versek-koltok

[versek-koltok]

Költői kép

Tönkretett telek, tönkretett tél, kis írt “emlékszem”-ek. Sem mi, se tét.

/Juhász Bence/  2016. 09. 24.

[versek-koltok]

Rejtegetem szivem mélyén, Féltve, fájón a nagy titkot: Hogy feledni el nem tudlak, Hogy nem leszek soha boldog!

Ady Endre

[versek-koltok]

Mégis elment. És vissza nem jön soha. Elvitte őt a sorsa. Hogy mennyire szerettem, azt sohasem érezte meg. Kitépte s elvitte szívemet. Pedig nem kellett neki. Mégis elment vele.

János Árpád

[versek-koltok]

Vinnélek innen messze, ezer tájon át, De vacog a szívem, nincsen rá kabát, A legszebb rózsát szedtem le a réten, Most mind virágzik, csak a tiéd nem.

Zaporozsec

[versek-koltok]

em ismerlek - csak a hibáidat tudom - lekéstelek de annyi mindent lekéstem már hallgatom misztikus szerenádját az ősznek felforgatom a temetőket s ha újra engedélyt kapok hozzád: majd megtanullak.

Oláh András

[versek-koltok]

Mint akire ráomlott a bánya s hiába küldi föl a vészjelet, míg lélegzetét lassanként bezárja palackjába a fojtó rettenet, úgy vergődöm e mély szerelemben. - Bár ez lenne a végső szakadék! - Milyen szép vagy! S e káprázat hiába: csillag leszel - s nem én leszek az ég.

Székely Dezső

[versek-koltok]

Mondd, mért kerget szét a gonosz sors? Miért száll a perc? Miért olyan gyors? Ha nincsen tűz, ha nincsen láz, Üres a szív, üres a ház, A csend remeg, S én szenvedek A magam módján...

Feke Pál

[versek-koltok]

az életet halálra ráadásul kapja s mint talált tárgyat visszaadja bármikor - ezért őrzi meg,

József Attila

[versek-koltok]

A hideg űrön holló repül át s a csönd kihűl. Hallod-e, csont, a csöndet? Összekoccannak a molekulák.

József Attila

[versek-koltok]

A lég finom üvegét megkarcolja pár hegyes cserjeág. Szép embertelenség. Csak egy kis darab vékony ezüstrongy - valami szalag - csüng keményen a bokor oldalán, mert annyi mosoly, ölelés fönnakad a világ ág-bogán.

József Attila

[versek-koltok]

Magam vagyok, rám hull a végtelenség, a fák, a lombok ezre eltemet. Olykor fölém cikáznak még a fecskék, nem láthat itten senki engemet.

Kosztolányi Dezső

[versek-koltok]

Fogad, miből hiányzik egy darab, romoljon, vásson el, ha mást harap. A percben, ahogy másra néz nevetve, hályog boruljon mind a két szemedre. Ha másnak domborul ki zsenge halma, fonnyadjon el a melled, mint az alma. Nyálad, ha szádra másik száj tapad, apadjon el, mint eltévedt patak. Nyíló öled, ha mást szorítsz karodba, korhadjon el, mint férges fának odva. A szíved, mint megszáradt perec, törjön ketté, ha véle mást szeretsz.

Varró Dániel

[versek-koltok]

Hogy mondjam el milyen nagyon szeretlek én ha bakker nem áll rendelkezésre csak 160 karakter.

Varró Dániel

[versek-koltok]

Nyílt arccal isszuk az esőt fel, agyunkba rózsaszínű láz kap

Kosztolányi Dezső

[versek-koltok]

Magamhoz kéne húzni mit kezem bohón elengedett mint sós cukrot hányás után úgy nyalni föl szerelmedet kómába nélküled a vak szájtáti semmibe hullok mert nem szerettem én még senkit így előtted ennyire.

Varró Dániel

[versek-koltok]

Elhagylak, s lépteim megint mögéd szegődnek. Mert nem szerettem én még senkit így előtted, és nem tudok utánad szeretni senki mást.

Varró Dániel

[versek-koltok]

Dacolnék érted kisgyerek gyanánt, peregne rólam minden intelem, köhögnék érted, szívnék rossz dohányt, vacognék érted éjjel ingtelen.

Varró Dániel