#Hülye vagy

[szif]

amikor a kalauzok fogják magukat és eldöntik hogy az összes be fog szólni neked azért mert bérleted van és nem megyebérleted 👍

#de forreal leáll az összes velem veszekedni hogy milyen hülye vagyok + biztos azért nem vettem a VMB-t mert propaganda-ellenes vagyok #vagy valami hasonló. lol #minden kb második nap ezt hallani nagyon öröm. főleg úgy hogy belegondolok hogy ezeket így pluszba fizetik ezért vagy élvezik ezt

[russellius]

minden hónapban emlékeztet valami arra hogy magyar vagy aztán elfelejtem és sokkot kapok mikor ismét megtörténik

😭 sírok. maradjunk annyiban, hogy a jelenlegi helyzetünkben ezt nem túl előnyös reklámozni, szóval nem verem nagydobra...xd de azért néha ez-az elárulja :')

#amúgy lehet én vagyok a hülye és a demens #de nem tudtam hogy te is magyar vagy 😭 #ha ez korábban kiderült már akkor ezer bocs #mindenesetre!!!!!!!!!!!!!!! üdv akkor így hivatalosan is :) #❤️6️⃣🤍3️⃣💚 világuralom ésatöbbi ésatöbbi.... #answered

[n-y-c-t-0-p-h-0-b-i-a]

Nem vagy semmi öcsém, kiderül az igazság rólad, hogy mekkora egy gerinctelen faszfej vagy, aztán kibékülsz és össze jössz megint a csajjal akivel utánam jártál, tök szuper remélem boldogok vagytok együtt nekem ehhez semmi közöm csak örülök ha ő boldog mert téged leszarlak, és aztán megkedveljük egymást, nem beszélünk ami nem baj hisz most miért kéne, de legalább nem utálom én se őt ő se engem, de letiltatsz vele mert nem vagy képes elviselni az igazságot hogy mekkora pöcs vagy még ha jól is alakultak vele végül a dolgaid? Attól hogy megkéred hogy letiltson nem fogod a szőnyeg alá seperni a múltat.... Ezzel csak még inkább elásod magad a szememben... Undorító köcsög.

#saját #gáz #ex #fogom a fejem #hülye emberek #röhögök #istenem #undorító #de jó h nem vagy az életem része #pfuj #nyctophobia

[csacskamacskamocska]

Van egy nagy üvegem

egy kávésüveg, tele tízforintosokkal. Anyukám gyűjtötte vagyis dobálta bele az aprót a pénztárcájából, hogy ne húzza a táskáját. Meg, nem az a fillérekért kotorászós fajta volt, inkább az, aki kicsapja az ezreseket. Rátarti, kicsit teátrális. Mindegy milyen volt, már teljesen mindegy. Most csak egy 45 kilós demens nénike, aki mindent udvariasan megköszön. Ez maradt meg végül, ez a jólneveltség. Bár nem tudom hol szedte fel, nem odahaza. A nagyszüleim nem voltak jólneveltek vagy különösebben udvariasak. De anyámat neveltették, gimnáziumba járt, főiskolára is akart menni. Nem lehet tudni hogyan lett volna jobb, mert amit akart megcsinált így is. Tőle örököltem. Már nincs gond vele. Alig beszél, azt is valahogy gyermekien. És már nem is tör össze amikor meglátogatom. Könnyebb is így, gyakrabban is megyek. Örül nekem. Azt hiszem, azt gondolja vagy úgy érzi, hogy az anyukája vagyok. Megetetem, rendberakom a körmét, a haját, mesét olvasok neki. Közben utolsó morzsáig megeszi amit viszek, aztán visszagömbölyödik az ágyába. Elégedett. Szóval van nekem ez az üveg tízforintos. Ebből szoktam a munkahelyemen kávét meg csokit venni éjjel az automatából. És, ki lehet engem nevetni, minden alkalommal megköszönöm az anyukámnak. Mintha direkt nekem gyűjtötte volna, mintha a kávét vagy csokit éppen ő adná nekem. Megköszönöm, és hálával gondolok rá. A napokban rájöttem, hogy el fog fogyni, már csak negyedig van pénzzel az üveg. Nagyon megijedtem. Ha elfogy, többet nem kapok tőle semmit. Akkor elvesztem azt a gondolatot, hogy az anyámtól kapok valamit. Másoknak, akiknek él az anyukája, jut egy ölelés, egy simogatás, egy ebéd, egy telefonhívás. Nekem sok éve semmi. Ott álltam a kávéautomata előtt, és tudtam, hogy hülye vagyok, hogy minden szenvedés forrása a saját fejemben van, hogy képzelgés, felesleges érzelgősség, az egész játékot én találtam ki. Az eszemmel tudtam, de mégsem tudtam elengedni az érzést, hogy amíg van pénz az üvegben, addig anyu, az aki még megismert, még gondolt rám, velem van. Azóta nem az üvegből veszem ki a pénzt a kávéra, hanem a saját tárcámból. Aztán majd néha, ha nagyon szükségét érzem, majd veszek az üvegből. Amikor igazán mélyen rám tör a magány. Amikor félek annyira egyedül érezni magam, hogy még az a csoki vagy kávé se jusson, amit megköszönhetek valakinek.

#tízforintosok az üvegben #anya #hála

[ultramegatroutman]

TLDR

Még a múlt héten lőttem a piacon.

Szeciben nálunk inkább a francia, osztrák vonal ment, a magyaros szecesszió népi motívumokat felhasználó stílusjegyei a korabeli épületeken aránylag gyakran (Lechner és követői, ugye), bútorokon nem annyira gyakran (Thoroczkay-Wiegand, Komor Marcell, a gödöllőiek) tárgyakon viszont egészen ritkán bukkannak fel. Szóval sem stílusában, sem minőségében nem mindennapos darab, érdemes utánamenni. Jelzés nyilván nulla, úgyhogy először is íróasztali készleteket, meg levélbontókat nézeget az ember, semmi. (Illetve az egyik ilyen adokveszek oldalon megtaláltam a párját, azt gyorsan meg is vettem, meg felbukkant egy magyar gyártó neve). Akkor nézegessünk népiszeci épületeket. Aránylag sok van. Akkor nézegessünk tervezőket fejből (bútor nyilván, mert az gyakoribb). Thoroczkay-Wiegandnak mindjárt meg is örültem, hát biztos ő volt!

Hát nyilván nem ő volt, mivel ez nem úgy működött, hogy aki ilyesmit akart tervezni, az lement az alföldre és nekiállt szűrmintákat másolni, hanem előszedte Huszka József (aki ezt a melót már megcsinálta) Magyar díszítő styl c. munkáját, és abból inspirálódott. De így kb. az összes építész, meg Zsolnayék, meg mindenki, úgyhogy jelentős stílusbeli átfedések vannak. Szopó. Amúgy pár tervező után feladja az ember, és jön a szorgos aprómunka: Magyar Iparművészet, az első számtól, egyesével, laponként. Mondjuk ez aránylag kurva unalmas, úgyhogy közben az ember rákeres dolgokra, próbál más irányba is tapógatózni, és a végén nyitva van már ötven oldal. Mindegy. Magyaros szecesszió, akkor az ember előbb utóbb eljut az Országházig. Igaz hogy neogót, de belül van szeci bőven (szerintem addig basztatták Steindlt, hogy nem elég magyaros meg modernes, hogy belement, mert ha végül mégsem lesz menő ez az új stíl, a díszítőfestést át lehet meszelni, stukkókat leverni, bútorokat kivinni). Van ez az országházi séták (vagy mi) könyvsorozat, aminek az utolsó része pont ezt a témát vesézi, pár oldal fent is van belőle, és pont szerepelteti a miniszterelnöki dolgozószoba néhány bútorát.

Már előzőleg is felbukkant Steindl egyik asszisztense, Foerk Ernő építész neve (a fenti Zsolnay csempéket is ő tervezte), akire aránylag sok belsőépítészeti munkát rábíztak, de kb. huszonhat helyről összefésülve az adatokat kiderült, hogy elvileg ő tervezte a és miniszterelnöki és miniszteri szobák berendezését, bútorokkal, csillárokkal, és a bronz íróasztali készletekkel együtt. (Illetve egy készletet emlegetnek mindenhol, a miniszterelnök számára készült szettet, de nem egy készült). Itt még hozzájön az a bizonyos cég, amelynek a neve már az elején megvolt, és számos fémmunkát készített az Országház számára.

Milyen kurvajó lenne, ha lenne egy korabeli fotó egy ilyen készletről!

Következő lépés: Csányi - Birchbauer: Az új Országház, 1902.

Tádáám. A probléma csak annyi, hogy a könyvben bármiről is legyen szó, a gyártót megemlítik, meg még azt is, aki felkalapálta az ónlemezt a tetőre, de tervezőt, azt nem. Meg hogy a készletből összesen ez a két darab van reprodukálva. :S

Szerencsére találtam egy 1905-ös, szar minőségű, szénné retusált fotót a miniszterelnöki iróasztalról az inkriminált írószettel, és a fenti két fotó megerősíti, hogy ez az eredetileg ide tervezett készlet. Most már megvan a tervezőnk, megvan a készletünk, csak éppen lófasz sem látszik belőle, meg a megérzésen kívül semmi bizonyíték rá, hogy az általam birtokolt basznak bármi köze lenne hozzá.

Korabeli fotó, ahol felbukkan a cucc, nincstöbb. Még csak ilyen 10-12 órát toltam a dologba, de még egyáltalán nem untam szinte nagyon (vicc, nem unalmas), hogy megyorsítsam a dolgot tudományos metódust dolgoztam ki: hol van a készlet? A Zországházban. Akkor nézegessünk a hírarchívumban régi parlamenti MTI-fotókat. Piff, 10 perc alatt meg is volt:

Hát ott a készlet, meg ott a kés!!! És itt jött a következő probléma. Kés. Fekszik, hülye szögben nyilván, ha kinagyítod szétesik. Mondjuk formára-méretre olyan, de csak százszázalékos azonosság elfogadható, kevesebb nem. A készlet többi része aránylag kivehető, a mintázat alapján elvileg a kés is azonosítható lenne, viszont itt a másik baj: a készlet stílusban van tartva, de minden egyes darab más mintával készült (az egyetlen egyezés a kalamáris a fenti gyertyatartó talapzata közt van). Nézegessünk tovább képeket.

Ezeken kívül körülbelül csillió fotón ott van, normálisan persze sehol sem látszik, de egyszercsak:

Hát végre látszik szinte! Isten áldja a Lubomír Strougalt és a Csehszlovák küldöttséget! Meg a fotóst. Darab azonosítva, hátra lehet dőlni. Nyilván csak másnapig, mert még csak magamat győztem meg, de nem 100% match. Mindegy, még fél óra keresés után:

Problem solved. Hősöm: Rozmann Antal teremőr.

Bronz lapozó, az Országház számára készült íróasztali készlet része. Terv: Foerk Ernő (1868-1934), 1898. Kivitelező: Magyar Fém- és Lámpaárugyár Rt., 1900k.

(Amennyire visszakövethető, valószínűleg minden miniszteri szobába készült belőle, a miniszterelnöki valamivel májerebb volt a gyertyatartóval, lámpával, valamint a több fotón is felbukkanó tálkával. Eredeti helyükről hamar kikerültek (a nem is tudom melyik miniszter pl. már 1908-ban lecserélte a teljes dolgozószoba-berendezést, a kiegészítőkkel együtt, mik vannak), de egész 1989-ig felbukkannak protokolláris eseményeken. Hasonló, meghatározott helyre készült darabok kereskedelmi forgalomba nem nagyon kerülhettek, meg azokat általában a gyártó jelezte is. Bár valószínűtlen, de lehetséges, hogy a készítőnél maradt pótlás, vagy mintadarab, de valószínűbb, hogy leköszönő honatya lopta kapta ajándékba, vagy ilyesmi.)

[kgyst]

Hülye Magyar Posta HALP

Ettől az isten baszta Postától kaptam egy furmányos SMS-t, hogy van egy vámkezelendő postai küldeményem.

A probléma az, hogy semmit nem tudok róla, az azonosítót nem találom sehol, a 17tack nem látja. Egyszerűen semmi infót nem tudok róla.

Bónusz track, hogy nincsen semmilyen hiányzó küldeményem stb.

Ötlet, hogy mi a faszt csináljak?

PS van ilyen phishing? Vagy egy két éve feladott csomag került elő a múltból?

#posta

[sztivan]

igazán sajnálom, hogy a tumbli nem nagyon ez a szubkultúra

pedig higgyétek el, egy "geci-e a kutyapárt, amiért visszalép Juhász mögül, vagy mindenki más a hülye" vita, netán egy jó kis "sznobság-e lefikázni a smashy burgert" rákthread a kanyarban sincs ahhoz képest, ami most megy

ugyanis az MLSZ meghirdette, hogy a válogatott meccsekre annyian akarnak elmenni, hogy bevezetik az appot, ami a hűséges szurkolókat előrébb veszi, ha túligénylés van, és most egymásnak estek a neten a "fanatikus magyar szurkoló vagyok 2022 óta, Szoboszlai, add ide a mezed" arcok a "kint voltam 1994-ben az üres Népstadionban is, naná, hogy meccsre akarok menni" emberekkel, megbolondítva azzal, hogy utóbbi csoport most attól fél, hogy az igénylési rendszert a nulláról indítják és mindenféle mlsz-es vásárlások meg online aktivitás is előnyt jelent majd, szóval az tényleg mindegy lesz, hogy eddig mennyire volt elkötelezett az ember

nekem persze megvan a véleményem (ha túligénylés van, akkor kapjon előnyt az, aki több meccsen volt ott, pláne az, aki idegenben is), de nem is ez a lényeg, az vitaalap lehet bármikor, hanem az, hogy hajjj, hány olyan szubkultúra lehet még a világban, ahol ennyire gyönyörű egymásnak ugrások mennek épp most is, és még csak nem is tudok róla

[diogenesz2020portugal]

Az abúzusról

Furcsa dolog az emlékezet.

Mint nemrégiben írtam, egy asszony meghalt a munkahelyemen. Miközben a feje az ölemben pihent, a kollégám a kezét fogva próbálta megnyugtatni őt. A kollégám valóban egy angyal.

A vezetőség úgy döntött, hogy biztosít számunkra egy pszichológust, hogy sikerüljön feldolgoznunk a történteket. Pár alkalom után a pszichológus rákérdezett, miért foglalkozom hajléktalanokkal. Messziről induló történet ez. Arra tisztán emlékszem, hogy már 7 évesen, második osztályos koromban is az osztályunkba járó állami gondozott (mi otthonosoknak hívtuk őket) cigánylányok védelmére keltem, ha valaki bántotta őket. Én, az osztály legcsenevészebb, legalacsonyabb fiúja. Nem, nem voltam hős, csak nem bírtam nézni, ha valaki egy nála vélhetően gyengébbet bánt. Ez azután sem változott, egész életemben így viselkedtem. Akkor sem voltam bátor, legfeljebb érthetetlen módon vakmerő. Vagy hülye. Volt, hogy felső tagozatos koromban is változatos útvonalakon kellett hazamennem a suliból, hogy az erősebb fiúk meg ne verjenek. Azt hiszem, gyáva voltam vállalni a verés következményeit. Egészen katonakoromig féltem a fizikai fájdalomtól.

A pszichológusommal megpróbáltunk a mélyére ásni a szociális túlérzékenységemnek (ahogyan a barátaim szoktak néha jellemezni).

Az első teljesen tiszta emlékem az ötödik születésnapom előttről származik, amikor az óvodába indulás előtt visszaszaladva megszámoltam a falinaptáron, mennyit kell még aludni a jeles napig (3 nap volt hátra). Ezelőttről semmire nem emlékeztem. Eddig.

Lassan oszlik a homály. Néhány nappal a születésnapom előtt apám egyik - vagy talán a legjobb - barátja (nagy reményű atomfizikus volt akkoriban), elvitt engem és az unokatestvéremet nyuszinézőbe az egyik rokonához. Ma is emlékszem, milyen cukik voltak ezek a kis jószágok, ki lehetett venni őket a ketrecből, hogy megsimogassuk, megpuszilgathassuk őket. Ártatlanok és védtelenek voltak, mint én.

Kis idő múltán Ernő bácsi elküldte az unokatestvéremet, Andit a házba. Mi ott maradtunk kettesben a félhomályban, amikor magához ölelt. Nyár lévén nagyon meleg volt, javasolta, hogy vegyük le a ruhánkat. Hogy ezután pontosan mi történt, azt 55 éven keresztül én is a legmélyebbre, senki által meg nem közelíthető, még számomra sem felfedezhető helyre ástam el magamban. 55 éve ott van bennem, és csak most ömlött ki, és még most sem tudok róla részletesebben beszélni.

Apám és Ernő bácsi barátságának hamarosan végeszakadt. Talán meséltem otthon valamit? Nem tudom. Évekkel később hallottam arról, hogy Ernő bácsi börtönben van.

Most ott tombol bennem egy ketrecbe zárt ötéves gyerek, aki a rácsait rázva ordítva sírna, de hatvanéves énem, aki bármilyen érzelmes dolgon elbőgi magát, nem engedi neki.

Még nem engedi.

Így csak csendben, egy koszos, félhomályos pince padlóján ülve csendesen zokog.

Tegnap még arra kértem Andrást, hogy ne beszéljen erről senkinek. Talán szégyent éreztem a történtek miatt. Mára sikerült eljutnom addig, hogy ami történt, nem az én szégyenem. Ahogy Karinthy tanár úr írta:

Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek.

[hicapacity]

A német történelem legsötétebb fejezetében, amikor a felbujtott csőcselék köveket dobált az ártatlan üzlettulajdonosok ablakaiba, nőket és gyerekeket nyíltan aláztak meg kegyetlenül; Dietrich Bonhoeffer, egy fiatal lelkész nyilvánosan felszólalt az atrocitások ellen.

Miután éveken át próbálta megváltoztatni az emberek véleményét, egy este mikor Bonhoeffer hazatért, saját apjának kellett elmondania neki, hogy két férfi várja a szobájában, hogy elvigyék.

A börtönben Bonhoeffer azon kezdett el elmélkedni, hogyan vált a költők és gondolkodók országa gyávák, szélhámosok és bűnözők kollektívájává. Végül arra a következtetésre jutott, hogy a probléma gyökere nem a rosszindulat, hanem az ostobaság.

Bonhoeffer a börtönből írt híres leveleiben azzal érvelt, hogy az ostobaság veszélyesebb ellensége a jónak, mint a rosszindulat, mert míg „tiltakozni lehet a rossz ellen; erőszakkal leleplezhető és megelőzhető, a hülyeséggel szemben védtelenek vagyunk. Sem a tiltakozás, sem az erőszak alkalmazása nem ér semmit. Az érvek süket fülekre találnak.”

Azokat a tényeket, amelyek ellentmondanak egy hülye ember előítéletének, egyszerűen nem hiszi el, és ha megcáfolhatatlanok, akkor lényegtelenként, mellékesként félre teszi őket. A hülye ember önelégült, és könnyen ingerülten támadásba lendülve veszélyessé válik.

Emiatt nagyobb elővigyázatosság szükséges, ha egy ostoba emberrel bánunk, mint amikor egy rosszindulatúval. Ha tudni akarjuk, hogyan lehet felülkerekedni a butaságon, törekednünk kell annak természetének megértésére.

Annyi bizonyos, hogy a hülyeség lényegében nem intellektuális, hanem erkölcsi hiba. Vannak emberek, akik feltűnően mozgékonyak intellektuálisan, de ostobák, és vannak olyanok, akik intellektuálisan unalmasak, de nem hülyék.

Nem annyira az a benyomás alakul ki az emberben, hogy a hülyeség veleszületett hiba, hanem az, hogy bizonyos körülmények között az embereket hülyévé teszik, vagy inkább megengedik, hogy ez megtörténjen.

A magányosan élőknél ez a hiba ritkábban jelentkezik, mint a csoportokban előknél. Ezért úgy tűnik, hogy a hülyeség kevésbé pszichológiai, mint szociológiai probléma.

Nyilvánvalóvá válik, hogy a hatalom minden erős felfutása, legyen az politikai vagy vallási jellegű, az emberiség nagy részét butasággal fertőzi meg. Mintha ez egy szociológiai-pszichológiai törvény lenne, ahol az egyik hatalmához a másik hülyesége kell.

A folyamat itt nem az, hogy bizonyos emberi képességek, mint például az értelem, hirtelen meghibásodnak. Ehelyett úgy tűnik, hogy a növekvő hatalom elsöprő hatása alatt az embereket megfosztják belső függetlenségüktől, és többé-kevésbé tudatosan feladják autonóm pozíciójukat.

Az a tény, hogy a hülye ember gyakran makacs, nem vakíthat el attól, hogy nem független. A vele való beszélgetés során az ember gyakorlatilag azt érzi, hogy egyáltalán nem is mint emberrel van dolga, hanem szlogenekkel, hívószavakkal és hasonlókkal, amelyek birtokba vették.

Megbabonázták, megvakították, visszaélnek vele, és lényében bántalmazzák. Miután így esztelen eszközzé vált, az ostoba ember is képes lesz minden rosszra – nem látja, hogy az gonosz.

Az utasítás nem, csak a felszabadítás képes legyőzni a hülyeséget. Itt be kell látnunk, hogy a legtöbb esetben a valódi belső felszabadulás csak akkor válik lehetségessé, ha az a külső felszabadulás megelőzte. Amíg ez nem történik meg fel kell hagynunk minden próbálkozással, hogy meggyőzzük az ostoba embert.

Bonhoeffer az Adolf Hitler elleni összeesküvésben való részvétele miatt 1945. április 9-én hajnalban a flossenbürgi koncentrációs táborban hunyt el, mindössze két héttel azelőtt, hogy az Egyesült Államokból érkező katonák felszabadították a tábort.

Bonhoeffer szavaival: „A cselekvés nem a gondolatból fakad, hanem a felelősségre való készségből. Az erkölcsös társadalom végső próbája az, hogy milyen világot hagy gyermekeire.

#dietrich bonhoeffer #Bonhoeffer #hitler #hülye #hülyeség #erkölcs #röfi #orbán

[pajjorimre]

Biztos megvan a sofőr az M1-M7 bevezetőn

aki az M7 másik végéről jön valahonnan Zala vagy Somogy mélyéről, tisztán látszik hogy utoljára 10+ éve volt nagyobb város környékén autóval, Bp-n inkább 20, fogalma sincs hogy mit csináljon, teljesen meg van keveredve a hússzor akkora, kétszer gyorsabb forgalomban, nem tud egyszerre arra is meg a gps-re is figyelni, nem tudja eldönteni hogy most akkor váltson sávot vagy ne, folyamatosan szitkozódik mert mindenki hülye.

Na ez mellett ülök épp. Szerintem szerzek neki egy kalapot a héten. Szemüvege van, azt nem kell.

[kepeslajoska]

Erdogan úgy lépett át Orbánon, mint a kutyaszaron

Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy Magyarország nagy illiberális barátja, Orbán Viktor puszipajtása, a nem sokkal ezelőtt a legszebb magyar lóval megajándékozott török szultán, akinek a kedvéért népünk nagy bölcs vezére a világ legnagyobb katonai erejével dacolt, akiért lejáratta magát, végül úgy lépett át Orbánon, mint a kutyaszaron.

Ilyen övön aluli ütést, ekkora cserbenhagyást, efféle semmibe vételt még nem láttunk, mióta a törökök csellel elfoglalták Budát. Erdogan semmi tekintettel nem volt a pincsi kutyaként utána szaladgáló és lelkesen csaholó Orbánra, hogy ezzel Orbánt kicsinálja, koncnak odadobja a NATO, az oroszok és saját belpolitikai megsemmisülése elé.

Erdogant nem érdekli, hogy Orbánból, a NATO-val és az EU-val viaskodó „erős emberből” egy pillanat alatt csinált egy senkit, aki fűhöz-fához rohangál, próbálja oltani a tüzet, és nem tudja. Vagy talán szándékosan csinálta, hogy megleckéztesse, és megmutassa, hogy a kettejük kapcsolatában ki az úr, és Orbánnak hol van a helye. Tanulja meg, erre számíthat. Maccsa nincs ebben a kapcsolatban (sem). Erdogan simán hátba szúrta.

Vagy csak megmutatta neki a valóságot, hogy diktátorok között nincs igazi barátság, csak érdek van, és ha az ő érdeke úgy kívánja, akkor nincs tekintettel senkire. Ennyire lehet az illiberális barátokra számítani, és biztosak lehetünk benne, hogy az Orbán-Putyin barátság éppen ilyen, s ha úgy hozza a lehetőség, Putyin egyetlen szavát nem fogja betartani, s úgy bevonul Magyarországra, hogy 1956 adja a másikat.

De a nagy türk barátoktól sem számíthat többre, akik tágra nyílt szemmel figyelik Orbánt, ahogy nyalizik és fontoskodik körülöttük, türknek és kipcsaknak kiadva magát. Eltűrik, hogy hízelegjen nekik, figyelik, hogy mi hasznuk lehet belőle. De ha a helyzet úgy hozza, a kipcsak áltürk ripacsot úgy vágják ki, hogy taknyán csúszik a felcsúti stadionig. Különösen, hogy Erdogan most megmutatta, mennyire kell becsülni az önkéntes türköt.

A kínai testvérek is kezdik megmutatni, hogy a nagy szeretet és barátság meddig tart, az ígéretek mit érnek, amelyeket soha nem is gondoltak komolyan, a mosolyok annak szóltak, hogy Szijjártó, Orbán, s ez a sok hülye, aki menekül a csőd elől, ezt elhitte. Semmit nem tartanak be sem az ígéretekből, sem a szerződésekből. Magyarországból egy mérgező szeméttelepet csinálnak, ahol megtöltik a temetőket azokkal, akiknek munkát adtak.

A végén Magyarországnak ebből semmi haszna nem lesz, és a bevételt is elviszik.

Ez a keleti nyitás eredménye és lényege, amivel Orbán jobban teszi, ha minél előbb szembenéz, és addig visszatáncol a vele végtelenül türelmes és lojális Európai Unió politikusaihoz, a demokratikus Amerikához, amíg teheti. Mert ha valamit egyszer nem úgy mond, nem úgy csinál, ahogy Trumpnak tetszik, a nagy Szuverén egy perc alatt megkapja tőle a becenevét, ami valahol az alakját vagy a sunyi kávézásait célozza majd meg.

Ellenség lett a politikai korrektség, ellenségek lettek az emberi jogok, a nyitott társadalom, a szabadság, a becsület és a tisztesség, és azt hitte, hogy ezeket a keleti diktatúrákban majd megtalálja, majd úgy bánnak vele, mint a felvilágosodás tisztelői. Hát nem, s ezzel jó lesz, ha szembenéz, amíg nem késő, és amíg Magyarországot nem szolgáltatja ki a keleti barbár népirtóknak és az ő „emberségüknek”. Sajnos, ez már megtörtént, a kezükben van.

Mindez már késő. Orbánnak már nincs visszaút. Ő már nem tud ember lenni, nem képes semmit visszacsinálni. A két világ közé kalibrálta be magát, és a két világ között hullott a semmibe, a mellette végsőkig kitartó szuverén országával együtt. Megy a szemétdombra.

Amerikai Népszava

[csacskamacskamocska]

Nem mondom, hogy szép dolog volt

Az egyik barátom felvetett egy szexszel kapcsolatos kérdést, ami eléggé nagy követ vágott az én békés kis pocsolyámba.

Mindig is tudtam, hogy van mit fejlődnöm, mert az nem elég, ha az ember agyban pozitív és nyitott, kicsit tényleg olyan a dolog, hogy attól, hogy megnéztél egy videót egy társasjátékról, még valójában fogalmad sincs, hogy ha játszanád egy társaságban akkor bejönne-e. Mert nem csak az érdeklődéseden, nem csak a játékon, hanem a társaságon is múlik. Sejtésem szerint az emberek úgy gondolják, hogy ők jól szexelnek, közben hülyére szorongják magukat, hogy mégse. 10-15 éve szexelsz valakivel, akinek jó veled, neked is jó, komfortos, aztán elválsz és döbbenten állsz, hogy csak egy valakit szokásait meg vágyait ismered. Vagy 10-15 éven keresztül vagy elutasítva, esetleg élsz meg néhanap szánalom dugásokat, éldegélsz a kognitív disszonanciában, míg már azzal sem tudsz mit kezdeni, akivel esetleg jó is lehetne. Egyrészt megtört az önbizalmad, másrészt kénytelen vagy elzárni a vágycsapot. Az meg berozsdásodik, ha nem használják. Gondoltam körbejárom kicsit ezt a dolgot, mert van két nagy kérdés, ami nem hagy nyugodni. A nők szeretik, ha a férfiak kezdeményeznek. De ugyanazon okból szeretik a férfiak is, ha a nő kezdeményez. Mert maga az, hogy tetszünk, hogy vágynak ránk, hogy beindul tőlünk a másik, az bennünk is izgalmat okoz. A vicces, hogy ez akkor is így van, ha a másik ember amúgy nem az ideálunk, vágyunk tárgya, nem tartjuk különösebben vonzónak. A kitartó „nem ideálok” ezért juthatnak végül célba. „hadd rajongjon” szokta mondani egy barátom, amikor egy nő érdeklődik utána. Ami nem csak azt jelenti, hogy nem érdekli, hanem azt is, hogy ugyan miért venné el magától ezt a kis örömöt, hogy valakinek tetszik. A csavar az, hogy amíg az, hogy egy nő visszautasítja egy férfi közeledését, megszokottabb, elfogadottabb, kevésbé megalázó, addig arra, hogy egy nőt utasít vissza egy férfi, arra inkább lenézőbb és megalázóbb körítés van. Ha egy férfit utasítanak el, mindenki veregeti a vállát, lesz másik! Ha egy nőt utasítanak vissza, a reakció az, hogy csináljon magával valamit, hogy tetszetősebb, vonzóbb legyen kívül és belül. Az idősebb, szexuálisan aktív férfiakkal elfogadóbb a társadalom, mint az idősebb szexuálisan aktív nőkkel. Nem hiszed? Nézd meg a vicceket, milyen szinten szólják le a szexuálisan aktív, érdeklődő nőket. De koncentráljunk a kezdeményezésre. Még abban sem tudunk megegyezni, hogy mi számít kezdeményezésnek. Honnan tudod, hogy a másik szeretkezni akar? Egyik barátnőm onnan tudja, hogy a férje olyankor megborotválkozik. Mondania már nem is kell semmit... :D Mennyire kell rámenősnek lenni? Pasi megöleli, megcsókolja a feleségét, erre a nő: jajj a hajam, most voltam fodrásznál, erre a pasi, jajj bocs, oké, bocs. Kész. Nő csalódott, mert mi másért ment volna fodrászhoz minthogy tetsszen a pasinak (legyünk idealisták), pasi csalódott, mert tetszik a nő, de lám, le lett állítva, nem kell a közeledése. Tényleg nem lehet tudni, hogy ilyen esetben, ha a faszi kicsit rámenősebb, abból mi jön ki. De ha a nő mindig talál kifogást, még akkor sem biztos, hogy a pasas ellen van kifogása. Lehet, hogy azzal van baja amit szex közben vagy után megél. Esetleg nincs erről kommunikáció. Nem sikerült jó szexet kialakítaniuk. Ha egy pasi sosem mondja nekem azt, hogy tetszem, vagy jól nézek ki, csinos vagyok vagy sosem emel ki semmilyen módon a "tömegből", akkor elkönyvelem, hogy neki nem tetszem, az ő szexuális érdeklődésén kívül esem. Nyilván, akkor sem fogok kezdeményezni, ha nekem amúgy bejön. Nem vagyok hülye. Ha meg sikerül párszor valami lenéző megjegyzést is tennie, hogy kövér vagyok (nem vagyok) vagy bármi gúnyosat egy általános jókedvű csipkelődésre, akkor nincs az az isten, hogy akár egy jókedvű flörtben részesítsem. Ki szeret megalázódni? Senki.

Ezeken rágódtam, mert végig kellett gondolnom, hogy ha kapok egy meghívást egy pasihoz, akit már ismerek egy ideje, akkor... vagy úgy megyek oda, hogy bármi történhet, de akkor a lelkem mélyén eldöntöttem, hogy szeretném, hogy a bármi megtörténjen, vagy úgy megyek oda, hogy barát vagyok és bármit teszek, még, ha pucérra vetkőzök, akkor sem lépem át belül a határt és fegyelmezetten úgy teszek, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb, az ember a barátaival nagyon jó kapcsolatban van, de ez nem jelenthet vágyat. Szerintem 30 felett nincs barátság extrákkal. Nem tudunk hozzá elég lazák, felületesek, könnyedek lenni.

Hát, igen, nem tudtam mást odaképzelni a "feladatba", csak őt. Mert ő vetette fel. És ez összezavart, felkavart. Végigvettem minden blokkot, minden visszautasítást, minden gúnyos-komolytalan megjegyzést, amit a szexszel kapcsolatban megéltem, miközben ezeket nagyon nem akartam volna újraélni. Amúgy, „jártam egyszer egy sráccal”, aki azt mondta a szerelem alapja, hogy zavard össze a másikat. Ha bármivel rá tudod venni, hogy rajtad gondolkodjon amikor nem vagy ott, nyert ügyed van.

Háténmost úgy össze vagyok zavarodva, hogy szerintem erről még fogok posztolni.

#szex #kezdeményezést #visszautasítás #01-06

[ultramegatroutman]

Mondjuk az sose zavart, hogy olyan tárgykategóriába nyúljak, amihez teljesen hülye vagyok, úgyhogy most vagy vettem egy spanyol röneszánsz mozsarat, vagy nem. :S

[bukovskikaroly]

Portugáliabéli érdekes pillanataim I.

( nem napjainkban)

( Nem tudom megfigyelte-e már valaki, hogy számos filmben gyakran kiírják, hogy "napjainkban", vagy "húsz évvel korábban"; - utóbbi esetben hülye parókákat viselnek a főhősök/főhősnők -, hogy a gyökerek is vágják az időtényezőt. Mindegy.)

Nos, éppen az O Canto dos Amigos-ban üldögéltem a főtér és a fasz tudja milyen utca sarkán lévő vendéglátó egység teraszán a helyi savankás fehér bort szürcsölgetve.

Tíz perc múlva kettő, állapítottam meg a városháza tetején lévő órára pillantva. I. Afonso, ki szoborként vett részt az eseményekben, véleményem szerint szigorúan , de egyúttal bátorítóan nézett felém. ( I. Afonso (Alfonz) kb. a portugál Szent István, vagy valami ilyesmi.)

Ekkor rendeltem még egy pohár bort, de a pincér ( legyen mondjuk João.) látva engemet együttérző tekintetével jutalmazott és egy egész palackot hozott inkább.

Chavez-ban voltam az idő szerint, és fogalmam sem volt mit keresek itt.

(Mondjuk egy időben Százhalombattán éltem, hasonló dilemmák közepette.)

[sztivan]

a világ bonyolult, és semmi nem fekete-fehér, de amikor egy közepesen nyomi és egy nagyon rossz közül kell választani, egész megdöbbentő egyrésztmásrésztizmusba mennek bele az emberek eltartott kisujjal

mittudomén, itt, Magyarországon, ahogy elkezdik fejtegetni, hogy jaj de hát mindenki lop, minden politikus rossz, és akkor tessék, nézzünk körbe az országban, mi megy itt tizennégy éve, hát minden más tolvajlás és az állam leépítése kispályás volt ehhez képes korábban

de ugyanez, amikor az amerikaiak hisztiznek azon, hogy Biden mi mindent csinál vagy nem csinál, könyörgöm, a másik opció Trump, ne tegyünk már úgy, mint ha itt két azonos rossz között kellene választaniuk

vagy hogy Ukrajna miért gyilkol ártatlan oroszokat, nézzünk már át, Putyinnal ezt egy szintre hozni hát komolyan már

és persze az egész mögött a putyinista dezinformáció van ott, ami tök ügyesen használja ki azt, hogy az okos emberek valóban tudják, hogy semmi nem fekete-fehér, és ezért megpróbálnak középre tartani, de itt pont az okos embereket veszik hülyére azzal, hogy információs zajt teremtenek. természetesen a hülye embereket már rég begyűjtötték maguknak, de ez egy egész más szint most

[diogenesz2020portugal]

Dull Szabolcs eladta magát a fidesznek, vagy hülye?