#ne bánts

[ttkltszrlm]

Apámra emlékeztetsz. Talán ezért van az, hogy bármennyire megbántasz bármit is teszel velem, sosem tudtalak elhagyni

#lány #szerelem #fuck you dad #fiúk #ne bánts #bántalmazás

[lonelysoul235]

Görcsbe rándult a gyomrom amikor megláttalak

#pánikroham #félelem #nem kapok levegőt #fájdalom #félek tőled #g #ne bánts

[szethullolelek]

Csak úgy élhetem túl ha bántalak, mert ha nem teszem akkor te teszed.

@szethullolelek

#magyar #magyar tumblr #saját gondolat #saját poszt #saját szöveg #szeretlek #hiányzol #egyedül #mindig szeretni foglak #hiányérzet #magányos #bántás #bántó szavak #ne bánts #nehéz az élet

[whyyareallnamestaken]

Abban, hogy bántsuk egymást, nagyon jók vagyunk.

#whyyareallnamestaken #criminal minds #gyilkos elmék #sorozat #idézet #szerelmes #szakítás #ne bánts #magyar gondolat

[thefuckingfireflower]

Csak ne törj össze. Most elengedem magam.

#magyar #magyar tumblr #saját érzés #saját írás #saját gondolat #Kérlek #kérlek #ne bánts

[banatostenger]

„Fáj, hogy sok embert csak az én hibámból vesztett el….„

#ne haragudj #szeretlek #sajnálom #én hibám #magyar iras #fájdalom #szomorú #sírás #magyar idézet #elegemvan #kurvára utálok élni #annyira bánt

[tevagyazenkepletem]

De

Te nem tudod, hogy

mik az én traumáim, mennyire sértettek vérig az ideges szavak, hányszor téptem volna ki inkább a szívem, csak ne érezném, hogy az bánt, akiért feladtam volna önmagam.

És fogalmad sincs róla, hogy meddig gyászoltalak, hogy hány éjszakát forgolódtam végig egyedül. Mert téged sose érdekelt, hogy mennyit voltam melletted egyedül.

És tudom, hogy nem érdekel,

de valahányszor rád gondolok rossz érzésem van. Fáj ott valahol mélyen a mellkasom, de már nem érted, hanem miattad.

- @tevagyazenkepletem

#magyar tumblisok #gondolatok #fájdalom #szerelem #bánat #egyedül #szomorú vagyok #idézet #miért van ez így? #kilátástalanság #miért csinálod ezt #saját írás #viszonzatlan szerelem #fáradt vagyok #kihasznált

[diogenesz2020portugal]

Az abúzusról

Furcsa dolog az emlékezet.

Mint nemrégiben írtam, egy asszony meghalt a munkahelyemen. Miközben a feje az ölemben pihent, a kollégám a kezét fogva próbálta megnyugtatni őt. A kollégám valóban egy angyal.

A vezetőség úgy döntött, hogy biztosít számunkra egy pszichológust, hogy sikerüljön feldolgoznunk a történteket. Pár alkalom után a pszichológus rákérdezett, miért foglalkozom hajléktalanokkal. Messziről induló történet ez. Arra tisztán emlékszem, hogy már 7 évesen, második osztályos koromban is az osztályunkba járó állami gondozott (mi otthonosoknak hívtuk őket) cigánylányok védelmére keltem, ha valaki bántotta őket. Én, az osztály legcsenevészebb, legalacsonyabb fiúja. Nem, nem voltam hős, csak nem bírtam nézni, ha valaki egy nála vélhetően gyengébbet bánt. Ez azután sem változott, egész életemben így viselkedtem. Akkor sem voltam bátor, legfeljebb érthetetlen módon vakmerő. Vagy hülye. Volt, hogy felső tagozatos koromban is változatos útvonalakon kellett hazamennem a suliból, hogy az erősebb fiúk meg ne verjenek. Azt hiszem, gyáva voltam vállalni a verés következményeit. Egészen katonakoromig féltem a fizikai fájdalomtól.

A pszichológusommal megpróbáltunk a mélyére ásni a szociális túlérzékenységemnek (ahogyan a barátaim szoktak néha jellemezni).

Az első teljesen tiszta emlékem az ötödik születésnapom előttről származik, amikor az óvodába indulás előtt visszaszaladva megszámoltam a falinaptáron, mennyit kell még aludni a jeles napig (3 nap volt hátra). Ezelőttről semmire nem emlékeztem. Eddig.

Lassan oszlik a homály. Néhány nappal a születésnapom előtt apám egyik - vagy talán a legjobb - barátja (nagy reményű atomfizikus volt akkoriban), elvitt engem és az unokatestvéremet nyuszinézőbe az egyik rokonához. Ma is emlékszem, milyen cukik voltak ezek a kis jószágok, ki lehetett venni őket a ketrecből, hogy megsimogassuk, megpuszilgathassuk őket. Ártatlanok és védtelenek voltak, mint én.

Kis idő múltán Ernő bácsi elküldte az unokatestvéremet, Andit a házba. Mi ott maradtunk kettesben a félhomályban, amikor magához ölelt. Nyár lévén nagyon meleg volt, javasolta, hogy vegyük le a ruhánkat. Hogy ezután pontosan mi történt, azt 55 éven keresztül én is a legmélyebbre, senki által meg nem közelíthető, még számomra sem felfedezhető helyre ástam el magamban. 55 éve ott van bennem, és csak most ömlött ki, és még most sem tudok róla részletesebben beszélni.

Apám és Ernő bácsi barátságának hamarosan végeszakadt. Talán meséltem otthon valamit? Nem tudom. Évekkel később hallottam arról, hogy Ernő bácsi börtönben van.

Most ott tombol bennem egy ketrecbe zárt ötéves gyerek, aki a rácsait rázva ordítva sírna, de hatvanéves énem, aki bármilyen érzelmes dolgon elbőgi magát, nem engedi neki.

Még nem engedi.

Így csak csendben, egy koszos, félhomályos pince padlóján ülve csendesen zokog.

Tegnap még arra kértem Andrást, hogy ne beszéljen erről senkinek. Talán szégyent éreztem a történtek miatt. Mára sikerült eljutnom addig, hogy ami történt, nem az én szégyenem. Ahogy Karinthy tanár úr írta:

Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek.

[csacskamacskamocska]

Entrópia a szerelemben

John Gottman kapcsolatkutató szerint a kapcsolatoknak azért lesz vége, mert az egyik vagy mindkét fél kevés energiát tesz a kapcsolatba. Pont. Azt hiszem, ez olyan helyzetekre is igaz, amire mást szoktunk mondani. Nem nagyon fogadjuk el, hogy a kapcsolat, mint egy önálló dolog, sok energiát igényel. Talán azért is szeretjük, ha sok közös érdeklődés van, közös tervek, közös jövőkép, mert akkor úgy valósíthatjuk meg a saját céljainkat, hogy közben a kapcsolatot is éltetjük a figyelmünkkel, az energiáinkkal. E nélkül, vagyok én, a saját kedvteléseim, terveim az életemmel, és van ő, valami tök mással. Máshova jár, mást szeret, más az életcélja. Miért vagyunk együtt? Mert éppen egy adott pillanatban volt valami közös dolog, egy közös fókusz, egy megoldandó kérdés az életünkben. Kellek-e valakinek? – jaja, valakinek biztos, és puff beesik Ő. Az ember társas lény, akármennyire is gondolja magát magányos farkasnak, jobban él, egészségesebb és hosszabb életű, ha nem egyedül van. De a párkapcsolatot ki lehet váltani más, szoros kapcsolatokkal, ha azok valóban jól működnek, kvázi mindig elérhetőek, mindig támaszt nyújtanak, mindig benne vagyunk és bennünk vannak – a lelkünkben. Az ember a kölcsönös kötődést és szeretetet akarja megélni, nem azt amikor nem tud reggel bemenni a fürdőszobába. De ez is egy bonyolult téma sok szinttel, sok járattal.

John Gottman a kapcsolatokra jellemző energiadeficitet a termodinamika második főtételéhez hasonlítja, amely szerint a magukra hagyott rendszerekben olyan folyamatok játszódhatnak le, melyek a rendezetlenséget, a véletlenszerűséget növelik. Ilyen zárt rendszer a házasság is, eldeformálódik, ha nem teszünk bele több energiát.  A sikeres kapcsolatokba időt és erőfeszítést kell fektetni.

Tudjuk, mondjuk, de nem csináljuk.

Vagy túlságosan leegyszerűsítjük vagy túlságosan agyonbonyolítjuk a kapcsolatainkhoz kapcsolódó gondolatainkat. Leegyszerűsítés: nekem jó legyen (önmegvalósítás, énhatárok, egy életünk van, senki ne mondja meg mit csinálhatok, fuss, redflag, ne hagyd magad ugráltatni, ne hagyd magad kihasználni, követeld ki a tiszteletet, találsz jobbat, hagyd el a mérgező embereket, te tudod, hogy neked mi jó, valósítsd meg az álmaidat, tisztítsd meg a környezetedet az energiavámpíroktól, keresd a lelki békét, a boldogságod a te kezedben van, később ennél csak rosszabb lesz, senkinek nem dolga a te boldogságod) Vagy agyon bonyolítjuk: szeretet (a szeretet elfogadó, légy megértő, nehéz gyerekkora volt, traumái vannak, sérültek vagytok mindketten, tanulj technikákat, tanulj meg kommunikálni, pszichológia, ne add fel csak azért mert nehéz, ne légy önző, a szeretet mindent legyőz, ennek bele kell férnie, a kapcsolatok bonyolultak, ne hagyd, hogy az ego beszéljen belőled, ha erős vagy, ha belül rendben vagy az kihat a másikra és az egész kapcsolatra)

Mintha ketten beszélnék tele az ember fejét, rángatva ide-oda. Mondjuk, így kész csoda, ha egyáltalán előfordul, hogy nem basszuk el.

Kihelyezhetnénk a dolgot, és azt mondanánk, hogy van ez a kapcsolat, és ez fontos nekem. Pont. Ezért, nem csak magamra és nem csak rád figyelek, hanem arra is, hogy mi a jó a kapcsolatnak. Mert vannak dolgok, amik jók nekem, de nem jók a kapcsolatnak. Mondjuk egy félrekúrás. Van a mi jó neked, de nem jó a kapcsolatnak. Ha hagyom, hogy minden problémát az exeddel beszélj meg. Van ami mindkettőnknek jó, és mégsem jó a kapcsolatnak. Pl úgy teszünk, mintha nem lennének problémák, elvicceljük, halogatjuk a komoly beszélgetéseket, egy közös tagadásban vagyunk.

Néha nekem nem jó az, ami jót tesz a kapcsolatnak, de tudom, hogy jót tesz a kapcsolatnak. Pl nem rugózom az érzékenységeden, mert bár tudom, hogy jogom van azt tenni amit csak akarok, de amire mondtad, hogy bánt vagy zavar, azt nem piszkálom, nem provokálom. Lemondok valamiről, mert az jót tesz a kapcsolatunknak.

Csak a mesékben van olyan, hogy minden magától működik. Akik rég óta vannak együtt, sőt már nagyon rég, azok szeretik úgy látni, mintha köztük mindig harmónia lett volna. Ezek hiteltelen dolgok. Nincs mindig harmónia és bármilyen érzelem megengedett egy kapcsolatban. Egészen addig, amíg magát a kapcsolatot fent akarjuk tartani, és ebben biztosak vagyunk. Vagy legalább az idő nagyobb részében biztosak vagyunk. :)

Amikor egyenrangúságot alakítasz ki, akkor a kapcsolatért teszel. Nem a másik emberért, hanem a kapcsolat fennmaradásáért. Amikor javítod a kommunikációdat, beszélgetsz a felmerült problémákról vagy beszélgetsz magáról a kapcsolatról (mi a cél, hogy érzed magad benne, mit találsz jónak, miben változtatnál) akkor a kapcsolatot erősíted.

Tudom, hogy nem könnyű úgy gondolkodni, hogy nem én és nem te vagy a dolog közepe, hanem teljesen különálló harmadik dolog. A kapcsolat. A kapcsolat nem azonos veled. Csak veled van EZ a kapcsolatom, de nem azonos veled. Nem egy személy, hanem egy mód. Nem szeretünk az érzelmi kapcsolatainkra úgy gondolni, mint egy kommunikációs formára. És ez a szentimentalizmusra való igényünk el is viszi az egészet a picsába.

#entrópia #John Gottman #kapcsolatok #energia #kommunikáció #én központúság #szeretet #05-14

[ajtostolahazba]

Kikopott mellőlem mindenki. Egy barátonőm volt, 20 éve, akivel jóban-rosszban, akire számíthattam, akiben megbíztam. Gyanúsan ghostolt hetekig, de volt már ilyen, betudtam annak, hogy sok a családi probléma, hogy néha sok vagyok és van, hogy nem érünk rá. Egy igazi barátság kibírja ezt, a miénk is sokmindent kibírt már 20 év alatt. Nem. Ő úgy zárta le ezt a 20 évet, hogy elfelejtett szólni. Most azt érzem, hogy használtak, majd eldobtak, már nem kellek, ahogy írta: "változnak a dolgok, változom én is". Most az a John Travolta mém vagyok, aki ott áll tétován, hogy mi a fasz, és nem akarom elhinni, hogy 50 évesen nem lehet ledobni már a jatszmákat és megbeszélni, ha valami bánt. És eszembe jut persze, hogy vak vagyok-e, vagy naiv, vagy mindkettő, de én nem dobok el barátsagot se szó se beszéd, én nem akartam megint magamban kételkedni, mert én tényleg hittem, hogy jó ember vagyok. És főleg gyászolni nem akartam a barátságot, amiben hittem és azt érezni, hogy megcsócsáltak és kiköptek, mert eddig kellettem és már nem kellek, és köszöni, hogy megértem, de nem szeretne beszélni sem erről.

És ne érezzem, hogy senkinek se kellek, de érezzem, hogy fontos vagyok, hogy értékes vagyok, és amúgy köszi, hogy megértem, de 20 év elég volt, csá.

Szóval szerintem kurvára el vagyok tájolva, semmi sem evidens, és erre most kell rájönnöm. És lehet, hogy mégse vagyok jó ember. Mindenesetre gondolkodhatok rajta, de ez már nem változtat semmin.

Asszem még nem éreztem ennyire nyomorultul magam sose.

[csakszavak]

Tanulj meg bánni a szavakkal, ha már megannyiszor összetörték a szíved. Úgy értem, meríts erőt a fájdalmaidból, és használd az így szerzett tudást! Egyrészt, hogy te ne bánts meg másokat… Másrészt, hogy téged se bántsanak többé.

#magyar tumblisok #magyar idézetek #magyar tumblr #tumblr quotes #idezetek #tumblr #sajat iras #saját érzelmek #sajat erzes #quoetes

[zeroz2ro]

Hűha! "Magyar Péter arról is beszélt, hogy több olyan ügy volt, amely a kelleténél jobban ráégett a feleségére. Ilyen volt a budai lakásvásárlásuk, amelyet hitelből intéztek, és amelyről eredetileg Orbán Viktor, Gulyás Gergely és Rogán Antal tudott, és alighogy Varga elmondta előre az információt nekik, rövid úton kijött az információ a Blikkben. Rogántól azt az ukázt kapta a feleségem, hogy ne kommunikáljon, pedig könnyen magyarázható sztori volt - mondja Magyar, aki aztán azt mondja, a saját maga szakállára elkezdett kommunikálni. Kommunikációban kemény katonai rend van a Fideszben, az van, amit Rogán Antal mond - magyarázta. Magyar azt magyarázta, hogy amikor a felesége botránya kitört, akkor utána derült ki Rogán új feleségének földügye, ami szerinte így már sokkal kisebb port kavart." "A kegyelmi ügyekről azt mondta, nehezen tudja elképzelni, hogy ne lett volna egyeztetés a Sándor-palota és a fideszes vezetés között, azt például biztosan tudja, hogy a Budaházyéknak adott kegyelemről volt magas szintű egyeztetés." "Amikor Varga Judittal napirendre került a válásuk, akkor a Karmelita-kolostortól kapott egy ajánlatot, hogy hogyan folytassa a pályáját, de amikor erre nemet mondott, akkor egyszer csak megjelent az irodájában a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és vizsgálódni kezdtek és lefoglaltak adathordozókat. Azt mondja, a hivatal vezetőjével beszélve az illető megerősítette, hogy ez egy figyelmeztetés, maradjon nyugton. Lényegében beleavatkoztak, hogyan váljanak el a feleségével - mondja Magyar. Valószínűleg azt akarták elérni, hogy ne legyen balhé, nem is lett - tette hozzá. Rogán utána személyesen gratulált ahhoz, ahogyan sikerült rendezni a házasságukat, hozzátéve, hogy neki ez nem sikerült. Válaszul kacsintottam - tette hozzá Magyar." Aztakurva, minőségi kontent!

[whyyareallnamestaken]

Jó úton haladsz, hogy azt a minimális önbizalmamat is eltipord.

#magyar idezet #magyar tumblisok #magyar tumblr #szerelem #elmúlás #akkor szakítsunk #legyen már vége #vége #önbizalomhiány #ne bánts #whyyareallnamestaken

[starmythelonesurvivor]

Néha kedvem lenne egy jót zokogni. Van, hogy eléggé lenn vagyok, de elmúlik, nem tart soká, meg nem is olyan reménytelen valami, mint ami eddig volt. Végre újra 24 évesnek érzem magam, és nem 44-nek. Tornázok, vissza vagyok fogyva, újra lötyög rajtam a nadrág, amibe pár hónapja már éppenhogy csak befértem, és 16 éves koromban vettem. Visszatértem a fekete komédiába az anyám mellé. A hűtőben csak luxuscikkek vannak, úgy mint füstölt lazac, meg kacsamáj, szó szerint semmi más, mégcsak egy normális zöldséges köretet sem tudok csinálni mellé. Kis zsemlécskéket sütök, azt eszem, most van otthon élesztő. Heti háromszor rajzra járok Pestre. 4,5 óra inga. Hogy minek? Már magam sem tudom. Jövő hónaptól már csak egyre fogok, azt is csak a teljes megkergülés végett. Utána van, hogy a barátnőmnél alszom, és belebeszéljük magunkat az éjszakába. Akkor iszunk egy kis bort heti egyszer, máshova nem járok szórakozni, illetve de, még heti kétszer színházba, lassan elfogynak otthon az előadások, még egy hónap és végig mentem az egész repertoáron. H. hív ki folyton, de ahogy az exével bánt, és amilyen vakon van, valahogy megundorított, és csak az lehetne a program, hogy megiszunk egy tátrashotot, aztán hallgatom, hogy tehet mindenről az exe exe, és ő ugyan nem hibás semmiben. Már hetek óta hárítom, még anyám is csesztet, menjek már, jó család, ne építsem le a kapcsolatot. Abban igaza van, hogy otthon nincs nekem már más, kéne tartani, de valahogy nem tudom elfelejteni az ismétlődő mintázatot, hogy én összevakarom a kapcsolatai végén, aztán meg mikor jön az újabb, eltelhetnek hónapok, nincs rám pár órája sem. Nagyanyám már tegnap majdnem olyan gyűlölettel beszélt hozzám, mint anyámmal szokott, biztos elvittem ezt, elvettem azt, bezzeg anyám húga egy angyal. Ma is csak azért hívott fel, megkérdezze, nem loptam-e pénzt a bánkártyájáról. Nem, hogy maradj magadnak!Igyekszem vele foglalkozni, meg csak én látogatom, viszek neki kaját, ráveszem, menjünk valamerre. Ezek teljes napos elfoglaltságok, és olyan vagyok a napvégére, mint akit megvertek. Anyám engem nem hallgat meg, mindig az ő borzasztóan szerencsétlen élete van a középpontban. Hétköznap egy roncs, aztán megy a barátjához a nagy házba, ücsörög az ónémet bútorok között, és két program között sajnálja magát. Járok szerdánként varrni is. Hiába nincs hivatalos munkám keddtől szombatig olyan, hogy csak késő este bedőlök az ágyba, nézek valami agyzsibbasztó videót, általában valami szerelmes anime recapját, ahol a csaj ahhoz ért, hogy császárnő, aztán elválik, és hozzámegy egy másik királyhoz, aki a kedvéért császárt csinál magából. Színvonalam. Készülök a felvételire, 6 mesterszakra adtam le a jelentkezésem, legrosszabb esetben is tanárnak még jó leszek. Szívesen foglalkoznék azt hiszem gyerekkel, a legjobb barátnőm is az művészetiben. Már csak azt várom, legyen már vége, pedig el sem kezdődött. Dolgozni szeretnék, egy relatíve normális munkát, elkezdeni az életem, és nem tojáshéjon járkálni egyfolytában otthon, nehogy anyám megint robbanjon. Otthon mindig kitakarítok, az a nulla alatt a mínusz, meg putri, és szerintem még ő is elhiszi, hogy szokott takarítani. És nem a több hónapos koszt töröltem volna mindenhonnan is, mikor hazakerültem. Van egy srác, aki 16 éves korokban kinézett egy edzőtáborban, kb azóta egyfolytában ki akar velem kezdeni, csak sajnos hiába a ken test, meg arca, ha a saját anyanyelvemen nem értem, mit akar írni. Pár hónapja instagrammom nagyon boldogok a barátnőjével, dúl a szerelem. Tegnap a fürdőkádból kaptam tőle képet. Kellett volna valamit éreznem, undort, megvetést, bármit…annyi gondolatom volt, szegény lány. Eddig csak rosszmájúan nevettem, hogy vajon hogy kommunikálhatnak, mint az ősemberek, eső táncot járnak egymással?! Aztán most ezt a kis rosszmájú, gunyoros élvezetet is elvette a srác.

[ertelmetvesztettszo]

035

Régóta részeg vagyok már, de úgy érzem nem ittam még eleget a vodka kevésbé marja torkom, mint az arcod képzelete lelkemet Reflexből ne mondj nekem semmit, előbb lélegezz két mélyet előre én sem tudhattam, hogy mi lesz majd ha nem nyomjuk a féket meghívtalak a világomba, ahol nem volt kerti tó csak mocsár ha üvegházban akarsz élni, ne ijedj meg ha eltörik egy pohár a valósággal találkozva hamar felszökött az egekbe a lázad áldozatot játszva kést adtál a kezembe és tartottad a hátad beszálltam a játékodba amiben csalni kellett hogy megnyerjem nyertem de a csalás után nem bírtam rendet tenni a fejemben megmutattam az életet, te megmutattad másnak amit tőlem tanultál szégyen nélkül értél hozzám, pedig tudtam hogy nála aludtál láttam a hátadon egy cipzárt ami a farkas rejtéséhez kellett túl hamar jött a tavasz mikor az ártatlan bárány vedlett szelíd vad voltál, nem martál meg, sőt még csak rám sem morogtál évekig az éles karmaid közt éltem, míg egyszer torkon ragadtál mégsem szelíd vadállat vagy, hanem megvadult fekete lepke aki másokat bánt határ nélkül bármikor ha kétségbe van esve megmutattam hogy kell kötni, és egyből magadhoz kötöttél hozzá egymáshoz ijesztően közel kerülve mentünk mindketten rommá fulladoztam, lilult a testem és szétvágta a bőröm a fonál azt kértem lazíts kicsit a kötésen, és te még egyet szorítottál türelmesen kivártam míg a fonál lebomlott rólunk idővel teljesen végül méreggel a szívünkben váltunk el, de még félig szerelmesen ma éjjel abban bízva iszok hogy az alkohol fertőtleníti a sebet vagy legalább csak felejtsem el, már ha ilyen mélyeket el lehet.

#ertelmetvesztettszo #tudatlan #magyar

[szarazkartoneszmek]

A maszkos ember

Ez most egy picit személyes lesz.

Még főiskola alatt bemutattak valakinek, hogy: "ni mán rajzol, mint te, biztos kijöttök majd". Én meg úgy voltam vele, hogy OK, beszélgessünk, legyünk baràtok!

Ebből az lett, hogy közel, másfél évtizeden keresztül tartottuk a kapcsolatot, bár az utóbbi jó pár évet inkább hagyjuk, mindjárt elmondom, miért. :(

Mint mindenki életében, nekünk is jöttek jobb és rosszabb időszakok. Nekem egy kicsit nehezebben alakult ki a mostani életem, az én családom mindig küzdött az anyagiakkal, és nehezen találtam munkát is. Neki ettől jobb hátszele volt. Ennek ellenére kellett neki a segítségem, például egy tisztességes önéletrajz összeállításához.

Szívesen segítettem, akkor nem tűnt fel semmi furcsa. Végül is én ástam bele magam, hogy milyen legyen a jó jelentkezési anyag, hogy nézzek ki a fotón, stb. Nem volt teher megosztani a tudást, vagy retusálni a pattanást a képén. :P Véleményeztem a munkáit, ha kérte, ami annyiból fura volt, hogy én alig tanultam valamit a témáról, ő viszont rajz és angol tanár lett. Mindegy, hasznosnak éreztem magam, ami akkoriban ritkán fordult elő a sok visszautasított jelentkezés után.

Hanem teltek az évek, és egyre több dolog jött elő, hogy őt zavarja ez is, meg az is az életében, de nem tett semmit a megoldás érdekében. Olyan dolgokért is panaszkodott, amivel könnyen boldogulhatott volna, mint egy nyikorgó ajtó. Mondani kellett neki, hogy miért nem olajozod meg?

Azt tudni kell rólam, hogy a tutyi-mutyiságot nem bírom. Szerintem van egy alapvonal, ami elvárható egy egészséges felnőtt embertől.

Volt amelyik tanácsomat megfogadta, volt, amit nem, de ez nyilván nem az én dolgom. Nem bánt, hogyha valaki másként dönt, hiszen ő van az adott helyzetben, nem én. Igyekeztem az érdekeit szem előtt tartva értelmes tanácsot adni. Ennyi.

Aztán megkezdődtek a hullámvölgyek.

Eltűnt, hetekig, hónapokig alig lehetett elérni. Amikor előkerült, feltűnt, hogy hiába telnek el évek, alig oszt meg valamit magáról. Korlátozva voltam 1-2 komolytalan beszélgető témára. Harapódogóval kellett kihúzni belőle minden más apró információ morzsát. Beszéltem vele erről, hogy mint barát szeretnék többet tudni róla, mert hiányérzetem van ebben a tekintetben.

Akkor átesett a ló túloldalára, és semmi másra nem volt hajlandó figyelni, csak saját magára. Ha nem róla szólt a társalgás, gyorsan témát váltott, hogy éppen milyen filmet nézett, bla-bla...

Túlzásba vitte, sok lett, és szóvá tettem, hogy rosszul esik, amikor elmondok valamit, ami komoly dolog, és fontos a számomra, és így reagál, félresepri. Tőlem viszont elvárja a figyelmet.

Utána visszatért ahhoz, hogy eltűnedezett.

Bevallom, hogy mérges lettem rá. Nem vagyok hülye, felfogom, hogyha emberek eltávolodhatnak, egy barátság véget is érhet.

Azt nem fogom fel, amikor szórakozik velem, hogy félrerak, passzív játékot játszik, megbeszélni nem lehet vele, mert akkor sajnáltatja magát, kifogásokat keres, hogy szegény ő...

... de tényleg. Legutóbb már nem tudott mit kitalálni, elkezdte, hogy a haverjai rossz hatással vannak rá, de azt már nem tudta megmondani, hogy mégis miben.

Mindenre a válasz valami kifogás, vagy határozatlan szavak (hát, lehet, hogy kéne; csak lehet rajta változtatni; mepróbálok) ezekből különben -tapasztalat- sosem lesz semmi.

Hiába mondtam neki, hogy nekem nem tartozik elszámolással, ne mentegetőzzön, nem vagyok a főnöke. Saját magának kell változtatni a dolgokon, ha tényleg akar.

Vagy jött a másik variáció, hogy egyáltalán nem válaszolt. :) Olyankor nem reagál. Szelektálja, amit mondtam, és csak egyes mondatokra válaszol, főleg a lényegtelen dolgokra.

Ilyenkor aztán nem tudom eldönteni, hogy szórakozik velem, vagy csak nem érti, mit mondtam?

De aztán, nekem is sok lett ez a semmitmondó üres beszéd váltakozva azzal, hogy átnéz rajtam, elfelejt, kizár, utána sajnáltatja magát, hogy ő milyen szerencsétlen, és hogy nem akar elveszíteni egy barátot...

Aztán amint bejön a nyugi-duma, mármint az engem megnyugtató duma, utána visszatér a korábbi mintákhoz. :S

Az életéről keveset beszélt, főleg a kollegáiról panaszkodott, vagy tolta elém a rajzait. Az enyémeket ő már nem nézte meg, mint az elején, mégis azt merte állítani, hogy érdekli. Egyszer elszólta magát, hogy arra sem emlékszik, hogy létezik az oldal, ahol minketten megosztottunk képeket. Aztán úgy tett, hogy neki, honnan kellett volna tudnia, hogy nem fog ránézni?

Szerintem ahhoz komoly ütés kell a fejre, hogy ne tudd, hogy látogatsz egy weboldalt, vagy nem. Ha nem, akkor nem is hazudsz róla, hogy hú de jó, hanem szólsz, és lehet keresni alternatívát. Nem? Feltéve, hogy érdekel, ami ott van...

Abból, amit tudtam róla, az tűnt ki, hogy mindig is függött valakitől. Az a fajta ember, aki magától elbénázgat, de inkább tart egy kört arra, hogy mások gondolkodjanak helyette, segítsenek rajta. Szimpátiát kelt bennük, mert olyan rendes srác ám, sose mérges, sose haragszik, sosem sértődik meg, bezzeg a gonosz munkatársai elnyomják, senki nem kíváncsi rá... stb. Ez kutya kényelmes neki, így nem kell megtanuljon semmit, nem kell alkalmazkodnia senkihez, megússza, hogy törődnie kelljen másokkal, mindig van aki megsajnálja és segít, megsimogatja a kis lelkét is, miközben ő él, mint hal a vízben, és letojik mindenkit.

Arra nem számolt, hogy visszanyal a fagyi, és nem mindenki akar egy közel negyvenes pasi bébiszittere lenni. Hogy fel fog tűnni a becsapás is, és szóvá fogom tenni, és észreveszem, hogy semmit nem változott, és újra szóvá fogom tenni, hogyha nem akarja ezt a barátságot, akkor miért hazudik, miért nem engedi el?

Nagy csalódás, hogy ennyire őszintétlen ember lett. Eleinte csak fájt, hogy kirekesztett a dolgaiból, aztán visszaélt azzal, hogy többet akartam tudni, és fenntartani a barátságot, Akkor megharagudtam, de nem rég eljött az a pont, ahol irritált annyira, hogy azt már egészségtelennek éreztem.

Gyáva volt rábólintani még a nyíltan feltett kérdésre is, hogy akkor hagyjuk-e egymást békén? Nem vállalja a felelősséget, nem akar dönteni. Valószínűleg mindig is megvárta, hogy mások döntsenek, aztán "elszenvedte" az eredményt.

Én nem akarok senkin uralkodni, akarata ellenére megváltoztatni, döntéseket hozni helyette. Így, ebben a felállásban viszont nem működik a dolog.

Nem adtam rá okot, hogy ne bízhatott volna bennem, mégsem beszélt velem őszintén.

Nem volt kölcsönös a segítség sem, én nem számíthattam rá.

De ami különösen irritált, az örökös maszkviselés. A mindig tökéletesen diplomatikus válaszok, hogy látszólag mindig igazat ad... Ilyen ember nincsen, ez nem realisztikus.

Ez nyalizás. Ez arra "jó", hogy mindig be legyen védve, hogy ő nem mondott semmi rosszat. Annyira átlátszó volt, hogy folyton megpróbálta kitalálni, hogy vajon mit akarhatok hallani. Még, amikor mondtam is neki, hogy ne csinálja ezt, az igazságra vagyok csak kíváncsi, akkor sem tudta letenni ezt a szokást.

Ez neki is egészségtelen, nekem is. Kizökkenteni nem tudtam belőle, inkább elengedem.

Nem tudom, hogy jól döntöttem-e, de hogy tudnám megítélni, ha egyszer egy álarc mögé bújt előlem, és fogalmam sincs mi van mögötte? Lehet, hogy nem szándékos ez a másoktól függése, de lehet az is, hogy ennyire kényelmes. Azt érzem, hogy nem ismerem, nem tudom milyen valójában, de e miatt nem akarom bántani se magamat, sem őt. Semmi jó nem sült volna ki belőle, ha fenntartom a kapcsolatot, mert csak irritált volna, ő meg még jobban a maszkja mögé bújt volna.

Nyugodtabbnak érzem magam. Fárasztó volt mindent elmagyarázni, mint egy dedósnak, megpróbálni kitalálni, hogy épp mire megy ki a játék.

Tulajdonképpen nem meglepő, hogy nincs hiányérzetem, mert alig volt minőségi beszélgetés köztünk, sajnos nincs is, ami hiányozzon. :(

Hülyének érzem magam, amiért ennyi ideig vártam.

#emberek #barátság #gondolatok #érzések #álarc #passzív agresszív #személyes #csalódott