#magaséletahegyen

[magaseletahegyen]

Óbabe’, óbabe’! Híjjad annya, híjjad, híjjad! -

Kiabálja kb. 50 éve a nagymamám a baromfiudvar közepén minden áldott este. 

Gyerekkoromban sokat röhögtem ezen, meg azon is, hogy “Ne tik, ne! Ne tik, ne!” Ezek a Somogyban használatos állat-behajtós parancsszavak, amikkel a mamák irányítják az állatokat az óljuk felé este, mikor már lefeküdnének és néznék a Szulejmánt a picsába!

/kipróbáltam a libaólat, mielőtt beköltöztek az új lakók; a kilátás remek./

Azt viszont sosem gondoltam, hogy én is kimondom a varázsszavakat, miközben próbálom beimádkozni azt a két kibaszott libát a helyére, amit egyik szerda reggel a helyi vásáron hirtelen felindulásból megvettünk. 

Szigorúan csak fotózási célokkal akartunk naposcsibét beszerezni, de az nem volt, így cuki kislibák (zsibák) lettek. Gondoltuk, leadjuk majd a mamának - ha már nem kellenek -, de baszki, két nap alatt beleszerettünk a két hülye libába. 

Így maradtak.

/nyúlpöresz a bulika, a két liba nyomja velünk/

Hirtelen kellett nekik kaját intézni, meg egy helyet, ahol lakhatnak, mert a liba valami piszok gyorsan nő, így a számukra kitalált papírdoboz kb. egy hétig volt megfelelő. 

Szomi barátom neki is állt, hogy építsen egy libaólat, laza két hét alatt el is készült, még egy hét, amire a helyére került, addigra a libák már kinőttek mindent, a konyhából a spájzba kerültek (hideg volt még kint nekik), összehaverkodtak a kutyával, kinézték a Zsuzsit az anyjuknak, váltották a tollukat, és lett nevük is:

Zúzó és Latyak, a két kőkemény hegyi lúd.

/ilyen cukik voltak, mikor elhoztuk őket a vásárból/

Reméljük fiú és lány, mert szeretnénk jövőre kislibákat, a jövendőbeli szülőket nyilván nem akarjuk megenni, de a kicsinyeiket gasztronómiai céllal tartanánk már.  A két liba tehát háziállatként éli tovább az életét, ha szerencsések, elég sokáig húzhatják: a liba elvileg 20-40 év között eléldegél. Baszki, még engem is túlélhetnének!

Persze csak akkor, ha megfogom az újabb rókát, ami tizedeli a környéken a baromfikat. Most ez a legfontosabb feladat. 

De vissza a libákra: mit is tudunk eddig róluk?!

Először is csodaszépek. Ötvöződik bennük a vizimadarak előkelősége a raptorok könyörületlen megjelenésével: néha szépen tárogatják a szárnyaikat és mosakszanak a vízben, máskor pedig előrenyújtott nyakkal, fenyegetően járják körbe a helyüket és rontanak neki a kutyának.

Imádják a társaságot. Mindig ott akarnak lenni, ahol mi, amivel nem is lenne baj, de összefosnak mindent, ezért lekerített részre kerültek, ahonnan folyamatosan idenézegetnek hozzánk. Miska és a mi terciánk között kaptak helyet, ezért mindig elkísérnek, ha átmegyek egy fröccsre a szomszédhoz. Így mi is rajta tudjuk tartani a szemünket a két hülyén.

Hiúak. A kocsim ott parkol a helyüknél, folyamatosan ott álldogálnak mellette és nézegetik magukat a kocsi oldalában (és basszák szét a fényezést, mert kopogtatják a csőrükkel), vagy ha nem ott eszi őket a fene, a Miska cseresznyefája alatt heverésznek és az ott található ablaküvegben bámulják magukat/egymást. Éppen ma kerítettük le a kocsit is, mielőtt megeszik. Kapnak majd egy tükröt is, ha megérdemlik.

Kibaszott viccesek, ahogy a két oldalt lévő szemükkel próbálnak nézni és forgatják a fejüket. A másik, hogy úgy mennek előre, hogy a lábuk elé egyáltalán nem néznek, simán átbuknak dolgokon (egymáson, itatón, különböző akadályokon), ha megfuttatod őket, akkor meg úgy rohannak, hogy beszarsz a röhögéstől. Rázzák a seggüket folyamatosan.

Parás állatok: ahogy megfogod őket, úgy sipulnak, mintha ölnék őket. Nehéz is elkapni a libát, a kettő közül mindig csak az egyiket lehet, mert a másik addigra felismeri a helyzetet és piszok gyorsan tud szaladni.

Jó házörzők: mennek ezek mindenre, ami megjelenik: akár a Feri sétál ki a Miskához, akár a Gyulabá jön a Suzukival, ezek kiabálnak és rohannak feléjük :)

/május végére már ekkorák a libák/

Füvet esznek, tápot nem kapnak; nem cél, hogy gyorsan nőjenek. Kukoricát adunk nekik, azzal tanítjuk nekik éppen, hogy este be kellene menni az ólba. Mert ugye maguktól nem akarnak, este 10-ig meg nem üldögélek lent, azt várva, hogy mikor méltóztatnak bevonulni a helyükre. Ezért csak este kapnak enni, viszem a kukoricát és azzal csalom be őket.

Ha ez nem sikerül, 

akkor jön a hosszú bottal történő liba-orientáció, vagyis klasszikus módszerrel beterelem őket az ólba. Ekkor jön az “Óbabe, Óbabe!”.

A kutyával nagyon jól kijönnek, sokat játszanak: a Zselé körbefutja őket, beleharap a seggükbe (a legnehezebben védhető pontjuk), amire a liba megpróbálja megcsípni és ekkor jön a kitárt szárnyakkal történő arcoskodás, amit a kutya nagyon imád. Rendkívül szórakoztató, egyenlőre nem bírom megunni, úgyhogy folyamatosan összeugrasztom őket. :))))

/boldog állatok játszanak az udvaron/

A kutyával meg szeretném taníttatni, hogy ő maga terelje be őket az ólba, ezért minden este kihívom, hogy segítsen bezárni Zúzót és Latyakot. Okos állatok, jobban bírom őket, mint a legtöbb embert.

Legyen libád, mert az nagyon jó!

#liba #magaséletahegyen #zselé #zúzó és latyak

[magaseletahegyen]

Férfiak állnak szántott földek mellett, kezükben zöldborsóval és várnak.

Rám, bazdmeg, aki megy és megrotálja a földjeiket. Így indult a március.

Februárban kivittem a Kisjapót a szomszéd faluba wellneszezni: szétszedték, lealapozták, kijavítottak rajta ezt azt, majd szépen színre lett fújva. Megszabadítottuk minden Iseki jellemzőtől, most úgy néz ki, 

mint egy rendes traktor. Egy John Deere.

Az utánfutó, a talajmaró és a szárzúzó is átesett a felújításon, azok is le lettek fújva. Majd nekiugrottam a kiskerteknek, amivel mostanra nagyjából végeztem. Évről-évre több kertet bíznak rám, és pedig megpróbálok élni ezzel a nagy felelőséggel :)

Közben persze ment a metszés, amit nem kapkodtuk el és még így is elkészültünk március közepére az egésszel.

View this post on Instagram

A post shared by Magasélet a Hegyen (@magaseletahegyen) on Feb 28, 2019 at 11:32am PST

Szépen termőre fordult a nyulászatom is: a minap hirtelen felindulásból levágtuk az első alomból mind a 9 nyulat. Úgy hívtam őket: az ELSŐK! A Miskánál összejött a társaság, mert neki akartak állni a veteményezésnek: ott volt a Jani, meg a Feri, meg a sütőben már sült a csülök, de az a kurva eső csak nekieredt.  Meg fújt a szél is. 

Rakjál úgy aprómagot, hogy közben süvít a szél! Naugye…

Ekkor támadt a spontán ötlet, hogy akkor ha már ilyen szépen összejöttünk, vágjunk le pár nyulat. Mivel nem vagyok nagyon gyakorlott a dologban, kellett a Jani szakértelme, a Miska meg elvállalta hogy megmossa a nyuszikat, elrendezi a húst, mi csak vágjuk le őket.

Meg kell tanulnom a nyulak feldolgozását, ezért nem is volt kérdés, hogy bevállalom mind a 9 leölését, és abból 5-öt szépen meg is nyúztam. Jani meg a többit, hogy haladjunk is. 

Kemény, férfias munka ez: kézzel elkábít, majd késsel véglegesít. Olyan másfél-2 kilósak voltak, lett szépen hús, egy adagot félre is tettem, befűszereztem és megsütöttem a hétvégén a haveroknak, akik még nem igazán ettek nyulat. Mindenkinek ízlett. Többi ment a fagyasztóba.

A 9 májat pedig még este, frissen megsütöttem kacsazsírban. Isteni volt.

View this post on Instagram

A post shared by Magasélet a Hegyen (@magaseletahegyen) on Mar 8, 2019 at 11:56pm PST

Közben a fűszernövények már kelnek, megmetszettem az összes fát, az almabor project nagy sikereket ér el (gyorsan fogy), a lányok intéztek ide egy kutyát (ami összehugyozik és szarik mindent), egy tüskét sebészeten kellett kiszedni az ujjamból (most egy ideig nem nyúlok egres bokorhoz), forgattak velem egy riportot (hah, hírnév és pénz!!!) az apósom meg bazi nagy mágneseket enged le a tanyánál lévő kútba és kincsekre vadászik az iszapban (eddig két vasdobozt talált, amiben kulcsok voltak). 

Szerinte lesz ott arany is. 

#magaséletahegyen #nyúl #március #tavasz #kisjapó

[magaseletahegyen]

A 84 éves mamám simán levadássza a sast is, ha úgy alakul!

És néha úgy alakul, mert ez itten Somogy, errefelé kemény az élet. A kemény élet pedig kemény asszonyokat nevel. Igazi somogykontent következik!

Persze az elején egyből szögezzük le, hogy nyilván nem sasról van szó, mert  - az mellett hogy mifelénk minden galambnál nagyobb madarat sasnak hívnak, eme gyönyörű madár eszmei értéke 500 és egymilka között mozog, szóval NYILVÁN nem bántana senki sem egy ilyen kedves állatot.

Mostantól beszéljünk tehát a “madárról”.

Napok óta hajtotta valami a tyúkokat, a mama rókára gyanakodott. Aztán egyik délután nagyon mondták a baromfiak a magukét, amire szépen kitotyogott, hogy megnézze mi is az. Mindenre fel volt készülve, éppen ezért nem is igazán teketóriázott, mikor meglátta “a madarat”, hogy dögönyözi a tyúkokat.

[Mama mutatja, hogy ha sas lett volna, akkor ekkora lett volna]

Belibbent a tyúkudvarra, felkapott egy botot, amivel szépen megkínálta a gyilkos jószágot. Erre a madár megszédült, sarokba lett szorítva, ahol is a közben kézbe került kapa megtette, amit ilyenkor meg kell tenni. Fél óra múlva már el is volt ásva.

Na, ezek után bejönnél hívatlanul a mama udvarába? Ugye hogy nem!

[Csendélet: lugas, tyúkudvar, nyárikonyha]

Hihetetlen egy asszony a Piroska mama, 84 évesen tyúkokat tart, kertet rendez, segít szüretelni, kapál, főz, behordja a fát, összehúzza a füvet, rendbe tartja a házat, a környékét és a másik mamámmal megtermelnek annyi cuccot, hogy az egész családnak mindig jut mindenből. Nem állhat meg, mert akkor fáj neki mindene, ezért inkább mozog.

Úgy panérolja a húst, hogy annak nincsen párja a környéken. Istenien főz!

Arról nem beszélve, hogy szellemileg iszonyúan képben van. Őt nem bassza át ez a geci kormány minden szarral. Mosolyog rajtuk. Meg mindegyiken. Túlélt mindent: gyerek volt, mikor véget ért a háború és bejöttek az oroszok. Egy kis zsákfalu külső részén lakott, ott, ahol már csak pár ház van. Dolgozott munkaegységért, felnevelt két gyereket, rángatta haza a részeg férjét, aki tévedésből a szomszéd disznaját vágta le, évekig ingázott biciklivel két falu között, vigyázott az unokáira és megtanult fogak nélkül megenni mindent.

Kőkemény asszony, miközben rendkívül kedves, sosincs egy rossz szava senkire sem és mindig mindent megtesz a családjának. 

De a tyúkjaival ne szarozz, arra odabasz!

Minap kiugrottam hozzá, hogy mesélje el a sztorit, közben azért ettünk a nyári konyhában egy kis sült paprikát, mert aznap azt csinált. Imádom, remélem örökké élni fog!

#magaséletahegyen #mama #sas #dehogysas

[magaseletahegyen]

Azt meséld el, mikor kiütötted a munkásőr-parancsnokot a kocsmába!

Át kellett menni a Janihoz, húztuk a nagy pótkocsit is, mert nála volt a régi-új talicskám, amit alig egy hete szereztünk be egy 5-ösért, meg amúgy is meg kellett nézni a szomszéd szőlőjét, ahonnan ki lehet szedni a vasoszlopokat. Szőlő? Nem szőlő az, hanem lófasz! Viszont az oszlopok még érnek benne valamit.

Időben érkeztünk, a Jani meg a Laci éppen bökte ki az oszlopokat, ráment mindenki az ingyen cuccra, viszik ha kő ha nem. Kézzel nem nagy munka, kicsit meg kell ásni és már jönnek is ki a helyükről. Janiék próbálták az MTZ hidraulikával is kihúzni, de majdnem összetörték vele a fülke üvegét, így maradt a kézi módszer. Az a biztos.

Megbeszéltük, hogy szerzünk inkább egy homlokrakodót, az majd szépen kihúzogatja a vasakat a földből, mert azért van vagy 100 db. Ezt a tervet már a verandán üldögélve tökéletesítettük, az új vöröset kóstolgatva. Ekkor jöttek elő a sztorik a 70-es, 80-as évekből. Laciról már írtam, ő volt a helyi temetkezési vállakozó (előtte lovas kocsival fuvarozott), kőkemény ember, kőkemény hozzáállással.

Nem is nagyon volt jóba senkivel, a munkásai is magázták mindig, nem engedte meg a barátkozást. Így esett meg egy laza koranyári este még valamikor a 80-as években, hogy munkája végeztével a Laci betért az “Alsó Kocsmába”, ahol a pultnál iszogatott a helyi munkásőr-parancsnok, meg még sokan mások.

Nem köszöntem én neki, basszameg az anyját, sosem álltam vele szóba. Egy szar ember volt! De mellette ott állt a Kis Jóska, neki odaköszöntem, meg kezet is fogtam vele. Erre az a köcsög (a munkásőr) odaszól nekem, hogy “Ne beszéljek bele a poharába!”. Mondom neki, “ki a picsa beszélne bele a poharadba, bazdmeg”, majd elfordultam. Erre érzem, hogy oldalról eltalál, odanyúlok: folyik a vér a számból.

Na ezzel nem maradok adós, gondoltam, megfordultam, majd kapott egy akkorát, hogy beesett a szódásszifonok közé. Úgy kellett felmerni. Így volt, nem Miska? Te ott voltál!

Ott, persze, ott volt mindenki bazdmeg, látta az egész város! - meséli nevetve a Miska. De nemcsak ennyi volt, le kellett fogni a Lacit, mert még meg akarta tiporni azt a hülyét ott a szódákon. Mindenkiben meghűlt a vér.

Aztán mi lett ebből, nem basztak meg? - kérdezem, ismerve a politikai viszonyokat a régi szép időkből.

Másnap behivattak engem is, meg a feleségem is, el kellett mondani mi történt. Hülye volt az az ember, mindenki tudta, végül nem lett belőle semmi.

Aztán amúgy is nem mindegy? Én hoztam ki a kihült hulláját pár év múlva a házából, bazdmeg, négy napos hulla volt, senkinek sem hiányzott, észre sem vették. Gondoltam ki sem visszük, hanem csak kibaszom itt az ablakon, aztán lesz vele valami. De azt nem lehetett… Halottakkal nem csúfoskodunk!

#magaséletahegyen #munkásőr

[magaseletahegyen]

Véget ért a Nyulak Hete: kaptam két anyanyulat és ezzel felelős állattartó lettem.

Ezek a nyulak fogják teleszülni nekem a Kárpát Medencét.

(Sára, ahogy éppen teljesen beleszarik mindenbe)

De ne szaladjunk ennyire előre. A múlt hét hétfőn Miskánál leszedtük a rizlinget, ezen esemény tiszteletére előtte hétvégén a Janival levágtak 4 nyulat. Ebből lett pörkölt és sült is vagy 10 ember részére.

Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, ideje lenne nekem is nyulat tartani. Legfőképpen azért, hogy húst is termeljünk, eddig csak akkor ettem nyuszit, ha a valakinek fölöslege volt és így nekem is vágtak egyet. Azért persze tudatosan készültem már erre a dologra: öltem már nyuszit, nyúztam is meg és simán aludtam éjszaka.

(Emese készül a délutáni randira)

A múlt hét tehát azzal telt, hogy egy: nyulat ettünk, ebben volt pörkölt, sültnyúl, nyúlleves én pedig megfejeltem egy csíki nyúltokánnyal. Kettő: begyűjtöttem a napok óta nekem ígért nyulakat: egyet a Tomitól, ő az Emese, a másikat pedig a Janitól, ő pedig a Sára.

Emese - a gazdája szerint - szuper kis anyanyúl: eddig 4-szer szült, minden rendben volt, felnevelte a kicsiket, nem volt semmi gond. A Jani nyula pedig éppen vemhes, neki nem kell most több jószág, ezért nekem ajándékozta, azzal a feltétellel, hogy minél előbb elviszem, mert ugye napjai vannak csák hátra és jönnek a kicsik.

Ezt amúgy egy züllött hangulatú megbeszélés során bizniszeltük le, éppen akkor, mikor megvettem tőle a légpuskáját. Mindegy, erről majd később!

(szállítmányozom haza az első nyulamat, Emesét)

Be kellett még szerezni egy plusz ketrecet, mert a Sárához az nem járt, meg intézni kellett élelmet (árpát, meg lucernát) is nekik, ezt pedig a Miskától kaptam. Közben azért elláttak jótanácsokkal, pl hogy ne adjak nekik túl sok zöldet, mert akkor basznak megenni mást. Vagy hogy mindig legyen előttük tiszta víz, mert erre nagyon kényesek.

Jah, meg a Miska adott egy “elletőládát”, mert olyanom ugye nem volt. Most van. Sára neki is állt tegnap fészket építeni, bármikor elkezdheti tépkedni a szőrét és akkor jönnek a kicsik.

Emesét meg átviszem a szomszédba beugratni, s ha szerencsém van, akkor kb egy hónap múlva az is “lefijal”. Észnél kell lenni, mert így pik-pak lehet egy tucat nyulam, aminek kell még ketrec, meg kaja. A ketrec témán már rajta vagyok, szedem össze a cuccokat hozzá, a kaja is érkezik lassan.

Így viszont a szomszéd telek tetején lévő műveletlen földet is tudjuk hasznosítani: rakunk bele lucernát, így jövőre már az is saját lesz. Neki is feszültem és fel is szántottam, tavasszal meg bevetjük.

(Előre tekintek, a fényes jövőbe látok éppen bele. Közben szántok, mert szántani jó!)

S aztán jön a legnagyobb királyság: azt a részt kaszálni fogjuk, úghyogy be kell szereznem egy kaszát és meg kell tanulni bánni vele. Az aztán férfias egy dolog. Ha ez meglesz, esküszöm veszek egy ostort és a hegytetőn fogok csattogtatni vele!!!!!

É.L.E.T.K.E.

#magaséletahegyen #nyúl #nyuszi

[magaseletahegyen]

Ötödik éve a hegyen: szőlészkedünk, szőlészkedünk, a termés meg egyre kevesebb?? Idén is megvolt a szüret.

Immárom ötödik alkalommal álltunk neki a hegyi férfiak legnagyobb kihívásának: bort kell csinálni szőlőből!

Volt itt már minden: az első évben rámrohadt az egész. A 2. és a 3. év nem volt rossz, csúcstermések voltak, de minőségben nem voltunk a legjobbak. Tavaly helyrebillentettük egy kicsit a dolgot: fasza lett a szőlő (és a bor is), csak kevés.

Idén nem is számítottunk sokra, megmondom őszintén nem is bánom: sokkal könnyebb ennyi szőlővel dolgozni. Fasza lett amúgy, az idei cél a remek bor előállítása volt, pálinkát sem főztem, eladni sem adtam el, sőt még vettünk is a vöröshöz egy kis kékfrankost, hogy idén abból is küvénk legyen. Meg a rosé kínálatot is megnyomtuk egy kicsit.

A szüretet is két részre osztjuk, hogy ne egy nyomasztó, rohanós-kapkodós őrület legyen, ami éjfélig tart, hanem egy laza családi összejövetel, ahol jól érezzük magunkat, eszünk-iszunk, délutánra minden elmosva és a helyén legyen.

Így is lett: először leszedtük a fehéret: a királyleányka jól teljesített, erős 19, gyenge 20. A fürtök szépek, egyáltalán nem is rohadt (a növényvédelem és a zöldmunka jól vizsgázott). A Veltelini hozta azt amit kell: stabilan, szépen termett, gyenge 18-as lett, ez is elég fasza.

[szüret utáni lazulás a diófa alatt]

A két fehéret egyben kezeljük, küvé lesz, nem szarozok most külön-külön velük. A Veltelini elég jó szokott lenni magában is, és én személy szerint a Királyleánykát is szeretem fajta borként, de 1 év után eléggé elkezd elmászni az íze. Hiába próbáljuk kezelni, vigyázni rá, szépen-lassan elbaszódik. Nemtom miért…. Összesen olyan 500 literke van tehát a küvéből, sztem fasza lesz, sokat várok tőle.

[A préselés kemény munka, aki nem eszik, az nem is bírja]

A Zweigelt kissé gyengélkedik, azokban a sorokban sok a kihalt tüke, tavaly pótóltuk ezeket, de kell még 2-3 év, hogy az új tükék is harcrendbe álljanak. 18-as cukorral szedtük le, ha jól emlékszem, ez eddig a legjobb, amit ki tudtunk hozni belőle. Ehhez vettünk kékfrankost, ebből lett olyan 500 liter vörös, meg 250 liter rosé.

Fater külön projectjeként még készült 150 liter Cabarnet-Sauvignon, ő ezt szereti. Sztem az én vörösöm jobb lesz, majd meglátjuk.

[A csemegéből idén ivólevet készítettünk.]

Mindehhez pluszban jött még az apósom szőlője, a Barackos pincénél. Abból eddig pálinkát főztem, szar az ültetvény, mindeféle random szőlővel, de az elmúlt két évben a Miskával szépen helyrehoztuk, idén tehát azon is lett értékelhető termés. Ezért úgy döntöttem, abból is bor készül. Nagyrésze Lakhegyi mézes, aztán van benne még mindenféle, meg 2-3 sor Sárdoné. Szépen adta, lett ebből is 300 liter fehérbor, erre kíváncsi vagyok milyen lesz.

Szóval olyan 1500-1600 liternyi must lényegül át borrá éppen a pincében. Minden a helyén van.

Ősszel még nekiugrunk a fehérnek és azt is kipótoljuk, lassan elkezdjük ásni a gödröket, yeah!!!

View this post on Instagram

A post shared by Magasélet a Hegyen (@magaseletahegyen) on Sep 18, 2018 at 2:16am PDT

Gyertek az instára, tök nagy buli!!!

#magaséletahegyen #szüret

[magaseletahegyen]

Janit megtámadták a darazsak és szétcsipkedték úgy ahogy kell,

ezért az ügyeletről be is küldték egyből a kórházba, ahol bent is töltött egy éjszakát egy kacsa és egy adag infúzió társaságában. 

- Akkora méhkas volt a föld alatt, hogy abba a sörösrekeszbe nem fért volna bele, mondom, itt görbüljek meg, ha nem így volt - mutat a begörbített ujjával a sarokban fekvő húsosládára Jani, miközben egy fröccs mellett megbeszéltük az ügy tanulságait.

A támadás reggelén, épp mikor szedtük a Zolinak a sárdonéját - saját célra nyilván - akkor mesélte, hogy nála az egyik sorban van egy földi darázskas és hogy éppen szedik nála az otellót, reméli nem támadnak meg senkit a darazsak.

 - Még jó, hogy nem a Rezső feleségére mentek rá, beharaptak volna asszem a szoknyája alá, ugrott volna az asszony!

[A támadás délelőttje, itt még azon tanakodnak az öregek, hogy mi is legyen ennyi szőlővel.]

A baj úgy történt, hogy este kiment megnézni a fészkük bejáratát (ahova is egy botot dugott még délután), és ahogy kivettem a szavaiból elkezdte basztatni őket, majd hogy-hogynem, beszakadt alatta a föld: rálépett fészekre, amitől kirajzott az összes és összecsipkedték a picsába.

- Az egyik kezemmel fújtam mindenfelé a darázsírtót, a másikkal meg védtem a szememet, mert mindenhol támadtak. Hullott bele a fejemről a pólómba mint az annyapicsája, a hasam is tiszta csípés. A füleim meg akkorák voltak, meg se ismertél volna! Még itt a szemem mellett is nézda, ott is megcsipett!

Miska közben kajánul vigyorog a háttérben, majd rászól a barátjára, hogy igya má meg azt a pohár fröccsöt, ne kelljen már rátölteni.

A tanulság, hogy a földi darazsakat nem kell basztatni, a fröccsöt meg nem stoppoljuk.

#magaséletahegyen #darazsak #jani

[magaseletahegyen]

500 minden, itt a legolcsóbb! 500 a bugyi, tessék lányok, ezresért kapsz hármat!

Lementünk a vásárba a Miskával kacsákért.

(Pro tip: élő állatért ne délelőtt menj, mert addigra az összes vállalhatót elviszik és csak a gyöszös, életképtelen példányok maradnak, melyek könyörögnek, hogy “ölj meg minket”.)

(cukik, de mi a nagyobbakra mentünk)

Tegnap este átugrott a szomszéd: hozott kóstolót a frissen sült disznóból. Ekkor beszéltük meg, hogy másnap hajnalban lemegyek vele és segítek kacsát venni. 6-kor csörgött a telefon: 

- Na, felkeltél, ott vannak már a ládák kikészítve, rád várok, menjünk!

6:20. Már a kanyarban voltunk, mikor hívott a Jani: mivan nem jöttök?? Ő már akkor lent volt, mikor a román barátaink még csak álmosan pislogtak a dácsia mellett azon agyalva, hogy hova pakolják a szőnyegeket meg a szegélyvágókat. Stoppolta a kacsát a Miskának. Errefelé komolyan veszik az állatvásárt, na.

Ment is az alkudozás:

Miska: - Mennyi lesz akkor ez a tíz szerencsétlen állat? Eladó: - 3000 darabja. Miska: - Odaadod te azt 1500-ért is. Milyen kicsik má! Eladó: - Ezek? Ettől jobbat itt nem kap, nyakam rá! Miska: - Akkor nem élsz sokáig. Add oda 2000-ért, mindig nálad veszem! Eladó: - Rendben Uram, a magáé! Vigyen gyöngytyúkot is, nézze milyen szépek! Miska: - Ááááá, az nem köll, tavaly is elszökött kettő! Eladó: - Nem megy az el: le kell vágni a szárnyát! Miska: - Hogyan néz már úgy ki, dehogy vágom le! Eladó: - Visszanő az! Miska: - Akkor meg minek vágnám le! Na, adj vissza, aztán viszlát!

Bedobtuk a kacsákat a kocsiba, majd mentünk még egy kört a vásárban, Janinak kellett valami torziós kulcs, éppen az nincs meg a készletbe, ami kellene. Mindig így van. Én nem jutottam messzire, mert becsábítottak a lángosos asszonyok, hagytam, hogy az öregek menjenek csak, amíg én pattintottam egy frissen kisült sajtos-tejfölöst. Extra fokhagymával 500-ért.

(az öregek is dobtak egy laza lángost)

- Kettőt kért érte, de lealkudtam 1000-re! - Mosolyogva meséli Jani, hogyan került szituációba a szomszédos bakcigánnyal a torziós kulcsokat illetően, de már nyomja is a kezébe a sima, feltét nélküli lángost a Miska. Ők is bevertek egyet, ekkora üzlet után megjön az étvágy!

Még éppen csak lézengtek a népek, mi már kifele tartottunk a vásárból: kurva meleget mondtak mára is, igyekezni kell, ha az ember még akar valamit dolgozni, 2-3 óra múlva elviselhetetlen lesz az idő. 

Én gyorsan felböktem a “kapálós hagymát”, nem lett sok, apró is, de legalább jó sokat kellett dolgozni érte. Minden nem érheti meg.

Délelőtt még nekiugrottam elrakni az előző este leszedett kukoricát meg karalábét. A karalábé húslevesbe kell majd, összeszeltem és úgy kerül a mélyhűtőbe, a kukorica pedig csövestől. 

Közben bedobtam a szintén előző este bepácolt báránygerincet a sütőbe, hadd melegedjen szépen lassan, amíg a Zsuzsi válogatja meg csávázza a tulipánhagymáit. 1 órára meg is voltunk mindennel.

Kurva meleg van, asszem estig nem megyek ki, addig muszáj lesz tolni egy kis Far Cry-t, hadd fogyjon az a szekta!

#magaséletahegyen #vásár #kacsa

[magaseletahegyen]

Felhős-borongós szar idő, lóg az eső lába,

megfelelő idő ez arra, hogy FÉRFI legyek és leöljek egy állatot!

A Jani néhány hete egy laza fröccsözés alkalmával odaígért egy anyanyulat, mondván neki nincs több helye, amúgy is akkor vágtak le 6-ot, a hűtő is tele, szóval nem kell neki és kész!

Mondjuk olyan nyulat ígért oda, ami a Lacinál volt kölcsönbe, csak a Laci nem annyira az a visszaadós fajta, így meg könnyebb volt visszaszerezni, hogy most már kellene a nyuszi, odaadná valaki másnak. Így történt, hogy kaptam (szóban) egy nyulat, amire én fellelkesülve rávágtam, hogy ha az az enyém, 

akkor azt én is vágom le!

Nem öltem még meg állatot, se nem nyúztam, beleztem, szóval éppen itt volt az ideje, hogy tovább lépkedjek a férfivá válás rögös útján és megtanuljam hogyan kell egy aranyos kis állatot konyhakészre varázsolni. 

Szerda délután 3-ra lőttük be a Nagy Eseményt, jött is a Jani, hozta szatyorba a nyulat, pórázon Picit a kutyát, kézbe a bort. Addig Miska megfente a késeket, előkészítette a vizet, csinált egy fröccsöt és bele is löktek a mélyvízbe azzal, hogy “Na, ott van a szatyorban, vedd ki és állj neki, mert a Pici mindjárt megőrül.”

/Megtervezzük, hogyan is történjen a vágás. Errefelé mindent megtervezünk./

Nem részletezem külön, mert elég vad és véres volt, de - ha nem is elsőre - azért sikerült kézzel álomba ringatni, majd jött a kés, meg a nyak, aztán a megnyúzás és a belezés. Nem egyszerű a dolog, de nem is annyira borzasztó, mint gondolnánk. Janiék persze végigröhögték az egészet.

10 perc múlva már mostam a húst, amjd felraktuk had csöpögjön le. Szerintem még párszor meg kell majd ismételni a procedúrát, hogy magamtól is menjen, de nem lesz gond.

Nyuszigyilkos lettem.

Este befűszereztem, ma pedig meg fogom sütni a kemencében.

#magaséletahegyen #nyúl

[magaseletahegyen]

Szar az idő, nem lehetett mit tenni

belevágtunk a Nagy Tavaszi Zsírsütésbe.

Keddtől metszettünk, jól is haladtunk: 5 sort lenyomtunk másfél nap alatt, ez szerintem pályacsúcs. De jött ez az esős, szeles fos, amit időjárásnak mernek hívni és elbaszta a lendületet. Ezért csütörtökre elővettük a B tervet: nagy mennyiségű zsírszalonna vásárlása, töpörtyű és zsír sütése.

Ez a Miska projectje, nekem sajnos kerülnöm kell a disznózsírt, ezért én csak megfigyelőként vettem részt az eseményekben. Segítenem kellett volna, de mivel ez nem egy nagy munka, a segítség itt abból állna, hogy szépen befröccsözünk, miközben kisül a zsír. Jó, persze ott kell állni mellette, meg néha odébtenni dolgokat, majd kinyomkodni a töpörtyűt, de az nem munka, hanem szórakozás.

Sajnos a délelőtti fröccsözéseket is kerülnöm kell, így gyorsan kiderült, hogy a lehető legrosszabb segítség vagyok. Ezért a Miska rácsörgött a Janira, hogy jöjjön má le körbeállni az üstöt, meg segítsen meginni néhány fröccsöt. Jani jött is! Mire valók a jó barátok!!?

A lényeg, hogy a zsír meg lett sütve. Fontos férfidolog ez, mert ugye vidéken az nem férfi, aki nem tud zsírt sütni. Meg káposztát savanyítani, persze.

Néhány lifehack, ha valaki még nem vett részt ezen az ősi rituálén:

- Az összeszelt zsírt egy kis ecettel tesszük fel főni, hogy nehezebben égjen oda (fontos: a cél, hogy egyáltalán ne égjen oda!!!). - Aztán jöhet a víz, sűrű kevergetés, ameddig levet nem ereszt. Addig nagyon oda kell rá figyelni. - Mehet rá egy kis só is, a legutóbb nem tettünk, most kapott, megállapítottuk, hogy így a fasza! - Ha van húsos része a zsírnak, érdemes külön venni és kisütni. - A vége felé, amikor már majdnem kész, ment bele egy kis házi tej, hogy legyen színe. - Majd levesszük, kinyomkodjuk, a zsír meg leszűrve mehet a vendőbe. - Ami az alján marad (töpörtyűdarabok, a sűrűje), abból lehet sütni tepertős pogácsát. Mit lehet, kell! Ez a törvény!

Kb ennyi a lényeg.

De a Miska feltette még az i-re a pontot azzal, hogy a talált, húsosabb hasalja szalonnát külön lesózta, majd a forró zsírból mert ki egy kicsit egy lábosba, abba bele a cucc és ment a gázra. Asszem ez a Bácskai Pörc.

Ez a disznóhús csúcsa.

Amikor ez kész lett, elköszöntem és hazamentem párolni egy kis zöldséget estére, majd egy sarokban álomba sírtam magam.

#magaséletahegyen #töpörtyű #zsír

[magaseletahegyen]

Miska, baszki neked ilyen influenszernek kellene lenned!

- Hagyjál már, két hétig voltam influenzás, mit akarsz még?! - vágta rá a felvetésemre a szomszédom, miközben az új vöröset kóstolgattuk.

Nagyon várjuk már a tavaszt.

Eddig az volt a para, hogy “nincs tél, nincs fagy, az összes féreg, gomba, rovar túlél és minket fog szivatni egész évben”, most meg az megy, hogy “ááá, semmi jó idő nincs, tavaly ilyenkor már felét megmetszettük a szőlőnek, mi lesz így??!!”.

Soha semmi sem jó.

Miska jobban szenved az szar időtől: megfejtette már az összes rejtvényt, elolvasott minden sportújságot, megtört minden diót, az összes havat eldobálta és már meg is kezdte a teljes hordó vöröset. Unalmában kocsonyát főz.

Én jobban bírom: elolvastam Mark Lawrence “A Vörös Királynő háborúja” trilógiáját, majd William R. Forstchen “Később” trilogiáját. Utóbbiból kiderült, hogy ha szétbasszák az áramellátást, az elsők között a szívbetegek hullanak el:( Szomorú. Másnak már nem állok neki, amint kijön a jó idő megtámadjuk a valóságot, nincs több olvasgatás!

teával a kandalló előtt, a Jupiter és a Galilei-holdak alatt

Beszereztem egy Dji drónt, ezzel azért el tudtam játszani az elmúlt két hétben. Zuhantam is már le vele, szerencsére hóba esett olyan 30-35 méterről és meglepő módon nem lett semmi baja: nem tört le semmi, nem ázott be, gimbbal is faszán működik. Jó kis cucc ez az Air az biztos, de mégjobb lenne ha a levegőben is maradna. Remélem az ölyvek és a varjak sem bántják, eddig elkerülték, de nem vagyok benne biztos hogy mindig így lesz. Kötöttem rá biztosítást azért.

így zuhant le 2 méterrel az út mellé a dzsindzsába a mavic air :(

A kinti munkák helyett sokat főzök, mert az legalább örömmel tölt el: hetente minimum egyszer eszem halat, ez mostanában a Busa (kakukkfűvel, fokhagymával), egyenlőre még nem untam meg. Elhatároztam, hogy mindent kieszek a mélyhűtőből: találtam báránycombot, azt meg megtömködtem fokhagymával és rozmaringgal, majd reszeltem rá citromhéjat és sóval, meg borsóval egyben megsütöttem a sütőben. Isteni lett. Volt a hűtőben olyan cucc is, ami 2015-ben járt le, baszki. Az meg hogyan?

nagyon omlós lett hesteg báránycomb

Van még két kokas, abból asszem vörösboros kakas lesz (Coq au vin), fasza recept, ritkán készítem el, mert macerás de igencsak megéri. Franciák, meg a kajáik, bazzeg! A hetente kapott házi tej egy ideje megmarad, ezért ki kellett találni neki valami új felhasználási módot: készült már belőle fűszeres házi vaj (ehhez kevés a 2liter tej), de az igazi kedvenc a házi joghurt. Ez most nagyot megy itthon. Később rátérünk a túróra és a sajtra is, ez az asszony projectje, mindennel én sem tudok foglalkozni :)

Sétákat azért nyomom, amikor csak lehet: az ősz végétől majdnem minden nap lesétálunk a gyerekkel az iskolába reggelente, ez pontosan 3 km, hegyről le, majd vissza. Már nagyon megy. Olyannyira, hogy egy napi másodikat is be kellett iktatni: délután a hegyen tolok egy kört: be az erdőbe, ki a tetőre, végig a fenti úton, Janinál vissza az alsóra és így haza. Ez is 3 km, bár jobban pörgeti a szívemet, mint a reggeli kör. Visszafelé a Miska mellett csak elsurranok, mert különben fröccsözés lesz, megbaszhatom a kalóriákat. Ha szar az idő, akkor elmegyek kondiba a szalagra sétálni, de azt nem annyira szeretem.

sétálunk reggel a suliba be

Ha minden igaz, a napokban elolvad a hó, talán a hétvégén már neki lehet állni metszeni - először a gyümölcsfákat, bokrokat bemelegítésnek, majd a jövő héten már a szőlő következik. Már bizsereg a tenyerem. A mandula lehet megszívta: már el kezdett ébredezni a hó és a hideg előtti melegben, reméljük nem baszta meg a fagy :/

Miska szerint nem lesz abból már semmi. A kis optimista. A metszések után pedig jön az idei első új, közös projectünk: a kompromisszumok nélküli zöldségtermesztés a közöttünk lévő, előkészített földön. Most éppen azt tervezgetjük, rendeljük a magokat, palántázunk.

Induljon hát az év, viszlát tél!

A post shared by Magasélet a Hegyen (@magaseletahegyen) on Mar 4, 2018 at 4:13am PST

#magaséletahegyen #hellotavasz

[magaseletahegyen]

Boldog új évet, nekem az lesz: vettem egy EKÉT!

És most fel-alá járkálok a Hegyen és szántok!

Vagyis szántenék, ha nem lenne túl sáros minden. De ez nem tarthat sokáig, remélhetőleg a hétvégén szárad annyit a föld, hogy annyit szánthatok, meg is fogom unni.

(ugyemilyen szép??!!! új hardverrel gazdagodott a kisjapó, még a télen szépen színben is összehozzuk)

Nem tudom eléggé kihangsúlyozni a jelentőségét annak, hogy egy fasza kis egyes eke tulajdonosa lettem. Tavaly kezdtem földmunkázni a Kisjapóval, azóta arra jöttem rá, hogy arcoskodhatok itt a traktorral, meg a földekkel, akár kellemesen ittas állapotban is, de IGAZI paraszt csak akkor lesz belőlem, ha

meg tudom szántani a saját földem!

Ehhez azonban érteni is kell; szóval miután a Miskával közös, éppen kialakítás alatt álló földterületünkre ráhordtam a szőlőpótlás miatt beszerzett ganyét a tetőről - elterítettem rajta 4 platónyi trágyát - szóltam az illetékesnek (Janinak), hogy segítsen installálni és beállítani a cuccot. Jómagam keveset tudok a szántásról.

(egész jól terítek trágyát, akár széllel szemben is)

Csütörtökön meg is jelent nálam a Miska (csoportvezető), a Jani (stratégiai szakértő) és a Laci (technikai szaktanácsadó), vagyis: a Triumvirátus.

Laciról kevés szó esett eddig, ő a helyi temetkezési vállalkozó: öregem, olyan sok embert tett a földbe, hogy nem akarod az ellenségednek. Ő a Jani pinceszomszédja, jó arc, bármiben segít és alapvetően ráér, mert ő is nyugdíjas.  Szóval hárman szépen átsétáltak hozzám koradélután és felraktuk a traktorra az ekét, beállítottuk és ki is próbáltuk.

Úgy szánt, mint az Atyaúristen!

Ezt mondanám a tesztek alapján, de az igazi királyságot majd akkor mutatja meg, ha normális (szárazabb) földdel próbálkozunk. Erre várunk most. Ha minden fasza lesz, akkor a hétvégén felszánthatom a közös veteményest. Aztán a másiik pincénél a föld végét, ahol tavaly a krumpli volt, majd jön a kis szőlő köze ugyanitt.

(megmutatom majd munka közben is, tutira)

Aztán ősszel megyek a Janihoz, meg az általa felügyelt földekre, ha nagyon ügyes leszek, akkor talán a Miska is megbíz a saját veteményese megmunkálásával, jönnek majd szépen a munkák, aztán a megyében is hírem megy, dolgozok a Lőrincnek, majd elküldöm a Teslámat a Marshoz…

Sokat várok az ekémtől, na!

Boldog új évet!

#magaséletahegyen #kisjapó #eke

[magaseletahegyen]

Tegnap futottam Vaszilijjel,

szomjasak voltak a hegytetőn elszállásolt ukránok.

Most már nekünk is vannak saját migránsaink, de ezek a jófajta “gazdaságisok” a szomszédból. Egy csomó ukrán munkás lepte el somogy északi részét, jöttek dolgozni, mert a magyarok, akik eddig itt melóztak, azok már elhúztak innen a francba Ausztriába lapátolni a gdp-t.

Vaszilij és barátai a várostól kissé messzebb, a tetőn lévő pajtából átalakított szállásokban laknak. Így most szarul hangzik, de nem annyira gáz: adott egy nagy udvar két nagy pajtával, az egyikben régi katonasági és mezőgazdasági gépeket alakítanak át akármivé (is), a másikból pedig munkásszálló lett. Sztem a lakók így igazán otthon érezhetik magukat, este az erkélyről még valami katonasági gépből kioperált éjjellátóval is lehet kémlelni a szántót. 

Már maga a gépek átalakítása is megérne néhány posztot, igazi munkagép-pornóról van szó, van itt minden: régi lánctalpas katonai gép földmunkagéppé alakítva (valószínűleg hegyeket lehet vele eltolni), UAZ, Kamaz, Ural, minden oldszkúl ruszki cucc, ezeket kipofozzák és méhészeknek vagy fakitermelőknek adják tovább. De találkozhatsz itt régi kombájnokkal, Dutrákkal, Ifákkal, meg az ezekhez kapcsolódó mindenféle eszközökkel. Szexi, na!

Na de vissza az új barátainkhoz

Egyenlőre még nem volt sok baj velük, néha látni őket az út szélén sétálgatni, állítólag néha kitör egy kisebb verekedés a szálláshelyen, vonultak már ki a rendőrök is nagy erőkkel, de tiszteletben tartják a kultúránkat, végül is, szóval tök okés minden.

És hát szomjasak is néha, ezért is hozott mindket össze a soros sors. Így esett meg, hogy szombaton csörög a telefonom, felveszem és egy rossz magyarsággal magyarázó faszi beszél arról, hogy ő ukrán, kapta ezt a számot és érdekelné, hogy tudok-e bort, mert kellene.

Tudok-e??? Baszki, mindent tudok, főleg ha egy Guy Ritchie-filmbe kell megint beugranom. Találkoztunk, beszélgettünk, remélhetőleg ez a kezdete egy szép, új barátságnak.

Vaszilij, bazzeg, ismeritek a pálinkát?

#magaséletahegyen #vaszilij

[magaseletahegyen]

Meleg van, de csak akkor ha megcsinálod.

Így foglalnám össze a fűtési rendszerünk lényegét.

A költözésnél fontosnak tartottuk, hogy független rendszerünk legyen - fel sem merült, hogy felhozzuk a gázt - én mindenképpen fával akartam tüzelni. A környék tele van vele, bármi is történik (a bármi alatt olyan dolgokat értek, mint apokalipszis, totális háború, a civilizásció vége), meleg mindig lesz!

Meg hát az is rohadtul jól néz ki, mikor a lobogó tűz vörösre festi a nappaliban a fehét falakat. Ezért lett kandalló. Vízteres ráadásul, mert a nappalin kívűl máshol is szükség lenne a melegre, ezért lényegében vizet melegítek az év felében minden nap: van egy 500 literes tartály, amit először felnyom a kandalló vízköre, majd ez kimegy a radiátorokba, melyeket sikerült többé-kevésbé megfelelő helyekre felszerelni. Így van meleg!

Végül is működik, 20-24 fokot tartunk vele egész nap, reggelre hül csak ki kicsit a pecó, de ez attól is függ, meddig vagyok fent este és meddig szórom rá a fát. Meg attól, hogy a ház be van-e szigetelve, eddig nem volt, de nyáron hál’istennek ezt is megoldottuk: 15 centi került a fronton lévő falakra, így az eredetileg 22 centis falakat feltornásztuk majd’ 40-re. Az alsó szinten a konyhában meg a nappaliban már nem fúj át az északnyugati szél. Szpojler alert: a tetőtérben, ahol alszunk még most is átfúj!

De legalább lélegzik a Ház, ide baszki nem kell külön szellőztetöket fúrni a kandalló miatt, van oxigén rendesen. A nyílászárók is fából vannak.

(ilyen, mikor a Teremtés Oszlopai ráégnek az üvegre)

Visszatérve a kandallóra: szeretem meg minden, de azárt van hátránya is, kurva sokat kell takarítani. Minden reggel ki kel pucolni, hamut kivinni, fát behozni, üveget letakarítani, mindent összesöpörni. Mindig. Feltéve persze, ha meleget akarunk. Ez a legtöbbször könnyen megugorható, de mikor piszok másnaposan kelsz fel a hidegben, akkor lehet azért utálni a rendszert rendesen. Vagy betegen: az a kedvencem.

A fát is fel kell hordani, amit előtte elfűrészelünk, behordunk a tárolóba, ahol felhasogatjuk, majd onnan feltornázzuk a házhoz a tető alá, hogy szar időben ne kelljen már messzi menni érte. Mint például ma: 2 fok, szállingózik a hó ami néha esővé módosul, tök sáros minden, fa alig van fent, szóval be kell öltöznöm, Japót beröffenteni és hordhatom fel a fát...

A másik probléma, hogy ha nem vagyunk otthon, nincs meleg. Jól át kell gondolni mikor hova megyünk és hogyan lesz begyújtva, mert elég szar este 16 fokra hazaérkezni és akkor nekiállni rendszereket üzemeltetni.

Szóval: jól gondold meg a kandallót!

A post shared by Magasélet a Hegyen (@magaseletahegyen) on Jan 8, 2018 at 11:12pm PST

#magaséletahegyen #kandalló #tűz

[magaseletahegyen]

A végletekig elfáradtam

Lassan másfél hónapja folynak össze a napok. Azóta mind a ketten 100% körül pörgünk, minden kurva nap. Még a gyerek is. És nem lesz vége, valószínűleg január elejéig.

Minden ott kezdett besűrűsödni, amikor a főbérlőnk kirúgta alólunk a bérleményt, ahol az asszony melókázik. Lakossági fotózásból tengüng-lengünk, amikor éppen nem aranyat szüretelünk le a szőlőről, és annak ilyenkor van a szezonja. Eddig húztuk, a héten pakoltunk ki a helyről, hihetetlen, hogy 60-70 nm-re mennyi cuccot tudtunk felhalmozni. :(

Lehordtam az idén megetermelt és felhalmozott kockabálák egy részét. Beszereztünk a Kisjapóhoz egy fasza egytengelyes utánfutót, amivel mostantól tudok nagyobb súlyokat vontatni. Eddig egy saját gyártású “függesztménnyel” nyomultam, amit tök menő meg minden, simán elhurcolok vele olyan 2-300 kilót, Pistá bácsi hegesztette és a traktor saját három pontján nyugszik. Két éve a legfontosabb és leghasznosabb bővítménye a traktornak és csak most sikerült úgy megpakolni (nedves homokkal), hogy hegynek megemelte a Kisjapó elejét és két kerékre álltunk vele. Azt hittem beszarok, az elejére kellett csimpazkodnia valakinek, hogy visszahozzuk mind a négy kereket a földre. 

Mad max bazdmeg!

Az egytengelyes futóval sokkal nagyobb súlyokat tudok húzni, ráadásul hódolhatok egyik, régen elveszett fiatalkori szenvedélyemnek: az egytengelyes pótkocsival történő tolatásnak! Az valami olyasmi - mármint amikor szépen sikerül - mintha valami fontos dolog tökéletesen a helyére kerülne. Szeretem. Nagyon jó dolog.

Szóval lehordtam közel kétszáz bálát. Miért? Egyrészt: ha nem hozzuk le a földről, szétrohad a picsába, másrészt egyfajta “mélymulcsos kertművelést” próbálunk megvalósítani, aminek a lényege: hogy a kertet beteríted szalmával, nem basztatod a földet (nem szántod, talajmarod, kapálod), hanem hagyod hogy a szalma szépen “odarohadjon” (komposztálódjon), plusz folyamatosan pótoljuk tetején a friss szalmát, majd ebbe ültessünk zöldséget és így nem (nagyon) kell gazolni, arról nem is beszélve, hogy a szalma alatt a talaj nem szárad ki, porhagyós lesz és tele lesz tápanyaggal.

Elméletben.

Nagymamám véleménye: hogy hülyeség az egész, egyszerűen kapálni és művelni kell a földet, hogy normális kerted legyen. Ezt próbáljuk megcáfolni 2 éve, de még nem sikerült. Viszont jövőre átveszem az asszonytól a kertet (eddig az ő projecjte volt) és majd én megmutatom, hogy fasza dolog ez.

De a biztonság kedvéért a Miskával közösen is művelünk majd egy kertet, amit a közös szomszédunk telkén valósítunk meg a kivágott szőlő helyén. Ehhez az kell, hogy kiszedjük a szőlőt, mert mióta a Gyuri felmondta, nincs aki csinálja, így a pesti tulaj rábólintott, hogy szedjük ki a picsába.

Nyugi, ki lesz fizettetve vele.

Ki is szedtük a szőlőt egészen a mandulafáig, a többit majd télen. Ezt még meg kell szántani, hogy a hidegben szépen szétfagyjon, aztán tavasszal a Miskával telelültetjük zöldéggel. Rengeteg fröccsöt meg fogunk inni hozzá, ez könnyen valószínűsíthető.

Közeben egyfajta mellékküldtésként a drága párom kitalálta, hogy a szomszéd földjének felső részébe lehetne ültetni egy rakás tulipánt, amiből majd biznisz lesz.

Nem fűzök hozzá sok reményt,

de ettől függetlenül - ha már beszerezte a hagymákat hollandiából - muszáj azzal is kezdeni valamit. Először is meg kellett szántatni, majd a föld számunkra használható részét még idén meg kellett robizni (talajmarni), amit decemberben szépen sikerült is véghez vinni, majd bekeríteni, hogy ne túrják szét az állatok, aztán szépen elülteni fasztudja, többszász tulipánhagymát. Itt tartunk most. Ne fagyjon, és akkor elrakjuk az összest!

(Kisjapóval földet művelünk. Aztán az utolsó sornál elszakadt a hűtő ékszíja, így nem tudtam “bedülőzni” a végét :(((()

Közeben leengedtem a pálinkafőző hűtőjét, ott várt 300 liter víz hogy szépen megfagyjon és széjjelnyomja a benne tekerőző rézkígyót. Ezt nem hagyhattam: lefőztem mindent, amit idén le kellett és szépen leeresztettem a cuccot. Reggelente azzal kezdtem, hogy már hajnalban szaladtam ki a garázsba, megnézni a rendszert, hogy még okés-e.

Aztán persze fát is kellett intézni - mert idő nem volt kitermelni a sajátot (annak meg is kell száradnia) -, lett is nagyon nagy biznisz: 4-5 éve száradó akácfa méterbe, nagyon jó áron, úgy hogy még a Habonyi is megirigyelné. Abból vágtunk fel, behordtuk, széthasogattuk, mostan meg már tüzelünk vele ezerrel.

A vérnyomásom kezd megint jó lenni, már vagy egy hónapja nem nőtt a súlyom, május óta nem dohányzom, közben igyekszem sokat mozogni. Már vagy két hete nem voltam a Miskánál, kevesebbet is iszom: csak vörösbor és csak este.

A végletekig el vagyok fáradva. Legyen már vége ennek kurva évnek!!!

#magaséletahegyen #évvége

[magaseletahegyen]

Csütörtökön felszedtük és behordtuk a Miska takarmányrépáját és ehhez ’98-as Pinot Noir-t választottunk.

De az nem volt, ezért 2017-es fehérbort ittunk inkább.

(még nem igazán tisztult le, de szépen alakul az idei fehér is)

Egy hete tervezte a Miska, hogy felszedi a takarmányrépát, ami az utolsó dolog a kertben, aztán lehet szántani. Jönnek az esők is (azok mindig jönnek), szóval ideje volt már a dolognak. Ennek ellenére hétfőn és kedden azzal foglalatoskodott, hogy a helyi kocsma tetejét leszedték és újralécezték.

A szerdát lazítás képpen azzal töltötte, hogy rakott el egy kis hagymát, meg megfejtette a maradék bort. Ehhez áthívott segítségnek, ebből persze az lett, hogy kb fél óra alatt megcsinálta a dolgot, aztán ihattunk.

Meséltem neki a száraz novemberről, értetlenül hallgatta, majd töltött még.

Csütörtökön átmentünk és segítettünk neki felszedni a répát meg lehordani. 

Én reggel indítottam egy tisztázást a főzővel: ez nem más, mint a rettegett második lepárlás, mikor is elválasztjuk metil-alkoholt a középpárlattól, meg a cipőtalp-izű utópárlattól. Ez egy eléggé időigényes feladat, reggel 9-kor indult a bulika, éjfélkor még sehol sem tartott a folyamat.

Két szintet léptem Geralddal a Witcherben, mire eredménye lett a dolognak: ekkor már legalább bírta mérni a mérőm az alkoholszintet. A lényeg, hogy elindul 80% fölött, eldobjuk a rézelejét (itten lakik a metilalkohol), majd engedjük a cuccot olyan 50%-ig, az alatt már figyelni kell, onnan már rossz.

Hajnali 3 lett a vége. A napokban volt egy szred arról, hogy ne igyunk pálinkát, mert veszélyes és szar. Nem veszélyes és nem szar. 

Pénteken megjött végre a ganyé!

Szebben mondva: “megérkezett a szerves trágya”, amit szépen bele is hordtunk a kiásott lyukakba. Sosem gondoltam volna, hogy egy kocsi ganyénak lehet örülni, de lehet. Egyáltalán nem olyan könnyű szerezni, mint azt az ember gondolná, egyre kevesebben tartanak manapság tehenet. Az ültetéseknél pedig nélkülözhetetlen a jó minőségű szerves trágya. Alakulgat tehát a szőlőpótlás is, ha minden jól megy a következő héten végzünk vele, ha az idő engedi.

(Miska megengedte, hogy az ő földje végébe tegyük a trágyát, onnan hordjuk szét.)

Pénteken nem ittunk egy kortyot sem. Nesze, száraz péntek!

Szombatra bulikát terveztünk: apósom nemrég volt 70, szerveztünk neki egy görbe estét halászlével, túrós csuszával, régi barátokkal. Nem voltunk sokan, Miska készítette a halat, én meg a csuszát. Délbe kezdtünk bele, átmentem, felraktuk az alaplevet, lightosan iszogattunk, mikor megjött a Jani, lehozta a frissen főzőtt pálinkát, meg kellene mérni az alkoholszintet, mert ők minden mérővel mást mértek, és félt, hogy nagyon felhígitotta.

Megmértem: 56-57 körül volt hőmérséklet-korrekcióval közel 60, boci szemekkel nézett rám, akkor most mi legyen, még hígitson rajt? Nem ártana. Persze megkóstoltuk, kifejezetten finom volt, őszibarack-ringló. Saját bevallása szerint pálinka így még nem sikerült neki, nagyon büszke volt rá. De sietnie kellett, mert berakott a renbe egy adag húst, azt otthagyta a pincénél, így csak 3 fröcsike férte bele.

(Jani kutyája, Pici nagyon szívesen játszana a nyuszikkal)

3 körül megérkeztek az öregek és kezdetét vette az őrület!

Miskánál kezdtünk, mindenből kellett inni. Többször is. Majd átmentünk hozzám, én összeraktam a bográcsot, alágyújtottunk, felraktuk az alaplevet, az öregek meg eltüntek a pincémben, ahol fater vette át a ceremónia-mesterséget és ott is megkóstoltak mindent. Többször is. 

(Készül a halászlé, természetesen tészta nélkül, ez it nem Baja!)

Fater amúgy nem hisz a szódában, szóval tisztán ittak mindent, félő volt, hogy fejreállnak még a kaja előtt, de ha valamit tudnak az öregek, akkor az az ivás.

Szépen alakult a bulika, a borok jók voltak, a kaja egyenesen remek, a hangulattal sem volt gond - ha jól emlékszem. Én a nappaliban ébredtem. 

Ma a legerősebb pia a borsmenta tea lesz. 

Száraz vasárnapot!

#magaséletahegyen #bulika