konyvekkozt

[konyvekkozt]

márciusban úgy mentem haza Valenciából, hogy hiányérzetem volt. találtam nagyon olcsó repjegyet és szállást, így újráztam

nem terveztem el előre semmit, nagyon kevés dolog volt, amire vágytam. rengeteget voltam a tengernél. feküdtem a parton, játszottam a homokkal, sétáltam derékig a vízben. meglátogattam pár helyet, ami tetszett és szerettem volna ismét látni. olvastam a parton, a katedrális tövében, a Selyembörze lépcsőjén, vettem peallát a piacon, amit a tengernél ettem meg. órákig hallgattam a hullámok hangját (és gondolkodtam a jövőn)

most már tudom, hogy március elején rossz idő volt Valenciában. és azt is, hogy én sem voltam túl jól

örülök, hogy megengedtem magamnak az ismétlés lehetőségét. hálás vagyok, amiért megismertem a város napos oldalát. szeretném mindig észben tartani, hogy ér megpróbálni dolgokat másodjára is. és azt, hogy vannak az életben olyan nagy "elemek", amik akkor is elvisznek dolgokat, mikor nagyon szeretnénk megtartani, mint ahogy a tenger hullámai is pillanatok alatt teszik múlttá a lábnyomok és kagylóhéjak helyét. pont ez az elengedés-szorítás a nagy feladatom most, úgy érzem

a tenger mellett a kőfaragásokért rajongtam, például ezért:

[konyvekkozt]

többször találkoztam ezzel a könyvvel, s úgy gondoltam, elolvasom

a fülszövegek ajánlása nagyon kecsegtető volt. szeretem az útkeresésről szóló könyveket, úgyhogy nagy reményekkel kezdtem el olvasni, viszont csalódottá tett

egy fiatalember a könyv főszereplője, aki a hányattatott gyerekkora után egy birtokon él egy idősödő házaspárral. mivel a férfi erős hátfájdalommal él, az asszony pedig vélhetően időről-időre depresszióval küzd, rengeteget segít nekik, ők pedig fiukként szeretik

de a srácnak nem az az álma, hogy élete végéig a birkákat terelje, s a házaspár mellett éldegéljen. nagyon szeretne profi boxoló lenni, mégpedig mexikói

felkerekedik, a városba megy, dolgozik, edz, meccseken próbált helyt állni

fejezetenként változik az elbeszélő: a srác és az idős ember mesél. az egyikből megismerjük a boxolók világát, az edzőhöz való hűséget, a csendtől és az állatoktól való elszakadást és a múlttal való találkozást. a másikból pedig az aggódást, a kísérést és támogatást, az életkorból adódó fizikai korlátokhoz való alkalmazkodást

két útkeresést követhetünk. de nincs nagy kiugrás, egyik sem megy kifejezetten előlre és felfelé

végig gondolodtam rajta, mire utalhat a cím, ki nem hagyhat cserben kit, s találgattam, hova fut ki a történet

a könyvet befejezve arra jutottam, hogy senki nem hagyott cserben senkit. de ennél nagyobb kérdés, hogy van-e olyan szereplő, aki önmagát cserben hagyta. erre már nem tudok egyértelműen válaszolni

vannak ebben a kategóriában jobb könyvek. de az is lehet, hogy csak nem tudtam azonosulni a boxos világgal és az etnikai identitás keresésével

nem életem könyve, de nem bánom, hogy elolvastam. a történetet megismertem és lehet, hogy váratlan időpontban segít majd, mikor magamat keresem

[konyvekkozt]

az elmúlt napokat Bergamoban töltöttem, mert évekkel ezelőtt megígértem (az akkor még sokkal jobb mentális és fizikai állapotban lévő) anyámnak, hogy eljövünk ide (mert a cukrászdát, ahol kitalálták a sztracsatella ízű fagylaltot, úgy hívják, ahogy őt és korábban jártam itt konferencián)

nem voltak könnyű napok, de megéltem minden magasságát és mélységét, s sokkal jobban vagyok a "mi lesz, ha meghal, hol érzem majd a felelőssegemet a kapcsolatunkért" kérdésben

a város gyönyörű és a sok turistás élmény mellett megtaláltam benne a saját ritmusomat. a belső utazást pedig nem adnám semmiért!

[konyvekkozt]

sokáig fogok emlékezni erre a könyvre. nem is feltétlen a tartalma miatt, hanem amiatt, ahogy sikerült beleengednem magam és hagytam, hogy feltörjenek az érzések és a kérdések

a könyv főszereplője Clover, aki egy haláldúla. már önmagában ez is érdekes. pár rövidebb eset után hosszabban és mélyebben is megismerhetjük a munkáját. és ezzel párhuzamosan az életét is, valamint azt, hogy került bensőséges kapcsolatba a halállal

a történetnek része egy szerelmi szál is. ennek alapvetően van helye, főleg, hogy Clover egyre inkább kinyílik, a zárt világából egyre inkább és egyre több emberhez kötődik. de valahogy mégis rossz ütemben van jelen

nem meglepő, hogy a haláldúla haldoklást kísér. és van, aki meghal. de nem ezért sírtam végig a könyv végét. nagyi haláltusájának elején ott voltam vele, de egy idő után kiküldtek a kórteremből. a mai napig bánt, hogy nem ellenkeztem és nem voltam ott az útja végén. ez az élmény mozgott bennem annyira, hogy sírtam és ezzel kapcsolatban próbáltam megbékélni

azt gondolom, ez a könyv jó. lehetett volna nagyobb hangsúlya annak, mit is tudunk a halálról kulturális szempontból, főleg mert Clover több országot is bejárt. de már önmagában az remek, hogy van egy könyv a haldoklásról, amiben szerepel egy család, ahol tabusított a halálról való beszéd, annak ellenére, hogy egy családtag egyértelműen pár héten belül meghal. szóval segédeszközként, beszélgetésindítóként remekül lehet használni

ez volt az idei első fűben olvasós könyvem, azért is kedves amellett, mennyire betalált és mennyire megmozgatta a saját élményeimet

[konyvekkozt]

a fűben békésen olvasós szezont a hétvégén megnyitottam - mindkét nap gyakorlattal egybekötve

[konyvekkozt]

életem első pöttyös könyve

a történeten nagyon lehet érezni a kort, amikor íródott. de valamiért nem erőltetett volt, inkább bájosan érdekes

a könyv főhőse Bori, lényegében az ő felnövését követhetjük nyomon. a történet első felében ha nem is kifejezetten ellenszenves, de érthetetlenül kiváltságos, akit ráadásul hagynak is kényesnek lenni, kerülni a munkát - itt nem a munkavégzés maga a lényeg, hanem a közös feladatvégzés, tehermegosztás

aztán jön a fordulat. vannak nagyon kiszámítható részek benne. és van, ami már szinte iskolás módon túlhangsúlyozott üzenet. de valahogy engem most mégis elsodort

könnyes szemmel kísértem Borit karácsony napján a virágokkal, Jutkát a tüzelő pakolásakor, Pelikánt a konyhában, az örsöt a takarításkor. nem sírtam végig, inkább csak megütött, mennyi mindent utasított el korábban Bori és hogy találja meg mindebben a helyét, s hogy támogatja ebben a környezete

elképzelni nem tudom, milyen lehet fiatalként olvasni ezt a könyvet. a maga korában lehetett egyfajta népnevelő üzenete. mostanra azonban lehet, hogy inkább egy érthetetlen működésű világot mutat be

a könyvben bizonyos betűk halványabbak voltak, ezért néha egyfajta rejtvény is volt az olvasás. és mivel régi kiadás, olyan illata volt, mint nagyi könyveinek volt. kedves élmény életem első pöttyös könyve

[konyvekkozt]

Nem ígértem rózsakertet - csak azért emelem ki a címet, mert nehéz lehet elolvasni

ez a könyv zseniális! szerencsém van, több jó könyvet olvastam már idén, de a legjobb háromban szerepel

a történetben Deborah-t ismerhetjük meg, aki 16 évesen pszichiátriára kerül. lehetne ez egy szomorú történet vagy egy olyan, amitől az ember kellemetlenül érzi magát. de nem az!

Deborah egy külön világban él, ami szépen lassan átveszi a mindennapok felett az uralmat. a kórházban elvállalja az esetét egy pszichiáter. a közös munkára utal a könyv címe, ugyanis a terápia nem könnyű, sőt, van, hogy annyira kemény, hogy zárt osztály lesz a "következménye"

a könyv azért különleges, mert úgy mutatja be Deborah saját világát, hogy az mindvégig olvasmányos, miközben bepillantást enged egy pszichiátria mindennapjaiba, belső viszonyaiba. nem szenzációhajhász, nem sok, viszont nagyon igaz és valós, élettel teli. s bár nem teljesen, de képet kapunk Deborah családjának megéléséről is, s arról, milyen terheket tettek akaratlanul is a lányra, s hogy viszonyulnak a kórházi kezeléshez

a legkülönlegesebb az, hogy a szerző a saját élményeiről ír, arról a három évről, amit pszichiátrián töltött

akárhol hagytam félbe az olvasást, mindig zökkenőmentesen tudtam azonnal felvenni a fonalat újra, s ez az írásmódot dicséri. akármilyen fura, hogy egy ilyen témájú könyvet ennyire élveztem, mégis kiváló választás volt a valenciai útra

azért is fantasztikus ez a könyv, mert elgondolkodtat. régóta foglalkoztat a felépülés kérdése, s itt nagyon jelen van. nem csak csodás fordulat formájában, hanem megküzdésként, magában hordozva a visszaesés lehetőségét, s az újabb és újabb felállást. és benne van az is, hogy meg kell találnunk a dolgok helyét az életünkben, akár a démonok vagy a saját világ szereplőinek helyét is. és pont ettől olyan ez a könyv, ami az első oldaltól az utolsóig leköt: mert nem adja könnyen a válaszokat, nem hagyja ki a nehéz részeket

[konyvekkozt]

van bennem hiányérzet

főként azért, mert melegre vágytam. ezzel szemben kabátos idő volt, az erős szél miatt sapkás is, a napot sem sokat láttam. de próbáltam pozitív maradni, s úgy éltem meg, most annak van az ideje, hogy a szél "kifújja" a terheket belőlem

talán túlzottan vártam, hogy majd "minden megváltozik", hogy varázsütésre kipihent, reményekkel teli leszek. voltak jó pillanatok, de amennyire túlterhelt voltam az elmúlt 3-4 hónapban, kellett volna még pár nap

a tengert azért erősen élveztem. nagyon hideg volt, a szél homokvihart csinált. de annyira éreztem a fagyasztó tengerben állva, hogy élek, hogy örömömben sikongattam. mikor megláttam az első narancsfát, akkor is extázisba estem. és persze a katedrális és a selyembörze, a kőcsipkék is lenyűgöztek

holnaptól munka. ez a szabadság most így sikerült vagy ennyit engedtem meg magamnak. talán majd újra kell próbálnom az ismerkedést Valenciával. viszont a könyvválasztás kiváló volt

[konyvekkozt]

évek óta elutazom február végén pár napra. nincsenek kifejezetten vágyott helyeim, a fő szempont, hogy meleg legyen. tavaly annyira tetszett Sevilla, hogy idén Valenciába jöttem

még nem sikerült teljesen beleengednem magam a pihenésbe, de holnap mindenképpen elmegyek tengert nézni, s ott szerintem teljesen átkattanok. de már ma is csak azt csináltam, amihez éppen kedvem volt, ott ücsörögtem hosszan, ahol éppen jól esett

azért pedig eléggé hálás vagyok, hogy a hónapban sok guggolás volt az edzéseken, mert elég sok az a 207 lépcsőfok, ami a harangtorony tetejére visz :)

[konyvekkozt]

J. megvakult

korábban meséltem J-ről

J-t sikerült elhelyeznem. egy lábadozóba került, ami valamiféle hibrid a hajléktalanellátás és a kórház között. a lábadozón van egészségügyi személyzet, gyakorlottak a mindenféle szakellátásban

szerencsém volt, mert a megkeresésünkre, mely szerint J-nek átmeneti ellátást keresünk, nyitottak voltak, helyük is volt

J. így a szemészetről a lábadozóra érkezett betegszállítóval. pénteken szállították, hétfőn voltam nála. J. ült az ágy szélén, kekszet majszolt. elmondtam neki, hogy átmenetileg van itt, azért, mert itt fókuszáltan tudnak segíteni neki az egészségügyi dolgokban. például van kapacitás arra, hogy autóval szállítsák kivizsgálásra, elérjék, hogy legyen időpontja ultrahangra, ami elengedhetetlen amiatt, mert a daganatos betegségéről nem tudjuk, hol tart, milyen károkat okozott

J. a héten volt szemészeti kontrollon. a szakvélemény szerint 100%-os a látásvesztése

ízlelgettem a mondatot. J. megvakult. megannyi kérdés mozog bennem

nem tudom, J. vissza tud-e jönni hozzánk, el tudunk-e látni egy vak embert. azt sem tudom, a párja hogy éli meg, hogy a férje már igazoltan semmit nem lát. abban sem vagyok biztos, hogy a felesége el tudja-e látni, belátással lenne-e a gyógyszereléssel kapcsolatban

J. most jó helyen van. megvan a következő szemészeti kontroll időpontja, van ultrahangos időpont is, onkológiai kontroll is lesz

viszont nem tudom, J. meddig maradhat a lábadozón. ha sokáig, remek, de nem ezt ígértük neki. J. végtelenül együttműködő, megérti, hogy marad. viszont a felesége sem erre számított, nem látjuk, hogy boldogul önálló személyként és nem egy látásvesztett férj segítjeként

és itt vagyok én. van egy lakóm, aki megvakult. J. most azért nem lát, mert nem kért időben segítséget. és hiszem, hogy megannyi módon a tudtára adtam, mindenben számíthat rám. de J. nem lát és soha többet nem lát már

szociális munkásként minden segítséget szeretnék megadni a lakóimnak. és ez így is van. minden ügyfelem minden ügyét a szívemen viselem. intézek idősotthoni elhelyezést, közgyógyellátást, TB ingyenesítést, meghallgatok örömeket és bánatokat

J. túl későn bízott meg bennem. kekszmajszolás közben azt mondta, túl nagy terhet vettem a nyakamba, mire biztosítottam arról, nem túl nagy a teher

J. elkezdi tanulni a látás nélküli világot. én pedig azt mantrázom, mindent megtettem. és ez igaz is. közben mégis van egy lakóm, akiről nem tudom, mikor és hogy érkezik vissza hozzánk, hogy tudom integrálni a házasságába

mindent megtettem, nincs bennem bűntudat. mégis nehéz, hogy van a világban J., aki megvakult

szociális munkásnak lenni kiváltság, mert emberek bíznak meg bennem - vakon, hiszen nincs más. szociális munkásnak lenni felelősség, mert megvakulhat bárki - aki nem bízott bennem vakon

[konyvekkozt]

egy szociális munkás rengeteg dolgot intéz. csak példaként, a tegnapi napom alapján: adatlapot tölt ki, életútról beszélget, alkoholproblémákat tárgyal, segélyről tájékoztat, rózsaszín álmokat hallgat meg, konfliktust kezel, pénzbeosztásról beszélget, pakol, bátorít, eltűnt demens lakó miatt telefonálgat, mindent adminisztrál (és még ezer dolgot intéz)

de mindezek mellett egy szociális munkás játszik is, pontosabban játszhat

tegnap egy lakóval sakkoztam. nem azért, mert rengeteg időm volt, hanem mert a közös játék, az egyéni figyelem ideje teret kínált arra, hogy máshogy kapcsolódjon, máshogy érezze magát biztonságban, s így beszélni tudjon magáról. nekem pedig arra, hogy más dolgokra reflektáljak és máshogy adjak támogató és pozitív visszajelzéseket

szerencsés vagyok, hogy a sok minden nehézségben egy ügyfél elfogadja a játékra hívást és hogy alternatívan határozhatom meg a szociális munka eszköztárát

[konyvekkozt]

J. és a dilemmáim

ma ismét kórházban voltam egy lakómnál

J. szeptemberben költözött hozzánk a párjával. friss hajléktalanok, de az életútjából kiviláglott, hogy a tágan értelmezett definíció szerint régóta hajléktalanok, de legalábbis lakhatási szegénységben érintettek

J. daganatos beteg. sem magáról, sem az egészségügyi állapotáról nem nyilatkozott. egyszerűen nem értette, hogy segíteni akarok, a javát akarom, nem számonkérem

megannyi megakadás után jutottunk el decemberig, mikor kiderült, hogy már csak foltokat lát. J-t azonnal elküldtem szemészetre, a párja kísérte. a diagnózis zöldhályog

J. szerdán mellkasi fájdalomra panaszkodott, illetve arra, hogy égnek a szemei. mentőt hívtunk, sürgősségire szállították, onnan belgyógyászatra, ahonnan pár óra múlva egy papírzacskóban lévő gyógyszerekkel kiengedték

tegnap (mikor szabadságon voltam) egy kolléga vette észre, hogy a szemei nagyon durván néznek ki. nem hagyta annyiban, elvitte orvoshoz, onnan sürgősséggel szemészetre utalták. közben kiderült, hogy J. a decemberben felírt szemcseppet nem váltotta ki, mostanra semmit nem lát. többször rákérdeztem, mindvégig azt mondta, megvannak a gyógyszerek, nem kér segítséget a kiváltásban

tegnap a vizsgálat után kötőhártya-gyulladást állapítottak meg. a kolléga rátermettsége miatt vizsgálták meg újra, mértek szemfenéknyomást és derült ki, hogy glaukómás rohama van

osztályra került, ahol meg kellett küzdeni azzal, hogy a főnővér nem akarta felvenni, mert hajléktalan. ezt is megharcolták

ma bementem J-hez. az osztályon elmondtam ki vagyok, kihez jöttem, mire a nővérek felkiáltottak, hogy "itt van Gizelda!". nem értettem. hallgatásomra rögtön válaszoltak. J. után eljuttattuk neki a papírzacskós gyógyszereit, kiadagolva. azt adták is neki, de nem tudták, mik azok. így viszont a holnapi műtétet nem vállalták volna. ezt azért tudtam meg, mert volt ma kapacitásom bemenni hozzá. persze rögtön mondtam, hogy az eeszt-ben ott van minden, múlt héten volt kórházban. tájékoztattak, hogy ők nem látnak rá a másik kórház dolgaira. nyilván a falig elmegyek, megszereztem a zárót, rajta a rendelt gyógyszerek listájával

mindezek után bemehettem J-hez is. ült az ágy szélén, a vacsorára kapott zsemlét majszolta. vittem neki nasit adományból. jórészt elutasította, de a csokit és a kekszet elfogadta. fogalma sincs, mi vár rá. nyilván elmondták neki, de nem érti. túlzottan beszűkült neki a világ

beszélgettünk, többször elmondtam neki, hogy várjuk vissza. mondtam neki, hogy ha még egyszer mer nekem hazudni, bokán rúgom. kedvesen mondtam, elütve az élét annak, hogy a decemberi szemcseppel nem itt tartanánk. J., a kicsit mogorva ember kacagott, s mondta, hogy az bizony fájni fog

hazafelé baktatva azon gondolkodtam, megtettem-e mindent. és nem tudtam teljesen felmenteni magam. szerintem több lakóm van, mint akiknek az életét minőséggel kísérni lehet. ráadásul nem malmoztam, hanem például próbáltam kideríteni, adott kórházban van-e gipsz, hogy a térdtörött lakóm fekvőgipszét lecseréljék. (nem volt, nem tudják mikor kapnak!) beadtam egy idősotthoni elhelyezést. egy dementálódó lakómat próbáltam meggyőzni arról, hogy a szandál nem évszaknak megfelelő öltözet - és kerestem pszichiátert aki demenciafókusszal vizsgálja. egy másik lakómnak pszichilógust kerítettem. és ezek mellé nem fért bele, hogy J. látását nyomon kísérjem. de az igen, hogy meghatalmazással bejelentsem a szállóra, rendezzem a tb-jét és valamilyen ellátást intézzek neki

szóval ma voltam J-nél és a teljes abszurditással találkoztam. és nem a nővéreket szeretném szidni. egyszerűen nem értem, miért nem akarják ellátni, miért nem szólnak, ha információra van szükségük

J. szerencsés, találtunk rá pizsamát és most úgy feszít abban a kórházban, mintha nem lenne hajléktalan. de mi lesz a következő kórházba kerülővel? indítsak gyűjtést kórházi csomagokra? vagy kérjek tőletek mobilokat, amiket oda tudok adni átmenetileg a kórházban lévőknek, hogy elérjem őket? álljak, s ítélkezzek, hogy J. önmaga ellensége volt?! na, ezt biztos nem teszem

J. most kórházban van, holnap műtik, hátha valamennyire meg tudják menteni a jobb szemét. de ettől még valahogy időpontot kellene varázsolnom ultrahangra, hogy lássuk, a daganat hol tart

nincsenek válaszaim. dilemmáim vannak. és azt sem tudom, mi lesz, ha J. visszakerül a szállóra és nem lát

J. egy hatvanas férfi, akit megtépett az élet. teljesen el tudom fogadni a viselkedését, hogy három hónap után sem hitte el, hogy segíteni szeretnék. ha én minden kapcsolati háló nélkül hajléktalanná válnék, én sem hinném el, hogy valaki a javamat akarja

decemberben három lakómat látogattam kórházban, közülük egy elhunyt. mindenre felkészülve járok már kórházba. közben minden lakómmal kapcsolatban azt kívánom, hogy legyen jól

szociális munkásnak lenni nagyon nehéz!

[konyvekkozt]

Sánti

@oldmacykerenew jóvoltából tegnap óta nálam lakik Sánti, akit ő készített. már mikor postolt róla, akkor nagyon megtetszett, de élőben még csodálatosabb

ilyen csodaszép dobozban kaptam

mivel társasozást terveztem, el is vittem rögtön játszani, a társaságban nagy sikert aratott

ma moziban voltunk. rég terveztem megnézni ezt a filmet, s most jó időpontban játszották, egy barátom is ráért

itthon bekapcsolódott az egyik kedvenc tevékenységembe is

mikor @oldmacykerenew bemutatta Sántit, szót ejtett róla, hogy nem tökéletes - erre utal a neve is. nekem pedig pont ez tetszett meg. olyan emberekkel dolgozom, akik napról-napra megélik, mennyire hibásak, sérültek a társadalom szerint. én pedig többek közt azon is dolgozom velük, hogy megtalálják az értékeiket, reális célokat fogalmazzanak meg, újra és újra talpra álljanak. Sánti eztán a munkahelyemen az asztalomon él majd, hogy mindig emlékeztessen, mit jelent számomra a szociális munka és ha elvesztem a sok nehéz dolog közt magamat, legyen, ami emlékeztet

ha szeretnétek nyomon követni, hogy fejlődik @oldmacykerenew horgolási technikája, s cuki horgolt mindenféléket nézegetnétek, kövessétek

[konyvekkozt]

nem szeretem a kosztümös történeteket, ez most mégis jól esett

a regény egy valós gyilkosságot mutat be az egyik feltételezett tettes elmesélésében. Grace élete csupa nehézség. szegény családba születik, anyját csak várandósan vagy csecsemővel a karján látta, apja alkoholista. a teljesen lecsúszott család nagy reményekkel és a nagynéni pénzén indul az Új világba. Grace hamar szolgálónak áll, mert valakinek muszáj pénzt keresnie. így pedig megismerkedik a gazdagok világával, s megtapasztalja azt is, szegénynek mennyivel nehezebb lenni

Grace fegyházban ül, életfogytiglant kapott. ide jár be hozzá egy feltörekvő elmeorvos, aki reméli, olyan tudományos szenzációt talál, ami megalapozza szakmai jövőjét. Grace varr és mesél

a könyv 760 oldal, s kicsit sok. de közben meg az ember várja, hogy haladjon a történet, hogy nyomot találjon és állást tudjon foglalni, hogy Grace tettestárs vagy ártatlan. az utolsó szakasz nekem már nem illeszkedett teljesen a történethez, az elbeszélésmódhoz, de lehet, hogy csak túlzottan megszoktam azt a lassú történetmesélést, ami addig megvolt

pár nappal a könyv olvasása után jöttem rá, hogy zavart Grace tehetetlensége, hogy mindent úgy fogad el, ahogy van, soha nem lázad. közben meg egyedül van a nagyvilágban, nincs hátországa, legszebb élménye az, mikor jóban volt egy másik szolgálólánnyal. hova tudna ő lázadni?! legnagyobb lázadása, hogy nem adja magát senkinek, s nem esik teherbe gazdag férfitől, aki elhajtaná, mint ahogy azt maga körül látja

[konyvekkozt]

Blahán a Müllerben láttam

nagyon sajnálom, hogy már felnőtt vagyok és soha, de soha nem kaphatok ilyen képeslapot a fogtündértől

[konyvekkozt]

nagyon sajnálom, hogy már felnőtt vagyok és soha, de soha nem kaphatok ilyen képeslapot a fogtündértől

[konyvekkozt]

leborulok a lakó optimizmusa előtt

a kép egy hajléktalanszállón készült