rabwithmellon

[rabwithmellon]

Day eight

Hatkor csörgött a vekker, hogy irány pakolni. Azért nehezen ment az ébredés, meg nagyon nem akaródzott itt hagyni a helyet, hiszen úgy megszoktuk a sirályok hajnali rikácsolását. Persze a szomszéd nénje ütemes Bucázását szívesen magunk mögött hagynánk.

Nagy nehezen csak összecsomagoltuk a bőröndöket, táskákat, szatyrokat, minden kis zacskót. Mindig próbálom megfejteni azt a rejtvényt, hogyha kevesebb cuccunk van, mind idefelé, hogy a francba nem férünk bele ugyanabba a csomagba? Végül csak beleimádkoztam minden göncöt, majd sorban lehordtam a verdába őket. A házinéni csak nézett, hogy hányadik kört rongyolom le. Távozáskor megajándékoztuk egy üveg Zlatkonak szánt pálinkával, majd könnyes búcsút vettünk egymástól. Azért abból a pénteki kerítésszaggatóból adhatott volna egy butykossal, elnyaltuk volna hazafelé. Megálltunk ismételten a Plodinebe kis elemózsiáért, meg ajcsinak való Karlovackoért. Hadd vigyünk haza egy kis folyékony Dalmáciát hazánk fiainak emlékbe. Lenyargaltunk a komphoz és szerencsénkre az első járatra fel is fértünk. 

Figyeltük, ahogy a sziget Marsbéli felén sziklából rakott kereszt távolodik a látómezőből. A kikötést követően, meg is indultunk a hegynek, a szerpentinen, mely a belső oldalról nem ad ugyanolyan látványt útitársnőm szerint. Ki vagyok én, hogy ezzel vitatkozni tudjak? Idefele úton már megpillantottunk ezen a szakaszon egy kutyás partot, így időnk lévén mindenképpen fel akartuk kutatni. Senj város közelében egy kanyarban található a tábla így sikeresen tovább is haladtunk. Hogyan fordulsz meg a záróvonallal ellátott szerpentinen, ahol egyik oldalon szakadék zuhan a mélybe, a másikon sziklaorom magasodik? Mentünk egy darabon, mire  meg tudtuk pördíteni a kocsit. Visszacsorogtunk, majd gyors alakváltás után lebaktattunk a partra. Kedves kis öböl, türkizkék vízzel és három családdal. Kiváló záróakkord lesz. El is indultunk mártózni, de a lendület elég hamar megtört. Nem akarok hazudni, de -5 cm hideg volt a tenger. 

Mellont nem zavarta, engem annál inkább. Kriszti bokáig merülve közölte, hogy ő most még nem is akart fürdeni. Azért ennek ellenére megugrottam, de három fogam is kiesett a vacogás közben. A kutya persze tojt rá, a szokásos vehemenciával kajtatta a halakat. Jó három órát töltöttünk így el, majd továbbálltunk. 

Átbuktunk a hegyen, majd az autópálya előtti utolsó gostionaban kikértük a kilépőt. Kriszti rántott kalamárit rendelt én pedig keretbe foglalva a nyaralást, plejskavicat krémes juhsajttal. Bepusziltuk az étket, majd elfogyasztottunk egy rapska tortát az autóban. Karlovacnál rövid pihenőre megálltunk. Megittuk a kávét, megmozgattuk az ebet és ismét indulni készültünk. Na ebben a pillanatban kanyarodtak be a mellettünk lévő parkolóba a pinnyédi utcaszomszédaink, Csoki labrador gazdái. Nem is vettek volna minket észre, ha nem üdvözöljük őket. Röviden megosztottuk élményeinket, majd búcsút vettünk. Ilyen véletlent?! Letenye volt a következő stop. Miután itt is elvégeztünk pár gyakorlatot a “Mit csináljak, ha már mocskosul unom a banánt vezetés közben?!” kézikönyvből, majd újult erővel tapostunk a gázba. A Waze egy kis trükkös megoldással kivitt minket Szlovéniába, amivel csak az volt a baj, hogy körülbelül egy tíz kilométeres szakaszon matrica nélkül haladtunk az autópályán. Na ez szuper. Egyből vettünk egy vignettát, hátha majd enyhítő körülmény lesz, amikor ránk rúgja az ajtót a szlovén Samir Gerkhan autópályarendőr. Azért titkon bízunk benne, hogy ezt el tudjuk kerülni. A szombathelyi KFC parkolójába már kopogó szemekkel kanyarodtunk be. Rendeltünk két qurritot, mely sajnos helyszíni reklamációt követően a tálcán maradt és félhangos, “Egyétek meg ti akkor bammeg” zrika kíséretében teátrálisan kivonultunk a gyorsétteremből. Még ez az apró fiaskó sem tudta lelombozni a kedvünket. A sokat látott út hátralevő részén meg megvitattuk a nyaralás legszebb pillanatait, az érdekes momentumokat és megbeszéltük, hogy eddigi utazásaink közül hova kerül a ranglistán.

Kicsit más volt ez a nyaralás, mint az eddigiek. Ezúttal mindannyiunknak pihenésre volt szüksége, így inkább a strandokat, nem pedig a várakat, templomokat és ezer éves gyógyító olajfákat kerestünk fel. Nem kapkodtunk, nem siettünk sehova, csak sodródtunk az árral. A sziget szépségeit így is meg tudtuk csodálni és befogadtuk a dalmát életérzést. Kóstoltuk a tenger gyümölcseit és a legnagyobb klasszikusokat. Sétáltunk az óvárosban és a legmagasabb, sziklás kilátóponton. Így volt kerek és feltöltött a következő nyárig minket, de hogy hova megyünk akkor? Majd egy év múlva elmondom.

[rabwithmellon]

Day seven

Egész sokáig tolta a helyi Vastag Csabi napjaink slágereit. Torka szakadtából üvöltötte bele a Highway to hellt az éjszakába, miközben mindenféle nők sikongattak. Komoly buli lehetett, kár, hogy nem tudtunk róla előre. Úgy ébredtem, hogy csak el kellene menni arra a hegyre futni, de még mindig nem okés a bokám sajnos. Így újfent az ész győzött a szív felett.

Gyorsan megreggeliztünk majd bepakoltunk a kocsiba. Ma nem terveztünk semmi flancot, irány a Monty’s Dog Beach. Időben érkeztünk így tudtunk baldachinos ágyat bérelni. Ez baromi jó ötlet, be lehet sötétíteni leplekkel minden oldalról így van lehetőség árnyékot biztosítani a jószágnak. Egyből fürdéssel nyitottunk, majd Mellont benn is hagytuk úszkálni. Egy kedves lány odahozta a 10 hónapos golden szukáját, aki ment is be Mellonhoz. Ez a parittya meg fogta és kemény kaffogással zavarta el a csába. Ilyen egy bunkó kutyát. Szegény kis goldi teljesen letaglózva igyekezett ki a gazdájához, nekünk meg égett a pofánk. Elnézést kertünk, amire csak annyit mondott a gazda, hogy ezt is meg kell tanulni, majd elköszönt. Full ciki. 

Felpumpáltam a supot, majd ettünk egy jégkrémet. Fogtam Mellonkutyát aztán felpattintottam a deszkára majd utaztunk egy jót. Most már bizonyos, hogy élvezi. Vigyorgó pofával ült le szembe velem. Jót eveztünk, majd kibattyogtunk a partra. Megszaporodtak a kutyák is közben, volt itt minden mi szem szájnak ingere. Mellon csak nagyképűen figyelgette a baldachinos ágyból a lent rodeózó ebeket. Nem akaródzott belemenni a balhéba. Messze ez a legjobb strand kutya szempontból. A bárban mindenféle földi jót kínálnak a négy és kétlabú spanoknak is. A víz lassan mélyül így a kisebb jószágok is bátran bele tudnak menni. Volt itt minden a szombati napon. Úszóbajnok francia bulldog, pudli amelyik nem volt hajlandó bemenni, törpeagár, vizsla. Mindenki szépen bandázott, semmiféle atrocitás nem történt, semelyik eb nem rohangált letépett kezekkel a szájába. 

Egészen hat óráig csilleztünk, majd összepakoltuk a szajrét és hazafelé kormányoztuk a supot. Gyors kimosakodás után úgy döntöttünk, hogy Rab városában költjük el az estebédet. “Mellon maradjon itt, nem?! Nagyon ki van fingva.” Meg is egyeztünk jobb ez neki. Szépen besötétítettünk, gondosan odatettük a fekhelyét, ahol aludni szokott és elindultunk. Majd amikor elkezdtünk kitolatni, egymásra néztünk és kisorsoltuk, hogy akkor ki megy vissza érte a szobába. Együtt jöttünk, csak nem töltjük az utolsó estét nélküle. Rab városában igen nagy nyüzsgés volt. Mindenféle árusok, mutatványosok, zenészek próbálták ledurrantani a kemény kunákat a gyakorlatlan turistákról. A főtér pörgését próbáltuk valamelyik sikátorban magunk mögött hagyni. Így keresgéltünk, míg a Labirinth nevű teraszos helyre nem bukkantunk. Meghitt, hangulatos étterem egy különleges belső udvarral. Ide ültünk be, majd megvártuk, hogy Mellonkutya összeroskadjon az asztal alatt. Ugyanezt művelte volna otthon is, így kár lett volna az apartmanban hagyni. Az ilyenkor szokásos slivovica után, előételnek paradicsomlevest és marinált szardellát fogyasztottunk, majd berendeltük a kétszemélyes brutál haltálat.

 Ezen aztán volt minden, amire úgy az ember vágyik. Tenger gyümölcse rizottó, tengeri keszeg, tengeri süllő, vörös márna, scampi, tintahal és fekete kagyló. Igen jól laktunk, méltó lezárása volt ennek a gasztronómiai élménynek. Desszertet direkt nem választottunk, hiszen a Biser-ben vártak ránk a Rapska torták. Kiballagtunk a kikötőbe, majd egy padon fogyasztottuk el ezt a mennyei finomságot. Egész későn sikerült ágyba keveredni.

Ismét egy remek nap, ahogy egy csodás hét mögött állunk. Holnap reggel korán kelünk, búcsút veszünk szállásadóinktól majd elindulunk az nagy Magyarhon felé. Azért holnapra is akadnak terveink, reméljük össze is jönnek.

[rabwithmellon]

Day six

Jól indult a reggel, ugyanis nem az ébresztőre keltünk. Cserébe a bokám a jelezte, hogy kicsit pihentetni kellene, mert enyhe lüktetéssel ajándékozott meg. Nagyon mérges vagyok, mert ugyan a parton futottam, de így terepre nem jutottam ki. Pedig elterveztem, hogy mászok a rohadt köves ösvényen, ömlik rólam a víz, kabócák röpködnek a fejemnek és majd megpusztulok szomjan. Hát ezt jól átírta a figyelmetlenségem.

A reggelit a teraszon költöttük el, hiszen ma tényleg fullba nyomjuk a strandolást kell oda az energia. Mellon hagytuk pihenni, mi pedig meglátogattuk a sziget legmagasabb pontját a Kamenjak kilátópontot. Elég para út vezet fel, de már annyi szerpentinen jártunk, hogy ujjgyakorlat volt számomra. (Majd amikor Kriszti elolvassa ezt a sort, akkor biztos elhangzik: “Most mit kamuzol, be voltál szarva!”). Gyönyörű körpanoráma nyílik fentről Rab városára, a szárazföldre és a környező szigetekre. 

Ezután elugrottunk a sarki közértbe, hogy a hűtőtáskát elemózsiával töltsük fel, minekután a célállomáson semmiféle büfé nincs. Dobtunk egy kávét, majd visszacsorogtunk az appartmanba. Már a legnagyobb összhangban intézzük a pakolást, miközben folyamatosan a keresztbe kasul fetrengő bolhafészket lépegetjük át. Hogy ez ilyenkor nem bír az egyik sarokba bekucorodni?! Ismét Lopar volt a kiszemelt rész, csak ezúttal a korábban már meglátogatott Dubac strand. Úgy gondoltuk, hogy ez a borítás kímélőbb lesz az ebezet körmeinek és nem kell minden fürdés után Kórház a terger szélént játszani. Spoiler alert: de! Már az első fürdés után látszott, hogy picit vérzik, de közel sem annyira, mint a tegnapi helyen. Jó lesz odafigyelni. Inkább rövidebbeket fürdik majd a Töki. Még az odavezető úton megálltunk egy kilátópontnál. 

Itt délutánonként olyan tömeg van, hogy nem látszik a környező szigetcsoport a szelfiző családoktól. Ezúttal senki sem volt, csak mi és a napsugarak is a hátunk mögül érkeztek. Sok wannabe influencer meg majd nem győzi filterezni az instán, hogy látszódjon valami. Elmajszoltunk egy szendvicset, majd megvívtunk a környező bokrokból elősettenkedő darazsakkal. Mellon sem volt rest, egyet a levegőben elkapott szájjal. Na fasza, most meg a darázs csípi össze, aztán akkor mit csinálunk?! Szerencsére, ahogy rászóltam ki is köpte a vehemens szerzetet. Figyeltük egy darabig, de nem dagadt be neki a pofája. A rohadt életbe, hogy nem képes magára vigyázni ez a pernahajder. 

Fogtam is, hónom alá csaptam, majd elvittem evezni. 2*1,5 km-t mentünk kellemes tempóban nézelődve. Az öböl bejáratában álló hajókról többen is megdicsérték, szólongatták. 

Mellon ügyesen maradt végig a deszkán, még akkor is amikor az egyik bebombázott német macskajancsi füttyögni kezdett neki. Remélem élvezi is bár nekem úgy tűnik. A kaput az tette be, amikor egy motoros kinezetű, pocakos fószer becsorgott motorcsónakkal elénk, amit egy szál brében kormányzott. Erre nem voltam felkészülve lelkileg azt hiszem. Egészen hatig toltuk a napozást, de ott mindekettőnk azt mondta, hogy ha még 10 percet kell itt maradunk akkor menten hőgutát kapunk. Összekaptuk a cumót és elindultunk hazafelé. 

Ilyenkor a kerti csapnál át szoktuk mosni a kutyát, hogy ne maradjon benne a só. Kriszti előre ment aztán indultam én, de ahogy befordultam a házigazdáék már intettek is oda. Nincs mese, itt biza inni köll. Vajon mi lehet a meglehetősen giccses formájú kristályüvegben? Állítólag schnaps meg szőlő. Remélem nem olyan, mint a kollégám törkölypálinkája, mert akkor vége a bulinak. Zivili! Majd húzóra dobtuk is a gallér mögé. A néni elment zuhanyozni, a bácsi meg hosszasan mesélt az életéről és a családjáról. Jó volt hallgatni. Annak ellenére, hogy négy éve egy pillanat alatt veszítette el a látását, remek életkedvvel éli mindennapjait az unokái körében. Nagyszerű élmény volt megismerni őket meg felmászni az emeletre 4 pálesz után. A vacsoralehetőséget elszalasztottuk ugyan, de az erkélyre kiülve a nem messze lévő hotel élőzenés buliját hallgathattuk. Kifejezetten jó számokat énekeltek. Levittem még egyszer a kutyát, hogy nyugtunk legyen tőle, majd bevackoltunk.

A mai napban leginkább az esti élmény tetszett. Amíg Mellon aludt az asztal alatt, addig minket tiszteletbeli dalmátnak köszöntöttek a helyiek. Kellően nyitottak vagyunk, megtiszteljük őket azzal, hogy ha invitálnak el is fogadjuk. Ez többet ért annál, mintha lerohanunk valamelyik parti étterembe és tintahalat csemegézünk. Nagyon kedves embereket ismertünk meg házigazdáinkban.

[rabwithmellon]

Day five

Ma reggel megelőztem mindenkit. Állatot embert, hiszen küldetésem volt. Van egy hagyományunk, melyet eddig minden alkalommal sikerült megvalósítani, ezúttal sem szerettem volna, ha ez kimarad. Ehhez biza 6-kor kell ébredni.

Autóba pattantam és 10 perc vezetés után már Rab városában is voltam, a halpiac környékén. Stílusosan felraktam a kocsit a megállni a tilosban, majd kitettem a vészvillogót. Hadd mondják majd az arra sétáló honfitársak, hogy a magyar parasztja. Nem mintha nem így parkolt volna mindenki. Szemem előtt csak egy cél lebegett, mégpedig, hogy lecsapjak 1,5 kg friss garnélára. Ezúttal, a korábbi évekkel ellentétben egészen pici darabokat sikerült szerválni, de kb fele annyiba került, mint egy főre egy éttermi fogás. Hazaszaladtam a kis rákokkal, majd felkeltettem ezt a lusta bandát. Ideje reggelizni tesókáim, ma sok a dolog. 

Na de most nem a maradék löncshúst fogjuk felélni, hanem megtesszük a turistáknak ajánlott TOP 10-es összeállításból az elsőt. Reggelizz Rabon a Cafe Biserben. Mielőtt azonban erre rátérnék egy picit a városról is szólok. Hát a parkolás miatt egyszer már elküldtem minden dalmátot a drága jó anyukájába. Csak apróval lehet megetetni a gépet, vagy applikáción keresztül tudsz tejelni. Végül kp hiányában, maradtunk az appnál, mellyel aztán végképp nem volt egyszerű a sztori. A fejem közepe már izzadt, vakartam a nyakam, amire Kriszti kihajolt a kocsiból és egy “Nyugi”-val próbált lehiggasztani. Ismer, mint a rosszpénzt. Végül rájöttem hogyan parkolnak a helyiek és két kattintással el is intéztem. Ráadásul a fele díjat az akció keretében vissza is kaptuk. A sétát egy gyönyörű parkban kezdtük, majd a kikötőben folytattuk. Mellon megszállottan figyelte a horgonyzó hajók között úszkáló méretes halakat. Madzagon volt, mert egyébként tuti röpült volna befelé.

Felkanyarodtunk az óvárosba, majd a tornyok mentén ballagtunk vissza a központi térre. Beültünk egy árnyas teraszra, majd konstatáltuk, hogy véletlenül pont a patinás Biser kávézót sikerült kiválasztani. Értékéből mit sem vett el, hogy a szomszéd asztalnál honfitársaink a pékségben vásárolt bureket majszolták a kávé mellé. Mintha a Gerbaud-ba ülnél a Lidl-es fánkkal a kezedben. Nem illik, na. A feketéjük mennyei, a croissant pedig puha omlós volt. Észrevettük, hogy bizony árulnak Rapska tortát, mely egy kifejezetten helyi desszert és likőrrel készül. Hát ez valami eszméletlen volt. Száraz kinézete ellenére, szaftosan omlós a belseje. Az ízek nem túl erősek, könnyed nyári sütemény. Miután végeztünk a hedonista majálissal, összeszedtük magunkat és visszaautóztunk a szállásra.

Hova menjünk ma strandolni? A kardinális kérdés, melyet minden nap felteszünk, majd vad szörcsölésbe kezdünk a neten. Végül a Plaza Kastelina mellett tettük le a voksunkat, mely Lopar mellett a sziget északkeleti csücskében található. Bepakoltuk a verdát, majd neki is indultunk. Lopar környéke amolyan túristaparadicsom, mint Siófok fénykorában. Felfújható krokodillal, napernyővel, visító gyerekkel, aki nem kapott zsebpecát, hömpölyögnek a strandra a jónépek. Az örzőtt parkolóban elhelyezett milliónyi autó nem kecsegtetett szép reményekkel, de végül csak beálltunk. 30 kuna ment a csősznek, mi meg nekiálltunk felderíteni, hogy hol is van az a bizonyos Plaza za pse. Hát a fő strandon millióan voltak, mint valami patakparti Woodstock Festivalon.

Szerencsére a kutyás rész odébb van és egy trükkös ösvényen kell leereszkedni. Rajtunk kívül két család volt jelen, azok sem kutyával. Úgy látszik ez a hivatalos antiszocc fürdető is. Egyből rongyoltunk a vízbe. Mellon először háromnegyed órát, majd újabb fél órát nyomta a vadászatot, úszkálást, pancsolást. Sajnos ennek meg is lett a böjtje, 3 körme is annyira felázott majd megsérült a köveken való ugrálásba és heves vérzésbe fogott. A kocsiból lehozott elsősegélycsomagból elláttuk a kis csírát, de aznapra kivontuk a forgalomból a jószágot. 

Azt a megvető tekintetet, mint amikor valamelyikünk elindult a víz irányába. Ilyen mélységében még nem utált háziállat minket. Egy hasonszőrű víziborder is eképpen járt. Itt mi már expertek módjára osztottuk meg a teendőket, mintha legalább az Állatorvosi Egyetem adjunktusai lettünk volna. Vicces volt nézni, ahogy a két harci sebesült kutya szomorúan réved a távolba a törölközőjéről. Azért én kerültem egyet a suppal, áteveztem a szemközti szigetre. A kristálytiszta víz az alant úszkáló halakkal, kígyózó tengeri uborkákkal és a geológiai formákkal gyönyörű látványt nyújtott. Nem akartuk az ebet tovább szívatni, így időben hazadzsaltunk. Neki is álltam a vacsorakészítésnek, amikor Kriszti ellátta Mellont. Előételnek dalmát ízelítőt készítettem, sonkából, juhsajtból, olivás krékerből, sárgadinnyéből és ajvarból. 

A második fogás pedig a hőn áhított garnéla roston, fokhagymával, chillivel és megbolondítva egy kis citromlével. Nincs is ennél finomabb étel a tengerparton, a teraszon elfogyasztva. Gyorsan levittem az ebet egy pisikakira és el is tettük magunkat.

Ismét egy kerek napot tudtunk magunkénak. Mind a reggeli városnézés, mind a strand teljesen feltöltött minket. A vacsora megkoronázta az élményt és méltó lezárása volt a napnak. A kis sérülés miatt újra kellett gondolni a holnapot, de talán a legjobb megoldást választottuk. Na majd az is kiderül.

[rabwithmellon]

Day four

Ismét egy pihentető ejszakán vagyunk túl. Úgy néz ki, hogy Mellon kiköltözött végleg a teraszra. Reggel meg kell keresni, úgy össze van kucorodva valamelyik sarokban. Nem tudjuk, hogy büdösek vagyunk-e neki, vagy csak a kabócák és a tenger hangja van rá ilyen nyugtató hatással.

Kiballagtunk hozzá egy jegeskávé kíséretében, majd megkezdtük a pár napja szokásos: “Na, látsz delfint?” játékot. Egy nyamvadt kacsára, meg hobbybúvárra simán beírjuk a pontot. Gyorsan átterveztük a napot és megállapodtunk, hogy a holnapra tervezett futást még ma abszolválom. Most van időnk is, nem kell sietni, simán belefér. Nagyon jól indult a dolog a sétányon. Félmezkóban toltam, hogy átérezzem a klasszik tengerparti feelinget. A töltésen megszokottakhoz híven köszöntem mindenkinek, de úgy látszik errefelé nem ez futó etikett, mert konkrétan le sem szarták, mit integet itt ez a kuplungos?! Olyan húsz perce lehettem a pályán, amikor is egy rossz lépésnek köszönhetően lefordult a járda széléről a bokám. “Ohh bammeg, Kriszti ki fog nyírni, ha bajom lesz!” Ellenőriztem a lábamat, meghúztam a cipőt, majd lefutottam a penzum hátralevő részét. Szerencsére nem tűnik komolynak, de rendesen beszartam, hogy kifeszít az útitársnőm, ha nem tudok a keskeny ösvényeken lemenni a kiszemelt beachekre. Az edzést egy kellemes úszással fojtottam le, mely az egyik kedvenc elfoglaltságom a nyaralás alatt. Az útitársaim mindeközben a teraszon csemegéztek, nézegettek. Mellonnak adtunk egy kis szabad foglalkozást, mi pedig elmentünk a halpiacra. Sajnos érkezésünkre lerabolták, mint az Árkádot Joy napokkor, így üres kézzel távoztunk. Sebaj, majd holnap. Beugrottunk a Plodinebe, ahol minden is van és az ellátmány mellé megvettem életem papucsát. A nívós Asadi cég termékét majd 10ezer forintnyi helyi baszásért árulták, de legalább lehet kapni. Mivel tegnap szíjjelszakadt az egyetlen flip-flopom, muszáj volt megvenni. Apropó, tényleg elhangzott az alábbi beszelgetés:

Te egy papucsod hoztál?

Ja, miért mennyit hoztam volna? Te mennyit hoztál?

Négyet.

Szóval ezért nem elég ez a hajó kettőnknek sem. A bucira aludt fejű Mellont benyomtuk a verdába, majd Chifnata partot céloztuk meg. Ez megint a nudista részen van, izgi lesz, gondoltuk. Lebattyogtunk a suppal meg minden cuccal, amikor is kiderült, hogy a Tripadvisor jól átvert bennünket. A képekkel ellentétben ez akkora szakasz, hogy összeértek a törölközők. Tele gyerekkel, meg labdázó családokkal. Nem az a klasszikus kutyás strand, mint ahogy olvasni lehetett. Ezt szkippeljük. Megmásztuk visszafele is a hegyet a málhákkal, amire nekem már kezdett az agyam ismét begőzölni. Hogy rohadna meg valaki Rabon, aki a kutyás strandokat nem tudja feltüntetni. Kriszti próbálta menteni a menthetőt. Menjünk vissza a Monty’s-ra az legalább nem hazudik. Így is lett. 14:00 óra lévén most már ideje volt strandra is menni. Visszadzsaltunk Banjolba és a jól bevált  beachen lecövekeltünk. Ezúttal semmit sem béreltünk, felvertem a sátrat az ebnek. Ahogy a Dubacin igen, úgy itt egy darab hal sem volt, de mint aki teljesen megőrült elkezdte üldözni őket. Jóvan, legalább addig sincs rá gond. A két nappal ezelőtti német pár kutyusa próbált bratyizni, de Mellon úgy tojta le, mint sirály a frissen wixolt jachtot. 

A kedves személyzet már első alkalommal felhívta a figyelmünket, hogy forgalmaznak kutyasört a négylábú vendégeknek. Na, gyere Töki, férfivé avatlak, majd mama vezet hazafelé. Kikértünk két pivot, koccintottunk majd seggére is vertünk. Nem tudom milyen ez a kutyaradler, de csirke ízesítésű és baromira bejött a Nudlinak, két perc alatt benyeste. Jóvan legalább ebben rám ütött a jószág. Elég heves hullámok voltak, de hát csak bemegyünk supolni, ha már vért verejtéket izzadva felpumpáltam a deszkát. Mellont beúsztattam majd felhúztam. Szépen lefeküdt így cruiseoltunk egy kicsit a part mentén. 

Baromira élvezi a dolgot es egyre inkább összhangba kerülünk. Persze mindez nem kevés jutalomfalatba kerül nekem. Viszonylag hamar eljött az este hét, így sátrat bontuttunk és hazaballagtunk. Vacsink nem volt így a közeli Konoba Mama étterembe sétáltunk el. Mellonnak úgy 3 perc kellett, hogy szörcsögve horkoljon az asztal alatt. A teraszról az öbölre vetülő szuperhold aranyhidat képezett a víztükrön, melyen kedvünk lett volna átsétálni. Előételnek berendeltük a marinált szardellát rukkolaágyon, majd a grillezett és rántott kalamárit. Mindezt egy fagyival töltött palacsintával koronáztuk.

A mai nap első felében nem nagyon jöttek össze a dolgaink. Mind a piaccal, mind a Chifnata Beach-csel lyukra futottunk, de szerencsére kihoztuk a legtöbbet a lehetőséghez képest. Nagyon tartalmas nap volt, a foglalkozás elérte célját, teljesen rottyra vertük magunkat.

[rabwithmellon]

Day three

Végre aludtunk. Annyira kifingott a kutty, hogy egész éjjel nyugton maradt. Kiballagott a teraszra majd összezuttyant és reggelig húzta a kuszibőrt. Ki kell fingatni rendesen, oszt egyből nyugta lesz az embernek. A reggeli dolgokat magamra vállaltam úgyis tervben volt egy korai futás.

Fél 7kor keltem, hogy levigyem egy karikára az ebet. Ő, mint ismeretes, egy elitista eb, ezért aszfaltra nem hajlandó gittelni, itt meg nehéz olyan füves placcot találni, ami nem valakinek a kertje. Na de pár perc múlva csak akadt egy üres elhagyatott telek, mondom itt majd kedvére nyomhatja a kettes programot. Hát, amint ráléptünk a placcra, rongyolt is ám egy szakadt G Astraval a szomszéd öregasszony. Angolba oltott sváb nyelven küldött minket jóanyánkba, majd hangos Jebota, Jebiga szavakkal nyomatékosította a mondanivalót. A házsártos öregasszony egész nap Buca nevű macskáját szólongatja üvöltve, nem csoda, ha fosik az olyan vérfarkasoktól, mint Mellon. Idegenben vagyunk, úgyhogy nem szaporítottam a szót, bocsánatkérés közepette elengedtem. Megkapta a kaját is a jószág, majd felöltöztem edzéshez. A partmenti sétány futásra sokkal alkalmasabb, mint strandolásra, így indítottam is az órát. Kellemes idő volt, nem tűzött még a nap, a lágy szellő hűs fuvallatokat hozott. El tudnám viselni a pinnyédi töltés helyett valahogy ezt is. Mire hazaértem a csapat már felébredt és a teraszon vártak reggelivel. Bevettétek, mi?! Ilyen csak hollywood-i filmekben van, meg Romana regényekben. Elmentünk bevásárolni a jónevű Tommy Marketba, hogy a strandra már feltankolt hűtőtáskával érkezhessünk.

A mai kiszemelt beach a Dubac nevet kapta és Lopar környékén helyezkedik el. Annyit tudtunk róla, hogy a kutyás nyaralós csoportban a Facebookon valaki megemlítette, hogy járt ott. Ameddig lehetett autóval közelítettük meg, majd a zergehágta ösvényen gallopoztunk le még jó egy km-t. Nem mondom, hogy veszteségek nélkül megúsztuk, mert a tangapapucsom rommá szakadt. Viszonylag gyakorlott túrázóként nem tudom hogyan feltételeztem, hogy ott célszerű lesz flip-flopban lebaktatni suppal a hátamon, csomagokkal és élelemmel, ahova egy Hanwag is kevés lenne. Nyaralásra csak az visz túracipőt, aki csíra. Hiszen tudjuk, a vietnámi papucs, olyan, mint a hasonló nevű balzsam. Bárhol, bármikor, bármire.

Maga a homokos strand a cédrusok árnyékában fekszik és kellemesen lapos, lassan mélyülő. Cserébe kő gyalogolni annyit, mint Lellén aszálykor, hogy legalább pöcsig érjen a víz. Mellont itt el is veszítettük. A sekélyesben megpillantott a kisebb csapatokba verődött halakat és mindenáron meg akarta rendezni őket. Konkrétan letetted a kutyát és, mint akinek elmentek otthonról hajtotta a vizet. Minden alkalommal ez volt a játszma, a totál leszedált kutyát ki kellett vezetni a vízből, mert addig tolta volna, amíg össze nem esik. Rá is parancsoltam a Supra és először vele, majd csak magammal mentem egy kört. Rohadt jó élmény és nagyon büszke vagyok arra, ahogy Mellon kezeli. Hat óra magasságában viharfelhők gyülekeztek, jobbnak láttuk tábort bontani. Fel kell még kaptatni a dombon és nekem már csak a vízi cipő maradt. Sose adjátok a fejeteket hasonló baromságra. Teljesen kicsinált. Amire hazaértük esett is az eső. Úgy döntöttünk, hogy a grillezett kalamarit ezúttal lecseréljük sonkás szendvicsre melyet a teraszon költöttük el. Vártuk a delfinjét, de pár vaklármán kívül, melyet vízi madarak okoztak semmi nem jött. Röviden, Üvegtigris stílusban konstatáltam az eseményt: Fasz jön itten csikánó, nem csillag, majd bevertem a citromos Karlovackot. A macskás vénasszony Bucának obégatott egy sort persze, rendesen keretbe foglalva ezáltal a napunkat.

Én már a teraszon ülve elaludtam, így gyorsan bevackoltam a hálóba. Ma megtapasztaltuk milyen az amikor nem kifejezetten kutyás standon elviselik a kutyákat, sőt természetesnek veszik. Követendő példa lehetne kishazánkban is.

[rabwithmellon]

Day two

Bárcsak eljönne egyszer a nap, amikor úgy folytathatom az élménybeszámolót, hogy mennyire pihentetőre sikerült az első éjszaka. Spoiler alert: ezúttal sem így lesz. El nem tudom mondani, hogy hányszor keltett fel minket az ebezet. Én mondjuk annyira rottyon voltam, hogy nem voltam hajlandó nagyon tudomást venni róla. Kriszti ki is battyogott vele fél 2-kor. Könnyített magán, mármint nem a kétlábú, majd viszonylag elnyugodott mindkettő. Azért előfordult, hogy arra ébredtem, hogy röfögve liheg az arcomba az ágy mellett ücsörögve, de ez már megszokott. (Mármint Mellon. (a szerk.))

Időben keltünk, hiszen égett bennünk a vágy, hogy kipróbálhassam a SUP-ot élesben is. Dobtunk a lovaknak, majd autóba pattantunk és nekiindultunk a tegnap már jó előre kifigyet kutyás strandnak. Ezen a szigeten minden közel van, rövid autózással bármit könnyedén el lehet érni. A Kandarola Beach nem sokkal Rab városa után, a sziget nyugati régiójában helyezkedik el. Útközben beugrottunk a helyi közértbe pár burekért és jeges kávéért. Magyarok vagyunk és mint ilyeneknek mi az, ami nélkül nem nyaralás a nyaralás?! Hát biza az a hűtőtáska. A miénk is kellemesen szocreál, citromsárga darab. Keletnémet turisták járták ilyennel az aligai Fehér Busa nyaralóházat. Leanderek majd cérdusok között vezetett utunk a mediterrán országokra jellemző, szűnni nem akaró kabócadöngés közepette. Letérvén a főútról egy takaros fenyves közepén kacskaringózott tovább az aszfaltcsík. Meg is találtuk a parkolót és útitársnőm el is szaladt feltérképezni a helyet. Ezt tavaly óta csináljuk, mivel többször is lyukra futottunk kutyás strandok keresése közepette. Egy málhás szamár nem cipel annyi göncöt, mint jómagam, úgyhogy elsőre csak csekkoljuk a placcot. Rövidesen vissza is tért a jó vagy éppen rossz hírrel, ki-ki nézőpontja szerint értékelje. Beszélt valami helyi papával, aki sem magyarul, sem angolul, sem németül nem beszélt, horvátul meg nem igazán akart megszólalni. Annyi azért kiderült, hogy ez kérem egy nudista strand és 30 kuna a fejenkénti belepő. Nehezen akartam elhinni, így én is lementem a portáshoz.

Nur nudistisch! - Karlovac (így neveztem el, mivel a neves sörgyár reklámpólójában feszített)

Plaza za Pse? (Mutatva a piktogramra, ami jelezte, hogy kutyás fürdőhely is van.) - Gomba

Nur nudistisch!

Nudistisch Plaza za Pse?

Nur nudistisch!

Na jóvan, a kutyás nudistastrand még nekünk, igazi hardcore nyaralóknak is sok lenne, így elvetettük. Palit városában is jelzett egy opciót a térkép. Mi baj lehet? Csekkoljuk. Az a baj, hogy errefelé nem igazán táblázzák ki a kutyás strandokat, amolyan “mindenhol is lehet” feeling van. Paliton ugyan láttunk kutyákat, de nem igazan tetszett. Az emberek lényegében a sétány mellett fekvő, épített szakaszokon napoztak, miközben a kukás autó vitte el a partmenti villák elől a kommunális hulladékot. Megvan a hulladékgazdálkodás szépsége, de inkább most nem élvezném. Nekem itt lett elegem a kajtatásból. 

Valójában egy kutyás strandot ismerünk biztosan, a Monty’s Dog Beach and Bar-t, amiről legalább biztosan tudjuk is, hogy hol van. Arról már tavalyelőtt hallottunk, hogy Crikvenican található egy hasonló és rendkívül népszerű. Na most az van, hogy mi pont ezeket a helyeket kerüljük messziről. Mindegy, ezúttal kibírom, hogy a fejemen randalírozik egy raklap yorkie miközben a gazdájuk slivovicat vedel a kantinban. Átcsapattunk Banjolba és 10 perc alatt a parkolójában voltunk. Hát ez maga a csoda. Kiépített strand, baldachinos pihenőágyakkal, büfével, wc-vel és rendezett környezettel. Rajtunk kívül kb 8 család bandázott, de mindenki kényelmesen elfért a saját kis territóriumában. Az ebek együtt a gazdikkal hűsöltek az árnyékban. Leszurkoltunk 200 kunát egy pihenőágyért, majd frankón elhelyezkedtünk. Felpumpáltam a supot, majd szóltam a Pocoknak, hogy ájde! Elsőre a parton barátkoztunk a témával, rendesen megjutalmazva az ebet. 

A vízi próbálkozás során még nagyon bizonytalan volt az állatka, pedig egy fizioterápián pallérozódott ebnél ez full ciki. Hagytam is, hogy úszkáljon kedvére, de csak-csak visszamászott a deszkára. Gondolom a szárított kacsamellcsík motiválta rendesen. A második kanyar sokkal sikeresebb volt. Kis parti gyakorlást követően már tudtunk haladni 500 métert, igaz még csak térdelve. Közben folyamatosan kapta a jutalomfalatokat, amiért ügyesen hasalt a jószág. A harmadik próbánál már közönségünk is akadt. 

Egy kedves német házaspár végigkövette a szárazedzést. A cukker kutyájuk felugrott rám némi jutifalat reményében, melyet Mellon féltékenységi rohammal honorált. Konkrétan belerongyolt oldalról az ebbe, amiért elszidtam a felmenőit egészen az angol lordok udvartartásáig. Aranyomat már a németek is megsajnálták. Egészen este hétig aszalódtunk, majd hazafelé vettük az irányt. Csípjük össze magunkat és battyogjunk le egy burekra a közeli pékségbe. Épp a beszámolómat körmöltem a teraszon, amikor furcsa, elnyomott kiabálásra lettem figyelmes. “Na, vajon mit nem tettem a helyére?”, merült egyből fel bennem a kérdés, de hallom ám, delfint kiáltanak. Mindezt olyan suttogva, hogy nehogy elijedjenek a kb 400 méterre, alant az öbölben lubickoló három úszóbajnok. Mindenesetre elég menő élmény volt. Mivel az albán pékség bezárt, marad az partmenti csehó, ahol igencsak fancyn mérik az abrakot. Eleve üveges csapvizet adnak, ami legalább négyszerezi az árát, de a pincér még rá is beszélt minket a speciális haltálra, ami az étlapon sem szerepel. Hát meg kell hagyni, valóban szenzációs volt. Fekete kagyló, roston tonhalsteak, tengeri sügér és királygarnéla spenótos krumpli és grillezett zöldségágyon ropogós pitával kísérve. Meg is koronáztam egy ezer éve nem kóstolt banán splittel. Szerencsére Kriszti köre volt, mert meg kell hagyni, rendesen megkérte a more ezt a szabadáras rántott hekket.

Ma ismét egy új élmény vándorolt a tarsolyunkba. Igaz, nem a tökéletes, de elég pozitív próbálkozás volt, ami a kutyás supozást illeti. Azért szokás szerint sikerült rendesen rommá égni, de ez már nálam hagyományszámba megy. Holnap, ha minden igaz, egy új helyet fedezünk fel, feltéve, ha megtaláljuk, mert a mai tapasztalatokból kiindulva ez bizony közel sem biztos.

[rabwithmellon]

Day one

Sziasztok!

Ismét eltelt egy hányattatott év, de valami nem változott. Minden évben útra kelünk és a majomhimlő, 415-ös Euro és Bódi Guszti új száma ellenére és ismételten külföldi úticélt választottunk magunknak. Mivel tartunk a kerben egy jószágot így mindenképpen olyan helyet kerestünk, ahol elviselik ezt a kedves zabagépet és autóval is könnyen elérhető. Idén Rab szigetet lőttük be úticélul, mivel a horvát vendégszeretetben eddig sem csalódtunk.

Mielőtt belemerülnék a végeláthatatlan mesélésbe, hadd tegyek említést az előkészületekről is. Sajnos kaptam egy komoly SUP-fertőzést, a magas dózisban arcomba záporozó, kutyával evezünk képektől. Annak ellenére hogy kijelentettem, hogy én bizony sose veszek SUP-ot, azon kaptam magam, hogy a Decathlonban az egyik eladóval skegekről meg pumpákról társalkodok. Nem is mentem haza az állószörf nélkül, melyet a hátamon cipeltem az ingatlanba bemutatásra. Amint útitársnőm meglátta, rögvest elkerekedett szemmel konstatálta: “- Hát ez kurva nagy!” Na ja, azt már tudhatjátok, hogy ha mi elindulunk nyaralni, minden szart elviszünk. Nem részletezem, de csempésztem már be az mátraházi Ózon Hotel & Ressidence 4****+ Superior Hotelba otthoni pokrócot, mert hátha nem tiszta az ágynemű. Szóval kell a hely a cuccnak, ahogy Róka is megmondta az ülés nélküli Ladában. Szombaton mindent is összepakoltunk, kivéve az én ruháimat, amit csak délután sikerült kimosni. Jóvan na, tudtam, csak nem sejtettem, hogy nyaralni indulunk. A vasárnap hajnali 7 órás indulásból pikk-pakk 8:30 lett, de addigra teleraktam a verdát, Mellonka bepattant hátra és még Kriszti is befért gumipókkal a csomagokra.

A már ismert útvonalon haladtunk, az első stopot a letenyei MOL kútra tervezve. Itt megsétáltattuk az ebet, meg csöpögtettünk egy kis jóféle, hatósági áras naftát a gépsárkányba. Át is csekkoltunk horvátba’, és megkezdtem az autópályás menetet. Viszonylag hamar elterelt minket a Waze, mert elég hosszú vérmérgezés alakult ki a pályán. Karlovacnál vissza tudtunk jönni ugyan, de ezt követően sem lehetett 110-nél nagyobb tempóban haladni. Olyan 420 km után kiültem a jobb egybe, mert éreztem, hogy tikkadok. Kriszti átvette a volánt, majd elvezette a kocsit a kompkikötőig. Apropó, gyönyörű szerpentineken autóztunk, jobbról a tenger, balról a meredek falak. Szentségelt is a driver, hogy nem tud videózni és én meg jól bevertem a szunyát. Hogy lesz meg így az instasztorira való? “Tiszta pazarlás, fölöslegesen jöttünk el, visszafelé nem lesz ugyanaz” hallgattam a sértett eszmefuttatást. Javasoltam a cserét, de hát ott már minek, a lényegről úgyis lemaradt. Beírtuk a fekete pontot nekem, majd lecsorogtunk a hegyről. A hajóút nagyjából 15 percig tartott és rendkívül flottul zajlott mind a fel, mind a lehajtás. Rabra érve kopár dombok között kacskaringóztunk, majd tíz perc utazás után megérkeztünk Barbatra, főhadiszállásunkhoz. A helyi néni kiigazított minket, hova parkoljunk, majd beinvitált az ingatlanba. Kedves idős házaspár üzemelteti a helyet. A pénzügyeket és szervezést pedig fiúk, Zlatko intézi, aki amolyan cabrios aranyifjúnak tűnik kívülről, de rendkívül segítőkész. Az öreg 4 éve elvesztette a látását egyik napról a másikra, de elnézve egyáltalán nem csügged, vidáman szóba áll mindenkivel. Perfekt németséggel mondta el, hogy mit kell mindenképpen kipróbálnunk, miközben Mellon szétnyalta a kezét. Elfogyasztottuk a maradék szemvicseket, de azért éhesek maradtunk. Hiába a foghagymacsírában nincs annyi kakaó, mint egy plejskavicaban. Irány a part, keressünk valami kellemes vacsorahelyet. A kikötőben meg is állapodtunk egy kultúrált teraszon, ahol berendeltünk az említett helyi specialitásból es grillezett kalamariból. 

Letisztult ételek, finom ízek, minden ami horvát, benne volt a két tálban. Hozta is a helyi erő a slivovicát a számla mellé csapatónak. Jól is tette, mert vagy fél kilo nyers hagymát vertem be a húshoz. Szemben velünk a Hold ezüsthidat vetett az öböl vizére, így oly romantikus volt az estebéd, mint egy Rejtő regény kocsmai verekedés nélkül. Mellont, aki az asztal alatt szunyókált, mindeközben majdnem megtámadta egy kóbor macska. Azt hiszem repültem volna a székkel együtt amihez ki volt pányvázva a retriever.

Kellemesen elfáradtunk az utazásban, amire a két korsó sörital szorzóként lépett fel. Jó lesz aludni egyet, hogy bírjuk a holnapot. Tervek már vannak, “we see what happen”, hogy Meszlényi Robi örök érvényű igazságával zárjam a napot.