#nem várok többé

[greartist]

"Csak az csalódik, aki hitt is benne."

@greartist

#nem várok többé #magyar #saját gondolat #greartist #fájdalom #Hit #Szeretet #Hinni #Naív #Naivitás #Csalódás #Csalódni

[sztupy]

Minek mentem oda lvl WizzAir

Átutalással akartam fizetni egy foglalást, de a pénz a honlap szerint nem érkezett meg egy hét után sem. Mindegyik hívás ugyanarról a magyar számról ugyanarra a magyar ügyfélszolgálati számra ment, a bejelentkező szöveg mindig magyarul ment, de aztán egy kivételével csak angolul tudó embert kaptam.

1. Csak angolul tudott, ki is akadt hogy hogy képzelem, hogy a magyar telefonszámot felhívva magyar ügyintézőt várok. Amikor angolul elmondtam a problémámat közölte hogy ő ezzel se nem tud se nem akar foglalkozni, és lerakta a telefont

2. Csak angolul tudott, de azt mondta megkeresi a rendszerben a fizetést, kicsit szötymötölt, majd mondta megtalálta, és minden rendben még aznap megkapom a visszaigazolást

(2 nap múlva)

3. Angolul és magyarul is tudott, magyarul beszélgettünk, azt mondja nem látja a fizetésem a rendszerben, de ha elmondom milyen IBAN-ról jött az utalás megnézi. Ezt sajnos nem tudtam akkor úgyhogy mondtam majd hívom őket újra

4. Csak angolul tudott, közölte hogy a customer service ilyen dolgokkal nem foglalkozik, sose foglalkozott, az előző akivel beszéltem csak kamuzott, ne hívjam őket újra soha többé

5. Csak angolul tudott, azt mondta a legjobb amit tehetek, hogy az appban ki tudom fizetni kártyával az utalást, és majd később visszautalják a pénzt ha mégis megjönne. Közöltem, hogy én nem emlékszem hogy lenne ilyen funkció az app-ban, de megnyugtatott, hogy ott van az

(surprise: nem volt ilyen funkció)

6. Csak angolul tudott, közölte hogy mivel már 10 nap eltelt, küldjek egy complain-t hogy utalják vissza a pénzt. Azt ami szerintük nem érkezett meg? Azt igen!

7. Csak angolul tudott, 3 percig várakoztatott, hogy megnézi a rendszert majd közölte hogy nincs meg a pénz bocsi, írjak complaint, aztán ha mégis megjön a pénz majd visszautalják, de csak ha levonták belőle a hibás utalás adminisztratív díját

#wizzair #anyád

[egy-szomoru-lelek]

Csak várok: várok, de nem jön. De mindennap hallom, ahogy szólít engem. Mégsem látom sehol. Sehol. A neve benne van a telefonomban. De nem veszi fel soha többé. Nincs módom rá, hogy újra beszélhessek vele. A nap felkel, majd lenyugszik. De ő mégsincs sehol (...). Bármit is teszek, nem hozza vissza. A világ megállt forogni.

[csadag]

Le Guess Who

Nem is nagyon tudom, hogy mit írjak erről magamnak (másnak, ha bárki olvassa ezt), de valamit mégiscsak kéne. Először is azt, hogy ugyan évek óta várok rá, és elég magas polcra helyeztem már előzetesen a fejemben, de ezzel együtt sem csalódtam egy kicsit sem. Másodszorra meg azt, hogy ez annyira így van, hogy meg is vettem a jövő évire az early bird bérletet, ahogy kitették.

Persze van ezen túl néhány dolog. Egyrészt a város és a közeg maga. Ha a fesztivál nélkül, csak úgy elmentem volna négy napra Utrechtbe valószínűleg akkor is feltöltődve jöttem volna haza, a vággyal, hogy minél előbb visszamenjek oda. Nem emlékszem éreztem-e ezt bármilyen másik városban (talán Münchenben, még inkább Dublinban?), hogy egy világ választ el onnan, itt tényleg minden működik, minden kis bolt, kajálda jó minőségű, szuperek a könyvesboltok, mindenki kedves, hogy miközben innen nézve már a magát nyitottnak feltételező ember agyára is rátelepedett ez az orbánista köd a hanyatló nyugatról, ott annyira természetesen lógnak a pride zászlók, öltözik úgy mindenki, ahogy neki jól esik, férnek meg egymás mellett a mindenféle etnikumok konyhái a holland sajtboltok és varázsgombákat áruló smart shopok mellett, hogy ez egy nap alatt a világ legtermészetesebb dolgának hat. (És azért persze nem vesztettem el a józan eszemet, tudom, hogy ez sem makulátlan, tudom, hogy éppen Hollandiában sem olyan nyugodt minden és mindenki, és legfőképpen azt, ami mostanra már természetesen felötlik az én fejemben is egy ilyen jólét láttán, hogy ennek azért milyen ára volt/van, ami a világ többi, kevésbé gazdag régióján csapódott/csapódik le.) Szóval röviden, ennek a fesztiválnak az erejét jelentős részben maga Utrecht adja, hangulatilag, kulturálisan, de minden bizonnyal anyagilag is, hiszen hol máshol van egy olyan gigantikus koncertközpont, mint a város pénzéből felépített TivoliVredenburg öt koncertteremmel?

De közben ha kell negatívumot említeni azért az mégis a túltelítettség, egyszerűen túl sok nagyon jó fellépő van, ami ugye first world problem, de elég fájó tud lenni az adott pillanatban. Persze nem biztos, hogy belőlem kell kiindulni, mert én tényleg legszívesebben egymás után végighallgattam volna Tirzaht, Brighde Chaimbeult a skótdudájával a Janskerk templomban és a pakisztáni Sanam avant-rockját a Tivoli egyik kistermében, de hát ha ez nagyjából egyszerre van, akkor egyet ki kell választani. Végül Tirzah lett az, nem bántam meg persze, de mivel ott végig maradtam, ezért csak a Sanamra kígyózó sor legvégére tudtam beállni, amit fel is adtam tíz perc után. És ez még csak a legelső nap, szombaton konkrétan volt egy olyan idősáv, amikor Caterina Barbieri (különleges live acttel a Space Afrikával) többé kevésbé egyszerre játszott az idei line up egyik legdögösebb fellépőjével, a fura funkos, hip-hopos, soulos B. Cool-Aiddel, a Bill Orcutt gitárkvartettel, Sydney Lowell spoken word művésszel, mindezt akkor, amikor Marta Salogni még éppen egy Pauline Anna Strom darabot dekonstruált a Janskerkben, és ezek közül egyikbe se hallgattam bele, mert a Moin éppen 20:00-ig zenélve robbantotta le a fejemet a nagyteremben, ami után kellett egy kis szusszanás, egy pisiszünet, és annak érdekében, hogy időben odaérjek a negyed óra sétára lévő helyszínen koncertező The Necks fellépésére inkább időben elindultam arra. Szóval tudom, hogy ez nem normális (bár mi a fenét jelent ez a szó egyáltalán?), hogy engem tényleg majdnem minden őszintén érdekel, amikor valaki kifacsar valami zenére emlékeztető hangsort valamilyen arra alkalmas tárgyból, vagy éppen a saját testéből, de nem egyszerű ez na. Viszont - viccen kívül - lehet gyakorolni a tudatosítást, és az elengedést. Amikor Nino de Elche hátborzongató koncertjéről éppen nagy elánnal elkezdtem átrohanni a pakisztáni Ustad Noor Bakhsh fellépésre, akkor pár perc után észbe kaptam, megálltam és inkább elsétáltam a Tivoliba, hogy ott emberi módon, kisebb szünetekkel megnézzek pár másik koncertet.

Szóval zeneimádóknak ez tényleg maga a kánaán, és biztos lehet úgyis csinálni, hogy az ember rohangál, mint egy bolond fel-alá, megnéz mindenből tizenöt percet és így lát negyven-ötven koncertet, de nem tudom ennek van-e értelme. Én végül meghúztam azt a szabályt, hogy hacsak éppen nincs semmi más fontos, akkor fél órát maradok valahol, így is bő húsz koncertet láttam, és hát csodálatos volt nagyjából mindegyik. (Kivéve a Witch. Ne menjetek Witch koncertre, szomorú az egész, hallgassátok csak a lemezeket.) Ha kell top akkor:

Nino de Elche: Ilyen nincsen, ilyet én még nem láttam soha. Amit ez az ember a testével művel az döbbenetes. Honnan jönnek ilyen hangok, hogyan jönnek azok a hangok? Csoda. Valami nagyon más világ.

Faiz Ali Faiz: Elchéhez hasonló, azzal a különbséggel, hogy erről legalább előzetesen valami elképzelésem volt, de amikor már bő tíz perce emelik és emelik a hangerőt, amikor már azt gondolnád, hogy ebben nem lehet több dinamikai váltás, ebben nincs még egy szint, de Faiz aztán kántál egy akkorát, hogy leszakad a fejed, és a többiek válaszolnak, akkor nem lehet mást csinálni csak nevetni örömödben, hogy ezt megtapasztalod, hogy ilyet is lehet, ilyen is van.

Nala Sinephro: Ez már azért emberibb volt, de a maga műfajában hibátlan. Persze a hárfa, és ez az egész spirituális jazz nagyon direkt dolog, de lehet azért ezt ihletetten és kevésbé érdekesen is csinálni. Sinephro élőben is tudja azt hozni, ami miatt a lemeze az egyik kedvencem volt. A mellettem a koncert előtt még faarccal ülő srácot tudom idézni, aki a végén csak annyit mondott nekem, meg úgy kifelé a nagyvilágnak: "Man, this was fucking phenomenal."

The Necks: A maga módján ez sem emberi, mert az is értelmezhetetlen, hogy Tony Buck dobos mintha a négy végtagjával négy különböző ritmusképletben játszana hosszú percekig, hogy mintha ez a három zenész anélkül, hogy egymáshoz szólnának, hogy akár csak egymásra néznének éreznék egymás minden rezdülését. Ezt is életre szóló élmény volt látni, néztem, hallgattam volna még tovább. De a fesztivál másik talán negatívuma, hogy itt nincs idő monstre koncertekre, senki se headliner, úgyhogy a Necks is takkra 60 perc után be is fejezte. (Mondanom sem kell óra, vagy bármi jelzés nélkül, egyszerűen valahogy mintha érezték volna, mikor telik le az idő, mikor kell lecsillapítani az általuk keltett hullámot. Mi mehet ennek a három embernek a fejében?)

Moin: Mint egy frissítő csobbanás, olyan volt ez a maga nemében egyébként nagyon okos, és szokatlan, de itt a fesztiválon egészen egyszerűnek és direktnek ható posztrock, poszthardcore, amit a Moin játszott. Semmi sallang, szűk egy órányi játékidő, fokozatosan kieresztett, a végére szépen mindent beterítő düh.

#LGW23

[innekveled]

Nem voltunk már kapcsolatban, de nem is voltam egyedülálló. Tiéd volt minden gondolatom elalvás előtt és még reggel is, ébredés után. Gyakran gondoltam rád napközben és hagytam, hogy a gondolataim eluralkodjanak rajtam. Sokáig alkottam ötleteket, történeteket és boldog végről álmodoztam. Természetesen te voltál a főszereplő. A herceg akinek meg kellett volna mentenie. Vicces, nem? Hogyan kérhetném, hogy ment sem, amikor még magadat sem tudtad megmenteni. De, bizonyos értelemben segítettél. Annyi mindent megmutattál… Neked köszönhetően megismertem magam. Felfedeztem, hogy egyáltalán nincsenek határaim. Hogy csak a fejemben teremtem őket, nincs semmi, amit ne tudnék kezelni.. Csak akarni kell! Nem voltam egyedülálló, mert bár lehet, hogy nem is tudtad, a puszta létezésed befolyásolta a döntéseimet. Azt, hogy sokáig nem tudtuk teljesen befejezni, hogy folyton reményt adtál valamiben, amiben sosem hittél. Nem tudtam megmozdulni, mert reménykedtem. Ez tönkre tett, de még mindig hittem, hogyha várok minden rendben lesz, te jössz és együtt leszünk. Nem tudtam elmenni és feladni, mert te voltál az egyetlen, amit akartam. Szinte minden álmomat eldobtam. Olyasmit kerestem ami még mindig hiányzik. Meg voltam győződve róla, hogy te vagy az… Ma már tudom, hogy tévedtem. Ez a szabadság volt, amit elvettél tőlem. Hiányzott nekem. Azok a szárnyak, amelyek beszorultak egy ketrecbe és azok az álmok, amelyek valahol belül sikoltoztak velem, hogy elfelejtettem őket. De ma újra egyedülálló vagyok. Mert feladtam.. A reményt a pokolba küldtem és nem akarom visszakapni. Ő egy hamis barát. Itt állok és úgy érzem repülnöm kell. Érzem, hogy akarok és fogok is! Meg akarom ismerni a világot. Határozatlan időre elmegyek, majd visszajövök. Itt akarok hagyni mindent. Nem akarok elfutni vagy felejteni, csak elölről kezdeni. El akarom kezdeni építeni az új énem.. Egy ember, akire egyszer büszke lehetek. Aki minden álmot valóra vált és aki nyitott lesz mindenre, de soha többé nem engedi meg senkinek, hogy az álom útjába álljon. Ma egyedül állok itt. A kezemben van az életem, úgy érzem, hogy mindent megtehetek, mert semmi és senki nem tart vissza. És ez.. egy csodálatos érzés!

[black-sisworld]

Fogalmad sincs mit tesz a bánat,

El sem tudod képzelni, milyen helyekre rángat.

Kapaszkodnál bármibe, csak segítsen valami,

Képtelenség magadat naphosszat tartani.

Kigördül olykor néhány könnycsepp,

Mikor lesz már végre minden könnyebb?

Csak nézek ki üresen egyenesen a semmibe,

Mondd csak, miért hagytuk az egészet ennyibe?

Veled magasra repülhettem volna szabadon,

Csüngtem volna minden egyes szavadon.

Mindenemből adtam volna én neked,

De te csak annyit mondtál: "ég veled!"

Nem kellett a szívem, mit tálcán kínáltam,

Nem kellettem én sem, hiába kívántam.

Így hát búcsút kellett vennem tőled végleg,

Mert kettőnk közül felém billent a mérleg.

Tudom mit érek, és mi az amit adhatok,

Ha neked ez nem kell, akkor egyedül haladok.

Nem várok rád tovább, hogy észrevegyél engem,

Nem hagyom, hogy még több kárt okozzál bennem.

Nagy levegőt veszek és másfelé fordulok,

Szerelemért én ugyan többé nem koldulok.

A látóteremben újra csak magam vagyok,

Ennél aztán többet nem is akarhatok.

Ne nézz rám többé, ne mondj szép szavakat,

Hidd el nekem, nem szolgálná javadat.

Nem mászod meg többé ezeket a falakat,

Mert kérdés nélkül fogom választani magamat.

Blacksis

2022. 10.

[u-live-inside-me]

Gyerekek voltunk, hülyék és szerelmessek.

De milyen szép is volt, hiába csinálnék mindent máshogy már nem lehet, ennek így kellett történnie. Lehet, hogy csak egy múló dolog volt nálad és már nem is emlékszel, de nálam kihatással volt/van mai napig az “életemre”. Mindig mondtad, hogy 2-3 hónap múlva már nem is fogok rád emlékezni, de több mint 6 év után is téged kereslek mindig mindenhol. Lehet nevetségesen hangzik, de így van. A mai napig szeretlek teljes szívemből. Mondtam azt is, hogy senkise fog annyira szeretni téged mint ahogy én. Igen még mindig tartom ezt lehet, akkor ez is teljesen nevetségesen hangzott, de látod még mindig itt vagyok és ennyi idő után még mindig te. Rengeteg minden történt 6 év alatt.. utáltuk egymást szerettük, egymást elfelejtettük egymást, megbántottuk egymást és oda se figyeltem rád, hogy amiket csinálok és teszek mennyire taszítanak téged tőlem. Talán csak magamnak magyaráztam be, hogy ne fájjanak annyira a dolgok és mutassam milyen fasza gyerek vagyok, de nem. Kibaszott gyenge voltam és te voltál mindig is a kis kapu ami kirángat. Még mindig odanézek a padunkra, a helyekre, ahol együtt voltunk, ahol hánytál és fogtam a hajad közben, ahol először csókolóztunk, ahol veszekedtünk, ahol elhagytad a telefonod pisilés közben, ahol legelőször találkoztunk és cikiztél a Lana del Rey szám miatt, ahol kiborítottad a grammos cigi tartalmát lábamra és tudnám sorolni. Még mindig emlékszem a közös filmekre amiket chaten kibeszéltünk közben, a zenék uzentkénti elküldése egymásnak, a teljes éjszakákra amiket átbeszélgettünk majd úgy mentünk suliba, a ZARA famme parfümöd amit a mai napig nem tudok máson elvisleni, vagy épp a közös szilveszterre majd a borzalmas másnapra amiért random offoltál, pedig egyik legboldogabb és reménytelibb éjszakám volt, de megértelek. Talán már megértem mit miert csináltál, és ennyi idő után sajnálom. tényleg. mindent. Tudom, tudom neked ez talán már nem is számít hisz rég volt, te is egy más ember lettél azóta és én is, de ezt le kellett írnom így ennyi idő után teljesen őszintén. Nem várok rá választ se együtt érzést még mindig nem kell sajnálni meg semmi ilyesmi, isten ments. Csak, hogy tudd mindig itt leszek neked, ahogy mondtam 6 éve.. és még biztos lesz jó pár, de ahogy egyszer beszéltük talán 20 év múlva egymásra találunk újra, ha így lesz, akkor biztos soha többé nem engednélek el és elvinnélek egy világ körüli lakókocsis útra ígérem. Vigyázz magadra Csyra, szeretlek.🐖🖤

[sussytekkiiofficial]

SussyTekkii- Te vagy az

.

Megjártam párszor, már a poklot,

És senki nem hitte, hogy haldoklok,

De nem számított, mert itt maradtál, velem.

Kereslek téged, ez a vágyam,

Hogy a szél helyett én, ringassalak lágyan,

És akkor végre, itt leszel, nekem.

.

Várok rád, mindig, minden nap, s este,

Mindenhol látlak, a falra felfestve,

És történjen bármi, én itt leszek, neked.

Itt leszek, mindig, mikor minden is nehéz,

És én leszek az, aki szemeidbe néz,

Majd én leszek az, aki sohasem feled.

.

Várok rád, s tudom, te leszel az a lány,

Akitől gondolkozni többé, én magam se tudok,

Akitől a hiány annyira erős, hogy a szívem nagyon fáj,

Akitől bennnem él a láng, akiben vakon bízhatok.

.

Aki mindent tud rólam, aki a szívembe befért,

Aki bármire tudja a választ, aki szavak nélkül is ért.

Ha elszáll velem a ló, ő lesz a támaszom,

Ő az, aki a miértre a válaszom.

.

Akinek nem kell kérdeznie, ő tudja hogy vagyok,

Ő az, aki ellen semmi bántást nem hagyok.

Mert annyira szeretlek, az képzelni nem lehet,

Melletted elfelejtek mindent, hogy merre van Kelet.

.

Aki minden boldogságom,

Akiben a reményem találom.

Nem tudom elképzelni, velem mi lenne nélküled,

Talán leomlana minden, az összes épület.

.

Várok rád, s tudom, te leszel az a lány,

Akitől gondolkozni többé, én magam se tudok,

Akitől a hiány annyira erős, hogy a szívem nagyon fáj,

Akitől bennnem él a láng, akiben vakon bízhatok.

.

2022.06.01.

#sussytekkii #sussybussymessyrecipe #sussytekkiipoems #poem #writing

[weedamka]

🔙 neveltek engem valahogyan, egymagamnak neveltek ha tehettek értem valamit, a legtöbb, amit megtettek, hogy megpróbáltak rávenni a lehető, szerintük legjobbra, de közben úgy beszéltek rólam, mint ha ott se lettem volna mégis, élveztem ott lenni veletek🔙 ❗De te is készülj fel rá, hogy mindig is lesz, aki Csak addig marad veled, amíg engeded beszélni próbálnak neked segíteni de te nem vagy beteg nem vagy beteg, és hiába hallgatsz, ez csak feltűnőbbé teszi A helyzetedet látom ahogyan beszélnek hallom ahogyan bámulnak de a szemeimmel nem hallok a füleim meg kápráznak A királynők meg a részegek legalább rád figyelnek Ha hozzájuk beszélsz Szerethetnékem volt, szaladhatnékom lett Menekülhetnékem támadt valahányszor mellémálltak. 🚆 valami véget nem érõ hídon át vissza pestre Ma csak az jöjjön aki könnyen szédül Aki úgy indul el hogy a végére ér én nem itt nõttem fel, engem itt senki nem ismer - mostantól nincs hozzám közöd🚆 💊épp a régi útján jár a régi vándor fények úsznak ahogy szoktak mittudomén hogy hányadik kerület ez engem valahogy kicsit sem érdekel itt mindent lehet, ide az anyád elől is elrejtheted a fejed felől a kérdőjeled - van saját kérdőjeled ma mindenki boldog vagy csak annak tûnik? ma mindenki érzi vagy csak én érzem magam másnak? Az életed nem élet, míg át nem éled. 💊 🤔 mondd csak hogy találnád meg magad anélkül hogy ne gondolj arra hogy ki is vagy végül? vajon mikor lehet boldog végre? és ha nem lehet azt is hadd tudja meg, benne senki nem mer hinni 🤔 👽Aki nem vitázik és nem kiált Senki se hallja a tereken a hangját nem tudom hogy mire várok amikor láthatom magam a kocsmában ahol a többiek körülöttem ülnek és részegek; egyre részegebbek így élik át ezt az egész átkozott éjszakát, én meg elmennék de nincs miért pedig jobban tenném hogyha felszívódnék közben arra gondolnék boldogan hogy ember ez aztán a tiszta cucc ettől alszol előtte meg messze jutsz kicsikét elrabol ebből a világból mi a faszér' jársz el szórakozni,ha alszol szinte egész végig, csak akkor kelsz mikor a pultból kérik. már olyan mindegy, hogy mennyit is iszol, és olyan mindegy, hogy mit is gondolsz. régóta láthatatlanul élek, változni kész rajtam kívül mindenki más akit csak az évek, fújnak felém mindenfelől mit ugatok itt, ha nekem egyszer úgy a jó, ha nem látnak? mit akarok én, ha nekem egyszer az a jó, ha nem kellek? téged kérdezlek!👽 🌃lassan vége lesz és te itt maradsz elmondtam mennyire nagyon nem akarom, hogy hazavigyetek 🌃 💤és belefáradnak az ökölrázók, a hatalmat éltetők - és megnyílnak akkor az álmok kapui; és velük együtt a föld az álmomban is álmodtam - elaludtam az álmomban a legjobb dolgok akkor jönnek, ha lekapcsolnak az álomemlékek a falon innen ugye minden könnyebb? innen ugye minden jobban látszik💤 🌅csengetnek alszik felkel kimászik, a hálószobától az előszobáig ha készen ébredsz kétszer ébredj, ha szarba léptél is: annyi baj legyen! újra délelőtt kínos mint a többi mosolygunk egymás előtt - ma már nem tudsz belémkötni 🌅 🙂akkor minek börtönőr? ez miféle börtön? 🥺ha igazán élnél, Én a válladról nézném végig ahogy élek 🙂Csak vérzik 🥺Mért? 🙂Mert kíváncsi vagy 🥺Azt te honnan tudod? 🙂Te hiába látod hogy szép az élet, ha nem látja senki más, cseszheted 🥺persze hogy láthatnád, csak akkor ne legyél már ilyen mélységesen felületes! ott áll egy létra amin hogyha velem felmásznál eljutnál oda ahol minden választ megkapnál

azt mondja higgyem el hogy idelent csak nyomor vár ha egyszer megtudom ezt nem akarom többé már - 🙂Amiben nem akarsz, nem kell hinni Felénk nem fog senki soha megbüntetni, ne félj ez a helyzet ez csak a lóvét nyeli, aki megengedheti mind megengedi - a világ az ilyen és itt vagy benne, hát mondd meg nekem: mi értelme van? 🙂 🥺akik az értelmét keresik mind élni felejtenek. Ez titok volt eddig de most jobb ha megtudod 🙂Csak úgy nem jutsz pokolra, ha magadtól odamész De mit bánod bírlak vagy gyűlöllek mit számít: nem látlak tisztának. 😮Most mégis mit vártál? Mit képzelsz meddig tudsz zsinóron rángatni még? Engem nem szoktak! 😠 Te sem tudod mihez kezdj abban a nagy jódolgodban, amid van. Mert azt tudnod kell neked is, hogy végül is, nagyon is, igenis jódolgod van! 🥺hát nem semmi cella de mégiscsak börtön na itt élek én te meg a börtönőröm vagy olyasmit adsz ami fontos: hogy éljek egy kis innivaló meg még némi étek Te nem bírod el, mi meg bírjuk ébren 🥺

😠 Legyél jó, fogadj szót, Ne kezdd ezt ezegyszer, hallgass rám!😠 😤 Legyél jó, fogadj szót, hallgass rám. Melletted jóformán szóhoz sem juthattam! A saját fegyvered végez veled Aki látott téged tudja milyen vagy A véredben van az élet, mégis Fejjel lefele a sárban végzed Meghalsz naponta kétszer! lehetnél boldog még amilyen még nem voltál! 😤 😠 Te sem tudod mihez kezdj abban a nagy jódolgodban, amid van. Mert azt tudnod kell neked is, hogy végül is, nagyon is, igenis jódolgod van! Mondd csak, így mit kezdjek azzal, Hogy kócos vagy, mocskos vagy, éhes vagy? Fésüllek, mosdatlak, jól lakhatsz. Azt hitted, hogy csak úgy kisétálsz innen és onnantól nagyjából az jön, hogy szószerint ingyen van minden?? Hát tévedsz!! 😠 😤 Csak az kiabál, aki fél. Te magadon nevess, csendesebb legyél. Rám ne számítsatok én eleget ráztam az öklöm Eleget hallgattam olyat aki tudta hogy miről beszél Csak azt nem hogy kinek én a legszélérol jöttem 😈 Szakíts ha bírsz innen nem tűnök el amíg a helyemen ülsz nem én! Az, aki zsákba van Nem te vagy, te, igen a zsák vagy rájöttél? kérdezte - na végre! 😈 😨 Melletted jóformán szóhoz sem juthattam!Legyél szíves ne kezdd ezt!😨 🗣️Akarod? 🗣️Nem! 🗣️Nem akarod? 🗣️Akarom! 🗣️Ha nem akarod, akarom! 🗣️Ha akarod, nem akarom! 🚬 A konyhában ül a hamutartóból dekket szedeget Mással beszél de a szeme az itt kopog a halántékomon Magadban olyankor magadra mutatsz, és azt kérded tőlem hogy: 🪞"Miért? Talán úgy nézek én ki, mint aki fél? Aki könyörög hozzád hogy ereszd szabadon az a gonosz, Akiről végig azt képzelted hogy jót akar neked; De megijedni tőle nem mersz, mert olyan vagy te is mint mindenki. 🪞 😕 És fogást sem talál majd rajtad, Úgy fordítasz hátat akkor mind az olyannak, Akinek a másén kívül nem kell senki, Kerüld, és titokban bámészkodónak nevezd hallatlan, látatlan, óvatlan, kelletlen, végetlen, váratlan, vágatlan, véletlen… mindenképp megvárom esőre várj, de vigyázz nincs az az eső, az a nő az a szél ami elhordaná onnan a szemeid elől azt a titkot, kulcsot, mocskot, hívd ahogy akarod .😕 🌈az egyik van hogy fáraszt, a másik túlságosan szép, de te is látod hogy van hova menned és neked ez innentől elég itt nincs kibúvó hogy meghalnál inkább mert lehet hogy nem vagy otthon ezen a világon sehol lehet hogy nem vagy otthon de azért mégiscsak vagy valahol🌈 ✈️ könnyű szél visz tovább utamon egyedül ébren; ha belekerültél megmenekültél bár azt hiszik rólad hogy megkergültél de mégis ha megfeszülök sem értem jóságos ég ma gondolj le rám ha többet remélsz is ez voltam én csak elmondanám ✈️ ✨álomzápor hullik mától✨ 🔴 most küldjetek ide valakit akinek eleget ér a füstje is ha szívom se bánja hogyha bántom se rezzen össze, sőt, mostanában egyre többször ő az aki megkívánja tőlem azt hogy üssem 🔴 🥰 aki nem megy el, aki úgy marad aki, ha megkérem, sem változik szépen hozzám szokik, és elvisel és nem helyettesít senkivel hozzám szokik, és elkísér és nem kér semmit semmiért és minden nappal könnyebb minden de ki tudja mit hoz az életem még? talán lesz még ott találkozás🥰 … akit vártál itt van nézz rá: és szájon csókol boldogságból.

Amikor azt mondom, hogy a hiperkarma a kedvenc zenekarom, erre gondolok. Hogy ennyire testre szabható. Hogy Te is megtalálod magad benne, ha rálelsz az ego death intézményére. Ha bele mersz látni magadba, és szembe mersz nézni azzal, ami nem más, mint a saját, egyéni, perszonális életed. Tedd meg. Láss magadba. Ne változz senki miatt, mert ha túlságosan eltávolodsz a neked szánt karmától, a kikerülhetetlen sorsod elől próbálva szaladni, csupán annyit fogsz elérni, hogy a végén képtelen leszel a tükörbe nézni, mert nem lesz ismerős számodra, az, aki visszanéz. Az inner me-t nem tudod meghazudtolni. A gondolataid, és a személyiséged átverhetetlen önmagad előtt. Végbe mehetnek benned változások, ez sok esetben jó, de az alapvető beállítottságodat soha ne próbáld 180 fokkal forgatni. Nincs ezzel dolgod. Az emberek jönnek-mennek, az egyetlen aki mindig-mindig melletted lesz, az te magad vagy. Mindenek előtt, őt kell megvédened.

#oc

[justonemoresteepstep]

Nem tudok többé magamban tartani semmit, meg telt a tudatom hogy kusban ülök és várok, miközben azt se tudom mire.

[keresztyandras]

Van-e még számunkra kijárat?

Bruck András >Az első rendszerváltásról lemaradtam. Nem tudtam kivárni, ezért reményvesztetten itt hagytam mindent. Most meg egy újabb rendszerváltásra várok, s ezt talán még az előzőnél is jobban szeretném. Ez éltet, célt ad, talán életben is ez tart. Az átlagember számára ma is elérhető hétköznapi örömöket, azt hiszem, ismerem, azok nem vonzanak többé. És semmiképp nem kárpótolnak a rezsim…

View On WordPress

[alethic]

Borsószem királykisasszony

Nem tudok egy konkrétat mondani... Van-e egy-egy olyan jelenet a gyermekkoromból amire élesen emlékszem? Mindenre valamelyest csak homályosan. Látok a gondolataim között hol élesebb, hol életlenebb képeket gyors ütemességben be-be vágva, mint ha csak kondicionálnám a saját tudatom (tudatalattim?)... Fragmentumok ezek, és nagyon fontosnak látom felismerni milyen töredezedettek, egyúttal nagyon fontosnak vélem nem elhallgatni, milyen zsigeri mélyről jövő fájdalom, düh, szorongás, vagy épp izoláltság érzését táplálják. Csak kis mértékben, csak annyira éppen, amennyire ilyenkor engedem, mikor szavakat formálok belőlük. Csak iyenkor. Mikor csendben maradok, akkor sokkal mélyebben átérzem mind, és olyankor ki is ürítem a tudatom...

És csak hagyom...

Csak hagyom...

Hagyom, ...

hogy átáramoljanak rajtam, mert tudom... Tudom, hogy nincs felettük épp hatalmam, nincs hozzá tudásom, még nincs hozzá eszköztáram, csak hagyni tudom, hogy el ne pusztítsanak, de azok rajtam keresztülfollyanak, és láttatni is engedem olykor magamból ezeket a zsigeri nehéz érzéseimet.

HA kérdezed, HA érdekel milyen volt az én gyerekkorom, ezen időszakom retrospektív kaleidoszkópján keresztül megmutathatom neked, milyen egy < a legtöbb elhanyagolt, traumáktól, azok feldolgozatlanságából fakadó hátráltatott kötődési, életvezetési mintákkal tarkított rázós gyerekkora... De ezt csak napra nap összemontírozni tudom, mert már 25 év után is olyan töredezettek az emlékek. Így védekezik az agyunk, idegrendszerünk. Nem hazudok, ha az a legélesebb emlékem a gyermekkoromból, hogy majdnem minden nap fel akartam gyorsan nőni. Mindig egy kicsivel közelebb érezni magam a boldognak látott felnőttek látszólagos vagy valós szabadságához... Mára értem, hogy ez egy hőn áhított HATALOM volt, egy biztonsággal teli lét, amelyben nekik volt kontrollja az életük, a lehetőségeik felett, szeretve voltak és szerethettek. Nekem nem volt uralmam semmi felett, nem volt stabil szerető közeg. És ezt soha soha többé nem fogom eltagadni, de! és ez is nagyon fontos - azokat, akiktől ez gyermekként elvárható lett volna elsődlegesen és másodlagosan és esetleg mégsem tudtak szeretetet és biztonságot nyújtani nem ellenségként kezelem, nem gyűlölöm. Rég elveszítettem őket, mert sosem voltak nekem igazán. Van, akivel van egy távolságtartó, de tiszteletteljes kapcsolatom, és van, akivel talán sosem lesz, és ez nem baj. Istennek bennünk nincsnek dárdái, Istennek magányunkban ölelő karjai vannak, és az istenkapcsolatom bennem magammal - ezzel a komplex energiával, entitással, ami a legigazabb én, ez nekem Isten fogalmi közelsége, értelmezgetése - ez tehát acélos vázzá érlelődik, de én inkább valami lágyan szeretetteljessé formáló, navigáló erőként érzem és élem meg.

Van tehát valahol bennem egy ház, egy óvóhely, ha úgy érzem szükségem van rám. De odabenn még csak én vagyok, és egyedül nézem a kinti esőt. Várok itt, kevergetvén a főztöm, olyan türelemmel, mint Fatima keze, és mert megégett a bőröm, felsóhajtok csak, rengeteg sorstársam visszhanggal felel a távolból, de nem hallom csak, kavarom, míg rá nem eszmélek az égéstől pirosodó, sebesedő bőrömre... De a baj az, hogy nem fáj... csak ég.

Ilyen ez valahogy belül. Meg-megégnek, megpörkölődnek bennünk dolgok, rövidebb-hosszabb ideig. Hol intenzívebben, hol kevésbbé. Nekem az a megélésem, hogy nem is csak a mi bőrünk sebesedik - egyre-másra mi is meg-megégetjük akit épp érünk, óvatlanul...

Óvóhelyen, esőben, hallgatva az eső dobolását. Érezvén, hogy istentől adatott meg ez a nyugalom, de ez a nyugalom nem örökké való, Isten bennem nem csak magam számára épül. Régebben mindig úgy láttam, mintha én építenék sátrat, egyet a sok közül, ebbe a világba, ahol annyian rászorulnak. Nem építek még.

Most csak megmutatom, hogy miért van szükség a lelki óvóhelyre.

Töredékek vannak a nyelvem hegyén, elfelejtett és eltorzult emlékek hátráltatnak abban, hogy felidézzem gyermekkorom nehézségeit, amiben én hiányt szenvedtem, vagy sérültem. Olyan füstös szalon ez - tele érthetetlenül sok testiséggel, - ahová én sem szívesen sétálok be és töltök időt. Mutasd magad nekem emlékek nagy leplezett tava. Exkaválom az elásott, izolált atomhulladékokat, melyek láthatatlanul mérgeznek belülről.

Betűről betűre ebben az atomtemetőben, most végre talán végelegesen megoldható a "megsemmisítés"... NEM OLDHATÓ MEG. Ahogy nem oldható meg a nukleáris hulladék eltűntetése és ártalmatlanná tétele, úgy nem tűnik el belőlünk a gyermekkorunk élménye örökre és ez ha jó, ha nem, hát így van. Az viszont csak a hitünk és a kitartó hittel teljes munka kérdése, hogyan lehet úgy áttárolni az ártót, úgy kezelni traumatív élményeinket, mintáinkat, hogy azok már nekünk és másoknak, míg élünk egyre kevesebbet ártsanak, akár hasznosulhassanak valamilyen formában. Van ok hitre, de annak, aki az okot keresi a reményben, annak sosem lesz hite, mint forrása egy reménytelennek tűnő hosszú munkában. Én úgy tudom egyelőre még sehol a világon nem üzemel végleges föld alatti, vagy űrbéli tároló a nagy aktivitású nukleáris hulladékoknak – BÁR a finnek és a svédek is dolgoznak már rajta...

Legtöbbünk egyetért abban, hogy szükség van az ilyen szemét végleges tárolásra. Egyrészt nem lehetünk biztosak benne, hogy az utánunk jövő nemzedékek hogyan tudják majd ezt tárolni; sem erkölcsileg, sem anyagilag nem szabad a jövő generációra ilyen súlyú terhet hagyni. Ezen erkölcsi értelemben nem is kell sokat lamentálnunk, legtöbbünk számára evidens... Mi van hát a lelkünkkel? Az nem evidens? ...

Tétován felvetődik bennem, hogy nem tudhatom, sok hosszú éven át, 14 éves koromtól egészen máig, 25 éves létemig miért éreztem újra és újra úgy, hogy nekem most, és mielőbb van dolgom a lelki atomhulladékaimat felmérni ... De egy biztos, egyetlen lelki szennyest sem szívesen hagynék magam után más generációknak, ahogy felelős lehetek azért, hogy nekik minél kevesebb hulladékon kelljen élniük.. Talán mind így vagyunk felelősek a lelkünkért, nem később, hanem a felismeréstől vezérelt szándékban, ahogyan megfogan bennünk a tevékeny felelősség RÖGVEST...

A legnehezebbnek tűnő munkának tűnhet... Pedig nem az. Csak megszólalni kell... "CSAK". Azzal, hogy merünk megszólalni, másoknak is bátorítást adhatunk, új, egészségesebb normatívát VÁZOLVA fel.

Most már tudom, hogy felnőtté válni nem egészen olyan, ahogyan gyermekként elképzeltem. Felnőtté válni azonban mégiscsak öröm, mert a felelelősség fel is szabadít, tettekre, és megélésekre, tapasztalásokra sarkall. Elindít kapcsolódások felé, és olyan irányba fordítja az arcunk, hogy láthassuk az óvóhely biztonságos de izolált melegéből kinézve az eső utáni világot. A felszáradó eső illatánál pedig kevés mennyeibb dolgot tudok e földi világban...

... Esik. Az esőben állva kinyitom a tenyerem és azt mondom, hogy én is egy lehetek valószínűleg azok közül, akiknek nem olyan biztonság volt a gyökere, amit minden de minden kis gyermeki lélek megérdemel. Persze, ezt nehéz beismerni. "Sebnyalogatás" - erősen stigmatizált világban én is egy megbélyegzett dolgot cselekszem. Mondjuk ki, hogy még beszélni - amely minden feldolgozásnak nagyon fontos része - is erősen megbélyegzett. Fájó, ha ez az erős ítélkezés éppen azoktól származik, akiktől egészségesen a támogatást remélnénk. íA legtöbb, legközelebbi hozzátartozóm szkepticizmussal, vagy elutasítással kezelte, hogy nekik (vagy másoknak) annyit beszélek, hogy rendre megnyilatkozom az engem ért nekem rosszul esőről. 25 év után tudom, hogy nem véleltenül hittem, hogy nekem (is) beszélnem, írnom, elismernem, és a mélyben megbúvó emlékfoszlányokat és érzéseket felszínre hoznom. Eddig csak nem jól csináltam... Magamat szerettem volna megbütykölni, hogy másoknak jól műkődő legyek.

Exkaváció ez, a szó legnemesebb értelmében. Most tudom a legszükségesebbnek érezni, jelentőségét elismerni, és tudni majd meghaladni e folyamatot. Ehhez évek kellettek, és ezt minduntalan megtanították elfojtani. Minden, mit elfojtunk pedig csak megsokszorozódhat és kitörhet, vagy bennünk vájhat egyre mélyebb üregeket magának. Sajnos sokszor mire erre rádöbbenünk már csak egy-egy pozitív laborleletet szorongatva remeg a kezünk...

Könnyezünk akkor, és addigra felfogjuk talán, hogy mennyire elszaparodott a sok majomkenyérfa, alig maradt már helyünk a bolygónkon nekünk...

Most már tudom, dolgom is minduntalan volt e sok atomhulladékkal, majomkenyérfával, vagy hívja ki minek szeretné... Elsőként tehát beláttam, hogy 14-15 éves korom óta nyomja oldalam a mesebeli borsó, de mások inkább arra bíztattak, hogy ne legyek a szó degradáló értelmében vett "királykisasszony", mert én immáron anya nélkül maradtam, "nekem máról holnapra fel kell nőni". Azok a borsók csak sokasodtak, és egyre jobban nyomtak. Sosem feledkeztem meg róluk, de pakoltam rá a matracokat egyre másra, ahogyan azt mások tanácsolták, vagy ahogy a kultúrám, társadalmam ütemében meg szerettem volna felelni mindig valaminek, amiben boldogságom láttam.

Nem szívesen mondunk le a társadalomba való idomulásról, mert boldogságunk reméljük és leljük benne, de sokunkban lehet egy kis borsószem királykisasszony valahol, a szívében, a tudalatti működésében. Az izgalmas, hogy, aki gyermekként hallhatta ezt a mesét, egész más olvasatát ismerte meg. A herceg egyszerre beleszeretett a hercegkisasszonyba, mert az bármennyi dunna felett is feküdt, mégis nyomta őt az az egy kis borsószem az ágydeszkán... A királykisasszony ezt el is panaszolta másnap reggel... A herceg pedig tudta, hogy ilyen őszintén kényes csak egy igazi, vérbeli hercegnő lehet... Furcsán, jótékonyan sokszínű olvasata lehet egy-egy örök klasszikus mesének.

Mindőnk meséje ilyen sokszínű. Azok a dolgok, amiket gyermekként megéltünk is sokféle olvasattal bírhatnak a számunkra, annál is inkább van jó okunk rá, hogy tudatosítsuk, emlékezzünk rá a nyelvünk segítségével, az értelmünk segítségével és a kapcsolódás segítségével.

A szó "fegyver". Sajnos osztályrészünkül juthat, hogy bántanak minket, DE! a szó a mi fegyverünk is, ha jól használjuk. Deprimált helyzetben aligha tudjuk kifejezésre jutattni hiányainkat, de amint megerősdünk beszélnünk kell. Felelőségünk része ez szerintem, mert idenézz csak:

https://444.hu/2014/07/09/koitusz-utan-minden-allat-szomoru

Alig több mint harminc évvel ezelőtt egy középiskolai tanár ártalmatlannak tűnő, de nagyon is masszív manipulációinak estek áldozatul sokan érzelmileg - értelmi képességeikben még kiforratlan, ártatlan gyermekek. Az ember, - akit nevezzünk nevén: Sipos Pál - elemista és gimnazísta fiatalokat érzelmileg manipulatív eszközökkel megszégyenített, fizikailag bántalmazott, rávett szexuális cselekedetekre. Ezek után nem elég, hogy részvétet nyilvánítsunk az áldozatok számára, vagy gyűlöljünk és meghurcoltassék az elkövető... sőt, belátásom szerint ezek egyikére sincs szükség. Megértésre van szükség, ugyanis minden áldozat, vagy tanú, kolléga és barát, aki vállalta, hogy nyilatkozik az ügyben, annyit biztosan mindenképp egybehangzóan állított, hogy "érezte, hogy ez valahogy nem jó".

„Végső soron minden arról szólt, hogy mindig legyenek körülötte fiatalok, és megkaphasson közülük néhányat. Szerintem minden erre ment ki, a tábor, a tanítás, a tévéműsor”.

„Nagyon óvatos volt, elképesztő alapossággal készítette elő a terepet. Mire arra került a sor, már szinte természetes volt, valahogy észre se vetted, és benne voltál.”

Ahogy a cíkk írója fogalmaz:

A férfiak esetében többeknél nagyon nehézzé tette a feldolgozást, hogy azt is bizonygatniuk kellett, hogy nem lettek homoszexuálisok, és nem is voltak azok. A fiúk inkább felejteni akartak, eltávolítani az egészet, mintha nem is velük történt volna meg. Ez annyira jól sikerült, hogy többen már arra sem emlékeztek, hogy melyik évben és hányszor csinálta velük Simon.

A lányok zavara másmilyen. Ők sokkal pontosabban emlékeznek, és sokkal erősebb bennük a düh is. Kihasználtnak, kiraboltnak érzik magukat, és sokkal pontosabban meg tudják fogalmazni, hogy miért volt nagyon rossz, ami történt.

„Egyszerre volt az apám, de a szeretőjének is kellett lennem. És innen az lett, hogy azt éreztette, hogy nem lesz többé az apám, ha nem leszek a szeretője. Nem lehetett elszakítani ezt a hálót, nem lehetett hova menni. Most felnőtt fejjel undorodom attól, ahogy manipulált.”

Komoly tanulságokat adott nekem, hogy elolvastam ezt a cikket, és előzetesen meghallgattam egy interjút a tanár elhíresült - a demokráciát névlegesen játszó - táboráról dokumentumfilmet forgató áldozatokkal. A filmet tavaly mutatták be Visszatérés Epipóba címmel.

"Néma gyereknek anyja se..." - azok a gyermekek, akik érzelmileg bizonytalan háttérrel, diszfunkcionáló családdal rendelkeztek, vagy bármely oknál fogva nem volt lehetőségük olyan bizalmi kapcsolatban lenniük a szülővel, gondviselővel, mint amennyire apa-testvér pótlékot találhattak ebben az emberben, kifejezetten könnyedén befolyásolhatóak és manipulálhatóak voltak egy idealizált tanárbácsi személyétől. Nem elég neveleni egy gyermeket, sőt sokkal fontosabb talán, bizalmasaként legyünk jelen az életében, úgy gondolom.

Nem a tanítót büntetném, hanem arra hívnám fel minél több ember figyelmét, hogy magunk tegyünk egy��nünk lelki kiegyensúlyozottságáért, hogy elérhetőek legyünk majdani gyermekeink lelki szükségleteihez. Hogyha pedig már vannak gyermekeink tartsuk észbe, hogy talán kevsebb ilyen manipulációnak esik áldozatul a fiatal, ha kevésbbé bizonytalan, sérülékeny lelkileg, van kivel megossza, ha valamivel kihívása van, vagy számára nem komfortos - ebben az esetben végül (hálisten) szülői összefogással sikerült megoldani, hogy a bántalmazó eltávolodjon tanári hivatásától és vége legyen a gyermekek túszul ejtésének, felelőtlen érzelmi kihasználásának

"Simon Pál most vidéken él, egy eredetileg nyaralónak vásárolt házban, állandó munkája nincs. Egykori tanítványait néha nyomasztja azzal, hogy nyomorog." Elmondása szerint 12 és 14 éves kora között ő is átélt hasonlót, egy házukban lakó idősebb fiúval, ezt azonban sokáig eltemette magában. A történtekről így nyilatkozott:

„Nem volt felnőtt a gondolkodásom, infantilis voltam. Nagy hiba volt, hogy nem fogtam fel és nem értettem meg, hogy a sok közös játék, a teljesen partneri viszony ellenére mégiscsak tanár voltam. A gimnáziumi lebukásig nem nőtt be a fejem lágya. Utána benőtt. Agyban nem voltam ott, később esett csak le, hogy ez mi volt.

25 éve nyomaszt, ami történt. Nem lehet meg nem történtté tenni semmit sem, de azóta kicserélődött minden idegsejtem. Vidéken élek, egy hegyoldalban van a házam, nem kell a társadalommal érintkeznem. Ez büntetés, de felszabadulás és megtisztulás is.

Csúnya kudarctörténet ez az egész. De ezt dobta a gép.”

ezutóbbi nyilatkozata alapján én úgy vélem, hogy nem történt még valós felelősségvállalás a részéről. Egy szót sem ejt, arról, hogy belátná, hogy a viselkedésével mekkora károkat okozhatott ezekben a fiatalokban. Egyetlen bocsánat kérés sem hangzik el. Arról nem is beszélve, hogy saját vezeklését sokkal fontosabbnak tartotta hangsúlyozni, és önnön "kudarctörténetét".

Hasznosnak találom, hogy felismerte saját korábbi bántalmazottságát, ha ez valóban így volt. Eggyel is több ok, hogy olyan kultúrát építsünk, ahol erről egy bármikori Simon Pál mer / tud beszélni valakivel, s talán nem formálódik benne ártó, manipulatív viselkedés, tehát szerintem mondhatjuk, hogy kevésbbé válna deviánssá.

Arról viszont ismételten egyetlen szó sem esik, hogy legalább most inkább azon lenne, hogy ne mártírként vonuljon remeteségbe, hanem szembenézzen saját traumáival és tetteivel, felelősséget ugyanis felnőttként csak ő vállalhat azért, hogy tudatosítja és segítségért fordul-e a vele történtek feldolgozásában, vagy kifogásként, áldozatiságként használja azt

Minden, ami velem történt, nem csak, hogy engem aberrál, erodál, mérgez, de én minél inkább hitetlenné, önzővé és gyűlölettel telivé válok annál nagyobb eséllyel lesz belőlem - a gondolataimból és a cslekedeteimből, a szavaimból és a tetteimből - fegyver, amit nem magam felé fordítva sütök el. Azáltal, hogy halogatjuk a lelkünkbe, önvalónkba fektetett méltó munkát egyre deviánsabbá - magunk, közvetlen környezetünk, vagy a társadalom számára - egyre terhelőbbek leszünk.

Figyelmemnek irányt adhatok. Mondhatom, hogy én igazán nem kaptam elegendő törődést és szeretetet, leginkább odafigyelést. A szeretetnek feltételei voltak, és nem sikerült a szüleimnek teljes odaadással szeretnie engem. HA jól látom, - de nem biztosan tudhatom, hogy az emlékeim miként torzultak már, - ha jól gondolom, a szüleim mai napig, és édesanyám, akit fiatalon elveszítettem talán halála napjáig sem érthette mit, miért nem tudott megadni a gyermeküknek. Ez az ő múltjuk, ez meg az én jelenem, amiben kihatással van az ősök múltja. Talán, de csak talán, isten megsegíti a dolgom abban, hogy az én gyermekemnek már ne az én múltam kelljen cipelnie, de ezzel dolgom is van. Bennem az előző pár generáció összes traumatív élménye jelen van, a génjeimbe kódoltan.

" Én nem hiszem. Van kicsi gyermekem Énnékem is! Hátha az ősi sejt Őbenne tisztul dús örömre, és Minden homályos, vén bút elfelejt!

Ó, hátha jő a tiszták s boldogok Szűz birodalma, a szebb, új világ, S dallá dobognak a szivekben a Bús, fáradt ritmusok, a holt apák! "

Tóth Árpád - Az ősök ritmusa (részlet), 1923

Minden sebem feltárhatnám itt most, - de nem a világ felé szeretném ezeket elismerni, tehát nem itt fogom. Azt gondolom, amiket most megosztottam épp elegendő ahhoz, hogy akinek kapaszkodóra volt szüksége, vagy bátorságot merített feltárni a bénító béklyóit, annak kapaszkodóul szolgál az én hangom. Csak ne menjünk el vakon MAGUNK mellett, míg minduntalan felnőtté, sikeressé, boldoggá vágyunk válni, vagy a remélt biztonságot építgetjük.

[felejtsemvagyne]

És végül rá jöttem,hogy el kell engedjelek. Bármennyire is fáj, akár meddig fog még sajogni a szívem.

Mennem kell.

Menned kell.

Most mély levegőt veszek és ki törlöm az összes nekem írt üzenetet,a képeket amik rád emlékeztetnek.

Minden egyes emléket ki kell dobjak,és el kell rakjam. A lehető legmélyebben magamban. Ezt a sok évnyi fájdalmat és küzdelmet önmagammal,a világgal,és azt az érzést is,hogy tartoztam hozzád akár egy pillanatra is.

Le zárom,és elfelejtem azt amire sosem voltam képes. És ami nagyon hosszú és kemény munkába fog kerülni. Iszonyatosan remeg a kezem az ajtó kilincsen de most utoljára csukom be. Kulcsra kell zárnom. És el dobni a kulcsot. Mert soha többé nem engedem,hogy összetörd a szívem. Soha többet nem hiszem el,ha azt mondod itt leszel. Nem engedhetlek vissza többet. Nincs ajtó,nincs ablak,nincs semmi. Ezt a házat most én fogom felgyújtani. És vele együtt a rólad kialakult hamis képet is akibe egyszer beleszerettem. A kolibri el tűnik,többé nem akarom azt viselni,ami megnyomorította a lelkem. És ki tépte minden egyes darabját a szívemnek. Itt a vége.

Sosem gondoltam volna,hogy ezt én mondom ki,de itt és most befejeztem. Nem élhetek így,hogy folyton rád várok,és arra,hogy mikor jössz megint vissza. Nem lehetek ennyire nevetséges,hogy tovább várom azt mikor jössz vissza újra összetörni az életem.

És remelem tudod,hogy hosszú évek alatt fáradtam ebbe bele, újra és újra fullasztó könnyek és vérző sebek mellett építettem újra minden egyes kibaszott falat a házban amit te újra és újra nevetve rúgtál fel. Én azt gondoltam más vagy,különlegesnek láttalak. A hibáiddal együtt tökéletesnek.

De elmúlt. Nem is a szerelem,vagy a szeretet. Hanem inkább a beléd vetett hitem. Be telt a pohár és többé nincs kedvem le borítani belőle,hogy férjen bele újabb és újabb adag. Most az egyszer én leszek az erősebb. Úgyhogy megfogom magam és el sétálok. Remélem,hogy boldog leszel, és kívánom neked a legjobbat. De én többé neked már nem leszek aki eddig voltam.

Úgyhogy most megszabadultál tőlem.

Gratulálok.

[decamakkon]

Tales Of The Drunken Brindzess

Mesterművet alkotni, bizonyka nem olyan könnyű dolog A koporsómban fekve egy leányzó, a faszomon forog Lágy szellő susog, bár még langyos, de már csíp a vége A halál, úgy érzem, hogy egy ősszel kényszerít majd térdre

Ősz volt akkor is amikor a megállóban egy ártatlan lányka Megkérdeztem tőle, de nem akart ráharapni a kárra Elszaladt helyette, és már majdhogynem sikított így az öreg brirálykisasasszony egy vodkát megnyitott

Mellé egy Poklot is, ami kurva-hatalmasat pöccent A világon valamiért mindenki kibaszottul öntelt Főszereplőnk egyben bárd is, jó a faszán a fánk is De bárcsak lenne valaki aki onnan leeszi

Elsajátítván már a zene minden egyes taktusát Gecijó lenne megfújni a Talco egyik trombitását Ősrégi, még az Istenek előttről, egy nagyon laza hely Ha a térképet nézed, Edvániában van, egészen lent

Délre onnan a Zöld Tenger, melynek vize örök fiatalságot okoz Ott a brirálykisasszony mindenkit fasszal pofoz Az az otthona, ahol minden úgy van ahogy ő szeretné Nem kell megkérdeznie, hogy "Hölgyem, a farkamat bevenné?"

Marihuána terem, minden második ház udvarában Azért mert az elsőkben kokain Kislányok integetnek az épületek összes ablakában Nekik megtelhetnek torkaik

A legfinomabb mézeskalácsot Abigél néni süti Ő a bárdunk legöregebb lánya Miatta sohasem kellett éheznie Folyton tele volt a szája

És az anyukája, Ó az a csodás Annabelle Mézédes puncikájában karamell Nála senki sem szerette jobban a bárdot Csak az volt vele a baj, hogy szájat sohasem tátott

És szólhatna végig ez, végig csak lányokról De szóljon mostmár az általuk viselt ruhák kisugárzásáról Csuda-csini az a kicsi bugyi, és jó érzés amikor rajtam van Nem akarok én nő lenni, se meleg, kizárólag szexi kan

Hisz miért ne ölthetném magamra, nem álruha Az lenne csak az egyetlen baj, hogy minden idióta bámulna Mert megnézni megnézed, eldöntheted magadban De nagyon félek attól hogy majd megvernek mint a szar

Meg attól is tartok hogy megindulna egy hamis pletyka Hogy a bárd faszának nem hegyező kell hanem cerka És azt már tényleg nem akarom, így is elég rossz a hírem Csajom most talán lehetne, de akkor biztosan nem

Közben a Zöld Tengernél, a kaják vizében úszom Nem ötven fokon kell sütni, hanem kétszáz húszon Bepattan a serpenyőbe a paprika és a hagyma Egy szép, vastag szelet szalonna serceg alatta

Mellette balról, apró darabokra vágott, aranyszínű krumpli Afterra pedig pudingdesszert készül, azért mert nincsen punci Pedig valóban fasza lenne az asztalnál egy meztelen kurva Aki szexelős főzés közben MINDENT összemaszatolna

Elkészült minden, a három fogásos vacsora De sajnos a brirálykisasszony egyedül fogyassza A melegen hagyja és kimegy elszívni egy dzsót Más jussa nincs neki, csak ettől lehet jól

Jól, jobban, legjobban, legeslegjobban, legeslegeslegjobban Nehéz bevallanom, de egyszerűen már nem járok abban a korban Milyen meseszép is volt, ha akartam, megkaphattam bárkit Egy hiba volt akkor is, a lányok nem kapták be a szalámit

Vagyis de, bekapták, bekapták a falloszom ketten De nem szívták ki, és ez sebeket hagyott bennem Amelyek úgy fájnak mindmáig, hogy megmerevedek tőlük Hogy lehetett Istenem, hogy lehetett a pofájukon ilyen vastag bőrük

De meglágyítja szívemet egy bombasztikus kismacska Szemírnek nevezték el, neki meg Nyakki volt az anyja Az apukáját nem ismerni, hisz nagy ribanc az a cica Így egy csöves punkbárd őt örökbefogadta

Ekekeke, ekekeke, bajszát borzolva szól az ég felé De nem egy angyalka száll fent, hanem egy kövér veréb Úgy gondolta a fekete párduc, hogy elhozza új apjának A szőnyegre rakta, a brirálykisasszony teraszára

Amott meg vadkender, ami a selyemágyban száradt Nagyon üt a cucc, a szívóit mind jól pofánvágja Vörösszinű lángok, egy mágja ég az udvar közepén Az elképzelt szerelmemet, a tűz mellett magamhoz ölelém

Az ágyban fekve, ha nem fogom kezét nem tudok elaludni Egy üzenetre várok, egy jelre, arra hogy a bokorból kiugrik Hogy átölel engem, én felemelem és két karomban tartom Soha többé nem eresztem, és egy könnycseppet hullajtok

Amit végre valahára nem a bánat és a keserűség szült Mert életem szerelme a tó egy mólóján az ölembe ült Dejavu, vagy emlék, mert történt már ilyen háromszor Mostanában néha gecire undorodom ettől a várostól

De itt éltem mindig, ez az otthonom, ez a mennyországom Kizárólag az az ember lehet boldog, aki a pokollal is számol S én nem hiszem hogy az rossz, nem hiszem hogy az jó Azt viszont tudom, hogy minden ami én vagyok, az riasztó

[keremvisszaaszarnyaim]

Együtt tölteni a napot, filmezni, sorozatokat nézni. Este elmenni sétálni. Éjszaka együtt aludni. Reggel egymás mellett felkelni.

#szerelmem #szeretem #nagyon szeretem #nagyon félek #nagyon hianyzol #soha többé #ne engedj el #nem akarlak elveszíteni #te kellesz #te vagy az életem #te vagy a mindenem #mindenhol #várok rád #vágyom rád #rettegés #szeretet

[sussytekkiiofficial]

SussyTekkii- Ketten

.

Milyen volt a napod, mesélj nekem, kérlek,

Ha velem vagy, nem lesz értelme a miértnek,

Mert mindenre választ kapok,

Majd betelnek a verseslapok.

.

Ülök a buszon, s várok rád,

Együtt leszünk, ha a szíved odaadnád.

Éjjel téged akarlak, téged akarlak, mindig,

Rád gondolok éjjel, vagy ha elszámolok tízig.

.

Veled akarok beszélgetni,

A sötét erdőt elégetni.

Miben annyi gondom volt,

És ciklus is: Mint a telihold.

.

"De nincsen többé telihold,

Egy ciklus volt, mi elillant",

Te gyönyörű vagy, mint az égi bolt,

S a szemed, mikor megpillant.

.

Te vagy már a Sagitarius, én pedig a Holdja,

Ha ketten vagyunk, eltűnik, a világ összes gondja.

Mert olyannyira szeretlek, olyan nagyon imádlak,

A szerelmünk nagysága, már régen nagyobb, nem átlag.

#sussytekkii #sussybussymessyrecipe #sussytekkiipoems #poem #writing