#világ körüli út

[olletamas]

Szemben a hajnal (novella)

Hajnalban minden más. Égő szemekkel állni az erkélyen, nézni a messzeséget, miközben egy bögre kávét szorongatsz a kezedben, aztán reménykedve elindulni a városba, s közben úgy tenni, mintha dolgozni mennél. Mindezt huszonévesen, miközben több oldalról is iszonyatos nyomás nehezedik a válladra. S mindezek után megpróbálni nem arra gondolni, hogy hátat fordítottál a múltadnak azért, hogy mindezt megtehesd. Hogy szabad lehess. Ez is egy ilyen hajnal volt. Mindössze öt órát aludtam, megint az álmaim gyötörtek, megint a múltam.

Reggel már a buszon ülök. A fejemen fejhallgató, próbálom kizárni a külvilágot s felidézni mit álmodtam az éjjel, de már nem emlékszem rá. Csak azt tudom, hogy szokás szerint megviselt. Hiába vagyok társas lény és igénylem a társaságot. Reggel minden más. Nem vagyok még ébren.

Az egyik megállóban aztán felszáll Lawrence. Ő amerikai irodalmat hallgat és mellette németül tanul, meg német verseket ír, kisebb-nagyobb sikerrel. Felszisszenek amint meglátom, tudom, hogy mellém fog ülni és végül vigyorogva nyújtja a kezét felém. Hát persze, hogy szabad ez a hely. Az út mindössze 10 perc, Lawrence viszont egyfolytában beszél és kérdez. Nem veszi észre magát. – Mi a baj Nemo? – néz rám. – Olyan más vagy ma reggel. Mi bajod? – Én csak… próbálom összeszedni a gondolataim. Nehéz napom lesz ma. – Miért, milyen napod lesz? – kérdezi. Ez hát a vég. Az emberek úgy tudják, tanulni jöttem a városba. A hozzám közelállóknak azt mondtam, azért vagyok itt, hogy újságírást tanuljak és befejezzem a regényt, amit már hat éve írok. Én magam úgy gondolom, ez a hely alkalmas lehet arra, hogy végre megtaláljam önmagam. Legbelül viszont tudom, hogy felejteni akarok. Ezért vagyok itt. Egyszer elmondtam valakinek ugyanezt, és rosszallóan megkérdezte, hogy miért hazudok és miért nem mondom meg az igazat. – Szerinted az emberek tényleg képesek lennének megérteni a helyzetem? Mindig mindent csak félreértenek, és azt hinnék, őrült vagyok – tört ki belőlem. – Miért most nem hiszik azt? – kérdezett vissza. – Kiülsz az erkélyre egy üveg sörrel és egy üres papírral, aztán próbálsz írni valamit, de a végén csak iszol és áhítatosan bámulod a naplementét, aztán a vizsgáidon épp csak átcsúszol. Hajnalban kelsz és alig alszol. Szerinted ez normális? – Ha szerinted ez nem normális, akkor én nem akarok normális lenni – válaszoltam higgadtan, majd otthagytam az illetőt. Persze válaszolhattam volna frappánsabban is, de hát én már csak ilyen vagyok. Egyébként is, a szellemes visszavágás és én sosem jöttünk ki igazán jól. A lényeg, hogy semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy bárkinek is elmondjam mindazt, ami velem történt az évek alatt, arra meg végképp nem vágytam, hogy megértsék a helyzetem.

Leszállok a buszról. Szerda van, ma nincsenek előadásaim, és ilyenkor többnyire az egyetem könyvtárában dolgozom. Vernice, az évfolyamtársam, aki az utóbbi időben igen csak félreérthetetlen jeleket küld felém, most az ajtóban áll és egy csomagot tart a kezében. – Nemo, ne is gyere tovább. Ezt a csomagot el kéne vinned Harvey barátodnak. – Miért, ő nem tud bejönni érte? – kérdezem, talán az indokoltnál jóval ingerültebben. – De hisz tudod, hogy ki lett tiltva innen – néz rám fürkésző tekintettel. – Jaj, tényleg, persze… hová kéne elvinnem? Vernice kacéran rámnéz, majd annyit mond K46, és én tudom mire gondol.

A város szélén van egy K46 nevű hely. Egy klub, ami este hétig zárva tart, addig pedig a Radio46K-nak otthont. A rádió, amit Harvey és a barátai működtetnek. Harvey volt az első ember, akit megismertem a városban. Ő is író volt, bohém forma, aki a barátaival egy helyi underground rádiót működtetett és többek közt ezért is halogatta az írást az utóbbi időben. Kizárólag online és kizárólag igazi underground, nem az, amit a belvárosban csinálnak, mondta egyszer a technikusuk. Észrevettem, hogy Harvey a bejárat mellett áll és nagy átéléssel szívja saját maga által töltött cigarettáját. A lehető legrosszabb cigaretta, amit el tudsz képzelni. Csak azért szívta, mert a dohányban, amit használt, állítólag volt valami más is. – Ezer köszönet, Nemo – mondta Harvey miután átvette a csomagot, majd alaposan megvizsgálta annak csomagolását. Valamiért nem szerettem volna tudni, mi volt benne, pedig a könyvtárból volt. Elvileg. – Na és neked nem kéne most bent lenned az egyetemen? – Dehogy kéne – Harvey eldobta a cigarettát, rátaposott kétszer. – Egyébként is, ilyenkor a B23-as gyökerek tartanak ilyen gyakorlatokat, meg ilyen életmódi tanácsadást. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy megint végighallgassam, hogy nem lesz belőlem semmi, és, hogy amit tanulok, annak semmi értelme. Elég ehhez hasonló okosságot hallottam már. Azt meg végképp el akartam kerülni, hogy találkozzak velük. Hidd el nekem Nemo, ezek fasiszták. Nem értik a művészetet, ezért gyűlölik. És gyűlölnek bennünket is – mondta Harvey a fejét csóválva. – Egyébként nem ma lesz az a slam poetry est a könyvtár kertjében? – De, és megígértem, hogy segítek előkészíteni a terepet, szóval… – Aztán te is legyél ám ott. – Inkább a halál.

A délután viszonylag gyorsan telik, este pedig már a terepet készítjük elő. Úgy tűnik az idő ma sem lesz a barátom. – A színpad többé-kevésbé rendben van. A többiek megoldják az asztalokat és a székeket, te pedig… – lépett mellém Vernice, miközben én a nézőtér körüli fák és bokrok kivilágításával bajlódtam. – Megoldom én is, nem lesz gond. – Hát… rendben – mondta, aztán hirtelen témát váltott. – Olvastam ma egy idézetet, egy amerikai írótól. Valamilyen Doctorow. Úgy szólt: „Az írás a skizofrénia társadalmilag elfogadott formája.” És ez mennyire igaz, ugye? – Hát igen, szerintem is van benne valami – vetettem oda szórakozottan, de nem igazán értettem mire is akart kilyukadni.

Azt terveztem, hogy lehetőleg még az est elején lelépek, de végül maradtam. A hátizsákomban volt egy üveg sör, kibontottam, leültem egy asztalhoz és belekortyoltam. Körbenéztem. Gyönyörű idő volt, már sötétedett, a könyvtár kertje pedig valami hihetetlen látványt nyújtott így, hogy a fák is ki voltak világítva. Elkezdődött az est, egymás után jöttek a félreérthető és félreérthetetlen, néhol frappáns, de inkább kínos és erőltetett darabok. Aztán egyszer csak fellépett valaki a színpadra és annyit mondott: – A nevem Hailey, a darab címe pedig: Bárcsak itt lennél. Felkaptam a fejem. Egy átlagosnak tűnő, barna hajú, szemüveges lány volt, egy fekete pulóverben. Valaki intett neki, hogy kezdheti, de ő nem kezdett bele. Látszólag ideges volt, a közönség soraiban halk morajlás és elfojtott nevetés hallatszott. Aztán vett egy mély levegőt és belekezdett:

Az idő ellentéte vajon mi lehet? Lehet-e szövetséges, lehet-e olyan, Amilyen az idő nem? Örök, és nem múló. Mert nyomás alatt vagyok, És senki sem érti, hogy Mit értek valójában az alatt, Amikor azt mondom: Bárcsak itt lennél.

Csend volt. A közönség soraiban ekkor valaki elkezdett tapsolni, aztán mindenkinek leesett, hogy ez ennyi volt. A sok eltúlzott és elnyújtott darab mellett eltörpült a lány előadása, mégis, a legjobb volt, ami az este során elhangzott. Talán oda kellett volna mennem hozzá. Talán majd máskor, gondoltam magamban, miközben úton voltam hazafelé. Mintha mindig úton lennék, tűnődtem magam elé.

Este van, ilyenkor a város is együtt él az emberekkel. Hazaérek, az este látottak pedig ihletet adnak, kiülök az erkélyre és írni kezdek. És írok, egészen éjfélig. A fáradtságtól szinte úgy dőlök be az ágyba, a szemeim pedig valósággal leragadnak, én mégis boldogan alszom el és boldogan ébredek öt óra múlva. Felveszek egy pulóvert, főzök egy kávét és még félálomban kisétálok az erkélyre. Megpillantom az égboltot, és ilyenkor nyílnak csak ki a szemeim igazán.

Hajnalban tényleg minden más. Nem nézed az órád, a gondolataid tiszták, tisztábbak mint valaha, és a lelked virágzik, mert valami olyat élsz át, amit semmilyen másik napszak sem képes nyújtani. Csak te vagy, te és a gondolataid – együtt vagy önmagaddal. Ez az egyik legritkább állapot. Hajnal van, és ilyenkor szeretem azt hinni, hogy amit látok, az a világ valódi arca. Szeretem azt hinni, hogy amit napközben látunk, a mindennapok, a társadalmi krach és a rohanó világ, ahol soha semmire sincs idő – csupán egy torz kép, egy fals imitáció, amit mi, emberek hoztunk létre saját magunknak.

/2018/

#novella

[nkn1]

illusztrációm Gustav Nachtigal - Szahara és Szudán című könyvének, 12. Rablótársaság című fejezetéhez.

Rablótársaság.

“Csatlakoztam tehát a nyugtalan életű uled-szolimánok karavánjához. Kicsiny arab törzs ez, szétszórva, egyesített haderejük aligha érte el valaha az ezer főnyi lovast. Történetük roppant kalandos. Ősi hazájuk a Földközi-tenger melléke. A Nagy Szirtisz környékén legeltették a nyájaikat, nyaranta meg Fezzan oázisaiba vonultak a datolyaszüretre. Súlyos belső meghasonulás következtében elvesztették függetlenségüket.A tripoliszi pasa szolgálatában öt nagy rablóhadjáratban vettek rész, Fezzantól a Csád-tó körüli országokig. Láttam öregeket akik résztvettek ezekben a harcokban. Csillogó szemmel beszéltek a régi szép időkről. Amikor ismét fölvirult, megerősödött a törzs, tizenkét éven át uralkodtak Fezzan fölött és nyugtalanították Tripoliszt. Később azonban a törökök hatalma megszilárdult Tripoliszban, leverték a szolimánokat, főnökük haldokolva megesküdött hogy önkéntes számüzetésbe vonul. A legyőzöttek a szaharán át Borkuba, onnan Kanembe, a Csád-tó mellékjére vonulutak vissza. Bámulatos szívóssággal és vállalkozó kedvvel egymás után valamennyi törzset megtámadták a Bornuba vivő úttól keletreTibeszti és a Csád-tó között. Gyűlölték és rettegték őket. Amerre elvonultak, minden elrabolhatót elraboltak. Egész vidékek elnéptelenedtek. Sikereik föltüzelték őket.Zsákmányra éhes kalandor északafrikai törzstársaik támogatásával szemet vetettek a tuaregek tevéire. Tudvalevő hogy az egész világon a tuaregeknek vannak a legkitűnőbb tevéik. A martalócok kedvelt célpontja volt Kauar oázis, a Bornuba vivő út mentén és az oázist körülvevő sivatag. Négy év alatt 50,000 tevét szedtek össze azon a tájon. Azután következett a bűnhődés.  A tuaregek 1850-ben mintegy 7000 emberrel, teveháton és lóháton, hirtelen fölbukkantak Kanemben, egy szoros völgyben rajtaütöttek az elbizakodott ellenségen és kézitusában a fegyverfogható férfiak színevirágát kiirtották. A főnök is elesett, családja hét tagjával együtt. Hazaz apjaa helyszínén mesélte el nekem a véres kudarcukat. Ő maga is résztvett a harcban. Alig huszadmagával maradt volt meg hímondónak. Lóháton menekültek. Barth, a német utazó, kevéssel ezután járt (1851-ben) Kanemben. Úgy emlékezik meg az uled-szolimánok törzséről, mint amely végleg el fog tűnni. Nem így történt. Szívós életereje megmentette a törzset. Az életben maradtakat Bornu védelmébe fogadta, lovat és fegyvert adott nekik és határőrökül alkalmazta őket Vadai ellen. Jóllehet kevesen voltak s nem akadtak ekkoriban kiváló vezetőik, túlélték a válságos időt. Nemsokára már több száz főnyi lovast és gyalogost állítottak ki. Békét kötöttek a tuaregekkel, Borkut sikerült megtartaniuk és Kanemben egyre erősebben megvetették a lábukat.Amikor én ott megfordultam, messze földnek föltétlen urai voltak ismét az uled-szolimánok és éppúgy félték és gyűlölték őket mint virágzásuk idején. Portyázásaikkal még egyre nyugtalanították a szomszéd népeket. Mennél jobban elnéptelenedtek Kanem pusztái és Egei és Bodele lapájai, Kanemtől északkeletr, amelyek valamikor oly gazdagok tevékben s mentől inkább visszavonult a a kanemi lakosság a Csád-tó szigeteire, annál messzebre kiterjesztették rablóhadjárataikat.Még Darfurtól északkeletre is elkalandoztak. Idő és tér nem szab határt a sivatag fiának. Elvándorol az a világ végéig, amíg tevét s élelmet talál s ahol fölüti sátrát vagy kunyhót rak magának : ott a hazája.”

A 19. Század második fele valóságos hőskora volt az Afrika felfedező utazásoknak, ezek közül is kiemelkedő eredményeket értek el német származású tudósok, felfedezők akik közül többen az életükkel fizettek a titokzatos és vad földrész etnikai és geológiai feltérképezéséért. Gustav Nachtigal feladata az volt hogy I. Vilmos porosz király ajándékait eljuttassa omárhoz, Bornu fejedelméhez ( a Bornui királyság ma közép Szudánban lenne, a Csád-tó partján ). Feladatát fényesen megoldotta, utazása azonban 5 évig tartott.

#tibesti #desert #borkou #camel #bedoiun #Illustration #Nikonone

[tartalekcsizma]

Eddigi élményeim a cigányokkal a nyolckerben

1. Blaha aluljáró, 22:50, egyedül ácsorgok, csapat nálam jóval nagyobb darab 30 körüli srác odajön, kissé szégyenlősen kérdezi egyikőjük tudnék-e segíteni hogyan jutnak el a Városligetbe

2. Hétköznap este, albi ajtaja zárva, mobilom életében először úgy döntött fél perc alatt merül 20%ról nullára, reméltem alszik a lelkem, hát dörömböltem az ajtón, mindhiába. Felső szomszéd anyuka leszól, a srácot keresed? elment nemrég, kérhetek egy szívességet; felmehetek picit tölteni a mobilom hogy fel tudjam hívni? Tiszta, rendezett lakás, alvó kislány, a másik, nyolcéves forma meg az apukája udvariasan köszön

3. Eltévedtem késő este, rajtam kívül csak egy népes família az utcán, sziasztok ne haragudjatok, tudnátok segíteni merre van a fiumei út?, Tibikeeeee merre van a fiumei út, arra ni, köszönöm szépen szép estét, szia

4. Szia bocsi van egy cigid?, sosem szívtam egy slukkot sem sajnálom, oké semmi, minden további nélkül hagy menni

+1 anyukám megnézte a lakást, a húsz méterre parkoló kocsihoz menet középkorú pasi odaszól, de jól rezegnek a melleid!, állítása szerint a világ összes elismerésével mondta, rögtön fel is hívott hogy visítva röhögve elmesélje

No mindegy.

[elefant-alligator]

Bangkok.

Sziasztok!

Múlt héten voltunk Bangkokban nyaralni, ránk fért már egy kis pihenés és jól sikerült nagyon a megálló, mielőtt Vietnámba jöttük. Leginkább azért ott töltöttük a hetet, mert amikor vásároltuk a repjegyet jelentősen olcsóbb volt oda, mint Vietnámba, és úgy voltunk vele, hogy akkor inkább ott költjük el a különbséget. (Budapest-Saigon kb. 320k HUF, Budapest-Bangkok-Saigon 230k HUF /2fő) AirBnb-n foglaltunk szállást, sikerült egy nagyon jót találnunk, habár tudtuk hogy nem a belvárosban van, jóval nagyobb volt a város mint térképen érzékeltük, és így autóval kb 15-20 perc, tömegközlekedéssel majdnem egy óra volt, bemenni a belvárosba. Ettől függetlenül teljesen elégedettek vagyunk, mert ahol voltunk már csak helyiek voltak; egy új építésű épületben volt a lakás, ahol van biztonsági szolgálat, nagyon igényes és tiszta. Ráadásul a 32. emeleten, a tetőn volt a medence, amit ki is használtunk az átlagos 30 fokos melegben.

Bangkokban értetlen mindenki és általában feladtuk a negyedik alkalomra, ha valamit kérdezni akartunk. (Tavaly Pennang-ban – Malájzia vidék – aki még nem is beszélt angolul valahogy megértette és akart is segíteni tájékozódni, ételt ajánlani.) Gondoltuk hogy a taxisok lehúzósak, ezert a Grab (közösségi autózás) app-el közlekedtünk nagyrészt, (pl. Graben keresztül a reptér és szállás közti utat 300 Baht-ra becsülte, a taxis 700-at mondott.) de a tuk-tuk-ot is kipróbáltuk egyszer, de kerültük mert azok a legnagyobb hiénák. Bangkok belváros nagyon turistás, tényleg minden helyi a pénzre megy (ismét, ezt Malájziában nem tapasztattuk), ázsiai viszonylathoz képest is koszos, drága – kifejezetten, világvároshoz képest is- és 3 nap alatt kivégeztük a látnivalókat is. Ennek ellenére megérte, mert kegyetlen jókat ettünk, a látnivaló – kevés – de annál igényesebb, inkább szórakozásra való város.

Első nap nem voltunk annyira aktívak, mert még rajtunk volt a jet lag, és alig aludtunk az út alatt (semmit). Este betévedtünk a belvárosban, sikerült a legnagyobb turista utcát megcélozni (ahol igazából semmi izgalmas nem történt velünk), ami a kormányzati negyed legnagyobb főútja mellett van. Megértettük mi a kommunizmusra hasonlító katonai egyenruhás rendőrök látványát magyarázó jelenség. (2014-körül volt egy puccs, amióta ismét katonai fennhatóság alatt áll az állam; modern létezésének 83 évéből már az 55.) R-go: volt egy 2x5 sávos felvonulási útvonal végig a kerületben kiegészítve tipikus beton és hasonló diadali emlékművekkel. (Valamelyik nap aztán pont elkaptuk, hogy ment egy konvoj ezen az útszakaszon: az egyébként kifejezetten hangos közlekedést felváltotta a síri csend, a kereszteződéseket lezárták az említett volt rendőrök, és még a járókelőket is megállították a járdán és a fal mellé intették amíg elhaladt a Mercédes sor.)

Második nap délelőtt kimentünk a legmesszebbi templomhoz vonattal . Kb. 25km-es távott jelentett, amelyet durván 6 egész Baht-ért tehettünk meg (felfele kerekítve 52 HUF). A Buddhista templom nem volt rossz, de láttunk már sokkal szebbet. Onnan elmentünk a Kortárs Képzőművészeti Múzeumba (MOCA), amely Ditti ötlete volt, de talán ez volt a legmaradandóbb élmény – a medencén kívül. 6 emeleten végig néztük a tematikus tárlatokat, amik nagyrészt thai művészek alkotásait mutatták be, és végül haladt nemzetközi irányba. Hozzá kell tenni hogy az egyik legszebb eleme az egésznek maga az épület volt. Innen –ismét a térképre nézve, és a google térképre nem hallgatva- nevettünk egyet hogy biztos nincs egy óra sétára a legközelebbi metró megálló, amely hazavisz. Természetesen nem volt igazunk és több mint egy órát sétáltunk Bangkok külvárosában, ahol már erősebben látszott a szegénység és nyomor. Ugyanakkor azt figyeltük meg hogy fejlődő ország lévén szinte mindenki csinál valamit (főként árulja valamilyen kis szarját) és jókedvű közösségeket alkotnak. Este a bank-negyedben sétáltunk – itt van a legtöbb felhőkarcoló – és az egyiknek felmentünk a 65. emeletén levő Red Sky barba, ahol kicsit csalódtunk a kilátásban, és a felszolgált italok minőségében is.

Másnap reggel elhatároztuk hogy korán felkelünk és megnézzük a másik irányban lévő két legnevezetesebb buddhista templomot, úgyhogy a 25 perces autó úttal oda is értünk délután egyre. :D (Wat Arun és Wat Pho) Itt rengeteg turista volt, és csak a nagy épületnek a szélére lehet felmenni, de iszonyatosan részletesen voltak kidolgozva, amely összességében gyönyörű látvány volt. A kettő templom a folyó két oldalán helyezkedik és egy 4 Baht-os összegért visz át a komp. A második templom látogatás előtt kinéztünk egy közelben lévő bib gourmand éttermet (Err), ahol rusztikus, hagyományos thai ételt szolgáltak fel kortárs módon. Kegyetlen jó volt; habár a Dávid könnyezve ette a zöld curryt, de annyira jó volt, hogy nem bírta abba hagyni. Wat Pho-ban megnéztük az óriás fekvő Buddhát, de a hozzá kapcsolódó palota és miegymás annyira nem kötött le minket, inkább még egy utcai árusnál ettünk.

Péntek este Dittinek meglepetés ként elmentünk a kétcsillagos Gaggan étterembe, amely a világ legjobb indiaija ként van számon tartva (világ top 50-ben). Végig ettük a 25 fogásos menüt, martinikkel kísérve. Nehéz lesz ilyen élményt megismételni, mert a 3 órás vacsora alatt annyira jól éreztük magunkat, a személyzet is hihetetlenül közvetlen és aranyos volt, hogy örökre felejthetetlen élmény marad. (A menüsor egy papíron emiojikkal volt feltüntetve, amelyet vagy elmagyaráztak, vagy nem- ránk hagyva a találgatást és kísérletezést). Ezután beültünk az étterem által hívott taxiba, aki 300 pénzért akart elvinni minket a közeli Szórakozó helyre – amely valósan 100 Baht körüli összeg, és kiakadt hogy mondtuk hogy kapcsolja be az órát, végül fel kellet szólítanunk hogy álljon meg mert inkább kiszállunk. A szórakozó hely egy 18. századi kínai színház ihletésű hely, ahol egykor komplett kabarék és ezt ihlető elektronikus zene volt; ebből most már egy felhígult főként amerikai turista és az azt vonzó thai prostituáltak alkotta vendégkör maradt, habár maga a hely kifejezetten végiggondolt és stílusos lenne. Itt egy ital erejéig maradtunk , és hazamentünk inkább arra fogva hogy öregek vagyunk már ehhez. :D

Szombaton a Siam belvárosi megálló környékén (lásd. Thaiföld régi neve Sziám) sétáltunk, amelyet öt óriási egybeépült bevásárló és szórakozó központ alkot (hihetetlen méretű embertömeg és fogyasztás). Ezután a Rabbit Hole nevű koktélbárt céloztuk meg, amely az általunk megállapított japán-negyedben volt. Érdekes hogy a bárnak egy egyszerű utcára nyíló fa ajtaja volt, és semmi nem volt feltüntetve, így nem lehetetlen oda betévedni , csak a céltudatos közönség találja meg. Dávid ivott egy fehér szarvas gombás martinit, de a második kör italnál már nem sikerült ízlésünknek megfelelően választani. Innen átmentünk a Beam nevezetű szórakozó helyre, ami viszonylag újonnan nyílt. Két szintes vendéglátó hely, ahol lent félelmetesen jó elektronikus zene ment, fent pedig a populárisabb műfajok. A helynek a kiépítése zseniális volt, olvadt diszkó gömbökkel (amelyek segítségével lent a hely nevét adó egyetlen fénycsóva világítja meg a teljes teret. Lévén hogy öregek vagyunk, és idegesítően viselkedő helyi közönség volt, két ital erejéig maradtunk, majd visszavonultunk.) Vasárnap a városban csámborogtunk, masszíroztattunk (nyilván), majd este az egycsillagos Nahm étterembe mentünk, amely szakmai szemmel a környéken megfordulóknak kötelező. (David Thompson angol séf egyik étterme, ahol nyugati profi szemlélettel alkot hagyományos thai fogásokat.) Itt is a degusztációs menüre utaztunk amely 11 fogás volt, és degeszre ettük magunkat páratlan ízvilágú csodákkal; természetesen martinik, és dinnyés martini kíséretében.

Hétfőn még a kínai negyedben sétáltunk, ezzel nagyjából bejárva a város főbb részeit, ahol szemet szúrt az egymás hegyén hátán lévő ékszer üzletek. Láttuk a szokásos utcai piacot, sok szép szárított dologgal, döghússal és temérdek mennyiségű avatatlan szemnek idegen friss zöldséggel, illetve kínai csecsebecsével. Tuk-tukkal (mint közlekedési forma) elmentünk egy ’híres’ masszázs szalonba ahol egy lábmasszázs után úgy éreztük hogy 2 számmal nagyobb a cipőnk, és felfigyeltünk rá hogy teljesen máshogy mozog sétálás közben a lábfejünk mint eddig. A vacsorát az egyik utcai lebujban ettük (általában nagyon jó, néha bele lehet futni nem ízlésünknek valóba) egy helyi sör mellett. Dávid még meg akarta nézni a Sathorn Unique Towert, ami egy befejezetlen épület váz még a 90-es évekből, és hírhedt hogy turisták megmásszák a kilátás végett. De olvastuk hogy mostanában még jobban lezárták és rászálltak a szabályszegőkre, és még be is sötétedett úgy hogy elengedtük ezt a projektet.

Kedden már henyéléssel ment el a napunk, összepakoltuk újra a holmikat, csobbantunk egy utolsót, majd lementünk a helyi piacra enni valamit, mert hajnalban indult a gép Saigonba. Hcmc-ben (lsd. Ho Chi Mihn City, avagy Saigon) eljöttünk az első hónapra Airbnb-vel lefoglalt szállásra, amely a belvárosban ugyan, de egy sikátor végén van. A patkányokkal még tisztában vagyunk, de meglepődtünk amikor kakasok jöttek szemben a ház előtt. Ideiglenesen jó lesz egy hónapig, addig keresünk egy hosszú távú albérletet lehetőleg a belvárosban. Sokkal barátságosabb ez a város számunkra, mint Bangkok. Nem érezzük annyira zsúfoltnak, nincs annyi szemét az utcákon, olcsóbb, ízlésünkhöz közelebb áll az itteni konyha (bár a thai kaja is isteni). Idővel szeretnénk robogót is venni, amit később Ditti is tud használni, ha Dávid szeretne egy nagyobbat venni magának. Buszra eszünkbe se jut felszállni. :D Egyenlőre gyalogszerrel elérünk mindent a kerületben (Dávid munkahelyét is). Ma sikerült helyi telefonkártyát vennünk, aminek havi díja fejenként 1000 HUF ( 5G internet).

d & d 2018.10.25

#vietnám #hcmc #bangkok #thaiföld #gaggan #nahm

[nemzetinet]

Külföldön szülni útlevélért cserébe – Virágzik a “szülésturizmus”

Néhány héttel ezelőtt egy magyar közszereplő, bizonyos Vasvári Vivien miatt lehetett felfigyelni egy jelenségre: ő ugyanis jócskán kerekedő hassal nekivágott Miaminak – na nem azért, hogy nyaraljon, hanem, hogy praktikus okok miatt ott szülje meg gyermekét. Ennek kapcsán néztünk utána annak, mi fán is terem a “szülésturizmus”.

Holott a legtöbb nő inkább a hazai közegben, ismerős helyszínek és arcok közt szülné meg gyerekét, egyre több az olyan anya, aki a terhesség előrehaladtával összepakolja az egész családot, és taktikai megfontolásból külföldre megy szülni. Gondolhatnánk, hogy valószínűleg a jobb minőségű ellátás és a magasabb színvonal miatt határozzák el magukat a külföldi út mellett, azonban sokkal kevésbé plátói okai vannak ennek a jelenségnek. Ugyan biztos vannak sokan, akik valóban a magasabb színvonal miatt mennek külföldre, az elsődleges ok azonban általában az állampolgárság és az ezzel járó privilégiumok megszerzése az újszülött és később a család számára is.

A jogi nyelvben ius solinak nevezik a születési állampolgárságot – ebben az esetben az adott ország határain belül születő gyermek feltétel nélkül megkapja az ország állampolgárságát minden kiváltsággal együtt. A világ legtöbb országában inkább a ius sanguinis, azaz a „vér szerinti” állampolgárság működik – ha legalább az egyik szülő az adott ország állampolgára, akkor jogosult rá a gyermek is. Jól látszik, hogy míg az egyik nehezebben kicselezhető, addig a másik révén nagyon könnyű külföldi állampolgárságot szerezni. A csábító kiskapura rengetegen felfigyeltek, és egy kész iparág épült ki azok számára, akik külföldön szülnének.

Amerikai Egyesült Államok

Cseppet sem meglepő módon az USA-ba érkezik a legtöbb “szülésturista”: az államok területén születő gyermek ugyanis automatikusan megkapja az amerikai állampolgárságot, ráadásul 21. életéve betöltése után szülei számára is kérvényezheti a honosítást. Az amerikai állampolgárság aranyat ér: minden olyan kiváltságot megkap, amit a külföldiek csak hosszú évek és bonyolult papírmunkák során szereznének meg. Élete végéig szabadon utazhat be és vállalhat munkát az államok területén, és 13 évnyi ingyenes oktatásra jogosult.

Amerikában Miami a szülésturizmus fellegvára, különösen az orosz nők körében népszerű – számukra ugyanis egyfajta státusszimbólummá nőtte ki magát az amerikai bébi. Természetesen már erre a szolgáltatásra is komplett iparág épült, az egyik legismertebb, Miami Mama nevű orosz ügynökség mindent leszervez a szülnivágyó oroszoknak a szállástól kezdve az orvoson át a papírokig mindent. Csak ezen az ügynökségen keresztül évi átlagban 100 orosz nő érkezik ide azzal a céllal, hogy itt szülje meg a gyerekét. Az amerikai szülés egyáltalán nem olcsó: 30 ezer euró körüli összegből lehet kihozni,de egyes ügynökségek kínálnak ennél hajmeresztőbb “szülőcsomagokat”. Egyrészt a hatóságok épp emiatt drágítottak a magánkórházak ellátásán, másrészt ilyenkor több hetes amerikai tartózkodást is ki kell fizetni. Sokaknak azonban még így is megéri.

Hongkong

Holott Hongkong két évtizede újra Kína része, mégis különleges közigazgatási egységnek számít, a különbségeket pedig többek közt a terhes nők is jól ki tudják aknázni. Úgy játsszák ki ugyanis Kína szigorú családtervezési programját a kínai nők, hogy átutaznak Hongkongba szülni. Ez a jelenség olyan méreteket öltött, hogy 2011-ben komoly tüntetések voltak ezügyben, az ugyanis, hogy a szülések fele a kínaiakhoz volt köthető kezdte kiszorítani a hongkongiakat a kórházakból.

A hatóságok kvótát határoztak meg, ami megszabja, hány nem hongkongi szülhet a kórházakban, ám ebben a rendszerben is megtalálták a kiskaput: a kínai nők nem jelentkeznek be előre a szülészeten, hanem megvárják, amíg megindul a szülés, és a sürgősségi ellátás keretein belül hozzák világra gyermeküket. Az sem fogta vissza jelentősen a szülésturizmust, hogy jelentősen megemelték az árakat, több tízezer euró egy szülés ára. A kínaiaknak még így is megéri: egyrészt kicselezik a kínai törvényeket, Hongkong fejlettségének köszönhetően sokkal korszerűbb orvosi kezelésben részesülnek, és sok kiváltsághoz juthatnak.

Kanada

Amerikához hasonlóan Kanadában is azonnal megkapja az állampolgárságot az a gyermek, aki az ország határain belül születik. Fejlett állam lévén kecsegtető privilégiumok járnak az állampolgárság mellé: az oktatási rendszer igen fejlett, kanadai útlevéllel pedig sokkal könnyebb visszatérni munkavállalóként is. Kanadát elsősorban a kínaiak választják – nekik azért is kedvező ez, mert a kínai felsőoktatási intézmények esetében előny a külföldi útlevél.

Kanadában ugyancsak virágzik a szülésturizmus, országszerte sok olyan kórház van, amely kifejezetten erre a célra szakosodott. A kanadaiaknak azonban nem feltétlenül tetszik ez: idén márciusban Vancouverben petíció indult a szülésturizmus ellen. A megmozdulás pártfogoltjai szerint ez a jelenség elértékteleníti a kanadai állampolgárságot, ráadásul olyanok tartanak igényt a kiváltságokra, akik nem Kanadában fizetnek adót, és nem tesznek hozzá semmit az ország gazdaságához.

Hogyan tovább?

A szülésturizmus térnyerésében nagy szerepet játszik, hogy szinte egyáltalán nem szankcionálható. Nem lehet egy terhes nőnek ugyanis megtiltani, hogy beutazzon az országba, ráadásul hiába drágították meg a magánkórházakban a szüléseket, sokaknak így is megér a több ezer eurót egy külföldi útlevél. Bűncselekménynek csak akkor minősül ugyanis, ha egy külföldi nem a valódi indokkal kér beutazási vízumot az országba – emiatt szoktak a legtöbbször razziázni az amerikai szülőotthonokban. De a hatóságok más miatt is figyelik őket: gyakori a pénzmosás és a biztosítási csalás az esetekben, a már említett Miami Mama irodáiban például nemrég az FBI is helyszínelt a csalás vádja miatt.

Az érintett országokban gyakoriak a tüntetések a szülésturizmus ellen, ám egyelőre nehéz megmondani, hogyan lehet gátat szabni a jelenségnek. Egy biztos, a híresen bevándorlásellenes Donald Trump sem nézi jó szemmel, megválasztása után nem sokkal azt nyilatkozta, a születési hely alapján járó állampolgárság az “illegális bevándorlás legnagyobb vonzereje”, amitől mielőbb meg kell szabadulni.

Polák Zsóka

Főkép: Pinterest

Külföldön szülni útlevélért cserébe – Virágzik a “szülésturizmus” a Nemzeti.net-en jelent meg,

#Hongkong #külföld #magánkórházak

[hirzilla]

Szegedi lézerközpont: kormánydöntések miatt tiltakozó kutatók mondtak le http://hirzilla.hu/hirek/online-hirek/tech-tudomany/2019/04/08/szegedi-lezerkozpont-kormanydontesek-miatt-tiltakozo-kutatok-mondtak-le/?feed_id=24631&_unique_id=5caae4c6a0f1e Az elmúlt hetekben lecserélték a szegedi lézerkutató vezetőjét egy bankszektorból jövő emberre, aki kinevezett valakit az intézet egyszemélyes átvilágítására a kutatókat és az irányító testületet megkerülve, hogy aztán politikai döntéssel a magyar tudományban hatalmas pénznek számító 20 milliárd forintot adjanak nekik egy olyan új projektre, amelynek még messze nincs bevett módszertana, a benne rejlő lehetőségekkel szemben pedig komoly kételyek vannak a tudományos életben. A felmondott kutatók szerint a vezető kinevezésének gyakorlata sem az európai gyakorlatnak megfelelő, emellett tartanak attól is, hogy átírják az európai jelentőségűnek szánt intézet küldetését is. Lemondás, tiltakozás, vörös vonalak A szegedi ELI-ALPS kutatóintézet körüli válság idáig nem kapott nyilvánosságot, pedig március 27-én a kormányzati döntések miatt egyszerre három–két német ésegy magyar –neves kutató azonnali hatállyal lemondott a szegedi lézerkutató központ tanácsadó bizottsági tagságáról. A levél, melyben erről tájékoztatják a bizottság elnökét, az Indexhez is eljutott. Ebben a kutatók (Faigel Gyula, Széchenyi-díjas fizikus, az MTA rendes tagja;Reinhard Kienberger, a müncheni műszaki egyetem;Gerhard G. Paulus, a Jénai Friedrich Schiller egyetem világhírű részecskefizikusa), miután külön hangsúlyozzák, hogy a tervezett egyciklusú lézerrendszer a tudományos életben előzmények nélküli, és„megalapozhatja a világhírét egy kisvárosnak Magyarország déli részén”, súlyos aggodalmukat fejezik ki a friss döntésekkel kapcsolatban. Mély megdöbbenésünkre a létesítményt és hírnevét fenyegető azonnali kockázatokról szereztünk tudomást – írják, és négy „vörös vonalra” hívják fel a figyelmet. Szerintükelfogadhatatlan, hogy: az új belső átvilágítással egy embert bíztak meg, ez a fajta átvilágítás összeférhetetlenséget vet fel; jelentős magyar állami közpénz elköltése mindenféle szakmai értékelés nélkül; a kutatóközpont eredetileg meghatározott tudományos missziójának és jövőjének elvesztése. Ezek egyikéért sem kívánunk felelősséget vállalni. (...) Őszintén reméljük, hogy a létesítmény visszatér az elfogadott sztenderdekhez és az elfogadott küldetéséhez – fogalmaznak lemondó levelükben. A szegedi lézerkutató központként emlegetett ELI-ALPS az egyébként súlyosan alulfinanszírozott magyar tudomány legnagyobb és legköltségesebb projektjeként épült meg, illetve épül továbbra is, hiszen több határidő-módosítás után jelenleg úgy áll, hogy 2021-ben lesz kész teljesen a beruházás. A80 milliárd forintos költségvetés 85 százaléka EU-s forrásból jött, a többi magyar állami pénzből, és az intézmény fenntartása sem olcsó, kb. évi 7 milliárd forint, amit nagyobb részben nemzetközi projektekből kellene fizetni– és ugyan egy-két kisebb kutatásmár beindult, ilyenek egyelőre kevésbé jönnek, mint azt eredetileg remélték. Pediga fizika, biológia, kémia, orvos- és anyagtudományok területén is használható központ elvilega világ minden részérőlérkező kutatóknak rendelkezésére áll,elsődleges célja, hogy egyedülálló berendezéseivel a lehető legnagyobb ismétlési frekvenciával biztosítson fényimpulzusokat. „Ez nem olyan beruházás, amivel Európához felzárkózunk, hanem ezzel Európa zárkózik fel a világhoz, ez elhelyezi a várost a tudományos térképen, sőt, talán ki is emeli ott”–hangsúlyoztaOrbán Viktor a2017-es hivatalos átadáson. 20 milliárd forint egy kísérleti projektre A mostani felmondásokhoz vezető út február 22-én kezdődött, amikor a kutatóintézet vezetőjének Jakab Lászlót nevezték ki. Jakab korábban a Nemzeti Vagyonkezelő gazdasági főigazgatói, valamint a Citibank Befektetési Szolgáltató Kft. elnök-vezérigazgatói posztját töltötte be, tudományos múltja nincs. Amárcius 8-i Magyar Közlönyben ezután megjelent egy Orbán Viktor által szignózott kormányhatározat,melytöbb tételben összesen több mint 20 milliárd forintot rendel a szegedi tudományos célokhoz. Ezt alézerközpont kihasználtságnövelésével indokolják, ami annak fényében érthető lehet, hogy a korábbi várakozásokkal szemben információink szerint nagyon nehezen halad a nemzetközi együttműködések kialakítása. Igazán komoly nagy európai projektek egyelőre nem jöttek Szegedre, és bár kineveztek egy külön ELI-nagykövetet, a „lézerdiplomata” idáig nem sokat ért el. Franciaországban például egyértelműen elutasították az együttműködési terveket, ami összefügghet tágabb politikai okokkal, Magyarország mostani megítélésével is, ahogy az MTA-kutatóintézetek elvétele sem növelte feltétlenül a bizalmat. A most megítélt 20 milliárd forint érzékeltetéséhez érdemes tudni, hogy a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek hónapok óta húzódóbedarálásahasonló nagyságrendről szól. Palkovics tőlük 17 milliárd forintot tart vissza, vagyis miközben a magyar tudomány legfőbb intézményrendszerének a túlélése is kérdés, most egyetlen tollvonással egyetlen szegedi kutatás hasonló összeget kap, méghozzá a tudósokkal történt egyeztetés, szakmai értékelés és pályáztatás nélkül. Akták A kormány akarja eldönteni, hogy a magyar tudósok mit kutassanak: az alapkutatások helyett az innovációra adna pénzt. Ez elviekben is teljesen idegen a tudományfinanszírozás normális működésétől, de a konkrét döntés ennél is furcsább. Több mint 20 milliárd forintot ugyanis egy bevallottan még kísérleti szakaszban lévő pilot projektre adnak. Ez aMolekuláris Ujjlenyomat Vizsgáló Központ, ami a kormányrendelet értelmében idén 2,7 milliárdot,2024-ig pedig további 17,9 milliárd forintot kap majd. A„molekuláris fingerprint” teljesen új módszer. Elsősorban a korai rákdiagnosztikábanfűznek hozzá reményeket, de még nagyon korai fázisban tart a fejlesztése. Így az, hogy ténylegesen mi várható tőle, még nem tudható, a hazai onkológiában például meghatározó vezetők is hályogkovács dolognak tartják. Hasonló pilot projektre jellemzően néhány millió forintot szoktak adni, nem 20 milliárdot, a magyar kutatásfejlesztésben meghatározó összeget. 25 Galéria: Beindultak az első kutatások a szegedi lézerközpontbanFotó: Nagy Attila Károly / Index A kormányhatározat ezen a 20,6 milliárdon kívül megítélt a szegedi egyetemnek is 3,6 milliárd forintot egy nukleáris hulladékkezelési projektre. Ez az amerikai partnerekkel tervezett projekt elsősorban a szegedi rektor Szabó Gáborhoz kötődik, a 20 milliárdos molekuláris ujjlenyomatos téma pedig Krausz Ferenc, a németországi Max Planck Kvantumoptikai Intézet korábban márNobel-díjra is esélyesnek gondoltigazgatójához. Mi lehet a politikai háttér? A megítélt nagy összegűegyedi támogatások jól passzolnak Palkovics László innovációs miniszternek ahhoz a céljához, hogy a tudományos testületeket megkerülve, kormányzati döntéssel részesítsenek előnyben néhány nagy alkalmazott kutatási területet. Az összeg nagyságrendje, és az, hogy ebben az esetben egy kifejezetten ellentmondásos megítélésű pilot projektet dobnak meg a magyar kutatásfejlesztésben óriásinak számító összeggel, miközben más tudományágak a túlélésükért küzdenek a törvény szerint amúgy nekik járóegy-két milliárd forintokönkényes visszatartása miatt, minden korábbinál élesebben jelzi ennek a tudománypolitikának a végletességét. Ez alapján úgy tűnik, hogy a kormány úgy ítéli meg, a tudományos közösségnél jobban el tudja dönteni, hogy a fejlesztés alatt álló technológiák közül mi mennyit ér, és mennyit érdemes reszkírozni az innovációjukkal. A kiemelt projekttámogatásoknak mellékesen politikai célja is lehet: a szegedi egyetem politikai kinevezéseire több példa is volt mostanában, és a pluszpénz jól jön a Botka László MSZP-s polgármester utáni szegedi korszakban bízó, arra készülő Fidesznek. Palkovics abban is bízhat, hogy a döntéssel megnyer magának néhány érintettet az MTA-átalakítással kapcsolatban. Talán még németországi viszonylatban is: másfél hónapjanémet tudományos intézmények jelezték, hogynagyon aggasztónak tartjákaz Akadémia átalakítására tett kísérletét, mire Palkovics meginvitálta őket, hogy elmagyarázza a terveket, most pedig egy Max Planckos igazgató óriásprojektjét finanszírozza meg. Hogy ez nem lesz ilyen egyszerű, azt egyértelműen jelzi a mostani tiltakozás és a lemondások. Faigel Gyula mellett két nagy tekintélyű német board-tag távozott, levelük pedig kertelés nélkül figyelmeztet, hogy az átalakítások felrúgjáka nemzetközi tudományos szokásokat éselfogadhatatlanok. Az ELI-ALPS működésének sarokpontja, hogy a szervezetet egy nemzetközileg elismert tudósokból álló tanácsadó testület támogatja: a jelen esetben 20 tudósból álló testület javaslatai alapján hozza meg a tudományos vezetés a döntéseit. Az új vezető ezt megkerülve bízott meg egy személyt az átvilágítással, ahol összeférhetetlenség is felmerült. Illetve A NEMZETKÖZI TANÁCSADÓK ELFOGADHATATLANNAK TARTJÁK, HOGY MILLIÁRDOS KÖZPÉNZEK ELKÖLTÉSÉRŐL DÖNTSENEK A FEJÜK FÖLÖTT PÁLYÁZTATÁS ÉS ELŐZETES TUDOMÁNYOS ÉRTÉKELÉS NÉLKÜL. A felmondás és az egész jelenség több kutató szerint annak a tökéletes példája, miért rossz, ha tudományos szempontbólnem megfelelő szervezeti struktúra alakul ki, és ha a legfelső vezetés tudományos szempontból inkompetens.Szerintük a lézerkutató központhoz való kormányzati hozzáállás pont azokat a jeleket mutatja, amik a Magyar Tudományos Akadémia esetében is problémát jeleznek: a tudományos közösség megfelelő kontrolljának hiánya, előkészítetlen döntések, a tudományos közösség véleményének negligálása. Köszönjük, hogy olvasol minket! Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!

[bdpst24]

Idegenvezetők Világnapja: izgalmas programok a MIE szervezésében

Egy világ körüli út Budapesten, betekintés a Zeneakadémia kulisszái mögé; kirándulás a budai hegyekbe, illetve aquincumi séta – ezekkel a tematikus, saját programokkal készül a Magyar Idegenvezetők Egyesülete (MIE) az Idegenvezetők Világnapja alkalmából. A világkörüli előadást Cobino István tartja olasz nyelven, az Olasz Kultúrintézetben. A mintegy másfél órás aquincumi sétát Stumpf Éda; a zenés…

View On WordPress

[korkep-blog]

Az idei Hory a mesto fesztivál sztárvendége a vitorlás Laura Dekker lesz, aki 16 évesen egyedül kerülte meg a Földet

Idén már 20. alkalommal kerül megrendezésre a Hegyi és Kalandfilmek Nemzetközi Fesztiválja (Hory a mesto), melynek március 27-től 31-ig ismét a pozsonyi Bory Mall bevásárlóközpont és a CINEMAX BORY mozi ad otthont. A kerek, jubileumi évforduló tiszteletbeli vendége a holland vitorlás, Laura Dekk...

Idén már 20. alkalommal kerül megrendezésre a Hegyi és Kalandfilmek Nemzetközi Fesztiválja (Hory a mesto), melynek március 27-től 31-ig ismét a pozsonyi Bory Mall bevásárlóközpont és a CINEMAX BORY mozi ad otthont. A kerek, jubileumi évforduló tiszteletbeli vendége a holland vitorlás, Laura Dekker lesz, aki a világ legfiatalabb embereként hajózta körbe a Földet. A 518 napig tartó utat egy 12 méter hosszú vitorláshajón tette meg 2010-ben, mindössze 16 évesen (!).

   „Ez a holland vitorlás lány 1995. szeptember 20-án született Új-Zélandon. 2009-ben, a történelem legfiatalabb embereként tette közzé a Föld körbehajózásával kapcsolatos tervét. Mivel Laura abban az időben csak 14 esztendős volt, a szülei pedig elváltak, ezért a holland bíróságnak kellett dönteni az ügyéről. 2010 júliusában megkapta a hivatalos engedélyét, 2010. augusztus 21-én pedig útra is indult“

  – mondta a fesztivál programigazgatója, Alan Formánek.

  A Hory a mesto fesztiválon Laura Dekker egy vitorláslány kalandos életéről, a világkörüli útjáról, valamint a tengeren és az óceánon véghezvitt új kalandjairól fog mesélni. Laura Dekker prezentációjának részeként fogják levetíteni Jillian Schlesinger Maidentrip című filmjét is.

  Laura Dekker. Fotó: IdeaCity

  Dekker egyébként egy hajón látta meg a napvilágot, és élete első éveit a tengeren töltötte. Az expedíciója azon a terven alapult, hogy Portugália nyugati partjáról indul útnak, körbehajózza a Karib-térséget, a Panama-csatornát és Indonéziát. A tervében 26 megálló szerepelt, s úgy tervezte, hogy 14 különböző helyen találkozik a csapatának azon tagjaival, akik segítenek neki az olyan igényes szakaszok leküzdésében, mint például a Panama-csatorna. A leredukált költségvetés miatt azonban csak öt ilyen találkozóra került sor, mindezek ellenére voltak olyan tengerészek, akik sokat segítettek neki.

  A Föld körüli út 518 napig tartott, mégpedig 2010. augusztus 21-től – amikor útnak indult a Gibraltártól – egészen 2010. január 21-ig, amikor partot ért a Karib-térségben található holland Szent Márton-szigeten. Az akkor 16 esztendős Laura Dekker volt a történelem legfiatalabb vitorlása, akinek egyedül sikerült körülhajóznia a Földet. A partraszállása után így nyilatkozott: „Voltak olyan pillanatok, amikor azt mondtam, hogy mi a fenét csinálok itt? De soha nem akartam befejezni. Mivel ez volt az álmom, ezért végig akartam csinálni.“

  A szervezők tájékoztatása szerint Lura Dekkeren kívül további híres vendégek is érkeznek a fesztiválra, emellett a 20. évforduló alkalmából több különlegességgel is készülnek, például fotó- és poszterkiállítással.

  Körkép.sk/sajtóhír

#Bory Mall #Főoldal #Hegyi és Kalandfilmek Nemzetközi Fesztiválja #Hory a mesto 2019 #Laura Dekker

[autoaddiktt-blog]

New Post has been published on AutóAddikt

New Post has been published on http://www.autoaddikt.hu/nyolcvan-napos-vilag-koruli-utazason-ket-hondajet-tulajdonos/

Nyolcvan napos, világ körüli utazáson két HondaJet-tulajdonos

Augusztus negyedikén egy HondaJet is nekivágott a legendás 80 nap alatt a Föld körül túrának.

A HondaJet két tulajdonosa, Julian és Kim MacQueen 26 országot érint majd 80 szállodában a Föld körül névre keresztelt túrája során, s mivel mindketten a vendéglátásban dolgoznak, a legkülönfélébb kultúrák, legkülönbözőbb szállodák meglátogatásával végeznek majd piackutatást vállalkozásuk számára.

Emellett a HondaJet bemutatógépként is szolgálj majd az úton, lehetőséget adva a potenciális vásárlóknak, hogy megismerkedjenek eme innovatív légi járművel. A HondaJet számára ez lesz az első világ körüli utazás, ami egyben kitűnő alkalom, hogy a bolygó minden táján bizonyítsa rendkívüli képességeit.

“Nagyon örömünkre szolgál, hogy vásárlóink a HondaJetet választották úti társnak” – árulta el Michimasa Fujino, a Honda Aircraft Company elnök-vezérigazgatója. – “Remélem, sokan látják majd, hogy teljesítmény, minőség és megbízhatóság terén egyaránt egyedülálló ez a repülőgép.”

“Már alig várjuk, hogy útra keljünk és megannyi új, érdekes emberrel találkozhassunk! Szeretnénk megismerkedni az eltérő kultúrájú országok vendéglátási szokásaival, és tapasztalatainkat otthon, saját szállodánkban kamatoztatni” – avatott be terveibe Julian MacQueen, majd hozzá is tette: “Azért választottuk a HondaJetet, mert megbízható, felhasználóbarát és elképesztően kényelmes.”

A Föld körüli út augusztus 4-én, a floridai Pensacola Nemzetközi Repülőtéren veszi kezdetét, és október végén itt is ér majd véget.

#80 nap alatta föld körül #honda #hondajet #repülés #repülő #túra

[hirzilla]

Hollandiától Ausztráliáig elektromos Volkswagennel http://hirzilla.hu/hirek/online-hirek/tech-tudomany/2019/04/08/hollandiatol-ausztraliaig-elektromos-volkswagennel/?feed_id=25693&_unique_id=5cab2d3d19599 Az elektromos autóval megtett leghosszabb út rekordját állította fel egy holland férfi, aki vasárnap érkezett Sydney-be, Amszterdamból indult 95 ezer kilométeres világ körüli útja utolsó állomására. Wiebe Wakker Blue Bandit (Kék bandita) elnevezésű, elektromossá átalakított autójával (egy 2009-es Volkswagen Jetta SportWagen kombival) Hollandiától Ausztráliáig 33 országot szelt át. A több mint három évig (egész pontosan 1119 napig) tartó utazás költségeit, az autó töltését, a sofőr élelmét és szállását adományokból finanszírozták. [embedded content] A klímaváltozás elleni fellépést sürgető Wakker Törökországon, Iránon, Indián, Burmán és Malajzián is átutazott. Útvonalát menet közben a honlapjára küldött meghívások alapján alakította ki. "A fenntartható mobilitás előnyeinek bemutatásával változtatni akarok az emberek szemléletmódján, és arra akarom ösztönözni őket, hogy térjenek át az elektromos autóra" – mondta el Wakker. Az elektromossá alakított autó motorja 150 KW-os, végsebessége 180 kilométer per óra, és 37 kWh-s lítium-ion akkumulátoraival 200 kilométert képes megtenni egy töltéssel. Wakker becslései szerint autója a világ körüli úton 6785 liter benzint fogyasztott volna. Elárulta, hogy a kocsi feltöltésére egész úton mindössze 300 dollárt (86 ezer forintot) költött. Útja végén arról is beszélt, hogy a legszebb emlékei az emberek kedvességéhez fűződtek. (Reuters, SBS News, Sydney Morning Herald via MTI) Köszönjük, hogy olvasol minket! Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!

[hirzilla]

Brutális autós rekord a banditától http://hirzilla.hu/hirek/online-hirek/infostart-hu/2019/04/08/brutalis-autos-rekord-a-banditatol/?feed_id=25573&_unique_id=5cab25d314217 Az elektromos autóval megtett leghosszabb út rekordját állította fel elmondása szerint egy holland férfi, aki vasárnap érkezett Sydney-be, Amszterdamból indult 95 ezer kilométeres világ körüli útja utolsó állomására. Blue Bandit (Kék bandita) elnevezésű, elektromossá átalakított autójával Wiebe Wakker Hollandiától Ausztráliáig 33 országot szelt át. A több mint három évig tartó utazás költségeit, az autó töltését, a sofőr élelmét és szállását adományokból finanszírozták. A klímaváltozás elleni fellépést sürgető Wakker Törökországon, Iránon, Indián, Burmán és Malajzián is átutazott. Útvonalát menet közben a honlapjára küldött meghívások alapján alakította ki. "A fenntartható mobilitás előnyeinek bemutatásával változtatni akarok az emberek szemléletmódján és arra akarom ösztönözni őket, hogy térjenek át az elektromos autóra" - mondta el Wakker. A férfi becslései szerint autója a világ körüli úton mintegy 6785 liter üzemanyagot fogyasztott volna. Az elektromossá alakított Blue Bandit viszont 200 kilométert képes megtenni egy töltéssel. Wakker elárulta, hogy a kocsi feltöltésére egész úton mindössze 300 dollárt (86 ezer forintot) költött. Útja végén arról is beszélt, hogy a legszebb emlékei az emberek kedvességéhez fűződtek.

[nemzetinet]

Bayer Zsolt: Óriási hír a szennycsatornákon!

„Ideiglenesen Bayer Zsolt felesége az országos vérellátó élén” – harsog a cím a Magyar Narancs internetes oldalán, de legalább már odakerült az „ideiglenesen” határozó, ami azért nem elhanyagolható a történetben. Aztán innen, a Kloáka Maximából (Narancs) merítve megjelenik mindez, azon a nagy határ trágyányi felületen, amelyet összefoglalóan ellenzéki médiának szokás becézgetni (bár tudjuk, „azorbándiktatúrában” nincs is ellenzéki sajtó). Kedvencem a Gyurcsány hátsó fertálya körüli, „nyugati fény” nevű orgánum „beszámolója”, amely így kezdődik:

„Hoppá: Bayer Zsolt felesége magas pozícióba került Na ugye, hogy senkit nem hagynak az út szélén Orbánék!”

Nos igen, valóban magas pozícióba került a feleségem, pontosan ugyanabba, amelyben eddig volt.

Mert Bayerné dr. Matusovits Andrea az eddigi főigazgató, Drexler Donát általános helyettese volt. Majd felmentették Drexlert, és a Magyar Narancs „észrevette” (!), hogy általános helyettese vette át a teendőit.

Ez valóban váratlan és meglepő fordulat. Szinte teljesen szokatlan, hogy a vezető távozása után a helyettese veszi át a jogköreit, ráadásul ideiglenesen. Például ha a Magyar Narancs főszerkesztője, Bojtár B. Endre elmegy szabadságra, akkor természetesen nem a főszerkesztő-helyettese, Turcsányi Sándor veszi át a teendőit, hanem a takarító néni.

Az Országos Vérellátó Szolgálatnál (OVSZ) is az lett volna a természetes és magától értetődő, hogy a takarító néni veszi át az intézmény irányítását (ideiglenesen), ezzel szemben olyan skandalum történt, hogy az eddigi helyettes vette át az intézmény vezetését (ideiglenesen).

És ezt szúrta ki, „vette észre” a mindig bátor, igazságos és éber Magyar Narancs. (A lapnál lévő belső informátorunk jelezte: jövő héten egy még ennél is fantasztikusabb felfedezésről fog beszámolni az „újság”, ugyanis észrevették, hogy a látszat ellenére a Föld gömbölyű, és ha valamit feldobnak, az előbb-utóbb leesik.)

Amúgy csak a történeti hűség kedvéért ezen a ponton jegyezzük meg: úgy két hete mást sem csinálunk, mint azért lobbizunk, hogy ne menesszék Drexler Donátot. Ugyanis az irányítása (és helyettesének irányítása) alatt az országos vérellátó kiváló eredményeket ért el.

Lássuk csak.

A 2016 előtti időszakban átláthatatlan, jogszerűtlen, és ami a legfontosabb, az állam számára hátrányos rendszer működött az OVSZ-nél. Ennek keretében egyebek mellett szerződéses jogviszony nélkül, a verseny kizárásával, a piaci ár alatt szállította el a plazmát egy olasz tulajdonú cég. 2017-ben a vonatkozó jogszabályok előírásainak megfelelően, a hazai betegellátás biztonságát szem előtt tartva az Országos Vérellátó Szolgálat a legmagasabb ajánlati áron (piaci áron) kötött szerződést a világ egyik legnagyobb gyógyszergyártójával a vérplazma felvásárlására.

E szerződés eredményeként a korábbi eladási árhoz képest évi 450 millió forinttal több folyik be az OVSZ-hez. E többletforrásból megkezdődött a betegek biztonságát szolgáló, a fertőzések átvitelének lehetőségét gyakorlatilag kizáró vírusszűrő rendszer kiépítése. Elindul a cross donatio, a pozitív donorlista, a NAT-teszt, és éppen most kezdődtek el a tárgyalások a vírusbiztonságos FFP bevezetéséről is.

Mindezek az egymásra épülő intézkedések azt eredményezik, hogy egész Euró­pában Magyarországon az egyik legbiztonságosabb a betegek számára a vér és vérkészítmények gyógyítás során történő bevitele. Soha nem volt ilyen erős szakmailag az OVSZ. Nos, ezért lobbizunk Drexler Donátért. Akivel a feleségem – a Magyar Narancs ötletdús megfogalmazása szerint – karrierszimbiózisban van.

Bizony, ez is nagyon szokatlan jelenség ám, szinte még soha nem tapasztaltunk olyat, hogy egyetemen együtt végző, egymást ismerő, sőt egymással baráti kapcsolatban lévő emberek, akik feltétel nélkül megbíznak egymásban, együtt dolgozzanak.

Ilyesmire tényleg csak a legritkább esetekben van példa, ez legalább annyira különös, mint amit a minap a másik mindig bátor, igazságos és éber orgánum, a HVG feltárt, hogy Kásler Miklósnak, aki az egyik szakvizsgáját tekintve plasztikai sebész, közös cége volt a szintúgy orvos, bőrgyógyász feleségével, és – most kapaszkodjanak meg! – ez a cég plasztikaisebészkedett meg bőrgyógyászkodott! Szinte felfoghatatlan az ilyesmi!

No, hát ilyen felfoghatatlan és különös a feleségem és Drexler Donát munkakapcsolata is, hiszen mindketten Szegeden végeztek, ezer éve ismerik egymást, barátok, megbíznak egymásban, ugyan miért is dolgoznának együtt, és miért lett volna a múltban közös cégük is?

A Magyar Narancs- és HVG-féle helyeken egymást nem ismerő, vadidegen, sőt egymást utáló és egymásban nem bízó emberek alapítanak közös cégeket, és az ilyenek dolgoznak együtt.

Szóval e különös karrierszimbiózis során kerültek ők ketten például az Egészségügyi Szolgáltató Zrt.-hez, amely az egészségügyi közbeszerzésekért volt felelős. Itt volt Drexler vezérigazgató, a helyettese pedig a feleségem. „Az igazgatóságban 2015-től Bayerné is helyet kapott. A doktornő a pozíciót 2017. februárig meg is tartotta amellett, hogy 2016. szeptembertől az OVSZ általános főigazgató-helyettesi feladatait is ellátja” – írja az „újság”.

Ezzel szemben a valóság az, hogy Bayerné soha nem volt az igazgatóság tagja, így hát nem is tarthatta meg a pozíciót 2017. februárig. Ha ezt imigyen tisztáztuk, talán érdemes megemlíteni azt is, hogy az a bizonyos Egészségügyi Szolgáltató Zrt. Drexler Donát és Bayerné dr. Matusovits Andrea vezetésével úgy bonyolított le évi mintegy 15 milliárd összértékű közbeszerzést, hogy azok eredményeit soha egyetlen piaci szereplő sem támadta meg. Viszont évi mintegy ötmilliárd forint megtakarítást ért el a kórházi közbeszerzések összevonásával. Kinek is?

Hát az államnak. Talán ez a baj. Még ennél is nagyobb baj, hogy dr. Matusovits Andrea az én feleségem. És képzeljék el – erről is a mindig bátor, igazságos és éber „újság” számol be –, a feleségem „magánorvosként is praktizál az Életmód Orvosi Központban, de a Sportkórház is munkatársai között tudja, legalábbis az Országos Sportegészségügyi Központ a sportolók szűréseit végző keretorvosainak névsorában is feltűnik az evezősök felelőseként.

Ezenkívül a Sportorvosi Központ internetes tájékoztatója szerint sportorvosként amatőr és profi sportolók vizsgálatával, prevencióval és gyógyító ellátással, teljesítményfelméréssel és optimalizálással foglalkozik rendelésein.”

Na ez aztán a botrány! Egy aneszteziológus és intenzív terapeuta, valamint sportorvosi szakvizsgával bíró, egészségügyimenedzser-diplomát is szerzett, két nyelvvizsgával rendelkező doktornő még sportorvosként is képes tevékenykedni, ugyanis egész életében élsportoló volt, így válogatott evezős.

Ez a hobbija. És kapaszkodjanak meg, a sportkórházban havi húszórányi munkáért havi bruttó 47 ezer forintot markol fel ez a harácsoló nőszemély, az nettó kb. 32 ezer forint, vagyis az órabér így nagyjából 1600 forintra jön ki. A hülyének is megéri…

Amúgy – mint említettem – a feleségem több szakvizsgával rendelkező orvos. A szakvizsga megtartásához folyamatos gyakorlati idő teljesítésére van szükség. Ennek megfelelően az államigazgatásban dolgozó valamennyi orvos a főállása mellett a jogszabályban előírt feltételeknek megfelelően végezhet orvosi munkát, amelyet Bayerné is a jogszabályoknak megfelelően tesz. Ez így talán még a gennysajtónak is érthető.

Akkor nézzük a következő érdekes állítást, amely így hangzik:

„Az OVSZ egyik partnerének, a Vascular Plazma Kft.-nek a tulajdonosa, Faber-Szabó Ferenc volt Drexler esküvői tanúja, ahogy erről a Független Hírügynökség (FüHü) is beszámolt. A FüHü szerint a Vascular nagyot kaszál az OVSZ-szel kötött üzleten, a kilónként 23 ezer forintért átvett vérplazmát 110-120 ezer forintos világpiaci áron adja tovább feldolgozatlanul. A szerződést Drexler vezetése idején kötötték 2017. májusban, és még egy évig érvényes.”

És akkor lássuk az igazságot:

Az OVSZ egyik partnerének, a Vascular Plazma Kft.-nek a tulajdonosa, Faber-Szabó Ferenc NEM volt Drexler esküvői tanúja, bár a Független Hírügynökség (FüHü) valóban ezt hazudta. A FüHüt az érintettek beperelték ezért és egyéb, az igazságot nyomokban sem tartalmazó állításaiért. Amúgy az OVSZ a betegellátáshoz szükséges friss fagyasztott plazmát az ipar számára értékesíti, amelynek módjáról, formájáról jogszabályok rendelkeznek.

És elég, ha itt megismételjük, amit az imént már közöltünk: 2017-ben a vonatkozó jogszabályok előírásainak megfelelően, a hazai betegellátás biztonságát szem előtt tartva az Országos Vérellátó Szolgálat a legmagasabb ajánlati áron (piaci áron) kötött szerződést a világ egyik legnagyobb gyógyszergyártójával a vérplazma felvásárlására.

E szerződés eredményeként a korábbi eladási árhoz képest évi 450 millió forinttal több folyik be az OVSZ-hez.

Ennyi.

És akkor befejezésül néhány szó a feleségem külföldi munkavállalásáról. Bayerné dr. Matusovits Andrea egy évet Németországban, Biedenkopfban, egy évet pedig Kuvaitban dolgozott. S hogy miért? Azért, mert 12 évet húzott le Szegeden a műtőkben és az intenzív osztályokon, aztán Makón, és miközben ki sem jött a műtőből, és heti háromszor ügyelt, keresett havi nettó 120 ezer forintot. Értik? Százhúszezret!

Ezalatt a szegedi házára felvett devizahitele egyszer csak havi hetvenezerről felugrott 200 ezerre. Ezek a nagyszerű, csodálatos, narancsék által visszasírt gyurcsányi idők, amikor persze minden rendben volt az egészségügyben, az orvosok nem hagyták el tömegesen az országot, és a devizahitel amúgy is egy nagyszerű találmány volt.

Akkor az én feleségem volt nyilván az egyetlen orvos, aki elment külföldre.

Összesen két évre. Aztán hazajött. Hogy a Magyar Narancs meg a többi, semmihez sem értő aljas, becstelen kis szemétláda rá is fröccsenthessen egy fándli fekáliát. És miért is? Mi a baj a doktornővel? Csupán egy: hogy az én feleségem.

Az én feleségem, aki most ideiglenesen vezeti az OVSZ-t. Két szakvizsgával, két nyelvvizsgával, egészségügyimenedzser-diplomával, minden szakmai szereplő megelégedésére. És ha a miniszter úr úgy dönt, hogy nemcsak ideiglenesen, de kinevezett vezetőként is folytathatja a munkát, az elől sem fog elugrani. Ha pedig vissza kell mennie a műtőbe, akkor majd visszamegy a műtőbe.

Olyan hiány van ma aneszteziológusból, hogy vállalkozóként az ötszörösét is megkeresheti a mostani jövedelmének. És bármelyik aljas, becstelen, semmihez sem értő, de legalább kártékony és tökéletesen felesleges gazember az ellenzéki sajtóból odakerül majd a műtőbe, a doktornő színe elé, ő mindet meg fogja menteni, amennyiben ez lehetséges lesz. Mert erre esküdött fel.

Nagyjából akkor, amikor a Magyar Narancs meg a többi kártevő felesküdött arra, hogy mindent és mindenkit tönkre fognak tenni, aki nem osztozik a beteg és velejéig rothadt világnézetükben. Mindenkit, aki ezerszer különb náluk.

Bayer Zsolt – www.magyaridok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

Bayer Zsolt: Óriási hír a szennycsatornákon! a Nemzeti.net-en jelent meg,

#Bayer Zsolt #devizahitel #Országos Vérellátó Szolgálat

[korkep-blog]

Külföldön szülni útlevélért cserébe - Virágzik a "szülésturizmus"

Vasvári Vivien jócskán kerekedő hassal vágott neki Miaminak – na nem azért, hogy nyaraljon, hanem, hogy praktikus okok miatt ott szülje meg gyermekét. Mi fán is terem a “szülésturizmus”?

Néhány héttel ezelőtt egy magyar közszereplő, bizonyos Vasvári Vivien miatt lehetett felfigyelni egy jelenségre: ő ugyanis jócskán kerekedő hassal nekivágott Miaminak – na nem azért, hogy nyaraljon, hanem, hogy praktikus okok miatt ott szülje meg gyermekét. Ennek kapcsán néztünk utána annak, mi fán is terem a “szülésturizmus”.

  Holott a legtöbb nő inkább a hazai közegben, ismerős helyszínek és arcok közt szülné meg gyerekét, egyre több az olyan anya, aki a terhesség előrehaladtával összepakolja az egész családot, és taktikai megfontolásból külföldre megy szülni. Gondolhatnánk, hogy valószínűleg a jobb minőségű ellátás és a magasabb színvonal miatt határozzák el magukat a külföldi út mellett, azonban sokkal kevésbé plátói okai vannak ennek a jelenségnek. Ugyan biztos vannak sokan, akik valóban a magasabb színvonal miatt mennek külföldre, az elsődleges ok azonban általában az állampolgárság és az ezzel járó privilégiumok megszerzése az újszülött és később a család számára is.

    fotó: Occupy Democrats

  A jogi nyelvben ius solinak nevezik a születési állampolgárságot – ebben az esetben az adott ország határain belül születő gyermek feltétel nélkül megkapja az ország állampolgárságát minden kiváltsággal együtt. A világ legtöbb országában inkább a ius sanguinis, azaz a „vér szerinti” állampolgárság működik – ha legalább az egyik szülő az adott ország állampolgára, akkor jogosult rá a gyermek is. Jól látszik, hogy míg az egyik nehezebben kicselezhető, addig a másik révén nagyon könnyű külföldi állampolgárságot szerezni. A csábító kiskapura rengetegen felfigyeltek, és egy kész iparág épült ki azok számára, akik külföldön szülnének.

  Amerikai Egyesült Államok

  Cseppet sem meglepő módon az USA-ba érkezik a legtöbb “szülésturista”: az államok területén születő gyermek ugyanis automatikusan megkapja az amerikai állampolgárságot, ráadásul 21. életéve betöltése után szülei számára is kérvényezheti a honosítást. Az amerikai állampolgárság aranyat ér: minden olyan kiváltságot megkap, amit a külföldiek csak hosszú évek és bonyolult papírmunkák során szereznének meg. Élete végéig szabadon utazhat be és vállalhat munkát az államok területén, és 13 évnyi ingyenes oktatásra jogosult.

  fotó: Koreabridge

  Amerikában Miami a szülésturizmus fellegvára, különösen az orosz nők körében népszerű – számukra ugyanis egyfajta státusszimbólummá nőtte ki magát az amerikai bébi. Természetesen már erre a szolgáltatásra is komplett iparág épült, az egyik legismertebb, Miami Mama nevű orosz ügynökség mindent leszervez a szülnivágyó oroszoknak a szállástól kezdve az orvoson át a papírokig mindent. Csak ezen az ügynökségen keresztül évi átlagban 100 orosz nő érkezik ide azzal a céllal, hogy itt szülje meg a gyerekét. Az amerikai szülés egyáltalán nem olcsó: 30 ezer euró körüli összegből lehet kihozni,de egyes ügynökségek kínálnak ennél hajmeresztőbb “szülőcsomagokat”. Egyrészt a hatóságok épp emiatt drágítottak a magánkórházak ellátásán, másrészt ilyenkor több hetes amerikai tartózkodást is ki kell fizetni. Sokaknak azonban még így is megéri.

  Hongkong

  Holott Hongkong két évtizede újra Kína része, mégis különleges közigazgatási egységnek számít, a különbségeket pedig többek közt a terhes nők is jól ki tudják aknázni. Úgy játsszák ki ugyanis Kína szigorú családtervezési programját a kínai nők, hogy átutaznak Hongkongba szülni. Ez a jelenség olyan méreteket öltött, hogy 2011-ben komoly tüntetések voltak ezügyben, az ugyanis, hogy a szülések fele a kínaiakhoz volt köthető kezdte kiszorítani a hongkongiakat a kórházakból.

  fotó: Broadcasting Board of Governors

  A hatóságok kvótát határoztak meg, ami megszabja, hány nem hongkongi szülhet a kórházakban, ám ebben a rendszerben is megtalálták a kiskaput: a kínai nők nem jelentkeznek be előre a szülészeten, hanem megvárják, amíg megindul a szülés, és a sürgősségi ellátás keretein belül hozzák világra gyermeküket. Az sem fogta vissza jelentősen a szülésturizmust, hogy jelentősen megemelték az árakat, több tízezer euró egy szülés ára. A kínaiaknak még így is megéri: egyrészt kicselezik a kínai törvényeket, Hongkong fejlettségének köszönhetően sokkal korszerűbb orvosi kezelésben részesülnek, és sok kiváltsághoz juthatnak.

  Kanada

  Amerikához hasonlóan Kanadában is azonnal megkapja az állampolgárságot az a gyermek, aki az ország határain belül születik. Fejlett állam lévén kecsegtető privilégiumok járnak az állampolgárság mellé: az oktatási rendszer igen fejlett, kanadai útlevéllel pedig sokkal könnyebb visszatérni munkavállalóként is. Kanadát elsősorban a kínaiak választják – nekik azért is kedvező ez, mert a kínai felsőoktatási intézmények esetében előny a külföldi útlevél.

  fotó: FTNnews

  Kanadában ugyancsak virágzik a szülésturizmus, országszerte sok olyan kórház van, amely kifejezetten erre a célra szakosodott. A kanadaiaknak azonban nem feltétlenül tetszik ez: idén márciusban Vancouverben petíció indult a szülésturizmus ellen. A megmozdulás pártfogoltjai szerint ez a jelenség elértékteleníti a kanadai állampolgárságot, ráadásul olyanok tartanak igényt a kiváltságokra, akik nem Kanadában fizetnek adót, és nem tesznek hozzá semmit az ország gazdaságához.

  Hogyan tovább?

  A szülésturizmus térnyerésében nagy szerepet játszik, hogy szinte egyáltalán nem szankcionálható. Nem lehet egy terhes nőnek ugyanis megtiltani, hogy beutazzon az országba, ráadásul hiába drágították meg a magánkórházakban a szüléseket, sokaknak így is megér a több ezer eurót egy külföldi útlevél. Bűncselekménynek csak akkor minősül ugyanis, ha egy külföldi nem a valódi indokkal kér beutazási vízumot az országba – emiatt szoktak a legtöbbször razziázni az amerikai szülőotthonokban. De a hatóságok más miatt is figyelik őket: gyakori a pénzmosás és a biztosítási csalás az esetekben, a már említett Miami Mama irodáiban például nemrég az FBI is helyszínelt a csalás vádja miatt.

  Az érintett országokban gyakoriak a tüntetések a szülésturizmus ellen, ám egyelőre nehéz megmondani, hogyan lehet gátat szabni a jelenségnek. Egy biztos, a híresen bevándorlásellenes Donald Trump sem nézi jó szemmel, megválasztása után nem sokkal azt nyilatkozta, a születési hely alapján járó állampolgárság az “illegális bevándorlás legnagyobb vonzereje”, amitől mielőbb meg kell szabadulni.

  Polák Zsóka

  Főkép: Pinterest

#állampolgárság #Amerikai Egyesült Államok #Hongkong #Kanada #kiemelt #szülés #szülésturizmus

[nemzetinet]

A magyar falu, ami kis túlzással a fél világnak készít fakanalat

Pedagógiai fenyítőeszköz, konyhai alapfelszerelés, és szinte minden magyar háztartásban megtalálni, mi az? A válasz egyszerű, mint a fakanál. Cikkünkben az erdőbe visszük az olvasót, hogy megismerjen egy igazi nógrádikumot: néhány száz lelkes mátrai falu látja el ugyanis fakanállal a világ egy jelentős részét.

Kiérve a városból a hegyek felé indul az út. Csúcsaik felhőben állnak, a hatalmas sziklákon méretes fenyők. Megjelennek az első házak. Előttük öles rönkök, s a hóban a fűrészpor árulkodó: itt kiemelt szerep jut a fának. Aki Twin Peaksből számít helyzetjelentésre, ne reménykedjen tovább: Mátrakeresztesen járunk. Itt készül ma is az az eszköz, amely valóban egyesíti a nemzetet, ugyanis pártállásra és vallásra tekintet nélkül mindenki konyhájában megtalálható, és a technika gyors fejlődése ellenére is nélkülözhetetlen. Leplezzük is le ezt az árokbetemető csodát: Magyarország területén egyedül Mátrakeresztesen készítettek nem dísztárgynak szánt fakanalat.

http://mno.hu/

– Nem volt munkalehetőség az erdők közt a kis faluban, ezért kezdték el csinálni – mondja vendéglátónk, Nágel Józsefné, Margit néni, akit szó szerint a Mátra alján, falu végén találunk meg egy régi ház udvarán.

Erősítés gyanánt áthívja Király Károlynét, Rózsika nénit, hogy beavasson, miként készül a mátrakeresztesi fakanál.

– Áthordjuk a fűrészelőbakot, és megmutatjuk, hogyan működik.

– Az majd a következő, menjünk hasogatni! Na, gyerünk! – egyeztetik gyorsan a haditervet, és mire feleszmélünk, már egy hatalmas átmérőjű, kerek farönköt hasítanak deszkákra.

http://mno.hu/

– Az erdőn kitermelték a fát, hazahozták, mi meg méretre vagdostuk. A fakanál hossza a rönk hosszúságától függött. Készült 25, 30, 35, 40, 50, 60, 70, 80, 90 és 100 centiméteres méretben is – magyarázzák, miközben egy kalapácsféleséggel ütik a baltát. – Jó fa a bükk, könnyen hasad.

Miután kész a deszka, egy már meglévő fakanalat rajzolnak körbe rajta. Annyiszor teszik egymás mellé 180 fokkal elforgatva, ahányszor szélességében ráfér. Ez a munkafolyamat a kirajzolás, és büszkén nyugtázzuk, hogy ezt az egyetlen fázist mi is maradéktalanul képesek lennénk elvégezni. A két asszony egy-egy húzóbakba fogatja a bükkfából hasogatott léceket, és a rájuk rajzolt fakanalat hatalmas fűrésszel elkezdik kivágni.

– Törekedtünk rá, hogy mennél többet hozzunk ki a drága fából – mondja Margit néni. Valóban, itt nincsen olyan, hogy hulladék. Ami nem hasznosul fakanálként, az jó lesz másra, például megy a tűzre.

http://mno.hu/

A fűrészelés után durva formájú kanálkezdeményt kapunk, ezt Margit néni termésnek nevezi. Ezt követően a szárát veszik kezelésbe a kézvonó késsel, hogy szépen legömbölyödjön. Utána a feje kapja meg rendes, kerek formáját a kerekítőkéssel, ezután az ásókéssel kivájják a kanálrészt, majd a visszáját csinosítják ki a fejkaparóval.

Munka közben akad időnk beszélgetni. A falut általában 700 körüli lélekszám jellemezte, de fénykorában 850-en is éltek benne. Ma már nem önálló, Pásztóhoz tartozik. A településen a döntő többség fakanálkészítéssel foglalkozott, aki nem, az fát termelni járt az erdőre. Mátrakeresztesen nincsen se bolt, se óvoda, se iskola, a plébános is Pásztóról jár ki. A hegyek közé ékelődött településen nincs hova építkezni, aki erre adta a fejét, máshova költözött. Sokan vettek itt maguknak hétvégi házat, ahova csak néhány napra járnak ki. A kerteket egészen áprilisig nem lehet művelni, mert a föld fagyott.

– Volt még bányászat és faszénégetés is, a kivágott fát az erdőn kiégették. Tudom, mert az édesapám hordta be szekérrel a pásztói vasútállomásra a faszenet – mondja Rózsika néni.

– Föld a hegyek miatt nem volt – egészíti ki Margit néni. – De a családoknak megtermett a ház körül, amire szükségük volt.

http://mno.hu/

A fakanál készítésébe 1925 körül vágott bele a falu. A kész árut lovas kocsival a pásztói állomásra vitték, a Keleti pályaudvarnál, a hetvenkettes postán pedig átvették, és fővárosi kereskedők intézték tovább a szállítmány sorsát. Volt olyan is persze, aki maga hordta árulni a kanalakat, de ez volt a kevésbé jellemző. Ha valakit több száz kilométerrel odébb elfenekeltek egy fakanállal, az a mátrakeresztesieket emlegethette, mert az országban csak ott készült ilyen tárgy.

Amikor kész a faragás, a kanalak a kályha feletti szárítóra kerülnek. Látogatásunkkor, a Mátra hegyoldalai közé szorult csípős levegőben, a bokáig érő hó idején jól is esik a kályha melege, rosszabb hír, hogy nyáron is be kell gyújtani, mert ha a bükk a napon szárad, elszíneződik.

– Nemhogy szárítaná, inkább elveresíti a nyers fát – indokol Rózsika néni.

– Na, ez volt az első menet. Azt hiszem, nem felejtettünk el semmit – mondja Margit néni. – Mindegyik mérethez kellett egy módla, a minta. A legvégén suholópapírral megcsiszoltuk a fejét és a szárát. A tintaceruzát pályvásnak hívták – mondja még, és a végén már mindkét vendéglátónk nevet, ahogy a régi szavakat felidézik.

Naponta ötven-hatvan darabot készített el egy család, és ez már megélhetést biztosított. Margit néni ma már csak a falu hagyományőrző házába vagy jelesebb eseményekre farag kanalat, ezeket motívumokkal, feliratokkal díszíti is. A legutóbbiakra büszkén faragta és égette rá, hogy nógrádikum. Ezt a minősítést kapta ugyanis a mátrakeresztesi fakanál, és nagyon várják már, hogy országosan is védetté nyilvánítsák.

A faluban viszont ma már csak tíz család foglalkozik megélhetésszerűen ezzel a mesterséggel. A hetvenes évek közepétől gépesítették a műhelyeket, onnantól kezdve kevesebb ember készít nagyobb mennyiségben fakanalat. A régi kis műhelyek megvannak még a házak oldalában, de ezekben, ha készül is kanál, csak a háziak örömére.

– Az unokák már másfele vannak, azok számítógépesek. Nem szeretik ezt a dolgot.

Pedig nem is annyira régen még együtt dolgozott a család, korábban Rózsika néni fia is készített fakanalat. Így vagy úgy, de az egész falu érintett volt a munkában, akadtak, akik bedolgoztak valamilyen részfázissal, például a csiszolással. Volt csomagolóüzemük is, és havonta tízezres mennyiségben készült az áru.

http://mno.hu/

 – Nagyon szerettük, ebbe születtünk bele. Már gyerekként is azt lestük, hogyan készül a kanál – mondja Margit néni. – A családban heten voltunk: három gyerek, a szüleink és két nagynénike. A fiútestvéreim idősebbek voltak, az egyik fűrészelt, a másik húzta a szárát, anyám kaparta, ásta. Az egyik nagynéni kerekítette a szárát, a másik smirglizte, amikor megszáradt.

Társa veszi át a szót:

– Már tizenkét éves koromban is úgy volt, hogy hazajöttem az iskolából, megebédeltem, és mondták, ott a húzóbak, foglaljam el a helyem. A lábam nem érte el a taposót. Csinálni kellett, nem volt más. Nyárnak idején elmentünk csemetét kapálni, sarlózni – ápolni, úgy mondtuk –, az őszön meg makkot szedtünk az erdészetnek. Napszámból éltünk. Tizennégy évesen már a nagy tarlón arattam.

– Becsületesen beosztottuk, amit kaptunk, nem nagyzoltunk, és nem is tartoztunk senkinek. Sokat meg lehet azzal spórolni, ha az ember főz a családnak, és nem a boltban vesz meg mindent – veszi vissza a szót Margit néni.

Mire ide felér a pizza, amúgy is kihűl, jegyezzük meg.

– Mi a pizzát nem is szeretjük, csak a hagyományos ételeket – feleli.

– Be a krumplit a sütőbe, mellé a szalonnát – nevet Rózsika néni.

A lankák közt hirtelen kezd leszállni az este, és átmenet nélkül válik rendkívül csípőssé az idő. Ez bennünket is búcsúra sarkall, főleg, hogy még meghívásunk van egy gépesített műhelybe. Vendéglátóink jó szívvel és bőségesen ajándékoznak meg az immár csak dísztárgynak készülő kanalakkal, egyben biztosítanak, hogy nem fogunk eltévedni, amikor Erdélyi Gyulát keressük. Csak figyeljük a rönköket a ház előtt az utca végén. Rönkök szinte minden ház előtt vannak szép számban, de valóban nehéz lenne eltéveszteni a műhelyt. A ház előtt egy férfi láncfűrésszel karikázza fel a hatalmas bükkfahengereket.

A garázsnyi méretű műhelyben hárman dolgoznak. A sarokban jó meleget ad a kályha, de itt sem a fűtés az elsődleges cél, hanem a szárítás. Nyáron is be kell gyújtaniuk, ilyenkor igyekeznek ezt a munkafolyamatot délutánra hagyni, hogy este, éjjel legyen nagy meleg a műhelyben.

Hárman dolgoznak bent, kinek-kinek jut egy fázis. Erdélyi Gyula elmondja, a gépeket maga álmodta meg 1987-ben, majd egy szerszámkészítő elkészítette a terveit. Itt is ugyanúgy deszkahasítással és körberajzolással indul a munka, de a sablonokat már gépi szalagfűrésszel vágják ki. A Margit néniéknél látott folyamatokat gépek végzik, de ember irányítja. Naponta közel ezer darab készül, mérettől függően.

http://mno.hu/

Erdélyi Gyula a hetvenes-nyolcvanas éveket említi aranykorként. Akkor még, a többiekhez hasonlóan, ő is bedolgozó volt az Erdei Termék Vállalatnál, és nagy mennyiségben szállították fakanalaikat Németországba.

– Ekkor még minden család kötődött a céghez valahogy: ki irodai munkával, ki a gyártásnál, ki a csomagolásnál. Ma nyolc-tíz család foglalkozik még vele. Ha bármelyik nagy áruházláncba betérünk, ott még mindig mátrakeresztesi fakanalat találunk. Azt is felismerem, kinél készült – mondja Erdélyi Gyula.

Találkozott egy boltban kínaival is, és Margit néniék is említették, hogy kínai és román kanalak is megjelentek a piacon, ám ezek biztosan nem bükkből készülnek, főzésnél kibolyhosodnak.

A bükkfa ára az utóbbi években meredeken emelkedett, 25-30 százalékkal, ami nagyban növeli a költségeket. A régi időkhöz képest nehezebb most a vállalkozói létforma: nem elég a mesterséghez érteni, de a céget működtetni, az alkalmazottakat, az alapanyagot fizetni kell. A kész fakanalakat a falun belül máshol csiszolják, ez is ügyintézéssel jár. A kész kanál hatalmas zsákokba kerül, és bizonyos időközönként eljön a felvásárló, aki nagykereskedőként terjeszti itthon és külföldön az árut.

Erdélyi Gyula sem fukarkodik: amikor bizarr formája miatt elkérnénk egy selejtes kanalat, inkább teletöm egy zacskót kész darabbal. Hazafelé azon tanakodunk, vajon létezik-e még egy olyan napi használati cikk, amelyik ilyen mértékben adott településhez kötődik, és ennyi otthonban van jelen. Nem sok minden jut eszünkbe. Viszont a legjobb ötletek gazdáit szerkesztőségünkben fakanállal jutalmazzuk.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.17.

A magyar falu, ami kis túlzással a fél világnak készít fakanalat a Nemzeti.net-en jelent meg,

#bányászat #hagyomány #munkalehetőség

[nemzetinet]

Félméteres védőréteg borítja a titokzatos aszteroida felszínét

BELFAST. Fél méter vastag, szerves, szénvegyületekből álló védőréteg borítja az Oumuamuát, a csillagközi űrből a Naprendszerbe érkezett első ismert aszteroidát.

Ez a szerves védőréteg feltételezhetően a csillagközi térben évmilliókon vagy évmilliárdokon át tartó utazás során a kisbolygót ért kozmikus sugárzás eredménye. A kutatók számításai szerint fél méter vastagnak kell lennie ahhoz, hogy a valószínűleg jégben gazdag belső részt megvédje az elpárolgástól. Erre a következtetésre jutott a belfasti Queen's Egyetem professzora, Alan Fitzsimmons által vezetett nemzetközi kutatócsoport, amely a világ legnagyobb teleszkópjai segítségével figyelte meg az Oumuamuát. Az eredményekről a Nature Astronomy című szaklapban számoltak be.   

A védőréteg hasonlít a Naprendszer peremterületein lévő kisebb égitestek felszínére – hangsúlyozták a tudósok. Ezek az objektumok – úgynevezett planetezimálok, azaz bolygócsírák – ugyanúgy szénben gazdag jéggel borítottak, és szerkezetüket megváltoztatta a kozmikus sugárzás. A vöröses-szürkés szín is megegyezik a zimálokéval. Ez az olyan égitestek gyűjtőneve, amelyek a Naprendszer kialakulásakor az ősköd por- és gázfelhőjéből álltak össze.   

"Felfedeztük, hogy az Oumuamua egy jól átsült kéreggel rendelkező planetezimál, amely nagyon hasonlít a Naprendszer külső régióiban létező apró világokhoz. Nagyon izgalmas, hogy az első felfedezett csillagközi objektum ennyire emlékeztet a saját csillagrendszerünkben lévő objektumokra" – fogalmazott Michele Bannister kutató.   

A felismerés azt sugallja, hogy a Naprendszer bolygói és aszteroidái nagyon hasonlóan alakultak ki, mint a más csillagok körüli rendszerekben lévők. A csillagászok becslése szerint évente egyszer szeli át a Naprendszert egy az Oumuamuához hasonlatos csillagközi látogató.   

A Oumuamua egyik legfeltűnőbb vonása rendkívül elnyúlt, szivarra emlékeztető alakja. A fotometriai mérések tanúsága szerint a mintegy 400 m hosszúságú test másik két átmérője nem lehet több 40 méternél. Mivel eddig sem a csillagközi térből érkező, sem pedig az Oumuamuához hasonlóan elnyúlt égi objektum vizsgálatára nem volt lehetőség, felmerült a gyanú, hogy a csillagászok esetleg csillagközi űrhajóval állnak szemben.   

Végül a Breakthrough Listen elnevezésű program keretében az amerikai Nyugat-Virginia államban lévő Green Bank rádióteleszkóp segítségével végzett megfigyeléssel az elmúlt héten megállapították, hogy az Oumuamua kozmikus objektum nem több mint űrbéli anyag.   

Az aszteroida különleges alakjára és származására igen egyszerű magyarázattal szolgál az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatóriuma és az MTA-BME Morfodinamikai Kutatócsoportja. Az Amerikai Csillagászati Társaság folyóiratában megjelent tanulmányukban azt állítják, hogy egy több százmillió éves kopási folyamat is eredményezhette az aszteroida futurisztikus alakját.   

A tudósok által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény szerint a Gömböc – az első ismert olyan homogén, konvex test, amelynek egy stabil és egy instabil, vagyis összesen két egyensúlyi pontja van – felfedezése olyan matematikai modellekhez vezetett, amelyek alapján a természet műve lehet az Oumuamua. Ezek szerint a kopás során minden test a Gömböc felé törekszik, ekkor ugyanis csökken az egyensúlyi helyzetek száma.   

A Domokos Gábor és Várkonyi Péter – a Gömböc felfedezői -, valamint Sipos András és Szabó M. Gyula által jegyzett tanulmány szerint minden olyan aszteroida, amelyet kellően hosszú ideig koptatnak meteoritok, rendkívül elnyúlt alakú lesz, és ez szinte független az aszteroida kezdeti alakjától. A Naprendszeren belül megfigyelt aszteroidák általában nem juthattak el ebbe a végső fázisba, mert bár a Naprendszer por- és törmelékanyaga viszonylag ritka, az aszteroidák elég hosszú ideig keringve nagy eséllyel ütköznek nagyobb testekkel és egy ilyen ütközésben egy tű alakú test nagy eséllyel eltörik. Ennek alapján a magyar kutatók úgy vélik, hogy az Oumuamua alakja ékes bizonyítéka annak, hogy ez a test több százmillió évig zavartalanul repült a csillagközi térben, amelynek törmelékanyaga a Naprendszerénél nagyságrenddel ritkább lehet.   

"Jelenleg még nem tudjuk, hogy az égitest miből van, honnan származik, milyen útvonalat járt be, így a részletes forgatókönyvet nem lehet rekonstruálni. Az biztos, hogy apró részecskék becsapódásának hatására, a szülő naprendszerben és út közben is koptató hatás érte az égitestet. Ha eleve feltételezzük, hogy ez a kopás jelentős volt, akkor nagyon sokféle induló alakból szükségképpen a megfigyelt forma alakul ki, ami természetes és valószínű magyarázatot nyújthat az égitest bizarr alakjára" – idézi a közlemény Szabó M. Gyulát, az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium igazgatóját, a Kozmikus Hatások és Kockázatok kutatási program szombathelyi csoportjának vezetője.

Félméteres védőréteg borítja a titokzatos aszteroida felszínét a Nemzeti.net-en jelent meg,

#aszteroida #ELTE #MTA

[nemzetinet]

Horthy: magyarul nem beszélő németbérenc, esetleg polgári demokrata

Újabb Horthy-szoborral gyarapodik a főváros. Az esemény kapcsán a kormányzó kultuszának alakulását járjuk körbe a szeretett apafigurától kezdve a gyűlölt fasiszta diktátoron át a sokak számára ma is elutasított vagy rajongott példaképig.

Arra akár mérget is vehetünk, hogy nem az utolsó Horthy Miklós-szobrot állítják fel június 17-én hazánkban. Ekkor ugyanis Budapest III. kerületében, az Attila Nagykirály szálloda udvarán leplezi le Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnöke, Zetényi-Csukás Ferenc, a Horthy Miklós Társaság elnöke, vitéz Hunyadi László, a Vitézi Rend főkapitánya (ne feledjük, az alapító maga a kormányzó) és Bethlen István gróf (a korszak legjelentősebb, 1921 és 1931 között hivatalban lévő miniszterelnökének rokona, volt MDF-es politikus). Miután ilyen reklámot csináltunk az eseménynek, érdemes elhelyezni az óbudai alkalmat a Horthy-kultusz rendszerváltozást követő újjáéledésében, történetében.

Horthy „acélseprűje” és a megszokás

Ennek mozgatórugóit azonban jóval korábban, legalább 1919-hez, Horthy politikai tényezővé válásának napjaihoz visszanyúlva kell megkeresnünk. Tény, hogy a fehérek élén előbb Szegedről a Dunántúlra, majd napra pontosan a Károlyi-féle népköztársaság kikiáltása után egy évvel, 1919. november 16-án Budapestre bevonuló admirális kormányzóvá választását követően nyugalmat hozott a viharvert országnak. Még akkor is, ha a közös flotta utolsó parancsnoka „acélseprűjével” (ahogy maga mondta) végig is söpörve az országon elszabadította a fehérterrort, és felerősítette a „faji indulatokat”. Kultusza a Nemzeti Hadsereg által is propagált népdalátiratokban már ekkor megjelent, majd államfői idejének első évtizedében – amikor Bethlen árnyékában szinte csak reprezentatív feladataira szorítkozott – kiteljesedett.

Elősegítette ezt a törvényes uralkodó, IV. Károly halála is madeirai száműzetésében. Horthy egyedül maradt, valóban első lett. A királyság ezer éve alatt természetessé vált apafigura utáni vágynak a tekintélyes megjelenésű, komoly katonai múlttal rendelkező Horthy teljesen meg tudott felelni. Tekintélyt kölcsönzött neki az állandóság is, a hatalomban töltött közel negyed évszázad; megszokta a magyar nép, s végeredményben – részben hasonló pszichológiai lépcsőfokokat megtéve, mint Ferenc József és Kádár János esetében – megszerette. Elismertségét segítette a közös cél, a trianoni diktátum revíziója érdekében belé vetett bizalom, majd a revíziós sikerek is táplálták az országgyarapító jelzőt ekkor elnyerő államfő népszerűségét. Nem lebecsülendő a propaganda hatása sem: a diákoknak nyomtatott „Horthy-füzetek”, a Miklós-napi megemlékezések az ünnepi kirakatoktól az operaházi díszelőadásáig, a hivatalokban függő Horthy-képek, a rendre ismétlődő szoborállítások mind a kultusz erősödését szolgálták.

„Magyarul alig beszélő németbérenc”

A vesztett háború élménye sem hangolta egyértelműen a kormányzó ellen az ország lakosságát. Az 1944. október 15-ei kiugrási kísérlet a sikertelensége dacára rokonszenvet keltett azokban is Horthy iránt, akik finoman szólva sem voltak feltétlen hívei. A háború után, a szovjet megszállást követően pedig, bár többször felmerült, mégsem állították háborús főbűnösként a népbíróság elé az immár bukott államfőt attól tartva, hogy pere széles rétegekben rosszallást vált majd ki. Feltehetően hasonló megfontolásokból Sztálin is ezt javasolta.

A koalíciós időszakban jelentek meg ugyan Horthyt kifigurázó vagy penetráns hangvétellel gyalázó írások, előrevetítve a Rákosi-rendszert, ám hűvös távolságtartással megírt, józan hangvételű tanulmányokkal is találkozhatunk, főként volt katonák tollából. (Nagybaczoni Nagy Vilmos volt honvédelmi minisztert és Czebe Jenő vezérkari alezredest érdemes említeni elsősorban.)

A totális kommunista diktatúra kibontakozásával azonban több mint egy évtizedre a propagandában, illetve az Andics Erzsébet uralta történettudományban is kizárólagossá vált az a rendkívül negatív hangvétel, amely a kormányzót hazaárulóként, magyarul alig beszélő németbérencként, rendszerét pedig a világ első fasiszta államaként – egyben Magyarországot a náci Németország utolsó csatlósaként – aposztrofálta. A kor históriafelfogása, nem függetlenül Mód Aladárnak attól az alapgondolatától, amely a Mohácsot követő időszakot függetlenségi háborúk sorozatának láttatta – 400 év küzdelem az önálló Magyarországért című nagy hatású kötete hét kiadásban is megjelent –, a Horthy-korszakot a feudálkapitalizmus és a német járom időszakaként ábrázolta. Ebben a logikai láncolatban pedig 1945 egyértelműen 1703, illetve 1848–49 folytatásának számított, a győztes forradalomnak, a korábbi szabadságharcok beteljesítőjének, Rákosi Mátyás pedig az új Kossuth Lajosnak, aki permanens küzdelemben védelmezi a Szovjetunió oldalán az ország függetlenségét.

Bár a Rákosi-rendszer megdőlt, a Horthyhoz való viszony egy ideig nem változott. A volt államfőt szinte patás ördögként bemutató korszak utolsó jelentős propagandakiadványai a hatvanas évek elején láttak napvilágot (Pintér István: Ki volt Horthy Miklós?; Vas Zoltán: Horthy; Gárdos Miklós: Tengerész a Várban). Az már az abszurd kuriózumok körébe tartozott, hogy a Horthy-fasizmus kifejezést annyira igyekeztek meghonosítani a közbeszédben, hogy még idegen nyelvű szótárainkban is önálló szócikként szerepelt.

Árnyaltabb kép

A részleges paradigmaváltást nem sokkal később Ránki György munkássága hozta el. A jeles történész, bár az egyoldalúsággal nem szakított – nem is szakíthatott –, elutasítva a „fasiszta” jellegét, egyúttal különböző korszakokra bontva a rendszert, differenciáltabban ábrázolta az 1920 és 1944 közötti negyed évszázadot. Az általa szerkesztett, tízkötetes Magyarország története is ebben a szellemben íródott. Újabb változást jelentett Romsics Ignácnak a Bethlen István politikai pályáját, miniszterelnökségét a hetvenes évek végétől jórészt pozitívan bemutató több tanulmánya, illetve kötete – elsőként 1982-ben: Ellenforradalom és konszolid��ció. A Horthy-rendszer első tíz éve, 1919–1929. Természetesen ekkoriban is továbbélt az ötvenes évekre visszanyúló, az időszakot kizárólag negatívan bemutató hagyomány. Ezt képviselte többek között Nemes Dezső, illetve az utóbb a párt ideológiai titkárává avanzsáló keményvonalas Berecz János.

A rendszerváltozás, a cenzúra megszűnése után a korábbi eredmények révén a történészszakma krémje továbbra is megőrizte a közös nevezőt a korszak értékelésében. Azaz, röviden összefoglalva: a Horthy-rendszer a diktatúra és a demokrácia közötti átmenetként, vagyis antidemokratikus jellegű, mégis többpárti, korlátozottan parlamentáris rendszerként jellemezhető. A konszenzus ebben nagyjából máig megmaradt annak ellenére, hogy a politika, illetve az ideológiai indulatok nemegyszer igyekeznek befolyásolni a szakmát.

Elősegíti ezt, hogy a kormányzó kultusza – hiába működött az erőteljes ellenpropaganda – búvópatakként túlélte a Kádár-rendszert, a demokráciában pedig szabadon megnyilvánulhatott. Ennek következményeként viszont az ellentábor is aktivizálódott. Jól emlékezhetünk, hogy az Antall-kormányt – egyébként igazságtalanul – az akkor jelentős fölényben lévő baloldali sajtó a Horthy-korszak lopakodó visszaállításával vádolta, a miniszterelnököt jobb esetben Bethlen Istvánhoz, rosszabban pedig Gömbös Gyulához hasonlította. Az indulatok a kormányzó 1993 szeptember eleji újratemetésekor értek csúcspontjukra: miközben Kenderesen zajlott a szertartás – amelyen a kormányfőt és a minisztereket magánemberi mivoltukat hangsúlyozandó, családtagjaik képviselték – Budapesten sárga csillagos tüntetés zajlott „a Horthy-idők mentegetése” ellen.

Szoborállítási láz

A kérdést háttérbe szorította Horn Gyula hatalomra kerülése, ám az ezredfordulótól a kultusz hívei újból megjelenhettek a nyilvánosság előtt. A MIÉP javaslatát az ezredfordulón, hogy a budapesti Bartók Béla út egy szakaszát kereszteljék vissza Horthy Miklós útra, ugyan a Fővárosi Közgyűlés nagy többséggel elvetette, csupán néhány esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a kormányzót ábrázoló szobrok kisebb vidéki köztereken megjelenjenek. (Az első büsztöt egyébként a kilencvenes évek elején az egykori kenderesi Horthy-kúria kertjében leplezték le.) Az emlékművek állítását általában botrányok kísérték, nem függetlenül attól, hogy a szimbolikus politizálás – bizonyos szavazótáborokat mozgósító erőként, de sokszor pótcselekvésként – egyre nagyobb teret nyert Magyarországon. (Ennek sorába illeszkedett a Kossuth tér eredeti állapotának restaurálása – kétségtelen, hogy egyáltalán nem vált a korábban elhanyagolt tér ártalmára –, illetve az erre adott reakció – Károlyi Mihály eltávolítandó szobrának élőlánccal való védelmezése, a József Attila-alkotás körüli hercehurca.)

A kultusz makacs hívei, úgy tűnik, inkább kitartanak, mint az elcsöndesülő ellentábor. Dániel Péter festéköntögetése – 2012-ben vörös festékes flakont borított Horthy Miklós Kerekiben álló bronzmására – a múlté, a szélsőséges nézeteiről elhíresült református lelkész, ifjabb Hegedűs Lóránt által felállított büszt, az első pesti Horthy-monumentum is megszokott látványeleme lett a Szabadság téren a Hazatérés templomának. Sajnálatos viszont, hogy a szimbolikus politizálás utolérte a történettudomány berkeit is. Schmidt Mária például 2000 őszén egy előadásában polgári demokráciaként emlékezett meg a Horthy-rendszerről. Szintén aktuálpolitikai haraggal keveredő személyes indulatok játszottak szerepet abban, hogy 2012 nyarán Gerő András egy karaktergyilkolási kísérlet fontos részeként Romsics Ignác munkásságának „antiszemita értelmezési kereteit” kívánta „leleplezni”. A Gerő-pamflet nyomán kialakuló, ingadozó nívójú vita sokszor az ötvenes évek érvkészletét hozta vissza. Bojtár Endre szerint például Horthy „végig diktátor volt”, teljesítménye elégtelent érdemel.

Hogy miért problematikus viszont a kormányzó – Kádár Jánoséval egyébként bizonyos pontokon rokon – kultuszának táplálása, arra világosan megadják a feleletet két elismert történész, Romsics Ignác és Ungváry Krisztián a korszakról publikált művei. (Az előbbinek nemrégiben jelent meg a Helikon gondozásában A Horthy-korszak című, korábbi tanulmányokat tartalmazó kötete.) Egyértelmű, hogy a rendszer nemcsak az 1848-ban megvalósult jogegyenlőséget, de a Tízparancsolatot is felrúgó antiszemita törvényei és rendeletei, a több százezer magyar (és nem magyar) zsidó kifosztása, gettóba zárása, deportálása és meggyilkolása miatt soha nem válhat példaképpé. Ebben – bár nem volt az események irányítója, és a budapesti üldözöttek érdekében fellépett – a kormányzó személyes felelőssége egyértelmű. Hasonlóképpen elfogadhatatlanok a korszak rendkívül igazságtalan szociális viszonyai és a háborúba lépés körülményei is. Az utóbbival kapcsolatban a hadiállapot beálltát kimondó Horthynak rendkívül szűk mozgástere dacára megint csak személyes felelőssége van.

Az újabb történészi viták leginkább a Horthy-rendszer huszonöt esztendős történetének összefüggés-láncolatáról szólnak. Vagyis Romsicsnak egy korábban lapunknak adott interjúja szerint arról, hogy „húzható-e egyenes vonal az 1919-es fehérterrortól és az 1920-as numerus clausustól az 1938 utáni zsidótörvényekig, illetve a zsidóság 1944-es deportálásáig. Néhányan azt gondolják, hogy igen, mások – köztük én is – azt, hogy nem. A magyarországi fejleményeket nemcsak az 1920-as években befolyásolta a nemzetközi környezet, hanem az 1930-as évek közepétől is. Az első esetben mérsékelte a magyar kormánypolitika antiszemitizmusát, a másodikban bátorította.”

Mindez azonban kormányzót felmagasztalókat vagy kritikátlanul szidalmazókat nem zavarja. Mára a történettudomány eredményei a társadalom tudatában egyre kevésbé jelennek meg. Az áldatlan küzdelem tehát folytatódik a szoborállítók és -ledöntők szándékai szerint.

Horthy: magyarul nem beszélő németbérenc, esetleg polgári demokrata a Nemzeti.net-en jelent meg,