magaseletahegyen

[magaseletahegyen]

Óbabe’, óbabe’! Híjjad annya, híjjad, híjjad! -

Kiabálja kb. 50 éve a nagymamám a baromfiudvar közepén minden áldott este. 

Gyerekkoromban sokat röhögtem ezen, meg azon is, hogy “Ne tik, ne! Ne tik, ne!” Ezek a Somogyban használatos állat-behajtós parancsszavak, amikkel a mamák irányítják az állatokat az óljuk felé este, mikor már lefeküdnének és néznék a Szulejmánt a picsába!

/kipróbáltam a libaólat, mielőtt beköltöztek az új lakók; a kilátás remek./

Azt viszont sosem gondoltam, hogy én is kimondom a varázsszavakat, miközben próbálom beimádkozni azt a két kibaszott libát a helyére, amit egyik szerda reggel a helyi vásáron hirtelen felindulásból megvettünk. 

Szigorúan csak fotózási célokkal akartunk naposcsibét beszerezni, de az nem volt, így cuki kislibák (zsibák) lettek. Gondoltuk, leadjuk majd a mamának - ha már nem kellenek -, de baszki, két nap alatt beleszerettünk a két hülye libába. 

Így maradtak.

/nyúlpöresz a bulika, a két liba nyomja velünk/

Hirtelen kellett nekik kaját intézni, meg egy helyet, ahol lakhatnak, mert a liba valami piszok gyorsan nő, így a számukra kitalált papírdoboz kb. egy hétig volt megfelelő. 

Szomi barátom neki is állt, hogy építsen egy libaólat, laza két hét alatt el is készült, még egy hét, amire a helyére került, addigra a libák már kinőttek mindent, a konyhából a spájzba kerültek (hideg volt még kint nekik), összehaverkodtak a kutyával, kinézték a Zsuzsit az anyjuknak, váltották a tollukat, és lett nevük is:

Zúzó és Latyak, a két kőkemény hegyi lúd.

/ilyen cukik voltak, mikor elhoztuk őket a vásárból/

Reméljük fiú és lány, mert szeretnénk jövőre kislibákat, a jövendőbeli szülőket nyilván nem akarjuk megenni, de a kicsinyeiket gasztronómiai céllal tartanánk már.  A két liba tehát háziállatként éli tovább az életét, ha szerencsések, elég sokáig húzhatják: a liba elvileg 20-40 év között eléldegél. Baszki, még engem is túlélhetnének!

Persze csak akkor, ha megfogom az újabb rókát, ami tizedeli a környéken a baromfikat. Most ez a legfontosabb feladat. 

De vissza a libákra: mit is tudunk eddig róluk?!

Először is csodaszépek. Ötvöződik bennük a vizimadarak előkelősége a raptorok könyörületlen megjelenésével: néha szépen tárogatják a szárnyaikat és mosakszanak a vízben, máskor pedig előrenyújtott nyakkal, fenyegetően járják körbe a helyüket és rontanak neki a kutyának.

Imádják a társaságot. Mindig ott akarnak lenni, ahol mi, amivel nem is lenne baj, de összefosnak mindent, ezért lekerített részre kerültek, ahonnan folyamatosan idenézegetnek hozzánk. Miska és a mi terciánk között kaptak helyet, ezért mindig elkísérnek, ha átmegyek egy fröccsre a szomszédhoz. Így mi is rajta tudjuk tartani a szemünket a két hülyén.

Hiúak. A kocsim ott parkol a helyüknél, folyamatosan ott álldogálnak mellette és nézegetik magukat a kocsi oldalában (és basszák szét a fényezést, mert kopogtatják a csőrükkel), vagy ha nem ott eszi őket a fene, a Miska cseresznyefája alatt heverésznek és az ott található ablaküvegben bámulják magukat/egymást. Éppen ma kerítettük le a kocsit is, mielőtt megeszik. Kapnak majd egy tükröt is, ha megérdemlik.

Kibaszott viccesek, ahogy a két oldalt lévő szemükkel próbálnak nézni és forgatják a fejüket. A másik, hogy úgy mennek előre, hogy a lábuk elé egyáltalán nem néznek, simán átbuknak dolgokon (egymáson, itatón, különböző akadályokon), ha megfuttatod őket, akkor meg úgy rohannak, hogy beszarsz a röhögéstől. Rázzák a seggüket folyamatosan.

Parás állatok: ahogy megfogod őket, úgy sipulnak, mintha ölnék őket. Nehéz is elkapni a libát, a kettő közül mindig csak az egyiket lehet, mert a másik addigra felismeri a helyzetet és piszok gyorsan tud szaladni.

Jó házörzők: mennek ezek mindenre, ami megjelenik: akár a Feri sétál ki a Miskához, akár a Gyulabá jön a Suzukival, ezek kiabálnak és rohannak feléjük :)

/május végére már ekkorák a libák/

Füvet esznek, tápot nem kapnak; nem cél, hogy gyorsan nőjenek. Kukoricát adunk nekik, azzal tanítjuk nekik éppen, hogy este be kellene menni az ólba. Mert ugye maguktól nem akarnak, este 10-ig meg nem üldögélek lent, azt várva, hogy mikor méltóztatnak bevonulni a helyükre. Ezért csak este kapnak enni, viszem a kukoricát és azzal csalom be őket.

Ha ez nem sikerül, 

akkor jön a hosszú bottal történő liba-orientáció, vagyis klasszikus módszerrel beterelem őket az ólba. Ekkor jön az “Óbabe, Óbabe!”.

A kutyával nagyon jól kijönnek, sokat játszanak: a Zselé körbefutja őket, beleharap a seggükbe (a legnehezebben védhető pontjuk), amire a liba megpróbálja megcsípni és ekkor jön a kitárt szárnyakkal történő arcoskodás, amit a kutya nagyon imád. Rendkívül szórakoztató, egyenlőre nem bírom megunni, úgyhogy folyamatosan összeugrasztom őket. :))))

/boldog állatok játszanak az udvaron/

A kutyával meg szeretném taníttatni, hogy ő maga terelje be őket az ólba, ezért minden este kihívom, hogy segítsen bezárni Zúzót és Latyakot. Okos állatok, jobban bírom őket, mint a legtöbb embert.

Legyen libád, mert az nagyon jó!

#liba #magaséletahegyen #zselé #zúzó és latyak

[magaseletahegyen]

Férfiak állnak szántott földek mellett, kezükben zöldborsóval és várnak.

Rám, bazdmeg, aki megy és megrotálja a földjeiket. Így indult a március.

Februárban kivittem a Kisjapót a szomszéd faluba wellneszezni: szétszedték, lealapozták, kijavítottak rajta ezt azt, majd szépen színre lett fújva. Megszabadítottuk minden Iseki jellemzőtől, most úgy néz ki, 

mint egy rendes traktor. Egy John Deere.

Az utánfutó, a talajmaró és a szárzúzó is átesett a felújításon, azok is le lettek fújva. Majd nekiugrottam a kiskerteknek, amivel mostanra nagyjából végeztem. Évről-évre több kertet bíznak rám, és pedig megpróbálok élni ezzel a nagy felelőséggel :)

Közben persze ment a metszés, amit nem kapkodtuk el és még így is elkészültünk március közepére az egésszel.

View this post on Instagram

A post shared by Magasélet a Hegyen (@magaseletahegyen) on Feb 28, 2019 at 11:32am PST

Szépen termőre fordult a nyulászatom is: a minap hirtelen felindulásból levágtuk az első alomból mind a 9 nyulat. Úgy hívtam őket: az ELSŐK! A Miskánál összejött a társaság, mert neki akartak állni a veteményezésnek: ott volt a Jani, meg a Feri, meg a sütőben már sült a csülök, de az a kurva eső csak nekieredt.  Meg fújt a szél is. 

Rakjál úgy aprómagot, hogy közben süvít a szél! Naugye…

Ekkor támadt a spontán ötlet, hogy akkor ha már ilyen szépen összejöttünk, vágjunk le pár nyulat. Mivel nem vagyok nagyon gyakorlott a dologban, kellett a Jani szakértelme, a Miska meg elvállalta hogy megmossa a nyuszikat, elrendezi a húst, mi csak vágjuk le őket.

Meg kell tanulnom a nyulak feldolgozását, ezért nem is volt kérdés, hogy bevállalom mind a 9 leölését, és abból 5-öt szépen meg is nyúztam. Jani meg a többit, hogy haladjunk is. 

Kemény, férfias munka ez: kézzel elkábít, majd késsel véglegesít. Olyan másfél-2 kilósak voltak, lett szépen hús, egy adagot félre is tettem, befűszereztem és megsütöttem a hétvégén a haveroknak, akik még nem igazán ettek nyulat. Mindenkinek ízlett. Többi ment a fagyasztóba.

A 9 májat pedig még este, frissen megsütöttem kacsazsírban. Isteni volt.

View this post on Instagram

A post shared by Magasélet a Hegyen (@magaseletahegyen) on Mar 8, 2019 at 11:56pm PST

Közben a fűszernövények már kelnek, megmetszettem az összes fát, az almabor project nagy sikereket ér el (gyorsan fogy), a lányok intéztek ide egy kutyát (ami összehugyozik és szarik mindent), egy tüskét sebészeten kellett kiszedni az ujjamból (most egy ideig nem nyúlok egres bokorhoz), forgattak velem egy riportot (hah, hírnév és pénz!!!) az apósom meg bazi nagy mágneseket enged le a tanyánál lévő kútba és kincsekre vadászik az iszapban (eddig két vasdobozt talált, amiben kulcsok voltak). 

Szerinte lesz ott arany is. 

#magaséletahegyen #nyúl #március #tavasz #kisjapó

[magaseletahegyen]

Alakul, amit alakítanak (part1): szereztünk libát!

Tavaly és tavalyelőtt is elbalfaszkodtam, így nem lett libánk Márton napra. De idén megcsináltuk: szereztünk libát, egyből hármat.

Alapból csak háztól veszek állatot, az túl egyszerű, hogy bemész a boltba. Ráadásul áfa, meg minden, hagyjad már: semmi tápos, ketreces cucc. Miska kicsit körbetelefonálgatott, miközben támasztottuk az asztalt a konyhában egy roséfröccs mellett és intézett másnapra 3 libát: 2 tojót és egy gúnárt. Csak egyben adták, 5 ezerért darabját.

Másnap felkerekedtünk, én bedobtam a kocsiba három dobozt, és elmentünk Tibihez a ludakért. Koszovó utca 16, lilára festett ház, olyan részletes udvarral, hogy fel sem fogta az agyam, mi minden van ott: három puli rohant elénk a kerítéshez, udvar közepén piros Simpson, bal oldalt laktak a galambok, ketrecben, de szabadon kijárva, aztán következett a baromfiak ólja, majd a csüngőhasú disznó lakhelye. Jobbra egy fészerben a nyulak, vagy 10 méter fa, középen, az udvar végében a kecskék, kis kolomppal a nyakukban, mellette pedig a jövetelünk tárgya: 3 szép nagy lúd elkerítve. Középen pedig a ganyédomb, azon egyszerűen csak át kellett menni a libákhoz. Igazi vidék!

(Mamánál kergettem meg kicsit a Libákat, hadd mozogják le a kukoricát)

Támasztjuk a kerítést, nézegetjük a libákat, mikor a Tibi azt mondja nekem, hogy “óvatosan forduljak meg, ne kapkodjak”. Bazdmeg, csak ne egy bika legyen! - gondolom magamban.

Egy őzike, még fiatal, félénk, ránézésre finom szagolgatja a seggemet. Ez az új szerzemény, nemrég szedték össze az út széléről, el volt hagyva. Kecsketejjel nevelték fel, szabadon járkál az udvarban, a kutyákkal játszik, néha kiengedi a gazda az erdő felé, de eddig még mindig visszajött. Nem eladó.

Tibi bácsi őzikéje, kajakra.

Azt mondja Tibi, hogy jófej állat, nem tervezik megenni (Bambi a neve), nincs vele semmi gond, estéfelé mikor már bent vannak a házban, az őz odamegy az ablakhoz és bámulja a nappaliban a tévét. Órákig elvan így, bár nem mindent szeret nézni, ezt a Megasztáros hülyeséget utálja, hangosan bőg, mikor valami szerencsétlen énekel a tévében. El kell kapcsolni.

Kecskékre terelődött a szó:

Kérdem Tibitől: - Megéri tartani a kecskét?

Tibi:  - Ha bort fejnék belőlük, akkor sem érné meg!

:(((((

Szóval ott állunk, nézzük a libákat, a hozott dobozokat kineveti, mondván, azt széjjeltépik 5 perc alatt. Nem mintha beleférnének. Tibi ad nekünk 3 zsákot, azt mondja, ebben kibirják a szomszéd faluig, “úgy viszitek el, mint a cigányok” :)

View this post on Instagram

A post shared by Magasélet a Hegyen (@magaseletahegyen) on Oct 31, 2018 at 11:26am PDT

Adott tehát a feladat: be kell menni a libák területére, lefogni, majd beletuszkolni a zsákba. Azt hiszed, az könnyű? Totál ráparáztam: kurvanagy állatok, és láthatóan nem félnek tőled. Három férfi azért megoldotta, zsákba kerültek, pénz kifizetve, vihettük az állatokat.

Kivittük a mamának, ott már elő volt készítve egy ól. Azóta ott csapatják, kapnak kaját rendesen, mama szereti őket, néha ki vannak engedve “gyöpölni”. A héten az egyiket levágjuk, Márton napra nem tudtam, mert dolgom volt, de a hétvégére római tálba kerülnek a combok, a mellét pedig enyhén átsütve tervezem gesztenyével és sütőtökkel. A májat pedig simán, zsírban sütjük ki, ehhez pedig új bort fogunk fogyasztani. A csontos részéből meg leves lesz.

Jövőre már saját libákat nevelek, az tuti!

#magaséletahegyen #liba

[magaseletahegyen]

Azt meséld el, mikor kiütötted a munkásőr-parancsnokot a kocsmába!

Át kellett menni a Janihoz, húztuk a nagy pótkocsit is, mert nála volt a régi-új talicskám, amit alig egy hete szereztünk be egy 5-ösért, meg amúgy is meg kellett nézni a szomszéd szőlőjét, ahonnan ki lehet szedni a vasoszlopokat. Szőlő? Nem szőlő az, hanem lófasz! Viszont az oszlopok még érnek benne valamit.

Időben érkeztünk, a Jani meg a Laci éppen bökte ki az oszlopokat, ráment mindenki az ingyen cuccra, viszik ha kő ha nem. Kézzel nem nagy munka, kicsit meg kell ásni és már jönnek is ki a helyükről. Janiék próbálták az MTZ hidraulikával is kihúzni, de majdnem összetörték vele a fülke üvegét, így maradt a kézi módszer. Az a biztos.

Megbeszéltük, hogy szerzünk inkább egy homlokrakodót, az majd szépen kihúzogatja a vasakat a földből, mert azért van vagy 100 db. Ezt a tervet már a verandán üldögélve tökéletesítettük, az új vöröset kóstolgatva. Ekkor jöttek elő a sztorik a 70-es, 80-as évekből. Laciról már írtam, ő volt a helyi temetkezési vállakozó (előtte lovas kocsival fuvarozott), kőkemény ember, kőkemény hozzáállással.

Nem is nagyon volt jóba senkivel, a munkásai is magázták mindig, nem engedte meg a barátkozást. Így esett meg egy laza koranyári este még valamikor a 80-as években, hogy munkája végeztével a Laci betért az “Alsó Kocsmába”, ahol a pultnál iszogatott a helyi munkásőr-parancsnok, meg még sokan mások.

Nem köszöntem én neki, basszameg az anyját, sosem álltam vele szóba. Egy szar ember volt! De mellette ott állt a Kis Jóska, neki odaköszöntem, meg kezet is fogtam vele. Erre az a köcsög (a munkásőr) odaszól nekem, hogy “Ne beszéljek bele a poharába!”. Mondom neki, “ki a picsa beszélne bele a poharadba, bazdmeg”, majd elfordultam. Erre érzem, hogy oldalról eltalál, odanyúlok: folyik a vér a számból.

Na ezzel nem maradok adós, gondoltam, megfordultam, majd kapott egy akkorát, hogy beesett a szódásszifonok közé. Úgy kellett felmerni. Így volt, nem Miska? Te ott voltál!

Ott, persze, ott volt mindenki bazdmeg, látta az egész város! - meséli nevetve a Miska. De nemcsak ennyi volt, le kellett fogni a Lacit, mert még meg akarta tiporni azt a hülyét ott a szódákon. Mindenkiben meghűlt a vér.

Aztán mi lett ebből, nem basztak meg? - kérdezem, ismerve a politikai viszonyokat a régi szép időkből.

Másnap behivattak engem is, meg a feleségem is, el kellett mondani mi történt. Hülye volt az az ember, mindenki tudta, végül nem lett belőle semmi.

Aztán amúgy is nem mindegy? Én hoztam ki a kihült hulláját pár év múlva a házából, bazdmeg, négy napos hulla volt, senkinek sem hiányzott, észre sem vették. Gondoltam ki sem visszük, hanem csak kibaszom itt az ablakon, aztán lesz vele valami. De azt nem lehetett… Halottakkal nem csúfoskodunk!

#magaséletahegyen #munkásőr

[magaseletahegyen]

Egy laza hét: rókát csapdázunk, kisnyuszik születtek, föld bevetve, almabor készülget, tulipánokat rakjuk!

Néhány embernél kiverte a biztosítékot, hogy a saját területemen rá mertem lőni  légpuskával a rókára. Ez van, a róka csak a giffeken, meg a youtube-on cuki kis állat, amúgy egy ravasz geci kártevő, ami terjeszti a veszettséget és lemészárolja a jószágot.

Ennek megfelelően is fogunk bánni vele.

Szereztem egy élvefogó csapdát, majd felajzottam (!!!), miután nélhány percig merengtem a működésén. Nagyon tetszik a kifejezés, nagy örömmel álltam neki csapdát ajzani. Friss, nyers csirkemájat tettem be csalinak, ha a róka lesz olyan óvatlan, hogy belemegy, akkor rázáródik az ajtó és kész, megvan.

Miska szerint sosem fogom meg azt a ravasz kis dögöt, a Laciék 2 hónapon keresztül próbálkoztak három csapdával, a lehető legkülönfélébb csalikkal elkapni a temetőben randalírozó és sírokat feltúró rókákat. Nulla sikerrel.

Én bízok benne, hogy lehet szerencsém, rászánok erre néhány hetet. Kerítést nem tudok építeni, ahhoz túl nagy a telek, kutyát éppen ezért nem is tudok tartani, a különféle riasztók - legyen az elektromos, vagy vegyszer alapú - nem érnek semmit..

/fincsi máj, eddig nem jött be/

Aztán hogy mi lesz vele ha netántán sikerül megfogni, ott megoszlanak a vélemények. Aljas, gonosz embereket kérdezhettem meg, mert kivétel nélkül mindenki egyértelműen megölné a rókát.

Mama: ááááá, van egy hegyes vasam, odaadjam? Fater: lapáttal kell agyonütni! Miska: vasvilla. Jani: le kell lőni.

Arra a felvetésre, hogy esetleg elviszem valahova és egyszerűen elengedem, kinevettek. Gyakorlatiasak a vidéki emberek.

A harmadik este megjelent megint a róka, a fenti ablakból néztük, ahogy körbejárja a csapdát, megszagolja a májat, aztán nekiállt diót szedni és dugdosta az avar alá. A macska ezt a hordó tetejéről nézte végig, mintha még össze is kacsintottak volna - szerintem ezek barátkoznak. Ma kicserélem a csalit, csontokat teszek bele meg csirkehús maradékot. Meglátjuk, reméljük nem nagy gurmé a rókánk, nincs kedvem még neki is külön főzni.

Közben megszülettek a kisnyulak!

Nem tudjuk hogy mennyi, mert az anyjuk szőre alatt vannak, mozognak, reméljük egészségesek és minden rendben lesz velük. Remélhetőleg a róka sem bántja őket, kellene jobb ketrec, ami biztonságosabb. Rajta is vagyok az ügyön, de az nem két nap.

/ott hátul a dobozban vannak a kisnyuszik/

Sokat eszik a Sára, most minden elfogy amit eléteszünk, kell az erő a szoptatáshoz. Úgy ropogtatja az almát, hogy öröm hallgatni. A víz is fontos, ha nincs előtte elég, a kicsiket is megeheti :/

Vetettünk füvet

A tetőn lévő szántó is rendbe lett rakva, a múlt héten megtárcsázták, szerdán pedig jött a Csabi és az apukája, a Pistabá két traktorral és elvetették fűvel az egészet. Meg be is takarták, most már csak az esőt várjuk, hogy legyen is belőle valami.

Pistával a föld szélén beszélgettünk a vetésről, meg a két éve ültetett szőlőjéről, hogy milyen faszán termett idén, legalábbis a vörös, mert a fehér szerinte nem olyan okés, talán metszési módot kellene váltani.

Ekkor hív az asszony: - Mit csináljak a sütőben lévő hússal?

Mondom kissé ingerülten: - Hagyjad, hadd süljön, nem érek rá, férfidologban vagyok!

Erre rámbassza a telefont.

Pista bá: - Hívd vissza és beszélj vele szépen, fiam! Az asszonnyal szépen kell beszélni, különben nem kapsz pinát! Az pedig a legjobb dolog a világon, hidd el!

Ok, ebben egyetértünk: - Persze-persze, jó a pina, de én enni is szeretek, az sem rossz!

Ááááá, foglalkozz te csak a pinával, az jobb, hidd el nekem!

Visszahívtam a drágámat és bocsánatot kértem tőle. Sokat tanulok az idősebbektől.

Almabor-gyerek kérjél bocsánatot!

Új projektünk van a Miskával: a köztünk lévő almafák roskadásig vannak almával, két hordó már le lett cefrézve, tettünk is el belőle, de még mindig sok van. Fent nem lehet hagyni, mert ha lehullik, jönnek a vaddisznók csapatostól zabálni és az nem túl jó. Az azért nem róka, vigyázni kell vele.

Erre felvetettem, hogy csináljuk cidert, vagyis almabort. Miska egyből belement: rendben, legyen az, csináljuk meg. Átbeszéltük, mi lesz a technika, hogyan készítsük, mibe tároljuk, úgyhogy nekiálltunk összeszedni a lehullott almát.

Este ledaráltuk az első körben összeszedett almát, a Miska hírhedt húsdarálójával, ami elég brutkó egy szerkezet, kb mindent elvisz, ipari árammal működik s valószínűleg öregebb mint én.

Azt mondja: Na, én megyek, megetetem az állatokat, addig adagold, de bele ne nyúlj az isten szerelmére! Miért nyúlnék bele, baszki? - kérdem méltatlankodva. - Volt már olyan, akinek mondtam és most eggyel kevesebb ujja van. Ne legyél hülye! - válaszolt, majd adott enni az állatoknak.

/többen is hagyták már benne az ujjukat/

Szóval felével megvagyunk, két présbe fért bele, így lett eddig 50 liter. 100 a cél, az ma meglesz. Ha jól sikerül, akkor semmi sem állít meg bennünket, hogy jövőre mindenből alkohol legyen.

1300 hagymácska

Kihúztam a múlt héten négy csíkot (Curtis likes this) a szomszéd földön ekével, a héten pedig annak is nekiláttunk, hogy elültessük a tulipánokat. Hétfőn ránkesteledett, de befejeztük a második sort is (a traktorral világítottam, miközen Miska hordta fel a fröccsöket). Nem a legjobb neki a föld, elég szopóka meló ez most, de a Zsuzsi már befejezte a harmadikat is, már csak egy van vissza. Összesen 1300 hagymát rakunk el, yeah!

/jól mulatunk esténként/

Mivel nem jön az eső, nekiálltam megöntözni, az talán segít majd a végére egy kicsit. Persze a kibaszott őzek átjárnak rajt, mikor szépen lesétálnak este, hogy felzabálják az szintén nemrég ültetett szamócát. Ezekkel most mit kezdjek?

Bonyhád to Orfű

Lazább hetet tartunk, ezért simán rávett az asszony, hogy menjek el vele Bonyhádra a lomis cigányokhoz, mert szét szeretne ott nézni, kellene neki pár dolog.

Az egy kincsesbánya. Mármint a cigó srác udvara. Van ott minden is. Én beszereztem egy fasza dézsát (régóta szerettem volna, de újonnan piszok drága) éééés végre lett egy normális méretű péklapátom, így már normális méretű pizzát is tudok sütni a kemencében és nem kell ilyen minipizzákkal ügyetlenkedni. Úgy éltünk eddig, mint az állatok!

/pizzasütésekben még a régi lapáttal/

Onnan irány Orfű, ahol már vártak a barátaink egy laza sültpisztrángozásra, mert a híres nevezetes Horgász Büfében úgy sütik a halat, hogy érdemes érte órákat utazni. 1600-ért egy mennyei, zsírban sült hal, kenyér, sültkrumpli, valami mártogatós, meg savanyú uborka. Én azért vertem hozzá két deci vöröset is, ha már hétvége van felkiáltással. Csütörtök dél volt :/

Magasélet!

#magasélet #vetés #nyuszik #almabor #róka #orfű

[magaseletahegyen]

Rálőttem egy rókára tegnap este a ház előtt!!!

Beszarsz, én beszartam.

A lányok leküldtek tegnap este még teáért, meg maradékért a konyhába. Kimentem a teraszra almáért, álldogálok, nézem, valami járkál a ház előtt. Sokkal nagyobb, mint a macska. A macska közben vígan nyalta a tálját a lábam mellett. Baszki ez nem a macska, ez egy kib…ott róka!

Rákiabáltam: takaroggyá e!!!!!!!

A róka le se szarja.

Gyorsan belibbentem a konyhába a frissen beszerzett légpuskáért. Felkaptam, kimentem, három doboz lőszer, mindegyik más, melyik is a dumdum, amelyik a kutyára is jó? Nemtom, rámentem a rézszínűre: réz, az jó, legyen az! Betöltöm, a köcsög róka meg csak simán álldogál és kíváncsian bámul rám. 10 picsányi méterre van. Meglesz!

Ezaz bazdmeg, még célozni is van időm!

Célzok a fejre, nem veszek levegőt, nem dobban a szívem, 1 mississipi, 2 mississipi…. meghúzom a ravaszt!

Róka elrohan, vért nem látok, de lassan kezd leesni, hogy bazdmeg: rálőttem egy rókára a ház előtt!

Beszarsz! Kezdem megérezni az imént kitermelt 6 deci adrenalint.

A nyulak! Azoknál volt-e a kis geci? Lemegyek, megnézem, mind a kettő él és nyugodtnak tűnik. Visszamegyek a házhoz, a sövény mellett megint ott az a kurva róka! Meglát, elrohan.

Picsába, nem találtam el. 

Jani bazdmeg, búcsúsra van állítva az a kibaszott légpuska.

Úgy érzem új kihívások elé állít az élet. Vadász leszek!

#magaséletahegyen #róka

[magaseletahegyen]

Véget ért a Nyulak Hete: kaptam két anyanyulat és ezzel felelős állattartó lettem.

Ezek a nyulak fogják teleszülni nekem a Kárpát Medencét.

(Sára, ahogy éppen teljesen beleszarik mindenbe)

De ne szaladjunk ennyire előre. A múlt hét hétfőn Miskánál leszedtük a rizlinget, ezen esemény tiszteletére előtte hétvégén a Janival levágtak 4 nyulat. Ebből lett pörkölt és sült is vagy 10 ember részére.

Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, ideje lenne nekem is nyulat tartani. Legfőképpen azért, hogy húst is termeljünk, eddig csak akkor ettem nyuszit, ha a valakinek fölöslege volt és így nekem is vágtak egyet. Azért persze tudatosan készültem már erre a dologra: öltem már nyuszit, nyúztam is meg és simán aludtam éjszaka.

(Emese készül a délutáni randira)

A múlt hét tehát azzal telt, hogy egy: nyulat ettünk, ebben volt pörkölt, sültnyúl, nyúlleves én pedig megfejeltem egy csíki nyúltokánnyal. Kettő: begyűjtöttem a napok óta nekem ígért nyulakat: egyet a Tomitól, ő az Emese, a másikat pedig a Janitól, ő pedig a Sára.

Emese - a gazdája szerint - szuper kis anyanyúl: eddig 4-szer szült, minden rendben volt, felnevelte a kicsiket, nem volt semmi gond. A Jani nyula pedig éppen vemhes, neki nem kell most több jószág, ezért nekem ajándékozta, azzal a feltétellel, hogy minél előbb elviszem, mert ugye napjai vannak csák hátra és jönnek a kicsik.

Ezt amúgy egy züllött hangulatú megbeszélés során bizniszeltük le, éppen akkor, mikor megvettem tőle a légpuskáját. Mindegy, erről majd később!

(szállítmányozom haza az első nyulamat, Emesét)

Be kellett még szerezni egy plusz ketrecet, mert a Sárához az nem járt, meg intézni kellett élelmet (árpát, meg lucernát) is nekik, ezt pedig a Miskától kaptam. Közben azért elláttak jótanácsokkal, pl hogy ne adjak nekik túl sok zöldet, mert akkor basznak megenni mást. Vagy hogy mindig legyen előttük tiszta víz, mert erre nagyon kényesek.

Jah, meg a Miska adott egy “elletőládát”, mert olyanom ugye nem volt. Most van. Sára neki is állt tegnap fészket építeni, bármikor elkezdheti tépkedni a szőrét és akkor jönnek a kicsik.

Emesét meg átviszem a szomszédba beugratni, s ha szerencsém van, akkor kb egy hónap múlva az is “lefijal”. Észnél kell lenni, mert így pik-pak lehet egy tucat nyulam, aminek kell még ketrec, meg kaja. A ketrec témán már rajta vagyok, szedem össze a cuccokat hozzá, a kaja is érkezik lassan.

Így viszont a szomszéd telek tetején lévő műveletlen földet is tudjuk hasznosítani: rakunk bele lucernát, így jövőre már az is saját lesz. Neki is feszültem és fel is szántottam, tavasszal meg bevetjük.

(Előre tekintek, a fényes jövőbe látok éppen bele. Közben szántok, mert szántani jó!)

S aztán jön a legnagyobb királyság: azt a részt kaszálni fogjuk, úghyogy be kell szereznem egy kaszát és meg kell tanulni bánni vele. Az aztán férfias egy dolog. Ha ez meglesz, esküszöm veszek egy ostort és a hegytetőn fogok csattogtatni vele!!!!!

É.L.E.T.K.E.

#magaséletahegyen #nyúl #nyuszi

[magaseletahegyen]

Ötödik éve a hegyen: szőlészkedünk, szőlészkedünk, a termés meg egyre kevesebb?? Idén is megvolt a szüret.

Immárom ötödik alkalommal álltunk neki a hegyi férfiak legnagyobb kihívásának: bort kell csinálni szőlőből!

Volt itt már minden: az első évben rámrohadt az egész. A 2. és a 3. év nem volt rossz, csúcstermések voltak, de minőségben nem voltunk a legjobbak. Tavaly helyrebillentettük egy kicsit a dolgot: fasza lett a szőlő (és a bor is), csak kevés.

Idén nem is számítottunk sokra, megmondom őszintén nem is bánom: sokkal könnyebb ennyi szőlővel dolgozni. Fasza lett amúgy, az idei cél a remek bor előállítása volt, pálinkát sem főztem, eladni sem adtam el, sőt még vettünk is a vöröshöz egy kis kékfrankost, hogy idén abból is küvénk legyen. Meg a rosé kínálatot is megnyomtuk egy kicsit.

A szüretet is két részre osztjuk, hogy ne egy nyomasztó, rohanós-kapkodós őrület legyen, ami éjfélig tart, hanem egy laza családi összejövetel, ahol jól érezzük magunkat, eszünk-iszunk, délutánra minden elmosva és a helyén legyen.

Így is lett: először leszedtük a fehéret: a királyleányka jól teljesített, erős 19, gyenge 20. A fürtök szépek, egyáltalán nem is rohadt (a növényvédelem és a zöldmunka jól vizsgázott). A Veltelini hozta azt amit kell: stabilan, szépen termett, gyenge 18-as lett, ez is elég fasza.

[szüret utáni lazulás a diófa alatt]

A két fehéret egyben kezeljük, küvé lesz, nem szarozok most külön-külön velük. A Veltelini elég jó szokott lenni magában is, és én személy szerint a Királyleánykát is szeretem fajta borként, de 1 év után eléggé elkezd elmászni az íze. Hiába próbáljuk kezelni, vigyázni rá, szépen-lassan elbaszódik. Nemtom miért…. Összesen olyan 500 literke van tehát a küvéből, sztem fasza lesz, sokat várok tőle.

[A préselés kemény munka, aki nem eszik, az nem is bírja]

A Zweigelt kissé gyengélkedik, azokban a sorokban sok a kihalt tüke, tavaly pótóltuk ezeket, de kell még 2-3 év, hogy az új tükék is harcrendbe álljanak. 18-as cukorral szedtük le, ha jól emlékszem, ez eddig a legjobb, amit ki tudtunk hozni belőle. Ehhez vettünk kékfrankost, ebből lett olyan 500 liter vörös, meg 250 liter rosé.

Fater külön projectjeként még készült 150 liter Cabarnet-Sauvignon, ő ezt szereti. Sztem az én vörösöm jobb lesz, majd meglátjuk.

[A csemegéből idén ivólevet készítettünk.]

Mindehhez pluszban jött még az apósom szőlője, a Barackos pincénél. Abból eddig pálinkát főztem, szar az ültetvény, mindeféle random szőlővel, de az elmúlt két évben a Miskával szépen helyrehoztuk, idén tehát azon is lett értékelhető termés. Ezért úgy döntöttem, abból is bor készül. Nagyrésze Lakhegyi mézes, aztán van benne még mindenféle, meg 2-3 sor Sárdoné. Szépen adta, lett ebből is 300 liter fehérbor, erre kíváncsi vagyok milyen lesz.

Szóval olyan 1500-1600 liternyi must lényegül át borrá éppen a pincében. Minden a helyén van.

Ősszel még nekiugrunk a fehérnek és azt is kipótoljuk, lassan elkezdjük ásni a gödröket, yeah!!!

View this post on Instagram

A post shared by Magasélet a Hegyen (@magaseletahegyen) on Sep 18, 2018 at 2:16am PDT

Gyertek az instára, tök nagy buli!!!

#magaséletahegyen #szüret

[magaseletahegyen]

A 84 éves mamám simán levadássza a sast is, ha úgy alakul!

És néha úgy alakul, mert ez itten Somogy, errefelé kemény az élet. A kemény élet pedig kemény asszonyokat nevel. Igazi somogykontent következik!

Persze az elején egyből szögezzük le, hogy nyilván nem sasról van szó, mert  - az mellett hogy mifelénk minden galambnál nagyobb madarat sasnak hívnak, eme gyönyörű madár eszmei értéke 500 és egymilka között mozog, szóval NYILVÁN nem bántana senki sem egy ilyen kedves állatot.

Mostantól beszéljünk tehát a “madárról”.

Napok óta hajtotta valami a tyúkokat, a mama rókára gyanakodott. Aztán egyik délután nagyon mondták a baromfiak a magukét, amire szépen kitotyogott, hogy megnézze mi is az. Mindenre fel volt készülve, éppen ezért nem is igazán teketóriázott, mikor meglátta “a madarat”, hogy dögönyözi a tyúkokat.

[Mama mutatja, hogy ha sas lett volna, akkor ekkora lett volna]

Belibbent a tyúkudvarra, felkapott egy botot, amivel szépen megkínálta a gyilkos jószágot. Erre a madár megszédült, sarokba lett szorítva, ahol is a közben kézbe került kapa megtette, amit ilyenkor meg kell tenni. Fél óra múlva már el is volt ásva.

Na, ezek után bejönnél hívatlanul a mama udvarába? Ugye hogy nem!

[Csendélet: lugas, tyúkudvar, nyárikonyha]

Hihetetlen egy asszony a Piroska mama, 84 évesen tyúkokat tart, kertet rendez, segít szüretelni, kapál, főz, behordja a fát, összehúzza a füvet, rendbe tartja a házat, a környékét és a másik mamámmal megtermelnek annyi cuccot, hogy az egész családnak mindig jut mindenből. Nem állhat meg, mert akkor fáj neki mindene, ezért inkább mozog.

Úgy panérolja a húst, hogy annak nincsen párja a környéken. Istenien főz!

Arról nem beszélve, hogy szellemileg iszonyúan képben van. Őt nem bassza át ez a geci kormány minden szarral. Mosolyog rajtuk. Meg mindegyiken. Túlélt mindent: gyerek volt, mikor véget ért a háború és bejöttek az oroszok. Egy kis zsákfalu külső részén lakott, ott, ahol már csak pár ház van. Dolgozott munkaegységért, felnevelt két gyereket, rángatta haza a részeg férjét, aki tévedésből a szomszéd disznaját vágta le, évekig ingázott biciklivel két falu között, vigyázott az unokáira és megtanult fogak nélkül megenni mindent.

Kőkemény asszony, miközben rendkívül kedves, sosincs egy rossz szava senkire sem és mindig mindent megtesz a családjának. 

De a tyúkjaival ne szarozz, arra odabasz!

Minap kiugrottam hozzá, hogy mesélje el a sztorit, közben azért ettünk a nyári konyhában egy kis sült paprikát, mert aznap azt csinált. Imádom, remélem örökké élni fog!

#magaséletahegyen #mama #sas #dehogysas

[magaseletahegyen]

Janit megtámadták a darazsak és szétcsipkedték úgy ahogy kell,

ezért az ügyeletről be is küldték egyből a kórházba, ahol bent is töltött egy éjszakát egy kacsa és egy adag infúzió társaságában. 

- Akkora méhkas volt a föld alatt, hogy abba a sörösrekeszbe nem fért volna bele, mondom, itt görbüljek meg, ha nem így volt - mutat a begörbített ujjával a sarokban fekvő húsosládára Jani, miközben egy fröccs mellett megbeszéltük az ügy tanulságait.

A támadás reggelén, épp mikor szedtük a Zolinak a sárdonéját - saját célra nyilván - akkor mesélte, hogy nála az egyik sorban van egy földi darázskas és hogy éppen szedik nála az otellót, reméli nem támadnak meg senkit a darazsak.

 - Még jó, hogy nem a Rezső feleségére mentek rá, beharaptak volna asszem a szoknyája alá, ugrott volna az asszony!

[A támadás délelőttje, itt még azon tanakodnak az öregek, hogy mi is legyen ennyi szőlővel.]

A baj úgy történt, hogy este kiment megnézni a fészkük bejáratát (ahova is egy botot dugott még délután), és ahogy kivettem a szavaiból elkezdte basztatni őket, majd hogy-hogynem, beszakadt alatta a föld: rálépett fészekre, amitől kirajzott az összes és összecsipkedték a picsába.

- Az egyik kezemmel fújtam mindenfelé a darázsírtót, a másikkal meg védtem a szememet, mert mindenhol támadtak. Hullott bele a fejemről a pólómba mint az annyapicsája, a hasam is tiszta csípés. A füleim meg akkorák voltak, meg se ismertél volna! Még itt a szemem mellett is nézda, ott is megcsipett!

Miska közben kajánul vigyorog a háttérben, majd rászól a barátjára, hogy igya má meg azt a pohár fröccsöt, ne kelljen már rátölteni.

A tanulság, hogy a földi darazsakat nem kell basztatni, a fröccsöt meg nem stoppoljuk.

#magaséletahegyen #darazsak #jani

[magaseletahegyen]

500 minden, itt a legolcsóbb! 500 a bugyi, tessék lányok, ezresért kapsz hármat!

Lementünk a vásárba a Miskával kacsákért.

(Pro tip: élő állatért ne délelőtt menj, mert addigra az összes vállalhatót elviszik és csak a gyöszös, életképtelen példányok maradnak, melyek könyörögnek, hogy “ölj meg minket”.)

(cukik, de mi a nagyobbakra mentünk)

Tegnap este átugrott a szomszéd: hozott kóstolót a frissen sült disznóból. Ekkor beszéltük meg, hogy másnap hajnalban lemegyek vele és segítek kacsát venni. 6-kor csörgött a telefon: 

- Na, felkeltél, ott vannak már a ládák kikészítve, rád várok, menjünk!

6:20. Már a kanyarban voltunk, mikor hívott a Jani: mivan nem jöttök?? Ő már akkor lent volt, mikor a román barátaink még csak álmosan pislogtak a dácsia mellett azon agyalva, hogy hova pakolják a szőnyegeket meg a szegélyvágókat. Stoppolta a kacsát a Miskának. Errefelé komolyan veszik az állatvásárt, na.

Ment is az alkudozás:

Miska: - Mennyi lesz akkor ez a tíz szerencsétlen állat? Eladó: - 3000 darabja. Miska: - Odaadod te azt 1500-ért is. Milyen kicsik má! Eladó: - Ezek? Ettől jobbat itt nem kap, nyakam rá! Miska: - Akkor nem élsz sokáig. Add oda 2000-ért, mindig nálad veszem! Eladó: - Rendben Uram, a magáé! Vigyen gyöngytyúkot is, nézze milyen szépek! Miska: - Ááááá, az nem köll, tavaly is elszökött kettő! Eladó: - Nem megy az el: le kell vágni a szárnyát! Miska: - Hogyan néz már úgy ki, dehogy vágom le! Eladó: - Visszanő az! Miska: - Akkor meg minek vágnám le! Na, adj vissza, aztán viszlát!

Bedobtuk a kacsákat a kocsiba, majd mentünk még egy kört a vásárban, Janinak kellett valami torziós kulcs, éppen az nincs meg a készletbe, ami kellene. Mindig így van. Én nem jutottam messzire, mert becsábítottak a lángosos asszonyok, hagytam, hogy az öregek menjenek csak, amíg én pattintottam egy frissen kisült sajtos-tejfölöst. Extra fokhagymával 500-ért.

(az öregek is dobtak egy laza lángost)

- Kettőt kért érte, de lealkudtam 1000-re! - Mosolyogva meséli Jani, hogyan került szituációba a szomszédos bakcigánnyal a torziós kulcsokat illetően, de már nyomja is a kezébe a sima, feltét nélküli lángost a Miska. Ők is bevertek egyet, ekkora üzlet után megjön az étvágy!

Még éppen csak lézengtek a népek, mi már kifele tartottunk a vásárból: kurva meleget mondtak mára is, igyekezni kell, ha az ember még akar valamit dolgozni, 2-3 óra múlva elviselhetetlen lesz az idő. 

Én gyorsan felböktem a “kapálós hagymát”, nem lett sok, apró is, de legalább jó sokat kellett dolgozni érte. Minden nem érheti meg.

Délelőtt még nekiugrottam elrakni az előző este leszedett kukoricát meg karalábét. A karalábé húslevesbe kell majd, összeszeltem és úgy kerül a mélyhűtőbe, a kukorica pedig csövestől. 

Közben bedobtam a szintén előző este bepácolt báránygerincet a sütőbe, hadd melegedjen szépen lassan, amíg a Zsuzsi válogatja meg csávázza a tulipánhagymáit. 1 órára meg is voltunk mindennel.

Kurva meleg van, asszem estig nem megyek ki, addig muszáj lesz tolni egy kis Far Cry-t, hadd fogyjon az a szekta!

#magaséletahegyen #vásár #kacsa

[magaseletahegyen]

Felhős-borongós szar idő, lóg az eső lába,

megfelelő idő ez arra, hogy FÉRFI legyek és leöljek egy állatot!

A Jani néhány hete egy laza fröccsözés alkalmával odaígért egy anyanyulat, mondván neki nincs több helye, amúgy is akkor vágtak le 6-ot, a hűtő is tele, szóval nem kell neki és kész!

Mondjuk olyan nyulat ígért oda, ami a Lacinál volt kölcsönbe, csak a Laci nem annyira az a visszaadós fajta, így meg könnyebb volt visszaszerezni, hogy most már kellene a nyuszi, odaadná valaki másnak. Így történt, hogy kaptam (szóban) egy nyulat, amire én fellelkesülve rávágtam, hogy ha az az enyém, 

akkor azt én is vágom le!

Nem öltem még meg állatot, se nem nyúztam, beleztem, szóval éppen itt volt az ideje, hogy tovább lépkedjek a férfivá válás rögös útján és megtanuljam hogyan kell egy aranyos kis állatot konyhakészre varázsolni. 

Szerda délután 3-ra lőttük be a Nagy Eseményt, jött is a Jani, hozta szatyorba a nyulat, pórázon Picit a kutyát, kézbe a bort. Addig Miska megfente a késeket, előkészítette a vizet, csinált egy fröccsöt és bele is löktek a mélyvízbe azzal, hogy “Na, ott van a szatyorban, vedd ki és állj neki, mert a Pici mindjárt megőrül.”

/Megtervezzük, hogyan is történjen a vágás. Errefelé mindent megtervezünk./

Nem részletezem külön, mert elég vad és véres volt, de - ha nem is elsőre - azért sikerült kézzel álomba ringatni, majd jött a kés, meg a nyak, aztán a megnyúzás és a belezés. Nem egyszerű a dolog, de nem is annyira borzasztó, mint gondolnánk. Janiék persze végigröhögték az egészet.

10 perc múlva már mostam a húst, amjd felraktuk had csöpögjön le. Szerintem még párszor meg kell majd ismételni a procedúrát, hogy magamtól is menjen, de nem lesz gond.

Nyuszigyilkos lettem.

Este befűszereztem, ma pedig meg fogom sütni a kemencében.

#magaséletahegyen #nyúl

[magaseletahegyen]

Az öreg Székely Géza bá’ most mit csinálna, ha ezt látná?

Kérdem Miskától, miközben a szomszéd utolsó kivágott szőlőtükéjének a hamuját szórja szét a szél.

“Levágná a faszodat! És közben románul szidná anyádat” - hangzik a válasz némi gondolkodás után.

Meglehet. De a fiával megbeszéltük, hogy ennek a szőlőnek már nincs jövője, senki sem műveli, mi nem fogjuk, öreg is, mennie kell. Szóval kiszedtük. Tavaly már leszüretelni sem érte meg, végig gazban volt, gyakorlatilag nem volt cukorfoka. Csak arra volt jó, hogy mindenféle nyavaja üsse benne föl a fejét és onnan megtámadja a mi szőlőinket.

Azt meg ugye nem hagyhatjuk!

Itten nem jelenik meg az aranyszínű sárgaság, mi teszünk róla. Szóval a szőlőt kiszedtük, a terület egy részét - a mandulafától lefelé - pedig felszántottuk és most én használom veteményesnek. A többit nyírni kell, a tetőn lévő föld sorsa még nem dőlt el, de lassan azzal is kellene kezdeni valamit.

Újabb erős héten vagyunk túl: ráérő időnkben szépen leválogattuk a szőlőn a fölösleges hajtásokat, füvet lenyirtuk benne, egy-két kisebb munkán kívűl minden el van végezve. Még meg kell permetezni, a lemosás utánni első körben lisztharmat (megelőzés) és atkák ellen megyünk. Muszáj lenyomni, el kell utaznom Erdélybe addigra mindennek faszának kell lennie.

Víz? Minek kellene a veteményezéshez víz?

Teszi fel a kérdést a mama, ezzel egy szempillantás alatt megakasztotta a gondolatmenetemet, amiben próbáltam felvázolni a Nagy Veteményezési Tervet. Háát, franc tudja, szerintem kellhet.

Nem volt hosszú életű a közös munka a mamákkal, eljöttek segíteni elrakni a magról ültethető növényeket, meg a hagymákat. Ők ugye profik, de sajnos ez mellett erősen teljesítményorientáltak, tök kimerítő volt velük dolgozni. A 84 éves mamám egyszerre két sort hajtott, úgy dugdosta a hagymát a földbe, mintha nem lenne holnap. Amire elmentem a sorjelölőért, addigra már kihúzott kettő sort gereblyével, olyan volt, mint amilyet a szamár hugyozik.

Fröcsikézünk a szilvafa alatt, kipihenve a veteményezést

Úgyhogy inkább megebédeltünk és szépen hazavittem őket, majd ketten a Zsuzsival megtoltuk a tűző napon és elraktunk egy csomó dolgot. Másnap pedig a Miska volt a SOROS, ő jött segíteni eltenni a maradék cuccokat. Van tehát vöröshagyma, fokhagyma, sonkahagyma, lilahagyma, “kapáshagyma”, kis kukorica, nagy kukorica, tök, spenót, két féle saláta, retek, sárgarépa, fehérrépa, paszternák és cukorborsó. Első körben.

Aztán jönnek a palánták, erre majd a jövő héten kerül sor: paprika, paradicsom. De lesz még uborka, batáta, csicsóka és egy rakat dinnye (görög és cukor), meg néhány fűszernövény. Szép lesz, reméljük.

Viszonzásképpen átmentem a Miska szőlőjébe lenyírni a füvet a traktorral. Ott ez egy elég nehéz művelet, mivel széltében vannak a sorok, elég nagy lejtéssel, mindegyikbe úgy kellett betolatni, kijönni, majd újra. Van legalább 20 sor, megjártam mindegyiket kétszer. Kétszer bele is csúsztam a szőlőbe, szóval elég para volt a dolog, de elvállaltam, akkor el kell végezni. Baszki, akkor mácsonyák voltak benne, hogy megemelték a fűnyírót a traktoron. 

Már sejtem hol fog kitörni a 2. Nagy Mácsonyaháború.

Közben az öregek nekiláttak végre a hónapok óta a fagyasztóban figyelő őz pörkölté alakításának. Meglepően nagy sikerrel: kora délutánra lettek készen, kellemesen befröccsözve vártak a teraszon megterített asztalhoz. Az őz isteni volt, a lányom csak úgy tunkolta fehér kenyérrel a szaftját. Hála istennek nincs problémája a cuki állatok megevésével, örömmel majszolta az őzet. Király volt tehát az őzike, majdnem hozta a tavalyi csikópörkölt szintjét. De azért nem :)

Hajnalban még megpermetezem a szőlőt és irány Erdély! Székely borászok, szevasztok!

#magaséletahegyen #veteményezés #őzpöresz

[magaseletahegyen]

Az Első Mácsonyaháború,

az kezdődött most el.

Néhány éve ismerkedtem meg a mácsonyával, addig az is csak egy gaz volt a sok közül. Mostanra azonban sokkal több lett annál: egy gaz, amit felismerek, küzdök ellene és a pokolra kívánok.

Rohadtul nem kellett volna tavaly hagyni felmagozni azt a szart, akkor most nem szopnék! Miska mennyire megmondta:

- Ne hagyd felmagozni azt a szart, mert szopni fogsz vele!

Így is történt. Mentségemre legyen mondva, nem nagyon tartottam ettől a problémától, mert bár egy szúrós kis geci ez a növény, van egy speckó Fiskars szerszámom, amivel ki lehet húzni a gyökerestől a talajból a dögöt és még meg sem kell fogni.

Csakhogy most a szalmás kertben - ahol mélymulcsos kertészeti technológiát próbálgatok - szaporodott el, feltörve a 20-30 cm-es talajtakaró alól. Innen csak kézzel lehet kihúzogatni egyesével. De vigyázni kell, mert eléggé tud szúrni, csak kesztyűvel megoldható és lehetőleg gyökerestől kellene eltávolítani. Van amelyiknek 20-30 cm-es a gyökere, szóval egy ragaszkodó gyomról van szó. És kurvasok.

Estére már elég jól álltam, kiszedtem minden zöldet a szalmából, a mácsonya mellett volt még tarack, búza, meg egy aranyos kis gyom, ami könnyen kijött. A terület felső részén van még eper, szóval azt bent hagytam, elég pofás lett.

Két és fél véka gazt hordtam ki belőle, remélem egy ideig nem kell ezzel foglalkozni. A csatát megnyertem, a háború tovább húzódik. Mára esett az eső, csend van, nyugalom. Érzem, hogy gyűjti az erejét. A mácsonya!

#magaséletahegyen #mácsonya #kert

[magaseletahegyen]

Folyamatosan mozgásban, mint a cápa!

Hetek óta keményen toljuk a melókát, miután hirtelen ránkrúgta a tavasz az ajtót. Tavaly egy hónappal előrébb voltunk mindennel, most meg nem győztünk kapkodni: földek, növények, pincék, palánták, fű, fa, virágzás, rügypattanás, lemosás…

A Nagy Zsírsütés után pikk-pakk megmetszettük a szőlőmet, a fákat, bokrokat, sövényt. A Miskának persze nem lehetett segíteni, az ő szőlőjéhez csak ő maga érhet hozzá, így azt külön lenyomta minden segítség nélkül.

A Barackos Pincénél is rendbetettük a szőlőt, a végén még abból is lesz valami. Tavaly ritka szar vesszők voltak rajta, okosan visszametszettük, aminek mostanra meg is lett az eredménye: nagyon szép és erős vesszőket hozott, így már válthattunk le karokat, lehetett faszán alakítani. A Chardonnay-t is sikerült talán normálisan megmetszeni, tavaly rövid csapra vágtuk, kb semmi se lett rajta.

Közben persze elő kellett venni a Kisjapót, mert már mindenki veteményezett volna, ahhoz pedig földeket kell művelni. A Jani már nem is bírt rám várni, nekifeszült a veteményesének a kis robival. Jó, nem csinálta sokáig, néhány méter után úgy döntött, hogy inkább mégiscsak megvár. Oda pont elég lett a cukorborsó.

Az év legjobb időszaka ez.

Kisjapó, mint a hegy Millenium Falconja egyre-másra vette a küldetéseket: megcsináltam a szomszéd földéjt, majd átmentem a Janihoz, a Jani szomszédjához, a Tomihoz a tetőre, Apósnál is rendbe vágtam a területet, majd nekifeszültem a saját földemnek is, közben bejött egy hirtelen megkeresés: az öreg Józsi bácsinak kellett megdolgozni a földjét, mert már nem talált rá senkit, ő meg hétfőn kórházba megy, és mi lesz akkor a kukoricával? Jogos.

Szóval az idei legkeményebb feladat a Józsi bácsi földje volt számomra: ősszel ötös ekével felszántott területet kellett talajmarni, baszki, rohadtul megszenvedtem vele: olyan volt, mintha egy 2 méteres lélekvesztővel vágtam volna neki a La Manche csatornának viharban. Csoda, hogy nem burogatott fel, akkora buckák voltak benne, plusz minden sor után vissza kellett tolatnom a tetőre, oldalt el sem tudtam menni a földön. A Kisjapó majdnem leolvadt alattam, de végigcsinálta. Nekem hólyagosra égett a karom a Napon.

Tisztelet a Hősöknek!

Sajnos a nagy virágzásokban elment a kajszi, meg a mandula, azt idén nem nagyon kell szedni. Stopot is hirdettem a barackpálinkára, abból idén nem lesz, jobban meg kell becsülni a tavalyit. Fosókára sem kell várni, míg a bogyósok (ribizli, málna, szeder, egres) egyenlőre ígéretesek. A tavaly ültetett körték is szépen megeredtek, virágba is borultak: körte talán lesz, meg meggy, meg cseresznye. A szeder sem rossz, 7-ből 5 megeredt, csak kettő adta meg magát.

Közben futottam egy kört a kardiológusomnál is, a stent után kellett egy terhelés, ami egyre jobban sikerül: olyan a szívem, hogy semmilyen orvos nem mondaná meg róla, hogy túl van egy infarktuson, 180-as pulzusig bírtam menni a gépen, gyakorlatilag előbb elfáradok és megállok, minthogy valami legyen a ketyegőmmel. Ígéretes. 

Mozogni kell, nincs mese!

Beindítottuk a nyarat is, kicsit el vagyunk késve a veteményezéssel, de a hétvégén szépen utolérjük magunkat és a jövő héten a legfontosabb, hogy a lehető legtöbb dolog a földbe kerüljön. Alakul az öntözőrendszerem is, a világ összes esővizét össze fogjuk gyűjteni és azzal locsoljuk majd a veteményest. Vízgazdálkodás magas szinteken, az lesz!

Most meg meg kellene próbálnom kimászni az ágyból, mert vagy két hete nem feküdtem benne ennyit, mint ma. De lehet, hogy nem fogok, főleg, ha a busa megsüti magát lent a konyhában.

A post shared by Magasélet a Hegyen (@magaseletahegyen) on Apr 8, 2018 at 11:01am PDT

#magaséletahegyen #tavasz #kisjapó

[magaseletahegyen]

Szar az idő, nem lehetett mit tenni

belevágtunk a Nagy Tavaszi Zsírsütésbe.

Keddtől metszettünk, jól is haladtunk: 5 sort lenyomtunk másfél nap alatt, ez szerintem pályacsúcs. De jött ez az esős, szeles fos, amit időjárásnak mernek hívni és elbaszta a lendületet. Ezért csütörtökre elővettük a B tervet: nagy mennyiségű zsírszalonna vásárlása, töpörtyű és zsír sütése.

Ez a Miska projectje, nekem sajnos kerülnöm kell a disznózsírt, ezért én csak megfigyelőként vettem részt az eseményekben. Segítenem kellett volna, de mivel ez nem egy nagy munka, a segítség itt abból állna, hogy szépen befröccsözünk, miközben kisül a zsír. Jó, persze ott kell állni mellette, meg néha odébtenni dolgokat, majd kinyomkodni a töpörtyűt, de az nem munka, hanem szórakozás.

Sajnos a délelőtti fröccsözéseket is kerülnöm kell, így gyorsan kiderült, hogy a lehető legrosszabb segítség vagyok. Ezért a Miska rácsörgött a Janira, hogy jöjjön má le körbeállni az üstöt, meg segítsen meginni néhány fröccsöt. Jani jött is! Mire valók a jó barátok!!?

A lényeg, hogy a zsír meg lett sütve. Fontos férfidolog ez, mert ugye vidéken az nem férfi, aki nem tud zsírt sütni. Meg káposztát savanyítani, persze.

Néhány lifehack, ha valaki még nem vett részt ezen az ősi rituálén:

- Az összeszelt zs��rt egy kis ecettel tesszük fel főni, hogy nehezebben égjen oda (fontos: a cél, hogy egyáltalán ne égjen oda!!!). - Aztán jöhet a víz, sűrű kevergetés, ameddig levet nem ereszt. Addig nagyon oda kell rá figyelni. - Mehet rá egy kis só is, a legutóbb nem tettünk, most kapott, megállapítottuk, hogy így a fasza! - Ha van húsos része a zsírnak, érdemes külön venni és kisütni. - A vége felé, amikor már majdnem kész, ment bele egy kis házi tej, hogy legyen színe. - Majd levesszük, kinyomkodjuk, a zsír meg leszűrve mehet a vendőbe. - Ami az alján marad (töpörtyűdarabok, a sűrűje), abból lehet sütni tepertős pogácsát. Mit lehet, kell! Ez a törvény!

Kb ennyi a lényeg.

De a Miska feltette még az i-re a pontot azzal, hogy a talált, húsosabb hasalja szalonnát külön lesózta, majd a forró zsírból mert ki egy kicsit egy lábosba, abba bele a cucc és ment a gázra. Asszem ez a Bácskai Pörc.

Ez a disznóhús csúcsa.

Amikor ez kész lett, elköszöntem és hazamentem párolni egy kis zöldséget estére, majd egy sarokban álomba sírtam magam.

#magaséletahegyen #töpörtyű #zsír

[magaseletahegyen]

Beléptünk a Nagy Vezetők sorába

és kerítést építettünk. Kerítést, ami kint tartja a bajt. És bent a tyúkokat.

Ez volt idén az első igazi bandázás, hétfőn 10-re mentünk a Miskához, ő már reggel bedobta a sütőbe a nyulat egy kis szalonnaágyon, így várva az embereket.

- Bazd meg: ha dolgozunk, enni is kell!

Meg inni is, ezt már hozzá sem teszi.

Szép tavaszi délelőtt hatalmas bárányfelhőkkel, 10 fok fölötti hőmérséklet, pincehideg vörösbor az induláshoz, mi kell még?

A feladat adott volt: a hirtelen nagy mennyiségben leesett hó bedöntötte a Miska tyúkudvarának a tetejét és az oldalait, simán kiforgatta a földből a betonoszlopokat - azt most hagyjuk, hogy ezek szerint elég szarul voltak azok beásva a helyükre.

Így a tyúkok simán ki tudtak sétálni a számukra elkülönített és megfelelő védelemmel ellátott területről, ami ilyenkor kapóra szokott jönni nappal a héjáknak, este pedig a rókáknak. Nem lehetett ezzel már sokat várni: a hegy tetején élő madarak folyamatosan a Miska háza fölött köröztek, kicsi, nagy, mindegyik: egy egész család.

Vasárnap este kint is maradt valahogy az utolsó gyöngytyúk, nem ült be, ennek megfelelően reggelre el is tűnt. Abból sem lesz már leves, a picsába! De legalább szépen híznak a környékbeli rókák.

Neki is ugrottunk a munkának, vigyázva, hogy egyszerre ne legyen sok, ezért óránként le kellett sétálni a házhoz inni néhány fröccsöt megtanácskozni hogyan is állunk. Délután kissé beborult, de addigra készen is lett a nyuszika, aminek szépen nekiugrottunk és kint a teraszon, szépen nyugodtan bekajáltuk. Istenem de jó volt, végre kint enni!

Janinak eltört néhány napja a keze, hagyjuk is hogyan és miért, nem szép történet, de ennek ellenére ő végezte az igazi szakmunkát: mondhatni az ő szakmai iránymutatása alatt valósult meg a károk kijavítása. Mit kijavítása? Sokkal több volt ez, mint egyszerű javítás: úgy rendbe lett baszva a tyúkudvar, hogy messze földről a hírére fognak járni. Innen betonoszlop már nem dől ki! 

Hallod, Gyuri bácsi?!!!?? Itt nem bontotok le semmit!

Lehet hozni a kacsákat!

igazítom a légvédelmi hálót, a “sasok” legnagyobb bánatára

#magaséletahegyen #tyúkudvar