Száncsíba busszal mentem ki. Mint látható, a buszsofőröket elsősorban Siva valamint a kormánykerékre és a szélvédő tetejére szerelt rojtok védelmezik a veszélyes utakon. Meg a dudálás.
Hangulat:
A száncsi műemlékek legrégibb és legnagyobb méretű darabját Ásóka, a maurja birodalom királya (végre egy faszi, aki legalább a gimnáziumi töritankönyvben benne volt) építtette az i.e. 3. században. A Nagy Sztúpa:
A sztúpa egy teljesen értelmetlen buddhista épülettípus: olyan, mint a piramisok, kívülről jó nagy, belül tömör kő, bemenni nem lehet. A Nagy Sztúpát Ásóka vezeklésül építtette azokért a bűneiért, melyeket megtérése előtt, oktalan hinduként követett el. A Nagy Sztúpa később számos más sztúpa modellje lett - hogy pontosak legyünk, csak maga Ásóka 84.000 darabot építtetett állítólag. És mindegyikben elhelyezett valamennyit a szákjamuni Buddha földi poraiból (de ezt már én se hiszem el).
Bár még nem hagytam el a várost, máris eredményt hirdetek: a területi bajnokság győztese a minden nyelven teljesen értelmetlen nevű Kake Da Hotel büfé vajas csirkéje (butter chickenje, murgh makkhanija). Gratulálok! 🇮🇳🇮🇳🇮🇳💪💪💪
Ízhatás: 5/5
Külön öröm számomra, hogy éppen ezt a Delhiben, az ötvenes években (állítólag véletlenül) feltalált ételt díjazhatom. A Moti Mahal étterem akkoriban igen termékeny volt: a butter chicken sikere után feltalálták annak vega párját, a dal makkhanit is (mindkettő alapja a tejszín helyett zsíros joghurtból köpült "vaj", a makkhan). Ezen kívül sokat tettek a korábban is létező, de a Pandzsábon kívül ismeretlen számos étel (bármi, ami tandoorival kezdődik) modernizálásáért és népszerűsítéséért is. Ezeket ismerik mára a világ nagy részén úgy, hogy "indiai konyha". Én mondjuk elolvastam a Moti Mahal friss értékeléseit is, és ez után inkább Kake Da Hotelbe mentem, ami nagyszerű döntés volt.
Hangulat: 5/5
A képek önmagukért beszélnek.
Árértékarány: 5/5
375 rúpia a város legjobb kajájáért, a Connaught Place-en - gondolom, nincs több kérdés.
Az indiai magyar fastfood-forradalom rövid története
Tudom, ez sokak számára sokkoló vagy talán egy kicsit túl bombasztikusnak tűnő hír, de mégis igaz: leáldozóban van Indiában a kürtőskalácsnak :(((
De kezdjük a jó hírrel: én még hozzájutottam egyhez.
Ahogy mindenki, úgy én is ünneplőbe (zsinóros mentébe) öltöztettem a lelkem, amikor megtudtam, hogy a Nemzeti Értéktár dísze, a Hungarikumok Gyűjteményének (55-ös számú) virága, az amúgy bennem tényleg gyengéd érzelmeket ébresztő kürtőskalács megtalálta az utat India lassan másfélmilliárdos népének gyomrához és - minden bizonnyal - szívéhez.
Amikor a világban újra érték- és identitásválság tombol, mi büszkék vagyunk éltető hagyományainkra - csengtek a fülemben Nagy István agrárminiszter gondolatébresztő szavai. De még büszkébbek vagyunk, ha értékeinket, éltető hagyományainkat az olyan, hazánkhoz hasonlóan határozott nemzeti, konzervatív, szuverenista és értékalapon álló demokráciák is fel- és elismerik, amilyen India - tettem hozzá magamban.
Mindannyian emlékszünk, amikor megérkeztek az első hírek nemzeti büszkeségünk indiai térhódításáról. Ez olyan esemény volt, amitől még Szily "@kosullo2" László sorosista blogger és az Origó nemzeti és értékalapon álló névtelen újságírójának szíve is egyszerre dobbant.
Néhány évig fantasztikus boomja volt itt nemzeti süteményünknek. Sorban nyíltak a kürtőskalácsozók, amelyek a magyar fastfood jó hírét terjesztették a dél-ázsiai országban.
Fellendült még a kürtőskalács-sütőkészülék-ipar is.
Viszont amikor erre a nyaralásra készülve nagy izgalommal leültem a Google Maps elé, hogy bejelöljem, mennyi különböző helyen fogok a szubkontinensen kürtőskalácsot enni, teljesen paff lettem. Kiderült, hogy a legtöbb magyaros fastfood-étterem mára bezárt :(
Delhiben egy volt, de bezárt. Bombay-ben volt több is, mind bezárt. Hasonlóan járt Puné, Trivandrum és egy sor másik város. Haidarábádban és Bhópálban a korábbi 2-3 egység helyett már csak egy-egy őrzi a magyar streetfood lángját.
Közép-India első és (ma már egyben) egyetlen kürtőskalácsozóját ráadásul nem volt egyszerű meg- illetve nyitva találni:
Az új helyen meg zárva volt. Szerencsére csak ideiglenesen!
Bár a korábbi nagyvonalú üzlethelyiség egy egyszerű bódévá zsugorodott, szerencsére legalább jó társaságba került a hasonlóan hagyományos és értékalapú belga gofrizó és libanoni/török/palesztin giroszozó között.
A bódévá zsugorodás mellett az újkeletű indiai kürtőskalács-dekonjunktúra további szomorú jele, hogy az étlapon olyan tételek is megjelentek, mint a sültkrumpli vagy a rántottcsirke (de nem ám a magyaros).
Mégis, a honfibút félretéve, itt legalább kapható volt a Termék.
Mint látható, a Termék - indiai szokás szerint - először is elég kicsi, henger helyett kúp alakú, a tésztája fűszernövénydarabokat és magvakat tartalmaz, a kalács kürtője pedig meg van töltve curry-vel. Az árazását elég jól lőtték be: egyrészt gazdag beltartalma ellenére ebben a méretben legfeljebb egy könnyű ebédnek felel meg, ugyanakkor egzotikus és értékalapú európai fogás, így nagyon olcsó sem lehet - a 120-130 rúpiás sávot indokoltnak tartom.
Érzékszervi vizsgálatom alapján gyakorlatilag semmiben sem hasonlít egy normális kürtőskalácshoz, a szörnyű tésztája a legkevésbé (a curry-része amúgy jó).
Ízhatás 3/5, hangulat 5/5, árértékarány 5/5.
(Ez a poszt nem jöhetett volna létre a Delhiből Bhópál és Góá érintésével Kérala felé tartó Mangala Lakshadweep Express kilencórás késése nélkül.)
Bhópálban a Lonely Planet arra biztatott, hogy ha valahol, akkor itt mindenképpen rendeljem ki az 1300 rúpiás mindent-bele kebabtálat.
Hát kirendeltem az 1300 rúpiás mindent-bele kebabtálat:
Tényleg nem volt rossz, vagy nyolcféle barbekjút tartalmazott csirkék és állítólagos bárányok (szerintem kecskegidák lehettek azok) különböző testrészeiből, más és más pácolással. Toltam mellé még egy gyümölcsös raitát (a képen nem látható), és elégedetten távoztam a bhópáli Gundelból, A Mangófa Alatt nevű étteremből.
Ízhatás 5/5, hangulat 5/5, árértékarány 3/5.
Azonban. Ekkor még nem sejtettem, hogy a másnapi ebédem gourmetságteljesítménye ezt a szintet is messze meghaladja majd. Nézzétek, emberek, ezt a gyönyörű kecskepörköltet:
Eleve szerény útirajzírói/közösségimédia-influenceri tehetségem végképp kudarcot vall, csúfosan elbukik valamint szégyenben marad, ha szavakkal próbálom leírni a kecske omlósságát, az illatos-fűszeres szaft gazdagságát, a forró tandúri rótí ropogósságot sem nélkülöző légies puhaságát. Nem, erre nincsenek szavak! És az ötfokozatú skálám is alkalmatlan ennek a teljesítménynek a mérésére.
A Zam Zam gyorsbüfé (Hamidia Road) 240 rúpiás mutton kormája:
Ízhatás: 6/5, hangulat 5/5, árértékarány 5/5.
Ezzel meg is született a madhjapradési győztes, gratulálok! ✌️✌️✌️🇮🇳🇮🇳🇮🇳💪💪💪🎉🎉🎉
"Kérjük, szíveskedjenek imádkozni a palesztínai muzulmánok és az al-Aksza mecset sziklakupolájának védelméért a cionista Izrael sátánnal szemben. Éljen az Iszlám."
Kipling innen nem messze lakott, amikor A dzsungel könyvét írta, de hiteles forrásnak tűnő házigazdáim szerint a dzsungelben nem járt, csak ilyen mendemondákból meg újságcikkekből származott a helyismerete.
Amúgy láttunk még monguzt és sakált is, sőt, elvileg maci és párduc is van.
Illetve művészetük egy része, melyet a helyszínen nem, csak az egészen elképesztően jó (pedig utálom a múzeumokat) bhópáli törzsi múzeumban láttam (és fényképeztem illegálisan):
Amikor megérkeztem a kánhái tigrisrezervátum melletti szállásomra, ez az ebéd várt.
Már nem pontosan emlékszem, de talán goai hal, lencsefőzelék, paprikás krumpli, sült okra, helyben termelt vadrizs, saláta, csapati. Utána volt még desszert is, de már nem tudom, hogy valamilyen tejes cucc vagy répapuding vagy laddú vagy mi volt, de biztos jó volt.
Ízhatás 6/5, hangulat 5/5, árértékarány 4/5.
Mindennap ilyen lakomákat szolgáltak fel ebédre és vacsorára. Szerintem 3 nap alatt több kilót híztam.
Arról nem is beszélve, hogy a Delhiből ideszakadt hochértelmiségi vendéglátók* felvilágosultságukban odáig mentek, hogy nemhogy húst ettek, de konkrétan volt később füstölt disznóhús is valamilyen levesben (sose értettem, hogy mi történik itt a disznókkal: mindenfelé látok egy csomót, csak étlapon nem). Sőt, minden este italoztunk. Az ember főleg a helyben termelt mahua-pálinkáját szolgálta fel. A mahua állítólag az egyetlen virág a világon, amiből pálinkát lehet főzni, és a terméket már a Védák is orvosságként ajánlják.
*Az asszony könyvszerkesztő volt, többek között a Lonely Planet indiai főszerkesztője, az ember meg újságíró, napilap-alapító, tévéproducer, díjnyertes dokumentumfilmes, természetvédő, most meg a bennszülött törzsek alkoholfőzési szokásairól írja magnum opuszát (már 12 éve, de bizakodó, hogy hamarosan kész lesz), illetve kijárta a madhjapradési hatóságoknál, hogy a helyi törzsek legálisan főzhessenek mahua-pálinkát.
Egész eddig ez volt az egyetlen drága szállásom, de legalább a Condé Nast Traveller külön cikket szentelt neki.
Továbbá Alláhábádban Prajágrádzsban van a Néhrú (Néhrú-Gándhí) család ősi fészke, az Ánand Bhavan. Nemcsak itt cseperedett fel a kis Dzsaváharlál vagy Indira, de itt tanácskozott rendszeresen a Kongresszus párt központi bizottsága Panditdzsí, Gándhídzsí, Szardárdzsí, Nétádzsí és más -dzsík (Néhru, Gándhí, Patel, Bósz és mások) részvételével a britek Indiából történő kiakolbólintálásának mikéntjéről. Illetve az előbbi tevékenységükért kapott börtönbüntetéseikből is többen itt lábadoztak.
Továbbá itt élt egy időben Fóri néni is, a Wesselényi utcából.
Alláhábádban Prajágrádzsban három birjáni-éttermet is hiába kerestem fel, mind zárva volt :( Kénytelen voltam a Burger Singh-ben ebédelni.