hazámat! És szóltam: Néki zengem énekem! Néki áldozom koldus kincsem, híven, E gyűszű könnyet: ifjú életem, És e marék vért: eldobogó szívem!  Vemhes az Idő új honfoglalással, Költőm! én is honszerzést dalolok, Tán bús dal lesz, kevés fénnyel, sok árnnyal, S hősöm tán gyönge lesz, mint én vagyok; Tehozzád méltó hősül illett Árpád, Enyém bukik, s tán én is féluton Kidőlök, ám nincs vágyam, élőbb, drágább, Mint dalba sírni, ahogy épp tudom.

Csokonaim! ne szálljon ez az ének, Míg meg nem áldod. Eltűnődni jó, Hogy, valahonnan, munkám áldva nézed: Tiéd e csendes invokáció ! S most, ének, röppenj, úszó, halk monoplán! Ívelj, ha tudsz, magasztos távolokba, Bár szárnyaid közt búsan meghúzódván Egy vérző szív a kormányzó pilóta...

1913

#érettségi

[egyperces]

Új szerelmek, új kihívások, érzelmek, harcok és pofonok.

Imák..

Kérlek add, Istenem, hogy ő legyen az igazi!

Kérlek add, hogy a végén azt mondjam, megérte ennyit sírni!

Kérlek téged, harcomban légy mellettem és add őt nekem. Legyen az én nagy őm, az én igazim.

Harcolok önmagammal. Harcolok vele. Harcolok mindenkivel aki engem körül vesz. Harcolok magam miatt, miattad és miattunk.

Kérlek Istenem, értesd meg vele, hogy a jövő számára MI vagyunk❤️🙏

[eltiron2]

Nr4 - KFT - A Szomorú szerelmek hercege

Ha nem lennék annyira nyomorult popzenefüggő, akkor ez lenne a nr1.

#Youtube