#Kalita Gábor
Text
Kalita Gábor: Divatszlogenné vált a „ne sorosozzunk…”
A káoszon, és a szegénységen lehet a legtöbbet keresni. Majd ismételten beruházni, megakamatos kölcsönökkel százmilliárdokat keresni a polgár, s vallásháborúkkal sújtott Európa többször ismételt újjáépítésén.
Nyitókép: youtube.com
Előre tudom: kedves olvasóm a címet teljesen végig sem olvasta, s már tudatában is volt annak, kik is használják napi szinten reggeli, ebéd, vacsora alkalmával, álmukban, kocsiban, buszban, biciklin ülve, villamosban, az „ellenséggel” való beszélgetés alkalmával, véres szájú bloggolás közben /a gyomruk, s nem az agyuk idegzónájából feltörő véleményezésüket: „Ne sorosozzunk…”
„Liberális” bevándorlás pártiak himnusza
Igen, bevándorláspárti baloldaliak, s liberálisok himnusszá nőtte ki magát a „Ne sorosozzunk…” Ugye, miért is tehetnénk ezt, hiszen a nagy ŐK mondják, akiknek tulajdonában van a bölcsek köve, akik attól nagyok, a legnagyobb liberálisok, hogy csakis az Ő igazuk lehet az igaz, hiszen ŐK ettől „liberálisok.”
Ezt a viselkedésformájukat érzékelhettük a rendszerváltás/?/ alkalmával is, amikor értelmiségi, az átkos bűneitől nem megfertőzött baráti köröm tagjainak szóhasználatával élve, bolsevik, ateista mivoltukból egyszerre csak „liberálisokká” váltak, s ezt megelőzően vörös csillagos pártkönyvecskéjüket úgy csapták a hátuk mögé, hogy az szétporladt a levegőben.
Persze, eleinte a templom padsoraiba is beültek, akár volt besúgókként, ezek anonim segítőiként, így/az utóbbiak pálfordulás után, már látszólag tiszta káderlappal rendelkezve/ akár első emberekké, szóvivőkké, a párt kassza kezelőivé válhattak kereszténydemokrata elvek alapján működő pártokban is. Ám lelkükben, később persze már gyakorlott köpönyegforgatókként transzparens formában „liberálisokká” vedlettek, vagyis a nagy „csakis mindent MI véleményezhetünk, csakis mindent MI viszünk” csapat tagjaként. /Persze, végezték, végzik mindezt az aknamunkát, megbújva, jobboldali, akár a keresztény értékeket előtérbe helyező pártok soraiban is./
A nagy ŐK menetelése, most már a „liberalizmus” zászlaja alatt
Vittek is ám mindent, korábbi kommunistákként, besúgókként, munkásőrökként, szerkesztőségi ügynökökként magas médiaposztokat, jól jövedelmező állásokat, ott voltak a vadprivatizáció /Mečiar-kultusz/ vályúinál, a pártfunkciók nyújtotta anyagi lehetőségeknél, a földtolvajlásoknál.
Kép: reprofoto: youtube
Ma már mi mindannyian, az ilyen, gazdasági „zsákmánylesők” miatt, a „tökéleteses” megosztottság szféráiban lebegő felvidékiek is, a mai napig – ennek levét isszuk.
Ugyanis a politika vonalán, ennek támogatásával „keletkezett” újgazdagok jóformán semmit nem osztottak vissza a nemzetiségi közösségünk talpra állításának érdekében. Csupán maradt a rátarti gőg, villogás, s a saját szűkebb köreikben való lehetőség, s mannaosztás.
Persze korábban is szorgoskodtak, s ma is szorgoskodnak, amikor kalákában egymás „megkoronázásáról,” piedesztálra emeléséről van szó. Ajánlgatnak, s osztanak volt kommunista államvédelmi /ŠtB/ ügynököknek, „szpolupracovnyíkoknak” is olyan anyaországi érdemrendeket, melyeken ott találtatik a Szent Korona. Ismétlem: nem a korábban általuk imádott, szolgált fénylő vörös csillag, hanem a Szent Korona.
Sokan, az ilyenek közül ma már „rehabilitált” polgárok, hiszen a „konspiratív életkorszakukban” ellesett, megtévesztési praktikákat felhasználva éppen azokkal rehabilitáltatták magukat – gondoljunk csak a Lexa-klánra – akik „szintén zenészekként” akkor éppen a rehabilitációkat levezénylő pozíciójuk révén, ezt baráti, volt pártelvtársi alapon megtehették.
Tehát a nagy ŐK, az ilyenek mondogatják ma nekünk: „Ne sorosozzunk…,” taposva minden körülöttük lévőt, ami, aki nem az Ő érdekeiket szolgálják.
Valamit a migráció előzményeiről
Vagyis a migráció témájáról, ami zsigerileg, nagyon is összefüggésben van jelen témánk, a „Ne sorosozzunk” szlogenjával.
Természetesen nem új keletű, 2015-ben keletkezett problémáról van szó, hiszen a korábban is folyamatos volt a bevándorlás Európába, ám a 200-300 ezres évenkénti emberáradat korántsem okozott az ötszázmilliós Európának akkora gondot, mint a közeli években beáramlott, cirka két millió migráns.
Kép: reprofoto: youtube
A kilencvenes évek vége volt az a fordulópont, amikor George Soros – lehet a Calgeri-terv buzdítására, ezt „leporolva”? – amolyan világszerveződésbe kezdett a legmagasabb szinteken. Például hatáskörébe vonta az akkori ENSZ főtitkárt, Cofi Annant, aki később határozott híve lett a világ spekuláns által felrajzolt ördögi tervnek, miszerint kevert fajúvá kell változtatni Európát. /Megjegyzés: Angela Merkel 2010-ben nyerte el /!/ a kétévente kiosztott Európai Calgeri Díjat/.
Tehát, így lehet majd igazán játékba hozni gazdasági meggondolás révén is a háttérhatalmak oligarcháit, a megabankokat, a fegyvergyárak mágnásait.
Vagyis – a régi kufár logika mentén cselekedve, miszerint: A káoszon, és a szegénységen lehet a legtöbbet keresni.
Majd ismételten beruházni, megakamatos kölcsönökkel százmilliárdokat keresni a polgár, s vallásháborúkkal sújtott – a nagy ŐK skizofrén terveik, tetteik alapján jelenleg efelé tartunk – Európa többször ismételt újjáépítésén.
„Ördögök” ördögi terve
Persze nemcsak a felvázolt terv ördögi, hanem a végrehajtásra váró terv is – „ördögök” műve:
Ma már senki előtt nem titok az, hogy sok halott vére fűződik Cofi Annan Nobel – és Béke díjjal kitüntetett „jó hírnevéhez.”
Történt ugyanis, hogy Ruandában élő hutuk macseteikkel támadták meg a tuszi embercsoportokat. Amikor az ott tartózkodó ENSZ békefenntartó csapatok helyi parancsnoka, Roméo Dalaire kérte a beavatkozással kapcsolatos engedélyt az ENSZ békefenntartó osztályának a vezetőjétől, az ezt elutasította.
Annak idején ezt a posztot Kofi Annan /!/ töltötte be. Ő, ismételten, számos ország kérésével is ellentétben, ezt elutasította.
Ennek „eredménye:” a hutuk közel egy millió /!/ tuszit kaszaboltak le macseteikkel. Ugyanis nagyban működtek a háttérhatalmi erők, Annant „jeles” ismeretségeinek támogatása által / s, még mondja valaki, hogy ne sorosozzunk/ 1997-ben az ENSZ főtitkárává nevezték ki.
Soros, s családja, konkrétan fia, Alex is jó barátságban volt Kofi Anannal, egészen tavaly beállt haláláig.
Az ENSZ volt főtitkára nagy publicitás közepette, korábban nagyban támogatta Líbia lerohanását, a migráció Európa irányába való kiterjesztését. Nem hallgattak Muammar Kadafi szavára, aki figyelmeztette a világot, az Európai Uniót: – Háttérhatalmak, NGO-k olyan terrorcsoportokat működtetnek országában, melyek ha bedöntik Líbiát, Európát bevándorlók sok milliója önti majd el.
Líbiát – az akkori angol miniszterelnök,Tony Blear nagy nagy támogatása, az angolok katonai intervenciója mentén – porrá bombázták. A nyugat mellett Kofi Annan is elejétől támogatta, s üdvözölte a „nagy tettet.”
Vagyis az „ördögök ördögi terve” beérett. Ehhez „hozzájött” még a Nyugat, s a háttérhatalmak, terrorszervezetek finanszírozása által kirobbantott Arab Tavasz, azóta Európát folyamatosan árasztják el a többségükben identitásukat megtagadó gazdasági bevándorlók, az EU csődöt mondott határellenőrzései, a kontinens szabad átjárhatóságának következményeként.
A jószívű, leszúrt tizennyolc éves lány élete – fagombot sem ér?
Egy nemzetközi kiállítás megnyitója után, baráti beszélgetés alkalmával az imaginaritás jelenségét nemcsak a művészet, de a közélet, a politika terén is részleteire bontottuk.
Ez esetben azt firtattuk, hogy ha egy váltakozó időutazás keretén belül, Európa tömeges betelepítésekkel való lezüllesztése előtt, a következő imagináris állítást tártuk volna Angela Merkel elé: tudjuk azt, hogy „Wilkommenje” rövidesen azt hozza magával, hogy, egy befogadó központban egy migráns leszúr egy önkéntesen ott dolgozó, segédkező tizennyolc éves, ártatlan fiatal német lányt.
Kép: reprofoto (youtube)
A kancellár felé intézett, konkrét kérdés ez lett volna: van e értelme beindítani az ellenőrizhetetlen, milliós mértékű bevándorlást ? Hiszen ennek következtében meghal egy lány. A konstatálást egy megjegyzést is kiegészítette volna: Az emberi élethez – akár egyetlen emberi élet értékéhez – semmiféle más érték a világon nem mérhető.
Miként felelt volna erre a kérdésre – az időutazás performansz keretén belül – a kancellár asszony?
Ezt a kérdést tettük fel mindannyiunknak beszélgetésünk apropójaként. Mely válaszok kerültek ki győztesként?
A gyermektelen Merkel asszony akkor, azt felelte volna: „Nem éri meg erőltetni a Wilcomment, ha emiatt meghal egy tizennyolc éves európai lány.” Mi sem hittük el, ám ez lett asztaltársaságunk tagjai válaszainak győztes végeredménye.
De! Ezt a performanszt lehetett volna ragozgatni azokkal a kegyetlenségekről tanúbizonyságot tévő megszámolhatatlan halálesetekkel kapcsolatban is, melyeket Európai emberek szenvedtek el a fejetlen, embercsempészekkel is összedolgozó NGO-k, ebben csakis gazdasági hasznot látó, háttérhatalmi világ spekulánsokkal is kapcsolatban álló uniós politikusok, a jövőt illetően kimondottan eszetlen cselekedeteinek következtében.
Természetesen, az embercsempészek, az NGO-k által megtévesztett, minden egyes tengerbe fulladt ember életéért felelősséggel tartoznak az említett vad erők, ugyanis ők olyan országokból indultak el, mely országokat a Nyugati gyarmatosító hatalmak kiraboltak, majd ez által – adóságokban vergődve – magukra hagytak.
Elhittük? Ugye, nem…
2015 előtt el sem hittük volna, hogy Európa háborús övezetekből menekült terroristák „játéktere” lesz, hogy az EU parlamentje mellett /képviselőinek szeme láttára, alibista hallgatása révén/ „világszégyene” no-go zóna alakul ki, hogy emberek százai esnek áldozatul kontinensünkre illegálisan érkező, vallási fanatikusoknak robbantásos, gázolási rémtettei révén.
Persze, azt sem hittük el, hogy közeli szomszédságunkban, Ausztriában a legújabb hírek szerint egy hét leforgása alatt hat nőt öltek meg késes támadások révén, hogy az osztrákok már lassan az iskolába sem merik elengedni gyermekeiket, mert „túlerőbe” kerültek itt a bevándorlók korábban erőszakos társadalmi, családi körülmények között szocializálódott, beilleszkedni képtelen gyerekei.
Pozsonyi, belvárosi ismeretségi köröm tagjaival korábban szívesen ruccantunk át hétvégenként, hét közben Bécsbe, ma így konstatáljuk ebbéli érdektelenségüket: „ Örüljünk annak, hogy itthon biztonságban mozoghatunk …” Persze, a kérdés az: meddig?
Amikor a bevándorláspárti baloldaliaknak, „beliberültjeinknek” is feltesszük a fenti kérdést, a már előre bespájzolt válaszuk – soha nem marad el:
„Ne sorosozzunk…”
Kalita Gábor
0 notes
Text
A nagy kérdés: Mikor vállnak „Gyuri bácsi” migráns simogatói is migránsokká…
Három évvel ezelőtt a Körképen megjelent egy írásom, az „Amit nem adhatunk fel” címmel, melyben kifejtettem, hogy rövidesen eljön majd az az idő, amikor Németország és Franciaország, amolyan föderációs kapcsolatot teremt egymással. Eme véleményezésem az adott időben azért történt meg, mivel David Cameron, az Egyesült Királyság akkori miniszterelnöke, mandátumának lejárta előtt végig járta annak a geopolitikai vonalnak az országait, melyet az 1922-ben alakult lengyel tervezet Intermariumnak nevez, s ez a balti államoktól kezdődően egészen Romániáig, vagy a későbbi megegyezések révén még tovább alkot majd egy szilárd politikai, gazdasági egységet.
Ugyanis, ekkor indult már a Brexit is, így az angolok jónak látták azt, hogy részesei legyenek egy új, nem lekicsinylendő gazdasági egységnek.
Persze, felfigyeltek erre a németek, s a franciák is, ekkor lógatták mézesmadzagukat a lengyelek elé abban az értelemben, hogy országukat szintén bekapcsolják majd abba a Német, Francia, Norvég fegyverkezési programba, mely szolgálná majd az akkor komolyan tervbe vett európai hadsereg kialakítását.
Nem véletlenül választották Lengyelországot, hiszen a több mint 38 milliós ország, ipara – hajó és fegyvergyártás – jelentős mértékben járult volna hozzá a közös projekthez, s a jelzett országok közötti szabad tengeri összeköttetés is úgymond „feldobta” volna az elképzelést.
De! A lengyelek felébredtek, hiszen az ő geopolitikai tervük – az oroszokat megcélzó történelmi sérelmeik miatt is – teljesen másról szólt: elvágni azt a német-orosz európai vonalat, mely az említett technológiailag és a nyersanyagforrásokat illetően két megaerős ország együttműködését hozta volna létre.
Ezt erősítette meg később az akkor újonnan megválasztott amerikai elnök, Donald Trump, sok kérdést felvető lengyelországi látogatása is, melynek során egy „érdekes” megállapítást tett: nem az Európai Unióval kíván tárgyalni, hanem minden egyes európai országgal külön-külön. Persze, az „Amerika első” „trampos” beintés jegyében azt sem felejtette elhangsúlyozni, ellenzi az európai hadsereg megalakítását, s minden EU-s országnak nagyobb százalékban kell támogatnia a NATO-t.
Vagyis, ezt a publicisztika nyelvezetére lefordítva: Trump szerint Európa nem válhat külön – Amerika, Kína, vagy Oroszország példájára – szuverén nagyhatalmi egységgé, továbbra is a „besorakozó” szerepét kell vállalnia, melyet a NATO katonai paktuma biztosít.
A nagy összeborulás – kérdőjelekkel
A változás induló szelét akkor érzékeltem igazán, amikor a CSU (bajor Keresztényszociális Unió) újonnan megválasztott elnöke,Markus Söder olyan kijelentéseket tett, amitől – képletesen szólva – a cigaretta füst megállt a levegőben.
Az a politikus, aki korábban az erős bajor kereszténység tudatot képviselő párttestvérével, Horst Seehoferrel másról sem beszélt, csak arról, hogy meg kell állítani a bevándorlást, és csakis a keresztény kultúra vonalán építhető tovább békében Európa, a CSU vezércserével párosuló nagygyűlésén, már újonnan megválasztott pártelnökként, váltva a mai német belügyminisztert, Seehofert, már más retorikát folytatott, melynek összevont tartalma, így hangzott: meg kell akadályozni a jobboldali populizmus, a nacionalizmus terjedését, esélyt kell adni más kultúrák létének Európában.
A fentiekből már tudni lehetett, valamiféle nagy, összehangolt „dologra” készül Németország, így az egységre, vagyis az Angela Merkel kancellár által diktált „egységre” óriási szükség lesz.
S íme, német vonalon az eddigi „ellenségek” összeborulása – megtörtént. Persze ez csak az úgynevezett előszobája volt a még nagyobb összeborulásnak.
Angela Merkel, német kancellár, és Emmanuel Macron, Franciaország elnöke röviddel ezután a német Aachenben, az 1963-ban aláírt, a két ország szoros együttműködését szorgalmazó szerződés évfordulóján megerősítették a paktumot, s azt új elemekkel is kibővítették. Itt szó van még mélyebb gazdasági együttműködésről, a háromszori, évi kormánytalálkozó megejtéséről, s a kölcsönös konzultációról, az államvezetés minden frontját érintve. Vagyis, még nem kimondott, de a föderációs kapcsolat elemeit már magán viselő kapcsolatról.
A közös külpolitikai irányvonalat – Macron ígérete szerint – azzal is erősítik majd, hogy Oroszország, az USA, Nagy Britannia, Kína és Franciaország mellett Németország is besorakozhasson majd az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai közé.
Európa szétszakadása – ezek után – borítékolható?
A két félig meddig bukott politikus, Merkel és Macron „összebútorozása” koránt sem jó jel Európa számára, véli számos helyzetelemző, közíró. A két politikus amolyan önmegmentő kanaszta táncáról van szó, amit maga a Brexit is „megtoldott.”
Ez lehet majd a felelet a franciák olaszokkal folytatott bevándorlási vitáira, s ez lehet a Merkel által befolyásolt, úgymond részben irányított Európai Unió, szerintük „rakoncátlan” országaikkal való kemény elbánás módja.
Koránt sem tabu az, hogy nemcsak Magyarország, s Lengyelország a „halcsont” az EU torkán, ide tartozik még az említett Olaszország, Ausztria, Szerbia, Románia, Macedónia, és Csehország is, más, félig – szerintük – rakoncátlan országokkal egyetemben.
Néppárti dilemmák
Véleményem szerint, ebben a totális zűrzavarban azzal van a legnagyobb gond, hogy az egyensúly szerepét betölteni hivatott néppárti pártcsalád belülről megosztott, s ma sem tisztázott, melyik utat is választják majd a pártfrakció résztvevői.
Ugyanis ha az EU-n belüli néppárt a májusi választások alkalmával sikeresen szerepel, ez nem jelenti automatikusan azt, hogy az újonnan megválasztott képviselők nem szavaznak-e majd a föderális birodalommá válás platformja, a migráció legálissá tétele, s a már említett kevert fajú Európa megteremtése mellett.
Tehát felmerül a nagy kérdés: a fentiekben körülvázolt nézet különbségek, a nemzetállamok fenntartása, vagy a globális Európa megteremtése révén nem keletkezik-e egy hatalmas szakadék Európánk közepén, nem szakad-e ketté Európa egy nyugat-európai Eurábiára és egy közép- és kelet európai szuverén nemzetek – egyelőre nevezzük így – kötelékére?
„Gyuri bácsi” migráns simogatói merre szaladnak majd?
Eszembe jutott egy rövid történetecske, mely 2015-ben a Budapesti Keleti-pályaudvar előtti, migránsokkal, sátrakkal, emberekkel teli aluljáróban játszódott le: egy vélhetően a Kiskörúton belül civilizálódott fiatalember egy hatalmas, kék „ikeás” szatyorban fóliába csomagolt, rakott zsemlyéket vitt a migránsok részére, vélve azt, hadd segítsen rajtuk ő is, ha ezt megteheti.
Amikor a nagy tömegben letette az elemózsiával megtömött szatyrát, s egyesével kínálgatni kezdte az ott lévőknek sonkás zsemlyéit, az egyik bevándorló felkapta a táskát, s azt átdobta odébb álló ismerőse kezébe. Amikor hősünk, kezeit széttárva azon méltatlankodott, hogy legalább a szatyrát adják vissza, az ott lévők odébb lökték őt, s ökleiket emelgetve olyan csúnyán néztek rá, hogy az „ikeástáskás” jobbnak látta odébb állni.
Az ilyen történetecskéknek vannak sokkal durvább formációi, melyekről ma már szinte naponta értesülünk. A tizennyolc éves lány története, aki egy menekült telepen segédkezett önkéntesként, egy késszúrás áldozata lett. A házaspár esete, aki befogadott egy kiskorú „gyermeket,” ám nem sok szeretetben részesült: a „gyerek”, aki letagadta korát, leszúrta két, jószívű jóakaróját.
Persze, ezresével sorolhatnánk az ezekhez hasonló bűneseteket, erőszakoskodásokat. A tavalyi svédországi, nőkkel való, bejelentett, ismétlem, csak a bejelentett erőszakoskodások száma elérte a 7200-at, ami George Spötle, biztonságpolitikai szakértő véleménye szerint is egy tízmilliós ország esetében az európai kriminalitás csúcsa. Persze ez a szám Spötle szerint jóval magasabb, hiszen a megfélemlített nők zöme hallgat élete nagy traumájáról.
S, itt merül fel az alcímben feltett kérdés: „Gyuri bácsi” migráns simogatói merre szaladnak majd? A nagy „Ő,” tengeren túli haciendájának három méteres kerítése mögé?”
Ugyanis segítség nyújtásuk megejtése után – már semmi szükség nem lesz rájuk. Hiszen ők is „hitetlenek,” vagyis európai őslakosok. Természetesen, a keresztény Európába betelepülő muszlimok szerint.
Hasonló élethelyzetekre – példa is akad
2015-ben a világ minden tekintélyesebb médiafelülete közölte a hírt, hogy a zsidó hitközösségek 27 európai páholya egybehangzóan felszólította Európa államait, mindenkinek kötelessége befogadni a kontinensünkre érkező, betelepülni kívánók mindegyikét. Ha ez nem történik meg, elégedetlenségeket szítanak majd.
Később, a hírek már erről szóltak: Franciaországból, s más országokból is, a hirtelen megerősödött antiszemitizmus következtében – első sorban a muszlimok erőszakos cselekedetei miatt – évente ezerszámra költöznek át a zsidó származásúak Izraelbe, vagy más biztonságos országba.
A V-4-ek országaiból ilyen hírek nem érkeztek. „Mindössze” azért nem, mert ezek az országok nem váltak bevándorló országokká.
Tudom, nemcsak én gondolom azt, hogy mindannyiunknak tennie kell azért, hogy egymás kezét fogva, május után a jó hagyományokat követő, erős, szuverén európai államok szövetségének útján haladjunk tovább, nem megvezetve, megtévesztve magunkat a semmirekellő, vad, globalista erők álságos trükkjeitől. Mert ne feledjük: a pokol kapuja mindig tárva-nyitva áll.
Kalita Gábor
A nagy kérdés: Mikor vállnak „Gyuri bácsi” migráns simogatói is migránsokká… a Nemzeti.net-en jelent meg,
0 notes
Text
Kalita Gábor: A megszólalni merő, néppárti EP képviselő ritka, mint a fehér holló?
Alibista pótcselekvések helyett, a májusi választásokig sokkal határozottabb, szókimondóbb fellépést várunk el a hagyományos keresztény értékrendet képviselni hivatott, minden néppárti EP-s képviselőtől.
Montázs: Körkép.sk
Dübörög az Európai Unió liberális, bevándorláspárti, főleg a szocialista baloldal májusi választásokkal kapcsolatos kampánya. A soros bérencek támadásai, Sargentini, Verhofstadt és Timmermans zsigeri magyar, s lengyel gyűlölő, a Visegrádi Négyeket kioktató akciói, a német-francia, Kelet- és Közép-Európa számára semmi jót nem sejtető összeborulás, a magyarországi liberálisok, baloldaliak, s szélsőjobboldaliak, a jó neveltség határait már régen átlépő, gusztustalan performanszai.
A Majdanra, vagyis a brutális utcai tüntetésekre való buzdítás azt jelzi, hogy már mindannyian felkapaszkodtak arra a gőzhengerre, mely elkezdte a taposást mindannyiunk Európájának a hátán úgy, hogy ennek kormánykerekét a gépen csüngők tudva, vagy megtévesztettekként tudatlanul, a pokol kapujának irányába ráncigálják.
A „fehér hollók” azért még nem haltak ki
Európa éber, gondolkodó emberének nap mint nap az az érzése, mintha a liberálisok, a szocialisták, a bevándorlás pártiak ma már transzparens, nagy-nagy csinnadratta közepette művelt Európa-rombolását semmiféle józan erő nem gátolná, mintha az erre hivatott, Európa keresztény kultúrája mentén politizáló /?/ néppárti frakciójának tagjai – hamupipőke álmukat aludnák.
Persze a szélsőségesebb erők néha-néha, igen csak hangosan megkongatják tamtamjaikat/ Alternatíva Németországért párt /AfD/, Marina Le Pen, új Nemzeti Front pártja/, ám amint ezt templomromboló, Marx szobrot újonnan emelő, fundamentalista baloldali „sakálék” észlelik, azonnal ellentámadásba lendülnek.
Példának okaként: politikai karrierje lejtmenetén álló Angela Merkel német kancellár átültette azt, hogy az AfD pártja állami felügyelet alá kerüljön. Franciaországban Marina Le Pen pártja is állandó vegzálás alatt áll az országát irányítani képtelen Macron államelnök adminisztrációja részéről. Vagyis, keményen dübörög mindkét országban a szólásszabadság cenzúrázása.
Persze akadnak még „fehér hollók” is a néppártiak, s akár a liberálisok oldalán, így a békére, nyugalomra vágyó, hagyományos értékeit ápolni kívánó őslakos európai fellélegezve habzsolja ritkán hallatott hangjukat, nézeteiket.
Az uniós intézmények soha nem vizsgálódnak a baloldali pártok ellen
Jelentette ki az alcímben feltüntetetteket Milan Zver néppárti EP- képviselő a Szlovén Demokrata Párt /SDS/ politikusa egy interjú alkalmával.
Milan Zver. Kép: demokracija.eu
Továbbá kifejtette, hogy az EU parlamentáris intézményeinek „szócsövei” Magyarország grillezésén kívül mintha semmi más problémát nem ismernének, holott baráti országunk – említette Milan Zver – egyetlen bűnnel rendelkezik az EU-t vezető „soroslegényeinek” a szemében. Azzal, hogy igyekszik megvédeni hazáját, s egyben Európát a fejetlen bevándorlás ellen.
Az EP-képviselő megemlítette, ha valóban a jogállamiság védelméről lenne szó, Szlovénia vezetné az Európai Bizottság, s a Parlament napirendjét is. Az említett szervek baloldali irányultságuk révén már elfelejtették, hogy a szlovén baloldal alkotmányellenesen börtönözte be az ellenzék vezetőjét, mindössze három héttel a 2014-es EU-s választások előtt.
A képviselő a továbbiakban kijelentette:
„Szlovéniában minden létező standard szerint messze a legalacsonyabb az igazságszolgáltatásba vetett bizalom. Bíróságaink a legkevésbé hatékonyak az EU-ban, számos alkalommal megpróbálták alkotmányellenesen megbénítani a demokratikus ellenzéket, de az európai intézmények soha nem tettek semmit. Valaha bíztam benne, hogy az EU segít majd Szlovéniának megreformálni az igazságszolgáltatást, de már elvesztettem minden ebbéli reményemet, mert ezek a mechanizmusok ma már csupán a baloldal politikai eszközei.”
Az EP-képviselő a továbbiakban elmondta, hogy országában a három liberális párt közös listát kíván indítani a néppártiakkal szemben. Miközben a jobbközép pártok megosztottak és veszélyben van a többségük az EP-ben.
Az értelmesebb liberális képviselők is érzékelik már az EU vezérkarának infantilis viselkedésmódját
Alain Destexhe brüsszeli liberális képviselő interjúkban, illetve a Mielőtt túl késő lenne című, általa írt könyvben is határozottan kifejezi: „Az európai menekültpolitika – megbukott.”
Alain Destexhe. Kép: lepeuple.be
A szerző, aki a vallon Liberális Reformer Mozgalom tagja, s a brüsszeli regionális parlament képviselője elmondta, hogy mintegy húsz évig nem beszéltek Belgiumban a bevándorlás tényéről, a kormány nem tette fel a kérdést az embereknek, ám cselekedett, tudtuk nélkül.
Az ide betelepültek mintegy ötven százalékának megadták a betelepülési engedélyt, ehhez a családegyesítési lehetőséget, ami európai nonszensz.
Az eddig gazdag Brüsszel a többi régióhoz képest fokozatosan elszegényedik, a szociális lakások kilencven százalékát migránsoknak osztották ki. A biztonság csapnivaló, hiszen maga az Európai Parlament közelében alakult ki Európa egyik legveszélyesebb no-go zónája, konkrétan a Molenbeek városnegyed, mely ma már nemcsak Belgiumnak, de egész Európának szégyenére vált a napi jellegű bűntettek, robbantások, erőszakos cselekedetek révén.
Alain Destexhe, aki hosszú ideig az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet titkára volt, így komoly áttekintéssel rendelkezik a bevándorlással kapcsolatos történésekről, élesen bírálta Angela Merkel német kancellárt. Azt sérelmezte, hogy az említettekkel kapcsolatban nemhogy a belgákkal, s kontinensünk többi országaival, de a saját parlamentjével sem egyeztetett az a kancellár, aki napi szinten papol a demokráciáról, közben azt ő maga sem tartja be.
Destexhe, aki személyesen is átélte, ismeri Afrika problémáit, elmondta, hogy a fekete kontinensen 25 év múlva két milliárd, a század végére négy milliárd ember él majd. Ennek révén is teljesen irreálisnak, s utópisztikusnak tartja a soros NGO-k, baloldali politikusok illúzión alapuló, vagy lehet, Európa végét kívánó cselekedeteiket.
Amint említette, Európa külső határainak lezárása nélkülözhetetlen, a segítséget oda kell vinni, ahol a baj keletkezett, s nem importálni egy teljesen más berendezkedésű kontinensre, konkrétan Európába.
Kép forrása: lepeuple.be
A balliberálisok, a szocialisták eszeveszetten „nyomulnak,” a néppártiak oka fogyottan lavíroznak?
Mivel már mindenkinek tele van a hócipője /most télen, éppen aktuális ez az agyoncsépelt jelző/ nap mint nap azt hallgatni, hogy az Európai Szocialisták Pártjának /PES/csúcsjelöltje, Frans Timmermans, éppen hányadszor is tárgyal már George Sorossal, Európa „kivégzésének” legkegyetlenebb módozatairól, amikor azt látjuk, hogy Sargentini asszony már a fenekét is az EU parlamentjének a falához veri.
Ama figyelemfelkeltés céljából, hogy húzzák már végre Magyarországra a hetedik cikkely fojtogató „zsákját,” amikor Jean- Claude Juncker az Európai Bizottság vezére, hűséges, sorosista EB-s főtitkárával, vagyis táskahordozójával Martin Seelmayrral azon a mesterterven agyalnak, hogy a juttatások megvonásával, befagyasztásával lehet majd leginkább megregulázni a bevándorlást elutasító országokat, addig a néppárt nemrég piedesztálra emelt EU-s választási csúcsjelöltje, Manfred Weber suttyogva hunyorog. S néha napján egy-egy „elegáns” mondatot ereszt szélnek felénk, a hagyományos európai értékek őrzői, az erős nemzetállamok szószólói irányába.
Íme, egy két eminens mondata: „Pártcsaládom is megszavazta az ENSZ globális migrációjával kapcsolatos paktumát.” Nagy taps, persze, „Gyuri bácsi” híveinek részéről.
Manfred Weber és Jean-Claude Juncker. Kép: eppgroup.eu
Egy másik beszólása: „Én is üdvözöltem a Magyarország ellen elindított uniós eljárást. A szintén /lehet röhögni /„néppárti” Juncker, ezért biztosan megsimogatta Weber fejét, esetleg csókot is nyomott ráadásként a homlokára.
De, még egy párját ritkító, saját pártcsaládja levesébe beletenyerelő beszólása: „Én nem Orbánra haragszok, hanem a magyar kormányra.” No comment!
Határozottabb fellépést!
Európa józan gondolkodású polgára azt várja el az Európai Unió néppárti képviselőitől, hogy ne mindenáron holmiféle beadványocskákkal próbálják javaslataikat átültetni az EU bürokratizmustól zsongó szerveinél, mert a válaszra évekig várhatnak, s persze arra is, hogy egyszer, felkel majd a Nap.
Ezzel nekünk, őshonos kisebbségeknek bő tapasztalataink vannak, hiszen korábban arra kényszerítettek minket, hogy kisdobosok módjára gyűjtsünk össze egymillió aláírást. Csak azért, hogy EU-s „uraságomék” a mi hatvankét milliós „kicsiségünket” is észrevételezzék.
Hát, előre bocsátom: eddig még nem igen figyeltek fel ránk, s belátható időn belül is csak a „várakozó” listán szerepelhetünk majd.
/Ennek kapcsán az az érzésem, hogy az Európai Bizottság főtitkára Seelmayr, „Gyuri bácsi” táskahordozója, európai „turistakalauza” a mai napig ezen a „hadd pörögjön még,” mókuskerék „trükkön” röhög irodájában, az éppen mellette konyakozó Junckerrel együtt/.
Tehát, alibista pótcselekvések helyett, a májusi választásokig sokkal határozottabb, szókimondóbb fellépést várunk el a hagyományos keresztény értékrendet képviselni hivatott, minden néppárti EP-s képviselőtől. Ugyanis a bevándorláspárti balliberálisok, szocialisták úthengere olyan hangosan, s vészesen dübörög már, hogy ezt az ördögi szerkentyűt már csak futva lehet utolérni, s elvárásunk szerint megelőzni.
Kalita Gábor
#2019-es EP-választás#Alain Destexhe#Angela Merkel#bevándorlás#Emanuel Macron#Kalita Gábor#kiemelt#liberálisok#Marina Le Pen#migránsok#Milan Zver
0 notes
Text
A nagy kérdés: Mikor vállnak „Gyuri bácsi” migráns simogatói is migránsokká…
Az Európai Uniós választásokig semmi jóra itt, Közép-Európában nem számíthatunk, hiszen már most frontálisan támad a globalizáció ökle, vagyis a George Soros körül felsorakozott politikai szélhámosok, verhofstadtok, sargentinik, junkerok, seelmayerok, hiszen pénz és szavazati jog elvonásával fenyegetik azokat az országokat, amelyek nem támogatják a fejetlen bevándorlási programjukat, a kevert fajú Európa létrejöttének a modelljét, s titkos vágyuk, az Egyesült Európai Államok megteremtését.
Nyitókép: gisreportsonline.org
Három évvel ezelőtt a Körképen megjelent egy írásom, az „Amit nem adhatunk fel” címmel, melyben kifejtettem, hogy rövidesen eljön majd az az idő, amikor Németország és Franciaország, amolyan föderációs kapcsolatot teremt egymással. Eme véleményezésem az adott időben azért történt meg, mivel David Cameron, az Egyesült Királyság akkori miniszterelnöke, mandátumának lejárta előtt végig járta annak a geopolitikai vonalnak az országait, melyet az 1922-ben alakult lengyel tervezet Intermariumnak nevez, s ez a balti államoktól kezdődően egészen Romániáig, vagy a későbbi megegyezések révén még tovább alkot majd egy szilárd politikai, gazdasági egységet.
Ugyanis, ekkor indult már a Brexit is, így az angolok jónak látták azt, hogy részesei legyenek egy új, nem lekicsinylendő gazdasági egységnek.
Persze, felfigyeltek erre a németek, s a franciák is, ekkor lógatták mézesmadzagukat a lengyelek elé abban az értelemben, hogy országukat szintén bekapcsolják majd abba a Német, Francia, Norvég fegyverkezési programba, mely szolgálná majd az akkor komolyan tervbe vett európai hadsereg kialakítását.
Nem véletlenül választották Lengyelországot, hiszen a több mint 38 milliós ország, ipara – hajó és fegyvergyártás – jelentős mértékben járult volna hozzá a közös projekthez, s a jelzett országok közötti szabad tengeri összeköttetés is úgymond „feldobta” volna az elképzelést.
De! A lengyelek felébredtek, hiszen az ő geopolitikai tervük – az oroszokat megcélzó történelmi sérelmeik miatt is – teljesen másról szólt: elvágni azt a német-orosz európai vonalat, mely az említett technológiailag és a nyersanyagforrásokat illetően két megaerős ország együttműködését hozta volna létre.
Ezt erősítette meg később az akkor újonnan megválasztott amerikai elnök, Donald Trump, sok kérdést felvető lengyelországi látogatása is, melynek során egy „érdekes” megállapítást tett: nem az Európai Unióval kíván tárgyalni, hanem minden egyes európai országgal külön-külön. Persze, az „Amerika első” „trampos” beintés jegyében azt sem felejtette elhangsúlyozni, ellenzi az európai hadsereg megalakítását, s minden EU-s országnak nagyobb százalékban kell támogatnia a NATO-t.
Vagyis, ezt a publicisztika nyelvezetére lefordítva: Trump szerint Európa nem válhat külön – Amerika, Kína, vagy Oroszország példájára – szuverén nagyhatalmi egységgé, továbbra is a „besorakozó” szerepét kell vállalnia, melyet a NATO katonai paktuma biztosít.
http://www.korkep.sk/cikkek/tudomany/2016/07/14/kalita-gabor-amit-nem-adhatunk-fel
A nagy összeborulás – kérdőjelekkel
A változás induló szelét akkor érzékeltem igazán, amikor a CSU (bajor Keresztényszociális Unió) újonnan megválasztott elnöke,Markus Söder olyan kijelentéseket tett, amitől – képletesen szólva – a cigaretta füst megállt a levegőben.
Az a politikus, aki korábban az erős bajor kereszténység tudatot képviselő párttestvérével, Horst Seehoferrel másról sem beszélt, csak arról, hogy meg kell állítani a bevándorlást, és csakis a keresztény kultúra vonalán építhető tovább békében Európa, a CSU vezércserével párosuló nagygyűlésén, már újonnan megválasztott pártelnökként, váltva a mai német belügyminisztert, Seehofert, már más retorikát folytatott, melynek összevont tartalma, így hangzott: meg kell akadályozni a jobboldali populizmus, a nacionalizmus terjedését, esélyt kell adni más kultúrák létének Európában.
A fentiekből már tudni lehetett, valamiféle nagy, összehangolt „dologra” készül Németország, így az egységre, vagyis az Angela Merkel kancellár által diktált „egységre” óriási szükség lesz.
S íme, német vonalon az eddigi „ellenségek” összeborulása – megtörtént. Persze ez csak az úgynevezett előszobája volt a még nagyobb összeborulásnak.
Angela Merkel, német kancellár, és Emmanuel Macron, Franciaország elnöke röviddel ezután a német Aachenben, az 1963-ban aláírt, a két ország szoros együttműködését szorgalmazó szerződés évfordulóján megerősítették a paktumot, s azt új elemekkel is kibővítették. Itt szó van még mélyebb gazdasági együttműködésről, a háromszori, évi kormánytalálkozó megejtéséről, s a kölcsönös konzultációról, az államvezetés minden frontját érintve. Vagyis, még nem kimondott, de a föderációs kapcsolat elemeit már magán viselő kapcsolatról.
A közös külpolitikai irányvonalat – Macron ígérete szerint – azzal is erősítik majd, hogy Oroszország, az USA, Nagy Britannia, Kína és Franciaország mellett Németország is besorakozhasson majd az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai közé.
http://www.korkep.sk/cikkek/kulugyek/2019/01/10/kalita-gabor-molenbeek-lassan-bekoltozik-az-europai-parlament-epuletebe
Európa szétszakadása – ezek után – borítékolható?
A két félig meddig bukott politikus, Merkel és Macron „összebútorozása” koránt sem jó jel Európa számára, véli számos helyzetelemző, közíró. A két politikus amolyan önmegmentő kanaszta táncáról van szó, amit maga a Brexit is „megtoldott.”
Merem állítani, hogy a Merkel-Macron duó, az új megállapodások fényében alig várja már, hogy az angolok távozása valamilyen módon, akár a kemény Brexit formájában – megoldódjon. Így a két ország átveheti az uralmat Európa felett, kialakíthatja közös – akár európai hadtestnek is nevezett – hadseregét, megágyazva ezzel totális uralmát az európaiak, mindannyiunk felett.
Ez lehet majd a felelet a franciák olaszokkal folytatott bevándorlási vitáira, s ez lehet a Merkel által befolyásolt, úgymond részben irányított Európai Unió, szerintük „rakoncátlan” országaikkal való kemény elbánás módja.
Koránt sem tabu az, hogy nemcsak Magyarország, s Lengyelország a „halcsont” az EU torkán, ide tartozik még az említett Olaszország, Ausztria, Szerbia, Románia, Macedónia, és Csehország is, más, félig – szerintük – rakoncátlan országokkal egyetemben.
Tehát az Európai Uniós választásokig semmi jóra itt, Közép-Európában nem számíthatunk, hiszen már most frontálisan támad a globalizáció ökle, vagyis a George Soros körül felsorakozott politikai szélhámosok, verhofstadtok, sargentinik, junkerok, seelmayerok, hiszen pénz és szavazati jog elvonásával fenyegetik azokat az országokat, amelyek nem támogatják a fejetlen bevándorlási programjukat, a kevert fajú Európa létrejöttének a modelljét, s titkos vágyuk, az Egyesült Európai Államok megteremtését.
http://www.korkep.sk/cikkek/velemeny/2019/01/02/kalita-gabor-ujevi-uzenet-igenis-jezus-foldi-koveteinek-meg-hangosabban-kell-szolniuk
Néppárti dilemmák
Véleményem szerint, ebben a totális zűrzavarban azzal van a legnagyobb gond, hogy az egyensúly szerepét betölteni hivatott néppárti pártcsalád belülről megosztott, s ma sem tisztázott, melyik utat is választják majd a pártfrakció résztvevői.
Ugyanis ha az EU-n belüli néppárt a májusi választások alkalmával sikeresen szerepel, ez nem jelenti automatikusan azt, hogy az újonnan megválasztott képviselők nem szavaznak-e majd a föderális birodalommá válás platformja, a migráció legálissá tétele, s a már említett kevert fajú Európa megteremtése mellett.
Tehát felmerül a nagy kérdés: a fentiekben körülvázolt nézet különbségek, a nemzetállamok fenntartása, vagy a globális Európa megteremtése révén nem keletkezik-e egy hatalmas szakadék Európánk közepén, nem szakad-e ketté Európa egy nyugat-európai Eurábiára és egy közép- és kelet európai szuverén nemzetek – egyelőre nevezzük így – kötelékére?
„Gyuri bácsi” migráns simogatói merre szaladnak majd?
Eszembe jutott egy rövid történetecske, mely 2015-ben a Budapesti Keleti-pályaudvar előtti, migránsokkal, sátrakkal, emberekkel teli aluljáróban játszódott le: egy vélhetően a Kiskörúton belül civilizálódott fiatalember egy hatalmas, kék „ikeás” szatyorban fóliába csomagolt, rakott zsemlyéket vitt a migránsok részére, vélve azt, hadd segítsen rajtuk ő is, ha ezt megteheti.
Amikor a nagy tömegben letette az elemózsiával megtömött szatyrát, s egyesével kínálgatni kezdte az ott lévőknek sonkás zsemlyéit, az egyik bevándorló felkapta a táskát, s azt átdobta odébb álló ismerőse kezébe. Amikor hősünk, kezeit széttárva azon méltatlankodott, hogy legalább a szatyrát adják vissza, az ott lévők odébb lökték őt, s ökleiket emelgetve olyan csúnyán néztek rá, hogy az „ikeástáskás” jobbnak látta odébb állni.
Az ilyen történetecskéknek vannak sokkal durvább formációi, melyekről ma már szinte naponta értesülünk. A tizennyolc éves lány története, aki egy menekült telepen segédkezett önkéntesként, egy késszúrás áldozata lett. A házaspár esete, aki befogadott egy kiskorú „gyermeket,” ám nem sok szeretetben részesült: a „gyerek”, aki letagadta korát, leszúrta két, jószívű jóakaróját.
Persze, ezresével sorolhatnánk az ezekhez hasonló bűneseteket, erőszakoskodásokat. A tavalyi svédországi, nőkkel való, bejelentett, ismétlem, csak a bejelentett erőszakoskodások száma elérte a 7200-at, ami George Spötle, biztonságpolitikai szakértő véleménye szerint is egy tízmilliós ország esetében az európai kriminalitás csúcsa. Persze ez a szám Spötle szerint jóval magasabb, hiszen a megfélemlített nők zöme hallgat élete nagy traumájáról.
Ma még mindig nem hisszük el, de bekövetkezhet: a merkelek, junkerek, macronok, sorosok által Európába erőszakolt néptömegek úgymond „önjárókká” válhatnak, a saját behozott szokásaik által kívánnak majd élni, bevezetik a muszlim közösség/saría/ joggyakorlatát, népfelkelést, vallásháborúkat, fegyveres konfliktusokat robbanthatnak ki, így Európa őslakossága a teljes kiszolgáltatottság sorsára juthat.
S, itt merül fel az alcímben feltett kérdés: „Gyuri bácsi” migráns simogatói merre szaladnak majd? A nagy „Ő,” tengeren túli haciendájának három méteres kerítése mögé?”
Ugyanis segítség nyújtásuk megejtése után – már semmi szükség nem lesz rájuk. Hiszen ők is „hitetlenek,” vagyis európai őslakosok. Természetesen, a keresztény Európába betelepülő muszlimok szerint.
http://www.korkep.sk/cikkek/velemeny/2018/12/10/kalita-gabor-lecso-nep-e-europa-nepe
Hasonló élethelyzetekre – példa is akad
2015-ben a világ minden tekintélyesebb médiafelülete közölte a hírt, hogy a zsidó hitközösségek 27 európai páholya egybehangzóan felszólította Európa államait, mindenkinek kötelessége befogadni a kontinensünkre érkező, betelepülni kívánók mindegyikét. Ha ez nem történik meg, elégedetlenségeket szítanak majd.
Később, a hírek már erről szóltak: Franciaországból, s más országokból is, a hirtelen megerősödött antiszemitizmus következtében – első sorban a muszlimok erőszakos cselekedetei miatt – évente ezerszámra költöznek át a zsidó származásúak Izraelbe, vagy más biztonságos országba.
A V-4-ek országaiból ilyen hírek nem érkeztek. „Mindössze” azért nem, mert ezek az országok nem váltak bevándorló országokká.
Tudom, nemcsak én gondolom azt, hogy mindannyiunknak tennie kell azért, hogy egymás kezét fogva, május után a jó hagyományokat követő, erős, szuverén európai államok szövetségének útján haladjunk tovább, nem megvezetve, megtévesztve magunkat a semmirekellő, vad, globalista erők álságos trükkjeitől. Mert ne feledjük: a pokol kapuja mindig tárva-nyitva áll.
Kalita Gábor
#Angela Merkel#elemzés#emmanuel macron#Európa#intermarium#Jean-Claude Juncker#Kalita Gábor#kiemelt#közép-európa#külügyek#migráció#Soros György#véleménye
0 notes
Text
Kalita Gábor: A bombagyáros öröme
A 2014-es kijevi, majdani események is azt bizonyítják, milyen kevés kell ahhoz, hogy az emberek szabadságvágyába valakik „belepiszkítsanak,” hogy közel kerülhessünk a 3. világháborúhoz.
Nyitókép: dailysabah.com
Ott ül magán felhőkarcolója ötvenedik emeletén lévő, tornaterem nagyságú magánirodájában, két összekulcsolt lábfeje hatalmas íróasztalán, a panoráma ablak a Szabadságszobor sziluettjét vetíti eléje. Előbb érkezett meg az ötvenegyedik emeleten található, a Karib-tenger hangulatát előidéző, panoráma-medencéjéből, kipihenve, kiegyensúlyozottan, az úszás, a masszázs minden jótettétől megáldva.
Aztán egy szőke, Claudia Schiffer „kaliberű,” gyönyörű teremtmény tipeg íróasztala elé, s egy úri hölgy eleganciájával főnöke elé helyez egy iratköteget, s bájos mosoly kíséretében csak ennyit mond: „Uram, egy újabb rendelés…”
Ekkor a főnök leemeli lábát az íróasztalról, a bájos mosolyt szintén egy mosollyal illusztrált fejbillentéssel viszonozza, majd ismét hátradől forgófoteljében, s csak ennyit szól: „Egy kávét kérek. S hozzá, egy pohár pezsgőt…”
Most már nem a Szabadságszobor, hanem a teremből kitipegő hölgy áramvonalas „sziluettjét” nézegetve, rókamosoly ül az arcára, s valami ilyesmit gondolhat: „lefizetett politikuskáimnak ismét sikerült összeugrasztani, néhány szemben álló, tengeren túli országot…”
Gondolta „Ő,” a fegyvergyáros, a fenti történetecske – pszeudonimként használt – „bombagyárosa.”
Amikor a kötelezőt hadovázzák
A fentiekben leírt, kis életepizód rajzolódott ki elém akkor, amikor Luboš Blaha, a szlovák parlament képviselőjének egyik blogjából beszélgettünk baráti köröm tagjaival, mely írást több portál, többek között a Körkép is közölt, szemlézett.
Blaha itt arról a petícióról ír, amely Szlovákia Biztonságstratégiai Dokumentumának elfogadására szólít fel. Amint ezt a Körkép szerkesztője is zárójelben megjegyezte, a dokumentum fenyegetésként jelöli meg Oroszországot.
Blaha megjegyzi, nézzék meg a beszédes petíció aláíróinak nevét, ott található Smatana, Zajac, Mesežnikov, Fedor Gál, Duleba, Mesík, emellett Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa, a Globsec, s egy sor amerikai alapítvány, egyesület, s NGO.
Majd Blaha oda vetett egy provokatív mondatot is: /…/ Minek van egyáltalán oknyomozó újságírás? Aki tudni akarja, ki szolgálja az USA-t, megtalálja a nevüket.
Természetesen, erre a képviselői reakcióra felkapta „fejét” a Szlovák Külügyminisztérium is, s egy diplomatikusan megfogalmazott levélben Blaha képviselő tudomására adta, hogy minisztériumuk nem külső befolyás alapján cselekedett, a parlament képviselőinek volt javaslat tevési alkalma az említett üggyel kapcsolatban.
Ez a kötelező reakció persze borítékolható volt, hiszen mindannyiunk számára nyilvánvalónak kell lennie annak, mely táborhoz tartozunk, s maga a V4 országai is biztonsági szempontból a NATO kötelékébe tartoznak.
Az éremnek két oldala van
Persze, invesztigatív újságírók, de korábbi befolyásos politikusok, közszereplők is kifejezték véleményüket Blaha felvetett gondolataival kapcsolatban.
Blaha ugyanis leírt egy-két olyan mondatot, melyeken, valóban mindannyiunknak érdemes elgondolkodni, melyek bizony nem a róka természetű, mindig az erősekhez dörgölődzőkhöz, a bármilyen rendszerhez való besimulókhoz szólnak. Tehát, néhány kiragadott idézet Blaha mondatai közül.
„A dokumentum többször hangsúlyozza, milyen fenyegetést jelent országunkra Oroszország, és mennyire támogat minket a szeretett NATO. És természetesen vágyunk az ő megerősítésére – főleg a NATO keleti szárnyának megerősítésére.
Hát akkor, csak örömmel provokáljuk Oroszországot, a nagy testvér parancsára. Készülni a háborúra, fegyverkezni – ez az egyetlen biztonsági garancia. Hát nagyszerű.
És Amerika harcolni is fog az oroszokkal – az utolsó szlovákig.
De szívesen feláldozzuk magunkat – a nagy testvér és a szent szövetség nevében /…/.”
Beszólt az „öreg róka” is
Ha politológusokból, művészekből, publicistákból álló baráti társaságom tagjai közül az asztalnál valaki az „öreg róka” kifejezést ragozgatja, mindannyian tudjuk, Csehország volt elnökéről, Václav Klausról van szó.
Ugyanis, az öreg róka ismét beintett.
A CTK hírügynökség által idézett, egyik cseh portál interjújában a volt államelnök elmondta:
„Ukrajna jelenti térségeinkre az egyik legnagyobb biztonsági kockázatot, mely szerinte a nyugat által az oroszok és Vladimír Putin provokálására lett „felkínálva.”
Klaus továbbá kifejtette: „Ha fogalmazhatok így, ők maguk kínálkoztak fel a nyugat számára, beleértve a mieinket is, arra a szerepre, hogy provokálják Oroszországot és Putin elnököt,” – említette. Az orosz elnök szerinte továbbra is óvatos és tartózkodó, s nem ül fel a provokációnak. Ami szerencse, mert ha egy kaotikusan gondolkodó valaki lenne, az üst „felrobbanhatna,” – mondta.
Klaus szavait az is alátámasztja, hogy a forrófejű volt oligarcha, csokoládé és hajógyáros, Ukrajna mai elnöke, Porosenko nemrég hadiállapotot hirdetett ki Oroszország ellenében. A ma már népszerűtlen elnök felszólította Lengyelországot is, legyenek felkészülve az esetleges összeütközésre, s a lengyeleknek felajánlotta országa hadseregének a dombaszi harctereken szerzett tapasztalatait.
Az oroszok nem reagáltak a „feldobott szervára,” a ma már visszavont hadiállapotra.
Szlovákia tapasztalt külügyminisztere is okosan reagált
Miroslav Lajčák, Szlovákia külügyminisztere korábban nem egy alkalommal fejtette ki aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy egy velünk szomszédos országban háborús körülmények uralkodnak, konkrétan a korábbi hadiállapot kihirdetése a mai feszült állapot.
Lajčák, aki jelenleg az Európai Bizottság és Együttműködési Szervezet /EBESZ/ soros elnöke, Bécsben tartott legutóbbi találkozóján jelentette be, hogy első útja Ukrajnába vezet majd, de ellátogat Moszkvába is, hogy közvetítsen a Kelet- Ukrajnában kialakult katonai konfliktus ügyében.
A tapasztalt karrier-diplomata fellépése, hosszabb távon sejthetően pozitív eredményeket hoz majd, hiszen Lajčák nagyon is jól ismeri az említett geopolitikai terepet, hiszen 1991 és 1993 között diplomataként szolgált Moszkvában, s a diplomácia világában jól ismert feszültségoldó képességeiről. Lásd, a Macedóniában, Albániában 2001 -2005-ben betöltött konfliktusoldó, pozitív diplomáciai tevékenységét.
Higgadt fellépéséről tanúskodott a csütörtöki bécsi sajtótájékoztató is, amikor újságírók kérdésére a kercsi szorosnál keletkezett tengeri konfliktussal kapcsolatban kijelentette:
„ Fontos, hogy ez egy elszigetelt konfliktus volt.”
Ám feszültség szítókból akad bőven
Minden józan gondolkodású politikus, közember tudatában van annak, hogy az említett, a V4-ek határainak mentén zajló konfliktus eszkalálódása, kiterjedése esetén a mi geopolitikai területeinket is érintené, vagyis a háború itt, Európában zajlana. A 2014-es kijevi, Majdan főterén lezajló események is azt bizonyítják, milyen kevés is szükségeltetik ahhoz, hogy az emberek szabadságvágyába valakik „belepiszkítsanak,” hogy közel kerülhessünk a harmadik világháborúhoz.
Ma már nem titok, hogy az említett helyszínen kirobbant véres konfliktushoz nagyban hozzájárultak a külföldről bevetett NGO-k. Ezek ma is itt vannak Európában, asszisztálnak az Európai Unió bevándorlás politikájánál, lobbi csoportjaik befolyásolják az EU csúcsvezetésének tagjait, s gazdasági bevándorlók tömegével árasztanák el az amúgy is gondokkal küzdő, kontinensünket, mely külső határai védtelenek.
S persze, a magyar-szerb határon kerítést is bontanának. Ám nem George Soros lakóhelyének, három méter magas beton kerítését ott, valahol távol Amerikában, aki „Nyílt Társadalomról” prédikál, közben önmaga, s családja védelmét távol, az általa irányított, mozgatott, konfliktuskeltő NGO-tól őrzött, bekamerázott beton kolosszusokkal biztosítja.
Ez az írás, a béke jegyében íródott. Annak a világbékének a jegyében, melyet – éljünk a fölkerekség bármelyik táján – mindannyiunknak óvni, védeni kell.
Ezt várja el tőlünk Picasso, múzeumban dédelgetett békegalambja is.
Kalita Gábor
0 notes
Text
Kalita Gábor: Molenbeek lassan „beköltözik” az Európai Parlament épületébe?
Az EU Raszputyinjaként is emlegetett politikusi közszereplő nem máshonnan, mint George Soros korábbi munkatársaként érkezett Brüsszelbe.
Döbbenetes híradós bejátszásokat, hírportálok szemtanúl fotó- és videó felvételeit láthatta nemcsak Közép-Európa polgára ünnepek táján, s utána is.
Az Európa fővárosaként számon tartott Brüsszel városközpontjának az Európai Unió parlamentáris testülete épületének közelében található Molenbeek városrészben szilveszter napján, éjszakáján akkora randált csaptak a bevándorló háttérrel rendelkező rendbontók a többnyire általuk lakott városrészben, hogy szinte, közel-keleti háborús gócpontok jellegét idézték a randalírozások.
Buszmegálló Molenbeekben 2018 szilveszterén. Kép: defendevropa.com
A lakóépületek földszintjein található lángoló üzlethelyiségek, tönkretett sétáló utcák, felégetett, itt parkoló gépkocsik, a megérkező, majd pillanatok alatt kőzápor alá kerülő, szétvert rendőrautók, hatalmas robbanások, sérüléseiktől földön fetrengő, sisakos karhatalmisták.
Majority Muslim Molenbeek – (known as the Jihadi Capital of Europe) celebrated the New Year by torching the place.
Credit @sotiridi xpic.twitter.com/4f7lw0Vcdk
— Katie Hopkins (@KTHopkins) January 1, 2019
No-go zónáról beszélek, arról az Európában található, több tucatnyi nogo-zónákról,melyekről ha említést tesz valaki – mondjuk egy, a realitások talaján álló publicista – az Európai Unió csúcsvezetői valamelyikének, azt, jelképesen szólva, abban a pillanatban a frász üti meg.
Homokba dugott „fejek,” az Európai Unió parlamentjének padsoraiban?
Korábban, az EU külső határainak megvédésére jóformán a negyedét költötték arra, mint az Európai Unió létjogosultságának, pozitív mivoltának propagálására. Ennek révén kialakult a parlament padsoraiban ülő képviselők soraiban egy olyan hangulat, hogy az építő jellegű bíráló hangot valahol a parlament alagsori parkolójában szükséges „parkoltatni.”
S ha valaki Európa népeinek jobb sorsa érdekében szólni mer, azt bukott, saját haz á juk parlamentjébe be sem jutott pártok képviselői, bal liberálisok, zöldek, volt anarchistákból kikupálódott werhofstadt, sargentini, niedermüllerpéter szerű politikusok az okosan megszólalót, fellépése pillanatában a földbe döngetik, hiszen bal liberális, anarchista szekértáboruk, kétes múltjuk csúcsra fejlesztette a véres szájú karaktergyilkolászás fegyvertényének minden egyes fortélyát.
Rendőrök a molenbeeki metrólejárónál 2018 szilveszterének éjszakáján. Kép: brusselsobserver.com
Ennek révén aztán gondtalan arcokat látunk „spacírozni” a parlament épületében, hiszen tudják, hogy az általuk beadott, mindannyiunk érdekeit szolgálható törvényjavaslatok, változtatások amúgy is, a hátuk mögött háttérhatalmakat tudó EU-s bürokraták mókuskerekében köt ki. Nekünk, őshonos, keresztény kisebbségeknek is bő tapasztalataink vannak az említett mókuskerékkel.
Így az értelmes lázadás elmarad, hiszen minek is serényen tornászni, ha a bőséges apanázs, a „fogdaszádpénz,” s napidíj akkor lapulhat biztonságosan a zsebükben, ha nem „rakoncátlankodnak.”
Hiszen, annak idején, János Pál pápa két évvel halála előtti javaslatát sem fogadták el, miszerint az EU-s jogrendben benne kell foglaltatnia a hagyományos keresztény értékrendnek. Ezen a téren, azóta sem mozdult semmi. S mivel a keresztényüldözés területén történnek a legnagyobb visszásságok, az Európai Unió vezérei itt sem léptek.
Az EU Tanácsa a legutóbb, 2011-ben tárgyalta az erősödő keresztényüldözés témáját.
Csupán most kapták fel ismét a fejüket az EU atyjai, amikor a napokban írta alá Magyarország és az Egyesült Államok az üldözött keresztények megsegítésével kapcsolatos szerződést.
S mely európai intézmény, állam volt az, mely azonnal támogatásáról biztosította a szerződést? Lehet találgatni. Persze megsúgom, az EU-t „barkóbánkból” azonnal kizárhatjuk.
Lengyel testvéreink, a lengyel állam volt az, amelyik elsőként reagált a vallás, s embermentő akcióra, s szintén erkölcsi anyagi támogatásáról biztosította a szerződő feleket. A magyar-amerikai, s most már lengyel összefogás, remélhetőleg a jövő hetekben más európai nemzetállamok támogatását is élvezi majd.
Akikben bíznunk kellene, ellenünk dolgoznak?
A bevándorláspárti EU-s, a háttérhatalmak, a Soros NGO-k által támogatott liberális erők teljes mellszélességgel elkezdték az EU májusi választásaival kapcsolatos, a kimondott szemétségeket, durvaságokat is bevető kampányukat.
Lásd, az ellenzék Magyarország kormánya ellen elindított sztrájk sorozatait, a parlament, s közszolgálati épületekben megejtett idétlenségeiket – csak azért, mert az anyaország lakosainak többsége referendumban is elutasította a 2015-ben induló fejetlen betelepítési hullámot, az ezzel kapcsolatos kötelező kvótát. Az Európa egész területére kiterjesztett kampányuk alattomosságait napi szinte ismerjük, így másra hívnám fel kedves olvasóink figyelmét.
Korántsem értem azt, miért kapja az egeket is súroló havi bérét az olyan, magas poszttal rendelkező EU-s parlamenti biztos, aki még csak részben sem teljesíti azokat a feladatait, melyekre mandátuma kötelezi őt.
Érdemes szótagolva elolvasni –példaként felhozva – Dimitrisz Avramopulosz, az EU-ban betöltött magas pozíciójának leiratát: – Ő, kérem tisztelettel, az Európai bizottság migráns ügyekért, uniós belügyekért /!/ és az uniós polgárságért /!/ felelős biztosa.
Dimitrisz Avramopulosz. Kép: balkaneu.com
Mit tett eddig Avramopulosz Európa polgáraiért, ennek biztonságáért? Sorolom: – Ő volt a legfőbb szószólója a már a kontroverz ötlet felvetésekor is dugába dőlt kötelező betelepítési kvótáknak.
Hangos igenlésbe kezdett, amikor a globális migrációs paktum létéért folyt a vita.
A neve sehol sem volt hallható korábban akkor, amikor Európa népe, a nemzetállamok még eszüket nem vesztő államfői követelték az EU külső határainak azonnali megerősítését, a migráció megállítását, a terrorizmus visszaszorítását azzal is, hogy kitoloncolják a bűntényeket elkövető, kontinensünkre jogtalanul betolakodókat.
Mit teljesített ebből az EU belügyeiért, mindannyiunk biztonságáért felelős biztos ? A kedves olvasó – jól sejti: Semmit.
Ő volt az első, aki zsinórban bírálta Orbánt azért, hogy Magyarország kerítést húzott fel mind a V-4 országok, mind a nyugat megvédése érdekében, a fejetlen migráció ellen.
Véleményem szerint az Európai Bizottság elnöke, Jean – Claude Juncker neve már említést sem érdemel, hiszen az ő posztra való emelése – neves politológusok véleménye szerint is – 2014-ben kapitális hiba volt, hiszen Európánk már eddig is alaposan megszenvedte a korábbi „offshore szakértő,” Merkel és Soros kedvenc, a Brexit „előhívójának” köztudottan ismert kontroverz ténykedését.
Erről az olaszok is bőven tudnának mesélni, amikor is, Juncker nem hallgatott figyelmeztető szavukra a nagy veszélyeket magukban hordozó, kontinensünket veszélyeztető, NGO-s hajókra, melyek százezresével „vízibuszoztatták” a migránsokat az olasz partokra.
De Spanyolország is ébredezik, hiszen Soros , spanyolországi hirtelen megjelenése, Juncker sebtében elküldött, migráns segítő pénzcsomagja semmit nem segített az említett ország amúgy is rossz gazdasági helyzetén, esetleg csak annyit, hogy a muszlim népáradat ide való betelepítésével még egy púpot ültettek a keresztény Spanyolország hátára.
Muszlim imádat az Európai Unióban?
Az EU egyik legerősebb embere, Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke is „nagy-nagy” támogatója Európa felvirágoztatásának, hiszen muszlim imádata nemcsak a brüsszeli irodahuszárok, közszolgák között elterjedt fáma. Korábbi írásomban bővebben is kifejtettem Timmermans ebbéli „hobbiját.”
Timmermans számos esetben azt is tudomásunkra adta, hogy utálja a V4-eket, hiszen ez a csoportosulás nem egyszer beintett már jogosan Timmermansnak – Európa ellenes, biztonságunkat kijátszó, negatív döntései miatt.
Az EU vezérkar legerősebb háttér emberei közül „kiemelném” Martin Seelmayernak, az EB főtitkárának nevét. Az EU Raszputyinjaként is emlegetett politikusi közszereplő nem máshonnan, mint George Soros korábbi munkatársaként érkezett az EU-ba, s később ő vezette le Juncker, sok kritikát megélt, kétes kampányát az Európai Bizottság elnöki posztjának megszerzéséért.
Martin Seelmayer, mint Juncker árnyéka. Kép: .tagesschau.de
Azt hiszem, Seelmayer korántsem Európa felemelkedését szolgáló politikai meneteléséhez, ennél hosszabb kommentárt fűzni – szükségtelen.
Ez a példaként is érthető névfelsorolás korántsem az Európai Unió létjogosultságát kérdőjelezi meg, hanem arra mutat rá, hogy az utolsó öt évben korántsem az unió hagyományos, eredeti küldetését megcélozva irányította a sokszor háttér erők által poszthoz jutatott csúcsvezetés az EU-t.
Belügyminiszterek, terrorelhárítók – vigyázban!
A karácsonyi és az újévi ünnepek idején elkövetett terrorcselekvések vigyázba állították nemcsak Brüsszel, Párizs, Berlin, London biztonsági erőit, de az érintett országok belügyminisztereit is.
Jan Jambon belga belügyminiszter a terrorkészültség negyedik, vagyis legmagasabb fokozatát rendelte el Brüsszel, Molenbeek városrészében kitört, hatalmas károkozásai, s más, kegyetlen terrorcselekvések miatt. Kiderült az is, hogy a két hete történt párizsi merénylet elkövetője Molenbeekben élt.
A nyomozás azt is feltárta, hogy több, Európa más részeiben elkövetett terrortámadást Molenbeekből indítottak, innen szolgáltattak a terrorista fészkek fegyvereket, robbanószereket, embereket.
Vagyis, az Európai Unió parlamenti, adminisztrációs helyszíneinek szomszédságából. Úgy néz ki, tényleg igaz a közmondás: – a gyertya alatt van a legnagyobb sötétség.
A német belügyminiszter, Horst Seehofer sürgette annak a törvénytervezetnek az átültetését, melynek alapján minden bűncselekményt elkövető, ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkező migráns törvényileg el kell távolítani az országból.
Ez azért is fontos – említette Sheehofer – mert a migránssimogató Soros szervezetek közbenjárásával, ügyvédi védelme mellett rendszerint eltussolják, kijátsszák azokat az erőszakos bűncselekményeket is, melyekért sok éves börtön járna. Hogy ebben mennyire lesz a felkészült, agilis német bel ügy miniszter sikeres, függ attól is, hogy áll majd a kérdéshez koalíciós társa, a Wilcommens kultuszt meghonosító Angela Merkel, Németország félig meddig megbukott, migránsokkal szelfizgető kancellárja.
Az írás címében feltettem a kérdést: Molenbeek lassan „beköltözik” az Európai Parlament épületébe?
Ugye, erre a legtöbben elutasító választ adnának.
De! Meg vagyunk arról is győződve, hogy – a fentiekben leírt kételyek alapján – erre holnap, vagy holnapután nem kerülhet sor?
Kalita Gábor
#Dimitrisz Avramopulosz#Európai Bizottság#Főoldal#Frans Timmermans#Jean-Claude Juncker#Kalita Gábor#Martin Seelmayer#Molenbeek.
0 notes
Text
Kalita Gábor: Újévi üzenet -Igenis, Jézus földi követeinek még hangosabban kell szólniuk
Igen is kell, igenis jó az, ha Jézus földi követei akár meredekebb témákban is kifejtik véleményüket, nézeteiket.
Nyitókép: petofiprogram.hu
A mögöttünk hagyott évben az ember sok mindenben csalódott, de sok-sok olyan szívet melengető meglepetés is érte, amire az előttünk lévő évben, években építeni lehet.
Meglátásaikat értékelni kell
Értő, érző emberekhez szólva, hadd kezdjem azzal a reményteljes megfigyelésemmel, miszerint: 2018-ban mindig több és több lelkipásztor, Jézus földi követe szólalt meg nyilvánosan, nemcsak a templomok, parókiák falai között – olyan mindannyiunkat érintő, akár társadalmi vagy politikai ügyekben is többnyire olyan elfogulatlan, magas műveltségről, ékes rálátásról tanúbizonyságot tévő stílus és tartalom mellett, amit mi, halandók valóban megsüvegelhetünk.
Ezekben, a médiában is megjelenő, hiteles, szóbeli jelenésekben nincs párthovatartozás, nincs puszta karrierépítés, nincs szekértábor jelleg. Embermentő, embervédő megnyilvánulás fogantatik itt, mely során a sokszor zilált, megtévesztett emberi lelkeket igyekszik a pásztor visszaterelni minden emberbarát társadalmi rendszer legmagasabb intézményébe, a család, a szűkebb lelki közösség, a hit, az anyanyelv gyakorlásának intézményeibe. Ez ugyanis az a védőháló, mely megvéd minket a haszonlesők, a konspiráció nagymestereinek, a kufárok, a hit-, házasság -és családrombolók által okozható bajoktól, s attól, hogy tudva, vagy tudatlanul, a pokol kapujának irányába terelődjék életutunk, életcélunk.
Azok tiltakoznak, akiknek a leginkább csendben kellene maradniuk
Hogy mi is a forrása abbéli örömömnek, hogy ma már mindig több papi, egyházi személyiség fejti ki véleményét akár napi, társadalmi történésekről, vagy eltorzult politikai útirányokról?
Válaszom egyértelmű: Számtalanszor hallhattuk korábban azokat a véleményeket, hogy az egyház ne politizáljon, ne szóljon bele fontosabb társadalmi kérdéseinkbe.
De! Elsősorban kik is terjesztik ezeket az állításokat? Azok a rossz múltú manipulátorok, akik az egypártrendszerben a vallásüldözés oldalán álltak. Azok, akik a kommunizmus szekértolóiként, vagy beszervezett ügynökökként, s ezek csicskásaiként szolgálták a vörös rendszert, ma már „véres szájú „bloggerekként” bevetve „káder-gyerekeiket” is azokon a frontokon, ahol az ateizmus, az álliberalizmus szószólói, s a család, nemzet, haza eszméinek gyakorlói állnak egymással szemben.
Persze, a rendszerváltás után ők voltak az elsők, akik pimasz módon sorakoztak be az ateizmust tovább éltető polgári, liberális pártokba, társadalmi szervezetekbe, s rikácsolták – sok esetben hamiskodva, a kereszt mögé elbújva – az új nótát, miszerint ma demokrácia van. Vagyis, ismét az ő izmusuk, „demokratizmusuk.” Így az egyházat, s magát a hívő embert igyekeztek ádáz módon kirekeszteni a viszonylagos szólásszabadság, az új lehetőségek térerőiből.
Kép: illusztráció, Northfoto
Akkori előnyük ma már jól érzékelhető, hiszen a korábbi rendszer alaposan felvértezte őket pártszervezettségük révén, vagy a konspirációs tevékenységükben /ŠtB/ szerzett, a megtévesztésben jártas tapasztalatokkal, s a kilencvenes évek közepén dúló, mečiari diktatúra is táplálta megerősödésüket. Lásd, az átkos, peterweis szerű „vörös” figurái tucatjainak mai napig tartó regnálása, a vályú körüli kanaszta tánca. Az ilyenek üldözték, börtönbe zárták, kínozták papjainkat. Tehát, az ilyeneknek, valóban jár a megbocsátás?
Céljuk, a nyugodt hang, a nyugodt erő elnyomása
Az ilyen típusú bolsevik pofátlanságoknak bő történelme van, nem feledve a jakobinusok véres menetelését, az őszi rózsás forradalom bőrkabátos „aktérjainak” országot, embert, egyházi méltóságokat gyalázó, megalázó kegyetlenkedéseit, a második világégés utáni, módszeres kommunista vallásüldözést.
Ezek leszármazottjai ma is – háttérhatalmi hátszéllel a hátuk mögött – szintén remekelnek, lásd, a neoliberalizmus mögé bújó, nemzetellenes „színjátékaikat,” a gender-elmélet éltetését, a házasság intézménye megtagadóinak ténykedését.
Szerencsénkre a felvidéki magyarok körében – ám sajnos, csak közel harminc év után – ma már jól felismerhetők, vagyis leleplezhetők ezek a káros, csakis önös célokat követő, káros „elemek,” akik mind a politikában, mind a társadalmi életben, most is hasonlóképpen, mint az átkosban, csakis eszmetársaikat igyekeztek cseles módozatokban helyzetbe hozni, csakis ezek boldogulását biztosítani, piedesztálra emelni.
Ezzel összefüggésben leírtam többször, leírom most is: Lásd, némely felvidéki politikus által, magyar érdemrendekre ajánlott, felterjesztett volt kommunista államvédelmi besúgók /ŠtB/ díszes táborát. /Emlékeztetőül jegyzem meg, hogy ezeken az érmeken ott találtatik a magyar királyi korona, s azon a Szent Kereszt. Vagy talán az ajánlóknak erről nem lenne tudomásuk?
„Áradjatok, mint a szél…”
Személy szerint nagyon sok szép élménnyel gazdagodtam az évek során az által, hogy 2008-ban, felvidéki, s anyaországi képzőművész társaimmal, kurátorként, s képzőművészként vándorútjára indítottam a Hommage Esterházy János grafika, szobor –és festmény kiállítását, mely immár 38 alkalommal mutatkozott be az értő közönség előtt, szerte a Kárpát-medence magyarok lakta vidékein, de Csehországban, s Lengyelországban is.
Nagy megtiszteltetés ért minket az anyaország nagyobb városaiban, ahol a kurátori beszámolóm mellett, a megyéspüspök mondott köszöntőt.
Veszprémben, az akkor még szolgálatban álló Márfi Gyula veszprémi érsek meleg szavakkal üdvözölte Esterházy János nemes tevékenységének Kárpát medencei terjesztését, színvonalas képzőművészeti munkákon keresztül. Ezt attól a Márfi Gyulától hallhattuk, aki hosszú éveken keresztül ma is arra figyelmeztet minket, hogy a muszlim erőltetett elterjesztése Európánkban nagy veszéllyel jár, persze nem csak a keresztény vallás gyakorlóira, hanem mindannyiunkra, európaiakra.
Szavait soha nem feledem, amikor a kiállítás alkalmával is kimondta igéjét: „Áradjatok, mint a szél…”
Számunkra ez az áldásos, ám általános üzenet azt is jelezte: képzőművészeti alkotásainkon keresztül is vigyük el jó hírét a kommunisták által, rabláncon halálba kergetett Esterházy János embermentő, életét egész magyarságunkért feláldozó nemes tetteinek.
Kéz a kézben, Pozsony és Székesfehérvár
Székesfehérvárott, a minden év augusztusában megrendezett Királyi Ünnepségekre – felvidéki üzenetként – 2013-ban elhoztuk a 2010-ben vándorútjára indított, Szent István Pozsonyban című kiállításunk anyagát.
Ez alkalommal Spányi Antal megyéspüspök mondott el egy olyan szívhez szóló köszöntőt, mely Szent Istváni üzenetként is szólt mindannyiunkhoz, a nagybetűs KIRÁLY ma már történelmi országának alattvalóihoz.
A püspök a hit, a nemzeti fennmaradás mellett szólt arról is, hogy a kiállítás témája a két testvéri koronázó város ékköve is lehet, hiszen számos királyunkat koronázták meg azon a városainkban, ahol Szent István emléke a mai napig él, s éltetett.
Hasonló lelki élményekben lehetett részünk akkor is, amikor a Pozsonyi Magyar Galéria, s a Szövetség a Közös Célokért társulás zászlaja alatt 2017-ben elindítottuk a Kitelepítések 70 című vándorkiállításunkat, mely jelenleg már a hetedik bemutatójánál tart.
A tárlatnyitók az egyes honi és anyaországi falvakban, városokban rendszerint a kitelepítésekkel kapcsolatos emlékünnepségek alkalmával kerültek megrendezésre, mely alkalmakkor helyi plébánosok, egyházi méltóságok olyan lelkünkhöz szóló beszédekben szóltak a felvidéki tragédia eseményeiről, ahol a haza látogatók, vagyis a kitelepítettek, persze az otthon maradottak is könnyeikkel küszködtek. Ám az összetartásra, a hit megtartó erejére buzdító papi megnyilatkozások sokat könnyítettek azok lelkén, akik az említett tragédiát közvetve, vagy közvetlenül megélték.
Az óévben is szóltak, írtak, nyilatkoztak, s mi meghallgattuk szavukat, olvastuk betűjüket
Amint már a bevezetőben jeleztem, léleknyugtató valóságként nyugtázom azt, hogy Jézus földi küldöttei is mindig gyakrabban írnak, nyilatkoznak a nyomtatott, vagy elektronikus médiákban. Szavuk valóban figyelemre méltó, hiszen a hagyományos európai, s világvallás, a kereszténység az embert komplex módon szemléli, mindenben csakis a javát kívánja, nemcsak jelen pillanatban, hanem öröklétében is.
Kép: illusztrációs felvétel (talita.hu)
Akár ilyenkor, ünnepek idején is jó olvasni, hallani nemcsak a templom falai között, de a médiában Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztorának, vagy Karaffa János plébánosnak a vallásról, a világról, a körülöttünk zajló életről szóló megnyilvánulásait.
De figyelmesen olvastam Somogyi Alfréd, apácaszakállasi református lelki pásztor írását is, aki többek között az egyik fejezetben, bátor hangon kijelentette: „De mivel tudjuk bizonyítani, hogy velünk az Isten? Templomaink kiürülnek, Európában lassan üldözött vallás lesz a keresztyénség, a bal liberális eszmerendszer jobban gyűlölik, mint hajdan a kommunisták gyűlölték Jézus Krisztust és követőit…“
Majd a lelki pásztor így folytatja: „Velünk az isten, mert még vagyunk… Még magyarul szól a miatyánk a Csallóközben, Mátyusföldön, az Ipoly -és Dél-Garam mentén, Nógrádban és Gömörben, Abaújban és Bodrogközben. Állnak a templomaink, s ha megfogyatkozva is, de élnek gyülekezeteink. Velünk az Isten.
Kovács Ervin Gellért, premontrei szerzetessel készült, karácsony előtti interjú alkalmával az ékes szólású szerzetes emígyen válaszolt az interjúban feltett, egyik köztes kérdésre, mielőtt arról beszélt, már a karácsonyfát is el akarják tőlünk venni, mert sérti az idegen kultúrákból, vallási közegből közénk tolakodók érzékenységét:
A kommunista és a liberális eszme hasonlóan veszélyes?
„A szellemi gyökerek ugyanazok, ezek történelmileg is egymásra épülő, egymásból kinövő szellemi irányzatok. Más a csomagolás, kicsit más a történelmi kontextus, de az indítékaikat és a céljaikat nézve teljesen azonosak.”
Az írás címének mondandóját követve: Igen is kell, igenis jó az, ha Jézus földi követei akár meredekebb témákban is kifejtik véleményüket, nézeteiket. Ugyanis, az egyház felszentelt, nagy tudással, helyzetfelismeréssel, emberismerettel rendelkező pásztorai nagyon is érzik, nagyon is tudják, hogy híveik érdekében mikor is kell nyugodt erőként szólni, verbálisan is megnyilatkozni. Akkor is, amikor ez a hitetleneknek nem igen tetszik.
Kalita Gábor
#egyház#hit#Jézus#Kalita Gábor#Karaffa János#kiemelt#kovács ervin gellért#lelkipásztor#Márfi Gyula#molnár tamás#Pozsonyi Magyar Galéria#somogyi alfréd#Spányi Antal
0 notes
Text
Kalita Gábor: „Lecsó-nép”-e, Európa népe?
csak bízhatunk abban, hogy a V-4-ek, s a többi velünk szolidáris nemzetállam vezetői, pártjai, a jövő májusi EU-s parlamenti választások alkalmával mindent megtesznek azért, hogy Európa a szuverén nemzetállamok szorosan együttműködő egységévé váljék. Megőrizve azokat a hagyományos szellemi, vallási, kulturális értékeket, melyek kontinensünket a történelem során, mindig is a világelsőség rangjára emelték.
Nyitókép: 24.hu
Szívet örvendeztető látvány tárult elém az egyik magyar hírtévé No Comment témakörű műsorának egy-egy eseményt dokumentáló, rövid video-bejátszása alkalmával:
Ciszjordánia Betlehem városának főterén, a Biblia szerint Jézus szülővárosában, hatalmas kidíszített karácsonyfa, kivilágított, karácsonyi motívumokkal ékesített vendég váró sátrak, jó hangulat, örömét kifejező embertömeg. Nem féltek, viselkedésükkel bizonyították hová tartozásukat annak ellenére is, hogy tudták: bármikor provokáció történhet, hiszen más vallást képviselő erők – mint annyiszor korábban – említett örömüket ürömmé, sőt, patakokban folyó vérré változtathatják.
Hasonló élményben volt részem, amikor egy külföldi hírcsatorna videó-bejátszást közölt, ahol egy háború elől elmenekült, majd visszatért szír család ül körbe advent első vasárnapján egy kicsi, feldíszített, műanyag karácsonyfácskát félig lebombázott házuk, már élhetővé varázsolt szobácskájában.
A négy közül az egyetlen meggyújtott, fényesen világító gyertya mellett imádkoztak, szemükben azzal a bizakodó fénysugárral, hogy egyszer az angyalok hozzájuk is elhozzák a teljes békét, s keresztény vallásukat nyíltan, félelem nélkül gyakorolhatják.
A megható felvételek láttán hirtelen anyám felém intézett emlékezete jutott eszembe:
„A háború idején, 1944 karácsony estélyén Léván, a házunk közelében álló orosz tankokról apátok titokban néhány hosszabb fenyőágat szedett le, ezekből alakított ki egy fenyőfát, amit habár szerényen, de azt ki is díszítettünk. Akkor, pici gyermek bátyádnak nagyon tetszett a fa, a gyertyák fénye, s az apró kis ajándék, egy fából készült autócska. Nagyon szép, imába fűzött karácsony este volt. Azért is, mert aznap nem hallottunk fegyverropogást, az égen sem zúgtak a bombázók…”
Karácsonyfa – betonból
Megnyílt a rossz emlékű Berlini Karácsonyi Vásár. S mivel az emberek csak azért is feledni akarnak, immár tömegesen érkeznek folyamatosan Charlottenburg városrészbe, arra az immár karácsonyi kegyhellyé emelkedett Breitscheidplatzra, melyet a korábbi években meggyaláztak.
Azt idegen, az országban való tartózkodásuktól megvont betolakodók gyalázták meg, akik egyszerűen nem tűrték, hogy a német, vagyis az európai ember ünnepelje otthon saját karácsonyát, fenyőt állítson, s jól érezze magát a keresztény kultúrában felnevelkedett, vagy az ide érkező, ezt tiszteletben tartó, európai vagy más világtájakról ide utazó embertársai között.
A 2016. december 19-i kamionos terrortámadásnak 12 halálos áldozata, ötven sebesültje volt. Olyanok haltak meg, akik csupán azért ruccantak ki a karácsonyi szimbólumokkal kidíszített vásártérre, hogy közösségben is megéljék a karácsony várás szent örömét.
Jelen évben, a vásártérre, s a város más pontjaira érkezőt először, egy – el sem hiszem „típusú” – skizofrén látvány fogadja: betonból kiöntött, súlyos, hatalmas, zöldre festett karácsonyfák.
Védekező állásban – saját földjén – az európai polgár?
Először, szinte felháborodva nézegettem hírügynökségek fotóin a beton-fenyőket, majd képzőművész énem nyugtatott meg. Látványtervezők is kivették részüket a védelmi zónát képező szakasz kiképzésén.
Ronda betontömbök helyett, ahogyan ezt Európa más városaiban megszokhattuk, dizájn elemeket helyeztek a feltételezett veszélyforrás útjába. S itt is, úgymond bedolgozott a német precizitás: a robusztus karácsonyfatalp úgy került kiképzésre, hogy ha –feltételezett esetben- nekiront a „karácsonyfának” egy nehézgépjármű, a „fa” úgy borul fel, hogy a kereszt alakzatú talpazat automatikusan – tankakadályszerűen – megemeli a támadó jármű elejét, mely aztán már képtelen tovább tolni a több tonna súlyú akadályt.
De Bécsben most, karácsony várás idején láttam piros maslis, karácsony mintás papírba csomagolt, betontömböket is, melyek az ajándékcsomag látványát szolgálták.
Lelkesedésem csupán addig tartott, míg elemezgettem magamban a praktikusságot is felvonultató találékonyság jó ízléssel is megáldott mivoltát.
De. Európa egyes országaiban lerakott betonakadályok, az állandó rendőri készültség, a gyilkosságok, a terrorcselekmények sora mementóként jelzik: főleg az utolsó három évben valami nagyon nincs rendben kontinensünkön, vagyis mifelénk.
Valóban háború folyik Európában?
Úgy látom, évekkel ezelőtt sokunk nem hitte el azoknak a biztonságpolitikai szakembereknek a szavát, akik kerek perec kimondták: Jelenleg háború folyik Európában. Pedig, hát …
A terrortámadások legtöbbje, a párizsi Bataclan színház épületében történő gyilkos lövöldözés, Marseille tengerpartjának sétálóutcáján történt gázolásos gyilkolások, London, Párizs, Berlin, Hamburg, késelések színhelyei, a betolakodók által kiváltott svéd exodus, papgyilkosság Franciaországban, nők ezreinek megerőszakolása mindannyiunk által jól ismert esetek.
Európában cirkáló kamionos ismerősöm, a pozsonyi karácsonyi vásáron való találkozásunk alkalmával megborzadva említette:
„A balkánon, a fegyvereladásokkal kapcsolatban amolyan szabadkereskedés folyik a feketepiacon. Fegyverből ma is akad bőven, amit a semmi célt elérő, ottani véres háború idején maguk után hagytak azok a szabadcsapatok, melyek tagjai ezresével elmenekülve országaikból, ma kebabosokként, balkáni fagyi-és drogárusokként, prosti-lányok futtatóiként „díszítik” Európa nagyvárosait. Vagyis, amolyan fegyverterjesztő „összekötőkből” is akad bőven – főleg Nyugaton.”
Balkán, a puskaporos hordó
Persze, elsőként kellett volna említenem azokat a Balkánon átutazó, harmadik országokból érkező gazdasági migránsokat, akár – identitás nélküli – volt katonákat, terroristákat, akik szintén volt háborús övezetekből érkeznek. Az elszegényedett helyi lakosokhoz viszonyítva sokkal több pénz van a zsebükben, meg hát az ENSZ, az Európai Unió, a Soros féle gazdasági szélhámosok, Európánk megrontására felesküdött háttér-hatalmisták által kibocsátott, támogatott, névtelen bankkártyák is lehetőséget biztosíthatnak számukra drog, s fegyvervásárlásra is.
A veszély tehát ott lappang mindennapjainkban, hiszen a párizsi Bataclanban történt tömeggyilkosságok megszervezője Salah Abdeslam is, aki a”névtelen” bevándorlók tömegében rejtőzve érkezett Magyarországon keresztül Nyugatra, Közép-Európában szerezte be társai, s maga számára gyilkos fegyvereit – 2015-ben.
De imámok által működtetett iszlám imaházakban, ezek közelében is találtak, s ma is találnak a hatóságok százasával elrejtett kalasnyikovokat, s más terrorcselekmények elkövetésére alkalmas eszközöket, robbanószerkezeteket, melyek – felfedésük híján, egyszer majd arra szolgálhatnak, hogy az iszlámnak, vagyis a saría iszlám vallásjog európai, jogi bevezetésének alkalom adtán, ismételten fegyverrel, terorral is „nyomatékot” adjanak.
Tényleg „lecsó-nép”-e az európai ?
A gondolkodó, Európát féltő emberben ott lappang a megválaszolatlan kérdés: – vajon ennyi politikai ballépés, háttérhatalmak, s ezek megvesztegetett, megvásárolt csicskásainak kanaszta tánca, úgymond a világ, s európai emberek testén, fején, aminek mindannyian tanúi lehettünk, lehetünk már a huszonegyedik században is, de legfőbbképp az utolsó néhány évben, következmény nélkül maradhat-e.
Vagyis maradhat-e válasz nélkül a békét, a biztos, jövedelmező munkát, kiszámítható életvitelt, saját, hagyományos kultúráját, vallását gyakorolni kívánó európai emberek többsége? Vagyis mindannyiunk számára azok a kimondott disznóságok, melyeket néhány, vagy jobb esetben egy tucat politikusi kalandor, milliárdos üzletember, háttérhatalmi „játékos” követett el, s folyamatosan követ el ellenünk saját, s plebszük megkoronázása, jóléte, hírneve érdekében?
Saját környezetünkben is észleljük ezt „kicsiben,” amikor nemzetiségi politikusaink ahelyett, hogy konkrétan oda állnának a megoldásra váró problémák mellé, a helyszínen igyekeznének megoldani az elszegényedés, az elesett nemzetiségi polgártársaink megélhetési, polgárjogi problémáit, ehelyett könyvbemutatókon, falusi színpadokon, kiállítás megnyitókon villogva fényesítik politikai karrierjüket, sok esetben a kommunizmusban közismertté vált, rossz múltú, vörös csörtetők mellett ücsörögve, vagy „ráragadva” az anyaországi támogatásokra, idegen tollakkal dicsekedve, ennek előnyeit „első kézből” kihasználva.
A fentiekben feltüntetett kérdésekre való válasz egyértelmű: Európa gyors, intenzív politikai, közrendi, biztonságpolitikai változtatások nélkül a szakadékban találhatja magát
Az Európai Unió tevékenysége, politizálása az utolsó négy évben – számos elemző véleménye szerint is – főleg a kontinens belbiztonságát figyelembe véve – katasztrofális volt.
Elég csak a legfőbb posztok, akár az EU „triumvirátusának” fejetlen működését kockában jellemeznünk.
Jean-Claude Juncker, az EU Bizottságának elnöke korábban, Luxemburg mini-állam kormányfőjeként /1995-2013/ hatalmas károkat okozott Európának.
Ugyanis több száz olyan titkos szerződést írt alá nemzetközi mamutcégekkel, melyek alapján Luxemburg államon keresztül minimalizálhatták adóalapjukat. Így hatalmas pénzek lettek kimenekítve Európából szinte ellenőrizhetetlen háttérhatalmi pénzügyi egységekhez. A Luxleaks kiszivárogtatási botrány alkalmával került sor ennek a sorozatcsalásnak a felfedésére.
A rossz múltú, újra helyzetbe hozott Junckernek nagy szerepe lehetett volna a kezdeti migráció megállításának fékezésében, ám az olaszok hangos”riasztásai” ellenére mindenféle ellenintézkedést leállított.
Ezzel „le is írta” magát, a nagyok phantheonjának csarnokában a jövőben mellszobrot nem kap.
Az elnök helyettese, Franz Timmermans észbontó politizálási praktikái közül elég csak megemlíteni muszlim „imádatát,” aki vajmi keveset tett az EU polgárai, alapgondjainak, a fiatalok továbbképzési, lakhatási, munkahelyi elhelyezkedésének, családalapításának hathatós támogatása, az ��shonos kisebbségek jogainak védelme, a kontinens hagyományos, keresztény alapú kultúrájának megvédése, ennek ápolása érdekében. Pénzhiányra hivatkoztak indokolatlanul.
Holott közben kemény milliárdok folytak szét, s folynak szét a mai napig az EU ujjai között – jóformán a semmire, vagyis a többségükben munkát vállalni nem kívánó, gazdasági menekültek ellátásra.
A két említett Európai Bizottsági vezető jobb keze, Martin Seelmayer, a Bizottság kétes módon megválasztott főtitkára, korábbi, s mai funkcionálásának idején többet törődik azzal, miként is szolgálja ki az amerikai pénzspekulánst, George Sorost, s csakis azzal törődik, hogy a liberális baloldal, a háttérhatalom, ezek lobbistái minél nagyobb teret kaphassanak Európa irányításában.
Ennek a triumvirátusnak a terve az, hogy a jövő évi uniós választásokig át akarnak ültetni minden olyan, többnyire George Soros íróasztalán megalkotott törvényt – menekült vízum bevezetése, rakoncátlan országok szankcionálása, a lehető legtöbb mingráns betelepítése – ami, Európa polgárai többségének, s a még épeszű, államvezető politikusok, s polgáraik akaratával, célkitűzéseivel – merev ellentétben áll.
A kisebbségek jogi helyzetének istápolására most nincs EU-s politikai akarat
A katalán forrongások idején is az Európai Unió atyjai félrelépéseikkel, tökéletesen rámutattak arra, hogy az európai kisebbségek helyzetét képtelenek kezelni, ezeket a változásra váró folyamatokat korrektül levezetni.
Mi, Európa őshonos kisebbségeinek tagjai saját bőrünkön is érezhettük az említett „triumvirátus,” s ezek háta mögött álló, hatalmas adminisztrációs testületek velünk kapcsolatos, lekezelő viselkedésmódját.
A hatvannyolcmilliós „kicsinységünket” megszégyenítve, egymillió aláírást gyűjtettek velünk össze, a kisebbségi jogok európai jogi kódexeibe való besorolása kapcsán.
Az eredmény? Az ügy elodázása, hiszen a junckerok, timmermanok, seelmayerok véleménye szerint előbb, vagy utóbb úgy is lenyomják az európai –szerintük – „lecsó-nép” torkán az Egyesült Európai Államok politikai átültetésével kapcsolatos álmukat, így minden polgár globalista, tehát „egyenlő” lesz, vagyis, minek is itt kisebbségekkel foglalkozni.
Tehát, nemzetállamok az észbontó tervek alapján a térképről leradírozva, így a „lecsó-nép,” saját véleményét – rakja a kalapja mellé.
Vezető államok, ma már vezetésre képtelen vezéreiről
Angela Merkel tizennyolc éve tartó, kétes értékű politizálása ma már alaposan „átrágott” téma, aki rossz bevándorlás, Wilcommen politizálásával saját, korábban keresztény értékeket képviselő pártjának / Kereszténydemokrata Unió – CDU/ teljes ellehetetlenítésével hívta elő pártelnökké való választása, 2002-óta, nemcsak a német, de a civilizált európai polgárok haragját is.
Európa második legerősebb országa sem járt jól azzal a migráns simogató Emannuel Macronnal, akinek mai népszerűségi rátája valahol a szuterén padlóján leledzik.
Franciaország arca Macron óta eltorzult, az államelnök politikai tapasztalatlanságát bizonyítják azok a folyamatos, erőszakosságokba fajult sztrájkok, melyek a rosszul megkomponált reformjavaslatok révén indultak be.
Macron bevándorlás politikája rossz, ezt bizonyítják a nemzeti értékek előtérbe helyezését szorgalmazó, a még ellenzékben álló pártok megerősödése, mindig nagyobb népszerűsége is.
A világ szeme ma az ENSZ főtitkárának, António Guterresnek és sokezres stábjának cselekedeteit „kémleli,” hiszen ma ő, hű csicskásaival együtt egy olyan „merényletre” készül, melybe belerogyhat Európa, mely a decemberben elfogadásra kerülő, ENSZ migrációs paktumával kapcsolatos.
Guterres hű maradt elődjéhez, Kofi Annanhoz, aki már az ezredforduló táján elhatározta George Sorossal, hogy Európát a kevert népek országává változtatják, s a muszlim áradat pontot tesz majd a hagyományos keresztény Európa további létének végére. Észlelték ezt az angolok is, ezért indították el az Európai Unióból való kivonulásuk /Brexit/ folyamatát.
Európa népe lázong, vagyis néhány mondat a jobbulás előszeléről
Németországban az állami szervek ma már hiába erőltetik a szájzárat, a kölni erőszakoskodásokat, a chemmitzi, migráns általi késes gyilkosságot is – a több száz hasonló esettel egyetemben – az emberek felírták Angela Merkel „Wilcommenes” homlokára.
A svéd helyzet is pattanásig feszült, a szocdemek, a zöldek aligha bírják tovább erőltetni migráns simogatóik országuk gazdaságát már-már bedöntő ténykedésüket. Rendőreik, karhatalmi szerveik tagjai tömegesen mondanak fel, az eddig eltitkolt svéd no-go zónák kezdenek „ráégni” a karhatalmi szervek működésére.
A dánok is viszakozást parancsoltak, gondjuk már csak az, hogy a szigorított határellenőrzések miatt az ide betódult, elégedetlen gazdasági migránsoknak már lassan nincs hová „menekülniük.” Kitelepítésük, kiindulásuk helyszínére, szinte lehetetlen.
Olaszország kemény intézkedései akkor kerültek igazán érvényre, amikor tavasszal, vagy húszezer afrikai menekült követelte – fél Rómát szét verve – azokat a prioritásokat, lakáshoz való jutás, tetemes munkanélküli segély, szociális ellátás, amit az embercsempészek ígértek meg nekik.
Matteo Salvini belügyminiszter kemény válasza csendesítette le, a népszerű, kiépített olasz tengerparti üdülőket is szeméttelepekké „varázsoló,” gumicsónakos „turistákat. ”
A spanyolok is megmozdultak, s Guterres is foroghat az ágyában
A spanyolországi fejlemények is bíztatóak, hiszen nem minden spanyol emésztette meg azt az országukkal való kitolást, hogy ha már egyszer Olaszország blokkolta kikötőit, akkor Soros hirtelen az említett országban való „jelenése,” Juncker kedvcsináló pénzküldeménye gyanánt, Spanyolország lesz Európa „migráns-begyűjtő” tábora.
Andalúzia beintett, az ottani jobboldali erők rakétagyorsasággal törnek előre, a keresztény Spanyolország más részein is érezhető már a fejetlen betelepítések elleni lázadás.
Az ENSZ főtitkárának António Guterresnek sem lehetnek felhőtlenek a napjai, mivel kemény ellenállásba torkolt a számos sarkítást, mondhatnánk hazugságot tartalmazó, az ENSZ által decemberben elfogadásra előterjesztett, globális migrációs paktum elfogadtatásának lehetősége. Vagyis a migráció jogra való emelése, a nemzetállamok beleszólásának lehetősége nélkül.
Európa jövőjének megálmodói – ésszerű döntéseket hoztak
Ma már szinte csak álmodozhatunk arról a háború utáni Európáról, amikor kontinensünk újra álmodói, vezéregyéniségei tudásukkal, tapasztalataikkal azon voltak, hogy felvirágoztassák életterünket. Charles de Gaule, Konrad Adenauer, Robert Schuman, Jaques Chirac, Helmuth Kohl, olyan politikusi nagyságok nevei, akik nagyszerű tetteit, Európa mai csúcsvezetése által lenézett „lecsó-népe” – sosem feledi.
Az Európai Unió, a kontinens vezető államai, az ENSZ jelen csúcsvezetői névsorának felsorolása, kiemelése a fenti összefoglaló sorainak alapján is illetlenség, hiszen ezek szereplőinek említett névjegyzéke, lajstroma, – eddigi, háttérhatalmak által befolyásolt tetteik alapján megítélve – valahol a bányabéka feneke alatt leledzik.
Utószó helyett: csak bízhatunk abban, hogy a V-4-ek, s a többi velünk szolidáris nemzetállam vezetői, pártjai, a jövő májusi EU-s parlamenti választások alkalmával mindent megtesznek azért, hogy Európa a szuverén nemzetállamok szorosan együttműködő egységévé váljék. Megőrizve azokat a hagyományos szellemi, vallási, kulturális értékeket, melyek kontinensünket a történelem során, mindig is a világelsőség rangjára emelték.
Kalita Gábor
0 notes
Text
Guterres szlovák „tanítványa” elégtelenre vizsgázott?
Miroslav Lajčák, külügyminiszter: „ … kicsit úgy érzem magam, mint egy durcás kisgyerek, kinek elvették a /Marakés/ játékát…”, fotó forrása: aktuality.sk
Nyitókép: Miroslav Lajčák, külügyminiszter: „ … kicsit úgy érzem magam, mint egy durcás kisgyerek, kinek elvették a /Marakés/ játékát…”, fotó forrása: aktuality.sk
Korábbi beiktatása alkalmával az Egyesült Nemzetek Szervezetének főitkára, António Guterres annak idején, bemutatkozó beszédében kijelentette: minden jövőbeni tette alkalmával azon lesz, hogy kövesse elődje Kofi Annan példáját, a földgolyó egész népének jótevőjét.
Felemás példakép – kétségek gyűrűjében
Úgy gondolom, hogy Guterres ebbéli kijelentésének hallatán a világ tájékozottabb felének véleménymondói, eme skizofrén kijelentés értékelése alkalmával, úgymond képletesen szólva, dobtak egy csinos dupla hátast. Persze korántsem sem gyerekes csínytevés gyanánt, hiszen aki csak felületesen is ismeri a háttérhatalmak által királlyá emelt, volt ENSZ főtitkár múltbeli tevékenységét, azok Guterres jövőbeni tevékenységét azon nyomban Jean-Claude Junckerhez, az EU Bizottságának elnökéhe z viszon yították, aki eddig – talpnyalói nagy-nagy tapsikolása közepette – Európával éppen azt tette, amit tennie nem szabad lett volna.
/Csupán emlékeztetőként írom le, a tapasztalt angol politikusok, Orbán Viktor, s más előre látó államvezetők véleményével egyetemben nagyon is jól tudták, miért is kell nemmel szavazni az EU bizottságának elnöki posztjára való szavazás alkalmával a volt „offschore szakértő,” Merkel kedvenc, a háttérhatalmak – Sorost puszilgató – kiszolgálójának javára. Nem így történt, s ma már mindannyian világosan látjuk, hogy erre a rossz döntésre – Európánk kegyetlenül ráfázott.
A hiba, hiba hátára való halmozás után – gondoljunk csak az elpackázott bevándorlás politikára, az angolok „angolos” távozásának – brexit – folyamatára, így Európa jó hírnevén – a jövőt illetően – nem igen segít az olyan-amolyan, jelenlegi gazdasági stabilitás sem/.
Béke és Nobel díj – egy millió halott árnyékában
Visszatérve Guterres példaképének Kofi Annan diplomáciai menetelésére: a világ ma sem nem felejti azt a bűnét, mely egy 1994-ben, Ruandában lejátszódó véres eseménnyel kapcsolatos.
Egy törzsháború alkalmával a Ruandában élő hutuk három hónap leforgása alatt közel egy millió tuszi embert mészároltak le bozótvágó macsétáikkal.
Roméo Dallaire, az ENSZ ruandai missziójának békefenntartó erőinek parancsnoka a vérengzések kezdetén, szinte haját tépve kérte az ENSZ békefenntartó főosztály vezetőjét, az azonnali beavatkozás engedélyezésére. Nem kapta meg.
Abban az időben az említett főosztály, az említett engedély megadása elbírálójának vezetője nem más volt, mint – Kofi Annan.
Négy évvel később – ilyen, a karrierdiplomaták „sorsa” – kinevezik az ENSZ főtitkárává. Jó barátságba kerül George Soros világ spekulánssal, aki teljes mértékben támogatja az ördögi tervet: Európát nem katonai intervencióval kell hatalom alá venni, elég azt migránsok millióival elárasztani.
Kofi Annan 2001-ben átvette a Nobel díjat./ Egy millió ember halálával a „zsebében”/
Ennek alkalmából, Annan hatalmas tapsot aratott az Európai Unió parlamentjében lezajló átadási ünnepség keretén belül, a képviselők részéről. Beszédében ekkor is kifejezte, szívéből támogatja a harmadik világ lakóinak Európába irányuló migrációját, közben egy ilyen langyos „megbánó” mondat hangzott el tőle – ballépéseit némileg enyhítve: Többet kellett volna tennem, s a lehetőségem is megvolt rá.
Az ezredforduló alkalmával a Soros- Annan duó már akcióba is lendült, Soros közvetlen szervezésében félkatonai, férfiakból álló „migránsok” csapatai próbálták áttörni a balkáni útvonalakat, megnyitva ezzel a nyugat felé irányuló korridorokat. Az ENSZ csapatai még csak „véletlenül” sem lettek a helyszínre küldve – Annan „jóvoltából.”
Kofi Annan haláláig nagy barátságban állt a Soros családdal, s „totális” migrációt, a kevert népek fogalmát élete végéig hirdette. Akkor is, amikor Líbia vezére, Muamar Kadáfi, százszor figyelmeztette Európát arra a veszélyre, hogy ha országának katonailag nem segítenek, hamarosan sok millió afrikai áraszthatja el Líbián keresztül Európát. Az „okos” választ ismerjük: Líbiát porrá bombázták.
Miroslav Lajčák, külügyminiszter karrier-spirálja az ENSZ-közgyűlés elnöki posztjáig
Szlovákia külügyminiszterének kétség nem fér nagyszerű karrier diplomácia felkészültségéhez, hiszen a korábbi években számtalan alkalommal bizonyította tettrekészségét.
Helyt állt Csehszlovákia Moszkvai, majd Szlovákia tókiói nagyköveteként, AZ ENSZ Bosznia-Hercegovina-i főképviselője funkciójának betöltése alkalmával, az ENSZ Közgyűlése volt elnökeként. De akkor is, amikor diplomataként tompítania kellett a Szlovákiában történt, sok esetben világbotránnyá növekedett gondokat –újságíró gyilkosság, a maffia „bent lévőségének” gyanúja a kormányszervekben, a nemzetközi emberrablási botrány stb. – orsz&a acute;ga olyan amolyan jó hírének megtartása érdekében.
„ Ha a fene fenét is eszik, én Marakésba utazok …”
Lajčák szeplőtlen jó hírneve addig tartott, míg meg nem írta az EnSZ megbízásából „diplomamunkáját”, melynek témája: Az ENSZ globális migrációs paktuma.
S, hát ez borította ki a bilit.
Ugyanis a V-4-ek, de más országok, például Amerika, Ausztrália is kemény fenntartásokat fogalmazott meg az említett megállapodás tervezettel kapcsolatban, s hogy decemberben számos ország diplomáciai képviselete nem lesz ott decemberben Marakésben, ez már ma is borítékolható.
Ugyanis az említett országok alkotmányjogászai sem ma jöttek le a falvédőről, akiknek korántsem lehet lenyomni torkukon Guterres embereinek azt az állítását, miszerint a szerződés – nem kötelező jellegű.
Ifj. Lomnici Zoltán, neves magyar alkotmányjogász, részletes elutasító véleményezésében azt is kifejtette, hogy „mindössze” 82 alkalommal van a kötelező szó leírva az „eminens,” globális migrációs csomagban. Ennem ellenére “nem kötelezőnek” hirdetik a megállapodás tervezetet az ENSZ szakemberei.
Persze emberileg megértem Miroslav Lajčákot is, hiszen, picike kis ország külügyminisztereként felverekedve magát az ENSZ egyik legmagasabb, agyon honorált diplomáciai polcára, nem tehetett mást, mint hogy beálljon ő is az ottani taposómalomba „molnárnak,” s azt tegye, amit az ENSZ – háttérhatalmak által irányított ? – vezérei, „főmolnárai” elvárnak tőle.
Lajčáknak megtetszett a karrier diplomata poszt. Ugyanis személy szerint én is felkaptam a fejemet abbéli kijelentése alkalmával, amikor azt mondta: – én nem akarok részt venni a helyi, pártpolitikai munkában. Vagyis, tülekedjetek, verekedjetek csak ti, helyi politikuskák, s képviselőcskék a saját kis homokozótokban, én már magasabb dimenziókban mozgok.
Persze Lajčák elfelejtette, kik is röpítették őt, az említett magasabb dimenziókba. Akik odaröpítették őt, felajánlották neki a köztársasági elnöki posztot is, amit sokunk véleménye szerint Szlovákia mai külügyminisztere a nagyvilág szeme előtt, a protokoll tökéletes ismeretében, valószínűleg a választások alkalmával elnyerne, s jól el tudna látni.
De ez ideig úgy látszik, Lajčáknak ez sincs ínyére. S persze Fico hibába mondogatja, hogy Lajčák ne mondjon le külügyminiszteri posztjáról, a volt miniszterelnök már dörzsöli a kezét, milyen jó is lenne, ha ő kerülhetne erre a posztra. Vagyis megalapozná a Smer kormányban maradását, megfejelve ezt emberüknek, Lajčáknak az államelnöki posztra való emelésével.
Miroslav Lajčák– Németországban lobbizott
Szlovákia külügyminisztere nagyon is tudatában van annak, hogy karrier-diplomata posztja végleg befuccsolna azzal, ha nem mutathatná magát Guterres mellett decemberben Marakesben, a nagy aláírási csinnadratta helyszínén. Mert, hát ugye, hogy is nézne az ki az, ha éppen ő nem lenne ott – országa, s a V-4-ek teljes körű beleegyezése mellett, aki tulajdonképpen megalkotta ezt a – pirosodás nélkül elmondhatjuk – világszégyene pamflettet.
Miroslav Lajčák, a napokban részt vett egy németországi értekezleten is, ahol a kontraverz külképviseletet ellátó német külügyminiszter, Heiko Maas hathatós támogatása, s rábólintása mellett lobbizott azért, hogy igenis jó az említett szerződés, igenis ezt a világ minden országának el kell fogadnia. Persze sem Szlovákia – a naponta mást és mást állító, egy két „charakteres” politikus, s képviselő kivételével – sem számos más ország vezetésének, koránt sincs ínyére a kétségeket maga után vonó szerződés aláírására.
A mi részünkről főleg akkor nem, ha ez csak egy karrier diplomata /Lajčák/ további fényes pályafutását szolgálja majd, s nem Európa erős nemzetállamokban létező egységét.
A napokban, a következő hetekben eldől majd, hogy a józan ész diktálta folyamatoknak leszünk e részesei, vagy a világ, s Európánk hajóját a háttérhatalmak ismét partnak kívánják -e majd „döngetni,” ahogyan ez már a közelmúltban nem egy alkalommal megtették.
Kalita Gábor
0 notes
Text
Kalita Gábor: Schow Must Go On a szlovák parlamentben
Anton Hrnko parlamenti szereplései a szlovák kereskedelmi tv-k Talk Show rendezőit is „megihlették”
Nyitókép: teraz.sk
Ne ijedjen meg senki, a szlovák parlament legfrissebb ülésén nem Freddie Mercury, A shownak folytatódnia kell című fergeteges dalának klipjét nézték a kivetítőn – más elfoglaltság híján – a tisztelt képviselő hölgyek és urak. Ehelyett hirtelenjében maguk állítottak össze egy olyan színvonalas, folytatásos Talk Show műsort, amin még talán ma is röhög az egész nemzet.
A képviselő úr dohos öltönyei
A szlovák parlament elnökének, Andrej Dankonak a leváltását szorgalmazó rendkívüli ülésen ugrottak egymásnak a képviselők, olyan színvonalas „színházi” előadást produkálva, hogy az ott ülők humorigénye legalább fél évre kielégítésre kárhoztatott.
Lucia Ďuriš Nicholsonová /SaS/ volt a „szócsöve” Andrej Danko leváltásának, aki igencsak szaftosan „körülbeszélte,” miért is fontos a parlament elnökének leváltása, az összeollózott diploma dolgozatának következményeként.
Ezekre a véleményekre természetesen röptében reagált, amolyan mikrofonon kívüli „bekiabálóként” Anton Hrnko /SNS/, Danko párttársa, aki Nicholsonovát többször is elküldte. Persze nem sörért a parlament büféjébe.
A szócsata a szociális hálón is folytatódott
Nicholsonová „égetését,”Anton Hrnko, képviselői gerinctelenségének birtokában a Facebook oldalain is folytatta a tőle megszokott logikátlan, a sértegetést mindig is piedesztálra emelő modorban: „Igen, képviselőasszony! Jönnek vissza a kommunisták a parlamentbe. Persze nem azok, akik különféle opportunista meggondolásból léptek be a Csehszlovákia Kommunista Pártjába.”
Majd Hrnko Nicholsonovát a giccstől csöpögő, Maria című Mexikói telenovella főszereplőjéhez hasonlítja, s rejtve kifejezi, nagyobb „morális példa,” mint a képviselőasszony esete talán nincs is több a parlamentben, s nem az ő színvonala, hogy az ilyenekhez lealacsonyodjék.
Anton Hrnko. Kép: nrsr.sk
Természetesen nem maradt el a tűzről pattant képviselő asszony, a parlament alelnöke részéről a válasz, Hrnko irányába: „Hrnko úr, a morálisan ferde mečiarizmus itt ragadt hagyatéka, aki dohos „illatú” öltönyeiben, dohos szagú múltja kíséretében a mai napig „ékesíti” a szomorú parlamentünket.
Mivel Hrnko korábban színvonalon alulinak tartotta Facebook bejegyzésében a Nicholsonovával folytatott üzenetpárbajt, mégis folytatta: „Az alelnök asszonnyal ellentétben én a parlamenti viszonyokhoz alkalmazkodva öltözködöm, persze lehet, öltönyeim jobban „ülnének” rajtam, ha karcsúbb lennék.”
Anton Hrnko parlamenti szereplései a szlovák kereskedelmi tv-k Talk Show rendezőit is „megihlették”
Értelmiségi barátaimmal való beszélgetések alkalmával nem egyszer került elő a téma: kinek is lehet nagyobbat röhögni az értelmet messziről kerülő hülyeségein, ha nem Anton Hrnko képviselő úr égbe kiáltó badarságain. Ezt tudatosították az egyik szlovák kereskedelmi televízió talk showjának szereplői is, akik alaposan megnevettették a fél Szlovákiát akkor, amikor Hrnko aranyköpéseiből idéztek néhányat.
Illusztrációs felvétel. Kép: topky.sk
Az ismert humorista, műsorvezető, Helena Vacvalová vezette fel a beszélgetés témáját azzal, hogy: „2011-ben Anton Hrnko vehemensen ellenezte, hogy befagyasszák a parlamenti képviselők fizetését. Ezt azzal indokolta, hogy évente hat /!/ öltönyt kell vennie, melyek darabjáért 600 eurót fizet.
Az egyik bloggertől meg is kapta internetes bejegyzése után a zsírosan megkomponált választ: „Te telhetetlen disznó! Hát hol élsz???”
Hrnko most sem hagyta válasz nélkül az ellene felhozott bonmotot, s emígyen felelt: Te kis függőségben élő félkegyelmű: hát téged kell képviselnek./ Musím Ťa reprezentovať/. A majmoknak nem szabadna a földön járniuk.
Illusztrációs felvétel. Milan Kňažko. Kép: topky.sk
Erre az ott ülők közül Milan Kňažko színész, volt kultuszminiszter reagált elsőként: „Mindannyian jól hallottátok. Nem elég, hogy a képviselő úr letegezett minket, még azt is mondta, hogy muszáj képviselnie bennünket. Én viszont azt mondom: nem muszáj…”
A nagy „nevetés kavalkádé” után Kňažko még hozzátette:
„Én elsősorban nem a képviselői fizetéseket fagyasztanám be, hanem egyes képviselőket.”
Erre már Milan Lasica is beszállt a jó hangulatú, nevetéstől hangos dumcsipartiba, s ezzel folytatta: „Hrnko úgy néz ki, mint a jómódú kulák fia. S ha ő minket, majmokat reprezentál, mégis csak szüksége van arra az évi hat öltönyre.”
Milan Lasica. Illusztrációs felvétel. Kép: topky.sk
Minket, felvidéki magyarokat is „kellemes” élmények fűznek az „antonhrnko” félékhez
Azt hiszem, mi idősebbek még jól emlékszünk azokra a mečiari időkre, amikor Anton Hrnko, a „holtomiglan-képviselő,” nagyon is tudtunkra adta parlamenti felszólalásaiban, képviselői cselekedeteiben, hogy zsigerileg gyűlöl minket, magyarokat.
Persze társai is akadtak a Slota, Cuper, Prokeš trió napi rikácsolásai, magyarságunk ellenében Hrnkot is megerősítették abban, hogy minél jobban szidja a magyarokat, annál több manna hullik az ő és társai ölébe.
A Szlovák Nemzeti Párt állami pénzekkel, uniós juttatásokkal való visszaéléseinek sorát idézni szükségtelen. Mindezt bizonyítja az a legújabb priusz is, hogy a napokban a párt két volt minisztere hosszú évekre börtönbe került – sok millió eurós anyagi visszaélések miatt.
De hadd idézzem még Marián Leško véleményét a „jeles” képviselővel kapcsolatban, aki szintén ott ült a szórakoztató műsor szereplői körében: „Ha a képviselő azt mondja, hogy ő képviseli, reprezentálja a nemzetet, akkor fennáll a gyanú, hogy nem történt-e bűncselekmény nemzetünk nyilvános megszégyenítése okán.”
S, végezetül még egy mondat, amit szintén az említett publicista idézett a show műsorban: Anton Hrnko a parlamentben egyszer kijelentette: „Mi azt akarjuk csinálni, amit muszáj csinálnunk, s azt fogjuk csinálni, amit csinálnunk kell.” S, hogy autentikus legyen Hrnko egetverő kijelentése: „Mi chceme robiť to, čo máme robiť, a budeme robiť to, čo máme robiť.“
Ehhez kommentárt fűzni, az hiszem, teljesen szükségtelen.
Kalita Gábor
0 notes
Text
Kalita Gábor: Mióta Ladislav Hudec Hugyecz László?
Vagyis pontosítva: mióta Hugyecz László – Náš slovenský architekt … – vagyis mióta ő a mi szlovák műépítészünk?
Vagyis pontosítva: mióta Hugyecz László – Náš slovenský architekt … – vagyis mióta ő a mi szlovák műépítészünk?
Hugyecz László sorstörténete immár a hetvenes évek közepétől foglalkoztat. Még abból az időből, amikor szerkesztő-riporterként egyik cikkem képzőművészettel foglalkozó anyagához böngésztem a Pozsonyi Egyetemi Könyvtár korabeli, nemzetiségi magyar újsággyűjteményekben korhű, autentikus adatok után.
Hugyecz László az első világháborúban. Kép: shanghaiartdeco.net
Ekkor került kezembe több újságcikk is, amelyik Hugyecz László azzal a sorshelyzetével foglalkozott, hogy magyar királyi hadnagyként, az orosz katonai fogságából milyen kegyetlen szökési körülmények között is jutott el Kínába, miként is vált az Osztrák-Magyar Monarchia mérnök-hadnagyából Kína vezető építészévé.
Mivel a háború idején a monarchia polgára volt, kérvényezte – immár Kínából – a szülővárosába való visszatérés végett a Csehszlovák állaampolgárságot. Megkapta, de nem volt hová haza jönnie, hiszen szülei vagyonát elkobozták. Ám később persze kapott ettől az államkonstrukciótól már a kommunista éra idején is egy „titulust,” vagyis náš slovensky architekt.
Ki is volt Hugyecz László
Persze, még mielőtt rátérnék az írásom alcímében is felvetett téma taglalására, hadd említsem meg, hogy ebben az évben emlékezünk az építész egyéniség születésének 125-ik, halálának 60. évfordulójára. Tehát ennek kapcsán is a teljesség igénye nélkül hadd ismertessem meg olvasóinkat egy rövid összefoglalóban a magyar, a nemzetközi, s a
Besztercebánya egy korabeli képeslapon 1895-ben. Kép: ladislavhudec.eu
kínai építészet egyik kiváló művelőjének kimondottan gazdag, főbb élet eseményeivel, karrier-pályájával.
Hugyecz László a Felvidéken, Besztercebányán született 1893-ban. A család felmenői között egyaránt találhatók magyarok, szlovákok, szászok. Anyanyelvét magyar édesanyjától, lánynevén Skultéty Paulától sajátította el, akinek szülei több száz évre visszamenőleg magyar lutheránus lelkészek voltak.
A Hugyecz család Besztercebányán, 1900-as évek eleje. Kép: revizoronline.com
Apja, aki szintén folyamatosan magyarul, németül, szlovákul beszélő, szlovák felmenőkkel is rendelkezett, indította el útjára fiát, Lászlót későbbi szakmájában. Ugyanis az apa, Hugyecz György az Osztrák-Magyar Monarchia kiemelkedő tudású, tehetős építkezési vállalkozója volt.
A sok közül erről tanúskodik a budapesti kisalföldi vasbeton alagút kivitelezése is, mely a kort meghaladó technikai megoldásokat tartalmazott, ezzel is bővítve a monarchia építészeti vívmányainak fejlettségét. De emellett édesapja számtalan besztercebányai, felvidéki középület, ipari központ, családi ház, kúria, villa kivitelezője volt.
1905-ben saját családi villájukat is felépítette klasszicizáló stílusban, ahol a kis László is jól megfért a további öt testvérkéjével.
Pályakezdés – a kőműveskanál és az ácsszekerce jegyében
Az igazi építész a malternál kezdi, szól az építészek körében gyakran hangoztatott csasztuska. Így volt ez Lászlóval is, aki a kőműves, kőfaragó, ács mesterségek szakvizsgáit is megszerezte.1911 és 1914 között a Budapesti Műszaki Főiskolán képezi tovább magát, majd az építész diploma megszerzése után állást kap Ybl Ervin irodájában. 1916-ban már tagja a Magyar Királyi Építészkamarának, több tervrajz kivitelezője.
Hugyecz László építész 1934 körül. Kép: wikipedia.org
Orosz fogságából Kínába szökik
Felfelé ívelő pályáját megszakítja a katonai behívó. A 82-es magyar gyalogdandár hadnagyaként óvóhelyek, katonai bunkerek építkezéseinél jeleskedik, majd egy ütközet folyamán sérülést szenved, s a kozák lovasság fogságába esik. Szibériába viszik, itt nyelv és építészeti szaktudásának köszönhetően életben marad, építkezéseket vezet.
Fogságban. Kép: revizoronline.com
A fehérek és a vörösök között dúló háború okozta káoszt kihasználva fogságából megszökik, kalandos utakon eljut Kínába, ahol a dán misszió segíti őt. Így jut el Sanghajba, ahol egy amerikai építészeti iroda nemzetközi szakcsoportjában helyezkedik el.
Hugyecz László. Kép: blogs.wsj.com
Hugyecz László nem akart Kínában maradni, ám az otthoni körülmények drámai fordulatot hoztak. Édesapja meghal, vagyonukat az újonnan alakult csehszlovák állam elkobozza, a család Budapestre költözik. Tehát, Kínában folytatja tovább munkáját annak érdekében is, hogy családját fenn tudja tartani.
1922-ben megnősül, német származású felesége, aki Sanghajban született jómódú család tagja. Apja gazdag kereskedő, anyja, korábbi rokoni ágon az angol nemesi Tisdall család leszármazottja.
A család kitűnő társadalmi kapcsolatokkal rendelkezik, tagja a kínai felső tízezernek. Később két fiú, s egy lány gyermekük születik.
Kína nemzetközi elit építészeinek a legjobbjai között
Hugyecz, a korábban elsajátított magyar, német, szlovák, majd orosz nyelv után megtanul kínaiul, s angolul. Miután az R.A. Curry építészeti cégénél, immár irodavezetőként komoly tapasztalatokat szerez, 1925-januárjában megnyitja saját cégét, s néhány év alatt Kína egyik legismertebb építészévé válik.
Hugyecz Laszlo Ede. Kép: reprofoto. youtube/media film
A klasszikus stílusokban való jártassága, az apja mellett, s a hadszíntéren szerzett tapasztalatai lehetőséget ad számára mind Sanghajban, mind Kína más területein élő nemzetközi kolóniák, külföldi, s kínai üzletemberek, s az 1927-ben magalakult nemzeti kormány más-más stílusban megfogalmazott igényeinek kielégítésére.
Ugyanis olyan főiskolai tanárai voltak, mint Haussmann Alajos, Pecz Samu, Schulek Frigyes, a Halászbástya megépítője, akik az eklektikus épületszerkezetek létrehozásában is világszínvonalat képviseltek, apja viszont már a vasbeton, vas elemű konstrukciók szerkezeti megalkotásában szerzett tapasztalatait adta át fiának.
Az 1920-ban divatos eklektikus, neoklasszicista stílustól, egészen a modern art-decóig
Közel húsz éves munkássága idején az egyik legtöbbet foglalkoztatott sanghaji építésszé válik, s közel 40, többségében még ma is funkcionáló, neves épületet tervez a városnak.
Moore Church. Kép: pekingikacsa.blog.hu
Első nagyszabású kínai projektje a Joing Saving Society volt, majd ezt követték az egyetemi, ipari épületek, követségek, iroda házak. Érdekességként meg kell említeni, hogy az építész Kínában is igazi keresztényként tevékenykedett, hiszen több templom tervét is elkészítette, amelyekért – felekezettől függetlenül – nem kért honoráriumot.
Hugyecz László tervei alapján készült el 1934-ben a 22 emeletes, 200 szobás Park Hotel. A 83,8 méter magas felhőkarcoló az első ilyen magasságú épület volt Ázsiában, amely meghozta a világhírnevet tehetséges alkotójának.
Hugyecz László tervei alapján készült el 1934-ben a 22 emeletes, 200 szobás Park Hotel. Kép: pekingikacsa.blog.hu
A neves építész tervei alapján épült a Sanghaji Nagyszínház, a Joint Saing and Loan Bank, a Keresztény Irodalmi Társaság kombinált épülete, a posztmodern Zöld Ház épületsora.
Kínában így közel ötven, általa tervezett épületet nyilvánítottak műemlékké.
1942-ben Magyarország tiszteletbeli konzuljává választják
Hugyecz László több hazatérési kísérlete meghiúsul. 1928-ban az időközben megszerzett Csehszlovák állampolgárságát szerette volna magyarra váltani, de a hatóságok nem zárták le az apja halála utáni hagyatéki eljárást. Kínában marad, közben megszerzi magyar állampolgárságát, majd megválasztják Magyarország konzuljává. 1947-ben, a polgárháború, s a kommunista a hatalomátvétel után az előző rendszer kiszolgálása után Kínában kegyvesztett lett.
Magyarországra, az általa finanszírozott, a fia révén már előkészített birtokra nem térhetett vissza korábbi konzuli tevékenysége miatt. Így sanghaji házi fogságából megszökik, s Svájcban, Luganóban telepedik le családjával. Később visszatérhetett volna Magyarországra, de látta, hogy itt nem tudja biztosítani szélesebb körű, vagyonából a Csehszlovák állam által kiforgatott családja számára a megélhetést, így Luganóból, a Budapesten maradt családtagjait folyamatosan átutalt pénzküldeményekkel segíti.
XII. Piusz Pápa Rómába hívja
A pápa felkérésére statikus mérnökként, a Szent Péter sírját kutató, nemzetközi csoport tagja lett. A Szent Péter Bazilika alatti feltárási munkákban vett részt, feltárta, majd statikailag ellenőrizte azokat az ott lévő katakombákat, melyek fölött a Bramante, majd később Michelangelo által tervezett bazilika sok száz tonna terhet hordozó pillérei tornyosultak. Itt találták meg – Hugyecz segítségével is – azt az urnát, mely Szent Péter csontjait tartalmazta.
Ez a munka lelkileg is megváltoztatta életét, visszavonult az építészettől, írni és festeni kezdett, vallástudománnyal foglalkozott, majd visszatért családjához Svájcba.
Hugyecz Amerikában. Kép: ladislavhudec.eu
Ezt követően, a Kaliforniai Berkeley Egyetemtől kapott meghívást katedra vezetői posztra. Itt megtervezte, s felépítette második családi házukat is, az elsőt ugyanis egy földrengés elsodorta, maga alá temette. Ezzel a házzal sem volt szerencséje, szintén egy földrengés révén, amikor egy létrán állva akasztott fel a falra egy festményt, leesett, majd az ezt követő trauma, s szívinfarktus révén – 1956-ban, 65 évesen – meghalt.
Hamvait – kérésére – Besztercebányára, a Felvidékre szállították, így kívánsága szerint a Hugyecz család monumentális kiképzésű, ma is épségben álló sírjában lelt végső nyugalomra.
Rokonlelkek Esterházy Jánossal
Amikor a Pozsonyi Magyar Galéria zászlaja alatt Pozsonyi Műtermek nevű csoportommal kiállítást nyitottunk a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet korábbi épületében, Molnár Imre az intézet igazgatója, Esterházy kutató, a kiállítás után mutatott nekem néhány levelet, amelyet Esterházy János küldött családtagjainak a börtönből.
Amikor ezeket a briliáns magyarsággal, érzelemmel telítődött leveleket olvastam, akarva akaratlanul is Hugyecz László neve jutott az eszembe. /Hugyecz, a frontról, Kínából küldött ezer levelének példányait ma is őrzi családja/.
Ugyanis olyan gyönyörű magyarsággal megfogalmazott leveleket, amelyek a mártír tollából fakadtak, évekkel korábban az építész Kínából, családtagjai számára küldött levelek olvasása közben tapasztaltam.
Hugyecz László Ede. Kép: wikipedia.org
Véleményem szerint, Esterházy és Hugyecz rokonlelke abban fogantatik, hogy mind a ketten EMBERMENTŐK voltak. A mártír gróf ebbéli cselekedetei mindannyiunk által jól ismertek. Hugyecz viszont tiszteletbeli konzuli működése alkalmával mentett magyarokat, zsidókat, rászorultakat, mely nemes tettei, ma már szintén hasonló képen vannak feltárva, igazolva, mint a minden igaz magyar által igen tisztelt gróf Esterházy esetében.
Egy Trianon utáni ország, amelyik vagyonától megvonta, elutasította őt és családját, ma az építészt nemzete jeles tagjának vallja
A fentiekben ismertetett tények fényében is, tudatomban mindig erősebben megfogalmazódik a sok évtizede táplált aggály: miért kell a szlovák nemzetnek ennyire vehemensen kisajátítani, nevét megváltoztatva, őt „Ladislav Hudecként” említve, aki valójában, – családja hitközösségi felekezetének archívuma alapján is – Hugyecz László Ede volt?
https://www.youtube.com/watch?v=570wpR6voNI
Főleg a korábbi években, de még az átkos időszakában is számtalanszor olvashattuk emlékező cikkekben, hazájukban elismert történészek asztalán született, a „Náš slovensky architekt,” a „Mi szlovák műépítészünk” szellemében megfogalmazott értekezésekben.
Mi adja azt a kisajátítást, ragaszkodást egy olyan többnemzetiségű ember esetében, aki – nem önkéntesen – még az Osztrák-Magyar monarchia alatt hagyta el hazáját, s igazán sohasem térhetett vissza Csehszlovákiába? Már csak azért sem, mert családja vagyonát, az építész nevét ma „kisajátító” ország elkobozta, vagyis indexre tette a Hugyecz famíliát, akik Budapesten leltek menedékre.
https://www.youtube.com/watch?v=6iBp2SuP0JA
Persze azon sem csodálkozom, hogy példaként említve a volt kultuszminiszter, Madarič úr regnálása idején, – ismerjük az ő, magyarokhoz fűződő viszonyát – , valamelyik „Hudec” élettörténetét feldolgozó tollforgató, történész magyarul használhatta volna Hugyecz László nevét. De még László Hugyecz formában sem tehette volna. Sem a visszaemlékezés nem látott volna nyomdafestéket, s az emlékezőt sem jutalmazták volna akár egy miniszteri kitüntetéssel sem.
A 2010-ben megjelent magyar nyelvű könyvet 2013-ban kínai nyelvre is lefordították. Kép: pekingikacsa.blog.hu
Még szerencse, hogy szép számban élnek Hugyecz László valódi történetét, emlékét, emléktárgyait kincsként őrző hozzátartozók Budapesten, s másutt, s az is szerencse, hogy mind a magyar, mind a kínai kormány kimondottan korrektül, kiadványok, kiállítások, a Hugyecz épületek műemlékekké való nyilvánításával viseltetik Hugyecz László emlékéhez, vagyis, nem a „csakamilyénk,” KISAJÁTÍTÓ módon.
Kalita Gábor
Nyitókép: shanghaiartdeco.net
0 notes
Text
Kalita Gábor: Erről szól a bolsevik pofátlanság
Mivel a nyugati hatalmak népei nem élték át saját bőrükön a vörös átok gyilkos menetelését, nem értették a szabad hazában, nemzetben, többségükben Jézusban, családban gondolkodó magyar embereket
Mi, nemzetiségiek, akik a hatvanas évek végétől kezdődően, már felnőtt fejjel éltük át a Husák rezsim diktatórikus történéseit, zsigeri keresztény gyűlöletét, s közelről láttuk a Kádár éra egypártrendszerének dübörgő menetelését, ennek borzalmait, szinte megdöbbenten szemléljük, hogy itt, a Kárpát-medencében, a mai politikai, közéleti felállásban kik is óbégatják a leghangosabban, pofátlanul azt, hogy ez a rendszer ma, egyenlő a diktatúrával.
Nem mások, mint a vörös zászló egykori lobogtatói
Igen, döbbenettel hallgatjuk, látjuk, hogy a korábbi rendszer elkötelezettjei, ma, természetesen kaméleon módjára színt váltva, a ballliberalizmus, vagyis álliberalizmus jól kiépített bunkereiből kurjantgatók ragozgatják a jelen diktatúra fogalmát. Mintha nem is sejtenék, hogy nem is olyan távoli időszakaszban, közel harminc éve még ők lobogatták egy diktatórikus egypártrendszer szekerének tetején a vörös lobogót, mely rendszer, százmillió áldozatának vérével pecsételte meg kegyetlen múltjának történetét.
Szolzsenyicin már elmondta
Bizony elmondta, s regényeiben le is írta, mekkora szennyhalmazt hagyott maga után az a totalitárius rendszer, mely ideológiai vörös piszok – olykor álca alá rejtve – még ma is szennyezi életterünket.
Sokunk szamizdat olvasmányai, az átkos teremtette szellemi sötétségből való kilábalás abc-jét szolgálta, felismervén azt, hogy ez az út járhatatlan.
Magyarságunk, a „nagy októberi forradalom,” a cári család, az egyszerű, dolgos, ártatlan emberek millióinak halomra gyilkolása, az Auróra ágyúdörgései után nagyon is gyorsan megtapasztalta, mi is az a vörös átok.
A hazában, nemzetben gondolkodni képtelen, a kiválasztottak „micisapkájában,” bőrkabátjában pózoló, idegen elemek robbantották ki azt az őszi rózsás forradalmat, vagyis a proletárdiktatúrát, amely emlékeiről Kun Béla, Szamuely Tibor pribékjeinek, Lenin fiúinak véres, kegyetlenül aljas tetteiről még beszélni, írni is kellemetlen.
Ha a ma élő magyar ember történelmi ismeretei alapján összegzi az akkori véres történéseket, eljuthat addig a megállapításig, hogy ezek a történelmi események is nagyban hozzájárultak annak a „kivégző” dokumentumnak az aláírásához, melyet mi, magyarok Trianonnak hívunk.
Mivel a nyugati hatalmak népei nem élték át saját bőrükön a vörös átok gyilkos menetelését, nem értették a szabad hazában, nemzetben, többségükben Jézusban, családban gondolkodó magyar embereket akkor sem, amikor ezek, 1956-ban fellázadtak a Moszkvából diktált, irányított diktatúra ellen. Nem értették, így nemzetünknek /katonailag/ nem is segítettek.
Éppen ezért, mi, akik ennek borzalmait részben, vagy teljes valóságában /1956-, 1968/ átéltük, ne is csodálkozzunk azon, hogy az említett vörös átok amolyan „csicsásra csomagolt,” álcázott formában, bizony, ma is itt lappang Kelet-, Közép-, s Nyugat-Európában.
Gondoljunk csak az Európai Unióban ténykedő, a liberalizmus mögé bújt – guyverhofstadtok, junckerok, merkelek, niedermüllerpéterek, sargentinik, fura, a hagyományos európai értékrendet százzal romboló menetelésére, s példaként említve arra, hogy Marx szobra /Németország/ ma is ott állhat egy EU-s állam egyik városa főtérének kellős közepén.
S, ismét példaként említve, a Nyugat-Európában történő templomrombolások / vagy II. János Pál pápa szobor együtteséről a kereszt erőltetett eltávolítása/ is szintén csak a fura utakon haladó, akár megvesztegethető /?/ politikusok készakart „tehetetlensége,” bűne Franciaországban.
Persze, ezen már nem is csodálkozhatunk, ha/vagy csakis, a mindannyiunkat ámítani akaró külcsín végett /?/ a keresztény értékeket képviselni hivatott /!/ Európai Néppárt /EPP/ jóformán romokban hever, hagyva magát felszeletelni, megosztani?
Mely európai pártcsoportosulás vezérkara akkor sem csap rá közös Európánk „kerekasztalára,”amikor szinte teátrális módon pénzügyi mega-spekulánsok – pofátlanul oda állva, az európai parlament pulpitusa mögé idegen népek bevándoroltatásával, társadalmi, nemzeti, vallási megosztás kiprovokálásával, káoszteremtéssel kívánják saját pénzügyi gyarapodásuk céljaiért folyamatosan, gálád módra szétverni az európai nemzetállamok olyan-amolyan, még egyenlőre lábon álló egységét, gazdaságát, hagyományos értékeit?
Heller Ágnes, a New York Times „stamgasztja”
Eme írás olvasója el sem hiszi majd, hogy a kilencvenedik éve felé tartó Heller Ágnes hová is futott, mely mega-média szerkesztőségéig szaladt ismét, hogy elmondja az anyaországunkkal, vagyis a csonka országgal kapcsolatos világra szóló mondókáját: itt diktatúra van.
Vagyis ott, ahol a csontja velejéig lukácsista filozófus asszony – „vörös” társaival együtt – nemcsak az átkosban, de a rendszerváltás utáni évtizedekben is olyan zsíros támogatásokban részesült, s részesül „bölcs,” a filozófia csúcsait „csiklandozó” kiadványainak, „szocio-felméréseinek” világgá kürtölése „érdekében,” melyek összegei nagyságrendjének hallatán a magyar, családos, dolgozó ember több mint valószínű, hogy bele szédülne.
Feltehetnénk a kérdést: éppen a lukácsista, rákosista, kádárista kedvenc, Heller ne tudná azt, hogy mi is tulajdonképpen a diktatúra?
Vagy tényleg, el kellene már őt végre küldeni… Persze nem éppen oda, hanem a Terror Házába, hogy leckét kapjon abból, miként is bántak kommunistái azokkal, akik nem értettek egyet se Lukáccsal, se Rákosival, de még csak Kádárral sem?
Látnia, „teoretice” meg kellene ismernie/ ezt mi, keresztény neveltetésű emberek mondjuk/ a „bauerek” végletekig kifejlesztett körömtépő technikáját, az oszlopra akasztás nyakcsigolya törő „élvezetét,” a koncepciós perek hosszas, csontot törő, vérszagú kínzásokkal megelőlegezett, majd halálbüntetésekkel megpecsételt, döbbenetes hazugságait, a vallásüldözés kegyetlen praktikáit, akkor az emlékmúzeumban való látogatása után talán belé ragadna a szó, talán még hányna is egyet, s később még csak véletlenül se kürtölné világgá: – itt, ma diktatúra van.
Mint tette ezt Heller Ágnes az elmúlt hetekben is, örömmel nyilatkozva a világmédia „üdvöskéjének,” a New York Times-nek: Magyarországon diktatúra van!
Diktatúrát kiáltókból – még akad jó néhány
Persze az ilyen baloldali beállítottságú – hű, de milyen finoman fejeztem ki magamat – kisbetűs emberkéből akad még közeli tájainkon jó néhány. Persze nemcsak itt, de ott is, méghozzá az Európai Parlament padsoraiban.
Szinte már európai szálló igévé vált, hogy az Európai Uniónak talán nincs is több olyan országa, mint Magyarország, melynek uniós képviselői – persze tisztelet az épeszű képviselőinknek – ne szidnák, gyaláznák árkon-bokron keresztül – szinte már a nemzetárulás bűzével átitatva – „saját” /?/ országukat.
Talán egy nemzeti specialitás ez? Amolyan hungarikum? A válasz: végképp nem. A baloldal szanyitiborjai, niedermüllerpéterei, zöldikéi, vöröskéi azok, akik reggel egy kávét ne tudnának elfogyasztani anélkül a gondolat nélkül: legközelebb miként is rúgjak bele „saját” /na, nem/ népembe, nemzetembe. Az utolsó mondatrészt legszívesebben korrigálnám, mert az ilyeneknek a saját nép, nemzet kifejezéstől feláll a szőr a hátukon.
S, hát a Sargentini jelentést is az ilyen „balfékek” tömték tele őrültségekkel és szemenszedett hazugságokkal, mivel az olykor láthatatlan, őket marionett bábuként irányító gazdijaik számára Magyarország, vagyis a a V4-ek országai, az osztrákok, az olaszok, vagyis így, együtetesen nem illünk bele abba az általuk megálmodott „tájképbe,” / Egyesült Európai Államok/, amelyben nekünk, felsoroltaknak, csakis a kifosztásra ítélt GYARMAT státusz jutna ki „jutalmul.”
Kalita Gábor
Nyitókép: oktober23alapitvany
0 notes
Text
Kalita Gábor: Azon csodálkozok, hogy éppen ők csodálkoznak!
Simliskedés, köpönyegforgatás, gerinctelenség.
A rendszerváltás idején, a kilencvenes évek legelején, finoman kifejezve érdekes hangulat uralta Pozsony utcáit is, kávézóit, a közösségi helyeket, a szerkesztőségeket, piactereket.
Volt ebben a hangya rendszerű nyüzsgésben egy jó adag bizonytalanság, arany borjút ígérő eufória, s persze – sok esetben, a bolsevik jellemre utaló, pofátlanságot sugárzó helyezkedés.
A megbocsátó jelleműek megbocsátottak, a korábban üldözöttek a megtérni kívánókért imádkoztak, a más és más helyzetben színt, jellemet változtató kufárok -kufárkodtak. Vagyis szélesre terítették most már nem vörös, hanem színes, amolyan hamis csábításra fogantatott szőnyegüket, melyet könyöküket is használva terítették szét, a lehető legszélesebbre, az Újfent Lehetőségek Piactéren. Ezek körül a szőnyegek körül aztán az azonos színűek csoportosultak, s amikor már látták, hogy az Újfent Lehetőségek /börzéjéről/ Piacteréről mégsem zavarják el őket a megbocsátók, később a megbocsátókat már térfoglaló csodaszőnyegük közelébe se engedték.
Az átkos hamiskártyásai ugyanis ismét szétrakták hamiskártyáikat.
Eltelt közel harminc év, közben az eufórikus álmok kiismerhetetlen bálványokká merevedtek
Az utolsó évtizedekre emlékezni jó, néha bizony szükséges is ezen emlékek felidézése, úgymond, lelki raktárunk rendszerezése.
Főleg most, amikor a világ országai, a háttérhatalmak kardcsörtetését élik meg a hatalomszerzés csataterén, amikor szűkebb, nemzetiségi környezetünk is furcsa identitászavarral küszködik, amikor ismét kétes múltú erők tülekednek pénzért, hatalomért. Amikor a valódi értékeket teremtő kisember még inkább vissza húzódik legszűkebb köreibe, látván azokat az aljasságokat, melyeket környezetében elkövetnek az örökös maga mutogatók, a megrögzött jelenni vágyók, minden rendszerben uralkodni kívánók, a gerinctelenek, a sajnálatra méltó, alamizsnáért behódolók.
A jellem hiánycikké, pult alatti áruvá silányult
Eltűnt a szellemi, emberi érték, helyette megjelent a piac: itt áruba bocsátható, kiárusítható úgymond minden. A becsület, az érzelem, a jó modor, a korrektség, a jó ügyek, a hagyományos európai kulturális, társadalmi értéket, hit mellett való kiállás, a barátság. A jutalom: nem más, mint egy kis odavetett manna, a „hallgass” tallér, a felkínált „körön belüli” lét.
A becsület, az érzelem, a jó modor, a korrektség a jó ügyek, a hit mellett való kitartás, a barátság megvásárolt valósága a hétpróbás gazemberekre száll át, megvezetve ezzel a valódi történéseket fel nem ismerő, naivan szemlélődő tömeget. A mindig is tisztességes látók, helyzetfelismerők körön kívül maradnak. Ám látnak, s csendben döntenek. Korántsem a szélhámosok mellett, javára.
A köztisztelet látszata, a sokak eltaposása révén beszerzett politikusi pókerarc, a szeretet, az adakozás mutogatása egy volt, öregedő, chicagoi gengszter pályájához hasonlítható: ő lett a szentember, mert az összelopott vagyonból ad. Mert mindenki kedvence, mert mindenki támogatója, tisztelni való bálványa. Ám a becsületes köznép nem is sejti, éppen tőle, tőlük szedték, rabolták el, tették magukévá azokat a privát pozitívumokat, az anyagiakat, melyekkel ők, a tülekedők – eddig – nem rendelkeztek. Mert az ártatlanok, az emberi becsületben hívők jóhiszeműen, naivan – árujukkal – kiálltak létkérdésük piacára.
Ők, az első sorokban, avagy az ördöggel való szövetkezés a pokol útjai felé vezetnek
A hitét az átkosban sem elhagyó, családjáért küzdő, dolgozó ember keserűen tapasztalja meg a közel harminc év, s a mai élettörténések rezdüléseit.
Példaként említve, amíg a vörös uralom idején a templom padsorai a vörös rendszerrel nem megfélemlített, igaz hívőit szolgálták, ám főleg a rendszerváltás első éveiben, s ma is, ezek az emberek már az utolsó padsorokból, vagy a padsorok mellől nézték, nézik az elöl üllőket.
Ugyanis, ma elöl „szenteskedik” a falu, helység volt pártelnöke, a hazakeveredett volt „fehérházi” plénum tag, a helyi önkéntes rendőr, az államvédelmi rendőrség ŠtB-s besúgója, ezek csicskásai, a ma már lovaggá ütött volt politikai tiszt, a cenzor szerepét betöltő, a KGB épületében titulusokat szerzett, volt minisztériumi, pártközponti csicskás, a nagy „tiszteletnek” örvendő, hajdani munkásőr. Ők ma a jótevők, az érdekből adakozók, az elit.
A helyi önkormányzatokban sokan az ilyenek közül is politizálnak, mert ők ma a falu „krémje.” Felnéz rájuk a pap, a polgármester, a tanító, mert rézlemez kell a templomtoronyra, mert régi, párt ismeretségeikre is szükség van a faluban, mert krétára is szükség van az osztálytábla mellett. Ezért, jutalomként, övék az összes helyi lehetőség: Ingyen telkek gyerekeiknek, munkahely, vállalkozási lehetőség, amit csak életkörnyezetük fel képes kínálni nekik.
Ehhez a helyi, s a magasabb politizálás is – a meghasonlott „charakterű” emberek révén – hozzásegíti őket, akiknek csúnya „charakterük” – tisztelet a kivételnek – kifelé mutatva sajnos patyolat tisztának tűnik. Persze csakis a számos megtévesztett ember szemében. Hiszen ezek a „charakteres” emberek a konspirációt, a megtévesztést az átkosban magas szinten elsajátították, művelték.
Csakis ezért sikeresek, s „charakteresek” egyes politikusok, mert múltjuk révén nagyon is értik a már említett közmegtévesztés, karaktergyilkolászás minden egyes fortélyát, csízióját.
Néznek, mint a moziban
A nemzetiségi választópolgár is szinte döbbenettel nézte, nézi a körülötte történő eseményeket:
A rendszerváltás utáni évek simliskedéseit, a mecsiari korszak volt „vöröseinek” hatalomhoz, privatizált, volt államvagyonokhoz való juttatásukat, a vörösök által, szinte zsinórban, szintén vörösök által rehabilitált társadalmi, politikusi szélhámosok, pártújságírók, volt besúgók, belügyi, állami archívumokban titkos iratokkal dolgozó elvtársak, korábban jelentgetők stb. újfent regnálását. Ezeknek, vagyis a tényleges ellenállók ellehetetlenítése „megkomponálóinak” korábbi, s jelenlegi piszkos mozgását.
A nemzetiségi választópolgár döbbenettel nézte azt, hogy a korábbi évek nemzetiségi újságírása, rádiózása, TV műsorai olyan „indivídumokat” is – volt ügynök, munkásőr, stb. – a média élére juttatott, akik a világ legtermészetesebb dolgaként – persze, csakis részükről – interjú alanyaikként többnyire saját volt elvtársaikat, az átkos szekértolóit szólaltatták meg. Ezek korábbi ismertségét kihasználva vitték tovább liliom tiszta „charakterük” propagálását.
A nemzetiségi választópolgár döbbenettel nézte azt is, hogy a nemzetiségi rádióban közel harminc év távlatában, az Új Szó, volt kommunista pártlap két szerkesztője kvaterkázik együtt hónapokon keresztül egy beszélgető műsorban. Az egyik ügynöki múltja árnyékában, a másik talán nyugdíj kiegészítés késztetése gyanánt tömte nyájas hallgatója fejébe a tutit. Ehhez hasonló példák garmadát lehetne sorolni.
A nemzetiségi választópolgár a fentiekben felsoroltakat tehetetlenül, döbbenettel tűrni kényszerült, hiszen az éppen regnáló, általa is megválasztott illetékes demokratikus rendszer politikusa, politikuma, aki az említett ügyekben léphettek volna, tétlenül nézték a fentiekben felsorolt „charakter nélküliségeket.”
Álljunk oda a volt besúgók, a volt párt elit tagjai mellé
A választópolgár döbbenettel nézte azt is, hogy nem egyszer volt államvédelmi besúgókat ajánlgattak, majd ismertek el magyar állami kitüntetések odaítélésére.
Ennek egyik hasonló, kirívó, már-már komikus esete az volt, amikor egy performersz „művészünket” jutalmaztak magyar érdemkereszttel, aki azt ennek átvétele után, később, nagy mediális felhajtás mellett vissza adta, vagyis „dobta.” De, közvetlen az elismerés átvétele után, ünnepi öltözetben készíttetett magáról egy, az Országgyűlés előtti fotót, ahol bokáig áll a vízben, A Házra mutatva, egy útjavítási munkálat alkalmával.
De ő volt a Privát nacionalizmus című, kassai kiállítása három kurátorának az egyike, ahol egy nemzeti zászlót gyaláztak meg, s ahol a Magyar Parlament gipszből kimodellezett, összedőlés előtt álló, minden igaz magyar ember szent épületét mutatta be ocsmány módon – egy, szintén zenész „alkotó.”
Nemzetiségi politikusaink, az illetékes „ajánlók” ekkor is hallgattak, mint … Persze, az olvasó jó ízlésének respektálása érdekében hadd ne idézzem ennek az „illatos” népi csasztuskának következő mondatrészét.
A választó polgár döbbenettel nézi azt, amikor nemzetiségi politikusok adják a nevüket. Oda állnak egyes fórumokon, tárlatnyitókon, közösségi rendezvényeken, olyan rossz jellemű, akár besúgói, „vörös káder” múltú emberek mellé, akik annak idején annyit ártottak a másként gondolkodóknak, amennyit csak tudtak.
De. Politikusaink még csak véletlenül se higgyék el azt, hogy az említett individumokat a választó – saját környezetéből– nem is ismeri. Nagyon is ismeri, hiszen az átkosban saját bőrén érzékelte ezek pofátlan regnálását, s közvetlenül neki is árthattak, vagy meghurcolták őt vallása, demokratikus nézetei miatt.
Ez a politikusi ballépés mit jelenthet az általános közhangulat formálása szempontjából? Tessék ezen elgondolkodni. Én, ezzel kapcsolatban, csak három szavacskát írok le: közösséget romboló fiaskó!
A „tapasztalás” teszi a „jó” politikust közkedvelté
Csúnya jelenség ez, amit politológusi, értelmiségi baráti köröm tagjai nem egyszer így jellemeznek:
Az ilyen, akár ma már jogtalanul rehabilitált politikust, aki akár amolyan inkognitóban tartott „pártbizalmasként” az átkosban is hasonló cipőben járt, mint a fentiekben említett „elvtársak,” úgy tudja őt a választópolgár tökéletesen felismerni, hogy ezek a közszereplők ma úgy szidják a szólni merő, korábban is másként gondolkodókat, mint az átkosban szintén ők szidták – természetesen beállított provokátorokként – a kommunistákat. Hogy „légyfogóként” begyűjtsék majd gazdáik számára a kommunizmus „irredentáit.”
Tehát, már az új rendszerben évtizedek óta gyakorolt, „hamispróféta” szerepkörük további gyakorlásának megvédése kapcsán kellő, korábban begyűjtött tapasztalatokkal rendelkeznek.
Zárszó helyett
Nemzetiségünk megosztottsága, a választók bizalmatlansága mai közállapotunk letagadhatatlan „fenoménja.”
Ezzel kapcsolatos véleményem bizonyára nem örvendezteti meg azon politikusainkat, akik ezen állításon csodálkoznak, s nyilatkozataikban lépten nyomon azt kívánják bizonyítani, hogy a nemzetiségi választók a bűnösek azért a bizonyos megosztottságért, mai közállapotokért, az általános letargiáért, hogy ők a műveletlenek, az informálatlanok, a nem felkészültek, a nem tettre késszek.
Ennek fordítottjára, bizonyára rámutattak a fentiekben felsorakoztatott gondolatok.
Vagyis: azon csodálkozok, hogy éppen ők csodálkoznak!
Kalita Gábor
Nyitókép: envagyok.info
0 notes
Text
Kalita Gábor: Elvtársak, azért is Amerika?
„A kommunistától még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt.”
Jó kis hírecskét olvashatott a napokban a nagyérdemű, miszerint Vladimír Mečiar fia, Michal Kaliforniában luxus villát vásárolt, két millió dollár értékben.
Jól jött a „módszerváltás” – nekik
A felvidéki olvasó rendszerint egy kézlegyintéssel intézi el az ilyen híreket, hiszen kis hazánkban annyi volt kommunista káder jutott a változás után magas pozíciókhoz, vagy privatizált hatalmas értékű, volt államvagyonokat, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni.
Nem volt elég, hogy legtöbbjük lopott az átkosban, de lopott utána is. S még csak nem is pirultak el amiatt, hogy fordított felállásban, 1968-ban ők milyen retorziókat eszközöltek – állásvesztés, a továbbtanulási lehetőség megvonása az indexen lévők gyermekeitől, zaklatások, bebörtönzések révén – a másik oldalon álló embertársaik kárára.
Nem pirultak, mert pirult helyettük az emlékbe eldugott „piros könyvecskéjük,” persze ez már – viccként mondva – nem volt feltűnő, hiszen az – amúgy is vörös volt. Úgy mint a gazdája, aki a „módszerváltás” után tudatában nem, csak külcsín gyanánt váltott színt – kaméleon módjára.
A nagyfőnök utasításba adta
A Szlovák Nemzeti Emlékezés Hivatala kiállításainak fényképekkel is illusztrált paneljein fiataljaink is láthatják, olvashatják, hogy annak idején az államrendőrség /ŠtB/ országos parancsnoka utasította ügynökeit, s „szpolupracovnyíkjait,” hogy a rendszerváltás után igyekezzenek „besimulni.”
Az Istropolis 1981-ben. Kép: Facebook (Nové mesto na starých fotografiách
Mégpedig az egyes társadalmi szervezetekbe, az újonnan megalakult pártokba, a médiába, hiszen a bomlasztás mindkét esetben helyénvaló lesz:
vagy „visszateremtik” informátoraik jelentései révén is az elmúlt rendszert, vagy az újat bomlasztják, minden ball orientált „vöröske” örömére.
Persze, ahogyan az idő múlt, közben minden szovjet „protektorátus” alatt álló ország váltott, az elvtársak, „sugi- bugijaikkal” együtt – ott ragadtak az említett közösségi helyszíneken.
Szerencsétlenségünkre, hiszen ezáltal olyanra sikeredett az elmúlt huszonnyolc év demokráciája, amilyenre sikeredett. Olvasóim is tudják, hogy ehhez kommentet fűzni – merőben fölösleges.
Megjegyzésként persze, illik megemlíteni:
A kilencvenes évek legelején sokat olvashattunk arról, hogy Mečiar, aki 1994 és 1998 között már miniszterelnökként uralta Szlovákiát, az átkosban Doktor álnév alatt jelentgetett az állambiztonsági szerveknek, s már a rendszerváltás utáni első hetekben történő politizálása alkalmával „elintézte,” hogy aktája „eltűnjön” az ŠtB trencsényi villájából.
Káder-gyerekek sokasága Amerikában, volt káderpapák látogatóban
Visszatérve a bevezetőben idézett hírecske tartalmára, az ember lépten, nyomon ma is azzal találkozik azzal, hogy mennyire közkedvelt hellyé is vált az átkos szekértolói számára Amerika.
New York 1989-ben. Kép: weber-street-photography.com
Az az Amerika, mely korábbi „agitprop” tanulmányaik, továbbképzéseik idején – kifelé kürtölt véleményeik szerint – az ördög telephelye volt, bűnös kapitalizmus szennyfészke, a megátkozott pénzmonopólium, s a milliárdos kizsákmányolók otthona.
A Moszkvában, Leningrádban kiképzett „vörösbrigadérosok”, pártfőiskolások, a leglukratívabb állásokat foglalták el, s nekik járt a szocialista rendszer által folyósított jutalom, kitüntetés, gyerekeik külföldön, vagyis a szocialista államokban való iskoláztatása, nyugati államokba való utazásaik, megbízhatóságuk révén. Persze ma már mindenki tudja, mit is kellet szolgáltatniuk, mit is kellett „aláírniuk” mondjuk a kecses kis, a szögesdróton kívüli, nyugati kirándulások, külügyi szolgálatok fejében.
Ezek az emberek a politikából, a közösségi életből nem tűntek el. Itt vannak közöttünk, hiszen még csak felelősségre sem vonták őket. Több mint valószínű, hogy akkor, a parlament padsoraiban elégedetten pislogó, akár jobboldali képviselők is azt remélték, hogy a demokrácia, majd csak úgy jön, vagyis „önszántából” birtokba veszi majd Szlovákiát.
Mi – példaként említve – Pozsonyban élő idősebbek, akik párton kívüliként premier plánban éltük át a Husák éra minden szennyét, rezdülését, szinte szájtátva hallgatjuk társaságban, vagy regisztráljuk az egyes médiafelületeken, akár a pozsonyi nagypiac pultjai között, kávézókban, hogy a fentiekben jellemzett volt vörös csicskák, ma miféle véleménnyel is vannak a világról, családjaik tagjai merre is futottak szét a földgolyón.
Gumibugyi a világ – szerintük
Nemrég Pozsonyban, a Szlovákia Képzőművészeti Uniója, UMELKA kiállítótermében tartott tárlatnyitó utáni fogadáson szlovák újságíró barátommal beszélgetve arra lettünk figyelmesek, hogy ismerősével mellettünk társalog egy volt pártközponti csicskás, akit ismerünk, hiszen többek között az ő feladatköréhez is tartozott az újságírók, a sajtó figyelése, egyben a cenzúrázás. Akarva, akaratlanul, hozzánk is eljutott a volt agilis elvtárs ismerősével való szóváltásainak foszlányai:
„Tudod a lányom New Yorkban él, ott tanult, egy jogászhoz ment férjhez. A fiam Kaliforniában futtatott be egy szörf és búvárfelszerelésekkel foglalkozó kölcsönzőt, jól megy neki, nemrég vett egy luxuslakást Miamiban. Gyakran látogatom feleségemmel együtt gyerekeinket, mert tudod, Amerika…”
Közben szlovák újságíró barátom, aki mellettem állt, megsúgta, kiegészítette a cenzorral kapcsolatos ismereteimet:
– Ő és társai Moszkvában, a KGB épületében szerezte docensi titulusát fél év alatt, így tudott minket figyelgetni – „szakavatottan.”
A KGB épülete Moszkvában. Kép: pastvu.com
Aztán a Moszkvában „tanuló,” későbbi pártközponti „előadó” tovább folytatta ismerősével a kvaterkázást:
„Tudod, csakis Moszkva csinálja ma a világban a legtöbb bajt, mindenütt háborúkat szít, ha nem lenne erős Amerika, akkor talán már el is pusztult volna a világ… – mondta az átkos elismert nomenklatúrája. Vagyis, hadd használjak egy reá jobban illő jelzőt – kreatúrája.
Szaladjunk Amerikába
Van ám még egy „Amerika imádó” volt vörös csapat a demokrácia „vívmányait” élvező, csinos kis életterünkben.
Annak idején, a Szlovák Ifjúsági Szövetség vezére, a rendszerváltás hajnalán figyelmeztette „káder” híveit, készítsék elő útleveleiket, csomagoljanak, s irány az akkor még egészben álló Jugoszlávia, ami nagyszerű menekülő útvonalként szolgál majd – akár Amerika irányába is.
Ezek közül sokan hallgattak is a nagyfőnök javaslatára, s rettegésükben egészen Amerikáig futottak – vagyis pontosítva, repültek – az Óperenciás tengeren túlra.
Persze, akkor tudatuk előtt rémképként jelen lévő elszámoltatás elmaradt, hiszen kis hazánkban a kilencvenes évek közepén a nagy mufti és társai vették át a „demokrácia” irányítását, így hazajöttek az „üldözöttek.” S, mit tettek hazaérkezésük után?
Kedves olvasóim nem fogják elhinni: már otthon, nagy könyvszentelős csinnadratták kíséretében, könyvekben énekelték meg mesés amerikai utazásukat, mint amolyan, az utazást hobbijukként választó turisták, melyek lapjain szinte lihegve dicsérték Amerikát, földünk paradicsomainak paradicsomát. Ők, az átkos volt „nomenklatúrái.”
Vörös főideológusból a demokrácia „képviselője”
A számtalan közül, az elszámoltatás elmaradásának egyik, szinte már szomorúan groteszk esete Peter Weiss, története.
Az átkosban a volt politikus a Szlovák kommunista Párt Központi Bizottsága Marx Lenin ideológiai osztályának volt a vezetője. A rendszerváltás után baloldali politikus, ma már hosszú évek óta Szlovákia karrierdiplomatája.
Pozsony-Újváros. Kép: Facebook (Nové mesto na starých fotografiách)
Tehát, ha valamelyik tisztelt olvasóm ezt a rébuszt össze tudja adni ceruza nélkül, hogy egy volt „vörös” főideológust egy demokratikus, EU-s, NATO tagország külföldi, diplomáciai missziókra küld ki, azt matematikai felfedezéséért Nobel-díjra lehetne ajánlani.
Ugyanis ez olyan, mintha a második világháború befejezése után a Szovjetunió a hitleri birodalom főideológusát, Goebbelst kérte volna fel országa diplomáciai képviseletére.
A fentiekben vázolt történetecskék is arról tanúskodnak, hogy az átkos rezsim milyen ócska jellemű kreatúrákból állt össze, akik egy csettintésre nézetet, eszmét változtattak. S a volt elvtársaikkal való korábbi és mai összefogás csakis arra volt jó, vagyis arra jó, hogy ismét ők vigyenek mindent, ami csak az orruk elé kerül.
Ezt a jelenséget, annak idején, jeles írónk, Márai Sándor brilliánsan megfogalmazta:
„A kommunistától még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt.”
Hát, itt tartunk, „elvtársak!”
Kalita Gábor
Nyitókép: Pinterest (Pozsony régen)
#Amerika#átkos#Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága#Kalita Gábor#karrierdiplomata#kiemelt#kommunista besúgó#Moszkva
0 notes
Text
A bevándorlók mikor kezdik el gyűjteni az egymillió aláírást?
Mi viszont, őshonos kisebbségek, az anyaországokkal egyetemben gyűjthetjük az aláírásokat csak azért, hogy az EU vezetése végre, valahára, minket is észre vegyen, s jogilag, minket is emberszámba vegyen.
Írásom címe akár viccnek is felfogható. Persze, miért is ne rejtőzhetne a kérdésben egy jó adag realitás. Ugyanis Európát ma már sok milliós bevándorló hátterű, vagy friss bevándorló lakja, így jogaik megfogalmazása az Európai Unió részéről nem kötelezi őket az egymillió aláírás begyűjtésére?
Könnyen megtehetnék, hiszen hatalmas az a szám, amennyi nem őslakos európai embert érint. Például Németország lakói 25 százaléka bevándorló hátterű , ami ne m kevesebb, mint tizenkilenc milliós néptömegről szól. Az európai muszlimok száma 15-20 millió közé esik, vagyis a kontinens lakóinak 5 százaléka.
Fussatok még néhány kört
Az EU Bizottsága ezt az észbontó, „ aláírás begyűjtős,” fussatok még néhány kört manővert velünk, őshonos kisebbséggel már megtette. Megteszi ezt a szintén kisebbségek csoportjába tartozó migránsokkal is ?
Ha persze az Európai Unió bevezetné a migránsok és bevándorlók számára ezt a mi is itt vagyunk, vegyetek már végre észre „bejelentkezési” módot, ezt mi követné ? Bizottságok összehívása, tárgyalások sora, hosszú évekig húzódó ügyintézési procedúra vagyis az EU-s bürökratizmus eddig bevetett minden egyes tételének újrapörgetése?
Persze, gondoljuk ezt mi, „naiv” keresztény Európaiak.
Tizennégy éve folyik a küzdelem az őshonos kisebbségek jogainak törvénybe foglalásáért
A „buli” nem ma kezdődött, immár tizennégy éve annak, hogy a kérvényezések elkezdődtek az EU Bizottsága felé az őshonos kisebbségek jogainak törvénybe iktatása terén.
Ez az óhaj természetesen nem a véletlen következménye, hiszen, az Európai unióban élők 85 százaléka a többségi társadalom tagja, tíz százalék az őshonos, nemzeti vagy nyelvi kisebbségi közösség tagja, öt százalék a migránsok és a bevándorlók lélekszám aránya.
Európa „őshonos” lakosaikként évek hosszú sora óta döbbenettel nézzük, hány és hány érdekszervezet, jogi képviselet foglalkozik az őshonos kisebbségek jogainak elismertetésével. Ezeket a pozitív mozgásokat most nem írom körül, hiszen évek óta erről informálnak minket mind a fősodratú, mind mint a lokális rétegeket kiszolgáló médiafelültek. Például az ismertebbek közül az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója /FUEN/ mellett számos alapítvány, például az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítványa, s több tucat hasonló nevű alapítvány, melyek eredményessége a kemény összefogás, az évek óta tartó tárgyalássorozatok mellett, a figyelemfelhíváson kívül egyelőre elenyésző.
A magyar részről lelkesen fogadott Minority SafePack, kisebbségek számára alapított mentőcsomag eredményességéhez mi magyar nemzetiségiek, anyaországiak alaposan hozzájárultunk, persze felmerülhet itt is a prózai kérdés: a többi, cirka ötvenkilencmillió „őshonos,” merre járt?
Szószaporítás helyett a Katalánokat említeném, akik jogaik, önállóságuk elismertetése körül hosszú ideje áll már a politika és a médiák világporondján a bál, a vita, a lelkesedés, a gyötrődés aspektusa. Nem mozdultak, vagyis csak részben, s itt ugrik elő a kérdés: Miért nem ?
Persze az egymillió aláírást már túlteljesítő „könyörgő csomag” sorsa – az illetékes szervezők részéről is beismerve – valahol ott tart, hogy: – majd akkor tesszük le az illetékes EU-s főmuftik asztalára, ha a jövő évi választások után új vezetése lesz az Európai Uniónak. Természetesen ennek miértjére a válasz – kézenfekvő.
Európa identitás-válságba süllyedt és az önfeladás pályájára lépett
Az Európai Unió csúcsvezetése az utóbbi időszakban olyan eszetlenségek csúcsra járatását produkálta, s produkálja, hogy azt már talán a legnaivabb médiafogyasztó egyén agyacskája is egy természetes reakció gyanánt, bizony, megkérdőjelez.
A még ma is befolyásos Merkel asszony Willkommenje, majd ezt követve szelfizése igazolványaikat, irataikat eldobó, ki tudja ki fia ifjakkal, az elhíresült kvótahadjárat, a terrorcselekvések, gyilkosságok, erőszakoskodások tűzpergésében hozott rossz döntések sorozata asztalborogató hangulatba hozott minden józan gondolkodású Európait, mi több, adófizetőként is kiforgatta pénztárcáját.
Az EU Bizottságának elnöke természetesen mindig is hozta jobbnál jobb „formáját,” kacifántos döntéseinek tucatjait. Négy évvel ezelőtt, Olaszország tenger felőli, migránsokkal, gazdasági menekültekkel való elárasztása Juncker úr számára mindössze egy kézlegyintést ért meg.
Legutolsó, lehet két pohár konyak között meghozott javaslata, miszerint minden állam hatezer eurót kap egy-egy migráns befogadásáért, akkora, de akkora közönyre talált az EU tagállamai vezetésének berkeiben, hogy az említett jelenség már szinte egy szürrealista festő előtt is megfesthetetlen, s akár egy alternatív színházban is – eljátszhatatlan „fenomén” pózában jelenhet csak meg.
Már villamoson is érkeznek…
Na, kik? Hát nem mások, mint bevándorló „Uramék.” Míg korábban Finnországba Oroszország felől télen, hóban biciklin érkeztek az afrikaiak, ma Franciaország irányából Németországba – villamoson. Bizony, Strasbourgot német helységekkel összekötő villamoson, az illetékes, francia és német közrendi szervek „félrenézése” mellett.
A „villamosozókat” Németországban hotelokban szállásolják el, természetesen az említett állam rezsijében. Ugyanis a legújabb befogadó ország a világ spekuláns, G. Soros „naszádjai” jóvoltából Spanyolország lett, s mivel már itt is gyűlik a baj, panaszkodik a spanyol nép, a „csomagok” egy részét röpítik Franciaország felé.
Persze ezt Macronék sem bánják, ha „szeretteik” jó része villamosra ül, mivel a legutóbb ismét „bemutatkoztak:” a Francia világbajnoki foci győzelem után az „ünneplő szeretteik” a fél országot szétverték – természetesen – örömükben. Mi mást is tehettek volna, hiszen az ilyesmi immár szorosan hozzá tartozik – amolyan behozott bónuszként – a legújabb európai „viselkedési formához.”
Tehát, a kilencven százalékukban gazdasági bevándorlókkal való törődés Európában maximálisan adott. Csupán egy apró kis adatocska: az EU 2014 és 2020 között 700 millió eurót fordít a migráció fedezésére, a tagállamok ennek az összegnek együttesen – a biztonsági intézkedések, kerítés építés, terrorelhárítás, befogadó központok építése révén is – a sokszorosát költik el.
Mi viszont, őshonos kisebbségek, az anyaországokkal egyetemben gyűjthetjük az aláírásokat csak azért, hogy az EU vezetése végre, valahára, minket is észre vegyen, s jogilag, minket is emberszámba vegyen.
Utószóként hadd feleljek a címben feltett kérdésre, mely ekképpen szól: – A bevándorlók mikor kezdik el gyűjteni az egymillió aláírást?
Felelet: – Semmikor. Hiszen az Ő JOGAIK az EU-ban már biztosítva vannak, mely jogi-kódexet egy Juncker-Soros csókkal már le is pecsételtek.
Kalita Gábor
Nyitókép: 888.hu
0 notes
Text
Kalita Gábor: Mitől nemzeti, egy nemzeti focicsapat
a futball világbajnokság, tudatunk előtti újra felidézésének eseményeiből azt is megtudhatjuk, miként is állnak ma a világ dolgai.
Az oroszországi helyszínnel megrendezett 2018-as futball világbajnokság még ma sem csengett le, ennek eseményei legalább is itt Pozsonyban. Férfi ismerőseimmel, barátaimmal jóformán semmiről-másról nem lehet beszélni, mint a nagy világesemény utózöngéiről.
Sokat sejtető videó-bejátszások, kommentek
Bizony, utózöngéből annyi van, mint az üregi nyúlból, hiszen a világháló képbejátszásai, kommentjei, naponta, így utólag is, annyi mindenről tájékoztatnak minket – a focimeccsek végigizgulásának végeztével – hogy ezeket összerakni egy összefüggő puzzle-ba – élmény, s persze sokszor nagy-nagy csalódás.
Ám számunkra, európai emberek számára, mégis sok tanulság vonható le a világ legjobb focistáinak, nemzeti csapatainak 2018-as megmérettetése, az ezt követő ünneplések, vagy csalódások révén. Ezekből a lamentálásokból még azt is kihámozhatjuk, miként is állnak ma a világ dolgai.
Ugyanis, meccsek után, a CNN amerikai hírcsatorna egyik műsorvezetője „nagyvonalúan” kijelentette: a globalizmus ünneplése volt az idei futball világbajnokság.
Megjegyzésként írom le: minket, európaiakat ezzel a kijelentéssel kapcsolatban csak az nyugtatott meg, hogy nem a meghatározó európai hírközlő médiában hangzott el eme „becses” mondat.
A fekete fehér képernyőn időközben „előbukkant” Pelé, Puskás, Eusebio, de Grosics és Beckenbauer is
Mivel baráti köröm tagjai – velem együtt – jól emlékszik még a hatvanas, hetvenes évek focijára is, arra, amikor még minden ország jóformán a saját focista állományából, a helyi ligákból állította össze csapatát. A németet németekből, a svédet svédekből, a magyart magyarokból, stb.
Emlékszem, ültünk a rádió, majd később a néha havazó, néha a – hiba nem az ön készülékében van – feliratos fekete fehér képernyő előtt, s akkora meccsek zajlottak fülünk, szemünk előtt, akkora focista nevek hangzottak el Szepesi György, Vitray Tamás közvetítései alatt, mint Puskás, Pelé, Eusobio, Beckenbauer, Grosics, Panenka, Maradona, Albert. S még számos hatalmas sportóriás neve, mind a külföldi, mind a hazai palettáról.
Nagy élmény volt, valódi nemzeti ünnep a világ minden focidrukker lakója számára. Mindenki örült, hiszen az övéinek szurkolt, akik szívből fociztak hazájuk dicsőségéért annak ellenére, hogy a jutalomként járó apanázs sokszor csak a dicséretig és a jó szóig ért el. Vagy töredéke volt a mai dollár és euró milliókban mért jutalomnak.
Incidensek nélkül ünnepelték a nemzetek sajátjaikat, oda haza
Persze, a Régi idők focija jelenet után, hamarjában rátértünk a jelenre, s a két mostani döntős csapatot jártuk körbe.
Ugye, még emlékezünk, hogy húsz évvel ezelőtt a franciák 1998-ban harmadszor játszottak döntőt a világbajnokságon otthon, ahol éppen a horvátokat győzték le az elődöntőben, s nyertek a Brazilok ellen. Viszont a horvátok addigi legjobb foci vébé szereplésére meghozta számukra a bronzot.
Ekkor már mindannyian színes képernyőn nézhettük végig a Champs Elysées fölötti, vadászgépek által kiképzett nemzeti trikolórt, s láthattuk a rendben, atrocitások nélkül ünneplő boldog tömeget, a rendben lezajló Franciaországban megtartott foci vébét, az egyes résztvevők már otthon ünneplő, fegyelmezett tömegeit.
Döntő közben, s a meccs után…
Persze a Régi idők focija jelenet után rendszerint hamarjában visszakapcsolunk a jelenre, s a két döntős csapatot jártuk közbe.
A mostani vb döntő főbb eseményeit is felelevenítettük:
a Luzsnyiki Stadionban rendezett záró mérkőzés egy szerencsétlen öngóllal kezdődött, amikor is Mandzukicról került a hálóba a labda. Az egy nullás francia vezetést Perisic egy-egyre módosította, persze még a szünet előtt Griezmann gólt lőtt a horvátok kapujába. A második félidőben Mbappé és Pogba is a hálóba talált, később Mandzukic szépített. Az eredmény – négy-kettő, a franciák javára.
Amikor elemezgettük a finálé eseményeit, egyik barátunk „bedobott” a közhangulatba egy égig érő kérdést: – gyerekek, most kik győztek? A franciák, vagy az afrikaiak?
Hát ti is láthattátok, hogy a kiutazó „francia” válogatott csapatban, idézőjelben mondva, tizenhat nem európai volt. Vagyis többen Kamerunból, Algériából, Maliból, Kongóból származnak, persze néhányuk már francia állaampolgársággal rendelkezik.
Lett is erre nagy-nagy vigadalom, s hogy ne irányuljon a beszélgetés a rasszizmus vizeire, mivel egyikünk sem volt soha ilyen beállítottságú, barátunknak gyorsan elmondtuk, hogy ugyebár itt kiváló képességű sportolókról van szó. S az utolsó két -három évtized sport-diplomáciai „divatja” szerint az egyes csapatok légiósokkal, vagy már afrikai szülőktől Franciaországban született futballistákkal is erősítik az úgynevezett „nemzeti” csapatukat. Vagyis, maguk a franciák alaposan „beerősítettek.”
Poklok poklává változott ünneplések Franciaországban
A világhálón nap mint nap újabb és újabb videó, s mobilos felvételek látnak napvilágot azzal kapcsolatban, miként is ünnepeltek a „franciák” a foci vébé után.
A Champs Elysées-en megrendezett felvonulásos ünneplés valóban grandiózus volt, az ország különböző részeiről összegyűlt, hatalmas tömeg jogosan ünnepelhette az 2018-as, Oroszországban békésen, nagyszerű szervezés mellett lebonyolított futball világbajnokság győzteseit.
Később, a hivatalos ünnepségek után Párizs belvárosában valósággal elszabadult a pokol.
Habár 110 ezer rendőr biztosította az eseményt szerte Franciaországban, a kirendelt biztonsági erők parancsnokai még álmukban sem gondolták, hogy hová is fajul, egy békésnek gondolt ünneplés.
Egy párizsi férfi videó-üzenetében a következőkről számolt be
„A hivatalos ünneplés után a Diadalkapu közelében állva azt tapasztaltam, hogy az őshonos párizsiak rosszat sejtje, sötétedés előtt szinte futólépésben rohantak haza, hiszen kezdett a dolog eldurvulni. Amikor Párizs kellős közepén található lakásunkhoz közeledve azt észleltem, hogy első emeleti otthonunk ablakai beverve, mindenütt füst, az alattunk lévő üzletek kitört üvegű kirakatain keresztül emberek mászkálnak befelé, s kifelé, dobozokkal, s más tárgyakkal a kezükben. Utcánkban toporzékoló színes bőrűek, felborított kukák, odébb égő rendőrautók. Ilyesmit, néhány évvel ezelőtt is láthattunk itt, sátrak a parkban, rettenetes bűz. Akkor, az ablakaink alatt hetekig afrikai bevándorlók tartózkodtak – életszerűen.
Most, otthon anyám sírva, köhögve ájuldozott, a kihívott mentők csak a kezükben hozott hordággyal voltak képesek megközelíteni a lakást, majd anyámat ezen a hordágyon vittük, botladozva a törmelékben, szemétben, vagy kétszáz méterre álló, még épségben lévő mentőautóhoz. Nyolcvan éves anyám hetekig feküdt egy kórházban – füstmérgezéssel.”
Hát igen. Szétvert városrészek, égő gumiabroncsok, berúgott oldalú, vagy felborított, égő rendőrautók, idegenek által megszállt tűzoltóautók, melyekről vittek mindent, ami csak mozdítható volt.
Reggelre kosz, szemét, mindenütt, az utcákat takarító munkagépek, üzletesek, kávéház tulajdonosok, akiknek helyi civilek segítettek üzletüket rendbe rakni, a kivert kirakatokat ideiglenesen pótolni, a szemetet a reggel kihozott konténerekbe rakni.
Az ünneplő tömeg reggelre „elpárolgott,” hiszen – szerintük – sok volt a szemét, a kirabolt üzletek, éttermek, már nem voltak számukra érdekesek.
A felvételeken, a fotókon, – melyeket gondosan átnéztünk – az ünneplés utáni reggelen, délelőtt, csakis „bennszülött” párizsiakat látni. Nem a Szajna parton sétálgatva, hanem szorgos szemétbegyűjtés, utcai takarítás közepette.
Hát igen. Így nézett ki Párizsaz ünneplés után. Persze nemcsak a főváros, de Nizza, Grenoble, Cannes, Strasbourg, Nantes is alaposan megszenvedte a magáét.
Amikor ezekről az eseményekről beszélgettem egy összeülés alkalmával barátaimmal, az egyik asztaltársunk megkérdezte: – de, mi történik akkor, ha a franciák nem nyerik meg a vébét ? – A viccnek szánt válasz nagyon gyorsan megérkezett: – akkor nemcsak a rendőr és mentőautókat, de az Eiffel-tornyot is feldöntik.
A CNN szerinti „globalista” foci vébét Özil is megszívta…
Amint tudjuk, Németország válogatottja, nem várt eredménytelensége révén idejekorán utazhatott haza az idei futball világbajnokságról, s a német foci háza táján országokat átívelő, akár Törökországig is elhallatszó botrány tört ki.
Persze nem is akárki, Uti Hoeness, a Bayern München elnöke borította a bilit, s szintén nem is akárki, hanem az említett eminens csapat eminens játékosának, Mesut Özil fejére.
Özil ugyanis köztudottan, már évek óta gyengén szerepelt a Bayernben, de amolyan „reklámarcként” így is jól jött a csapatnak.
De nem ám a világbajnokságon. Ugyanis a kínos vereségeket a 83 milliós Németország Özil nyakába varrta, mondván: Nemrég Törökország elnöke, Redzsep Tajjip Erdoan mellett állva ünnepeltette magát, a róluk készült fotók bejárták a nagyvilágot, viszont, a kimondottan rossz játékával a német válogatottat „lelökte a hokedliről.”
Ezt – ismert okoknál fogva, készakarva tette – mondták a németek. Özilnek persze, védekezésképpen csak annyi jött ki a torkán hogy: – na igen, ha eredményes vagyok, akkor az égig emelnek, ha viszont rosszul mennek a dolgok, a pokolba kívánnak. Nem kívánok többet német válogatott játékosaként szerepelni.
Kérdezem: – a politika egén gyenge lábakon álló török-német viszony begyűrűzött a légiósokat szintén alkalmazó német, „nemzeti” focicsapat berkeibe is?
Kedves jelenetekből is akadt szép számmal
Soha nem felejtem el azokat a képsorokat, amikor a japán szurkolók meccs után, szorgos méhecskék módjára kitakarították maguk után saját szurkolói zónájukat.
Ugyanezt tették a japán, ismétlem a japán nemzeti csapat tagjai is. Azért írtam le az ismétlem szócskát, mert barátaimmal a szemünket is kinézhettük, a japán csapatban csak japánt láttunk – máshoz szokott európai szemeinkkel.
Ők is, a szerencsétlenül elvesztett meccsük után kitakarították maguk után az öltözőt, s még egy cédulát is hagytak a padon, efféle felirattal: mindent köszönünk a világbajnokság rendezőinek, igazi vendéglátói szeretet övezett minket is, a Japánból érkezett szurkolóinkat is. Hálásan köszönjük.
Na, kérem. Ilyen csuda is leledzik még ebben a világban. Persze, lassan-lassan, valakik, valahonnan minket, Európaiakat is – máshoz, másra szoktatnak.
A horvátok otthoni, ünnepi tangóját öröm volt nézni
Magyarként, húzott a szívem a horvátokhoz, nekik kívántam a világbajnoki aranyat. Persze, ha bele gondolunk abba, hogy egy négy és félmilliós nemzet, amelyik nem is olyan rég keveredett ki egy eszetlen, egyik ebben érdekelt félnek semmi jót nem hozó háborúból, akkor le a kalappal előttük. A horvát ezüst – szerintem legalább is – ma már fényesebben csillog a világ futball történetének egén, mint a francia arany – az említett okokat is figyelembe véve.
S szimpatikus volt a horvát csapat névsora is. Ők horvátok voltak, prüszköljön reám bármilyen intenzitással is a bal liberális, vagy pontosabban ál liberális véleményt mondó „agglomerátum”. Ők bizonyítottak, s még csak szégyenérzetük sincs amiatt, hogy csapatuk nem „globalizálódott.”
De azt is öröm volt nézni, ahogyan a horvátok megünnepelték sikerüket Zlatko Galic, a nemzeti válogatott kapitányával együtt, aki nyakában hordott keresztjét a meccs alatt nem egyszer megérintette. Ünnepeltek, amolyan hagyományos európai módon.
Az éjszakai örömünnep után, másnap még a szemetet is összeszedték maguk, horvátok, horvátok után. De másnap, egyetlen rendőrautó oldalát sem kellett kikalapálni, országukban egyetlen üzletet sem raboltak ki – örömük „jeléül.”
A bevezetőben megjegyeztem: a futball világbajnokság, tudatunk előtti újra felidézésének eseményeiből azt is megtudhatjuk, miként is állnak ma a világ dolgai.
Ugye, a puzzle kockák egymásba rakása, a fent idézett események tanulságai is azt árulták el, hogy továbbra is maradjunk meg a hagyományos európai értékek követőiként.
No meg, dicsérjük meg a japánokat is. A világbajnokságon ők is bizonyítottak glóbuszunk minden értelmes lakója előtt, hogy nemes hagyományaik révén, igazi, disztingvált nemzetként tudnak viselkedni.
Kalita Gábor
Nyitókép: thebangladeshtoday.com
#foci-vb#francia labdarúgó válogatott#horvát csapat#horvát labdarúgó válogatott#Kalita Gábor#kiemelt
0 notes
Last Seen Blogs
3milimeter-group
3 Milimeter Group
xixila
Xixila
bolatbanget
Untitled
blackbullsquadquotes
Here Lies The Black Bulls Hideout
danhngondoisonghcm
Tổng hợp tin tức sức khoẻ, giải trí, du lịch, ả