#trianoni békeszerződés

[snakes-in-the-garden]

June 4th, 1920. Day of the Treaty of Trianon.

On this day, the Hungarian delegation signed a treaty that sealed the fate of the nation. We lost more than ⅔ of our country.

After the First World War, Mihály Károlyi, who did not know how to lead took over the power of the country. This man disbanded the army returning from the war because he was so pro-peace. However, Károlyi did not see that this was a huge mistake, because the country was hit by smaller attacks and he did not want to defend, so control slowly slipped out of his hands.

Károlyi resigned and was replaced by a party allied with the Soviet Union, so the country was suddenly under communist rule. The communists were in the country for 133 days and I won't rant about it for a long time because we all know what it's like when they rule. Though we can thank them for creating a strong, unified army that recaptured the Highlands in two weeks. Just a bad decision as a result, half the army withdrew and the communists resigned too, so we were left alone with a vulnerable country.

Meanwhile, the Romanians attacked us, and a very small part remained for us, around Lake Balaton. The different governments changed each other every week, and in the meantime a letter arrived from Paris. Of course, that was an invitation to the peace talks, but everyone knew that this would not end well. Yes, the country came out of the world war as a loser, but then it was still part of the Austro-Hungarian monarchy. Necause when the Germans dragged the Austrians into WW1, the then Hungarian Prime Minister (István Tisza) said that there was no question of war, but there was not much of a choice.

Count Albert Apponyi and Pál Teleki went to Paris to convince them of the better fate of the country, because a large part of the Hungarians would have been sent across the border. Teleki made a map, on which he marked the areas inhabited by Hungarians in red, and asked that the border line be drawn outside them. Apponyi gave a famous speech in English, but when the French responded in their own language, he gave it in French as well. Then in Italian. Then in Russian. The delegation was impressed, but not pardoned.

The new prime minister, Miklós Horthy, refused to sign the contract, so two insignificant people were sent. One of them signed while standing because he didn't want to pay respect.

The country decreased from 282,000 km² to 93,000 km². 3,3 million Hungarians crossed the border. The Hungarian army was capped at 35,000 and reparations had to be paid.

Hungary suffered greater losses than the Germans.

„Szánd meg Isten a magyart Kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart Tengerén kínjának. Bal sors akit régen tép Hozz rá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt!“

Kölcsey Ferenc: Himnusz (részlet) (1823)

#hungary #1920 #trianon #trianoni békeszerződés #magyar #ww1 #1920 june 4th #károlyi mihály #tisza istván #gróf apponyi albert #teleki pál #history #hungarian history #horthy miklós #magyar történelem

[otthonzulles]

folytatódik a történelmi gyorstalpaló... (eredeti fb. poszt itt)

AZ OROSZOK ÉS TRIANON

Az orosz nagykövetség minapi magyarázatában volt egy érdekes gondolat, idézem:

„Honfitársainknak ezzel kapcsolatos érzései érthetőek és együttérzést keltenek minden magyar emberben, akinek szívét hazaszeretet tölti el, aki szereti népét és nemzetét; mindazokban, akiket nyomaszt a „trianoni tragédia”, amelynek következtében Magyarország nemcsak területének jelentős részét, hanem lakosságának több mint felét is elvesztette (Tompos úr tájékoztatására: Oroszország nem vett részt a „trianoni békediktátumban”)”

Most ez utóbbit járjuk körül. Szóval:

1. Oroszország (sem Oroszországként, sem Szovjet-Oroszországként, sem a – különben is csak 1924-től használt néven – Szovjetunióként) nem vett részt a párizsi békekonferencián, így a trianoni határok kialakításában sem. Még annyira sem voltak ott, mint mi, mert minket legalább a Huszár-kormány idején meghívtak, és ugyan a békekonferencia lezárása és a területi határozatok meghozatala után, de elmondhattuk a véleményünket. Udvariasan meghallgatták, majd közölték, hogy ezen már túl vagyunk, szóval az, aki a diktátum szót használja a trianoni szerződés területi rendelkezéseire, az pontosan fogalmaz. Szovjet-Oroszországot oda sem hívták (a békekonferencia idejének komoly része azzal ment el, hogy a bolsevikok elleni intervenciót szervezzék), sőt, horrible dictu a Dnyeszteren húzódó román-orosz határt (tehát Besszarábia Romániához csatolását) 1920 októberében az antant főhatalmak és Románia közti szerződés fogadta el, Oroszország jelen sem volt (tegyem hozzá, a japán ratifikáció hiányában ez nem is lépett hatályba). Így aztán 1940-ben, amikor a Szovjetunió ultimátumot intézett Romániához a terület kiürítéséért, ennek volt némi jogi alapja. Nem teljesen, mert Észak-Bukovinát is követelték, amelyhez korábban nem volt semmi közük.

2. Viszont az, hogy Magyarország határai (leszámítva a Pozsony melletti három falu további elcsatolását) ma is a trianoni vonalon húzódnak, az viszont Sztálin elvtárs megváltoztathatatlan véleménye alapján történt. Ez 1945-1947 közti viták eredménye. Erről alább kicsit részletesebben.

Valamiért az van a fejünkben, hogy az első és a második világháború végén is a területi rendelkezések alapja csak és kizárólag a győzteseknek a vesztesek feletti bosszúja lehetett. A végeredmény persze tényleg valami ilyesmi, de érdemes tudni, hogy mind az első, mind a második világháború után érdemi vitát folytattak a győztes nagyhatalmak (és nagyobbrészt csak ők), hogy hogy is legyen ez. 1919-ben komoly vita zajlott a Csallóközről, a Szatmárnémeti-Nagyvárad sávról, Magyarkanizsáról csakúgy, minthogy lekanyarítsák-e még a Börzsönyt és az Ipoly-völgyet, Sátoraljaújhelyet vagy az Észak-Bácskát is. A második világháború után is volt ilyen vita (érdeklődőknek nagyon ajánlom Romsics Ignác: Az 1947-es párizsi békeszerződés c. könyvét). A kártyákat nem meglepő módon az oroszok, az amerikaiak és a britek keverték, némi beleszólással a franciáknak és a brit nemzetközösség nagyobb tagjainak. Itt a magyar delegáció is kifejthette véleményét, alkudozhatott, elsősorban a csehekkel és a románokkal.

Az persze szóba sem jöhetett, hogy Jugoszláviától bármit követeljünk, és 1945. június 29., a Kárpátalja Szovjetuniónak átengedéséről szóló csehszlovák-szovjet szerződés után a kárpátaljai határ sem volt vitatható. Ausztria felé etnikai alapon semmilyen érdemi igényünk nem lehetett, maradt a csehszlovák és a román irány. És bár a csehszlovákok sikeresen eladták magukat „háborús győztesnek”, valójában ez korántsem volt eleve lehetetlen elképzelés.

A csehszlovák és a román határt a második világháború előtt, illetve annak első szakaszában a két bécsi döntés módosította. Mindkét döntés előtt a felek közvetlen tárgyalásokat is folytattak: 1938 októberben Csehszlovákiával Komáromban, 1940 augusztusában pedig Romániával Turnu Severinben tárgyaltunk. Mindkét esetben az ellenérdekelt fél maga is javaslatot tett bizonyos területi engedményekre, és a párizsi béketárgyalásokon a magyar delegáció kezdetben épp azokra a területekre koncentrált, amelyeket 1938-ban és 1940-ben a bécsi döntések előtt a csehszlovák és a román fél maga ajánlott fel a békés rendezés érdekében. Ennél a sztori összetettebb és több verzió is előkerült, de az érvelés az volt, hogy a „régi”, a trianoni határt ez a két állam maga is módosíthatónak látta korábban. Ez a gondolat a nyugati szövetségesektől sem állt távol: addigra azért nekik is leesett, hogy Trianonnal némiképp melléfogtak (nem, nem az „ezeréves állam” felosztásával, hanem a határ menti magyarlakta területek elcsatolásával). Pontosan tisztában is voltak az etnikai viszonyokkal; így északon egy, a Csallóközre, a Duna-mentére, a Gömörre és a Bodrogközre, míg keleten egy szűk magyarlakta sávra, de benne Szatmárnémetivel, Nagykárollyal, esetleg Nagyváraddal és Araddal vonatkozó kompromisszumba akár bele is mentek volna. A legtovább az a verzió tartotta magát, hogy északon 300 ezer magyar a lakóhelyével együtt visszatér Magyarországhoz (kb. 4000 km2: a Csallóköz, a Duna-mente Érsekújvár nélkül, kisebb területek Nógrádban, Gömörben és a Bodrogközben), a többi magyart pedig kizsuppolják hozzánk, Románia felé pedig egy szintén kb. 4000 km2-es területi korrekció történt volna a határ menti magyarlakta sávban.

Sztálin volt az, aki nem ment bele. Esélyes, hogy Kárpátaljáért cserébe ajánlotta Benesnek, hogy ebben, illetve a német kitelepítésben a végsőkig támogatja őt. A román irány kicsit reménytelibb volt, Sztálin rájuk is haragudott, és bár ők sikerrel kiugrottak és átálltak, az erdélyi kérdést Sztálin sokáig lebegtette, és a székelyföldi magyar autonóm tartományhoz is ő ragaszkodott. Sőt, a Magyarországtól 1944 végén elfoglalt Észak-Erdélyben egy ideig szovjet katonai közigazgatás volt, nem román. Ám végül az 1947-es béke tényleg bosszú-jellegű lett, és ez személyesen Sztálinhoz köthető. Nem meglepő ez persze, csak kérem, ne mondják az oroszok, hogy nekik ehhez semmi közük.

A nyugatiak számára egyre világosabb lett, hogy a szovjet érdekszféra ügyeibe nem sok beleszólásuk lesz, így aztán a béke 1947. februári aláírásáig ők engedtek. Azt elérték, hogy a felvidéki magyarság teljes „német stílusú” kitelepítése nem történt meg, bár a „lakosságcsere” kapcsán egy részüket mégis áttolták hozzánk, és a maradók egy részét Csehországnak a német kitelepítés után üresen maradt részébe deportálták.

Tehát vissza az elejére: IGAZ, HOGY AZ OROSZOK NEM VOLTAK BENNE TRIANONBAN, DE A SZLOVÁK ÉS ROMÁN HATÁR (valamelyes, a bécsi döntéseknél jóval kisebb) ETNIKAI KORREKCIÓJÁT 1947-BEN ŐK TORPEDÓZTÁK MEG.

Képek: (1) az USA Külügyminisztériuma által készített áttekintő térkép az 1937-es határokhoz képest felvetett változtatási javaslatokról. Magyarországtól eszerint Ausztria (Sopron) és Jugoszlávia (Baja) kívánt területet szerezni (hm, ezekről nem is tudtam…), amit fentebb említek, azok a 30-as és 33-as számmal jelölt javaslatok. (2) Tudtak mindent… az USA Külügyminisztériuma által 1947-ben készített térkép a Duna északi partjának etnikai viszonyairól az 1930-as csehszlovák népszámlálás adatai alapján. (Americal Geographic Society collection)

#kard #facebook #fb

[szottesfolditanyak]

       ‘Borisz Filatov, Dnyipro polgármestere Telegramon reagált Orbán Viktor nyilatkozatára, melyben senkiföldjének nevezte Ukrajnát. Nem fogta vissza magát.      

       „Orbánnak. Oroszul. Politikai korrektség nélkül. Először is, ribancpofa, «senkiföldje», nem a hazánk, hanem a tiétek. Több ezer éve élünk itt, nem az Urálon túlról jöttünk. Másrészt különösen tehetségesnek kell lenni ahhoz, hogy Romániától és Szlovákiától Szerbiáig és Ukrajnáig mindenhol utálják az embert. A trianoni békeszerződés végül is büntetés volt a történelmi bestiális tetteitekért. Harmadrészt a kegyetlenkedéseitek és az a folyamatos vágyatok, hogy minden világháborúban a zsarnokok kedvében járjatok, történelmi páriává tett titeket. Negyedszer, micsoda szemétládának kell lenni ahhoz, hogy megbocsásd a szovjeteknek és utódaiknak '56-ot. Ötödször, teljes erkölcsi söpredéknek kell lenni ahhoz, hogy az EU és a NATO «ernyője» alatt ülve menj neki mindenkinek. Kifelé az ernyő alól, és három nap alatt kisörpünk titeket, rohadékok”

       „Barmok. Nem, nem a magyar emberek. Hanem a söpredék, ami hatalmon van” ’    

 https://444.hu/2023/01/28/dnyipro-polgarmestere-hosszan-es-szenvedelyesen-kuldte-el-a-faszba-orbant-es-a-kormanyat

Gördülékeny, na. Nem lehet képmutatással vádolni.

__________

Negyven éves kora körül Jung ilyenformán áll neki önmaga rendberakásához:

„Panaszkodni szeretnél másokra, hogy igazságtalanok veled, nem értenek meg, félreértenek, nincsenek tekintettel az érzéseidre, ignorálnak, nem ismernek el, hamisan vádolnak? Még valami? Csak a hiúságodról van szó, a végtelenül nevetséges hiúságodról.

Sajnálom, de szembesítenem kell téged az igazsággal. Nevetségesen érzékeny vagy, önelégült, felelőtlen, megbízhatatlan, pesszimista, őszintétlen önmagaddal, undok, bosszúálló, és csak undorral tudok beszélni gyerekes büszkeségedről, hatalomvágyadról, elismerés utáni igényedről, nevetséges ambícióidról, hírnévre áhítozásodról.

Szeretnéd, ha megértenének? Mindnyájunknak erre lenne szüksége. Értsd meg magad, és akkor majd kellő megértésre találsz. Éppen elég munkát fog ez adni. A mama kicsi fiacskája szeretné, ha megértenék. Értsd meg önmagad, ez a legbiztosabb védelem az sérülékenység ellen, s kielégíti gyerekes megértés utáni vágyadat. […] Miután ily módon kifejeztem a haragom, észrevettem, hogy jobban elviselem önmagam. De egyfajta gyengeség még gyakran feltámadt bennem, így még sokszor kellett rendreutasítani őt. S azt is tettem, míg már az önkínzás élvezete is elenyészett.”

https://cgjung.hu/narancsik-gabriella-freud-szelleme-jung-voros-konyveben/

_________

Hamvas Béla hasonlókra jutott az önmagához való viszonyával:

“A másik emberrel szemben tehát pont az ellenkező magatartást kell fölvennem. Befelé a neti-neti [nem ez, nem ez]. Kifelé a tat tvam asi. Tat tvam  asi annyit jelent, mint: ez vagy te. Az egészet magamra kell vennem. Irigy vagyok? Igen, sajnos, az vagyok. Be kell látnom. Gyarló? Huncut? Ostoba? Zsivány? Igen.

Ó, neked könnyű dolgod van, kedvesem! Ezt az irigy, gyáva, romlott, hazug embert, aki én vagyok, bármikor faképnél hagyhatod. Hátat fordítasz nekem és elmész. Nem? De mit tegyek én? Nekem sok-sok éve már együtt kell élnem magammal, a legkisebb remény nélkül, hogy tőle csak egy percre is megszabadulhassak. Szörnyű! Esküszöm, az!

Ha azt mondják, hazug vagy, nem szabad ellene védekezned. El kell fogadni. Úgy van. Ez vagy te.  És ami az egészben különös, tényleg úgy is van. Hiú vagy? Igen. Kapzsi?  Igen. Falánk? Bosszúálló? Igen. Ez vagy te.

Érted, miről van szó? Hogyne értenéd. Mialatt az egyik oldalon a démonaidat magadról sorra levagdosod, a másik oldalon ismét magadra veszed, önként, alázattal. Befelé tudod, hogy senki vagy, semmi, űr, nulla. Kifelé pedig magadra kell venned mindazt, amit reád hárítanak. Sőt nemcsak azt, amit reád hárítanak, hanem mások minden vétkét és hibáját és bűnét és gyarlóságát és rongáltságát. Semmit sem elkerülni. Semmit sem elutasítani. Részt vállalni. Ez vagy te. Sohasem sejtett tulajdonságokért helytállni. Fölszedni mindazt, amit csak lehet. Főként szennyet.”

Hamvas: Unicornis, Beszélgetések

________

És ehhez képest van a mi magyar csodánk, aki egyesíti önmagában az ellentéteket, megcsúfolva ezzel minden formállogikát, a legnagyobbra hízott legkisebb mangalicánk, akit Demeter Szilárd jellemzett időtállón:

Kedves kis történettel tudok válaszolni. A miniszterelnök úrral találkoztam az elmúlt hetekben, és ugyanazt kérdezte, amit ön: bírom-e a támadásokat? Azt mondtam erre, ez a dolgom. Ő megjegyezte, ez kevés, élvezni kell.

https://24.hu/poszt-itt/2019/06/25/kerekgyarto-mit-elvez-ezen-orban/

_________

Legyen itt Popper Péter 2005-ös írása is Orbánról.

Popper Péter írása Orbán Viktorról, egy demokratikus vélemény oldalon, az ellenszek.hu-n látott napvilágot. Az Ellenszék-csoport a Kanadai Magyar Hírlap rovataként folytatja munkáját 2012 óta. A szerző világos tárgyilagos gondolatai egyértelmű jellemrajzot formálnak a miniszterelnökről. Bár az írás 2005-ben készült az elemzés semmit nem vesztett értékéből és aktualitásából.

Mintha a jövőbe látott volna…mintha ma írta volna. Szomorú, tényleg sajnálatra méltó, mi lehetett volna belőle – de nem lett, mint látjuk. Sőt, azt is látjuk, mi lett belőle.

“Hány Lelke van egy embernek? És egy nagy politikusnak? Egy kis politikusnak? Az európai pszichológia feltételezésével szemben nekem az a meggyőződésem, hogy a személyiség nem szerkezet (struktúra). Úgy képzelem, hogy az ember lelkében sok személyiséglehetőség lappang. S az manifesztálódik, ami környezeti kihívást, provokációt kap. S ez a sok lehetőség közül előhívott személyiség azután persze mutathat hajlamot a strukturálódásra. Joszif Visszarionovicsból lehetett volna szent életű szerzetes Grúziában. De eljött érte a forradalom…

Orbán ‘Viktorból is lehetett volna erős kezű apa, kőbányájával, szőlejével ügyesen gazdálkodó vidéki nagyember, harmadosztályú futballedző, ravaszul üzletelő kisvárosi prókátor, de eljött érte az átkozott szocializmus, elit ösztöndíjast formált belőle, és Angliában taníttatta, miközben az agresszív atyai büszkeség meggyőzte arról, hogy “jel a név és átkos mágia”. Persze érdekes a nyelv: Vikt-or, a Győztes. Vikt-im, a Legyőzött, az Áldozat. Várjuk meg a napnyugtát, mielőtt siratni kezdjük a napot.

Félek ettől a portrétól. Egyrészt, mert személyesen egyetlen szót sem váltottam Orbán Viktorral. Másrészt mert nem kedvelem őt. Hát akkor miről fogok írni? Az előítéleteimről? S ha ez a helyzet, akkor egyáltalán: miért írok róla? Halogatom a választ, de a végén úgyis kibököm. Egy amerikai film jut a eszembe, amikor az Európába küldött seregben szolgál egy önkéntes: szemüveges, vézna filosz, aki csetlő-botló kétbalkezes a hatalmas kigyúrt katonák között. Ám ahogy haladnak befelé Németországba, lassan megváltozik a helyzet. A szánalmas figura egyre jobb katonává válik. Ő lesz a csapat esze. Szinte ördögi ötletesség hajtja a németek ellen. Egy este a tűznél beszélgetnek, és egy fekete óriás megkérdezi: – Mondd, mi történt veled? Kezdetben folyton kiröhögtünk. Ma jóformán te irányítasz minket. A szemüveges nem felel. Behunyja a szemét, hallgat. S áttűnő képek vonulásában látjuk, hogy mit élt végig: a lágereket, a szemüveg- és mankóhalmokat, a levágott hajak kazlait, a csontváz múmiákat, a krematóriumot…S végül csendesen ezt mondja: – Megharagudtam rájuk! Tessék, kiböktem.

Én, a véglegesen csalódott egykori kommunista diákvezető, párttitkár, propagandista Aczél György időnkénti beszélgetőpartnere voltam. 1989-ben kétszínű politizálásáért az ÉS vezércikkében támadtam meg Pozsgay államminisztert, s talán egyik legjobban sikerült írásomban mondtam el, hogy az árulás miért nem nevezhető damaszkuszi útnak. Bizalommal és várakozással fogadtam a rendszerváltás magyar módját, reméltem, hogy az ekkori bosszúért lihegő MDF helyett a rokonszenves Fidesz befolyásolja majd a hatalmat, igen, a fiatalok… És évről évre jobban megharagudtam rájuk. Mert kiárusították fiatalságukat, tisztaságukat, hitelességüket. Kiderült, hogy csak választásoktól választásokig terjed a látóterük, soha nem lesz belőlük a szó churchilli értelmében államférfi, csak politikai sakálok csoportja. Valaki egyszer figyelmeztetett: – Vigyázz! Ezek bűnözők!

Nem hittem el. Ma már tudom. S Orbán Viktor neve számomra szimbólummá vált. Egy nyolcvan év óta lezüllött ország még mélyebb politikai lezüllesztésének a szimbólumává. Holott a sors megadta neki a ritka lehetőséget, hogy sarokkő lehetett volna a magyar történelemben. De ő pénzt akart keresni. Népvezér akart lenni. Tündökölni akart az emberek felett. Ezt is megkapta. Látni fogjuk még, amint eldobott kőként az út szélén hever. Mindezzel meg kell küzdenem, hogy hozzáférjek az emberhez.

Elsőblikkre: nagyon csinos, arányos testű, mozgékony csávó, a klimaxos hölgyek öröme. Határozottan erős erotikus sugárzása van, ami még a képernyőn is átjön. Elégedett lehetne a család, ahol férj és apa, ámde mégsem él zárt világban. Érezhető hogy nem reménytelen a csábító harmadikok esélye. Én az életébe kapcsolódott nő helyében nem bíznék hűségében. Feltehetően nagyon hiú, legnagyobb réme a nevetségessé válás, ha például leleplezik valamelyik kalandjában vagy tévedésében, kegyetlenül durvává válhat. Folyton figyeli, hogy viselkedése, szavai milyen hatást keltenek. Ezt jól megjátszott spontán magabiztosság takarja, ami váratlan helyzetekben hajlamos szétrepedni, és kikandikál alóla egy szorongó kisember. Kisembersége kis üzletei által lepleződik le.

Egy igazi államférfi is lehet szélhámos, no de nagystílűen. Adja bérbe a Hortobágyot amerikai tehenészeknek, találjon olajat a Lágymányoson, és kiaknázására alapítson nemzetközi konzorciumot, kössön sok ezer tonna szotyola szállítására szerződést Pápua Új-Guineával, és építsen űrrepülőteret a zempléni hegyek között… – ez igen! De, lakáscsere-üzelmek, apuka kőbányáinak propagálása, manipulációk a feleség szőleje körül, óvatos simicskázás, ahol nem jönnek rá, édes istenem… Kisemberségét bizonyítja, hogy amikor elfogy az előre betanult kész szöveg, bizony dermesztőbutaságok hagyják el ajakát. Közgazdasági, és financiális nonszenszek, szobák, és kerekek számát latolgató lózungok, fürdőszobában borotválkozás közben kitalált indián bölcsességek, -“döglött lovat ne sarkantyúzz” színvonalon – és piros-fehér-zöld jelszavak végtelen áradatban.

Persze ha csak ennyi volna, kit érdekelne ez a furcsa szellemű, politikába merült futballista jogászgyerek vagy micsoda. De nem! Orbánban búvópatakként rejtőzik valami zsenialitás is, valami utolérhetetlen szociális intuíció. Néha váratlanul felbukkan, majd még váratlanabbul eltűnik. Amikor nagy szükség lenne rá, biztonságot ígérően megjelenik, de amikor utánakap, gyakran a semmibe markol. Ez már a léleknek az a mélysége, ahova nem lehet bekukucskálni. Orbán magányos harca önmaga kísértéseivel.

Majdnem bizonyos, hogy Orbán már régen nem tudja, kicsoda Orbán. És ezt mentségére mondom. Mert ha tudja, és hidegvérrel váltogatva emeli ki jelmeztárából a különböző vallásokat, politikai stílusokat, polgári vagy forradalmi, sőt ellenforradalmi értékeket, identitáslátszatokat, akkor valóban sötét közéleti maffiózó. Ám valószínűleg már belegabalyodott önmaga sokféleségébe, s időnként diszkrét külföldi szanatóriumokba kell elvonulnia némi belsőnagytakarításra.

Szegényke. Mi lesz vele? Az élet néha hosszú. Ilyenkor szeretném megsimogatni buksiját. Hiszen ez a baj – ahogy nálunk mondják – a megélhetési politikusokkal. Akár annak idején Sztálinnak, nekik sincs hinterlandjuk az egy szál frontvonal mögött. Ha azt áttörik, nincs második, harmadik védelmi rendszer, ahova vissza lehetne vonulni.

Mihez fog majd a vezér és a vezérkar, ha elszivárgott már mögüle a sereg? Ezek a Fidesz-fiúk kik is lehetnének egy normális polgári világban? Tehát most kell gazdagodni, markolni, szerezni évekre, évtizedekre előre, mindenáron biztosítani a család jövőjét. Így lesz, a nagyokat álmodó államférfiból, kicsiket üzletelő családfő, és gondoskodó apa. Ma már világos, hogy Orbán nem igazán kreatív, nem igazán alkotóképes. A nagy mű megteremtését most a nagy karrier helyettesíti.

S ha egyszer az is elvétetik tőle? Lesz helyette nagy pénz? Nagy foci? Vagy akkor már felejteni kell? Alkohol? Idegösszeomlás? Nehogy a végén kivirágozzon belőle valami paranoia féle. Egyszer már majdnem elkezdődött. Felcsúti Szent Viktor, akire Szűz Mária titokban rábízta Magyarországot. Miket ki nem talál ez a fiú!

Van azonban egy helyzet, amikor félelmessé válik. Amikor a szakadék, a vereség szélére kerül, de talán még adódhat túlélési, győzelmi esély. Akkor felébrednek rejtett démonai, vagy kívülről szállja meg valamilyen tébolyult erő? Munkabírása ezerszeresére növekszik. Mint valamilyen megvadult viharmadár száll országhatártól országhatárig, és vijjogva szólít mindenkit a küzdelemre. Még a leglustább hívei is felébrednek közönyös álmukból, és tántorogva indulnak utána. S a megújult sereg majdnem eljut a győzelemig. S ez a “majdnem” Orbán tragédiájának a lényege.

Rosszindulatúan huhogok? Dehogy, hiszen éppen elfogulatlanságom miatt rándulnak meg az idegeim, amikor hallom, hogyan szólítják. “Miniszterelnök úr!” Orbán, az exminiszterelnök. A virtuális örök kormányfő. Orbán, aki ma is az, aki tegnap volt. Mint amikor a 83 éves egykori balerinát ma is művésznőnek szólítják, a 90 éves aggastyánt tábornok úrként tisztelik…

Volt, volt, valamikor réges-régen.

Kell Orbánnak ez a kegyeleti aktus? Vagy számára ez azt jelenti: Nekünk te vagy a miniszterelnökünk, akkor is, ha bármilyen stepszli, vagy langaléta tolakodott a helyedre. S ami igazi együttérzést kelt bennem: ezt az életformát elviselhetetlenül fárasztónak érzem. Mert nem Orbán sokkal egyszerűbb, könnyedebb természetéből fakad, hanem érezhetően csinált. Páncélban él! Olyan villogó szemű politikai ellenfelei között, mint egy sziléziai portyán kalandozó egykori magyar sereg vezére. A csapat erős, és hűséges, a fegyverzet kitűnő, még a lovak is bírják. Csak éppen…

Csak éppen örökké nyeregben kell maradni! Örökké markolni kell a kardot, örökké erősnek kell látszani. Soha nem adatik meg az elfáradás, a gyengeség bevallásának boldog pillanata, nem kapja meg azt a simogató melegséget, amikor fülét-farkát eleresztve eldobja magát egy sátor előtt, s csak sütteti magát a nappal…

Vezér, nem irigyellek…”

Popper Péter, 2005

***

Annak idején Mester Ákos, a 168óra főszerkesztője úgy gondolta, az írás túl erős. Most Mester Ákos azt írja, tíz éve tévedett, és mivel a legendás pszichológus akkori jegyzetének rövidített változata újra életre kelt az interneten, a főszerkesztő úgy vélte, tartozik azzal Popper Péter emlékének, hogy óvatosságnak gondolt szerkesztői tévedéséért (ahogy fogalmaz: “elgyávulásáért”) legalább utólag megköveti Popper Pétert. Mester Ákos szerint a 2005-ös jellemrajz Orbán Viktorról azt igazolja, hogy az éppen tíz éve, 2005. április 16-án meghalt szerző “lényeglátó és léleklátó publicista is volt”.

2015

https://epa.oszk.hu/00800/00843/00134/24/utankozles-popper-peter-orban-viktorrol/index.html

[keresztyandras]

Trianon és az ellenzék

Cs. Bálint Andrea >Szomorú volt látni, hogyan feküdt be az ellenzék (mínusz DK) a trianoni “békeszerződés” aláírásának napján a Fidesznek. Az Orbán-kórussal együtt jajongtak a “Nemzeti Összetartozás Napján”, pedig annyi mindent mondhattak volna. Például azt, hogy a Fidesz volt az a párt, amelyik kivonult az országgyűlésből a Trianon szó hallatán. Vagy azt, hogy a Fidesz már mindenhol megpróbálta…

View On WordPress

[chakjoe]

A trianoni békeszerződés - Gyorstalpaló

#youtube #)EHHEZ NEM LEHET HOZZÁSZÓLNI!!!

[bdpst24]

Összetartozás napja a Klebelsberg Kastélyban

Összetartozás napja a Klebelsberg Kastélyban

június 4., vasárnap, 18:00 – Klebelsberg Kastély Szabadtéri színpadi játékkal és történelmi fókuszú előadással emlékeznek meg a nemzeti összetartozás napjáról a Klebelsberg Kastélyban június 4-én, a Polgári Művelődésért Alapítvány szervezésében. Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező napon vasárnap este „Trianon” címmel tart előadást a Veritas Történelemkutató…

View On WordPress

[mikropenisz]

magyarorszához hűségesnek lenni mennyire megérte

#atelier

[szonikusfiatalsag]

a trianoni békeszerződés revízióját akaró férfiprostituált =

Whorety Miklós

#:((((((((((((((((((((((((

[eugeniovonsavoy]

Tudjátok, mi a történeti bizarr?

Írni egy értekezést 1920-ban(!) a trianoni békeszerződés magyar vasútügyet érintő aspektusairól, az értekezést pedig az elhunyt édesanyának dedikálva emígyen:

#vesszen Trianon! #hétköznapi Trianon

[nemzetikonyvtar]

Több mint tízezer első világháborús és régi erdélyi fotót tesz közzé   az Országos Széchényi Könyvtár a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulója alkalmából. Elindult a Fotótér. 

Bővebben a szolgáltatásról.

#régifénykép #vintagephoto

[grofjardanhazy]

A mindössze egy éven át (1920-1921) működött, posta- és áruszállítást végző MAEFORT, azaz a Magyar Aeroforgalmi Részvénytársaság plakátja

Az 50 millió korona alaptőkével létrehozott Magyar Aeroforgalmi Részvénytársaság nyilvánosság előtti célja az volt, hogy a háború és a forradalmak által megtépázott magyar repülőflottát és földi infrastruktúrát polgári célra hasznosítsa; burkoltan a még megmaradt katonai repülőeszközök összegyűjtése, valamint fenntartása is feladata volt. A rövid életű társaság csak posta- és áruszállítást végzett, személyszállítást nem; működésének a trianoni békeszerződés vetett véget, amely a vesztes államoknak megtiltotta motoros repülőgép tartását és építését, teljes repülési tilalmat rendelve el a légterükben. – írja róla a Múlt-kor.

[jehova]

“Dermesztő látni, hogy ez a lángoló tehetség rendre a legnyilvánvalóbb helyre rakja a kamerát, és hogy minden jelenet valamilyen félimprovizált semmitmondásban, hánytatóan érzelmes intimitásban telik (kivéve azt, amikor Bradley Cooper behugyozik a Grammy-átadón – azt nagyon bírtam!).

A történelem nagy kérdéseit firtató csodagyerek miért fordult a kortárs popzene végtelenül sivár közege felé? Netán a bézbólsapkás stílusművész hirtelen hinni kezdett a hollywoodi giccs igazságában? Vagy ez egy posztmodern, mélyen ironikus műfaji gyakorlat a szórakoztatóiparról és a musical zsáneréről? Órákig tipródom ezen, és izzadva építem újra magamban az auteur portréját, amikor egyszercsak kiírják a végfőcímet, és kiderül, hogy baszki Brady Corbet filmje helyett Bradley Cooper filmjére sikerült berohanni.”

az én legjobb barátom nem csak a legszexibb magyar férfi forgatókönyvíró, hanem kb. kizárólag ő ír olyan filmkritikákat, amiket hajlandó vagyok az elejétől a végéig elolvasni! jó, meg még pár haver, talán. 

és micsoda lezárás, úristen!

Igen, Brady Corbet és Nemes Jeles László a kortárs művészfilm legnagyobb Oswald Spenglerjei, a nyugat alkonyának borongós, redőzött homlokú költői, akik minduntalan korunk és civilizációnk sötét titkait kutatják – hol Scott Walker sikító vonósaival, hol zaklatott kamerakeringővel egy zaklatott nő körül. És ez így rendben is van. De azért egy dolog nem hagy nyugodni: vajon Lady Gaga tényleg annyira szörnyűséges jelenség, mint a trianoni békeszerződés? És vajon Bradley Cooper buta rajongása a grunge-os manírok iránt nagyobb pofont érdemel, mint Corbet popvilággal szemben érzett okos gyűlölete? Nem vagyok meggyőzve. Scott Walker Siával együtt dübörög a hangsávon, Portman transzban rángatózik, és az érzéki vágások néha elkábítanak – de a szívem továbbra is az első filmért dobog, a rokonszenvem Lady Gaga helyett gróf Apponyi Alberté.

de itt az egész, hát miért nem láttam én ezt eddig: http://prizmafolyoirat.com/2018/09/11/a-zseni-aki-trianonnal-csak-lady-gagat-gyuloli-jobban-velencei-filmfesztival-brady-corbet/

[vvkmag]

VIRTUÁLIS MÚZEUM!

Az második virtuális tárlatunkon az idén 40 esztendeje megszűnt Hegyközi kisvasút régi képeiből láthatunk képeslapokat, mely az évforduló tiszteletére kerültek kiadásra.

A vasútvonalról röviden:

1913-ban adták át a Bodrogközi Gazdasági Vasút pályájának Cigánd-Királyhelmec közti első szakaszát, melyet hamarosan Sárospatakig hosszabbítottak (megépítve és 1914. januárban átadva a bodroghalászi kisvasúti Bodrog-hidat, majd Sárospatak Elágazástól Kenézlőig épült szárnyvonal. 1920-ban a trianoni békeszerződéssel elcsatolták Királyhelmecet, a fővonal végállomása Zemplénagárd lett. Ugyancsak a békeszerződés hátrányos következményeként nagyon nehéz helyzetbe került a Hegyköz (Sátoraljaújhely térsége). Így aztán itt is tervek születtek a kisvasúti hálózat bővítésére. Legelőször 1924-ben a Sátoraljaújhely-Pálháza közti szakasz épült meg, az év végéig Pálházától Füzérkomlósig nyúlt a Hegyközi Vasút vonala. A két vonal 1927-ben összeépült, és létrejött Magyarország leghosszabb összefüggő kisvasúti hálózata.

A Bodrogköz-Hegyközi Kisvasút Északkelet-Magyarországon, Sátoraljaújhely, Füzérkomlós, és Zemplénagárd térségében működő keskenynyomtávú vasút volt. 1980 november 29-én felszámolták utolsó vonalát is melynek kapcsán, forgalmát közútra terelték.

[nemzetinet]

A szerb állam ismét a délvidéki magyarok megalázására készül

Amikor az első világháború végén az Osztrák–Magyar Monarchia egyre közelebb került a teljes katonai összeomláshoz, hazánk kisebbségei sorra megalakították saját nemzeti bizottságaikat. Miután létrejött a Szerb–Horvát–Szlovén Állam, a délvidéki területeken élő szerbek, bunyevácok és más szláv népek is akcióba léptek, és 1918. november 25-én kimondták a Bácska, a Bánság és Baranya csatlakozását Szerbiához. Az Újvidéken tartott nagy nemzetgyűlés természetesen egyáltalán nem reprezentálta az itt élők nemzetiségi arányait – olyannyira, hogy a 757 résztvevő között csak egyetlen magyar volt. Ez azonban cseppet sem zavarta a nagyhatalmakat, így miután a Szerb Királysághoz csatlakozó területekből megalakult a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, a szerb katonaság francia segítséggel elfoglalta hazánk délnyugati részét.

Az előállt helyzetet a trianoni békeszerződés szentesítette. A délvidéki magyarság számára nehéz évtizedek következtek, mivel a létrejött állam erősen centralizált volt. Az elcsatolt területeket közigazgatásilag összevonták az észak-szerbiai területekkel, hogy így biztosítsák a szerb többséget az elcsatolt részeken. Jól jelzi ezt, hogy a Szabadkától keletre fekvő területeket előbb a belgrádi körzethez sorolták, majd 1929-től – a Jugoszláv Királyság létrejöttével – az egész Délvidék a Dunai bánság része lett. A második világháború idején a Vajdaságot egy időre Magyarországhoz csatolták, 1944 őszén azonban a bevonuló szerb partizánalakulatok a kommunista pártvezetés utasítására tömeges megtorlásba kezdtek a magyar és sváb lakosság ellen. A vérengzés magyar áldozatainak számát 40 ezerre becsülik, ez azonban csak hozzávetőleges, mivel a tömegsírokba temetett magyarokról sosem készült hivatalos feljegyzés. A délvidéki magyarság számára így a Vajdaság elcsatolása nemcsak a határok módosítását jelentette, hanem igazi népirtást is, amelyet a közösség a mai napig nem tudott kiheverni.

A szerb köztársasági, illetve a tartományi kormányt – a Budapesttel fenntartott jó viszony ellenére – azonban ez aligha érdekli. Sőt múlt év novemberében Aleksandar Vucic szerb elnök bejelentette, hogy óriási ünnepségre készülnek a századik évfordulón. „Megmutatjuk, hogy Szerbia számára nincs jelentősebb esemény, mint amikor a nagy nemzetgyűlés arról döntött, hogy a Vajdaság csatlakozzon Szerbiához” – fogalmazott Vucic annak ellenére, hogy a nevezett gyűlés valójában nem is a Vajdaság, hanem a Bácska, a Bánság és Baranya hovatartozásáról döntött. Ami viszont a tartalmi mondanivalót illeti, az cseppet sem lepte meg a vajdaságiakat. Ekkorra már mindenki számára ismert volt, hogy a századik évforduló ünnepére tervezik az újvidéki Hozzácsatolás Múzeumának megnyitását. Emellett színházi előadásokat, ünnepségeket is terveznek a többhetes rendezvénysorozatra. Ám ha mindez nem lenne elég, januárban Igor Mirovic tartományi kormányfő bejelentette, hogy november 25-ét nyilvánítják majd a „Vajdaság napjává”. A szavakat aztán tettek követték: egy hete a vajdasági kormány beterjesztette azt a javaslatot, hogy a Délvidék elszakításának napja legyen a Vajdaság napja. Vagyis innentől a délvidéki magyaroknak is meg kellene ünnepelniük, hogy száz éve elszakították őket anyaországuktól.

A készülő jogszabály különösen kellemetlen helyzetbe hozza a Vajdasági Magyar Szövetséget. A vajdasági magyarság legnagyobb pártja ugyanis mind köztársasági, mind tartományi szinten a vezető kormánypárt, a Szerb Haladó Párt koalíciós partnere. Így ma tulajdonképpen ők az egyetlenek, akik útját tudnák állni, hogy a magyarokkal is megünnepeltessék a Délvidék elcsatolását. Az ő szavuk talán még számít – nem úgy azoké, akik e tragikus nappal kezdődő eseménysorozat áldozatai lettek. Az ő szájuk a mai napig földdel van tele.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.31.

A szerb állam ismét a délvidéki magyarok megalázására készül a Nemzeti.net-en jelent meg,

#Délvidék #katonaság #Vajdaság

[cool-sasimre-blog]

Trianont relativizálta Kerpel-Fronius Gábor az ATV-ben

Trianont relativizálta Kerpel-Fronius Gábor az ATV-ben

2020.06.05. 16:30 A momentumos politikus szerint ahány ember, annyi Trianon-értelmezés.

A trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján Rónai Egon vendége volt az ATV Egyenes beszéd című műsorában Kerpel-Fronius Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese.

A momentumos politikust nem nagyon hatotta meg a gyászos centenárium, sőt mi több, nagy nyilvánosság előtt fogott bele Trianon…

View On WordPress

[defacto-io]

Trianon mutatja, hogy a kereskedelem hasznos

Trianon visszavetette a városiasodást és a gazdasági fejlődést azokban a megyékben, amiket az új határ elvágott a kereskedelmi lehetőségeiktől. Intő jel ez a mai világban, amikor a világ számos részén a politikusok a kereskedelem korlátozására törekszenek.

Az Európai Unió egyik alapja a tagországok közötti egységes piac, ami az áruk és emberek szabad mozgását hivatott elősegíteni. A határok nélküli kereskedelem új kereskedelmi központok és városok kialakulásához vezethet, a városiasodásról vagy urbanizációról pedig számos  kutatás  megállapította, hogy felgyorsíthatja a gazdasági növekedést. Ezek az előnyök különösen fontosak lehetnek az olyan országokban, mint Magyarország, ahol történelmi okokból sok nagyváros fekszik az országhatárhoz közel.

Több magyar város a nevében is őrzi a kereskedelem fontosságát. Szombathely, Csíkszereda és Muraszombat neve a hétnek arra a napjára utal, amikor a heti piacukat tartották. A kereskedelem olyan folyamat, hogy sok embernek célszerű összejönnie egy helyen azért, hogy az áruikat kicseréljék. Minél nagyobb volumenű a kereskedelem, annál inkább megérheti az embereknek nemcsak hetente elzarándokolni a piacra, hanem oda is költözni. Így alakulhat ki város a piac körül; így gyorsíthatja fel a kereskedelem az urbanizációt és segítheti elő ezáltal a gazdasági fejlődést.

Ha azonban meg akarjuk mérni a kereskedelem szerepét a városiasodásban, akkor egy nagy akadályba ütközünk: a városiasodás maga is előidézheti a kereskedelem növekedését. Szombathely például római alapítású település, nem a szombati vásárai miatt lett város. Mivel viszont sok ember él ott, szükségszerűen kereskedni fognak egymással. Vagyis a kereskedelem talán következménye, nem oka az urbanizációnak.

Ez az akadály csak akkor nem áll fenn, ha találunk egy olyan történelmi eseményt, ami nagy mértékben megváltoztatta a kereskedelmet, de nem kötődik más formában a városiasodáshoz. Mi lehet ilyen esemény? Mivel az országhatárok akadályai a szabad kereskedelemnek, azok változása olyan esemény, aminek a segítségével vizsgálhatjuk a kereskedelem változásának hatását. Mi, magyarok pedig ismerünk egy jelentős országhatár-változást: azt, amit a trianoni békeszerződés idézett elő 1920-ban.

Ha a kereskedelem felgyorsítja a városiasodást, akkor a csökkenésének le kell lassítania azt. Trianon után számos megye, ami korábban az ország belsejében volt, az új határ közelébe került, amitől a kereskedelmi lehetőségeik drasztikusan lecsökkentek. Vajon lelassult az urbanizáció is ezekben a megyékben? Hogy ezt megvizsgáljam, először kiszámoltam minden Trianon utáni megye székhelyének távolságát az új határtól.

Azután az 1910-es és 1930-as népszámlálás adatainak a segítségével kiszámítottam, hogy megyénként mennyivel változott a városi népesség aránya ebben a Trianon körüli húsz éves intervallumban. Az alábbi ábrán a vízszintes tengely az új határtól való távolságot, a függőleges pedig a városiasodás változását méri. Minden egyes pont egy megyének felel meg. Jól látható, hogy a határhoz közelebbi megyékben lassabb volt az urbanizáció; némelyikben még vissza is fordult a folyamat. Ez annak ellenére van így, hogy Trianon előtt ugyanezekben a megyékben átlagban ugyanannyira nőtt a városi népesség aránya.

Trianon tehát – sok egyéb következménye mellett – lelassította a városiasodást azokban a térségekben, amik az új határ közelébe kerültek. Számos példát lehet találni erre. Nehezen hisszük el, de Hódmezővásárhely a Trianon utáni országterület ötödik legnépesebb települése volt 1910-ben (ma a 23. legnépesebb település), Makó volt a 13. legnépesebb település (ma az 54.), Sátoraljaújhely pedig a 36. (ma a 93.). Ami közös ezekben a városokban: mind távol voltak Magyarország határától Trianon előtt, de közel kerültek az új határhoz 1920 után.

A becslésem szerint a nyüzsgő kereskedelmi központok hanyatlása a gazdasági teljesítményt is jelentősen visszavetette. A legnagyobb veszteséget az új román határ menti területek szenvedték el, ahol az egy főre jutó, vásárlóerővel korrigált GDP 18%-kal csökkent 1910 és 1930 között. Az ország belső területein a gazdasági visszaesés kisebb volt, de ott sem elhanyagolható. Egyrészt ezek a területek sem tudtak többé kereskedni az elcsatolt részekkel, másrészt a határ menti városok visszaesése rájuk is kihatott. Összességében Trianon hatására az egy főre jutó, vásárlóerővel korrigált GDP átlagosan 16%-kal csökkent Magyarországon. Ezek a becslések megerősítik, hogy a kereskedelem csatornáinak elzárása nagymértékű visszaesést idézhet elő úgy a városiasodásban, mint az általános jólétben.

A Defacto szerint Trianon gazdasági tragédiája fontos figyelmeztetés a mai világban, amikor a legmagasabb politikai szinteken is újra és újra felmerül a kereskedelem korlátozásának az ötlete.

Nagy Dávid Krisztián (CREI)

Ha szeretne a Defacto elemzések megjelenéséről email-tájékoztatót kapni, kattintson ide!