elefant-alligator

[elefant-alligator]

TdV: Cancelled.

A bevezető szakasz után, a várva várt fokozódó klimax előtt, búcsúznunk kell régóta szövődő terveinktől, Vietnamtól, Szingapúrtól és Ausztráliától - egyenlőre.

Kevesebb mint 12 óra alatt fordult a kocka a kellemes kirándulásról, a tehetetlenség és a veszteségek csökkentésére. Ennyi idő elég volt, hogy a forgalom korlátozás - annak ellenére hogy nagyrészt a természetben, emberektől távol - teljesen ellehetetlenítette minden ötletünket. Hozzá tartozik még, hogy a veszélyhelyzet mindig a legrosszabbat hozza ki az emberekből, és nem várt megaláztatások sorát kaptuk rövid időn belül. Üzletekből való elküldés, utánunk kiabálás, szolgáltatás megtagadása, sajnos gyorsan elvette a kedvünket, annak ellenére, hogy nagyjából jártasak és végtelenségig türelmesek vagyunk több mint egy év itt lét után. Ilyenkor nincs más lehetőség mint menteni a menthetőt.

Majd jövünk,

d&d

[elefant-alligator]

Hue:

Phong Nha Ke-Bang:

[elefant-alligator]

TdV: day 16

Mi sem ússzuk meg teljesen következmények nélkül, miközben szinte lángokban áll a világ. Két jó barátunk, akik Hanoiban csatlakoztak volna, jobbnak látták lemondani útjukat és menteni a menthetőt, kisebb károk révén, a naponta szigorodó szabályozás és a nemzetközi jólét érdekében.

Minden napi téma, hogy pontosan mi tèvők is legyünk, hogy miután bőven elindultunk, ilyen helyzet alakult ki. Jelenleg nincs állandó lakhelyünk, nem igazán tudunk hova haza menni. Magyarországra lenne a legnagyobb butaság most elindulni, főleg hogy több belföldi és nemzetközi járatunk is le van foglalva, amelyet még nem érintett oly módon, hogy kártérítést tudjunk igényelni. A legtöbb turista látványosság már nem látogatható, de nekünk egyébként is inkább a természeti látványosságok voltak betervezve. Mindennapos matekozás során, mindig arra jutunk, hogy most már mindegy merre megyünk az ország közepén - így folytatjuk utunkat kisebb-nagyobb csavarokkal. Nagyrészt a természetben, emberektől távol, minimalizálva a kontaktot vezet utunk és nagyon odafigyelünk, hogy senkinek se szúrjuk a szemét a megfelelő elővigyázatosság mellett.

Azon tanakodtunk, hogy szerintünk a klasszikus vietnámi motoros road-trip sokkal izgalmasabb délről-északra haladva, mert a Hai Van Pass után kezd el igazán látványos lenni - fordított esetben lehangoló tud lenni mire a hegyvidék után leér az ember a Mekong-ig. Ráadásul a - kicsit túl hypeolt - hágó szakasz után eszméletlen látvány tárult elénk folyamatosan; és szerintünk ez még csak durvább lesz.

Hue - Vietnam korábbi fővárosa - izgalmas különbséget mutat az eddig látottakkal szemben. Hatalmas régi várnegyed, és a nagy császárok sírhelyei a város körül ami említésre méltó. Érdekes látni hogy a történelem és a kultúra mennyire jobban kapcsolódik a kínaiakhoz.

A város szélén van egy elhagyatott vízi szabadidő-park. Tilos a bejárás, de köztudottan belépőt szed az aktuális őr a kapuban, így nyilvános látványosságnak mondható - jelenleg.

Egy hete kapott emailben sajnos lemondták a nem olcsónak mondható, kettő napos túránkat a Phong Nha Nemzeti Parkban, arra hivatkozva hogy bezárnak a látványosságok. Most sem hagytuk magunkat elijeszteni - nem hisszük, ha nem látjuk. Lám csodát, a park és főbb látványosságok szerencsénkre még érkezésünk napján nyitva tartottak és a közhiedelemmel ellentétben egyénileg is látogatható. Pechünkre a legszebbnek mondott barlangról, és botanikus kertről mi is lecsúsztunk, de vigasztaló hogy több másik attrakcióban még lehetett részünk mielőtt ránk zárták volna. A környező táj meg csak szimplán eszméletlen.

[elefant-alligator]

TdV: day 12

Da Nang egy élhető város: orosz turistákat felváltotta a dél-koreaiakat szolgáló kínálat, szmog az van, de tűrhetőbb mint Saigonban; a tengerpart is szép és olcsó.

Nem akartuk, hogy erről szóljon a post, de sajnos meg kell említeni hogy már érezhetően befolyásolja utunkat a kialakult nemzetközi helyzet: Da Nang is láthatóan fél gőzzel üzemel, sok hely inkább ideiglenes üzemszünetet folytat. Sok vállalkozás nem fogad turistákat, és alapvetően elővigyázatosabbak, amely meglepően új számunkra is. Például nekünk is igazolnunk kellett hogy hosszabb ideje itt élünk, és egészségesek vagyunk, mielőtt jóvá hagyták egyik szállás foglalásunkat. Természetesen hozzá kell tenni hogy a megszokott módon mindenki aranyos, és segítőkész; nem tapasztalatunk semmilyen negatív viselkedést, mint ahogy olvasni lehet pár hasonló utazó beszámolóiból. Bizonytalan a helyzet és egy nap alatt több ellentmondásos "tényt" is olvasunk; terv szerint folytatjuk utunkat míg bármilyen korlátozásba nem botlunk, ahol is helyzettől függően fogjuk módosítani utitervünket.

Da Nang északi részén van a Son Tra - Monkey Mountian félsziget. Nem igazán néztünk utána, csak nekivágtunk délutáni kaland gyanánt. Két oldalról vezet felfelé a szerpentín a félszigeten, ahol már előre jelzi tábla hogy 7km-es szakasz után az automata robogók bizony ki vannak tiltva - a miénkkel együtt. Jártasak vagyunk és nem ijedünk meg ilyen könnyen, mondván biztos van valami megoldás. A sorompós útzárnal bizony nem is engedtek tovább, de egy százasèrt cserébe az egyik őr sunyin kölcsön adta nekünk kollégája váltós motorját. A félsziget ezen oldalán egy világító tornyot, és egy 800 éves banyánfát lehet megnézni melyet háborúk során a helyi ellenállás használt támaszpont ként a dzsungel mélyén. Lévén hogy majom-hegy a neve, természetesen láttunk kellő élővilágot; de tartani kell a távolságot mert akadnak elég brutál méretű egyedek is.

Ba Na Hills a környéken A Látnivaló. Borzalmas volt. Életünk eddigi legnagyobb lehúzása. Lényegében egy nagyon jól kitalált, de félkész állapotban lévő szomorú mini Disneyland egy hegy tetején abszolút nulla tennivalóval. A parkon látszik hogy tudatosan lett kidolgozva, habár az üzemeltetés már tagadhatatlanul vietnámi. Egy nagy kabinos libegővel lehet felmenni a majd 1500 méteres hegycsúcson kialakított parkba, ahol főként európai helyszínekből összerakott szetteken lehet végig sétálni: holland tulipánkert, francia kastély, bajorországi főtér, stb. Ez mind szép is volt, de gyakorlatilag semmi tennivaló nincs itt a fényképek készítésén kívül. A fele parkot lezárva tartották mert még nem készült el. A másik fele pedig nem üzemelt a mostani csökkent forgalom miatt. Természetesen ezt a bejáratánál a több mint 10.000Ft-os jegy vásárlásakor nem közlik a látogatókkal. Próbáltunk open-minded lenni, de az wannabe insta-celebeken kívül talán azok tudják élvezni, akik nem jártak még 'nyugaton' és/vagy fogalmuk sincs, hogy ekkora belépő árán milyen vidám parkra szimíthatna az ember. Ha netán valaki erre téved: ne menjetek fel a kurva kezes híd miatt...nem éri meg!

[elefant-alligator]

TdV: day 9

Quang Ngai-ban csak aludtunk egyet, hogy félbe vegyük az utat Hoi An-ig. Poros, füstös kis halász falu (háború során borzalmas dolgok történtek itt sajnos), ahol találtunk egy olcsó kis motelt - arra tökéletes volt hogy zuhanyozzunk meleg vízben és aludjunk egyet 7 óra robogás után. Azt egyszer már említettük hogy nyilván itt is lehet rossz kaját kifogni, sőt rosszabb hogy ilyen helyzetben nincs is nagyon mit tenni. Egyik nagy útszéli csárdában a Marika arany árban mérte az ízetlen levest és a száraz főtt csirkét. Fél nappal később pedig olyan kis családi vendéglőbe tévedtünk be, ahol anya-apa a konyhában, két gyerek meg rohangált a vendégek közt. Voltak specialitások, de most inkább nem mentünk rá a sünre, kigyóra és puha-páncélú teknősre. Viszont az egyszerű ételek is olyanok voltak, hogy így bő éves távlatban is maradandó élmény.

Másnap reggel útba ejtettünk a My Son-i romokat, amely a világörökség része.

Hoi An - vietnámi Szentendre. Ditti ezt a megállót várta a leginkább, ráadásul azzal a céllal hogy szerezzen egy saját lámpást, amiről a város leginkább ismert. Gyönyörű kis hagyomány őrző városrészről van szó, amely tényleg annyira látványos és hangulatos, mint a képeken. Az egész forgalomtól elzárt negyed, végig kézműves üzletekkel és vendéglátó egysègekkel, komoly turista közönséget vonz, nem hiába. Említésre méltó, hogy minden nagyon ízléses, megfizethető és meglepően szervezett; látszik hogy tudatos város vezetés van a háttérben. Egy délután után csak azt sajnáltuk hogy idáig nyomát sem láttuk más városokban az értékek és hagyomány őrzésének, pedig lenne mit, és látható a különbség, ha engednének az egyéni prioritásból a közösség javára.

"Hi, wanna boat?" - avagy szeretne-e a hölgy és az úr sétahajókázni az öbölben?

Azt tudtuk hogy csak gyalog vagy kerékpáron lehet megközelíteni az ófalut, de az mégsem teljesen egyértelmű hogy ez a határ pontosan meddig húzódik. Sikerült Leopoldot (a robogó - a szerk.) pont a határon belül hagyni és mire visszatértünk, számunkra rejtélyes módon a folyó túloldalán találtuk. Gondoltuk, hogy akkor ott mostmár jó lesz. Csak akkor vettük észre a kerék bilincset mikor sötétedés után indultunk volna tovább. Sarkon álló marika a háborodásra rögtön telefonált egyet, és egy percen belül előkerült a jó vágású, igazi komcsi és azonnal az összegről kezdett beszélni - 100k dong. Röhögve mondtam hogy maximum 20k vagy hívjuk a yardot. Mondta hogy 50k és nyugodtan hívjuk - de ekkor megijedtünk, hogy tuti együtt szoktak zsugázni a csendőrrel, és rögtön kifizettük a 632Ft-os "bírságot", hogy levegye a bicikli lakatot az első kerékről...

A fontos küldetés mi szerint a legszebb lámpásból kell egyet szereznünk: találtunk egy kis manufaktúrát, ahol kézzel varrták, fonták, festették mindet. Rövid kupaktanács után megállapítottuk, hogy legfeljebb egy közepes méretű lámpást vehetünk, más különben nem tudjuk haza vinni. Ennek alapján választottunk egyet...majd még egyet, mert hát ha már itt vagyunk. Természetesen a második választás a legnagyobbra esett. Az árus annyira megörült hogy kettőt viszünk hogy ajándékba adott egy harmadikat is...

[elefant-alligator]

TdV: day 7

Ma megvolt az ezredik megtett kilométer Saigon óta. Ebben benne van a sok kis kitérő, meg városon belüli ide-oda ha több napot vagyunk egy helyen.

Quy Nhon merőben hasonlít Nha Trangra annyi eltéréssel hogy jóval kisebb és egy szingli oroszt sem láttunk - sőt külföldi turistát is csak elszórva. Aranyos kis városocska a parton, jó hangulatú, viszonylag tiszta.

Fél órára a várostól megtaláltuk Vietnam eddigi legjobb tengerpartját - Ky Co Beach. Csóró kis Leopold - a robogó (a szerk.) - megküzdött mire felcipelte a kis picsánkat a 12%-os emelkedőn, ahol a természet védelmi területre való belépőért cserébe, átalakított-nyitott kisbusszal levittek minket - és sok belföldi turistát - egy öbölbe a hegyoldal aljában. Fehér finom homok, tiszta víz nagy hullámokkal, zöld hegyek körbe; és sok kicsi helyi akiknek mit sem ér az egész míg minden négyzetméteren készül róla egy fénykép. Szerencsére a szervezett utazásos szervezetlenek ahogy jöttek úgy mentek is - nyilván nem csobbani jön az ember a vízpartra - nagyrészt miénk maradt a part a pálma kunyhó árnyékában. Hozzá kell tenni hogy viszonylag magas áron mérik a belépőt, de teljesen megérte; a kaja is jó volt, a sör pedig hideg.

Szeretnénk egy új rovatot indítani melyben olyan dolgokról számolunk be amelyek nekünk már fel sem tűnnek, de hazai fejjel mégis meglepő lehet:

A fő autóút amely összeköti Saigont és Hanoit főként a parton vágja át az országot. Nagyrészt ezen visz minket utunk, bár sokszor letérünk hogy kerülő árán, de jelentősen látványosabb kis utakon menjünk inkább. Na most, ezt a főutat úgy kell elképzelni mint mondjuk a régi 7-es utat: városokon keresztül kacskaringózik végig, és előbb vagy utóbb eljut az ember a cèljáig. A lakott területeken közepén nagy beton-kerítés elválasztóval mérséklik a keresztforgalmat a kereszteződésekre. Valamelyik reggel arra lettünk figyelmesek hogy az egyik ilyen faluban az elválasztó két oldalán, a belső sávban beszélgetett két helyi hölgy teljes nyugalomban miközben a a kamionosok és buszosok nem győzik a versenyt egymással.

Azt már említettük hogy vidéken azért megnézik a külföldi turistát, de ma is olyan szituációban találtuk magunkat hogy csak egy kávéra álltunk meg, de az egész szomszédság csodájára járt hogy vajon hány évesek lehetünk. Ők jobban meglepődtek amikor is vietnamiak tudtunk válaszolni.

Az út szélén - az utat részben vagy teljes egészben elfoglalva - bármit lehet szárítani: csilit, rizs magokat (leggyakoribb), rizs papírt, számunkra ismeretlen vörös fű félét, pálma leveleket, szénát.

[elefant-alligator]

TdV: day 4

A heti három közvetlen Moszkva-Nha Trang járat hatása elég szembetűnő a tengerparti üdülővárosban is - de teljesen igazuk van: gyönyörű tengerpart, jó helyi kaja, ráadásul olcsón.

Abszolút megvolt a mediterrán playa hangulat: a belvárossal szemben hosszú homokos, rendezett part, ahol végre tudtunk inni egy jó és megfizethető italt kora reggeltől az árnyékban tespedve. A városban ezen kívül sok látni való nincs, egy-két pagoda és talán egy vízesésecske egy közeli erdő túloldalán. Viszont a helyi seafood game annál jobb - sikerült is majdnem hányásig tömni magunkat osztrigával, mini jakab kagylóval és homárral.

[elefant-alligator]

TdV: day 2

Mui Ne kimaxolása két napban: reggeltől estig a parton fentrengeni és/vagy enni, néha megszakítva egy-egy alvással a pálmafák alatt. Ezen kívül akad egy fehér- és egy piros-homokdűne, melyet meg lehet mászni a város határában - de ez össze is foglalja a tennivalókat az oroszok által megszállás alatt tartott Balatonfenyvesen.

A környéken már jelentősen szebb táj, mint Saigon után, de sajnos a sok szemét szemet szúr itt is - ami nem feltétlenül a szegénység, inkább a nem-törődömség jegye. Ettől függetlenül a tengerpart homokos, az ég kék, és a pálmafák magasak - pont amire vágytunk és számítottunk ebben a két napban.

Holnap korán reggel ismét egy nagyobb szakaszt fogunk teljesíteni. A következő 2-3 napban Nha Trang környékén leszünk, habár nincs még fix szállás. Útközben meglátjuk hol mennyire tetszik - megyünk vagy maradunk. Közben van pár megálló, és innentől kezdve már sűrűbb a program tele látnivalóval.

[elefant-alligator]

[elefant-alligator]

TdV: day 0

Mui Ne-ig nem volt megállás. Pontosabban a egyik leghosszabb részletet - 215km - pár kisebb megszakítással 6 óra alatt teljesítettük. Volt egy tankolás, egy gyors ebéd - zöldséges rizs - és egy gumicserével egybe kötött rendőri intézkedés.

Ezekből nyilván a forgalmi rend hű őreinek akciója a mérvadó, mikor is leintettek 7km/órás gyorshajtásért. Hozzá kell tenni, hogy ketten ülve a robogón, táskákkal, ez már komoly mutatvány - én már örültem hogy kellő lendületünk van. A rendőrök egyébként aranyosak voltak - viszonylag jól beszéltek angolul, elmondtuk a sztorinkat. Miközben kinyitotta a lejárt nemzetközi jogosítványt megpillantva benne a taktikusan elhelyezett 200-ast (2600Ft, a forint gyengesége miatt), rögtön át is adta kollégájának és inkább elmesélte hogy annó ő is szakács volt 15 éve. Erről ha jól emlékszem van egy jó rendőrös vicc is. Itt már nem volt tenni valónk, és kolléga rá is kérdezett honnan ismerjük ezt az ügyintézési módot, mire mi csak értetlenkedve néztük vajon mire gondolhat. Közben kölcsönösen megköszöntük egymásnak a kedvességet és pattantunk is fel a motorra - volna.

Hamarosan szándékoztunk lecserélni az első gumit, de a rendőr akcióval párhuzamosan meg is adta magát. Szerencsére Vietnamban annyian javítanak motort, ahányan kávét isznak, úgyhogy a szomszéd utcában 10 perc se volt egy új szettet keríteni; és már suhantunk is tovább.

Sajnos az idáig tartó út fárasztó volt, és egyáltalán nem látványos, de ezt tudtuk. Most pedig iszunk egy sört, és keresünk valami vacsorát a tengerparton.

[elefant-alligator]

Tour de Vietnam: day -1

Ismét mindent összepakoltunk, elajándèkoztunk, eladtunk, eladományoztunk, visszaszolgáltattunk. Most már egy bő nap alatt össze tudjuk kapni magunkat, az életünket egy pár sporttáskába becsomagolni, és elindulni. Habár ezt az utat ismét egy jó ideje terveztük, holnap eljön a nap és végre nekivágunk Vietnamnak talptól-tetőig, és vissza.

[elefant-alligator]

Tour de Vietnam: day -36

Nem sokára eljön végre az idő, amikor útnak indulunk, és keresztül szeljük egész Vietnamot, nagyrészt robogóval. Ez lesz a másfél éves vietnami kalandunk tetőpontja, mikor is az eddig spórolós számlákat végre lenullázhatjuk.

A terv – dióhéjban: Saigonból robogóval végig a tengerparton északra indulunk. Hanoiban becsatlakozik hozzánk két jó barát, akikkel még északabbra egészen Ha Giang-ig utazunk, majd Hanoiba visszatérve belföldi járattal Phu Quoc-ra repülünk. Pár nap szigetezés után vissza Saigonba, ahol felmarkoljuk a maradék csomagjainkat és tovább a következő kalandra.

Hónapok óta fogalmazódik ez a túra és idővel szép lassan kidolgoztuk. Először egy nagyjából költség tervezetet, főbb állomásokat, körülbelüli itinert. Később pontos megállók, látni valók, szállások ahol több napot maradunk. Eleinte úgy voltunk vele, hogy elindulunk és lesz valami, mert időnk, mint a tenger. Közben pedig sikerült egy részletes útitervet összerakni, amiért egy utazási irodai is komoly pénzeket kérne.

Összesen ötvenkét napot leszünk úton, amit megpróbálunk végig részletesen dokumentálni az utókornak. Két naponta tervezünk, ha nem is hosszasan, de updételni mindenkit, aki szeretné követni a fejleményeket.

d&d

#vietnam #travel

[elefant-alligator]

[elefant-alligator]

Dalatitó

Lassan már érett egy kis pihenés a hat-napos munkahetek rohanásában. Pont akadt egy hosszú hétvége – Vietnám függetlenségének ünnepe. (Kis időbe telt megfejteni pontosan mit is ünnepelnek ezen a hétvégén, mert mindenhol azt a választ kaptuk, hogy „nemzeti ünnep” – jó értjük, de na…). Ditti is kivett két plusz napot és eltakarodtunk Da Latba kirándulni.

Tőlünk 320 km-re fekszik hegyes, dombos,völgyes területen. Alvós busszal szokás itt utazni, mert ezt a rendkívüli távot csupán 8 óra alatt lehet megtenni. Ez köszönhető a domborzatnak, közutak minőségének és természetesen – most ígérem, nem térünk ki rá túlságosan – a helyi közlekedési kultúrának; amely vidéken még félelmetesebb. Tehát este tízkor fel a luxi-alvós buszra; padlógáz-ablaktörlő és már ott is voltunk reggel ötre a szakadó esőben, húsz fokos hőmérséklet különbséggel. Lelövöm a lényeget: öt nap folyamat esett az eső, amíg ott voltunk. Ahogy Forrest Gump is sorolta, az eső minden formájával találkoztunk, de már egy kis eső nem fog ki rajtunk. Esőkabát-napszemüveg föl, és már hasítottunk is a bérelt robogóval.

Mint említettük első nap meglehetősen korán érkeztünk, de a szálláshely szolgáltató néni volt annyira aranyos hogy egy plusz szobába vendégül látott minket, amíg a miénket előkészítették. A családi panzió inkább hajazott már egy butik-hotelre, meg is lepődtünk, hogy nem a megszokott körülmények fogadnak minket. Rengeteg hangulatos, egyedi vendéglátóhely van ezen a környéken. Nagyon sok jó kávézóban, kajázóban, koktélozóban sikerült megfordulnunk, ráadásul olcsóak is . Első utunk ki a városból egy nagy pagodához vezetett. Ezt nem tudtuk meghatározni, hogy pontosan minek is soroljuk, de inkább már csak túlcsicsázott turista látványosság, mint hogy komolyan lehessen venni – pedig lassan jártasak vagyunk a témában. Ráadásul az alagsorban volt egy végigsétálható installáció, mely valamelyik alvilágból mutatott be egy sztorit; de ezt sajnos nem igazán értettük.

A számos vízeséseiről ismert környéken, egyből a legfelkapottabb látványosságot választottuk: Elephant Waterfall. A várostól egy jó óra robogóval, nagy vörös vízesés melynek le lehet lépcsőzni az aljába. Természetesen defektet is javítottunk útközben (kétszer), de már ezt is megszoktuk. Mielőtt indultunk beszéltünk egyik beszállítóval, akivel Dávid együtt dolgozik. Nekik a családi farmjuk Da Lathoz közel esik, így meglátogattuk őket. Az anyuka és egyben a tanya vezetője körbe kísért minket és megmutatta arrafelé mit, hogy szokás. (Nagyrészt ez a környék látja el majdnem teljes Saigont a helyi zöldség- és tejtermékekkel.)

Kicsit jobban kiesik, és nem is annyira ismert Pongour vízesést is megnéztük. Egy hatalmas medence fekete sziklák közt, melybe le lehet lépcsőzni, kis tavakkal, vízesés a végében – gyönyörű. Mindenkinek örömére pont volt egy társaság, akik úgy gondolták, hogy mindenki hallgatni szeretné az üvöltő, részeges karaokét. (Ha valami nincs maximumra állítva, akkor nincs is bekapcsolva.) Minden esetre a helyiek kedvét nem vette el a piknikezéstől, bandázástól. Sokszor érezzük, ha kimozdulunk a városból, hogy inkább mi vagyunk a látványosság, amelyet vagy megbámulnak és/vagy fotóznak. Ezt újra érzékeltük, a meglepő vállveregetésekből és hosszan elnyúló pillantásokból.

A városhoz legközelebbi vízesést hagytuk utoljára. Természetesen ez a legpopulárisabb; komoly kis parkot húztak már köré: van libegő, alpesi bob-pálya, kalandpark, túraszervezés, új alpesi bob-pálya, és az ehhez tartozó munkájukat, nagyon komolyan vevő parkoló őrök. Befizettünk az új bobra, ami meglepően olcsó volt, mert ha jól értelmeztük a térképet a megnézendő vízesés egy völgyben van alattunk. Nagyon jól ki van találva, hogy bobbal leszáguldasz az egyébként jó hosszú pályán, az aljában kiszállsz, és durr, ott a vízesés. Megcsodálod, majd vissza a bobba, fel a hegyre. Talán azért van így kiegészítve, mert annyira nem nagy látványosság, hogy több órát másszon le és aztán fel az ember. De így viszont nagyon izgalmas volt. Ja és persze 600Ft-ért a rólunk készült gagyi fényképet sem tudtuk ott hagyni.

Ránk jellemzően, természetesen tájékozódtunk a koktél-bár lehetőségekről is a városban.  Sajnos ez egy helyszínnel ki is merült, amelyet egyik ismerősünk ajánlott. Az alapító komoly világverseny nyertese volt, ez meg is látszott a minőségen. Saigoni ismerősünk kérte, hogy adjuk át neki üdvözletünket, de nagy bánatunkra, amikor mentünk nem volt jelen az illető. Ezért a következő napokban is el kényszerültünk menni, és végig kóstolni az itallapot. A hely egyébként klasszik speakeasy, utcáról egy jelöletlen kis lépcső vezet egy egyszobás kuckóba, ahová mindössze 10-12 embert lehet egyszerre bezsúfolni. Ha netán valaki pont erre jár, melegen ajánljuk: The Fox’s Den.

A városban a legnépszerűbb látványosságnak tekinthető a Crazy House, és a Valley of Love, amiért a helyi turisták megőrülnek és a ’mindennel is való fényképkészítés’ fétisüket részben csillapítani tudják. Amikor mi e helyek előtt megálltunk, összenéztünk és eszünk ágában sem volt bemenni, pláne nem pénzt is adni érte.

Az öt nap ázás-fázás egyébként nagyon jó volt.  Sikerült kipihenni a hétköznapi fáradalmakat, rommá ettük magunkat folyamatosan, és jót tett a szó szerinti hegyi levegő. Bár mire indultunk haza, teljesen úgy éreztük magunkat mit az ázott kiskutyák, hisz napok óta nem száradt meg semmi rendesen. A végére jutott még egy izgalmas haza út: Dittinek csak annyit tudtam mondani, hogy az oldal ablakon nézzen ki, amikor szerpentin emelkedőn kanyar előtt teherautót kezdett el előzni a buszsofőr.

D&D 2019.09.07

#vietnám #da lat #utazás

[elefant-alligator]

Filmes képek Kuala Lumpurbol.

#kualalumpur malaysia

[elefant-alligator]

Trópusi törökök

Ismét lejárt a vízum, ismét éltünk a lehetőséggel hogy elszabaduljunk legalább egy hétvégére. Most Kuala Lumpur volt a helyszín, mert Malajziában nincs vízumdíj, és a repjegy is olcsóbb, mint Siem Riep-be; azt majd legközelebb.

Ezennel komolyabb itinerrel készültünk, mert mikor legutoljára itt jártunk két éve sajnos időhiány miatt keveset láttunk csak a városból. Lelőve a lényeget – Dittinek az egyik kedvenc városa lett; bár kétlem, hogy tudnánk ott hosszabb távon élni.

Péntek – nagyon – korán reggel mentünk a reptérre, tényleg vékonyan csomagolva – két ing, egy alsógatya, a fényképezőgép és plusz film. Bele kellett kalkulálni, hogy általában a reptéri kilépő- vízum vizsgálat is a külön-mutatványok minisztériumához tartozik Vietnámban; de annyira túlkészültünk, hogy megúsztuk. Murphy is a korai járatott választotta, mert nyilván hiányzott volna az az izgalom, hogy az egyik bankkártya – nyilván ami kell – szolgáltatói technikai okok miatt „nem működött rendeltetésszerűen”. „Tapasztalt turisták” vagyunk, ezért csak elenyésző mennyiségű különböző deviza volt nálunk a vízum költségre félrerakott dolláron kívül.

Kegyetlen meleg van KL-ben. Saigon sem piskóta, de ez teljesen más level. Péntek déli érkezés után kettő nagy mecsetet terveztünk meglátogatni. A Wilajah mecsetben kaptunk idegen vezetést egy idősebb bácsi által. Nagyon belement a részletekbe, de mégis kedvesen, nem térítő szándékkal. Látunk már hasonlót, de izgalmas volt hallgatni, ahogy magyarázta számukra mindent jelentő értékeket. Bemutatta az imádkozásuk menetét, mit miért csinálnak. Maga az épület naponta sok ezer embert szolgál ki; elképesztő volt a főterem közepében állni. Az aznapi harmadik zuhany után inkább a híres kínai piacra koncentráltunk – ahol a szállásunk is volt.

A maláj streetfood scene abból a szempontból izgalmasabb, hogy egymás hegyén, hátán található négy-öt különböző konyha kínálata. Olyan indiai hogy besírsz, negyven éve egy helyen főző kínai bácsi, thaihoz hasonló maláj, és mindennel keveredő török-arab. Gyors vacsora után, a kiszemelt top bárok listájára koncentráltunk. Többen is ajánlották az Omakase+Appreciate nevű helyet, amely egy igazi eldugott speakeasy. Egy bevásárló központ alagsorában található; egy lépcső után látszólagos gépház-ajtó mögött található a kicsi, de tudatos, és hangulatos bár. Itallap nincs, rövid beszélgetés után ízlésedhez igazítva kapsz egy italt. Kicsi a világ és rövid idő alatt kiderült a tulajdonossal egyébként megvannak a közös ismerősök. Annyit elég mondanunk a hely minőségéről, hogy másnap is ide tértünk vissza.

Volt, ami ital szempontjából nem tudott újat mutatni, de megérte elmenni enteriőr miatt. Egyik leghíresebb szórakozó hely – Suzie Wong’s – bejárata például egy pláza hátuljánál van, ahol egy kíni leves áruson kell keresztül menni. Maga a hely belül valami bolond látomása volt ahol keveredtek a régi New Yorki bankok, a középkor, a vadászkultúra, és modern juppi – de valahogy mégis működik.

Az első napot az éjszakai streetfood-piac utcában zártuk pár sör és némi hitvány kaja kíséretében – ritka, de néha beleszalad az ember. Ezt követően visszamásztunk a kínai negyed közepére. Láttunk, és megszoktuk már a kompakt szálláshelyeket, de a mostani ’hotelbe’ kicsit sem gondolták túl és elsőre meglepődtünk az ablak nélküli 6,5 négyzetméteres szobán. Végül is az ágy kényelmes; sötét és csönd volt, mi meg ittunk eleget.

Másnap korai indulással neki vágtunk a hőségnek. Kinéztük a helyi metrót, amely fillérekért visz el a város szélén lévő barlangokhoz, amelyet a legnagyobb látni valónak tekintenek a Petronas tornyok után. A metrónál azt mondták egy bő óra; mi pedig azt mondtuk, hogy köszönjük, és maradtunk a bevált Grabnél. A Batu Caves-t tekintve szép volt, de azért hanyatt nem estünk. Sokkal esztétikusabb volt a város másik végén lévő Kínai nagytemplom. Utána egy gyors ebéd az indiai negyedben – indiaiból mindig ráérzünk a legjobb helyre, most se volt másképp.

Enni meg vásárolni nagyon lehet KL-ben. Van, egy teljes pláza ahol csak informatikai eszközök vannak. Ötemeletnyi számítógép, telefon és minden, ami ehhez kapcsolódik. Designer és koncepció boltokból sincs kevés, mindent meg lehet találni. De kora este egy gyors kínai dim-sum után mi inkább megint a bárok listájára koncentráltunk. A ThreeXCo nevű speakeasyt is előre kinéztük. Ez KL hegyvidék központ harmadik emeletén van, a bejárat pedig egy látszólagos barbershop-ból nyílik egy Muhammad Ali poszterrel dekorált rejtett ajtó mögül – minden kék és arany volt; Dittinek bejött. Egy ital után a Skullduggery-be indultunk. A bejárat itt sem egyértelmű, betévedni nem lehet. KL rózsadombon, egy étterem sor hátuljában van egy nagy tömör-fa ajtó, amely a felfelé vezető lépcsőre nyílik. A küszöbön látható egy halvány írás, amely megerősíti, hogy igen jó helyen járunk. Fent minden fekete, és tele van koponyákkal. Sajnos ide korán érkeztünk – szombat este kilenc – így nem láthattuk teljes pompájában. Ha már Malajzia, itt sem maradhat ki a késő esti lábmasszázs. Utána egy záró shwarma az utcasarkon, ahova láthatóan a fél város jár.

Vasárnap reggelre csúszott a Nemzeti mecset látogatása; ez is kellően megalomán volt, de még szebb és letisztultabb, mint az előző. Eredetileg nem volt tervben, de az egyik legszebb látni való az iszlám művészeti múzeum volt, ami véletlen az útközben vettünk észre a kocsiból. Egy órára el is felejtettük, hogy Ázsiában vagyunk az Ottomán relikviák között. Nem mesze a múzeumtól végig sétáltunk a botanikus kerten, mert már teljesen mindegy volt mennyire izzad le az ember. A Nemzeti Múzeumot is megnéztük, de az sajnos kifejezetten unalmas volt. A reptérre menet még útba ejtettük a legnagyobb bolhapiacot egy bevásárlóközpont aljában. Kicsit elidőztünk itt, de arcszaggató curry laksa után már indultunk a 40 km-re lévő reptérre.

Visszafelé is foglalt Murphy, mert az egyórás járat két órás késésben volt. Szerencsére a reptereken sem ismeretlen fogalom a happy-hour, és volt nálunk kártya is römizni.

D&D 2019.04.28.

#kualalumpur #malaysia

[elefant-alligator]

#vietnam