Tumgik
megyektovabb · 2 years
Text
...mert az álmok néha valóra válnak.
Pontosan 1 évvel ezelőtt az életem akkora fordulatot vett, hogy talán még most sem fogtam fel, hogy hogyan jutottam onnan idáig, ahol most vagyok.
1 éve azt hittem, vége mindennek. Nem tudtam, hogyan fogom az életem tovább folytatni. Egyik pillanatról a másikra a semmivé lett az, ami addig része volt a mindennapjaimnak. Csak a fájdalom és egy hatalmas űr maradt bennem. És kérdések, amikre hiába kerestem a választ. Fogalmam sem volt, mi lesz azután...
De aztán néhány hét után felálltam és továbbléptem. 
Belépett az életembe egy olyan ember, aki miatt megtanultam újra hinni és bízni. És szeretni. Vagy inkább úgy mondanám, hogy ő az, aki megtanított újra hinni, bízni és szeretni.
Azon az augusztus 1-jén kezdődött minden. Csak néhány pillanat volt, amikor egymásra néztünk. De életemben nem éreztem még olyat, mint akkor.
Azon a napon kezdődött. Nem volt egyszerű, többször is fel akartam adni, nem hittem abban, hogy most nekem is sikerülhet. Szépen lassan, bizonytalanul haladtunk előre és végül életem legeslegszebb karácsonyi ajándéka ő lett.
Mellette csak még jobban megbizonyosodtam arról, hogy nincsenek véletlenek és a sorsnak még fontosabb szerepe lett számomra.
14 notes · View notes
megyektovabb · 2 years
Text
Sok értelmét nem látom már annak, hogy ide írjak. Mindig csak visszasüllyedek a múltba, a múltunkba, az emlékeinkbe, az együtt töltött éveinkbe. És ezt már nem akarom.
Már elengedtelek.
Nem fogok hazudni, mindig lesz neked hely a szívemben, mindig bennem élsz majd, de most már nem akarok hátrafelé nézni, csak előre, előre menni és új dolgokra koncentrálni.
Néha-néha lehet, hogy írok majd valamit, de úgy érzem, az hogy időnként kiírtam ide a fájdalmamat, a dühömet, életem hozzád kapcsolódó darabkáit, sokat segített a továbblépésben és már nem hiszem hogy szükségem van erre a felületre, veled kapcsolatban...
És talán ez így van rendjén.
36 notes · View notes
megyektovabb · 2 years
Text
3 hónap...4 hónap
3 hónapja már, hogy vége közöttünk. Még most is hallom, amiket a telefonban mondtál. Az utolsó hazugságod. De már nem fáj annyira.
3 hónapja az útjaink elváltak, különböző irányba indultunk.
De most a napokban rájöttem, hogy az én életem már előtte 1 hónappal megváltozott. Akkor még nem sejtettem. 
4 hónapja kíváncsiságból elmentem megnézni a fellépéseteket . És igen, utólag már emlékszem, ott bájologtatok egymással. Engem még csak észre sem vettél, pedig ott voltam a közeledben. Felém sem néztél, annyira lefoglalt az új barátnőd...
Ezidáig azt gondoltam, hogy azért kellett ott lennem, hogy ezt észrevegyem, hogy végre lássam a nyilvánvalót. Ma már tudom, a sors teljesen más szándékkal vezérelt oda. Más miatt. Nem miattad.
Történt ott valami, ami már akkor megdöbbentett, csak akkor még nem voltam rá készen. De az a pillanat belém égett, még most is látom magam előtt. És mosolygásra késztet, ahányszor csak eszembe jut. Rég nem éreztem már ilyet. Sőt. Azt hiszem, soha nem éreztem még azt, amit akkor, az alatt a pár másodperc alatt.
Így történt tehát, hogy elindultam egy másik, ismeretlen úton...ami majd elvezet valahova. Ahova a sors akarja.
11 notes · View notes
megyektovabb · 2 years
Text
Tegnap, hosszú idő után, végre történt velem valami jó is. Olyan, ami talán elkezdte begyógyítani a sebeimet.
Nem akarok messzemenő következtetéseket levonni, meg előre gondolkodni. Mint ahogyan ezelőtt sok mást, ezt is rábízom a sorsra. 
Egyébként is, az életben minden úgy lesz, ahogyan lennie kell. Ezt megtanultam már...
16 notes · View notes
megyektovabb · 2 years
Text
Tudom, nem hiszel a horoszkópokban és egyéb hasonló dolgokban. Igazából én sem, de néha nagyon betalál, ami le van írva.
Időnként elolvasok egy-két ilyen cikket, ha megfog a címe. Mint ma is.
A csillagjegyek vannak rangsorolva aszerint, hogy melyik lép le leggyorsabban illetve ki harcol legtovább a másikért. 
Az én csillagjegyem a 2. a rangsorban. A tiéd a 9. Minél kisebb a szám, annál jobban ragaszkodik az adott csillagjegy és annál nehezebben engedi el azt, akit szeret. A magasabb szám nem jelent jót. De gondolom ezt már sejtetted.
Az enyém, nagy vonalakban: (...) nagyjából örökre szól. Ha megvan számára ez a személy, a pokolba is követi, és nem engedi el. Szenvedélyes szerelemmel szeret (...)
Ehhez képest a tiéd: (...) azt szeretnék, ha mindenki szeretné őket (...) ha azt gondolják, hogy az aktuális partnerüknél találnak jobbat odakint, akkor nem gondolkoznak sokáig a szakításon.
Ugye, milyen érdekes? Mintha tényleg igaz lenne rád...nem? Nem tudsz megmaradni egy ember mellett. Az túl unalmas, egysíkú. Neked kell a változatosság. Arról nem beszélve, mennyire hízelgően hat számodra a tudat, hogy a nők sorban állnak előtted, érted. Mert így van, ezt te is tudod. Én is tudtam, hogy vannak, akik nyomulnak rád. És mekkora hülye voltam, amikor azt képzeltem, hogy én elég leszek neked. 
Mekkora hülye voltam...
31 notes · View notes
megyektovabb · 2 years
Text
Kezdem azt érezni, hogy jól vagyok. Hogy már nem fáj annyira.
És tudod, mi a legfurább? Hogy már nincs bennem harag. Már nem haragszom rád. De ezt már tudod, hiszen a szombati születésnapi üzenetedre megírtam ezt neked.
Azt nem mondom, hogy megbocsátottam, mert az nem lenne igaz. Ahhoz még sok idő kell. De eljutottam addig, hogy elfogadtam, hogy ennek így kellett történnie. 
Csodálatos volt a veled együtt töltött idő, de az utolsó hónapokban megjártam a poklot. Az a hasonlat jutott eszembe, hogy olyan volt, mint amikor fogsz egy léggömböt a kezedben és közeledik a vihar. Tudod, hogy ahhoz, hogy ne vigye tőled messzire a szél a léggömböt, neked szorítanod kell, kapaszkodnod kell bele, mert az a tiéd, nem akarod elengedni. Talán én is így kapaszkodtam beléd, féltem, mi lesz, ha elengedlek. És hónapokon keresztül gyülekeztek a viharfelhők. Tudtam, hogy előbb-utóbb hatalmas erővel le fog csapni. De én még akkor is kapaszkodtam. A végsőkig. Aztán már nem bírtam tovább. Elengedtem azt a léggömböt és csak néztem, hogyan viszi a szél egyre messzebb és messzebb tőlem. Nagyon fájt. Egy kicsit még akartam is szaladni utána. De rájöttem, nem lenne értelme, nem ragaszkodhatok olyanhoz, aki ennyi fájdalmat okozott, aki ennyiszer megbántott, aki nem becsült meg, aki semmibe vette az érzéseimet. Így hát csak álltam egy helyben, és elfogadtam, hogy messzire sodort tőlem az élet. Hogy menned kellett, mert te ilyen vagy: nem tudsz maradni.
De talán a viharfelhők között már látom a szivárványt...talán...
131 notes · View notes
megyektovabb · 3 years
Text
Emlékszel, egyszer azt mondtam neked, hogy azért nem szeretem közel engedni magamhoz az embereket, mert végül úgyis lelépnek, elhagynak.
Akkor azt mondtad, te nem fogsz magamra hagyni.
Mégis megtetted. Te is, mint már előtted oly sokan mások. Barátok, barátnők, társak. Nem írom, hogy szerelmek. Mert te is tudod, hogy más iránt nem éreztem azt, mint amit irántad.
Elhagytál te is. Magamra hagytál. És most megint egyedül vagyok...
Tényleg nem fogok többé senkiben megbízni, senkit nem fogok a közelembe engedni. Már elkezdtem újból falakat építeni. Többé nem engedek be senkit az életembe...a szívembe meg főleg nem.
350 notes · View notes
megyektovabb · 3 years
Text
Tudod, igazából nem az fáj, hogy vége lett. Hanem az, ahogyan vége lett. Másképp is történhetett volna. Akkor nem lenne bennem ennyi harag és gyűlölet. Mert nem akarlak gyűlölni. De tettél róla, hogy mégis így érezzek.
111 notes · View notes
megyektovabb · 3 years
Quote
A felejtés során az emlékek halványulnak, míg az elengedés során elfogadjuk, és a megfelelő polcra helyezzük egymást, negatív, fájó érzéseinket, a haragot, a veszteséget, az alkalmatlanság sebeit. A szeretlek ellentéte nem a gyűlöllek, hanem a szerettelek. Akkor történik meg az elengedés, ha jelképesen elkészítjük múltunk moziját, közös életünk pozitív filmjét, és azt indulatok nélkül tudjuk végignézni. Azt jelenti, hogy találtam számodra egy méltó rekeszt a szívemben, és minden történés ellenére is képes vagyok tisztelettel gondolni rád.
Király Eszter
Talán majd egyszer eljutok idáig.
228 notes · View notes
megyektovabb · 3 years
Text
Olvasom a régebbi beszélgetéseinket és nem értem, hogy lehettem ennyire hülye. Most így utólag annyira nyilvánvaló minden. Azok mellett a jelek mellett, amiket pár napja felsoroltam. Olyan más voltál régen. 
Először márciusban kérdeztem rá, hogy van-e valakid. Letagadtad.
Aztán júniusban. Letagadtad.
Harmadjára már nem tagadtad le. De akkor is hazudtál. Azt mondtad, be akarod fejezni a hazudozást, másképp akarsz élni. De aztán 2 hónappal később ismét hazudtál. Akkor jöttem rá, hogy mondhatsz te bármit. Soha nem fogsz tudni megváltozni. Mert nem is akarsz változni. Te valójában élvezed ezt a csapongó életmódot, amit folytatsz. Én sem értem neked annyit, hogy miattam az őszinteség felé haladj. Nem voltam fontos. Nem számított neked, hogy mindennél jobban szerettelek és mindenemet odaadtam neked. Nem voltam elég.
Az évek alatt, amiket együtt töltöttünk, egy dolgot kértem tőled. Egyetlenegyet. Hogy ha felkelti más az érdeklődésed, ha már nem akarsz velem lenni, csak mondanod kell, én el foglak engedni. Hányszor ígérted meg, hogy ha esetleg ilyen lenne, akkor mondanád...te és az üres ígéreteid, amiket elhittem, mert fordított esetben, ha te kértél volna erre, én elmondtam volna.
Tényleg nem az az ember vagy, akit egykor megismertem. Akire felnéztem. Azt gondoltam rólad, hogy nálad jobb ember nincsen, a kisebb hibáid ellenére is. Soha nem gondoltam, hogy majd egyszer tőled ennyi fájdalmat és hazugságot kapok.
47 notes · View notes
megyektovabb · 3 years
Quote
Sokáig játszottam a gondolattal, hogy nem jött még el a mi időnk.. s talán valóban így is van. De mi van akkor, ha nekünk pontosan ennyi volt fent megírva?
Veréb Emese: Négy évszak években
1K notes · View notes
megyektovabb · 3 years
Text
Ma reggel ébredés után szinte pusztító, elemi erővel tört rám a hiányod. Jó ideje nem éreztem már ezt, így szinte letaglózott az érzés. Egy pillanatig szerettem volna azt hinni, hogy csak egy rémálomból riadtam fel, hogy csak álmodtam az elmúlt heteket, hónapokat, és mindjárt érkezik a szokásos ‘Jó reggelt!’ üzeneted. 
De az már soha nem fog jönni. Soha nem szól majd az a hang a telefonon, amit hozzád állítottam be. 
Annyira fájdalmas volt ez a reggel, hogy még csak kikelni sem bírtam az ágyból. Az oldalamra fordultam, összehúztam magam egész kicsire és sírtam. Olyan rég nem sírtam már. 
Legszívesebben egy késsel felhasítanám a mellkasom és kitépném a szívem, ásnék egy mély gödröt és beletemetném, hogy soha többé ne kelljen semmit sem éreznem.
Azt hittem, már túl vagyok rajtad, de úgy tűnik, mégsem.
Olyan ez, mint a corona: hullámokban jön a hiányod, a fájdalom. És nem tehetek ellene semmit.
147 notes · View notes
megyektovabb · 3 years
Text
Amikből tudhattam volna.
Amióta nem vagyunk együtt, sokat gondolkodom azon, hogy mi volt és hogy is volt, mikor változott meg minden, mikor mit kellett volna észrevennem. 
Emlékszel, hogy hányszor hozakodtam elő azzal ebben az évben, hogy valami megváltozott, hogy milyen jó lenne, ha ennyi év után is ugyanolyan lenne a napi kommunikáció közöttünk? Te mindig felháborodtál. Mindig az volt, hogy most is ugyanúgy írunk egymásnak, meg többet is, de amúgy meg minden változik, stb. Ez mondjuk még nem ok a gyanakvásra. De a többi...
Úgy egy éve elkezdtél nekem b.azdmegelni. Soha nem beszéltél így velem. Amikor szóvá tettem, akkor is felháborodtál. Hogy nincs ebben semmi. Meg én is szoktam csúnya szavakat használni. Szoktam néha. De nem neked.
Időnként idegesebb voltál, feszültebb. Ez sok megnyilvánulásodból látszott, de betudtam annak, hogy a covid, a munka, a lányod, stb. De talán csak én idegesítettelek. Az, hogy velem vagy. Az hogy találkoztunk. Egyszerűen csak én...
Az a fránya dohányzás...nem is értettem. Amikor még régebben én is néha rágyújtottam, hányszor mondtad, kérted, hogy tegyem le. Vigyázzak magamra. Megtettem. Miattad. Te meg rászoktál...Gondolom, miért.
Állandóan a telefonodat nyomkodtad. Még amikor velem voltál, akkor is. És néha az a sejtelmes mosolygás. Ezt is megemlítettem. Mindig volt valami hülye kifogás.
Kevesebb időt töltöttünk együtt. Persze alapból nehéz volt összehozni. De egy idő után nem éreztem azt, hogy akarnál találkozni. Csak néha. Időnként, amikor én találkozni szerettem volna, jött az, hogy más programod van.
Nem hívtál el semmi rendezvényre, előadásra, ahol láthattalak, hallhattalak volna. Már nem akartad, hogy én is ott legyek. Mert már volt más, aki elment ezekre.
Észrevétlenül elfoglalta a helyem egy másik nő.
De most már mindegy. Tudom, hogy még most is tart közöttetek a dolog, annak ellenére, hogy szinte minden nap bizonygatod az ellenkezőjét. Nem értem, mi értelme tagadnod. Nem tartozol már nekem semmivel.
Ha mellette végre boldog tudsz lenni, én azt sem bánom, mivel még mindig jelentesz nekem annyit, hogy fontosnak tartsam a boldogságod. 
24 notes · View notes
megyektovabb · 3 years
Text
Az én hazugságom.
Ideje bevallanom, hogy én is hazudtam neked. Egyszer. Bár hozzá kell tennem, nem volt tudatos. És akkor nem tudtam, hogy hazudok. Csak most jöttem rá.
Emlékszel a levelemre, amit most szülinapodkor adtam? Biztos emlékszel. Nem tudom, hányszor olvastad el. Egyszer? Kétszer? Százszor? Vagy talán egyszer sem? Nem tudom.
Emlékszel mi volt az utolsó oldalon, a lap alján?
Na, az volt az én hazugságom, amiért most bocsánatot kérek. Akkor még jól voltam. Akkor csak félig voltam összetörve. Akkor még úgy éreztem, nem vesztem el teljesen.
Azóta már megváltozott minden. Főleg én. Gyűlölöm azt, aki lettem. Tele haraggal, indulattal, gyűlölettel, rettegéssel, önmarcangolással, fájdalommal, kétségekkel. Én nem ilyen vagyok. Nem akarok ilyen lenni.
Miattad lettem ilyen. Miattad, pedig előtte te emeltél ki a tömegből, tőled voltam jobb ember, tele szeretettel, vidámsággal, kedvességgel.
Odaírtam azt a néhány szót a levelem végére, mert komolyan gondoltam. Most szégyellem magam, amiért hazudtam. De akkor még nem tudtam...
15 notes · View notes
megyektovabb · 3 years
Text
Még mindig meg tudsz lepni. Pedig már azt hittem, vége a hazugságaidnak. Azok után, hogy mi történt, hogy elvesztettél...folytatod tovább.
Egyik szavaddal ütöd a másikat. Azt mondod, befejezted, de ugyanúgy folytatod tovább. 
Tudod, sokszor elgondolkodom, hogy ugyan hányszor fogok még csalódni benned.
Vajon odáig jutok, hogy majd azt kérdezem magamtól, hogy hogy voltam képes szeretni téged?
Kezdenek elhalványulni a szép emlékek, a mosolyod, a hangod, az érintésed...Minden, amiért valaha érdemes volt élnem.
Egyre növekszik bennem a keserűség, a csalódás, a negatív érzések.
És tudod, ez miattad van. Mert egy megrögzött hazudozó vagy.
...mi volt igaz az elmúlt évekből, az együtt töltött időből? Egyre inkább azt érzem, hogy semmi. Az is hazugság volt, részedről. De már nem számít.
27 notes · View notes
megyektovabb · 3 years
Text
Napok óta próbálok írni valamit, de nem megy. Kifogytam a szavakból, az érzésekből, gondolatokból.
Rosszul érzem magam amiatt, hogy nem érzem rosszul magam. Ez most biztosan nem értelmes mondat, de azt akarom mondani, hogy hiányolom a fájdalmat, a hiányt, az űrt. Várnám, hogy azt érezzem, hogy mindjárt belehalok a hiányodba, de nem érzek ilyet.
Közömbös lettél számomra.
Hogy ez most csak átmeneti, vagy állandó állapot...nem tudom.
21 notes · View notes
megyektovabb · 3 years
Text
Tegnap ki akartam törölni a fotóidat. Az összeset.
De képtelen voltam rá.
Túl friss még a seb, túl élénken él még bennem minden.
De lehet könnyebben engednélek el, ha nem emlékeztetne rád semmi.
78 notes · View notes