#magyar arisztokrata

[mrgabel]

gróf Andrássy Gyula (* 1823. március 8. - † 1890. február 18.)

drawing this coat was... something.

#gyula andrassy #count andrassy #austro hungarian empire #austria hungary #history fanart #victorian era #magyar arisztokrata #digital art #procreate art

[pokmajom]

Ez a gátlástalan tolvaj, annyira görcsösen akar új magyar arisztokrata lenni,

hogy maníros lesz még az alsógatyája is. Ennek a rendszernek az lesz a veszte, hogy egyre betegebb pszichopaták képesek csak azonosulni vele, de azok meg előbb utóbb, ellene fordulnak.

[iwannapushthebutton]

Rejtőzködő Remekmű I.

Fassbinder: Lola (1981) - a Netflixen megtalálható magyar felirattal

Régóta akartam már Fassbinder filmeket nézni, de sajnos a Mubi kínálatában egyáltalán nem akart felbukkanni, az HBO-n pedig most Truffaut és Bressont nyomnak. Így amikor hozzáfértem egy kis Netflixhez, rákerestem a német fenegyerek nevére, és nem kis meglepetésemre három címet is találtam tőle. Le is csaptam rögtön a BRD-trilógia két darabjára, a bravúros Veronika Voss-ra és a fájóan aktuális Lolára. 

A BRD-trilógia darabjai a Német Szövetségi Köztársaság második világháború utáni egy-másfél évtizedében játszódnak, és mindegyik egy női sorsot követ. A filmek különálló egységek, sem főbb karaktereikben, sem történetükben nem kapcsolódnak egymáshoz, sőt formanyelvüket tekintve is eltérnek. A Lola, a trilógia záródarabja, amely már a kialakult vadkapitalizmus idején játszódik: a háború már csak távoli emlék, szereplői csak keserűséggel vagy nosztalgiával(!) gondolnak a  '45 előtti időkre. A történet helyszíne egy vidéki kisváros, amely a  békés nyugati demokráciát élvezi. A város elitjének minden tagja ismeri egymást, és az egész város ismeri Schuckertet, a proliból felemelkedett, minden hájjal megkent építési vállalkozót, aki folyamatosan feji az önkormányzati támogatásokat és gondosan visszaoszt a megfelelő embereknek. De van egy kis baj. A város főépítésze, aki jóváhagyja az építkezéseket, nyugdíjba vonul, és a székében a rejtélyes, kelet-porosz von Bohm váltja, akit senki sem ismer. Vajon von Bohm keresztül húzza mindenki számítását, vagy épp ellenkezőleg belesimul a rendszerbe? Schuckert feszülten várja a fejleményeket, saját, privát kurtizánja Lola társaságában, akit minden este meglátogat a helyi bordélyban (arisztokrata származású) felesége beleegyezésével. Schuckert csupán egyike azoknak, akik folyamatosan a titokzatos von Bohmról fecsegnek Lolának: udvarlója, a radikális baloldali Esslin ugyanis von Bohm asszisztense, édesanyja pedig az új főépítész bejárónője. Ők is felváltva mesélnek a gentlemanről, és valamiért mindenáron távol akarják tartani a lányt a férfitől. Lola nem hagyja annyiban, és fogadást köt Schukerttel, hogy már pedig ez az úr tanuk előtt fog kezet csókolni neki, egy közönséges kurvának. Lola vállalkozása először csak egyes személyek érzelmeit kavarja fel, majd felbolydítja az egész várost, hogy a kedélyek végül egy groteszk happy end után lecsillapodjanak.

 A film megtekintését követően egyértelmű, hogy miért hívták az 1945-ös születésű Fassbindert Németország lelkiismeretének. A kommunistáktól kezdve a kapitalistákon át, a toxikus férfiakon keresztül a feministákig mindenki megkapja a magáét. Az enfant terrible végig bejáratott toposzokhoz nyúl, amiket ügyesen újít meg: a kisváros mikrokozmosza egy egész ország metaforájává válik, de egyúttal tudatszínpad is, ahol a közösségi terek a tudatos megtestesítői, a bordély pedig a tudattalané. Szereplői egyszerre típusok és önálló személyiséggel rendelkező karakterek; tetteik, tragédiáik egyszerre sajátjuk és az általuk megtestesített osztályé. A film alatt szinte végig szirupos zene szól az amerikai tömegfilmek paródiájaként, eltúlzott színvilága pedig az ötvenes évek technicolorját gúnyolja.Szeretnék megnyugtatni mindenkit: 

1. ez a mű nincs egészen két óra és megvadultan száguld végig a történetén, parádés párbeszédek vannak benne, amiket érdemes  alaposan megrágni 

2. a plakáttal ellentétben, ez a film nem öncélú. Habár komoly szerepet kap benne egy bordélyház, szex nincs, és meztelenség is alig található benne (és az is dramaturgiailag indokolt szerintem).

Azért a kicsi költségvetés itt-ott meglátszik az alkotáson: a beszédhangok enyhén konganak néhány jelenetben, mivel a forgatáson nem olyan jól felvett hangot használták, így ezek sokkal színpadiasabbnak hatnak a többinél. Más filmeknél ezeket utószinkronizálni szokták, itt vagy idő vagy büdzsé hiányból ezt nem tették meg. A film eleve ötvözi a színházi és filmes elemeket, de ennek ellenére ezeknél kicsit megtörik az illúzió. A film története még mindig aktuális, a humora friss, a színészek egytől-egyig remekek. Az operatőri munka kitűnő és gazdaságos: semmi művészkedés, remekül megválogatták, hogy mely jeleneteket dolgozzák fel látványos hosszú beállításokban és melyek azok a részek, amikor szinte telenovella-szerűen egyszerűen mutatják be az eseményeket. Az egyes jelenetek közötti átúszások és más vágói eszközök lehetnek azok, amik ma már öregesnek, vagy elavultnak hathatnak, de ilyenkor érdemes arra gondolnunk, hogy már megalkotásukkor is az volt a cél, hogy kizökkentsék a nézőt, hiszen ez is a stílusparódia része. 

Csak ajánlani tudom a Lolát, ami egy üdítőszínfolt a már-már uniformizált Netflix tartalmak között. 

#rejtőzködő_remekmű

[couleurlocale]

Szerintem ebből sokkal több kellene, ebből a beszólogatásból, mint amit Nagy Ervint csinált, mert egyrészt baromi szórakoztató, másrészt amint a mellékelt példa is mutatja, hiába hiszi magát rendkívül okosnak Philip, azért csak lebukik, ez a második levél ez már tényleg naggggggyon gáz, ilyen szekunder szégyen az egész, látszik hogy NAGYON be akar szólni, de hát összevisza beszél*, és ez az utolsó pont?? :DDD

"11. Az „aranymercik” többszöri emlegetése valami elfojtott vágyálom be nem teljesülése nálad, netán a Tanácsköztársaság máig fel-felbuggyanó, komcsi hagyománya? Ha az előbbi, azon könnyen segíthetünk: viszlek egy kört valamelyikkel...

Üdvözöl: Rákay úr"

de tényleg minek képzelni magát, valami Andrássy grófnak vagy mi?? Én tudom, hogy ezeket alig olvassa valaki, (mármint ezt a fent nevezett szóváltást) de azért na, szerintem azt, hogy a Philip egy óriási opportunista pszichopata, azt még a legelhivatottabb fideszesek sem tagadhatják és ezekből a fenti szösszeneteiből ez meg egyértelműen le is jön.

*Egyébként tényleg elképesztő, hogy hogyan tudja így ötvözni ezt a fantazmagóriáiban létező régi magyar arisztokrata "stílust" azzal a legbunkóbb kommunista pártitkáréval, aki a helikopterről lőtte katyusával a szarvasokat. ceterum censeo: akik gyanús ügyekkel szereztek sok (köz)pénzt, azoknak mindig be kell szólni

[1mondatban]

Tisztelt közönség! Azaz hogy bocsánat!

Tekintetes, Nemes, Nemzetes és Vitézlő, Nagyságos, Méltóságos, Főméltóságú és Kegyelmes, Tiszteletes, Tisztelendő, Nagytiszteletű és Főtisztelendő, Érdemes és Nagyérdemű, Mélytudományú és Széptehetségű, Reményteljes, Bájos és Szellemdús uraim, úrhölgyeim és kisasszonyaim!

Ha valakinek a címét kifelejtettem volna, méltóztassék eziránt utólagos kárpótlást követelni. Az előre bocsátott megszólításból is sejtheti mindenki, hogy milyen demokraták vagyunk mi. A titulus dolga nálunk valódi tanulmány

(...)

Nagyméltóságú úr nálunk a miniszter, ha egyúttal belső titkos tanácsos is, ha nem az, akkor csak kegyelmes úr. Nagyságos a báró, méltóságos a gróf; hanem ez csak Magyarországra nézve áll; Erdélyben megfordítva áll az illeték: ott méltóságos a báró, nagyságos a gróf; annálfogva ugyan vigyázzon, aki egy teremben erdélyi és magyarországi grófokkal és bárókkal jön össze, hogy bele ne zavarodjék a címezésbe; mert ez hiba lesz. Azonkívül nagyságos urak a királyi táblai ülnökök külön-külön, hanem mikor együtt ülnek, akkor csak „tekintetes királyi tábla”.

Nagyságosak és főtisztelendők az uralkodó egyházi főméltóságok, csak főtisztelendők a más felekezetbeliek, nagytiszteletűek az esperesek, tisztelendők a plébánosok, tiszteletesek a lelkészek és káplányok; a tanító, az csak rektram.

Ha egy méltóságos asszony egy tekintetes úrhoz megy nőül, mind a kettő nagyságosnak hívatik.

Tens úr a diplomatizált ember, egész a városi hivatalnokig; még az esküdt is tens úr; de már a szolgabíró tekintetes. Jelesebb hibridumot nem csinált a tekintetes címmel senki, mint Bihar megye vidám emlékezetben levő egykori főispánja, kinek egyszer fáklyás zenét adtak, amire ő megköszönő szónoklatot akarván tartani, e szókra nyitá ajkait: tekintetes urak; hanem amint meglátta az ablakából azt a sok szűrös embert maga előtt, egyet változtatott a címen s azt mondá: „Tekintetes emberek!”

(...)

Egyszerűen nemzetes úr az alsóbb gazdatiszt, kisvárosi mérnök, pusztabíró és írnok. Vitézlő úr a jubiláns katona. Nagy uramnak hívatnak a borbélyok, gabonakereskedők, talpaskereskedők. Ifjú úrnak címeztetik pedig a fűszeres és rőfös szatócs, aki aztán megőszülhet, mégis mindig ifjú úr marad. Kegyelmed a falusi bíró, kend, ami azon alul van.

Ezekhez az újabb kor még néhány célszerű titulust csatolt. Tisztelt polgártárs! Nagyérdemű hazafi! Érdemdús lapszerkesztő! Tehetségteljes írótársunk! Nagymíveltségű úrhölgy! Lelkes honleány!

(...)

S a címretartás megvan a legalsóbb rétegekig. Mikor Talpas János uramnak elkészíti a jegyző a bizonyítványát, nagy nehezteléssel mond neki: „De már hát semmit sem tesz a nevem elébe?” „Ugyan, mit tehetnék oda?” „Hát legalább azt tenné oda, hogy »néhai«.”

(...)

Ahány iparvállalatot megindítunk, annak az élére vagy egy híres országgyűlési szónok, vagy egy fényes nevű mágnás, vagy egy hírhedett tábornok szükséges. Nem azt nézzük, hogy aki szappant meg téglát akar gyártani, értsen hozzá, hanem, hogy nagy ember legyen, s az aztán persze olyan téglát gyárt, mint a szappan, s olyan szappant, mint a tégla; ha gyertyát készít, a gyertyái ugyan nem égnek, hanem részvényesei igen, s ha gépeket gyárt, azokat utoljára is a minisztériumnak kell kirántani a sárból.

Egyetlenegy magyar demokratát ismertem életemben, az volt az Irinyi Józsi. Ez annyira demokrata volt, hogy Deákot csak Ferkónak, Széchényit csak Pistának nevezte. Egyszer kérdi tőle Deák Ferenc, mit adnak ma a színházban? Ő felel rá: Hunyadi Lacit. – Ugye, mondá Deák, annak a Hunyadi Mukinak a fiát, aki ország kormányzója volt ötödik Laci idejében?

Azóta nem született demokratánk.

Valljuk meg az igazat, bizony arisztokrata nép vagyunk mi. Ebben van a fő virtusunk. Régen vigasztalom én magamat azzal, mikor nemzetem sorsa fölött elgondolkozom, hogy minden népet teremtett az Isten valami célra: az angolt azért, hogy lássa el varrótűvel az egész világot, a franciát azért, hogy Európa el ne aludjék, az olaszt azért, hogy énekeljen, a németet azért, hogy dolgozzék; egyedül a magyart teremtette azért, hogy benne gyönyörködjék. Nyugodjunk meg ez öntudatban, s fogadjuk el a titulusunkat.

Arra pedig bárkivel, bármekkora fogadásra késznek ajánlkozom, hogy esztendő ilyenkorra minden ember demokrata fog lenni Magyarországon. – Akkor kezdődnek el az új képviselő-választási mozgalmak. Akkor tessék majd bennünket megnézni."

(Jókai Mór: Milyen demokraták vagyunk mi? Fürdői prédikáció - részletek, in: Jókai Mór: Életemből, Révai Testvérek, Budapest, 1907.)

[keresztyandras]

Hol vannak az arisztokraták?

>Szűcs Gábor Róbert Azt hiszem, a Párt által nagy lendülettel futtatott igaz magyar arisztokrácia mélyen lenézi és az uborkafára fölkapaszkodott jöttmentnek tartja Hungaroführert. Az a valódi arisztokrata, aki Esterházy Péter szerint tudta, hogy este hat után már nem veszünk fel barna cipőt, ab ovo, vagy ha tetszik, zsigerből undorodik a gyűrött nadrágú, az asztalkendőt a gallérja mögé gyűrő,…

View On WordPress

#Szücs Gábor Róbert

[ergonauticus]

ma száz éves a női választójog németországban

az azt megelőző ötven év viszont szívós küzdelmek és rémes megaláztatások sora, melyben a férfiak cseppet sem dicső szerepet játszottak, sőt: többnyire ostobák voltak, mint a föld.

néhány példa:

1. 1902-ben Anita Augspurg megalapítja a Deutscher Verein für Frauenstimmrecht-et (egyesület a női választójogért), de nem Berlinben, a fővárosban regisztráltatja, hanem Hamburgban - ugyanis Poroszországban ekkor az egyesületekben és egyéb szervezetekben folytatott aktív politikai tevékenység nők számára tilos.

2. Augspurg szerint sokak szemében az volna "a legvadabb női emancipáció csimborasszója", ha a nők korcsolyáznak és bicikliznek.

3. a nőmozgalmon belül fellépő véleménykülönbségek különféle, választójogot követelő egyesület megalakulásához vezettek. ezek között voltak radikálisabbak illetve polgáribbak is. az SPD pártlapja, a Vorwärts, az egyik polgári szerveződést "Schlagsahnekongress"-nek, tejszínhabkongresszusnak csúfolta.

4. a Reichsverband gegen die Sozialdemokratie nevű szocdem-ellenes szövetség röplapja szerint "a nők általában alkalmatlanok a politikai tevékenységre, mert rendszeresen visszatérő, a kíméletnek természet-rendelte időszakaiban nem rendelkeznek folyamatosan ugyanolyan erőkkel".

5. egy bizonyos von Decker nevű berlini aktivista egy kongresszusra igyekezett Wiesbadenben, amikor a rendőrség letartóztatta. utóbbinak von Decker lassú járása volt gyanús - a rendőrség szerint ez a prostituáltakra jellemző.

6. az antiszemita Theodor Fritsch meggyőződése szerint a nőmozgalmat a zsidók irányították a kulisszák mögött, éspedig "hipnózis útján".

7. de nemcsak férfiak, hanem konzervatív nők is támadták a választójogi mozgalmat. ebbe a sorba illik Kathinka von Rosen szász arisztokrata pamfletje, melynek címe: Über den moralischen Schwachsinn des Weibes (a némberek erkölcsi gyengeelméjűségéről).

8. egy berlini nőkongresszus után jelenik meg az a  gúnyirat, melynek címe Altjungfernkoller. Randbemerkungen zur Feministik (Vénlánydüh [szójáték: a “koller” fodorgallért is jelent]), szerzője bizonyos Stefan von Kotze (a magyar tumblr kedvéért: hányadék pista, ha úgy tetszik. van némi áthallása, de nem bánom). von Kotze azért akarja mindenáron megakadályozni a női emancipációt, mert különben "a német férfiak szexuális potenciája gyengülni fog".

9. de a Die Tat nevű folyóirat szerint is csak bajjal jár, ha a nők politizálni kezdenek, és felteszi a kérdést, hogy "akkor ezentúl a gyerekek is a fákon nőnek majd vajon".

10. Emmeline Pethick-Lawrence angol suffragette egy mannheimi konferencián 1907 őszén bebörtönzéséről számol be. őt azért tartóztatták le Londonban, mert becsöngetett egy miniszterhez.

11. 1912-ben Münchenben kerül sor az első női tüntetésre. egy járókelő beszól: "ha! nektek nem jutott férfi, mi?

12. ugyanebben az évben megalakul a Deutscher Bund zur Bekämpfung der Frauenemanzipation nevű antifeminista szervezet, egyik szószólója Ludwig Langemann. szerinte a női választójog "a tömeghatalom fájának koronája és méregvirága".

13. egy másik prominens antifeminista, Friedrich Sigismund weimari tanár pedig úgy érvel, hogy a nők intellektuális adottságaik miatt eleve nem alkalmasak a politikára: a folyamatos szellemi megerőltetés "erejük összeomlásához vezet". Sigismund továbbá attól is fél, hogy a német nők az emancipáció során testileg "elférfiasodhatnak". ennek egyik első jelét ő már fel is ismerte, ez pedig a túlzott karcsúság (a korábbi idők szépségideáljának kerek formáival szemben).

14. végül mégiscsak győzedelmeskedik a női választójog ügye Németországban, az első szavazást, amelyen nők is részt vehetnek, 1919 január 26-ára írják ki. a konzervatívok mégis attól félnek, hogy a nők átlagon felül fogják majd haladó pártokra leadni a voksukat. Hans Delbrück történész ezért azt javasolja, hogy a hölgyek "csendben másolják le férjük szavazócéduláját".

15. 1919. február 19-én pedig elsőként szólal fel egy nő a Reichstagban, a szociáldemokrata Marie Juchacz, és mindjárt a beszéde elején "nagy derűltséget okoz", a képviselőket "uraim és hölgyeim"-ként szólítva meg, lévén a férfiak túlnyomó többségben.

forrás, valamint további böngészgetéshez itt: Digitales Deutsches Frauenarchiv.

[plumsworld]

Régi márciusok emléke kísért

Kamaszkorom kedvenc nemzeti ünnepe március 15. volt. Talán azért is, mert hivatalosan nem volt nemzeti ünnep, munkaszüneti nap sem volt, iskolába ugyan elvárás volt kokárdában menni, de nem szerették, ha túl nagy, nemigen szerették, ha az ember túl közel lófrált a Petőfi- szoborhoz, az Örökmécseshez vagy a Bem-szoborhoz. Az úgynevezett Három tavasz ünnepével próbálták meg semlegesíteni - márminthogy egy ív lenne március 15., március 21. (fiatalabbak kedvéért: a Tanácsköztársaság kikiáltása) és április 4. (a Felszabadulás ünnepe, ahogy akkor mondták). Abban a kádári szürkeségben a nyolcvanas években jól esett tüntetni, lerakni virágokat, valamennyire még békésebb március 15-én is tiltakozónak képzelni vagy talán tudni magunkat. Kevéssé reflektálni arra, hogy kinek mekkora kokárdája van, kinek milyen népi szőttes táskája vagy fekete öltönye - ki helyezi a hangsúlyt elsősorban március 15. polgári demokratikus tartalmára ki pedig elsősorban függetlenségi tartalmára, s kiben van valahol egyensúlyban a kettő. De egészen biztosan úgy éltem meg március 15-ét akkor, mint egy szikrányi forradalmi eseményt, egy napot, amely megváltoztatta a világot. Aztán március 15. központi jelentősége némileg elkezdett csökkenni számomra. Nem azért, mintha nem gondolnám fontosnak a tartalmát - hanem azért, mert március 15. kontextusa értékelődött fel bennem. A reform-országgyűlések két évtizednyi sorozata, amelynek során hazánk akkori legnagyobb politikai elméi próbálták meghatározni az ország jövendő útját, lefektetni a modern Magyarország alapjait. Kétségtelen, hogy ennek a korszaknak a szereplőit idealizáljuk, de mégiscsak páratlanul elhivatott generáció volt ez, bizonyos értelemben valóban nem termelt ki a magyar politikai még egy ilyen generációt. Ettől az idealizálástól hajlamosak vagyunk távolról úgy látni vagy úgy gondolni, mintha itt valami példátlan nemzeti egység valósult volna meg, mintha ezek az emberek egyek lettek volna a célban, egyek a módszerekben. Miközben persze tudjuk, hogy mást gondolt az arisztokrata Széchenyi, mást a szintén arisztokrata Batthyány vagy Wesselényi, mást a centralista Eötvös és Szalay, mást Kossuth. Amit nem szabad elfelejteni, hogy hosszas intellektuális és országgyűlési küzdelem fejlesztette ki azt a gondolati keretet, határozta meg azokat a szavakat, amelyek készen álltak március 15-én az ifjak számára. Nem kizárólag március 15-ből, a Nemzeti Múzeum soha nem volt lépcsőjéből, a Nemzeti dal és a 12 pont kinyomtatásából, nem Heckenast Gusztáv segítő súgásából, hogy foglalják le a nyomdagépet lett, március 15-ből 1848, hanem mindabból, ami felhalmozódott 1825 óta. Ezekből és március 15-ből együtt lettek az áprilisi törvények, amelyek radikálisan új alapra helyezték Magyarországot. Egyébként a Habsburg Birodalmon belül, és ezt Jellasics támadásáig senkinek nemigen állt szándékában bolygatnia - sőt, többen éppen ettől, hogy a magyar és a Habsburg-lojalitás feloldhatatlan konfliktusba került, hasonlottak meg és váltak le a forradalom útjáról. Ha szabad annyi aktualizálást: számomra most éppen a gondolat, a merész politikai vízió hiányzik az ellenzéki politizálásból. Igen, a Momentumnak van választási programja, van EP-választási programja, van büszkeség Budapest-víziónk is - de ha az össz-ellenzéki ajánlatot nézzük, a közös lista ötletén kívül nincs gondolat, nincs vízió, hogy - mi legyen akkor, amikor már nem Fidesz van - hogyan fogunk tudni oda elérni - mit kell ahhoz most tennünk. Enélkül a politikai vízió nélkül, a saját reformkorunk nélkül, a politikai nyelv meghódítása nélkül nagyon nehéz lesz győzelmet elérni és utána működőképes országot csinálni. És ehhez nem elég az, ha ünnepi beszédekbe beleszövünk reformkori idolok más szövegkörnyezetben, más politikai helyzetben elhangzott vagy papírra vetett szavai közül vett jól hangzó idézeteket. A saját korunk lényegileg más - a saját gondolkodóinknak, saját politikusainknak kell a saját korunkhoz és helyzetünkhöz illő gondolatainkat kitermelniük. És ebben nem sokat segít a teljes ellenzéki térfélen érzékelhető értelmiségellenesség sem. És ha már kamaszkor, ha már nyolcvanas évek. Tegnap elmentünk a Blinken OSA archívumba, ahol a Fekete Doboz tudosítását vetítették az 1989. március 15-i megemlékezésről. Amit Szilágyi Saci Sándor koreografált, amelyen Cserhalmi György mondta el az aktuális 12 pontot (valószínűleg élete legnagyobb szerepében), Csengey Dénes (MDF) foglalta le a magyar televíziót ("Nem kell tőlünk félteni a televíziót, nagyon fogunk vigyázni rá, mert a miénk!"), majd a Kossuth téren Orbán Viktor (Fidesz) és Kis János (SzDSz) mondott beszédet. Én akkor nem voltam ott, azt hiszem, pont Pécsen éltem, Luca pont négy hónapos volt, lusta voltam utazni, barátaim voltak ott sokan, ebből kicsit olyan lett, mintha én is ott lettem volna. De megdöbbentő volt nézni a filmen, hogy kicsit másfajta ruhákban, mobiltelefonok nélkül, de ugyanolyan testtartásban, ugyanazokon az útvonalakon, ugyanazokat a dolgokat skandálva (demokráciát, pl) vonulunk most is, mint harminc éve. Az örök visszatérés. Nem mondom, hogy nem változott közben semmi, hiszen mégiscsak volt közben néhány jó évünk, de kormányzat és társadalom viszonyát, a népszuverenitás érvényesülését tekintve nagyon hasonló helyen járunk, mint ahol jártunk 1989-ben. Az idióta tekintettel tapsoló Deutsch Tamás előtt Orbán olyan megsemmisítő kritikát mondott az éppen fennállóról, amelynek csaknem minden szavát elmondhatná ma is a saját rendszere elleni kritikaként. Nem tudok a mai március 15-én nem arra gondolni, hogy mi mindent árult már el ez az ember és mi mindent fog még. Addig is megyek ki a Ligetbe Momentumos piknikre. Társasjáték, beszélgetés, könnyedség, barátkozás. Utána pedig délután tüntetés. Gyertek, emlékezzünk együtt. (alább, kommentekben az események és a film linkje is.) (a fotó forrása: Nagy Piroska képei, holvoltal.reblog.hu - azt hozzá kell tenni, hogy ez a kép 1988. március 15-én készült, nem pedig a hivatkozott 1989-esen.)

Kerpel-Fronius Gábor 

[svabok]

Magyar Nemzet, 1946. január 18.

Bálint Imre (Bp., 1896. jún. 21. – Bp., 1953. dec. 19.): író, újságíró. 1921-től a Világ, majd a Magyar Hírlap és az Esti Kurir munkatársa volt. 1944-ben politikai fogolyként Mauthausenbe deportálták. 1949-ben a Világ felelős szerk.-je. Részt vett az 1953-ban megjelent magyar–angol szótár munkálataiban, majd 1953. jan.-tól haláláig az Értelmező Szótár munkatársa. – M. Reggelre meghalunk (r., Bp., 1930); Székelyek (r., Bp., 1936); Infanterist Simon (r., Bp., 1937). – Szi. Nádass József: Nehéz leltár (Bp., 1963).

Baranyai Lipót (Béllye, 1894. aug. 7. – Frankfurt am Main, 1970. jan. 30.): pénzügyi szakember, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, az MTA tagja (ig. 1940–46, t. 1943–49). Tanulmányai befejeztével bírói-ügyvédi oklevelet szerzett. 1912-től a Bp., VI. ker. járásbíróságon, 1920-tól az Igazságügyi Min.-ban, 1921-től a Pénzintézeti Központban tevékenykedett. 1928-tól a Magy. Nemzeti Bank ügyésze, 1921-től jogtanácsosa, 1935-től h. ig.-ja, 1936-tól vezérig.-ja, 1938–43-ban elnöke volt. Tisztéről lemondva nyugállományba vonult (1943). A Parthenon Egyesület elnöke volt. A németek letartóztatták (1944. márc. 19.), fogságukból 1944. okt.-ben szabadult. 1945 után a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületének (TÉBE), a Magy.–Amerikai Társaság elnöke volt. 1948-ban elhagyta az országot és Angliába távozott, Londonban a Bank of England könyvtárában dolgozott, majd kivándorolt az USA-ba. 1951–59-ben a Világbank utazó képviselője volt, később visszatért Európába, s haláláig a frankfurti Deutsche banknál volt tanácsadó.

Csathó Kálmán (Bp., 1881. okt. 13. – Bp., 1964. febr. 14.): író, az MTA l. tagja (1933-49). Bp.-en elvégezte a jogi egy.-et, aztán Berlinben színházi tanulmányokat folytatott. 1906-ban, hazatérése után tisztviselő lett a kultuszmin.-ban. Állami ösztöndíjjal hosszabb tanulmányútra ment Párizsba, 1909-től Bp.-en a Nemzeti Színháznál működött: előbb mint rendező, majd 1919-től mint tőrendező. 1940-ben a Magyar Színház és az Andrássy úti Színház ig.-ja volt. 1936-tól a Kisfaludy Társ. másodelnöke. A felszabadulás után kizárólag írói tevékenységet folytatott. Könnyed, szórakoztató elbeszélései és regényei a maga korában igen népszerűek voltak, melyeket számos idegen nyelvre fordítottak le. Felesége Aczél Ilona színésznő. – F. m. A varjú a toronyórán (r., Bp., 1916); Te csak pipálj Ladányi (r., Bp., 1916, ebből színművet is írt, melyet 1927-ben mutattak be); Mikor az öregek fiatalok voltak (r., Bp., 1921); Földiekkel játszó égi tünemény (r., Bp., 1924); A szép Juhászné (r., Bp., 1936); Az új rokon (vígjáték, 1922); A házasságok az égben köttetnek (vígjáték, 1925); Az én lányom nem olyan (vígjáték, 1936). Írt néhány színháztörténeti könyvet is: Mi van a kulisszák mögött (Bp., 1928); Ilyeneknek láttam őket (Bp., 1957); A régi Nemzeti Színház (Bp., 1960); Tavasztól tavaszig (vadásztörténetek, Bp., 1962). – Irod. Schöpflin Aladár: Cs. K. (Nyugat, 1927); Szondy György: Cs. K. (Bp., 1928); Rónai Mihály András: Cs. K. (Népszabadság, 1964. 3-5. sz.)

Csécsy Imre (Bp., 1893. okt. 15. – Bp., 1961. febr. 6.): újságíró, író. Az I. világháború előtt a Huszadik Század, a Nyugat cikkírója volt. Novelláit 1912-ben Az élet felé c. kötetben adta ki. 1913-14-ben tevékenyen részt vett a Galilei Kör munkájában. 1914-ben az Új Magyar Szemle alapítója. Mint Jászi Oszkár titkára tevékenyen részt vett az 1918. okt.-i polgári demokratikus forradalomban, majd a külügymin.-ban, ill. a külügyi népbiztosságon működött a Tanácsköztársaság bukásáig. 1919-től 1921-ig a Világ c. napilap munkatársa. 1934-től 1939-ig a Századunk szerk.-je, 1943-44-ben Bajcsy-Zsilinszky Endre Szabad Szó c. lapjának munkatársa. 1944-ben létrehozta az illegális Magyar Radikális Pártot, amelynek 1945 után 1948-ig elnöke volt. 1947-ben képviselővé választották. 1947-től 1949-ig a Huszadik Század szerk.-je, 1949-ben nyugdíjba ment. – M. A Balkán-probléma (Bp., 1922); Az októberi, forradalom és a népköztársaság (Bp., 1946); Világos pillanat. Adatok az 1941-1943 évek történetéhez (Bp., 1946); Ha Hitler győzött volna (Bp., 1947). Irod. Varga F. János: Tizenöt éve halt meg Cs. J. (Magyar Nemzet, 1976. febr. 6.).

Cserneki és tarkeöi gróf Dessewffy Gyula (Budapest, 1909. november 21. – Curitiba, Brazília, 2000. augusztus 12.) politikus, újságíró.  Történelmi, arisztokrata családból származott. Felmenői közé tartozott Dessewffy Arisztid honvédtábornok is. Gróf Dessewffy Emil (1873-1935) és Batthyány Emanuela (1883-1964) harmadik, legfiatalabb gyermeke. Római katolikus vallásban nevelkedett. 1937. október 23-án Budapesten házasságot kötött Bársony Éva Máriával, kitől 1954-ben elvált.[2] Tanulmányait Párizsban, Bécsben, Debrecenben és Miskolcon folytatta. Apja 1935-ös halála után 3000 kat. holdat örökölt, közéleti tevékenysége mellett ezen a birtokon gazdálkodott 1945-ig. Az 1945-ös földreform idején birtokát elvették, egyedül 300 kat. holdat tarthatott meg az ellenállási mozgalomban való részvétele miatt. 1937-ben Barankovics Istvánnal megalapította Az Ország Útja című állam- és nemzetpolitikai folyóiratot, amely a fennálló rendszer alapvető reformját hirdette meg antifasiszta szellemiségben. A lapot a konzervatív liberális értékeket valló Deák Ferenc Társaság adta ki, amely 1937-ben elnökévé választotta. A második Teleki-kormány idején a kormány szociális tanácsadója Szatmár vármegyében. 1939-ben Teleki Pál miniszterelnök engedélyével megvásárolta a Kis Újságot, amely szintén antifasiszta és konzervatív liberális szellemiségben a parasztságot akarta megszólítani. 1941-től a Magyar Parasztszövetség, később a Független Kisgazdapárt félhivatalos lapja, 1943-tól pedig a németekkel szembeni ellenállás fontos orgánumává vált. Részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság előkészítő tárgyalásain, továbbá a lengyel–magyar kapcsolatok ápolását célul tűző, elsősorban irodalommal foglalkozó Magyar Mickiewicz Társaság munkájában.[3] 1944-ben, a német megszállás után egyedüli módon, dacolva az új hatalommal, önként visszaadta a lapengedélyt, illegalitásba vonult és bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba.Tildy Zoltán és Nagy Ferenc megbízásából Dessewffy képviselte a Független Kisgazdapártot a Magyar Front Intézőbizottságában. 1944 szeptemberében ellenezte a Nemzeti Parasztpárt fölvételét a Magyar Frontba, mert úgy tartotta, az megbontja a parasztság egységét. Kapcsolatot tartott a Békepárttal, a Szociáldemokrata Párttal, Bajcsy-Zsilinszky Endrével, Horthy Miklós kormányzó úgynevezett Kiugrási Irodájával, a Külügyminisztérium németellenes körével és a legitimistákkal. 1944. október 15. után részt vett a katonai ellenállás megszervezésében, kapcsolatban állt a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságával és a katonai vezérkarral. 1944. november 22-én a véletlenen múlott, hogy a nyilasok a katonai vezérkar tagjaival együtt nem tartóztatták le Tartsay Vilmos lakásán.

Fenyő Miksa (Mélykút, 1877. dec. 8. – Bécs, 1972. ápr. 4.): esszéíró, kritikus, politikai és közgazdasági író. Jogi tanulmányainak elvégzése után ügyvédi pályára lépett. 1904-ben a Gyáriparosok Országos Szövetségének (GYOSZ) lett titkára. 1908-ban a Nyugat c. folyóirat alapítói közé tartozott, a későbbi években pedig szerk.-je, ill. főmunkatársa, Hatvany Lajos mellett legfőbb anyagi támogatója volt. Arra törekedett, hogy a folyóiratot a polgári értelmiség lapjává tegye; tevékenysége nagymértékben elősegítette a modern m. irodalom kibontakozását. Ady költészetének harcos támogatója volt. A GYOSZ-ban viselt tisztsége mellett 1917-től ig.-ja volt a Magyar Vámpolitikai Központnak, és szerk. a Magyar Gépipar c. lapot. Termékeny közgazdasági író volt, írt több politikai esszét és cikket (Hitler, Bp., 1934; Bethlen István, Bp., 1937). A Nyugatban impresszionista útleírásokat, irodalmi esszéket közölt. Kötetben megjelent nagyobb esszéje: Casanova (Bp., 1912); Balassi Menyhért álnéven írt cikkeket Nagy Lajos Különvélemény c. lapjában. Naplójegyzetei a II. világháború utolsó szakaszáról (1944–45) Az elsodort ország címmel jelentek meg (Bp., 1946). A németek bevonulása után a háború befejezéséig Bp.-en bujkált. 1948-ban hagyta el Mo.-t, Rómába, Párizsba, majd 1953-ban New Yorkba költözött. 1970-ben Bécsbe települt át.

Fischer József (Budapest, 1901. április 12. – Budapest, 1995. február 23.) építész, a modern építészet képviselője, szociáldemokrata politikus. Épületein elsősorban Walter Gropiusnak, a Bauhausnak, illetve a CIAM-mal kapcsolatban álló építészek (Gropius mellett Ernst May, Le Corbusier) hatása érezhető. A CIAM magyar csoportjának első hazai szereplése 1932-ben volt a Tamás Galériában (ugyanebben az évben az őszi lakberendezési vásáron, majd 1935-ben a Budapesti Nemzetközi Vásáron szerepeltek). Építészeti tevékenységük rendszeres fóruma volt 1932 és 1938 között a Tér és Forma c. folyóirat évi egy-egy száma, melynek egyben szerkesztője is volt.1932-ben került kapcsolatba a Magyarországi Szociáldemokrata Párttal. Itt ismerte meg Peyer Károlyt, s ezen kapcsolatai miatt ítélték egy hónap felfüggesztett börtönre „osztályellenes izgatás” vádjával. Szociáldemokrata kapcsolatait továbbra is megőrizte. Az 1939-es parlamenti választásokon képviselőnek jelölték (nem jutott be), valamint megválasztották a MSZDP kezdeményezésére létrejött építészcsoport elnökének.1940-ben sorkatonai szolgálatra hívták be. 1943-ban SAS-behívót[6] kapott és a csepeli repülőtérre, majd egy dunántúli őrsre osztották be. 1944-ben családi házában származási és politikai üldözöttek egyaránt menedéket találtak, többek között Schaár Erzsébet, Vilt Tibor szobrászművészek, Major Tamás színművész és mások. 1944 novemberében dezertált és ettől fogva családjával együtt maga is bujkált.1945 után a Fővárosi Közmunkák Tanácsa elnöke lett, megszervezte Budapest háború utáni újjáépítését. A Tanács 1948-as felszámolását követően passzív ellenállásba vonult. Az 1945-ös választásokon az MSZDP színeiben pótképviselő lett. 1946. július 23-án hívták be Lányi Béla helyére. Az 1947-es választásokon már rendes képviselői helyet nyert. Az 1949-es választásokig maradt képviselő. 1953-tól a Budapesti Városépítési Tervező Irodánál tizenkét budapesti kerület helyreállítási munkáit irányította (ekkor, 1955-ben) készült el tervei szerint a IX. Erkel Ferenc u. 20. illetve a VIII. Baross u. 18. helyreállítása.Az 1956-os forradalom alatt a szociáldemokrata párt vezetőségi tagja volt (a párt [újjá]alakuló ülését az ő budapesti, Szent István parki lakásán tartották). November 2-án államminiszter lett a harmadik Nagy Imre-kormányban. November 4-e után előbb bujkált, majd újra állásba került korábbi munkahelyén, de 1958 szeptemberében politikai okokból elbocsátották.Egyik fia 1948-ban, felesége 1957-ben disszidált, mindketten az Egyesült Államokban telepedtek le. Fischer tizenkilenc alkalommal nyújtott be kivándorlási kérelmet; hét és fél évig várt az útlevélre, míg végre 1964-ben megkapta az engedélyt. Négy évvel később állampolgárságot is kapott. Itt különböző tervező cégeknél volt állása és tagja volt a Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusa (CIAM) magyar csoportjának. Felesége halála után három évvel, 1978-ban tért haza. Itthon építészeti munkát már nem folytatott, csak kiállításokon szerepelt és visszaemlékezéseket írt. 1993-ban a főváros díszpolgárává választották építészeti munkássága, valamint az újjáépítésben betöltött szerepe miatt. 1995. február 25-én halt meg Budapesten, hamvait a Farkasréti temetőben, felesége mellé[7] helyezték örök nyugalomra.

Fodor József (Nagyilonda, 1898. ápr. 22. – Bp., 1973. okt. 7.): költő, Baumgarten-díjas (1943), Kossuth-díjas (1957). Tordán érettségizett. 1916-ban frontszolgálatra vonult be. 1919-ben a Vörös Hadsereg katonája lett. Néhány évig alkalmi munkából élt, 1923-ban közölte első verseit Mikes Lajos Az Estben. 1923-tól az Est-lapok irodalmi rovatánál segédszerk. Irodalmi emlékeiről, fiatal társaival közösen vívott harcairól érdekes képet rajzolt emlékezéseiben. 1927-ben adta ki Lihegő erdők c. kötetét, melyről Fenyő László írt 1928-ban elismeréssel a Nyugatban. 1928-tól a Nyugatban is rendszeresen jelentek meg versei. 1929–1931 között az Est-lapok berlini tudósítója volt. 1931-ben hazatért, s állás nélkül maradt. Költeményeit ekkor már szinte valamennyi folyóirat és a Népszava is rendszeresen közölte. Baumgarten jutalomban részesült (1934). 1937-től az Athenaeum könyvkiadó lektora volt. A fasizmus előretörése idején harcos, bátor publicisztikai írásaira nemcsak a haladó gondolat képviselői figyeltek, hanem a cenzúra is. Ekkor megjelent versesköteteiben tragikus látomásait fejezi ki különös, egyéni, profétikus nyelven. 1942-ben jelentek meg összes versei. A háború alatt kapcsolatot talált az illegális kommunista mozgalommal. 1945 után 1947-ig az Athenaeumnál dolgozott. A lap megszűnéséig, 1949-ig az Új Idők szerk.-je és a Világ publicistája, az Irodalmi Tanács tagja. Megjelent a Mérlegen (Bp., 1945) c. verseskötete, mely javarészt 1943-ban és 1944-ben született antifasiszta verseit tartalmazta. 1949 után néhány évre elhallgatott. Az 1957-ben újraszerveződő irodalmi életnek egyik leglelkesebb szervezője, az Irodalmi Tanács és az Élet és Irodalom szerkesztő bizottsági tagja, majd a Látóhatár egyik szerk.-je volt (1958). Műfordítói munkája során Shakespeare, Dickens, Goethe, Maupassant műveit tolmácsolta magyarul. Költészetét egyre inkább áthatotta a számvetés igénye. Utolsó köteteiben gyakran szólt versben is, prózában is emlékeiről, pályatársaihoz fűződő kapcsolatáról. A Magyar Írók Szövetsége költői szakosztályának elnöke volt.

Füst Milán, Fürst Milán Konstantin (Bp., 1888. júl. 17. – Bp., 1967. júl. 26.): író, költő, Baumgarten-díjas (1932, 1935, 1946), Kossuth-díjas (1948). 1912-ben a bp.-i egy.-en jogi doktorátust szerzett, majd a bp.-i felsőkereskedelmi isk.-ban tanított közgazdaságtant. 1908-ban megismerkedett Osvát Ernővel, ami életének, írói hivatásának döntő tényezője lett. Kettejük találkozását több ízben is megírta. 1908-ban jelent meg első írása a Nyugatban, a Peter Altenbergről szóló cikke. 1909-ben megjelentek első költeményei a Nyugatban. Barátságot kötött Karinthyval, Kosztolányival, Tóth Árpáddal, Nagy Zoltánnal, Somlyó Zoltánnal. Megjelent első verseskötete (Változtatnod nem lehet, Bp., 1914). Lírájára leginkább az ószövetségi zsoltárok hangja és Berzsenyi költészete hatott. Teljesen újszerű versformálása és kifejezésmódja alkalmat adott a konzervatív szemléletű kritikusoknak, hogy hevesen támadják, s laposnak, prózainak nevezzék. Egyik állandó szereplője lett az élclapok karikatúráinak. Tudatosan elzárkózott a világ eseményeitől, a költészetet szuverén birodalomnak vallotta, a kor eseményei mégsem hagyták érintetlenül. Első kötetének címadó költeménye az 1912-es „Vérvörös csütörtök” hatása alatt keletkezett. 1918-ban az őszirózsás forradalom idején megszervezte a szellemi munkások tanácsát – Alkotó Művészek és Tudományos Kutatók Szövetsége – elnevezéssel, s a Vörösmarty Akadémia ügyésze lett. Naplójának első részletei Egy ember élete címmel a A Tanácsköztársaság idején az Új Időkben jelentek meg. A fehérterror alatt isk.-jában fegyelmit indítottak ellene, visszahelyezték ugyan állásába, de ő ezután nyugdíjazását kérte (1920). Majd kitanulta a szűcsmesterséget. Megírta Advent (Bp., 1923) c., az üldöztetését tárgyaló regényét és a Nevetők (1920) c. kisregényét, melyben ugyancsak áttételes módon fejezte ki a fennálló világgal való meghasonlottságát. 1923-ban házasságot kötött volt tanítványával, Helfer Erzsébettel. A húszas évektől kezdve sokat utazott, bejárta Európa nagyobb városait. Egyre nagyobb érdeklődéssel és kísérletező kedvvel fordult a prózai műfajok felé. 1931-ben írta jelentős drámáját, a Negyedik Henrik királyt. 1935-ben kezdte írni A feleségem története (Bp., 1942) c. regényét, melyben a cselekmény külső burka a féltékenység drámája, valójában a kor elidegenített, magányos emberének tragédiáját ábrázolja. A II. világháború idején Bp. ostroma alatt bujkálni kényszerült. Nagy fáradsággal vezetett naplójának tekintélyes része megsemmisült. 1947–48-ban több mint 100 szabadegyetemi előadást tartott, ennek anyaga később Látomás és indulat a művészetben (Bp., 1948) c. jelent meg. 1948-ban a bp.-i egy.-en az esztétika magántanárává habilitálták, egy ideig a Képzőművészeti Főisk.-n adott elő, bölcsészkari esztétikaelőadásait 1951-ben kezdte meg. Shakespeare-kollégiumokat is tartott, lefordította a Lear királyt, megírta Shakespeare-tanulmányát. 1949–1955 között egyetlen könyve sem jelent meg, az irodalmi életből kirekesztődött, éppúgy mint a harmincas években. Ezekben az években csak egy.-i előadásokat tartott. Közben 1953-ban megbetegedett, mozgásképtelenné vált. Összegyűjtött műveinek kiadása 1955-ben kezdődött meg. A II. világháború idején elpusztult naplójának gondolatfoszlányait két könyvben dolgozta fel Ez mind én voltam egykor. Feljegyzések az út mentén (Bp., 1957); Hábi-Szádi küzdelmeinek könyve (Bp., 1958): Kortársi emlékezéseit és kritikáit Emlékezések és tanulmányok (Bp., 1956) c. adta közre. 1960-ban nyugdíjba vonult. Utolsó műve, a Szexuál-lélektani elmélkedések először a párizsi Magyar Műhelyben jelent meg 1970-ben. Súlyos betegen megérhette még Negyedik Henrik király c. drámájának nagy sikerű előadását, s összegyűjtött munkái folyamatos kiadását. Halála után 1976-ban jelent meg Naplójának 1904-től 1945-ig terjedő része Pók Lajos bevezetőjével.

Gellért Oszkár (Bp., 1882. szept. 10. – Bp., 1957. dec. 16.): költő, Baumgarten-díjas (1933, 1934), Kossuth- díjas (1949). ~ Endre színházi rendező apja. Jogi tanulmányokat végzett. 1902-ben Osvát Ernő figyelt fel az Új Időkben és a Budapesti Naplóban közölt verseire. Társszerk.-ként maga mellé vette a Magyar Géniuszhoz, melyet később ő egyedül szerk. (1902–04). A lap kiadásában jelent meg antedatálva első verseskötete 1902 végén. Pályakezdő költeményeire erősen hatott a századvég érzés- és gondolatvilága. Előbb a Magyar Géniusz, majd ennek megszűntével a Pesti Hírlap cikkírója lett. 1904-től 1918-ig több ezer cikket írt a lapba. Ezek egy része névtelenül jelent meg. Kivált az oktatás- és nevelésügy kérdéseiben fejtett ki radikális véleményt. 1908-tól az induló Nyugat munkatársa, s a folyóirat kiadásában jelent meg második verseskötete, A deltánál (1909). Művészi kibontakozása Ofélia térdein (1911) c. kötetétől számítható. Elsősorban szerelmi lírája keltett figyelmet, konzervatív körökben pedig zajos megbotránkozást. Az I. világháború idején a Pesti Hírlap szerk.-je, a hadijelentések kommentátora. Ugyanakkor verseiben egyre erősödött a pacifista hang. 1917 nyarán a Nyugat főmunkatársai közé került, 1918. dec.-ben a Vörösmarty Ak. állandó tagja lett. Szerk. A diadalmas forradalom könyvét (1918). 1919. jan.-ban Károlyi Mihály sajtófőnökké nevezte ki. A Tanácsköztársaság idején a Forradalmi Kormányzótanács sajtóirodáját vezette, s így hivatalból tagja lett a sajtódirektóriumnak. 1919. szept.-ben körözőlevelet bocsátottak ki ellene. Letartóztatták, vád alá helyezték, egy hónap múlva szabadult vizsgálati fogságából. 1920-tól 1941-ig, a Nyugat megszűntéig annak egyik szerk.-je volt. A húszas-harmincas évek fordulóján erősödött verseinek humanista elkötelezettsége. Gorkij Artamonovokját az ő kezdeményezésére közölte a Nyugat. Móricz kiválása után a lap prózai részét szerk. Nagy érdeme volt a Nyugat-könyvtár fenntartásában. A fasizmus térhódítása után nem jelent meg verseskötete. 1945 után részt vett az újjászerveződő irodalmi életben. A Nyugat munkatársaira emlékező prózai művei (Kortársaim, Bp., 1954; Egy író élete, Bp., 1958) szubjektivitásuk mellett is figyelemreméltó irodalomtörténeti források. A Száz az ezerből (Bp., 1967) c. kötetben maga válogatta ki és kommentálta legfontosabbnak érzett verseit.

Heltai Jenő (Bp., 1871. aug. 11. – Bp., 1957. szept. 3.): író, újságíró, Kossuth-díjas (1957). Első verse 14 éves korában jelent meg. Jogi tanulmányait 1890-ben félbeszakítva az újságírói pályára lépett. A Magyar Hírlap, A Hét, a Pesti Hírlap, majd a Pesti Napló munkatársa. Sokáig élt Párizsban, Londonban, Bécsben, Berlinben, Konstantinápolyban. 1900-ban egy ideig a Vígszínház titkára, 1914-től 1918-ig dramaturg ig.-ja, 1918-tól az Athenaeum könyvkiadó irodalmi ig.-ja, 1929-től a Belvárosi Színház, 1932–34-ben a Magyar Színház egyik ig.-ja. A modern nagyvárosi élet franciásan könnyed, közvetlen verselőjeként tűnt fel (Modern dalok, 1892; Kató, 1894; Fűzfasíp, 1913; Elfelejtett versek, 1947). Népszerűekké váltak Kacsóh Pongrác János vitézéhez írt dalszövegei. Regényeiben előszeretettel ábrázolta a század forduló bohémvilágát szellemesen, sok humorral. Vígjátékai kifinomult technikával, ironikusan jelenítették meg a polgári létforma erkölcsi ferdeségeit. Verses színműveiben (A néma levente, Ezerkettedik éjszaka stb.) különböző korok vígjátéki hagyományait újította meg írásművészetére jellemző ironikus-romantikus stílusban. 1945 után a népi demokratikus rendszer mellett foglalt állást. Műfordítói tevékenységéért a francia becsületrenddel tüntették ki. A PEN klub magyar elnöke volt.

[fashionhungary]

A legnagyobb arisztokrata családok napja a Nemzeti Múzeumban!

A legnagyobb arisztokrata családok napja a Nemzeti Múzeumban!

Az esemény megálmodója és fő szervezője, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kuratóriumi elnöke, Széchenyi Tímea, aki a múzeum alapítójának gróf Széchényi Ferenc Pál fiának egyenes ági leszármazottja:

Elsőként hadd idézzek a 2019-i Emléknapon elhangzott néhány gondolatot védnökünktől, Gudenus János Józseftől: „A magyar nemesek megfogyva bár, de ma is itt élnek közöttünk. Az emléknap…

View On WordPress

[nyugatfolyoirat]

Kemény István: Komp-ország, a hídról (részlet)

„Mindent el akartam mondani, ami ma élő magyar emberben támadhat, s ami ma élő embert hajt, mint szíj a gépkereket.” - írja Ady egyik önéletrajzában A Komp-ország-könyv legelején (10.). Különbséget tett tehát az emberek két csoportja között: ember és magyar ember. Persze nem valamiféle hipersovinizmust vallott ezzel be, hanem azt, hogy őbenne két költő lakik.Az egyik egyeltűnőben lévő nyelv világirodalmi rangú költője, a másik egy eltűnőben lévő nemzeti történelem hőse. Az egyiket meg lehet a magyar történelem nélkül érteni, a másikat nem. Az egyik egy nagy költő, a másik egy nemzeti próféta. Az egyiket nehéz lefordítani, a másikat lehetetlen. Az egyiknek a legfontosabb sora: Minden Egész eltörött. A másiké: Valahol utat vesztettünk. Nézzünk rá először az egyik Adyra, a nagy költőre, az egyszerűség kedvéért az ellenség, Kosztolányi Dezső szemével! Kosztolányi 1929-ben, tíz évvel Ady halála után írt egy híres-nevezetes tanulmányt. Ez a legbátrabb, legokosabb és leggonoszabb támadás Ady Endre ellen. Lényege, hogy Ady költészetének a nagy része csapnivaló, az Ady-kultusz pedig a rossz ízlés következménye, „az írástudatlanok árulása”. Azt írja: „rájöttem, egy vallással állok szemben. A vallásos érzést tilos sérteni.” (356.) A világosfejű, okos, ateista Kosztolányi ennél megvetőbbet nem is tudott volna Adyról írni. Persze irigyelte. Kultuszát személyes sértésnek tekintette. De ugyanez a Kosztolányi Dezső mindent tudott a versről, amit a versről egyáltalán tudni lehet és érdemes! Tökéletes irodalmi ízlése volt, naprakész volt, a kor szellemét is érezte: tudjuk, felismerte a nála húsz évvel fiatalabb József Attila tehetségét. Nyilván tisztában volt azzal, is, hogy ő azon pár költő közé tartozik, akiknek nincs oka más verseit irigyelni. De Ady kultuszát mégsem volt hajlandó megérteni. Volt valami az irigységen kívül, ami elhomályosította a látását. Hatvany Lajosról írta a következő sorokat Halász Gábor, de mintha Kosztolányiról szólnának: „Hatvany csak irodalmi kategóriákban tud gondolkozni… a költő elkülönödő vágyában, szabadulni akarásában fel-felhangzó bírálataiban nem hajlandó mást látni, mint szeszélyes ötleteket, pillanatnyi érzelemkirobbanásokat, amikhez megfontolásnak, gondolkodásnak, világnézetnek semmi köze.” (112.) Kosztolányi Dezső irodalmár volt, Ady Endre pedig nem. Kosztolányi csak az irodalom-anyagot kérte számon Adyn, a történelem nem érdekelte. Nem mintha vak vagy süket lett volna a nemzeti kérdésekre, de korának magyarkodás-özönével torkig lehetett, nem látott értéket benne. Szellemi arisztokrata volt, aki nem volt hajlandó ostoba, irodalmat nem értő tömegek véleményével foglalkozni. Arra a következtetésre jutott tehát, hogy az emberi butaság, a sznobság, a nyájszellem csinált Adyból költő-istent. Vagyis valami olyasmi, ami a verseken kívül van. Mindezek ellenére Ady „jelentős tehetség volt. Maradandót alkotott… harminc-negyven versével…” (369.) Ennyit még Kosztolányi is elismert Adyról. Vagyis az egyik Adyt, a költőt, erős fenntartásokkal. A titokzatos másikról nem volt hajlandó tudomást venni. Mi volt ez a plusz, amit Kosztolányi Dezső nem akart érteni? Milyen húrokon játszott a másik Ady Endre? teljes szöveg itt olvasható.

#Ady #ady endre #nyugatfolyoirat

[napimagazinn-blog]

https://www.napimagazin.hu/egy-igazan-egyedi-palota-egyedi-tortenete-mely-sotet-multrol-es-buszke-jelenrol-mesel/

New Post has been published on https://www.napimagazin.hu/egy-igazan-egyedi-palota-egyedi-tortenete-mely-sotet-multrol-es-buszke-jelenrol-mesel/

Egy igazán „Egyedi” palota egyedi története, mely sötét múltról és büszke jelenről mesél

Milyen lehet az az épület, amiért valaha egy ember öngyilkosságot követett el? De ne szaladjunk ennyire előre, mert a kérdés megválaszolásán kívül még számtalan titkot fedhetünk fel egy különleges terézvárosi épületről, a Benczúr Palotáról. A palota nemcsak építészeti meglepetéseket tartogat, hanem meghökkentő „életrajzzal” is büszkélkedik.

Élt egyszer valamikor a 19. század második felében egy gazdag gyártulajdonos (Stern Ignác), aki vagyonát a szeszfőzésnek köszönhette. A lepárlóipar igen jövedelmező volt, így fiainak sem kellett szűkölködni, hatalmas birodalom örökösei lettek (a fivérek később felvették az Egyedi magyar családnevet). A kisebbik fiú, Lajos vitte tovább a lepárló üzemet, ami igazi aranybányának bizonyult. Hamarosan lakórezidencia és irodák céljára megépíttette a Benczúr utca 27. szám alatt található pazar palotát. Az elbeszélések szerint a testvérek a lovassport szerelmesei is voltak, híres lócsaládokat alapítottak. A palota kertje is őriz egy emléket ezekből az időkből. Ha hinni lehet a színpad mögötti emlékoszlopnak, akkor a kertben a híres ló, Kincsem egyik dédunokájának hamvai nyugszanak. Az Egyedi név hamarosan ismertté vált arisztokrata és nagypolgári körökben egyaránt, ám hamarosan tragédiák árnyékolták be a család mindennapi életét. A gazdasági világválság őket is sújtotta, anyagi gondokkal küzdöttek. Az idősebb fivért veje fojtotta meg bosszúból, Lajos pedig öngyilkosságot követett el, hogy a palota felszámolását megakadályozza. Az épület szerencsére azóta is áll. 1930-ban a Magyar Királyi Posta vásárolta meg – s ahogyan azt a főhomlokzat felirata is hirdeti –, itt alakult meg a Postás Művelődési Központ. A palota egyediségét ezt követően ez határozta meg, a postások nagy családjának lett a kulturális fellegvára, a hajdani Egyedi családi Palotából Benczúr postás Palota lett, ezzel megnyitva kapuit minden érdeklődő előtt.

Egy időre ugyan bezárták, de ma már újra régi fényében, a posta által létrehozott Postakürt Alapítvány fenntartásában várja a látogatókat, mint igazi közösségi hely, ahol megtalálható a szórakozáshoz, a kikapcsolódáshoz és a kultúrához minden összetevő. Az épület II. és III. emeltén kapott otthont a Postamúzeum, mely állandó és időszakos kiállítása mellett interaktív múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várja a látogatókat. A Benczúr Ház szervezésében a palota komolyzenei rendezvényeknek, költői és irodalmi esteknek is rendszeresen otthont ad; az étterem-galériában pedig egy jó ebéd vagy kávé mellett képzőművészeti kiállítások várják az érdeklődőket. A palotában családi és céges rendezvények megtartására is lehetőség nyílik, a csodás környezet is hozzájárul a program emlékezetességéhez. Aki pedig ennek a háromemeletes rezidenciának az építészeti örökségeire kíváncsi, garantáltan elégedett lesz, hisz lépten-nyomon akad valami érdekes látnivaló. A díszlépcső fordulójában Róth Miksa műhelyében készült virágos üvegablak fogadja az érkezőt. Az aula kupolája alatt télikertet alakítottak ki, a Szalon (ma Díszterem) az utcára néző középső terem volt, míg a Hölgy termet (a mai Fehér Szalont) és az Úri termet (a mai Barna Szalont) két oldalsó teremben helyezték el. A Vadászterem szép fafaragásos galériájával (a zenekar számára) étkezőként szolgált. A ház mögött, az épület teljes szélességében téglafallal körülvett kert található, benne egy gyönyörűen felújított szabadtéri színpaddal.

Látnivaló tehát akad bőven. A Benczúr Palota egy igazi Jolly Joker, ha valaki össze akarja kötni a gasztronómiai kalandozást a történelmi kalandozással és a kulturális élménnyel.

#belföld #benczúr postás palota

[startup-punk]

A magyarországi márciusi mozgalmak félreismerhetlen tendenciája a népnek földesurai alól felszabadítása, a polgári jogegyenlőség utáni törekvés, és nem a birodalom szétdarabolása. Ezért tartható a mozgalom inkább szociális, mint politikai forradalomnak. Ezért találtak ennek sarkalatos pontjai nagyobb ellenzésre a magyar országgyűlés arisztokratikus frakciói közt, mint a bécsi kabinétben, s ezért maradtak fenn ennek kivívott eredményei a politikai forradalom eleste után is. A pesti rögtönzött forradalmi választmány az 1848-ki márciusi napokban rég összeköttetésbe tevé magát az ország nevezetesebb községeivel, mik a nép felszabadítását az úrhatalom alól mind örömmel elfogadták, és Pozsonyban még mindég nem volt törvénybe téve a petíció ezt érdeklő pontja. Sőt még azt is föl lehete tenni: hogyha tárgyalás alá vétetik, el fog bukni, s akkor a felizgatott jobbágyság elkeseredett ellenévé leend saját honfiainak. Ezt megelőzendő Kossuth magához hívatá Vasvári Pált, egyikét a pesti szocialista mozgalom vezetőinek. E fiatal, alig 21 éves népszónok azon időben csaknem oly befolyással bírt a közönségre, mint maga Kossuth. Kimeríthetetlen csengő hangorgánum, helyesen alkalmazott pátosz, elragadó stíl, héroszi termet, széles ismeretek, merész ideák, s feddhetlen hírnév – egyszóval minden sajátság megvolt benne, mi egy népszónokot közkedvességűvé bír tenni. Kossuth tehát tartva a törvényjavaslat elbukásától, a fiatal demagógot szólítá fel: hogy aznap menjen fel vele az országgyűlésre s a pesti mozgalmi párt nevében szólaljon fel a gyülekezet előtt. Vasvári elment, de szónoklatára már ekkor nem volt szükség… …Egy vers kezdett el cirkulálni ezen időkben, csak kéziratban, de melynek példányai villámgyorsasággal terjedtek el minden körökben. Szerzőjéül sokan Petőfit hitték, de ő nyilván nem fogadta el magáénak. A vers így kezdődik: „Dicsőséges nagy urak! Hát hogy vagytok? Nem viszket-e egy kicsinyt a nyakatok?”… Végződik pedig ekkép: …„Ásót, kaszát, vasvillát ragadjatok! Vasvillára velök, aztán szemétre Ott egyék őket kutyáink ebédre.” A vers parasztokhoz szólt és az urakat illette, s ez utóbbiakra nézve nem volt a leghízelkedőbb hangon fogalmazva. Egy arisztokrata klub körében egy szép reggel éppen e verset olvasák, s a halvány arcok emberei kétkedve tudakozák Kiss M.-tól: ki éppen akkor érkezett Pestről: ha igaz-e, miszerint ott negyvenezernyi pórhad van összegyülekezve a Rákoson. – Azt nem tudom – felelé ez –, de biz ott könnyen lehet több is. E remegés közben meglátják az ablakon át Széchenyit az utcán, s látva hogy éppen ő is odasiet, reményteljesen néztek elébe, tudva: hogy a mindenre kész státusférfiú az egész pesti forradalomra nem sokat ád, azt rendesen „parapluie révolution”-nak csúfolva. A lépcsőn egy radikál hazafival találkozott a nemes gróf. – Bon jour, citoyen Széchenyi: – köszönti – a grófot. – Bon soir, citoyen sansculotte! – viszonozza a gróf komikus gunyorral. A klub ajtaja megnyílt, a gróf belépett, – tán sejtette az arcok sápadságának okát, ha nem, úgy még érdekesebb a tréfa. Ezen szavakkal köszönte be hozzájok: „– Dicsőséges nagy urak! hát hogy vagytok?…” A jobbágyság felszabadítása iránti törvényjavaslat még ez napon egy szó ellenmondás nélkül keresztülment, mégpedig minden mentális rezerváta, minden klauzula nélkül, még csak annyira sem is formuláztatott: hogy ki lehetett volna belőle igazodni. Mikor aztán Deák Ferenc átvette az igazságügyi tárcát, e törvények keze alá kerültek, és nem bír rajtok eligazodni. A legelső kérdés az: hogy bele vannak-e az úrbériségbe értve a szőlők, a majorsági földek és királyi haszonvételek? Odaizen Kossuthhoz, az azt feleli: hogy minden bele van értve. Nem hisz neki, elmegy Szentkirályihoz, aki a törvényeket formulázta; az meg azt válaszolja: hogy semmi sincs beleértve. – No ti éppen úgy csináltátok ezt a törvényt, mint az egyszeri porosz generális a francia háborúban a napiparancsot, monda az anekdotákban kifogyhatlan státusférfi. Az is meghallotta egyszer: hogy a katonái rendetlenkednek s elhatározta magában: hogy ennek egy napiparancsban véget fog vetni, s evégett leülteté a segédét: hogy majd diktál neki. „– Írja ön! napiparancs… Leírta ön?… olvassa el.” „– Napiparancs…” „– Igen jól van, írja tovább: – Sigmaringen… Leírta ön?… olvassa fel.” „– Sigmaringen…” „– Ezer ördög! olvassa ön fel az egészet.” „– Napiparancs… Sigmaringen.” – „Helyes. Írja tovább… Anno 1809. die …nézze meg a kalendáriumban s aztán olvassa fel. De az egészet.” „– Napiparancs. – Sigmaringen. Anno 1809.” „– No, a többit úgyis tudja ön, nekem Wachtparadéra kell mennem.” Ilyenformán írjátok meg ti is az 1848 törvényeket. Felyül a címet, alul a dátumot, a többit majd tudni fogja az illető miniszter. És ezen törvények idézték elő az ellenforradalmat a birodalom minden részeiben, nem a politikai külön engedélyek, mikben Magyarország részesült.

Jókai Mór: Emléksorok 1848-49-ből

[bdpst24]

Elvira Lindo és Ugron Zsolna irodalmi találkozása

A Diálogos: Spanyol-magyar irodalmi találkozások november 6-i estjén az Urániában a spanyol és a magyar irodalom női sikerszerzői közül a Manolito-könyvekkel hazánkban is népszerű Elvira Lindo és Ugron Zsolna beszélget az irodalom női aspektusáról. 

November 6-án a Manolito-könyvekkel Magyarországon is ismert Elvira Lindo valamint az erdélyi arisztokrata környezetben játszódó regényeivel szintén…

View On WordPress

[keresztyandras]

Apponyi Géraldine – Tirana, Durrës

Apponyi Géraldine – Tirana, Durrës

Farkasjóskák sorozat

Az ünnepi könyvhétre jelent meg a Kossuth könyvkiadó gondozásában Farkas József György könyve a Magyar emlékek a világban Az elmúlt századokban többször előfordult, hogy a magyar uralkodóházak vagy arisztokrata családok királynét adtak más nemzetek számára. Ám Apponyi Géraldine (1915–2002) esete a 20. században igencsak különlegesnek számított. Házassága I. Zogu albán…

View On WordPress

#Apponyi Geraldine #featured

[nemzetinet]

Pál utcai fiúk után Petőfi Sándor

Sikergyáros. Az ő zenéjét hallgatja A Pál utcai fiúk vígszínházi közönsége, a Magyar Állami Operaház balettművészeinek A vágy villamosát fordította le a zene nyelvére. Dés László most egy Petőfi Sándor alakját megidéző zenés darabon dolgozik, de lesz új albuma is, amelyen minden dalnak másvalaki jegyzi a szövegét.

Hosszú és mély barátság fűzte Esterházy Péterhez, különböző fellépésein ma is gyakran megidézi őt. Engedjen meg egy személyes kérdést: milyen az élete nélküle?

Nem könnyű. Igazodási pont volt, amit így nélküle sokkal nehezebb szem előtt tartani. Hiányoznak a beszélgetéseink, bár én továbbra is dialogizálok vele. Volt nemrég egy Esterházy-estem, amelyen rendhagyó módon nemcsak felolvastam és zenéltem, hanem a barátságunkról is beszéltem. Még vetítettem is olyan privát fotókat, amiket a közönség nem ismerhetett. Ott ült Gitta, Péter özvegye is a közönség soraiban, valahogy segített megidézni Péter szellemiségét. Akkor napokig nagyon jól éreztem magam, jólesett ez az egész. Pótolhatatlan veszteségek értek az elmúlt években. Péter után, a következő év nyarán elment Mihály bátyám, aki nem csak a testvérem, hanem jó barátom és szellemi társam is volt. Ezt sem tudom feldolgozni. Fura az élet. Az embernek kapcsolatai vannak, közege van, egyszer csak mintha légüres térben érezné magát. Anyám kérdezte nyolcvankilenc évesen, hogy mit csináljon még? Nem tudott egy barátnőjével elmenni egy moziba, nem volt kivel beszélgetnie közülük, mert vagy meghaltak, vagy nagyon betegek voltak. Nagy családja volt, de a vége felé mégis már csak pár telefonbeszélgetésből állt az élete. Itt volta sok dédunokája, de az más, az nem az ő közege volt, hanem a családja. Azokat hiányolta, akikkel össze tudott kacsintani, két szóból megértették egymást, vagy azt kérdezhette valamelyiküktől, hogy emlékszel? Nagyon rossz, ha ez megszűnik. Én még nem tartok itt természetesen, de már tudom, hogy ezek óriási veszteségek. Péterrel még ma is szabályos párbeszédeket folytatok.

Milyen helyzetekben?

Például ha valamilyen erkölcsietikai kérdésben vagy munkában döntenem kell. Hogy belemegyek-e valamibe, vagy sem. Vagy hogy bizonyos szituációkban hogyan viselkedem, milyen álláspontot foglalok el.

S az hogyan érinti, hogy bizonyos politikai körök még az életművét is képesek megkérdőjelezni?

Ez nevetséges. A kultúra nem olyan, mint egy államtitkár, akit le lehet cserélni. Egy minisztert könnyű leváltani, a kultúrával ezt nem lehet megtenni. Az ilyen félreértés csak problémákhoz, zűrökhöz vezet. Komoly, nagy művészeket ki tudnak végezni, de az életművüket meg nem történtté tenni egyszerűen lehetetlen. Abban a közönség, a világ dönt, nem egy párt. Esterházy Péter esetében pedig már rég döntött a világ. Kertész Imrénél is feladták ezt a nevetséges harcot. Hirtelen fordítottak rajta egyet. Kiadták az ukázt a jobboldali sajtónak, hogy szeretni kell őt. Ugyanazokban a körökben, ugyanazokban a sajtótermékekben egyik napról a másikra Imre Kertészből a Nobel-díjas Kertész Imre lett. Ezeket a mókákat nem lehet hitelesen végigvinni, hiszen az író véleménye, gondolata önmagáért beszél. Ez egy komédia, ami most zajlik, hogy az ország irányítói még mindig azt hiszik: a kultúra iránya, működése, létezése hatalmi kérdés. Ez soha, de soha nem így volt a világon. Esterházy Pétert már az életében sok támadás érte, hiszen nyíltan deklarálta, hogy „idáig és nem tovább!”

Ez ugye 1990-ben volt?

Elég korán. Amikor Csoóri Sándor megírta a rémes Nappali holdat. Péter akkor szállt ki ebből a keresztény-nemzeti vircsaftból, mert az esze, a tisztessége, az intelligenciája másfele vitte. Ők akkor árulónak nevezték Pétert, és az mindig nagyobb csapás, nagyobb szívfájdalom, mint ha valakit eleve leírnak, mert tudják róla, hogy máshova tartozik. De a Péter? Egy arisztokrata? A magyar történelem egyik ősi családjának a sarja? Egy Esterházy? Ez nekik nagyon fájt. Gyakorlatilag a rendszerváltás pillanatától elképesztő módon kezelték, írtak róla. Sok éve, amikor ez a hadjárat elindult ellene, kétségtelenül vesztett olvasókat. Ő persze ettől soha nem lett kevesebb. Ő olyan mérhetetlenül beágyazódott az európai kultúrába és a világéba is, hogy… itt bolhák csipkednek, na! Ezt nem lehet komolyan venni, és ez semmiféle hatással nincs az ő életművére, az irodalomban elfoglalt helyére. S ezeket a támadásokat ő nagyon higgadtan kezelte, mert ebben is fantasztikus volt.

Térjünk át A Pál utcai fiúkra. Ez most a magyar színházi élet egyik legsikeresebb produkciója. A múlt évad végén Kolozsváron vendégszerepelt vele a társulat, ahol valóságos örömünnep tört ki az előadás után.

Minden dal, minden dialógus, minden dalszöveg duplán és triplán hatott. Az ott élő magyarság életében ez valóban elképesztő erejű volt. És ezt éreztük is mindannyian. Mivel a színház varázsa az, hogy élő, hiszen nézők előtt zajlik, soha nem mindegy, hogyan reagál a közönség. Hogy például az előadás bizonyos pontján mekkora a csend. Itt nem őrjöngeni kell elsősorban. A feszültséget lehetett vágni. Mindkét előadás óriási élmény volt számomra is. Minden reakció erősebb volt, mint a Vígszínházban. Még a kitörő nevetés, a rajongás is. A második előadás után kiment egy kisebb tömeg a színház elé, főleg fiatalok, és a Mi vagyunk a grundot énekelték egy szál gitárral. Leírhatatlan este volt. Ez a dal ugyanis arról szól, hogy ez a mi hazánk, ezt meg fogjuk védeni, és a végsőkig maradunk, soha el nem szakadunk. Ez ott egy az egyben élni tudott. Lehengerlő, amit az előadás szereplői, ezek a tehetséges fiúk kiadnak magukból. Egy gyenge alapanyagból nyilván nem lehetett volna ennyit kihozni, de ott ez is adott volt. És telitalálat az is, hogy Marton László, az előadás rendezője fiatal srácokra osztotta a szerepeket, akiknek még elhisszük, hogy nagy kamaszok.

Marton László nem volt ott Kolozsváron. Felhívta őt, beszámolt neki az ottani sikerről?

Igen. Ezzel tartoztam neki.

A vágy villamosával, amelyet Tennessee Williams drámája nyomán fogalmazott meg zenében, most lépett először balettszínpadra. Lábra komponálni nyilván egészen másfajta kihívás, mint hangszálakra.

A szüzsét Venekei Mariann-nal, a koreográfussal raktuk össze. Nem volt több mint hét oldal. Egy olyan történetet kellett táncszínpadra vinnünk, amely dialógokkal van megírva. Ezt kellett egyetlen szó nélkül elmondani zenében és mozgásban. Ez százperces zenefolyam, három szimfóniányi anyag. Nagyon erős előadás született, Mariann a zene minden rezdülését követte. Egy rangos angol kritikai portál öt csillagot adott az előadásra briliant jelzővel. 1945 óta Magyarországon nem nagyon született eredeti zene baletthez. Bartók műve, A csodálatos mandarin volt az utolsó. Azóta hozott zenéből dolgoznak a koreográfusok. Úgy könnyebb.

Petőfi élete, költészete, a magyar társadalomra gyakorolt hatása mióta foglalkoztatja?

Több mint egy éve. Talán már nincs is olyan könyv, visszaemlékezés, amit nem olvastam volna. Majdnem napról napra tudom az életét. Mivel próza nem lesz a darabban, operában gondolkozom, még akkor is, ha a dalok a könnyűzene nyelvén szólalnak meg. Én egyébként úgy látom, egyre kevésbé ismerjük Petőfit. Március 15-i szobor lett belőle a Március 15. téren, ahol az 1848-as forradalom emlékére nyögvenyelősen elmondják pár versét. De már egyre veszélyesebbek ezek a versek. Nagyon nézik, hogy mi az, amit még el lehet mondani tőle, annyira aktuális. Most mondjam azt, hogy sajnos? Ezzel együtt szeretném megmutatni azt is, hogy nincs ma akkora (rock)sztár, mint Petőfi volt a maga korában. Huszonkét évesen már országosan ismert költő, huszonöt, amikor kirobban a forradalom, huszonhat évesen pedig már halott. Egyébként ő volt az első magyar költő, aki a verseiből élt meg. Soha senkit nem szolgált, mégis micsoda életművet hozott össze! Nagyon nagy munka lesz mindezt zenében elmondani, de már nagyon szeretnék elindulni vele. A Pilvax-beli társaság is huszonéves srácokból állt. Azok, akik most A Pál utcai fiúkat játsszák, kezdenek öregek lenni hozzájuk képest. Próza helyett rapes, ritmikus beszéd lesz, meg a dalok.

S az új album anyaga hogyan áll?

A dalok nagy része megvan már. Sőt egy jó részét már játszom a turnémon. Ez azért is jó, mert a stúdióban majd úgy mennek a számok, mint kés a vajban. Nemsokára megjelenik az album, szeretném, ha december 29-én, az Aréna-koncerten már nem is annyira új számok lennének. Felkerül az albumra pár olyan dal is, amelyet már hallott tőlem a közönség, de lemezen eddig még nem jelentek meg. A fő sajátossága azonban az lesz az anyagnak, hogy minden dalnak másvalaki írta a szövegét. Én vagyok az összekötő kapocs, de alkotótársként ott lesz Grecsó Krisztián, Bródy János, Bereményi Géza, Parti Nagy Lajos, Geszti Péter, Nemes István. A Hosszú menetet is el fogom énekelni a lemezen, amelynek a szövegét Bereményi Géza írta Cserhalmi Györgynek. Visszalopom a dalomat, mert annyira szeretem. A Szentimentet is feléneklem. Ezt évek óta játszom a koncerteken, mert nagyon szeretem. Meghívtak Eötvös Péter zeneszerző 70. születésnapjára. Elhatároztam, hogy nem egy modern szaxofonszólót adok elő, ott lesz egy sor kortárs zeneszerző, majd ők, én inkább ezzel a klasszikus hangvételű dallal köszöntöm. Leültem a zongorához, és elénekeltem. Péternek nagyon tetszett. El is kérte a kottáját, és most már Molnár Piroska, a volt felesége énekli a szólóestjén a Rózsavölgyi Szalonban.

Miről szólt akkor a nyara? Az új album dalairól vagy Petőfiről?

Erről is, arról is. Ha nem a számokkal voltam elfoglalva, akkor a színpadi mű történetét raktam össze. Hol azon töprengtem, mit és mennyit mutassak Petőfiből, hol a dalokat cizelláltam. Dolgoztam szorgalmasan.

Pál utcai fiúk után Petőfi Sándor a Nemzeti.net-en jelent meg,

#Aréna #Bródy János #Parti Nagy Lajos