#örök ragyogás

[cruel-heaven]

"Mindenki lehullott, mint a falevelek. Lehet másnak nem volt fájdalmas, azt gondoltam, rám fogsz taposni, de végül én tapostam magamra."

- Virágok, amik a múltban nőttek, Cruel Heaven

#hiány #örök zuhanás #örök ragyogás #gondolatok #virágzás #wattpad #cruel heaven

[mindennapivers]

Szabó Lőrinc: Valami örök

Valami örök tovasuhogás valami csöndbe, puha végtelenbe, valami tegnap, mely mintha ma lenne, valami vízalatti ragyogás, valami messze, panasznéma gyász, valami jaj, melynek már nincs keserve, valami vágy s a vágy tilalma benne, valami könnyű, szellőhalk varázs, valami, ami nem is valami, valami még kevesebb, az, ami valami tűntén kezd csak sejleni, valami lassú, árnyhűs rejtelem, valami, ami újul szüntelen, valami gyors, lőtt seb a szivemen.

#Szabó Lőrinc #valami örök #valami #örök #szerelem #seb a szívemen #kedvenc

[llegoelmomento]

Valami örök

Valami örök tovasuhanás valami csöndbe, puha végtelenbe, valami tegnap, mely mintha ma lenne, valami vízalatti ragyogás, valami messze, panasznéma gyász, valami jaj, melynek már nincs keserve, valami vágy s a vágy tilalma benne, valami könnyű, szellőhalk varázs, valami, ami nem is valami, valami még kevesebb, az, ami valami tűntén kezd csak sejleni, valami lassú, árnyhűs rejtelem, valami, ami újul szüntelen,  valami gyors, lőtt seb a szivemen.

#szabó lőrinc

[mindentelfelejteneldenemtudsz]

Az élet azonban rövid ragyogás, utána örök éjszaka következik

[pszichopataroka]

Nem értem...

Miért olyan hatalmas kérés ez. Pedig azt hittem, én tényleg azt hittem, hogy az elvárásaim nem nagyok. Hát, hatalmasat kellett csalódnom... Úgy ismét. Igazából lehet, hogy bennem van a hiba. Az elmúlt évek alatt nőttek az igényeim talán? Megváltozott a viszonyítási alapom, mert láttam már jobbat és szebbet? Örök rejtély, egy azonban biztos, hogy régen valahogy jobb volt. Áh, minek is áltatom magamat? Hiszen sosem lesz már a régi, soha nem lesz még egy olyan jó horror film, mint “A nyolcadik utas: a Halál”, vagy a “Ragyogás”. Mert úgy tűnik nagy kérés, hogy csináljanak egy valamirevaló horrort a 21. században. Köszönöm ezt az újabb csodát. 

#hestegcsalódottazújKörfilmben

[metalindex-hu]

Szerkesztőségünk tagjainak kedvenc filmjei – Bársony Péter

Szerkesztőségünk tagjainak kedvenc filmjei – Bársony Péter - https://metalindex.hu/2021/06/07/szerkesztosegunk-tagjainak-kedvenc-filmjei-barsony-peter/ -

Nincs is annál hálásabb és egyszerűbb feladat, mint arra a kérdésre válaszolni, hogy melyik a három kedvenc filmem. Kapásból mondom: Szárnyas fejvadász, Félelem és reszketés Las Vegasban, Alien, 2001: Űrodüsszeia, Ragyogás, Amadeus, Sztalker, Meztelen ebéd, Angyalszív, és még sorolhatnám tovább, de a keretet így is kitöltöttem – még túl is teljesítettem. Ezek mindegyikét szívesen felidézném, de nem engedek a csábításnak, és nem róluk fogok ódákat zengeni, mert egyrészt nem tudok – és nem is akarok –, hármat kiemelni közülük a többi rovására, másrészt, mert ezek elég nyilvánvalóak, popkulturális alapvetések, és nem hiszem, hogy ajánlgatni kellene őket, harmadrészt pedig, mert ott vannak azok a kedvencek is, amik szerényen a háttérbe húzódnak. Szeretek fiókok mélyén kotorászni, és néhány olyan film került a kezembe, amelyek abszolút favoritok, de kevésbé ismertek. Miután ötletszerűen egymás mellé raktam az első hármat, kiderült, hogy mind animációs alkotás. Még az elsőnek napfényre került Tükörálarc is – bár ez csak részben.

Külföldi filmek:

Mirrormask (Rendezte: Dave Mckean, 2005)

A film tervezője és rendezője nem lehet ismeretlen a Rattle olvasói előtt, még ha a nevét nem is kötelező kívülről fújni. Dave Mckean festő, grafikus, digitális művész olyan zenekarok borítóit jegyzi, mint a Machine Head (Burn My Eyes), Alice Cooper (The Last Temptation), a Paradise Lost (Shades of God), a Testament (Low), vagy a Fear Factory és a Front Line Assembly. A képregények szerelmesei sem feledhetik a Batman-Arkham Asylum átlagot meghaladó paneljeit, vagy a Sandman-hez készített illusztrációit. Nevét Az álmok fejedelmének írójaként kult státuszba emelkedő Neil Gaimannal együtt ismerte meg a világ, és együttműködésük számtalan közös művet eredményezett.

A Tükörálarc történetét is régi szerzőtársa írta, Mckean pedig mozgásba hozta képi világának addig statikus elemeit, és a milliószor újrahasznosított „elveszett lány a csudavilágban” sztorihoz olyan mozit alkotott, amelyet épp annyira nehéz elfelejteni, mint amilyen macerás befogadni. Az igazság az, hogy bár egyik kedvenc filmemről van szó, nem tudom racionális érvekkel megindokolni, miért gondolom annak. Valahol a „jó”, az „eredeti” és az „érdekes” határán lavíroz, és az is lehet, hogy csak azért tapadtam rá, mert a szem számára ez a film valóságos orgia. Azt pedig én szeretem. Mckean képi világa rátelepedik mindenre – az összes karakterre, jelmezre, háttérre, mozdulatokra, színekre, képélességre –, és a modern fantasynak is mondható mű úgy funkcionál, mint egy egész estés festmény.

Emellett új dimenziót nyit a CGI animáció felhasználási lehetőségei előtt, és arra mutat rá, hogy a processzorok végtelen kapacitása mellett egy korlátokat nem ismerő alkotói nézőpont is szükséges ahhoz, hogy valóban olyan dolgok kerülhessenek vászonra, amelyek az álmok világán kívül nem nagyon szoktak láthatók lenni. Kis túlzással élve: a Tükörálarc olyan, mint egy másfél órás Tool klip, amit David Lynch és Salvador Dalí rendezett, miután bevették a Pink Floyd koncert mosdójában összeszedett LSD bélyegek jelentős részét.

Akira (Rendezte: Otomo Katsuhiro, 1988)

A hosszú évek munkájával elkészített és teljes egészében kézzel rajzolt mű ’88-as bemutatója óta az anime műfaj egyik alapvetésének számít. Saját korának viszonyai közt akkora költségvetésből készült, hogy külön bizottságot hoztak létre az összetett munkálatok finanszírozására és koordinálására. A rendezői feladatokat Otomo Katsuhiro vállalta magára, aki számára testhez álló volt a feladat, hiszen saját manga sorozatát (több mint kétezer oldal) ültette át celluloidra, és még meg is előzte önmagát – a film hamarabb készült el, mint hogy a végére ért volna a képregénynek. Ez volt az első japán rajzfilm, ami a szigetország határain kívül is jelentős sikereket ért el, felhelyezve ezzel a világ térképére az addig alig ismert műfajt.

Az Akira – anime a maximumon, a legjobb formájában. Csordultig tölti a filmet mindaz, ami az anime lényegének számít, de szerencsére annak maníros szélsőségeitől és émelyítő cukiságaitól mentesen. Nem hinném, hogy gyerekeknek szánták volna, mert patakvér, kiomló belek és szitává lyuggatott szerencsétlenek is akadnak benne, és komplex világának befogadása is feltételez egy mentális érettséget. Feszesre húzott két órájában részlet-gazdagon és spórolásmentesen peregnek a (felnőttes) események, amelyek történetesen motorozó fiatalok körül eszkalálódnak katasztrófává. Utcákat felszántó bandák, vallási szekták, anarchista lázadók, korrupt politikusok és a hadsereg érdekei feszülnek egymásnak egy összeomlás szélén táncoló társadalom olvasztótégelyében, a középpontban különös képességekkel bírók egy szűk csoportjával, közülük is az egyik főszereplő, Tetsuo metamorfózisával.

Szerintem a lelke mélyén mindenki vágyik rá, hogy legalább egyszer az életben olyan ereje legyen, mint amilyen Tetsuo-nak van ebben a filmben – függetlenül attól, mekkora kataklizmába torkollik az egész. A legkevésbé sem tartom magam anime rajongónak – néhány kivételtől eltekintve hidegen hagy ez az egész –, de az Akira minden tekintetben külön kategória.

Renaissance (Rendezte: Christian Volckman, 2006)

A harmadikként műsorra tűzött alkotás sem az átlagos filmek sorát szaporítja. Elmegy addig a végletig, ameddig – egyáltalán bármilyen filmben – el lehet menni. Az angol-francia-luxemburgi produkcióban készült alkotás kizárólag két színnel dolgozik: fekete és fehér, semmi más. Egy pici halványszürke ugyan itt-ott befigyel – főleg üvegfelületek megjelenítésekor –, de a zsigeri élményt a létező legnagyobb kontraszt dinamikájára, a két véglet tű-éles és fájó elhatárolódása adja. A fekete és a fehér közti színspektrum hiányában a filmet kizárólag a mozgás tölti meg élettel – azt viszont magas szinten teszi. Élő emberek arcjátékát és valódi mozdulatait ültették át a fiktív karakterekre, így legapróbb mozdulataik és a környezetükkel való interakcióik is hiteles személyeknek, hófehér fényben mozgó, hús-vér figuráknak láttatják őket.

Az emberrablási ügyet felderítő Karas története a jövő Párizsában játszódik, tech-noir díszletek közt, Hollywoodra jellemző profizmussal és jó adag franciás-európai önállósággal. Az angol nyelvű verzióban olyan színészek hangján szólalnak meg a karakterek, mint Daniel Craig, Jonathan Pryce és Ian Holm. Nagypályán játszik a Renaissance. Az animációs filmek iránt érdeklődők számára ajánlott darab.

Paths of Hate (Rendezte: Damian Nenow, 2011)

A fő fogások után – afféle desszertként – érdemes megnézni Damian Nenow tízperces művét, a Paths of Hate-et. A csodás animációval és brutálisan jó vágásokkal életre keltett, viharos intenzitású történet szemnek és agynak is fokozott élményt jelent. Lengyelek készítették, és a második világháborúban játszódik. Érdemes feltekert hangerőn nézni, mert a zene és az effektek is tízpontosak.

Magyar filmek:

Kontroll (Rendezte: Antal Nimród, 2003)

Ezt nem is kell magyaráznom. Hirtelen döntöttem úgy, hogy beveszem az első háromba – épp ment a tévében és ráragadtam megint. A Kontrollt könnyű szeretni, mert adja magát. Akárhányszor látom, mindig az jön át, hogy erős, jól összerakott mozit nézek. Biztos, hogy kult film lesz belőle. Talán már az is.

A tizedes meg a többiek (Rendezte: Keleti Márton, 1965)

Ha Sinkovits Imrét említik, mindig Molnár tizedes képe ugrik be, meg ez a film és a parádés szerepeket játszó többiek. Valahogy konzerválódott itt a humornak egy olyan zamata, amely évtizedek múltával sem tűnik avasnak, lejárt szavatosságúnak. A vörös farok persze belóg a végén, de ennél több kivetnivalót nem is tudnék felhozni ellene. Túlélte a kort, amelyben született. Úgy lett klasszikus, hogy ez a jelző ebben az esetben nem olcsó plecsni egy kopott szmokingon, hanem nevetésekből szőtt glória, ami csak jó vígjátékok egén szokott megjelenni.

Isten hozta, őrnagy úr! (Rendezte: Fábri Zoltán, 1969)

Van valami félelmetes abban a joviális, vállveregető terrorban, amit a Latinovits alakította őrnagy gyakorol a kegyeit leső, mindenért hálás család felett. Ugyanakkor meg nevetséges is az egész. Abszurd humor, magyar módra. Örkény műve olyan filmes köntöst kapott, hogy az alapműből ennél jobb adaptációt csinálni – de facto – lehetetlen. Külön öröm számomra, hogy tőlünk alig tíz kilométerre forgatták: Szarvaskőn, ahol – ahogy a busz átvitt rajta –, gyakran megakadt a tekintetem azon az útkanyaron, amelyen az őrnagy busza is közlekedett.

Zenés filmek:

A zenés filmekkel hadilábon állok, konkrétan ki lehet velük űzni a világból. Talán A fal az egyetlen, amit mint filmet is nagyra értékelek – a zenéjéről nem is beszélve –, és talán még a Karácsonyi lidércnyomást, azt viszont kizárólag Tim Burton zseniális-groteszk figurái miatt. Ha mégis zenés film kerül szóba, maradok az örök kedvenc Barakánál – ami viszont elég ismert ahhoz, hogy csak megemlítem itt, és nem lihegem körbe. Ezen a vonalon viszont eszembe jut a Barakához némileg hasonlóan elgondolt Naqoyqatsi. Ez egy trilógia harmadik darabja, és csak tág határok közt értelmezhető hagyományos filmként, mert sem története, sem szereplői nincsenek. Van viszont Philip Glass zenéje, amire a rendező, Godfrey Reggio digitálisan megbolondított képi szekvenciákból álló világot épít – áramlást kapcsol az áramláshoz –, a végeredmény pedig egy hangokból és vizuális élményekből komponált, szemkápráztató mozi, amit inkább képzelek el egy koncert hátterében, vetített installációként, semmint „leülök a kanapéra és megnézek egy filmet” élményként. A maga módján elsőrangú darab, de ha valakiről lepereg, meg tudom érteni.

[bygraceonly]

Jézussal a hegyen

http://www.bygraceonly.com/2017/08/11/jezussal-a-hegyen/

Jézussal a hegyen

Máté 17:1  És hat nap mulva magához vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé õket magokban egy magas hegyre. 2 És elváltozék elõttök, és az õ orczája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lõn, mint a fényesség.3 És ímé megjelenék õ nékik Mózes és Illés, a kik beszélnek vala õ vele.4 Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó nékünk itt lennünk. Ha akarod, építsünk itt három hajlékot, néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.5 Mikor õ még beszél vala, ímé, fényes felhõ borítá be õket; és ímé szózat lõn a felhõbõl, mondván: Ez az én szerelmes Fiam, a kiben én gyönyörködöm: õt hallgassátok.6 És a tanítványok a mint ezt hallák, arczra esének és igen megrémülének.7 Jézus pedig hozzájok menvén, illeté õket, és monda: Keljetek fel és ne féljetek!8 Mikor pedig szemeiket fölemelék, senkit sem látának, hanem csak Jézust egyedül.9 És mikor a hegyrõl alájövének, megparancsolá nékik Jézus, mondván: Senkinek se mondjátok el a mit láttatok, míg fel nem támadt az embernek Fia a halálból.

  Megtörténik néha, hogy az Úr Jézus magához vesz minket és felvisz arra a hegyre, ahol fényesség és ragyogás van, ahol úgy érezhetjük, hogy fél lábbal a menyországban vagyunk. Ez a hegy sokféle lehet, talán egy személy akivel felszabadultan tudunk beszélgetni,  lehet egy gyönyörű tengerpart vagy egy színekben pompázó naplemente, lehet egy este a kedvenc szobánk zugában,  lehet egy gyülekezeti alkalom, lehet ez egy meghitt társaságban és lehet ez magányosan, lehet a mi drága családunk és szeretett gyermekünk. Adódnak pillanatok az életünkben, amikor csak úgy elszállnak a gondok a fejünkről, megszűnnek, könnyedség van a szívünkön, és azt találjuk mondani, amit a tanítványok mondtak: Uram, jó nékünk itt lennünk.

Ebben a könnyedt, felszabadult helyzetben vágyunk van felállítani a mi sátrainkat, leszeretnénk telepedni, ott akarnánk maradni, nem vágyunk vissza az élet gondjaiba mert jó ott, ahol az Úrnak jelenléte van, jó, ahol észre tudjuk venni Őt, ahol lélekben fel tudunk emelkedni hozzá és  ihatunk az életnek kútjából.

Aztán sokszor az életünkben a mi ábrandozásaink, terveink, vágyakozásaink közepette, egyszer csak hirtelen leszáll egy hatalmas felhő ami mindent elborít és annyira megriaszt minket, annyira hatalmas erővel jön, hogy még gondolkodni is elfelejtünk, nem tudjuk mi van velünk, és ez a felhő elragad mellőllűnk néha barátokat, néha szülőket, testvéreket, házastársakat, vagy talán éppen a gyermekünket akit évekig neveltünk, elragad dolgokat, amiről azt gondoltuk örökre mellettünk lesznek,  a házunkat, az autónkat, a munkahelyünket, és sokszor úgy érezhetjük minden értelmét vesztette, semmink sem maradt. Egy perce még a menyországban voltunk, és íme, Isten mindent elvett tőlünk.

És ekkor jutunk el egy olyan állapotba, amikor talán úgy érezzük, hogy nincs értelme semminek, az életünkben a remélt dolgaink egyik pillanatról a másikra tűnnek tova. És ebben a kemény állapotban egyszer csak  Isten szól, Isten mennydörögve kiált hozzánk, azt kiáltsa, hogy semmi sincs veszve, mert Ő itt hagyott nekünk Valakit, azt a Valakit aki neki a legkedvesebb, azt a Valakit aki nekünk a legtöbbet adja, az Ő szeretett fiát, Jézust.

Ez az én szerelmes Fiam, a kiben én gyönyörködöm: õt hallgassátok.

És ebben a megrettent, reményvesztett állapotban, ekkor vesszük észre Ő az egyetlen, aki nem távozik, hanem közeledik felénk. A tanítványok, amikor a földön voltak réműlt arccal, az van megírva: Jézus pedig hozzájok menvén, illeté õket, és monda: Keljetek fel és ne féljetek!

Amikor Isten a mi életünkben mindent elragad, és mindent keménynek és reményt vesztettnek látunk abból amit mi elképzeltünk, jő Valaki , aki azt mondja: Ne félj, mert én veled vagyok! Ne félj, mert megváltottalak és neveden szólítottalak!

Boldog ember az, aki ebben az állapotában mer felnézni, van remény a szívében rápillantani Mózes botjára, mer nézni arra az ígeretre, ami megvan írva a János evangéliumában:

3: 14 És a miképen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképen kell az ember Fiának felemeltetnie.15 Hogy valaki hiszen õ benne, el ne veszszen, hanem örök élete legyen.16 Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az õ egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen õ benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Tanuljuk meg meghallani Istennek hangját a legnagyobb viharban is! Tanuljuk meg észrevenni Krisztus jelenlétét a legnagyobb pusztaságban is! Mert a mi álmaink egyik pillanatról a masikra dőlnek össze, az amiről azt gondoljuk, hogy a miénk, egyik pillanatról a másikra tűnik el a mi életünkből. De egy valami örök, ahogy megvan írva:

“Íme, Én veletek leszek a világ végezetéig.”

Ámen!

          #Jézus, #Krisztus, #Megváltás, #Tanítványok #Gondolatok

#Jézus #Krisztus #megváltás #tanítványok

[cruel-heaven]

Ez itt. Én vagyok

az ahol az Ördög és

Isten kezet fog.

- A.

#örök zuhanás #örök ragyogás #gondolatok #virágzás

[mecseksarjastreetpunkbaruo-blog]

 Elmondom nektek az ő történetét, arról mesélek, hogyan élt: Megszületett, kapott nevet, csak egyet nem, szeretetet! Szülei eldobták, nem törődtek vele, Nem maradt semmije, csak az élete! Magas falak, rácsok mögött, zsiványok, tolvajok között telt a gyermekkora, ott volt az otthona. És mégis vidáman élt, szívébe zárta a nagy reményt, Hogy egyszer majd innen elmehet, várják erdők, völgyek, hegyek, Szabad lesz, mint a madár, északtól délig, kelettől nyugatig Mindet földet bejár. Az idő eljött, ő szabad lett, útra kelhet a végtelenbe, Ezt álmodta, erre ébredt, évek óta csak ezt remélte! Amerre járt, megszerették, és ha néha megkérdezték, Hogy honnan indult, s mi a célja, ő vidáman csak ezt dalolta: Nem félek, amíg élek, várnak a messzeségek, Városok, országút pora. Napfényben, zord télben, minden nap, minden éjjel Vándorlok, nem állok meg soha. Éhét, szomját elfeledte, csak a világ érdekelte, Hosszú haját fújja a szél, ereiben lüktet a vér. Forró nyár jön hideg télre, hosszú út áll már mögötte, De nem néz hátra, megy előre jókedvűen énekelve: Nem kell a csillogás, nem kell a ragyogás, Nem kell a vakító pénz! Nem kell sok hamis vágy, nem kell a céltalan cél! Évek oly hamar szállnak el, csavargó haja hófehér. Szíve dobban még, szeme tűzben ég, de hívja már az örök pihenés

[mindennapivers]

Szabó Lőrinc : Valami örök

Valami örök tovasuhogás valami csöndbe, puha végtelenbe, valami tegnap, mely mintha ma lenne, valami vízalatti ragyogás, valami messze, panasznéma gyász, valami jaj, melynek már nincs keserve, valami vágy s a vágy tilalma benne, valami könnyű, szellőhalk varázs, valami, ami nem is valami, valami még kevesebb, az, ami valami tűntén kezd csak sejleni, valami lassú, árnyhűs rejtelem, valami, ami újul szüntelen, valami gyors, lőtt seb a szivemen.

#SzaboLorinc #orok

[hattyucskaa]

'Kristályos könnycseppek, a lélek valós sugarai, átszelve az éjszakát fénybe borítják a végtelent. Ezek vagyunk mi, a nem hivatalos angyalok, az őreik, kik csendben figyelik a világ minden apró, halvány pillanatát és az idő fényességének tovahaladását, miként a kétes titok sem száll egyenesen, mi azokra a napokra emlékeztet, és tudod róla, hogy tovább akarod adni valakinek, nem fordítva érdeket a kritikára. Mert mi vagyunk a nem hivatalos angyalok, az őrei ennek a csodás létnek, mi a felkelő Nap melegével áldoz minden léleknek ki még szeretni s igaz színben ragyogni képes. Fénylő gondolatok, akár az arany, kristályos könnycseppel legördülő világfájdalmat jelezvén mutatják az utat egy lélek szenvedésén keresztül s mely út igaznak ítéltetik, azon által a léleknek biztosítása megerősíttetik, s azt többé szét semmi nem szakíthatja, miként az igaz arany ragyogás sem szűnik meg soha. S íme örök törvényünk, mit mi alkottunk,

[ftuner]

Szállj le önmagad mélyére, mint egy kútba; s ahogy a határolt kút mélyén megtalálod a határtalan talajvizet: váltózó egyéniséged alatt megtalálod a változatlan létezést. Szállj le önmagad mélyére, mint egy kútba; s ahogy a határolt kút mélyén megtalálod a határtalan talajvizet: váltózó egyéniséged alatt megtalálod a változatlan létezést. Legtöbb ember azt hiszi, hogy halálakor megsemmisül, vagy majd testtelenül él tovább a térben és időben. A halál nem megsemmisülés, nem is tovább-élés; a halállal szétmállik mindaz, ami az embernek időbeli, változó része: a test, az érzés, az értelem, az egész személyiség; és meztelenül marad az alap-réteg, melyben változásnak, keletkezésnek, pusztulásnak lehetősége nincsen. Az embernek nem a léte, hanem a külön-léte szűnik meg. A mai ember alig tud különbséget tenni önmaga létének és külön-létének megszűnése között: önmaga létét különléte nélkül, teste, érzései, tudata, időbelisége, változékonysága nélkül csak ájulás-szerű, mélyálom-szerű állapotnak képzelheti. Pedig a külön-létből a személytelen, valódi létbe átjutás nem lecsökkenés, sőt végtelen felfokozódás; nem mélyálom, inkább az éberség teljessége, melyhez képest a legéberebb életbeli állapot is csak káprázó tétovaság. Aki leszáll saját alap-rétegébe, ilyenkor maga mögött hagy minden életbeli érzést, minden gondolatot és lehetőséget, s ott van, ahol majd halála után, az időtlenben, változatlanban, ahol nincs többé”én” és”nem-én”, hanem mindennek mindennel azonossága, tagolatlan végtelenség. Nem ájult sötétség ez, hanem fényentúli ragyogás, tett nélküli sugárzó működés, érzéstelen teljes szeretet; örök változatlanság, mégsem megdermedés, hanem változásfelettiség, melyben minden változó is bennerejlik, akár az ébrenlétben az alvás lehetősége.

Weöres Sándor: A teljesség felè / Az alap-rèteg/

[cruel-heaven]

"Egyszer bezárkóztam önmagamba, mert az érzéseim túl szörnyűvé váltak és nem bíztam senkiben velük. Sem a saját anyámban, sem az egyetlen igazi barátomban."

- Virágok, amik a múltban nőttek, Cruel Heaven

#magány #idézés #örök zuhanás #idézet #szerethetetlen #örök ragyogás #gondolatok #virágzás #wattpad

[cruel-heaven]

"Életem nagy részében a szívemet védtem. Olyan alaposan, hogy képes voltam úgy tenni, mintha nem is lenne. Most hitvány, féregrágta, kérges. De a tiéd."

- Holly Black, The queen of nothing

#holly black #the queen of nothing #idézés #idézet #könyvidézet #örök ragyogás #a semmi királynője

[cruel-heaven]

Sosem adtál biztos alapot ezért most nem tudok járni.

Itt kúszom a félelmeimen, amiket a hibáidból építettem.

- A. (2022.05.04.)

#örök zuhanás #örök ragyogás #virágzás #szerethetetlen #gondolatok #hiány #wtf am i doing #napfény