#Balog mondjon le! | Explore Tumblr Posts and Blogs

aretsorozat · 7 years

Text

A Rét XXXIV. rész: ENNEK A GAME-NEK HAMAR OVER LESZ A VÉGE? - 1. buborék

Vilmos őrnagy hivatalosan bocsánatot kér, aztán az elmeorvost hívja.

Kisbabos rákattan a Hell Combatra. Balog Kázmér már hatan van.

Meg kell-e keresztelni azt, aki Hegyit beszél? Erőss Jonatán és Janka néne Vágásiéknál. Etus a piacon.

NEM VAGYOK A MAGA BARÁTJA!

Vilmos őrnagy mély levegőt vesz, azt mondja magában: tizenegy.

Aztán Kertai Uhura mosolyog.

- Nézze, Kertai úr! Harmadszor teszem meg. Csak amióta itt ülünk, nem? Hangsúlyozottan, úgy emberileg, mint barátilag. És hivatalosan: bocsánat.

- És? Mire megyek én ezzel?

- Az attól függ, hová akar vele eljutni.

- Maga csak ne szellemeskedjen itt nekem, őrnagykám!

- Miért ne?

- Tudja maga, meddig tartott őrizetesben?

- Amíg a bíróság előírta.

- Ártatlanul!

- Azt mi nem tudhattuk.

- Ki a rendőrség? Az ügyész? Uhu bagoly legyek, ha ennyiben hagyom ezt!

- Drága barátom…

- Nem vagyok a maga barátja!

Ez mondjuk szent igaz. Az ember még a szófordulat kedvéért se mondjon ilyet egy olyan fazonnak, mint Kertai úr. Bár mondjuk húsvét hétfőtől szeptember végéig, az előzetes letartóztatás kétszeri meghosszabbításával, a kirendelt ügyvédek többszöri cseréjével nem rövidke idő.

De úgy kell az ex gondnoknak!

Először is, minek hepciáskodik folyton? Naná, hogy mindenki ott tesz keresztbe neki, ahol csak tud. Az ügyvédjeit is elzavarta mind. Pedig ha keres egy közepesen jót, akkor legkésőbb két hét, és szabadlábon védekezhet, mint egyszerű, mezei talicska tolvaj. A H’akában elkövetett, azóta is érthetetlen módszerrel végrehajtott gyilkosságot eleve nem lehetett volna ráhúzni sehogy. Az elsőt, a szilveszterit, a trafóházban, még csak-csak, de onnan is hiányzott az indíték, és abból az ügyből se volt másuk, mint néhány ujjlenyomat. De ott járhatott Kertai bármikor, ugyebár.

Ahogyan Kelen úr is... Aki végül is kimenti innen Kertait azzal, hogy feladta magát. Na és Kertai hálás ezért? Egy frászt.

Nem, ez a pöffeszkedő öregember tényleg nem a barátja, látja be Vilmos őrnagy egyszer és mindenkorra. És úgy dönt, többé nem számol el tizenegyig és nem is mosolyog.

- A legközelebb majd megfontolja, hogy elköti-e a más piros talicskáját egy játszótéri pad mellől.

- Elégtételt követelek!

- Azt megkapja.

- Kártérítést.

- Azért majd perelnie kell.

- Innen megyek Kecskés ügyvédhez.

- Őt már előbb beavathatta volna.

- Minek, ha ártatlan vagyok?

Ez a Kertai nem csak egy nagypofájú, hepciás fasz, de a tetejébe még hülye.

Kit érdekel egy őrizetes ártatlansága, amíg be nem tudja bizonyítani? Mire lennének akkor jók az ügyvédek? Na jó, minél előbb elhúz innen ez az ostoba uhu-bagoly, annál jobb.

- Alkalom adtán köszönje meg Kelen úrnak, hogy igazolta magát.

- Kit érdekel az a szőrös kis takony?

- Magát nem?

- Nem hát.

- Rendben. Részemről elmehet.

- Ezt még megkeserülik.

- Már keserüljük is.

- Ez semmi.

- Itt írja alá! Minden oldalt, ha kérhetem.

Kertai úr elfogadja a felkínált golyóstollat. Elkezdi aláírni a jegyzőkönyv oldalait. Vilmos őrnagyot viszont csak furdalja a kíváncsiság.

- De meséljen! Maguk ketten tényleg leszerződtek a sátánnal?

- Mi van?! Ezt ki mondta?

- Ne aggódjon, ezt nem fogom felhasználni.

- Nem is. A Kelen mondta?

- Ja, a maga szőrös kis taknya.

- Hazudik.

- Á, csak simán őrült, nem gondolja?

- Soha életemben nem találkoztam vele.

- Kelen úrral?

- A Sátánnal.

- Gondoltam.

- Akkor mért zaklat ezzel a hülyeséggel is?

- Szóval magának nem kellett megfertőznie senkit?

- Nekem?

- Pestissel.

- Ugyan kérem!

- Aztán, hogy maga felsült, Kelen úrnak kellett volna elrabolni azt a gyereket.

- Milyen gyereket?

- A Hegyit Beszélőt.

- A Julcsi asszony kölykét?

- Őt.

- Azt a rohadt pestist is egyedül én kaptam el, kérem.

- No meg Rubin bácsi.

- Na és maga szerint Rubin úr a Hegyit Beszélő Gyermek?

- Szerintem maga még elmebeteg tömeggyilkosnak is balfasz.

- Ezt mondja tanúk előtt!

- Nem én vagyok balfasz.

- Őrnagy úr, én gyűlölöm magát.

- Kertai úr, ezt nagyon mély fájdalommal hallom.

- Magát is be fogom perelni.

- Hívjak valakit, vagy kitalál az utcára magától?

- Kísérjen ki, ahogy illik.

- Nem érek rá, utol kell érnem az elmeorvosi szakértőnket. Tudja, Kelen barátjának lenne elég sürgősen szüksége rá…

KISBABOS ÉS A HELL COMBAT

Telefon beszélgetés Kisbabos és Benjamin között.

- Figyelj, mocsok, ez kurva jó, ez a cucc!

- Már hogy a Hell Combat?

- Három napja nem is alszok.

- Annyira nem lehet jó.

- Te már regisztráltál?

- Nem. Na jó, de. Viszont csak épp lezuhantam a legmélyebb bugyorba, ott kecmeregtem egy kicsit és annyi.

- És abba bírtad hagyni?

- Tudod, ki fog rászokni egy ilyen bromságra.

- Ez nem baromság, mocsok.

- De. Ez az, ótvar.

- Mert béna vagy.

- Lehet. Próbára jössz azért?

- Mért? Lesz?

- Á, csak úgy kérdezem.

- Nem beszéltük meg.

- De, ótvar, megbeszéltük.

- Mikor?

- Pont egy hete. Akkor még nem kezdtél el játszani.

- Rendben, mikor?

- Mit mikor?

- Kezdődik a próba?

- Hatkor! Mind mindig. Neked ez a szar teljesen átmosta az agyad?

- Hülye vagy? Rájövök a módjára, és bekaszálom az egymillát.

- A pénzdíj annak, aki visszajön onnan?

- Utána még vagy százszor, és megcsináltam a jövőnket.

- Ja, vagy úgy, hogy ez a célod.

- Hát ne?

- Végre újra tudod.

- Hát ne?

- És az egyetem?

- Az mi?

- Bazmeg.

- Előbb érettségizz le, aztán álljon feljebb!

- Ebben igazad van. És? Iza mit szól, hogy három napja nem alszol?

Hosszabb csend után Kisbabos kissé maga alól szólal meg.

- Hát…lehet, hogy az ő laptopját használva már nem jövök ki a Pokolból…

- Szakított veled, mi?

- Nem.

- Hát akkor?

- Hogy szakíthatsz valakivel, akivel nem is jártál soha?

HELLO!

-Ne csüggedjetek, barátaim! Bizonyos vagyok abban, hogy nem az lesz a sorsunk, int amit Szadó Nagyúr felvázolt a minap. Amaz döntése, hogy mindahányunkat kihajíttat a mélyűrbe, nyilvánvalóan elhamarkodott volt, és ezt már ő maga is belátta. Elvégre mért találta volna szinte nyomban ki azt az opciót, hogy Balog úr inkább egyen meg engem is? És várjuk meg, ebből mi lesz? Hát mi lenne, kérdem én? A magam részéről, és ezt töredelmesen be kell önöknek vallanom, kellemesen meglepődtem. Hiszen önök remek kis társaság.

Szórakoztató kis csapat!

- Kussolj már!

- Helló!

- Te is kussolj, Hello!

- Hello?

- Na nem! Ez már tényleg kibírhatatlan!

- De nyugodjon meg, szívemnek Mátyása.

- Nem nyugszok meg!

- Jenő úr, mondjon már szegénynek valamit.

- Majd csak lesz valahogy, srácok.

- Ezt most vigasztalásnak szántad? Te lopótök fejű végbéla!

- Helló!

- Mindenki kussoljon! Vagy a falon verem szét a saját fejemet!- fakad ki hangosan Balog Kázmér erotikustánc művész, és komolyan is gondolja a fenyegetést. Már egy napja bandzsítgat a konzervraktár falának egyik pontjára, ahol éppen fejmagasságban egy öklömnyi dudor türemkedik ki, látszólag minden funkció nélkül. Bár az Űrbéka nagyjából élőlény is, meg csillaghajó is, így valamire biztos jó neki az a rücsök. Arra biztos, hogy valaki szétverje rajta a fejét. Tiszta erőből lefejeli, azt annyi. A maga részéről elpatkol, a lelke huss innen, ebből a nem is olyan rég még oly hőn kedvelt testből, és magszabadult ezektől. Lássuk be, a három űrhalek és a Hello nevű nyesedék mellé De Most Penész is, az sok. A soknál is több. Maga a sokk, ha élhetünk ezzel a szóviccel. De ha nem élhettünk volna, most már mindegy ez is.

Viszont kár volt élni vele. A szerkesztő

Ami nem mindegy, az a kockázat. Mert mi van, ha Balog úr végső elkeseredésében tényleg kiveri az agyát a koponyájából azon a dudoron, ám a hat lélek mégis együtt marad? Akkor mire lenne jó az öngyilok?

Balog Kázmér erotikustánc művész fenyegetése két percig se tartja vissza a benne pezsgő De Most Penészt. Neki muszáj szónokolnia, neki dolga van, küldetése, ő nem kussolhat, túl életen és túl halálon, és soha.

-Gyerekek! Mért nem hiszitek el nekem, hogy semmi nincs elveszve? Az Élet élni akar, ahogy a költő mondja! És a Teremtőnek célja volt azzal, hogy nekünk, pokoli húskonzerveknek értelmet és lelket adott. Nem, srácok, mi nem az űrbe kihajítva fogjuk végezni, mint valami bűnös gondatlansággal kidobott veszélyes hulladék. És higgyétek el nekem azt is, hogy ama vízió, amit megfogalmaztam volt Szadó Nagyúr színe előtt, az öntudatra ébredt teljes Univerzum, nem légből kapott fantazmagória tőlem. Én ezt tudom, hogy így lesz. Mert mi vagyunk ennek a csírái. Igen, még ön is, tisztelt Vágási úr.

- Jenő. Nekem bocsánatot kell kérnem tőled- reagál a megszólított űrhalek-lélek.

- Az igaz, de most mire gondolsz?

- Nálad is van valaki, aki elviselhetetlenebb.

- Ja? Ja.

- Hello.

- Tehát újra csak elkezdik?!

- Nézze, szívemnek Kázmérja! Nem várhatja el tőlünk, hogy pusztán az ön nyugalma, lelki békéje kedvéért csak tátogjunk, akár a hal.

- De. Elvárhatom.

- Mire föl?

- Hello!

- Arra föl, Vágási úr, hogy önök a hívatlan, kéretlen, és rettenetesen kellemetlen vendégek nálam. Arra föl, és ezt még hányszor mondjam, azé a test, aki megműveli!

- De ön pont azzal művelte meg, kedves Kázmér, hogy többek közt bennünket is felzabált- érvel Ónagy ön-azonos űrhalek-lélek, Matyi meg rákontráz.

- Meg ezt a demagóg faszkalapot.

- Nem jó étvágyamból tettem!

- Mondhatott volna nemet.

- Hello!

- Annak a kínzómester kvarglinak?!

- És? Már rég hulla lenne, ha megtagadja a parancsát. Vagy nem arra vágyik?

- Nem! De! És most meg is teszem!

Balog Kázmér ezzel nagy löttyös indulattal tápászkodik megszokott helyéről, ami a konzervraktár legtávolabbi, legsötétebb sarka, és elindul tántorgó matróz lépésekkel a falból kitüremkedő rücsök felé. A benne dúló „vendéglelkek” meghökkenve figyelik.

- Hé, nézd már!

- Ez most hová megy?

- Hello?

- Maga most mire készül, szívemnek Kázmérja?

- Erre!

És ezzel Balog Kázmér erotikustánc művész tiszta erőből lefejeli a dudort.

Amitől az, mint egy túlérett pattanás, kifakad, és iszonyat büdös, zöldes trutymóval fröcsköli tele az öngyilkos jelölt szemét, száját. Ezzel a terve csaknem sikerül is, mármint az öngyilok. Mert egy ekkora adag undorba simán szörnyet lehetne halni. Kázmérunknak nem sikerül. Hörögve, öklendezve, köhögve, kétrét görnyedve hátrál néhány lépést, aztán a térdére zuhan, és okádik. A bentlakókba szorult azért annyi jó érzés, hogy szánakozva hallgatnak, csak Hello úr enged meg magának egy elhaló, réveteg hellót, miszerint:

helló.

A LÁPI LIDÉRC NEM LESZ JÓ?

Bendő atya a Hegyit Beszélő Gyermeknél vizitál. Az anyja jóváhagyásával a térdén lovagoltatja a más csaknem két esztendős kisdedet, és igen jól esik neki.

Ez az édes érzés. Amit Krisztián érintése okoz neki. Nézzünk oda! Öregségére indulnak be nála az apai hormonok? Vagy inkább a nagyapaiak. Hát igen.

Igazán stramm, ennivaló kis kölyök. Ha nem tudná az ember, hogy időnként Máté Evangéliuma szól ki belőle, egészen önfeledten lehetne őt szeretni. Mert így azért az ember fiában mégis csak marad valami fenntartás, ami persze nem a gyerek személyének, inkább az őt körülvevő misztikus aurának szól.

Hogy belőle, ezek szerint, és ez kétségtelen, nagyritkán, ám akkor jól artikuláltan idéződik a Hegyi Beszéd, és így közvetve, mégis közvetlenül maga a Szentlélek. Mert ugye amaz opció, hogy a kisfiú netán maga lenne az újra megszületett Jézus, mégis csak olyannyira túlzó gondolat, hogy lehetetlen.

Hiszen Aura Huba is megszólalt!

Hát igen. A Tokaji Borozó törzs alkoholistáját is körbelengi azóta a misztikum.

Viszont őt senki nem lovacskáztatja a térdén. De mért nem? Talán szegény Hubának is csak ez hiányzik. És akkor nem nyúlna annyiszor a pohárhoz, és nem zaklatná a telepátiás éjszakába ordításával, szebben kifejezve: hívásával a Lápi Lidércet.

Tibor az atyával szemben ül, és kínosan vigyorog és nagyon igyekszik. Julcsi a konyhában a kávét főzi. Nos, addig is, amíg behozza, muszáj lenne valamely témában társalogni. Mivel az szeptember közepéhez képest is szép időnk van, meg tündér borsó ez a kicsi gyermek, már lejátszott. Maradna a nagy testvér, a Benjamin, vagy hogy is hívják azt a szutykos is rappert, de az hátha kínos téma. Viszont van ám egy még kínosabb is. Bendő atya úgy dönt, nem kerülgeti tovább, szóvá teszi.

- És akkor van itt, Tibor fiam, még egy apró probléma.

- Mi lenne az, atyám?

- Ha jól tudom, nem vagytok megesküdve.

- Hát…nem…sajnos…- és Tibor úgy süti le a szemét, mint aki tényleg szégyelli magát. Krisztián máris megérzi a hangulat megváltozását, egy kissé merevvé válik lovacskázása, a mosolya közben már felfelé fordítja az arcát, fürkészi a papot. Bendő rögtön észleli ezt, és máris visszakozik.

- Na, nem azért mondom…ez egy ilyen világ, ugye…

- Ilyen, sajnos…

- Őszintén szólva nem is értem, miért viszolyogtok ti fiatalok, a házasságtól.

- Talán mert túl sokszor elválunk?

- Na igen. De mért?

- Nem is tudom.

- És a szeretet, a hűség, a jóban-rosszban szentsége…?

- Hát bizony…

- Nem azt mondom, ha egy kapcsolat netán nem működik, akkor jobb azt nem folytatni. Bár már ez is megint elég eretnek gondolat tőlem, nem?

- Atyám hihetetlenül liberális…(lett)- bár Tibor az utolsó szót persze nem mondja ki.

- Megtanultam türelemmel élni, fiam.

- Jó magának.

Erre mit tesz a Hegyit Beszélő Gyermek? A bal kezével belekapaszkodik az atya gallérjába, a másikkal megragadja az orrát. És amíg az atya kissé hátrahőköl, felhúzódzkodik a térdén, és ad az állára egy puszit. Amikor ezzel megvan, ártatlan képpel visszazöttyen a jóságos pap bácsi ölébe.

-Nahát, nocsak, nézzünk oda…- motyogja Bedeő mélységes zavarban. Ő még így puszit nem kapott soha. Tibor is ámultan nézi az esetet. Julcsi is a szemtanúja, mivel az ajtóban áll, tálcán hozza a három pohár kávét, cukrot, tejszínt. A szeme könnybe lábad.

- Elnézést, Julcsi asszony, de…

- Ez is egy kisebb csoda, atyám!

- Azt mondja?

- Krisztián nem nagyon szeret puszilkodni. Ugye, Tibor?

- Tényleg úgy kell könyörögni neki.

- Akkor ez…óriási megtiszteltetés. Szívből köszönöm, kisfiam!

Krisztián úgy tesz, mint aki nem érti Bendő atya verbális megáradását, inkább már mászna le a térdéről, hogy aztán négykézláb nekiiramodjon és nagyot koppanjon Julcsi íróasztalának sodródva. Fel se veszi, amiért indult, megszerzi, egy piros sípoló gumikacsa az. Vajon hogyan szökött ki és jutott el odáig a fürdőkádból? Ez is egy csoda ám, de ezt bezzeg nem veszi észre senki.

Miután a figyelem kissé elterelődik a Hegyit Beszélő Gyermekről, Julcsi leteszi a tálcát a dohányzóasztalra, és a Tibor melletti fotelban maga is helyet foglal.

- Atyám szerint mikor lenne alkalmas?- érdeklődik Julcsi.

- Mármint a keresztelő?

- Az atya szerint jobb lenne, ha meg lennénk esküdve…- szól be egyet szelíd hangon Tibor Julcsinak.

- Jobb?

- Jobb.

- De nem vagyunk. Az élettársi kapcsolat nem jó?- Julcsi az atyától kérdezi, egy kicsit élesebben ahhoz képest, hogy az imént még az örömkönnyeit nyeldeste.

- Jónak nem jó, de jó.

- De ettől még lehet kereszteli?

- Arról ez a kisded nem tehet, hogy ti nem akarjátok a közös élet szentségét felvenni.

- Talán később. Úgy jó?

- Julcsi asszony, én nem fogom erőltetni.

Julcsi erre egy hálás mosollyal válaszol. Aztán egy megsemmisítő pillantással sújtja gyermeke apját, aki nem átallja a kávéjában a cukrot hangosan kevergetni.

Aztán visszafordul az atyához.

- Arra gondoltunk, még a kétéves szülinapja előtt jó lenne. Tehát még az idén.

- Rendben.

- És a keresztszülőkkel mi legyen? Nekik muszáj katolikusoknak lenni?

- Hát itt bizony muszáj szigorúbbnak lennem.

- Amennyiben?

- Mert a keresztelést, ugye, kérheti csak az egyik szülő is. És miután te, Julcsi asszony, a felekezetünk tagja vagy, meg bérmálkoztál is, bár a hitéletet nem igen tartod, ugye…

- Majd mostantól…

- Ugyan, ne ígérgess!

- Rendben.

- Nos, a keresztszülőnél a feltételek: nálunk az lehet, aki katolikus, és a hitismeretekben és hitgyakorlásban példaként állítható a gyermek elé.

- És?

- És a szentségek felvételében korához képest nem elmaradott, tehát katolikusnak keresztelt, volt elsőáldozó és bérmálkozó.

- Ajaj.

- Fogynak a lehetőségek- sóhajt Tibor is.

- És?

- És ha kapcsolatban él, akkor kapcsolata az Egyház által is elismert házasság legyen.

- A francba! Alma és János is kihullott a rostán.

- Úgy tetszik érteni, hogy a Vérfarkas úr és a neje?

- Neki se a neje.

- Nem házasodtak össze másodszor- magyarázza Julcsi.

- Mivel hogy egyszer már elváltak- magyarázza túl a dolgot Tibor, amiért újra egy megsemmisítő pillantást kap.

- Nos, nyilván akadnak a barátaik, rokonaik között olyan…

- Vágásiék nem lesznek jók?

- Jutka asszony? Hogyne. Ám Ferenc testvérünk…

- Olyan nincs, hogy valaki druida és katolikus egyszerre?

- Hadd ne legyen!- Bendő atya valósággal könyörgésre fogja.

- Na jó. Jutka az egynek jó. Ki legyen a keresztapa? Tibor!

Tibor űzötten gondolkodik, ki felelne meg. És annyira nem jut az eszébe senki hirtelen, hogy megereszt egy rossz viccet.

-A Lápi Lidérc nem lesz jó?

Julcsi még nevetne is, ám Bendő úgy tesz, mint aki komolyan fontolóra veszi.

-A Lidérc?

- Hátha katolikus volt előző életében…

- Nos…Ha képes lesz a jelenben vagy a jövőben a gyermek és a szülők segítségére lenni a Katolikus tanítás illetve életmód kapcsán…

Julcsi és Tibor összenéznek. Aztán észreveszik ám, hogy az atya göcögve nevet. Ilyet! Bendő úgy megváltozott, hogy nem csak érti, hanem szereti is a viccet?

Na ugye, hogy az Úr útjai kifürkészhetetlenek.? Avagy mire nem jó, ha egy püspöki titkár szigorú, de legalább igazságtalan.

A KELENDŐ TANÚ

Így esik az meg, hogy Vágási Jutkát egyazon napon kérik fel tanúnak keresztelőre és esküvőre. A keresztelőnek igencsak megörvendett.

Ezer örömmel, nagy boldogsággal lesz a Hegyit Beszélő Krisztiánnak a keresztanyja. Még akkor is, ha momentán a keresztapa személye kérdéses. Úgy kell a Ferinek. Ne csapott volna fel druida főpapnak. Hogy ebben a tisztségében nem alkalmas katolikus keresztapának, azon nem lehet megsértődni. Pontosabban lehet, de minek? Még nem született meg amaz ökonemé, ami ezt megengedné, és kész.

A másik tanúskodás már nem okoz ennyi örömet a számára. Az se többet, mivel semennyit se, hogy evégett meghívást kaptak Janka néne panziójába egy szolid kis soirée-ra. Noha Janka megadta ám annak a módját, hogy felkérje őket, legyenek a hiatalos eljegyzésük tanúi. Mármint neki és Erőss Jonatánnak.

Az alkalomra egy francia séfet fogadott egy party-cégtől, aki szerencsére tud magyarul, mivel Nagy Gézának hívják. Ez azért mázli, mert Janka nagyságos asszony tálalás és kiszolgálás közben ragaszkodott ahhoz, hogy a vendégeivel az elkészített étkek receptjét közölje.

Íme:

- A francia salátát elkészítjük: a zöldséget megfőzzük, a krumplit kicsivel később kockára vágva szintén megfőzzük. Tartásmártást készítünk a tejfölből és a majonézből mustárral, borssal, sóval, cukororral, balzsamecettel és petrezselyemmel. Hozzáadjuk a kockára vágott almát, a kis darabokra vágott csemege uborkát és a kihűlt zöldségeket.

- Tegyen még Ferencnek, monsieur Nagy!

- Igenis, nagyságos asszony!

- De elég ennyi!

- Most egyél ilyen finomat, amíg van!

- Nem is vagyok éhes.

- Akkor igyál még egy pohár bort!

- Töltök!- igyekezne Erőss úr, ám Janka néne leinti.

- Ne maga, Jonatán. Nagy úr, mit ajánlana?

- Egy pohárka a Juhfakrból, ha a tisztelt úr szereti a száraz, noha kissé testes bort.

- Jó, az jöhet- tolja meg a poharát a druida főpap, mert eldönti, ha már muszáj ezt itt végigszenvedni, megpróbálhatna berúgni. Annyi itókától viszont nem fog menni, amivel a kopaszodó, ám harcsa bajuszú pincér traktálja: az egy decis, öblös poharat tölti fel kétharmadáig, aztán megcsavarja az üveget, csoda, hogy a csuklója nem fájdul bele. Janka néne közben tovább menőzik.

- Na és ehhez a sajttekercshez ugye trappistát használt, monsieur?

- Azt, nagyságos asszony.

- De nem ám valami plázás utánzatot.

- Jaj, dehogy!

- Bécsből hozatta ám ezt is a mester.

- Jófajta anyagot még mindig onnan a legegyszerűbb.

- Hát igen. Mi még mindig Balkán vagyunk, gyerekek.

- Na, azért már nálunk is baromi jó sajtok vannak ám! –horgad fel a magyar Janka beszólására Vágási Druida Ferenc.

- Mondjad.

- Csak a környéken tudok vagy tucat boltot.

- Akkor mért azt a borzalmat eszitek a hűstőtökből?

- Mert mi azt is szeretjük. Vagy nem jól mondom, Jutka?

- Jól mondod, Feri.

- Ti tudjátok. De mesélje el nekik, Géza, hogy készíti el ezt a remek sajttekercset!

- Kérem. Az extra minőségű trappistát 1,5 cm-es szeletekre vágjuk, kevés forró vízben addig forraljuk, míg az egész elolvad, de még egyben ki lehet venni egy szűrőlapáttal. Asztalra borítjuk, kinyújtjuk, mint egy tésztát, rákenjük a tölteléket, felcsavarjuk. A töltelék lehet: sonkaszeletek és arra halmozott és elsimított körözött, a körözött lehet különböző színű: piros/fehér/zöld is. Tálcára rakva egymás mellé hűtőbe rakjuk dermedni, és csak dermedés után szeleteljük fel, mint a szalámit, de 0,5 cm vastagságúra.

Na most, ha rosszfajta a sajt, akkor az forralás közben képes, és felolvad.

Azért ne tessék hinni a tisztelt vendégeknek, hogy holmi lenézésből, netán gőgösködésből ragaszkodok a minőséghez.

- Nem hisszük- nyugtatja meg őt Jutka.

- A monsieur ám ezt is Párizsban tanulta.

- Ezt speciel Soroksáron, az első mesteremtől. De szedhetek önöknek?

Vágási úr?

- Bort kérek!

- Marad a Juhfarknál?

- Ha hozna hozzá egy nagyobb poharat…

- És nekem is! – jelentkezik bátortalanul Erőss Jonatán. Jankától ezért egy feddő pillantást kap, ám aztán úgy dönt, szóvá nem teszi a nemtetszését a bonmotra.

Nagy úrnak bólint inkább, ezzel engedélyezve számára a nagyobb űrmértékű pohár alkalmazását az asztalnál ülő urak számára. A pohárcsere és a bor kitöltése megtörténik.

- Egészségünkre, Ferikém!- emeli a magáét Erőss úr.

- A boldogságotokra!- koccint vele Vágási druida, és annyira komoly képet vág hozzá, nem lehet eldönteni, hogy viccel-e.

- Szóval, Janka néni? Mikorra tervezitek az esküvőt?

- Talán kora tavaszra.

- Nagyszerű.

- És csak polgári, természetesen. Az én koromban, ugye…

- Ugyan, amilyen fiatalos a Janka néni…

- Na igen, Jutkám. Viszont te megint elhanyagolod magad, drágám.

- Úgy látod?

- Feri! Kényeztesse már, legyen szíves!

- Én ne kényeztetném?

- Janka néni, az én férjem tejben-vajban…

- Te nem hallod, miket mondanak a hátad mögött a tantestületben.

- Nem, a hátam mögött nincs szemem, se fülem.

- Mert? Miket mondanak?- Vágási Druida feje elkezd vörösödni, és nem az isteni száraz fehérbortól.

- Hogy agyon dolgozza magát. Hogy minden kollégája meg tanulója gondját-baját a saját nyakába veszi. Miközben, te, Ferenc, kint a telkeden és a környéken kelta paposat játszol, mint valami túlkoros kölyök.

Vágási Druida Ferenc feje már gutaütött-vörös. Jutka néz rá könyörögve, Nagy Géza kezében megdermed a szedőkanál és villa, amiről egy kolbásszal töltött karajszelet teteme csüng alá. Erőss Jonatán, a vőlegény próbálja meg a lehetetlent, Janka néni penge éles bunkóságának az élét elvenni.

- No, azért távolról se játék az! Nagyon is komoly! Magának is be kéne ülnie, drága Janka, a Pántlikás Ladába, és mindjárt más lenne a véleménye. Már többször is csaknem elindultunk ám- fordul most Ferihez kacarászva- de egyszer, még az esküvő előtt oda is érünk.

- Szerintem odébb menne- válaszol a fogát csikorgatva Feri.

- Mármint micsoda?

- Az a szegény Lada.

Puff neki. A mérkőzés állása egy-egy. Most már Janka is vörösödik. Mintha a két arc közlekedő edény lenne. Ahogy Vágási arcán múlik a fölös vér, úgy jelenik meg a matrónán.

És Nagy Géza nem azért keresett francia pincér, a party-service cég ásza, hogy ne sietne megmenteni egy kínos helyzetet, amíg a számláját a megrendelőnek átnyújthatja. Maga vág neki a kolbásszal töltött karaj ismertetésének.

-Na, most, kérem szépen! Látják? – mutatja fel a szeletkét, ami amúgy Jutka tányérján kötne ki. - A kolbásszal töltött karajhoz felszúrjuk, majd megtöltjük a karajt, fűszerezzük sóval, fokhagymával és köménnyel, majd fólia alatt pirosra sütjük. Ezt persze a soiret megelőző nap kell megcsinálni. Hogy kellőképpen összeálljon és így vékonyra tudjuk szeletelni. Tulajdonképpen ugyanez a helyzet

a borsos szűzérmével. Ezért az is sülhet a karajjal együtt. De ezt durvára őrölt borskeverékbe forgatjuk, amikor már készen van. Ezt is hidegen szeleteljük vékonyra. Vágási úr, ezt feltétlenül kóstolja meg! Ha másért nem, az én kedvemért. Isteni. Bár ezt se Párizsban tanultam, hanem a Sülysápi restiben. Még tanonc éveim alatt voltam ott gyakorlaton, mivel a nagynéném…

- Monsiur.

- Igen, madam?

- Minket nem érdekel az ön életrajza.

- Értem, elnézést kérek, madam.

- Adjon nekem abból a borsos húsból!

- Örömmel, Vágási úr!

- Nekem is! – kontráz rá Jonatán.

- Aztán bort!

- És nekem is!

Jutka bólogatva szel fel egy aprócska falatot a tányérjára libbent karajból.

A férfiak komoly lázadása. Úgy dönt, előbb a szájába veszi, megrágja, lenyeli a husit, csak aztán néz rá Jankára, vajon milyen színű a feje. Ha nem túl vörös, akkor majd ő is két Géza pincértől egy nagyobb poharat a borhoz.

- Van még valami mondani valója, monsiur?

- Ha nagyságos asszony óhajtja, a tálakon lévő többi étek rövid ismertetését

örömmel befejezném.

- Naná, ez benne van a gázsijában.

- Úgy van, madam.

- Akkor mire vár, tapsra?

- Efféle megbecsülést ritkán várok el a munkámért, madam.

Jutka úgy dönt, mégis csak felnéz a falatból, de nem Jankára, hanem a francia pincérre. Úgy tűnik, ő jól mulat rajtuk. Vágási már maga elé vette az üveget, éppen tölt Jonatán poharába is. De a nagynénire még mindig nem mer ránézni.

És Nagy Géza francia party-ász professzoros hangon tájékoztat. Lehet, hogy őt kéne alkalmazni a Gazdag Kábel főző műsorába?

- Tehát, kérem. Íme. A sonkatekercshez az ecetes tormát a besamellel besűrítjük, és a sonkaszeletekbe töltjük. A kaszinótojáshoz a tojásokat megfőzzük, az alját a sárgájánál levágjuk, kikaparjuk a sárgáját, és mustárral, sóval, tejföllel, borssal meg egy pici balzsamecettel összekeverjük. A tojások alá töltjük.

A hidegtálhoz a tálcára salátaleveleket helyezünk, ráhalmozzuk a francia salátát, és szépen elrendezzük a húsokat, díszítjük a sajttekercsekkel és a zöldségekkel, gyümölcsökkel. A végén zselatinnal átkenegetjük. és bezsebeljük az elismeréseket, dicséret. Na most, étkezés után már a Villányi Oporto talán jobban csúszna. A kávé mellé pedig a Chateau Beaulont ajánlanám.

Esetleg talán többel is, mint egy kupicával.

Elmondanám önönek, hiszen ezért is ki vagyok fizetve, hogy ennek az isteni nedűnek figyelemre méltó a története is. Természetesen.

17. században de Nesmond, Beaulon ura, Bayeux püspöke és XIV Lajos (1643-1715) tanácsadója a kastélyt a bordeaux-i püspök fennhatósága alá helyezte. A püspököknek ezután a meghatározó hatásuk lett az itteni szőlőtermesztésre.

A sauternes-i borok amatőr kedvelőiként elhatározták, hogy ugyanolyan telt és jó minőségű borokat fognak ők is gyártani a saját birtokukon. Ennek érdekében először sémillon és sauvignon szőlőfajtákat telepítettek be a meglévő fajták mellé a birtokra, majd cabernet franc és cabernet sauvignon fajtákkal tették teljessé a medoc hatást. A bordeaux-i befolyás alapvető fontosságúnak bizonyult a Pineau des Charentes (likőrbor) termelésében, és a századok folyamán a Château de Beaulon likőrborát a versenytársak termékeitől megkülönböztető eleganciának a védjegyévé vált. Remélem, ezek után feltétlenül megkóstolják.

- Kajálás közben nem lehet?

- A saját örömét rontaná el vele, Vágási úr.

- Látod, Jutka, én mindig mondom neked… - vágna bele Janka néni enyhén remegő ajakkal és csakugyan pulyka vörösen, ám csodák csodájára a mondat közepén Jutka amúgy csak hűvösnek szánt pillantása megállítja.

ETUS A PIACON

- Nem fogja elhinni, mit hallottam, művésznő?

- Meséljen, Józsikám!

- Napi négy-öt kávé a legjobb a májnak.

- Nocsak. Mert oldja a zsírt?

- Azt így pontosan még nem tudják.

- Nekem egy kis vörösbor jobban esik. Pláne, ha resztelten készítem és nem kirántom.

- Ja! Hát disznó vagy a csirkemájnak persze, hogy az a jó. De én most az ember májáráról beszélek.

- Olyat még nem ettem.

- Vagy ki tudja.

- Ne mondjon már ilyeneket, Józsikám!

- Egyszerre elég egy őrült elmélet?

- Egy is sok.

- Akkor melyiket meséljem?

- Inkább azt mondja meg, krumplit főzzek vagy zöldséget pároljak hozzá.

- Végül is hogyan készíti el?

- Kirántsam?

- Akkor krumplit.

- És a resztelem?

- Akkor is.

- Jó. Akkor párolok zöldséget.

- Pakoljak?

- Legyen kedves.

- Rendben. Répák, zeller, brokkoli, hagyma, foghagyma, petrezselyem, még valami?

- Cukkinival vagy padlizsánnal megbolondítsam?

- Árültebb ez már így is, mint az összeesküvés elméletem.

- Mert az hogyan is hangzik?

- Hát hogy mit lehessen azt tudni, miket raknak a húskonzervekbe.

- Húst biztos nem.

- Pedig meg lenne oldva a szegény ember temetése.

- De morbid hangulatban van ma.

- Az lehet. Szóval azt hallottam ma reggel egy dokitól, hogy a kávé a legjobb májkárosodás ellen. Brit tudósok mutatták ki.

- És körzeti vagy szakorvos a barátja?

- Nem a barátom, csak a vevőm. És úgy doktor, hogy jogász.

- Ja, vagy úgy.

- Viszont alkoholista. És mint ilyen, májkárosodásban érintett, én elhiszem neki, hogy naprakészek az információi.

- Jó, ját napi négy-öt kávé nem árthat.

- Ittam is már egy vödörrel.

- És mit szól a vérnyomása?

- Döntenem kellett: a májam legyen ép, vagy vérnyomásom normális.

- Hét igen. Nehéz az élet öregen. Ami jó az egyik nyavalyára, az biztos rossz a másikra.

- Ahogy mondja, művésznő drága. Maguknál Réten mi újság? Csak nem lappadt le a mágiájuk?

- Hála istennek, nyugalom van.

- Úgy is kell.

- A fél Rét beleőrül valami borzalmas számítógépes játékba.

- Na? Hátha a fiamat is érdekli.

- Nehogy szóljon neki!

- Ennyire bele lehet esni?

- Rosszabb, mint egy kábítószer, azt mondják.

- Jézusom, ez pokoli.

- Az is a neve. Hell Combat.

- Akkor ezt nem mondom a fiamnak.

- Ne is. És maguknál otthon? Az asszony? Az anyósa?

- Minden a régi.

- Addig jó, amíg semmi se változik.

- Ahogy mondja, művésznő, ahogy mondja. Kár, hogy közben meg minden változik.

- Józsikám, maga lehet ám, hogy görög filozófus volt valamelyik előző életében?

- Á, csókolom, szerintem én mindig is zöldséges voltam.

0 notes

nemzetinet · 7 years

Text

Miatyánk magyarul - Helmuth Kohl temetésének titkai

Helmut Kohl június 16-án távozott az élõk sorából. Kohl halála és július elsejei temetése között kereken két hét telt el. Ezalatt napvilágot látott a hír, hogy a kancellár özvegye, Maike asszony azt szeretné: Orbán Viktor is beszédet mondjon a búcsúztatón. Nem így történt. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke ezt személyesen akadályozta meg.

Helmut Kohl június 16-án távozott az élõk sorából. Ez a nap az apokrif középkori hagyomány szerint a világ teremtésének napja – emiatt aztán késõbb elhíresült írók választották kitüntetett regényidõnek, s nem keveset adtak volna érte, ha köze lehetne hozzá a biográfiájuknak. Kohlnak úgy alakult az élete, hogy nyugatnémet, majd össznémet kancellárként, a német újraegyesítés atyjaként hozzá tudott adni valamit a félbemaradt Teremtéshez.

Nyolcvanhét évébõl tizenhat volt az, amelyet a német politika csúcsán tölthetett, s ennek hajszálpontosan a felez��idejében történt meg a történelmi igazságszolgáltatás, a természetellenes kettéosztás „helyrekalapálása”, amit a legendás és bátor kohli tíz pont meghirdetése tett lehetõvé a berlini fal leomlását követõen. Mert históriai szerepük lehet a rombolóknak, ám ha a rombolást nem követi építés, felemás a mégoly forradalmi siker is.

Ezzel együtt tisztelte meg az Európa Tanács az Európa Díszpolgára címmel, s ezzel együtt javasolta Kohlt Nobel-békedíjra kereken tíz éve Manuel Barroso, az Európai Bizottság akkori elnöke és Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Nyugat-szerte ünnepelt sírásója. Persze – akárcsak Gandhi – Kohl ezt nem kaphatta meg: abban az évben kellett a plecsni Al Gore-nak, akire már alig-alig emlékszünk, ám akinek a tevékenysége összehasonlíthatatlanul jelentékenyebb a békés világ normalizálásában.

A temetésen sokan szót kaptak, Orbán nem

Kohl halála és július elsejei temetése között kereken két hét telt el. Ezalatt napvilágot látott a hír, hogy a kancellár özvegye, Maike asszony azt szeretné: Orbán Viktor magyar miniszterelnök is beszédet mondjon a búcsúztatón. Nem így történt. Jean-Claude Juncker, a kohli alapoktól idõközben ideológiailag messze elkószált barát, az Európai Bizottság elnöke ezt személyesen akadályozta meg.

Mivel Helmut Kohl lett az elsõ politikus, akitõl nem nemzeti, hanem európai uniós szintû gyászszertartáson vettek végsõ búcsút Strasbourgban, az unió zászlajával letakart koporsó elõtt beszélt Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke; Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke; Jean-Claude Juncker, aki „európai hazafiként” írta le Kohlt, s felidézte, hogy 1997-ben, amikor megszülettek az elsõ tervek az unió keleti bõvítésérõl, a kancellár könnyezett örömében; Angela Merkel, a nagy kancellárelõd politikai „kivégzõosztagának” vezetõje (akit az özvegy a hírek szerint az „árulása” miatt nemkívánatosnak tartott, de Merkel becsületére legyen mondva: beszédében elismerte, hogy „voltak köztünk súrlódások az elhunyttal”); Felipe González egykori spanyol kormányfõ; Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök; Emmanuel Macron francia elnök; sõt még Bill Clinton amerikai exelnök is. A rutinos tengerentúli rétor – ha szabad ebben a kontextusban így fogalmazni – „elvitte a show-t”: felintve a karzaton helyet foglaló ifjú strasbourgi muzsikusoknak, s rámutatva a ravatalra, kijelentette, hogy „mindannyian így végezzük”.

Úgy fogalmazott: nagyon sok olyan, már visszavonult politikust lát a megemlékezésen, mint õ maga. Mind azért jöttek el, mert Kohlnak köszönhetõen olyan nagy dolgok részesei lehettek, amelyek túlmutattak önmagukon. Ezzel – államférfiúi nagyság ide, kontinentális jelentõség oda – Clinton egy csapásra helyretette az emberi és isteni léptéket; lehet mondani: olyan volt, mint európaiak között egy keresztény.

Hogy az özvegyet mivel vették rá, hogy a német haza üdve érdekében Orbán, az unió „fekete báránya” maradjon ki a hivatalos politikai ceremóniából, annak kiderítése minden bizonnyal kemény titkosszolgálati feladat lenne. Mindenesetre, ha a német és az európai hatalom mulandó aktuálpolitikai meggondolásokból negligálta az elhunyt elõre kinyilvánított szándékát, az több évezredes európai hagyományt bírált felül.

Kohl és Orbán bensõséges viszonyban voltak

Maike asszony kétségkívül személyesen ismeri a magyar miniszterelnököt. Például arról a kormányfõi látogatásról, amely tavaly tavasszal zajlott ludwigshafen-oggersheimi otthonukban, Balog Zoltán kíséretében, aki tolmács minõségében volt jelen.

A bensõséges beszélgetés során a felek közös hangot találtak többek között a menekültválság megítélésében, hangsúlyozva, hogy Európa nem lehet a világban szükséget szenvedõ emberek millióinak új hazája, s ennek ellenkezõjét a kereszténységre való hivatkozással sem lehet levezetni. A menekülthullámot történelmi kihívásnak nevezték a szükséget szenvedõk milliói és Európa jövõje szempontjából is, de hangsúlyozták, hogy Európának az érintett régiókban kell segítséget nyújtania, hogy minél több ember elõtt saját hazájában nyíljanak meg a kilátások. Egyetértettek abban is, hogy a XXI. században is észszerû, megfontolt és hosszú távú gondolkodással lehet megóvni azokat az értékeket, amelyekre építve Európa létrejött.

A mainstream médiabeli furcsálkodás – esetenként a felháborodás – a tavaly áprilisi vizit után olykor nem ismert mértéket. Érthetõen, hiszen nem kisebb volt a tét, mint az unióalapító politikai örökség sorsa: Orbán vagy pillanatnyi európai ellenlábasai képviselik-e hívebben manapság a klasszikus kereszténydemokrácia ethoszát. Akik hajlamosak voltak ezt a tisztelgõ látogatást magyar részrõl egyszeri PR-akciónak, propagandisztikus szervezési bravúrnak minõsíteni (s a legelvetemültebbeknek az sem volt túl drága, hogy a tolószékbe kényszerült Kohlt egyúttal szenilis vénembernek állítsák be), figyelmen kívül hagyták, hogy a két politikust több évtizedes rokonszenvezõ kapcsolat fûzi egybe.

Kohl korábban is tanácsokkal látta el a magyar miniszterelnököt

Kétségtelen, hogy a közös fotóval is megerõsített oggersheimi vizitálás utólag történelminek bizonyult, hiszen ez volt az utolsó eset, hogy Kohl kancellár hivatalban lévõ politikust fogadott. Kevesen tudnak azonban az elõzményekrõl: például arról a kilencvennyolcas, többórás, elmélyült, szintén magánjellegû beszélgetésrõl, amikor Orbán afféle politikai „gyorstalpalóban” részesült Kohl által: hogyan is tanácsos kereszténydemokrata módon kormányozni?

A kancellár a vezérelvet, a politikai ars poeticát másutt is megfogalmazta (semmi olyat ne tegyél a közéletben, amitõl visszariadnál a magánéletben), itt azonban módszeresen „aprópénzre is váltották”. Szimbolikus az idõpont is: Orbán épp érkezik a végrehajtó hatalomba, miközben Kohl épp távozik onnan. Nem tud az ember szabadulni a gondolattól: itt valamiféle politikai stafétaátadás történik. S csak a károgók kedvéért: akkor még Hannelore, s nem Maike asszony állt Kohl oldalán.

Kohl romantikus elkötelezettséggel szerette a magyarokat

Hozzátartozik az igazsághoz: Orbán a Kohl kancellárhoz fûzõdõ kapcsolatot, bejáratosságot nem kis részben „az antalli örökség” keretében kapta. Helmut Kohlt különleges bizalmi viszony fûzte Antall Józsefhez, akiben a drótvágó, német kitüntetésekkel elhalmozott „forradalmi rombolókkal” szemben az építõ kereszténydemokrata barátot és szövetségest látta. Ez a nexus is hozzájárult ahhoz, hogy ki lehet mondani: Kohl – még hivatalban lévõ politikusként, de azt követõen is – nem csupán szimpatizált a magyarokkal, de roppant korszerûtlenül szeretett is bennünket. (A Kohl bizalmasának számító George Hefty szerint ez a hozzáállás kifejezetten romantikus volt.) A kancellár talán érzékelte azt a sajátos történelmi viszonyt is, amely – a nyomasztó világháborús örökségektõl függetlenül – a magyarságot a németséghez fûzi: vannak más nemzetek is, akik respektálják a németek gazdasági és kulturális erejét, de kevés az olyan, amely – persze az óhatatlan vadhajtásoktól eltekintve – kedvelni is képes õket.

A gyászszerttartás

Amikor Magyarország mindössze két „kvótát” kapott Kohl hivatalos búcsúztatására, az elõbbiek ismeretében kézenfekvõnek tûnt, hogy a kormányfõ mellett a másik résztvevõ Antall József özvegye legyen. Õ azonban egészségügyi okokból nem tudta vállalni az egész napos fárasztó, megerõltetõ programot – így összeállt a jól bevált Orbán–Balog-tandem. A hivatalos – és Orbánt némaságra kárhoztató – uniós ceremóniát követõen a gyászolók útra keltek Németországba, többnyire gépkocsival. Kohl koporsóját helikopterrel szállították el Strasbourgból. A helikopter Ludwigshafen mellett, az autópálya-rendõrség ruchheimi leszállópályáján landolt, amelyet Kohl is sokszor használt kormányfõi munkássága idején. Onnan egy koporsószállító autó vitte tovább a földi maradványokat rendõri biztosítással.

A konvoj útja mellett ezrek adóztak néma tiszteletadással a néhai kancellár emlékének. Az ekkor már német nemzeti lobogóval takart koporsót Ludwigshafenen keresztül a Rajna folyó partjára szállították. Ott a Bundeswehr díszegységének katonái elhelyezték a Mainz nevû hajón, amely elindult Kohl végsõ nyughelye, Speyer felé. Elhagyhatatlan magyar vonatkozás, hogy a negyven méter hosszú, tizenöt utas számára luxusellátást biztosítani képes jachtot 1943-ban még Hitler ajándékozta Horthynak 75. születésnapjára. Ekkor Hungáriának hívták. Késõbb a Honvéd Folyami Flottillához osztották be, és hadihajóként vett részt a harcokban. 1944 decemberében a németek foglalták le és nyugatra vitték a közeledõ szovjet hadsereg elõl. Az amerikai megszálló erõk Regensburgban találtak rá, s lefoglalták mint hadizsákmányt. Az amerikai kormány végül az NSZK-nak adta el a hajót 170 ezer német márkáért, s 1954-ben Mainz néven állt szolgálatba.

Meglehetõsen pikáns, hogy a két városban, négy helyszínen zajló ceremónia épp a Bundestag melegházasságról szóló döntésének másnapjára esett, amely sokak szerint a CDU Waterlooja vagy Mohácsa. Speyer katedrálisa viszont maga a középkori, masszív német hit szimbóluma: a hatalmas, tekintélyt parancsoló szakrális épület egyúttal az ember kicsinységérõl is beszél Isten végtelen hatalmával szemben. A katolikus székesegyházban halotti misét mutattak be, majd a dóm elõtti téren katonai búcsúceremóniát tartott a Bundeswehr díszegysége – ezzel véget ért a búcsúztatásának nyilvános része.

A speyeri dóm padsorainak elsõ sorában az egyik oldalon az özvegy társaságában Jean-Claude Juncker és Bill Clinton kapott helyet, a másik oldalon – más, egyebek között ázsiai politikusok mellett – Orbán Viktor. A második helyszín, a templom elhagyása után az eminens résztvevõk szétszéledtek, s a „kemény mag” azzal búcsúzott, hogy akkor viszontlátásra este, Kohl kedvenc éttermében. Csakhogy volt egy közbeesõ színhely is, mind közül kétségkívül a legfontosabb: maga a temetés. Ennek konspirációs, biztonsági okokból még a pontos helye sem volt ismert. Úgy tudni, maga Kohl választotta ki a sírhelyet, nagy meglepetést és némi megrökönyödést keltve, hogy nem Ludwigshafenben, a családi sírban, elsõ felesége, a gyógyíthatatlan fényallergiája miatt öngyilkosságba menekülõ Hannelore mellett kíván nyugodni.

A sírhely is szimbolikus

A hely kiválasztása jelképes: noha a sírhely nem a csaknem ezeréves dóm közelében fekszik, de kifejezi a néhai kancellár kötõdését Speyerhez és a dómhoz. Speyer már a IV. századtól kezdve a kereszténység egyik központja volt, dómját a német császárok temetkezési helyéül szánták. Kohl sírhelyének közelében emelkedik a Szent Bernát-templom is, amelyet német és francia közremûködéssel az ötvenes években építettek. A templomot a megbékélés szimbólumának szánták: az 1953-as alapkõletételnél jelen volt Konrad Adenauer és a korábbi francia miniszterelnök és külügyminiszter, a luxemburgi születésû Robert Schuman is.

S ugye, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a németek és a franciák megbékélése Kohl politikájának – és az egyesült Európa ideájának – mennyire lényeges eleme volt.

A végsõ búcsún Orbán Viktor is ott lehetett

A család ragaszkodott hozzá, hogy a „szûk családi és baráti körben” zajló temetési szertartáson közéleti szereplõk ne vegyenek részt – kivéve Orbán Viktort, akiért az özvegy elsötétített üvegû autót küldött. Így aztán a magyar miniszterelnök a ministránssal együtt mindössze húsz szemtanú társaságában kísérhette figyelemmel, amint Helmut Kohl koporsóját az ezer rózsa szirmaival behintett sírba eresztik. Az özvegy felszólítására pedig, hogy mondjon néhány keresetlen szót, Orbán Viktor elimádkozta a sírnál a Miatyánkot – ékes magyar nyelven. A német kancellár nyughelye fölött kósza magyar mondatok kavarogtak: „…szenteltessék meg a te neved… amint a Mennyben, úgy a Földön is… mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezõknek… szabadíts meg a gonosztól… mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsõség…”

Este a fogadóban válogatott társaság gyülekezett: jobbára visszavonult neves politikusok, de jó néhány aktív is. Merkel kancellár asszonyt már máshová szólította a kötelesség és az elemi jó ízlés. A mintegy kétszáz meghívott viszonylagos szûkösségben, körasztaloknál foglalt helyet.

Nem volt ültetési rend, csupán egyetlen asztalnál, ahol Maike Kohl asszony foglalt helyet Junckerrel, aki kisvártatva hirtelen távozott, valamint Helmut Kohl valahai legközelebbi politikai barátaival: az olasz Rocco Buttiglionéval, Carl Bildt egykori svéd külügyminiszterrel – és Orbán Viktorral.

Sorra beszéltek a mikrofonnál Kohl régi civil ismerõsei, még az orvosa is – majd az özvegy egyszer csak felszólította a magyar miniszterelnököt, hogy mondja el azt a beszédét, amelyet Strasbourgban Juncker személyes beavatkozása következtében nem tudott elmondani. A mikrofonhoz lépõ Orbán Viktor a magyarok és németek között meglévõ sajátos, racionálisan meghatározhatatlan szimpátiáról, illetve a kereszténység manapság is Európa-mentõ erejérõl beszélt…

Milyen kár, hogy ezt az Európai Bizottság elnöke már nem hallhatta, ugyanúgy, mint ahogy azt sem, miként is hangzik ékes magyar nyelven a Miatyánk.

Miatyánk magyarul – Helmuth Kohl temetésének titkai a Nemzeti.net-en jelent meg,

#temetés

0 notes