Minden egyes kibaszott pillanatban arra gondolok, hogy minimum Kaliforniába kellett volna születnem. Akkor talán már meghaltam volna drogtúladagolásban, gyereksztár lettem volna , aki azóta már a börtönt is megjárta volna vagy túl lennék egy kamu esküvőn, vagy lehet lehetne egy normális életem, amikor otthagyom Kaliforniát egy csendesebb amerikai vagy kanadai kisvárosért.
De hogy itt minden percben szenvedni kell az utolsó forintért is és semmim sem marad, az egyszerűen nem fair. Az élet nem fair.
Az élet túl rövid ahhoz, hogy mások elvárásaival foglalkozzunk ne csináljunk meg minden olyan hülyeséget, amit meg akarunk csinálni. Ha például egy éjszakás műszak után félig halottan ki akarok tekerni a Nagyerdőre és KFC-s Grander menüt tízóraizni a legszimpatikusabb padon, akkor egy éjszakás műszak után félig halottan ki fogok tekerni a Nagyerdőre KFC-s Grander menüt tízóraizni és nem fog érdekelni, hogy mindenki más mit gondol. Hülyeség? Igen. Aludnom kellene inkább? Igen. De ha nem csinálnám meg mit mesélnék el az unokáimnak, amikor már csak az emlékek maradnak?