tobbpenztazembereknek

[tobbpenztazembereknek]

Egyéb hasonlóság nincs is?

@eperszagucigany

[tobbpenztazembereknek]

ROGÁN FIZETI! A Hontot is! Meg a Magyar Pétert is!

Rogán -> Egy Kibaszott Zseni!

Bandi nem bir magaval! @tobbpenztazembereknek

[tobbpenztazembereknek]

@eperszagucigany szerepel benne, nem én!

@tobbpenztazembereknek

találtam neked valamit

[tobbpenztazembereknek]

@eperszagucigany 

#youtube

[tobbpenztazembereknek]

Azok a magyar városok ahol kurva nagyok a lakótelepek sajna maradtak komcsik, avagy gutentág faszikáim!

Minden ember egyenlő!

[tobbpenztazembereknek]

@eperszagucigany

Scandinavian Loft by @lovewarriors

Get Inspired, visit www.myhouseidea.com

[tobbpenztazembereknek]

TALÁLÓ!

1982.

[tobbpenztazembereknek]

DIREKT NEM taggeltek, hogy figyelsz-e!

1982.

[tobbpenztazembereknek]

Kelet-Magyarország 1982. február 6.

Mit mondhatnék, Áron. Nagy a baj Pesten, és egyre nagyobb lesz.

1982.

[tobbpenztazembereknek]

@eperszagucigany

A female falcon was equipped with a satellite tracking system in South Africa before migrating to Finland. Image shows tracker data. In just 42 days, she flew over 10.000 km, at an incredible average of 230 km per day and nearly in a straight line.    

[tobbpenztazembereknek]

KÖRÜLTEKINTŐEN!

Manshausen island retreat located in Steigen, Norway by @snorre_stinessen Photo by @hilvees, @eljackson @kajakhstan

Get Inspired, visit www.myhouseidea.com

[tobbpenztazembereknek]

Ez a @kamublogok. Kicsit fogyott ugyan karácsony óta, de azért jól tartja magát.

Nem kell kv

[tobbpenztazembereknek]

Nem szeretnék túlozni, de ezekkel a képességekkel simán lehetne akár az Egyesült Államok elnöke is!

Uj Péter: A tejesláda

(bevallom, nekem ez valamiért a mai napig meghatározó olvasmányélményem, amikor otthon én is tejesládában viszem le a kazánhoz a tűzifát, eszembe jut és napokig bennem van)

A tejesláda nem egyszerűen kultusztárgy, nem csupán a hiperfunkcionalitás élő mementója, de a vidéki létforma alapvető szükségességű eszköze a mai napig, sőt, talán az sem lenne blaszfém fölvetés, ha a szigszalag (szikszallag)-púrhab-sarokcsiszoló (flex) szentháromság negyedik tagjának jelölnénk.

Fővárosi ember tejesládával a nyolcvanas években találkozhatott talán utoljára. A proletárdiktatúra hektikus kiskereskedelmi rendszerének mókás szokása volt ugyanis, hogy az úgynevezett tejipar nem várta meg, amíg a boltok kinyitnak, hanem jött a tejes IFA már hajnali négykor, akár háromkor, lerakta (pontosabb szakkifejezéssel: lebaszta) a tejet, illetve az egyéb tejszerű italokat, például a bizonytalan eredetű csokoládéhulladék tejes oldatából készült úgynevezett kakaót vagy a még rejtélyesebb összetételű karamellás tejet a bolt ajtajában, és továbbállt. Ezek a műanyag zacskós kiszerelésű tejtermékek tejesládában érkeztek. (Gyors közbevetés: lehetne még a zacskós tej körül is forogni, volnának bőven földerítendő mélységek, ha visszaemlékszünk, a kortárs irodalomban és kabarétréfákban rendszeresen fogalomként, sőt egyfajta szocializmusmetaforaként használták.)

A fővárosi ember akkor találkozhatott a tejesládával, amikor szombat hajnalban, négy óra körül a csontrészegség és a másnaposság közötti bizonytalan állapotban támolygott hazafele, és az útja egy kiskereskedelmi egység előtt vitt el, az egység előtt pedig ott álltak a tejesládák őrizetlenül. Ilyenkor a hazatámolygó fővárosi minden gátlás nélkül dézsmálta a tejszállítmányt, bódult agyában meg sem fordult a kis értékre elkövetett lopás alapos gyanúja, sőt, inkább a gyűlölt szocialista rendszer elleni bátor szabotázsakcióként élte meg tettét.

Manapság, a fejlett kapitalizmusban ilyesmimár nincs. Nincs bolt előtt árválkodó tejesláda, tejlopás, sőt zacskós tej sincs. (Tej se nagyon van, csak ez a savós, nyomokban tejet tartalmazó valami, nullaszázalékos, amit talán hasonló színe miatt, jobb híján tejnek hívnak.) Tejipart vagy komplett kiskereskedelmi egységet még lopnak ugyan olykor-olykor, de a tulajdonviszonyok szilárdulása gátat vetett a tejesláda városi látványának.

De ahogy az ember a Budapest táblától akár csak kétszáz méternyire költözik, a tejesládák előkerülnek. Telefonál egy közeli ismerős, hogy hozna bárányt húsvétra, tejesládánk van-e? Nincs. Akkor lesz, mert a bárány abban jön. A tejesládát vissza kell majd adni, mondja, de sosem adjuk vissza. És ez még lesz így párszor. A tejesládát mindig csak kölcsönadni lehet, mindig vissza kell kérni, de sosem szabad visszaadni. A tejesláda egyik misztikus tulajdonsága a sok közül: megtartott valamit a szocialista idők bizonytalan tulajdonviszonyaiból. Nincsen meghatározható értéke, mindenki végtelen nagyságú értékként kezeli. Disznóvágásnál abba vágjuk a kolbászhúst, abban keverjük a hurkát, abba kerül amár betöltött, abban viszszük füstölni. Abba szüreteljük a gyümölcsöt, abba daráljuk, mielőtt megy a cefrébe. Abba állítjuk a pálinkásüvegeket palackozás előtt.

Abban fürdetjük a kutyát, a macskát, pucoljuk a halat. Abba vágjuk a pörkölthúst negyven személyre. Bármi lötyögőst, folyóst kell szállítani, tejesládát teszünk alá a kocsiba, ne lötyögjön ki a csomagtérbe. A felaprított tűzifát is tejesládában visszük be a cserépkályhához.

Tejesláda nélkül mihez is kezdenénk? Kiszolgáltatottan, mezítelenül állnánk a világegyetem hideg, agreszszív magányában.

(Népszabadság, 2011. 10. 12.)

[tobbpenztazembereknek]

Ne terelj, Áron! Ez a wapos blöffös írás nemcsak korszakalkotóan zseniális, de a Curriculum Vitae műfajában is tökéletes. Én ennek alapján a csávókámra nem egy szaros és 10 éve teljesen hatástalan propagandaportált bíznék, hanem a NATO főparancsnokságát és az atombőröndöt!

Uj Péter: A tejesláda

(bevallom, nekem ez valamiért a mai napig meghatározó olvasmányélményem, amikor otthon én is tejesládában viszem le a kazánhoz a tűzifát, eszembe jut és napokig bennem van)

A tejesláda nem egyszerűen kultusztárgy, nem csupán a hiperfunkcionalitás élő mementója, de a vidéki létforma alapvető szükségességű eszköze a mai napig, sőt, talán az sem lenne blaszfém fölvetés, ha a szigszalag (szikszallag)-púrhab-sarokcsiszoló (flex) szentháromság negyedik tagjának jelölnénk.

Fővárosi ember tejesládával a nyolcvanas években találkozhatott talán utoljára. A proletárdiktatúra hektikus kiskereskedelmi rendszerének mókás szokása volt ugyanis, hogy az úgynevezett tejipar nem várta meg, amíg a boltok kinyitnak, hanem jött a tejes IFA már hajnali négykor, akár háromkor, lerakta (pontosabb szakkifejezéssel: lebaszta) a tejet, illetve az egyéb tejszerű italokat, például a bizonytalan eredetű csokoládéhulladék tejes oldatából készült úgynevezett kakaót vagy a még rejtélyesebb összetételű karamellás tejet a bolt ajtajában, és továbbállt. Ezek a műanyag zacskós kiszerelésű tejtermékek tejesládában érkeztek. (Gyors közbevetés: lehetne még a zacskós tej körül is forogni, volnának bőven földerítendő mélységek, ha visszaemlékszünk, a kortárs irodalomban és kabarétréfákban rendszeresen fogalomként, sőt egyfajta szocializmusmetaforaként használták.)

A fővárosi ember akkor találkozhatott a tejesládával, amikor szombat hajnalban, négy óra körül a csontrészegség és a másnaposság közötti bizonytalan állapotban támolygott hazafele, és az útja egy kiskereskedelmi egység előtt vitt el, az egység előtt pedig ott álltak a tejesládák őrizetlenül. Ilyenkor a hazatámolygó fővárosi minden gátlás nélkül dézsmálta a tejszállítmányt, bódult agyában meg sem fordult a kis értékre elkövetett lopás alapos gyanúja, sőt, inkább a gyűlölt szocialista rendszer elleni bátor szabotázsakcióként élte meg tettét.

Manapság, a fejlett kapitalizmusban ilyesmimár nincs. Nincs bolt előtt árválkodó tejesláda, tejlopás, sőt zacskós tej sincs. (Tej se nagyon van, csak ez a savós, nyomokban tejet tartalmazó valami, nullaszázalékos, amit talán hasonló színe miatt, jobb híján tejnek hívnak.) Tejipart vagy komplett kiskereskedelmi egységet még lopnak ugyan olykor-olykor, de a tulajdonviszonyok szilárdulása gátat vetett a tejesláda városi látványának.

De ahogy az ember a Budapest táblától akár csak kétszáz méternyire költözik, a tejesládák előkerülnek. Telefonál egy közeli ismerős, hogy hozna bárányt húsvétra, tejesládánk van-e? Nincs. Akkor lesz, mert a bárány abban jön. A tejesládát vissza kell majd adni, mondja, de sosem adjuk vissza. És ez még lesz így párszor. A tejesládát mindig csak kölcsönadni lehet, mindig vissza kell kérni, de sosem szabad visszaadni. A tejesláda egyik misztikus tulajdonsága a sok közül: megtartott valamit a szocialista idők bizonytalan tulajdonviszonyaiból. Nincsen meghatározható értéke, mindenki végtelen nagyságú értékként kezeli. Disznóvágásnál abba vágjuk a kolbászhúst, abban keverjük a hurkát, abba kerül amár betöltött, abban viszszük füstölni. Abba szüreteljük a gyümölcsöt, abba daráljuk, mielőtt megy a cefrébe. Abba állítjuk a pálinkásüvegeket palackozás előtt.

Abban fürdetjük a kutyát, a macskát, pucoljuk a halat. Abba vágjuk a pörkölthúst negyven személyre. Bármi lötyögőst, folyóst kell szállítani, tejesládát teszünk alá a kocsiba, ne lötyögjön ki a csomagtérbe. A felaprított tűzifát is tejesládában visszük be a cserépkályhához.

Tejesláda nélkül mihez is kezdenénk? Kiszolgáltatottan, mezítelenül állnánk a világegyetem hideg, agreszszív magányában.

(Népszabadság, 2011. 10. 12.)

[tobbpenztazembereknek]

Akkor durrant el az agyam először, amikor a rutinos, artikulált mobilmarketinger a nagyon futurológus tévés technikamagazinnak odanyilatkozta, hogy ,,nemsokára a mobiltelefonunkra akár filmeket is letölthetünk az internetről". Uff, benyeltem a távkapcsolót helyben, ekkora baromságra lefonnyad a robbanós Colorstarról a csipketerítő. - Ubul, csezd meg, könyörgöm, az istenért - üvöltöttem térdre rogyva a képernyő előtt - hát mit kezdenél te a mobilra töltött filmeddel? Beépített multiplex lesz a kis ezüstös fónodban, drága? Nézed majd az Auchanban, bevásárlás közben, 50x50 pixel monokrómban a Bruce Willist? (Egy pixel az atlétatrikó, egy pixel a stukker.)

Neked se jó semmi, Áron. Hát itt van, ez az, ennél mélyrehatóbb és tökéletesebb lélekrajzot soha senki nem írt és nem is fog írni A Elitről soha. Egyszerűen HI-BÁT-LAN! <3<3<3

Uj Péter: A tejesláda

(bevallom, nekem ez valamiért a mai napig meghatározó olvasmányélményem, amikor otthon én is tejesládában viszem le a kazánhoz a tűzifát, eszembe jut és napokig bennem van)

A tejesláda nem egyszerűen kultusztárgy, nem csupán a hiperfunkcionalitás élő mementója, de a vidéki létforma alapvető szükségességű eszköze a mai napig, sőt, talán az sem lenne blaszfém fölvetés, ha a szigszalag (szikszallag)-púrhab-sarokcsiszoló (flex) szentháromság negyedik tagjának jelölnénk.

Fővárosi ember tejesládával a nyolcvanas években találkozhatott talán utoljára. A proletárdiktatúra hektikus kiskereskedelmi rendszerének mókás szokása volt ugyanis, hogy az úgynevezett tejipar nem várta meg, amíg a boltok kinyitnak, hanem jött a tejes IFA már hajnali négykor, akár háromkor, lerakta (pontosabb szakkifejezéssel: lebaszta) a tejet, illetve az egyéb tejszerű italokat, például a bizonytalan eredetű csokoládéhulladék tejes oldatából készült úgynevezett kakaót vagy a még rejtélyesebb összetételű karamellás tejet a bolt ajtajában, és továbbállt. Ezek a műanyag zacskós kiszerelésű tejtermékek tejesládában érkeztek. (Gyors közbevetés: lehetne még a zacskós tej körül is forogni, volnának bőven földerítendő mélységek, ha visszaemlékszünk, a kortárs irodalomban és kabarétréfákban rendszeresen fogalomként, sőt egyfajta szocializmusmetaforaként használták.)

A fővárosi ember akkor találkozhatott a tejesládával, amikor szombat hajnalban, négy óra körül a csontrészegség és a másnaposság közötti bizonytalan állapotban támolygott hazafele, és az útja egy kiskereskedelmi egység előtt vitt el, az egység előtt pedig ott álltak a tejesládák őrizetlenül. Ilyenkor a hazatámolygó fővárosi minden gátlás nélkül dézsmálta a tejszállítmányt, bódult agyában meg sem fordult a kis értékre elkövetett lopás alapos gyanúja, sőt, inkább a gyűlölt szocialista rendszer elleni bátor szabotázsakcióként élte meg tettét.

Manapság, a fejlett kapitalizmusban ilyesmimár nincs. Nincs bolt előtt árválkodó tejesláda, tejlopás, sőt zacskós tej sincs. (Tej se nagyon van, csak ez a savós, nyomokban tejet tartalmazó valami, nullaszázalékos, amit talán hasonló színe miatt, jobb híján tejnek hívnak.) Tejipart vagy komplett kiskereskedelmi egységet még lopnak ugyan olykor-olykor, de a tulajdonviszonyok szilárdulása gátat vetett a tejesláda városi látványának.

De ahogy az ember a Budapest táblától akár csak kétszáz méternyire költözik, a tejesládák előkerülnek. Telefonál egy közeli ismerős, hogy hozna bárányt húsvétra, tejesládánk van-e? Nincs. Akkor lesz, mert a bárány abban jön. A tejesládát vissza kell majd adni, mondja, de sosem adjuk vissza. És ez még lesz így párszor. A tejesládát mindig csak kölcsönadni lehet, mindig vissza kell kérni, de sosem szabad visszaadni. A tejesláda egyik misztikus tulajdonsága a sok közül: megtartott valamit a szocialista idők bizonytalan tulajdonviszonyaiból. Nincsen meghatározható értéke, mindenki végtelen nagyságú értékként kezeli. Disznóvágásnál abba vágjuk a kolbászhúst, abban keverjük a hurkát, abba kerül amár betöltött, abban viszszük füstölni. Abba szüreteljük a gyümölcsöt, abba daráljuk, mielőtt megy a cefrébe. Abba állítjuk a pálinkásüvegeket palackozás előtt.

Abban fürdetjük a kutyát, a macskát, pucoljuk a halat. Abba vágjuk a pörkölthúst negyven személyre. Bármi lötyögőst, folyóst kell szállítani, tejesládát teszünk alá a kocsiba, ne lötyögjön ki a csomagtérbe. A felaprított tűzifát is tejesládában visszük be a cserépkályhához.

Tejesláda nélkül mihez is kezdenénk? Kiszolgáltatottan, mezítelenül állnánk a világegyetem hideg, agreszszív magányában.

(Népszabadság, 2011. 10. 12.)

[tobbpenztazembereknek]

@eperszagucigany

Manshausen island retreat located in Steigen, Norway by @snorre_stinessen Photo by @hilvees, @eljackson @kajakhstan

Get Inspired, visit www.myhouseidea.com

[tobbpenztazembereknek]

Nekem ez a kedvenc írásom a szerzőtől, Áron. Korszakos gondolkodóval állunk szemben, aki nem csak a jövőt látja TŰPONTOS-an előre 5 évre, de a múltat is! !44! Generációjának legendája, zsenik között a Géniusz, váteszek között a Fárosz!

Uj Péter: A tejesláda

(bevallom, nekem ez valamiért a mai napig meghatározó olvasmányélményem, amikor otthon én is tejesládában viszem le a kazánhoz a tűzifát, eszembe jut és napokig bennem van)

A tejesláda nem egyszerűen kultusztárgy, nem csupán a hiperfunkcionalitás élő mementója, de a vidéki létforma alapvető szükségességű eszköze a mai napig, sőt, talán az sem lenne blaszfém fölvetés, ha a szigszalag (szikszallag)-púrhab-sarokcsiszoló (flex) szentháromság negyedik tagjának jelölnénk.

Fővárosi ember tejesládával a nyolcvanas években találkozhatott talán utoljára. A proletárdiktatúra hektikus kiskereskedelmi rendszerének mókás szokása volt ugyanis, hogy az úgynevezett tejipar nem várta meg, amíg a boltok kinyitnak, hanem jött a tejes IFA már hajnali négykor, akár háromkor, lerakta (pontosabb szakkifejezéssel: lebaszta) a tejet, illetve az egyéb tejszerű italokat, például a bizonytalan eredetű csokoládéhulladék tejes oldatából készült úgynevezett kakaót vagy a még rejtélyesebb összetételű karamellás tejet a bolt ajtajában, és továbbállt. Ezek a műanyag zacskós kiszerelésű tejtermékek tejesládában érkeztek. (Gyors közbevetés: lehetne még a zacskós tej körül is forogni, volnának bőven földerítendő mélységek, ha visszaemlékszünk, a kortárs irodalomban és kabarétréfákban rendszeresen fogalomként, sőt egyfajta szocializmusmetaforaként használták.)

A fővárosi ember akkor találkozhatott a tejesládával, amikor szombat hajnalban, négy óra körül a csontrészegség és a másnaposság közötti bizonytalan állapotban támolygott hazafele, és az útja egy kiskereskedelmi egység előtt vitt el, az egység előtt pedig ott álltak a tejesládák őrizetlenül. Ilyenkor a hazatámolygó fővárosi minden gátlás nélkül dézsmálta a tejszállítmányt, bódult agyában meg sem fordult a kis értékre elkövetett lopás alapos gyanúja, sőt, inkább a gyűlölt szocialista rendszer elleni bátor szabotázsakcióként élte meg tettét.

Manapság, a fejlett kapitalizmusban ilyesmimár nincs. Nincs bolt előtt árválkodó tejesláda, tejlopás, sőt zacskós tej sincs. (Tej se nagyon van, csak ez a savós, nyomokban tejet tartalmazó valami, nullaszázalékos, amit talán hasonló színe miatt, jobb híján tejnek hívnak.) Tejipart vagy komplett kiskereskedelmi egységet még lopnak ugyan olykor-olykor, de a tulajdonviszonyok szilárdulása gátat vetett a tejesláda városi látványának.

De ahogy az ember a Budapest táblától akár csak kétszáz méternyire költözik, a tejesládák előkerülnek. Telefonál egy közeli ismerős, hogy hozna bárányt húsvétra, tejesládánk van-e? Nincs. Akkor lesz, mert a bárány abban jön. A tejesládát vissza kell majd adni, mondja, de sosem adjuk vissza. És ez még lesz így párszor. A tejesládát mindig csak kölcsönadni lehet, mindig vissza kell kérni, de sosem szabad visszaadni. A tejesláda egyik misztikus tulajdonsága a sok közül: megtartott valamit a szocialista idők bizonytalan tulajdonviszonyaiból. Nincsen meghatározható értéke, mindenki végtelen nagyságú értékként kezeli. Disznóvágásnál abba vágjuk a kolbászhúst, abban keverjük a hurkát, abba kerül amár betöltött, abban viszszük füstölni. Abba szüreteljük a gyümölcsöt, abba daráljuk, mielőtt megy a cefrébe. Abba állítjuk a pálinkásüvegeket palackozás előtt.

Abban fürdetjük a kutyát, a macskát, pucoljuk a halat. Abba vágjuk a pörkölthúst negyven személyre. Bármi lötyögőst, folyóst kell szállítani, tejesládát teszünk alá a kocsiba, ne lötyögjön ki a csomagtérbe. A felaprított tűzifát is tejesládában visszük be a cserépkályhához.

Tejesláda nélkül mihez is kezdenénk? Kiszolgáltatottan, mezítelenül állnánk a világegyetem hideg, agreszszív magányában.

(Népszabadság, 2011. 10. 12.)