1matt-hew3

[1matt-hew3]

Hozzád szól

Mikor napsugár sem szór fényt e tájra,

S a virágok sorban búcsúznak, halálra várva.

A te fényedben táncolva zsong a holtnak vélt mező,

A benned rejlő szépségtől lesz minden élénken zöldellő.

A vihar tépázta fák sebes kérge nem változik,

Külsőleg nem, de ujjáéled minden mi bennük lakozik.

S képzelj csak el engem, egy fáradt éjjelen.

Mikor minden fájdalmam sérelmem elrejtem.

S mi gyógyít, te vagy, a puszta gondolatod.

Te velem, én pedig veled vagyok.

[1matt-hew3]

Mindig veled

Mára megértettem, mit is jelent, hogy vagy nekem.

Egyedül ülök egy padon a hajnali órákban, de sose magányban.

Hiszen ha rád gondolok, látlak, s itt vagy, miközben várlak.

Ha nem tudom gondod, nem érinthetlek, is érzem puha bőröd illatát, s megértelek.

Tán ennyit kaptam, ennyi segítséget, miként az élet szenvedés boldog lehessek veled.

S ez messzebbre nyúlik mint miről álmodni mernék, hisz mit érnék magányomban, ha veled több is lehetnék.

[1matt-hew3]

Amíg itt vagyok

Gondolhatnád, gondolatom patakja kiszáradt,

Mint az őszi levél.

De az igazság, hogy a gondolat megmaradt,

És még mindig bennen él.

.

Kevesebbet hallhatod, hogy te vagy az egyetlen,

Hogy te vagy az én holdam.

De miért szeretnék más embereket,

Ha rád gondolok tollammal írt összes pontban.

.

Itt vagy nekem, s én is megmaradok,

Amíg az élet kívánja.

S majdan holt testemből is szeretetetből fakadok,

Hisz síromon nő majd, életem jácintja.

[1matt-hew3]

Szépség és a Szörny

Hajunkat, sem szemünket nem festették hasonlóra a csillagok.

S mint kívülről, úgy belülről is különbözőek vagyunk.

Félemberként éltem, míg nem csatlakoztál.

S az éjszakáim sötétjébe csodás fényt nem hoztál.

Te vagy számomra ez egyetlen, és pótolhatatlan hölgy.

Így lettünk mi olyanok, mint a szépség és a szörny.

[1matt-hew3]

Ne vacogj bokor...

Ne vacogj bokor, ne dideregj az esőben.

Nem érzed te is, hogyan árad belőlem,

Ez a csodálatos érzés?

Párolgok a fagyban, szépen lassan.

Szinte gőzölög a levegő néhány fokban,

Forróságod könnyíti meg a légzést.

Akár egy kis kandalló, fészkelted be magad szívembe,

S minden magányos pillanatomban, testem szerelmeddel fűtöd be.

Mint egy gőzmozdonyt, ki érted zakatatol.

Ki imeretlen síneken, térkép nélkül, de veled, boldogan barangol.

[1matt-hew3]

Mon Ange

Rideg tekintetem benned olvad,

Mióta megpillantottalak.

Nem kellett több, mint egy mondat,

Majd belémköltözve bontottad falaimat.

Ha küzdöttél értem, akár egyszer is, fel ne add.

Hisz ollyá lettem nélküled, mint egy őrjöngő vad.

Reszketve erdők árnyékában, féltve téged.

Hisz megszelídtve élhetnék melletted.

Gyönyörű az élet, ha levegőjét lélegzed.

Gyönyörű a jácint, ha könnyeddel növeszted.

Az élet benned van, s te vagy az élet maga.

Benned élném le, tömegektől mélyen elzárva.

Szeretlek, írnám s mondanám.

De hidd el nekem inkább, ha pocsolya volnál,

Benned pancsolva nevetnék, a tengerpart mellett.

Miközben a világ együtt a hullámok alatt hever.

S ha nem is fedné a víz el testem.

Benned élnék, örökre, egyetlen szerelmem.

[1matt-hew3]

Angyalom

Szabad voltam, egyszer oly régen.

S láncra vert e rém jégvilág.

Láttam emberektől nyüzsgő helyet.

Szilvafaágán ülő madárt.

Időtlennek tűnő tereket.

Félve őrzött esztelen hibát.

Már nem érdekel mit láthatok.

Hogy hányan papolnak szent imát.

Ha te veled meg nem oszthatom.

Mit számunkra őriz a világ.

.

Szabadíts meg jég láncaimtól.

S mondj el értem egy-két imát.

Hadd tudjam meg, a menny létezik.

S angyalt küldtek, ki mellém szállt.

Hadd érezzem hűvös kezeid.

A forrón izzó ajkad, a szád.

S mellettem lehetsz ördögi,

Tépj mélyen belém, jelölj meg hát.

Tudd, tudni akarom örökké.

Petra néven, mellém angyal szállt.

[1matt-hew3]

Szavak a távolban

Szavak a távolban,

Szerte széjjel.

Az ég magaslataiban,

Csillagok közt, enyhe fénnyel.

De mit ígértem neked?

Ha nem a csillagokat.

Így nyúlok érted.

Betűnként teszem össze mondatomat.

Hogy tudd, nem annyi a világ,

Meddig kezed ér.

Táncolhatsz velem az égbolt tetején.

S láthatsz annyi csodát, mi szemeidben elfér.

[1matt-hew3]

Idő

Vaskos történelemkönyv.

Sűrű falú vázlatok.

Mérhetlen földre hullajtott könny.

Mégis ugyanazon évet írhatjuk.

S érted szabadon sírhatok.

Engedte az idő, ez az átkozott nagy hatalom.

Hogy ugyanazon évben, ugyazon alkalmon,

Szemed fényében evezzek.

S ha kell milliószor is elvesszek.

Mert nem csak egy kép vagy a falakon.

Pár sor egy kopott könyvben a porban úszó polcokon.

Hanem a szerelmem, párom, angyalom.

Kivel szívünk egy ütemre dobbanhat.

Nem számít ha távol vagy,

Mert egyek vagyunk, egy időben, egy égbolt alatt.

Mint holdnak fényében táncoló napnak sugarában növekvő kiscsillag.

Egy időben, ugyanazon égbolt alatt.

Én drága angyalom.

Kinek vállára én fejemet hajthatom.

S ha tehetném,

Le sem venném.

Míg megkövült testünk szoborrá nem lesz.

Egy utolsó, fáradt közös hajnalon.

[1matt-hew3]

Csillagos éj

Láttál-e már, tiszta égboltot, egy nyári éjjelen?

Mikor a mező felett, egy fényben született világ terem?

Én láttam már, s még látni is akarom.

Míg szemedbe nézhetek, látni is fogom.

Nincs szó, e benned született világra.

Melyben élnék, s halnék, míg lelkemnek vagy virága.

[1matt-hew3]

Volt-Lesz

Tükörbe tekintvén látva piszkozatba dobott mivoltom,

Ragad magával a keserűség, s nyögöm, hogy véghezviszem.

Ha kell mikor már mindenki alszik gyújtom,

S szítom gyertyányi tüzem robbanásig, míg én magam is elhiszem.

Mi volt, s mi lesz, mint két mocskos idézet a végzet soraiból...

Mi volt, nem múlt el nyomtalan. S mi lesz, hát lesz ami lesz.

Legyen úgy, mint még sohasem volt.

Nőjön énem magam fölé, s írja mit magához vesz.

Kezemben a sorsom.

S ez mindig így lesz.

[1matt-hew3]

Célokért

Itt vagyok, melletted.

Nincs mitől félj.

Ha bőröm tapintását feledted.

Hozzád húz majd az éj.

S álmaidban súgom majd, remélj.

Mert valótlan világokon át mennék érted.

S ha céljaid magasak, melyeket el nem érsz.

Csípőd érintve emellek a magasodó égboltért.

Hisz már nem félsz.

Mert maradok melletted.

[1matt-hew3]

Kulcs

Újra itt, ismétlem önmagam.

Kihez fordulnék, ha nem ragadhatnám tollam?

Mint egy kór, mi terjed bennem.

Úgy oszlik szét minden, csendben.

.

Szememen ül a világ, mégsem hanyatlik.

Miközben szívem és elmém közt háború zajlik.

Tán nincs is gond, mégis oly nyugtalan,

Az éj. Mint a nap, magányosan érzem magam.

.

Csak végre hátrálna minden gondolat,

S nem kéne nyögnöm az életnek súlya alatt.

De felnövök, gyermeki lelkem szundikál,

Miközben az éjszaka csendje alatt, szívem ordibál.

.

Hol lelem a kulcsot, mellyel zárható,

Minden mi bennem rothadó.

Hol lelem az ajtót,

Mi mögött nincs mi mulandó?

.

Egyedül, egy modern korban,

Egy életben, hol kopik tollam.

Maradok, és nyújtom kezem,

Az ég felé, s a holdat keresem.

[1matt-hew3]

Est

Vállamat a szél súrolja,

Ábrándozom rólad.

S, oly távol vagy.

Kezed helyet, a szellő simogat.

.

Fénylenek az utcák, kiszáradt kutak.

Magányban ülnek a padok.

S én most, velük vagyok.

Mert a hold nem mutat utat.

.

Harangszó zenél.

Visszhangzik az éj.

S megjelenik a remény.

Hisz szerelmem lassan hazatér.

.

Az égen megjelennek a csillagok.

De a legfényesebben, mindig a hold ragyog.

A pad, s az utca magányos marad.

De lelkem végre hazafelé szalad.

[1matt-hew3]

Nélküled

Hűvös hajnali szellő,

Mint egy kései futár hozza a gondolatot.

A gondolatot, egy világról, hol nélküled vagyok.

S elzúg egy mentő az ablak alatt.

De a gondolat megmarad.

Kelne a föld, a nap, a hold.

Kelne az összes állat s ember.

Ébrednék én is, minden reggel.

Csak értelme nem lenne,

Mert te nem léteznél benne.

Tán forogna tova a mindenség.

De azon részem felé gyűlnének a felhők,

Mely melletted sosem lett volna felnőtt,

Nem akarok megázni, kérlek ölelj át,

Takard el, s mentsd meg, szívem érted égő lángját.

S ha csiperegnének a madarak,

Kihez szólnának, ha nem hozzád?

Ki lenne lelked másik fele, a hazád,

Ha én nem lennék melletted?

Ó de értelmetlen lenne a világ nélküled.

[1matt-hew3]

Vetülhessen

Miként a táj fájdalmaiba merülök,

Érzem, hogyan gyötri szél az erdőt.

A gaz sem perdül rá költőien táncra,

Csak tépi, szakítja és kegyetlenül rázza.

.

Nem menekül porszem, toll, sem szirom.

Nem menekülhet az élet.

Engedem inkább szabadon,

Hogy e tájra vetülhessen, a jól ismert lélek.

[1matt-hew3]

Felriadva

Hajnal lehetett,

Bár nem tudhatom, már rég aludtam.

Vettem egy nagy lélegzetet,

S a hajnal nyugalmában, én mégis felriadtam.

Ez nem véletlen történhetett,

Álmokon belüli vándorlás nélkül, éberen, oly akaratlan.

Rájöttem, szívem, igazából csak érted dobban.

.

Az álmaim utját törve át nyilalt belém a tudat, hogy értelmetlen lenne nélküled minden pillanat, riadtan s izzadtan mintha újjászülettem volna, s fejemben valaki páratlan angyali hangon szólva, tudatta volna velem, hogy melletted a helyem, egyetlen árva gyönyörű kis reményem.

.

Szívem összes szeretetével, szeretlek szerelmem.