#elképzeltelek

[csillagszemumnek-itelve]

8 napon túli

Nem voltál más, mint egy délibáb..Nem voltál igazi!

Kitaláltalak..

Ezért veszélyes ha az embernek ilyen képzelőereje van, nagyot tud ütni a valóság, ha egyszer felébredsz!

#délibáb #kitaláció #hazugság #nem vagy igazi #elképzeltelek #fáj #túl szép volt #ébrenálmodó #hasbarúgás #savval mart szív #nehéz #még mindig fáj #depresszió #fájdalom #mikor lesz már jobb #bánat #kilátástalan

[bodulatosan]

Egész életében olyan emberek vettek körül akiknek fogalmuk sem volt arról ki is vagyok valójában.

De aztán jöttél… Sokszor elképzeltelek de a legkevésbé sem vártalak, mert elfogadtam az ürességet ami bennem volt és életet terveztem magamnak vele.

Most mégis furcsán dobog a szívem ha rád gondolok és borzasztóan félek… Félek tudatni magamban hogy megmenthetsz az üresség rabságából de el is égethetsz örökre.

[yeyjj]

,,Sosem voltál az akinek elképzeltelek.”

-láttam egy insta oldalon, mégpedig: @tipikdolgok

[romokraepultkastely]

Sosem voltál az, akinek elképzeltelek.

[myvrnk]

Popper Péter: 7 undok megjegyzés a szerelem kínjairól

Elmondanék – diákosan pontokba szedve, mint egy érettségi tételt – néhány fontos dolgot.

1. Az emberiség története egy testvérgyilkossággal kezdődik. Káin megöli Ábelt, mert Isten visszautasította az ő áldozatát, csak Ábelét fogadta el. A Biblia mintha arra figyelmeztetne, hogy az ember életében a lehető legnagyobb sérelem a visszautasítás. Mert minden visszautasítás egyben ítéletet is hordoz: nem vagy méltó rá, nem vagy méltó hozzám, nem kellesz, nem felelsz meg, vannak jobbak nálad stb. S ha ez a visszautasítás, a szenvedélynek, a rajongásnak, vagy akár csak az ösztönök által felkorbácsolt vágynak szól ? a sérelem megsokszorozódik, és elviselhetetlen erősségű indulattá duzzadhat. Ezért, aki szerelmet utasít el, nagy szenvedésnek teszi ki a másikat, és veszélyes tűzzel játszik.

2. Az évezredes bölcsesség azt mondja: Az ezer mérföldes út is egy lépéssel kezdődik. A tízemeletes házat is egy sor téglából kezdik felépíteni. Tehát sose játsszunk egy másik ember szenvedélyével. Az első lépést nem szabad megtenni. Az első sor téglát nem szabad lerakni. Akkor még egy kis seb, egy kis fájdalom árán minden megoldható. De ha ezt nem vállaljuk, mert gyávák vagyunk, álságosan kíméletesek, lusták, az “időre bízzuk” életünk kellemetlenségeinek elintézését, vagyis sodródni kezdünk, akkor kiderülhet, hogy az idő nem old meg helyettünk semmit sem, hanem nagy tragédiák felé sodor.

3. Azt gondolom, hogy az ember öngerjesztő lény. Nagyon ritkán fordul elő – s legtöbbször csak a lektűrökben – a meglátni és megszeretni egy pillanat alatt. A gyatra szerzők ezt úgy szokták kifejezni, hogy “mintha villámcsapás futott volna át mindkettejükön.” Szép lenne, de legtöbbször nem igaz. Hanem az történik, hogy az ember vágyódni kezd a szerelemre. S szinte “kinyitja magát” egy remélt szenvedély előtt. Ezért a híres magyar író, Füst Milán egy apróhirdetést szeretett volna feladni: “Meglévő szenvedélyekhez tárgy kerestetik!”

4. Egy öreg pszichológus – akit leggyakrabban mégis csak szerelmi csalódások, kapcsolatok válsága miatt keresnek fel – hajlamos úgy vélekedni, hogy a szerelmeseknek legtöbbször fogalmuk sincs arról, kit szeretnek. Mert először is vágynak a szerelemre, s ha végre felbukkan a várva várt dalia vagy tündér, rávetítik minden erotikus fantáziájukat, vágyképeiket, álmaikat az “igazi”-ról, és a saját képzeletük által kifestett képbe szeretnek bele. S hogy e fantáziakép mögött milyen a valódi ember, arról alig tudnak valamit. Ám ha eljönnek a csalódások drámai percei, akkor nem saját magukra haragszanak, hanem a partnerre: Miért nem vagy olyan, amilyennek elképzeltelek? Arról már nem is szólok, hogy a lángoló szerelem a grandiózus színjátékok ideje, mindenki a legjobb, a legszebb arcát mutatja. Mögötte rejtve marad a valódi jellem, a minden emberben meglévő torzulatok, sokszor nehezen elviselhető rigolyák, szokások.

Szégyenkezve vallom be, hogy ezért én nem vagyok lelkes híve az úgynevezett szerelmi házasságoknak. A kölcsönös rokonszenv, a barátság, sőt még az érdek által vezérelt kapcsolatokban is több a reális emberismeret.

5. A szerelem vidéke különben is tele van önbecsapásokkal. Félezer évvel ezelőtt egy angol drámaíró megírta egy valódi szerelem történetét. S az emberek ma is beülnek a színházba, és bámulják Rómeó és Júlia sorsának alakulását. Szerelem tehát létezik, de elég ritka jelenség, Viszont manapság valaki kitalálta, hogy tisztességes férfi, erkölcsös nő csak szerelemből fekszik le választottjával. Nosza, akkor mindent ki kell nevezni szerelemnek: minden tetszést, megkívánást, vonzódást, flörtöt, szexuális izgalmat. Mi értelme van ennek?

6. A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság. Amikor a megszerzett boldogság biztonsága elkezdi rongálni a hétköznapokat. Amikor már lusták vagyunk udvarolni, csábítani, kívánatossá tenni magunkat ? a mosakodást, a fogmosást, a fésülködést, a kölni használatát és a vonzó ruhát, pizsamát is beleértve. Minek? Hiszen már a miénk. Csakhogy ezzel kondul meg a halálharang egy férfi-női kapcsolat felett. Mert a szívünkbe kellene felírni csupa nagybetűvel: AZ EMBER NEM TULAJDON!

7. Az igazi szerelem szenvedély, extázis, boldogság. Ám mindez nem állapot, hanem rövid időre felvillanó szenzáció. S ha elmúlt? Akkor megjátsszuk magunkat? Vagy új élmények után nézünk? Hiszen megszoktuk, hogy szinte ?jár nekünk? ez a szélsőséges érzelmi-indulati állapot. Mondják, hogy a szerelem szeretetté alakul át. Előfordul. De legtöbbször közöny, undorodás, gyűlölködés lesz belőle, amint ezt a válóperek meg a gyerek-elhelyezési küzdelmek, a vagyonmegosztás gusztustalan harcai bizonyítják.

Mi hát a teendő? A legfontosabb, hogy soha ne hallgasson senki az ilyen mániásan igazat mondó öreg ?szakemberre?, amilyen én vagyok.

Soha senki ne hallgasson senkire ? se szülőre, se barátra ?, aki károg, óv, figyelmeztet, amikor ő szárnyalni akar az ég és a nap felé, hogy utolérje a boldogság kék madarát. Egyrészt, mert úgyis hiába minden okoskodás. A szenvedély mindig erősebb az okos szónál. Másrészt, mert ez a bizonyos kék madár kiszámíthatatlan. Néha hagyja magát megfogni, néha maga száll rá valamelyik kiválasztottja vállára, s különben sem létezik.

Mert még el kell mondanom egy szomorú hírt. Az “Igazi” sem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne ?igazi?. De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált.

[nemszeretemacsokit]

Sajnállak, kicsi lélek...kicsi lelkem...

Beleéltem már magam. Elképzeltelek, terveztem...de te elmentél.

De még elkísérsz kicsi, apró nyomokkal a lelkemben.

[perfectsadpain]

Havazik. Úgy hűl ki a testem hogy észre sem veszem.  Képes e a bennem lévő vér megfagyni? Vagy inkább eresszem le egy tálba? Légszomjam van napok óta. Hamarosan feltűnik, hogy már nem vagyok. Halkan nyöszörög a lelkem a szívem egyik félre eső sarkában? Vajon ötszög  alakja van? A maradék 4 sarokban meg ott vagy te. Mindenhogy, ahogy elképzeltelek halottan. De már egyáltalán nem vagy élő. Talán az egyik még lélegzik, de a rongy amivel felitattam a padlóról a mérget, még kifacsarható. Ígérem olyan gyorsan halsz meg amennyire én azt szeretném. Kérlek egyszer hazafelé támadj meg a sötétben, addigra úgy is elfelejted: hogy tudom hogy kell kibelezni téged.

[setesuta]

csalódott vagyok mert nem olyan vagy amilyennek a fejemben elképzeltelek

#gpoy #vagyinkabbszomoru

[the-fucking-burden-of-the-h-blog]

Elengedtelek

Bármikor visszajöhetsz hozzám az életembe. Mert szeretlek, mert tudom hogy szeretsz. Törődök veled ha akarod és segítek ha baj van. Hisz te mindig az leszel akibe beleszerettem. Az leszel akinek akarlak hinni, olyan leszel amilyennek elképzeltelek és amennyire megismertelek vagy félreismertelek. Már nem forgolódok álmatlanul miattad hisz tudom hogy boldog vagy, mert ha nem lennél akkor itt lennél. Most végre eljött az az idő, hogy engedem magamnak, hogy másba szeressek bele, másról álmodjak, más érdekeljen, mással legyek. És ez a szabadság az a szabadság amivel mindig is hitegettem magam, még akkor is amikor nem volt igaz. Az a szabadság amikor nem függsz érzelmileg semmitől és senkitől. Nem testi, lelki szabadság. Elengedtelek, nem fájóan, nem szenvedéssel, csak meg èrtettem magammal, felesleges olyasvalakibe kapaszkodni aki már rég túllépett rajtam. És boldog vagyok. Most előszőr nem a múltban élek, hanem a jövőben.

#elengedni #elengedtelek #szabadság #test #lélek #múlt #jövő #szerelem #vége #boldogság #te

[the-moon-is-changing-me]

köszi anyu?!

Én amúgy elképzeltelek téged a pocimba, hogy milyen leszel, de egyáltalán nem olyan lettél.

[honeybish]

A Nap lassan bukott le a világ végén, helyét régi szerelmének, a Holdnak adva. Fáradtan pislogva néztem végig a játékos helycserét. Szorosabban húztam a pokrócot magamra, lehelletem kis felhőjét még pont láttam a félhomályban. Lehunytam a szemem és elképzeltelek téged. A nevetésedet, a kis szokásaidat, a hajadat, szemedet. Mire kinyitottam a szemeimet már sötét volt. Pislogtam párat, mire megszoktam a feketeséget. A sötét távolba bámultam, tudva, hogy valahol ott vagy: messze tőlem. Messze a jókedved, az őszinteséged, a béna vicceid és a szereteted. Vajon mikor találkozunk? Vagy, mint a Nap és a Hold, mindig elkerüljük majd egymást? Zaklatottan fújtam ki a levegőt, hajamba túrtam. Tudod, igazán gonosz vagy. Noha még nem is ismerlek, eléred, hogy még ebben a hideg éjszakában is rád gondoljak. Nem bukkansz föl, váratsz magadra. Igazán siethetnél! Siethetnél, ahogy én hozzád. Gondolataim sebesen cikáztak, majd hirtelen kizökkentem kusza tömegükből. A pirkadat óvatosan kúszott fel az égre, és megpillantottam egy alakot a messzi távolban: Téged.

Irodalom házim 😅💜

[arnyekomvagyok]

Talán ennek meg kellett történnie. Talán ekkora fájdalmat kellett okoznod, hogy végre útnak eresszelek. De tudod... Régen estem úgy szét mint ma este.

Először nem tudtam sírni, de mikor eszembe jutott miket csináltunk együtt mosolyogtam, majd mikor rájöttem miket tettél velem, zokogtam.

Végig elképzeltelek valakinek aki nem voltál, egy csodás lánynak akit végre szerethetek, aki végre megtanít hogyan is kell szeretni. Végtére is megtanítottad milyen az a szerelem ami nem túlzó, nem kevés, hanem számomra tökélezes, de arról nem volt szó, hogy a legvégén úgy bánsz velem mint egy rongyal amit ki lehet hajítani az ablakon.

Tudod zokogtam, addig zokogtam amíg már a fájdalomtól sikítottam, hiszen nem kaptam levegőt, borzalmasan fájt a tüdőm. Aztán jött a hányinger. Miattad ma alig ettem bármit is, hiszen olyan stresszes voltam, hogy ha ettem volna bármit is kihánytam volna.

Megírtam egy verset, ami a mai nap során a harmadik. Minden egyes vers elvesz belőlem valamit és elfáradok, ugyan is kivetítem a lelkem. A mai nap folyamán háromszor tettem meg, nem maradt belőlem semmi, az emléked tart meg valaminek.

Újra sírásba kezdtem, szinte már este 11 órára nem is maradtak könnyeim. De ennek örülök, hiszen már minden egyes lélegzetvétel annyira fáj...

Most fekszem és ezt írom neked azzal a gondolattal, hogy soha többé nem mondod nekem, hogy szeretsz.

[simplevitality]

Minden minden

“-Más vagy mint amilyennek elképzeltelek-bököm ki. Elvigyorodik, és megjelenik egy gödröcske a jobb szeme alatt. -Tudom. Szexisebb, mi? Semmi gond, mondd csak ki nyugodtan! Kitört belőlem a nevetés. -Hogy bírsz el egy ekkora egót? -Az izmaimnak köszönhetem.-vág vissza, és megfeszíti a bicepszét..”

#nicolayoon #mindenminden #olly

[loyalty-and-orgasm]

Nem lehetett véletlen, mert akkor nem lett volna minden ennyire mesebeli és szinte előre megírt. A találkozás veled tökéletes volt, bár váratlanabbul nem is jöhetett volna, de hát a jó dolgok sosem szólnak, csak hirtelen bekopogtatnak.

Pedig te megpróbáltad.

Nem volt könnyű, tudom. Döntened kellett egy nagy időket megjárt kapcsolat és a hirtelen jött rózsaszín lélegzet között. Féltél, szenvedtél, nemet mondtál, de valahogy mégsem tudtál. Szakítottál velem és közben mégis felhívtál. Erős akartál lenni és mégis azt mutattad, hogy nem tudsz a szívednek parancsolni. Mélyen éreztél és biztos voltál bennem, és az álmodban, ami pontosan az a pici és törékeny lány volt, aki én voltam.

Majd komolyan határoztál, és összecsomagoltad a korábbi életed, megtetted a lehetetlent és engem választottál.

Ellene mentél az addigi világodnak, a közös barátoknak és fogadott családtagoknak. Nem érdekelt semmi, nem tudott érdekelni semmi.

Csak én.

Én pedig abban az őrlődő hónapban úgy éreztem, meghal mindenem. Lelkem tépődött és szívem hasadt, a világ elől is elvonultam. Érezni akartam, amit kaptam: az igazi és fájdalmas, de reményteli szerelmet. Kergettem az ábrándjaimat, elképzeltelek és gondolatban öleltelek. Legbelül pedig hittem, hogy nem hagysz majd magamra ezzel a hatalmas élménnyel.

És nem is tetted. Erős voltál és összecsomagoltad a korábbi életed. Fejest ugrottál és az ismeretlen, de őrjítő szerelmet választottad.

Nem érdekelt semmi, csak az, hogy eljöjj értem, és szembenézz velem. Látni akartad az arcomon, hogy legalább annyira akarom, mint te. Cipelted magaddal a kételyed és tudtad, hogy az útról, amin jársz, már nincs visszaút. Tudni és érezni akartad mellettem, hogy újra és igazán élsz.

Az arcom pedig megmutatta neked, amire vágytál. És azóta is megmutatja neked.

🏀.

2020.05.29

[irogep]

STIGMA

/Testi jelekre utaltak vele, amelyeket azért hoztak létre, hogy a jel viselőjének erkölcsi státusával kapcsolatban közöljenek valamit, többnyire szokatlan, kedvezőtleg dolgot./

A tested tiszta volt, nem mondott semmit: lelked tükre. NEM! A takarásodban nem tudhattam meg mi vagy. A megannyi rongy alatt nem láttalak, annyi szín alatt, aztán a szavaid alatt. Inkább elképzeltelek.

Ha első találkozásunkkor a bőröd mutattad volna, letéptem volna, a csontjaidat elsírtam volna, vért színeztem volna: tapaszod lettem volna. Most ki sem látszol a hosszú írás alól. Mit jelentesz? Ki vagy te? Mit mond az arcod? Már nem hallom a szavaidat, már nem hallod a szavaimat.

Hogyha a víz alá merülnénk, elhinnéd azt, amit most látok belőled? Fények, kopott falak, omló földek. Hol itt a helyünk? Homály ami- a mi.

Miért állok egy ernyő alatt, ha nem hullanak rám a szavak? Azt kívánom bárcsak ellepnél. Te akármi. Így az ürességemet felszívja a szilárd talaj. Ébressz fel, ez csak egy álom.

A valóság nem lehet egy álom.

?

k.d

[ethereal-helll]

Talán nem téged szeretlek, hanem azt akinek elképzeltelek.