lilaholdfeny

[lilaholdfeny]

Kedvesem

Hideg, esős és borús ma az idő. Ilyenkor a legtöbb embernek nincs is kedve elhagyni az ágyat. Vannak a szerencsés emberek, akik ilyenkor a szerelmükkel lehetnek és egymást ölelve feküdhetnek a kényelmes, puha ágy melegében. És vannak azok, akiket senki nem fűt, senki nem ölel. Vagy azért, mert nincs ki tegye vagy, mert aki ezt tehetné valahol az Óperencián túl él. Nos, én a második csoportot erősítem. Erősítem.. magamat pedig ezzel ellentétben gyengítem. Eszméletlenül rossz érzés. Megmagyarázhatatlan, ahogy tombol bennem a hiány, a fájdalom és az akarat, mert szükségem van rá. Szükségem lenne a puszta két karjára, hogy átöleljen. A mellkasára akarom hajtani a fejem, hogy hallhassam a szívdobogását és néha-néha érezni, ahogy a hajamba csókol. Számtalan elképzelésen van és megannyi gondolatom, akaratom, amit véghez akarok vinni. Vele.

Hideg, esős és borús ma az idő. Felkelek a hideg és kényelmetlennek vélt ágyból. Ösztönösen a képeket keresem. A szemem megáll az egyik kedvenc képemen. Ő az. Mosolyog. A mosolyánál már talán csak egy kedvenc dolgom van a világon. A gondolat, hogy Ő az enyém.

Hideg, esős és borús ma az idő. Egy újabb nap egyedül. A lakás kihűlt, ahogy a szívem is kezd rideggé válni az állandó várakozásban. Egy újabb kör. Ez vajon mindkettőnknek jó? Nem vesztegetem az idejét? Szeret? Megéri? És ekkor jön az utolsó kérdés. Mihez kezdenék nélküle? Belefulladok abba a szörnyű gondolatba, hogy elveszítsem és ne legyek többet mellette.

Ma is hideg, esős és borús az idő. Ma is hiányzol. Ma is szükségem van rád, kedvesem.

[lilaholdfeny]

Bánat és harag vegyülete tölti csordultig a testem.

Haragszom a világra

Szétfeszít ezer meg ezeregy érzés.

Már egyre nehezebben tudom kordában tartani.

Összerogyok, és a csontjaimat szétfeszítve lassan kimászik belőlem az összes bántó gondolat.

Parázsló szörnyetegként nyájasan körülnéz, közben mindketten ordítunk a fájdalomtól.

Ő megfordul, és apró cafatokra szaggat szét.

Körülöttünk minden lángokban áll.

Felemésztjük egymást

Engem a gyűlölet, őt pedig az összes mérgező energiám.

Őrületes káosz a nyugalom szigetén

Békés környezet, csend, pár kutyáknak való vezérszó, várakozás.

Nehezemre esik a létezés.

Mindenkit utálok, mindenkit gyűlölök, mindenki hagyjon békén!

Néma segélykiáltás.

Ki nem mondott szavak tömkelege

Békülésért kiált a tükörképem.

Dörömböl, bocsánatért esedezik és sír.

Nézem ahogy szenved.

Megfogom, összetöröm és kidobom.

Aztán megbánom, és megprobálom megjavítani, és úgy tekinteni rá, mintha semmi sem történt volna.

Minden nap ez történik.

Nyugalmat akarok!

Hagyj békén!

Segíts!

Vigasztalj meg!

.. Megint elromlottam.

[lilaholdfeny]

I.

Fázom nélküled.

A magány olyan, mint a

Márciusi tél.

[lilaholdfeny]

Tudod mit?!

Inkább baszd meg magad március!

[lilaholdfeny]

Ma sem hívsz, nem keresel.

Újabb sorokat pazarlok rád.

Kínoznak az emlékek, miattuk sírok szédülésig.

Emlékszem amikor még én választottam ki, hogy melyik virágot kapja Anya, a Mama, vagy a Dédi, és melyiket szeretném én.

Azóta minden megváltozott.

Új család, új élet..

Már semmi keresnivalóm a közeledben.

#Boldognőnapot

[lilaholdfeny]

[lilaholdfeny]

.. Ne engedj el, és minden rendben lesz.

[lilaholdfeny]

Annyi minden feszít jelen pillanatban.

Okolhatnám a hideget a remegésem, vagy a jéggé fagyott végtagjaim miatt.

Foghatnám a fáradtságra a kivörösödött szemeimet és az elfolyt sminkemet.

A túl sok kávéra a nehéz sziklát a mellkasomban.

Ócska hazugság lenne mind.

Széttép a sok ki nem mondott szó..

Elszorítja a torkom, és felhasítja a bőröm amint legördül az arcomon.

Erősnek kell lennem, tudom. Hiszen most is egyedül kell felállnom.

.. Egyszer ezen is túl leszek.

De remélem tudod, hogy nekem ez mennyire fáj.

[lilaholdfeny]

Nélküled én sem létezem..

[lilaholdfeny]

“Naná, hogy normális vagyok. A hangok is megmondták.”

—

[lilaholdfeny]

Szinte ragyog. Békésen pihen mellettem.

Barna szemeit lehunyta, talán már az álom is elnyomta. Hozzámsimul, mostmár elhiszem, hogy igazi. beleborzongok, ha csak magam elé képzelem.. pár pillanat, és itt terem. Mélyen fejébe húzott kalapja alól megcsillan vöröses szempárja, szája szélét felfelé húzza ellenállhatatlanul szemtelen mosolya. Szívem szikrái az arcomat rögtön átszínezik, ezért lassan a helyzetem menthetetlenné válik.

Mikor távozik az illatát rajtam hagyja, kezemet már csak emléke fogja.

Ha felemás zoknijában tovább tipeg, tincseimet a szél gyengéden úsztatja utána. Kérleli, ne menjen még, szívünk ütemeit sose válassza szét. Ahogy a buszok mordulnak, a kezekből alkotott kötelek szakadnak. Csak a zseb mélyen hagyott telefon marad az összekötő, és a hajamban ragadt cigaretta füst az emlékeztető.

[lilaholdfeny]

Egy hosszú nap telt el nélküled.

Furcsa volt újra egyedül lenni..

Egy másik dimenzióba léptem amikor felszálltam a buszra.

Azt hiszem ketté hasadt a szívem és a lelkem, és az egyik fele nálad maradt.

.. Most nehéz a helye, leírhatatlanul fáj.

Így hát magamhoz szorítom azt, ami hozzád köt, és a gyűrűmet piszkálgatom, hátha újra érezhetem az ölelő karok biztonságát.

A tekintetem is lassan üvegessé válik, majd óvatosan legördül a fájdalom az arcomon.

Nincs olyan varázslat ami hozzám repítene, így hát csak az időben bízhatok.

Megijeszt a gondolat, hogy mi lesz, ha újra bekap minket a mókus kerék.

Újra egymás mellett fogunk létezni, szívünkben örök tavasszal, érintések nélkül.

Kósza pillantásod majd elkap, és megment egy pillanatra.

Aztán újra lezuhanunk, akkor is, ha egymás kezébe kapaszkodunk.

Csókok szárnyán lelkünk újra szárnyat bonthat, de ki tudja meddig..

[lilaholdfeny]

Hiányoznak a régi idők. Hiányzik a boldog énem. Minden megváltozott.

[lilaholdfeny]

A szokásosnál is nagyobb hőfokon égek

Az elvonási tüneteim egyre erősebbek

Akarom a lelked, és minden porcikád

Pár óra fagyos kirándulás jobb mint a semmi.

Többet úgy sem tehetünk egy darabig.

Nélküed minden üres.

Egy perc alatt semmivé válik minden.

Addig is az összegyűjtött emlékképek hűtenek le.

A kifújt füsttel kavarog a józan eszem..

De attól tartok, azt is elhagytam valahol félúton.

Érezni akarom ahogy szájon csókol sercegő szerelmed.

...Az őrületbe kergetem magam.

De most nem tudsz segíteni.

[lilaholdfeny]

Rossz emlékek, további képzelgések

Gusztustalan dallamok.

Hívogat fantáziám misztikus zuga, ahol minden úgy történik ahogy kell.

Hangosan kattognak a fogaskerekek, szorul a gyomor, és fordul egyet.

Pont úgy, ahogy én is a fal felé teszem.

A túlzott pörgés rosszat sejtet, valami nagyon nincs megint rendben.

Addig is feledtet, lefárasz, azt sugallja, valami túlzottan jól megy.

Micsoda szerencse.

Vastag lepel, kényelmesen betakar..

Amikor már az extázis szerű állapot elmúlik, földre hulló parázsként végzem, és kialszom.

Könnybe fullad minden szikra.

A levegő elfogy, talán már a füst is szerte oszlott, szabad madárként távozott..

[lilaholdfeny]

Macska effektus

Menthetetlenek vagyunk

[lilaholdfeny]

Via WeHeartIt