#mosolya

[lonelysoul235]

Azt hiszem beleszerettem a lelkedbe

#magyar tumblisok #fájdalom #szeretlek #fontos vagy #hiányzol #hianyzol #viszonzatlan szerelem #ő #tiltott #tiltott szerelem #instarol loptam a szoveget amugy #a. #kis cuki #mosolya #nevetése #szerelem

[valaki--aki-senki]

Az egyetlen vágyam, hogy mosolyogni lássam, amikor felnézek. Mosolya olyan, mint a meleg napsütés télen: megvilágítja az egész világot.

#mosoly #szeretem #szerelem #imádom #a mosolya a kedvencem

[versinator]

Mosolya! örökkévalóság?

Ünnepelvén sejtenek fölharsog sovárgón Kifutott elveszitém! harcmezőn ármány Jajveszéklek szalmaözvegy emlékezzünk ujjongón Tapodta rózsikám bujdokoi borbélyleány

Karácsonyéjen kakasok földrül bolygón Műveletlen marost tisztiszolgám hagyomány Iszákba férfielme film sóvárgón Tekintetem? roptam üdvözlése tartomány?

Elbődül könnyedén! búsulás bölcsességed Üszkét kalitkájába habtáncba vallomással Kutyuska borbélylegényben rokontalan szeged!

Fojtón károlyt virágillattól baktatással Rakoncátlan halálban! koszorúzzák újszeged Felidézünk égkárpitra legelőin ujjongással

#szonett #Juhaszgyula #Mosolya! #örökkévalóság? #v2.0

[amit-sose-mondtam-el]

az a fajta lány volt, akinek gyönyörű a mosolya, aranyos, barátságos és hatalmas szíve van, csak éppen ez volt a baj, ez a hatalmas szív, mert néha ez a szív csordultig telt fájdalommal és mint egy fekte lyuk, kiszívta belőle az életet és olyankor nem maradt belőle más, csak az arcán lefolyó könnyek

#érzés #érzések #fájdalom #úgy fáj #fáj #fekete lyuk #életben maradás #küzdelem #küzdés #összetörve #félek a gondolataimtól #sajnálom #annyira sajnálom #te vagy a mindenem #kérlek ne haragudj #nem bírom #ne hagyj egyedül #magyar #magyar tumblisok #magyar tumblr #tumbrl közösség #tumblr #tumblr magyarorszag #tumblr world #magyartumblr

[pauszkopkodo]

Rejtő Jenő egészalakos, dedikált fotója | 1928, Berlin

„A regényalakjaihoz méltóan kalandos életű, bokszolói múlttal is büszkélkedő Rejtő nem félt megvédeni magát, mikor az utcán belekötöttek. Ezen a felvételen látszik, hogy sportsérülés következtében az írónak arcizom-bénulása volt, ami miatt nem tudott nevetni, s mosolya is visszafogott. Rejtőről nagyon kevés fénykép maradt fenn, stúdiófelvételről nincs tudomásunk, pár családi, baráti, illetve fotóriporter által készített fotó őrzi az író emlékét.”

Rejtő Jenő levele Buttola Edénének Rejtő legjobb barátja Buttola Ede [Edi] (1902–1981) közkedvelt zeneszerző, jazzmuzsikus, szaxofonos. Edével, valamint annak ikertestvérével, Buttola Istvánnal együtt nőttek fel, Rákosi Szidi híres színiiskolájába is együtt jártak, barátságuk az író haláláig fennmaradt.

Kedves Mancika! Fogadja legőszintébb jókívánságaimat és gratulációmat és higyje el, ha most ott állnék maga előtt, középeurópa legünnepélyesebb arcát vágnám és zavaromban rángatnám a kabátom szegélyét, amint azt a néptanítók szokták a ministeri biztosok előtt. Szép versikét sajnos nem küldhetek, mert a költészet feslett múzsájával végleg szakítottam, de higyje el, hogy egy olyan igaz, őszinte jókívánság mint az enyém, nem szorul olyan erőszakolt díszítésre, mint a rím. Különben is, modern költő vagyok, és az üdvözlő vers hemzsegne a "halál puszpáng…lidérc szamóca…kápolnás pörösznyés" és egyéb kedvelt kitételeimtől. És remélem, hogy mi még nagyon jó barátok leszünk és ha van a szívében egy kis hely, egy érdektelen jóbarát számára, úgy kérem, ajándékozzon meg a szeretetével és meg fogja látni, hogy az unszinpatikus külső alatt egy baráti szeretet tekintetében, őszinte szív van. És nagyon szeretem az Edit és így természetesen most már Magát is. Bizonyos fokig elhagyatott és elvadult életet élek, aminek részben én vagyok az oka, és amit egy cseppet sem sajnálok, de ha mégis lenne egy kis hely valahol ahol kedves emberekkel eltréfálódzhatom és el "nagyképűsködhetem", azt nagyon megbecsülném. Nem igen tűrök meg barátot magam mellett, de az Edi az mindig más volt és az ő otthona is más lessz nekem, mint azok a családi helyek, amelyeken eddig hosszú téli délutánokat unatkoztam át végtelen zongora-(???) mellett. Higyje el, hogy most már nagyon szeretem és kezeit csókolom a viszontlátásig: Jenő U.i.: „A Gyuluson nagyot röhögtem. A töltő tolla nem szuperált, hát ugy rázta írás közben mint zsidók peszahkor a lülefet.” Jenő

Központi Antikvárium 164. árverése (2023. 12. 08.) 82. tétel, kikiáltási ára: 1.500.000 HUF: – Rejtő Jenő egész alakos fényképe dedikálással – Rejtő Jenő levele Buttola Edénének – Rejtő Jenő Vanek Úr Párizsban c. regényének gépirat részlete „Rejtő épp idegszanatóriumban tartózkodott, amikor a regény színvonalával elégedetlen kiadója, a Nova Irodalmi Intézet javításra visszaküldte a Vanek úr Párizsban kéziratát, amit a kritika miatt feldühödött író ketté tépett és többé nem foglalkozott vele. A darabokat gépírónője szedte fel és ragasztotta össze. Rejtő emiatt ekkor, 1940 végén – 1941 elején, több oldalas zaklatott levélben szakított a Nova kiadóval, mely 1935 nyarától a „kalandos regények” sorozatában P. Howard néven 14, Gibson Lavery néven pedig 5 regényét jelentetette meg. A töredék variáns, a kiadott regény szövegével nem egyezik meg. Másik különlegessége, hogy a regény egyik fele kézirat, a másik jegyzet formájában maradt fenn. Rejtő halála után bátyja, Révai Gyula dolgozta össze és egészítette ki a művet, melynek kiadására a Népszava és a Mikrovar kulturális szolgáltató kisszövetkezet vállalkozott 1986-ban.”

#rejtő jenő

[tartsdmegazaprot]

Nagyon meggondolandó kivel fekszel egy ágyba milyen az ottelója milyen a muskotálya milyen legyen a padló milyen legyen a szék mire az ember lánya leteszi mindenét a jersey blúzt a szoknyát a bugyit kombinét nagyon meggondolandó milyen legyen a szája a mosolya a bokája a pihéje a bája milyen legyen az utca ami hozzá vezet milyen legyen a város a kert a kerület lesz-e szemében őrült lángolás amitől fölgyullad a világ is ha a lány nekidől Nagyon meggondolandó mert aztán ott a lány magában a szobában meztelenül csak áll szedegeti a cuccát gyönyörű rongyait meztelen köldökével világokat vakít kapkodja visszavenni a szoknyát a tüdőt szapora lélegzését milyen volt azelőtt nagyon meggondolandó kit hogy lehet szeretni milyen legyen az arca milyen legyen a szék mire az ember lánya leteszi mindenét milyen az íze szája emléke muskotálya a poharában a bólé az üvegében a sörlé az asztalán a sercli mert van ahonnan többé már nem lehet magunkat sohasem visszavenni.

Gyurkovics Tibor - Lány-szerelem

#gyurkovics tibor #lány-szerelem

[annakomaromi]

néha eszembe jut a szeme, a mosolya, néha az egész lénye.

néha eszembe jutnak a nevetések, a lopott csókok,ölelések.

de az is eszembe jut ahogyan elhagyott, eldobott, hogy egy emlékké váltam.

de tudod kicsiszivem az az emlék örökké benned marad, azt nem fogod tudni elhagyni, eldobni, kitörölni.

az emlékem a te szívedbe is belemart.

#eztneked #fyp #szerelem #szakitas #szomorusag #tullepes #emlek #sotetseg

[csacskamacskamocska]

Jézus ereje!

Ma az Fb elémdobta egy középiskolás szerelmemet. Én teljesen elfeledkeztem róla, pedig tényleg nagyon odáig voltam érte, sajna csak egy évig lehettem beleesve, mert leérettségizett a gazember! Ja, neki fogalma sem volt a dologról vagy fene tudja, elég gyakran metróztunk együtt haza, aztán meg művésztelep, ott is végigrajongtam egy nyarat ő meg soha hozzám se ért, csak végigpingpongoztunk egy tábornyi időt meg rengeteget nevettünk. Szerintem kedvelt. Nagyon kislány voltam, elsős. És kívül-belül szűz. De amúgy igazi cuki pasi volt. Kedves, mosolygós, vicces. Én nem értem hogy volt mersze így megöregedni! Hát miféle felháborító dolog ez már! De a mosolya még mindig cuki. Meg a nagy tehénszemei, azok is cukik. :D Tele lett a szívem kamaszkorral. :)

#kamasszerelem #05 15

[bluestrawberrycoffe2]

csak ő

bárki van velem,

mosolya oly üres

szavai súlytalanok,

a percek súlyok a vállamon

úgy érzem megfulladok

emlékedben.

miért kell mégis nekem?

hogyan felejthetném el,

felszabadító varázsod?

talán mert olyan régen

voltam ennyire önmagam

más kezei közt.

#magyar #magyar tumblisok #magyarversek

[annamannasblog]

A világ leggyönyörűbb művészeti kincse, az ő mosolya!

#Gyönyörű #szerelem #ő #@annamanna #@annamannasblog #mosoly #vele #szeremesvagyok

[lonelysoul235]

Rossz ember vagyok ha olyasvalakibe szerettem bele akibe nem szabadott volna? Ahjj

#tiltott szerelem #fájdalom #hiányzol #autos randik #mosolya #szemei #szeretlek #magyar tumblisok #rossz #rossz ember #sajnálom

[angelincage]

Ha találkoznánk

Lassan két év telt el, mióta nem láttam. Megváltozott. A rakoncátlan fürtök, amik mindig az arcába lógtak és a vállát csiklandozták, eltűntek. Megnőtt a haja.. a fürtök eltűntek és helyüket szofisztikált puha hullámok vették át, ami már a háta közepéig ér. A szemhéjáról lekerült a rózsaszín szemhéjpúder és a zöld szemceruza, viszont a színe ugyanolyan zöld, mint két éve volt. Az elveszettség és kíváncsi csillogásnak is nyoma veszett. Most inkább már csak nyugalmat áraszt a pillantása. Megtalálta azt, akit keresett. Önmagát és a férfit, aki méltó hozzá és aki nem én vagyok. A mosolya sem a régi már, csak a gödröcske az arcán meg az anyajegy az ajka szélén, amit imádtam puszilni. Megváltozott. Talán felnőtt. Megtanult főzni és nem csak kávét. Nincs már édes karamell illata se jázmin és a bő színes ruhái is eltűntek. A bohó stílusa a múlté és az emlékeimé lett.

Amikor találkozott a pillantásunk mindkettőnk tüdejéből kiszorult a levegő és a tekintetünk összekapcsolódott. Szótlanul néztünk egymásra. Van, ami soha nem változik

Ezt mondaná rólam, ha találkoznánk

#csak én letta #én #múlt #jelen #jövő #2 év #vége #találkozás

[marker-of-glittering-stars]

Hi hi babagrillek, megjött az ichlet, aztán ismét költök, csak ezúttal Aventio fanficet, perpill ök a legújabb hyperfixation-om, so enjoy.

All figured out!- első rész

Aventurine széles mosolyyal tért be a 'hotelszobájába'. Ahhoz képest, hogy milyen szélesen vigyorgott, minden volt, csak boldog nem. Szétszedte az ideg és a frusztráció, hogy az a titokzatos nőszemély beleavatkozott a munkájába. Valahogy ismerős volt szeme szúros villanása, az tűhegyes tekintet mely egészen Aventurine lelkéig belátott, nézésének fenyegetésével félelmet akart benne elültetni. Azonban sikertelenül, említett szerencsejátékos átélt már ezerszer rosszabbakat is, a félelem helyett szétettte a méreg. Acheron-

"Úgy látszik, nem vált be a terved."

Aventurine-t a gondolataiból partnerének frusztrált hangja szakította ki. Tekintetét felkapta, az ijesztően "vidám" mosolya egy pillanatra megremegett, majd visszatért előző állásába.

"Terv? Milyen terv, Doktor?"

Ratio szemforgatása várható volt. Homlokát a tenyerébe temetve rázta a fejét.

"Aventurine, ne játszd a tudatlant."

"Nahát, obzerváns, mint mindig!" A széles mosolya egy apró grimaszba vágott át. "Bár kiszámítható volt, hogy előbb-utóbb kiszúrod."

Aventurine mint valami ártatlan lélek, háta mögé helyezte karjait, ujjait összefonta, majd Ratio mellett elhaladva közelített a hotelszoba hatalmas ablakához. Ratio mintha a fények ezrét látta volna tükröződni a szerencsejátékos halott szemeiben egy pár pillanatra. Azonban ő is drámaian hátat fordított, nem ez volt a tökéletes pillanat Aventurine elemzésére. Lassú léptekkel megindult a kijárat felé.

"Doktor." Ratio megállt. "Nem gondolod, hogy igen illetlen szokás csak úgy lelépni beszélgetés közben?" Aventurine félig felé fordult, a hangja a gyötrött és játékos között ingadozott.

"Nincs miről beszélnünk, Aventurine. Vissza kell térjek helyzetjelentést adni, hogy 'valaki' teljesen elszúrta az előre megbeszélt tervet."

Szavai mérgesebbnek hangzottak kelleténél, hiszen annak ellenére, hogy közbeavatkozott, nem tett tönkre semmit. Azonban az álca korai leleplezése mégsem a legjobb ötlet, mégis sikerült egy problémás tényezőt bemérnie, aki akár a terv legvégén is belerondíthatott volna.

"Relax, mit is ér egy pár haszontalan kis kövecske?" Könnyed hangneme ellenére mégis tisztában volt az ezt követő rideg válasszal.

"Aventurine."-Ratio éles tekintete fúródott az övébe.-"Emlékeztesselek hogy ki is vagy a kövek nélkül? Csak egy valaki, akit az IPC halálra ítélt."

Aventurine mosolya egy pillanatra megingott, majd visszatért a kísérteties állásába. Ratio tudatába a kép beleégett, a mindig mosolygó szőke elkeseredett képe meglepően szívfacsaró látvány volt.

"Ratio... ma este..." Mire viszont hátrafordult, hogy szemei találkozhassanak a doktoréval, addigra az említett, mint a kámfor, eltűnt.

"Úgy látszik megint egyedül maradtam. Hah." A szőke száján akaratlanul is keserű nevetés tört ki. Kellett neki reménykedni... Mindegy is, most nem erre kéne koncentrálnia. Hamarosan ismét meglátogatja a Névteleneket, azonban legközelebb kicsit sem tervezett olyan vendégszeretőnek tűnni, mint most. Ha az a nő nem lett volna, már rég el is intézte volna az összeset, de valahogy a sors utál kedvezni Aventurine-nek.

...

A mámoros eget immár sötétség borította. Aventurine még mindig Ratio hotelszobájában tengette az időt. Most, hogy a Stellarion hordozó Névtelen, pontosabban Stelle befoglalta a hotelszobáját, nagyon nem is volt más választása, mint ott fetrengeni, majd esetlegesen megkérni Ratio-t, hogy ha más nem is, de legalább költözködhessen be hozzá a hátralévő időben. Még nem volt kedve átkelni az álmok világába, már egy jó pár órája az ajtót kémleli, hátha végre betoppan társa. Azonban semmi, Ratio órák óta kelletlenkedik. Vagy lehetséges ő már a másik oldalon van? Bár megvan rá a lehetőség, a szőke mégis kétli. Épp a kanapén hemperegve lógatta lábait, amikor az ajtót kattanását hallotta. Fejét egyből felkapta és azzal a lendülettel fel is pattant a kényelmes bútorral. Napszemüvege azon nyomban a helyére került, mintha a szemei miatt förtelmes látványt nyújtanának, mintha takarni akarná őket. Bár Aventurine képben volt azzal, hogy rengeteg ember oda- meg vissza volt érte, nem egyszer hallotta vissza a tömegek tengerében, hogy egyesek félnek tőle a szemei miatt. Nem az emberek kihasználása, csődbe döntése, likvidálása, és akár egész nap is lehetne sorolni Aventurine kártevéseit, hanem az árkozott szemei miatt. Azóta gyakrabban hordja a napszemüvegét, bármerre is járjon.

"Oh, Doktor, micsoda meglepetés!" Valahogy ő maga se értette, miért ejti ki ezeket a szavakat most olyan lágysággal. Egy pár órája Ratio pofátlanul magára hagyta, valahogy mégis izgatott lett, amikor végre visszatért.

"Aventurine? El kell hogy szomorítsalak, de..." Ratio szokásos acélos hangja helyett egy lágy, halk csendült fel.

"Hmmm? Sunday?" Aventurine egyből 'leengedett', a vállaiban lévő feszültség mintha nem is lett volna, majd a háta is begörnyedt.

Nevének hallatán egy halk kuncogás tört fel az említett torkából. A mézédes nevetés azonban nem kellemesen, hanem sokkal inkább bosszantóan sült el.

Aventurine viszont kicsit se volt olyan jó kedvében, mint Sunday. A mellkasába tömény szúró érzés költözött, majd egy sóhaj kíséretében hümmogött.

"Hmm?"

Az angyali mosolya szemtévesztő, eseténként ölnj tudna, ha fegyver lenne azzal a mániás mosolyával. Sunday néha felkereste, és minden velejéig rohadt vágyát kiélte rajta. A szőke ugyan ezt eltűri, de ha nem a belőle kirángatott infókért lenne, Sunday már rég halott lenne. Nagyon egy beszélgetésük sem tartott tovább tíz mondatnál, de Aventurine nem is vágyott rá. Sunday szemében maximum egy stresszlevezető, ő pedig k��zel sem bízik benne annyira.

Egy lágy mosoly terült el az angyali teremtmény arcán, majd közelebb lépett a szőkéhez. Megtoppant előtte, de a tekintete kicsit sem azt sugározta, mintha ha vendégszeretetet várna el. Mondjuk ha akarta se nagyon lett volna Aventurine olyan ártatlan kedvébe.

"...Nem. Most nem vagyok olyan kedvembe."

"Aw, kár érte. De komolyra fordítva a szót, nekem nyugodtan beszámolhatsz róla."

Avemturine visszafogta magát, mielőtt valamilyen nemes szitkozódás csúszott ki a száján, így csak Sunday sugárzó aurájába meredt.

"Kecsegtető ajánlat, de..."

A szoba ajtaja ismét kattant egyet, Aventurine háta abban a pillanatban kiegyenesedett. Szemei kikerekedtek, majd avval a lendületttel Sunday felé fordult. Az említett fején mintha a saját, pontosan tükrözött képmását látta volna.

"Bassza meg-!"

"Aventu-"

Ratio szemei kikerekedtek a látványtól. Mióta személyesen is találkozott Sunday-vel, egyre inkább unszimpatikusabbnak bizonyult számára. Már kezdetekben volt egy lappangó, fura érzése a férfi kisugárzásában. De így most, hogy a mancsait Aventurine körül rendetlenkedett, legszívesebben az orrát minimum eltörte volna.

"Ez meg..."

"Khm,- Sunday köhintett egyet, majd menten tett minimum 3 lépést hátra- elnézést kérek..."

Majd azzal a lendülettel szinte kocogva sietett a kijárat felé. Veritas szemeivel végig követte Sunday-t, mintha csak azt tanulmányozná, hogy biztosan lelép. Majd miután kattant az ajtó, Ratio a szőke felé fordult. Társa meglepően kerülte a szemkontaktust, pedit ezúttal nemhogy semmit se követett el, hanem visszfogta magát, mielőtt elkövethetett volna valamit.

"Szerencsejátékos,..."- Semmi Aventurine, esetleg drága szerencsejátékos, hanem szimpla szerencsejátékos-"mi..."

"..."

Aventurine erősen a padlót pásztázta, majd...

"Doktor, nem gondoltam volna, hogy egész nap magamra hagysz!"

A hangja kicsit furán csengett, mert még mindig lángolt benne az ideg az olcsó csirke utánzat miatt. Meg persze a pánik is, mivel eddig nem nagyon fejtegette társának, hogy valójában mennyire gyűlöli Sunday-t, attól függetlenül, hogy úgy viselkedik a környezetében, mintha ténylegesen szeretné. A Family-nek mindenhol ott vannak a szemei, különösen a hotel és Penacony számos pontján fokozottan.

"Aventurine."

"Hmmm? Valami baj van, doki?"

Egy ártatlanságot sugárzó mosoly táncolt ajkain, bár aki minimális szinten is ismerte a szőkét, az tudta, hogy az távol áll a valóságtól. A percek némán teltek, és minél inkább telt az idő, Aventurine annál inkább el akart onnan tűnni. Fogalma se volt amelett, hogy Ratio miért viselkedik ennyire furcsán? Eddig eléggé azt sugallta, hogy elviseli ugyan, de nem kíván vele egy másodpercnél tovább egy légtérbe lenni. Most pedig... furán néz rá a szoba egyik sarkából, síri csendben, mintha várná, hogy heves magyarázkodásba kezdene. Pedig nem történt azon kívül semmi más, hogy Sunday csak úgy pofátlanul megjelent, majd elfutott, mint egy bajban lévő óvodás.

"Te... lehet egy kérdésem?"

A szőke oldalra döntötte a fejét, élettelen szemeivel Ratio-ba meredve. Kicsit elgondolkodott, hogy milyen stìlusban válaszoljon, hogy ne tűnjön túl kétségbeesettnek, azonban bárhogy erőlködött, egy hang se akart kikúszni a torkából. Ratio már közel állt ahhoz, hogy inkább visszavonul a kissé illetlen kérdésével, de mintha partnere gondolatolvasó lett volna titokban, és lazán bólintott. Persze Ratio-ban ez több problémát is felvázolt, mert társa mindig szavaival válaszolt, egyszer sem bólogatott, vagy rázta a fejét eddig. És kötve hitte, hogy túlkomplikálja a dolgot. Nem véletlen tagja a géniuszok egyik legnagyobb társulatának...

"Te és Sunday... ti ketten, romantikus kapcsolatot folytattok?"

Aventurine szeme kikerekedett, majd nem tudta, hogy sírjon, vagy nevessen.

Végül az utóbbi mellett pártolt.

A heves nevetésbe alig kapott levegőt, de kezdte annyira túlozni, hogy a szeme sarkában apró könnyek csillantak a hisztérikus nevetéstől.

"Doktor- haha- ez volt életed egyik legjobb vicce-haha."

Majd felpillantott társára, akinek az arcán a haraghoz hasonlító érzelem díszelgett. Legalábbis ahhoz tudta volna legjobban hasonlítani. A száját eltakarta egyik tenyerével, hasonlóan, mint amikor valaki mélyen a gondolataiban úszkál. Minden más ember esetében ezen a ponton már rég kitalálta volna, hogy mi járhat éppen a fejében, de a társának megfejtése valahogy sosem vált mesterségévé. Bár már megszokta, hogy amikor együtt rohangálnak ide-oda, akkor Ratio gyakran megáll és minden második dolgot kivizsgálna.

A szőke viszont kicsit sem sejtette, hogy ez kölcsönös volt. Veritas Ratio, a nagy valaki, egy hatalmas géniusz, akinek tanítványainak alig röpke 5%-a megy át, nem tudja megfejteni Aventurine-t.

Aventurine fülsüketítő kacagása hirtelen elhalkult egyik pillanatról a másikra. Némán kapott egy pár csepp oxigén után, majd a lapos mosolya visszatért az arcára. Ratio csak a homlokát ráncolta, valahogy szembe kellett néznie a ténnyel, hogy helytelenül obzervált. És még a társa is jót röhögött rajta. Már a nyelve hegyén volt, hogy a következő ostoba kérdését tegye fel, hogy-hogy nem? Nem mintha arra tervezte buzdítani, hogy tegyen így, viszont a jelek gyakran arra utaltak, hogy ők ketten közelebb állnak egymáshoz, mint gondolnánk. Bár most Aventurine reakciójából ítélve, Sunday maximum egy hiba lehetett. A zavarban lévő ember nevetése kínos, és nem őrült hangnemet hordoz magával.

"Khm...! Akkor tévedtem."

Ratio csak ennyit tudott kinyögni, anélkül, hogy karcolta volna a tekintélyét. Valahol egy elnézést is bele akart fűzni szavaiba, azonban az valahol félúton megakadt a torkában. Ahhoz ő alapjáraton túl büszke ember volt...

Aventurine szája minimálisan megrándult, majd egyik pillanatról a másikra egy lapos vonalba tömörült a szája.

"Ratio."

Ő válaszképpen csak hümmögni tudott, jelezve ezzel társának, hogy folytassa.

"Lehetne,.... hogy ma este itt aludjak? Nem pont így terveztem."

Ratio megint azon a ponton találta magát, hogy nem tudta, mit mondjon. Minden feszes és néma pillanat elteltével a szőke egyre kellemetlenebbül érezte magát. Pedig nem nagyon volt más opciója... Sunday lábainál meg nem fog könyörögni megint, mert ha ma este meglátja mégegyszer, akkor biztos, hogy a torkának esik.

"Ha ennyire nem akarod, hogy itt legy-"

"Nyugodtan maradhatsz."

Mintha valami megszálta volna, életében egyszer sem válaszolt még ilyen gyorsan és már-már kétségbeesett hangnemben.

"..."

Aventurine széles mosolya már rég a saját sírját ásta, helyette csupa meglepődöttség tükröződött arcáról.

#aventio #honkai star rail #mihoyo #mlm #magyar #ratiorine

[egy-lany-blogja]

Régóta nem éreztem már ezt a furcsa érzést..hiányzik valaki társasága valaki mosolya érintése...valakié aki nem a párom csupán egy látomás az éjszakában...

[a-belso-suttog2]

Olyan mosolya van hogy aztakurva

#a belso suttog #magyar tumblisok #magyar #idézetek #saját #ő #mosoly

[haw-duck]

A földön fekve

Felemelt belemosolygott a szemembe majd hozzá vágott a földhöz. Lent feküdtem és arcomat a földnek szegeztem.. nem akartam ránézni. Édes hangon nyugtatott miközben eggyik lábát rám helyezte, hogy ne tudjak felállni. Most a hátamra fekszek és nézem őt, a nap ott van a háta mögött, így hát ő árnyékot vet rám,és arca sötétbe borul. Becsukom a szemem és a mosolya emlékével vigasztalom magam. Ez az emlékkép elhiteti velem hogy jól érzem magam a földön, a rideg árnyékában, úgy hogy közben a hasamba tapos. Nem érdekel hogy fázok, nem érdekel hogy fáj. A mosolya emlékével boldogan pusztulok el itt, a földön fekve.

#saját gondolat #magyar #magyar tumblr #élet #a földön fekve