Bécsikeringő
Történt egyszer, pontosabban a hétvégén, hogy meglátogattam a családomat, többek között annak biztos tudatában, hogy szombat este bálba megyünk.
Alapvetően nem jellemző tevékenység ez, sem az én, sem a szüleim életében, de a helyzet az, hogy nagyapám és a felesége minden évben mennek, de idén nem tudtak, és papának fontos volt a képviselet, úgyhogy belőlünk lettek a beugrósok. Tudtuk, hogy nem a mi műfajunk ez, de ha van speckó skillje a szűk családomnak (értsd a szüleimnek) az az, hogy a tőlük/tőlünk leginkább távolálló szitukhoz is gyorsan aklimatizálódik mindenki, és végül, de nem utolsó sorban, remekül tudunk szórakozni (röhögni másokon, csak ennyire nem akartam őszinte lenni).
Na, hát ott álltunk szombat este kicsípve, felmarkoltuk a welcomepezsgőt, és megkezdtük a bálozást.
Hát először is: a bállal egy időben zajló storygála lófasz volt esti fényben ehhez képest, hát olyan szetteket láttam, hogy nem győztem ámulni. Megmondom őszintén, az én outfitem sem volt egy tipikus báli ancúg, de úgy nagy általánosságban azért elment, másrészt meg még ennyi tüllt-csipkét, érettségiöltönyt, rövidujjú férfi inget mellénnyel egyrakáson nem láttam, úgy kb. ezer éve.
Kilencfős asztalnál ültünk, mondom az asztaltársaságot, ezen is ki fogtok feküdni.
Házaspár1: anyu magárakapott egy ilyen buggyos ujjú, hímzett-vászon inget, gondolom egyenesen a skanzenből, meg egy bokáig érő, nyersszínű lenvászon szoknyát. Olyan arcot vágott, mint aki tegnap halt mártírhalált, de ma még azért beugrott közénk, a férjének meg akkora magyar-címeres övcsatja volt, hogy a kamu Dolce&Gabbana övcsatgyártók vissza is vonulhatnak, mert ez überelhetetlen egész egyszerűen. Őket egész este nem nagyon láttam, ugyanis mint utóbb kiderült, vegák voltak, és hát sem az A sem a B menü nem volt vega. Mondjuk a helyükben a desszertet azért megettem volna, szerintem a vega (nem vegán,ez fontos) menüsorba úgy a feketeerdő torta, mint a borkrémrolád belefér...De legalább kikérhették volna,és akkor én megeszegetem csendben vagy valami.
Házaspár2: anyunk 82-ben levágták egy fazonra a haját,azóta úgy van. Ezen túl nem sokat tudok elmondani róluk, mert kb. egész este nem szóltak egy szót sem. Hogy hozzánk nem, az egy dolog,de egymással sem beszélgettek. A fene tudja, lehet ez a kapcsolatuk titka
Házaspár3: a totál kedvenceim. Anyu átlagos, fekete hajú, helyesarcú, koktélruhás nő, apu pecsétgyűrűs, nagyobb hangú, keresztyén-konzervatív (ehhez méltón baszott be kb. éjfélre egyébként), aki látványosan keresztet vetett étkezés előtt, ekkor én már mondjuk az előétel felét megettem, és egy pillanatra meg is állt a számban a falat, bennem meg az ütő, hogy hú baszki, az IMA!, de aztán vígan ettem tovább, mert szemlátomást nem kívánta kiterjeszteni az áldást az egész asztalra. A jóember egyébként minden koccintást (sokat celebrált mit ne mondjak), VIVÁT! felkiáltással zárt. Immmádom az ilyen mélyen nemzeti arcokat, aki a patriarchális rend fenntartásának céljából, az est egy adott pontján fogta magát, anyut otthagyta az asztalnál, aztán elvonult beszélgetni máshova. Volt egy pillanat, amikor annyira megsajnáltam szegény nőt, hogy majdnem beszélgetni kezdtem vele, de aztán a rövid diskurzust a sloziban való piperészkedés idejére szorítottam, mikor megdícsértem a cipőjét. Megköszönte, rendes volt.
Mi hárman, plusz mellettem az üres széken ült a retikülöm.
Na így csorgott az este, amikor is az történt, hogy vegáék visszatértek (mindent megettem addigra igen), hogy az a hely ott mellettem, az foglalt-e? Mondom nem. Jó, hát akkor ideülne egy barátjuk. Mondtuk, hogy jól van. Barát leült, és már akkor gyanakodtam, hogy ezzel a sráccal még baj lesz, mert bazmeg bemutatkozott. Esküszöm, senki nem követett el hasonlót aznap az asztalnál, szóval a tény, hogy ő erre vetemedett már önmagában nem sok jót vetített előre, de elaltattam a gyanúmat azzal, hogy velem/velünk ellentétben neki volt gyerekszobája.
Elérkezett a perc, a csodás perc, minden vidéki bálok fénypontja, amikor is a helyi tánciskola versenytáncosai mutatják be tudásukat. Isten lássa lelkem, nagyrabecsülöm mindenki művészetét, de őszintén nem értem, hogy miért kell néznem, hogy egy ropogósra szolizott páros, fura ruhában csacsacsát, meg rumbát jár. Mármint szép meg minden, bár ahonnan én ültem, ott csak a merevre lakkozott fejeket láttam, szóval tőlem akármit is csinálhattak volna. Utolsó körként jött a keringő, mondom hurrá, izé VIVÁT ezt legalább felismerem. Táncoltak, forogtak, szépek voltak, aztán a három pár szétvált, hogy a vendégek egy egy tagjának kezüket nyújtva táncba hívják őket, és ilyenformán megnyissák az este mulatós részét.
Én hülye, azt hittem, megúsztam az egészet, hiszen a mi asztalunk elég hátul volt ahhoz, hogy oda már ne sétáljanak el. Aha. LÓFASZT GYEREKEK!
Asztalunkhoz újonnan érkezett Jóskapista odafordult hozzám, a másik oldalán a pecsétgyűrűs faszi ült vele nyilván nem táncolhatott, és a következő kérdést intézte szerénységemhez:
- Táncolsz velem egy BÉCSIKERINGŐT?
Na, most ez a felkérés engem akkora sokként ért, hogy hirtelen bunkónak lenni is elfelejtettem, úgyhogy egy rövid és határozott nem helyett, ami ilyenkor az EGYETLEN adekvát válasz, nekem elhihetitek, azt mondtam, hogy igen.
Hát szóval, ha van horrorral felérő forgatókönyv a Marla számára, akkor az az, hogy egy TEREMRE való helyi notabilitás előtt kell egy VADIDEGENNEL keringőznöm. Jó ez így nem igaz. Mert, ha teszem azt, ez az idegen mondjuk nagyvonalakban úgy néz ki, mint mit tudom én...egyebet ne mondjak...Tom Hardy/Adam Levine/Michael Hutchence/a fiatal Paul Newman/Bradly Copper stb... akkor úgy, ahogy megbarátkozom a helyzettel. Hát Jóskapista ezek közül egyikre sem hasonlított. Ha megnézitek az Openstage Pesta úr című videoklipjét, akkor a kéksapkás gyereket kell figyelni, kb. rá hasonlított. Úgyhogy maradt a horror.
Persze a táncparkett felé igyekezve, feléledt a bennem élő optimista, és a következő dolgokra gondoltam: nem állok seggfejként a helyzethez. Ez bizonyára egy kedves fiú, udvariasan felkért, na, mindjárt igazítom is a vonásaimat, hogy mégse úgy nézzek ki, mint akinek most kell teszem azt...nem is tudom, kölest válogatni. Vagy valami hasonló borzalom. Szóval, hogy igyekeztem derűsen állni a helyzethez, mondván: legrosszabb esetben is lesz egy jó sztorim.
LETT IS!
Kiértünk hát a parkettre, mondom egye fene, egyrészt már itt vagyok, másrészt lehet, hogy tök jól táncol, és akkor egyéb dolgom sem lesz, mint suhanni utána, mint egy kis virágszálnak, könnyedén....
Nos, nem akarom ismételni magam,de LÓFASZT.
Jóskapista az a típus, aki egy kicsit tudja a szalontáncot, pont annyira, hogy elhiggye, ő maga egy született versenytáncos, és pont úgy járja a walzert, ahogy kell. Rosszul hiszi. Kb. tudta a lépéseket, ami elég volt hozzá, hogy eszeveszett lendülettel rángasson körbe-körbe-körbe, egészen addig, ameddig valóban szédülni nem kezdtem. Közben arra is időt szakított, minő szerencse, hogy mikor a lábamra lépett elmondja, ÉN mit csináltam rosszul.
Így:
- Amikor én hátralépek, neked be kell lépned a lábam közé, mikor te hátra lépsz, akkor én lépek a te lábad közé.
Na, most én ezen a ponton nem mondtam, hogy AZT TE CSAK SZERETNÉD KISFIAM! pedig lehet, hogy kellett volna.
Hát seregtünk-forogtunk ott körbe-körbe, oltári nagy svunggal, és én arra gondoltam, hogy apámmal nem állok szóba többet, mert etikett szerint, már RÉG le kellett volna kérnie, így mentvén ki egyszem lányát ebből a rémes helyzetből.
Aztán ugyanezt gondoltam Sz-ről, akit ötéves korom óta ismerek, T haverom apukájáról, és G-ről, aki szintén régi haver, és aki aznap pincérként teljesített szolgálatot, de megjegyzem, ha igaz barát lett volna, akkor elhajítja a tálcát, és megment. NEM TETTE. Úgyhogy srácok itt tudatom veletek, hogy ÖRÖK HARAG.
Repkedtem, repkedtem, mikor is Jóskapista így szólt hozzám:
- Akkor most tegyünk egy nagy kört!
Nekem akkor már az arcomra fagyott a mosoly, meg úgy kb. minden egyéb érzelem, úgyhogy csak bólogattam, mondván nekem már úgyis mindegy, és akkor vzssssssssíííííííííííííííííííííííí körbeszántottuk a parkettet.
Azon agyaltam, hogy már tényleg eléggé felkavarodott a gyomrom, szóval vajon emlékezetessé tenném-e az estét azzal, ha itt, most hánynék egy óriásit? Aztán persze nem tettem, de nem tagadom, többször eszembe jutott. Főleg, hogy a körülöttem lévő emberekből már csak elmosódott pacákat láttam, Jóskapistára meg nem mertem ránézni, mert rettegtem, hogy akkor majd beszélgetni fogunk.
Életem leghosszabb akárhány perce volt, frankón meg voltam győződve róla, hogy ennek a kurva keringőnek sosem lesz vége, ugyanis, amikor már úgy tűnt, hogy most akkor annyi, a zenekar csak folytatta, szóval tényleg nem voltam biztos benne, hogy valaha megszabadulok ebből a táncból.
Ezen a ponton a szemem sarkából megindultak a könnyek a szám sarka felé, ami a visszatartott röhögésnek volt köszönhető. Mire ugyanis ideértünk, már annyira feladtam minden bosszankodást, hogy tényleg kívülről láttam magam, és megmondom őszintén kurva jól szórakoztam, de hát csak nem röhöghettem arcon a pártneremet azzal a felkiáltással, hogy figyelj, én most igazából az asztaltól nézem magunkat, és hát ez így kibebaszottul vicces. Időnként meg-megrázkódtam, mint aki csuklik, mert percről percre viccesebbnek találtam a szitut, és egyre nehezebbre esett nem röhögni.
Mikor aztán csak vége lett a dansznak, majdnem kirohantam a teremből, de rájöttem, hogy ilyenkor kurvára illik hagyni, hogy a partner visszakísérjen az asztalhoz vagy átadjon a következő kérőnek (DE HÁT ILYEN UGYE NEM VOLT!!!!!!!!!!), szóval maradt még pár másodpercünk édeskettesben.
Gyerekek....öt percig csak vinnyogva röhögtem a bálterem előtt állva, és vihogva fenyegettem anyámékat, hogy nem a szüleim többé, mert jól cserben hagytak.
Erre aztán leküldtem egy pohár bort, és vártam az éjféli töltöttkáposztát.
Jóskapista még kétszer hívott táncba, de hát én sem vagyok TELJESEN hülye, hogy ebbe a csapdába még egyszer belesétáljak. Mondtam, hogy bocs nem. Szégyen, nem szégyen, így harminchoz közel a szüleimre mutogattam, bocsanyunemenged. Jobb nem jutott eszembe egyrészt, másrészt égjenek egy kicsit ők is.
Hát így bálozott a Marla, és nyert a tombolán, afféle isteni kárpótlásként.
Kár, hogy nem voltatok ott, istenien mulattunk volna.
Csók mindenkinek!
M.
0 notes