t02l07t12

[t02l07t12]

Az élet magával hozta a kölcsönös beletörődés fájdalmát,

de bántam is én,

ha közben bedobált pár jó emléket a bukóra hagyott ablakon.

Ha most bárhová mehetnék,

talán végre Nálad kötnék ki.

Talán, szóval annyira mégsem bánom,

hogy az apróm csak hazáig volt elég.

Már ha egyáltalán haza megyek még oda,

ahol minden nap fizikailag vagyok csak jelen.

Úgyhogy marad minden a régiben;

marad a 7,4 km-es buszjegy,

mert vonatra is csak azért szállok,

hogy lássak mocskosabbat a szívem Rólad szóló darabjánál.

Idén elmarad a tavasz,

ahogy Te maradtál el,

és a rám fagyott jeget képtelen leolvasztani a hamuszürke égen áttörő gyenge napfény.

Ha bárhová mehetnék,

talán most már el sem indulnék Hozzád,

mert felnőttem annyira az utazáshoz,

hogy tudjam, minden érkezést búcsú követ.

Szóval marad minden a régiben;

maradok én is megrögzötten a szokott útvonalamon,

mert ha minden más változik,

a repedések ugyanott maradnak és keresnem sem kell őket.

T. L. T.

[t02l07t12]

Megszerettem a magányos sétákat, amik közül néhány tényleg hihetetlenül magányos. Legalább megtanultam, hogy vannak utak, amiket tényleg egyedül kell megtenni.

Már képes vagyok egyedül is programként megélni a Balaton parton üldögélést, mert tudod, egész nyáron ezt csináltam, és most biztos haragosan tajtékzik; szinte hallom a mólónak csapódó hullámokat, pedig most nem vagyok ott.

Éjjelente nyugodtabban alszom el a vihar zajára vagy szimplán a szélre, mint a semmi végtelen csendjére, amibe néha beleugat egy kutya vagy belebőg egy tehén. Tudod, a falu apró zajai, mert hogy itt semmi nem változott, és azt is csak néha érzem, hogy évről évre nagyobb a csend.

Olykor kevésbé fájnak dolgok, és képzeld, könnyebben teszem túl magam az új csalódásaimon. Bár az is lehet, hogy ez csak a látszat, és ugyanúgy emésztenek belülről, mint a régiek. Néha már fel sem tűnik.

Mióta utoljára beszéltünk, pontot teszek a történetek végére; most épp az iskolás éveimmel teszem ezt, legalább ez ne legyen egy befejezetlen történet.

Már máshova járok dolgozni, közelebb merek engedni más embereket is és hagyom, hogy szeressenek, hagyom, hogy szeressek.

Néha véletlenül más helyeken kötök ki, mint amit elképzeltem, de már képes vagyok élvezni a káoszt.

És képzeld, néha, de csak nagyon ritkán, amikor csendesek az éjszakák vagy egyedül ülök valahol...

Néha még eszembe jutsz. És ilyenkor mindig, mindig beszélek Hozzád gondolatban.

T. L. T.

[t02l07t12]

Éveken keresztül írtam Hozzád, miközben töretlenül hittem abban, hogy egy nap majd újra belépsz az életembe. Észrevétlenül szőttem bele a reményt minden sor közé, és fel sem tűnt, hogy velem együtt nőttek fel a szavak. Felnőttek velem, de nem tudom, felnőttek-e Hozzád és ahhoz a feladathoz, hogy egy nap elmondják mindazt, amit magamban hordoztam és csak a telefonom vagy a füzeteim lapjai ismerhettek meg. A fájdalomról is sokszor hittem azt, hogy körbenőtte az élet és emlék lett belőle, de néha újult erővel csap arcon és úgy érzem, mintha az évek kiszakítanák az egész szívemet, és magukkal vinnék nemcsak azt a részt, ami Téged illet, hanem a maradékot is, gátlások nélkül. Talán nem maradt bennem olyan rész, ami ne sóvárogna Utánad még ennyi év után is. Talán hiába hiszem azt hónapokon keresztül, hogy ha nem válaszolsz egy üzenetemre, akkor le is zártam mindent és ez kellőképpen eltaszít Tőled annyira, hogy ne is gondoljak Rád, csak haraggal és gyűlölettel. Már meg kellett volna tanulnom, hogy a megválaszolatlan kérdés nem lezárás, a harag nem elengedés, a sírás pedig nem gyengeség és a legkevésbé sem gyűlölet. Túlélni pedig annyi, mint meghalni egy kicsit minden magányos este, majd mégis újrakezdeni minden egyes reggelt. Nélküled.

Talán egy nap majd elmúlsz, mint az évszakok.

T.L.T.

[t02l07t12]

Széttépett levelek és megválaszolatlan kérdések alatt roskadozik beszélgetéseink félredobott polca.

Hogy valaha lesz-e másképp;

-nem tudom.

Csak azt tudom, hogy ma már nem éget minden nap a hiányod. Hogy ma már jobban fájna, ha újra látnálak, mintha soha többé.

Az élet láthatatlanul benőtte a fájdalmat és egykor még veszett kutyaként marcangoló bűntudatom lecsendesült.

Éjszakánként már nem ráz  hangtalan zokogás és nem várom minden kanyarban, hogy végül Te leszel-e az, aki befordul.

Elmaradtál, mint az idei tavasz. És már nem tudom, lesz-e még olyan évszak, ami egyszer visszahoz.

T. L. T.

[t02l07t12]

Aznap este szeretettel fonta körém karjait és egy gyors pillanatra még azt is elfelejtettem, hogy most épp utálom, vagy legalábbis haragszom rá. Akkor és ott azt éreztem, hogy jöhet bárki vagy bármi, a köztünk lévő kötelékre már sosem lesz hatással. Felnőttünk, velünk együtt pedig felnőtt az egymás iránti mérhetetlen szeretet is. A csapongás megértéssé, a lázadás elfogadássá, a fal híddá, a könny nevetéssé, a harag pedig önismeretté nőtte ki magát. A szerelemből végül barátság lett, és egy ígéret egy szebb és biztosabb jövőre; egy olyan jövőre, ahol atombiztosan ott állunk egymás mellett. Mert aznap este az a végtelen szeretettel átszőtt ölelés még a csillagokat is térdre kényszerítette. A Hold pedig szemet hunyt a tény fölött, miszerint képtelenek vagyunk titkolni a szemünkben és a mosolyunkban ordító szerelmet, ami sosem lesz másképp és már soha nem hagy minket békén.

T. L. T.

[t02l07t12]

XI./7.

"A világ legjobb és legtermészetesebb dolga volt vele lenni."

[t02l07t12]

XI./6.

"Olykor csak az emlék, ami hiányzik. Nem az ember."

[t02l07t12]

XI./5.

"Rég elfogadtam azt a bocsánatot, amit sosem mondtál ki. Csak annyit kellett volna tenned, hogy visszajössz hozzám."

[t02l07t12]

XI./4.

"Néha elbúcsúzunk, de tudjuk, hogy találkozunk még. Néha pedig búcsú nélkül is érezzük: többé nem látjuk egymást."

[t02l07t12]

XI./3.

"És már az hiányzik, hogy hiányozz."

[t02l07t12]

XI./2.

"Bármennyire szeretném is újra látni, tudom, hogy soha többet nem tér vissza."

[t02l07t12]

XI./1.

"A gyerekkorom érdekelte. Kereste, hol, mikor és ki hagyott el engem. Hogy onnan fogadhasson örökbe."

[t02l07t12]

X./31.

"Hagyom. Hogy átitasson hiányod."

[t02l07t12]

X./30.

"Hányszor lezártam magamban és hányszor feltéptem..."

[t02l07t12]

X./29.

"Minden gyermek, akit megvígasztalsz, annak a gyermeknek a sebét gyógyítja, aki te voltál, amikor senki nem vígasztalt. Ez kemény menet, de mindannyiunknak önmagunkkal kell kezdeni."

[t02l07t12]

X./28.

"A forró talajba olvadva visszhangoznak a "majd"-ok a fejemben. Soha semmi nem hozza vissza, amin átlapoztam életemben."

[t02l07t12]

X./27.

"Szóval csak állok, mintha itt semm lennék, pedig régóta nem tartoztam ennyire sehová sem."