Tumgik
#veled akartam lenni
Text
Mekkora szívás, hogy azzal a személlyel szeretnék lenni, akivel soha többé nem lehetek.
169 notes · View notes
without-you-way · 2 years
Text
Túl rövid egy élet veled
32 notes · View notes
jeghideg-lelek · 1 year
Text
Életem legszebb januárja volt. Hála neked.
4 notes · View notes
vagyokolyannaiv · 9 months
Text
Lehet, hogy
Szándékosan akartam vak lenni,
Veled kapcsolatban.
331 notes · View notes
csacskamacskamocska · 28 days
Text
Válogattam
anyám rám maradt 20 doboznyi papír lomját. Ez csak a papír. Ki kell válogatni mert minden össze van hányva benne. Hivatalos iratok, számlatömbök, levelek, fotók, emlékek, újságkivágások, szórólapok, pénz és ki tudja még mik. Rengeteget jegyzetelt, írt, főleg arról, hogy én milyen bűnöket követtem el, mennyi fájdalmat okoztam neki, milyen rondán viselkedtem. Soha, egyetlen feljegyzés sem történt azokról a dolgokról amiket tettem érte. Egy sem. Soha kétsége nem volt a felől, hogy én (több esetben mások is) a „bűnösök” a dolgok rossz alakulásában. Ha jól alakultak, az az ő kizárólagos érdeme volt. Talán a legelképesztőbb az a levél volt, amit születésnapomra írt. Ezt nem kaptam meg, nem adta át, de nagyon sok ilyet kaptam tőle. „Drága kislányom! Nagyon boldog születésnapot kívánok és kérlek, ez alkalommal engedd meg nekem, hogy elmondjam, hogy nekem mi fáj.” és elmondta két oldalon, hogy geci vagyok. Tegnap azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen tényleg csoda, hogy nem bolondultam meg jobban. Volt amikor öngyilkos akartam lenni. Elég komolyan. Mert ez a fájdalom, elégedetlenség, számonkérés, kritika, felelősséghárítás, tagadás, manipuláció, és hibáztatás, ez át meg át szőtte az életemet, és azt hittem sosem lesz vége. De vége lett. Csak nagyon lassú a gyógyulás, talán sosem fogok igazán meggyógyulni. Nem tudom, hogy lesz-e olyan, hogy igazán mélyen bízni tudok valakiben. Bármelyik, de tényleg bármelyik jelenség a felsoroltak közül, ha megérzem, magával rántja az egész, sok évnyi szart. De ez nem jelenti azt, hogy sosincs igazam benne, hogy valaki tiszteletlen vagy szeretetlen velem. Inkább valami rémületről van szó, és arról, hogy az átlagosnál jobban magamra veszem ezeket és hátralépek, védekezek, vagy támadok akár, túlreagálom. Próbálom nem ezt tenni, de nehéz. És hát, elképesztően finom érzékelésem lett a narcisztikusokra. Akartam is írni egy (újabb) bejegyzést a gyáva narcisztikus jelenségről. mert szerintem fontos, hogy ne csak a grandiózus narciszokat véljük felismerni, sőt, hogy a narcizmus fogalmáról árnyaltabb képet kapjanak az emberek. Sokat segít. Anyám levelei már nem ütöttek szíven. Az ütött szíven, hogy hogy bírtam ki, hogy éltem túl az állandó stresszt és állandó rettegést. Mert, hogy volt, azt nem tudom elfelejteni. Ezzel együtt, minden elismerésemet is megkapja anyám, mert különleges, tényleg különleges egyéniség volt, és neki is köszönhetem magamat. Azt gondolta, hogy nagyon szeretett engem. Ezen gondolkodtam tegnap éjjel, hogy azt gondolta, hogy nagyon szeret. Mégsem tudott engem pozitívan látni, megelőlegezni bizalmat, megértést, jóindulatot, nem tudott velem szembe elfogult lenni. Mindennek én voltam az oka. Szerintem ő szerinte én – biztos, hogy ez sehogyansem egészséges.
Azt is írta az egyik feljegyzésében, hogy ha majd megöregszik és segítségre szorul, már előre sajnálja magát, hogy mi lesz vele. Hát, mi lenne? Járogatok hozzá az otthonba, gondozom, etetem, rendezem a dolgait. Ha nem kínoz, az én szeretetem határtalan. Azért jó, hogy nem lettem öngyilkos. Nem hittem benne, hogy valaha is lesz máshogy. De lett.
Tumblr media
36 notes · View notes
stickalittle · 5 months
Text
Anyámat el akarom vinni rehabra.
Foglaltam is időpontot az orvoshoz egy hónappal ezelőtt. Nov. 4-re kaptam időpontot. Kis aggodalomra adott okot, hogy nov. 4 az szombat. De megnyugtattam magam, hogy biztosan már annyi a beteg, hogy szombaton is rendelnek, és tulajdonképpen nem is akartam az a nehézfejű kuncsaft lenni, aki értetlenkedik, úgyhogy beletörődtem, hogy ha szombat, akkor szombat. Persze azért abban a hónapban négyszer is megnéztem az időpontról szóló visszaigazoló e-mailt, hogy egészen biztosan nem én néztem el a dolgot. De nem. Ott szerepelt, hogy november 4. Úgyhogy szombaton bepakoltam anyámat a kocsiba, és bevittem a rendelőbe. Persze parkolót még szombaton sem találni, úgyhogy a rendelő előtt kipakoltam anyámat, hogy ne kelljen annyit mennie bottal, én meg majd keresek parkolót távolabb. Már éppen indultam volna, amikor kijött a portás, és nevetgélve közölte, hogy márpedig itt rajta kívül nincs senki. Ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy fel kellett volna vállalnom a nehézfejű kuncsaft szerepet, mert most már innentől a szerencsétlen hülye fasz szerepet tolom. Megkérdeztem a portást, hogy akkor ilyenkor mi van. Ő nem tudja, de talán érdeklődjek az ötszáz méterre lévő kórházban. Arra gondoltam, hogy ott aztán végül is mi a faszt tudnának mondani arról, hogy a betegirányító adott nekem egy szar időpontot, én meg itt kóválygok anyámmal, mint postás a levéllel, aki egy másik faluban keresi a Kossuth utcát. De persze, ha már itt vagyok, végül is mit veszíthetek, ha ott is téblábolok kicsit? Úgyhogy anyámat visszapakoltam a kocsiba, és irány a kórház. Parkolót is találtam a közelben, kb. akkora üres helyet két autó között, ahová egy nyuszimotor fér csak be. Mondom, nekem ez elég, én ide beteszem az autót akkor is, ha az előttem parkoló rám hívja a halálfalókat. Valamit biztosan rám hívott, mert kiszálltunk a kocsiból, és elkezdett esni az eső. Mindegy, ez pont jól illett a kedvemhez, úgyhogy esőben mentünk a kórházba. Portás. Ez is nevetve mondja, hogy nincs rendelés. Úgy látszik, itt valamilyen ellátmányba kapják a portások a füvet. Mondom az orvos nevét, akihez az időpontot kaptuk. A portás közli, hogy hát pont ő az ügyeletes az intenzíven. Meg van-e vele beszélve a dolog? Akkorát bólintottam, hogy leesett a fejem. Hát persze, hogy meg van vele beszélve. Azt sem tudtam, ki az. Akkor menjünk fel az első emeletre, ott van az intenzív. Mentünk. Az intenzív előtere tökre kihalt volt. Mondjuk, mégis, mi lenne egy kórház intenzívjének előterében, sajtpult? Sajtpult nem volt, de volt egy kaputelefonszerűség. Na, ezt megnyomkodtam, mire előkerült egy nővér, akinek mondom, hogy itt kérem én jelenleg át vagyok baszva időpontilag, és ha már így esett, akkor beszélnék a főorvosúrral. Oké, szól neki. Jött az orvos, ki is kerestem a telefonomon a levelet, amit mutatok neki, hogy bizony ez a helyzet, és a történetben én vagyok a kisebbik hülye. Nézi az orvos, aztán közösen, teljes egyetértésben megállapítottuk, hogy az időpont rossz. De mindegy, ha már itt vagyunk, akkor a folyosón megnézi anyámat. Megnéztük anyámat. Olyan volt, mint előtte. Szóval oké, akkor nem kell már bejönnie, mert látta, de én jöjjek be 7-én szerdán, és akkor beviszi a gépbe, felveszik rehabra. Hát, kurvára örültem, mégiscsak a tenyerén hordoznak a halálfalók, sikerült elintéznem a dolgot, majd hetedikén szerdán én bejövök, hozom anyám papírjait, és mindent elintézek. Anyámat be a kocsiba, és haza. Ott jutott eszembe, hogy baszd meg, szerda nem 7-e, hanem 8-a. Úgyhogy nem csodálkozom semmin.
67 notes · View notes
kognitivdisszonancia · 8 months
Text
Közeledik a 30+1. szülinapom, és a barátaim már kérdezték, hogy hogyan akarom ünnepelni. Erre általában az a válaszom, hogy mindegy, bármi jobb, mint ami tavaly történt.
Van egy barátnőm, akivel egy napon születtünk, csak pár év különbséggel, és mióta felfedeztük ezt a tényt, azóta közösen tartottuk minden évben a Sweet16 koccintást.
Mivel a tavalyi kerek volt, úgy voltam vele, hogy nagyon szeretnék egy külön ünneplést magamnak, amit elmondtam az akkori pasimnak is. Mondtam, hogy nekem nem kell 200ezer ft-os ajándék, mint amilyet én dobtam össze a barátaival (Lego Millenium Falcon), csak legyenek ott azok akik szeretnek, és imádnám, ha a fiúkákkal táncolnának nekem, mint ahogy a cuki vőlegény és bestmen csapat csinálja azon a számtalan youtube videón.
Nos, ezt meg is kaptam, és még egyszarvú tortám is volt, meg 30-as héliumos lufim. Aztán a pasim, akivel akkor már több, mint 4 éve voltam együtt, közös lakásunk (hitelünk) volt, és együtt terveztük az életet, a buli után egy órával atomrészegen közölte, hogy el fog hagyni, mert beleszeretett valaki másba. Hogy a lány hű, meg ha, és élete szerelme, őt feleségül is venné, és bár ő maga nem akar gyereket, ha a csajnak ez fontos, akkor simán bevállalja.
Azt gondoltam, hogy ennél azért többet várhatok tőle, hiszen szerettük egymást, közös terveink voltak és egy abszolút meghitt kapcsolatunk. Amúgy ő az a klasszik “rendes srác”, aki nem rengeti meg ugyan a világodat, de számíthatsz rá, stabilnak tűnik (nem az), megbízhatónak (nagyjából), és akiről azt gondolja az ember lánya, hogy akár hozzá is menne feleségül (de jó, hogy nemet mondtam a részeg lánykérésre).
És mint olyan, klasszik rendes srác, aki aztán szépen pofára ejt, mindegy milyen okból, képes volt fogni az életem egyik olyan pillanatát, amit kivételesen csak magamnak akartam, és tönkretette.
Tudom, hogy nem szándékosan csinálta, de hát most komolyan… akkor mondta volna le az egész bulit.
A legjobb, hogy amikor még egy héttel az események előtt tudomást szereztem a lányról, meg is kérdeztem, hogy szakítani akar-e, tehát abszolút megvolt ott minden esélye, de akkor épp nem volt hozzá kedve, vagy nem tudom mi okozta, de a válasz az volt, hogy ő velem akar lenni.
Szóval ennél még az is jobb lesz, ha idén csak a plafont nézem.
86 notes · View notes
konyvekkozt · 4 months
Text
látogatásokba'
ma nyakamba vettem a várost, hogy meglátogassam a kórházba került lakóimat
már-már vidáman szökdécseltem az egyik kórház egyik osztályán. meg is találtam a lakót, aki igen vígan várta, hátha történik valami azon kívül, hogy a szobatársa hortyog
őt hétfőn kiengedik. féltem tőle, hogy nem önellátó, de megjárattam, segédeszközzel teljesen jól közlekedik. és várja is már, hogy a szállón lehessen, mert egy hete abban a ruhában van, amiben a balesetekor volt
innen egészen jó hangulatban mentem át a másik kórházba. az, hogy oda kell mennem, nem azért volt tudott számomra, mert bárki felvette volna bárhol a telefont, hanem mert kiderült, hogy egy kollégámnak van másodlagos kontaktja egy kórházba
célirányosan értem a kórházba, azonban a vágyott osztály megtalálása már elbizonytalanított. átvágtam magam mindenen, kerítettem nővért, aki elmondta, nincs az osztályon az emberem. átküldött máshova, ahol előadtam újra, mi járatban vagyok. ott sem volt. mikor mondtam, hogy márpedig én most már nem mozdulok, öt nap intenzív keresés után egyszerűen tudni akarom, hol van a lakóm. a nővér tájékoztatott, hogy átszállították egy másik kórházba. kérdeztem, miért, mi van vele. a nővér megkérdezte, hajléktalan-e. mondtam, hogy szerintem ez itt nem fontos
ekkorra már vérszemet kaptam, akárhonnan is előkerítettem volna. tankként közeledtem a megadott kórház megadott osztályára. a nővérpultnál hosszan vártam, hogy egyáltalán bárki szóba álljon velem. rossz helyen jártam, de átküldtek máshova. odaérve már nagyon akartam tudni, mi van vele. naivan kérdeztem, hol van, beszélhetek-e vele. mondták, hogy nem, szeptikus részen van. de aztán mégis beengedtek hozzá, miután jól beöltöztettek
ott álltam az ágya mellett, köszöntem neki, elmondtam, ki vagyok. semmi reakció. mondtam, hogy megfogom a kezét. nyúltam a kezéhez, elhúzta. hagytam neki időt, bár semmi reakciót nem adott. nem gondoltam át, mi lesz a következő lépés, csak megérintettem az arcát. tűz forró volt. kinyitotta a szemét, rám nézett, nem ismert meg. beszéltem hozzá még, simogattam az arcát, mert szerettem volna, ha érzi, nincs egyedül a nagyvilágban. bár későn találtam meg, most mellette állok
nem voltam nála sokat. könnyel a szememben mentem a nővérekhez, hogy megkérdezzem, mi lesz most vele, mi várható. teljesen készségesek voltak. olyannyira, hogy megadták az osztályos mobil számát. én pedig telefonon a kollégák segítségével meg tudtam adni a lánya számát
nagyon nehéz volt ez a három óra. nehéz volt látni az egészségügyben dolgozók végtelen küzdelmét, a kiszolgáltatottságot. és nehéz volt látnom a mindig kópé lakómat teljes önkívületben
sikerült elérnem a lányát. örült, mert rég nem tudott az édesapjáról. talán be is megy hozzá. ha nem is lesz nagy családegyesítés, lehet, hogy a lakóm mellett már ketten leszünk
S-t talán pont most műtik. soha nem simogattam meg ügyfelemet, de őt most igen. s remélem, lesz még alkalmam beszélni vele. talán jól letolom, amiért hagyta idáig fajulni a dolgokat. de mindig mondta, hogy a katonák mindent kibírnak...
szurkoljatok S-nek!
arról pedig majd talán egyszer írok, milyen nehéz szociális munkásként jelen lenni, távol maradni, mégis bevonódni, arcot simogatni, osztályról kilépve sírdogálni, szurkolni és aggódni. utóbbiakat ugye mind úgy, hogy a lakó nem rokon
34 notes · View notes
pszichiatriaiintezet · 4 months
Text
Nyílt levél a fiúnak, akit jobban szeretek, mint eddig bárkit az életemben.
Ha megkérdeznek rólad, gyakran elmosolyodom..
A szemeidben mindig láttam azt az embert aki valójában te vagy. Álarcok és egó nélkül.
Sokat gondolkoztam, hogy én valóban mindig saját magamat mutattam-e neked. Szerintem sokszor nem. Az én álarcaimon mindig is sokkal nehezebb volt átlátni. De a te véleményed mindenki más véleményénél jobban érdekelt. Mindig.
Most azt kellene mondanom, hogy csodálatos ember vagy. Az vagy, az álarcok és minden nélkül. Az, aki te valójában vagy. Csoda. Szeretni téged pedig egy furcsa játék. Bele szeretni az álarcaidba. Szeretni téged vakon. Ezt tettem. És nem fogok hazudni, szerettem őket. Volt a vicces, semmi gonddal nem törődő éned. Volt a hideg, durva és érdektelen. Őszintén ez volt amit legkevésbé kedveltem. De az is te voltál. Akkor is melegek maradtak a kezeid.
Annyira nagyon azt akartam, hogy minden jól működjön. Annyira akartalak téged. De mindennél jobban akartam, hogy te is ugyanúgy akarj engem. Akartam azt az undorítóan nyálas szerelmet. Akartam a boldog befejezést. Pillangókat a gyomromban. A rózsaszín ködöt. Az ígéreteket. Felnőni veled. Esőben csókolózni. Dalt írni rólad. Verset. A csodálatos kék szemeidről.
De amint a valóság arcon csapott. Amint megtudtam, hogy ezek irreális dolgok, én már csak téged akartalak. Elfogadni mindeneddel együtt. Várni téged. Az otthonod lenni. Egy menedék akartam lenni. Az őszinte és tiszta szerelem. Ami feltétel nélküli. Amikor nem tudod megindokolni hogy miért szeretsz valakit. Csak érzed. Minden egyes hibájával együtt szeretni. Ösztönözni hogy jobb legyen. A legjobbat kihozni belőle. Támogatni. Mindenben. A szomorúságban, a boldogságban.
A gondolat, hogy elveszíthetlek megöl belülről. Felébredni egy olyan világban ahol te nem vagy. Csak mély szomorúság.
Nem tudom hogy érzel most. Sokat gondolkodhatsz ezen. Mindig érezlek téged. Tudom hogy a szíved soha nem akar hagyni. Tudom hogy a szíved velem van. Mert érzem. De azt hogy mit gondolsz. Azt hogy minden velük történt esemény után mihez akarsz kezdeni azt nem tudom. Sokszor két ember nagyon szereti egymást, viszont nem maradnak együtt.
Megjavítani a dolgokat és kommunikálni nem egyszerű. Főleg, ha két embernek teljesen más a gondolkozásmódja. Más a szerelemről és a szeretetről alkotott képe.
Soha senki nem mondta ezt nekem. Azt hittem régebben, hogy a kapcsolatom normális és nyugodt lesz.
De megérte. Minden sírás és fájdalom megérte. Miattad. Mert a boldog perceinket nem cserélném el semmire. Mikor sírtam a boldogságtól. Mikor azt éreztem, hogy igen, te vagy az az ember akit akarok. Mikor azt éreztem, hogy nincs lehetetlen. Mikor annyira szerettelek, hogy semmi más nem számított. Azt éreztem, hogy igazán élek. Hogy igazán érdemes élni.
Nagyon sokat tanultam ebből. A kapcsolatunkból. Az első, nagy és igazi kapcsolat elveszítése igazán fájdalmas. Főleg ha mindkettőnknek az első igazi és nagy szerelme volt. Képtelen vagyok elengedni téged és te is képtelen vagy rá. Azt viszont nem tudom, hogy megéri-e harcolni egymásért, saját magunkkal. Megéri-e? Minden nagyon reménytelennek tűnik. És nem tudok válaszolni ezekre a kérdésekre. Egy dolgot tudok biztosra, mégpedig hogy nagyon szeretlek. És ha már minden kötél elszakadt. Ha már minden megoldást megpróbáltunk de semmi sem működik. Ha nem tud működni a kapcsolatunk. Akkor el kell, hogy engedjelek. Azért hogy boldogabb lehess. Szerelmem. Hogy láthassam. Az igazi boldogságodat. A lelki békédet.
“ Az életed”
22 notes · View notes
banatostenger · 9 months
Text
Vallomás..
Kedves volt másik felem,
Remélem egyszer eltudod ezt majd olvasni…Szóval hol is kezdjem. A történetünk véget ért.
Tudod mindig hittem a csodákban, úgy gondoltam ez is olyan lesz…sajnos nem lett. Szerettem minden egyes pillanatunkat, mikor a kocsidban énekelhettem, mikor elvittél télen magaddal és együtt karácsonyoztunk, vagy mikor az éjszaka közepén beöltöztünk jelmezbe mert viccesnek találtuk, vagy mikor éppen kikunyeráltam tőled egy cigit. Minden pillanat mai napig feltört bennem, de el kell hogy engedjem ahogy téged is elengedtelek. Sok dolgot köszönhetek neked, mert megtanítottál élni és boldognak lenni, ugyan akkor megtanultam hogy sokszor fel kell nőnünk az érzelmeinket irányítani…megtanulni vezetni és kezelni. Köszönöm hogy mindig mellettem áltál mikor nem volt ott senki. De szó mi szó fáj… fáj hogy ilyen könnyen elengedtél. Vártalak… és várni is foglak még talán egy ideig, de már nem tudok veled menni tovább az úton. Egyedül kell ahogy te is ezt választottad. Remélem azért valahol most is boldog vagy és már nem gondolsz rám. Hiányzol és hiányozni is fogsz…. Hiányzik a csókod, az érintésed, ahogy a hajam a fülem mögé hajtod, vagy mikor letörlöd a könnyeim. Talán nem én lettem neked szánva vagy talán igen, remélem egyszer még látlak azért boldogan ha mással is de boldogan élni. Tudod vicces, azóta elkezdtem edzeni, foglalkozok szabadidőmbe többet az autókkal, most fogok pont venni egyet amit sajnálom hogy nem làtsz… hisz te mondtad érjek el a céljaim, nézd ! megfogom csinálni. Remélem te is ezt teszed majd és boldogan emlékszel vissza azokra a percekre mikor nem hagytalak magadra…tömérdek érzelem kavarog bennem, tudod? Egyszerre utállak és szeretlek… Utállak, hogy itt hagytál és talán már mással vagy, de ez az élet rendje nem? Lehet neked is jobb így, csak légy boldog! Egyszerre meg szeretlek és bennem van még a hiányod de tudod egyenlőre én is el akarlak felejteni. Remélem minden rendben és nem hajszolod túl magad, sokat pihensz és oda figyelsz magadra. Remélem a szüleid is sok dologban támogatnak téged és nagyon szeretnek! Mindenki nagyon szeret csak sose veszítsen el az az embert akit megismertem nem is olyan rég… fontos vagy mindenkinek és maradj olyan nagyon kérlek amilyen vagy, ne dobd el magad mert nagy szíved van csak nem mindenki veszi észre. Ne haragudj rám ha bármikor kudarcnak érezted a kapcsolatunk, sosem akartam rosszat. Sokat hibáztam amit nagyon is bánok de azóta minden percben próbálok egy jobb ember lenni! Még jobb és vissza térni ahhoz az énemhez akit megismertél! Fejlődők és fejlődni akarok még… már nem akarom feladni ahogy feladtam a kapcsolatunk. Küzdeni akarok ès fogok is! Kérlek ne haragudj a sok butaságért, meg akartalak védeni a múlt fájdalmaitól, sosem akartam olyat tenni veled ami neked rosszat adott volna, remélem ezért ezt tudod, mindig figyeltem rád még ha azt érezted nem is! Nem eleget foglalkoztam a te érzelmeiddel, ezért nem te vagy a hibás…Remélem te sem adod fel és napról napra jobb leszel, csináld azt amit szeretnél! Fiatal vagy, érettségiz le, csinálj szakmát! Dolgozz meg a pillanatokért! Sose legyél gyáva! Hidd el, hogy jó vagy és erős mindenkinél jobban! Ebben a világban előny ha jobb vagy és ügyesebb! Találd meg azt amit akarsz csinálni! Légy vakmerő ne félj az új dolgoktól, és cselekedj mert egyszer már túl késő lesz! Szeress mert csalódni nem hiba, hanem tanulság… Élj egy olyan világban amiben akarsz!
Remélem megérted, hogy minden dologban van valami szép ès sosem adod fel! Kérlek emlékezz majd egyszer rám azért!
Szeretlek!
31 notes · View notes
anonym90 · 1 year
Text
Veled akartam boldog lenni…
De nélküled jobban megy.
111 notes · View notes
cry-baby-69 · 1 year
Text
Amióta vele vagyok minden le csendesült bennem.Már nem hallom azokat a gondolatokat amik le húztak a mélybe.A napjaim sokkal szebbek,jobbak,boldogabbak.Tudom,hogy Ő pont most kellett megérkezzen az életembe,se nem előbb,se nem később,hanem akkor amikor már készen álltam rá.Amikor már készen állt a lelkem arra,hogy befogadja más lelkét,és őrizze azt.Jó lett volna Őt előbb megismerni,mert Ő egy olyan ember akivel minden perc varázslatos.Egy olyan ember akinek a társaságában egy egészen más ember vagyok.A lehető legjobbat hozza ki belőlem.Mellette olyan vagyok amilyen mindig is akartam lenni,amilyennek mindig is lennem kellett volna.Önmagam legjobb verziója.Ha valaki megkérdezné tőlem,hogy mi a nyugalom,a harmónia,és a béke definíciója akkor válaszul az Ő nevét mondanám!
72 notes · View notes
spraystory · 1 year
Photo
Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media
A “művész úr” duma és a Fővám
Azért adtam a “Na jöjjön művészúr” címet ennek a blognak mert számomra  erősen szemétkedős jelentése van, le is írom miért. Életemben a legeslegelső graffiti amit láttam a Fővám téren volt és nem - a  mai értelemben vett - firkászok készítették, hanem csak olyan arcok akik sprayt fogtak a kezükbe és utána feloldódtak az életben - vagy külföldiek, ezt azóta sem tudom. De ez olyan jó style volt hogy azonnal rabul ejtett. ( fotón ) Na most a Fővám tér volt nekem az első graffiti spot és évekre ez is maradt. Itt találkoztam egyébként Miki 357 barátommal, aki később egymaga megalkotta a mindenkori legerősebb és legrealebb magyar rap labelt a Kriminal Beats-et. No de vissza a Fővámra. Olyan nyugis, legálozó hely volt ez, hogy a 2000-es évek közepére már kb minden részén volt egy-egy cuccunk és később már kb csak akkor mentünk oda ha esett az eső vagy ha nem maradt más spot. Amúgy omega helynek számított, a 2-es villamos tömegeket vitt ott át naponta, rengeteg turista ott jár egyszóval nap mint nap iszonyú sokan látták a cuccodat. Egy alkalommal, már nem is tudom kikkel de sokan, éjszaka legáloztunk - ez azt jelenti hogy ugyan illegális volt oda festeni de mivel ez egy földalatti megálló, illetve híd alatti, egész éjjel égtek a villanyok, pompás fényviszonyok között lehetett festeni tök nyugodtan, rendőr sosem jött le oda. Szóval egy ilyen alkalommal egész sokan festettek ott, én és még néhányan pont csak nézők voltunk amikor megjelent néhány rendőr járőr. Azonnal észrevették hogy graffitizés megy, több fiatal áll a falnál, full festékszag, kannák mindenhol. Így szóltak : - Na művész urak kérem ide sorakozzanak fel, személyi igazolványt, lakcímkártyát kérünk, zsebeket kipakolni. Átkiáltott a túloldalra : -Na művész úr jöjjön maga is, meg a másik Picasso is szépen jöjjön ide …stb. Én magam egy cseppet sem utáltam soha a rendőröket, noha nyilván nem is szerettem. Rendőrlakótelep mellett nőttem fel ( igazából csk egy U alakú háztömb volt kimondottan rendőr lakótelep rész ) mindig úgy voltam vele hogy ő a munkáját végzi, én meg a csibész vagyok, neki az a munkája hogy engem elkapjon. De ez a féle direkt lealázása a másiknak örökre nyomot hagyott bennem, ez alkalom óta nem tudom úgy nevezni az alkotót hogy művész. Elképzelhető hogy ha nem is tudatosan, de az volt a tervük hogy az ember kedvét elvegyék a festéstől, rám ez nem hatott, azonban örökre elvette a kedvem attól, hogy bármilyen klassz dolgot is készítek többé művésznek definiáljam magam.
1. kép : az “első” graffiti amit láttam és ami miatt graffitis akartam lenni, “Communion” - Fővám tér kb 1990-1993, készítője máig ismeretlen
2. kép : első cuccom a Fővámon ( kb 1998 )
3, 4 kép : további cuccaim a Fővámon 1999-ből
45 notes · View notes
boldognaklenni-01 · 2 years
Text
Nyílt levél a fiúnak, akit jobban szeretek, mint eddig bárkit az életemben.
Ha megkérdeznek rólad, gyakran elmosolyodom.
A szemeidben mindig láttam azt az embert aki valójában te vagy. Álarcok és egó nélkül.
Sokat gondolkoztam, hogy én valóban mindig saját magamat mutattam-e neked. Szerintem sokszor nem. Az én álarcaimon mindig is sokkal nehezebb volt átlátni. De a te véleményed mindenki más véleményénél jobban érdekelt. Mindig.
Most azt kellene mondanom, hogy csodálatos ember vagy. Az vagy, az álarcok és minden nélkül. Az, aki te valójában vagy. Csoda. Szeretni téged pedig egy furcsa játék. Bele szeretni az álarcaidba. Szeretni téged vakon. Ezt tettem. És nem fogok hazudni, szerettem őket. Volt a vicces, semmi gonddal nem törődő éned. Volt a hideg, durva és érdektelen. Őszintén ez volt amit legkevésbé kedveltem. De az is te voltál. Akkor is melegek maradtak a kezeid.
Annyira nagyon azt akartam, hogy minden jól működjön. Annyira akartalak téged. De mindennél jobban akartam, hogy te is ugyanúgy akarj engem. Akartam azt az undorítóan nyálas szerelmet. Akartam a boldog befejezést. Pillangókat a gyomromban. A rózsaszín ködöt. Az ígéreteket. Felnőni veled. Esőben csókolózni. Dalt írni rólad. Verset. A csodálatos mélybarna szemeidről.
De amint a valóság arcon csapott. Amint megtudtam, hogy ezek irreális dolgok, én már csak téged akartalak. Elfogadni mindeneddel együtt. Várni téged. Az otthonod lenni. Egy menedék akartam lenni. Az őszinte és tiszta szerelem. Ami feltétel nélküli. Amikor nem tudod megindokolni hogy miért szeretsz valakit. Csak érzed. Minden egyes hibájával együtt szeretni. Ösztönözni hogy jobb legyen. A legjobbat kihozni belőle. Támogatni. Mindenben. A szomorúságban, a boldogságban.
A gondolat, hogy elveszíthetlek megöl belülről. Felébredni egy olyan világban ahol te nem vagy. Csak mély szomorúság.
Nem tudom hogy érzel most. Sokat gondolkodhatsz ezen. Mindig érezlek téged. Tudom hogy a szíved soha nem akar hagyni. Tudom hogy a szíved velem van. Mert érzem. De azt hogy mit gondolsz. Azt hogy minden velük történt esemény után mihez akarsz kezdeni azt nem tudom. Sokszor két ember nagyon szereti egymást, viszont nem maradnak együtt.
Megjavítani a dolgokat és kommunikálni nem egyszerű. Főleg, ha két embernek teljesen más a gondolkozásmódja. Más a szerelemről és a szeretetről alkotott képe.
Soha senki nem mondta ezt nekem. Azt hittem régebben, hogy a következő kapcsolatom normális és nyugodt lesz.
De megérte. Minden sírás és fájdalom megérte. Miattad. Mert a boldog perceinket nem cserélném el semmire. Mikor sírtam a boldogságtól. Mikor azt éreztem, hogy igen, te vagy az az ember akit akarok. Mikor azt éreztem, hogy nincs lehetetlen. Mikor annyira szerettelek, hogy semmi más nem számított. Azt éreztem, hogy igazán élek. Hogy igazán érdemes élni.
Nagyon sokat tanultam ebből. A kapcsolatunkból. Az első, nagy és igazi kapcsolat elveszítése igazán fájdalmas. Főleg ha mindkettőnknek az első igazi és nagy szerelme volt. Képtelen vagyok elengedni téged és te is képtelen vagy rá. Azt viszont nem tudom, hogy megéri-e harcolni egymásért, saját magunkkal. Megéri-e? Minden nagyon reménytelennek tűnik. És nem tudok válaszolni ezekre a kérdésekre. Egy dolgot tudok biztosra, mégpedig hogy nagyon szeretlek. És ha már minden kötél elszakadt. Ha már minden megoldást megpróbáltunk de semmi sem működik. Ha nem tud működni a kapcsolatunk. Akkor el kell, hogy engedjelek. Azért hogy boldogabb lehess. Szerelmem. Hogy láthassam. Az igazi boldogságodat. A lelki békédet.
“az egyetlened”
-Anna S.
109 notes · View notes
csacskamacskamocska · 8 months
Text
Kis titkos bejegyzés
Annyira szeretem ezt a faszt, hát mit művel ez velem, én akartam legyőzni az ő démonjait, arról nem volt szó, hogy ő fegyverez le engem! Már nem is érdekel mi lesz velem. Majd lesz valahogy. Így rendben vagyunk.
Amúgy, én iszonyú béna vagyok. :( Ha valaki olyasmit mond, ami nekem fontos, különösen jólesik, mondjuk a pasi, aki tetszik azt mondja, hogy szép vagyok, akkor nem tudok reagálni. Felkapom a pillanatot, begyűröm a zsebembe, hogy majd otthon megnézem. És tényleg csak később merem jobban átgondolni, hogy mit is mondott. És boldognak is csak akkor merek lenni. Csakhogy akkor már nem lehet reagálni, továbbszőni a dolgot. És valószínűleg a másik meg úgy van vele, hogy na, mondtam a csajnak, hogy szép, vagy valami jó, tetszik, erre elkezdett az időjárásról beszélni. Kudarc. Nem is érdemes próbálkozni. Debezzeg, ha valaki mindegy nekem, akkor sziporka van meg flört meg elegáns lavírozás, mosoly, szempillarebegtetés, színház. És a másik elégedett, hogy milyen szórakoztató ember is ő és hogy meg tudja hódítani a szívemet. Pedig dehogyis.
20 notes · View notes
troger · 5 months
Text
randifront '23, 3. kör
az első volt januárban: egy hét bumble, egy randi, slussz, nem álltam készen
a második augusztusban: 3 randi, abból egy érdekes emberkével további randik, amiből egy pár hetes együttlógás lett, aztán elengedtük egymást (miattam, és talán kissé lezáratlanul 👻)
harmadik nekifutás most indult pár napja, előfizetés csak egy napig volt aktív, az augusztus óta felgyülemlett likeoknak kb negyedét visszaigazoltam, és vártam, ki ír
közben swipeolgattam is persze
meg szerelmes voltam mindenkibe IS
így 3 nappal később van 4 aktív beszélgetés, plusz 2 ami hamar elakadt, de még ott van
és megint kezd sok lenni ez az online üzengetés 🙈
mindenkire ráhangolódni és jól írni és lazán és okosan... baromi sok energia
megint az lesz, hogy egy héten belül aki bújt, aki nem, megyek
azóta már tudok offline is ismerkedni, miért kell nekem még ez, most őszintén 🤔
közjáték: fent a hegyekben is bekapcsoltam a bumblet, asszem feltoltam valami mosolygós képet, és a lájkokból meg a rövid swipeolásnál is feltűnt: igazam volt, amikor korábban megállapítottam, hogy randiznom is délen kéne, mert az északi 20-80-as bejöveteli arány ott egyszerűen megfordul
voltam már szerelmes szőke kékszemű testbe bújt lélekbe, lélektársam is rohangászhat sok ilyen szerte a világban, de az őstípusom a sötét hajú, sötét szemű jelenés
végül, és nem mellesleg, a bumble-lal párhuzamosan beizzítottam a fb datinget is, aminek létezéséről szégyenszemre tőletek értesültem egy screenshot formájában, és onnan volt ma tegnap egy talcsim, aki itt lakik a közelben
ott hamarabb sikerült kiugrasztani a nyulat a bokorból, ezek szerint, de amúgy nekem nem jön be, nem ajánlom, és törölni fogom a profilom
szóval Y régi képe, amit profilnak használ, bejött, de az adatlapját nézve már sejtettem, hogy nem lesz hosszú útunk együtt; inkább gyakorlásnak szántam, illetve meg akartam adni az esélyt egy kivételesen vonzó belsőnek a bemutatkozásra
sosem lehet tudni, milyen testbe bújt a lélektárs 🙃
nos, már ő sem 33 éves, hanem 53; és én is kisimultabb voltam fiatalon, szívesebben tennék ki olyan képet 🤷
kedves, négygyerekes családanya (1 még vele élő kiskorú lány @13, többi fiú és 18+), a kutya mellé 2 macska, kertes ház tőlem 10 percre gyalog
szumma egyenlő el lehet vele menni kutyit* sétáltatni az esőben 🦮
lehet neki segíteni a kertben, panaszkodott a sok gereblyézendő avarra
barátságra nyitott vagyok, de ahhoz nincs elég közös bennünk, sem életvitelben, sem értékekben nem passzolunk annyira
ennyit pont le lehet venni egy óra séta alatt
ez jól sikerült, jöhet a következő
ismerkedések 🤷
*yorki, ha valakit érdekel 🐕 földszintes, nem szól semmit, ott lent elszimatolgat, de mindig úgy, hogy séta közben a póráz gazditól pont előttem keresztben menjen: póráz balról = kutya jobbra húz, póráz jobbról = kutya szigorúan baloldalt halad. odanyújtott kezet gondolkodás nélkül nyalja. utálja a szemerkélő esőt. nagymamáé volt, a házzal öröklödött tovább, kb 10 éves
10 notes · View notes