#útkeresés

[csacskamacskamocska]

Káros-e a Férfiak klubja

Ez most egy hosszú bejegyzés lesz, és ahogy nézem, nagyon cselesen csak a végén van szó a Férfiak klubjáról. Szóval teszek ide egy ilyen fekvőrendőrt:

Ha végiggondolom, hogy mióta foglalkoztat a pszichológia, akkor azt kell mondja, hogy 14 éves korom óta. Csak akkor még nem tudtam, hogy így hívják. Önismereti útkeresés volt, csak azt sem tudtam, hogy úgy hívják. Mindenbe belekóstoltam, sok mindent megismertem, rengeteget olvastam és boldoggá tettek a felfedezések. De nem bírt magába ragasztani semmi. Mindig lettek újabb kérdéseim, amire csak akkor kaphattam volna választ, ha nagyon mélyen belemegyek az adott vallásba, filozófiába, ha elköteleződöm. De azt nem bírtam. Nem bírtam a külsőségeket, a rituálékat (később megértettem a szerepüket, de továbbra is bohóckodásnak tűnt), kerestem azt ahol ezek nincsenek. Büszke voltam a belső vágyra, hogy megismerjem a létezést, Istent, az élet értelmét. És nagyon sokszor azt hittem, hogy már értem. :) :) Nagyon fiatal voltam.

És végül így maradtam. Kereső, kételkedő, a járt utakat is újrafelfedező, megszállott nézőpontváltó mániákus turkáló, hogy mi van még lejjebb, még mélyebben az emberben. Mi mozgatja, milyen (parazita) érzelmek rakódnak egymásra ahhoz, hogy átmenetileg megmagyarázza magának a szart, amiben él, miért, hogyan határozza meg az értelem és az érzelem, és van-e megoldás a lelki békére a társadalmi nyomás ellenére, és az értelmes boldog életre.

Beszégettünk itt róla, hogy a 21. század a pszichológia kora. Így igaz. És az érzelmi, pszichológiai sarlatánkodásé. Aki megoldja az aktuális élethelyzetét (értsd, talál rá egy jó magyarázatot, egy kényelmes választ), az holnaptól oktatni fog róla másokat. Ha kalapácsod van, mindent szögnek látsz. Az összes barátnőm, aki elbaszta a házasságát, az párkapcsolati kóccsá képezte magát. Amelyiknek az öregedés a pánikja, ő szintén életvezetési tanácsadó lett idősödő nőknek. A férfiismerőseim inkább reikimesterek lettek, a férfiak még mindig jobban szeretik az önismeret helyett a külső erők megismerésére helyezni a hangsúlyt. (nem én mondom ezt, a kutatások) Aki nem remél tartós, mély kapcsolatot, az azt oktatja, hogy hogyan légy boldog egyedül. Hisznek benne mindannyian!

Egyszer valaki azon háborgott, hogy mit tudhat a Pál Feri, mint katolikus pap a párkapcsolati problémákról. Szerintem, 20 év aktív terápiával eltöltött idő után legalább annyit, mint az, a nem katolikus pap pszichológus, aki túljutott egy szar házasságon és többet nem lépett kapcsolatra, csak mások szar kapcsolataival foglalkozik. Őket sosem kérdőjelezi meg senki.

Rengeteget, de tényleg rengeteget tévednek a sokat idézett pszichológusok is. Popper, Feldmár, Csernus, stb. Mindenkinek van egy saját fókusza, érdeklődési köre, vesszőparipája és ami azon kívül van, ott nem tud kiemelkedőt alkotni. Van ugyan rendszer abban ahogy vagyunk, de mégis egyediek vagyunk mind.

Jó, hogy annyi önismereti könyv és pszichológiai ismeretterjesztő kiadvány, előadás van. Akkor is jó, ha az emberek e miatt elkezdenek szakszavakkal dobálózni és a saját szűk ismereteikkel rendszereket építeni. mert ha egyetlen problémát meg tudnak oldani a saját életükben, az már jó. ha miattuk bárki érdeklődése felébred a változtatás iránt, az már jó. De a női magazinokat az emberiség ellenségeinek tartom. Oké, hogy nem atomtudósoknak íródnak, de a cikkeik 90%-a konkrétan káros.

Nagyon nehéz eldönteni, hogy mi minőségi és mi nem.

Néha elém kerül a Férfiak klubja. Úgy szokott lenni, hogy meghallgatok valamit, hú, ez komoly, ez nagyon jó, és nézem, baszki ez megint a Férfiak klubja. :/ Miért baj ez nekem? Mert eleinte és még most is egy nehezen meghatározható "hitvallású" dologról van szó. Konzervatív? Dolgokban igen. hímsoviniszta? fasz tudja, valójában még sosem érzékeltem bármennyire kerestem. Próbál tartást adni a férfiaknak. Igyekszik férfi módra megfogni az érzelmi problémáikat. Ez nagyon jó! Egy férfias kiállású és stílusú férfinak talán jobban hisznek. Egyenlőséget hirdet, de a férfi szerepet mégis mintha kicsit magasabbra emelné. Azért kell változnod, gyógyulnod, magadra találnod, hogy erős partner tudj lenni. Akkor vagy férfi. És a nők az erős (tartással rendelkező) férfiakhoz vonzódnak. A női lágyság (jajj szívem, hát nem lenne jobb...?) és a hiszti helyett (ezt nem bírom tovább, hogy te így...!) férfiak mesélnek férfiaknak a saját megküzdéseikről. Közben valahogy mégis, mintha a jóféle dolgok között valami nem jó dolgok lennének elrejtve, amit sejtek, de nem ismerek fel. Ha sokat hallgatnám, lehet beszippantana. Nem szeretném. mert amúgy, ja, engem is vonz a férfidominancia, ami ellen aztán kézzel lábbal tiltakozom. Mert mi a férfidominancia, ami vonz? Hogy átölelnek és azt mondják: gyönyörű vagy, imádom azt amilyen vagy, örülök, hogy együtt vagyunk, mert nem akarnék nélküled élni. (az érzelmek és vágyak kifejezése, hihetetlen erőt sugároz. A nyominger pasik nem képesek erre) A másik pedig a „Ne aggódj, együtt megoldjuk” csak a gondolat, hogy van kire támaszkodni, elképesztő erőt tud adni. nekem legalábbis.

Elnézést, hogy ennyire hosszú lett. A lényeg az, hogy én nem akarok tanítani senkit. Olvasok, keresek, kutatok, meghallgatok sok mindent és vallom, hogy bárhonnan fel lehet csipegetni fontos meg érdekes dolgokat. Kivéve a női magazinokat! Azokat fel kéne gyújtani!

#útkeresés #pszichológia #női magazinok #tévedések #férfiak klubja #12-27

[padgany]

Kiskoromban imádtam a bogarakat, még bogárgyűjteményem is volt. Volt szentjánosbogaram, hím és nőstény szarvasbogaram, tücsköm, többfajta lepkém, pillangóm és hőscincérem is. Egy fadobozban voltak, varrótűvel, a doboz méretére vágott hungarocellbe szúrtam őket és sorban helyezkedtek el. A dobozt a nagyszüleim kertes házában tároltam, haza soha sem vihettem, így hetente egyszer, a hétvégi ,,mamalátogatás’’ alkalmával tudtam csak nézegetni, vagy gyarapítani a gyűjteményt. Szerettem vizsgálgatni ezeket a már halott, de számomra szép élőlényeket. Aztán teltek az évek és a doboz valahogy elfelejtődött, nem érdekeltek már a bogarak és jó ideje, kifejezetten utálom is a föld eme élőlényeit.

Az eddigi életem során sok szenvedélyem volt már, felsorolni sem tudnám az összeset, valahogy mégis mindegyiket kinőttem, vagy meguntam. Irigylem azokat az embereket, akik a szenvedélyüknek tudnak élni. Akik úgy kelnek és úgy fekszenek, hogy van egy hivatásuk. Imádják ezt, nem akarnak mást csinálni, már évek óta űzik de nem unnak rá, akiket érdekel valami és a megszállottjai annak a valaminek. Harminc éves vagyok, de én ezt a dolgot még nem találtam meg. Talán már nem is fogom. Elvileg ez nem gond, többen vannak ezzel így, és kevesebb az olyan személy, aki megtalálta azt a számára igazi bármit, amiért odavan, amivel folyton folyvást foglalkozik és amivel kapcsolatban őszintén azt érzi; hogy ezért a valamiért érdemes élni.

Jó lenne, ha egy nap belém csapna egy villám, vagy fejbe kólintana valaki és utána úgy ébrednék, hogy; ,,heuréka!’’. Jó lenne, ha lenne szenvedélyem. De erre nem várhatok, így marad a további elmélkedés arról, hogy mi lehetne az a dolog, ami által értékesebbnek, talán fontosabbnak és elégedettebbnek érezném magam.

Az állatoknak jobb lehet, bár attól függ milyen állatról van szó és most már azt is tudjuk, hogy ahogyan az ember egyre jobban bassza szét a földet, úgy nekik is egyre nehezebb, de mondjuk egy madár, vagy egy csúcsragadozó életét lehet elcserélném az enyémre. Ezek az állatok az ösztöneiknek/ösztöneikkel élnek. Nem gondolkodnak, vannak nehézségeik, de ez (talán) nem tudatosul bennük. Cselekednek, ahogy a helyzet kívánja, csinálják amit kell, nem gondolkodnak. És megoldják a legtöbb problémát. Esznek, vannak, szaporodnak.

A minap a munkahelyemen találkoztam egy csimbókkal (májusi cserebogár). Ilyen bogár is volt a bogárgyűjteményemben, nagyon kedveltem őket, májusban mindig kutattam utánuk a mamánál, majd a kutyáknak adtam őket, akik nagyon finom eleségnek találták ezeket a csimbókokat. Ez a kis szerencsétlen berepült az üzem folyosójára. Egy percen keresztül repdesett és mindig nekikoppant a falnak, majd végül feladta, lepottyant a padlóra és a potrohára/hátára esett. Kapálódzott a lábaival, tehetetlennek tűnt. Szerencséje volt, hogy végignéztem és megvártam a szerencsétlenkedésének kimenetelét, végül megfogtam és kivittem az üzem melletti sövényhez.

Utána olvastam, ezek a cserebogarak jobb esetben öt-hét hétig élnek, miután kibújnak a földből. Addig vagy megeszi őket valami madár, vagy túleszik vagy repülik magukat és végelgyengülésben meghalnak, mindenesetre amint kibújnak a szabad ég alá, azonnal indulnak dugni. Így vannak programozva. Kibújnak a földből, dugnak, esznek, repkednek, petéket raknak, majd, ha nem eszi meg őket egy denevér vagy egy madár, másfél hónap után meghalnak. Bár nagyon rizikós, veszélyekkel teli és rövid élet, mégsem tűnik olyan rossznak. Remélem, hogy amelyiket megmentettem, sokat fog enni, repkedni és dugni (helyettem is) még a halála előtt.

#bogárgyűjtemény #szenvedély #hivatás #útkeresés #állati ösztön #csimbók #evés dugás halál

[meryemmcload]

Pofátlanul úgy hiszem, hogy közel két év útkeresés és hallgatás után, ezt valaki elolvassa...

Azt hiszem itt még nem említettem, - azonban a Tumblr blogom 2022-ben végérvényesen, visszafordíthatatlanul bezárta kapuját, egy igen impulzív döntésem következtében. Az idő telt, habár az oldal többé nem létezik, a gondolatok velem maradtak és az életem változásainak közepette is harcoltak a figyelmemért: - a hangomért.

Nemrégiben egy olyan erős és személyesnek vett kritika ért, mely egy másodperc töredéke alatt forgatta meg bennem az eddig gondosan, féltve őrizgetett új szavakat. Ráébredtem arra, hogy vissza akarom kapni a hangomat, annak ellenére, hogy tartalmilag teljesen mást szeretnék közölni, mint akkor. Én voltam, aki fegyverek és romlott rózsafüzérek paradoxonjáról álmodott, ma is én vagyok, ma is álmodom, forróságról, párás sós illatról és színekről, de egy érzés hiányzik, egy érzés, ami pont ilyen, mint ez a mostani, - mint amilyen akkor volt: a Hold, az eső, a fények, az a kaputelefon minden este 22-17-kor, a vaníliás kóla, azok az emberek, azok a kedves, soha meg nem értett emberek...

Mind itt volt a szemem előtt, amit hiányoltam. Csak észre kellett volna vennem, - már én is itt vagyok,- újra. alkotok.

-meryem mcload

#meryemmcload #she is back #szavak #gondolatok #magyar tumblr

[agyeszbugyesz]

Bemutatkoznék, de legalább írok pár sort, hátha érdekel valakit. Nem hiszem,hogy ez itt szokás lenne, de nem érdekel.

Még vagy 10 éve találtam rátok, azóta olvasgattalak benneteket és olyan volt ez, mint egy érdemes társaságot kihallgatni, amihez jó lenne tartozni. Posztolni persze most olyan, mint a fióknak fényképezni. Azt csináltam egy jó ideig. Eleinte, a húszas éveim elején, úgy gondoltam én majd fotóművész leszek, aztán rájöttem, hogy ahhoz társaság kell, aki meglátja a mondanivalót a képek mögött. Meg természetesen az a művész, aki tisztában van vele. Én eddig sosem jutottam el, bár azzal tisztában vagyok, hogy nagyon jó szemem van hozzá.

Most itt 44 éves tiniként, frissen elválva, szülők nélkül, olyan mintha megint 20 éves lennék, csak kicsit megváltoztam volna. Baromira hiányzik valami, tele vagyok lehetőségekkel és még nem tudom merre tovább, csak sejtem, hogy a fotózással kell foglalkoznom. Fényképeztem már mindent, egyedül profi tárgyfotót nem, a riportot szeretem legjobban. Ha 20 évvel előbb születek, az igazi kánaán lett volna.. . Sok napilap, tele fotórovattal. Van egy 8 éves lányom és felváltva neveljük. Azt mondta az ügyvéd, hogy etalon válás volt a miénk, mindenkinek ilyet kíván. Köszi. Most megint rágyújtottam. Mindegy, legalább csak hetente néha . Most jól esik. Fura így negyvenesként egyedül lenni. Mindenki vagy görcsösen hajszol valami kapcsolatot, vagy a családdal van és nem ér rá. Sok barátom van én legszívesebben velük lennék. Szobrász, grafikus, exalkoholista bölcsész, nagycsaládos asztalos. Mindenki távolabb. Idővel el fogok kezdeni megint fényképezni, nem a mobillal, hanem a nagy géppel, aztán feltolom ide, a fiók helyett. Meg persze ebből kéne élnem végre, eldobni a kételyeket, ha már értek hozzá. Mindenki más. Mindannyian. /Most töltök egy whiskey-t/ Nem iszok rendszeresen, mert egyrészt nincs igényem rá, másrészt édesapám alkoholista volt és a legcsúnyábban távozott, amit el lehet képzelni. Azt majd lehet elmesélem. Bátyám miatt tartom a piát akivel rendszeresen meglátogatjuk egymást. Múltkor mondták a játszótéren, hogy jó apuka vagyok, büszke voltam rá. Megérdemli a lányom. Szóval megint útkeresés. Egy Seneca idézettel búcsúzott tőlem általános iskolában az osztályfőnök: "Szenvedéseink egyik oka az, hogy mások példája után megyünk, nem értelmünk irányít bennünket, hanem a megszokást követjük." Bassza meg, de igaza volt. Mindig idomultam, benne voltam minden szarban és nem vágtam ösvényt magamnak. Mindegy. Megyek, mert holnap nyolcra megyek Eszterért a nagyihoz. Apósomék olyanok nekem, mintha a szüleim lennének. Tele hibával, szerethető emberek.

Jó éjt.

[eszlelesihezag]

HR Coach IT körkérdés:

As elbocsájtás keretében lehet választani 3 hónap outplacement support vagy 2500€ értékben tréning között.

A héten választ kell adni es mindkettő vegyes.

A coach szolgáltatást az utolsó munkanapon kell kezdeni es az LHH cég tartja- az Adecco leánya (cv készítés , útkeresés, interjúra felkészítés) max három hónapig. Kontra hogy nem vagyok biztos abban hogy NL ben akarok maradni es a lejárat után nincs folytatás.

A tréningnél választani lehet bármit ami értékkel bír de a kettő-fél nem fog fedezni semmilyen keresett certificate-t. Viszont 2024ben bármikor kezdhető és nincs rajta más megkötés. Emellett látni kene hogy 20 év QA után merre vezet az út.

[szuperart]

Gubanc

Nem tudom, néha az az érzésem -ha nem is mindenki, -mégis mindenki szürrealista, azok túlnyomó részben akik művészetre adják a fejüket. Nem kell profi művésznek lenni, elég hobbi szinten, elég próbálkozás szintjén, mondjuk irodalmi, vizuális exhibicionizmus szintjén befele figyelve és kifele projektálva.

 Sugárzás mezőjében létrejövő kép vagy szöveg, képszöveg, szövegkép    érzelmi mélykép és mélyszöveg ritkán tudatosul, ritkán fordítódik, viszont annál gyakrabban racionalizálóik.

A konstrukció annyira bonyolult, hogy mindenki kikeresheti a neki még értelmes egyszerűséget, valahogyan úgy, mint amikor egy koldus beköltözik a palotába, de mivel lehetőség érzése abszurd,

nem fog hinni anyagszerűségnek, kémiai tudatmódosulást gyanít, azt képzeli, belezuhant a „nyuszi barlangjába” és várni fogja a „flow” végét, hogy a palota kiokádja, elérkezzen a negyedik ütem, véget érjen a szabadnap, szóljon az ébresztőóra és el kelljen menni dolgozni, vagy legalább műalkotás technikái részleteivel bíbelődni valamiféle stúdióban.

A valóság tünékeny, de jelenlétben nincsenek áttünései.  Ez jutott eszembe, amikor a vonat kétszer túlfutott, azután legalább annyiszor meg is állt a keleti pályaudvaron.  Nem mertem autóval menni, (Miskolc meg túl messze van-volt!) azelőtt kizárólag Szabadság hídig találtam el, amikor még a Vásárcsarnok mellett volt a virágpiac, ám ha letértem ismerős útvonalról, több be nem kalkulált várost érintve navigálhattam csak haza.

Ez az autós útkeresés máig kisért álmomban. Úgy kisért, hogy végig sem kell álmodnom, tudom hol vagyok, és útkereszteződésnél ösztönösen jobbra fordulva remélem, nem ejt foglyul az agglomeráció.

Van egy másik idevágó, fordított asszociációs emlékem. Rábukkantam  festőművész blogra, ami mindössze két bejegyzésből állt. Az elsőben felkereste éppen meghalt barátjának műtermét, aminek leírása kissé idegesített. Az állványon félbehagyott munka, egy utolsó remekmű ígérete. A félig behúzott függöny kifedett fénypászmájában porszem tánc, és az egész féljelenlét nagyon Sándorfi színezetű, csak nem kék a lazúr, hanem sárgás, aranybarna.

A következő bejegyzés videó poszt végtelenítve.  Autó belső teréből látjuk a felgyorsított mozgást, földszintes házak között kanyargunk, talán egy falú utcái, és ezek az utcák soha nem érnek véget….

Jól van! Keserű Ilona szalagcsík gubancai, a lét bejárt és önmagát keresztező, önmagába visszatérő útvonalai, életfa, gyökér és korona egybejátszása….

Vártam, sokáig visszatértem webhelyre, de nem volt folytatás….

#Festészet

[bdpst24]

Ezüstbojtár bővített kiadás - új, digitális tartalommal 

Ezüstbojtár bővített kiadás - új, digitális tartalommal

A János vitéz megjelenésének 175-ik évfordulója kapcsán merült fel Jantyik Zsolt író, zeneszerző énekesben, hogy – tisztelegve a halhatatlan Petőfi Sándor előtt – megírja az Ezüstbojtárt, a modern János vitéz történetét, az „útkeresés könyvét”. Ez az alkotás két fiatal, Jancsi és Iluska története ebben a széttöredezett, XX. században gyökerező, mindig jelen idejű jövőben. Megmaradhat-e itt és így…

View On WordPress

#Ezüstbojtár

[partyanimalshu]

I. Carson Coma Palántaprogram: Fiatal zenészeket támogat a zenekar

Fennállásának ötödik évét ünneplő zenekar meghirdeti támogatói programját, az “I. Carson Coma Palántaprogramot”, amelyben egy kezdő zenekar számára ajánlja fel egy nagylemeznyi hangfelvétel ingyenes elkészítését.  Saját stábjuk segítségével, saját stúdiójukban - ahol többek között az Immunissá válunk, a Kék Hullám Kemping vagy az Én Még Sohasem felvételei is készültek - vehetik fel első önálló albumukat. Emellett a nyertes csapat lehetőséget kap sajtómegjelenésre, valamint a tagok részt vehetnek egy zenekari fotózáson is. „Öt évvel ezelőtt az útkeresés sűrűjében vettük fel az első nagylemezünket a Hangfoglaló Program Induló előadói támogatásának segítségével. Majdnem a teljes összeget hangfelvételre - keverésre - masterelésre költöttük. Kezdő zenekarként, állami támogatás nélkül szinte lehetetlen profi körülmények között hangfelvételt készíteni. Ebben szeretnénk segíteni az I. Carson Coma Palántaprogram nyertesének, ezzel is támogatva a jövő tehetségeit, hogy öt év múlva, az első csarnokkoncertjükön együtt emlékezhessünk vissza arra a bizonyos első lemezfelvételre” – meséli Héra Barnabás, a zenekar dobosa.   „Noha a zenei mainstream az elmúlt években több új, izgalmas fordulatot vett, az általánosságban elmondható, hogy mind itthon, mind világszinten egyre kevésbé jellemző, hogy gimnazista fiúk-lányok zenekarba tömörülve vágnak neki a zenei karriernek. Ezért is szeretnénk az elmúlt években magunkra szedett tapasztalattal és infrastruktúrával egy fiatal, pályakezdő zenekart segíteni egy ingyen lemezzel, hogy visszaadhassunk annak a közegnek, akiktől ennyit kaptunk” - tette hozzá Fekete Giorgio.   A jelenleg Európában turnézó, eddig teltházas koncerteket adó Carson Coma zenekar 2024. április 6-án az MVM Dome-ban ünnepli ötödik születésnapját és bízik abban, hogy a program által kiválasztott tehetségeket is sikerül elindítani ezen az úton.   Jelentkezési határidő: 2023.12.15. Pályázati feltételek a jelentkezők számára: - fiatal, többtagú zenekari formációnak kell lenniük - nem rendelkezhetnek kiadói háttérrel - nem rendelkezhetnek már megjelent nagylemezzel - 3 darab még kiadatlan demó beküldése szükséges, amelyek a leendő nagylemez részét képezik majd Read the full article

[metalindex-hu]

Trouble-albumok rangsorolva. Vigyázat, szubjektív!

Trouble-albumok rangsorolva. Vigyázat, szubjektív! - https://metalindex.hu/2023/09/19/trouble-albumok-rangsorolva-vigyazat-szubjektiv/ -

Ha azt mondod, Trouble, azt mondom, szeretem. Ám ha jobban belegondolok, a csapat nyolc nagylemezéből csupán négy áll igazán közel hozzám, az első három albumra máig nem tudtam ráhangolódni, az utolsó anyag ellen pedig sokáig kifejezetten ellenérzéseket tápláltam. Úgyhogy előzetesen elég egyértelműnek tűntek a nagyjábóli pozíciók: a dobogós helyezésekről egy pillanatig nem lehetett vita, a mezőny végén azonban történtek kisebb, számomra is meglepő helycserék. Nézzük!  

8. Run to the Light (1987)

Ez a csapat harmadik albuma, amelynek kapcsán végig azt érzem, mintha „B-oldalas”, sorlemezekről lemaradt nótákat hallgatnék. Rendre elkalandozik a figyelmem, és azt veszem észre, hogy csupán háttérzeneként szólnak a dalok. Az időnként magasabb hangfekvésben megszólaló gitártémák miatt mintha nem is Trouble muzsika szólna… Mi történhetett itt: útkeresés, ötlettelenség, progresszív kísérletezés? A végeredmény számomra egy „nem jó” anyag. Egyszerűen nem tudok nemhogy kedvenc számokat, de még igazán emlékezetes momentumokat sem említeni róla. Azt gondolom, ez az album Rick Wartellék első korszakának, de talán egész pályafutásának mélypontja. Nehéz elképzelnem (pedig biztos van ilyen), hogy valaki ezzel az albummal avatta volna kedvencévé a zenekart.

7. The Skull (1985)

Rövid ideig úgy gondoltam, hogy holtversenyben teszem a 7-8. helyre az előzőt és ezt az albumot, annyira nem érint meg egyik sem. Ez talán egy hajszálnyival jobban tetszik, de tényleg csak egy hajszálnyival. Emlékezetes nótát erről sem tudok említeni, számomra ez is felejthető alkotás. 

6. The Distortion Field (2013)   

Nem Trouble-album. Persze az, de annyira Eric Wagner hangjával szoktam meg ezt a muzsikát, hogy a The Distortion Fielddel sokáig nem tudtam mit kezdeni. Kyle Thomas énekeljen az Exhorderben, a Heavy As Texasban, az Alabama Thunderpussy-ban, a Trouble-ba pedig térjen vissza Eric Wagner! – gondoltam egészen két évvel ezelőttig. Thomas mellett szól, hogy míg EW-rel sajnos már nem készülhet több Trouble-anyag, vele igen, úgyhogy vagy megszokom a jelenlétét, és így a jövőben is élvezhetem a Franklin-Wartell páros gitármágiáját, vagy „Kyle miatt” a csapat kihull az életemből. És végül is nem rossz anyag ez: a Paranoia Conspiracy vagy a Hunters of Doom kifejezetten fogós dalok, a Have I Told You és a The Greying Chill of Autumn viszont tényleg egy teljesen másik világ: mintha egy Trouble tribute csapatot hallgatnék, akik nem találtak maguknak egy Wagner-hangú énekest…

5. Psalm 9 (1984)

Vitán felül emblematikus album, ugyanakkor elgondolkodtam azon, vajon milyen magasra repítette volna a Trouble-t az első három anyag, ha utánuk nem születik meg egy Manic Frustration és egy Plastic Green Head. Számtalanszor hallgattam ezt a lemezt, ami a mai napig nem ülepedett le nálam olyan mélyre, mint az 1990 és 2007 között született négy album. Nem mondom, hogy itt még a szárnyait próbálgatja a csapat, hiszen teljes Trouble-vértezetben lépnek elénk az olyan klasszikusok, mint a The Tempter, az Assassin, vagy a Bastards Will Pay, és mégis, az időben rá következő két alkotással együtt valamiért ez a korong sem vált nagy kedvencemmé. (Pedig a The Fall of Lucifer negyedik percében is milyen jó kis riff füstölög!) 

4. Simple Mind Condition (2007)

A rangsor készítése során talán itt ért a legnagyobb meglepetés, ugyanis magamban előzetesen a második helyre pozícionáltam ezt az albumot, ám rá kellett jönnöm, hogy bármennyire is szeretem, nem olyan jó anyag, mint a dobogón végzett hármas. Érett, egységes alkotás, ám klasszikusnak semmiképpen nem nevezném. Van rajta egy-két komolyabb nyúlás is, például a Mindbender főriffje, ami a Nazareth Hair of the Dogját idézi, a Trouble Maker alaptémája, ami a Led Zeppelin Kashmirjára hajaz, vagy a Ride the Sky eleje, amelynek vonyításáról jó eséllyel juthat eszünkbe – ugyancsak a léghajós csapattól – az Immigrant Song. Ezzel együtt ezeket a nótákat is nagyon szeretem, akárcsak a Sevent, a Pictures of Life-ot, a címadót vagy az If I Only Had a Reasont. Ráadásul az anyag lírai pillanatokban sem szűkölködik (After the Rain, The Beginning of Sorrows). Összességében, a mai napig ezt a lemezt kapom elő elsőként, ha jófajta Trouble muzsikára támad kedvem.  

3. Trouble (1990)

Számomra – kronológiailag – itt, az At the End of My Daze-zel kezdődik a Trouble-életmű. Ezzel a laza zakatolással, ami mögött az érett, kerek kompozíció, a kimunkált ikerszóló és a fogósság is tetten érhető. Végre igazi, klasszikus szerkezetű DALOKAT hallunk, és Wagner is kiereszti a hangját: az eddigi rekedtesebb tónus mellett a védjegyévé vált, magasabb süvöltések is nagyban hozzájárulnak a dalok mindent elsöprő erejéhez. Egyébként mindig csodálkozom azon, hogy a Trouble-t doom bandaként aposztrofálják, mivel a csapat muzsikájában sokkal több a közép- és gyors tempó, mint a lassú vánszorgás. Itt hangzik el a csapat egyik legszebb (félig) lírai nótája, a The Misery Shows (Act II), amelynek a műfaj legnagyobb klasszikusai között a helye, ellenpontozásául pedig a R.I.P.-ben kapunk egy zseniális riffet (a Trouble talán legjobbját), és persze több más, ugyancsak élénkebb ritmusban fogant csemegét. Mondhatni, a Trouble ezen a lemezen talált igazán magára, ugyanakkor bizonyos témákban itt éreztem a leginkább a nagy előd Black Sabbath hatását.

2. Manic Frustration (1992)      

Bizonyos szempontból a ’90-es Trouble albumot jobb, izmosabb anyagnak tartom, mint ezt, mert az olyan űberklasszikusok mellett, mint a Come Touch the Sky, a ’Scuse Me, a Tragedy Man és a Memory’s Garden, olyan – számomra – halványabb pillanatok is helyet kaptak a lemezen, mint például a Rain, ami lírai nótának íródott, de mégsem igazán az, vagy a címadó szerzemény, amit fogósnak a legnagyobb jóindulattal sem lehet nevezni. Az A oldal nagyon erős, a B valamivel fakóbb, összességében viszont a Manic Frustration a Trouble életművének egyik ékköve, csúcspontja.

1. Plastic Green Head (1995)

Mivel ez egy szubjektív rangsor, egy percig sem volt kérdéses az első hely sorsa: annak idején ezzel a lemezzel ismertem és szerettem meg a zenekart, így máig komoly érzelmi kapocs fűz hozzá.

Már a nyitó címadó nóta is remek bemelegítés; zseniális a The Eye lépegető riffje, ritmusa (halványan a Metallica Sad but True-jának döngölése jut eszembe róla); nagyszerűen építik fel a Flowerst a szellős, andalgós hangulatból indulva Wagner üvöltős refrénjéig. Abszolút kedvencem azonban a Porpoise Song, ami paradox módon nem Trouble-szerzemény, hanem a The Monkees 1968-as slágerének feldolgozása. Pszichedelikus varázslat, olyan, mint egy korai Pink Floyd-nóta, de Franklinéknak is nagyon jól áll – különösen, ahogy a gitártémákkal kidíszítik a végét. Látványos váltás ezután az Opium-Eater középtempós zakato… akarom mondani, menetelése. Az anyag második fele messze nem slágerparádé, de a lírai Requiem vagy a Long Shadows Fall így is emlékezetes tételek, az utolsóként elhangzó Beatles-átiratot, a Tomorrow Never Knows-t pedig ismét csak sikerült élvezetesen összekuszálniuk. Összességében elmondható, hogy Eric Wagnerék ez alkalommal egy témák és tempók tekintetében különösen változatos, ugyanakkor nagyon egységes, hangulatos, végig magas színvonalú anyagot hoztak össze. 

Nálatok mely Trouble-albumok és milyen sorrendben végeznének a dobogón?

[hicapacity]

A múltkori posztomban kifiguráztam az ezospiri nárcizmust. Aminek bizony vannak szélsőséges megnyilvánulásai. De ha őszintén magunkba nézünk, mi, mindannyian, akik a szellemi útkeresés valamilyen fázisában járunk - akár nyugati, akár keleti hagyományokat követve - bizony mindannyiunkban megvan ennek a csírája.

A folytonos vágy, hogy összehasonlítgassuk magunkat másokkal. Vajon másokhoz képest én hol járok az úton? Vajon jól csinálom, amit csinálok? Így kell csinálni? Jobb/rosszabb vagyok másoknál? A kényszer, hogy bizonyítsuk, másoknak és főként saját magunknak, hogy haladunk. A-ból B-be.

Nagyon könnyen észrevesszük, ha más ego tripen van - és nem értjük, ő hogy nem látja, hisz majd kiüti a szemét. Evolúciósan beépített bullshit-riasztóval vagyunk felszerelve. De ez a készülék bizony szelektív. Más szemében a szálkát - sajátunkban a gerendát. A saját egónk nyomulását ennél nehezebben ismerjük fel. Ahhoz jóval tudatosabb jelenlétre van szükség.

Hogy a saját a hübriszünket, a saját sértettségünket, a saját lelkesedésünket és kétségbeeséseinket is úgy tudjuk tekinteni, mint a felhőket a vonatablakból. Ahogy keletkeznek és elmúlnak. Megjelennek és elvonulnak.

Ami nemrég még mázsás súllyal nehezedett ránk - az majd tovaszáll, mint a könnyű, pihés pitypang bibék.

Felismerni. Hagyni, hogy megtörténjen. Kíváncsian szemügyre venni. Nem ítélkezni hanem együttérezni magunkkal.

Az út, amin járunk, vajon tényleg A-ból B-be vezet? Vajon nem minden spirituális út arról szól, hogy csak egyetlen pont van - és minden más pont ebből a egy pontból születik minden egyes időpillanatban? És csupán ettől az egy ponttól közeledünk és távolodunk?

#drgrpt #drgrptr

[prologusblog]

Interjú Rácz-Stefán Tiborral

Rácz-Stefán Tibor író és blogger, akinek decemberben jelent meg a kilencedik regénye. Könyvei egyaránt szólnak a fiatalokhoz és a felnőttekhez, történeteiben nagy szerepet kap az útkeresés témaköre. Tibor újdonsága, a Téged kérlek karácsonyra a coming out témáját állítja a középpontba, egy fiatal fiú előbújásáról szól, aki nagyon nehezen éli meg ezt az időszakot. A regény nekem a tavalyi évem…

View On WordPress

#Extra tartalom #interjú #Könyvmolyképző Kiadó #prológus #Rácz-Stefán Tibor

[csacskamacskamocska]

Jó dolgok is vannak

Kellemes esték, kedves baráti ölelés, beszélgetés meg maradandó pillanatok. És az érzés, hogy sok ilyen kéne.

De nem is ezt akartam mondani, hanem Genovát. Az a baj még ezzel az Olasz tervvel, hogy amiket láttam az elmúlt 2 évben azok inkább risztóak voltak. Olyan utcák, házak, lakások amiért bolond lennék felcserélni a mostanit. El is bizonytalanodtam kicsit, hogy miféle szentimentális valamiféleség tette így a vágyaim közpébe ezt az országot aminek a valósága lehet, hogy ilyen, mint az ingatlanhirdetésekben és mint a Biciklitolvajokban. (sajna az Olasz neorealizmus durva nyomokat hagyott a lelkemben) Próbáltam kapaszkodót keresni, hogy hogy is lesz, hogy majd azt mondom, hogy ebben és ebben a faluban lakom, mert.... persze, csak. Mert ott találtam meg a lakást vagy házat amiben élni szeretnék. De elég-e ha tetszik a ház vagy a lakás, ha a városka meg nem? nyilván nem elég, hiszen egy hasonlóból menekülök. Hozzáteszem, amikor rend van a lelkemben akkor a város sem annyira rossz, de azért évi 6 hónapra tuti lecserélném valami másra! és akkor eszembe jutott két emlék. Egyrészt, hogy van egy bambuszdarabom, vagy 5 centi vastag, belevésve, hogy GENOVA meg az évszám meg hármunk neve. Az apukám fabrikálta egy alkalommal amikor ott voltunk. Ez a bambuszdarab... hát... kurvaöreg. Úgy is gondolkodtam rajta, hogy ha majd anyám is meghal, akkor mindkettőjük hamvait a tengerbe szórom, és Olaszországban, mert apám imádta, és akkor lehetne valahol Genova mellett, és akkor ez a bambuszbot még sokkal de sokkal értékesebb lesz. Vagy akár lakhatnék is ott. Találtam is egy nagyon szép lakást, nagyon jó helyen, mit ne mondjak, megdöbbentem. Majdnem jó, hogy nincs most 30 millióm, mert előbb a többi dolgot kell elrendeznem, nem növelni a káoszt. Erre, a másik oldalon is elém bukkant, így két év után egy kiemelkedően jó lakás, kurvajó helyen. Hámondom, csábítgattok, csábítgattok? Az embernek mennyi kacatért fáj a szíve. Sokszor gondolok arra, hogy szirszar szemetekért adjuk oda az életünket. Egy doboz ezért meg azért, két szekrénnyi ruháért amivel mit csináljak, hovategyem ha.... csak nem fogom kidobni, hát van benne tök új... És az ember nem vált, nem változtat mert nagyobb veszteségnek érzi, hogy értéktelennek lássa mindazt ami volt, amiért dolgozott vagy amit szeretett korábban. Pedig a lalkünk mélyén mindannyian tudjuk, hogy semmi se kell. Egy kéz ami fogja a kezedet vagy egy barát, egy gyerek, akit felhívhatsz néha, és örül neked, ennyi munícióval egy életet le lehet élni, a világot bejárni. Hát, nekem most volt két-három jó napom. Ez kitart egy ideig.

#Genova #lim-lom #útkeresés #10-31

[elveszett-koltono]

Félelmetes lenne arra ébredni egy nap, hogy elfelejtettem, ki vagyok, és mit keresek itt.

S az örökös, megállás nélküli mókuskerék ezt teszi veled. Elfeledteti, ki vagy, és honnan is jöttél. Pedig az az egy, amit nem szabad. Azon felül az összes többi lényegtelen. Jelentősége eltörpül a nagy cél mellett.

Egy hosszú nap után, egész végig arra várva, hogy azt a maszkod letehesd végre, amit rád kényszerít a munkahely vagy az iskola. Végre önmagad lehetsz, és megnyugodhatsz. Csak sose feledd el levetni, mert akkor vége.

#elgondolkodtató #rövid gondolat #mély gondolatok #éjjeli gondolatok #gondolat #társadalom #elvárások #lázadás #árral szemben #tömeg #társadalom kritika #maszkviselés #maszkok #álarc #útkeresés #nehéz élet #fáradtság #fárasztó #nehéz az élet #nehézségek

[starmythelonesurvivor]

Zavaros a víztükör, és benne egy szamár

Kihúz a vonat, nézem, ahogy távolodik a kis szatmári város, a határban míg mindig ott lézengenek a szamarak, a szemembe röhögnek, és azt mondják "iiáá-iiááá", 19 éves vagyok, és ismét mar a méla magány. A fejembe vettem, hogy megtanulok rajzolni, szerintem van már valamennyi tudásom, be szeretném bizonyítani, hogy ha egyetemet váltanék, átmennék az alkalmasságin, 19 éves vagyok, és mindig nem tudom mi szeretnék lenni. Átmegyek a szamos felett, megrohannak az emlékek, az egész gimi alatt csak a boldogságot hajszoltam, és tanultam, de nem figyeltem igazából magamra, mi van bennem, merre tovább?! Ismét nem látok mást csak a ködöt, a múltat, és magamat, ahogy utazom, nagy fekete kalapban, finn tengerészkabátban, és megbénít a tanácstalanság. Én szeretném irányítani az életem, de hogyan, ha a világ távolabbinak tűnik, mint a felhők az égen...?!

#magyar #magyar tumblisok #bipoláris #tanácstalanság #merre tovább #mit tegyek #magány #vonat #útkeresés #depresszió #vakság #gondolat #személyiségzavar #egyetem #szamos #szamár #hamis világ #zavar #zavarodott #19 éves #tini #életem

[you-made-me-heartless]

Miért olyan nehéz megtalálni a saját utunk és annak lenni akinek születtünk?

#magyar #útkeresés #önismeret

[watchaholics]

Rossz (?) anyák (2016)

Rossz (?) anyák (2016)

Nincs is annál jobb hívócím, mint egy közkeletűen – és távolról sem alaptalanul – kitűntetett társadalmi szerep – mint amilyen az anyaság is, formabontó ábrázolását előirányzó cím. Ilyen volt 2011-ben a Rossz tanár, és ilyen a 2016-os Rossz anyák is. A különbség csupán annyi, hogy míg előbbi filmünk betű szerint hű a címéhez, addig a Rossz anyákinkább egy társadalmi görbetükör az anyákra irányuló…

View On WordPress

#2016 #anyaság #Bad Moms #Christina Applegate #David Walton #Iskola #Kathryn Hahn #Kristen Bell #Mila Kunis #romnatikus #Rossz anyák #szülőség #tinidráma #útkeresés #válás #Vígjáték