utonzaborszkyzsofival - Tumblr blog

utonzaborszkyzsofival · 5 years

Text

Trónok harca S08E05 pszichológus szemmel

!Vigyázat, spoilereket tartalmaz!

Nem gondoltam volna, hogy valaha Trónok harca kibeszélőt vagy kritikát írok/csinálok, de eljutottam oda, hogy ki kell írnom magamból, különben túlkattog az agyam:D. Nem vagyok egy sorozatkritikus, sorozatokat sem nézek gyakran, de a Trónok harca beszippantott, bár eleinte nagyon tartottam magam - minek ez a sok vér, stb. Aztán elkezdtem nézni és ami miatt megszerettem az az, hogy nem kiszámítható, nem a tipikus hollywoodi forgatókönyveket követi, nem nekünk, a nézőknek akar megfelelni, hogy melyik szereplőt tartja életben, stb. Továbbá nehezen tudom bekategorizálni az egyes karaktereket, olyan árnyaltan vannak ábrázolva és/vagy olyan fejlődéseken mennek keresztül, pl.: akit az első évadban szívből utáltam, a 7. évadra egyik kedvencem lett, stb. Épp emiatt eddig ez az új évad nem igazán nyerte el a tetszésem, hisz pont ezekben az alapokban ingott meg kissé. Azonban ez az 5. epizód végre újból ezekre épít, bakikkal bár, meg tökéletlenül, de végre újra éreztem kicsit a régi megszokott ízét a sorozatnak.

Szétfacsarta a szívem az epizód? Igen. Utáltam, de sokkal jobban utáltam volna, ha nem így lesz. Utáltam, de közben örültem és hálás voltam nagyon, hogy végre megint a régi, pont az, amiért szeretem, ami miatt elkezdtem nézni és azóta is nézem.

A sorozat végéhez közeledve egyre tisztábban lepleződnek le a karakterek legbelső motivációi, ami nagyon érdekes és izgalmas. Nézzünk végig jópár karaktert, mit látunk belőlük mostanra?

DAENERYS

Sok nagyon különböző véleményt hallottam, főleg Dany “pálfordulásáról”, amiről muszáj leírnom a véleményem, nem tudom levetkőzni a pszichológusságom:D. Egyáltalán nem gondolom, hogy Dany karakterében ezt a döntést pálfordulatnak lehetne hívni. Nem volt túl hirtelen, nem volt a személyiségétől teljesen idegen. Szerintem zseniálisan fel volt építve a sok szál, ami ehhez a döntéséhez vezetett.

Alapból labilis volt a személyisége, elég csak arra gondolnunk, amiket élete legkorábbi szakaszában megélhetett: a sok hányattatás, apja megbolondulása, a családtól való elszakadás, halálesetek, a kegyetlen és/vagy kissé bolond bátyja társasága, stb. Nem a biztonság, elfogadás és a szeretet jellemezte a körülményeit. Mindezt ő azzal kompenzálta sokáig, hogy egyfajta segítő szerepet vett fel - attól érezte magát értékesnek, hogy másoknak segített.

Számára az egyenrangú kapcsolatok nemigazán léteztek, inkább az alá-felé rendeltségben létezett, a segítéssel pozíciót is nyert, bár ez részéről egyáltalán nem egy tudatos játszma volt, sokkal inkább egy narcisztikus sérülés következménye.

Emellett az alapból labilis identitását egyfajta kiválasztottság-tudatra építette (az már kérdés, hogy ennek volt valós alapja), ebben találta meg élete értelmét és értékét, ez segítette át a sok fájdalom és veszteség feldolgozásán.

Röviden összefoglalva az elmúlt események hatására, ahogy John valódi kilétét feltárta előtte, s ahogy megtapasztalta, hogy az északi nép számára ő nem a segítség végső forrása, nem néznek rá istennőként, megmentőként, az identitása kezdett megkérdőjeleződni, mely hatására egyre jobban megkeményítette magát, mivel nem volt másra mintája. Emellett komoly veszteségek érték (2 sárkánya és Sir Jorah, a mindig biztos pont lovagja meghalt), s legközelebbi tanácsadói is elkezdtek benne bizonytalankodni. Végül utolsó pontként az i-n, Varys kivégzése után még John is kifejezte, hogy már inkább csak királynőként tiszteli, s közeledését visszautasította, melynek hatására Dany ki is mondta, hogy a szeretet helyett akkor maradt a félelem, mint opció számára. Vagyis nem megőrült, hanem ezeknek a körülményeknek a hatására kiégett, elkeseredett, s (nem csoda és nem hirtelen) eldöntötte, hogy számára nem maradt más út omladozó identitása összekaparására, mint a félelemkeltés.

Lehetett volna másképp?

Persze, ha engedi, hogy identitása formálódjon, elfogadja, hogy más módon is értékelhető, ha képes sebezhetőségét megmutatni és megosztani másokkal, máshogy alakul. De pszichológiai szempontból pont ez lett volna nem logikus és karakteridegen. Továbbá, más körülmények között simán lehet, hogy teljesen máshogy alakul a története, nem volt “eredetileg belekódolva” ez a fordulat, ám mindig is benne volt a potenciál, amit jelen körülmények és tényezők kihoztak belőle.

VARYS

Varys a sorozat egyik legizgalmasabb karaktere volt szerintem, akinek a halála tűpontossággal rámutat, hogy mennyire sokat elmondhat az illető életéről és értékrendjéről az, amiért meghal. Varysról eleinte az a kép élt bennem, hogy egy 100%-san senkihez sem hű, magát mindig megmentő, ide-oda sodródó kavaró személy. Aztán ez a kép egyre inkább formálódott, melynek a végpontját a halála hozta, mely mindennél biztosabbá tette mindenki számára, hogy

Varysnak a nép sorsa olyannyira fontos, hogy saját életét is kockáztatja és áldozza érte.

Tudta, hogy ha Daenerys ellen fordul, meghal, mégis vállalta ezt, hisz látta, hogy John mennyivel alkalmasabb uralkodó lehetne. Talán ő a sorozat legjobb emberismerője, aki ezt a tapasztalatát és tudását hajlandó is volt használni a nép érdekében. Halálának értéke az epizód végére különösen felértékelődik, ahol az addig szkeptikusok vagy naivak számára is világossá válik az, hogy mennyire igaza volt.

TYRION

Sok mémben találkoztam a Tyrion intelligencia -50% feliratot, amivel nem értek egyet. Tök érthető, hogy az érzelmileg bevonódott helyzetekben kevésbé látunk objektíven, s ennek köszönhetően hozunk rossz döntéseket. Tyrion legbelső érzéseit is egyre inkább megismerjük, a Jamie-vel közös utolsó jelenetük konkrétan megríkatott, pedig nem gyakran sírok sorozaton…

Bár pont azért volt jó tanácsadó, mert nem igazán volt vesztenivalója, s nem igazán kötődött senkihez, így tisztán átlátta a kapcsolatokat, helyzeteket,

mégis, a végkifejlet felé egyre tisztábban látszik, ahogy a szíve az identitásának gyökereihez: Királyvár ártatlan lakosaihoz, s testvéreihez mégis húz. Kíváncsi vagyok hogyan folytatódik az ő szála.

JAIME és CERSEI

Jaime nem indult jó pozícióból (már ami a szimpátiámat illeti), de a végére nagyon megszerettem. Persze a személyiségfejlődésének szebb kifejeződése lett volna, ha képes Cerceitől távol maradni és valóban új alapokra helyezni életét, de teljesen érthető, ahogy az élete nagy százalékában megszokott helyzethez, ikertestvéréhez és szerelméhez visszatér. Kicsit Stockholm-szindrómás, vagy úgyis mondhatjuk, hogy egy narcisztikus karakter mellett ragadt alacsony önértékelésű, magas empátiával rendelkező áldozat, de ez ő és így kerek és valódi a kép.

Bár képes volt az értékei mentén kilépni Cersei mellől, és sokan szurkoltunk neki, hogy ez maradjon is így, esetleg akár ő ölje meg a királynőt, ám túl vonzó volt neki a megszokott, és ez annyira hiteles, nem kellemes, de hálás vagyok a sorozatnak, hogy ilyen életszagú, hisz nem gyakori, hogy ennyire mély berögződéseket megfejlődünk.

Cersei, a sorozat (egyik) főgonosza, a full narcisztikus hideg királynő úgy távozik, mint egy megszeppent kisgyermek, aki későn jött rá, hogy mire vágyik igazán (új gyermeke). Annak az ölében éri a vég, akit talán szeretett, de amúgy akire bérgyilkost bérelt fel, mégis megörült, hogy újra látja.

Ez a végzet szépen bemutatja az ő személyiségét, ami a nagyon kemény és büszke, a valódi vágyait elfedő külső mögött egy nagyon sérülékeny belsőt rejt. Azért is sajnálta meg szinte mindenki végül, mert erre láttunk rá. Cersei legnagyobb ellensége és gyilkosa saját maga volt. Azért szenvedett vereséget, mert nem fogadta el a realitást, az utolsó pillanatig küzdött ellene (nem itt akarok meghalni, nem így…).

Sokan csúnyább halált kívántunk volna neki, ám szép volt ez így - a nála “gyengébb” karakterű Jaime volt a valójában jóval erősebb, aki sokkal tisztábban érzékelte a valóságot. Ők így ketten, ennyire összetett kapcsolatot ápolva magukkal és egymással, egymás karjaiban a torony és Cersei identitásának összeomló darabjai alatt… Szép volt, na.

JOHN

Daenerysen kívül az ő karaktere volt, ami főleg az utolsó évadokban kezdett fehérré válni, amin ez az epizód azért szintén változtat.

Ő a hős, akinek a végzete, hogy a trónra ülhessen, a tökéletes szülőpárossal, végig (előtte is) titkolt igazi identitással. Ám kész-e ő erre, hogy beleálljon? Vagy elvakítja a lovagi hűség Danyhez akkor is, amikor már látja és sejti, hogy nem biztos, hogy azon értékek mentén dönt és uralkodik, amiket eleinte közösnek hittek…

Gyanús, hogy a sorozat vele is azt akarja bemutatni, hogy hiába a feltámadás, elhívottság, “el lehet rontani” azzal, ha nem áll bele, nem tesz érte fájdalmas lépéseket. Ő amibe beleáll az a 100% hűség, bizalom, lovagiasság - minden áron tartja a szavát - csak ez az ár lehet, hogy túl magas, amit későn vesz észre… Kíváncsi vagyok mit lép még.

ARYA

Arya identitásának egyik mozgatórugójává a bosszú vált. Azonban nála, Danyvel ellentétben van egy viszonylag stabil alap, amely kialakulhatott a nagyjából biztonságos és szerető kiskori családi miliőben, s csak később, apja meggyilkolásával kezdett összetörni. Az Éjkirály (most abba nem mennék bele, hogy mennyire jó) kiiktatása után bosszú-listájáról már csak Cersei hiányzott, ám én nagyon örülök neki, hogy nem ő ölte meg. Gyönyörű az a rövid, de tömör párbeszéd, amit Sandorral folytat az omladozó Vörös Torony alatt. Azzal, hogy onnan visszafordul, számomra az látszik, hogy megérti, hogy a bosszú, mint végső motiváció nem biztos, hogy afelé viszi, amiben ő a jövőben még formálódhatna.

Vagyis azzal, hogy visszafordul, szakít az eddigi céljaival, s valamilyen módon az életet választja, azt, amit nem a bosszú motivál.

Persze kérdés, hogy ezután öl-e még fontos karaktereket (akár Daenerys, akár a sárkány), és ha igen, azt milyen motivációból, meglátjuk.

SANDOR CLEGANE

Az ő személyét én nagyon szerettem, rettentő összetett figura, akinek saját elmondása szerint a bosszúra ráment az élete, de legalább van erre rálátása, érett, kiforrott valaki, gyönyörű halállal - ő sem fejlődte meg a bosszút, nem tudott leválni a testvéréről, az őt ért tragédiáról, nem tudott megbocsátani neki, stb.

De pont így hiteles, tök őszintén küzdött ezekkel és végül pont úgy viszi véghez mindig is hőn áhított tettét - öli meg (az arra jócskán rászolgáló) szörnyeteg bátyját, hogy közben saját legnagyobb félelmével (a tűzzel) néz szembe, fájdalmas, de mégis gyönyörű.

A többieket majd később.

És hogy ezek után mi lesz a végkifejlet? Kíváncsi vagyok, az biztos, hogy nem heppiend. Fájni fog, de igazából ezt várjuk a sorozattól, ettől jó, ettől reális. Az életünkben sem minden szituáció, döntés vagy kapcsolat hepiend és hatalmas frusztrációt okoz, ha emellett minden film meg sorozat az ellenkezőjét kommunikálja. Elhisszük, hogy mi vagyunk kevesebbek vagy rosszabbak, és kényszeresen keressük a rózsaszín vagy fekete-fehér megoldásokat, ahelyett, hogy megtanulnánk elfogadni az emberi valóság tökéletlenségét. A Trónok harca a szívet megdobogtató látványvilág és az agyunkat lezsibbasztó fordulatok mellett ezt a valóságot adja nekünk egy kicsit vissza, ezért szeretjük, még akkor is, ha azért szívjuk a fogunkat most az utolsó részeknél.

#got #got spoilers #trónok harca

1 note · View note