#félelmeim

[vivneha]

N É Z T E M

Néztem Őt miközben mellettem aludt és arra gondoltam vajon Ő is fél, hogy elveszít engem?

#gondolat #gondolatok #magyar #magyar gondolat #érzés #érzések #magyar írás #hungarian #szerelem #félelem #félelmeim #aggodalom

[konnyeknelkul]

Minden nap érzem ezeket a folytogató érzéseket, amik bennem kavarognak, és amik sosem tűnnek el a lelkemből....Tehetetlennek érzem magam velük szemben, ők az erősebbek....minden nap végigkíséri az életem a fájdalom, és boldogtalanság, a magány érzése, a dühkitöréseim, a szorongás, a félelmeim, az érzés, hogy mennyire gyűlölöm magam, és, hogy legszívesebben véget vetnék az életemnek, úgy se ér semmit, ahogy én sem érek semmit.... Elkeseredett vagyok, és reményvesztett....És nem látom a kiutat......

#saját írás #depresszió #öngyilkos gondolatok #érzéseim #fájdalom #szenvedés #boldogtalanság #magány #egyedül #elegem van #kilátástalanság #alvászavar #magyar #magyar tumblr

[csacskamacskamocska]

Félelem az összeomlástól

Ez elég drámai cím, valójában csak arról akartam jegyzetelni egyet, hogy mennyire nem szabadon gondokodunk, mennyire gúzsba van kötve az elménk és ez által az életünk is. Tegnap elgyalogoltam a munkahelyemről a nyugatiig. Semmi dolgom nem volt ott, csak vitt a lábam. Imádtam az érzést, hogy semmi sem vezetett. Néztem az embereket, a koszt, a várost, Genován gondolkodtam, a rengeteg "idegenen" körülöttem, akik most tűntek fel először, a félelmeken a migránsoktól, és azon, hogy bizony én is jobban szerettem a régi zárt világunkat a kis téveszménkkel, hogy magyarország kelet kis nyugata. Gyerekkoromban mindaz nem volt, amit most láttam. Hirtelen sokan lettek. De támogatom a változást, pedig érzékelem a más kultúrák idegenségét. Szántam magam a félelmeim miatt viszont megértettem a rettegőket. De a változások a normálisak! Akár akarjuk, akár nem, a világ változni fog. Gondolom, hogy evólúciós előny, ha meg tudjuk előzni a bajt azzal, hogy az okosabbak kikövetkeztetik, minek mi lesz a következménye. A logikus következtetések, az önreflexióval, saját pszichék működésének ismeretével, szépen kiadja, hogy mi fog történni majd a jövőben, ha most meglépjük amit... És akkor nem lépjük. Mert, ha rossz vége lesz, akkor összeomlunk. Persze, sima félelem a fájdalmontól és menekülés, ami evolúciósan szintén megérte, de ma hajnalban ezen gondolkodtam, hogy ezek a panelek, hogyan határozzák meg az életemet. És mi történne, ha nem használnám? Ha csak abban bíznék, hogy bármi is történik én talpra tudok állni. Valamikor már írtam a saját erőnkbe vetett hitről. Nem kell okosabbnak lenni. Nem kell előre látni évekre vagy évtizedekre mert ezzel valójában csak medret ásunk. Amit tervezünk, akkor az történik, kizárva minden esetlegességet ami újat, érdekeset, különlegeset hozna. Most már nyomasztóa sokan mondták, hogy milyen bátor vagyok ezzel az olaszországi házvásárlás tervvel. Nem értem, hogy mi benne a bátorság. Ha valaki akar venni egy házat a Balaton mellett, senki nem mondja, hogy micsoda bátorság. Ismeretlen problémákat veszek a nyakamba? Nyilván. Fosok-e tőle? Persze. De milyen érdekes, hogy férjhez mentem, gyerekeket szültem, miközben minderről semmit sem tudtam, senki nem mondta, hogy demerész. A fejünkben a házasság, gyerek dolgokkal kapcsolatban az van, hogy ez normális, más dolgokkal kapcsolatban meg az, hogy nem normális. Megint ugyanoda jutunk, ami a fejünkben van valamiről, az meghatározza a viselkedésünket, a cselekedeteinket, a terveinket, és alakítja a személyiségünket. Miközben lehetséges, hogy egy nagy marhaság.

Sokszor futottam már bele, hogy azt mondják/gondolják, hogy hülye vagyok. Gyerekes, nem túl okos (aki vidám az nem lehet okos, csak a szemüveges zordak okosak), szertelen. Aztán nem sokkal később pedig jön az irigykedés. Te mennyi mindennel foglalkozol, mennyi mindenről olvastál, mennyi dolog ÉRDEKEL (na ez volt azt hiszem a legmeglepőbb. Őt nem érdekli semmi. Nincs még egy nyamvadt hobbija vagy kedvtelése se. És nem gondolja, hogy csinálhatna magának. Ő így született. Vörös a haja és nincs hobbija). Mindeközben én úgy érzem, hogy mást sem csináltam eddig, csak próbáltam a panelek közül kikecmeregni. Néha túlzásba esem, ezt elismerem. Amerre a többség megy, én igyekszem valami más irányba. Mert ott, amire kevesen figyelnek, ott lehetnek érdekes dolgok. Ettől meg néha magányos vagyok.

A fenti önfényezés után még visszatérek a kiindulási pontra. Ha valakinek bizalmat szavazol, az nem másabb, mint az, hogy leteszed a félelmeiddel kapcsolatos paneleket. Ha kiderül, hogy becsaptak, fel tudsz állni. Nem azt kell megtanulni, hogy hogyan ne bízzunk másokban, hanem azt, hogy bízzunk benne, hogy fel tudunk állni, ha padlóra kerülünk. Becsapnak, megcsalnak, összetörik minden álmunkat, jön a világvége, éhinsíég, elvesztünk mindent amiért éltünk? Vannak pontok, amikor az fájdalmasabb, hogy fel tudtunk állni.

Szomorú dolog, hogy a szerelembe se halunk bele, pedig tényleg azt hisszük.

De nem lehet a félelmekre építeni az életet! Viszont csak megtapasztalásokon keresztül lehet elérni oda, hogy nem kellett volna. Akik előtt még rengeteg sok idő van, azoknak azt tanácsolnám, hogy bontsák le a falaikat! Ne haladjanak a csordával. Azzal sem, amelyik jónak látszik. Merjenek vizsgálódni, merjék felvállalni a tévedés lehetőségét. Nem szabad az ejtőrenyős ugrást addig halogatni, amikor már nincs rajta veszteség.

#félelmek #bevándorlók #bizalom #önbizalom #panelek #változás #09-26

[milliodarabratortel]

Megérkeztél.

Szó szerint mint a bomba ,úgy robbantál be az életembe. Ott álltál velem szembe ,majd jöttél,láttál,győztél. Mert belenéztem abba a szempárba és megláttam mindent. Lelkünk összefonódott és éreztem abban a percben,hogy te vagy az akire vártam. Aki mellett végre megnyugodhatok aki mellett nap mint nap rájövök van értelme az életnek,hogy van még értelme kinyitni a szívem . Tudjuk egymás gondolatait, kiegészitjük egymást . Mi már egy csapat vagyunk. Innentől pedig ha rossz kedved van megígérem,hogy mosolyommal felviditalak.Ha szükséged van rám ,akkor nyújtom a kezem . Erőt, nyugalmat, és támogatást adok majd neked. Motiválni foglak. Mert tudom hogy bármire képes vagy . Én csak annyit kérek legyél mindig mellettem, őszintén szeress . Mert én te érted,Te értem ,a világ ellen, közösen. Nagyon fontos vagy nekem. Napról napra egyre büszkébb vagyok rád,és arra hogy az enyém vagy .

Köszönöm a sorsnak hogy vagy nekem.

Őszintén és tiszta szívből szeretlek. Te vagy az én meglepetésem,az én csodám. Te vagy a legjobb ajándék amit valaha kaptam .

Szeretem a mosolyod,a szívből jövő őszinte kacajod. Szeretem látni a szemeid csillogását és érezni szíved boldogság miatti dobogásat. Szeretem hogy így küzdesz,hogy nem adod fel,ha nehéz is kitartasz . Szeretem hogy melletted végre nőnek érezhetem magam,és nem kell elbújnom,végre önmagam lehetek. Szeretem hogy büszke lehetek rád a férfira,akinek őszinte,tiszta lelke van .

Megígérem mindig melletted leszek,és ha csöndbe akarsz lenni én leszek a hang helyetted. Én leszek az alagút végén a fényed. Én leszek akinek a szavai a nehéz időkben majd megnyugvást adnak,akinek a mosolya az összes könnyet és bánatot lemossa majd az arcodról. Én leszek a napsugarad a borongós,esős napokon,hogy emlékeztesselek,van miért ragyognod. Én leszek a mindened, a hű társad, az igaz barátod,az a nő kiben rátalálsz majd a másik feledre.

Tudd hogy én nem játszom a szavakkal,mert a szavaknak komoly ereje van . Amiket mondok neked nem csak üres szavak .

Mert amikor láthatlak,majd kiugrik a szívem a helyéről,mert olyankor hirtelen megszűnik minden gondom . A szemedbe nézve megszűnnek a félelmeim.

Az én döntésem mindig te leszel . Nem fogok elmenekülni. Ha pedig kell közösen cipeljük majd az élet adta megpróbáltatások köveit,mert együtt minden könnyebb. Mert együtt mindent kibírunk .

Lehet hogy elfogunk majd fáradni,de így lesz a mi kis kötelékünk még erősebb. A mi kis csomónk örökre megmarad.

Kaptam egy férfit aki a támaszom . Sikerül mindennap mosolyt csalnod az arcomra.

Kinyitottad a lakatot a szívemen és beléptél rajta.

És végre nem érzünk mást csak igaz , őszinte, hazugságmentes szerelmet .

Te lettél a világom a mindenem . Soha nem hittem volna hogy képes lesz valaki még ilyen mély érzelmeket kiváltani belőlem .

De te neked sikerült,és boldoggá teszel.

Nagyon jó érzés hogy azt érzem minket egymásnak szántak az égiek.

❤️❤️🥰😘

[depislany93]

Sziasztok. Pár év után ismét beléptem a fiókomba és furcsa érzés látni ezt a sok posztot. Nem is emlékszem már, hogy kiraktam őket ide. Na de hoztam egy verset, amit én írtam. Remélem tetszeni fog.

Az én álmom

Van egy világ

Melyet álmomban látok,

Sok szép virág

Mit elmémmel gyártok.

Mindig süt a nap, tiszta utat járok,

Többé nincs hideg, nem fázok.

Szívemben is végre meleg van,

Nincsen többé már gyászban.

Gyönyörű egy hely,

Káprázatos látvány,

A rét közepén ott ül egy kislány,

Kinek kezébe egy tollpihe bújkál.

Odamegyek hát megnézem,

De a lányka elsuhan mellettem.

Szőke haja csak úgy fénylik,

Ő kicsi énem, már rémlik.

Hangosan nevetve rohan,

Mosolyog rám bájosan.

Boldogságát megirígylem,

Hisz jó emlékem mind kitöröltem.

Miért lehet jó kedvem, s nevetésem

csak álmomban megélnem?

Szabadon szeretnék szárnyalni.

Minden gondomtól megválni.

Teljesen megváltoztam.

Nem az a kislány vagyok ki voltam.

Külsöre, belsőre megnőttem,

Félelmeim miatt vergődtem.

Ha lehetne itt maradnék,

S tovább nem menekülnék.

Bánatom, nehézségem hátra hagynám,

Sötét múltamat magam mögé dobnám.

Sajnos e helyet csak álmomban láthatom,

Időmet minden nap kivárom.

A kis énem itt mindig megtalál,

Ellenben hitemmel, te elhagytál.

[mindenemvagy-orokre]

nem tudom szavakkal de még tettekkel sem kifejezni azt amit irántad érzek.

szerelmes vagyok a hangodba,

szerelmes vagyok a mosolyodba,

szerelmes vagyok a szemedbe,

szerelmes vagyok az érintésedbe,

szerelmes vagyok az ölelésedbe,

szerelmes vagyok a csókodba,

szerelmes vagyok abba ahogy vezetsz,

szerelmes vagyok a szívedbe,

szerelmes vagyok abba ahogy szeretsz,

szerelmes vagyok a gondolataidba,

szerelmes vagyok mindenedbe.

amikor rámnézel, amikor mosolyogsz rám, amikor megölelsz, amikor megcsókolsz, amikor magadhoz húzol egyszerűen nincs az a szó ami leírná ezt az érzést.

mielőtt megismertelek, nem tudtam milyen szeretni,

mielőtt megismertelek, nem tudtam milyen boldognak lenni,

mielőtt megismertelek, nem tudtam milyen szerelmesnek lenni,

mielőtt megismertelek, nem tudtam hogy lehet valami ennyire tökéletes,

mielőtt megismertelek, nem tudtam hogy létezik ez az érzés.

de megismertelek,

megmutattad milyen szeretni és szeretve lenni,

megmutattad milyen igazán boldognak lenni,

megmutattad milyen őszintén mosolyogni,

megmutattad milyen szerelmesnek lenni,

megmutattad, hogy sose vagyok egyedül, mert mindig mellettem vagy,

és megmutattad, hogy milyen vagyok valójában.

mert melletted önmagam vagyok, nem kell megjátszanom azt aki nem akarok lenni.

előtted meg merem mutatni a félelmeim, a kételyeim, az érzéseim, a gyengeségeim, de meg merem mutatni azt is, hogy tudok bátor is lenni és merni új dolgokat kipróbálni, merni erősnek lenni, merni kimutatni az érzéseim, és merni szeretni.

tudom, hogy melletted nem érhet baj, tudom, hogy melletted mindig biztonságba leszek,

tudom, hogy te mindig vigyázni fogsz rám.

te vagy az egyetlen aki ismeri a valódi énem,

te vagy az egyetlen aki meg tud nevettetni,

te vagy az egyetlen, aki mellett biztonságba érzem magam,

te vagy az egyetlen akit őszintén tudok szeretni.

tudom hogy sokszor nem érdemellek meg,

tudom hogy sokszor olyat mondok amit nem gondolok komolyan és amivel megbántalak,

tudom sokszor nem vagyok a legjobb barátnő.

soha nem akarlak bántani,

soha nem akarom hogy baj érjen

soha nem akarok veled veszekedni

és soha nem akarlak elveszíteni.

te vagy az akiért bármit megtennék,

te vagy az akiért bármikor feladnék mindent, csak hogy boldog legyél,

te vagy az akiért bármikor meghalnék, te vagy az akit a legjobban szeretek ezen a világon és ezen semmi és senki nem változtathat soha.

amikor azt mondom szeretlek azzal meg se közelítem azt amit érzek irántad, mert amit irántad érzek az szavakkal nem elmondható

mindennél jobban szeretlek egyetlen örök szerelmem és soha nem foglak elhagyni, soha nem lesz nálad senki fontosabb, soha nem fog más kelleni, soha nem fog más tetszeni, soha nem fogok mást szeretni.

te vagy az én egyetlen örök szerelmem akit mindennél és mindenkinél jobban szeretek és ezen semmi nem változtat soha !

az én férjem leszel örökre,

az én gyerekeim apja leszel örökre,

az én boldogságom leszel örökre,

az én mindenem leszel örökre,

az én szerelmem leszel örökre.

tied a szívem, a lelkem és az egész életem !

mindennél jobban szeretlek örökre ! ❤️💍

[bcsknmi25]

tény rosszul szeretek , nehéz velem , kimerítő elviselni az állandó félelmeim de ha egyetlen egy ember megállna és megvárná a kivirágzásom hatalmasat nyerne

[zoeeozzoeeoz]

Ülepednek a dolgok:

1, Anyu a vége felé, az utolsó kb 1 -2 hónapban, már csak főzelékeket, és leveseket volt hajlandó, és tudott megenni. A leves egy idő után kiesett,ill. csak a levét tudta meginni. A főzelékeket meg totál pépesítve, hígan. Bekerült a Kórházba, és csodálkoztak, hogy a zsemlét/kalácsot/húsit/bármit ami darabos volt, nem ette meg. Aztán rácsodálkoztak, mikor elkezdtem üveges bébiételt bevinni neki, hogy tjdkpn végülis adhatnának neki tápszert is, majd a szonda beültetést kezdték el fontolgatni, amire már nem került sor.

2, Végig szerepelt a papírján h tej allergiás. Nem tudom h laktóz vagy más, én úgy nőttem fel, hogy Anyu semmilyen tej és tejterméket nem evett/ivott, mert mire rájött h ettől van rosszúl, addig megjárta párszor az ügyeletet. Szóval mikor kihívtam az ügyeletet, ráírattam a papírjára, a mentősőknél is szóltam, ott is ráírták, a sűrgősségin is szóltam ,igaz ott csak telón, mert oda nem mehettem be, és az osztályon is szóltam. Ennek ellenére , az első 2 nap, sorra dobtam ki a joghurtokat/kefireket/pudingokat az asztaláról, és minden nap szóltam és felírták a lapjára, már ők voltak idegesek, hogy miért parázok, és csodálkoztak mikor mondtam, hogy azért, mert minden nap tejtermékeket dobálok ki az asztaláról, amiket nem én és a nővérem vitt neki, uh jó lenne ha ahhoz is eljutna az infó, aki az étkezésével foglalkozik.

3, Fiatal orvosa volt, ezzel semmi bajom, más témában már kifejtettem, hogy voltak félelmeim velük kapcsolatban, de megtapasztaltam, hogy sok esetben sokkal jobbak, mint az idős dokik. Ez a dokinő is ránézésre max 30 lehetett. Egyetlen bajom volt vele, az ahogy fogalmazott. Nagyon kedves volt, érthetően mondott el mindent, csak körbe írta kilóméteres mondatokkal a lényeget. Pl: Ők mindent megtettek amit csak lehet, és mindent meg is fognak tenni, de döntsük el mi hozzátartozók, hogy van e értelme tovább.........itt kb negyed órás jellemzés volt Anyu állapotáról, majd mivel látta hogy nem nagyon tudok dönteni, hozzá tette, hogy így kb 2-3 napja van hátra, szondával max 2 hete, ez 2 óra múlva arra változott, hogy nem biztos hogy megéli a holnap reggelt. Egyszerűbb lett volna ha azt mondja, orvosilag megtettek mindent,itt a vége, búcsúzzon el tőle, nincs tovább. Tudoooooooom... én vagyok ilyen hülye, h még ilyenkor is a lényeget akarom hallani max 2 mondatban, és nem érdekel a fél órás körités. Próbált óvatos lenni, emberi, finoman közölni amit kell, nagyon jól is csinálta. Mikor szóltak h meghalt Anyu, és bementem hozzá, egyedül hagytak vele, majd mikor kijöttem átölelt a dokija, leültettet, adott vizet, kérdezte kérek e nyugtatót, és csak miután lenyugodtam, akkor kezdett a hivatalos részbe, majd adták át a zsákot a dolgaival...

4, Soha, egyik rokonomtól se búcsúztam így el, hogy már halott volt. Aput is én láttam élve utoljára, volt akitől az intenzíven búcsúztam el, miközben a lélegeztető még pumpálta bele az életet, vagy a kórházban, vagy otthon mielőtt elvitte a mentő. Egyszerűen, nem vagyok képes rá, és nem akartam soha senkit halottként látni. Féltem. Anyut sem akartam. Végig kisértem, az elmúlt fél évben, végig néztem ahogy leépül, ápoltam, nem halottként akartam rá emlékezni. Most valami azt diktálta, h tegyem meg. Ahogy odaértem, azonnal megfogtam a kezét, és kb az első 15 másodpercben, felhajtottam a lepedőt az arcáról. Látni akartam. Tudom, hülye vagyok, de kerestem a nyakán, és a csuklóján a pulzusát. A keze már hideg volt, de az arca még meleg. Kerestem a bizonyitékot, hogy tényleg meghalt. Nem lélegzett, de kerestem a pulzusát, és néztem h emelkedik e mellkasa, dobog e a szíve. Kb fél órát voltam így mellette. Ezután se fogok így senkitől, soha többet így elbúcsúzni. 1x az életben pont elég volt......

[mindenamiterzekhaha]

Szeretlek, és ezt őszintén kimondom,

irántad semmi érzésem nem tagadom.

Bár nehéz látni téged más lánnyal,

szépen, lassan emiatt felemészt a bánat.

Megint papírra vetem érzéseim,

mert soha nem fogom túllépni a félelmeim.

Időmet is rád pazarlom sajnos,

szívemet nem hallod, pedig az is elég hangos.

Hiányzik már szemed szép színe,

bárcsak itt lennél ma este tízre!

Mármint semmi rosszra ne gondolj,

csak én szeretnék neked lenni az otthon.

-A

[versinator]

Istrángot fordítottját

Segíthetsz öntudatlanul ugyanolyanok nagyböjt Nyelvükről várakoztam harsonázni hajnaltájt Újraéledt öregséggel szegénységed homorú Megtehetné katedrálisok wagneri farú Kifolynak képetekkel máért kriptát Madárlakta véltek lándzsákkal hárfát

Jelentős eszméktől csipkedték kígyói Megérinteni erényeid mondanivalója gyászolói Ébredésre völgyeiből lámpasor vádjaim Szomorúságát férfiaink mennybejutás utazásaim Megduzzadt felajánlás ellepték alamizsnát Szélfogóban célig köszöntsétek formáját

Tenyeremből éjszakáiba rostába papagájt Hajlongni szadizmus megérintik felsóhajt Ásítanak serpenyőben kanalazni világháború Tisztálkodás tűre bélyegesen szalmakoszorú Elszaladhat irtóznak korareggel csuszát Kívántál elszakítani évét elhullását

Városoknak sutra ladikban rugói Fodrozó ízetek életedhez télutói Eljátszhatna megtisztálkodott tenyerükben félelmeim Golgotákon könnyűek szabd pajtásaim Gőzökben szétcsapja plasztikája overallját Elvegyül vörösödnek együgyűség hajlékát

Szédületben szolgálatot patika visszaejt Átereszti átsétálunk keménybe kiejt Álmaidban sivított falvakba hosszúszárú Bámultalak feltámadott mezőit középkorú Szárítom újszülöttekkel szúrták portáját Kóstolom öntözitek bontalak zenebonát

Csillapuljon alagútjaiba felébredünk felhőkarcolói Szétmázolt végeznének költeményeket zászlói Bűvöletbe teremtenünk rendjéből éjszakáim Frázisaikkal fürdők holdam rokonaim Legalsó föllármázza öntözéshez komorságát Bontunk igazunk félkézből vaskarikát

#petofivers #Kassak #Istrángot #fordítottját #v2.2

[viragfold]

Mail Art Call: Vasyl Krychevsky

150 éve született Vaszil Kricsevszkij, ukrán festő, építész, művészettudós, iparművész, grafikus, filmművészeti teoretikus. Egyébiránt ő alkotta meg az 1918-as ukrán címert, ill. az első ukrán bankjegyeket is ő tervezte. A Szumi városában napokban nyíló kiállítás azon a Mail Art projekten alapul, mely neki állít emléket. A küldött munkámmal a jövőről tűnődöm. Winston Churchill jut eszembe valahányszor, amikor a mostani, háborúval sújtott Ukrajna kulturális projektjeit látom és csodálom; azt, amiképp az emberi/társadalmi létezésnek ezen elemi dimenzióit próbálják a golyózáporban is fenntartani. A brit miniszterelnökhöz kötődik ugyanis állítólag a következő gondolat: valamikor a háború alatt azt javasolták neki, hogy a nehéz költségvetési helyzet miatt álljon le a kultúra intézményestül, mindenestül, Churchill erre visszakérdezett: „Akkor miért harcolunk?”. Annak nagyon örülök, hogy odaért a lapom, voltak félelmeim, mert sajnos, a közelmúltban egyes küldeményeim visszajöttek onnan. A kiállítás kurátora, Roman Golub nemrég tette közzé a részvételi certifikációkat, köztük az enyémet is, melyet ezúton köszönök.

Egy videó a kiállításról (feliratozva is nézhető):

#Vasyl Krychevsky #mail art #mail art call #KosTurGallery #Sumy #Ukraine #mailartproject #mailartcall #mailart #Roman Golub #Youtube

[modernfarytale-nohappyendings]

Amikor azt gondolnád menekülök, vagy ez csak egy jelentéktelen hiszti

Hidd el sokkal többet tartok vissza, mint amennyit megmutatok magamból

Én is félek, esténként sokszor rám tör ez a félelem

De talán, ha most én leszek a bátrabb, ha félreteszem a félelmeim

Akkor talán, Te, itt megnyugvásra találsz

Tudom, hogy nem könnyű ez most

De jó lenne, ha találkoznánk valahol félúton

Valahol a félelmeink, a kudarcaink és a fájdalmaink közt

Olyan pillanatokban, mint amikor az éjszaka sötétjében némán nézzük egymást

Vagy amikor hajnalban még odabújsz pár percre

Ezek a pillanatok másként hatnak, ezek vagyunk mi, amikor félúton találkozunk

Mindig éjjel, amikor sebezhetőbb az ember

És ijesztő a sebezhetőség, tudom

Engem is megrémít

De gondolj csak bele, mi van ha együtt elűzzük a sötétséget?

Mi van, ha így van?

Igyekszem..

Igyekszem a fényed lenni a sötétben, ha engeded nekem.

[csacskamacskamocska]

Nehezen lábalok ki a sokkoló rémületből

Mert a mellett, hogy aktívan csinálom a dolgaimat, dolgozom és szervezkedek és intézek és cipelek és simogatok és rendezkedek, az erős és megbízható felszín alatt nehezen kézben tartható, csapongó rémületek vannak. És fájdalmak. Minden gyász. Ha veszteség ér, a facebook azonnal ontani kezdi a gyásszal, veszteséggel kapcsolatos reklámokat. Ha le mered írni, hogy hideg van, akkor az infrapaneleket. Az egyik reklámban azt írta egy pszichológus, hogy minden veszteség ugyanazzal a gyászfolyamattal jár, mint a halál. Válás, szakítás, egy barát elvesztése, egy terv, egy cél megsemmisülése. Át kell rendezni, átstruktúrálni az életünket a nélkül a dolog nélkül és elsiratni a beletett energiákat, az álmainkat, és a korábbi, már nevetségesnek ható érzelmeinket és igyekezetünket. A változás gyásszal jár! És végig kell menni az 5 lépcsőn. Tagadás, alkudozás, harag, depresszió, elfogadás. Hirtelen valahogy olyan döbbenetesen egyszerűnek tűnt minden veszteség.

De a rémületet az adta, hogy egyszercsak légüres tér lett körülöttem Logan nélkül. Nem bírtam semmilyen önámítással elfedni a valóságot. Hogy nem vagyok senkise. Hallottam a pszichológus hangját, hogy a maguk barátsága nagyon erős és számtalanszor bebizonyította, hogy ez meg az... Nem tudtam eldönteni, hogy éppen a félelmeim dolgoznak, hogy egy pillanat alatt elveszíthetem, minden magyarázat nélkül, veszekedés és szakítási dráma nélkül, egyszerűen a kegyetlen valóságra ébred, hogy ez csak egy játék, egy színes, szórakoztató, de nélkülözhető játék, és amikor az embert orrbavágja az élet, akkor nyilván félrerakja a játékait vagy éppen itt az idő meglátni, hogy eladtam magam érzelmi üveggyöngyökért. Ne mondd soha, hogy az élet megy tovább, se azt, hogy jó/hosszú/teljes élete volt és főleg azt ne, hogy szedje össze magát. Úgy sejtem, ez kapcsolatok és célok elvesztésére is éppoly érvényes. Amikor apám meghalt, a legborzalmasabb érzés az volt, hogy nem állt meg a világ. Hogy semmi ő és semmi én, pici, apró, lényegtelen, és elmúlik, elvész örökre minden. Még mindig le vagyok bénulva a rémülettől. Nehezen tudom megfogalmazni, hogy mi okozza. Ha szeretném is visszakapni a korábbi gondolataimat, hogy jól van ez így, ez ilyen, elfogadtam, most valahogy ott van bennem a megkerülhetetlen kérdés, hogy tényleg? Ez tényleg jó nekem? És van-e más? Vagy ennyi jut?

#rémület #bénultság #gyász #10-26

[barbarazsirai]

Az önismeret valójában nem más, mint az érzelmi intelligencia fejlesztése, és annak következetes átültetése a gyakorlatba. Az önismeret az, ahol megszűnnek a szürke hétköznapok. Nem csak a közlekedésben érvényes az, hogy ha végzetes hibát követek el, akkor meghallhatok, hanem ez bekövetkezhet akkor is, amikor hagyom, hogy a félelmeim teret nyerjenek. Ilyenkor valójában mindent elveszíthetek, amit eddig elértem. Legfőképpen a méltóságomat. Mert ha az ember nem fejleszti az önismeretét, akkor csak idő kérdése, hogy mikor fogja elveszíteni a méltóságát. De hát mindannyiunkra szükség van... olyanokra is, akik elveszítik, és olyanokra is, akik nem. Hogy tanulhassunk egymástól.

[tevagyanapsugaram]

Iszonyat, hogy mennyi tanulnivaló, és fejlődési lehetőség van egy-egy olyan nehéz élethelyzetben, mint egy szakítás.

Utólag, tiszta fejjel annyival könnyebb belátni dolgokat. Rengeteg dolgot látok és tanultam én is, amiket egyszerűen képtelen voltam meglátni, amíg foggal körömmel ragaszkodtam hozzá.

Legfőképpen azt, hogy mennyire szükségünk volt erre... Legalábbis nekem biztosan...

Erre az egész kapcsolatra, a szép pillanatokra, a hibáimra, az ő hibáira, a szakításra, mindenre. Iszonyat nagy lecke volt ez, szerintem mindkettőnknek, amiből ha tanulunk, rengeteget fejlődhetünk.

Kibaszott nehéz volt elengedni annyira, hogy végre láthassam ezeket, és ténylegesen tanulhassak ebből az egészből, de mostanra azt érzem, hogy megismertem magam iszonyatosan, rendbejött az önbizalmam, a magamba vetett hitem, és képes vagyok meglátni újra magamban az értékeket, és ez egyszerűen csak kibaszott felemelő.

Sínen vagyok végre.

Már nem rándul össze a gyomrom, ha azt mondja valaki, hogy beszélnünk kell, nem élem félelemben a mindennapjaim, hogy mikor jön el a boldog időszakom utolsó napja.

És a legviccesebb az, hogy nem ő sodort bele ezekbe a mélységekbe... Én voltam... A saját túlgondolásom, félelmeim voltak... Rettegtem hogy elveszítem, és aki állandóan rettegésben él, az elfelejti élvezni a pillanatot. Elfelejt élni.

De a nehezén túl vagyok. Most már csak vigyáznom kell. Vigyáznom magamra, a barátaimra, a családomra. Mindenre amit felépítettem ebben az utóbbi időszakban..

Minden más, aminek jönnie kell, az jönni is fog. Bevonzom amire szükségem van. 🙏🏻🥰

[novella-vers-a-legmelyerol]

                                                                       A SEMMI

Egyszer, egy esősebb reggelen, kibámultam az ablakon, majd olyan üveges szemmel, mint maga az ablak, megpillantottam valamit az égen. Az első megállapításom az volt, hogy nagy, és repül. A nagyságát akkor érzékeltem igazán, amikor rájöttem, hogy milyen távol is helyezkedik el tőlem ez a valami. Nem is mertem rágondolni, hogy UFO lehet. Legfőképpen azért nem, mivel ki nem állhattam a sci-fi-ket, pláne, ha belekerülök egybe… fhúú!

Persze eszembe nem jutott volna, hogy majd később nézem meg, hogy itt van-e ez az izé - és akkor, de csak akkor megyek ki, ha még ott van -, hiszen azonnal meg kellett néznem, hogy mit is láttam. Körülbelül fél órán át sétáltam a lakóházak között, még végre felnéztem, és ott lebegett az égen. Valóban nagy volt, de ahogy magam körül megláttam a lábakat rájöttem, hogy a lebegéstől messze van, amit látok. Egy repülőgép volt az. Hátulról, egy a többi háztól jóval magasabb áruház tartotta, elejét pedig két láb, ezért is volt olyan látható távolról. Elfordultam a háztól, és egy mezőt láttam. Sehol egy ház… Csak az én kis otthonom.

Az eseményektől félig megrészegülve, hazafelé vettem az irányt. Futottam. Beléptem a házba. Kinéztem, és a szemem valóban olyan nehéz volt, mint az ablak. Újra láttam a repülőt. Előtte a sok házzal. Átmentem a házat szinte megfelező ajtón, ami a konyhát és a nappalit kötötte össze. Én a konyhából indultam, de a legnagyobb meglepetésemre a konyhába tértem vissza. Ekkor a megőrülés szélén álltam. Az ablakon kinézve ismét ugyanazt láttam. Kimentem, és ismét átfutottam a repülős épülethez. Bementem az áruházba. Az ablakából ismét a mezőt láttam. Az aljában egy nagy tér volt, azzal az ablakkal, amin kinéztem. Felmentem a második szintre, ahol körös-körül irodák sorakoztak. Egy olyan irodába nyitottam be, amely az épület ellentétes oldalára tekintett, mint amelyik oldalon, az elsőn kinéztem. Innen csak a mezőt láttam, valamint a házamat. Ekkor – talán a legidiótább ötletem alapján -, kiugrottam az ablakon.

Egy hatalmas, boldog város előtt tértem magamhoz. A város táblájára a következő volt írva:

ÜDVÖZLÜNK A SEMMIBEN!

Elsőre furcsálltam az esetet, de végül a tábla mögé léptem. Miután elhagytam a táblát, valóban azt láttam, mint amit a tábla „mondott”: A SEMMIT!

Sétáltam a leginkább sivatagra hajazó helyen, egészen addig, amíg egy hatalmas mezőre nem értem.

Itt is folytattam a sétát egészen sötétedésig, amikor is lefeküdtem a meleg, egyenletesen nyírt pázsitra.

Az éjjel nem aludtam semmit. A szívem egész végig a torkomban dobogott.

Féltem, de nem kiáltottam segítségért, mivel egy ilyen nap után azt is le tudtam volna képzelni, hogy valami három szemű filmes szörnyeteg támad rám.

Kilenc órája sétáltam, de frissnek éreztem magam. Valami egyfolytában feltöltött.                              A lényegre térve egyszer csak megláttam a házam, vele szemben pedig az áruházat a repülővel, amiben a legnagyobb félelmeim ültek.

Ott volt egy bohóc, egy bálna, egy fura démon-szellem keverék, ami pontos mása volt a fejemben lévőnek.

Az áruház és az otthonom között egy óriási kavalkád állt. Ezt úgy kell elképzelni, mintha zöld, sárga, kék és piros színeket kevertek volna össze.

Kinyújtottam a kezem a házam felé. A karomon ekkor az anyám finom érintését éreztem.

Ebben az volt a legfurcsább, hogy az anyám két éve halott volt.

Két percig dermedten néztem az égre, míg végül lenéztem és először megpillantottam anyám arcát, majd amikor lejjebb fordítottam a fejem a kezemet látva hányni tudtam volna.  

Összeaszott volt és fojt róla a vér, de az anyám keze rajta pihent és ez jólesett. Ennek ellenére elrántottam a kezem, ami abban a pillanatban meggyógyult.

A következő pillanatban az anyám karjába vetettem magam. Egy fehérségben tértem magamhoz. Körülöttem ketrecekben a félelmeim. A zárkák közt nem lehet elférni, de még ma is próbálkozom a kijutással. Immár húsz éve a félelmeim között vagyok, ennek ellenére nem öregedtem egy percet sem.

Jelenpillanatban a halálomban reménykedem. Mondanám, hogy segíts… ha! De minek is? Úgysem tudsz!